KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS A évi tevékenységről
|
|
- Csongor András Varga
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 DUNAFERR a Magyarországi Kohómérnök-képzésért Alapítvány 2400 Dunaújváros, Vasmű tér 1-3. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS A évi tevékenységről Az alapítványt 1995-ben a DUNAFERR alapította. A bejegyzés 1995-ben történt meg a Fejér Megyei Bíróság /1995/2. számú végzése alapján. Az alapítvány célja az egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okirat szerint: Az alapítvány közhasznú tevékenysége: Az alapítvány a közhasznú szervezetről szóló CLVI tv. 26. c) 4. pontja szerint, a társadalom és az egyén közös érdekeinek kielégítésére irányuló következő cél szerinti tevékenységet végzi: Kszt. 4. nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés Az alapítvány elsődleges célja a Miskolci Egyetemen, illetve a Dunaújvárosi Főiskolán folyó graduális és posztgraduális kohászképzés, valamint a Bsc és Msc szintű anyagmérnök képzés és ennek keretében az oktatási, képzési, kutatási, fejlesztési programok és tevékenységek támogatása. Az előzőekben foglaltakon felül, ha az alapítvány vagyona az előző bekezdésben foglalt célok sérelme nélkül lehetővé teszi, célja az alapítványnak a Miskolci Egyetemen, illetve a Dunaújvárosi Főiskolán folyó egyéb graduális és posztgraduális képzés és ennek keretében az oktatási, kutatási és fejlesztési programok és tevékenységek támogatása. Az alapítvány Fejér Megyei Bíróság július 31-én jogerőre emelkedett végzése alapján közhasznú szervezetként működik. A közhasznú szervezetekről szóló évi CLVI. tv. előírásai alapján készítettük el a közhasznúsági jelentést. A) Számviteli beszámoló: A számvitelről szóló évi C. tv. alapján az alapítvány egyszeres könyvvitelt vezet. A hivatkozott törvény 99. -ban meghatározott formában elkészített egyszerűsített beszámoló mérlegét az 1., az eredmény levezetését a 2. sz. melléklet tartalmazza.
2 2 A évi egyszerűsített beszámoló főbb adatai az alábbiak: Mérleg Adatok Ft-ban Értékpapírok Pénzeszközök ESZKÖZÖK ÖSSZESEN Induló/jegyzett tőke Eredménytartalék/Előző évi eredményváltozások Tárgyévi mérleg szerinti eredmény Tartalék Kötelezettségek FORRÁSOK ÖSSZESEN Eredmény levezetés Adatok Ft-ban Cél szerinti tevékenység bevételei (értékpapír hozam, kamat) Támogatások kifizetése Bankköltség Illeték Cél szerinti tevékenység kiadásai Tárgyévi mérleg szerinti eredmény B) Költségvetési támogatás felhasználása A évben az alapítvány költségvetési támogatást nem kapott. C) Az alapítványi vagyon felhasználása Az alapítvány vagyona értékpapírokból és pénzeszközökből tevődik össze. Ezek tárgyévi állományát az alábbiakban mutatjuk be. 1. Értékpapírok Az Alapító Okirat előírásainak megfelelően az alapítvány jegyzett tőkéje állampapírokban tartandó, amelynek hozama a cél szerinti tevékenységre kerülhet felhasználásra. Az alaptőkén felüli vagyon szintén állampapírokba került befektetésre. A beszámolási időszak végén az alábbi állampapírok voltak az alapítvány tulajdonában. Megnevezés Db Névérték (Ft) Bekerülési érték (Ft) Lejárat Diszkont kincstárjegy Államkötvény Összesen
3 3 2. Pénzeszközök A pénzeszközök állománya az alábbiak szerint alakult: Adatok Ft-ban Nyitó pénzkészlet jén Cél szerinti tevékenység bevételei Értékpapír lejáratkor visszaváltott összeg Bevételek összesen Cél szerinti tevékenység kiadásai Értékpapír vásárlás Kiadások összesen Záró pénzkészlet én Pénzeszközök az alábbi számlákon találhatók: Bankszámla (K&H Bank) Értékpapírszámlán (Equilor Zrt.) D) Cél szerinti juttatások kimutatása Az alapítvány céljai között megfogalmazottaknak megfelelően ,- Ft támogatást nyújtott a beszámolási időszakban az alábbiak szerint: Miskolci Egyetem Anyagtudományi Kar hallgatóinak matematika tehetség-gondozása Miskolci Egyetem Anyagtudományi Karon a beiskolázási kampány sikeres és hatékony ellátása Milskolci Egyetem Anyagtudományi Karon kohómérnök hallgatók részére termelési gyakorlatok, üzemlátogatások, tanulmányutak szervezése Dunaújvárosi Főiskola Anyagtudományi és Gépészeti Intézete hallgatóinak üzemlátogatás szervezése, beiskolázási tevékenység támogatása, szakmai konferenciákon való részvétel Összesen: A pályázók közül a kuratórium tagjai választották ki a támogatottak körét és a támogatás értékét. E) Az államháztartás valamely alrendszerétől kapott támogatás kimutatása 2010-ben az alapítvány ilyen jellegű támogatás nem kapott.
4 4 F) A közhasznú szervezet tisztségviselőinek nyújtott juttatások Az alapítvány kuratóriumának tagjai e tevékenységükért sem pénzbeli, sem természetbeni juttatásban nem részesültek. A tevékenységüket térítés nélkül végzik. G) Beszámoló a közhasznú szervezet tevékenységéről Az alapítvány tevékenységét 1995-ben kezdte meg. Feladatait az Alapító Okirat szerint hajtja végre. Fő célunk hozzájárulni a Magyarországon folyó kohómérnök képzés személyi és tárgyi feltételeinek megteremtéséhez, fenntartásához és fejlesztéséhez. Ezen belül a hallgatók képzését az elméleti és a gyakorlati szakmai oktatást, valamint a nyelvi képzést támogatjuk. Segítséget nyújtunk a nemzetközi kapcsolatok kiépítéséhez és fenntartásához, a hallgatók és az oktatók külföldi tanulmányútjaihoz. Támogatjuk a hallgatók képzését elősegítő kutatási, fejlesztési programokat. Dunaújváros, március 17. Az Alapítvány Kuratóriuma
5 5 1. sz. melléklet EGYSZERŰSÍTETT MÉRLEG DUNAFERR A MAGYARORSZÁGI KOHÓMÉRNÖK-KÉPZÉSÉRT ALAPÍTVÁNY Sorszám A tétel megnevezése Előző év Tárgyév 1 A) Befektetett eszközök (I.+II.+III.) 0 2. I. Immateriális javak 0 3. II. Tárgyi eszközök 0 4. III. Befektetett pénzügyi eszközök 0 5. B) Forgóeszközök (I.+II.+III.+IV.) I. Készletek 0 7. II. Követelések (8.+9.) 0 8. Ebből: Pénzkiadásból származó követelések 0 9. Pénzmozgáshoz nem kapcsolódó követelése III. Értékpapírok IV. Pénzeszközök ESZKÖZÖK (aktívák) ÖSSZESEN A+B) C) Saját tőke (I.+II.+III.+IV.+V.) I. Jegyzett tőke II. Tőketartalék III. Eredménytartalék IV. Lekötött tartalék V. Egyszerűsített mérleg szerinti eredmény D) Tartalék E) Céltartalékok F) Kötelezettségek (I.+II.) I. Hosszú lejáratú kötelezettségek II. Rövid lejáratú kötelezettségek ( sor) Ebből: Pénzbevételből származó kötelezettségek Pénzmozgáshoz nem kapcsolódó kötelezettségek FORRÁSOK (passzívák) ÖSSZESEN (C+D+E+F)
6 6 2. sz. melléklet EREDMÉNY LEVEZETÉS 2010.ÉV DUNAFERR A MAGYARORSZÁGI KOHÓMÉRNÖK-KÉPZÉSÉRT ALAPÍTVÁNY Sorszám A tétel megnevezése Előző év Tárgyév 1 A) Végleges pénzbevételek, elszámolt bevételek (III.+IV.) Pénzügyileg rendezett nettó árbevétel Pénzügyileg rendezett adóköteles egyéb bevételek I. Adóköteles pénzbevételek ( ) Nem pénzben kiegyenlített értékesítés nettó árbevétele Nem pénzben kiegyenlített egyéb bevételek II. Pénzbevételt nem jelentő adóköteles bevételek ( ) III. Adóköteles bevételek (I.+II.) Pénzbevételt is jelentő jöv. adózás alá nem vont bevételek Pénzbevételt nem jelentő jöv. adózás alá nem vont bevételek IV. Jövedelemadózás alá nem vont bevételek ( ) B) Végleges pénzkiadások, elszámolt ráfordítások (VIII.+IX.) Anyag- és árubeszerzés költségei Személyi jellegű ráfordítások Egyéb termelési és kezelési költségek, ráfordítások V. Ráfordításként érvényesíthető kiadások ( ) Nem pénzben kiegyenlített, nem beruházási célú beszerzések Természetbeni juttatások munkavállalóknak, tagoknak Nem pénzben kiegyenlített ráfordítások VI. Ráfordítást jelentő eszközváltozások ( ) Értékcsökkenési leírás Értékvesztés Kifizetett vásárolt készletek állományváltozása ± VII. Ráfordítást jelentő elszámolások ( ±15.) VIII. Ráfordítások összesen (V.+VI. ±VII.) Beruházási kiadások Egyéb kiadások IX. Jöv.adózásban ráf.-ként nem érvényesíthető kiadások ( ) C) Pénzügyi eredmény adóköteles tárgyévi változása (I.-V.) D) Pénzügyi eredmény jöv.adózás alá nem vont változása (05.-IX.) E) Pénzügyi eredmény tárgyévi változása (±C±D) F) Nem pénzben realizált eredmény (II.+06.-VI.-VII.) G) Adózás előtti eredmény (C+F-06)=(III.-VIII.) Fizetendő társasági adó H) Adózott eredmény (G-18.) Jóváhagyott osztalék G) EGYSZERŰSÍTETT MÉRLEG SZERINTI EREDMÉNY (H-19.)
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS A 2011. évi tevékenységről
DUNAFERR a Magyarországi Kohómérnök-képzésért Alapítvány 2400 Dunaújváros, Vasmű tér 1-3. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS A 2011. évi tevékenységről Az alapítványt 1995-ben a DUNAFERR alapította. A bejegyzés 1995-ben
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS A 2009. évi tevékenységről
DUNAFERR a Magyarországi Kohómérnök-képzésért Alapítvány 2400 Dunaújváros, Vasmű tér 1-3. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS A 2009. évi tevékenységről Az alapítványt 1995-ben a DUNAFERR alapította. A bejegyzés 1995-ben
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS a 2009. évi tevékenységről
DUNAFERR Alkotói Alapítvány 2400 Dunaújváros, Vasmű tér 1-3. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS a 2009. évi tevékenységről Az alapítványt 1992-ben a DUNAFERR Rt. és leányvállalatai alapították. A bejegyzés 1993- ban
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS. 2012. év
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2012. év Tartalmaz: 1. Számviteli beszámoló Egyszerűsített mérleg Egyszerűsített eredmény-levezetés 2. Költségvetési támogatás felhasználása 3. Kimutatás a vagyon felhasználásáról
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS a 2011. évi tevékenységről
DUNAFERR Alkotói Alapítvány 2400 Dunaújváros, Vasmű tér 1-3. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS a 2011. évi tevékenységről Az alapítványt 1992-ben a DUNAFERR Rt. és leányvállalatai alapították. A bejegyzés 1993- ban
LEMHÉNYI KÉTTANNYELVŰ ALAPÍTVÁNY. 1163 Budapest, Hősök fasora 30. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. ÉV
LEMHÉNYI KÉTTANNYELVŰ ALAPÍTVÁNY 1163 Budapest, Hősök fasora 30. KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2011. ÉV Adószám: 18214404-1-42 Bírósági bejegyzés száma: 16.Pk.60127/2011/2. Közhasznúsági kategória: Közhasznú
Non-profit számvitel 2015.11.19. Non-profit szektor jellemzői PTK. Jogszabályok. Nonprofit szervezetek. Civil törvény
Non-profit szektor jellemzői Non-profit számvitel Profitosztás tilalma Nem kormányzati jelleg Intézményesültség jogi személlyé válás fokozata Dr. Kántor Béla Jogszabályok PTK a 2013.évi V. törvény a Polgári
Egy Csepp Emberség Alapítvány 8660 Tab Kossuth Lajos u. 107. Adószám: 18784880-1-14 Bankszl. szám:10403916-00025761-00000005
Egy Csepp Emberség Alapítvány 8660 Tab Kossuth Lajos u. 107. Adószám: 18784880-1-14 Bankszl. szám:10403916-00025761-00000005 Az Egy Csepp Emberség Alapítvány törvényi kötelezettségének eleget téve az alábbiakban
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2004-es év 1
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2004-es év 1 Békéscsabai Városi Rádióklub BÉKÉSCSABA Puskin tér 1. A közhasznúsági jelentés tartalma: I. Egyszerűsített beszámoló mérleg II. A vagyon felhasználásával kapcsolatos
DÉL-BALATONI IDEGENFORGALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁNAK KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE. Székesfehérvár, 2015. május 29.
DÉL-BALATONI IDEGENFORGALMI ÉS KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA 2014 EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁNAK KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE Székesfehérvár, 2015. május 29. A társaság bemutatása A Dél-balatoni Idegenforgalmi
Egyszerűsített éves beszámoló EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ
a vállalkozás megnevezése 8630 Balatonboglár KLAPKA utca 9., 85/550-960 a vállalkozás címe, telefonszáma Egyszerűsített éves beszámoló 2010. üzleti évről Az adatok könyvvizsgálattal nincsenek alátámasztva
KÖZHASZNÚ JELENTÉS 2011. Az Egyesületet a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság Pk.T.KH.60.190/2006/6. számon tartja nyilván.
KÓPÉ Sport és Szabadidő Egyesület 9400 Sopron, Petőfi tér 3. Tel./Fax: (99) 508-245, 508-248 Adószám: 18985689-1-08 Bankszámla: 11600006-00000000-2403343 KÖZHASZNÚ JELENTÉS 2011 Az Egyesület adószáma:
Az Egyesület 2012. évi mérlege. A. BEFEKTETETT ESZKÖZÖK 100 I. Immateriális javak 0 II. Tárgyi eszközök 100 III. Befektetett pénzügyi eszközök 0
Számviteli beszámoló és Közhasznúsági beszámoló Az egyszerűsített beszámoló, illetve a közhasznú egyszerűsített beszámoló mérlegének előírt tagolása az egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezetnél,illetve
Közhasznúsági beszámoló 2006
Közhasznúsági beszámoló 2006 A Civil Centrum Közhasznú Alapítvány célja: Magyarországon bejegyzett non-profit szervezetek működésének erősítése, hatékonyságuk növelése, annak érdekében, hogy társadalmi
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS A MAGYARORSZÁGI FÁJDALOM TÁRSASÁG 2012. évi gazdálkodásáról
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS A MAGYARORSZÁGI FÁJDALOM TÁRSASÁG 2012. évi gazdálkodásáról A Társaság egyéb szervezet bemutatása Neve: Magyarországi Fájdalom Társaság Székhelye: 1122 Budapest, Ráth u. 7-9. Adószáma:
CONCERTO ECCLESIASTICO ALAPÍTVÁNY STATISZTIKAI SZÁMJEL: 18049615-9499-569-01. ÉVES BESZÁMOLÓ ÉS KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010.
ÉVES BESZÁMOLÓ ÉS KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2010. Számviteli beszámoló Mérleg adatok ezer Ft-ban Sorszám 2009 2010 1. A. Befektetett eszközök 56 33 2. I. IMMATERIÁLIS JAVAK 0 0 3. II. TÁRGYI ESZKÖZÖK 56 33
Az egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
A szervezetet nyilvántartó bíróság megnevezése: Tárgyév: 05 Miskolci Törvényszék 2 0 1 4 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Viselt név: Előtag Családi név Első
Éves beszámoló 01-09-562612. 1095. BUDAPEST, Laczkovich u.1. 2013. Üzleti évről. a vállalkozás vezetője. a vállalkozás címe, telefonszáma 06-1-2056068
1 2 1 8 1 5 2 4 2 2 1 1 1 3 1 Statisztikai számjel 1-9-562612 Cégjegyzék száma a vállalkozás megnevezése FCSM Mélyépítő KFT. a vállalkozás címe, telefonszáma 195. BUDAPEST, Laczkovich u.1. 6-1-25668 Éves
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET
Statisztikai számjel: 22945033-3530-572-02 Cégjegyzékszám : 02-09-076277 Szigetvári Távhő Szolgáltató Nonprofit Kft 7900 Szigetvár, Szent István lakótelep 7. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET 2013. év Szigetvár, 2014
Közhasznúsági jelentés 2011.
Adószám: 19000565-2-41 Bejegyző szerv: Fővárosi Bíróság Regisztrációs szám: nyilvántartási szám: 536 1023 Budapest, Frankel Leó u. 88. II/8. 2011. Fordulónap: 2011. december 31. Beszámolási időszak: 2011.
ÉVES BESZÁMOLÓ. 2014. évi üzleti évről. Cégjegyzékszám: 02-09-063561 Statisztikai számjel: 11362018-3530-113-02. Pécs, Tüzér u. 18-20.
Pécs, Tüzér u. 18-20. ÉVES BESZÁMOLÓ 2014. évi üzleti évről Cégjegyzékszám: 02-09-063561 Statisztikai számjel: 11362018-3530-113-02 Készült: 2014. december 31-i fordulónappal 2015. február 15-én Vida János
Közhasznúsági beszámoló
Közhasznúsági beszámoló Az egyszerűsített beszámoló, illetve a közhasznú egyszerűsített beszámoló mérlegének előírt tagolása az egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezetnél,illetve közhasznú egyéb szervezetnél.
Az egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
A szervezetet nyilvántartó bíróság megnevezése: Tárgyév: 20 Zalaegerszegi Törvényszék 2 0 1 4 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Viselt név: Előtag Mátyás Családi
2002/2003. ÉVES KONSZOLIDÁLT BESZÁMOLÓ
2002/2003. ÉVES KONSZOLIDÁLT BESZÁMOLÓ 1. KÖNYVVIZSGÁLÓI JELENTÉS Budapest, 2004. január 30. EGIS Gyógyszergyár Rt. 2002/2003. ÉVES KONSZOLIDÁLT BESZÁMOLÓ 2. MÉRLEG ÉS EREDMÉNYKIMUTATÁS Budapest, 2004.
Az Alapítvány 2013. évi mérlege. A. BEFEKTETETT ESZKÖZÖK 5876 I. Immateriális javak - II. Tárgyi eszközök 4476 III. Befektetett pénzügyi eszközök 1400
Számviteli beszámoló és Közhasznúsági jelentés Az egyszerűsített beszámoló, illetve a közhasznú egyszerűsített beszámoló mérlegének előírt tagolása az egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezetnél. illetve
A Mercator Movet Mundum Alapítvány 2010. évi Közhasznú jelentése. Beszámoló. A Mercator Movet Mundum Alapítvány 2010. évi közhasznú tevékenységéről
Beszámoló Az Alapítvány adatai: A Mercator Movet Mundum Alapítvány 2010. évi közhasznú tevékenységéről Bírósági bejegyzés száma: 938 Bírósági bejegyzés időpontja: 1990. december 19. Közhasznú minősítés
A CSORVÁSI SZOLGÁLTATÓ NONPROFIT KFT. ELŐTERJESZTÉSEI KÉPVISELŐ TESTÜLETI ÜLÉSRE 2013-AS ÜZLETI ÉVRŐL
Csorvási Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelösségü Társaság 5920 Csorvás, Rákóczi u. 37/a Tel./Fax: 66 258 042 Tel.: 66 258 077 E-mail:szolg.kht@freemail.hu A CSORVÁSI SZOLGÁLTATÓ NONPROFIT KFT. ELŐTERJESZTÉSEI
Statisztikai számjel vagy adószám (csekkszámlaszám) Keltezés: Tiszafüred, 2013. május 1. az egyéb szervezet vezetője (képviselője)
az egyéb szervezetmegnevezése az egyéb szervezet címe, telefonszáma 2012 évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2012. 01. 01-2012. 12. 31. 1. Számviteli beszámoló ( közhasznú egyszerűsített beszámoló) a) Mérleg b)
Végelszámolási időszak első üzleti éve 2013. augusztus 01. - 2014. július 31.
1 3 2 3 5 2 9 5 3 7 0 0 1 1 3 0 1 Statisztikai számjel 0 1-0 9-1 7 7 2 9 3 Cégjegyzék száma A vállalkozás megnevezése: Pilisvörösvári Vízművek Kft. v.a. A vállalkozás címe, telefonszáma: 1134 Budapest,
A SZÉKESFEHÉRVÁRI HŰTŐIPARI NYRT
1 0 5 6 4 3 0 3 1 5 3 3 1 1 4 0 7 Statisztikai számjel 0 7-1 0-0 0 1 0 1 3 Cégjegyzék száma A SZÉKESFEHÉRVÁRI HŰTŐIPARI NYRT 2005. ÉVI ÉVES JELENTÉSE A TŐKEPIACRÓL SZÓLÓ 2001. ÉVI CXX. TV. ALAPJÁN Mérleg
`A` típusú mérleg. Sorszám Megnevezés Előző Mód Tárgyév. a vállalkozás vezetője (képviselője)
1 01. A. Befektetett eszközök (02.+10.+18. sor) 02. I. IMMATERIÁLIS JAVAK (03.-09. sorok) 03. 1. Alapítás-átszervezés aktivált értéke 04. 2. Kisérleti fejlesztés aktivált értéke 05. 3. Vagyoni értékű jogok
Az egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: Tárgyév: 19 Veszprémi Törvényszék 2 0 1 2 Beküldő adatai Előtag Családi név Első utónév További utónevek Viselt név: Riz Balázs Születési név: Riz Balázs Anyja neve: Születési ország neve:
Az egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
A szervezetet nyilvántartó bíróság megnevezése: Tárgyév: 19 Veszprémi Törvényszék 2 0 1 3 Beküldő adatai (akinek az ügyfélkapuján keresztül a kérelem beküldésre kerül) Viselt név: Előtag Havasi Családi
Egyszerősített éves beszámoló 2011. december 31.
18084874-6920-599-01 Statisztikai számjel 01-09-920128 Cégjegyzék száma Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft 1071 Budapest Damjanich u 11-15. Egyszerősített éves beszámoló 2011. december 31. Keltezés:
A SZÉKESFEHÉRVÁRI HŰTŐIPARI RT 2004. ÉVI ÉVES JELENTÉSE A BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE SZÁMÁRA
1 0 5 6 4 3 0 3 1 5 3 3 1 1 4 0 7 Statisztikai számjel 0 7-1 0-0 0 1 0 1 3 Cégjegyzék száma A SZÉKESFEHÉRVÁRI HŰTŐIPARI RT 2004. ÉVI ÉVES JELENTÉSE A BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE SZÁMÁRA 1 1 0 5 6 4 3 0 3 1 5
2009. ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS ÉS EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ
NYÍRSÉGI SZAKKÉPZÉS-SZERVEZÉSI KIEMELKEDŐEN KÖZHASZNÚ NONPROFIT KFT. 4400 Nyíregyháza, Árok u. 53. Cégjegyzékszám: 15-09-072924 Statisztikai számjel: 14380549-8532-599-15 2009. ÉVI KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS
A Tarjánhő Szolgáltató Elosztó Kft. 2009 évi ÉVES BESZÁMOLÓJA
A Tarjánhő Szolgáltató Elosztó Kft 2009 évi ÉVES BESZÁMOLÓJA A TARJÁNHŐ SZOLGÁLTATÓ-ELOSZTÓ KFT. 2009. ÉVI BESZÁMOLÓJA Tisztelt Közgyűlés! A Tarjánhő Kft.-t Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata
Kiegészítő melléklet 2013 üzleti évről
Statisztikai számjel: 13546636360011315 Cégjegyzék száma: 15-09 - 070074 Vállalkozás megnevezése: Szalka-Víz Mátészalka Térségi Víz- és Csatornaszolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Vállalkozás címe:
Az egyszeres könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete
Törvényszék: Tárgyév: 1 Fővárosi Törvényszék 2 1 3 Beküldő adatai Viselt név: Születési név: Előtag Családi név Első utónév További utónevek 1 Dr. Endrefi István Pálné Kenderes Szilvia Mária Kenderes Szilvia
Közhasznú társadalmi szervezet közhasznúsági jelentése 2003. év
Közhasznú társadalmi szervezet közhasznúsági jelentése Magyar Dinamikus Lövészsport Szövetség 1147 Budapest Gyarmat u. 58-62. I. Közhasznú beszámoló - Eredménylevezetés - Mérleg II. Kimutatás a vagyon
2012. évi Éves beszámoló
1 1 0 8 5 4 4 1 4 9 3 9 1 1 4 0 6 Statisztikai számjel 0 6 1 0 0 0 0 0 8 3 Cégjegyzék száma Tisza Volán Zrt. a vállalkozás megnevezése 672Ő. Szeged, Bakay Nándor u. Ő8. 62/560111 a vállalkozás címe, telefonszáma
Bak Község Önkormányzat Képvisel -testülete. 1/2005. (I. 27.) önkormányzati rendelete
Bak Község Önkormányzat Képvisel -testülete 1/2005. (I. 27.) önkormányzati rendelete AZ ÖNKORMÁNYZAT KÖLTSÉGVETÉSÉHEZ ÉS ZÁRSZÁMADÁSÁHOZ CSATOLANDÓ MÉRLEGEK, KIMUTATÁSOK TARTALMI KÖVETELMÉNYEIR L A módosításokkal:
A Naprózsafa Hagyományőrző Néptánc Egyesület KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE
Adószám: 18030806-1-13 A Naprózsafa Hagyományőrző Néptánc Egyesület közhasznú egyszerűsített éves beszámolójának KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE a 2011. január 1-től 2011. december 31-ig terjedő időszak tevékenységéről
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 2007
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS 27 Székhely: 152 Budapest Deák Ferenc u. 7-9. Adószám: 18186464-1-41 Közhasznúsági végzés: 7.Pk.6.228/25/2 Budapest, 28. június 21. Adószám: 18186464-1-41 Bírósági nyilvántartási
Romsics Erika 2015.11.15.
Előzmény: Az Európai Unió számvitelre vonatkozó irányelvei A számviteli törvény 2016. évi változásai az uniós jogharmonizáció tükrében Előadó: Simonné Romsics Erika 4. irányelv (78/660/EGK): a gazdasági
NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI ÜGYNÖKSÉG KHT. 2004. ÉVI KÖZHASZNÚ JELENTÉSE
1. számú melléklet NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI ÜGYNÖKSÉG KHT. 2004. ÉVI KÖZHASZNÚ JELENTÉSE Tartalma: 1. Számviteli beszámoló 2. Kimutatás költségvetési támogatás felhasználásáról 3. Kimutatás
Eszközök és források értékelési szabályzata
ORSZÁGOS POLGÁRŐR SZÖVETSÉG Levélcím: Telefon: Fax: BM-tel: BM-fax: E-mail: 1077 Budapest, Király u. 71. 441-1827 441-1794 441-1821 21-248 21-232 kozpontiiroda@opsz.hu J ó v á h a g y o m: Budapest, 2015.
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS AZ AGÓRA VIDÉKFEJLESZTÉSI ALAPÍTVÁNY 2006. ÉVI KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGÉRŐL
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS AZ AGÓRA VIDÉKFEJLESZTÉSI ALAPÍTVÁNY 2006. ÉVI KÖZHASZNÚ TEVÉKENYSÉGÉRŐL Mérleg Eredménykimutatás Közhasznú egyszerűsített éves beszámoló eredmény-kimutatása 1. sz. melléklet: tartalmi
Összeállította: Seres Sándorné főiskolai docens
Segédlet a szakspecifikus számvitel oktatásához a levelező tagozat Pénzügy számvitel szak IV. évfolyamos hallgatóinak Összeállította: Seres Sándorné főiskolai docens I. A követelések és a pénzeszközök
2. 2 E rendelet kihirdetése napján lép hatályba. kihirdetett rendelet minősül. 2 Kihirdetve: 2006. december 27.-én
26/2006.(XII.27.) Orosházi Önkormányzati rendelet 1 az Önkormányzat költségvetési és zárszámadási rendeleteihez kapcsolódó kötelező mellékletek tartalmi meghatározásáról Orosháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete
B E S Z Á M O L Ó az ÓZDINVEST KFT 2013. évi tevékenységéről J A V A S L A T
B E S Z Á M O L Ó az ÓZDINVEST KFT 213. évi tevékenységéről J A V A S L A T a mérleg megállapítására, üzleti jelentés és eredménykimutatás jóváhagyására Tartalom: 213. évi beszámoló - mérleg - eredmény
GYOMAKÖZSZOLG Kommunális Közszolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
GYOMAKÖZSZOLG Kommunális Közszolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság CompLex Kiadó Kft. Céginfó Mérlegadatok A GYOMAKÖZSZOLG Kommunális Közszolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság (Cg. 04-09-007188)
Éves beszámoló. MISEK Miskolci Semmelweis Ignác Egészségügyi Központ és Egyetemi Oktató Kórház Nonprofit Kft. Miskolc, Csabai kapu 9-11 2010.
Statisztikai számjel: 14635306-8610-599-05 Cégjegyzék száma: CG. 05-09-017049 MISEK Miskolci Semmelweis Ignác Egészségügyi Központ és Egyetemi Oktató Kórház Nonprofit Kft. Miskolc, Csabai kapu 9-11 2010.
E L N Ö K S É G I E L Ő T E R J E S Z T É S
SZÁMA: 4/ELŐT./2009. - T Á R G Y: A PBKIK Oktatási Központ Kft. 2008. évi beszámolója és 2009. évi üzleti terve E L N Ö K S É G I E L Ő T E R J E S Z T É S A PÉCS-BARANYAI KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA ELNÖKSÉGÉNEK
Hévízi Turisztikai Nonprofit Kft. 2014.
23141823-2-20 STATISZTIKAI SZÁMJEL VAGY ADÓSZÁM A beszámolót mérlegképes könyvelő készítette. 20-09-071334 CÉGJEGYZÉKSZÁM Hévízi Turisztikai Nonprofit Kft. EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ MÉRLEGE 2014. TÉTEL
KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ
KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 2013. ÉV Statisztikai számjel: 21827958-8730-113-11 Cégjegyzék szám: 11-09-014301 Telefon: 06-33/361-180 Lábatlan, 2014. május 28. Sujbert-Kádár Klára ügyvezető
H.D.Napfény Kft. 1 3 0 9 1 0 5 3 8 9. ország. Adózott eredmény felhasználására vonatkozó határozat. Független könyvvizsgálói jelentés
KIM KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM 3EB-02 /2009. (IV. 28.) IRM-MeHVM-PM együttes rendelet ELEKTRONIKUS ŰRLAP a számviteli törvény szerinti beszámoló letétbe helyezésének és közzétételének teljesítéséhez
2009. ÉVI KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE (2009. január 1. 2009. december 31.)
VITUKI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZGAZDÁLKODÁSI KUTATÓ INTÉZET NONPROFIT KÖZHASZNÚ KFT VITUKI KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS VÍZGAZDÁLKODÁSI KUTATÓ INTÉZET NONPROFIT KÖZHASZNÚ KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG (2009. február
2010. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS
Zemplén Térségi Katasztrófa és Polgári Védelmi Szövetség 3980 Sátoraljaújhely, Kossuth tér 5. Adószám: 18445523-1-05 KSH besorolási szám: 18445523-9499-529-05 2010. évi KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Sátoraljaújhely,
Futureal 1 Ingatlanbefektetési Alap
Nyilvántartásba vételének dátuma: 2004. április 28. Lajstrom száma: 1212-9 Éves jelentés 2006. 1. Befektetési alap megnevezése, típusa, futamideje Az Alap elnevezése: Futureal 1 Ingatlanbefektetési Alap
Német Nemzetiségi Önkormányzat 2012. évi zárszámadásának pénzügyi mérlege B E V É T E L E K
1. melléklet a 5/2013. (IV.29.) önkormányzati határozathoz Német Nemzetiségi Önkormányzat zárszámadásának pénzügyi mérlege B E V É T E L E K Bevételi jogcím Eredeti Módosított Teljesítés 1 2 3 4 5 6 1.
Kiegészítő melléklet 2013
Adószám: 18665161-2-13 Cégbíróság: Budapest Környéki Törvényszék Cégbírósága Cégjegyzék szám: 13-09-129463 GÖDÖLLŐI KIRÁLYI KASTÉLY KÖZHASZNÚ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG 2100 Gödöllő, Grassalkovich-kastély
Jedlik Ányos T.I.T. 2011. december 31 -i beszámolójának kiegészítő melléklete
Jedlik Ányos Tudományos Ismeretterjesztő Társaság Kiegészítő melléklet 2011. Jedlik Ányos T.I.T. 2011. december 31 -i beszámolójának kiegészítő melléklete Miskolc, 2012. február 28.. Schmidt Ferenc elnök
VASUTAS EGÉSZSÉGPÉNZTÁR
VASUTAS EGÉSZSÉGPÉNZTÁR KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET 2013. 1. ÁLTALÁNOS KIEGÉSZÍTÉSEK A Vasutas Önkéntes Kölcsönös Kiegészítő Egészségpénztár (továbbiakban Pénztár) területi elven működő nyitott kiegészítő Egészségpénztár,
A SZÉKESFEHÉRVÁRI HŰTŐIPARI NYRT
1 0 5 6 4 3 0 3 1 5 3 3 1 1 4 0 7 Statisztikai számjel 0 7-1 0-0 0 1 0 1 3 Cégjegyzék száma A SZÉKESFEHÉRVÁRI HŰTŐIPARI NYRT 2006. ÉVI ÉVES JELENTÉSE A TŐKEPIACRÓL SZÓLÓ 2001. ÉVI CXX. TV. ALAPJÁN Mérleg
TADASHII Harcművészeti Sportegyesület 6723 Szeged, Tápai u. 26 I/2. 2012. évi Közhasznúsági jelentés
TADASHII Harcművészeti Sportegyesület 6723 Szeged, Tápai u. 26 I/2 2012. évi Közhasznúsági jelentés A TADASHII Harcművészeti Sportegyesület Közhasznúsági jelentése a 2012-es esztendőről Bevezető rész:
Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal JEGYZŐJÉTŐL 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/510-384 63/510-332 sztantics@szentes.hu
Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal JEGYZŐJÉTŐL 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/510-384 63/510-332 sztantics@szentes.hu Tárgy: Szentes Városi Szolgáltató Kft 2013. évi beszámolója Szentes Város Önkormányzata
TUDATOS VÁSÁRLÓK KÖZHASZNÚ EGYESÜLETE 2003. ÉVI KÖZHASZNÚ JELENTÉS
TUDATOS VÁSÁRLÓK KÖZHASZNÚ EGYESÜLETE 2003. ÉVI KÖZHASZNÚ JELENTÉS Székhely: 1123 Budapest, Gyıri út 6/b. Iroda: 1013 Budapest, Döbrentei u. 10. Statisztikai számjel: 18245770 9133 529 01 Cégjegyzék száma:
2015. december 31. Érd és Térsége Regionális Víziközmű Korlátolt Felelősségű Társaság 2030 Érd, Fehérvári út 63/b-c. Postacím: 2030 Érd, Pf.: 55.
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET 2015. december 31. Érd, 2016. február 27. L a n k u I l d i k ó ügyvezető igazgató Érd és Térsége Regionális Víziközmű Korlátolt Felelősségű Társaság 2030 Érd, Fehérvári út 63/b-c.
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Szebb Holnapért Közhasznú Egyesület 2008. évi tevékenységéről.
KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS Szebb Holnapért Közhasznú Egyesület 2008. évi tevékenységéről. Tartalomjegyzék: 1. Jogi helyzet 2. Az egyesület számviteli beszámolójának főbb tételei 3. Költségvetési támogatások
Zala Megyei Sportszövetségek Egyesülése
Zala Megyei Sportszövetségek Egyesülése Közhasznúsági jelentés a 2011. évről 1. Számviteli beszámoló A számviteli beszámoló mellékletben csatolva. 2. A költségvetési és önkormányzati támogatás felhasználása
Szöveges kiegészítés a 2015.01.01-06.30. időszakra vonatkozó közbenső mérleghez MÉRLEG
MÉRLEG 1. Vagyoni értékű jogok 2015. 01.01-06.30. időszakban e vagyonelemek körében a terepi leolvasó rendszer (bruttó értéken 300 ), a számviteli ügyviteli rendszer (bruttó értéken 288 ), a bérszámfejtő
ország 29. 5. Adóazonosító jele: Adózott eredmény felhasználására vonatkozó határozat Független könyvvizsgálói jelentés Közhasznúsági melléklet
KIM KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM 14EB-01 11/2009. (IV. 28.) IRM-MeHVM-PM együttes rendelet Kizárólag elektronikus úton nyújtható be. ELEKTRONIKUS ŰRLAP a számviteli törvény szerinti beszámoló
Éves beszámoló 2011. Ipoly Cipőgyár Kft. 2660 Balassagyarmat Madách u. 2. 1120 3362 1520 113 12 Statisztikai számjel. 12-09-001968 Cégjegyzék száma
1120 3362 1520 113 12 Statisztikai számjel 12-09-001968 Cégjegyzék száma Ipoly Cipőgyár Kft 2660 Balassagyarmat Madách u. 2. 06-35/501-279 Éves beszámoló 2011. Keltezés: Balassagyarmat, 2012. március 15.
KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM CÉGINFORMÁCIÓS ÉS AZ ELEKTRONIKUS CÉGELJÁRÁSBAN KÖZREMŰKÖDŐ SZOLGÁLAT
KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM CÉGINFORMÁCIÓS ÉS AZ ELEKTRONIKUS CÉGELJÁRÁSBAN KÖZREMŰKÖDŐ SZOLGÁLAT 12EB-01 12EB 12EB/A 12EB/M/A1 12EB/M/A2 12EB/M/A3 12EB/M/A4 12EB/E-O/A1 12EB/E-O/A2 Cégadatok
2008. ÉVZÁRÓ KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS ÉS EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ
NYÍRSÉGI SZAKKÉPZÉS-SZERVEZÉSI KIEMELTEN KÖZHASZNÚ NONPROFIT KFT. 4400 Nyíregyháza, Árok u. 53. Cégjegyzékszám: 15-09-072924 Statisztikai számjel: 14380549-8532-599-15 2008. ÉVZÁRÓ KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS
MISKOLC-TÉRSÉGI INTEGRÁLT SZAKKÉPZŐ KÖZPONT Közhasznú Nonprofit KFT.
MISKOLC-TÉRSÉGI INTEGRÁLT SZAKKÉPZŐ KÖZPONT Közhasznú Nonprofit KFT. 2013. évi EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ Miskolc-Térségi Integrált Szakképző Központ Közhasznú Nonprofit Kft. 3530 Miskolc, Soltész Nagy
Egyszerűsített beszámoló
Adószám 18298345-1-41 Egyszerűsített beszámoló Eredménylevezetés Egyéb szervezetek számára Előző év(ek) helyesbítése Alap Vállalkozási Alap Vállalkozási Alap Vállalkozási A. Végleges pénzbevételek, elszámolt
Egyszerűsített beszámoló
Adószám 18298345-1-41 Egyszerűsített beszámoló.03.01 -.12.31. ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK) Egyszerűsített mérleg Egyéb szervezetek számára Előző év(ek) helyes bítése A. Befektetett eszközök 0 0 0 I. Immateriális
Közhasznúsági jelentés. Mosolyország Alapítvány
Közhasznúsági jelentés 2010 Mosolyország Alapítvány 2. Mosolyország Alapítvány Közhasznúsági jelentése 2010. Zárszámadása Fordulónap: 2010. december 31. Beszámolási időszak: 2010.01.01 2010.12.31 Budapest,
MKB BRIC Tőkevédett Likviditási Befektetési Alap
MKB BRIC Tőkevédett Likviditási Befektetési Alap elnevezésű nyilvános, nyíltvégű értékpapír befektetési alap ÁTALAKULÁSI TÁJÉKOZTATÓJA Alapkezelő: MKB Befektetési Alapkezelő zártkörűen működő Rt. 1056
Egy Csepp Emberség Alapítvány 8660 Tab Kossuth Lajos u Adószám: Bankszl. szám:
Egy Csepp Emberség Alapítvány 8660 Tab Kossuth Lajos u. 107. Adószám: 18784880-1-14 Bankszl. szám:10403916-00025761-00000005 Az Egy Csepp Emberség Alapítvány törvényi kötelezettségének eleget téve az alábbiakban
Tájékoztató a 2015. évben lejáró Tartós Befektetési Számlák hosszabbításával kapcsolatos lehetőségekről
Tájékoztató a 2015. évben lejáró Tartós Befektetési Számlák hosszabbításával kapcsolatos lehetőségekről Tisztelt Ügyfelünk! Az EQUILOR Befektetési Zrt. (1037 Budapest, Montevideo u. 2/C; ) képviseletében
Egyszerűsített éves beszámoló mérlege "A" változat
Adószám: 14419250-2-09 Cégbíróság: Debreceni Törvényszék Cégbírósága Cégjegyzék szám: 09-09-015413 ALFÖLD SZAKKÉPZŐ Szakképzés-szervezési Nonprofit Közhasznú Kft 4030 Debrecen, Fokos utca 12 Egyszerűsített
Féléves feladat Gyakorlati számvitel tantárgyból GT-403/a-b tk. részére
Név:.. Neptun kód:. Féléves feladat Gyakorlati számvitel tantárgyból GT-403/a-b tk. részére Az I. és II. feladatot külön lapra kérem kidolgozni!! Beadási határidõ: 2008. november 24. (A4/219.) I. Feladat
Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Polgármester. Szöveges beszámoló a 2014. évi költségvetés végrehajtásáról készített éves beszámolóhoz
Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Polgármester Szöveges beszámoló a 2014. évi költségvetés végrehajtásáról készített éves beszámolóhoz BUDAPEST 2015 1 Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV.
A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója
címe: 2117 Isaszeg, Aulich u. 8/F. A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója 2006.év Gödöllő, 2007. 03. 31. Közhasznú egyszerűsített beszámoló mérlege E S Z K
Balatoni Halászati Zrt. MÉRLEG
1 1 2 2 6 5 8 3 0 3 1 2 1 1 4 1 4 Statisztikai számjel 1 4 _ 1 0 3 0 0 0 5 4 Cégjegyzék szám Balatoni Halászati Zrt. MÉRLEG MÉRLEG Eszközök (aktívák) adatok ezer Ft-ban A tétel megnevezése Előző év Tárgy
RÁBA NYUGDÍJPÉNZTÁR 2012. ÉVI PÉNZTÁRI BESZÁMOLÓ KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE. Győr, 2013. január 31. Igazgatótanács elnöke
RÁBA NYUGDÍJPÉNZTÁR 2012. ÉVI PÉNZTÁRI BESZÁMOLÓ KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE Győr, 2013. január 31. Igazgatótanács elnöke 1. A Rába Nyugdíjpénztár Alapadatai A Rába Nyugdíjpénztár 1995. június 20.-án alakult.
Fejezeti kezelésű előirányzat. Fejezet összesen
2 A gazdasági és közlekedési miniszter feladatát és hatáskörét a Kormány 163/2006. (VII. 28.) számú rendelete határozza meg, mely jogszabályt a miniszterek feladat- és hatásköréről szóló kormányrendeletek
Az eszközök összetétele és értékének átalakulása
7. SZ. MELLÉKLET Az eszközök összetétele és értékének átalakulása Ssz. ESZKÖZÖK 82 értékek ezer Ft-ban Eltérés a 2005. 12. 31-i 2005. 12. 31 2006. 12. 31 értékektől érték megoszlás érték megoszlás érték
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET
KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET 2014. december 31. Érd, 2015. december 9. Lanku Ildikó ügyvezető Érd és Térsége Csatorna-szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság 2030 Érd, Fehérvári út 63/b-c. Postacím: 2031 Érd,
A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített beszámolója
Magyarországi Ciszterci Rend Incipit Vita Nova Alapítvány az egyéb szervezet megnevezése 7621 Pécs, Széchenyi tér 11. az egyéb szervezet címe H A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú
Kiegészítı melléklet a STATUS Capital Befektetési Zrt.
2 2 6 3 3 1 2 7 6 6 1 9 1 1 4 1 7 Statisztikai számjel 1 7-1 0-0 0 1 2 6 6 Cégjegyzék száma A vállalkozás megnevezése: STATUS Capital Befektetési Zrt. A vállalkozás címe: 7100 Szekszárd, Arany János utca
Biatorbágyi Tájvédő Kör Egyesület 2008. évi Közhasznúsági jelentése
Biatorbágyi Tájvédő Kör Egyesület 2008. évi Közhasznúsági jelentése Egyesület neve: Biatorbágyi Tájvédő Kör Egyesület Egyesület címe: 2051 Biatorbágy, Szabadság út 3. Adószáma: 19174617-1-13 Bankszámlaszáma:
E L Ő T E R J E S Z T É S Szombathely Megyei Jogú Város Gazdasági és Városstratégiai Bizottság részére
1 2 E L Ő T E R J E S Z T É S Szombathely Megyei Jogú Város Gazdasági és Városstratégiai Bizottság részére SZOMBATHELYI TÁVHŐSZOLGÁLTATÓ KFT. 2015. ÉVI I. FÉLÉVES MÉRLEGBESZÁMOLÓJA Tisztelt Gazdasági és
Független Könyvvizsgálói Jelentés
Morál-Audit Kft. 5309. Berekfürdő, Búzavirág u. 24. 1075. Budapest, Wesselényi u. 12. II/1. Tel.: +36 30 2070 735 email: moral.audit@gmail.com Független Könyvvizsgálói Jelentés a MAHART-Szabadkikötő Zrt.
2008. évi szakmai (szöveges) beszámoló
Ügyiratszám:1018/2009-5300 2008. évi szakmai (szöveges) beszámoló a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ 2008. évi gazdálkodásáról készített beszámoló szöveges értékelése I. Az intézmény feladatköre
Közhasznúsági jelentés 2011.
Adószám: 18367193-1-20 Bejegyző szerv: Zala Megyei Bíróság Zalaegerszeg Regisztrációs szám: Pk.60.060/2005/14. 8866 Becsehely, Jókai út 20. 2011. Fordulónap: 2011. december 31. Beszámolási időszak: 2011.
J A V A S L A T a Szécsényi Városfejlesztő Szolgáltató Kft. 2013. évi mérlegbeszámolójának jóváhagyásához
J A V A S L A T a Szécsényi Városfejlesztő Szolgáltató Kft. 2013. évi mérlegbeszámolójának jóváhagyásához Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. május 29-i ülésére. Előterjesztők: