A szatmári Erdőhát tíz népességének cephalometriai vizsgálata
|
|
- Erzsébet Barta
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A szatmári Erdőhát tíz népességének cephalometriai vizsgálata SZILÁGYI KATALIN SZATHMÁRY LÁSZLÓ TÓTH ILONA Tanulmányunk annak a humán 'populációgenetikai vizsgálatsorozatnak része, amelyet a Kossuth Lajos Tudományegyetem Embertani Csoportja az 70es évek elején Túrricsén indított el. Az a körülmény, hogy a túrricsei népesség relatív endogám jellege az izonímia vizsgálat eredményeiből ítélve nyilvánvalóvá vált (NEMESKERI és mtsai 7.), egy multidiszciplináris kutatási koncepció kialakítását tette lehetővé. E kutatási terv első fázisaként elkészült a népesség több generációs családszövevény rendszerének rekonstrukciója, melyet az életkor és környezetstabil jellegek (vércsoportrendszer, dermatoglyphiai jellemzők) generációnkénti változását becslő elemzések követtek (BALOGH 7/a., 7/b., SZAKÁLY 7. és SZILÁGYI 8.). Mindezen eredmények által és az antropometriai jellegek intrapopulációs összehasonlító vizsgálata (SZILÁGYI 7.) révén becsülhetővé vált a történeti családszövevényben megkülönböztetett jelentőségű, ún. Garda szubpopuláció karaktere; azé a ágra bontható nagycsaládé, amely a népesség 8,6%át reprezentálta. Egy másik megkülönböztetés alapján csak a Garda szubpopulációra terjedt ki elemzésünk, amikoris a pedigréket patrilineáris, matrilineáris és kettős leszármazású részekre bontva végeztünk többváltozós analízist dermatoglyphiai jellegeken (SZILÁGYI és mtsai 8., SZATHMÁRY és mtsai 0.). Összefoglalva a fent említett kutatások eredményeit, megállapítható, hogy a Túrricse népességére (ezen belül is a Garda szubpopulációra) vonatkozó korábbi feltételezés miszerint az relatív endogám jellegű több oldalról is alátámasztást nyert. Ez a körülmény arra ösztönzött bennünket, hogy figyelmünket a feltételezett párválasztási körzet megismerésére is kiterjesszük, azaz az eddig feltárt ismérveket egy olyan regionális áttekintéssel szembesítsük, amelynek tagoltságát, illetve elhatároltságát tekintve egységes tájtörténeti háttere van. 6
2 Ezért jelen tanulmányunkban az Erdőhát tíz településének népességéről, illetve azok egymáshoz való hasonlóságáról, különbözőségéről kívánunk előzetes képet kapni cephalometriai jellegek elemzése révén. A szatmári Erdőhát elkülönülése elsősorban nem geográfiai hátterű (MA ROSI 0.), hanem inkább a népesség szubetnikai differenciáltságával kapcsolatos. Ilyen aspektusból ítélve a Szamoshát és a Túrhát közé eső területet öleli fel, amely nagyrészt a Túrhát nyugati részével esik egybe (TÖRÖK 77., KÓSAFILEP 8.), azaz népességének történeti fejlődése inkább a Túrhátéhoz hasonló (KOSA 77/a.). Míg északi határa a Tiszaháttal jól definiálható (ERDÉSZ 7.), déli peremterülete a Szamoshát felé kevésbé egyértelműen körülírt (vö.: KOSA 77/b., KÓSAFILEP 8.). MORVÁI és MOLNÁR (66.) autentikus forrásokra hivatkozva megjegyzi, hogy a századforduló idején a jelenleginél nagyobb területet értettek alatta, így magában foglalta a Paládságot, valamint Felsőalmást, Csedreget, Kökényesdet és Túrterebest is. A terület egységét nyilvánvalóan az első világháborút követő határmódosítás bontotta meg. Anyag és módszer Cephalometriai vizsgálatainkat 78ban a szatmári Erdőhát következő tíz településén végeztük: Csaholc, Gacsály, Kishódos, Kisnamény, Kisszekeres, Méhtelek, Nagyhódos, Tisztaberek, Túrricse és Vámosoroszi (. táblázat). Az egyes népességeket az 70es népszámlálás szerint számított minimum %os mintáik alapján hasonlítottuk össze (vö.: NÉPSZÁMLÁLÁS 70.). Mivel elemzésünk csak a felnőtt kori (x év) népességet érintette, a minták nagyságát ezen néprész arányában adjuk meg (. táblázat). A vizsgált jellegeket a. táblázatban ismertetjük. A népességek összefüggésrendszerére az SPSS PC + 87es programcsomagjával elvégzett diszkriminancia analízis eredményei alapján következtettünk. Eredmények A diszkriminancia analízis előtt a Wilks féle lambda értékek meghatározása mellett Ustatisztika alapján tekintsük át a kilenc fej méret egyváltozós tesztjének eredményeit (. táblázat). Eszerint a hipotetikus középértéktől p<0,0 szinten a férfiaknál változóból 6 esetben, a nőknél pedig változóból 8 esetben szignifikáns eltérés becsülhető. Feltűnő, hogy a szignifikáns differenciát nem mutató méretek kivétel nélkül magassági méretek. így a férfiaknál az egész fejmagasság (M. ), a morfológiai arcmagasság (M. ) és az orrmagasság (M. ); a nőknél pedig úgyszintén a morfológiai arcmagasság (M. ) nem utal a várható értéktől szignifikánsan különböző eloszlástulajdonságra. 70
3 . táblázat A vizsgált települések lakosságának száma (NÉPSZÁMLÁLÁS 70.) Table. Number of inhabitants in the examined settlements (NÉPSZÁMLÁLÁS, Census 70.) Települések Settlements Összlakosság Total number of inhabitants Férfiak Males Nők Females Együtt Together Felnőtt lakosság (x év) Number of adults (x years) Férfiak Males Nők Females Együtt Together Csaholc 6 07 Gacsály Kishódos Kisnamény Kisszekeres 67 6 Méhtelek Nagyhódos Tisztaberek Túrricse Vámosoroszi Összesen Total Rátérve a diszkriminancia analízissel elért eredmények ismertetésére, elemezzük elsőként a férfiak mintáját, amely kilenc diszkriminancia függvénnyel írható le (. táblázat). Az első két függvénynek szignifikáns súlya van. Közülük az első megkülönböztetett jelentőségű, hiszen a teljes variancia 8, %át reprezentálja, míg a második függvény a teljes varianciából mindössze 8,86 %kal részesedik. A struktúramátrix (6. táblázat) szerint az első függvénnyel a járomívszélesség (M. 6) korrelál a legnagyobb mértékben, míg a második függvényben elsősorban az állkapocs szeglet szélesség (M. 8) korrelativ ereje fejeződik ki. A harmadik függvényben (variancia %=,) különböző dimenziók korrelációs összetevői ötvöződnek (M., M., M., M. ). A morfológiai arcmagasság (M. ), az orrszélesség (M. ) és az orrmagasság (M. ) egyértelműen különböző függvényekkel korrelál (Fn, Fn 6, Fn 8). 7
4 . táblázat A vizsgált egyének száma (n), valamint a felnőtt lakosságra (x év) számított relatív gyakoriságuk (%) nemenként Table. Number of the examined individuals (n) and their relative frequencies (%) as compared to the adult inhabitants (x years) in the cases of the two sexes, respectively Települések Settlements Csaholc Gacsály Kishódos Kisnamény Kisszekeres Méhtelek Nagyhódos Tisztaberek Túrricse Vámosoroszi Összesen Total Férfiak Males Nők Females Együtt Together n % n % n % 8, 7,8 8,, 8, 6, 8,,, 8,,7 6, 8,8,7 0,7,,, 6, 7, 6,8 7, 6,7 0 7,0,8 6,8,8 8,,0, 8,0,7 80 8,8 A csoportosítási eredmények (7. táblázat) átlagosan, %ban sikeresek, tehát a vizsgált népességek férfiai fejméreteik variabilitásából ítélve (az egyváltozós tesztek előrejelzésének megfelelően) meglehetősen karakterisztikusak lehetnek. Az egyének 6,7 %a viszont nem jellemző saját (településének) népességére. Ez utóbbi megállapítás elsősorban a kisszekeresi férfiakra érvényes, hiszen Gacsály és Tisztaberek kivételével a további hét településen a kisszekeresinéi (,6 %) nagyobb arányban találhatók olyan férfiak, akik fejméreteinek variabilitása inkább Kisszekeresre jellemző. Ezért mondható el a kisszekeresi férfiakról, hogy igen heterogének, nincs önálló cephalometriai arculatuk. Ezzel szemben a tisztabereki és túrricsei minták izoláltnak tűnnek (helyesen csoportosított az egyének 0,0 %a, illetve 88,0 %a), az átlagos átcsoportosításuk % alatti. Ezen két ellentétes pozíció közé sorolhatók be a további minták, amelyek között talán a gacsályi érdemel megkülönböztetett figyelmet többfelé (Kisnamény, Méhtelek, Nagyhódos) mutató intenzív asszociációi révén. Ennél kisebb a jelentősége a VámosorosziKisnamény, illetve a VámosorosziCsaholc relációnak. 7
5 . táblázat A vizsgált fejméretek (MARTIN 8) Table. Examined head measurements (MARTIN 8) Martin szám Martin No. Méretek Measurements M. Legnagyobb fejhossz Greatest head length M. Legnagyobb fej szélesség Greatest head breadth M. Legkisebb homlokszélesség Minimal frontal breadth M. 6 Járomív szélesség Bizygomatic breadth M. 8 Állkapocs szeglet szélesség Bigonial breadth M. Orrszélesség Nose breadth M. Egész fejmagasság Total head height M. Morfológiai arcmagasság Total face height M. Orrmagasság Nose height A nők mintájában szintén kilenc kanonikus diszkriminancia függvényt elemezhettünk (8. táblázat), amelyek közül az első három szignifikáns. Az utóbbiakkal a teljes variancia,0 %át lehet magyarázni. Talán nem véletlen, hogy ez a paraméter a férfiak első két diszkriminancia függvényét reprezentálva is magasabb (, %). Csupán a fenti információkra támaszkodva feltételezhetjük, hogy a nők fejméreteinek kovariancia mátrixa a diszkrimináció kedvezőbb lehetőségeit kínálja, mint azt a férfiaknál tapasztalhattuk. Ezen az alapon olyan gyanúnk is ébredhet, hogy az erdőháti nők struktúrája több generáción keresztül jobban megőrizte az adott településre vonatkozó specifikumokat, mint a férfiaké. A nők struktúramátrixában (. táblázat) a járomívszélességet (M. 6) és az állkapocs szeglet szélességet (M. 8) ugyanazon függvényhez rendelhetjük (Fn ). Ez a megfigyelés alátámasztja a fenti feltételezést, hiszen a férfiaknál ezen méretek különböző függvényekkel korreláltak (vö.: 6. táblázat). A struktúramátrixot általánosan értékelve megállapítható, hogy az eredeti változók a férfiak mintájához képest településenként kiegyenlítettebb korrelációs viszonyokat tükröznek. A közös korrelációs tulajdonságok elsősorban az első két függvény által reprezentált eredeti változókat érintik. A nők csoportosítási eredményei (. táblázat) a férfiakétól egyenletesebb megoszlást mutatnak. A kiugróan alacsony és kiugróan magas értékek nem 7
6 jellemzőek. A sikeresen csoportosított esetek aránya csak,7 %, ami, %kal alatta marad a férfiak hasonló paraméterének. Ez a momentum tehát azt feltételezheti, hogy egyes településeknél a férfiak cephalometriai variációi igen heterogének, más településeknél igen homogének, míg a nőknél ilyen jelentős különbség nem mutatható ki. Nem tartható kizártnak, hogy az ilyen jellegű Összehasonlítás a két nemet eltérően érintő (valószínűleg az irányított párválasztással is összefüggő) migrációkra is utalhat. A nőknél a népességen belüli hasonlóság bár a férfiakétól alacsonyabb mértékben ismét csak Túrricse (76, %) és Tisztaberek (70,0%) esetében magas (vö.: 7. táblázat). Jól elkülönül e paraméter tekintetében Gacsály (,8 %). A vámosoroszi minta a két leghomogénebb népességgel (Túrricse és Tisztaberek) nem foglal magába variációját tekintve hasonló egyedet. Ugyanekkor jelentősnek kell ítélnünk a Kishódos Méhtelek, a Kisnamény Méhtelek, a Méhtelek Kishódos és a Nagyhódos Kishódos kapcsolatot is. A két nemet együtt értékelve (. és. táblázat) megállapítható, hogy a cephalometriai jellegek variabilitása alapján Túrricse és Tisztaberek népessége ítélhető leghomogénebbnek; kapcsolatrendszerük igen behatárolt. A legheterogénebb pedig a kisszekeresi és a gacsályi populáció. A kisszekeresi Csaholc, Kishódos, Méhtelek és Nagyhódos felé, míg a gacsályi Kishódos, Kisnamény, Kisszekeres, Méhtelek és Nagyhódos felé mutat asszociatív érzékenységet. Az osztályozási eredmények kétoldalú megközelítési lehetőségének előnyét kihasználva, a köztes tartományba eső hat populáció összefüggésrendszeréből elsősorban a Kishódos Méhtelek, valamint a Kisnamény Vámosoroszi relációk emelhetők ki, mint a génmigrációra is utaló folyamatok feltételezett kardinális momentumai. Másodsorban a Csaholc Vámosoroszi, a Kisnamény Nagyhódos, a Nagyhódos Kishódos, a Nagyhódos Méhtelek és a Vámosoroszi Méhtelek közötti cephalometriai kapcsolatok ítélhetők jelentősnek. Ha az Erdőhát településének vizsgált mintáit aszerint csoportosítjuk, hogy az egyedek a lakóhelyükön születteke, a. táblázatban összefoglalt eredményeket kapjuk. Eszerint az utóbbi kéthárom generáció alapján nem magyarázhatók a diszkriminancia analízissel elért eredmények, hiszen az ezúton előállított paraméter értékei egyenlőtlenül kombinálódnak a cephalometriai variabilitásra utaló értékkel. Ez azonban nem lehet biztos támpont a felvetett kérdésben, mivel a születési hely mindig függ a pillanatnyi egészségügyi ellátottságtól, a szülőotthoni körzetektől. Úgy tűnik tehát, hogy Túrricséhez hasonlóan az Erdőhát adott településére nézve is csak egy több generációt magában foglaló demogenetikai rekonstrukció adhat választ olyan manifesztációk vizsgálatára, amelyeket több generáció genetikai összetevői határoznak meg. Készült az 07. számú OTKA támogatásával. 7
7 . táblázat Kilenc fejméret egyváltozós tesztjei az Erdőhát településének összevont mintáján Table. Univariate tests of the nine head measurements in the contracted samples of settlements in Erdőhát region Méretek Measurements (Martin No.) Lambda (Wilks) Férfiak/Males (DF = ) Nők/Females (DF = ) F Szignifikancia Significance Lambda (Wilks) F Szignifikancia Significance M.,888,,00,877,,0087 M.,88,,0008,8760,6,00 M.,8070,,000.,86,08,0000 M. 6,8 0,77,0000,,7,0000 M. 8,780 8,6,0000,,8,0000 M.,866,0,07,000,7,0 M.,,6,7,88,6,0000 M.,66,,8,,,0 M.,6 0,86,6,,,0
8 . táblázat Kanonikus diszkriminanciafíiggvények (Fn) a férfiak esetében Table. Canonical discriminant functions (Fn) in the case of males Fn Saját érték Eigenvalue Variancia Variance <%) Rum. Cum. (%) Kan. korr. Can. corr. Fn Lambda (Wilks) Chisquare DF Szignifikancia Significance :0,0660 0, 8,0000,66 8, 8,, :,, 6,0000,0 8,86,,60 :,70 6,008,86,, 6,60,6 :,80,8 6,0,7,8 8,,06 :,0,,,0,77,, :,7 8,, 6,06,,7,78 :6,807,08,60 7,0,,88,76 :7,,8,87 8,0078, 0,00,087 :8,0000,008,,0000,00 0,00,0070 :
9 6. táblázat A férfiak struktúramátrixa, rendezett formában Table 6. Structure matrix on ordered form in the case of males Méretek Measurements (Martin No.) M. 6 Fnl Fn Fn Fn Fn Fn6 Fn7 Fn8 Fn,686,0,,8,8,0,0,88,06 M. 8,076,0,0687,8,8,0676,07 M.,0,86,,06,70,0767,6,007 M.,070,7,087,7008,000,7,0,0786 M.,06,,0877,0,,7,7,07 M.,0,7,,867,787,7,070,886 M.,068,6,,77,6,67,07,086,0 M.,08,,88,0,,67,,,687 M.,06,06,60,6,,8,6,8768,8
10 7. táblázat A férfiak átlagos csoportosítási eredményei Table 7. Classification results in the case of males Tényleges Actual csoport group N Számított besorolás Predicted group membership Tényleges Actual csoport group N Csaholc 7 8,%,%,6%,0%,% 6,%,6%,0%,7%,6% 6,%,7%,% Gacsály,0% 6,% 7,8%,0% 6,%,%,6%,0%,% 6,%,6%,0%,7%,6% 6,%,7% Kishódos,0% 6,% 7,8%,0% 6 60,0%,6%,0%,% 6,%,6%,0%,7%,6% 6,%,7%,0% Kisnamény,0% 6,% 7,8%,0%,%,%,%,0% 6,%,% 6,%,6%,0%,7%,6% 6,%,7%,% Kisszekeres,0% 6,% 7,8%,0%,%,%,%,0%,%,6%,0%,7%,6% 6,%,7% 6 Méhtelek,0% 6,% 7,8%,0%,%,%,%,0%,% 8,%,6% 6,%,7% 7 Nagyhódos,0% 6,% 7,8%,0%,%,%,%,0%,%,%,0%,% 8 Tisztaberek,0% 6,% 7,8%,0%,%,%,%,0%,%,%,0%,0% 0,0% Túrricse,0% 6,% 7,8%,0%,%,%,%,0%,%,%,0%,0% 8,0% Vámosoroszi,0% 6,% 7,8%,0%,%,%,%,0%,%,%,0%,0% 0,% A helyesen csoportosított esetek aránya:,% Percentage grouped cases correcty classified:,%
11 8. táblázat Kanonikus diszkriminancia függvények (Fn) a nők esetében Table 8. Canonical discriminat functions (Fn) in the case of females Fn Saját érték Eigenvalue Variancia Variance (%) Kum. Cum.(%) Kan. korr. Can. corr. Fn Lambda (Wilks) Chisquare LF Srignifikanáa Significance :0,76 70,8 8,0000,668 60,8 60,8,7870 :, 6,86 8,0000,68, 8,87,670 :,666 7,87,0,0 6,,00,76 :,8,87,0,, :,886,070,08,0 7,6 80 :,8, ]6,68 6,0 8,77,7 : ,,68 7,0,7,7,6 :7 88,,6776 8,ouy 7,,000 :8 8,,76,00,06 0,00,0
12 . táblázat A nők struktúramátrixa, rendezett formában Table. Structure matrix on ordered form in the case of females Méretek Measurements (Martin No.) Fnl Fn Fn Fn Fn Fn6 Fn7 Fn8 Fn M.6,766,066,0,0,0,,60,,8 M.8,68,776,,7,06,0,0, M.,0,0686,,7,86,607,8,78 M.,0,7,87 0,000 6,77, M.,076,8,88,,06 786,6,786 M.,00,6 76 8,88,6,,,7 M.,, , ,006 M.l,088,066,076,8,0,877 M.,070,6,6,,8,060,07060
13 . táblázat A nők csoportosítási eredményei Table. Classification results in the case of females Tényleges csoport Actual group N Számított Predicted grouj besorolás > membership Tényleges csoport Actual group N Csaholc 6 6,%,% 6,% 6,% 6,% 7,% 6,%,%,%,0%,% 6,% 6,%,0%,%,% 6,% Gacsály 6 6,%,6%,0%,0% 6,8%,% 6,% 6,% 6,% 7,% 6,%,%,%,0%,% 6,% 6,%,0%,%,% Kishódos 6 6,%,6%,0%,0%,0%,% 8,%,8%,0% 0,8% 6,% 6,% 6,% 7,% 6,%,%,%,0%,% 6,% 6,%,0%,%,% Kisnamény 6 6,%,6%,0%,0%,0%,% 8,%,8%,0%,0%,6%,0%,0%,0%,%,0% 6 0,% 6,% 7,% 6,%,%,%,0%,% 6,% 6,%,0%,%,%,0% Kisszekeres 6 6,%,6%,0%,0%,0%,% 8,%,8%,0%,0%,6%,0%,0%,0%,%,0% *.,% 8,%,0% 7,8% 6,%,%,%,0%,% 6,% 6,%,0%,%,%,% 6 Méhtelek 6 6,%,6%,0%,0%,0%,% 8,%,8%,0%,0%,6%,0%,0%,0%,%,0% *.,% 8,%,0%,0%,0%,0% 6,% 6,%,0%,%,% 7 Nagyhódos 6 6,%,6%,0%,0%,0%,% 8,%,8%,0%,0%,6%,0%,0%,0%,%,0% *.,% 8,%,0%,0%,0%,7%,0%,8%,0%,%,% 8,% 8 Tisztaberek 6 6,%,6%,0%,0%,0%,% 8,%,8%,0%,0%,6%,0%,0%,0%,%,0% *.,% 8,%,0%,0%,0%,7%,0%,8%,0%,0,8%,0% 70,0%,%,0% Túrricse 6 6,%,6%,0%,0%,0%,% 8,%,8%,0%,0%,6%,0%,0%,0%,%,0% *.,% 8,%,0%,0%,0%,7%,0%,8%,0%,0,8%,0% 76,% Vámosoroszi 6 6,%,6%,0%,0%,0%,% 8,%,8%,0%,0%,6%,0%,0%,0%,%,0% *.,% 8,%,0%,0%,0%,7%,0%,8%,0%,0,8%,0% 7 A helyesen csoportosított esetek aránya:,7% Percentage grouped cases correcty classified:,7%
14 . táblázat A két nem átlagos csoportosítási eredményei (%ban), a fölötti értékek feltüntetésével Table. Average results of the classification of the two sexes in percents, involving values above % Tényleges csoport Actual group Számított besorolás Predicted group membership Csaholc 7,6, Gacsály 7,,8,0,,,0 Kishódos,,6 Kisnamény,,7, Kisszekeres,7,,7,,6 6 Méhtelek,6, 7 Nagyhódos,6, 8, 8 Tisztaberek 80,0 Túrricse 8, Vámosoroszi,,6 :,0
15 . táblázat A népességek összevont jellemzői Table. Contracted intrapopulational characteristics Népességek Populations A népességen belüli hasonlóság (%) Intrapopulational cohesion (%) A lakóhelyen születettek (%) Born in the place of residence (%) Túrricse 8, 70,6 Tisztaberek 80,0 60,6 Csaholc 7,6, Kishódos, 7, Méhtelek,, Kisnamény, 6, Vámosoroszi,0 7, Nagyhódos 8, 8, Gacsály 7, 7, Kisszekeres,7 6,0
16 Irodalom BALOGH 7la. = Balogh E.: Génfrekvencia változások vizsgálata egy keletmagyarországi populáció (Túrricse) egy nagycsaládi ágának (M. Garda) hat nemzedékén. (Examination of the changes in gene frequency in six generetions of a line of a family (M. Garda) in a population of eastern Hungary (Túrricse) Anthropológiai Közlemények. 7.. BALOGH 7b. = Balogh E.: Erdőhát (SzabolcsSzatmár megye) relatív endogám település népességének (Túrricse) szeroantropológiai és populációgenetikai vizsgálata. (The seroanthropological and populationgenetic investigation of a relatively endogamous settlement (Túrricse) in the Erdőhát region (SzabolcsSzatmár conty)) Egyetemi doktori értekezés, KLTE Debrecen 7. Kézirat. ERDÉSZ 7. = Erdész S.: A szatmári Tiszahát. Élet és Tudomány KOSA 77a = Kosa L.: Túrhát. In: ORTUTAY, Gy. (Főszerk.) Magyar Néprajzi Lexikon, Akadémiai Kiadó, Budapest 77. : 70. KOSA 77b = Kosa L.: Szamoshát. In: ORTUTAY, Gy. (Főszerk.) Magyar Néprajzi Lexikon, Akadémiai Kiadó, Budapest 77. :0. KÓSAFILEP 8 = Kosa L. Filep A.: A magyar nép táji történeti tagolódása. Akadémiai Kiadó, Budapest 8. MAROSI 0 = Marosi, S. (Szerk.): Magyarország kistájainak katasztere. I. MTA Földrajztudományi Kutató Intézet, Budapest 0, 7. MARTIN 8 = Martin R.: Lehrbuch der Anthropologie I. Gustav Fischer, Jena, 8. MORVÁIMOLNÁR 66. = Morvái J. Molnár M.: Tárgygyűjtés Szatmárban. Néprajzi Értesítő NEMESKÉRI és mtsai 7. = Nemeskéri J. Szilágyi K. Balogh E. Joubert K.: Egy keletmagyarországi népesség (Túrricse) isonimia vizsgálata a pedigrék különböző rokonsági kapcsolataiban. (Isonomyexamination of a population of eastern Hungary (Túrricse) in the various relationships of pedigrees.) Anthropológiai Közlemények. 7.. NÉPSZÁMLÁLÁS (Census) 70. = 70 évi népszámlálás. SzabolcsSzatmár megye adatai. KSH. Budapest 7. SZAKÁLY 7. = K. Szakály M.: Túrricse és az Erdőhát népességének néhány bőrlécrendszeri jellegzetessége. (Investigations on some characteristics of the dermatoglyphic system in the population of Túrricse and the Erdőhát.) Egyetemi doktori értekezés. KLTE Debrecen 7. Kézirat. SZATHMÁRYés mtsai 0. = Szathmáry L. Szilágyi K. Tóth L: Kvantitatív dermatoglyphiai jellegek vizsgálata egy túrricsei családszövevényben. (Factor analysis of finger ridge counts in a familiar population fragment (Túrricse, NEHungary)) NyJAMÉ XXVIIXXIX (0) 7. 8
17 SZILÁGYI 7. = Szilágyi K: Túrricse népességének fontosabb antropometriai jellemzői. (Some anthropologic characteristics of the population in the village Túrricse.) Anthropologiai Közlemények SZILÁGYI 8. = Szilágyi K.: Az ujjminták generációnkénti alakulásáról. (Generational Distribution of Finger Patterns) Anthropologiai Közlemények SZILÁGYI és mtsai 8. = Szilágyi K. Szathmáry L. Tóth I.: Cluster analysis of the fingers on dermatoglyphic traits. Zbornik (Proceedings). The Slovak Anthropoligical Society of the Slovak Academy of Sciences 8.. TÖRÖK 77. = Török K: Erdőhát. In: ORTUTAY, Gy. (Főszerk.) Magyar Néprajzi Lexikon, Akadémiai Kiadó, Budapest 77. :7. 8
Diszkriminancia-analízis
Diszkriminancia-analízis az SPSS-ben Petrovics Petra Doktorandusz Diszkriminancia-analízis folyamata Feladat Megnyitás: Employee_data.sav Milyen tényezőktől függ a dolgozók beosztása? Nem metrikus Független
A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG XV. VÁNDORGYŰLÉSE
A MAGYAR REGIONÁLIS TUDOMÁNYI TÁRSASÁG XV. VÁNDORGYŰLÉSE DUALITÁSOK A REGIONÁLIS TUDOMÁNYBAN Laki Ildikó PhD, főiskolai docens (SZTE JGYPK): A magyarországi fogyatékossággal élő emberek területi megoszlása
AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE november / November 2007
AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE Kategóriák / Categories Létszám, fő Number of képest / Changes compared to previous Változás az előző
AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE december / December 2007
AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE Kategóriák / Categories Létszám, fő Number of képest / Changes compared to previous Változás az előző
AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE január / January 2008
AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE Kategóriák / Categories Létszám, fő Number of képest / Changes compared to previous Változás az előző
Logisztikus regresszió
Logisztikus regresszió 9. előadás Kvantitatív statisztikai módszerek Dr. Szilágyi Roland Függő változó (y) Nem metrikus Metri kus Gazdaságtudományi Kar Független változó () Nem metrikus Metrikus Kereszttábla
AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE október / October 2008
AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE Kategóriák / Categories Létszám, fő Number of képest / Changes compared to previous Változás az előző
Dermatoglyphiai jellegek analízise észak-magyarországi mikrorégiókban
Dermatoglyphiai jellegek analízise észak-magyarországi mikrorégiókban Doktori (PhD) értekezés tézisei Nagy Attila Sándor Debreceni Egyetem Természettudományi Kar Debrecen, 2005 Bevezetés és célkitűzések
A telefonnal való ellátottság kapcsolata a rádió és televízió műsorszórás használatával a 14 éves és idősebb lakosság körében
A telefonnal való ellátottság kapcsolata a rádió és televízió műsorszórás használatával a 14 éves és idősebb lakosság körében Kiegészítő elemzés A rádió és televízió műsorszórás használatára a 14 éves
AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE szeptember / September 2007
AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE Kategóriák / Categories Létszám, fő Number of képest / Changes compared to previous Változás az előző
Hipotézis vizsgálatok
Hipotézis vizsgálatok Hipotézisvizsgálat Hipotézis: az alapsokaság paramétereire vagy az alapsokaság eloszlására vonatkozó feltevés. Hipotézis ellenőrzés: az a statisztikai módszer, amelynek segítségével
Gazdaságtudományi Kar. Gazdaságelméleti és Módszertani Intézet. Faktoranalízis előadás. Kvantitatív statisztikai módszerek
Faktoranalízis 6.-7. előadás Kvantitatív statisztikai módszerek Faktoranalízis Olyan többváltozós statisztikai módszer, amely adattömörítésre, a változók számának csökkentésére, az adatstruktúra feltárására
4/24/12. Regresszióanalízis. Legkisebb négyzetek elve. Regresszióanalízis
1. feladat Regresszióanalízis. Legkisebb négyzetek elve 2. feladat Az iskola egy évfolyamába tartozó diákok átlagéletkora 15,8 év, standard deviációja 0,6 év. A 625 fős évfolyamból hány diák fiatalabb
Biomatematika 2 Orvosi biometria
Biomatematika 2 Orvosi biometria 2017.02.05. Orvosi biometria (orvosi biostatisztika) Statisztika: tömegjelenségeket számadatokkal leíró tudomány. A statisztika elkészítésének menete: tanulmányok (kísérletek)
Sta t ti t s i zt z i t k i a 3. előadás
Statisztika 3. előadás Statisztika fogalma Gyakorlati tevékenység Adatok összessége Módszertan A statisztika, mint gyakorlati tevékenység a tömegesen előforduló jelenségek egyedeire vonatkozó információk
Módszertani hozzájárulás a Szegénység
Módszertani hozzájárulás a Szegénység Többváltozós Statisztikai Méréséhez MTA doktori értekezés főbb eredményei Hajdu ottó BCE KTK Statisztika Tanszék BME GTK Pénzügyek Tanszék Hajdu Ottó 1 Egyváltozós
Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kar Üzleti Információgazdálkodási és Módszertani Intézet Factor Analysis
Factor Analysis Factor analysis is a multiple statistical method, which analyzes the correlation relation between data, and it is for data reduction, dimension reduction and to explore the structure. Aim
Adatok statisztikai értékelésének főbb lehetőségei
Adatok statisztikai értékelésének főbb lehetőségei 1. a. Egy- vagy kétváltozós eset b. Többváltozós eset 2. a. Becslési problémák, hipotézis vizsgálat b. Mintázatelemzés 3. Szint: a. Egyedi b. Populáció
Nemzeti és európai identitás az Iránytű Intézet 2014. márciusi közvélemény-kutatásának tükrében
Nemzeti és európai identitás az Iránytű Intézet 2014. márciusi közvélemény-kutatásának tükrében Közvélemény-kutatásunk március 21-25. között zajlott 1000fő telefonos megkeresésével. A kutatás mintája megyei
ELTE TáTK Közgazdaságtudományi Tanszék GAZDASÁGSTATISZTIKA. Készítette: Bíró Anikó. Szakmai felelős: Bíró Anikó június
GAZDASÁGSTATISZTIKA GAZDASÁGSTATISZTIKA Készült a TÁMOP-4.1.2-08/2/A/KMR-2009-0041pályázati projekt keretében Tartalomfejlesztés az ELTE TátK Közgazdaságtudományi Tanszékén az ELTE Közgazdaságtudományi
STATISZTIKA. Egymintás u-próba. H 0 : Kefir zsírtartalma 3% Próbafüggvény, alfa=0,05. Egymintás u-próba vagy z-próba
Egymintás u-próba STATISZTIKA 2. Előadás Középérték-összehasonlító tesztek Tesztelhetjük, hogy a valószínűségi változónk értéke megegyezik-e egy konkrét értékkel. Megválaszthatjuk a konfidencia intervallum
STATISZTIKA. A maradék független a kezelés és blokk hatástól. Maradékok leíró statisztikája. 4. A modell érvényességének ellenőrzése
4. A modell érvényességének ellenőrzése STATISZTIKA 4. Előadás Variancia-analízis Lineáris modellek 1. Függetlenség 2. Normális eloszlás 3. Azonos varianciák A maradék független a kezelés és blokk hatástól
A magyar racka juh tejének beltartalmi változása a laktáció alatt
A magyar racka juh tejének beltartalmi változása a laktáció alatt Nagy László Komlósi István Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrum, Mezőgazdaságtudományi Kar, Állattenyésztés- és Takarmányozástani Tanszék,
y ij = µ + α i + e ij
Elmélet STATISZTIKA 3. Előadás Variancia-analízis Lineáris modellek A magyarázat a függő változó teljes heterogenitásának két részre bontását jelenti. A teljes heterogenitás egyik része az, amelynek okai
Többváltozós adatelemzési módszerek alkalmazása gyártási folyamatok monitoringjára és optimalizálásra
Többváltozós adatelemzési módszerek alkalmazása gyártási folyamatok monitoringjára és optimalizálásra Heinold László AIB-Vincotte Hungary Kft. 1 A többváltozós megközelítés A többváltozós megközelítés
ADATOK A BÉKÉSCSABAI FIATALOK FEJMÉRETEIRŐL
Anthrop. Közi. 37. 149-157. (1995) ADATOK A BÉKÉSCSABAI FIATALOK FEJMÉRETEIRŐL Farkas L Gyula és Nyilas Károly József Attila Tudományegyetem Embertani Tanszéke, Szeged; Bessenyei György Tanárképző Főiskola
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE február/ February 2019
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési
Nemzeti Onkológiai Kutatás-Fejlesztési Konzorcium 1/48/ Részjelentés: November december 31.
Nemzeti Kutatási és Fejlesztési Program 1. Főirány: Életminőség javítása Nemzeti Onkológiai Kutatás-Fejlesztési Konzorcium a daganatos halálozás csökkentésére 1/48/2001 3. Részjelentés: 2003. November
Logisztikus regresszió
Logisztikus regresszió Kvantitatív statisztikai módszerek Dr. Szilágyi Roland Függő változó (y) Nem metrikus Metri kus Gazdaságtudományi Kar Független változó (x) Nem metrikus Metrikus Kereszttábla elemzés
Jenei Tibor, Szabó Edit, Janka Eszter Anna, Dr. Nagy Attila Csaba Debreceni Egyetem OEC NK Népegészségügyi Kar Megelőző Orvostani Intézet
HIPERTÓNIA GYAKORISÁGÁNAK BECSLÉSE KÜLÖNBÖZŐ EPIDEMIOLÓGIAI TECHNIKÁK ALKALMAZÁSÁVAL A MAGYARORSZÁGI FELNŐTTEK ÉS A MAGYARORSZÁGI FELNŐTT DIABETESES BETEGEK KÖZÖTT ÉS ENNEK KÖLTSÉGHATÉKONYSÁGÁNAK VIZSGÁLATA
Biometria az orvosi gyakorlatban. Korrelációszámítás, regresszió
SZDT-08 p. 1/31 Biometria az orvosi gyakorlatban Korrelációszámítás, regresszió Werner Ágnes Villamosmérnöki és Információs Rendszerek Tanszék e-mail: werner.agnes@virt.uni-pannon.hu Korrelációszámítás
Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kar Üzleti Információgazdálkodási és Módszertani Intézet
Fkt Faktoranalízis líi Olyan többváltozós statisztikai módszer, amely adattömörítésre, a változók számának csökkentésére, az adatstruktúra feltárására szolgál. A kiinduló változók számát úgynevezett faktorváltozókba
Több laboratórium összehasonlítása, körmérés
Több oratórium összehasonlítása, körmérés colorative test, round robin a rendszeres hibák ellenőrzése, számszerűsítése Statistical Manual of AOAC, W. J. Youden: Statistical Techniques for Colorative Tests,
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE december / December 2015
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2012. július
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2012. július A foglalkoztatók az illetékes kirendeltségeken 2012. július hónap folyamán összesen 37,9 ezer
DETERMINATION OF SHEAR STRENGTH OF SOLID WASTES BASED ON CPT TEST RESULTS
Műszaki Földtudományi Közlemények, 83. kötet, 1. szám (2012), pp. 271 276. HULLADÉKOK TEHERBÍRÁSÁNAK MEGHATÁROZÁSA CPT-EREDMÉNYEK ALAPJÁN DETERMINATION OF SHEAR STRENGTH OF SOLID WASTES BASED ON CPT TEST
Varianciaanalízis 4/24/12
1. Feladat Egy póker kártya keverő gép a kártyákat random módon választja ki. A vizsgálatban 1600 választott kártya színei az alábbi gyakorisággal fordultak elő. Vizsgáljuk meg, hogy a kártyák kiválasztása
Kettőnél több csoport vizsgálata. Makara B. Gábor MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet
Kettőnél több csoport vizsgálata Makara B. Gábor MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet Gyógytápszerek (kilokalória/adag) Három gyógytápszer A B C 30 5 00 10 05 08 40 45 03 50 35 190 Kérdések: 1. Van-e
TISZALÚC-SARKADPUSZTA KRANIOLÓGIAI KAPCSOLATAI A TISZÁNTÚL NÉHÁNY HONFOGLALÁS- ÉS ÁRPÁD-KORI NÉPESSÉGÉVEL
Anthrop. Közi. 53; 25-33. (2012) TISZALÚC-SARKADPUSZTA KRANIOLÓGIAI KAPCSOLATAI A TISZÁNTÚL NÉHÁNY HONFOGLALÁS- ÉS ÁRPÁD-KORI NÉPESSÉGÉVEL Turtóczki József, Szathmáry László' és Tábor Andrea2 'Debreceni
Magyar Norbert. Elsőéves doktori beszámoló , ELTE TTK Budapest
Magyar Norbert ELTE-TTK Általános és Alkalmazott Földtani Tanszék Témavezető: Dr. Kovács József Társ-témavezető: Dr. Mádlné Szőnyi Judit Konzulens: Prof. Alfred Paul Blaschke Elsőéves doktori beszámoló
A TISZÁNTÚL KÉSŐ AVAR KORI (8-9. SZ.), MAGYAR HOHFOGLALÁS KORI (10. SZ.) ÉS ÁRPÁD-KORI ( SZ.) NÉPESSÉGEINEK ÖSSZEFÜGGÉSEI
Anthrop. Közi. 4 5 : 193-199. (2004) A TISZÁNTÚL KÉSŐ AVAR KORI (8-9. SZ.), MAGYAR HOHFOGLALÁS KORI (10. SZ.) ÉS ÁRPÁD-KORI (11-13. SZ.) NÉPESSÉGEINEK ÖSSZEFÜGGÉSEI 1Szathmáry László és 2Guba Zsuzsanna
Dodé Réka (ELTE BTK Nyelvtudomány Doktori IskolaAlkalmazott Alknyelvdok 2017 nyelvészet program) február 3. 1 / 17
Doménspecifikus korpusz építése és validálása Dodé Réka ELTE BTK Nyelvtudomány Doktori Iskola Alkalmazott nyelvészet program 2017. február 3. Dodé Réka (ELTE BTK Nyelvtudomány Doktori IskolaAlkalmazott
Módszertani Intézeti Tanszéki Osztály. A megoldás részletes mellékszámítások hiányában nem értékelhető!
BGF KKK Módszertani Intézeti Tanszéki Osztály Budapest, 2012.. Név:... Neptun kód:... Érdemjegy:..... STATISZTIKA II. VIZSGADOLGOZAT Feladatok 1. 2. 3. 4. 5. 6. Összesen Szerezhető pontszám 21 20 7 22
Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kar Üzleti Információgazdálkodási és Módszertani Intézet Nonparametric Tests
Nonparametric Tests Petra Petrovics Hypothesis Testing Parametric Tests Mean of a population Population proportion Population Standard Deviation Nonparametric Tests Test for Independence Analysis of Variance
Statisztika I. 11. előadás. Előadó: Dr. Ertsey Imre
Statisztika I. 11. előadás Előadó: Dr. Ertsey Imre Összefüggés vizsgálatok A társadalmi gazdasági élet jelenségei kölcsönhatásban állnak, összefüggnek egymással. Statisztika alapvető feladata: - tényszerűségek
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2013. január
A munkaerı-piaci helyzet alakulása a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat legfrissebb adatai alapján 2013. január A támogatott munkaerıigények domináltak januárban Az év elsı hónapjában több mint három ezer
KAPITÁNY ZSUZSA MOLNÁR GYÖRGY VIRÁG ILDIKÓ HÁZTARTÁSOK A TUDÁS- ÉS MUNKAPIACON
KAPITÁNY ZSUZSA MOLNÁR GYÖRGY VIRÁG ILDIKÓ HÁZTARTÁSOK A TUDÁS- ÉS MUNKAPIACON KTI IE KTI Könyvek 2. Sorozatszerkesztő Fazekas Károly Kapitány Zsuzsa Molnár György Virág Ildikó HÁZTARTÁSOK A TUDÁS- ÉS
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE június/ June 2018
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE augusztus/ August 2018
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE július/ July 2018
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE október/ October 2018
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE március/ March 2018
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE szeptember/ September 2018
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE december/ December 2018
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE november/ November 2018
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési
JA45 Cserkeszőlői Petőfi Sándor Általános Iskola (OM: ) 5465 Cserkeszőlő, Ady Endre utca 1.
ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS EREDMÉNYEINEK ÉRTÉKELÉSE LÉTSZÁMADATOK Intézményi, telephelyi jelentések elemzése SZÖVEGÉRTÉS 2016 6. a 6. b osztály 1. ÁTLAGEREDMÉNYEK A tanulók átlageredménye és az átlag megbízhatósági
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE január/ January 2019
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési
Hátrányok: A MANOVA elvégzésének lépései:
MANOVA Tulajdonságok: Hasonló az ANOVÁ-hoz Több függő változó A függő változók korreláltak és a lineáris kombinációnak értelme van. Azt teszteli, hogy k populációban a függő változók egy lineáris kombinációjának
Először éljenek együtt, de azután Az élettársi kapcsolatok megítélése Magyarországon és Európában
Először éljenek együtt, de azután Az élettársi kapcsolatok megítélése Magyarországon és Európában Rohr Adél PTE BTK Demográfia és Szociológia Doktori Iskola KSH Népességtudományi Kutatóintézet Fókuszban
A biomassza alapú falufűtőművek létesítésének társadalomföldrajzi kérdései a Hernád-völgy településein
Tóth Tamás 1 Tóth József Barnabás 2 A biomassza alapú falufűtőművek létesítésének társadalomföldrajzi kérdései a Hernád-völgy településein Summary Village heating plants operating in the EU have directly
[Biomatematika 2] Orvosi biometria
[Biomatematika 2] Orvosi biometria 2016.02.08. Orvosi biometria (orvosi biostatisztika) Statisztika: tömegjelenségeket számadatokkal leíró tudomány. A statisztika elkészítésének menete: tanulmányok (kísérletek)
AZ EGÉSZSÉGESEN ÉS A FOGYATÉKOSSÁG NÉLKÜL LEÉLT ÉVEK VÁRHATÓ SZÁMA MAGYARORSZÁGON
AZ EGÉSZSÉGESEN ÉS A FOGYATÉKOSSÁG NÉLKÜL LEÉLT ÉVEK VÁRHATÓ SZÁMA MAGYARORSZÁGON DR. PAKSY ANDRÁS A lakosság egészségi állapotát jellemző morbiditási és mortalitási mutatók közül a halandósági tábla alapján
STATISZTIKA. András hármas. Éva ötös. Nóri négyes. 5 4,5 4 3,5 3 2,5 2 1,5 ANNA BÉLA CILI 0,5 MAGY. MAT. TÖRT. KÉM.
STATISZTIKA 5 4,5 4 3,5 3 2,5 2 1,5 1 0,5 0 MAGY. MAT. TÖRT. KÉM. ANNA BÉLA CILI András hármas. Béla Az átlag 3,5! kettes. Éva ötös. Nóri négyes. 1 mérés: dolgokhoz valamely szabály alapján szám rendelése
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE november/ November 2017
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE január/ January 2017
AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE Nyilvántartott álláskeresők összesen Registered jobseekers total Ebből / From this Kategóriák / Categories álláskeresési
Együttmőködés és innováció
Vállalkozói innováció a Dunántúlon Pécs, 2010. március 3. Együttmőködés és innováció Csizmadia Zoltán, PhD tudományos munkatárs MTA RKK Nyugat-magyarországi Tudományos Intéztet Az előadás felépítése 1.
Correlation & Linear Regression in SPSS
Correlation & Linear Regression in SPSS Types of dependence association between two nominal data mixed between a nominal and a ratio data correlation among ratio data Exercise 1 - Correlation File / Open
Termékenységi mutatók alakulása kötött és kötetlen tartástechnológia alkalmazása esetén 1 (5)
Termékenységi mutatók alakulása kötött és kötetlen tartástechnológia alkalmazása esetén 1 (5) Termékenységi mutatók alakulása kötött és kötetlen tartástechnológia alkalmazása esetén Kertész Tamás Báder
BKM KH NSzSz Halálozási mutatók Bács-Kiskun megyében és a megye járásaiban 2007-2011
BÁCS-KISKUN MEGYEI KORMÁNYHIVATAL NÉPEGÉSZSÉGÜGYI SZAKIGAZGATÁSI SZERVE HALÁLOZÁSI MUTATÓK BÁCS-KISKUN MEGYÉBEN ÉS A MEGYE JÁRÁSAIBAN 2007-2011 A Halálozási Mutatók Információs Rendszere (HaMIR) adatai
Statisztika 3. Dr Gősi Zsuzsanna Egyetemi adjunktus Koncentráció mérése Koncentráció általában a jelenségek tömörülését, összpontosulását értjük. Koncentráció meglétéről gyorsan tájékozódhatunk, ha sokaságot
TÁJÉKOZTATÓ BÉKÉS MEGYE NÉPEGÉSZSÉGÜGYI HELYZETÉRŐL
NÉPEGÉSZSÉGÜGYI FŐOSZTÁLY TÁJÉKOZTATÓ BÉKÉS MEGYE NÉPEGÉSZSÉGÜGYI HELYZETÉRŐL 2015. november 2. Tartalomjegyzék Fogalmak... 4 Demográfia népesség, népmozgalom, foglalkoztatottság... 6 Halálozás (mortalitás)
Véleménypolarizáció és választási részvétel. Kmetty Zoltán MTA- ELTE- PERIPATO
Véleménypolarizáció és választási részvétel Kmetty Zoltán MTA- ELTE- PERIPATO Tartalom Problémafelvetés Magyarázati sémák Indikátorok, modellek Eredmények Választási verseny és részvétel összefüggése Kistelepülések
FEHÉRGYARMAT AUTÓBUSZÁLLOMÁSRÓL INDULÓ HELYKÖZI AUTÓBUSZJÁRATOK KIVONATOS JEGYZÉKE
FEHÉRGYARMAT AUTÓBUSZÁLLOMÁSRÓL INDULÓ KIVONATOS JEGYZÉKE Érvényes: 2013. december 15-től www.szabolcsvolan.hu 5 Baktalórántháza, Fő tér M 5:40 S 6:15 be11:00 M12:10 be13:10 Beregsurány, aut. vt. M 5:45
Populációbecslés és monitoring. Eloszlások és alapstatisztikák
Populációbecslés és monitoring Eloszlások és alapstatisztikák Eloszlások Az eloszlás megadja, hogy milyen valószínűséggel kapunk egy adott intervallumba tartozó értéket, ha egy olyan populációból veszünk
Versenyképtelen vidék? Térségtípusok a versenyképesség aspektusából
Versenyképtelen vidék? Térségtípusok a versenyképesség aspektusából Pénzes János, PhD egyetemi adjunktus A vidékfejlesztés jelene és jövője műhelykonferencia Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár,
Az első számjegyek Benford törvénye
Az első számjegyek Benford törvénye Frank Benford (1883-1948) A General Electric fizikusa Simon Newcomb (1835 1909) asztronómus 1. oldal 2. oldal A híres arizonai csekk sikkasztási eset http://www.aicpa.org/pubs/jofa/may1999/nigrini.htm
4. ábra: A GERD/GDP alakulása egyes EU tagállamokban 2000 és 2010 között (%) 1,8 1,6 1,4 1,2 1,0 0,8 0,6 0,4 0,2 2000 2001 2002 2003 Észtország Portugália 2004 2005 2006 2007 Magyarország Románia 2008
Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kar Üzleti Információgazdálkodási és Módszertani Intézet. Hypothesis Testing. Petra Petrovics.
Hypothesis Testing Petra Petrovics PhD Student Inference from the Sample to the Population Estimation Hypothesis Testing Estimation: how can we determine the value of an unknown parameter of a population
Statisztikai szoftverek esszé
Statisztikai szoftverek esszé Dávid Nikolett Szeged 2011 1 1. Helyzetfelmérés Adott egy kölcsön.txt nevű adatfájl, amely információkkal rendelkezik az ügyfelek életkoráról, családi állapotáról, munkaviszonyáról,
A VÁGÁSI KOR, A VÁGÁSI SÚLY ÉS A ROSTÉLYOS KERESZTMETSZET ALAKULÁSA FEHÉR KÉK BELGA ÉS CHAROLAIS KERESZTEZETT HÍZÓBIKÁK ESETÉBEN
A vágási kor, a vágási súly és a rostélyos keresztmetszet alakulása fehér kék belga és charolais keresztezett hízóbikák esetében 1 () A VÁGÁSI KOR, A VÁGÁSI SÚLY ÉS A ROSTÉLYOS KERESZTMETSZET ALAKULÁSA
FEGYVERNEKI SÁNDOR, Valószínűség-sZÁMÍTÁs És MATEMATIKAI
FEGYVERNEKI SÁNDOR, Valószínűség-sZÁMÍTÁs És MATEMATIKAI statisztika 9 IX. ROBUsZTUs statisztika 1. ROBUsZTUssÁG Az eddig kidolgozott módszerek főleg olyanok voltak, amelyek valamilyen értelemben optimálisak,
A regisztrált álláskeresők számára vonatkozó becslések előrejelző képességének vizsgálata
A regisztrált álláskeresők számára vonatkozó becslések előrejelző képességének vizsgálata Az elemzésben a GoogleTrends (GT, korábban Google Insights for Search) modellek mintán kívüli illeszkedésének vizsgálatával
y ij = µ + α i + e ij STATISZTIKA Sir Ronald Aylmer Fisher Példa Elmélet A variancia-analízis alkalmazásának feltételei Lineáris modell
Példa STATISZTIKA Egy gazdálkodó k kukorica hibrid termesztése között választhat. Jelöljük a fajtákat A, B, C, D-vel. Döntsük el, hogy a hibridek termesztése esetén azonos terméseredményre számíthatunk-e.
Centura Szövegértés Teszt
Centura Szövegértés Teszt Megbízhatósági vizsgálata Tesztfejlesztők: Megbízhatósági vizsgálatot végezte: Copyright tulajdonos: Bóka Ferenc, Németh Bernadett, Selmeci Gábor Bodor Andrea Centura Kft. Dátum:
A Leuce szekcióba tartozó hazai nyárak dunántúli természetes eredetű állományainak populációgenetikai vizsgálata
Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar Doktori (PhD) értekezés tézisei A Leuce szekcióba tartozó hazai nyárak dunántúli természetes eredetű állományainak populációgenetikai vizsgálata Benke Attila
Logisztikus regresszió október 27.
Logisztikus regresszió 2017. október 27. Néhány példa Mi a valószínűsége egy adott betegségnek a páciens bizonyos megfigyelt jellemzői (pl. nem, életkor, laboreredmények, BMI stb.) alapján? Mely genetikai
Komplex regionális elemzés és fejlesztés tanév DE Népegészségügyi Iskola Egészségpolitika tervezés és finanszírozás MSc
Komplex regionális elemzés és fejlesztés 2016-2017. tanév DE Népegészségügyi Iskola Egészségpolitika tervezés és finanszírozás MSc 1. előadás A fejlettségi térszerkezet és az egészségi állapot területi
Abban a farmerba nem mehetsz színházba. A (bvn) variabilitásának vizsgálata a BUSZI tesz9eladataiban
Abban a farmerba nem mehetsz színházba. A (bvn) variabilitásának vizsgálata a BUSZI tesz9eladataiban Mátyus Kinga, Bokor Julianna IV. AlkalmazoD NyelvészeG Doktorandusz Konferencia Budapest, 2010. február
Pszichometria Szemináriumi dolgozat
Pszichometria Szemináriumi dolgozat 2007-2008. tanév szi félév Temperamentum and Personality Questionnaire pszichometriai mutatóinak vizsgálata Készítette: XXX 1 Reliabilitás és validitás A kérd ívek vizsgálatának
Mintavétel fogalmai STATISZTIKA, BIOMETRIA. Mintavételi hiba. Statisztikai adatgyűjtés. Nem véletlenen alapuló kiválasztás
STATISZTIKA, BIOMETRIA. Előadás Mintavétel, mintavételi technikák, adatbázis Mintavétel fogalmai A mintavételt meg kell tervezni A sokaság elemei: X, X X N, lehet véges és végtelen Mintaelemek: x, x x
Bevándorlók Magyarországon. Kováts András MTA TK Kisebbségkutató Intézet
Bevándorlók Magyarországon Kováts András MTA TK Kisebbségkutató Intézet Az elemzés fókusza Miben mások a határon túli magyarok, mint a többi bevándorolt? Kik a sikeres migránsok ma Magyarországon? A magyar
Korrelációs kapcsolatok elemzése
Korrelációs kapcsolatok elemzése 1. előadás Kvantitatív statisztikai módszerek Két változó közötti kapcsolat Független: Az X ismérv szerinti hovatartozás ismerete nem ad semmilyen többletinformációt az
Correlation & Linear Regression in SPSS
Petra Petrovics Correlation & Linear Regression in SPSS 4 th seminar Types of dependence association between two nominal data mixed between a nominal and a ratio data correlation among ratio data Correlation
Biomatematika 13. Varianciaanaĺızis (ANOVA)
Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kar Biomatematikai és Számítástechnikai Tanszék Biomatematika 13. Varianciaanaĺızis (ANOVA) Fodor János Copyright c Fodor.Janos@aotk.szie.hu Last Revision Date:
Microsoft Excel 2010. Gyakoriság
Microsoft Excel 2010 Gyakoriság Osztályközös gyakorisági tábla Nagy számú mérési adatokat csoportokba (osztályokba) rendezése -> könnyebb áttekintés Osztályokban szereplő adatok száma: osztályokhoz tartozó
A HŐMÉRSÉKLET ÉS A CSAPADÉK HATÁSA A BÜKK NÖVEKEDÉSÉRE
A HŐMÉRSÉKLET ÉS A CSAPADÉK HATÁSA A BÜKK NÖVEKEDÉSÉRE Manninger M., Edelényi M., Jereb L., Pödör Z. VII. Erdő-klíma konferencia Debrecen, 2012. augusztus 30-31. Vázlat Célkitűzések Adatok Statisztikai,
Dr. Balogh László: Az Arany János Tehetséggondozó program pszichológiai vizsgálatainak összefoglalása
Dr. Balogh László: Az Arany János Tehetséggondozó program pszichológiai vizsgálatainak összefoglalása (In: Balogh-Bóta-Dávid-Páskuné: Pszichológiai módszerek a tehetséges tanulók nyomon követéses vizsgálatához,
Hipotézis vizsgálatok
Hipotézis vizsgálatok Hipotézisvizsgálat Hipotézis: az alapsokaság paramétereire vagy az alapsokaság eloszlására vonatkozó feltevés. Hipotézis ellenőrzés: az a statisztikai módszer, amelynek segítségével
MAGYARORSZÁG CIGÁNY LAKOSSÁGÁNAK FOGAZATI ÁLLAPOTA
Semmelweis Egyetem Fogorvostudományi Kar Fogászati és Szájsebészeti Oktató Intézet igazgató: Dr. Kivovics Péter egyetemi docens http://semmelweis-egyetem.hu/fszoi/ https://www.facebook.com/fszoi MAGYARORSZÁG
Az ingázás és az iskolázottság kapcsolatának vizsgálata Magyarország határmenti területein 2011-ben
Kecskemét, 2018. október 18 19. Az ingázás és az iskolázottság kapcsolatának vizsgálata Magyarország határmenti területein 2011-ben Előadók: Papp István, PhD-hallgató Apáti Norbert, PhD-hallgató Debreceni