Savaria országos történelem verseny 10. évfolyam ORSZÁGOS DÖNTŐ ELTE SAVARIA REGIONÁLIS PEDAGÓGIAI SZOLGÁLTATÓ ÉS KUTATÓ KÖZPONT
|
|
- Győző Farkas
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Keves Versenyző! Olvss el figyelmesen feltokt, mj olvshtón írj meg válszit! Helytelen válszát áthúzássl jvíts! 1. Írjon I-t z igz, H-t hmis állítás elé! ) Husz János tnit Luxemurgi Zsigmon közenjárás mitt elfogták konstnzi zsinton. ) A Lengyelország és Litváni egyesülésével megerősöött Lengyelország legyőzte 1410-en Grünwlnál Német Lovgrenet. ) Timur Lenk nkri győzelme után z oszmán seregek Európ nyugti területeit támták. g h ) Tosnelli világtérképe,behim fölgömje, velenei gyrmtosítók tpsztlti, rvell segítette i j felfeezőket. k l e) A úsúéulák árusítás keresztes hjártok ót pápi kssz feltöltését élzó, evett szokás volt. /12 f) A reformáió elterjeésének is köszönhető, hogy három részre szkt Mgyrország megmrt Európ szellemi vérkeringéséen. g) A hzi reformáió egyházzá szervezőött legelterjete ág z unitárius volt. h) A mgyrországi lutheri irányzt egyik meghtározó személyisége Dévi Bíró Mátyás. i) A XVII. százi Erélyen klsszikus fejeelemsszony típusát Bethlen Gáor első felesége, Lórántffy Zsuzsnn testesítette meg. j) A ktolikus újjáéleés kiinuló pontj Ngyszomt volt, z esztergomi érsekség új helyszíne. k) A vesztfálii ékéen foglltk lpján Svéország területi nyereségek révén Blti-tenger ur lesz. A legngyo nyereséghez Frniország jut. A háorú meg nem nevezett vesztese ktolikus egyház. A vesztfálii ékéen elismert vllási htárok voltképpen XX. százig megmrnk. l) A szésényi országgyűlésen II. Rákózi Feren 24 tgú Szenátussl megszvzttt köztárssági állmformát.
2 2. Írj jellemzők utáni vonlr nnk történelmi személynek nevét, kire illenek megállpítások! ) A Mohás utáni iőszk neves főpp humnisták képviselője. Pován végezte tnulmányit. János király titkár volt. Fráter György mellett is tevékenykeett. Oláh Miklós utóként esztergomi érsek, mj királyi helytrtó lett. ) Klosi érsek. A mohási st iején sereg fővezére. g h /8 ) A Szent-Ágoston ren tgj. Teológii oktor. Wittenergen ilituományokt okttott 1509-től (1517-en is). Leforított Biliát német nyelvre. ) A Kssáról menekülő nyomász-préikátor Dereenen keresett oltlmt. Mg lelkész, Méliusz Juhász Péter fogt házá műhelyével együtt. e) Fő művei: Az török áfium ellen vló orvosság, Vitéz hngy, Mátyás király életéről vló elmélkeés. f) A reformáió egyik irányztánk, z nptizmusnk vezetője. Rikális társlmi progrmot hiretett: vgyonközösséget és z állmhtlom megszüntetését. g) XIV. Ljos minisztere. Mgs vámokkl véte frni ipr termékeit külföli versenytársktól. Alsony vámokkl segítette z exportot. Gzságpolitikáját késő merkntilizmusnk nevezték. h) A speyeri szerzőésen (1570) lemonott mgyr királyi íméről. Cseréen elismerték Erély fejeelmének. 3. Írj vonlr, mi közös ennük! ) Sol grti, Solus Christus, Sol Sriptur ) Szpáhi, topsi, jnisár Húzz lá sor nem illő elemet és inokolj válsztását! /6 -) Montesquieu, Rihelieu, Rousseu e-f) szászok, sváok, venek
3 4. Írj műlkotások árázolás mellé stílusirányzt nevét és sorolj föl leglá 3 jellemzőjét z ott stílusirányztnk! (13 pont) 1. Vjhuny vár Stílusirányzt: ) Jellemzők: ) ) ) e g i k m /13 f h j l Stílusirányzt: e) Jellemzők: f) g) h) i) Ki kép szerzője? 2. Az utolsó vsor Stílusirányzt: j) Jellemzők: k) l) m) 3. Győr - Székesegyház
4 5. Írj e soronként meghtározásnk megfelelő megolásokt! r) ) Az sztroláiumot váltott fel ez pál, mely fölrjzi szélesség meghtározásán segített. ) II. Ferinán és Bethlen Gáor 1621-en itt kötöttek ékét. ) Az Oszmán Birolom közigzgtási egysége. ) 1604-en és Diószeg között rtott győzelmet Boski István J. Pezzen ezrees seregölött. e) 1703.májusán itt t ki II. Rákózi Feren és Bersényi Miklós hr hívó kiáltványt. f) Főként Anglián jellemző XVI-XVII.sz-n. A közös legelőkön, érlők prelláin juhlegelőket lkítottk ki. g) Török ószeők elnevezése. h) II. Rákózi Feren rézől készült pénzérméje. i) 1606.nov.11-én itt kötötte meg Port és Hsurg kormányzt tizenöt éves háorút lezáró ékét. j) Kereskeő városok szövetsége. A fölrjzi felfeezések utáni útvonl - Blti-térség új hjózhtó útvonl. k) A spnyol és portugál urlkoó 1494-en itt kötötte meg z egyezményt felfeezett és felfeezenő világ felosztásáról. l) Vso felfeező. Afrikát megkerülve jutott el Iniá. m).feren. A Wesselényi-féle összeesküvés egyik vezetője. Főnemes. Bésújhelyen kivégezték. n) Az öröklött (ősi) nemesi irtok öröklését szályozz ez törvény. o) Crolin..III.Károly áltl kiott renelet, mely szályozz protestánsok helyzetét. p) 1552-en ezt várt véte hősiesen Szoni György 146 ktonájávl. q) A XIV-XV. százi árói htlmi soportosulások elnevezése. g h i j k l m n o p q r s t / 20 r) függőleges sor megolás: s-t) Mgyrázz meg rövien függőleges oszlopn tlálhtó foglmt!
5 6. Mi jellemezte Bethlen Gáor vlláspolitikáját? /4 7. Sorolj e z lái tálázt fejléée z tokhoz kpsolhtó történelmi személyek neveit (lról jor) urlkoásuk iőreni sorrenjéen! ) I. Apfi Mihály, I. Rákózi György, Kály György, Báthory Gáor, Bethlen Gáor, II. Rákózi György, Boski István e g f h B) Renezze etűjelekkel tálázt megfelelő személy neve lá z tokt! ) A Hsurg és török ngyhtlom között egyensúlyozv, sikerült renet helyreállítni Erélyen. A kormányzásn felesége Bornemissz Ann és Teleki Mihály knellár segítette. ) Erőszkos kormányzásávl mg ellen forított z erélyi reneket. Szeen sz királyi város elfogllásávl peig z erélyi szászokt. ) prineps solutus e) Své, frni szövetségesként részt vett hrminéves háorún is. Visszvette mgánkézre került kinstári irtokokt, s megtörte ngyirtokos főrenek htlmát, irtokikt elkoozt. A fejeelmi irtokokr lpozt keménykezű urlmát. f) Híres politiki végreneletéen mintát, útmuttást ott z ország sorsáról gonolkoóknk g) 1657-en Lengyelország ellen hjártot inít h) A művészetek és tuomány rátj. Gyulfehérvárott kémiát hozott létre. i) Támogtt 1640-en vári nyom létrehozását j) protestáns jogok véelme / iliás, őrálló fejeelem k) Kinstár legngyo jöveelemre kereskeelmi monopóliumokól tett szert. i j k l m.../13 l) Az ) feltn felsorolt személyek közül kihez nem kpsolhtó t? Miért? Inokolj meg öntését! (m)
6 8.--) Írj e kontúrtérképre Rákózi-szsághr 1705-en, 1707-en,1708-n trtott országgyűléseinek helyszínét! e /5 e ) Az 1705-en trtott országgyűlés két renelkezését írj le: 9. A következő szöveg hiás állításokt is trtlmz. Írj e hiás szövegrészt tálázt és vele egy sor jvítottt! III. Károly (mivel nem született fiúgyermeke) renekkel elfogttt nőági örökösöés szályát, Prgmti Sntiót. Az s országgyűlésen mgyr renek reni jogik megerősítésének fejéen szintén elfogták. Mári Terézi urlkoásánk kezetén kitört z örökösöési háorú, z orosz király seregei elfogllták Sziléziát, jorok peig Burgenlnn és Csehországn nyomultk előre. A háorú után királynő növelni szerette voln evételeket, ezért evezette kiváltságos rétegek ózttását is. Mgyrországon z erős reniség nemesek ófizetését megkályozt. Így z 1574-es vámreneleten közvetett móon megspolt mgyr nemesek jöveelmét. A hárms vámhtárrl elősegítette mgyr ipr fejlőését en növelte joágyi szolgálttásokt. A moernizáiót segítette Rtio Eutionis. (tnkönyvi szöveg trtlmi iézete Száry Miklós: Történelem 10.) e g f ) ) ) ) e) f) g) Helytelen, téves informáió Helyes, jvított informáió / 7
7 10. ESSZÉ: Mutss e II. József, felvilágosult zsrnok politikáját! Esszéjéen emelje ki felvilágosoás tnihoz kpsolhtó reneleteit! Értelmezze felvilágosult szolutizmus foglmát! Hzánk történelméen, XVIII. száz másoik felére kilkuló kormányzti renszert felvilágosult szolutizmus jellemezte. Mári Terézi ( ) mj fi, II. József ( ) renelkezései és urlkoási jellege egyránt mgán viselte z új kormányzási renszer jegyeit. [ ] Már rögtön trónr lépésének körülményei óriási felháoroást keltettek, mivel mint már említettük, meg sem koronázttt mgát, sőt koronát Bése vitette. Egyházi tárgyú reneletek: II. József első reneletei egyházpolitiki tárgyúk voltk. A Pletum regium 1767-en királyi engeélyhez kötötte Szentszék főppokhoz intézett egyházi reneleteinek kihiretését és élete léptetését. (Hrmt Árpá: Mári Terézi és II. József = VI. Pius álást oszt Bésen z Am Hof téren, z ngylok kilenz horus templománk erkélyéről, n. Jor Mári-oszlop.(Shütz Károly ( ) rjz után.) "[ ] minen Prsztokt, kár mely nevezet és vlláséliek légyenek, jövenőre mgok személlyekre nézve lkásokt szosn változtthtó emerekké tészük, és minenütt ollynoknk trtni prntsollyuk, mg Természet Törvénye és köz Jó zt kívánván. [...] Azt krjuk, hogy minen Prsztnk sz légyen mg keve szerint, Fölös Úrnk engeelme nélkül is házsoni, Tuományoknk és Mesterségeknek tnulásr mgát ni, s zokt kárhol gykorolni. Minen prszt emer mg ingó Jvit és Keresményit, [ ] szoson elhtty [ ] min zok terhek, mellyekkel z eló, vgy testáló Prszt emer z illyen funusokról [telekről] trtozott, Vévöre, vgy rr, ki zoknk irolmá menyen, áltl szállynk." (részlet II. József türelmi reneletéől)
8 g h i j k l /12 Elért pontszám összesen: / 100 pont Jvító tnár neve: :
Neved:. Elért pontszámod:... / 90 pont
Országos Történelem Tntárgyi Verseny 7-8. osztályos tnulók számár Nyugt-mgyrországi Egyetem Regionális Pegógii Szolgálttó és Kuttó Központ 2012/2013 Neve:. Iskolá: Elért pontszámo:... / 90 pont 1. Egészíts
Nyugat-Magyarországi Egyetem Regionális Pedagógiai Szolgáltató Központ SAVARIA ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 10. évf. döntő
A versenyző kódszám: Kedves Versenyző! Válszit olvshtón írj le! Hi esetén egyértelműen - egy áthúzássl - jvítson! 1. Írjon I-t z igz, H-t hmis állítás elé! ) Koppány először Veszprém várát támdt meg levirtus
A tanuló neve: :... iskolája:...
A tnuló neve: :... iskoláj:... Kedves Versenyzı! Válszit olvshtón írj le! Hi esetén egyértelmően - egy áthúzássl - jvítson! 1. Írjon I-t z igz, H-t hmis állítás elé! ) Augustus evezette princeps kultuszát.
MATEMATIKA FELADATLAP
MATEMATIKA FELADATLAP 8. évfolymosok számár tehetséggonozó változt :00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll olgozz! Zseszámológépet nem hsználhtsz. A feltokt tetszés szerinti sorrenen olhto meg. Minen
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM REGIONÁLIS PEDAGÓGIAI SZOLGÁLTATÓ ÉS KUTATÓ KÖZPONT SAVARIA ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANULMÁNYI VERSENY. 10.
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM REGIONÁLIS PEDAGÓGIAI SZOLGÁLTATÓ ÉS KUTATÓ KÖZPONT SAVARIA ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANULMÁNYI VERSENY 10. évfolym számár 2014/2015. TANÉV ISKOLAI FORDULÓ 2015.jnuár 13. (HTTPS://WWW.KOZTERKEP.HU/~/12976/KAROLY_ROBERT_GYONGYOS_2004.HTML)
MATEMATIKA FELADATLAP a 4. évfolyamosok számára
2009. jnuár 23. MATEMATIKA FELADATLAP 4. évfolymosok számár 2009. jnuár 23. 15:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll olgozz! Zseszámológépet nem hsználhtsz. A feltokt tetszés szerinti sorrenen olhto
MATEMATIKA FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára
8. évfolym AMt2 feltlp MATEMATIKA FELADATLAP 8. évfolymosok számár 15:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll olgozz! Zseszámológépet nem hsználhtsz. A feltokt tetszés szerinti sorrenen olhto meg. Minen
II. Fejezet Értelmező rendelkezések
SZEGHALOM VÁROS ÖNORMÁNYZATA ÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNE 7/202. (VI. 26.) önkormányzti renelete közterületek elnevezéséről, házszámozásról és ezek megjelölésének mójáról Szeghlom Város épviselő-testülete z Alptörvény
MAGYAR NYELVI FELADATLAP a 4. évfolyamosok számára
4. évfolym AMNy2 feltlp MAGYAR NYELVI FELADATLAP 4. évfolymosok számár 2011. jnuár 27. 14:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll olgozz! Ügyelj küllkr! A feltokt tetszés szerinti sorrenen olhto meg. A
ANYANYELVI FELADATLAP
2008. jnuár 31. ANYANYELVI FELADATLAP 8. évfolymosok számár 2008. jnuár 31. 14:00 ór A 2 feltlp NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll olgozz! Ügyelj küllkr! A feltokt tetszés szerinti sorrenen olhto meg. A
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM REGIONÁLIS PEDAGÓGIAI SZOLGÁLTATÓ ÉS KUTATÓ KÖZPONT SAVARIA ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY. 10.
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM REGIONÁLIS PEDAGÓGIAI SZOLGÁLTATÓ ÉS KUTATÓ KÖZPONT SAVARIA ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 10. évfolym számár 2011/2012. TANÉV ORSZÁGOS, FORDULÓ 2011. április 20. 15.00
MATEMATIKA FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára
8. évfolym TMt2 feltlp MATEMATIKA FELADATLAP 8. évfolymosok számár tehetséggonozó változt 15:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll olgozz! Zseszámológépet nem hsználhtsz. A feltokt tetszés szerinti sorrenen
MATEMATIKA FELADATLAP a 4. évfolyamosok számára
4. évfolym Mt2 feldtlp MATEMATIKA FELADATLAP 4. évfolymosok számár 2014. jnuár 23. 15:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll dolgozz! Zseszámológépet nem hsználhtsz. A feldtokt tetszés szerinti sorrenden
MAGYAR NYELVI FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára
8. évfolym MNy2 feltlp MAGYAR NYELVI FELADATLAP 8. évfolymosok számár 14:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll olgozz! Ügyelj küllkr és helyesírásr! A feltokt tetszés szerinti sorrenen olhto meg. A megolásr
MATEMATIKA FELADATLAP a 6. évfolyamosok számára
6. évfolym Mt1 feltlp MATEMATIKA FELADATLAP 6. évfolymosok számár 2015. jnuár 17. 11:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll olgozz! Zseszámológépet nem hsználhtsz. A feltokt tetszés szerinti sorrenen
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM REGIONÁLIS PEDAGÓGIAI SZOLGÁLTATÓ ÉS KUTATÓ KÖZPONT SAVARIA ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY. 9.
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM REGIONÁLIS PEDAGÓGIAI SZOLGÁLTATÓ ÉS KUTATÓ KÖZPONT SAVARIA ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 9. évfolym számár 2012/2013. TANÉV ISKOLAI FORDULÓ 2012. eemer 12. 14.00-16.00
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM REGIONÁLIS PEDAGÓGIAI SZOLGÁLTATÓ ÉS KUTATÓ KÖZPONT SAVARIA ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANULMÁNYI VERSENY. 9.
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM REGIONÁLIS PEDAGÓGIAI SZOLGÁLTATÓ ÉS KUTATÓ KÖZPONT SAVARIA ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANULMÁNYI VERSENY 9. évfolym számár 2014/2015. TANÉV ISKOLAI FORDULÓ 2015.01.13. (http://www.ul.s/prsonl/fjgri/bi_tirto.htm)
MAGYAR NYELVI FELADATLAP a 4. évfolyamosok számára
4. évfolym MNy1 feltlp MAGYAR NYELVI FELADATLAP 4. évfolymosok számár 2014. jnuár 18. 10:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll olgozz! Ügyelj küllkr! A feltokt tetszés szerinti sorrenen olhto meg. A
MATEMATIKA FELADATLAP a 6. évfolyamosok számára
2007. jnuár 26. MATEMATIKA FELADATLAP 6. évfolymosok számár 2007. jnuár 26. 15:00 ór M 1 feltlp NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: A feltokt tetszés szerinti sorrenen olhto meg. Minen próálkozást, mellékszámítást
MATEMATIKA FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára
2008. jnuár 26. MATEMATIKA FELADATLAP 8. évfolymosok számár 2008. jnuár 26. 11:00 ór M 1 feltlp NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll olgozz! Zseszámológépet nem hsználhtsz. A feltokt tetszés szerinti sorrenen
MATEMATIKA FELADATLAP a 6. évfolyamosok számára
2009. jnuár 23. MATEMATIKA FELADATLAP 6. évfolymosok számár 2009. jnuár 23. 15:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll olgozz! Zseszámológépet nem hsználhtsz. A feltokt tetszés szerinti sorrenen olhto
2. Ki volt a Habsburg Birodalom uralkodója, amikor az alábbi események történtek? Írd az uralkodó nevét a táblázatba!
Kódszámod: Elért pontszámod:... / 95 pont 1.1. Fejtsd meg keresztrejtvényt! (Tö szóól álló megfejtés esetén szóközt jelöltük.) ) ) c) d) e) f) g) k l /12 h) i) j) k) ) Törökországi levelek szerzője ) kérdés-felelet
MATEMATIKA FELADATLAP a 6. évfolyamosok számára
6. évfolym Mt1 feltlp MATEMATIKA FELADATLAP 6. évfolymosok számár 2013. jnuár 18. 15:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll olgozz! Zseszámológépet nem hsználhtsz. A feltokt tetszés szerinti sorrenen
MATEMATIKA FELADATLAP a 6. évfolyamosok számára
. évfolym AMt feltlp MATEMATIKA FELADATLAP. évfolymosok számár 0. jnuár. :00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll olgozz! Zseszámológépet nem hsználhtsz. A feltokt tetszés szerinti sorrenen olhto meg.
MATEMATIKA FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára
MATEMATIKA FELADATLAP 8. évfolymosok számár 11:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll olgozz! Zseszámológépet nem hsználhtsz. A feltokt tetszés szerinti sorrenen olhto meg. Minen próálkozást, mellékszámítást
MATEMATIKA FELADATLAP a 4. évfolyamosok számára
4. évfolym Mt2 feltlp MATEMATIKA FELADATLAP 4. évfolymosok számár 2015. jnuár 22. 15:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll olgozz! Zseszámológépet nem hsználhtsz. A feltokt tetszés szerinti sorrenen
MATEMATIKA FELADATLAP a 6. évfolyamosok számára
6. évfolym Mt2 feltlp MATEMATIKA FELADATLAP 6. évfolymosok számár 2015. jnuár 22. 15:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll olgozz! Zseszámológépet nem hsználhtsz. A feltokt tetszés szerinti sorrenen
Mért követelmény: A statisztikai táblák és a statisztikai sorok kapcsolatának felismerése.
FELELETVÁLASZTÁS Süi Ilon Mért követelmény: A sttisztiki tálák és sttisztiki sorok kpsoltánk felismerése. 1. Milyen sttisztiki sorokt trtlmznk z lái kétimenziós sttisztiki tálák! Betőjelekkel válszolj!
MAGYAR NYELVI FELADATLAP a 4. évfolyamosok számára
4. évfolym MNy2 feltlp MAGYAR NYELVI FELADATLAP 4. évfolymosok számár 14:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll olgozz! Ügyelj küllkr és helyesírásr! A feltokt tetszés szerinti sorrenen olhto meg. A megolásr
MINTA. irányítószám település (város, község neve) településrész. közterület jellege (út, utca, tér, stb.) Összeírás ideje: 2013. június 1-30.
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefonszám: 1/345-6000 Internet: www.ksh.hu Atszolgálttóinknk Nyomttványok Az tszolgálttás sttisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) ekezése lpján kötelező.
MATEMATIKA FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára
2009. jnuár 29. MATEMATIKA FELADATLAP 8. évfolymosok számár 2009. jnuár 29. 15:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll olgozz! Zsszámológépt nm hsználhtsz. A fltokt ttszés szrinti sorrnn olhto mg. Minn
MATEMATIKA FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára
8. évfolym TMt2 feltlp MATEMATIKA FELADATLAP 8. évfolymosok számár tehetséggonozó változt 15:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll olgozz! Zseszámológépet nem hsználhtsz. A feltokt tetszés szerinti sorrenen
MATEMATIKA FELADATLAP a 4. évfolyamosok számára
2009. jnuár 29. MATEMATIKA FELADATLAP 4. évfolymosok számár 2009. jnuár 29. 15:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll olgozz! Zseszámológépet nem hsználhtsz. A feltokt tetszés szerinti sorrenen olhto
MATEMATIKA FELADATLAP a 4. évfolyamosok számára
4. évfolym AMt3 feldtlp MATEMATIKA FELADATLAP 4. évfolymosok számár 20. jnuár 28. 1:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll dolgozz! Zseszámológépet nem hsználhtsz. A feldtokt tetszés szerinti sorrenden
MAGYAR NYELVI FELADATLAP a 4. évfolyamosok számára
4. évfolym AMNy1 feltlp MAGYAR NYELVI FELADATLAP 4. évfolymosok számár 2011. jnuár 21. 14:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll olgozz! Ügyelj küllkr! A feltokt tetszés szerinti sorrenen olhto meg. A
KÉRDŐÍV A SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSOKRÓL ÉS GYERMEKELLÁTÁSOKRÓL 2013
FIGYELEM! Ez kérőív z tszolgálttás teljesítésére nem lklms, sk tájékozttóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az tszolgálttás sttisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) ekezése lpján
MATEMATIKA FELADATLAP a 4. évfolyamosok számára
4. évfolym Mt2 feldtlp MATEMATIKA FELADATLAP 4. évfolymosok számár : ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll dolgozz! Zseszámológépet nem hsználhtsz. A feldtokt tetszés szerinti sorrenden oldhtod meg. Minden
MATEMATIKA FELADATLAP a 6. évfolyamosok számára
6. évfolym Mt2 feltlp MATEMATIKA FELADATLAP 6. évfolymosok számár 2017. jnuár 26. 15:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll olgozz! Zseszámológépet nem hsználhtsz. A feltokt tetszés szerinti sorrenen
Kombinációs hálózatok egyszerűsítése
Komináiós hálóztok egyszerűsítése enesózky Zoltán 24 jegyzetet szerzői jog véi. zt ME hllgtói hsználhtják, nyomtthtják tnulás éljáól. Minen egyé felhsználáshoz szerző elegyezése szükséges. él: speifikáióvl
MAGYAR NYELVI FELADATLAP a 4. évfolyamosok számára
4. évfolym AMNy1 feltlp MAGYAR NYELVI FELADATLAP 4. évfolymosok számár 2012. jnuár 20. 14:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll olgozz! Ügyelj küllkr! A feltokt tetszés szerinti sorrenen olhto meg. A
GAZDASÁGSZERKEZETI ÖSSZEÍRÁS, 2013 (EGYÉNI GAZDASÁGOK)
KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Telefonszám: 1/345-6000 Internet: www.ksh.hu Atszolgálttóinknk Nyomttványok Az tszolgálttás sttisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) ekezése lpján kötelező.
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM REGIONÁLIS PEDAGÓGIAI SZOLGÁLTATÓ ÉS KUTATÓ KÖZPONT SAVARIA ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY. 10.
NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM REGIONÁLIS PEDAGÓGIAI SZOLGÁLTATÓ ÉS KUTATÓ KÖZPONT SAVARIA ORSZÁGOS TÖRTÉNELEM TANTÁRGYI VERSENY 10. évfolym számár 2012/2013. TANÉV ISKOLAI FORDULÓ 2012. dmr 12. 14.00 16.00
FELVÉTELI FELADATOK 6. évfolyamosok számára. M 1 feladatlap. Név:...
2005. jnuár-feruár FELVÉTELI FELADATOK 6. évfolymosok számár M 1 feltlp Név:... Születési év: hó: np: A feltokt tetszés szerinti sorrenen olhto meg. Minen próálkozást, mellékszámítást feltlpon végezz!
MATEMATIKA FELADATLAP a 6. évfolyamosok számára
6. évfolym Mt2 feldtlp MATEMATIKA FELADATLAP 6. évfolymosok számár 2014. jnuár 23. 15:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll dolgozz! Zseszámológépet nem hsználhtsz. A feldtokt tetszés szerinti sorrenden
MATEMATIKA FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára
8. évfolym AMt2 feltlp MATEMATIKA FELADATLAP 8. évfolymosok számár 15:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll olgozz! Zseszámológépet nem hsználhtsz. A feltokt tetszés szerinti sorrenen olhto meg. Minen
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez kérdőív z dtszolgálttás teljesítésére nem lklms, csk tájékozttóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az dtszolgálttás sttisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) ekezdése
MAGYAR NYELVI FELADATLAP
MAGYAR NYELVI FELADATLAP 8. évfolymosok számár tehetséggondozó változt 14:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll dolgozz! Ügyelj küllkr! A feldtokt tetszés szerinti sorrenden oldhtod meg. A megoldásr
MATEMATIKA FELADATLAP a 6. évfolyamosok számára
2006. jnuár 27. MATEMATIKA FELADATLAP 6. évfolymosok számár 2006. jnuár 27. 15:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: A feltokt tetszés szerinti sorrenen olhto meg. Minen próálkozást, mellékszámítást feltlpon
MATEMATIKA FELADATLAP a 6. évfolyamosok számára
6. évfolym Mt1 feltlp MATEMATIKA FELADATLAP 6. évfolymosok számár 2014. jnuár 18. 11:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll olgozz! Zseszámológépet nem hsználhtsz. A feltokt tetszés szerinti sorrenen
ALKALMAZÁSI SZINTEK I. ALKALMAZÁS MEGÉRTÉS MAGASABB RENDŐ MŐVELETEK. 1. változat ISMERET
ALKALMAZÁSI SZINTEK I. ALKALMAZÁS MEGÉRTÉS MAGASABB RENDŐ MŐVELETEK ISMERET 1. változt KOGNITÍV KÖVETELMÉNYEK ISMERET MEGÉRTÉS ALKALMAZÁS MAGASABB RENDŐ MŐVELETEK TÉNYEK ÉS ELEMI INFORMÁCIÓK ISMERETE FOGALMAK,
MATEMATIKA FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára
8. évfolym TMt1 feldtlp MATEMATIKA FELADATLAP 8. évfolymosok számár tehetséggondozó változt 11:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll dolgozz! Zseszámológépet nem hsználhtsz. A feldtokt tetszés szerinti
MATEMATIKA FELADATLAP a 4. évfolyamosok számára
4. évfolym AMt1 feltlp MATEMATIKA FELADATLAP 4. évfolymosok számár 2012. jnuár 20. 15:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll olgozz! Zseszámológépet nem hsználhtsz. A feltokt tetszés szerinti sorrenen
MAGYAR NYELVI FELADATLAP a 6. évfolyamosok számára
6. évfolym AMNy1 feltlp MAGYAR NYELVI FELADATLAP 6. évfolymosok számár 2012. jnuár 20. 14:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll olgozz! Ügyelj küllkr! A feltokt tetszés szerinti sorrenen olhto meg. A
MATEMATIKA FELADATLAP a 6. évfolyamosok számára
6. évfolym Mt2 feltlp MATEMATIKA FELADATLAP 6. évfolymosok számár 2013. jnuár 24. 15:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll olgozz! Zseszámológépet nem hsználhtsz. A feltokt tetszés szerinti sorrenen
MATEMATIKA FELADATLAP a 6. évfolyamosok számára
2006. feruár 2. MATEMATIKA FELADATLAP 6. évfolymosok számár 2006. feruár 2. 15:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: A feltokt tetszés szerinti sorrenen olhto meg. Minen próálkozást, mellékszámítást feltlpon
KÉRDŐÍV A SZOCIÁLIS SZOLGÁLTATÁSOKRÓL ÉS GYERMEKELLÁTÁSOKRÓL 2014
FIGYELEM! Ez kérőív z tszolgálttás teljesítésére nem lklms, sk tájékozttóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az tszolgálttás sttisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) ekezése lpján
MAGYAR NYELVI FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára
8. évfolym MNy1 feltlp MAGYAR NYELVI FELADATLAP 8. évfolymosok számár 2013. jnuár 19. 10:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll olgozz! Ügyelj küllkr! A feltokt tetszés szerinti sorrenen olhto meg. A
Kimutatás az egyházak részére a 2011. rendelkező évre megképzett technikai számokról. 2011. január 21-i állapot. Név
Kimutatás az egyházak részére a 2011. rendelkező évre megképzett technikai okról Sor 1. 0011 MGYR KTOLIKUS EGYHÁZ 2. 0035 MGYRORSZÁGI EVNGÉLIKUS EGYHÁZ 3. 0042 GYÉMÁNT ÚT UDDHIST KÖZÖSSÉG 4. 0059 MGYRORSZÁGI
MATEMATIKA FELADATLAP a 4. évfolyamosok számára
2007. feruár 1. MATEMATIKA FELADATLAP 4. évfolymosok számár 2007. feruár 1. 15:00 ór M 2 feltlp NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: A feltokt tetszés szerinti sorrenen olhto meg. Minen próálkozást, mellékszámítást
FELVÉTELI FELADATOK 6. osztályosok számára A 2 feladatlap
2002. feruár FELVÉTELI FELADATOK 6. osztályosok számár A 2 feltlp Név:... Születési év: hó: np: Diákigzolvány szám: A feltokt tetszés szerinti sorrenen olhto meg. Ügyelj megfelelő iőeosztásr és küllkr!
MATEMATIKA FELADATLAP a 4. évfolyamosok számára
4. évfolym Mt2 feldtlp MATEMATIKA FELADATLAP 4. évfolymosok számár 2018. jnuár 25. 15:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll dolgozz! Zseszámológépet nem hsználhtsz. A feldtokt tetszés szerinti sorrenden
Kimutatás az egyházak részére a 2009. rendelkező évre megképzett technikai számokról. Név
dó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal 18. ú melléklet Kimutatás az egyházak részére a 2009. rendelkező évre megképzett technikai okról Sor 1. 0011 MGYR KTOLIKUS EGYHÁZ 2. 0035 MGYRORSZÁGI EVNGÉLIKUS EGYHÁZ
MATEMATIKA FELADATLAP a 4. évfolyamosok számára
4. évfolym Mt1 feltlp MATEMATIKA FELADATLAP 4. évfolymosok számár 2017. jnuár 21. 11:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll olgozz! Zseszámológépet nem hsználhtsz. A feltokt tetszés szerinti sorrenen
Szerelői referencia-útmutató
Szerelői refereniútmuttó Dikin Altherm - lsony hőmérsékletű split + ERHQ011-014-016BA ERLQ011-014-016CA EHVH/X11+16S18CB EHVH/X11+16S26CB Szerelői refereni-útmuttó Dikin Altherm - lsony hőmérsékletű split
TestLine - Közgazdasági teszt Minta feladatsor
TestLine - Közgzsági teszt Mint feltsor venég Okttó: Dátum: 2016.09.21 18:10:37 Kérések szám: 34 kérés Kitöltési iő: 41:00 Nehézség: Összetett Pont egység: +6-2 Értékelés: Alpértelmezett értékelés Típus:
MAGYAR NYELVI FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára
8. évfolym MNy2 feldtlp MAGYAR NYELVI FELADATLAP 8. évfolymosok számár 2014. jnuár 23. 14:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll dolgozz! Ügyelj küllkr! A feldtokt tetszés szerinti sorrenden oldhtod meg.
MAGYAR NYELVI FELADATLAP a 6. évfolyamosok számára
6. évfolym MNy1 feldtlp MAGYAR NYELVI FELADATLAP 6. évfolymosok számár 14:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll dolgozz! Ügyelj küllkr! A feldtokt tetszés szerinti sorrenden oldhtod meg. A megoldásr
MATEMATIKA FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára
8. évfolym Mt1 feldtlp MATEMATIKA FELADATLAP 8. évfolymosok számár 11:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll dolgozz! Zseszámológépet nem hsználhtsz. A feldtokt tetszés szerinti sorrenden oldhtod meg.
MATEMATIKA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ
Mtemtik középszint 061 ÉRETTSÉGI VIZSGA 007. október 5. MATEMATIKA KÖZÉPSZINTŰ ÍRÁSBELI ÉRETTSÉGI VIZSGA JAVÍTÁSI-ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM Fontos tudnivlók Formi előírások:
MATEMATIKA FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára
2007. feruár 1. MATEMATIKA FELADATLAP 8. évfolymosok számár 2007. feruár 1. 15:00 ór M 2 feltlp NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: A feltokt tetszés szerinti sorrenen olhto meg. Minen próálkozást, mellékszámítást
1. TOTÓ. 1. Széchenyi Ferenc 2. Széchenyi István X. Kossuth Lajos X pozsonyi 2. kéttáblás X. évenkénti
1. TOTÓ 1. Kire ismersz: ősiség eltörlése, Lánchíd, gőzhajó, kaszinó? 1. Széchenyi Ferenc 2. Széchenyi István X. Kossuth Lajos 2. Ebben az évben nyílik meg Magyarországon az első vasútvonal: 1. 1844 2.
FELVÉTELI FELADATOK 8. évfolyamosok számára. M 1 feladatlap. Név:...
2005. jnuár-feruár FEVÉTEI FEADATOK 8. évfolymosok számár M 1 feltlp Név:... Születési év: hó: np: A feltokt tetszés szerinti sorrenen olhto meg. Minen próálkozást, mellékszámítást feltlpon végezz! Mellékszámításokr
MAGYAR NYELVI FELADATLAP a 6. évfolyamosok számára
6. évfolym MNy2 feldtlp MAGYAR NYELVI FELADATLAP 6. évfolymosok számár 14:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll dolgozz! Ügyelj küllkr! A feldtokt tetszés szerinti sorrenden oldhtod meg. A megoldásr
MATEMATIKA FELADATLAP a 4. évfolyamosok számára
4. évfolym Mt1 feldtlp MATEMATIKA FELADATLAP 4. évfolymosok számár 2014. jnuár 18. 11:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll dolgozz! Zseszámológépet nem hsználhtsz. A feldtokt tetszés szerinti sorrenden
FELVÉTELI FELADATOK 6. évfolyamosok számára. M 2 feladatlap. Név:...
2005. jnuár-feruár FELVÉTELI FELADATOK 6. évfolymosok számár M 2 feltlp Név:... Születési év: hó: np: A feltokt tetszés szerinti sorrenen olhto meg. Minen próálkozást, mellékszámítást feltlpon végezz!
Név:... osztály:... Matematika záróvizsga 2008. 1. Tedd ki a megfelelő relációjelet! ; 4
Mtmtik záróvizsg Név:... osztály:... 1. T ki mgllő rláiójlt! 15 4 675 ; 180 115, 151, ; 31% 10 3 1000 ; 4 5 5 + ; 8. Mlyik átváltás hiás? A hlyskt jlöl pipávl, hiás átváltásoknál húz át z gynlőségjlt!.
MATEMATIKA FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára
8. évfolym TMt1 feldtlp MATEMATIKA FELADATLAP 8. évfolymosok számár tehetséggondozó változt 11:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll dolgozz! Zseszámológépet nem hsználhtsz. A feldtokt tetszés szerinti
MAGYAR NYELVI FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára
8. évfolym TMNy1 feltlp MAGYAR NYELVI FELADATLAP 8. évfolymosok számár tehetséggonozó változt 10:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll olgozz! Ügyelj küllkr! A feltokt tetszés szerinti sorrenen olhto
MATEMATIKA FELADATLAP a 6. évfolyamosok számára
6. évfolym AMt3 feltlp MATEMATIKA FELADATLAP 6. évfolymosok számár 2010. jnuár 28. 15:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll olgozz! Zseszámológépet nem hsználhtsz. A feltokt tetszés szerinti sorrenen
Kompetenciamérés A-1. Mascagni Pesten. Szalay Károly: Színházi anekdoták könyve. Saxum Kiadó, Budapest, 1999.
Kompetenimérés A-1 1. Olvss el z lái ikket és válszoljon kérdésekre! Msgni Pesten A finnyás zenekritikusok körülfnylogták művészetét, érdektelennek nyilvánították gyászmiséjét, szimfonikus költeményét,
ANYANYELVI FELADATLAP
2008. jnuár 31. ANYANYELVI FELADATLAP 6. évfolymosok számár 2008. jnuár 31. 14:00 ór A 2 feltlp NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll olgozz! Ügyelj küllkr! A feltokt tetszés szerinti sorrenen olhto meg. A
ÖSSZEFOGLALÓ KÉRDÉSEK
ÖSSZEFOGLALÓ KÉRDÉSEK Hazánk a Habsburg Birodalomban Kinek a nevéhez köthető a Pragmatica Sanctio? III. Károly. Mettől-meddig uralkodott? 1711-1740. Mit tett lehetővé a Pragmatica Sanctio elfogadása? A
MATEMATIKA FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára
8. évfolym Mt2 feldtlp MATEMATIKA FELADATLAP 8. évfolymosok számár 15:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll dolgozz! Zseszámológépet nem hsználhtsz. A feldtokt tetszés szerinti sorrenden oldhtod meg.
A Philippus család antióchiai antoninianusai 244-249 Antioch antoniniani of Philippus Family 244-249
Philippus slá ntióhii ntonininusi 9 ntioh ntoninini of Philippus Fmily 9 jelen folyóirt 9990. számán fogllkoztm Philippus slá ntióhii vereteivel. Ott meginokoltm, hogy miért nem sorolom I. Philippus RIC
FIGYELEM! Ez a kérdőív az adatszolgáltatás teljesítésére nem alkalmas, csak tájékoztatóul szolgál!
FIGYELEM! Ez kérdőív z dtszolgálttás teljesítésére nem lklms, csk tájékozttóul szolgál! KÖZPONTI STATISZTIKAI HIVATAL Az dtszolgálttás sttisztikáról szóló 1993. évi XLVI. törvény (Stt.) 8. (2) ekezdése
Bútorasztalos Bútorasztalos Bútoripari technikus Fa- és bútoripari technikus
A 10/2007 (II. 27.) SzMM renelettel móosított 1/2006 (II. 17.) OM renelet Országos Képzési Jegyzékről és z Országos Képzési Jegyzéke történő felvétel és törlés eljárási renjéről lpján. Szkképesítés, szkképesítés-elágzás,
MAGYAR NYELVI FELADATLAP a 4. évfolyamosok számára
4. évfolym MNy2 feltlp MAGYAR NYELVI FELADATLAP 4. évfolymosok számár 2014. jnuár 23. 14:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll olgozz! Ügyelj küllkr! A feltokt tetszés szerinti sorrenen olhto meg. A
MATEMATIKA FELADATLAP a 4. évfolyamosok számára
4. évfolym AMt1 feldtlp MATEMATIKA FELADATLAP 4. évfolymosok számár 2010. jnuár 22. 15:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll dolgozz! Zseszámológépet nem hsználhtsz. A feldtokt tetszés szerinti sorrenden
MATEMATIKA FELADATLAP a 4. évfolyamosok számára
4. évfolym Mt1 feldtlp MATEMATIKA FELADATLAP 4. évfolymosok számár 2018. jnuár 20. 11:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll dolgozz! Zseszámológépet nem hsználhtsz. A feldtokt tetszés szerinti sorrenden
MAGYAR NYELVI FELADATLAP a 8. évfolyamosok számára
8. évfolym TMNy2 feltlp MAGYAR NYELVI FELADATLAP 8. évfolymosok számár tehetséggonozó változt 14:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll olgozz! Ügyelj küllkr! A feltokt tetszés szerinti sorrenen olhto
MATEMATIKA FELADATLAP a 4. évfolyamosok számára
4. évfolym AMt2 feltlp MATEMATIKA FELADATLAP 4. évfolymosok számár 2012. jnuár 26. 15:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll olgozz! Zseszámológépet nem hsználhtsz. A feltokt tetszés szerinti sorrenen
Név:... osztály:... Matematika záróvizsga 2010.
Mtmtik záróvizsg 00. Név:... osztály:.... Az lái rjzon gy thrutó rktrénk vázltos rjz láthtó. Az árán olvshtó számtok, rkoásr ténylgsn flhsználhtó térfogtr vontkoznk. Mkkor thrutó hsznos rktrénk térfogt?
MAGYAR NYELVI FELADATLAP a 6. évfolyamosok számára
6. évfolym AMNy1 feltlp MAGYAR NYELVI FELADATLAP 6. évfolymosok számár 2010. jnuár 22. 14:00 ór NÉV: SZÜLETÉSI ÉV: HÓ: NAP: Tolll olgozz! Ügyelj küllkr! A feltokt tetszés szerinti sorrenen olhto meg. A
Mintafeladatsor. Ismerd fel a szabályt, majd folytasd a sort még két elemmel! Ügyelj a szófajra is! Toldalékos szavakat nem írhatsz!
MRO Histori Telefon: 06-1/336-1656 E-mil: info@felvesznek.hu Mintfeltsor 1. Ismer fel szályt, mj folyts sort még két elemmel! Ügyelj szófjr is! Tollékos szvkt nem írhtsz! ) rk, rát, rár,...,... ) megolvs,
1. Mi a dinoszaurusz szó jelentése? 2. Melyik theropoda hordott a fején hatalmas fejdíszt? 3. Melyik volt az egyik legnagyobb ragadozó dinoszaurusz?
1 Nehézségi szint: KÖNNYŰ 1. Mi inoszurusz szó jelentése? sárkányszerű tengeri lény rettenetes gyík óriási állt 2. Melyik theropo horott fején htlms fejíszt? Dilophosurus Tyrnnosurus Veloirptor Crooylus
MÓR TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZÖK 11. SZ. MÓDOSÍTÁS
1 MÓR TPÜÉSRNDZÉSI SZKÖZÖK 11. SZ. MÓDOSÍTÁS JSZ: 12/2015 VÉMÉNYZÉSI ANYAG Készült településfejlesztési konepióról, z integrált településfejlesztési strtégiáról és településrenezési eszközökről, vlmint
Kedves Versenyzők! Herber Attila-Martos Ida - Moss László-Tisza László: Történelem 4. és 5. kötet megfelelő részei, Reáltanoda Alapítvány, Bp.
Kedves Versenyzők! Szeretettel köszöntünk titeket a Hatodik és hetedik osztályos tanulók kulturális vetélkedőjén! Az első forduló sikeres megoldásához segítségül szolgál az általunk megadott szakirodalom.
MODERIRANA RAZLIČICA
Držvni izpitni center *N07113132* RENDES MÉRÉS MAGYAR NYELV ÍRÁSBELI FELMÉRŐLAP 2007. május ÉRTÉKELÉSI ÚTMUTATÓ 3. szksz végi ORSZÁGOS TUDÁSFELMÉRÉS MODERIRANA RAZLIČICA RIC 2007 2 N071-131-3-2 Utsítás
FELVÉTELI FELADATOK 4. évfolyamosok számára. A 1 feladatlap. Név:...
2005. jnuár-feruár FELVÉTELI FELADATOK 4. évfolymosok számár A 1 feltlp Név:... Születési év: hó: np: A feltokt tetszés szerinti sorrenen olhto meg. Ügyelj megfelelő iőeosztásr és küllkr! A megolásr összesen
európa modern alkotmányos demokráciái ma jellemzően
z lkotmánybíróság többé nem z lkotmányvédelem legfó bb sz e rv e sólyom lászló volt köztárssági elnökkel kovács kriszt beszélget A Mgyrországon meglehetősen népszerűvé vált álláspont szerint z lkotmány