Valódi megoldások egy tökéletlen világban. Veres Rita
|
|
- Marcell Gál
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1
2 Valódi megoldások egy tökéletlen világban Veres Rita
3 Hogyan alakítsuk át a mai munkahelyeket, hogy boldogabbá, egészségesebbé és eredményesebbé váljanak az embereink? Laszlo Bock, People Operations, Google
4 Amit keresünk nem változott.
5 +5% +3% 55%p -75% 55 százalékpontos különbség ügyfélelégedettség terén a magas elkötelezettségű és a lélekben felmondott csapatok között 5% növekedés az elkötelezettségben 3% járulékos bevétel-növekedést eredményez A magas elkötelezettség 75%-kal alacsonyabb selejtarányt eredményez a termelő cégeknél
6 Üzleti transzformáció STEM szakadék A technológia forradalma Generációk harca Virtuális csapatok Egyén és szervezet Egy tökéletlen világ
7 Változásmenedzser Jövőkutató Big data expert Coach Marketing szakember Tech guru Generációs szakértő Szervezetfejlesztő Mintha már a HR sem lenne a régi
8 túlterhelt tehetség régi motoros sőt, mintha az emberek multikatona sem lennének a régiek... örök elégedetlen ifjú titán
9 Ebben a tökéletlen világban kell újraértelmezni az elkötelezettség fogalmát, és azt, hogyan is tudjuk boldogabbá, elkötelezettebbé, egészségesebbé tenni tehetségeinket.
10 Személyre szabott személyes ügy A meglepetés ereje Hogyan lehet ma elkötelezettséget építeni? Mintha ügyfeleknek szólna Dinamikus és decentralizált Fenntartható elkötelezettség Célvezérelt elkötelezettség
11 Intelligence Strategy The Deal Making Engagement Happen Enablement Leadership Energy
12 Valós megoldások egy tökéletlen világban 13:30 14:20 15:30-16:00 17:20-17:30 #hreality #bigdata forhr #nofilter #engaging leaders #real solutions #take aways #best employers :00-13:30 14:40-15:30 16:20-17:20 18:00-19:30
13
14 #connectingthedots Big Data a HR-ben Bakos Réka Eötvös Marika
15 2003 Big Data XVI. Adatrobbanás Információtömeg kezelése 2x
16 Bűnüldözés Politika Sport
17 Marketing Vállalatok? Termelés Kiskereskedelem
18 Fluktuáció Kiválasztás Vállalatok Tehetségek Vezetők Üzleti mutatók HR? Munkaerő tervezés
19 Akciók 23% 19% Cél 4% Tolmács Adat Eszköz 38% 36% Csapat Bain & Co.
20 szervezet innovativitásának fejlesztése megfelelő kollégák tehetségek megtalálása megtartása fluktuáció csökkentése elkötelező vezetők azonosítása gyakoriságok, átlagok korreláció és regresszió vizsgálatok trend elemzés prediktív modellezés és szcenárióelemzés Cél életkor cégnél eltöltött idő Tolmács faktor és klaszter elemzés előléptetés fizetés Adat HR beosztottak száma hiányzás teljesítmény ismertség, vonzódás kompetencia tréningnapok száma nyitott pozíciók száma szervezeti benyomások csatlakozás okai távozás okai IT business analyst data scientist elkötelezettség elégedettség személyiségjegyek data architect big data engineer árbevétel TSR profitabilitás sfafaügyfélelégedettség pipeline-ban lévő fejlesztések data abstractor külső szakértő bérköltség balesetek száma hibás termékek
21 elkötelezettség 24% Leíró felelősségvállalás maximalizmus ügyfélelégedettség 73%
22 Leíró Összefüggéseket bemutató Leíró +25%p elkötelezettség +17%p ügyfélelégedettség +30% árbevétel +10% betegszabadság
23 Leíró Összefüggéseket bemutató 60% elhagyhatja a céget Összefüggéseket Előrejelző bemutató Leíró 30% biztosan sikeresen tölti be pozícióját
24 Leíró Összefüggéseket bemutató Előrejelző Összefüggéseket Stratégiai munkaerő bemutató tervezés Leíró 50% nyugdíj 10% tudásvesztés kulcspozíciók 1/3-a minden 4. vezetői pozícióba kerül
25 Globális energiaipari cég Stratégiai munkaerőtervezés a távozók pótlására Globális termelő cég Vezetői viselkedés hatása a beosztottak elkötelezettségére Globális kereskedelmi cég Dolgozói elkötelezettség hatása a vásárlói elégedettségre Amerikai gyógyszeripari cég Fluktuáció szempontjából veszélyeztetett csoportok és megtartásuk
26 Hogyan kezdj neki Tedd fel a kérdést Gyűjtsd az adatokat Szerezz tolmácsot
27 Strategy Intelligence The Deal Making Engagement Happen Enablement Leadership Energy
28 #nofilter Nemes Orsolya
29
30 Az employer branding a nyuszi a kalapban.
31 Valóság vagy délibáb?
32 A deal nem versenyképes.
33 Az employer branding az önismeret magasfoka.
34 A jó employer branding egy jó deal-en alapszik.
35 gondold át ömg Gondold át önmagad!
36 #nofilter HSZOSZ HR Innovátor Díj Veres Rita
37 Budapest Bank Colibri GE
38 Az Y generáció elköteleződésének hosszú távú növelése start-up környezetben Gyakornoki Összefogás Program Budapest Bank
39 Mit jelent számunkra az innováció? Újszerű, fenntartható megoldások beillesztése tradicionális keretek közé, avagy szervezet a szervezetben. 774 utasítás Szabályzatok Bankbiztonság Kísérletezés Korlátok feszegetése Rugalmasság
40 GYÖP, alias Gyakornoki Összefogás Program A GYÖP olyan alulról szerveződő kezdeményezés, amelynek legfőbb motorja a lelkesedés és elköteleződés.
41 Hidd el, lehetséges! A lelkesedés eredményes befektetésnek bizonyult: magas hozam minimális költséggel. Szakmaiság Életérzés Fejlődés Talent pool Tudástranszfer Egyéni játszótér Önmegvalósítás Networking
42 Támogatás minden szinten Szakmai támogatás az alulról jövő kezdeményezések, a kreatív platform megvalósítására.
43 GYÖP, mint önálló márka A lelkesedés és a profizmus egyensúlyba kerül, avagy az álmatlan éjszakák és a kemény munka kifizetődik II. hely
44 GE Bitfaction
45
46
47
48
49
50
51 Intelligence Strategy The Making Engagement Happen Enablement Deal Leadership Energy
52 #engagingleaders Havrán Linda
53 8m munkatárs véleménye 284 cég üzleti mutatója felsővezetői interjú 116 vezetői viselkedés
54 viselkedések Az Elkötelező Vezetői Modell vezérlő értékek kritikus tapasztalatok
55 Nem ijednek meg a kihívásoktól és nincsenek előttük akadályok Odafigyelnek másokra és átgondolják mások szempontjait is, mielőtt cselekszenek Tudatosak abban, hogyan cselekszenek, és azt csinálják, amit mondanak Konkrét feladatokat delegálnak, felelősséggel ruháznak fel és hasznos támogatást adnak a megvalósításhoz Inspirálják a kollégákat, valós célokat tűznek ki és nyerésre viszik a csapatot
56 Elkötelező Vezető személyiségjegyei Hajtóerő Együttműködés & Érzékenység Higgadtság& Pozitivizmus Élénkség
57 Intelligence Strategy Leadership The Deal Making Engagement Happen Enablement Energy
58 #realsolutions Ligety Sára Kürti László
59 Mely HR tényezők játszanak stratégiai szerepet a következő 3 évben az üzleti célok elérése szempontjából?
60 dolgozói elkötelezettség és motiváció % %
61 Egyéni felelősség Energia Hogyan építsük az elkötelezettséget? Erőforrás Vezetői támogatás
62 Ehhez energia kell.
63 A legjobb gyakorlatok szervezetek között is megoszthatóak. Open Source
64 Valódi megoldások piactere
65 Olasz Henrietta Avon Medgyesi Attila Szeibert Szabolcs Budapest Bank Barathi Tamás Colibri György Ágnes GE Healthcare Palotás Henriette Intercontinental Dobri Panni Román Gergely Decathlon Scheiber Andrea Tchibo Páldiné Pintér Annamária Nestlé Radnai-Tóth Judit Prezi Zuzana Mihalicek Roche Turzai-Sütöri Dóra Sziget Ágnes Telekom
66 Intelligence Strategy The Deal Making Engagement Happen Enablement Energy Leadership Energy
67 Ossz meg egy érdekességet, amit hallottál / ami elgondolkodtatott a valódi megoldások piacterén!
68 Ossz meg egy dolgot, amit szeretnél megvalósítani a szervezetednél a mai nap inspirációi alapján!
69 #bigdata forhr #best employers 2015 #nofilter #engaging leaders #real solutions
70
HR Next Practices Club
HR Next Practices Club Március 19. Agilis, gyors, fordulékony szervezetek Május 28. Mindenható technológia Szeptember 10. A jövő elkötelező vezetője December 10. Az egyén kapcsolódása a jövő szervezetéhez
RészletesebbenDorozsmai Éva humánerőforrás vezérigazgató helyettes MÁV Zrt.
V4 - KÖZÖS MEGOLDÁSOK A VASÚTI ALÁGAZATOT SÚJTÓ MUNKAERŐHIÁNY MÉRSÉKLÉSÉRE Dorozsmai Éva humánerőforrás vezérigazgató helyettes MÁV Zrt. MUNKAERŐPIACI KIHÍVÁSOK 2019: legalább 5%... Bérpozíciónk a nemzetgazdasági
RészletesebbenA BESZERZÉS HUMÁN MENEDZSMENT OLDALA
A BESZERZÉS HUMÁN MENEDZSMENT OLDALA MUNKAERŐ-TOBORZÁS UTÁNPÓTLÁS KÉRDÉSE Bányai Réka, Soós Anna Kinga 2016 1 2 3 4 Bevezetés Miért nem talál a HR és a beszerzési vezető kvalifikált beszerzőt? Utánpótlás
RészletesebbenStart UP vagy start DOWN a siker a humán és menedzsment tényezőkön is
Start UP vagy start DOWN a siker a humán és menedzsment tényezőkön is múlik Peuker Gabriella szervezetfejlesztő, tréner, coach Thomas DISC szakértő Global Hr Partner Kft. 2015. Április 9. 18. Projektmenedzsment
RészletesebbenAon Legjobb Munkahelyek 2017 Bemutatkozó
Aon Legjobb Munkahelyek 2017 Bemutatkozó Miért érdemes az Aon Legjobb Munkahelyek programot választani? A LEGNAGYOBB felmérés Magyarországon CSELEKVÉSEKKÉ FORDÍTHATÓ ADATOK Átfogó elemzések a továbblépés
RészletesebbenMagyar Public Relations Szövetség Employer Branding Award 2015 pályázat
Magyar Public Relations Szövetség Employer Branding Award 2015 pályázat Példaértékű Employer Branding gyakorlatok a Budapest Banknál 2016. január 22. Pályázott kategória: Nagyvállalat Név: Budapest Bank
RészletesebbenHR Business Partner kutatás
HR Business Partner kutatás HR az üzletben, üzlet a HR-ben: miként töltheti be a HRBP stratégiai üzleti szerepét Czeller István Geológiai modellfejlesztés vezető, MOL Csoport Varjasi Gábor Kutatásfejlesztés
RészletesebbenAon Hewitt Talent, Rewards & Performance. Aon Legjobb Munkahelyek program Elkötelezettség trendek és tanulságok. Risk. Reinsurance. Human Resources.
Aon Hewitt Talent, Rewards & Performance Aon Legjobb Munkahelyek program Elkötelezettség trendek és tanulságok Risk. Reinsurance. Human Resources. Az Aon Legjobb Munkahelyek program azokra a mutatókra
RészletesebbenHR Business Partner kutatás 3. szekció: Az Ulrich modell értékajánlata és hazai megvalósítási gyakorlatok
HR Business Partner kutatás 3. szekció: Az Ulrich modell értékajánlata és hazai megvalósítási gyakorlatok Széni Zoltán - EY (Ernst & Young), Europe, Middle East, India and Africa (EMEIA) HR Igazgató Farkas
RészletesebbenA túszul ejtett szervezet
A túszul ejtett szervezet avagy a munkavállaló kockázatai dr.béres Ágnes és Mártha Csenge - ADAPTO Solutions Kft. Bemutatkozás 1 1. A túszul ejtett szervezet A munkavállaló, aki túszul ejti a szervezetet
RészletesebbenInfinety Online Média és Marketing Kft. Általános bemutatkozás
Infinety Online Média és Marketing Kft. Általános bemutatkozás Tartalom 1 Kik vagyunk, mit csinálunk 2 Mennyi látogatót érünk el 3 Szolgáltatásaink médiapartnereink részére 4 Miért csináljuk 5 Médiapartnereink
RészletesebbenGE Global Operations Hungary
GE Global Operations Hungary GE Global Operations Hungary A Global Operations funkciói közé tartozik a Finance, Sourcing, Properties, Customs, HR, IT, Commercial, EHS/Legal, Tax. 2014-ben Magyarországon
RészletesebbenGlobal HR kompetenciák. Budapest, 2012. május 22. Slide 1
Global HR kompetenciák Budapest, 2012. május 22. Slide 1 Tartalom Kihívások a vállalatvezetés számára Hatása a munkára Új tipusú munkavállalók Tehetségek megtalálása, megtartása HR csapat szerepe Slide
RészletesebbenA kompetenstől, az elkötelező vezetésig
A kompetenstől, az elkötelező vezetésig Gondoljon egy eseményre az elmúlt időszakból, ami pozitív érzéseket keltett Önben! Megvan? Mi az a pozitív érzés? Ízlelgesse raktározza el! Miről fogunk beszélgetni?
RészletesebbenSzemléletváltás. új kompetencia követelmények a HR munkában. Dr. Gyökér Irén
Szemléletváltás új kompetencia követelmények a HR munkában Dr. Gyökér Irén 2 Milyennek kell lennie, mit kell tudnia, és tennie a HR szakembereknek, hogy személyes hatékonyságukat nagyra értékeljék? Hogyan
RészletesebbenVállalatfejlesztési Diagnózis
Vállalatfejlesztési Diagnózis ÚT A BELSŐ POTENCIÁL FELTÁRÁSÁHOZ Az eredmények bemutatásának tartalmi elemei Motiváció Kompetencia Eredmények A Vállalatfejlesztési Diagnózis egy olyan integrált szervezeti
RészletesebbenVezetői - Best Practice Felmérés összefoglaló. Dr. Németh Balázs Kvalikon Kft Július 24.
Vezetői - Best Practice Felmérés összefoglaló Dr. Németh Balázs Kvalikon Kft. 2015. Július 24. Vizsgálati minta 137 résztvevő 118 vállalattól 46 szolgáltató és 72 gyártó vállalat A vállalatoknál foglalkoztatott
RészletesebbenInnermetrix Szervezeti Egészség Felmérés. Vezető János
Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérés április 18, 2011 Végezte Innermetrix Hungary Copyright Innermetrix, Inc. 2008 1 IMX Szervezeti Egészség Felmérés Üdvözöljük az Innermetrix Szervezeti Egészség Felmérésén!
RészletesebbenA kedvezményestől a szükségesig: a munkavállalói juttatások új lehetőségei. Sipos Sándor HR szakértő, vezető- és szervezetfejlesztő
A kedvezményestől a szükségesig: a munkavállalói juttatások új lehetőségei Sipos Sándor HR szakértő, vezető- és szervezetfejlesztő CAFETÉRIA 2019 2018 Mire ad ez nekünk lehetőséget? Mire ad ez nekünk lehetőséget?
RészletesebbenLegjobb Munkahely Felmérés 2014. Trendek és tanulságok
Legjobb Munkahely Felmérés 2014 Trendek és tanulságok A vállalatokat egyre gyakrabban állítják kihívás elé a következő trendek, amelyek a munkaerőpiac teljes átalakulását eredményezik Idősödő társadalom
RészletesebbenJOG Garantáljuk a cég teljes jogi ügyintézésének lebonyolítását, valamint széles kapcsolatrendszerünknek köszönhetően a jó
Küldetés Célunk, hogy támogatást nyújtsunk olyan külföldi és magyar vállalatok számára, akik Magyarországon, főként a Dél-dunántúli régióban tervezik letelepedésüket, bővülésüket. Feladatunk, hogy gazdaságossági
RészletesebbenA jövő kihívásai és megoldásai a HR területén
A jövő kihívásai és megoldásai a HR területén Az egyén kapcsolódása a jövő szervezetéhez Gyenese Balázs EY, MENA HR Director Middle East and North Africa Kürti László Aon Hewitt, Szenior tanácsadó Szalay
RészletesebbenHR KIHÍVÁSOK ÉS MEGOLDÁSOK
HR KIHÍVÁSOK ÉS MEGOLDÁSOK Megalapozottság Megoldásaink minden esetben valós adatokon, naprakész piaci ismereteken nyugszanak. Országos kutatásainknak köszönhetően egyedülálló adatbázisokkal rendelkezünk,
RészletesebbenMérőszámok a call centerben
Mérőszámok a call centerben 2013.05.07. Tartalom A téma aktualitása Üzletfilozófiai kérdések Dilemmák a méréshez kapcsolódóan Rendszerek és mutatószámok kapcsolata - példa Leggyakoribb ügyfélszolgálati
RészletesebbenMiért vonjak be kockázati tőkét?
Miért vonjak be kockázati tőkét? Primus Capital Bruckner Zoltán Szombati András Alpek István Dr. Franz Krejs 2007-ben alakult 4 befektetési partner, 1 manager, 1 group controller, 1 OM Iroda: Budapest
RészletesebbenJobb vezetők, jobb világ azaz : mire jó az élethosszig tartó tanulás, ezen belül a coaching?
Jobb vezetők, jobb világ azaz : mire jó az élethosszig tartó tanulás, ezen belül a coaching? "Coaching az innováció szolgálatában" szakmai konferencia HSZOSZ - MTA - ZSKF Budapest, 2013. április 17. (ISBN:
RészletesebbenGames for Business gamifikált HR megoldások Employer Branding Toborzás Képzés-fejlesztés. Gamification
Games for Business gamifikált HR megoldások Employer Branding Toborzás Képzés-fejlesztés Gamification A Gamification felemelkedése Azaz az új vállalati hatékonyságnövelő módszer Vendler Balázs https://www.youtube.com/watch?v=zihcvpiklh8
RészletesebbenTUDATOS VEZETÉS vezetőfejlesztő program
TUDATOS VEZETÉS vezetőfejlesztő program Valódi partner, valódi megoldások. TUDATOS VEZETÉS VEZETŐFEJLESZTŐ PROGRAM 60 ÓRÁS COACHINGGAL KOMBINÁLT MODULÁRIS TRÉNINGSOROZAT A Tudatos Vezetés Program tréningsorozat
RészletesebbenCOMINN Innovációs Kompetencia a fémipari szektorban TANULÁSI KIMENET DEFINÍCIÓ
COMINN Innovációs Kompetencia a fémipari szektorban TANULÁSI KIMENET DEFINÍCIÓ Ország: Portugália Vállalat: Inovafor Képesítés Az innováció fejlesztői és elősegítői a fémipari KKV-k munkacsoportjaiban
RészletesebbenTÁMOP Program Munka közben is egészségesen. Vállalati hatékonyság növelés Munkahelyi egészségfejlesztéssel. Kolarovszki Tünde.
TÁMOP 6.1.2 Program Munka közben is egészségesen Vállalati hatékonyság növelés Munkahelyi egészségfejlesztéssel Kolarovszki Tünde Szakmai vezető Personal Best Kft. 16 éve a sikeres, eredményes vállalatokért,
RészletesebbenSchindler Útmutató A cél meghatározása. Az út kijelölése. Stratégiai iránymutatás a felvonó és mozgólépcső piacon való siker eléréséhez.
Schindler Útmutató A cél meghatározása. Az út kijelölése. Stratégiai iránymutatás a felvonó és mozgólépcső piacon való siker eléréséhez. 2 l Schindler Útmutató Kötelezettségvállalásunk Kedves Kollégák,
RészletesebbenDr. Konczosné dr. Szombathelyi Márta Tehetség- és motivációs modell kidolgozásának kérdései a SZE TMDK kapcsán
Dr. Konczosné dr. Szombathelyi Márta Tehetség- és motivációs modell kidolgozásának kérdései a SZE TMDK kapcsán A tudásgyárak technológiaváltása és humánstratégiája a felsőoktatás kihívásai a XXI. században
RészletesebbenMunkavállalói trendek és humán gyakorlatok Magyarországon
Munkavállalói trendek és humán gyakorlatok Magyarországon Legjobb Munkahely Felmérés 2011 Bulgária Csehország Lengyelország Magyarország Oroszország Szlovákia Törökország Ukrajna Köszöntő 10 sikeres év
RészletesebbenOkos Városok Globális helyzetkép, lehetőségek, várakozások. Digitális Város Konferencia 2016 szeptember, Győr
Okos Városok Globális helyzetkép, lehetőségek, várakozások Digitális Város Konferencia 2016 szeptember, Győr Az okos város Célja a lakók életminőségének javítása. Olyan versenyképes, erős növekedési potenciállal
RészletesebbenÚj munkatársak megtalálása és megtartása. Hungary s leading job board.
Új munkatársak megtalálása és megtartása Célok Toborzással kapcsolatos célok Jelentkezők- minőség és mennyiség Time to hire rövidítése Állásajánlatok elfogadási arányának a növelése Célcsoport Szakmailag
RészletesebbenMEGŐRZÉS - MEGOSZTÁS MEGÚJULÁS
MEGŐRZÉS - MEGOSZTÁS MEGÚJULÁS. NOVEMBER a régió kiemelt szakmai konferenciája a jövő múzeumáról, a digitális kor kihívásairól és lehetőségeiről Helyszín: Magyar Nemzeti Múzeum Legyen a támogatónk! Öt
Részletesebben+36 20 316 6766 mail@adatkezelo.hu www.adatkezelo.hu 2015 Első Hazai Adatkezelő Kft. All Rights Reserved.
Rólunk Az Első Hazai Adatkezelő Kft. contact center, HR és tréning, munkaerő-kölcsönzés valamint facility management szolgáltatások nyújtásával áll Megbízói rendelkezésére. A rábízott feladatokat 2002
Részletesebben2014.11.26. KULCSFONTOSSÁGÚ TEHETSÉGEK MENEDZSMENTJE
2014.11.26. KULCSFONTOSSÁGÚ TEHETSÉGEK MENEDZSMENTJE KIT TEKINTÜNK TEHETSÉGNEK? 26/11/2014 Page 1 KI A TEHETSÉG KIK PÁLYÁZHATNAK A BONAFARM CSOPORTBAN? VEZETŐI SZAKEMBER - Lelkesedés, erős teljesítmény
RészletesebbenSHL Tréning Akadémia Nyíltnap Hatékony HR megoldások Mindenki jó munkatársat érdemel
SHL Tréning Akadémia Nyíltnap Hatékony HR megoldások Mindenki jó munkatársat érdemel CEB Talent Management Kiss Julianna ügyvezető igazgató SHL Hungary Kft. 2015. április 30. Mai témák A CEB SHL-ről Kiválasztás
RészletesebbenMagyar cégeknek van esélyük a 4. ipari forradalomban? MAGYAROK A PIACON KLUB Essősy Zsombor elnök
Magyar cégeknek van esélyük a 4. ipari forradalomban? MAGYAROK A PIACON KLUB Essősy Zsombor elnök A MAGYAROK A PIACON KLUBRÓL A Magyarok a Piacon Klub a jól prosperáló magyar vállalkozások összefogásával
RészletesebbenA Digitális jövő munkaerőpiaci kihívásai
A Digitális jövő munkaerőpiaci kihívásai 4 ipari forradalom Gépek és algoritmusok Ma kezdő diákok 67% olyan munkát végez majd, ami ma még nem is létezik. A társadalom közel fele nem tudja követni a digitális
RészletesebbenMagyar cégeknek van esélyük a 4. ipari forradalomban? MAGYAROK A PIACON KLUB Essősy Zsombor elnök
Magyar cégeknek van esélyük a 4. ipari forradalomban? MAGYAROK A PIACON KLUB Essősy Zsombor elnök A MAGYAROK A PIACON KLUBRÓL A Magyarok a Piacon Klub a jól prosperáló magyar vállalkozások összefogásával
RészletesebbenTehetségmenedzsemen t a GE Power & Waternél. Szabó Letícia, HR vezető Kriston Gábor, Termelési vezető
Tehetségmenedzsemen t a GE Power & Waternél Szabó Letícia, HR vezető Kriston Gábor, Termelési vezető A GE portfolió Thomas Edison alapította - több, mint 120 éve 8 üzletág 130 országban >300.000 dolgozó
RészletesebbenFluktuációból versenyelőny? Lehet! Üzleti reggeli Cegos Zrt.
Fluktuációból versenyelőny? Lehet! Üzleti reggeli 2018.05.17. Cegos Zrt. 2 Hipotéziseink a fluktuáció kapcsán: 1. GOND 2. NINCS STRATÉGIA 3. A TÁRSADALOM ÖREGSZIK 4. FIATAL GENERÁCIÓK HOZZÁÁLLÁSA 5. MUNKAHELYI
RészletesebbenEredmények rövid összefoglalása
HOVÁ JUTOTTUNK? Eredmények rövid összefoglalása A HR BP szerep a legnépszerűbb válasz a HR üzleti, stratégiai integrációjára Az elképzelthez képest lényegesen operatívabb és adminisztratívabb a szerep
RészletesebbenVersenyelőnyszerzés az intelligens megoldások korában. Rehus Péter, SWG CEE, IS brand igazgató November 5.
Versenyelőnyszerzés az intelligens megoldások korában Rehus Péter, SWG CEE, IS brand igazgató 2013. November 5. Az új korszak átformálja a üzleti folyamatokat Big Data, közösség, mobil és felhőalapú e-business
RészletesebbenA belsőkommunikáció, mint juttatás hatása a vállalati eredményességre. Mezriczky László Ispiro Consulting
A belsőkommunikáció, mint juttatás hatása a vállalati eredményességre Mezriczky László Ispiro Consulting Mi történik ma a világban? Az Ubernek, a világ legnagyobb taxitársaságának nincsenek autói. A Facebook,
RészletesebbenPartnerség a jövő nemzedékéért. FranklinCovey Magyarország Oktatás-nevelési üzletága
Partnerség a jövő nemzedékéért FranklinCovey Magyarország Oktatás-nevelési üzletága Vajon milyen lesz a világ amikor minden gyermek tudást és esélyt kap ahhoz, hogy családi, anyagi, társadalmi hátterétől
RészletesebbenMARADJ A SIKERIG ÉS AZON TÚL IS! II. DÉL-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS HUMÁNERŐFORRÁS KONFERENCIA PÉCS, ÁPRILIS 11.
HOGY LÁTJA A HELYZETET EGY SIKERES HUMÁNSZOLGÁLTATÓ SONRISA CSOPORT Tóth Adrienn Hr vezető Zlatics József Kirendeltség-vezető munkavállaló szolgáltató cég Fluktuáció vs. Megtartás A vállalatok felénél,
RészletesebbenAz operatív programok pályázati feltételeiről, annak megfeleléséről részletesen.
Az operatív programok pályázati feltételeiről, annak megfeleléséről részletesen. Tematika Háttér és alapfogalmak Operatív programok GINOP Támogatás intenzitás Változások, tapasztalatok Háttér és alapfogalmak
RészletesebbenFoglalkoztatás és minőségügy a Munka kisgyermekkel program tükrében
Foglalkoztatás és minőségügy a Munka kisgyermekkel program tükrében Hogyan kapcsolható össze a minőségügy a foglalkoztatással? 1. CSR (a cégek társadalmi felelősségvállalása) = szociális és környezeti
RészletesebbenA selejt és a norma romlása a hibás kommunikációnál kezdődik. Dr. Szvetelszky Zsuzsanna MTA TK Lendület RECENS Hálózatkutató Központ
A selejt és a norma romlása a hibás kommunikációnál kezdődik Dr. Szvetelszky Zsuzsanna MTA TK Lendület RECENS Hálózatkutató Központ Streamline kommunikáció Minden vállalatban van egy szegmens, amit nem
RészletesebbenMegőrzi, ami jó. A vállalati kultúra szerepe a munkaerő megtartásában
Megőrzi, ami jó A vállalati kultúra szerepe a munkaerő megtartásában Az összefoglaló célja Komplex vállalati dolgozói program bemutatása Mint a vállalati kultúra szerves eleme Az érdeklődés felkeltése
RészletesebbenA személyes siker tényezői az amerkai vállalati kultúrában az NI példája alapján
A személyes siker tényezői az amerkai vállalati kultúrában az NI példája alapján Pajor Ferenc National Instruments Hungary Értelmezés. A számítástechnikai vállalatok, egységek, osztályok sikeres működése
RészletesebbenTEXAPP PROJEKT 2016 október szeptember
TEXAPP PROJEKT 2016 október - 2018 szeptember Hotel Corvin Budapest- Hungary/06/12/2017 Ecker Gabriella -TMTE KÁPB-MKSZ-TMTE Szakmai Nap www.texapp.eu Integrated strategy Initiative for Strengthening the
RészletesebbenI 3 SME Kisvállalkozások innovációs technikáinak nemzetközi vizsgálata. Borkovits Balázs DDRFÜ Nonprofit Kft. Pécs, 2010.03.03.
I 3 SME Kisvállalkozások innovációs technikáinak nemzetközi vizsgálata Borkovits Balázs DDRFÜ Nonprofit Kft. Pécs, 2010.03.03. I 3 SME projekt Introducing Innovation Inside SMEs Innovációs technikák ismertetése
RészletesebbenVersenyképesség és egészségnyereség
Versenyképesség és egészségnyereség A munkahelyi egészségfejlesztés értéknövelő alternatív megoldásai HR-megoldások a XXI. században - fókuszban a közszféra és a magánszféra nemzetközi tudományos konferencia
RészletesebbenHogyan támogatja az e-kereskedelmet a tartalommarketing?
Hogyan támogatja az e-kereskedelmet a tartalommarketing? Boruzs Ákos - Digital Manager Hungary Croatia Bosnia and Herzegovina Slovenia 2015 Szeptember Hogyan viselkednek a beauty shopperek és mi befolyásolja
RészletesebbenBemutató megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásáról és az együttműködés előnyeiről a területen. 2013. június
Bemutató megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatásáról és az együttműködés előnyeiről a területen 2013. június Üzletágaink, tevékenységünk www.job.hu www.rehabjob.hu www.tele-scope.hu www.brandjob.hu
RészletesebbenToborzás a Linkedin és okosórák korában A toborzás, mint ügyfélkapcsolat kezelés
1 Toborzás a Linkedin és okosórák korában A toborzás, mint ügyfélkapcsolat kezelés Dr. Szeles János ProMigCon Kft. ügyvezető Bíró Gábor- ProMigCon Kft. vezető tanácsadó 2 Témakörök A ProMigCon Kft. bemutatása
RészletesebbenAz egészség nemzeti érték helyzetünk nemzetközi nézőpontból
Az egészség nemzeti érték helyzetünk nemzetközi nézőpontból Prof. Dr. Orosz Éva egyetemi tanár ELTE Egészség-gazdaságtani Kutatóközpont vezetője, az OECD szakértője Alapvető kérdések Merre tart Európa?
RészletesebbenKOVÁCSNÉ DR. SZEKÉR ENIKŐ BV. EZREDES FŐOSZTÁLYVEZETŐ PROJEKT SZAKMAI VEZETŐ
-VEKOP-16 A VERSENYKÉPES KÖZSZOLGÁLAT SZEMÉLYZETI UTÁNPÓTLÁSÁNAK STRATÉGIAI TÁMOGATÁSA - A CÉLTERÜLETEK RÖVID BEMUTATÁSA KOVÁCSNÉ DR. SZEKÉR ENIKŐ BV. EZREDES FŐOSZTÁLYVEZETŐ PROJEKT SZAKMAI VEZETŐ BUDAPEST
RészletesebbenStéber Andrea Training & Development. Tudásmenedzsmnet a gyakorlatban. Ahol a tudás menő... Bring IT to life
Stéber Andrea Training & Development Tudásmenedzsmnet a gyakorlatban Ahol a tudás menő... A Doctusoftról Tanulás a munkahelyen Te melyiket választanád? Mit jelent a tudásmenedzsment? A tudás koordinálása
RészletesebbenAz információs társadalom európai jövőképe. Dr. Bakonyi Péter c. Főiskolai tanár
Az információs társadalom európai jövőképe Dr. Bakonyi Péter c. Főiskolai tanár Tartalom Lisszaboni célok és az információs társadalom Az eeurope program félidős értékelése SWOT elemzés Az információs
RészletesebbenAZ ÍR VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI GYAKORLAT SIKERÉNEK TITKAI
AZ ÍR VÁLLALKOZÁSFEJLESZTÉSI GYAKORLAT SIKERÉNEK TITKAI ÍRORSZÁG NEMZETI HELYREÁLLÍTÁSI TERV Fiatal, jól képzett munkaerő Szerencsés demográfiai összetétel Kiváló minőségű infrastruktúra Nyitott gazdaságpolitika
RészletesebbenPwC Magyarországi Vezérigazgató Felmérés. a vezérigazgatók?
5. PwC Magyarországi Vezérigazgató Felmérés Miben látják a siker zálogát a vezérigazgatók Világszerte 1409 Magyarországon 155 vezérigazgató, 7 iparágból vett részt a felmérésben. Vélemények növekedésről,
RészletesebbenVEZETÉS VEZETŐFEJLESZTÉS HATÉKONY D R. F I N N A H E N R I E T T A
HATÉKONY VEZETÉS VEZETŐFEJLESZTÉS D R. F I N N A H E N R I E T T A A VEZETÉS ÖT SZINTJE Tudatos vezetői fejlesztés a pályafutás során: 1. Pozíció 2. Elfogadás 3. Termelékenység 4. Emberek fejlesztése 5.
RészletesebbenRugalmas foglalkoztatás, a munkaerő-megtartás egyik kulcsa
Rugalmas foglalkoztatás, a munkaerő-megtartás egyik kulcsa II. Dél-dunántúli Regionális Humán Erőforrás Konferencia Pécs, 2017. április 11. Kálmán Edina, szakmai vezető Iparfejlesztési Közhasznú Nonprofit
RészletesebbenICF Magyar Tagozat 2014
ICF Magyar Tagozat 2014 Operatív Tanácsadó Irányító és Döntéshozó ICF Magyar Tagozat - Szervezeti felépítés 7 Elnökség / Board Szervezeti szintű működés 6 Tanácsadó Testület / Advisory Board Transzparencia
RészletesebbenA jövő kihívásai és megoldásai a HR területén
A jövő kihívásai és megoldásai a HR területén Agilis, gyors, fordulékony szervezetek Csépai Martin Deloitte Magyarország, HR Igazgató Horváth Rita Unilever, Head of CEE Talent Management and Learning Veres
RészletesebbenSZAKDOLGOZATI TÉMAKÖRÖK. Emberi erőforrások szak. GM/Vállalkozásszervező specializáció. GM/Team Academy specializáció
SZAKDOLGOZATI TÉMAKÖRÖK Emberi erőforrások szak GM/Vállalkozásszervező specializáció GM/Team Academy specializáció 2017. április Emberi erőforrások szak TÉMA EEM 1 Emberi erőforrás menedzsment speciális
RészletesebbenElsőa piacon, elsőa Legjobb Munkahelyek között 2004.
Elsőa piacon, elsőa Legjobb Munkahelyek között 2004. T-Mobile Magyarország - a piacvezető mobil szolgáltató 19.38% 47.19% TMM Pannon Vodafone 33.43% 2004.október 2 Életutunk a technológiai kiválóságtól
RészletesebbenÉlelmiszeripari intézkedések. Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály
Élelmiszeripari intézkedések Gyaraky Zoltán főosztályvezető Élelmiszer-feldolgozási Főosztály Magyar élelmiszeripar főbb adatok, 2011 Feldolgozóiparon belül a harmadik legjelentősebb ágazat, mintegy 2271
RészletesebbenHozd ki belőle a legtöbbet fiatalok egyéni támogatása coaching technikával
Hozd ki belőle a legtöbbet fiatalok egyéni támogatása coaching technikával Szuhai Nóra ügyvezető, coach, tréner mentor Legjobb vagyok Kiemelten Közhasznú Nonprofit Kft. MUTASS UTAT! Európai hálózatok a
RészletesebbenA Rehabjob bemutatkozó diasora megváltozott munkaképességű munkavállalók integrációja területén 2015.
A Rehabjob bemutatkozó diasora megváltozott munkaképességű munkavállalók integrációja területén 2015. Bemutatkozás REHABJOB - JOBGROUP REHABJOB (www.rehabjob.hu) üzletágunk mellett az alábbi divíziók tartoznak
RészletesebbenSTRATÉGIAI ÁTTEKINTÉS
STRATÉGIAI ÁTTEKINTÉS Miért vállalkozóként? 3 LEHETŐSÉG 1. Saját magad osztod be az idődet 2. A magad ura vagy 3. Nem ütközöl előmeneteli akadályokba ( üvegplafonba ) 4. Képességeid legjavát adhatod 5.
RészletesebbenA verseny új dimenziója
A verseny új dimenziója Új helyzet Tartós változásokra kell berendezkednünk A versenyképesség fontos tényezőjévé válik a HR A minőség kritikus feltételévé válik a szervezeti stabilitás A humán erőforrás
RészletesebbenEmberi erőforrás menedzsment
Emberi erőforrás menedzsment Generációmenedzsment Dr. Finna Henrietta BME MSc képzés 2016 tavasz Teszt Milyenek is vagyunk valójában? DR. FINNA HENRIETTA: ATIPIKUS FOGLALKOZTATÁS Generációk együtt (?)
RészletesebbenA Trimarán Üzletfejlesztési Program bemutatása
A Trimarán Üzletfejlesztési Program bemutatása Dr. Fehér Arnold Stratégiai és üzletfejlesztési tanácsadó Convincive Consulting A Trimarán koncepció Egy technológiaintenzív vállalkozás indításához három
RészletesebbenGondolatok a PM módszertan korlátairól, lehetőségeiről amit a felsővezetőknek tudniuk kell! dr. Prónay Gábor
Gondolatok a PM módszertan korlátairól, lehetőségeiről amit a felsővezetőknek tudniuk kell! dr. Prónay Gábor 5. Távközlési és Informatikai Projekt Menedzsment Fórum 2002. április 18. AZ ELŐADÁS CÉLJA néhány
RészletesebbenA jövő kihívásai és megoldásai a HR területén
A jövő kihívásai és megoldásai a HR területén A vezető szerepe a jövőben Így látjuk Mi A gondolatok, ötletek és jövőbe mutató javaslatok megosztása Koltányi Gergely - Apertus Public Service Learning and
RészletesebbenIKT megoldások az ipar szolgálatában
IKT megoldások az ipar szolgálatában Charaf Hassan, egyetemi tanár, tanszékvezető 1 IKT Trendek A mobileszközök és szenzorok erősödése A felhőszolgáltatások elterjedése Hálózati megoldások robusztussága
RészletesebbenA jövő vezetői tehetségprogram Felelős vezetők a fenntarthatóságért nyolc nap alatt
A jövő vezetői tehetségprogram 2018 tehetségprogram Felelős vezetők a fenntarthatóságért nyolc nap alatt Fontos, hogy olyan fiatalok közössége formálódjon, akik jó ügyért tesznek egymást segítve, és akik
RészletesebbenGlobális munkaerőpiaci. kezelésük. ISO9000 Fórum Workshop, Boros Árpád
Globális munkaerőpiaci trendek és kezelésük ISO9000 Fórum Workshop, 2017.03.31. Boros Árpád A munkanélküliségi ráta folyamatosan csökkenő tendenciát mutat, jelentősen növekvő munkaerőhiány mellett Munkanélküliségi
RészletesebbenAz ISO szabvány szerinti energiairányítási rendszer kialakítása és alkalmazásának tapasztalatai a MOL Nyrt-nél
Az ISO 50001 szabvány szerinti energiairányítási rendszer kialakítása és alkalmazásának tapasztalatai a MOL Nyrt-nél Juszku Lajos 2017. november 24. Juszku Lajos Downstream Támogatás MOL vezető Tapasztalat:
RészletesebbenProjektmenedzsment a termelésben
Projektmenedzsment a termelésben Bakos Sándor, PMP 2018.11.20. Projektmenedzsment az agrár szektorban Projektmenedzsment az élelmiszeriparban Mit nevez(z)ünk projektnek? Mikor mondjuk, hogy sikeres? Agenda
RészletesebbenSZAKDOLGOZATI TÉMAKÖRÖK. Emberi erőforrások szak. GM/Vállalkozásszervező specializáció. GM/Team Academy specializáció
SZAKDOLGOZATI TÉMAKÖRÖK Emberi erőforrások szak GM/Vállalkozásszervező specializáció GM/Team Academy specializáció 2019. április Emberi erőforrások szak TÉMA EEM 1 Emberi erőforrás menedzsment speciális
RészletesebbenVezetői összefoglaló
Vezetői összefoglaló A szervezeti teljesítmény fenntarthatósága és az innováció a vállalatok előtt álló egyik legnagyobb kihívása. Ehhez elengedhetetlen a meglévő munkaerő képzése, megtartása, valamint
RészletesebbenMagasan képzett erőforrások megtalálása, rendelkezére bocsátása és menedzsmentje európaszerte
Magasan képzett erőforrások megtalálása, rendelkezére bocsátása és menedzsmentje európaszerte AZ ÖN KIHÍVÁSA A munkaerőpiac mind az állandó mind a interim erőforrások keresletét tekintve ismét nagyon aktív
RészletesebbenKKV vezetési és szervezetfejlesztési program
A SZERVEZETI TUDATOSSÁG KITERJESZTÉSE Olyan támogatott (díjmentes) fejlesztési programot kínálunk 30 kis- és középvállalkozás számára, amelyben most a költségek helyett a tartalmakra fókuszálhatnak! Résztvevőként
Részletesebben14.15.-15:00 dr. Mészáros Tamás, Budapesti Corvinus Egyetem rektora: Miből induljon ki a stratégiai gondolkodás?
Program 14.00-14.15 Megnyitó 14.15.-15:00 dr. Mészáros Tamás, Budapesti Corvinus Egyetem rektora: Miből induljon ki a stratégiai gondolkodás? 15:00-15.30 Komócsin Laura International Coach Federation Magyar
RészletesebbenVÁLLALKOZÁS ÉS EMBERI ERŐFORRÁSOK INTÉZETI TANSZÉK SZAKDOLGOZATI TÉMAKÖRÖK. 2015. május
VÁLLALKOZÁS ÉS EMBERI ERŐFORRÁSOK INTÉZETI TANSZÉK SZAKDOLGOZATI TÉMAKÖRÖK Emberi erőforrások: 2015. május 1. Toborzási és kiválasztási stratégiák, eljárások, módszerek elmélete és gyakorlata, a hatékonyság,
RészletesebbenÚj technológiák, magyar fejlesztések a megújuló energia területén Gróf Gyula BME Energetikai Gépek és Rendszerek Tanszék
2011. 09. 22 Új technológiák, magyar fejlesztések a megújuló energia területén Gróf Gyula BME Energetikai Gépek és Rendszerek Tanszék Műegyetem Kutatóegyetemi program Napi Gazdaság Konferencia 1 Előadás
RészletesebbenI. CRM elmélete és gyakorlata. II. Stratégiai elemek. III. Strukturális megoldások
Transzformáció -CRM Értékesítési stratégiák I. CRM elmélete és gyakorlata II. Stratégiai elemek III. Strukturális megoldások 1 Customer Relationship Management egy filozófia Értékesítés Ügyfél Marketing
RészletesebbenVÁLLALKOZÁS ÉS EMBERI ERŐFORRÁSOK INTÉZETI TANSZÉK SZAKDOLGOZATI TÉMAKÖRÖK november
VÁLLALKOZÁS ÉS EMBERI ERŐFORRÁSOK INTÉZETI TANSZÉK SZAKDOLGOZATI TÉMAKÖRÖK Emberi erőforrások: 2016. november 1. Toborzási és kiválasztási stratégiák, eljárások, módszerek elmélete és gyakorlata, a hatékonyság,
RészletesebbenAz ISO szabvány szerinti energiairányítási rendszer kialakítása és alkalmazásának tapasztalatai a MOL Nyrt-nél
Az ISO 50001 szabvány szerinti energiairányítási rendszer kialakítása és alkalmazásának tapasztalatai a MOL Nyrt-nél Juszku Lajos 2017. Szeptember 28. Agenda MOL Magyarország bemutatása Energia fontossága
RészletesebbenHR INNOVÁTOR DÍJ. Rendhagyó HR és menedzsment gyakorlatok a szervezeti és társadalmi értékteremtés szolgálatában
HR INNOVÁTOR DÍJ Rendhagyó HR és menedzsment gyakorlatok a szervezeti és társadalmi értékteremtés szolgálatában Pályázati kiírás és útmutató 2015. június Humán Szakemberek Országos Szövetsége Tartalomjegyzék
RészletesebbenHogyan valósítható meg mindez a közszférában?
Lifegarden Alkossunk egy olyan munkahelyi világot, amihez az emberek tartozni akarnak Hogyan valósítható meg mindez a közszférában? A XXI. Század: munkahelyi légkör Stressz, kiégés, teljesítményproblémák,
RészletesebbenControlling specializáció
Controlling specializáció Szakirányválasztási tájékoztató Kresalek Péter - Dr. Németh Krisztina Számvitel Tanszék Mivel foglalkozik egy controller? A controller = IRÁNYÍTÁSI, MÓDSZERTANI SZAKÉRTŐ A controller
RészletesebbenISO 9001 kockázat értékelés és integrált irányítási rendszerek
BUSINESS ASSURANCE ISO 9001 kockázat értékelés és integrált irányítási rendszerek XXII. Nemzeti Minőségügyi Konferencia jzr SAFER, SMARTER, GREENER DNV GL A jövőre összpontosít A holnap sikeres vállalkozásai
Részletesebben