MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJA

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJA"

Átírás

1 KERTVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA OM: MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAMJA Nyíregyháza 2009.

2 IGAZGATÓI KÖSZÖNTŐ A Közoktatási Törvény évi módosítása új feladatok elé állította az intézményeket. Az iskolánknak el kellett készíteni az Intézményi Minőségirányítási Programot. Intézményünk eredményes és sikeres működésének eszköze e minőség tudatos kezelése. Ennek érdekében törekszünk a partnerek elvárásainak megismerésére és teljesítésére. A vezetői elkötelezettség mellett szükséges a nevelőtestület és egyéb dolgozók támogatása, mert a kitűzött célok csak így valósíthatók meg. Az iskola minőségi átalakuláson megy át, a funkciók változása mindenkitől megkövetelik, hogy szakmailag módszertanilag megújuljanak, megfeleljenek minden szinten az elvárásoknak. Ezt jól felkészült, kreatív, nyitott, állandóan megújuló pedagógusok tudják realizálni. Az Európai Unióhoz történő csatlakozás az oktatás számára is kihívást jelent, nemcsak a sokféle új lehetőségekkel, hanem alkalmazkodással és kötelezettségekkel is. Bázisintézményként ennek a feladatnak példaértékűen kell megfelelnünk, és ennek jegyében készítettük el az IMIP-et. 1

3 IGAZGATÓI KÖSZÖNTŐ 1. ÁLTALÁNOS RENDELTETÉSE Hatályosság Érvényesség Felülvizsgálat Egyeztetés, egyetértés Elfogadás és jóváhagyás 2. INTÉZMÉNY BEMUTATÁSA Minőségirányítási program TARTALOMJEGYZÉK 3. INTÉZMÉNYI MINŐSÉGPOLITIKA 3.1. Küldetésnyilatkozat 3.2. Minőségpolitikai nyilatkozat 3.3. Minőségcélok (indikátor, mérés) és feladatok 4. FENNTARTÓI ÖMIP INTÉZMÉNYRE VONATKOZÓ ELVÁRÁSAI ÉS FELADATAI 4.1. ÖMIP és IMIP kapcsolata 5. INTÉZMÉNYI MINŐSÉGFEJLESZTÉSI RENDSZER 5.1. A vezetés elkötelezettsége és felelőssége Jogszerű működés Tervezés Stratégiai tervek elkészítésének rendje Éves munkaterv elkészítésének rendje Vezetői ellenőrzés Intézmény értékelése A vezetés és a pedagógusok teljesítménymérésének szempontjai és az értékelés rendje Az IMIP értékelésének szabályai 2

4 A tanév értékelésének rendje Belső audit szabályai Intézmény teljeskörű önértékelésének rendje Intézmény minőségirányítási rendszere Támogató szervezet/felelős tevékenységének szabályai Partneri igényfelmérés szabályozása Intézmény működésének javítása, fejlesztése 5.2. Nevelő-oktató tevékenység Nevelési/pedagógiai program beválás vizsgálat szabályozása Az egyes tanulók és egyes osztályok mérésének, fejlődésének és teljesítményének követési rendje Mellékletek 3

5 MELLÉKLETEK 1. Szakmai önéletrajz 2. Alkalmazotti értekezlet jegyzőkönyve 3. Alapító okirat 4. Teljesítményértékelés dokumentumai 5. Fenntartói jóváhagyás dokumentuma 4

6 Az intézményvezető az évi LXXIX. törvény 40. (10)-(11) bekezdése alapján készítette el az intézmény minőségirányítási programját. 1. AZ IMIP RENDELTETÉSE Hatályosság: kiterjed az iskola valamennyi dolgozójára. Érvényesség: október 12-i módosításaival december 31-ig érvényes Felülvizsgálat: a MIP-et évente, először június 30-ig az Intézkedési Terv felújítása után kell felülvizsgálni, indokolt esetben módosítani. Egyeztetés, egyetértés: a./ Alkalmazotti közösség jóváhagyásának dátuma: b./ Fenntartóhoz történt benyújtás dátuma: c./ Fenntartói jóváhagyás dátuma: Az IMIP-ET a képviselőtestület fogadja el és hagyja jóvá. 5

7 2. INTÉZMÉNY BEMUTATÁSA Az Intézmény neve: Kertvárosi Általános Iskola Az Intézmény székhelye: 4400 Nyíregyháza, Könyök u. 1/a Az Intézmény telephelye(i): Az Intézmény alapító és fenntartó szerve, címe: nincs Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata 4400 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Az intézmény irányító szerve, címe: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése 4400 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. Az Intézmény típusa: általános iskola Az Intézmény gazdálkodási jogköre: 5. sz. melléklet (Alapító Okirat) Az alapító okirat szerint ellátandó tevékenységi körök: 5. sz. melléklet (Alapító Okirat) 6

8 Alapadatok Tanulólétszámunk: 341 fő Tanulócsoportok száma: 16 Átlaglétszám: 21 fő Első és második évfolyamon iskolaotthonos oktatás folyik, harmadik, negyedik évfolyamon négy, a felső tagozatban egy napközis csoport működik. Hetedik, nyolcadik évfolyamon a gyerekek felkészülését tanulószobai munkával segítjük. A családok szociális helyzete: rendezett körülmények között él: 65 % szociális hátrányt szenved: 35 % Nevelőtestület: Összlétszám: 34 fő Középiskolai tanár: 2 fő Általános iskolai tanár: 17 fő Általános iskolai tanító: 12 fő Általános iskolai tanító-tanár: 3 fő A szakmai munka összefogása 7 munkaközösségben történik. Egyéb alkalmazottak: gazdasági iroda dolgozói: iskolatitkár: takarító: karbantartó: ifjúságvédelmi felelős: bázisintézményi koordinátor: közművelődési könyvtáros: 13 fő 3 fő 1 fő 5 fő 2 fő 0,5 fő 0,5 fő 1 fő A mindennapi oktató-nevelő munkánkat 1 logopédus és pszichológus és 1 fejlesztő pedagógus végzettségű segíti. 7

9 Bevezető Iskolánk történelme az 1940-es évekig vezethető vissza ben a református egyház megvásárolt egy családi házat, s megkezdődött a tanítás. Az iskola jogelődje 1958-ban kezdte működését a Bolyai János téren, négyosztályos tagiskolaként ben az iskola új, emeletes épületet kapott a régi mellett, s életre hívta a 7 Sz. Általános Iskolát. Az építkezés célja azt volt, hogy a később kialakuló nyugati alközpontban lakó gyerekeknek biztosítsa az oktatást. Alakuláskor a tanulók létszáma 200 fő volt, a lakótelep bővülésével párhuzamosan 1982-ben bővítették az iskolát a Könyök utca 1/a. szám alatt. Ez az épület 8 tantermes, előadókkal, napközis szobákkal és könyvtárral. Ideális lett volna, de minden helyiségben tanítani kellett, hiszen gyermek várt arra, hogy a lakóhelyéhez közel, tágas, modern iskolába járjon. A helyszűke miatt tovább folyt a tanítás a Bolyai téri épületben is. Ma már minden gyermek a Könyök utcai épületben tanul. A jól képzett pedagógusoknak, minden lehetőséget megragadva, sikerült bebizonyítani, hogy a Kertvárosi Általános Iskola 1993-ban vette fel a nevét megállja helyét a belvárosi iskolák között. Ezt igazolja a sok, sikeresen továbbtanuló gyerek, akik szívesen jönnek látogatóba volt általános iskolájukba. Az intézmény meghatározó szerepet tölt be a városrész kulturális életében, a fiatalok oktatásában, nevelésében. Címerünk Pajzsa formájában és színében jelképezi iskolánk kertvárosi jellegét. Az életet jelképező fa oltalmában a nyitott könyv és a ceruza a tudáshoz vezető utat szimbolizálja. Színei belső harmóniát sugároznak. 8

10 Iskolánk indulója Elmúlt rég, ami volt, ami volt, emlék már. Szól a dal, szól a dal, énekelj, légy vidám! Holnap majd új dolgok, új csodák várnak rád. Kék az ég, és a fény sugarát önti ránk. Mindennap tudás van, a lecke, dolgozat vár A szürke órák után jön egy kis szünet talán. És ha a suli után végre hazatalálsz Barátom, ne feledd el, hogy az élet csodás! Szervezeti felépítés A tanulólétszám változásának megfelelően az iskola hagyományainak a megőrzésével párhuzamosan alakult a tantestület létszáma, összetétele. Jelenleg 34 pedagógus oktatja a 341 tanulót. Többségük éves munkaviszonnyal rendelkező tantestületi tag. A szakmai munkát egy igazgató és két igazgatóhelyettes irányítja, a hét munkaközösség bevonásával óta intézményünk bázisiskolai feladatokat is ellát. Eredményeinket segítik az iskola egyéb alkalmazottai. 9

11 3. INTÉZMÉNYI MINŐSÉGPOLITIKA 3.1. Küldetés nyilatkozat Mottó: Én azt hiszem, annál nincs nagyobb öröm, mint valakit megtanítani valamire, amit nem tud. (Móricz Zsigmond) Iskolánk nevelőtestülete egységesen vallja: Eddigi arculatunkhoz híven törekszünk arra, hogy iskolánk alapozó jellegű, gyermekközpontú, esélyegyenlőséget biztosító legyen Hagyományainkhoz híven az iskolánk légkörét továbbra is az empátia hassa át Minden gyerek érezze, hogy számíthat a pedagógusok jóindulatú segítségére Korszerű, európai értékű tudományos alapokon nyugvó továbbfejleszthető ismeretanyagot akarunk közvetíteni Hangsúlyt fektetünk egyéni adottságokra épülő képességek, készségek fejlesztésére Helyi, nemzeti és egyetemes emberi kultúra megismerése a tanítás fontos feladata Valljuk, hogy tanulóink testi és lelki egészségének fejlesztése mindennapi tevékenységünk fontos feladata Kiemelt feladatunk a természet ismeretén és szeretetén alapuló tudatos, aktív természetvédelem igényének kialakítása Ápoljuk és bővítjük eddigi kapcsolatainkat, partnereink megelégedésére Minőségfejlesztési rendszerünket működtetve akarunk teljes mértékben megfelelni a kor és a társadalom elvárásainak Nyíregyháza, május 4... Bákonyiné Kurucz Éva igazgató.. Hajdu Ágnes ig.hely. dr.sasváriné Tamás Teréz ig.hely. Gál Zoltánné koordinátor koordinátor 10 Béres Endréné koordinátor

12 3.2. Minőségpolitika, minőségügyi hitvallásunk A Kertvárosi Általános Iskola alkalmazotti közössége elkötelezett a Minőségirányítási programja iránt Iskolánk (intézményünk) a társadalmi és a helyi elvárásoknak megfelelően végzi tevékenységét és fokozatosan erősíti szolgáltató szerepét Báziskolai szerepünknek továbbra is szeretnénk megfelelni és a hozzánk tartozó iskolák elégedettségét növelni Arra törekszünk, hogy a Pedagógiai Programunkban megfogalmazottak nevelő-oktató munkánk eredményességét szolgálják. Kiemelten kezeljük a partnerkapcsolatunkat és növelni kívánjuk a partnereink elégedettségét Fontosnak tartjuk módszertani kultúránk fejlesztését, új módszerek, eszközök megtanulásával és alkalmazásával Munkatársaink igényeként jelentkezik a szakmai, módszertani megújulás, célunk megfelelni a kor és a társadalom elvárásainak Azt szeretnénk elérni, hogy pedagógusaink módszertani kultúrájának átfogó megújulása bekövetkezzen, elégedettségük növekedjen Diákjaink váljanak alkalmassá arra, hogy egész életük során szembe tudjanak nézni a kihívásokkal és legyenek birtokában alkalmazható tudásuknak és érezzék pedagógusaink jóindulatú támogató segítségét 11

13 Jövőkép Intézményi jövőkép: Az EU-hoz való csatlakozás új távlatokat nyit meg iskolánk előtt Az intézményi IMIP következetes megvalósításától partnereink elégedettségi mutatóinak jelentős javulását várjuk Bázisintézményi szervezési feladatainkat továbbra is példaértékűen végezzük Helyi Pedagógiai Program és az Intézményi Minőségbiztosítási Program az oktató nevelő munkánkat eredményesebbé teszi Pályázati lehetőségeket kihasználva intézményünk állaga és technikai felszereltsége jobbá válik Hagyományainkhoz híven oktatásunk minőségét, gyermekközpontúságunkat, tehetséggondozásunkat, felzárkóztatásunkat tovább javítjuk A demokratikus munkahelyi légkört továbbra is megtartjuk Tevékenységünkkel tovább öregbítjük iskolánk hírnevét 3.3. Intézményi minőségi cél 12

14 Fenntartói cél Intézményi cél Feladatok Felelős Határidő További feladatok A hatékony feltétel A férőhelyek igazgató Minden év megteremtése maximális január Optimális kihasználtsága csoportlétszám meghatározása 1. Az intézmények jogszerűen, eredményesen működjenek, erősödjön a tervezés szerepe. 2. Az intézmények rugalmasan alkalmazkodjanak a felmerülő változásokhoz, erősödjön az iskola kultur-közvetítő szerepe, megtartva a sokszínűséget. 3. Az intézményekben stabil, innovatív nevelő-oktató tantestületek működjenek. 4. Az intézmények nyújtsanak segítséget minden rászoruló gyermeknek a problémái kezeléséhez, az alapfokú oktatás befejezéséhez, illetve a középiskolai oktatásba és a szakképzésbe való bekapcsolódáshoz. Megfelelni a gyermekközpontú és esélyegyenlőséget biztosító iskolai modellnek. A pedagógusok kompetenciájának növelése A rászorulók folyamatos fejlesztése annak érdekében, hogy bejussanak a középfokú oktatási intézményekbe Integrált oktatás, együttműködés a Családsegítő Szolgálat munkatársával, Nevelési Tanácsadóval és logopédussal, pszichológussal Továbbképzési terv készítése A hátránykompenzáció érdekében egyéni fejlesztési tervek készítése és alkalmazása osztályfőnökök szaktanárok napközis nevelők igazgató Szaktanárok, osztályfőnökök Egész tanévben Éves munkaterv szerint Egész évben folyamatos 13

15 Fenntartói cél Intézményi cél Feladatok Felelős Határidő További feladatok A speciális Az együttműködést Igazgató, Éves fejlesztést igénylő bizonyító igazgatóhelyettesek munkaterv tanulók kiszűrése dokumentumok szerint és bekapcsolása a naprakész programba nyilvántartása 5. Legyen hatékony együttműködés az intézmények között mind a hátránykompenzációban, mind a prevenciós munkában. 6. Az intézményvezetőknek kiemelt figyelmet kell fordítani a munkafolyama-tokba épített belső ellenőrzések végrehajtására. 7. Költség-hatékony gazdálkodást kell folytatnia minden közoktatási intézménynek. 8. A város vezetése elvárja a közoktatási intézményeitől a pályázati lehetőségek minél szélesebb körű kihasználását, melyhez racionális mértékben az önkormányzat biztosítja a szükséges önrészt. Az ellenőrzések tervezettek, nyomon követhetőek, értékeltek legyenek Intézményünk gazdálkodása költségtakarékos legyen Pályázatkiírások nyomon követése és minél több sikeres pályázat benyújtása Ellenőrzési terv készítése Az alapfeladatok ellátásához szükséges eszközök biztosítása Igazgató Igazgató, igazgatóhelyettesek Éves munkaterv szerint Költségvetés Pályázatírás Igazgatóhelyettes Folyamatos 14

16 Fenntartói cél Intézményi cél Feladatok Felelős Határidő További feladatok Uniós Igazgató, Folyamatos együttműködés igazgatóhelyettesek felkutatása 9. Lehetőségei szerint valamennyi közoktatási intézménynek be kell kapcsolódnia az uniós közösségi programokba, és törekedniük kell eddig kialakított és újabb együttműködések elmélyítésére az Európai Unió tagállamai közoktatási intézményeivel. 10. A közoktatási intézményeknek elő kell segíteniük a diákok számára az uniós tanulási-, illetve munkalehetőségeket. Kiemelt feladat az Európai Unióval kapcsolatos tudás és kompetencia megszervezésének elősegítése a közoktatás területén. 11. A tanórán kívüli foglalkozások megszervezésénél a tanulók szabadidejének hasznos eltöltése érdekében építeni kell a közművelődési intézmények által nyújtott lehetőségekre. Továbbhaladáshoz szükséges alapismeretek alkalmazása az alapkészségek megfelelő szintű fejlesztése Bővítsük együttműködéseinket a közművelődési intézményekkel Uniós intézményekkel közösen programok szervezése Programok kidolgozása a kompetenciák fejlesztésére Közös programok kidolgozása 15 Igazgató, szaktanárok Szabadidő-szervező Éves munkaterv szerint Egész évben folyamatos

17 Fenntartói cél Intézményi cél Feladatok Felelős Határidő További feladatok Kapcsolat kiépítése Egészségnevelési Osztályfőnökök, Egész évben az egészség program kidolgozása szaktanárok folyamatos megóvása, és az egészséges életmód kialakítása érdekében iskolaorvossal, védőnővel 12. A tanulók egészségének megóvása valamennyi intézmény alapvető érdeke, ennek megfelelően rendszeres kapcsolatot kell kiépíteni az egészségügyi szervekkel, intézményekkel, illetve a különböző sportszervezetek-kel. 13. A tanulók veszélyeztetettsége csökkentése érdekében valamennyi nevelési és nevelési-oktatási intézmény köteles kapcsolatot tartani az intézmény szerint illetékes gyermek- és ifjúságvédelmi, valamint szociális szervezetekkel. 14. Az intézmények működésére legyen jellemző a minőségelvűség és a partnerközpontúság, melynek kereteit határozzák meg az intézményi minőségirányítási programjukban. Határozzák meg az intézmény küldetését. Építsünk ki folyamatos kapcsolatot a gyermek- és ifjúságvédelmi és szociális szervezetekkel Az IMIP-ben lefektetett szabályok szerint működjön az intézmény Az érintett tanulók nyilvántartása és figyelemmel követése Éves munkaterv összeállítása Ifjúságvédelmi felelős, osztályfőnökök Igazgató, IMIP koordinátor Egész évben folyamatos Éves munkaterv szerint 16

18 Fenntartói cél Intézményi cél Feladatok Felelős Határidő További feladatok Határozzuk meg a IMIP-ben rögzített Igazgató, IMIP Éves középtávú középtávú tervek koordinátor munkaterv minőségi célokat szerint 15. Az intézmények határozzák meg középtávra vonatkozó fejlesztési elképzeléseiket, minőségcéljaikat és azok megvalósítására vonatkozó elképzeléseiket. 16. Az intézmények határozzák meg és szabályozzák a működésük kulcsfolyamatait. Ennek keretei között a vezetési, tervezési, ellenőrzési, mérési, értékelési feladatok végrehajtását, valamint a vezetői ellenőrzés és értékelés (ezen belül a pedagógus teljesítményértéke-lése) feladatait. 17. Továbbá határozzák meg a partnerekkel való együttműködés rendjét és a folyamat értékelésének szempontjait (felhasználva a külső partnerekkel a kapcsolattartási mátrixot), valamint a partnerigény- és elégedettségmérés rendjét. Az IMIP-ben meghatározott szabályozás szerint végezzük tevékenységünket Előre határozzuk meg és ismertessük a partnerigény és elégedettség rendjét A szabályozás teljes körű megismertetése a nevelőtestülettel A kérdőívek kidolgozása, kitöltése, értékelése Igazgató, IMIP koordinátor Igazgató, IMIP koordinátor Folyamatos Folyamatos 17

19 Fenntartói cél Intézményi cél Feladatok Felelős Határidő További feladatok A szervezeti kultúra Igazgató, IMIP Folyamatos javítása koordinátor 18. Az IMIP-ek eleme a munkatársak attitűdjeinek pontos megismerése, elégedettségük fokozása, motiváltságuk folyamatos ébrentartása illetve növelése. 19. Az intézmények alakítsák ki az intézmény önértékelés rendszerét, eljárási rendjét, a szükséges mérési, értékelési, ellenőrzési rendszerét. Az intézmény i önértékelés alapján, az intézmény erősségeinek és gyengeségeinek megjelölésével határozzanak meg feladatokat a működés javítására, a folyamatok folyamatos fejlesztésére. Az önértékelés alapján a gyengeségek javítása magasabb szintű minőségi munka végzése A kevesebb plusz munkát végző nevelők bevonása az iskola életébe A kidolgozott önértékelési rendszer alkalmazása Igazgató, igazgatóhelyettesek, IMIP koordinátor Tanév végén 18

20 Fenntartói cél Intézményi cél Feladatok Felelős Határidő További feladatok Legyenek mérhetők Igazgató, Folyamatos az eredmények szaktanárok 20. A nevelési-oktatási intézmények dolgozzák ki a nevelési, pedagógiai, szakmai programjuk alapján, hogy az oktatási, nevelési eredményeik mérhetők, értékelhetők, regisztrálhatók legyenek. Ezeket a szakmai indikátorokat használják az értékelésekhez. 21. Az intézményi IMIP-eknek részletesen szabályozniuk kell az előforduló hibákkal, eltérésekkel, nem megfelelőségekkel kapcsolatos felelősségeket, a szükséges helyesbítő intézkedések rendjét, valamint a lehetséges problémák valószínű okainak meghatározásával és hatásaival kapcsolatos tevékenységeket és mindezekkel kapcsolatos feljegyzések rendszerét. Legyen szabályozott a negatívumok javítása Szakmai indikátorok kidolgozása és használata az értékeléshez Folyamatszabályozás készítése a negatívumok megoldására Igazgató, IMIP koordinátor Folyamatos 19

21 Fenntartói cél Intézményi cél Feladatok Felelős Határidő További feladatok Legyenek Igazgató, Minden év szabályozottak a igazgatóhelyettesek szeptember feladatkörök 30-ig 22. Az intézmények határozzák meg a minőségirányítással foglalkozó felelős feladat- és hatáskörét, valamint a minőségi körök szervezési kereteit, működési rendjét (feladat és felelősségi körét). A város közoktatási intézményrendszerében elvárás, hogy minden, a közoktatási szolgáltatások minőségére hatással lévő munkatárs rendelkezzen munkaköri leírással, valamint az egyes munkatársak aláírási, kiadmányozási jogait az SZMSZ-ek, illetve a Kiadmányozási szabályok rögzítsék. Legyenek elkészítve a minőségirányítási, a minőségi körök és a munkaköri leírások 20

22 4. A MINŐSÉGÜGYI ELVÁRÁSOK A KÖZOKATÁSI INTÉZMÉNYEK SZÁMÁRA A FENNTARTÓI MINŐSÉGPOLITKA ALAPJÁN 1. Általános elvárások valamennyi intézmény számára: 4.1. Az intézmények jogszerűen, költségorientáltan, hatékonyan, eredményesen működjenek, erősödjön a tervezés szerepe A közoktatási rendszer rugalmasan alkalmazkodjon a felmerülő változásokhoz, erősödjön az iskolakultúra közvetítő szerepe, megtartva a sokszínűséget Az intézményekben stabil, innovatív nevelő-oktató tantestületek működjenek Minden rászoruló gyermeknek nyújtson segítséget a problémái kezeléséhez, az alapfokú oktatás befejezéséhez, illetve a középiskolai oktatásba és a szakképzésbe való bekapcsolódáshoz Legyen hatékony együttműködés az intézmények és a közoktatáshoz kapcsolódó egyéb intézmények között mind a hátránykompenzációban, mind a prevenciós munkában Az intézményeknek tevékenységük során elő kell segíteniük az Önkormányzati Minőségirányítási Programban foglaltak megvalósulását, teljesíteniük kell ezekben a dokumentumokban a számukra előírt feladatokat Az intézményvezetőknek kiemelt figyelmet kell fordítani a munkafolyamatokba épített belső ellenőrzések végrehajtására Az intézményi minőségirányítás keretében illetve a külső értékelési rendszer működése során feltárt problémát hatékonyan kell kezelni, és törekedni kell a megelőző szemlélet megvalósítására a hibák megelőzése és a folyamatos fejlesztés céljából Költés-hatékony gazdálkodást kell folytatni minden közoktatási intézménynek A város vezetése elvárja a közoktatási intézményektől a pályázati lehetőségek minél szélesebb körű kihasználását, melyhez racionális mértékben az önkormányzat biztosítja a szükséges önrészt. 21

23 4.11. Lehetőségei szerint valamennyi közoktatási intézménynek be kell kapcsolódnia az uniós közösségi programokba, és törekedniük kell az eddig kialakított és újabb együttműködések elmélyítésére az Európai Unió tagállamai közoktatási intézményeivel A közoktatási intézményeknek elő kell segíteniük a diákok számára az uniós tanulási-, illetve munkalehetőségeket. Kiemelt feladat az Európai Unióval kapcsolatos tudás és kompetencia megszerzésének elősegítése a közoktatás területén. 22

24 Fenntartói elvárások 1. Az intézmények jogszerűen, költségorientáltan, hatékonyan, eredményesen működjenek, erősödjön a tervezés szerepe. 2. Az intézmények rugalmasan alkalmazkodjanak a felmerülő változásokhoz, erősödjön az iskolakultúra közvetítő szerepe, megtartva a sokszínűséget. 3. Az intézményekben stabil, innovatív nevelő-oktató tantestületek működjenek. 4. Az intézmények nyújtsanak segítséget minden rászoruló gyermeknek a problémái kezeléséhez, az alapfokú oktatás befejezéséhez, illetve a középiskolai oktatásba és a szakképzésbe való bekapcsolódáshoz. Minőségirányítási program Alapfokú oktatás Sikerkritériumok/ elvárt eredmények Törvény szerinti osztálylétszámok, a helyi előírásoknak megfelelően optimális a férőhely kihasználtsága és az egy pedagógusra jutó tanulók számának aránya. Az éves tervezésben megjelennek a hatékonyság, gazdaságosság mutatói. Változó elvárások nyomán az intézményi stratégia, éves munkatervek, pedagógiai programok, IMIP módosítása. Az iskolák nyitottak a helyi közösségek felé. Önfejlesztő, alacsony fluktuációjú nevelőtestület. Az esélyegyenlőséget, esélyteremtést segítő, biztosító oktatási, nevelési formák alkalmazása. A gyermekek a folyamatos fejlesztések eredményeként, igény esetén, bejutnak a középfokú oktatási intézményekbe. 23 Intézményi feladatok Demográfiai statisztikai adatok elemzése, a tényadatok és várható alakulásuk alapján az osztály-, csoportszámok és létszámok optimalizálása, a férőhely kihasználtság, valamint az egy pedagógusra jutó tanulók számarányának szükség szerinti javítása. A gazdálkodásban a hatékonyság feltételnek megteremtése. Az oktatás tartalmának és kínálatának fejlesztése: innovációs programok, idegen nyelvi órák, informatikai, művészeti foglalkozások. Nyílt rendezvények szervezése. Fejlesztési terv készítése és végrehajtása: - pedagógusok kompetenciáinak fejlesztésére - szervezetfejlesztésre Az egyéni bánásmód elvének, és az egyéni tanulási út biztosítása. A nevelőtestületi egységes elv érvényesítése: a tehetségekkel és hátrányos helyzetűekkel való egyenrangú törődés. Motivációs jellegű, felzárkóztató foglalkozások szervezése.

25 Fenntartói elvárások 5. Legyen hatékony együttműködés az intézmények és a közoktatáshoz kapcsolódó egyéb intézmények között mind a hátránykompenzációban, mind a prevenciós munkában. 6. Az iskola a bentlakásos intézményekkel kiemelt kapcsolatot tartanak a gyermekés ifjúságvédelem megyei szervezeteivel, nevezetesen a gyámhivatallal és a gyermekvédelmi szolgálattal annak érdekében, hogy az állami gondoskodás alatt álló gyermekotthonban, vagy nevelőszülőknél elhelyezett gyermekek nevelése-oktatása kielégítő legyen. A kapcsolattartás ezekkel az intézményekkel eseti. A kapcsolattartás közvetlen viszont az állami gondoskodású gyermekeket nevelő gyermekotthonokkal, lakásotthonokkal. Az együttműködés formáiról háromoldalú megállapodásban dönt az iskola, az illetékes gyermekvédelmi intézmény és a fenntartó. Minőségirányítási program Sikerkritériumok/ elvárt eredmények Fejlesztésük biztosított. Az együttműködés dokumentáltan hatékony. Együttműködés a megállapodás alapján. Intézményi feladatok A hátránykompenzáció és prevenció érdekében az érintettek fejlesztését szolgáló speciális programok alkalmazása. Logopédiai ellátás és gyógytestnevelés biztosítása. Együttműködés hatékonyságának növelése a Családsegítő Szolgálat, a Nevelési Tanácsadó munkatársával. A dokumentálás módjának kidolgozása. Az együttműködés kialakítása, a megállapodás megkötése és az együttműködés biztosítása. 24

26 Fenntartói elvárások 7. Az intézményeknek tevékenységük során elő kell segíteniük az ÖMIP-ben foglaltak megvalósítását, teljesíteniük kell a számukra előírt feladatokat. 8. Az intézményvezetőknek kiemelt figyelmet kell fordítani a munkafolyamatokba épített belső ellenőrzések végrehajtására. 9. Az intézményi minőségirányítás keretében illetve a külső értékelési rendszer működése során feltárt problémát hatékonyan kell kezelni, és törekedni kell a megelőző szemlélet megvalósítására a hibák megelőzése és a folyamatos fejlesztés céljából. 10. Költés-hatékony gazdálkodást kell folytatni minden közoktatási intézménynek. 11. A város vezetése elvárja a közoktatási intézményektől a pályázati lehetőségek minél szélesebb körű kihasználását, melyhez racionális mértékben az önkormányzat biztosítja a szükséges önrészt. Minőségirányítási program Sikerkritériumok/ Intézményi feladatok elvárt eredmények Fenntartói elvárások teljesülése. Az elvárások, feladatok végrehajtásának megtervezése (középtávú és éves tervekben), a végrehajtás ellenőrzése és értékelése. A folyamatba épített ellenőrzések A vezetők a folyamatba épített tervezettek, végrehajtásuk nyomon ellenőrzéseket tervezik és követett és értékelt. terveztetik, a végrehajtást nyomon követik, az értékelését elvégzik. A feltárt problémák javítása megtörténik, a megelőzésre hatékony eljárást alkalmaznak. Javul a gazdálkodás hatékonysága. Az eszközellátottság megfelel a rendeletnek. Az intézmények pályázatot nyújtanak be a céljaiknak megfelelő központi és/vagy EU-s pályázatokra pályáznak, a fenntartó által javasolt forrásokra. 25 A feltárt problémák korrekciója, a megelőzés módjának kidolgozása és alkalmazása a gyakorlatban. Az alapfeladatok ellátásához szükséges eszközellátás áttekintése, biztosítása. A gazdálkodás költségtakarékos lehetőségeinek feltárása, a felhasználás hatékonyságának javítása. Eszközellátottságra, programokra, innovációs projektekre az ésszerű igények és lehetőségek felmérése. Pályázatkiírás figyelése, pályázatírás. Kimutatás készítése a benyújtott-, valamint az elnyert pályázatokról, összegekről.

27 Fenntartói elvárások 12. Lehetőségei szerint valamennyi közoktatási intézménynek be kell kapcsolódnia az uniós közösségi programokba, és törekedniük kell az eddig kialakított és újabb együttműködések elmélyítésére az Európai Unió tagállamai közoktatási intézményeivel. 13. A közoktatási intézményeknek elő kell segíteniük a diákok számára az uniós tanulási-, illetve munkalehetőségeket. Kiemelt feladat az Európai Unióval kapcsolatos tudás és kompetencia megszerzésének elősegítése a közoktatás területén. 14. A tanórán kívüli foglalkozások megszervezésénél a tanulók szabadidejének hasznos eltöltése érdekében építeni kell a közművelődési intézmények által nyújtott lehetőségekre. 15. A tanulók egészségének megóvása valamennyi intézmény alapvető érdeke, ennek megfelelően rendszeres kapcsolatot kell kiépíteni az egészségügyi szervekkel, intézményekkel, illetve a különböző sportszervezetek-kel. Minőségirányítási program Sikerkritériumok/ elvárt eredmények Sikeres az együttműködés az Uniós intézményekkel, a bekapcsolódás a közösségi programokba. Az Európai Uniós tanulási- és munkalehetőségek ismertetése szerepel a pedagógiai programokban. A vonatkozó kompetenciák fejlesztésére programokat dolgoznak ki. A közművelődési intézmények szabadidős programjaiban a részvétel növekedése kimutatható. Az egészségügyi és sportintézményekkel, szervezetekkel kiépül a kapcsolat. Intézményi feladatok Uniós intézményekkel az együttműködés és a közösségi programok lehetőségeinek felkutatása, a bekapcsolódás megszervezése, az együttműködés biztosítása. Tantervi EU-s ismeretek kimunkálása a tanulási és munkalehetőségekről. Továbbhaladáshoz szükséges alapismeretek alkalmazása, az alapkészségek megfelelő szintű fejlesztése. Kiemelten az anyanyelvi/kommunikációs, az idegen nyelvi, a matematikai, az informatikai, a szociális és életviteli készségek fejlesztése. Az együttműködés lehetőségeinek bővítése a közművelődési intézmény munkatársaival a szabadidő hasznos eltöltése érdekében. Az egészség megóvása, az egészséges életmód kialakítása érdekében az egészségügyi és sportintézményekkel a kapcsolat kiépítése az iskola programjának és lehetőségeinek alapján. 26

28 Fenntartói elvárások 16. A tanulók veszélyeztetettsége csökkentése érdekében valamennyi nevelési és nevelési-oktatási intézmény köteles kapcsolatot tartani az intézmény szerint illetékes gyermek- és ifjúságvédelmi, valamint szociális szervezetekkel. 17. Az intézmények működésére legyen jellemző a minőségelvűség és a partnerközpontúság, melynek kereteit határozzák meg az intézményi minőségirányítási programjukban. Határozzák meg az intézmény küldetését. 18. Az intézmények határozzák meg középtávra vonatkozó fejlesztési elképzeléseiket, minőségcéljaikat és azok megvalósítására vonatkozó elképzeléseiket. 19. Az intézmények határozzák meg és szabályozzák a működésük kulcsfolyamatait. Ennek keretei között a vezetési, tervezési, ellenőrzési, mérési, értékelési feladatok végrehajtását, valamint a vezetői ellenőrzés és értékelés (ezen belül a pedagógus teljesítményértéke-lése) feladatait. Minőségirányítási program Sikerkritériumok/ elvárt eredmények A gyermek- és ifjúságvédelem, valamint a szociális szervezetekkel a kapcsolattartás folyamatos. Az IMIP-ben meghatározottak a minőségelvűség, a partnerközpontúság, az intézményi küldetés, és biztosított az ezek szerinti működés. Az IMIP-ben meghatározottak a minőségcélok, a középtávú fejlesztési elképzelések, és kidolgozottak a megvalósításra vonatkozó elképzelések. Az IMIP-ben meghatározottak és szabályozottak a kulcsfolyamatok a kiemelten jelzett folyamatok is. Intézményi feladatok A veszélyeztetettség csökkentése érdekében a gyermek- és ifjúságvédelmi, valamint a szociális szervezetekkel a folyamatos kapcsolattartás megteremtése. Az IMIP-ben a minőségelvűség és partnerközpontúság fogalmainak, kereteinek, jellemző feladatainak, valamint az intézmény küldetésének a meghatározása, az ezek szerinti működés biztosítása. Az IMIP-ben a minőségcélok, a középtávú fejlesztési elképzelések, megvalósításra vonatkozó elképzelések kidolgozása. Az IMIP-ben meghatározása és szabályozása. Ezen belül kiemelten az alábbiak: - vezetési folyamatok - tervezési folyamatok - ellenőrzési, mérési folyamatok - értékelési folyamatok - vezetői ellenőrzési-értékelési folyamatok (ebben a pedagógus telj.ért.is) 27

29 Fenntartói elvárások 20. Továbbá határozzák meg a partnerekkel való együttműködés rendjét és a folyamat értékelésének szempontjait (felhasználva a külső partnerekkel a kapcsolattartási mátrixot), valamint a partnerigény- és elégedettségmérés rendjét. 21. Az IMIP-ek eleme a munkatársak attitűdjeinek pontos megismerése, elégedettségük fokozása, motiváltságuk folyamatos ébrentartása illetve növelése. 22. Az intézmények alakítsák ki az intézmény önértékelés rendszerét, eljárási rendjét, a szükséges mérési, értékelési, ellenőrzési rendszerét. Az intézmény i önértékelés alapján, az intézmény erősségeinek és gyengeségeinek megjelölésével határozzanak meg feladatokat a működés javítására, a folyamatok folyamatos fejlesztésére. Minőségirányítási program Sikerkritériumok/ elvárt eredmények Az IMIP-ben meghatározott a partnerekkel az együttműködés rendje, valamint a partneri igény- és elégedettségmérés rendje. Az IMIP-ben kidolgozott a munkatársi attitűd, motiváltság, elégedettség pontos megismerési módja, eljárási rendje, valamint készül szervezetfejlesztési terv a javításra (növelésének) érdekében. Az IMIP-ben kialakított az intézményi önértékelés rendszere, eljárásrendje. Az önértékelés alapján az intézményi erősségekre és gyengeségekre meghatározott továbbfejlesztési, ill. javítási feladatok a működés javítása, a folyamatos fejlesztés érdekében. Intézményi feladatok Az IMIP-ben a partnerekkel az együttműködés rendjének, valamint a partneri igény- és elégedettségmérés rendjének meghatározása. Az IMIP-ben az intézményi önértékelés rendszerének, eljárásrendjének kialakítása. Az önértékelés alapján az intézményi erősségekre és gyengeségekre továbbfejlesztési, illetve javítási feladatok meghatározása a működés javítása, a folyamatos fejlesztés érdekében. Az IMIP-ben az intézményi önértékelés rendszerének, eljárásrendjének kialakítása. Az önértékelés alapján az intézményi erősségekre és gyengeségekre továbbfejlesztési, ill. javítási feladatok meghatározása a működés javítása, a folyamatos fejlesztés érdekében. 28

30 Fenntartói elvárások 23. A nevelési-oktatási intézmények dolgozzák ki a nevelési, pedagógiai, szakmai programjuk alapján, hogy az oktatási, nevelési eredményeik mérhetők, értékelhetők, regisztrálhatók legyenek. Ezeket a szakmai indikátorokat használják az értékelésekhez. 24. Az intézményi IMIP-eknek részletesen szabályozniuk kell az előforduló hibákkal, eltérésekkel, nem megfelelőségekkel kapcsolatos felelősségeket, a szükséges helyesbítő intézkedések rendjét, valamint a lehetséges problémák valószínű okainak meghatározásával és hatásaival kapcsolatos tevékenységeket és mindezekkel kapcsolatos feljegyzések rendszerét. Minőségirányítási program Sikerkritériumok/ elvárt eredmények Az IMIP-ben kidolgozottak a szakmai indikátorok. A szakmai indikátorokat használják az értékelésekhez. Az IMIP-ben meghatározottak a hibákkal, eltérésekkel, nem megfelelőségekkel kapcsolatos felelősségek, a szükséges helyesbítő intézkedések eljárásrendje kidolgozott. Az eljárásrend tartalmazza a problémák okainak feltárását, a problémaelemzés módját, módszerét, eszközét, a kapcsolódó feljegyzések rendszerét. Intézményi feladatok Az IMIP-ben a szakmai indikátorok kidolgozása (a szakmai program alapján az oktatási, nevelési eredmények mérhetőségének kidolgozása) abból a célból, hogy az eredmények értékelhetők, regisztrálhatók legyenek. A szakmai indikátorok használata az értékelésekhez. Az IMIP-ben a hibákkal, eltérésekkel, nem megfelelősségekkel kapcsolatos felelősségek meghatározása, a szükséges helyesbítő intézkedések eljárásrendjének kidolgozása. Az eljárásrend tartalmazza a problémák okainak feltárását, a problémaelemzés módját, módszerét, eszközét, a kapcsolódó feljegyzések rendszerét. 29

31 Fenntartói elvárások 25. Az egyes intézmények a minőségirányítási programjuk részeként eljárást működtetnek az oktatási infrastrukturális feladatok ellátása, a szakmai folyamatok feltételeinek biztosítása érdekében. Az eljárás (vagy az azzal összhangban elkészített szabályzatok) az érintett intézményekben kitérnek az alábbi tevékenységek szabályozására (amennyiben értelmezhető): - oktatási, nevelési segédanyagok kezelése - információ- és kommunikációtechnológiai háttér biztosítása - portaszolgálat - takarítás - karbantartási, üzemeltetési tevékeny-ség - anyagkezelés (raktározás), szállítás 26. Az intézmények határozzák meg a minőségirányítással foglalkozó felelős feladat- és hatáskörét, valamint a minőségi körök szervezési kereteit, működési rendjét (feladat és felelősségi körét). A város közoktatási intézményrendszerében elvárás, hogy minden, a közoktatási szolgáltatások minőségére hatással lévő munkatárs rendelkezzen munkaköri leírással, valamint az egyes munkatársak aláírási, kiadmányozási jogait az SZMSZ-ek, illetve a Kiadmányozási szabályok rögzítsék. Minőségirányítási program Sikerkritériumok/ elvárt eredmények Az IMIP-ben szabályozottak az infrastrukturális feladatok ellátása (vagy már van működő szabályozó, pl. az SZMSZ-ben, illetve nem értelmezhető a feladat) Az IMIP-ben meghatározottak: - minőségirányítási felelős feladatés felelősségi köre - minőségi körök szervezési keretei, működési rendje (feladat és felelősségi köre) - a munkaköri leírások készítésének és kezelésének eljárásrendje Az aláírási, kiadmányozási szabályok felülvizsgálata, és a szükséges módosítások megtörténtek. 30 Intézményi feladatok Az IMIP-ben az alábbi infrastrukturális feladatok ellátásának szabályozása (nem kell, ha már van működő szabályozó, pl. az SZMSZ-ben, vagy nem értelmezhető a feladat): - oktatási, nevelési segédanyagok kezelése - információ- és kommunikációtechnológiai háttér biztosítása - portaszolgálat - karbantartási, üzemeltetési tevékenység - takarítás - anyagkezelés (raktározás), szállítás Az IMIP-ben meghatározottak: - minőségirányítási felelős feladatés felelősségi köre - minőségi körök szervezési keretei, működési rendje (feladat és felelősségi köre) - a munkaköri leírások készítésének és kezelésének eljárásrendje Az aláírási, kiadmányozási szabályok felülvizsgálata, és a szükséges módosítások megtörténtek.

32 4.1. ÖMIP és IMIP kapcsolata Az intézményi minőségirányítási programjában meghatározottak szoros kapcsolatban vannak a fenntartói minőségirányítási programmal. A kapcsolat kétirányú: az önkormányzat minőségirányítási programja határozza meg azokat a főbb minőségcélokat, célkitűzéseket, melyeket az intézményi minőségirányítási program meghatározásakor figyelembe kell venni, az intézmény minőségirányítási programja, a program szerint végrehajtott intézményi önértékelés, valamint a minőségirányítási program éves végrehajtásának értékelése, továbbá az intézmény által az országos mérés, értékelés során elért eredmények alapján fenntartónak át kell tekintenie a minőségirányítási programját, és a helyzetnek megfelelően új célokat, követelményeket kell megfogalmaznia az intézménnyel szemben. A két minőségirányítási program akkor tud jól működni, ha figyelembe veszik a folyamatosan változó adottságokat és eredményeket, és a szükséges intézkedéseket megteszi mind az intézmény, mind pedig a fenntartó. A fenntartó közzé teszi honlapján az önkormányzat által meghatározott minőségirányítási programot. A fenntartó intézkedéseket köteles tenni és minőségirányítási programján is változtatnia szükséges ha az intézmény országos mérési és értékelési eredményei nem megfelelőek, azaz nem érik el a jogszabályban meghatározott minimumot. 31

33 5. MINŐSÉGFEJLESZTÉSI RENDSZER 5.1. A vezetés elkötelezettsége és felelőssége Az intézmény vezetése bizonyítja a minőség iránti elkötelezettségét. Biztosítja a működés rendjét, s a folyamatos fejlesztéshez és szervezeti kultúra fejlesztéséhez szükséges erőforrásokat a partneri elvárásoknak megfelelően, a külső és belső jogrendszer és szabályozók előírásainak betartásával, a minőségpolitikai nyilatkozat, pedagógiai program ötévenkénti felülvizsgálatával, éves munkatervek készítésével Az intézmény létrehozta és működteti azokat az eljárásokat, amelyek biztosítják a mindenkori érvényes jogi szabályozás alapján a partnerek elvárásainak megfelelő szolgáltatást Az intézmény vezetése vállalja, hogy a kiépített és működtetett minőségfejlesztési rendszert fenntartja, és folyamatosan tökéletesíti a partneri elégedettség megtartása és javítása (újabb partnerek megnyerése) céljából Jogszerű működés biztosítása Az Oktatási Közlöny, a Magyar Közlöny, Iskolaszolga, Hírmondó nyomtatott formában biztosítja az információk hozzáférhetőségét. Ezek egy-egy példánya az igazgatói irodában, illetve a könyvtárban található meg. Az intézmény vezetése vállalja, hogy gondoskodik az intézmény teljes működését szabályozó jogi dokumentumok, különböző szintű rendeletek, a fenntartó önkormányzat, valamint az intézmény belső szabályozói hozzáférhetők legyenek, azokat az intézmény alkalmazottai megismerjék és betartsák. A jogszerű működés érdekében a következő intézkedéseket hoztuk: Megalkottuk küldetésnyilatkozatunkat, minőségpolitikánkat és minőségügyi célkitűzéseinket, Tevékenységünket éves munkaterv kidolgozásával és megvalósításával kapcsoljuk stratégiai terveinkhez 32

34 Folyamatosan biztosítjuk az intézmény jogszerű működését és az ahhoz szükséges erőforrásokat Rendszeres felülvizsgálattal gondoskodunk arról, hogy minőségügyi céljaink megvalósuljanak és a kiépített minőségirányítási rendszerünket eredményesen és hatékonyan működtessük Minden munkatársunkban szolgáltatásunkhoz kapcsolódóan kialakítjuk a partnerközpontú szemléletet és biztosítjuk a friss információ áramlását A külső és belső jogi szabályozók betartásának biztosítása kétféle úton valósul meg intézményünkben: A vezetői ellenőrzés feladata a jogi dokumentumok által megszabott előírások betartásának folyamatos figyelemmel kísérése Az intézmény igazgatója az érdekképviseleti fórumok szakszervezet, közalkalmazotti tanács számára a véleményezési és egyeztetési jogkör gyakorlásának biztosításával egy független belső kontroll működését is lehetővé teszi. Az iskola szabályozó dokumentumainak jogszabályi megfelelősségéért, ezek szükség szerinti frissítéséért, megismertetéséért és betartatásáért az intézmény vezetője a felelős. A külső és belső szabályzatok eredeti példánya az intézmény páncélszekrényében, a másolatok az igazgatói irodában és a nevelői szobában találhatók. 33

35 Intézményi dokumentumok, adatok kezelésének szabályozása A dokumentumok csoportosítása 1. Általános dokumentumok: Alapító Okirat SZMSZ Házirend IMIP 2. Szakmai dokumentumok: HPP Éves munkaterv 3. Ügyintézés dokumentumai Iratkezelési szabályzat 4. Munkaügyi dokumentumok munkaköri leírások 5. Gazdálkodással kapcsolatos Pénzkezelési szabályzat Számviteli szabályzat Eszközök és források értékelései szabályzata Iratkezelési szabályzat Számlarend Önköltség-számítási szabályzat Számviteli politika Belső ellenőrzési szabályzat Bizonylati szabályzat Ügyrend: az intézmény gazdasági szervezetének gazdálkodással összefüggő feladatai Felesleges vagyontárgyak hasznosításának, selejtezésének szabályzata Bizonylati rend Leltárkészítési és leltározási szabályzat Vagyongazdálkodási és beruházási szabályzat Számítástechnikai védelem szabályzata 34

36 6. Védelmi jellegű Munkavédelmi szabályzat Tűzvédelmi szabályzat 7. Érdekvédelmi szabályzatok Kollektív szerződés 8. Nevelési-oktatási ügyek dokumentumai lsd. táblázat 9. Egyéb dokumentumok Lsd. Táblázat 10. Adatvédelmi szabályzat: A bizonylat Megőrzési hely Alapító Okirat Igazgatói iroda Irattár 1. SZMSZ Igazgatói iroda Irattár 2. Házirend IMIP HPP. Igazgatói iroda Nevelői szoba Igazgatói iroda Nevelői szoba Irattár Igazgatói iroda Nevelői szoba Könyvtár Irattár Őrzési idő (év) Nem selejtezhető Törvényi módosítás szerint 5, illetve törvény és módosítási rend szerint 5, illetve törvény és módosítási rend szerint Másolatot kap Fenntartó Fenntartó Éves munkaterv Igazgatói iroda 5 Nevelői szoba 3. Iratkezelési Gazdasági iroda 10 szabályzat 4. Munkaköri leírások Igazgatói iroda 50 Érintettek Személyi anyag Irattár 5. Pénzkezelési Gazdasági iroda 10 szabályzat Munkavédelmi Irattár szabályzat Tűzvédelmi szab. Irattár 10 35

37 7. Minőségirányítási program A bizonylat Megőrzési hely Őrzési idő (év) Kollektív Ped.Szaksz. Nem Szerződés Városi Körzet selejtezendő, bizottság csak irattár módosítható Jegyzőkönyv Irattár 1 Órarend Igazgatóh.iroda 1 Nevelői szoba DÖK és Ifj.védelmi Igazgatói iroda munkaterv DÖK és Munkaközösségi tervek Törzslapok, póttörzslapok, beírási naplók Irattár Felvétel, átvétel Irattár 20 Tanulói fegyelmi és Irattár 5 kártérítési ügyek 8. Naplók Irattár 5 Szülői munkaközösség, iskolaszék szervezése, működése Irattár 5 Szaktanácsadói, szakértői vélemények, javaslatok Irattár 5 Másolatot kap Másolatot kap szakszervezeti bizalmi 1 DÖK, Ifjúságvédelmi felelős 1 Mk. vezető Nem selejtezhető Vizsga Irattár 5 jegyzőkönyvek Tantárgyfelosztás Irattár 5 fenntartó Tanulók dolgozatai, témazárói, vizsgadolgozat Szaktanár 2 Iktatókönyvek, iratselejtezési jegyzőkönyvek Irattár Ifj.véd.felelős Igazgatói iroda Munkaközösségvezetők Személyzeti, bér és Irattár 50 munkaügy Fenntartói irányítás Irattár Jelentések, statisztikák Panaszügyek Irattár 5 Társadalombiztosítás Gazdasági iroda, 50 Irattár Nem selejtezhető Irattár 5 OM. fenntartó 36

38 A bizonylat Megőrzési hely Őrzési idő (év) Szakmai ellenőrzés Igazgatói iroda 10 Irattár Belső szabályzatok Irattár 10 Intézménylétesítés, Irattár Nem átszervezés, selejtezhető fejlesztés 10. Adatvédelmi szabályzat Irattár Nem selejtezhető Másolatot kap Módszertani eszköztár és kultúra A nevelési, oktatási folyamatban felhalmozott módszertani tapasztalatok és eszközök gyűjtésének, átadásának fórumai a szakmai munkaközösségek. A jól bevált módszereket, eszközöket minden pedagógus számára elérhetővé tesszük, használatukat csoportokban elsajátítjuk. MÓDSZER SWOT analízis Ötletbörze Fa diagram Fontosság kiemelés Pontozás Kérdőív Interjú Trend vizsgálat Fókusz-csoportos megbeszélés FELHASZNÁLÁSI TERÜLET A szervezet állapotának felmérésére DÖK munkában Pályázatoknál Kérdőívek kiértékelése Kérdőívek kiértékelése Elégedettség mérés Elégedettség mérés Tanulmányi munka értékelése IMIP., HPP. felülviszgálánál Eredmények: feldolgozott, értékelt mérési anyagok meghatározzák a fejlesztési irányokat. Szükséges korrekciók. Felelősök: intézményvezetés, mérési felelős, munkaközösség-vezetők. 37

39 Jelentések és értekezletek rendje Jelentések rendje: Jelentés témája Időpont Felelős 1. Baleseti jelentés - a balesetet követően 15 napon igazgató belül - azonnal, ha súlyosabb - félévenként összesítést a jegyzőnek 2. Felmentés - május 20. előzetes felmentés igazgató testnevelésből - szeptember 29-ig kategóriába sorolás - október 1-. határozatok a felmentésre - február 6. félévi összesítő - június 20. éves összesítő 3. pályaválasztás május 6. fel nem vett tanulók igazgató 4. tanévnyitó szeptember 10. igazgató értekezlet 5. Munka és tűzvédelmi, valamint balesetelhárítási szemle 6. Kimutatások megküldése a fenntartónak 7. Tanév eleji statisztikák megküldése 8. Áttelepítő javaslatok megküldése 9. Tankönyvrendelés 10. Év végi testületi értekezlet szeptember 1. - tantárgyfelosztás szeptember 10 és február 6. - túlóra kimutatás szeptember 10 és február 6. október 12. december 15. Jelentés OM-hez (2004-ben először) Június jegyzőkönyve munkavédelmi, tűzvédelmi, balesetelhárítási felelős igazgató igazgató igazgató igazgató igazgató 38

40 Gazdasági jelentések 1. Éves beszámolók február gazdasági vezető 2. Féléves beszámoló év július hó gazdasági vezető 3. Költségvetés év március gazdasági vezető 4. Havi pénzügyi információ hó 10-ig könyvelő 5. Negyedéves mérleg jelentés negyedév 15-ig gazdasági vezető 6. Változóbér jelentés hó 09-ig könyvelő 7. Távollét jelentés hó 07-ig gondnok 8. Nem rendszeres kifizetések hó 29-ig könyvelő 9. Ingyenes buszbérlet igénylés negyedév 12-ig ifj.védelmi felelős 10. Rászorultsági étkezés hó 10-ig ügyviteli dolgozó jelentés 11. ÁFA elszámolás negyedév 20-ig gazdasági vezető 12. Munkaügyi iratok hó 10-ig. iskolatitkár 13. Beruházási stat.jel. negyedév 15-ig gazdasági vezető Értekezletek rendje: Értekezletek témája Időpont Felelős Alakuló értekezlet augusztus igazgató Tanév eleji szakmai megyei augusztus igazgató munkaközösség-vezetők tanácskozása Tanév eleji szakmai városi augusztus igazgató munkaközösség-vezetők tanácskozása Tanévnyitó értekezlet augusztus Iskolavezetés Félévi testületi értekezlet február iskolavezetés Nevelési értekezlet őszi: októbernovember iskolavezetés tavaszi: március iskolavezetés április Szülői értekezletek szeptember osztályfőnök február osztályfőnök május osztályfőnök Óvodai szülői értekezlet január, február igazgató Vezetőségi értekezletek, külön ütemterv igazgató munkaértekezletek szerint Munkaközösségi értekezletek külön ütemterv szerint munkaközösségvezetők Minőségirányítással kapcsolatos értekezletek külön ütemterv szerint minőségügyi vezető 39

41 Tervezés Stratégiai tervek elkészítésének rendje A folyamatleírás célja, hogy hosszú távon dokumentáltan meghatározza az intézményi tervezés folyamatát, a tervek hierarchiáját és koherenciáját, az intézmény működési rendjét. Hatókör: az intézmény vezetése Felelős: intézményvezető Dokumentumok és bizonylatok: Küldetésnyilatkozat Pedagógiai/Nevelési Program Vezetői pályázat A folyamatleírás tartalma: Az intézmény küldetésnyilatkozata a tíz értékre épül, melyet súlyozással a dolgozók határoznak meg. A Küldetésnyilatkozatot minden dolgozó elfogadja, és aláírásával hitelesíti. A Küldetésnyilatkozatnak összhangban kell állnia a Pedagógiai/Nevelési Programmal. A Minőségirányítási Program minőségpolitikájából és minőségfejlesztésből áll. A minőségcéloknak mérhetőnek kell lenniük, és a Pedagógiai/Nevelési Programmal koherensnek, összehangoltnak kell lenniük. A tervezés alapján a Pedagógiai/Nevelési Program. A Pedagógiai/Nevelési Programban megfogalmazott céloknak, feladatoknak összhangban kell állniuk a partneri elvárásokkal. A módosítás egyik legfontosabb kritériuma a partneri igényeknek való megfelelés. A Vezetői Pályázatot a vezetői posztra pályázó készíti el, tartalmáról az intézmény dolgozói a törvényes eljárás útján véleményt alkothatnak és döntenek. Az éves munkaterv: a kitűzött célok a következő dokumentumokból és elvárásokból állnak össze: Minőségirányítási Program Pedagógiai/Nevelési Program 40

42 Küldetésnyilatkozat Partneri elvárások A céloknak mérhetőknek kell lenniük. A stratégiai tervek megismertetése, módosítása, frissítése intézményen belül közvetlen értekezlet formájában történik, melyről jelenléti ív és jegyzőkönyv készül. Új dolgozó belépésekor az intézményvezető helyettesének kötelessége a belépéstől számított 30 napon belül megismertetni vele a dokumentumokat. Feladat, program terv NAT, Kerettanterv, Új Kerettanterv Küldetésnyilatkozat Felelős igazgató, igazgatóhelyettes minőségirányítási koordinátor Érvényesség augusztus Hosszútávú Rövid távú Jövőkép Minőségpolitika minőségirányítási koordinátor igazgató, minőségirányítási koordinátor Vezetői program igazgató Házirend igazgató, DÖK segítő tanár vagy törvényi módosításig Helyi Pedagógiai Program igazgató vagy törvényi módosításig Szervezeti és működési igazgató módosításig Szabályzat IMIP igazgató, minőségirányítási koordinátor Éves munkaterv igazgató 1 év Feladattervek igazgatóhelyettesek, feladattól függően 1 munkaközösség-vezetők, év, fél év minőségirányítási koordinátor Tanmenetek minden nevelő 1 év Foglalkozási tervek napközis nevelők 1 év Munkaközösségi iskolaközi és iskolai 1 év munkatervek munkaközösség-vezetők DÖK DÖK segítő tanár 1 év Ifjúságvédelem ifjúságvédelmi felelős 1 év 41

1. Helyzetelemzés: INTÉZMÉNYI FEJLESZTÉSI TERV Budenz József Általános Iskola és Gimnázium 1021 Budapest, Budenz u

1. Helyzetelemzés: INTÉZMÉNYI FEJLESZTÉSI TERV Budenz József Általános Iskola és Gimnázium 1021 Budapest, Budenz u Budenz József Általános Iskola és Gimnázium 1021 Budapest, Budenz u. 20-22. 1. Helyzetelemzés: Iskolánk jogutódja az 1897-ben alapított Labanc utcai iskolának, 1984 óta működik az új épületben is. 1996

Részletesebben

Intézményi Minőségirányítási Program

Intézményi Minőségirányítási Program Intézményi Minőségirányítási Program Salgótarjáni Központi Általános Iskola Hatályba lépésének időpontja: 2009. Tervezett felülvizsgálat időpontja: 2014. Intézményi Minőségirányítási Program Tartalomjegyzék

Részletesebben

Intézkedési terv intézményi tanfelügyeleti látogatás után

Intézkedési terv intézményi tanfelügyeleti látogatás után Intézmény neve: Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: 037326 Intézményvezető neve: Takácsné Tóth Alice Noémi Intézményvezető oktatási azonosítója: 76215132822

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat ISZTI

Szervezeti és Működési Szabályzat ISZTI Szervezeti és Működési Szabályzat Innovációs Szakképző, Továbbképző Iskola Központ és Gimnázium ISZTI OM azonosító: 100 534 Készítette: Boldog István, igazgató Tartalom 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 2. A

Részletesebben

Az esélyegyenlőség megvalósítása a Szent László Katolikus Általános Iskolában

Az esélyegyenlőség megvalósítása a Szent László Katolikus Általános Iskolában 2010. A Szent László Katolikus Általános Iskola Intézményi Minőségirányítási Programjának módosítását Sárvár város Intézményfenntartó Társulásának Közoktatási Esélyegyenlőségi Intézkedési Tervének változása

Részletesebben

Az értékelés rendszere

Az értékelés rendszere Az értékelés rendszere Terület, szempont Információforrás Indikátorok Súlyozás. Adminisztráció Elvégzi a pedagógiai tevékenységéhez kapcsolódó ügyviteli tevékenységet. Haladási és értékelő napló vezetése;

Részletesebben

KÉRDŐÍV. Az iskolarendszerű szakképzést folytató intézményekben történő minőségfejlesztési tevékenység felmérésére.

KÉRDŐÍV. Az iskolarendszerű szakképzést folytató intézményekben történő minőségfejlesztési tevékenység felmérésére. KÉRDŐÍV Az iskolarendszerű szakképzést folytató intézményekben történő minőségfejlesztési tevékenység felmérésére. Kedves Kollégák! Az NSZI az iskolarendszerű szakképzést folytató intézmények körében reprezentatív

Részletesebben

BÁN ZSIGMOND RFEORMÁTUS ÁLTALÁMOS ISKOLA,

BÁN ZSIGMOND RFEORMÁTUS ÁLTALÁMOS ISKOLA, BÁN ZSIGMOND RFEORMÁTUS ÁLTALÁMOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS ÓVODA BESZÁMOLÓ TISZAFÜRED 2016-2017. 1., Pedagógiai folyamatok Tervezés A tervek elkészítése a nevelőtestület bevonásával történt,

Részletesebben

BÁRDOS LÁSZLÓ GIMNÁZIUM

BÁRDOS LÁSZLÓ GIMNÁZIUM Tárgy: Intézkedési terv Ikt. sz.: 97/2018. Intézkedési terv Intézmény neve: Bárdos László Gimnázium Intézmény OM azonosítója: 038115 neve: Pleier Tamás oktatási azonosítója: 76196440222 Intézkedési terv

Részletesebben

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV (2017)

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV (2017) Intézmény neve: Dr. Mester György Általános Iskola Elek OM azonosító: 201335 Intézmény vezető: Intézményvezető oktatási azonosítója: Intézkedési tervneve/azonosítója:t2013350012017aint Intézkedési terv

Részletesebben

NÉPMESE-HÁZ NONPROFIT KFT

NÉPMESE-HÁZ NONPROFIT KFT NÉPMESE-HÁZ NONPROFIT KFT Fenntartói értékelés 2015/2016.tanév Pillangó óvoda Pedagógiai-Szakmai munka fenntartói értékelése Pillangó Óvoda (9200 Mosonmagyaróvár Szent István király út 7.) Az intézmény

Részletesebben

Módszertani segédlet az intézmények országos pedagógiai-szakmai ellenőrzése során az elvárások értékeléséhez

Módszertani segédlet az intézmények országos pedagógiai-szakmai ellenőrzése során az elvárások értékeléséhez Módszertani segédlet az intézmények országos pedagógiai-szakmai ellenőrzése során az elvárások értékeléséhez Az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés keretében az intézmények ellenőrzését végző szakértők

Részletesebben

A tanfelügyelet: a vezető mint pedagógus, a vezető mint vezető ellenőrzése

A tanfelügyelet: a vezető mint pedagógus, a vezető mint vezető ellenőrzése A tanfelügyelet: a vezető mint pedagógus, a vezető mint vezető ellenőrzése A tanfelügyeleti standardok fajtái 1. Az ellenőrzés területeinek megfelelő A vezető ellenőrzése - értékelése A pedagógusok ellenőrzése

Részletesebben

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV Intézmény neve: Szabolcsi Bence Zenei AMI OM azonosító: 039663 Intézmény vezető: Barta Dóra Intézkedési terv kezdő dátuma: 2017. december 12. Intézkedési terv befejező dátuma: 2022. december 11. 1. Pedagógiai

Részletesebben

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET INTÉZKEDÉSI TERVE

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET INTÉZKEDÉSI TERVE INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET INTÉZKEDÉSI TERVE Intézmény neve: AM DASZK Csapó Dániel Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Tagintézmény neve: AM DASzK Vépi Mezőgazdasági Szakgimnáziuma,

Részletesebben

Vezetői ellenőrzési terv

Vezetői ellenőrzési terv Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola 3525 Miskolc, Dayka G. u. 4. Tel.: 46/509-120; Tel./fax: 46/345-830 www.eklg-miskolc.sulinet.hu Kossuth Lajos

Részletesebben

A teljeskörű önértékelés célja

A teljeskörű önértékelés célja 1. Számú Általános Iskola 2440 Százhalombatta, Damjanich út 24. Levélcím: 2440 Százhalombatta, Pf.:23. Telefon/fax:23/354-192, 23/359-845 E-mail: egyesisk@freemail.hu TELJESKÖRŰ INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS

Részletesebben

Intézkedési terv. Intézmény neve: Harsányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve:

Intézkedési terv. Intézmény neve: Harsányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve: Intézkedési terv Intézmény neve: Harsányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: 029120 Intézményvezető neve: Takácsné Oczela Csilla Intézményvezető oktatási azonosítója: 74385975176

Részletesebben

Önértékelési szabályzat

Önértékelési szabályzat Önértékelési szabályzat Levéli Német Nemzetiségi Általános Iskola 2016 1. Az önértékelés alapja Jogszabályok: 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről (64-65. és a 86-7. ) 20/2012 (VIII. 31.) EMMI

Részletesebben

TÁMOP-3.1.7-11/1-2011-0063

TÁMOP-3.1.7-11/1-2011-0063 TÁMOP-.1.7-11/1-2011-006 A TÁMOP-.1.7-11/1-2011-006 Horizontális háló a Referencia-intézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése Megvalósítás: 2012. április 1. 2012. november 0 Az elnyert

Részletesebben

MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA

MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA MÓRICZ ZSIGMOND ÁLTALÁNOS ISKOLA Tartalom 1. Bevezető 2 1. 1. Vizsgálati szempontok 2 1. 2. A fenntartó elvárásai 2 2. Az intézményi IMIP 3 2. 1. Jogszabályi megfelelés 3 2. 2. Szakértői javaslat figyelembevétele

Részletesebben

Tanfelügyeleti ellenőrzés eredménye

Tanfelügyeleti ellenőrzés eredménye Tanfelügyeleti ellenőrzés eredménye 1. Pedagógiai folyamatok Az intézmény stratégiai dokumentumai összhangban vannak az oktatáspolitikai célokkal, aktualizálásuk azonban szükséges a jogszabályoknak való

Részletesebben

A SZÜLŐK, TANULÓK ÉS A PEDAGÓGUSOK EGYÜTTMŰKÖDÉSÉNEK FORMÁI

A SZÜLŐK, TANULÓK ÉS A PEDAGÓGUSOK EGYÜTTMŰKÖDÉSÉNEK FORMÁI A SZÜLŐK, TANULÓK ÉS A PEDAGÓGUSOK EGYÜTTMŰKÖDÉSÉNEK FORMÁI 1. A tanulókat az iskola életéről, az iskolai munkatervről, illetve az aktuális feladatokról az iskola igazgatója, a diákönkormányzat felelős

Részletesebben

. AZ INTÉZMÉNY KOMMUNIKÁCIÓS RENDSZERE

. AZ INTÉZMÉNY KOMMUNIKÁCIÓS RENDSZERE . AZ INTÉZMÉNY KOMMUNIKÁCIÓS RENDSZERE 1. A belső kommunikációs rendszer 1.1. Az intézményen belüli információáramlás szóbeli formái: MÓDSZER TARTALOM FELELŐS ÉRINTETTEK IDŐPONT / HATÁRIDŐ DOKUMENTUM 1.

Részletesebben

Szegedi SZC Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája. ÉVES ELLENŐRZÉSI TERV

Szegedi SZC Krúdy Gyula Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Turisztikai Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája. ÉVES ELLENŐRZÉSI TERV ÉVES ELLENŐRZÉSI TERV 2016-2017. tanév Ellenőrzés fogalma A köznevelési intézmény működésének vizsgálata a hatályos jogszabályok és a pedagógiai program alapján. Ellenőrzés feladata Az ellenőrzés az írott

Részletesebben

Cseperedő Óvoda Minőségirányítási Programja

Cseperedő Óvoda Minőségirányítási Programja Intézmény neve: Cseperedő Óvoda Székhelye: 1121 Budapest, Konkoly-Thege Miklós u. 21. Az intézmény fenntartója: Csillebérci Cseperedő Alapítvány Cseperedő Óvoda Minőségirányítási Programja Készítette:

Részletesebben

Az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés, a tanfelügyelet standardjai

Az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés, a tanfelügyelet standardjai Az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés, a tanfelügyelet standardjai A tanfelügyeleti standardok fajtái 1. Az ellenőrzés területeinek megfelelő A vezető ellenőrzése - értékelése A pedagógusok ellenőrzése

Részletesebben

Debrecen Huszár Gál Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény

Debrecen Huszár Gál Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény TÁMOP 3.1.7 PROJEKT Referencia-intézményi szerepre való felkészülés folyamata, szakmai, szervezeti hozadéka Debrecen Huszár Gál Gimnázium, Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 2012.11.15.

Részletesebben

. AZ INTÉZMÉNY KOMMUNIKÁCIÓS RENDSZERE. MÓDSZER TARTALOM FELELŐS ÉRINTETTEK IDŐPONT / HATÁRIDŐ DOKUMENTUM Utolsó hétfő 11 00 / hónap

. AZ INTÉZMÉNY KOMMUNIKÁCIÓS RENDSZERE. MÓDSZER TARTALOM FELELŐS ÉRINTETTEK IDŐPONT / HATÁRIDŐ DOKUMENTUM Utolsó hétfő 11 00 / hónap 4..sz. MELLÉKLET. AZ INTÉZMÉNY KOMMUNIKÁCIÓS RENDSZERE 1. A belső kommunikációs rendszer 1.1. Az intézményen belüli információáramlás szóbeli formái: MÓDSZER TARTALOM FELELŐS ÉRINTETTEK IDŐPONT / HATÁRIDŐ

Részletesebben

INTÉZKEDÉSI TERV. Káli Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskola Intézmény OM azonosítója:

INTÉZKEDÉSI TERV. Káli Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: INTÉZKEDÉSI TERV Intézmény neve: Káli Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: 031585 Intézményvezető neve: Miksi Jánosné Intézményvezető oktatási azonosítója: 72798770861 i terv

Részletesebben

A Benczúr Gyula és Herman Ottó Tagintézmény. Minőségirányítási Programja és

A Benczúr Gyula és Herman Ottó Tagintézmény. Minőségirányítási Programja és - 1 - A Benczúr Gyula és Herman Ottó Tagintézmény Minőségirányítási Programja és Módosítása Nyíregyháza, 2009. 11. 09. Készítette: Fodor Zsolt Igh. - 1 - - 2-1. rész Intézményi Minőségirányítási Program

Részletesebben

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZMÉNYI ÖNFEJLESZTÉSI TERV NAGYMÁNYOK

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZMÉNYI ÖNFEJLESZTÉSI TERV NAGYMÁNYOK Intézmény neve: Nagymányoki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola OM azonosító: 036307 Intézmény vezető: Wusching Mária Rita Öni terv kezdő dátuma: 2018.09.01 Öni terv befejező

Részletesebben

Az intézményi önértékelés és a tanfelügyeleti értékelés eredményei alapján. Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium

Az intézményi önértékelés és a tanfelügyeleti értékelés eredményei alapján. Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium 2017-2022 Az intézményi önértékelés és a tanfelügyeleti értékelés eredményei alapján Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium TERÜLET - 1. Pedagógiai folyamatok Tervezés: Az intézmény vezetése irányítja az intézmény

Részletesebben

OM azonosító: INTÉZKEDÉSI TERV. (Az intézményi tanfelügyelet eredményeire épülő terv) 1. PEDAGÓGIAI FOLYAMATOK

OM azonosító: INTÉZKEDÉSI TERV. (Az intézményi tanfelügyelet eredményeire épülő terv) 1. PEDAGÓGIAI FOLYAMATOK Bp. Főv. XIII. kerületi Önkormányzat Egyesített Óvoda Hétszín Tagóvodája OM azonosító: 200911 Tagóvoda vezető neve: Szászhalmi Edit Oktatási azonosítója: 71428489821 A fejlesztési terv kezdő dátuma: 2018.05.05.

Részletesebben

A szakmai munkaközösségek együttműködésének és kapcsolattartásának rendje

A szakmai munkaközösségek együttműködésének és kapcsolattartásának rendje 11. sz. melléklet MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKGIMNÁZIUM A szakmai munkaközösségek együttműködésének és kapcsolattartásának rendje OM azonosító: 031202 Intézményazonosító: HA2301 2017.09.01

Részletesebben

TANÁRMINŐSÍTÉSI ELJÁRÁSREND

TANÁRMINŐSÍTÉSI ELJÁRÁSREND 4. számú melléklet ANDRÁSSY GYULA SZAKKÖZÉPISKOLA TANÁRMINŐSÍTÉSI ELJÁRÁSREND 2013. 2 TANÁRMINŐSÍTÉS Andrássy Gyula Szakközépiskola Iskolahasználói elvárások és minőségpolitikai indikátorok 1. szint: alapvető

Részletesebben

Az Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium belső önértékelési szabályzata

Az Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium belső önértékelési szabályzata Az Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium belső önértékelési szabályzata Az önértékelés alapja Jogszabályok: - 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről (64-65. és a 86-87.

Részletesebben

INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM

INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM INTÉZMÉNYI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI PROGRAM Intézmény neve: Móricz Zsigmond Általános Iskola Nyíregyháza, Virág u. 65. Készítette:. Hrenkó Lászlóné ( tanító )vezetésével. Bátyiné Nagy Búza Mária ( tanító )..

Részletesebben

IPR AKCIÓTERV. IPR alkalmazása tanév. Bárna, szeptember 1. Bárnai Általános Iskola 3126 Bárna, Petőfi út 15. Iksz: 149/130/2015.

IPR AKCIÓTERV. IPR alkalmazása tanév. Bárna, szeptember 1. Bárnai Általános Iskola 3126 Bárna, Petőfi út 15. Iksz: 149/130/2015. Bárnai Általános Iskola 3126 Bárna, Petőfi út 15. Iksz: 149/130/2015. Tárgy : Megrendelés IPR AKCIÓTERV 2015-2016. tanév IPR alkalmazása Bárna, 2015. szeptember 1. I.Helyzetelemzés Gyermekek/tanulók és

Részletesebben

Cselekvési ütemterv a projekt intézményi megvalósításához

Cselekvési ütemterv a projekt intézményi megvalósításához A projekt megvalósításának időtartama 8 hónap. A projekt időszak: 2012.04.01 2012.11.30. Cselekvési ütemterv a projekt intézményi megvalósításához m á j u s A projekt végrehajtásának előkészítése. Támogató

Részletesebben

SZILVER Táncművészeti Nonprofit KFT Szentes, Kossuth tér 5. Tel/fax: 63/ FENNTARTÓI ÉRTÉKELÉS

SZILVER Táncművészeti Nonprofit KFT Szentes, Kossuth tér 5. Tel/fax: 63/ FENNTARTÓI ÉRTÉKELÉS SZILVER Táncművészeti Nonprofit KFT. 6600 Szentes, Kossuth tér 5. Tel/fax: 63/401-150 e-mail: szilverkht@invitel.hu FENNTARTÓI ÉRTÉKELÉS a SZILVER Alapfokú Művészeti Iskola (6600 Szentes, Kossuth tér 5.,

Részletesebben

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV Intézmény neve: Budapest XV. Kerületi Kossuth Lajos Általános Iskola OM azonosító: 032085 Intézményvezető: Bikfalvi Borbála Intézkedési terv

Részletesebben

Gubody Ferenc Szakképző Iskola. OM azonosító: 201038

Gubody Ferenc Szakképző Iskola. OM azonosító: 201038 Gubody Ferenc Szakképző Iskola Szervezeti és Működési Szabályzata OM azonosító: 201038 A szabályzat érvényes: 2013. április 2-től 1 Tartalomjegyzék Tartalom 1 Tartalomjegyzék... 2 2 A Szervezeti és Működési

Részletesebben

REFERENCIA INTÉZMÉNYI CÉLJAI

REFERENCIA INTÉZMÉNYI CÉLJAI (96) 516-050 Fax: (96) 516-054 E-mail: vuksuli@vuksuli.sulinet.hu Weblap: http://www.vuksuli.sulinet.hu Németh Péter projektmenedzser REFERENCIA INTÉZMÉNYI CÉLJAI CÉLJAINK SIKERKRITÉRIUM ÉRTÉKELÉS PERIÓDUSA

Részletesebben

Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás után. Pusztakovácsi Pipitér Óvoda Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve:

Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás után. Pusztakovácsi Pipitér Óvoda Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve: Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás után Intézmény neve: Pusztakovácsi Pipitér Óvoda Intézmény OM azonosítója: 202461 Intézményvezető neve: Bendli Tiborné Intézményvezető oktatási azonosítója:

Részletesebben

NÉPMESE-HÁZ NONPROFIT KFT

NÉPMESE-HÁZ NONPROFIT KFT NÉPMESE-HÁZ NONPROFIT KFT Fenntartói értékelés 2016/2017.tanév Pillangó óvoda Pedagógiai-Szakmai munka fenntartói értékelése Pillangó Óvoda (9200 Mosonmagyaróvár Szent István király út 7.) Az intézmény

Részletesebben

A nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium. Minőségirányítási Programja ( )

A nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium. Minőségirányítási Programja ( ) 1 A nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium és Kollégium Minőségirányítási Programja (2008 2012) Ellenőrizte: Jóváhagyta: Aláírás: Igazgató Alkalmazotti közösség Szülői munkaközösség Fenntartó Dátum: 2 Tartalomjegyzék

Részletesebben

Éves Önértékelési Terv os nevelési év

Éves Önértékelési Terv os nevelési év Hajdúszoboszlói Egyesített Óvoda 4200 Hajdúszoboszló, Rákóczi u. 14 Tel: 52/273-180, e-mail: ovodavezeto@egyovig.hu www.egyovig.hu OM azonosító: 200463 Éves Önértékelési Terv 2015-16-os nevelési év 1 2

Részletesebben

Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás értékelése alapján

Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás értékelése alapján Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás értékelése alapján Intézmény neve: Baptista Szeretetszolgálat Gyöngyszem Óvodája Intézmény OM azonosítója: 201 839 Intézményvezető neve: Béresné Dobránszky

Részletesebben

Intézkedési terv. A november 9-i intézményi tanfelügyelet megállapításai alapján kiemelkedő területek

Intézkedési terv. A november 9-i intézményi tanfelügyelet megállapításai alapján kiemelkedő területek Intézkedési terv Intézmény neve: Európa Alapítvány Középfokú Intézet (EAKI) Gimnázium Intézmény OM azonosítója: 035313 Intézményvezető neve: Intézményvezető oktatási azonosítója: dr Stumpf Jánosné 71836537383

Részletesebben

I. A közoktatás-fejlesztési szolgáltatást nyújtó referencia-intézmény definíciója

I. A közoktatás-fejlesztési szolgáltatást nyújtó referencia-intézmény definíciója I. A közoktatás-fejlesztési szolgáltatást nyújtó referencia-intézmény definíciója Egyedi, más intézmények számára is példaértékű, működésében koherens, befogadó, gyermekközpontú pedagógiai gyakorlattal,

Részletesebben

TANULÓI ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERV

TANULÓI ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERV A KAPOSVÁRI KODÁLY ZOLTÁN KÖZPONTI ÁLTALÁNOS ISKOLA Kinizsi Lakótelepi Tagiskola OM 033966 7400 Kapvár, Búzavirág u. 21. TANULÓI ESÉLYEGYENLŐSÉGI TERV Az intézmény főja: Szabó Zoltánné Kudomrák Zsuzsanna

Részletesebben

1.3. Az ellenőrzések területei lehetnek: foglalkozások, tanórák, írásos dokumentumok, tanulói produktumok, tanórai és tanórán kívüli foglalkozások

1.3. Az ellenőrzések területei lehetnek: foglalkozások, tanórák, írásos dokumentumok, tanulói produktumok, tanórai és tanórán kívüli foglalkozások Belső ellenőrzés rendje 1. Az iskolai belső ellenőrzés feladatai: Az intézmény törvényes (a jogszabályokban, az iskola pedagógiai programjában, és egyéb belső szabályzataiban előírt) működésének biztosítása;

Részletesebben

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV 2018-2022 Intézmény neve: Szederkényi Általános Iskola OM azonosító: 027312 Intézményvezető: Beck László Intézkedési terv kezdő dátuma: 2018.02.03. Intézkedési terv befejező dátuma: 2022.02.03. Készítette:

Részletesebben

Kompetencia és teljesítményalapú értékelési rendszerének szabályzata

Kompetencia és teljesítményalapú értékelési rendszerének szabályzata A CEGLÉDI TANKERÜLETI KÖZPONT SZENTLŐRINCKÁTAI IMRE SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLÁJÁNAK Kompetencia és teljesítményalapú értékelési rendszerének szabályzata jóváhagyta: Horti Sándor igazgató érvényes: 2018-2019.

Részletesebben

Cselekvési ütemterv a projekt intézményi megvalósításához. Projektmenedzser, szakmai megvalósítók

Cselekvési ütemterv a projekt intézményi megvalósításához. Projektmenedzser, szakmai megvalósítók 1 A projekt megvalósításának időtartama 8 hónap. A projekt időszak: 2012.03.01 2012.10.31. Cselekvési ütemterv a projekt intézményi megvalósításához. A projekt végrehajtásának előkészítése, szakmai megvalósítók

Részletesebben

A School of Business Üzleti és Művészeti Szakképző Iskola. Minőségirányítási programja

A School of Business Üzleti és Művészeti Szakképző Iskola. Minőségirányítási programja A School of Business Üzleti és Művészeti Szakképző Iskola Minőségirányítási programja Név Aláírás Időpont Készítette (igazgató) Minőségirányítási vezető Lipták Lajos Lipták Lajos Jóváhagyta (a fenntartó

Részletesebben

SZAKMAI SZEMPONTOK GINOP A PÁLYÁZAT ELKÉSZÍTÉSÉNEK TÁMOGATÁSA

SZAKMAI SZEMPONTOK GINOP A PÁLYÁZAT ELKÉSZÍTÉSÉNEK TÁMOGATÁSA GINOP-6.2.2-VEKOP-15-2016-00001 A szakképzést végzettség nélkül elhagyók számának csökkentése GINOP-6.2.3-17 - A PÁLYÁZAT ELKÉSZÍTÉSÉNEK TÁMOGATÁSA SZAKMAI SZEMPONTOK Előadó: Ütőné dr. Visi Judit Szakmai

Részletesebben

KALÁRIS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2013/2014. évi feladatterve OM azonosító: 100760

KALÁRIS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2013/2014. évi feladatterve OM azonosító: 100760 KALÁRIS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2013/2014. évi feladatterve OM azonosító: 100760 Kétegyháza, 2013. szeptember 02. Készítette: Halmi Zoltán intézményvezető KALÁRIS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA 2013/2014.

Részletesebben

A PEDAGÓGIAI MUNKA ELLENŐRZÉSI TERVE IX. X. XI. XII. I. II. III. IV. V. VI. szakmai h.. admin.h.

A PEDAGÓGIAI MUNKA ELLENŐRZÉSI TERVE IX. X. XI. XII. I. II. III. IV. V. VI. szakmai h.. admin.h. Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Általános iskola intézményegység 1-8. évfolyam ELLENŐRZÉSI TERVE 2010/2011. tanév Az intézményen belül folyó munka eredményeinek

Részletesebben

SZEGED ÉS TÉRSÉGE EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉSI PROGRAM

SZEGED ÉS TÉRSÉGE EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉSI PROGRAM SZEGED ÉS TÉRSÉGE EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉSI PROGRAM a 2015/2016. tanévtől a 2019/2020. tanévig tartó önértékelési időszakra A módosításokkal egységes szerkezetben

Részletesebben

Önértékelési szabályzat

Önértékelési szabályzat Önértékelési szabályzat A GRÁCIA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÖNÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZATA 9027 GYŐR, PUSKÁS T. U. 8. 2015. 1. Az önértékelés alapja Jogszabályok: 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről

Részletesebben

2. SZEMÉLYISÉG- ÉS KÖZÖSSÉGFEJLESZTÉS

2. SZEMÉLYISÉG- ÉS KÖZÖSSÉGFEJLESZTÉS Bp. Főv. XIII. kerületi Önkormányzat Egyesített Óvoda OM azonosító: 200911 Csicsergő Tagóvodája Tagóvoda vezető neve: Oktatási azonosítója: Koltainé Balogh Katalin 73984747401 A fejlesztési terv kezdő

Részletesebben

AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS INTÉZMÉNYI EREDMÉNYEINEK ÖT ÉVRE VISSZATEKINTŐ ELEMZÉSE ALAPJÁN. készült INTÉZKEDÉSI TERV

AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS INTÉZMÉNYI EREDMÉNYEINEK ÖT ÉVRE VISSZATEKINTŐ ELEMZÉSE ALAPJÁN. készült INTÉZKEDÉSI TERV AZ ORSZÁGOS KOMPETENCIAMÉRÉS INTÉZMÉNYI EREDMÉNYEINEK ÖT ÉVRE VISSZATEKINTŐ ELEMZÉSE ALAPJÁN készült INTÉZKEDÉSI TERV a 2018/2019-es tanévre vonatkozóan Készítette: Véleményezte: Jóváhagyta: Dátum: 2018.06.21.

Részletesebben

Tárgy: Beszámoló a Koszta József Általános Iskola ötéves munkájáról Mell.: 1 db

Tárgy: Beszámoló a Koszta József Általános Iskola ötéves munkájáról Mell.: 1 db Polgármesteri Hivatal Jegyzőjétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt.sz.: P-17896/2009. Témafelelős: Kovács Zsuzsa Tárgy: Beszámoló a Koszta József Általános Iskola ötéves munkájáról Mell.: 1 db Szentes

Részletesebben

A Szervezeti és Működési Szabályzat és a Házirend kiegészítése. A pedagógus életpályamodell

A Szervezeti és Működési Szabályzat és a Házirend kiegészítése. A pedagógus életpályamodell A Szervezeti és Működési Szabályzat és a Házirend kiegészítése A pedagógus életpályamodell 1 A pedagógus életpályamodell 326/2013. (VIII. 30) Korm. rendelet alapján (a pedagógusok előmeneteli rendszeréről

Részletesebben

Ellenőrzési terv évi tanév Kézdi-Vásárhelyi Imre Általános Iskol

Ellenőrzési terv évi tanév Kézdi-Vásárhelyi Imre Általános Iskol Pedagógiai munka éves ellenőrzési terve Pedagógia munka belső ellenőrzésének rendje Az eredményes munkavégzés érdekében nevelő-oktató munka belső ellenőrzését megszervezését, hatékony működtetését az SZMSZ,

Részletesebben

A KKZKÁI TOLDI LAKÓTELEPI TAGISKOLA ÖNÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZATA

A KKZKÁI TOLDI LAKÓTELEPI TAGISKOLA ÖNÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZATA A KKZKÁI ÖNÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZATA 1. Az önértékelés alapját képező szabályok Jogszabályok: 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről (64-65. és a 86-7. ) 20/2012 (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási

Részletesebben

A minőségirányítási program végrehajtásának értékelése az adott évben végzett tevékenység bemutatása

A minőségirányítási program végrehajtásának értékelése az adott évben végzett tevékenység bemutatása A minőségirányítási program végrehajtásának értékelése az adott évben végzett tevékenység bemutatása Bevezető Az intézmény figyelembe véve a Közoktatási törvényben meghatározottakat, valamint az intézmény

Részletesebben

A SPORTISKOLAI PROGRAM MONITORINGJA ÉS A SZAKÉRTŐI MUNKA LEHMANN LÁSZLÓ

A SPORTISKOLAI PROGRAM MONITORINGJA ÉS A SZAKÉRTŐI MUNKA LEHMANN LÁSZLÓ A SPORTISKOLAI PROGRAM MONITORINGJA ÉS A SZAKÉRTŐI MUNKA LEHMANN LÁSZLÓ Módszerek A sportiskolai rendszer témafeldolgozása és kutatása során két fő módszert alkalmaztunk: az egyik a dokumentumelemzés,

Részletesebben

A nevelési-oktatási intézmények működését meghatározó dokumentumok. 2012. augusztus 23.

A nevelési-oktatási intézmények működését meghatározó dokumentumok. 2012. augusztus 23. A nevelési-oktatási intézmények működését meghatározó dokumentumok 2012. augusztus 23. Vonatkozó jogszabályok 2011. évi CXC tv. a nemzeti köznevelésről 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet a nevelési-oktatási

Részletesebben

A Nyitnikék Óvoda Munkaterve a 2013/2014. nevelési évre elsősorban a 2011.CXC Nemzeti Köznevelési Törvény és annak módosításaiban meghatározott hatály

A Nyitnikék Óvoda Munkaterve a 2013/2014. nevelési évre elsősorban a 2011.CXC Nemzeti Köznevelési Törvény és annak módosításaiban meghatározott hatály Nyitnikék Óvoda 1203 Bp. Kossuth L.u.3. E-mail: nyitnikek@nyitnikek.axelero.net OM azonosító: 034710 PESTERZSÉBETI NYITNIKÉK ÓVODA 2013-2014. ÉVI MUNKATERVE Győrné Varga Kornélia Nyitnikék Óvoda vezetője

Részletesebben

Intézkedési terv. Kiszombori Karátson Emília Óvoda Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve:

Intézkedési terv. Kiszombori Karátson Emília Óvoda Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve: Intézkedési terv Intézmény neve: 1) Pedagógiai folyamatok Az intézmény stratégiai dokumentumai összhangban vannak az adott időszak oktatáspolitikai céljaival és a fenntartó elvárásaival. A tervezés a nevelőtestület

Részletesebben

Intézkedési terv a minőségirányítási program értékelése alapján 2011/2012-es tanév

Intézkedési terv a minőségirányítási program értékelése alapján 2011/2012-es tanév Gyulaffy László Általános Iskola 8412 Veszprém-Gyulafirátót, Vízi u. 24 OM azonosító: 037040 Intézkedési terv a minőségirányítási program értékelése alapján 2011/2012-es tanév Készítette: Fodorné Szöllősi

Részletesebben

A KÖRZETI ÁLTALÁNOS ISKOLA ŐRISZENTPÉTER MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI- ÉS INTÉZMÉNYÉRTÉKELÉSI PROGRAMJA (KIEGÉSZÍTÉS)

A KÖRZETI ÁLTALÁNOS ISKOLA ŐRISZENTPÉTER MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI- ÉS INTÉZMÉNYÉRTÉKELÉSI PROGRAMJA (KIEGÉSZÍTÉS) A KÖRZETI ÁLTALÁNOS ISKOLA ŐRISZENTPÉTER MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI- ÉS INTÉZMÉNYÉRTÉKELÉSI PROGRAMJA (KIEGÉSZÍTÉS) ŐRISZENTPÉTER 2008 Készítette: Pátiné Horváth Ilona Szemerics Antalné Szépné László Valéria Anduska

Részletesebben

Gábor Áron Általános Iskola. AZ ISKOLAI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI MUNKATERV 2010/2011. tanév

Gábor Áron Általános Iskola. AZ ISKOLAI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI MUNKATERV 2010/2011. tanév Gábor Áron Általános Iskola AZ ISKOLAI MINŐSÉGIRÁNYÍTÁSI MUNKATERV 2010/2011. tanév Budapest XIX. kerület 2010. szeptember 20.. igazgató Feladatok 1 I. Áthúzódó intézkedések a, A pedagógus értékelések

Részletesebben

ABIGÉL TÖBBCÉLÚ INTÉZMÉNY 2013/2014 tanév

ABIGÉL TÖBBCÉLÚ INTÉZMÉNY 2013/2014 tanév Telephelyek Székhely ABIGÉL TÖBBCÉLÚ INTÉZMÉNY 2013/2014 tanév Pedagógusok létszáma és végzettsége - 1 fő rajztanár - 1 fő drámapedagógus - 5 fő tánctanár Oktatott tantárgyak Összlétszám Csoportok száma

Részletesebben

Intézkedési terv a es tanévre vonatkozóan, a es tanév minőségirányítási programjának értékelése alapján

Intézkedési terv a es tanévre vonatkozóan, a es tanév minőségirányítási programjának értékelése alapján Intézkedési terv a 2011-2012-es tanévre vonatkozóan, a 2010-2011-es tanév minőségirányítási programjának értékelése alapján Dobó István Gimnázium 3300. Eger, Széchenyi út 19. Készült: 2011. június 30.

Részletesebben

Belső ellenőrzési terve

Belső ellenőrzési terve Belső ellenőrzési terve A vezetői feladatokat ellátók, továbbá a pedagógus és más munkakörben foglalkoztatottak ellenőrzése, értékelése az éves munkatervben ütemezett módon történik. Az intézmény egy tanévre

Részletesebben

MINŐSÉGÜGYI BESZÁMOLÓ 2011/2012. TANÉV

MINŐSÉGÜGYI BESZÁMOLÓ 2011/2012. TANÉV 1. PETŐFI SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA MINŐSÉGÜGYI BESZÁMOLÓ 2011/2012. TANÉV Atkár, 2012. június 15. Készítette: Tősér Gyuláné minőségügyi csop. vezető Minőségügyi beszámoló Intézményünkben minden kolléga

Részletesebben

Kerekharaszt Község Polgármesterétől : 3009 Kerekharaszt, Bimbó utca 2. : 37/ :37/ :

Kerekharaszt Község Polgármesterétől : 3009 Kerekharaszt, Bimbó utca 2. : 37/ :37/ : Kerekharaszt Község Polgármesterétől : 3009 Kerekharaszt, Bimbó utca 2. : 37/541-434 :37/541-433 : polgarmester@kerekharaszt.hu /2016. Előkészítésben közreműködött: Ludányi Brigitta köznevelési referens

Részletesebben

ABIGÉL TÖBBCÉLÚ INTÉZMÉNY 2017/2018. tanév

ABIGÉL TÖBBCÉLÚ INTÉZMÉNY 2017/2018. tanév ABIGÉL TÖBBCÉLÚ INTÉZMÉNY 2017/2018. tanév Telephelyek Székhely Pedagógusok létszáma és végzettsége - 2 fő rajz - 1 fő drámapedagógus - 4 fő tánc Oktatott tantárgyak Összlétszám Csoportok száma - vizuális

Részletesebben

Nevelési- oktatási intézmények szervezeti és működési szabályzatának köznevelési törvényben előírt kötelező felülvizsgálata.

Nevelési- oktatási intézmények szervezeti és működési szabályzatának köznevelési törvényben előírt kötelező felülvizsgálata. Nevelési- oktatási intézmények szervezeti és működési szabályzatának köznevelési törvényben előírt kötelező felülvizsgálata RAABE konferencia Budapest, 2013.02.28 dr. Gera Tibor Valamennyi nevelési-oktatási

Részletesebben

BEVEZETŐ. Grúber György igazgató

BEVEZETŐ. Grúber György igazgató BEVEZETŐ 2015. május 25-én került sor az Országos Kompetenciamérésre a 10. évfolyamos tanulók csoportjának körén. A felmérés célja a tanulók szövegértési képességének és matematikai eszköztudásának felmérése

Részletesebben

JÁDNI SZAKKÉPZŐ ISKOLA. 2013/2014. tanév munkaterve. Összeállította: Tóth Zoltán Jóváhagyta: tantestület Dátum:

JÁDNI SZAKKÉPZŐ ISKOLA. 2013/2014. tanév munkaterve. Összeállította: Tóth Zoltán Jóváhagyta: tantestület Dátum: JÁDNI SZAKKÉPZŐ ISKOLA 2013/2014. tanév munkaterve Összeállította: Tóth Zoltán Jóváhagyta: tantestület Dátum: 2013.09.02. Bevezetés Az idei lesz az első olyan tanév, amely a köznevelési törvény és a hozzá

Részletesebben

Uniós fejlesztések a köznevelésben - A pedagógiai-szakmai ellenőrzés rendszere

Uniós fejlesztések a köznevelésben - A pedagógiai-szakmai ellenőrzés rendszere Uniós fejlesztések a köznevelésben - A pedagógiai-szakmai ellenőrzés rendszere Uniós fejlesztések a köznevelésben - A pedagógiaiszakmai ellenőrzés rendszere A tanfelügyeleti fejlesztések helye a TÁMOP-3.1.8

Részletesebben

INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS TÁMOP 3.1.8.

INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS TÁMOP 3.1.8. INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS TÁMOP 3.1.8. ISO 9000 FÓRUM XXII. NEMZETI KONFERENCIA Balatonalmádi, 2015. szeptember 17. ISOFÓRUM XXII. NK A MEGÚJULÓ KÖZNEVELÉS ÉRTÉKELÉSI KERETRENDSZERE Minősítés Tanfelügyelet

Részletesebben

Az Intézményi Minőségirányítási Program értékelése 1. számú melléklet

Az Intézményi Minőségirányítási Program értékelése 1. számú melléklet Az Intézményi Minőségirányítási Program értékelése 1. számú melléklet 2008-2009-es tanév Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola 6800 Hódmezővásárhely, Szent István tér 2. 1 I. Bevezető A nevelőtestület

Részletesebben

A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 10. SZÁMÚ MELLÉKLETE

A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 10. SZÁMÚ MELLÉKLETE A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 10. SZÁMÚ MELLÉKLETE A SZAKMAI MUNKAKÖZÖSSÉGEK EGYÜTTMŰKÖDÉSE, KAPCSOLATTARTÁSÁNAK RENDJE, A PEDAGÓGUSOK MUNKÁJÁNAK SEGÍTÉSÉBEN

Részletesebben

PETŐFI MŰVELŐDÉSI HÁZ SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

PETŐFI MŰVELŐDÉSI HÁZ SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT PETŐFI MŰVELŐDÉSI HÁZ SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Az intézmény neve: Petőfi Művelődési Ház Székhelye, címe: 8182 Berhida Orgona u 2. Az intézmény fenntartó szerve: Berhida Város Önkormányzata Székhelye,

Részletesebben

A Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium MUNKATERVE a 2014/2015. tanévre Készítette: Nagy Györgyné

A Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium MUNKATERVE a 2014/2015. tanévre Készítette: Nagy Györgyné A Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium MUNKATERVE a 2014/2015. tanévre Készítette: Nagy Györgyné Az éves munkaterv fő részei: I. Iskolai munkaterv 1. A 2014/2015. tanév kiemelt céljai

Részletesebben

Az ellenőrzéssel érintett köznevelési intézmény adatai: az intézmény neve: az intézmény székhelye: az intézmény vezetője: OM azonosítója az intézmény

Az ellenőrzéssel érintett köznevelési intézmény adatai: az intézmény neve: az intézmény székhelye: az intézmény vezetője: OM azonosítója az intézmény Az ellenőrzéssel érintett köznevelési intézmény adatai: az intézmény neve: az intézmény székhelye: az intézmény vezetője: OM azonosítója az intézmény fenntartója: a fenntartó székhelye: a fenntartó képviselője:

Részletesebben

Fogalomtár Szakkifejezések és fogalom meghatározások

Fogalomtár Szakkifejezések és fogalom meghatározások Minőségirányítási Kézikönyv 4. sz. melléklete Fogalomtár Szakkifejezések és fogalom meghatározások Erőforrások: A könyvtár forrásai, beleértve a személyzetet, dokumentumokat, berendezéseket, könyvtári

Részletesebben

ADMINISZTRATÍV IGAZGATÓHELYETTES

ADMINISZTRATÍV IGAZGATÓHELYETTES ADMINISZTRATÍV IGAZGATÓHELYETTES I. Intézmény:... II. Személyi és szervezeti rendelkezések: 1. Dolgozó neve:... 2. Munkahelye:... 3. Munkakörének megnevezése: admininsztratív igazgatóhelyettes 4. Munkaköre

Részletesebben

inárcsi Tolnay Lajos Általános Iskola

inárcsi Tolnay Lajos Általános Iskola SZAKÉRTŐI VÉLEMÉNY az inárcsi Tolnay Lajos Általános Iskola 2365 Inárcs, Tolnay Lajos út 1. Szervezeti és Működési Szabályzatáról Készítette: Szegedi György közoktatási szakértő SZ024539 2011. április

Részletesebben

TÁRGY: A 2016/2017. nevelési év értékelésének szempontjai E L Ő T E R J E S Z T É S A SZEKSZÁRDI NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE

TÁRGY: A 2016/2017. nevelési év értékelésének szempontjai E L Ő T E R J E S Z T É S A SZEKSZÁRDI NÉMET NEMZETISÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat Deutsche Nationalitätenselbstverwaltung 7100 Szekszárd, Rákóczi Str. 69-71. levelezési cím: 7100 Szekszárd, Béla király tér 8. A NAPIREND SORSZÁMA: 10. MELLÉKLET:

Részletesebben

Stromfeld Aurél Gépipari, Építőipari és Informatikai Szakközépiskola

Stromfeld Aurél Gépipari, Építőipari és Informatikai Szakközépiskola Minőségirányítási program Stromfeld Aurél Gépipari, Építőipari és Informatikai Készítette: Vincze Béla Alkalmazotti közösség jóváhagyásának dátuma: 2004. április 20. Fenntartóhoz történt benyújtás dátuma:

Részletesebben

ÖNÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT

ÖNÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT ÖNÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZAT Érvényes: 2015. 09.24-től A szabályzat és az önértékelés jogi alapja 1. A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény (64-65., 86-87 ) 2. A nevelési- oktatási intézmények

Részletesebben

HELYZETELEMZÉS A TELEPHELYI KÉRDŐÍV KÉRDÉSEIRE ADOTT VÁLASZOK ALAPJÁN

HELYZETELEMZÉS A TELEPHELYI KÉRDŐÍV KÉRDÉSEIRE ADOTT VÁLASZOK ALAPJÁN 2017/2018 Iskolánkban a hagyományos alapképzés mellett emelt óraszámú képzést folytatunk angolból. Idegen nyelvet és informatikát első osztálytól oktatunk. Elnyertük a Digitális iskola címet. Évek óta

Részletesebben

Helyzetelemzés. Elengedhetetlené vált a pedagógusok szemléletváltása. gondolkodás és gyakorlat átalakítására és módosítására törekszik.

Helyzetelemzés. Elengedhetetlené vált a pedagógusok szemléletváltása. gondolkodás és gyakorlat átalakítására és módosítására törekszik. 2008/2009. tanév Helyzetelemzés A 2004/2005-ös tanévvel kezdődően működik iskolánkban az integrációs rendszer, s ennek részeként követelmény lett a módszertani ismeretek frissítése, újítása és bővítése.

Részletesebben