SZERETETTEL KÖSZÖNTÖM ÖNÖKET SÁNDORNÉ ÚJ ÉVA OKL. ADÓSZAKÉRTŐ 1

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "SZERETETTEL KÖSZÖNTÖM ÖNÖKET SÁNDORNÉ ÚJ ÉVA OKL. ADÓSZAKÉRTŐ 1"

Átírás

1 SZERETETTEL KÖSZÖNTÖM ÖNÖKET SÁNDORNÉ ÚJ ÉVA OKL. ADÓSZAKÉRTŐ 1

2 A TÁRSASÁGI ADÓ VÁLTOZÁSAI 2

3 40 euró behajtási költségátalány A behajtási költségátalány július 1-jén került a Polgári Törvénykönyv (Ptk.) rendelkezései közé, és az ezzel kapcsolatos rendelkezés a március 15-én hatályba lépett új Ptk.-ban is megtalálható. Behajtási költségátalány követelése kizárólag a július 1. napján és ezt követően megkötött, valamint ezen időpontot követően módosított szerződések esetében alkalmazható. Nincsen olyan kötelezettség, ami a korábban megkötött szerződések módosítását írná elő. 3

4 A behajtási költségátalány jellemzői annak összege a késedelembe esés napjától esedékesen külön erre vonatkozó fizetési felszólítás hiányában is megilleti a hitelezőt; 40 eurónál magasabb összegben is érvényesen meghatározható; a késedelmi kamat összegén felül érvényesíthető. 4

5 40 euró behajtási költségátalány Fizetési felszólításra sincs szükség! A kötelezett késedelme esetén a 40 euró behajtási költségátalány minden további feltétel nélkül jár. Ha a késedelembe eső fél önként teljesít, akkor ez a 40 euró is megilleti a hitelezőt. Nem befolyásolja a kötelezettséget, hogy az adós kimentette-e a késedelmét, egy napot késett-e vagy egy hónapot, továbbá a hitelezőnek felmerült-e egyáltalán bármilyen költsége a behajtással vagy sem. 5

6 40 euró behajtási költségátalány A behajtási költségátalány késedelmenként és nem számlánként követelhető a késedelmi kamat összegén felül. Ha a szerződésben részletfizetésben állapodtak meg a felek, akkor annyi részlet után érvényesíthető a költségátalány, ahány részlettel késedelembe estek. 6

7 40 euró behajtási költségátalány A késedelmi kamat és a behajtási költségátalány pénzneme az új Ptk. 6:155. (2) bekezdése értelmében a főtartozás pénzneméhez igazodik. A 40 eurót a késedelmi kamatfizetési kötelezettség kezdőnapján érvényes MNB árfolyamon kell forintra átszámítani. 7

8 Jogosult (!?) A jogosult a megfizetett és elszámolt egyéb bevételek után fizeti meg a társasági adót. 40 euró tao Kötelezett A kötelezett könyveiben egyéb ráfordításként elszámolt behajtási költségátalány a vállalkozás érdekében felmerült költségként érvényesíthető a társasági adóban évi C. tv. 81. (2) b) 8

9 40 euró áfa A behajtási költségátalány nem minősül termékértékesítésnek, illetve szolgáltatásnyújtásnak, ezért az áfa tv a alapján nem képez adóalapot, arról számlát sem kell kiállítani. 9

10 Osztalékelőleg évi V. tv. 3: ; 3:263. ). A taggyűlés, a közgyűlés az ügyvezető, részvénytársaságnál az igazgatóság javaslatára, felügyelő bizottság működése esetén a bizottság jóváhagyásával két, egymást követő beszámoló elfogadása közötti időszakban osztalékelőleg fizetéséről határozhat. A döntés feltétele minden esetben közbenső mérleg készítése. Megszűnt a mérlegfordulónapot követő hat hónapon belül a beszámoló alapján történő osztalékelőleg fizetés lehetősége.

11 A közbenső mérleg A közbenső mérleg fordulónapját jogszabály konkrétan nem határozza meg, azt az adott gazdasági társaság hatáskörébe utalja azzal, hogy az a közbenső mérleg céljával összefüggésben a lehető legközelebbi legyen. Minél távolabbi ugyanis a közbenső mérleg fordulónapja és a kifizetés, annál nagyobb lehet a valószínűsége, hogy az osztalékelőleget vagy egy részét vissza kell fizetni fedezet hiányában. 11

12 Osztalékelőleg Változás a Gt. előírásához képest az is, hogy ha az osztalékelőleg kifizetését követően elkészülő éves beszámolóból az állapítható meg, hogy osztalékfizetésre nincs, vagy az előlegnél kisebb összegben van csak lehetőség, az osztalékelőleget (arányos részét) a kft. tagoknak a törvény előírása alapján, a részvényeseknek a társaság felhívására vissza kell fizetni. (Korábban az esetleges visszafizetésről a kifizetés előtt kellett nyilatkozni).

13 2014. március 15. tőkeemelés évi V. törvény (Ptk) A március 15-ét követő első társasági szerződés (alaptó okirat) módosítással egyidejűleg kell a változtatást elvégezni. Ennek hiányában a korlátolt felelősségű társaság, részvénytársaság és egyesülés esetén március 15-ig kell benyújtani a változás bejegyzési kérelmet. MILLIÓ PÉNZBÍRSÁG, TÖRLÉS

14 A tőkeemelés - szerződésmódosítás A törzstőke emelésig a társaságnak a Gt. rendelkezéseit kell alkalmaznia és társasági szerződés módosításról nem határozhat. Ha ugyanis társasági szerződés módosításról határoz bármilyen okból (pl. székhely változás, vagy a tag lakcímének változása) akkor már köteles az Új Ptk rendelkezéseivel összhangba hozni a létesítő okiratot, kft esetén ez pedig szükségszerűen tőkeemelést jelent, ha a tőke nem éri el a hárommillió forintot.

15 Kapcsolt vállalkozás transzferár évi CC. törvény A Tao tv december 31-ig hatályban lévő (6) bekezdése alapján csak a jegyzett tőke nem pénzbeli hozzájárulással történő teljesítése, emelése esetében volt szükséges a transzferár szabályok alkalmazása, a kötelezettség a tőketartalék nem pénzbeli hozzájárulással történő teljesítésére, emelésére nem vonatkozott január 1-jétől a transzferárszabályokat nemcsak a jegyzett tőke, hanem a tőketartalék nem pénzbeli hozzájárulással történő teljesítése, emelése esetén is alkalmazni szükséges, amennyiben többségi befolyással rendelkező vagy az alapítással ilyenné váló tag (részvényes) teljesíti a nem pénzbeli hozzájárulást, illetve részesedik a vagyonból. 15

16 2014. március 15. A civil szervezet fogalma kikerül az új Ptk-ból (2013. évi V. törvény) Új szabályozás a Civil törvényben évi CLXXV. törvény pont. 16

17 A gazdasági-vállalkozási tevékenység Civil törvény évi CLXXV. törvény Minden olyan tevékenység ide tartozik, amely nem cél szerinti vagy közhasznú tevékenység, illetve nem adomány elfogadása, hanem ezeken kívüli, jövedelem- és vagyonszerzésre irányuló vagy azt eredményező gazdasági tevékenység, aminek tényállási eleme az üzletszerűség is. 60% Elsődlegesen gazdasági-vállalkozási tevékenységre nem alapítható civil szervezet. 17

18 Ingatlannal rendelkező társaság 4. 18/a. A beszámolójában vagy kapcsolt vállalkozásaival együttesen [csoport], az egyes beszámolókban kimutatott eszközök mérlegfordulónapi könyv szerinti értékének (együttes) összegéből a belföldön fekvő ingatlan értéke több mint 75 százalék 75% 75% éig mérlegfordulónapi piaci érték Mérlegfordulónap 18

19 Szabályozott ingatlanbefektetési társaság évi CII törvény + TAO 4. 30/a/b/c Szabályozott ingatlanbefektetési társaság (elővállalkozás) Szabályozott ingatlanbefektetési projekttársaság Bank és biztosító tulajdoni hányadára vonatkozó korlátozások 10% 19

20 Telephely Külföldi személynél belföldi telephelyet keletkeztet: ingatlan és természeti erőforrás térítés ellenében történő hasznosítása, ingatlanhoz és természeti erőforráshoz kapcsolódó vagyoni értékű jog hasznosítása: térítés ellenében történő átadása, értékesítése, Apportálása ingatlan értékesítése. 20

21 Termőföld a mező-, erdőgazdasági földek forgalmáról szóló évi CXXII. törvényben meghatározott mező-, erdőgazdasági hasznosítású föld Külterület Belterület

22 Termőföldből átminősített ingatlan 4. 18/c. + Tao. tv. 8. (1) bekezdés k) és l) a művelési ág változás ingatlan-nyilvántartási átvezetéséről szóló döntés meghozatalának a napjától számított öt adóéven keresztül az a külterületi ingatlan, amely a művelési ág változás átvezetése eredményeként az ingatlan-nyilvántartásban termőföldből művelés alól kivett területté vált (nem tartozik e fogalom körébe a belterületi ingatlan). 5 év 22

23 A nem jelentős hiba (8) bekezdés Módosult a nem jelentős összegű hiba társasági adó szerinti kezelése. Az ilyen hiba vonatkozásában megszűnt az önellenőrzési kötelezettség, azt a feltárás napját tartalmazó adóév adóalapjában kell figyelembe venni. Elfelejtett lekönyvelni egy bevételi számlát Talál egy költségszámlát

24 A nem jelentős összegű hiba a korábbi évek számvitelében Az adóalanynak túlfizetése keletkezett a feltárt hiba miatt Az adóalanynak adóhiánya keletkezett a feltárt hiba miatt Adóalap növelés a feltárás évében + önrevízió Az adóalany dönthet Feltárás évében elszámolja, nincs adóalap növelés és nincs önrevízió Adóalap csökkentés a feltárás évében és kötelező önrevízió 24

25 Bejelentett részesedés nap 60 nap 75 nap 30 % 10 % 1 év

26 K+F közvetlen költségek megosztása a kapcsolt vállalkozások között [7. (1) bek. w) pont, 7. (21) bek., 3. sz. melléklet A/15. pont] Az adózás előtti eredményt csökkenti az adózó választása szerint a kapcsolt vállalkozása saját tevékenységi körében végzett K+F tevékenységének a közvetlen költségére tekintettel a t) pont szerint megállapított, de választása szerint nem érvényesített összeg azzal, hogy a 3. sz. melléklet A) rész 15. pontja szerinti körülmények fennállását az adózó vonatkozásában is vizsgálni kell. (Fentiek nem vonatkoznak a 7. (17) bekezdés szerinti összegre) 26

27 K + F Nyilatkozat és adatszolgáltatás A 7. (1) bekezdés w) pont akkor alkalmazható, ha az adózó rendelkezik az adóbevallás benyújtásáig a kapcsolt vállalkozása írásos nyilatkozatával, amely tartalmazza a kapcsolt vállalkozás adóévi saját tevékenységi körében végzett K+F tevékenysége közvetlen költségének összegét, valamint az összegre tekintettel az adózó(k) által érvényesíthető összeget. A kapcsolt vállalkozás által adott nyilatkozat(ok)ban meghatározott összeg(ek) nem haladhatják meg a nyilatkozat kiállítója által a t) pont alapján érvényesíthető összeget. A nyilatkozatban szereplő adatokról a nyilatkozat kiállítója, valamint a kedvezményezett a társasági adóbevallásban adatszolgáltatásra kötelezett. 27

28 Példa K+F kedvezmény megosztása A, B és C kapcsolt vállalkozások, és B elszámol 100 K+F közvetlen költséget 2014-ben A B 100 K + F C Döntés az elfogadásról B a 100 költségből nyilatkozat mellettátad A -nak 20-at, C -nek 30-at, tehát megtart magának 50- et. Döntés az elfogadásról 28

29 KKV beruházási adóalap-csökkentő kedvezmény Az adóév utolsó napján KKV-nak minősülő adózónál ha igénybe kívánja venni a kedvezményt a korábban még használatba nem vett ingatlan, valamint a korábban még használatba nem vett, a műszaki berendezések, gépek, járművek közé sorolandó tárgyi eszköz üzembe helyezése érdekében elszámolt adóévi beruházások értéke, továbbá az ingatlan bekerülési értékét növelő adóévi felújítás, bővítés, rendeltetés-változtatás, átalakítás értéke, valamint az immateriális javak között az adóévben állományba vett, korábban még használatba nem vett szoftvertermékek felhasználási joga, szellemi termék bekerülési értéke. Az egyéb feltételek és előírások változatlanok: Max. 30M Ft Csak magánszemély tagok De minimis támogatás 29

30 A fejlesztési tartalék 2008-ban képzett fejlesztési tartalék 6 év Utoljára 2014-ben lesz felhasználható 2010-ban képzett fejlesztési tartalék 4 év Utoljára 2014-ben lesz felhasználható 30

31 A fejlesztési tartalék 7. (15) Ha nem történik meg a felhasználás a törvény adta időn belül Adókülönbözet ( a fejlesztési tartalék képzésének adóévének TAO %-a) Késedelmi pótlék 31

32 Veszteségleírás beolvadásnál 17. (7) Kiegészül a szabály beolvadásnál a jogutódra vonatkozóan: a jogutód a jogelődnek a beolvadás adóévében keletkezett negatív adóalapjával első alkalommal a beolvadás napját magában foglaló adóévének adózás előtti eredményét csökkentheti. 32

33 Elismert költség az adóalapnál Éttermi szolgáltatás igénybevétele esetén a bankkártyával, hitelkártyával történő fizetésre tekintettel kapott nyugta alapján elszámolt költség, ráfordítás, feltéve, hogy a szolgáltatás igénybevétele a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerinti reprezentáció céljából történik. 33

34 KKV beruházási hitel kamata utáni adókedvezmény - 22/A. (2) a december 31-ét követően, de december 31-éig megkötött szerződés alapján igénybe vett (1) bekezdés szerinti hitelre az adóévben fizetett kamat 40 százaléka, a december 31-ét követően megkötött szerződés alapján igénybe vett hitelre az adóévben fizetett kamat 60 százaléka. 34

35 A sport támogatása 2014 A kedvezmény viszont az adott évben csak a számított adó hetven százalékáig vehető igénybe, a fennmaradó hányad viszont átvihető a következő hat évre. Max. 70% 35

36 Filmgyártás előadó-művészet Támogatás Kiegészítő támogatás 36

37 A kiegészítő támogatás filmgyártás támogatása esetén vagy a Magyar Nemzeti Filmalap Közhasznú Nonprofit Zrt., vagy a támogatási igazolás kiállításának alapjául szolgáló támogatásban részesülő filmalkotás filmelőállítója jogosult ( től); előadó-művészeti szervezet támogatása esetén pedig vagy az előadóművészeti szervezetek támogatásáról és sajátos foglalkoztatási szabályairól szóló törvény szerint központi költségvetési támogatás nyújtására jogosult minisztérium, vagy a támogatási igazolás kiállításának alapjául szolgáló támogatásban részesülő előadó-művészeti szervezet jogosult. Az átutalt összegről nincs bejelentési kötelezettség a NAV felé. 37

38 2014 Az adókedvezmény a támogatás adóéve és az ezt követő három adóév helyett, a támogatás adóéve, és az azt követő adóévek adójából, de legutoljára a támogatás naptári évét követő hatodik naptári évben lezáruló adóév adójából vehető igénybe. 6 év

39 Fejlesztési adókedvezmények július 1-től Régió Kedvezmény mértéke június 30-ig Kedvezmény mértéke július 1-től Közép-Magyarország 30% 0% Budapest 10% 0% Közép-Dunántúl 40% 35% Nyugat-Dunántúl 30% 25% Észak-Magyarország, Észak-Alföld, Dél-Alföld, Dél-Dunántúl 50% 50% A Közép-Magyarország régióban a kivételek közé tartozik pl.: Cegléd, Érd, Gödöllő, Kiskunlacháza, Maglód, Szigetszentmiklós, Pécel, Ráckeve, Vác, Vecsés 35 %-os támogatási intenzitás. Piliscsaba, Pilisjászfalu, Pilisvörösvár, Solymár 20 %-os támogatási intenzitás.

40 Fejlesztési adókedvezmények július 1-től Szűkül a jelenértéken 100 M Ft összegű beruházással elérhető kedvezmények köre. Ami maradt: az élelmiszer higiéniához kapcsolódó beruházások, a kutatás-fejlesztéshez kapcsolódó beruházások, a film- és videó gyártáshoz kapcsolódó beruházások, a részvények tőzsdei bevezetéséhez kapcsolódó, az önálló környezetvédelmi beruházások. Megszűnt 100 M Ft összegű beruházási kedvezmény: a széles sávú internet szolgáltatáshoz kapcsolódó beruházásnál, energiahatékonyságot szolgáló beruházásnál.

41 165/2014. (VII. 17.) Korm. rendelet a fejlesztési adókedvezményről A rendelet hatálya a Tao. törvény pontjában meghatározott adózóra terjed ki 97 Az adókedvezmény igénylésekor az elszámolható költség és az adókedvezmény jelenértékének kiszámításához a kérelem, illetve a bejelentés benyújtásának időpontjában érvényes diszkont kamatlábat kell figyelembe venni. 41

42 165/2014. (VII. 17.) Korm. rendelet a fejlesztési adókedvezményről A rendelet hatálya a Tao. törvény pontjában meghatározott adózóra terjed ki. diszkont kamatláb: az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet (Atr.) pontja szerinti kamatláb 97 42

43 De minimis Január 1-jén új európai uniós rendelet lépett életbe, amely a csekély összegű (de minimis) támogatás feltételeit szabályozza. A korábbi szabályozás december 31-éig volt hatályban, de az új de minimis rendelet átmeneti előírása alapján még június 30- áig alkalmazható. A Bizottság 1407/2013/EU rendelete (2013. december 18.) az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támogatásokra való alkalmazásáról, amely január 1-től december 31-ig hatályos. 43

44 2014. május 31-ei adóbevallás A de minimis támogatások minősíthetők az 1407/2013/EU rendelet szerint (ha azok előírásának megfelelnek). minősíthetők a december 31-éig hatályos 1998/2006/EK rendelet előírása alapján is (ha azok előírásának megfelelnek). 44

45 A pénzügyi intézményekre vonatkozó különadók 1. Pénzügyi szervek különadója 2. Hitelintézeti járadék 3. Hitelintézetek különadója 4. A tranzakciós illeték 5. A beleseti adó 6. A biztosítási adó

46 3. A hitelintézetek különadója évi LIX. törvény 4/B.

47 3. A hitelintézetek különadója A hitelintézet a 2014-ben kezdődő üzleti évére (adóévére) vonatkozóan különadó megállapítására, bevallására és fizetésére kötelezett. A különadó alapja az üzleti év (adóév) adózás előtti eredménye, növelve az annak terhére a pénzügyi szervezetek különadója címén fizetett (fizetendő) összegének megfelelően ráfordításként elszámolt összegével

48 A különadó mértéke A különadó mértéke 30 százalék, de a hitelintézet által az adóévre fizetendő különadó összege nem haladja meg a hitelintézetet pénzügyi szervezetek különadója címén az adóévre terhelő, a 4/A. (7) bekezdésében foglaltak figyelmen kívül hagyásával kiszámított összeget. 30%

49 A különadó megállapításának határideje A hitelintézet a különadót a társasági adóra vonatkozó bevallás benyújtásának határidejéig megállapítja, külön nyomtatványon bevallja és megfizeti. Ha az adózó a pénzügyi intézmények különadójára vonatkozóan benyújtott adóbevallását a különadóra vonatkozó bevallásának benyújtását követően módosítja, az adó megállapításához való jog elévüléséig köteles a már benyújtott különadó-bevallását is módosítani, vagy - ha önellenőrzésre már nem jogosult - ismételt ellenőrzés megindítása iránti kérelem előterjesztésével kezdeményezni fizetendő különadójának módosítását is.

50 Banki pénzvisszatérítés miatti önellenőrzés Ha vissza kell fizetni az ügyfeleknek az árfolyamrést, annak elég messzire vezető, tovagyűrűző adóhatásai lehetnek. A rossz követeléseket a bankok már leértékvesztették, adóalapban elszámolták, akkor ezt most mind önellenőrízni kellene évekre visszamenőleg? 2015 (?) Bankadóban ugyanez, mivel a jogosulatlan követelések visszafizetésével a 2009-es mérlegfőösszeg változik, önellenőrízni kell a bankadót is? A bankadóvisszaigénylésekről nem is beszélve (végtörlesztés és a 90 napon túli követelések egy részének elengedése miatti veszteség 30%-a csökkentette a bankadót, amit önellenőrzéssel lehetett visszaigényelni).

III. A társasági adó változásai. 2014.10.12. Szilágyi Miklósné 1

III. A társasági adó változásai. 2014.10.12. Szilágyi Miklósné 1 III. A társasági adó változásai 2014.10.12. Szilágyi Miklósné 1 1. Fogalmak változásai Bejelentett részesedés a bejelentett részesedés a belföldi jogszabályok alapján létrejött jogi személyben, jogi személyiséggel

Részletesebben

Társasági adó 2014. Szabad vállalkozási zóna

Társasági adó 2014. Szabad vállalkozási zóna Társasági adó 2014. Szabad vállalkozási zóna A térség fejlődése érdekében, a Kormány által kijelölt, térségi gazdaságfejlesztő szervezet által koordinált, közigazgatási határokkal, illetve helyrajzi számokkal

Részletesebben

V. A társasági adóról és az osztalékadóról szóló évi LXXXI. törvény módosítása (a évi CC. törvény alapján)

V. A társasági adóról és az osztalékadóról szóló évi LXXXI. törvény módosítása (a évi CC. törvény alapján) V. A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény módosítása (a 2013. évi CC. törvény alapján) A társasági adótörvény módosítása a vállalkozási-gazdasági környezet kedvezőbbé tétele

Részletesebben

Társasági adó változások 2014

Társasági adó változások 2014 Társasági adó változások 2014 Dr. Gróf Gabriella Igazságügyi adó- és könyvszakértő Jogász, bejegyzett könyvvizsgáló Jogszabályi háttér 2013. évi XXXVII. törvény Hatály: 2013. május 19. 2013. évi CC. törvény

Részletesebben

Társasági adó 2014. 2013. évi CC. törvény 2013. évi CCXXXVI. törvény

Társasági adó 2014. 2013. évi CC. törvény 2013. évi CCXXXVI. törvény Társasági adó 2014. 2013. évi CC. törvény 2013. évi CCXXXVI. törvény. 1 Társasági adó bevallás Bevallás - 1329. számú bevallás - az adóévet követő ötödik hónap utolsó napja új: energiaellátók jövedelemadó

Részletesebben

Társasági adó 2013. Társasági adó 2013. Társasági adó 2013. 2013.12.16.

Társasági adó 2013. Társasági adó 2013. Társasági adó 2013. 2013.12.16. Társasági adó 2013. ÚJ: Látvány-csapatsport fejlesztése 4. 43/a. pont érdekében létrejött közhasznú alapítvány Minden olyan, a sportról szóló (2004. évi I.) törvényben meghatározott szabályok szerint működő

Részletesebben

Dr. Vágyi Ferenc Róbert GYAKORLATI FELADATOK, TEENDŐK AZ ADÓTÖRVÉNY-MÓDOSÍTÁSOKHOZ KAPCSOLÓDÓAN 2014

Dr. Vágyi Ferenc Róbert GYAKORLATI FELADATOK, TEENDŐK AZ ADÓTÖRVÉNY-MÓDOSÍTÁSOKHOZ KAPCSOLÓDÓAN 2014 GYAKORLATI FELADATOK, TEENDŐK AZ ADÓTÖRVÉNY-MÓDOSÍTÁSOKHOZ KAPCSOLÓDÓAN 2014 3.2. A társasági adó változásai 3.2.1. Fogalmak változásai Bejelentett részesedés a bejelentett részesedésa belföldi jogszabályok

Részletesebben

Társasági adótörvény változása

Társasági adótörvény változása Dr. Gróf Gabriella 2012. évi CLXXVIII. törvény Hatály: 2013. 01. 01. Adóalanyok Nem Tao alany a Nemzeti Eszközkezelő Zrt (2012. 06. 20.) Nem Tao alany a kényszertörlési eljárás alatt álló adózó a kényszertörlési

Részletesebben

1429 BEVALLÁS és 1429-A ADATSZOLGÁLTATÁS

1429 BEVALLÁS és 1429-A ADATSZOLGÁLTATÁS BEVALLÁS és 1429-A ADATSZOLGÁLTATÁS a 2014. évi társasági adóról, a hitelintézeti járadékról, az energiaellátók jöv.adójáról, a hitelintézetek különadójáról, az inno. járulékról, ill. a szakképzési hozzájárulásról

Részletesebben

Tájékoztató a Madách Színház támogatása esetén érvényesíthető adókedvezményekről

Tájékoztató a Madách Színház támogatása esetén érvényesíthető adókedvezményekről Tájékoztató a Madách Színház támogatása esetén érvényesíthető adókedvezményekről A Madách Színház Budapest egyik legnépszerűbb és legsikeresebb színháza. A kiegyensúlyozott működéséhez, a produkciók igényes

Részletesebben

Elvárt adó - nyilatkozat

Elvárt adó - nyilatkozat Elvárt adó - nyilatkozat Megnevezés Az adóévben Az adóévet megelőző adóévben 2. adóévben Igen Nem Igen Nem Igen Nem Az adózás előtti eredmény nagyobb-e, mint a korrigált bevétel 2%-a? Igen esetén a további

Részletesebben

2006. január 1-jétől a szolgáltatások költségeinek elszámolása elsődlegesen költségviselőkre, költséghelyekre történő könyvelés esetén

2006. január 1-jétől a szolgáltatások költségeinek elszámolása elsődlegesen költségviselőkre, költséghelyekre történő könyvelés esetén 2006. január 1-jétől a szolgáltatások költségeinek elszámolása elsődlegesen költségviselőkre, költséghelyekre történő könyvelés esetén 71. Szolgáltatás költségei 1/231. 4. 81 82. Belföldi értékesítés közvetlen

Részletesebben

Társasági adó Társasági adó Társasági adó 2012 Könyvelő Budapest - Smart Balance webhelyen lett közzétéve (http://www.smartbalance.

Társasági adó Társasági adó Társasági adó 2012 Könyvelő Budapest - Smart Balance webhelyen lett közzétéve (http://www.smartbalance. Társasági adó 2012 Társasági adó 2012 Pollák Márton: +36 30 332 5119 1. oldal (összes: 23) Társasági adókulcs Társasági adó 2012 2012-ben nem változik az adókulcs. Továbbra is a pozitív adóalap 500 millió

Részletesebben

HÍRLEVÉL 2013/10. Ecovis Holding Budapest

HÍRLEVÉL 2013/10. Ecovis Holding Budapest WWW.ECOVIS.HU WWW.ECOVIS.COM Tartalom HÓNAP témái: A személyi jövedelemadó és társasági adó 2014. évi várható változásai KÖZLÖNYfigyelő: A Magyar Közlönyben 2013.október hónapban (MK. 2013. évi 161. 2013.

Részletesebben

2014-től a családi adókedvezmény családi járulékkedvezmény formájában az egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékukból is érvényesíthetővé válik.

2014-től a családi adókedvezmény családi járulékkedvezmény formájában az egészségbiztosítási és nyugdíjjárulékukból is érvényesíthetővé válik. Adóváltozások 2014: szja-t és tao-t érintő adóváltozások Az Országgyűlés 2013. november 18-án elfogadta az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot.

Részletesebben

Könyvelői Praktikum ( :34:29 IP: Copyright 2018 Egzatik Szakkiadó Kft. - Minden jog fenntartva.

Könyvelői Praktikum ( :34:29 IP: Copyright 2018 Egzatik Szakkiadó Kft. - Minden jog fenntartva. Munkabér előleg Időállapot: 2017-01-01-2017-12-31 Szerző: Varga Ferenc, Lektor: Zatik László, Módosítva: 2017-01-03 14:57:11 Tartalomjegyzék: 1. A munkabérelőleg elszámolásának gyakorlata 2. Adózás 3.

Részletesebben

Készítette: Nagypál Imre Pécs, november 29.

Készítette: Nagypál Imre Pécs, november 29. A kisadózó vállalkozások tételes adója és a kisvállalati adó 2014. évi változásai Készítette: Nagypál Imre Pécs, 2013. november 29. Jogszabályi hely A 2012. évi XCLVII. tv. a kisadózó vállalkozások tételes

Részletesebben

Dr. Gróf Gabriella. Igazságügyi adó- és könyvszakértő Jogász, bejegyzett könyvvizsgáló

Dr. Gróf Gabriella. Igazságügyi adó- és könyvszakértő Jogász, bejegyzett könyvvizsgáló Dr. Gróf Gabriella Igazságügyi adó- és könyvszakértő Jogász, bejegyzett könyvvizsgáló 2000. évi C. törvény módosítása Jogszabályi háttér: 2013. évi XXXVII. törvény 2013. évi CC. törvény 2 Transzferár elszámolás

Részletesebben

Jogtechnikai módosítás a számviteli törvény változása miatt, kimaradt a rendkívüli bevétel a bevételek közül.

Jogtechnikai módosítás a számviteli törvény változása miatt, kimaradt a rendkívüli bevétel a bevételek közül. A kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló 2012. évi CXLVII. törvény [Katv.] módosításai (a 2016. évi LXVI. törvény alapján) I. Katv. módosításai 2016. június 16-tól hatályosan

Részletesebben

Tájékoztató a Madách Színház támogatása esetén érvényesíthető adókedvezményekről

Tájékoztató a Madách Színház támogatása esetén érvényesíthető adókedvezményekről Tájékoztató a Madách Színház támogatása esetén érvényesíthető adókedvezményekről A Madách Színház Budapest egyik legnépszerűbb és legsikeresebb színháza. A kiegyensúlyozott működéséhez, a produkciók igényes

Részletesebben

TÁRSASÁGI ADÓ

TÁRSASÁGI ADÓ TÁRSASÁGI ADÓ 2016-2017 A változások életbe lépése több lépcsőben történik: - 2016 július 1. és 16. - 2016 augusztus 1. - 2016 szeptember 1. - 2017 január 1. Adókulcs változás 2017. január 1: a kétkulcsos

Részletesebben

Adózási alapismeretek 4. konzultáció. Társasági adó

Adózási alapismeretek 4. konzultáció. Társasági adó Adózási alapismeretek 4. konzultáció Társasági adó A törvény 1996. évi LXXXI. törvény a társasági és osztalékadóról Az állami feladatok ellátásához szükséges bevételek biztosítása, a vállalkozások kedvező

Részletesebben

Társasági adó törvény kiemelt változásai november 19-én elfogadott törvény alapján Hatályba lépés: január 1.

Társasági adó törvény kiemelt változásai november 19-én elfogadott törvény alapján Hatályba lépés: január 1. Társasági adó törvény kiemelt változásai 2012. november 19-én elfogadott törvény alapján Hatályba lépés: 2013. január 1. Alapfogalmak Bejelentett immateriális jószág kiterjed arra az esetre is, ha az adózó

Részletesebben

1429. számú társasági adóbevallás

1429. számú társasági adóbevallás 1429. számú társasági adóbevallás Készítette: Bálóné Mazák Katalin 1429. számú társasági adóbevallás I. 1429.számú társasági adóbevallásról általánosságban II. Változások a 1429. számú társasági adóbevallásban

Részletesebben

Bugyi Nagyközség Önkormányzatának 27/2004. (XII. 13. ) számú r e n d e l e t e a helyi adókról I. FEJEZET. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Bugyi Nagyközség Önkormányzatának 27/2004. (XII. 13. ) számú r e n d e l e t e a helyi adókról I. FEJEZET. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Bugyi Nagyközség Önkormányzatának 27/2004. (XII. 13. ) számú r e n d e l e t e a helyi adókról egységes szerkezetben a 31/2004. (XII.14.) sz. a 29/2005. (XII.12.) és a 19/2007. (XII.17.) 16/2010. (XII.17.)

Részletesebben

ÖNELLENŐRZÉSI LAP ÖNELLENŐRZÉSI PÓTLÉKSZÁMÍTÁS

ÖNELLENŐRZÉSI LAP ÖNELLENŐRZÉSI PÓTLÉKSZÁMÍTÁS BAJI POLGÁRMESTERI HIVATAL 2836 Baj, Petőfi S. u. 50. Tel.: 34/488-597, fax: 34/488-020 ÖNELLENŐRZÉSI LAP a/az évi helyi iparűzési adó helyesbítéséhez Adózó neve: Székhelye: Telephelye: Levelezési címe:

Részletesebben

Társasági adó változások 2010-2011, 2013. 2010. november

Társasági adó változások 2010-2011, 2013. 2010. november Társasági adó változások 2010-2011, 2013 2010. november Adómérték A kedvezményes 10 %-os adókulcs változása 2010- ben átmenettel, új 29/K és 29/L -ok 2011-től minden adózóra 500 millió forint adóalapig

Részletesebben

Társasági adó 2013. évi változásai

Társasági adó 2013. évi változásai Társasági adó 2013. évi változásai a 2012. évi CLXXVIII. törvény alapján S. Csizmazia György könyvvizsgáló, okleveles adószakértő MKVK OK Kft. FOGALMI VÁLTOZÁSOK 1 Bejelentett immateriális jószág 4. 5/a.

Részletesebben

RENDSZERVÍZ PLUSZ KFT 1031 BUDAPEST, VÁCI MIHÁLY TÉR 1. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A 2012. ÉVI BESZÁMOLÓHOZ

RENDSZERVÍZ PLUSZ KFT 1031 BUDAPEST, VÁCI MIHÁLY TÉR 1. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A 2012. ÉVI BESZÁMOLÓHOZ RENDSZERVÍZ PLUSZ KFT 1031 BUDAPEST, VÁCI MIHÁLY TÉR 1. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A 2012. ÉVI BESZÁMOLÓHOZ I. Általános rész 1. A társaság bemutatása A cég neve: (rövidített) RENDSZERVÍZ PLUSZ KFT A cég neve:

Részletesebben

Benyújtandó 1 példányban az illetékes alsó fokú állami adóhatósághoz. Postára adás dátuma. Beérkezés dátuma. 3 5 1 5 Miskolc. jellege hsz. ép. ház em.

Benyújtandó 1 példányban az illetékes alsó fokú állami adóhatósághoz. Postára adás dátuma. Beérkezés dátuma. 3 5 1 5 Miskolc. jellege hsz. ép. ház em. H IV T L () Nemzeti dóés Vámhivatal BEVLLÁS a 2 évben kezdődő üzleti évi társasági adóról, a hitelintézeti járadékról, az energiaellátók jövedelemadójáról, a szakképzési és rehabilitációs hozzájárulásról

Részletesebben

Az EVA, a KATA, a KIVA és az iparűzési adó évi évközi és évi változásai. Készítette: Ferenczi Szilvia

Az EVA, a KATA, a KIVA és az iparűzési adó évi évközi és évi változásai. Készítette: Ferenczi Szilvia Az EVA, a KATA, a KIVA és az iparűzési adó 2018. évi évközi és 2019. évi változásai Készítette: Ferenczi Szilvia Az egyszerűsített vállalkozói adó változásai (2018. évi évköz változások) 1. Az egyszerűsített

Részletesebben

News Flash. Október, Korlátolt felelősségű társaságok osztalékfizetési szabályai Magyarországon

News Flash. Október, Korlátolt felelősségű társaságok osztalékfizetési szabályai Magyarországon News Flash Október, 2016 Korlátolt felelősségű társaságok osztalékfizetési szabályai Korlátolt felelősségű társaságok osztalékfizetési szabályai A személyi jövedelemadóról szóló törvény alapján, a korlátolt

Részletesebben

BEVALLÁS és 1329-A ADATSZOLGÁLTATÁS

BEVALLÁS és 1329-A ADATSZOLGÁLTATÁS BEVALLÁS és 1329-A ADATSZOLGÁLTATÁS a 2 évi társasági adóról, a hitelintézeti járadékról, az energiaellátók jövedelemadójáról, a hitelintézetek különadójáról, az innovációs járulékról, illetve a szakképzési

Részletesebben

RENDSZERVÍZ PLUSZ KFT 1031 BUDAPEST, VÁCI MIHÁLY TÉR 1. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A ÉVI BESZÁMOLÓHOZ

RENDSZERVÍZ PLUSZ KFT 1031 BUDAPEST, VÁCI MIHÁLY TÉR 1. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A ÉVI BESZÁMOLÓHOZ RENDSZERVÍZ PLUSZ KFT 1031 BUDAPEST, VÁCI MIHÁLY TÉR 1. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A 2011. ÉVI BESZÁMOLÓHOZ I. Általános rész 1. A társaság bemutatása A cég neve: (rövidített) RENDSZERVÍZ PLUSZ KFT A cég neve:

Részletesebben

A látvány-csapatsportok támogatási rendszerének megváltozott szabályai a gyakorlatban. (dr. Németh Nóra NAV Központi Hivatala)

A látvány-csapatsportok támogatási rendszerének megváltozott szabályai a gyakorlatban. (dr. Németh Nóra NAV Központi Hivatala) A látvány-csapatsportok támogatási rendszerének megváltozott szabályai a gyakorlatban (dr. Németh Nóra NAV Központi Hivatala) A módosított jogszabályi háttér és a hatálybalépés időpontja A társasági adóról

Részletesebben

A társasági adóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény 2011/2012

A társasági adóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény 2011/2012 A társasági adóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény 2011/2012 Hatálya Vállalkozási tevékenységet folytató Magyarországi illetőségű vállalkozások: Kft, Nyrt, Zrt, Bt, KKt, szövetkezetek, Egyesületek, Alapítványok,

Részletesebben

Példa az eszközök és források értékelésében jelentkező hibák elszámolására

Példa az eszközök és források értékelésében jelentkező hibák elszámolására Példa az eszközök és források értékelésében jelentkező hibák elszámolására Egy vállalkozásnál az önellenőrzés keretében hibát tártak fel 2008. március 12-én (a 2007. évi mérlegkészítés napját megelőzően).

Részletesebben

2017. adóévről Tótvázsony község önkormányzatának illetékességi területén folytatott állandó jellegű iparűzési tevékenység utáni adókötelezettségről

2017. adóévről Tótvázsony község önkormányzatának illetékességi területén folytatott állandó jellegű iparűzési tevékenység utáni adókötelezettségről AZ ADÓHATÓSÁG TÖLTI KI! Azonosító szám:.. Benyújtás, postára adás napja:... Átvevő aláírása: HELYI IPARŰZÉSI ADÓBEVALLÁS 2017. adóévről Tótvázsony község önkormányzatának illetékességi területén folytatott

Részletesebben

Társasági adókedvezmények. HLB Klient Csoport Adóosztály 2011.05.11

Társasági adókedvezmények. HLB Klient Csoport Adóosztály 2011.05.11 Társasági adókedvezmények 2011 HLB Klient Csoport Adóosztály 2011.05.11 Áttekintés Társasági adókedvezmény típusok Beruházási adókedvezmények Térségi és egyéb adókedvezmények (módosult /módosuló szabályozás

Részletesebben

Tájékoztató A Látvány-csapatsport felajánlás útján történő támogatásának szabályairól

Tájékoztató A Látvány-csapatsport felajánlás útján történő támogatásának szabályairól A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény az országgyűlés által elfogadott, az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények, valamint a Nemzeti Adóés Vámhivatalról

Részletesebben

T/229. számú. törvényjavaslat

T/229. számú. törvényjavaslat MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA T/229. számú törvényjavaslat az államháztartás egyensúlyát javító különadóról és a költségvetési forrásból származó kamattámogatások után fizetendő járadékról Előadó: Dr. Veres

Részletesebben

Kiegészítő melléklet

Kiegészítő melléklet 1031 Budapest, Váci Mihály tér 1. Kiegészítő melléklet a 2013. évi beszámolóhoz 1 I. Általános rész A társaság bemutatása Cég rövid neve Rendszervíz Plusz Pénzügyi Szolgáltató Korlátolt Cég teljes neve

Részletesebben

43/2010. (XII.10.) önkormányzati rendelet. a helyi iparűzési adóról

43/2010. (XII.10.) önkormányzati rendelet. a helyi iparűzési adóról 43/2010. (XII.10.) önkormányzati rendelet a helyi iparűzési adóról (Módosította a 24/2012. (VI.28.), a 16/2015. (V.7.), a 34/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelet) Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlése

Részletesebben

Kedvezményezett célok támogatása a társasági adó rendszerében új szabályok alapján

Kedvezményezett célok támogatása a társasági adó rendszerében új szabályok alapján Kedvezményezett célok támogatása a társasági adó rendszerében új szabályok alapján 2015 Közhasznú tevékenység, felsőoktatás támogatása esetén ADÓALAP-KEDVEZMÉNY(adózás előtti eredmény csökkentése) Filmalkotás,

Részletesebben

Személyes közreműködői díj kiegészítése és adóterhei 2010. január 1-jétől A gazdasági társaságoknál a tulajdonosok gyakran személyes közreműködésük

Személyes közreműködői díj kiegészítése és adóterhei 2010. január 1-jétől A gazdasági társaságoknál a tulajdonosok gyakran személyes közreműködésük Személyes e és adóterhei. január 1-jétől A gazdasági társaságoknál a tulajdonosok gyakran személyes közreműködésük után nem munkabért, hanem személyes at, tagi jövedelmet vesznek fel.. január 1-jétől megváltoztak

Részletesebben

Készítette: Szikora Gáborné

Készítette: Szikora Gáborné * Készítette: Szikora Gáborné *I. Fogalmak pontosítása, módosulása *Hatály: 2014.január 01. Adomány - kikerül a fogalomból az Szja törvényre hivatkozás - egy nyújtott támogatás az egyéb változatlan előírásokra

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET 2013. ÉVRE VIGADÓ KULTURÁLIS ÉS CIVIL KÖZPONT NONPROFIT KFT.

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET 2013. ÉVRE VIGADÓ KULTURÁLIS ÉS CIVIL KÖZPONT NONPROFIT KFT. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET 2013. ÉVRE VIGADÓ KULTURÁLIS ÉS CIVIL KÖZPONT NONPROFIT KFT.. ügyvezető Monor, 2014.02.28. 1/6 2013.ÉVI KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A cég neve: VIGADÓ KULTURLÁSI ÉS CIVIL KÖZPONT NONPROFIT

Részletesebben

dr. H. Nagy Dániel osztályvezető Nemzeti Adó- és Vámhivatal

dr. H. Nagy Dániel osztályvezető Nemzeti Adó- és Vámhivatal dr. H. Nagy Dániel osztályvezető Nemzeti Adó- és Vámhivatal A TÁRSASÁGI ADÓ SZEREPÉNEK NÖVEKEDÉSE 800000 700000 600000 500000 400000 300000 200000 100000 0 734700 689912 341400 Tervezett Tao bevétel (millió

Részletesebben

FIZETÉSI KÖTELEZETTSÉG KELETKEZÉSÉNEK IDŐPONTJA I. [Áfa tv. 58. (1) bek., Mód. tv.* 10. ]

FIZETÉSI KÖTELEZETTSÉG KELETKEZÉSÉNEK IDŐPONTJA I. [Áfa tv. 58. (1) bek., Mód. tv.* 10. ] ÁLTALÁNOS FORGALMI ADÓ VÁLTOZÁSOK 2016. Sike Olga főosztályvezető-helyettes Nemzeti Adó- és Vámhivatal FIZETÉSI KÖTELEZETTSÉG KELETKEZÉSÉNEK IDŐPONTJA I. [Áfa tv. 58. (1) bek., Mód. tv.* 10. ] FŐSZABÁLY:

Részletesebben

A/ A tulajdonos változást az utolsó közzétett beszámoló adatai alapján kell könyvelni a Kft-nél.

A/ A tulajdonos változást az utolsó közzétett beszámoló adatai alapján kell könyvelni a Kft-nél. 11/ "A" társaság (anya), melynek tagjai 25-25%-ban 2 magánszemély és 25-25%-ban két társaság. Az "A" társaság 100%-os tulajdonosa "B" társaságnak (leány). Mindkét társaság ingatlan tulajdonnal rendelkezik.

Részletesebben

Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/13268) Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata.

Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/13268) Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata. Az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/13268) A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata. Javaslat módosítási szándék megfogalmazásához a Törvényalkotási bizottság

Részletesebben

EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS. Benyújtás, postára adás napja:... Átvevő aláírása:

EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS. Benyújtás, postára adás napja:... Átvevő aláírása: Tel.: 88/549-364, 549-363, 549-360, 549-310 AZ ADÓHATÓSÁG TÖLTI KI! Azonosító szám:.. Benyújtás, postára adás napja:... Átvevő aláírása: H E L Y I I PARŰZÉSI ADÓBEVALLÁS 2017. adóévről Eplény község önkormányzatának

Részletesebben

A 2014-es év zárásának adózási és számviteli feladatai

A 2014-es év zárásának adózási és számviteli feladatai A 2014-es év zárásának adózási és számviteli feladatai Előadó: Böröczkyné Verebélyi Zsuzsanna a kisvállalati adózás szakértője A jövedelem-minimum alkalmazásának szabályai 2014-re még a korábbi szabály

Részletesebben

I. törvényi szintű jogszabály módosítások. A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény 22/C. -át érintő módosítások

I. törvényi szintű jogszabály módosítások. A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény 22/C. -át érintő módosítások I. törvényi szintű jogszabály módosítások A) A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény 22/C. -át érintő módosítások 2013. november 30. napjától hatályos módosítások. Megállapította

Részletesebben

RENDSZERVÍZ PLUSZ KFT 1146 BUDAPEST, ISTVÁNMEZEI ÚT 2/C társaság. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET évi beszámolóhoz

RENDSZERVÍZ PLUSZ KFT 1146 BUDAPEST, ISTVÁNMEZEI ÚT 2/C társaság. KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET évi beszámolóhoz RENDSZERVÍZ PLUSZ KFT 1146 BUDAPEST, ISTVÁNMEZEI ÚT 2/C társaság KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET 2010. évi beszámolóhoz I. Általános rész 1. A társaság bemutatása A cég neve: (rövidített) RENDSZERVÍZ PLUSZ KFT A

Részletesebben

ŐSTERMELŐK HELYI IPARŰZÉSI ADÓBEVALLÁSA ÉVRŐL

ŐSTERMELŐK HELYI IPARŰZÉSI ADÓBEVALLÁSA ÉVRŐL Adóhatóság tölti ki! Adóhatóság megnevezése:. Bevallás benyújtásának időpontja:. Azonosító szám: ŐSTERMELŐK HELYI IPARŰZÉSI ADÓBEVALLÁSA 2009. ÉVRŐL 2003. december 31-e előtt kezdett őstermelők részére,

Részletesebben

CIVIL SZERVEZETEK, EGYESÜLETEK, ALAPÍTVÁNYOK ADÓZÁSA AZ ÚJ CIVIL TÖRVÉNY TÜKRÉBEN. Dr. H. Nagy Dániel osztályvezető

CIVIL SZERVEZETEK, EGYESÜLETEK, ALAPÍTVÁNYOK ADÓZÁSA AZ ÚJ CIVIL TÖRVÉNY TÜKRÉBEN. Dr. H. Nagy Dániel osztályvezető CIVIL SZERVEZETEK, EGYESÜLETEK, ALAPÍTVÁNYOK ADÓZÁSA AZ ÚJ CIVIL TÖRVÉNY TÜKRÉBEN Dr. H. Nagy Dániel osztályvezető 2011. évi CLXXV. törvény az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil

Részletesebben

Tájékoztató a kiegészítő sportfejlesztési támogatás felhasználásáról

Tájékoztató a kiegészítő sportfejlesztési támogatás felhasználásáról Tájékoztató a kiegészítő sportfejlesztési támogatás felhasználásáról A 2013. április 18-án kihirdetett, az adó- és egyéb közterhekkel kapcsolatos nemzetközi közigazgatási együttműködés egyes szabályairól

Részletesebben

Ö N E L L E N Ő R Z É S I L A P. a helyi iparűzési adó helyesbítéséhez

Ö N E L L E N Ő R Z É S I L A P. a helyi iparűzési adó helyesbítéséhez AO 005/2 4/1 Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Ö N E L L E N Ő R Z É S I L A P a helyi iparűzési adó helyesbítéséhez I. Adózó neve:... Adószáma:... Címe: helyiség (utca, tér stb.) Irányítószám:

Részletesebben

EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS. Benyújtás, postára adás napja:... Átvevő aláírása:

EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS. Benyújtás, postára adás napja:... Átvevő aláírása: Tel.: 88/549-364, 549-363, 549-360, 549-310 AZ ADÓHATÓSÁG TÖLTI KI! Azonosító szám:.. Benyújtás, postára adás napja:... Átvevő aláírása: H E L Y I I PARŰZÉSI ADÓBEVALLÁS 2016. adóévről Eplény község önkormányzatának

Részletesebben

Bejelentett részesedés

Bejelentett részesedés TÁRSASÁGI ADÓ 2019. Bejelentett részesedés Kedvező irányba változik a hozzá kapcsolódó adóalap csökkentő tétel A kedvezményes szabályokat átalakulás, egyesülés és szétválás esetén is lehet alkalmazni,

Részletesebben

év hó naptól év hó napig 1. Adóalany neve (cégneve): Születési helye:... város/község, ideje: év hó nap 3. Anyja születési családi és utóneve:.

év hó naptól év hó napig 1. Adóalany neve (cégneve): Születési helye:... város/község, ideje: év hó nap 3. Anyja születési családi és utóneve:. BEVALLÁS a helyi iparűzési adóról állandó jellegű iparűzési tevékenység esetén Főlap 2016. évben kezdődő adóévben Soltvadkert Város önkormányzat illetékességi területén folytatott tevékenység utáni adókötelezettségről

Részletesebben

II. rész. Előadó: Dr. Kises Éva ügyvéd, adószakértő

II. rész. Előadó: Dr. Kises Éva ügyvéd, adószakértő II. rész Előadó: Dr. Kises Éva ügyvéd, adószakértő INGATLANÜGYLETEK TELJESÍTÉS IDŐPONTJA Áfa tv. 9. termékértékesítés: birtokba vehető dolog átengedése, amely az átvevőt tulajdonosként való rendelkezésre

Részletesebben

Státusz (új/mód.) Jogszabály címe Megjelent Hatály Tárgy. MK 112. szám VII 18. MK 117. szám VII. 25. MK 117.

Státusz (új/mód.) Jogszabály címe Megjelent Hatály Tárgy. MK 112. szám VII 18. MK 117. szám VII. 25. MK 117. 2018.07.16-2018.08.24. Státusz (új/mód.) módosítás Jogszabály címe Megjelent Hatály Tárgy Az emberi erőforrások minisztere 23/2018. (VII. 18.) EMMI rendelete az emberi erőforrások minisztere ágazatába

Részletesebben

NONPROFIT? CIVIL? EGYÉB SZERVEZET?

NONPROFIT? CIVIL? EGYÉB SZERVEZET? NONPROFIT? CIVIL? EGYÉB SZERVEZET? Önkéntes céllal tevékenykedő szervezet egyszerre lehet: - Nonprofit - Civil - Egyéb Nonprofit szervezet: - 2007. júl. 1-től alapítható np. gazdasági társaság, - jelenleg

Részletesebben

A társasági adóról és az osztalékadóról szóló évi LXXXI. törvény (továbbiakban : Tao. törvény) változásai

A társasági adóról és az osztalékadóról szóló évi LXXXI. törvény (továbbiakban : Tao. törvény) változásai A társasági adóról és az osztalékadóról szóló 1996. évi LXXXI. törvény (továbbiakban : Tao. törvény) változásai Jövedelem-(nyereség-)minimum A jövedelem-(nyereség-) minimum alapjának meghatározásakor először

Részletesebben

BEVALLÁS és 1429-A ADATSZOLGÁLTATÁS

BEVALLÁS és 1429-A ADATSZOLGÁLTATÁS BEVALLÁS és 1429-A ADATSZOLGÁLTATÁS a 20 évi társasági adóról, a hitelintézeti járadékról, az energiaellátók jövedelemadójáról, a hitelintézetek különadójáról, az innovációs járulékról, illetve a szakképzési

Részletesebben

Pénzügyi számvitel IX. előadás. Saját tőke, céltartalékok

Pénzügyi számvitel IX. előadás. Saját tőke, céltartalékok Pénzügyi számvitel IX. előadás Saját tőke, céltartalékok SAJÁT TŐKE Áttekintés Mérleg Saját tőke Eszközök Idegen tőke A tulajdonos juttatja A tulajdonos a vállalkozónál hagyja A saját tőke csoportosítása

Részletesebben

Éves beszámoló összeállítása és elemzése

Éves beszámoló összeállítása és elemzése Éves beszámoló összeállítása és elemzése Dr. Füredi-Fülöp Judit VII.ELŐADÁS OSZTELÉKFIZETÉS SZABÁLYAI Osztalékfizetési szabályok Fizetendő osztalékról döntést a legfőbb szerv a beszámoló elfogadásának

Részletesebben

Tájékoztató a társasági adókedvezmény sporttámogatási rendszerében 2015. január 1-től bekövetkezett változásokról

Tájékoztató a társasági adókedvezmény sporttámogatási rendszerében 2015. január 1-től bekövetkezett változásokról Tájékoztató a társasági adókedvezmény sporttámogatási rendszerében 2015. január 1-től bekövetkezett változásokról I. Jogszabályi háttér A társasági adó kedvezményezett célokra történő felajánlásának szabályai

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. többször módosított 43/1992. (1993.I.1.) rendelete*

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. többször módosított 43/1992. (1993.I.1.) rendelete* NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK többször módosított 43/1992. (1993.I.1.) rendelete* a helyi iparűzési adóról (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg) A Közgyűlés a helyi adókról

Részletesebben

Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/7831) A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata.

Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/7831) A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata. Hivatkozási szám a TAB ülésén: 1. (T/7831) A bizottság kormánypárti tagjainak javaslata. Javaslat módosítási szándék megfogalmazásához a Törvényalkotási bizottság számára az államháztartás egyensúlyát

Részletesebben

Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 10./2002. /XII.12./ Ök. sz. Rendelete a helyi adókról

Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 10./2002. /XII.12./ Ök. sz. Rendelete a helyi adókról 1 Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének 10./2002. /XII.12./ Ök. sz. Rendelete a helyi adókról Mezőfalva Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestülete a helyi adókról szóló többször módosított

Részletesebben

Tájékoztatás a helyi iparűzési adóbevallásokról 2010.01.15. 2010. január 1-jétől a helyi iparűzési adóval összefüggő hatásköröket a 2010.

Tájékoztatás a helyi iparűzési adóbevallásokról 2010.01.15. 2010. január 1-jétől a helyi iparűzési adóval összefüggő hatásköröket a 2010. Tájékoztatás a helyi iparűzési adóbevallásokról 2010.01.15. 2010. január 1-jétől a helyi iparűzési adóval összefüggő hatásköröket a 2010. január 1-től kezdődő adóéveket érintően az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési

Részletesebben

Kapcsolt vállalkozások

Kapcsolt vállalkozások Kapcsolt vállalkozások Budapest, 2011. március 10. Dr. Ditrói-Tóth Zsuzsa ügyvéd, adótanácsadó Art 1. (8) bekezdése: A szokásos piaci ártól eltérő szerződési feltételeket alkalmazó kapcsolt vállalkozások

Részletesebben

Tiszaroff Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2016.(VI.29.) Rendelete a helyi iparűzési adóról. Az adó mértéke.

Tiszaroff Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2016.(VI.29.) Rendelete a helyi iparűzési adóról. Az adó mértéke. Tiszaroff Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2016.(VI.29.) Rendelete a helyi iparűzési adóról Tiszaroff Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 1.

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET. atlatszo.hu Közhasznú Nonprofit Kft. egyszerűsített éves beszámolójához. 2015. május 29. a vállalkozás vezetője (képviselője)

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET. atlatszo.hu Közhasznú Nonprofit Kft. egyszerűsített éves beszámolójához. 2015. május 29. a vállalkozás vezetője (képviselője) KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET a atlatszo.hu Közhasznú Nonprofit Kft. 2014 egyszerűsített éves beszámolójához 2015. május 29. a vállalkozás vezetője (képviselője) I. ÁLTALÁNOS RÉSZ A cég teljes neve: Alapítás időpontja:

Részletesebben

(egységes szerkezetben január 1-jétől) Bevezetés

(egységes szerkezetben január 1-jétől) Bevezetés Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának 60/2009. (XI. 27.) számú rendelete a helyi iparűzési adó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról (egységes szerkezetben 2018. január

Részletesebben

Családi járulékkedvezmény 2014

Családi járulékkedvezmény 2014 Családi járulékkedvezmény 2014 NAV tájékoztató Ha Ön igényli, hogy a munkáltatója az Ön járandóságaiból a családi kedvezmény figyelembe vételével vonja le az adóelőleget, ezt a nyilatkozatot két példányban

Részletesebben

Módosuló rendelkezések

Módosuló rendelkezések Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 50/2015. (XII.18.) önkormányzati rendelete Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a helyi iparűzési adóról szóló 12/2012. (III.30.) önkormányzati

Részletesebben

Benyújtás, postára adás napja:... Átvevő aláírása:

Benyújtás, postára adás napja:... Átvevő aláírása: AZ ADÓHATÓSÁG TÖLTI KI! Azonosító szám:.. Benyújtás, postára adás napja:... Átvevő aláírása: H E L Y I I P A R Ű Z É S I A D Ó B E V A L L Á S 2016. adóévről Kisszőlős község önkormányzatának illetékességi

Részletesebben

Társasági adó. Gyakorlat

Társasági adó. Gyakorlat Társasági adó Gyakorlat Fiktív Fagyi Kft. társasági adója Megnevezés Összeg (eft-ban) 1 Belföldi termékértékesítésből származó nettó 65 230 árbevétel 2 Külföldi értékesítésből származó nettó bevétel 34

Részletesebben

Bevezetés. A HIPA meghatározott részéről történő rendelkezés különös szabályai

Bevezetés. A HIPA meghatározott részéről történő rendelkezés különös szabályai Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának 60/2009. (XI. 27.) számú rendelete a helyi iparűzési adó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról (egységes szerkezetben 2017. január

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata. Képviselő-testülete. 26/2007.(XI. 29.) Ökt. rendelete AZ IPARŰZÉSI ADÓRÓL

Csanytelek Község Önkormányzata. Képviselő-testülete. 26/2007.(XI. 29.) Ökt. rendelete AZ IPARŰZÉSI ADÓRÓL Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 26/2007.(XI. 29.) Ökt rendelete AZ IPARŰZÉSI ADÓRÓL Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete 26/2007.(XI. 29.) Ökt rendelete az iparűzési

Részletesebben

GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 14/2004. (V. 1.) RENDELETE A HELYI IPARŰZÉSI ADÓRÓL (EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 14/2004. (V. 1.) RENDELETE A HELYI IPARŰZÉSI ADÓRÓL (EGYSÉGES SZERKEZETBEN) GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 14/2004. (V. 1.) RENDELETE A HELYI IPARŰZÉSI ADÓRÓL Egységes szerkezetben: 2010. december 13. A 2011. január 1-jétől hatályos szöveg. 2 GYÖNGYÖSTARJÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK

Részletesebben

Kiemelt ellenőrzési terület

Kiemelt ellenőrzési terület Kiemelt ellenőrzési terület Kapcsolt vállalkozások egyre nagyobb forgalmat bonyolítanak egymás között (nemzeti adóalap védelme); Amennyiben ezek a jogügyletek nem szokásos piaci áron történnek adókülönbözetek

Részletesebben

Útmutató. az SZJA- bevalláshoz

Útmutató. az SZJA- bevalláshoz Útmutató az SZJA- bevalláshoz Utmutató A magánszemély által értékpapír-kölcsönzés díjaként megszerzett összeg egésze jövedelemnek minõsül. Az értékpapír-kölcsönzésbõl származó jövedelem után az adó mértéke

Részletesebben

Társasági adó változások

Társasági adó változások Társasági adó változások Változik az idő, s minket is változtat RSM DTM Hungary Adótanácsadó és Pénzügyi Szolgáltató Zrt. Társasági adó változások 2010 "Aki azt állítja vagy hiszi, hogy ezeket az áldozatokat

Részletesebben

Civil szervezetek 2018.

Civil szervezetek 2018. Civil szervezetek 2018. Érintett szervezetek és szabályozásuk Civil szervezetek: Egyesületek Alapítványok Szabályozásuk: A polgári törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény Az egyesülési jogról, a közhasznú

Részletesebben

MARTFŰ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA

MARTFŰ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA MARTFŰ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 14/2005. (X.07.) R E N D E L E T E a helyi iparűzési adóról. Martfű Város Önkormányzata Képviselő-testülete a helyi adókról szóló többször módosított 1990.

Részletesebben

I. Közúti áruszállítási tevékenységet végző kkv-k tárgyi eszköz beruházásai

I. Közúti áruszállítási tevékenységet végző kkv-k tárgyi eszköz beruházásai Kis- és középvállalkozások beruházásai kapcsán igénybe vehető egyes kedvezmények az uniós szabályozásra is figyelemmel [Tao. tv. 4. 23/d. pont, 7. (12) bekezdés, 22/A. (4) bekezdés, 1. számú melléklet

Részletesebben

Bevezetés. I. Fejezet. Általános rendelkezések. 1. Helyi iparűzési adó

Bevezetés. I. Fejezet. Általános rendelkezések. 1. Helyi iparűzési adó Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének 12/2012. (III. 30.) önkormányzati rendelete a helyi iparűzési adóról (egységes szerkezetben 2016. január 1.) Bevezetés Eger Megyei Jogú Város képviselő-testülete

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A FONAVITA KÖZHASZNÚ NONPROFIT KFT fordulónapi beszámolójához

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A FONAVITA KÖZHASZNÚ NONPROFIT KFT fordulónapi beszámolójához KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET A FONAVITA KÖZHASZNÚ NONPROFIT KFT. 2010.12.31 fordulónapi beszámolójához Bejegyzés dátuma: 2007. május 31. Társaság megnevezése: FONAVITA Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű

Részletesebben

Társasági adó bevallás Böröczkyné Verebélyi Zsuzsanna Bejegyzett könyvvizsgáló, adószakértő

Társasági adó bevallás Böröczkyné Verebélyi Zsuzsanna Bejegyzett könyvvizsgáló, adószakértő Társasági adó bevallás Böröczkyné Verebélyi Zsuzsanna Bejegyzett könyvvizsgáló, adószakértő Adózási határidő: 2007.05.31 Bevallás a 2006. évi társasági adóról az egyszeres könyvvitelt vezető adózó részére

Részletesebben

Nagytevel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2014. (X.19.) önkormányzati rendelete a helyi adókról

Nagytevel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2014. (X.19.) önkormányzati rendelete a helyi adókról Nagytevel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2014. (X.19.) önkormányzati rendelete a helyi adókról Nagytevel Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi adókról szóló1990. évi C. törvény

Részletesebben

Jogszabályváltozások Készítette: Pestuka Gabriella osztályvezető

Jogszabályváltozások Készítette: Pestuka Gabriella osztályvezető Jogszabályváltozások 2015 Készítette: Pestuka Gabriella osztályvezető Társasági adó változásai A kapcsolt vállalkozás fogalma (azonos üzletvezetés), Változik a jövedelem- (nyereség)- minimum meghatározása

Részletesebben

Társasági adó 2015. évi változásai. S. Csizmazia György könyvvizsgáló, okleveles adószakértő

Társasági adó 2015. évi változásai. S. Csizmazia György könyvvizsgáló, okleveles adószakértő Társasági adó 2015. évi változásai S. Csizmazia György könyvvizsgáló, okleveles adószakértő Adóalanyokban bekövetkezett változás Új adóalany 2014. 03. 15-től: a bizalmi vagyonkezelési szerződés alapján

Részletesebben

a helyi iparűzési adóról

a helyi iparűzési adóról Emőd Város**** Önkormányzat Képviselő-testületének 6/1998. (III. 26.), 15/1998. (XII. 18.), 15/2000. (XII. 21.), 17/2002. (XII. 12.), 20/2004. (VIII. 13.), 15/2007. (XII. 14.) rendeletével módosított 12/1997.

Részletesebben

COMENIUS Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Szakgimnázium

COMENIUS Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Szakgimnázium COMENIUS Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Szakgimnázium 2017. EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓJÁNAK KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE Székesfehérvár, 2018. május 02. A társaság bemutatása

Részletesebben

19/1991. (XI. 14.) Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselőtestületének rendelete a kommunális adóról

19/1991. (XI. 14.) Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselőtestületének rendelete a kommunális adóról 19/1991. (XI. 14.) Szentgotthárd Város Önkormányzata Képviselőtestületének rendelete a kommunális adóról Mód: 22/1992.(XII.23), 21/1993. (XI. 25.), 32/1995.(XII.28.),24/1999.(XII.16.), 41/2002.(XII.12.)

Részletesebben