A bukó fordulók oktatása

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A bukó fordulók oktatása"

Átírás

1 A bukó fordulók oktatása Elsősorban a gyorsúszás fordulójának oktatását meg kell kezdeni azoknál a gyermekeknél, akik bekerültek a legalacsonyabb versenyzői korcsoportba, hiszen a gyorsúszás az úszásnemek közül a leggyakrabban előforduló úszásnemek egyike. A forduló technikájával már foglalkoztam, így az oktatását kell levezetni. Az alacsony korosztálynál már az első gond az, hogy a szárazföldi bukfencet sem képesek végrehajtani. Több hiba mutatkozik, amely akadályozza az eredményes végrehajtást: A tanuló a homlokát helyezi a talajra. A csípőjét a mozdulatsor elején mélyen tartja, ebből a helyzetből képtelenek a bukfencet végrehajtani, A lábaival a talajról nagy erővel rugaszkodik el, Tart az átbillenéstől, ennek következtében az elrugaszkodás nem elegendő, ezáltal a mozdulat fejenállássá módosul. Ebből sajnos bármilyen irányban eldőlhetnek, és megüthetik magukat, vagy a parton, vagy a medence szélébe. Célszerű a bukfencezési lap két oldalára legalább 2-2 lapot helyezni azért, hogy ha gyermek oldalra dől, ne üsse meg magát, ne sérüljön meg. Az elrugaszkodást követően nyújtott testtel zuhannak a vízbe, Nem megfelelő helyre helyezi a fejét a talajra. Hogyan oktassuk a bukfencezést, amely rávezető gyakorlat a bukó forduló megvalósulására?

2 (Ha lehetőség van rá tornateremben, szivacsos, vagy más puha szőnyegen tegyük). 1. A tanuló, guggolás testhelyeztében helyezze a fejét tetejét a szőnyegre úgy, hogy a talajjal való érintkezés minél hátrább, a tarkója irányába történjen. 2. A fenekét magasra kell, hogy emelje, olyan helyzetbe kerülve, hogy majdnem az átbillenés megvalósuljon. 3. Ezt követően azt kell kérni a tanulótól, hogy lassan tolja át a csípőjét a háta irányába. Ne rúgja el magát a talajtól, hanem csak billenjen át. 4. Ne feszítse a derekát, hanem guruljon hátára. 5. Minden mozdulatot nagyon lassan végezzen. 6. Semmiképpen ne billenjenek oldalirányba. Bukfencezés vízbe. Ha van lehetőség hosszú polifoam úszólap használatára amely kb.1,5mhosszú, továbbá a medence feszített vízfelületű, akkor azt a következőképpen használjuk az oktatásra. Helyezzük a lapot merőlegesen a medence szélére úgy, hogy annak a fele a víz tetején feküdjön, a másik fele pedig a szárazon legyen.

3 A szárazon fekvő hátsó végére egy tanulótársat állítsunk azért, hogy az a stabil helyzetben tartsa a lapot. A víz feletti bukfencezésnek abban van jelentősége, hogy a kicsik a gyakorlat alatt bármilyen irányban is dőlnek, nem ütik meg magukat. Minden esetben vízbe esnek. A bukfencező, a medence peremével egyvonalban áll, és helyezi a feje tetejét a lapra. Végrehajtja a bukfencet. Ha ebben a helyzetben is oldalirányban eldőlnének, akkor a vízbe esnek, és nem ütik meg magukat. Amennyiben csak normál gyakorlólapunk van, akkor helyezzük a lapot a kép szerint, majd a gyakorló lap két oldalára több (2-3) lapot helyezzünk el, hogy az oldalirányú dőlés esetén a szivacsokra essenek. A sikeres bukfencezést követően a mozgást fel kell gyorsítani. A gyors bukfenc a későbbiekben jól jön a fordulók gyors végrehajtását illetően. Továbbá lerövidül az idő, amely alatt az orrba kerülhet víz. Amely igen kellemetlen, csípős, szúrós fájdalmas érzés.

4 A gyakorlat a következő. Minden gyermek a kezébe fog egy úszólapot a hosszanti oldalak mentén, középtájon. Vezényszóra a tanulók, a fal közelében, gyors mozdulattal a vízre helyezik a lapot, és ugyan abban a pillanatban azonnal végrehajtanak egy bukfencet úgy, hogy a bukfenc végére sem engedik el a lapot. Kezükben marad az. További gyorsítást lehet elérni, ha a bukfencük szaltó mozdulattá válik. Orron való kifújásával Érdemes foglalkozni a levegőnek az orron való kifújásával. Erre nem csak a bukfencfordulónál van szükség, hanem a hátúszásban a faltól való elrugaszkodás és kidelfinezéskor is. A szájnak a képen látható tartásával az orron szűkíteni lehet a nyílást. Ez által hosszabb idő alatt lehet azonos mennyiségű levegőt kifújni. Elválasztó kötélen keresztül bukfencezés. A csoportos oktatásnál gyakran előfordul, hogy a gyakorlat alatt oldalirányba kifordulnak, vagy a mozdulatot jól kezdik, majd visszaemelik a fejüket, ezzel egy bukdácsoló mozdulat sikeredik a bukfenc helyett. Az elválasztó kötélen át, keresztül történő bukfencezés jó rávezetés a feladat helyes végrehajtására. Csoportos oktatás esetén a tanmedencébe helyezzünk el elválasztó kötelet. A gyermekek álljanak fel kartávolságra a kötéllel szemben úgy, hogy minden második szemben álljon a társával rézsút. Ennek az a jelentősége, hogy az egyik tanuló bukfencezik, a másik pedig tartja a kötelet. Ha ez nem így szervezzük, akkor az összes gyermek súlyától a kötél mélyre merülne. A bukfencet végző közel álljon a kötéllel, mellkasa érintse a kötelet, nyújtott kartartás mellett, széles fogásban ragadja meg.

5 A gyakorlat alatt, a tanuló a fogás megtartása mellett a kötél felett átcsúszik, majd bukfencezik. Nagyon fontos, hogy a gyakorlat végéig fogni kell a kötelet, nem szabad elengedni azt. A kötél fogása megakadályozza az oldalra való kifordulást. Ha ennek ellenére megtörténik az oldalra való kifordulás, azoknál a gyerekeknél fordul elő, akik, vagy nem lettek, vagy nem eleget lettek oktatva az előző gyakorlatokra. A kifordulás alkalmával vagy elengedik a kötelet, vagy furcsa testtarában végződik a művelet. Ha semmiképpen sem sikerül ebben a helyzetben a szabályos bukfencre rávenni a gyermeket, akkor két segítséggel még van lehetőség még egy kísérletre. A karok széthúzásával, segédlettel bukfencezés a vízben (kép, két gyerek két oldalról széthúzza a bukfencezni kívánó tanuló karjait a csukló felett. A bukfencezés alatt a csuklókat előrecsavarják a mozgás sebességének megfelelően) A gyakorlat az oldalirányú elfordulást akadályozza meg. A siklással kiegészített bukfencfordulót Az oktatás ebben a szakaszában kezdhetjük el a siklással kiegészített bukfencfordulót. Tanmedencében keresztben siklást hajtanak végre erőteljes elrugaszkodást, valamint erőteljes gyorsúszó lábtempóval haladnak a fal felé.

6 A fal előtt kb. 2méterre erőteljes lehúzással felgyorsítják a testük mozgását, amely által a nagyobb sebességgel közelednek a falhoz. Így a megforduláshoz szükséges erő kisebb lesz. Erre azért van, mert az úszók a testükkel maguk után húznak jelentős mennyiségű vizet. Fontos, hogy a combhoz való lehúzáskor maradjon a fej a víz felszínén, és úgy közeledjenek a falhoz. A tapasztalat szerint többen ezen a ponton már süllyedni kezdenek. Amikor a fej megközelítette a falat akkor kell erőteljes lábcsapással megkezdeni a bukfencezést. Az úszó magával sodor, visz tekintélyes mennyiségű vizet. Ez a mozgó víztömeg a tehetetlenségénél fogva segít a bukóforduló végrehatásában. Az első próbálkozások még a faltól messzebbre sikerülnek, a fallal való ütközéstől tartanak. Igyekezzenek a fal közelébe végezni a fordulást. Sok-sok gyakorlást követően az a feladat, hogy úgy érkezzenek a falhoz, hogy a talpaknak falra kell kerülni a test magasságában. Amikor a talpak a falra kerülnek, fel kell állni. Erre azért van szükség, hogy feltétlenül létrejöjjön a falra érkező fázis. A következő mozzanat a félcsavar létrehozása.

7 Amikor a talpak rákerültek a falra, és ami még fontosabb, hogy a test is felveszi az elrugaszkodáshoz illeszthető a jó testhelyzetet, kivéve a hason elrugaszkodást, Akkor végrehajtják a félcsavart. Ami azt jelenti, hogy a test síkja függőlegesbe fordul. Majd a tanuló feláll. Erre azért van szükség, hogy a karok is a helyükre kerüljenek. A karok ugyanis a fordulásban segédkeznek. Továbbá egyensúlyi stabilizálást hajtanak végre. Ezért történik a tanulásnál a mozgástördelés. A mozdulatelemek egymásra épülése történik. A végső alakjában folyamatossá válik a részelemek az egész végrehajtása. Végül elrugaszkodás közben hasra fordulnak, majd megkezdik a kidelfinezést a választott úszásnemben.

Egyszerű szabályos forduló a hátúszásban, és annak oktatása

Egyszerű szabályos forduló a hátúszásban, és annak oktatása Egyszerű szabályos forduló a hátúszásban, és annak oktatása Az úszó fekvő testhelyzetben, háton megközelíti a falat. Ne engedje le a csípőjét, megemelt állal hajtsa végre a fordulást. Fejjel is megközelíti

Részletesebben

30 NAPOS BEMELEGÍTÉS. Összesen 1 percig. Szászhegyessy Zita. SAJÁT TESTSÚLYOS KIHÍVÁS 11. Nap Felsőtest

30 NAPOS BEMELEGÍTÉS. Összesen 1 percig. Szászhegyessy Zita. SAJÁT TESTSÚLYOS KIHÍVÁS 11. Nap Felsőtest BEMELEGÍTÉS vállkörzés előre-hátra karkörzés szökdelés/ lépkedés Összesen 1 percig. 6 Gyakorlat 2 Körben - 15 perc 1. Tenyértámaszban evezés+ hegymászás (45 mp) Széles tenyértámaszban állj meg, hát egyenes

Részletesebben

Rutinos úszóversenyzők fordulói a négy úszásnemben, valamint a vegyes úszásban

Rutinos úszóversenyzők fordulói a négy úszásnemben, valamint a vegyes úszásban Rutinos úszóversenyzők fordulói a négy úszásnemben, valamint a vegyes úszásban (készült a 2012. szeptemberi Úszó Konferencia előadásához mellékletként) (szöveglektor: Szigeth Gabriella) A versenyszabályok

Részletesebben

Váll-, hát-, és mellizom fejlesztő gyakorlatok nemcsak kismamáknak

Váll-, hát-, és mellizom fejlesztő gyakorlatok nemcsak kismamáknak Váll-, hát-, és mellizom fejlesztő gyakorlatok nemcsak kismamáknak Nagyon fontos, hogy szülés után erős legyen a váll és hátizmod, mert a gyereket sokat kell majd cipelned, a mellizom gyakorlatok pedig

Részletesebben

Szászhegyessy Zita 30 NAPOS. SAJÁT TESTSÚLYOS KIHÍVÁS 2. Nap Felsőtest BEMELEGÍTÉS

Szászhegyessy Zita 30 NAPOS. SAJÁT TESTSÚLYOS KIHÍVÁS 2. Nap Felsőtest BEMELEGÍTÉS BEMELEGÍTÉS ugrókötél ugró kötél nélkül ugrálsz (nagyobb túlsúllyal maradj a járásnál, egyelőre ne terheld feleslegesen az ízületeidet) Karhúzás oldaltartásban vállkörzés sarokhúzás térdhúzás Összesen

Részletesebben

Cikk szám: 1238 Használati utasítások

Cikk szám: 1238 Használati utasítások Cikk szám: 1238 Használati utasítások FONTOS BIZTONSÁGI UTASÍTÁSOK 1. Mielőtt ezt vagy bármilyen más edzést elkezdene, konzultáljon kezelő orvosával. Kérje orvosa segítségét annak meghatározásában, hogy

Részletesebben

Kezdő íjászok kézikönyve ARANY. Toll

Kezdő íjászok kézikönyve ARANY. Toll ARANY Toll 1 A FITA ARANY TOLL MEGSZERZÉSÉHEZ SZÜKSÉGES ISMERETANYAG TALÁLATOK ÉRTÉKELÉSE Lőtávolság: 8m Lövésszám: 15 (5x3 vessző) Elérendő teljesítmény: 12 találat 80 cm-es lőlapra (találat = 6-10-es

Részletesebben

Csípőforgás. Módszer: Álljon a gömbre egyenesen, majd végezzen a derekával twist-pörgő mozdulatokat és a karjaival egyensúlyozzon.

Csípőforgás. Módszer: Álljon a gömbre egyenesen, majd végezzen a derekával twist-pörgő mozdulatokat és a karjaival egyensúlyozzon. Csípőforgás Módszer: Álljon a gömbre egyenesen, majd végezzen a derekával twist-pörgő mozdulatokat és a karjaival egyensúlyozzon. Hatás: Erősíti a derekat és a hátizmokat. 2. Nyak-hát nyújtó gyakorlat

Részletesebben

Híd. Lábemelés. Váll/Fej fölé nyúlás (száraz hátúszás) Bemelegítő gyakorlatok lépés: 2. lépés: 1. lépés: 2. lépés: 1. lépés: 2.

Híd. Lábemelés. Váll/Fej fölé nyúlás (száraz hátúszás) Bemelegítő gyakorlatok lépés: 2. lépés: 1. lépés: 2. lépés: 1. lépés: 2. Bemelegítő gyakorlatok 1 HÁTONFEKVÉSBEN Híd Feküdj hanyatt, a lábadat húzd talpra, a lábfejed legyen majdnem pontosan a térd alatt. Nyomd le a sarkad, és emeld fel a feneked a talajról. Húzd be a hasad,

Részletesebben

Kezdő íjászok kézikönyve. Fehér. Nyíl

Kezdő íjászok kézikönyve. Fehér. Nyíl Fehér Nyíl 1 A FITA FEHÉR NYÍL MEGSZERZÉSÉHEZ SZÜKSÉGES ISMERETANYAG TALÁLATOK ÉRTÉKELÉSE Lőtávolság: 10 méter Minimális elérendő pontszám: 115 pont MOZGÁSTECHNIKA - A lövési folyamat végrehajtása a következők

Részletesebben

PÁROS NYÚJTÓ GYAKORLATOK

PÁROS NYÚJTÓ GYAKORLATOK PÁROS NYÚJTÓ GYAKORLATOK Törös Károly Utánpótlás szövetségi kapitány Vezetőedző, szövetségi kapitány ex Délfrika Afrika és ex Algéria 2009-2013 1. Kiinduló helyzet: kisterpeszben állva, két kéz a vesetájon

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet

Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet A magasugrás középiskolai oktatásának gyakorlatai A flop magasugrás Atlétika SMDLTE2202 Nagy Eszter AVBK27 Testnevelő-egészségfejlesztő

Részletesebben

Tartásjavító program, törzsizom erősítő gyakorlatokkal

Tartásjavító program, törzsizom erősítő gyakorlatokkal Tartásjavító program, törzsizom erősítő gyakorlatokkal Ez a fejezet elsősorban azoknak szól, akiknek bár vannak gerinc (nyaki, háti, deréktáji) problémáik, panaszaik, azonban diagnosztizált deformitásuk

Részletesebben

STANDARD vonal (kiemelten ajánlott eszközök)

STANDARD vonal (kiemelten ajánlott eszközök) STANDARD vonal (kiemelten ajánlott eszközök) Rendelési szám Eszköz leírása Méret (mm) Nettó ár (Ft) Bruttó ár (Ft) SL116 GYALOGLÓ 1250x600x1600 207 000 Ft 262 890 Ft Végtagok formálására, erősítésére és

Részletesebben

Károly Roberta Testnevelő tanár Msc 2014/2015 II. félév

Károly Roberta Testnevelő tanár Msc 2014/2015 II. félév BERZSENYI DÁNIEL PEDAGÓGUSKÉPZŐ KAR Atlétika Diszkoszvetés oktatása Károly Roberta Testnevelő tanár Msc 2014/2015 II. félév A diszkoszvetés középiskolában oktatott technikája A középiskolában a tanulók

Részletesebben

1. oldal TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B Életmódprogramok megvalósítása Abaúj-Hegyköz lakosainak egészségéért. Hírlevél. Testmozgással az egészségért

1. oldal TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B Életmódprogramok megvalósítása Abaúj-Hegyköz lakosainak egészségéért. Hírlevél. Testmozgással az egészségért 1. oldal TÁMOP-6.1.2/LHH/11-B-2012-0037 Életmódprogramok megvalósítása Abaúj-Hegyköz lakosainak egészségéért. Hírlevél Testmozgással az egészségért Hogyan sportoljunk? Gyógytorna program Kiadó: Gönc Város

Részletesebben

A gimnasztika, a talajtorna elemei és a ritmikus gimnasztika ugrásai

A gimnasztika, a talajtorna elemei és a ritmikus gimnasztika ugrásai I 2. SZ. MELLÉKLET A MAZSORETT MOZGÁSANYAGA I. A gimnasztika, a talajtorna elemei és a ritmikus gimnasztika ugrásai Szerkesztette: Geisztné Gogolák Éva, Szurominé Balogh Adrienn Bevezetés A Magyar Majorette

Részletesebben

Kiromed Delta Gravitációs gerincnyújtó készülék Használati utasítás Összeszerelési útmutató

Kiromed Delta Gravitációs gerincnyújtó készülék Használati utasítás Összeszerelési útmutató Kiromed Delta Gravitációs gerincnyújtó készülék Használati utasítás Összeszerelési útmutató A termék kivitele a képen látható eszköztől részleteiben eltérhet, a változás jogát fenntartjuk. 1 SN: Kiadás

Részletesebben

A JÓTÁLLÁSÉRT ÉS A SZERVIZÉRT FELEL:

A JÓTÁLLÁSÉRT ÉS A SZERVIZÉRT FELEL: Használati utasítás A JÓTÁLLÁSÉRT ÉS A SZERVIZÉRT FELEL: Insportlike kft, Kossuth Lajos utca 65, Esztergom www.insportline.hu tel/fax: +36 3331 3242 1 A gép kizárólag otthoni használatra alkalmas. Abban

Részletesebben

A távolugrás középiskolai oktatásának gyakorlatai

A távolugrás középiskolai oktatásának gyakorlatai NYUGAT-MAGYARORSZÁGI EGYETEM Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet A távolugrás középiskolai oktatásának gyakorlatai Atlétika SMDLTE 2202 Készítette Marton Kristóf Testnevelő tanár

Részletesebben

Tanfolyami tájékoztató 2015/16 tanévre

Tanfolyami tájékoztató 2015/16 tanévre Tanfolyami tájékoztató 2015/16 tanévre Kedves Szülők! A Kispesti Uszoda tanfolyami oktatása 2015 szeptemberétől lényegesen megújul! Az eddigi oktatási rendszerhez képest több ponton is változtattunk azért,

Részletesebben

A magasugrás oktatásának gyakorlatai, az általános iskola felső tagozatában

A magasugrás oktatásának gyakorlatai, az általános iskola felső tagozatában Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet A magasugrás oktatásának gyakorlatai, az általános iskola felső tagozatában Atlétika SMDLTE2202 Szakács Tibor HKND4Z

Részletesebben

EXKLUZÍV ESZKÖZÖK Rendelési szám

EXKLUZÍV ESZKÖZÖK Rendelési szám EXKLUZÍV ESZKÖZÖK Rendelési Eszköz leírása Méret (cm) Biztonsági tér (cm) Nettó ár (Ft) Bruttó ár (Ft) 7502 LIBEGŐ 160 x 97 x 127 460 x 397 300 000 Ft 381 000 Ft Koordináció és egyensúly javítására. Erősíti

Részletesebben

Sportiskolai osztály fizikai képesség felmérési vizsgálat

Sportiskolai osztály fizikai képesség felmérési vizsgálat Sportiskolai osztály fizikai képesség felmérési vizsgálat Célja: A testnevelés, a testkultúra elemeiből nyert értékekből olyan testi műveltséggel ruházzuk fel tanulóinkat, mely későbbi cselekvési biztonságukat,

Részletesebben

ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA COMENIUS KAR GIMNASZTIKA OKTATÁSI SEGÉDANYAG. Gimnasztika I. tantárgyhoz. (tanító és óvodapedagógus szak) KŐSZEGI FERENC

ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA COMENIUS KAR GIMNASZTIKA OKTATÁSI SEGÉDANYAG. Gimnasztika I. tantárgyhoz. (tanító és óvodapedagógus szak) KŐSZEGI FERENC ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA COMENIUS KAR GIMNASZTIKA OKTATÁSI SEGÉDANYAG Gimnasztika I. tantárgyhoz (tanító és óvodapedagógus szak) KŐSZEGI FERENC Sárospatak, 2014 TARTALOMJEGYZÉK Tartalomjegyzék... 1 Gimnasztika...

Részletesebben

A technikajavító gyakorlatok szerepe az úszók felkészítésében.

A technikajavító gyakorlatok szerepe az úszók felkészítésében. A technikajavító gyakorlatok szerepe az úszók felkészítésében. A technikajavító gyakorlatoknak / az angol terminológia drillnek nevezi ezeket a gyakorlatokat / igen széleskörű alkalmazási lehetősége van

Részletesebben

EXKLUZÍV ESZKÖZÖK Rendelési szám 7502

EXKLUZÍV ESZKÖZÖK Rendelési szám 7502 EXKLUZÍV ESZKÖZÖK Rendelési 7502 Eszköz leírása Méret (cm) Biztonsági tér (cm) Nettó ár (Ft) Bruttó ár (Ft) LIBEGŐ 160 x 97 x 127 460 x 397 300 000 381 000 Koordináció és egyensúly javítására. Erősíti

Részletesebben

Nyugat Magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet. Kölyökatlétika

Nyugat Magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet. Kölyökatlétika Nyugat Magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet Kölyökatlétika Készítette: Mikos Patricia egészségfejlesztő tanár testnevelő tanár MSC levelező

Részletesebben

CIKK SZÁM: 1241 HASZNÁLATI UTASÍTÁS

CIKK SZÁM: 1241 HASZNÁLATI UTASÍTÁS CIKK SZÁM: 1241 HASZNÁLATI UTASÍTÁS TARTALOM FELHASZNÁLÓI FIGYELMEZTETÉS ALKATRÉSZEK LISTÁJA FELÜLNÉZETI RAJZ SZERELÉSE ÚTMUTATÓ HASZNÁLAT ELÖTTI BEMELEGÍTÉS ÉS NYÚJTÁSI TIPPEK NEHÉZSÉG BEÁLLÍTÁSA TRÉNING

Részletesebben

Snowskate. Használati útmutató. Tchibo GmbH D Hamburg 87516AB6X5VI

Snowskate. Használati útmutató. Tchibo GmbH D Hamburg 87516AB6X5VI Snowskate hu Használati útmutató Tchibo GmbH D-22290 Hamburg 87516AB6X5VI 2016-04 Kedves Vásárlónk! A snowskate a 7 év feletti gyerekeknek igazi szórakozást nyújt a hóban. A snowskate-ezés nem snowboardozás,

Részletesebben

Fajtabemutató-Standard Módosítás: 2009. február 04. szerda, 14:59

Fajtabemutató-Standard Módosítás: 2009. február 04. szerda, 14:59 A kaukázusi juhászkutya ősi hazája Közép-Ázsia, Kaukázus, Azerbajdzsán, Örményország, Grúzia, Dagesztán, Csecsenföld, Észak-Oszétia és a környező kisebb köztársaságok. Nagyon nagy számban fordul elő Oroszország

Részletesebben

Gerinctorna gyakorlatok

Gerinctorna gyakorlatok Gerinctorna gyakorlatok Arthuman Központ www.arthuman.hu Tel: + 36 30 190 7315 Rendelői gyógytorna, McKenzie, Schroth, Terrier, Manuálterápiás kezelések, gyógymasszázs Gerinc betegségek kezelése (Porckorongsérv,

Részletesebben

2. Évfolyam. Magyar Evez?s Szövetség webhelyen lett közzétéve (http://www.hunrowing.hu) Címlap > Nyomtatóbarát PDF > Nyomtatóbarát PDF CÉLOK:

2. Évfolyam. Magyar Evez?s Szövetség webhelyen lett közzétéve (http://www.hunrowing.hu) Címlap > Nyomtatóbarát PDF > Nyomtatóbarát PDF CÉLOK: Magyar Evez?s Szövetség webhelyen lett közzétéve (http://www.hunrowing.hu) Címlap > Nyomtatóbarát PDF > Nyomtatóbarát PDF 2. Évfolyam CÉLOK: 1. Az els? évfolyamon megtanult hátúszás technikájának továbbfejlesztése.

Részletesebben

Mozgásterápia időseknek

Mozgásterápia időseknek Mozgásterápia időseknek Mozgásterápia időseknek,,egyes kutatók szerint egy testmozgással töltött óra két órával növeli meg az élettartamot. A mozgás jótékony hatása kihat a szervezet egészére, erősíti,

Részletesebben

A közép-és hosszútávfutás, állórajt

A közép-és hosszútávfutás, állórajt Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Művészeti, Nevelési-és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet A közép-és hosszútávfutás, állórajt Készítette: Süle Szilvia CIK759 1. A közép-és

Részletesebben

KRIYA A 10 TEST FELEBRESZTESERE

KRIYA A 10 TEST FELEBRESZTESERE KRIYA A 10 TEST FELEBRESZTESERE Fekudj hanyatt, kezek a combok mellett. Emeld fel a fejed es alabakat 20-25 centire a talajtol, kezek a combok felett, tenyerek egymas fele neznek. Spiccelnek a labfejek,

Részletesebben

Gyakorlatsor. 1. Alapállás, labdafogással jobb kézben. 2. Karemelés oldalsó középtartásba. 3. Kar leengedés mélytartásba labda átadással a bal kézbe.

Gyakorlatsor. 1. Alapállás, labdafogással jobb kézben. 2. Karemelés oldalsó középtartásba. 3. Kar leengedés mélytartásba labda átadással a bal kézbe. Gyakorlatsor 1. Alapállás, labdafogással jobb kézben. 2. Karemelés oldalsó középtartásba. 3. Kar leengedés mélytartásba labda átadással a bal kézbe. 4. Karemelés oldalsó középtartásba. 5. Kar leengedés

Részletesebben

Sportiskolai Kerettanterv Vízimentés Sportágra

Sportiskolai Kerettanterv Vízimentés Sportágra Sportiskolai Kerettanterv Vízimentés Sportágra Készítette: Csaba László nyugalmazott egyetemi Docens és ILS vízimentő oktató Endlein Viktória testnevelő és egészségtan tanár, ILS vízimentő a Csepeli Öttusa

Részletesebben

A súlylökés általános iskolai oktatásának gyakorlatai

A súlylökés általános iskolai oktatásának gyakorlatai Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet A súlylökés általános iskolai oktatásának gyakorlatai Atlétika SMANTE2202 Geröly Patricia G7AH72 A dolgozat szerkezete

Részletesebben

A súlylökés általános iskolás oktatásának gyakorlatai

A súlylökés általános iskolás oktatásának gyakorlatai Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Sporttudományi Intézet A súlylökés általános iskolás oktatásának gyakorlatai Az atlétika gyakorlata és módszertana SMANTE 2202 Készítette: Kolontáry

Részletesebben

Használati útmutató. Magic gym IN 1797

Használati útmutató. Magic gym IN 1797 Használati útmutató Magic gym IN 1797 A GARANCIÁLIS ÉS GARANCIÁN TÚLI SZERVIZT A FORGALMAZÓ BIZTOSÍTJA: Insportline Hungary Kft. 2500 Esztergom, Kossuth Lajos u. 65. www.insportline.hu A jó erınlét és

Részletesebben

A GYAKORLATOK LEÍRÁSA

A GYAKORLATOK LEÍRÁSA BULGÁR JÓGA A bulgár gyógyítók légzőtornája magába foglalja sok keleti iskola tapasztalatát, hozzáadva ahhoz a Naksbandija muzulmán szerzetesrend szuffisztikus színezetét. A légzőgyakorlatot ennek a rendnek

Részletesebben

Testedzési program: 1.-6. hét

Testedzési program: 1.-6. hét Testedzési program: 1.-6. hét Az alábbiakban közreadunk egy teljes test megmozgatására alkalmas, kezdőnek szóló edzéstervet. A napi életritmusba rugalmasan beilleszthető, és emellett lehetőséget nyújt

Részletesebben

3. A tanulók fizikai állapotának mérését szolgáló feladatok, illetve az elért eredményekhez tartozó pontszámok:

3. A tanulók fizikai állapotának mérését szolgáló feladatok, illetve az elért eredményekhez tartozó pontszámok: 1. A tanulók fizikai állapotának mérését a testnevelés tantárgyat tanító nevelők végzik el a testnevelés órákon, tanévenként két alkalommal október, illetve május hónapban. (A felmérés a Hungarofit teszt

Részletesebben

IN 2101 Fitness kiegésítő insportline AirStep

IN 2101 Fitness kiegésítő insportline AirStep IN 2101 Fitness kiegésítő insportline AirStep Egyensúlyjavító félgömb AIR STEP felfújható, kifejezetten nyújtó gyakorlatokra, egyensúly javításra, fitness ill. rehabilitációs gyakorlatok végzésére való.

Részletesebben

Műtét utáni gyakorlatok

Műtét utáni gyakorlatok Műtét utáni gyakorlatok 1. Korai, műtét utáni fekvőgyakorlatok Ezek a gyakorlatok igen fontosak a lábak keringési rendszerének beindítása és a vérrög kialakulásának elkerülése céljából. Emellett segíti

Részletesebben

Használati útmutató IN 3830 insportline Fresia

Használati útmutató IN 3830 insportline Fresia Használati útmutató IN 3830 insportline Fresia Köszönjük, hogy vibromasszázs berendezésünk megvásárlása mellett döntött. Használata előtt, kérem figyelmesen olvassa el ezt az útmutatót a berendezés helyes

Részletesebben

Mozgásprogram. testsúlycsökkentéshez

Mozgásprogram. testsúlycsökkentéshez Mozgásprogram testsúlycsökkentéshez Mozgásprogram testsúly csökkentéshez A Földön 310 millió elhízott és további 1,2 millió túlsúlyos ember él. Magyarországon a legutolsó nagyobb szabású országos vizsgálat

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet

Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet Beadandó dolgozat ATLÉTIKA SMDLTE 2202 Távolugrás oktatása középiskolában Készítette: Varga Áron Szak: Testnevelés

Részletesebben

Használati utasítás. Technogym, The Wellness Company és Multipla (figuratív) a Technogym s.p.a.

Használati utasítás. Technogym, The Wellness Company és Multipla (figuratív) a Technogym s.p.a. TM Használati utasítás 2 Technogym, The Wellness Company és Multipla (figuratív) a Technogym s.p.a. tulajdonában lévő védjegyek Olaszországban és más országokban. Szerzői jogok fenntartva Technogym s.p.a.,

Részletesebben

JÁTÉKOS SPORTVERSENY GYAKORLATANYAGA

JÁTÉKOS SPORTVERSENY GYAKORLATANYAGA JÁTÉKOS SPORTVERSENY GYAKORLATANYAGA Érvényes 2005-től visszavonásig MAGYAR DIÁKSPORT SZÖVETSÉG DIÁKOLIMPIA JÁTÉKOS SPORTVERSENY Gyakorlatanyaga Érvényes 2005-től visszavonásig A versenyszámokat összeállította:

Részletesebben

VENTILLÁTOROS EVEZŐGÉP CONGO IN 2811

VENTILLÁTOROS EVEZŐGÉP CONGO IN 2811 VENTILLÁTOROS EVEZŐGÉP CONGO IN 2811 h a s z n á l a t i ú t m u t a t ó Forgalmazó Insportline Hungary Kft. 2500 Esztergom, Kossuth Lajos u. 65. www.insportline.hu tel./fax: 0633-313-242 Fontos biztonasági

Részletesebben

Termék adatlap Air Walker Rendelési kód: OFC2-01

Termék adatlap Air Walker Rendelési kód: OFC2-01 175,5 cm 349 cm Air Walker Rendelési kód: OFC2-01 399 cm 99 cm Edzéstípus: Vérkeringés, kardio Hatása: Az ízületeket kímélve edzi a teljes láb- és csípőizomzatot. Hasznos eszköze lehet a mozgásszervi rehabilitációnak

Részletesebben

kérjük, FIGYelmeseN olvassa VéGIG

kérjük, FIGYelmeseN olvassa VéGIG Discover scuba Diving Próbamerülés TájékozTaTó kérjük, FIGYelmeseN olvassa VéGIG ezt a TájékozTaTó FüzeTeT! Minden jog fenntartva! www.buvarleszek.hu www.buvarbazis.hu Búvárbázis Búváriskola 2018 v1.083101

Részletesebben

Használati utasítás WORK KING

Használati utasítás WORK KING Használati utasítás WORK KING A szervizért és az alkatrészekért az eladó cég felel. Insportline Hungary kft. Kossuth Lajos u. 65, 2500 Esztergom tel. +36 (33) 313242, +36 (70) 211 8227, www.insportline.hu

Részletesebben

Összecsukható mini trambulin

Összecsukható mini trambulin CIKK SZÁM: 1254 Összecsukható mini trambulin JYFM38"-DIA96CM JYFM40"-DIA101.6CM JYFM48"-dia121.92CM JYFM48"-DIA121.92CM Kérjük olvassa el az alábbi használati utasítást, mert ez elengedhetetlen részét

Részletesebben

Blood Circulatory Massager. Termék száma: 1500

Blood Circulatory Massager. Termék száma: 1500 Blood Circulatory Massager Termék száma: 1500 Kérjük figyelmesen olvassa el a mellékelt leírást mielőtt ezt a terméket használatba venné. A későbbi időkre is tartalmaz információkat, abban az esetben,

Részletesebben

MAGYAR TORNA SZÖVETSÉG

MAGYAR TORNA SZÖVETSÉG MAGYAR TORNA SZÖVETSÉG NŐ I T O R N A Melléklet a Magyar Köztársaság 2 0 1 6. évi versenykiírásához NŐI SZABADONVÁLASZTOTT GYAKORLATOK ANYAGERŐSSÉGE: BAJNOKI EGYÉNI SZERENKÉNTI CSAPATBAJNOKSÁG OSZTÁLY

Részletesebben

ISK - Progym JÉGKORONG

ISK - Progym JÉGKORONG Száraz tesztek U18-20 ISK - Progym JÉGKORONG Nap 1 1. Pihenőpulzus 2:2 2. Reggelihőmérséklet 2:3 -"- 3. Magasság 1:1 4. Suly 1:2 -"- -------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

-1- Összeszerelési útmutató 2 ajtós szekrényhez

-1- Összeszerelési útmutató 2 ajtós szekrényhez -1- Összeszerelési útmutató 2 ajtós szekrényhez A lapra szerelt terméke összeszerelése a csomagolásban található szerelési rajz útmutatását követve egyszerűen elvégezhető. A szerelési rajz szigorúan követendő

Részletesebben

MAGYAR BIRKÓZÓ SZÖVETSÉG SPORTÁGFEJLESZTÉSI PROGRAM 2013

MAGYAR BIRKÓZÓ SZÖVETSÉG SPORTÁGFEJLESZTÉSI PROGRAM 2013 MAGYAR BIRKÓZÓ SZÖVETSÉG SPORTÁGFEJLESZTÉSI PROGRAM 2013 ALAPTECHNIKÁK Készítette: BACSA FERENC, mesteredző és TAR MIHÁLY centrumvezető. CÉL: A Birkózó Szakosztályok edzői és utánpótlás korú versenyzői

Részletesebben

http://www.50plusz.hu/praktikak/mozgassor/gerinctorna

http://www.50plusz.hu/praktikak/mozgassor/gerinctorna http://www.50plusz.hu/praktikak/mozgassor/gerinctorna Gerinctorna A gerinctorna segíti a gerinc épségének fenntartását, tehát nemcsak a gerincbántalmak kezelésének, hanem azok megelőzésének fontos eszköze.

Részletesebben

KIS BÁLINT ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJÁNAK 4. SZ. MELLÉKLETE ÚSZÁSOKTATÁS 3-4. ÉVFOLYAM TESTNEVELÉS TANTÁRGY KERETÉBEN

KIS BÁLINT ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJÁNAK 4. SZ. MELLÉKLETE ÚSZÁSOKTATÁS 3-4. ÉVFOLYAM TESTNEVELÉS TANTÁRGY KERETÉBEN KIS BÁLINT ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA PEDAGÓGIAI PROGRAMJÁNAK 4. SZ. MELLÉKLETE ÚSZÁSOKTATÁS 3-4. ÉVFOLYAM TESTNEVELÉS TANTÁRGY KERETÉBEN GYOMAENDRŐD 2008 Általános bevezető MODULÁRIS ÚSZÁSOKTATÁS PROGRAMJA

Részletesebben

Iránytű egy egészségesebb életvitelhez A mozgás szerepe mindennapjainkban

Iránytű egy egészségesebb életvitelhez A mozgás szerepe mindennapjainkban Iránytű egy egészségesebb életvitelhez A mozgás szerepe mindennapjainkban A kiadvány az elnyert TÁMOP-6.1.2/A-09/1-2009-0047 Egészségmegőrzés a Dunanett Kft-nél pályázat részeként készült 2 A Nemzeti Fejlesztési

Részletesebben

Használati útmutató. IN 3379 Koordinációs félgömb insportline GRANDE

Használati útmutató. IN 3379 Koordinációs félgömb insportline GRANDE Használati útmutató IN 3379 Koordinációs félgömb insportline GRANDE Koordinációs félgömb GRANDE felfújható, nyújtó gyakorlatokra, egyensúly javításra alkalmas. Gyors és hatékony. Szórakoztató módja a test

Részletesebben

Terápiás kutyák verseny szabályzata

Terápiás kutyák verseny szabályzata Terápiás kutyák verseny szabályzata A terápiás kutyák igen sokrétű feladat megoldására kiképzett és folyamatosan tanuló, és emellett dolgozó ebek. A sokféle tevékenységük közül ezen versenyen két legfontosabb

Részletesebben

ATLÉTIKA KISLABDAHAJÍTÁS, ÁLTALÁNOS ISKOLA ALSÓ TAGOZAT

ATLÉTIKA KISLABDAHAJÍTÁS, ÁLTALÁNOS ISKOLA ALSÓ TAGOZAT NYUGAT - MAGYARORSZÁGI EGYETEM, SAVARIA EGYETEMI KÖZPONT, MŰVÉSZETI, NEVELÉS ÉS SPORTTUDOMÁNYI KAR ATLÉTIKA KISLABDAHAJÍTÁS, ÁLTALÁNOS ISKOLA ALSÓ TAGOZAT Készítette: Straub Irén, tanár T/D testnevelő

Részletesebben

Kiromed Zéta Gravitációs gerincnyújtó készülék Használati utasítás Összeszerelési útmutató

Kiromed Zéta Gravitációs gerincnyújtó készülék Használati utasítás Összeszerelési útmutató Kiromed Zéta Gravitációs gerincnyújtó készülék Használati utasítás Összeszerelési útmutató A termék kivitele a képen látható eszköztől részleteiben eltérhet, a változás jogát fenntartjuk. 1 SN: Kiadás

Részletesebben

A gátfutás középiskolai oktatásának gyakorlatai

A gátfutás középiskolai oktatásának gyakorlatai Nyugat-magyarországi Egyetem Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar Sporttudományi Intézet A gátfutás középiskolai oktatásának gyakorlatai Atlétika SMDLTE2202 Für Attila G8C5WR 1. A gátfutás technikája A

Részletesebben

A mozgásszervek foglalkozási betegségeinek megelőzése

A mozgásszervek foglalkozási betegségeinek megelőzése A mozgásszervek foglalkozási betegségeinek megelőzése A munkakörnyezet veszélyes környezetnek minősíthető, mivel a munkahelyeken olyan egészségkárosodások jöhetnek létre, amelyek másutt nem fordulnak elő.

Részletesebben

GERELYHAJÍTÁS A KÖZÉPISKOLÁBAN

GERELYHAJÍTÁS A KÖZÉPISKOLÁBAN GERELYHAJÍTÁS A KÖZÉPISKOLÁBAN KÉSZÍTETTE: MIHALECZ PÉTER TESTNEVELŐ-TANÁR MSC LEVELEZŐ TAGOZATOS HALLGATÓ I.FÉLÉV 1 Gerelyhajítás története: A dobó számok közül, a gerelyhajítás tekinthet vissza a legrégibb

Részletesebben

FELKÉSZÜLÉSI JAVASLAT

FELKÉSZÜLÉSI JAVASLAT FELKÉSZÜLÉSI JAVASLAT (fekvőtámasz, felülés, ingafutás, helyből távolugrás, függeszkedés, fekve-nyomás és 2000 méteres futás) Állóképesség fogalma: egy adott fizikai pszichikai teljesítmény jellemző intenzitásának

Részletesebben

Joachim Meyer. Bot. A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Fordította: Berki András

Joachim Meyer. Bot. A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Fordította: Berki András Joachim Meyer A vívás szabad lovagi és nemesi művészetének alapos leírása (1570) Bot Fordította: Berki András A botról Az ötödik, és egyben utolsó fejezete ennek a könyvnek, amiben elmagyarázom és röviden

Részletesebben

Ez fontos, ha a fájdalmas helyeken csak átgurulsz, akkor az izomorsó ingerlődik és csak nő a feszültség és a fájdalom!

Ez fontos, ha a fájdalmas helyeken csak átgurulsz, akkor az izomorsó ingerlődik és csak nő a feszültség és a fájdalom! SMR henger protokoll Az SMR (Self Myofascial Release) elsősorban sportolók számára kifejlesztett rendszer, melynek lényege azizompólyákban kialakult feszültségek feloldása, felszabadítása. Ennek eléréséhez

Részletesebben

Termék azonosító: KF 101. méretek: 88 x 62 x 147 cm

Termék azonosító: KF 101. méretek: 88 x 62 x 147 cm Termék azonosító: KF 101 méretek: 88 x 62 x 147 cm Eszközhasználat célja : Megerősíteni és rugalmasabbá tenni a lábak és a derék ízületekhez kapcsolódó izomzatot. Használat: Mindkét kezével fogja meg a

Részletesebben

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ. EVOLUTION in fitness. Kedves Vásárlónk!

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ. EVOLUTION in fitness. Kedves Vásárlónk! 1 HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ EVOLUTION in fitness Kedves Vásárlónk! Köszönjük, hogy cégünk, a Herky Sport Kft. által kifejlesztett terméket vásárolta meg, mely forradalmian új rendszerű, gazdaságos és sokoldalú

Részletesebben

(Ezt az összeállítást nyugodtan továbbküldheti rokonainak, barátainak de kérem, semmilyen módon ne változtassa meg! A szerzői jogok tulajdonosa a

(Ezt az összeállítást nyugodtan továbbküldheti rokonainak, barátainak de kérem, semmilyen módon ne változtassa meg! A szerzői jogok tulajdonosa a 25 ötlet, amelyekkel ünnepek alatt (és után is!) kordában tarthatja családját (Ezt az összeállítást nyugodtan továbbküldheti rokonainak, barátainak de kérem, semmilyen módon ne változtassa meg! A szerzői

Részletesebben

STANDARD vonal (kiemelten ajánlott eszközök)

STANDARD vonal (kiemelten ajánlott eszközök) STANDARD vonal (kiemelten ajánlott eszközök) Rendelési szám Eszköz leírása Méret (mm) Nettó ár (Ft) Bruttó ár (Ft) SL116 GYALOGLÓ 1200X540X1500 207 000 Ft 262 890 Ft Végtagok formálására, erősítésére és

Részletesebben

Használati útmutató. IN 3829 VibroGym insportline TULIPE

Használati útmutató. IN 3829 VibroGym insportline TULIPE Használati útmutató IN 3829 VibroGym insportline TULIPE 1 Köszönjük, hogy vibromasszázs berendezésünk vásárlása mellett döntött. A berendezés első használata előtt figyelmesen olvassa el ezt az útmutatót,

Részletesebben

Nyugat-magyarországi Egyetem. Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar. Sporttudományi Intézet. Az atlétika gyakorlata és módszertana SMDLTE 2202

Nyugat-magyarországi Egyetem. Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar. Sporttudományi Intézet. Az atlétika gyakorlata és módszertana SMDLTE 2202 Nyugat-magyarországi Egyetem Művészeti, Nevelés- és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet Az atlétika gyakorlata és módszertana SMDLTE 2202 Rövidtávfutás, térdelőrajt középiskolai oktatásának gyakorlatai

Részletesebben

Magyar Birkózó Szövetség egységes követelményrendszere az utánpótlás korosztályok számára

Magyar Birkózó Szövetség egységes követelményrendszere az utánpótlás korosztályok számára Magyar Birkózó Szövetség egységes követelményrendszere az utánpótlás korosztályok számára Készítették: Bacsa Ferenc Bánkuti Zsolt Bódi Jenő Nagy Lajos A Magyar Birkózó Szövetség közgyűlése által elfogadott

Részletesebben

A kísérlet célkitűzései: A súrlódási erőtípusok és a közegellenállási erő kísérleti vizsgálata.

A kísérlet célkitűzései: A súrlódási erőtípusok és a közegellenállási erő kísérleti vizsgálata. A kísérlet célkitűzései: A súrlódási erőtípusok és a közegellenállási erő kísérleti vizsgálata. Eszközszükséglet: Mechanika I. készletből: kiskocsi, erőmérő, súlyok A/4-es írólap, smirgli papír gyurma

Részletesebben

BEAKASZTÓ EGYSÉG AZ EASY-SET MEDENCÉKHEZ FELFÚJHATÓ FELSŐ GYŰRŰKKEL. 1. MEGJEGYZÉS: FÉMVÁZAS MEDENCE használata esetében lásd a 8. oldalt.

BEAKASZTÓ EGYSÉG AZ EASY-SET MEDENCÉKHEZ FELFÚJHATÓ FELSŐ GYŰRŰKKEL. 1. MEGJEGYZÉS: FÉMVÁZAS MEDENCE használata esetében lásd a 8. oldalt. BEAKASZTÓ EGYSÉG AZ EASY-SET MEDENCÉKHEZ FELFÚJHATÓ FELSŐ GYŰRŰKKEL. MEGJEGYZÉS: használata esetében lásd a 8. oldalt. Csatlakoztassa a szkimmer tömlőt () a szkimmer () alsó csatlakozójához. Az ábrán látható

Részletesebben

Síelni balesetmentesen

Síelni balesetmentesen Síelni balesetmentesen téli üdülés és a gondtalan síelés alapja, akár alpesi síelésrõl, akár sífutásról, akár hódeszkázásról is van szó, a jól felépített edzésprogram. hideg közeledtével a téli sportok

Részletesebben

A flop magasugrás oktatása a középiskolában

A flop magasugrás oktatása a középiskolában Nyugat-magyarországi Egyetem Művészeti, Nevelés és Sporttudományi Kar Sporttudományi Intézet Az atlétika gyakorlata és módszertana SMDLTE2202 Oktató: Dr. Koltai Miklós A flop magasugrás oktatása a középiskolában

Részletesebben

Telepítési leírás Hidraulikus, csuklókaros ajtóbehúzókhoz

Telepítési leírás Hidraulikus, csuklókaros ajtóbehúzókhoz U Telepítési leírás Hidraulikus, csuklókaros ajtóbehúzókhoz 8022AW, 8023AD, 8023AW I. behúzó függőleges szerelése az ajtón kívül vagy belül 1. A szerelési igénytől függően (ajtón kívül vagy belüli szerelés)

Részletesebben

Combo Duo Felhasználói Kézikönyv

Combo Duo Felhasználói Kézikönyv Combo Duo Felhasználói Kézikönyv BH Technovita Köszönjük hogy termékünket választotta! Bár mindent megteszünk azért, hogy termékeink a legjobb minőségűek legyenek, sajnos előfordulhatnak apróbb hibák vagy

Részletesebben

FIZIKAI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAM, AZ ÉLVONALBELI TELJESÍTMÉNYHEZ

FIZIKAI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAM, AZ ÉLVONALBELI TELJESÍTMÉNYHEZ FIZIKAI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAM, AZ ÉLVONALBELI TELJESÍTMÉNYHEZ Időszak: 1. és 2. felkészülési fázis Ízületi mozgékonyság Lazaság - Erő-Állóképesség FIGYELEM Erőfejlesztés, kondicionálás gumiszalag segítségével.

Részletesebben

VIZSGA KÖVETELMÉNYEK TESTNEVELÉS 9. OSZTÁLY (5 ÉVFOLYAMOS KÉPZÉSBEN: KNY. OSZTÁLY)

VIZSGA KÖVETELMÉNYEK TESTNEVELÉS 9. OSZTÁLY (5 ÉVFOLYAMOS KÉPZÉSBEN: KNY. OSZTÁLY) 9. OSZTÁLY (5 ÉVFOLYAMOS KÉPZÉSBEN: KNY. OSZTÁLY) Torna - Talaj: - kötelező elemek: - gurulóátfordulás előre, - hátra, fejállás, mérlegállás, tarkóállás. - Kötélmászás: - mászókulcsolás, fiúknak függeszkedési

Részletesebben

Lifestraw Asztali Víztisztító Használati útmutató. Javítva: 2014. december 7.

Lifestraw Asztali Víztisztító Használati útmutató. Javítva: 2014. december 7. Lifestraw Asztali Víztisztító Használati útmutató Javítva: 2014. december 7. Tartalomjegyzék Összeszerelés Működési elv Hogyan használjuk a Lifestraw asztali vízszűrőt? A asztali Műanyag fedő Előszűrő

Részletesebben

STANDARD vonal (kiemelten ajánlott eszközök)

STANDARD vonal (kiemelten ajánlott eszközök) STANDARD vonal (kiemelten ajánlott eszközök) Rendelési szám Eszköz leírása Méret (mm) Nettó ár (Ft) Bruttó ár (Ft) SL116 GYALOGLÓ 1250x600x1600 207 000 Ft 262 890 Ft Végtagok formálására, erősítésére és

Részletesebben

Magyar Úszó Szövetség Szakmai alapkövetelmények vizsga szabályzat

Magyar Úszó Szövetség Szakmai alapkövetelmények vizsga szabályzat Magyar Úszó Szövetség Szakmai alapkövetelmények vizsga szabályzat 2011. augusztus A Magyar Úszó Szövetség () versenyrendszeréhez tartozó szakmai alapkövetelmény vizsga szabályzata 1. A vizsga célja: a)

Részletesebben

ComfortControl 01 DŐLÉS-BLOKKOLÁS 02 DŐLÉS-ELLENÁLLÁS 05 HÁTTÁMLA MAGASSÁGA 03 ÜLÉSMÉLYSÉG 06 HÁTTÁMLA SZÖGE 04 ÜLÉSMAGASSÁG 07 KARFA MAGASSÁG

ComfortControl 01 DŐLÉS-BLOKKOLÁS 02 DŐLÉS-ELLENÁLLÁS 05 HÁTTÁMLA MAGASSÁGA 03 ÜLÉSMÉLYSÉG 06 HÁTTÁMLA SZÖGE 04 ÜLÉSMAGASSÁG 07 KARFA MAGASSÁG 1. lépés: Oldja ki a széket. 01 DŐLÉS-BLOKKOLÁS 2. lépés: Igazítsa a széket a testéhez. 02 DŐLÉS-ELLENÁLLÁS 03 ÜLÉSMÉLYSÉG 04 ÜLÉSMAGASSÁG 3. lépés: Igazítsa a széket munkastílusához. 05 HÁTTÁMLA MAGASSÁGA

Részletesebben

Telepítési leírás Hidraulikus, csuklókaros ajtóbehúzókhoz

Telepítési leírás Hidraulikus, csuklókaros ajtóbehúzókhoz U Telepítési leírás Hidraulikus, csuklókaros ajtóbehúzókhoz 1133AW, 1133BW, 1134AW, 1134BW I. behúzó függőleges szerelése az ajtón kívül vagy belül 1. A szerelési igénytől föggően (ajtón kívül vagy belüli

Részletesebben

ÚSZÁS. A sport a modern életvitel kialakításának egyik eszköze, egészségmegőrző szerepének hangsúlyozása későbbi életének alakító tényezője.

ÚSZÁS. A sport a modern életvitel kialakításának egyik eszköze, egészségmegőrző szerepének hangsúlyozása későbbi életének alakító tényezője. ÚSZÁS A sportág nevelési célrendszere Ki kell alakítani az általános szokásrendet, és kapcsolatrendszert. Irányítással és figyelem felkeltéssel viselkedési normákat kell elfogadtatni, melyek közösségre

Részletesebben

L E G T R A I N E R GYVC-008. Használat elõtt figyelmesen olvassa el a tájékoztatót!

L E G T R A I N E R GYVC-008. Használat elõtt figyelmesen olvassa el a tájékoztatót! LEG_TARINER.qxp 2007.08.03. 9:06 Page 1 L E G Használat elõtt figyelmesen olvassa el a tájékoztatót! T R A I N E R GYVC-008 A VIVAMAX Leg Trainerrel Ön otthonában, kényelmesen edzheti lábait és fenekét,

Részletesebben

Telepítési leírás Hidraulikus, csuklókaros ajtóbehúzókhoz

Telepítési leírás Hidraulikus, csuklókaros ajtóbehúzókhoz U Telepítési leírás Hidraulikus, csuklókaros ajtóbehúzókhoz 902-4CW, 902-5CW, 903-6CW I. behúzó függőleges szerelése az ajtón kívül vagy belül 1. A szerelési igénytől föggően (ajtón kívül vagy belüli szerelés)

Részletesebben

Dobások nevei Pontszám Dobások leírásai Elhelyezkedés

Dobások nevei Pontszám Dobások leírásai Elhelyezkedés Dobások nevei Pontszám Dobások leírásai Elhelyezkedés Borjú Lovas ok 1 Overhand/Overhead 2 pont A hurkot egyenesen a fej fölött pörgetjük. Kidobáskor a tenyér lefelé néz. 2 Side arm 2 pont 3 Side arm open

Részletesebben

Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola 1 Úszás 1.-8. évf. 2030 Érd, Fácán köz 1. Sportiskolai helyi tanterv 2013.

Érdi Batthyány Sportiskolai Általános Iskola 1 Úszás 1.-8. évf. 2030 Érd, Fácán köz 1. Sportiskolai helyi tanterv 2013. Sportiskolai Általános Iskola 1 Úszás 1.-8. évf. HELYI TANTERV ÚSZÁS 1.-8. évfolyam KÖZNEVELÉSI TÍPUSÚ SPORTISKOLAI OSZTÁLYOK RÉSZÉRE Összeállította: Pécz Imre Az Érdi Batthyány Sportiskolai Általános

Részletesebben

Sorozatszerkesztõ: Walter Bucher Szerkesztõ: Walter Bucher Írta: szerzõi kollektíva. 1001 játék- és gyakorlatforma az úszásban

Sorozatszerkesztõ: Walter Bucher Szerkesztõ: Walter Bucher Írta: szerzõi kollektíva. 1001 játék- és gyakorlatforma az úszásban Sorozatszerkesztõ: Walter Bucher Szerkesztõ: Walter Bucher Írta: szerzõi kollektíva 1001 játék- és gyakorlatforma az úszásban Dialóg Campus Kiadó, Budapest Pécs Elõszó A gyakorlatgyûjtemény története 1978-

Részletesebben