Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye gazdasági folyamatairól

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye gazdasági folyamatairól"

Átírás

1 Borsod-Abaúj-Zemplén megye gazdasági folyamatai évben Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye gazdasági folyamatairól december 5. 0

2 Az észak-magyarországi régióban található Borsod-Abaúj-Zemplén megye az ország második legnagyobb megyéje, területe négyzetkilométer évben a lakosság száma fő volt, 6 százalékkal ( fővel) kevesebb a évinél. Ugyanebben az időszakban az ország lakossága 1,9 százalékkal ( fővel) csökkent. Megyénkben a lakosság számának visszaesése tehát az országosnál nagyobb mértékű. A kedvezőtlenebb megyei arány kialakulását elsősorban az országhatáron belüli, vagy akár országhatáron túli elvándorlás is befolyásolta. A fogyásban szerepet játszik a gazdasági teljesítmények eltérő mértékű, kedvezőtlenebb változása is, más régiókhoz képest. A gazdasági mutatók visszaesése miatt a foglalkoztatási lehetőségek is szűkebbek, ami nagyban hozzájárul a migrációhoz. A KSH legfrissebb adatai szerint a megye 6,9 százalékos lakossági és a foglalkoztatott munkaerő 5,6 százalékos részarányával évben milliárd Ft bruttó hazai terméket (GDP-t) állított elő, ami az előző évekhez hasonlóan az országos érték 4,2 százaléka. Az egy főre jutó GDP közel 40 százalékkal marad el az országos átlagtól. A megyék közötti rangsorban Borsod-Abaúj-Zemplén megye a 17. helyen áll. A foglalkoztatás alakulása a KSH adatai szerint A válság miatt év óta folyamatosan csökkent a foglalkoztatottak száma. Míg országosan 2011-től kismértékű növekedés mutatkozik, addig megyénkben továbbra is folytatódik a csökkenés évben főt foglalkoztattak Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, amely a évinél fővel (8,1 százalékkal) kevesebb, és fővel alatta marad a évinek is. A megye hátrányos helyzetét mutatja, hogy a foglalkoztatási arány (a munkaképes korúak közül az alkalmazásban állók aránya) az előző öt évben rendre 7-8 százalékponttal elmarad az országos átlagtól. A munkanélküliségi ráta is évről-évre emelkedik, 2012-ben a regisztált munkanélküliek aránya 17,3 százalék volt, amely 6,4 százalékponttal magasabb az országos átlagnál. 1

3 A gazdaság szereplői A gazdasági társaságok száma 2012-ben 2,2 százalékkal emelkedett. Az üzleti szféra társas vállalkozásain túl számba vettük azon nonprofit szervezetek számának alakulását, változását, amelyek végső fogyasztóként a fizetőképes kereslet alakulásánál játszanak meghatározó szerepet: önkormányzatok, alapítványok, egyesületek, társasházak stb. A versenyszféra szereplői A megye gazdasági teljesítményének alakulásában döntő szerepet játszó társas vállalkozások száma 0,4 százalékkal emelkedett, melyek a társasági adó, vagy EVA hatálya szerint adóztak. Ezen belül nőtt a korlátolt felelősségű társaságok száma 4,3 százalékkal, míg a részvénytársaságok száma nem változott. Ugyanakkor a korábbi folyamatos csökkenési tendenciának megfelelően 2012-ben 6,7 százalékkal visszaesett az elsősorban belföldi piacon érdekelt betéti társaságok száma és ezzel párhuzamosan részarányuk is. A nyilvántartott összes egyéni vállalkozó száma a évi átmeneti 1,2 százalékos növekedés után az előző évek csökkenő tendenciájával egyezően 2012-ben 4,1 százalékkal visszaesett. Az egyéni vállalkozók munkavégzés jellege szerinti összetételében 2012-ben átrendeződés történt. A főállású, illetve munkaviszony mellett tevékenykedő egyéni vállalkozók száma kismértékben 2 illetve 1,7 százalékkal nőtt. Ugyanakkor 2012-ben a nyugdíjas egyéni vállalkozók száma háromnegyede az előző évinek. Ez nem minden esetben járt együtt végleges megszűnéssel, mivel törvényi változás miatt főállásúvá váltak azon korábban rokkant és korkedvezményes nyugdíjas besorolású egyéni vállalkozók, akik még nem érték el a 65 évre felemelt nyugdíjkorhatárt. 2

4 A versenyszféra szereplőinek teljesítménye Borsod-Abaúj-Zemplén megye gazdasági teljesítményének alakulásában továbbra is meghatározó a társas vállalkozások szerepvállalása, hiszen 2012-ben a megyében képződött bevétel 96,7 százalékát realizálták. A válság és a törvényi változások által jobban sújtott, elsősorban belföldi piacon és a lakossági ellátásban érdekelt egyéni vállalkozások és az egyszerűsített vállalkozói adózást alkalmazók teljesítményének részaránya összességében az előző évivel azonos, 3,3 százalékos. Az egyéni vállalkozók bevétele mindössze 0,6 százalékkal nőtt. Az EVA adóalanyok 2012-ben az előző évi bevételek kétharmadát sem realizálták. Ezzel szemben a társas vállalkozások esetében 3,7 százalékos nettó árbevétel növekedése folyó áron elmarad az 5,7 százalékos inflációs rátától. Az adóbevételek alakulása Borsod-Abaúj-Zemplén megye egyéni és társas vállalkozásai, valamint a magánszemélyek 2012-ben 180,2 milliárd Ft adóbevétellel járultak hozzá a közös kiadásokhoz a kiemelt adóés járulék nemekben, ami az előző évhez képest 16,7 százalékos növekedést mutat. Ha a nettó általános forgalmi adót amely az utóbbi hat évben háromszor negatív értéket vett fel figyelmen kívül hagyjuk, valósabb képet kapunk a megye éves adóteljesítményének alakulásáról, változásáról. A 2011 illetve 2012 évi 28 milliárd illetve 13,3 milliárd forint negatív ÁFA nélkül a megyében 193,5 milliárd forintot fizettek be a költségvetésbe, ami 6,1 százalékkal haladja meg a évi ÁFA nélküli bevételeket. A évi kiemelt adóbevételek alakulásánál, változásánál az utóbbi években meghatározóvá váltak a törvényi változások és kormányzati intézkedések valamennyi adónemet érintően, ami legtöbb esetben elfedi az adóalapokat alakító gazdasági reálfolyamatok hatását. 3

5 A foglalkoztatáshoz kötődő adók növekedtek annak ellenére, hogy az üzleti szférában ben csökkent az alkalmazottak száma, amit a közszférában javuló közmunkás foglakoztatás sem tudott ellensúlyozni. A minimálbér összegének Ft-ról Ft-ra történő emelése többlet SZJA és járulék bevételt eredményezett. Ezen kívül a személyi jövedelemadó bevételeket tovább növelte, hogy 2012-ben megszűnt az adójóváírás érvényesítésének lehetősége is. Ugyanakkor csökkentőleg hatott, hogy 2012-től csak a 2 millió 424 ezer Ft feletti összevont jövedelmet kellett növelni 27 százalék adóalap kiegészítéssel, míg évben az összevont jövedelem egészére kellett felszámítani a 27 %-os adóalap kiegészítést. A járulékbevételek csökkenésének irányába hatott az a törvényi változás is, miszerint a munkanélküliek ellátásai után a Kormányhivatalon belül működő Munkaügyi Központok január 1-től nem fizetnek szociális hozzájárulási adót. Járulékbevétel kieséssel járt együtt, hogy az adójóváírás 2012 évi megszüntetése miatt szükségessé váló többletadók egy részét az úgynevezett kompenzációs eljárás keretében a szociális hozzájárulási kötelezettségből le lehet vonni. Ez azt jelentette, hogy a foglalkoztatót terhelő Nyugdíj- és Egészségbiztosítási Alapot megillető járulékot a ténylegesen felmerülő kötelezettséggel szemben a kompenzációval csökkentett összeggel kellett nettó módon a költségvetésbe befizetni. A költségvetési szervek SZJA és járulékbevételei a régiók megyéi között átrendeződtek amiatt, hogy a régiós Munkaügyi Központok októbertől újra megyei szervezetként végzik a tevékenységüket. Hatására 2012-ben a régión belül Borsod-Abaúj-Zemplén megyében csökkentek a foglalkoztatáshoz kötődő bevételek, míg a régió másik két megyéjében, Hevesben és Nógrádban emiatt bevétel növekedés volt. Az ÁFA bevételek kedvezőbb alakulásában meghatározó, hogy az adókulcsot 2012-ben 25 százalékról felemelték 27 százalékra, ami hozzájárult a befizetések 11 százalékos növekedéséhez. A kiutalások csökkenésének irányába hatott a január 01-től hatályos rendelkezés, amely a visszaigénylések technikai rendezését módosította. A társasági adóbevételek viszonylag kedvezőbb alakulásában meghatározóak azok az egyedi jellegű, kiugró összegű befizetési és kiutalási tételek, a melyek eltérő gyakorisággal fordultak elő az utóbbi két évben. Az egyszerűsített vállalkozói adó bevételek a megyében 20 százalékkal, míg országosan 15 százalékkal visszaestek. Az adómérték emelésének többlet adóterhét belső fogyasztás visszaesése miatt sokan nem tudták kigazdálkodni és egyre kevesebben alkalmazzák ezt a korábban kedvelt adózási formát. 4

6 A társas vállalkozások gazdasági teljesítményének alakulása között Borsod-Abaúj-Zemplén megyében évvel bezárólag töretlen volt a fejlődés. A nettó árbevétel, ezen belül az export és belföldi értékesítés növekedési üteme meghaladta az országos átlagot, és 2006-ig az inflációs ráta mértékét is. A jövedelmezőség is kedvezően alakult. Az adózás előtti eredmény, azon belül az üzleti eredmény növekedési üteme jóval országos átlag feletti volt. Beindult egy felzárkózási folyamat III. negyedévtől a gazdasági tényezők kedvezőtlenné váltak. A pénzügyi-gazdasági válság a megyében már évben éreztette a hatását. A válság hamar begyűrűzött, mivel a megye gazdasága nyitott az export és import magas részaránya miatt. Az export részaránya az utóbbi hat évben 31 és 44,2 százalék között mozgott, míg országosan 28,6 és 34,7 százalék között. A megye világpiactól való nagyobb függőségét mutatja, hogy az export nettó árbevételen belüli aránya minden évben magasabb az országosnál 2,4-10,3 százalék közötti értékben Jellemző továbbá, hogy a válság mélypontján (2008 és 2009 évben) viszonylag alacsonyabb az export az export részaránya, majd később emelkedő tendenciájú. Importból származott az ÁFA bevallások alapján a beszerzések egy negyede is. Az országos tendenciákkal ellentétesen évben már csökkent a nettó árbevétel és ezen belül az export, valamint a hozzáadott érték is. A jövedelmezőségi mutatók visszaesése az országos átlagnál jóval nagyobb arányú volt az adózás előtti eredménynél és azon belül az üzleti eredménynél is ben tovább romlottak a megyei teljesítmény- és jövedelmezőségi mutatók és a válság hatása időbeli eltolódással már nemzetgazdasági szinten is megmutatkozott ezeknek a mutatóknak a visszaesésében ben megkezdődött a válságból való kilábalás. Megyei és országos szinten is növekedett a nettó árbevétel, a hozzáadott érték, az adózás előtti eredmény és az átlagos állományi létszám is az előző évhez képest. Megyénkben kedvező a évi nettó árbevétel és hozzáadott érték 4,9 százalékos inflációs rátát meghaladó mértékű emelkedése. Ugyanakkor a belső fogyasztás csökkenését jelzi, hogy a belföldi értékesítés folyóáron az előző évi szinten teljesült, míg országosan 2,5 százalékos elmaradás volt ben tovább javultak a gazdasági teljesítmények megyei és nemzetgazdasági szinten egyaránt, mivel a nettó árbevétel és a hozzáadott érték a 3,9 százalékos inflációs rátát meghaladó mértékben növekedett. Pozitív jelenség, hogy megyénkben a válságot követően először évben haladta meg a nettó árbevétel folyóáron 13,5 százalékkal a évit. A világgazdasági válság kezelésére hozott intézkedések nem hozták meg a várt eredményt, mivel az Európai Uniós országok többsége nem állt növekedési pályára, emellett főként a 5

7 dél-európai országok az általuk előállított bruttó hazai termékhez mérten rendkívüli mértékben eladósodtak. Az Unió által kezdeményezett túlzott deficit eljárás az érintett államoknál, köztük Magyarországnál is, óhatatlanul együtt járt a belső fogyasztás további visszaesésével, ami a gazdasági növekedéshez elengedhetetlenül szükséges erőforrások további kivonását is jelentette. A túlzott deficit eljárás miatt rendkívül behatárolt volt az EU államok mozgástere. A 2011-ben kezdődő és 2012-ben kiteljesedő monetáris válság az Európa Unióban és országunkban újból romló gazdasági mutatókat eredményezett ben mindezek miatt a megyében és országosan is megtorpanás következett be az előző két év kedvező felzárkózási folyamata és növekedési pályára állása után. Csökkenő foglalkoztatás mellett folyóáron ugyan növekedett a nettó árbevétel és a hozzáadott érték, azonban a gazdasági teljesítmények elmaradtak az 5,7 százalékos inflációs rátától. A megye gazdasági mutatói valamivel kedvezőbben alakultak az országosnál. Reálértéken számított növekedés a megyében és országosan 2012-ben még nem következett be a válságot megelőző évhez képest. Ehhez folyóáron 38 százalékkal kellett volna növekednie a nettó árbevételnek. A belföldi értékesítés és a hozzáadott érték még ez évben sem érte el a válságot megelőző 2007 évi értéket. Összességében kedvező hatású, hogy a forint 2007-től tartó folyamatos leértékelődése évben megállt. Mélypontot a év jelentette, mivel a forint árfolyama ekkor volt a legmagasabb a fontosabb devizákhoz képest. A kulcs-devizák közül az USA dollár a évi 173 Ft-os árfolyamról év végén 241 Ft-ra (39,4 százalékkal) emelkedett, majd ben 221 forintra csökkent, ami 8,2 százalékkal alacsonyabb az előző évinél. Az euro 253 Ftról 311 Ft-ra (22,8 százalékkal) nőtt, majd 2012-ben 291 forintra csökkent és 6,4 százalékkal visszaesett az előző évhez képest. Míg a svájci frank 152 Ft-ról 256 Ft-ra (67,9 százalékkal) emelkedett, majd csökkent 5,8 százalékkal, ezáltal év végén 241 forinton állt. (Az adatokat a Magyar Nemzeti Bank interneten közzétett hivatalos deviza középárfolyamai alapján vettük figyelembe.) Folyóáron a évi export a megyében 53,1 százalékkal, míg országosan 34,1 6

8 százalékkal magasabb a évinél. Az export volumenében is nőtt, mivel a növekedés mértéke meghaladja az USA dollár és az euro forint árfolyam 28 illetve 15 százalékos emelkedését (index=2012/2007 év). A belső fogyasztás évi alakulásában még érdemi változás nem történt, annak ellenére, hogy az import szempontjából meghatározó devizaárfolyamok az utóbbi időben kedvezőbben alakultak. A deviza hitelt igénybe vevőknél az árfolyamgát bevezetésével, illetve forintra történő átváltással is szabadultak fel olyan pénzeszközök, melyek a fizetőképes keresletet élénkíthetik. Hatása valószínűleg késleltetetten jelentkezik, mivel a belföldi értékesítés még folyó áron is elmarad a évitől. Ezzel szemben ugyanezen időszakban országosan a már 2,7 százalékos növekedés mérhető. A megyei gazdasági teljesítményeket a nettó árbevételnél jobban kifejezi a társasági adóbevallások adataiból előállított, új értéket mérő hozzáadott érték, ami nem tartalmazza az anyag- és anyagjellegű költségek halmozódását. A hozzáadott érték megyénkben 2012-ben az 5,7 százalékos inflációs rátától 2,7 százalékponttal elmaradva 3,3 százalékkal nőtt az előző évi bázishoz mérten és meghaladja a 1,5 százalékos országos növekedés mértékét is. Kedvezőtlen jelenség, hogy a válságot megelőző évhez képest 2012-ben a hozzáadott érték folyó áron megyénkben még mindig 1,1 százalékkal alacsonyabb, amivel szemben nemzetgazdasági szinten már 15,9 százalékkal több új értéket állítottak elő. A megyei elmaradás oka, hogy a évi korrigált üzleti eredmény a évinek mindössze 56,1 százaléka, ezáltal a évi korrigált üzleti eredmény hozzáadott értéken belüli részaránya 13,6 százalékponttal elmarad a évitől (31,5 százalékról 17,9 százalékra csökkent). Országosan ezzel szemben csaknem azonos a két évi részarány (30,7 7

9 illetve 30 százalék). (A korrigált eredmény az üzemi eredménynek az egyéb ráfordításokkal növelt és egyéb bevételekkel csökkentett értéke.) A társaságok átlagos állományi létszámának csökkenése mellett kedvező hatású, hogy a reáljövedelmek 2012-ben már nőttek. A működő társas vállalkozások átlagbére 2012-ben 9,9 százalékkal emelkedett, ami 4,2 százalékponttal meghaladja az 5,7 százalékos fogyasztói árindexet. Az elemzés tárgyát képező időszakban, évek között a törvényi változások összességükben kedvező hatásúak voltak. Az utóbbi évek kormányzati erőfeszítése, hogy az adórendszer súlypontját átterelje a nyereség és jövedelem típusú adókról - ahol az adóterhelést egyébként is folyamatosan csökkentették a forgalmi, fogyasztási típusú adók felé. Ehhez a koncepcióváltáshoz igazodva előbb 25 százalékra, majd 2012.január 1-től 27 százalékra emelték a hozzáadott érték típusú, a végső fogyasztást terhelő általános forgalmi adót ben bevezették a különadókat a pénzügyi szervezeteknél, a bolti kiskereskedelmi, távközlési és energiaellátó tevékenységet folytató vállalkozásoknál január 1-i hatállyal bevezették a pénzügyi tranzakciós illetéket, közművezeték- és biztosítási adót, valamint a tűzvédelmi hozzájárulást. Csökkent a társasági adó hatálya alá tartozó vállalkozások valamint a személyi jövedelemadó hatálya alá tartozó magánszemélyek és egyéni vállalkozók adóterhelése. Ez mindenképpen saját forrás-bővülést eredményezett a vállalkozásoknál, hatására a fizetőképes kereslet is bővült. A társas vállalkozásoknál a pozitív adóalapra vetített társasági adó mérséklődött az utóbbi három évben az adó mértékének csökkenése miatt. A társasági adó kötelezettség számításánál különböző kedvezményeket érvényesíthetnek az adózók, melyek o egy része adóalap csökkentő tételek között jelenik meg. Itt számolhatják el a mikro vállalkozások a foglalkoztatottak átlagos állományi létszámnövekménye alapján 8

10 érvényesíthető kedvezményt, valamint a kis- és középvállalkozások a beruházáshoz kapcsolódó kedvezményt o másik része a számított társasági adót csökkentő adómentesség, adókedvezmény. A legalább 3 milliárd illetve 10 milliárd forintos beruházáshoz kötődő kedvezmények 2012 évvel bezárólag kifutottak, megszűntek. A társasági (számított) adóból levonható kedvezményeknél újdonságot, nyitást jelent, hogy a vállalkozások tevékenységétől független, társadalmi és közösségi célok támogatására is felhasználható a TAO kedvezmény. Jelenleg a kultúra és a sport támogatására lehet az adókedvezményt igénybe venni szigorú, szabályozott és ellenőrzött feltételek mellett. Hazai előadó művészet támogatására 2009-től vehető igénybe kedvezmény; Filmművészet, hazai filmgyártás támogatására 2010-től terjesztették ki; Látványsportok támogatására 2011-től lehetett TAO kedvezményt igénybe venni. Az áttörést az igénybe vett adókedvezmények összetételében a év jelentette, amikor is a közösségi célokat támogató kedvezmények részaránya Borsod megyében meghaladta az 50 százalékot. Térségünk hátrányosabb, súlyosabb helyzetét híven tükrözi, hogy a kis (mikro) és közép vállalkozások által igénybe vett TAO kedvezmények az évek során alig változtak. Ezek a kedvezmények a beruházások megvalósításához kötődnek. A kis- és középvállalkozások folyamatos jövedelmezőség romlása miatt a fejlesztésekhez elengedhetetlenül szükséges saját források egyre szűkösebben álltak rendelkezésre, főként a válság éveiben. Innovációs műszaki fejlesztéshez kötődő kedvezmények igénybevételénél még rosszabb a helyzet. Évek óta mindössze néhány vállalkozó élt ezzel a lehetőséggel és az igénybe vett kedvezmény sem jelentős. A megyében 2012-ben igénybe vett fejlesztéshez kötődő összes kedvezmény az országosnak mindössze 1,2 százaléka. A jelentéktelen igénybe vételnél a vállalkozások nehéz gazdasági és pénzügyi helyzetén kívül szerepet játszik, hogy viszonylag kevés helyen van érdemi műszaki fejlesztési tevékenység. Az élő munka ráfordítás adóterhelése 2012-ben kedvezően alakult, mivel a bérköltség és személyi jellegű egyéb kifizetések együttes 2,9 százalékos növekedése mellett a kapcsolódó bérjárulékok 2,5 százalékkal csökkentek. A társaságok egyre szélesebb körben éltek a TB járulékhoz kapcsolódó kedvezmények, kompenzáció igénybevételével. Erre utal, hogy a foglalkoztatót terhelő bérjárulékok alakulása, változása a kiemelt ágazatoknál - a vegyipar, az energia-, víztermelés- és hulladékgazdálkodás kivételével kedvezőbb a bérköltségek és személyi jellegű egyéb kifizetések együttes alakulásához képest. A személyi jövedelmeket terhelő átlagos adó terhelés a megyében évhez képest 16,2 százalékról 2010-ben 13,9 százalékra, 2011-ben 12,6 százalékra, míg 2012-ben 14,4. százalékra csökkent. (Országos szinten 18,8 százalékról 2010-ben 16,6 százalékra, 2011-ben 13,8 százalékra, míg 2012-ben 15,0 százalékra mérséklődött) Kedvezőtlen hatású volt az egyszerűsített vállalkozói adó hatálya szerint adózó úgynevezett EVA adóalanyoknál az adó mértékének többszöri emelése. Továbbá kereslet-mérséklő hatású az ÁFA kulcsának 20 százalékról 25, majd 27 százalékra történő emelése is. 9

11 Jövedelmezőség alakulása között A megyei társas vállalkozások jövedelmezőségének alakulása, változása az elmúlt hat évben rendkívül hullámzó, egyenetlen volt. A szokásos vállalkozási eredmény fejezi ki a társaságok jövedelmezőségének alakulását, változását, amely az üzleti és pénzügyi eredményből tevődik össze. A pénzügyi eredmény összességében és a legtöbb ágazatban évek óta negatív. Ez abból adódik, hogy az üzleti tevékenység folytatásához igénybevett pénzügyi ráfordításként elszámolt hitelek kamatterhét, az árfolyam veszteségeket az esetek többségében nem ellensúlyozzák a pénzügyi bevételek. A válság miatt a pénzügyi veszteség többszörösére nőtt 2007-hez képest. Ugyanakkor kedvező jelenség, hogy a pénzügyi veszteség a évi kiugró érték után folyamatosan csökkenő tendenciájú. Az adózás előtti eredmény részét képező rendkívüli eredményt külön nem elemezzük, mivel alakulása, változása több esetben egyedi jellegű, a társaságoknak csak egy szűk körét érinti, évről-évre nagymértékben ingadozik. (A rendkívüli bevételek meghaladták a rendkívüli ráfordításokat az utóbbi hat évben. A rendkívüli nyereség és között millió és millió forint között ingadozott, míg kiugró értéket ért el egy-egy társaság miatt 2007-ben, amikor 69,1 milliárd forint, illetve 2012-ben, ekkor 108 milliárd forint volt.) A továbbiakban a jövedelmezőségnél meghatározó szokásos eredmény alakulását mutatjuk be. Mélypontot a és év jelentette, amikor a megyében az eredmény negatívvá vált millió illetve millió forint összegben, vagyis a veszteség mindkét évben meghaladta a nyereséget. Kis előre lépés 2012-ben, hogy az ületi és pénzügyi eredmény javulás hatására a szokásos eredmény újra pozitívvá vált millió nyereség elérésével. A társaságok működtetésénél, fejlődésénél meghatározó a saját források rendelkezésre állása, bővülése, vagy szűkülése. A pénzügyileg realizált árbevételben megtérülő tiszta forrás elemeket tartalmazó hozam-mutató a társasági adó megfizetése után megmaradó adózott eredményből és az amortizációból áll, ami a tárgyi eszközök beruházása után több éven keresztül térül meg. 10

12 A rendkívüli nyereség nagyarányú ingadozása és egyedi jellege miatt az adózott eredményből levontuk a rendkívüli eredményt. Az így korrigált hozam alapján reálisabb képet kapunk a saját források megyei rendelkezésre állásáról. A hullámzó jövedelmezőség tendenciái a korrigált hozam-mutató alakulását is nagymértékben befolyásolták ben kedvező hatású, hogy a hozam-mutató fontos elemét képező rendkívüli nyereséggel korrigált negatív adózott eredmény három év után újra pozitívvá vált a megyében, míg az amortizációs ágon képződő saját forrás 9 százalékkal nőtt. A permanens, folyamatos válsághatások súlyosan érintik a saját források újra termelődését. A hozam folyóáron meg sem közelítette az utóbbi öt évben a válságot megelőző évi értéket. Megyénkben az utóbbi öt évben, között képződő hozam a válságot megelőző 2007 évi értéknek százaléka között mozgott. Országosan ennél kisebb mértékű a hozam visszaesése a válság éveiben, százalék között alakult. A hozam visszaesése megnehezíti a külső források, hitelek bevonását is, mivel a hitel felvételének egyik lényeges eleme a saját források, vagyontárgyak megfelelő rendelkezésre állása. Az évek óta tartó, az elvártnál jóval alacsonyabb saját forrás-képződés, nemcsak a szükséges fejlesztések elmaradását veszélyezteti, hanem a vállalkozások normál működtetését is. Az erőforrások alakulása között A megtorpanás az erőforrások évi képződésénél is éreztette a hatását. A saját források szűkülése esetén ami a válság éveiben be is következett - segíthet a társaságok feltőkésítése a tulajdonosi oldalról. A jegyzett tőke és azon belül a külföldi tőke megyénkben és országosan is kedvezőtlenül alakult, visszaesett az előző évhez képest. 11

13 A jóváhagyott és kifizetett osztalék visszafogott volt évet követően. Gyakran előfordul, hogy a jóváhagyott osztalékot a nehéz pénzügyi helyzet miatt bent hagyják a vállalkozásban a tulajdonosok ben a saját tőke néhány társaságnál kiugró összegben növekedett. Ennek figyelmen kívül hagyásával a befektetett tőke Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az előző évhez képest visszaesett. A beruházásoknál a válság hatásai késleltetetten jelentkeztek, mivel a korábbi években beindított beruházások főként a tárgyi eszköz igényes ágazatoknál mint a vegyipar, energiaipar több év alatt valósulnak meg, termelésbe állításuk többnyire áthúzódott a válság idejére is. A válság hatásai ellenére a fejlesztések élénkültek az utóbbi években. A tárgyévi beruházások évben 27,6 százalékkal, míg évben 13,5 százalékkal emelkedtek az előző évhez viszonyítva. Kedvező, hogy a beruházások értéke 2010-ben 19,6 milliárd forinttal, 2011-ben 38,5 milliárd forinttal, míg 2012-ben 21,5 milliárd haladják meg a 2007 évi értéket. Átlagos állományi létszám A monetáris válság teljesen felülírta a megyében a 2012 évet megelőző két évben a társaságoknál a folyamatosan javuló foglakoztatást ben fővel (5,1 százalékkal), 2011-ben 5426 fővel (5,8 százalékkal) nőtt az átlagos állományi létszám az előző évi bázishoz képest. 12

14 Áttörést jelentett a év, mivel 875 fővel magasabb volt az átlagos állományi létszám a válságot megelőző 2007 évinél, számuk elérte a főt ben fővel 4,3 százalékkal csökkent az átlagos állományi létszám, míg országosan a visszaesés ennél mérsékeltebb, 1,1 százalékos volt, ami főt érintett. Különösen kedvezőtlen, hogy az átlagos állományi létszám a megyében és országosan is egyaránt elmarad a válságot megelőző 2007 évitől, az előbbi sorrendben fővel (3,4 százalékkal) illetve fővel (2,7 százalékkal). Rendkívül kedvezőtlen a gazdasági növekedés, a belső fogyasztás élénkülése szempontjából, hogy a versenyszférában a bérfejlesztések nem minden évben voltak infláció-követőek évi gazdasági teljesítmények alakulása ágazatonként A megye gazdaságának ágazatok szerinti sajátosságai érdemben évben sem változtak. Továbbra is jellemző az erős ágazati differenciáltság, ami annyit jelent, hogy néhány meghatározó súlyú ágazat és azon belül esetenként egy-két kiemelkedő nagyságrendű vállalkozás határozza meg az ágazati trendeket. Meghatározó iparágaknak azokat tekintjük, amelyeknek a megyei teljesítményekből való részesedése 10 százalék feletti. A vegyipar részesedése hosszú évek óta meghaladja ezt az értéket. o o o o A nettó árbevételnél a vegyiparon kívül (31,5 százalék) jelentős részarányt képvisel a gépipar (23,4 százalék) és a kereskedelem (12,9 százalék). Az exportból származó összes bevétel 87 százaléka két meghatározó ágazatban, a vegyiparban és a gépiparban keletkezett. A belföldi értékesítés csaknem kétharmadát három ágazat, a vegyipar, az energia-, víztermelés-, hulladékgazdálkodás, valamint a kereskedelem realizálta. A hozzáadott érték csaknem felét a vegyipar, gépipar, valamint a nem anyagi ágazatok adják. Az egyes ágazatok részaránya 12 és 19 százalék között mozog. 13

15 A válságot követően és év jelentette a pozitív változást a gazdasági teljesítmények alakulásánál, az ágazatok többsége ekkor növekedési pályára állt ben törés következett be, mivel a kiemelt ágazatok felénél folyó áron bázis érték alattiak a különböző gazdasági teljesítmények. A belső fogyasztás visszaesésére utal, hogy három ágazatban 10 százalékot meghaladó mértékben csökkent a belföldi értékesítés: a kereskedelemben (index: 87,9 %), az építőiparban (index: 87,4 %) és a gépiparban (index:83,8 %). Mindössze az ágazatok egyharmadánál növekedtek inflációt meghaladó mértékben a gazdasági teljesítmények. Az elemzés során a évi ágazati teljesítményeket egyaránt viszonyítottuk az előző évhez és a válságot megelőző évhez is. A kiemelt ágazatok felénél a évi nettó árbevétel, belföldi értékesítés és hozzáadott érték nem érte el 2007 évi értéket. Reálértéken a 38 százalékos göngyölt inflációs rátát figyelembe véve mindössze egy-két ágazatnál volt valós teljesítmény-növekedés. Az export teljesítmények 2007-hez képest két ágazat kivételével növekedtek, több esetben jelentős mértékben. Hullámzó, ingadózó ágazati jövedelmezőség A jövedelmezőség ágazati sajátosságait a szokásos (üzleti+pénzügyi) eredmény alapján elemezzük, mivel az adózás előtti (adózott) eredmény tartalmazza a társaságok rendkívüli bevételeinek és ráfordításainak egyenlegeként kimutatott azon eredményt is, aminek a nagyságrendje évente változó, a társaságoknak csak egy szűk körét érinti, és a milliárdos 14

16 nagyságrendű tételek előfordulása egy-egy társasághoz kötődik. A vegyipar kimutatott rendkívüli eredménye a 2011 évi millió forint nyereséggel szemben 2012-ben millió forint nyereség volt. A szokásos vállalkozói eredmény javult, mivel a 2011 évi millió veszteséggel szemben 2012-ben millió forint nyereséget értek el a társas vállalkozások. A kiemelt ágazatok felénél javult az üzleti és a szokásos eredmény egyaránt. Előre lépés, hogy a pénzügyi eredmény két ágazat kivételével szintén javult, ami hozzájárult a szokásos eredmény kedvezőbb alakulásához. A meghatározó négy kiemelt ágazatnál összességében javult jövedelmezőség. A vegyiparban csökkent veszteség, míg az energia-, víz-, hulladékgazdálkodási ágazatban nőtt a nyereség. A mindkét évben nyereséges kohászatban és gépiparban csökkent az eredmény. A fennmaradó nem kiemelt ágazatoknál összességében csökkent a jövedelmezőség. Hatékonysági mutatók alakulása évben ágazatonként Évek óta gondot okoz a válság éveiben, hogy az alacsonyabb jövedelmezőség miatt adózott eredmény ágon viszonylag kevés saját forrás képződik legtöbb ágazatnál, amit a hozam mutatónak a másik eleme, az amortizáció emelkedése csak részben tud ellensúlyozni ben a hozam-mutató a mezőgazdaság, a gépipar, a nem anyagi ágak és az egyéb ágazatok kivételével nem érte el a évi értéket sem. Vegyes a kép akkor is, amikor a változást az előző évhez mérten vizsgáljuk. Így az ágazatok felénél növekedett a hozam. Az élelmiszeriparban az utóbbi két évben negatívvá vált a hozam-mutató. 15

17 Borsod-Abaúj-Zemplén megye gazdasági folyamatai évben Az eredményági források szűkülése miatti vagyonvesztést a tulajdonosi kör egyrészt feltőkésítéssel másrészt a nyereségnek a vállalkozásban hagyásával ellensúlyozhatja. E tulajdonosi gondolkodást támasztja alá, hogy a saját tőke a válságot megelőző évhez képest az élelmiszeripar és az energia-, vízszolgáltatás-, hulladékgazdálkodás kivételével valamennyi ágazatban növekedett. Kedvezőtlen 2012-ben, hogy a jegyzett tőke a közlekedési ágazat kivételével csökkent az előző évhez képest. Osztalék alakulása ágazatonként Az osztalék képzés és kifizetés eltérő trendje miatt hat éves időszakban érdemes elemezni az osztalék ágazati megoszlását. A megye gazdaságának ágazatok szerinti sajátosságai osztalékképzésnél még inkább visszaköszönnek. Itt még inkább jellemző az erős ágazati differenciáltság, ami annyit jelent, hogy néhány meghatározó súlyú ágazat és azon belül esetenként egy-két kiemelkedő nagyságrendű vállalkozás határozza meg az ágazati trendeket. Adatok: millió Ft, % Folyamatos válsághatások a jól nyomon követhetőek a 16 kiemelt ágazatnál. Három ágazat bányászat, energiaipar, közlekedés kivételével az ágazatok 80 százalékánál hat év 16

18 együttes jóváhagyott osztaléka elmarad év között kifizetett osztaléktól Meghatározó ágazatok közül a vegyiparban a kifizetett osztalék mindössze 25 százaléka a jóváhagyottnak, kohászatban 32 százaléka, míg a gépiparban 42 százaléka. Az energiaipar részesedése az osztalék kifizetésnél kivéve a belföldi magánszemélyek részére fizetett osztalékot meghatározó, 50 százalék körüli a külföldieknek és belföldi társaságoknak kifizetett osztalék megyén belüli részaránya. A jóváhagyott osztaléknál az energiaiparon kívül (22,7 százalék) 10 százalék feletti részarányt képvisel a vegyipar (35,5 százalék). A kifizetett osztalék csaknem két harmada három ágazatot vegyipar, energiaipar és nem anyagi ágak, érintett. A külföldiek részére fizetett osztalék több mint nyolctizede három meghatározó ágazatban, a vegyiparban, gépiparban és az energiaiparban történt. Belföldi társaságok részére kifizetett osztalék 75 százaléka a vegyiparban és az energiaiparban volt. A megyében az utóbbi hat évben ( év között) termelő ágazatok az adózás előtti nyereség 53,8 százalékát, míg a szolgáltató ágazatok 46,2 százalékát realizálták. A válság kevésbé, vagy csak részben érintette a szolgáltatást végző ágazatokat (energia, víztermelés és hulladékgazdálkodás, kereskedelem és vendéglátás, közlekedés, nem anyagi ágak). Az itt kifizetett osztalék régión belüli részaránya több mint 17,4 százalékkal meghaladta az adózás előtti nyereség 46,2 százalékos arányát. A szolgáltatóknál külföldiek részére kifizetett osztalék megyei részaránya 62 %, a belföldi magánszemélyeknél 65,8 %, míg a belföldi társaságoknál 63,7 %, ami jóval meghaladja az elért nyereség 46,2 százalékos részarányát. Ezzel szemben a válság által jobban sújtott termelő ágazatoknál mezőgazdaságerdőgazdaság, bányászat, feldolgozó és építőipar a különböző tulajdonosok számára kifizetett osztalék megyén belüli részaránya 34,2 38 százalék között szóródott, ami jóval elmarad az elért nyereség 53,8 százalékos hányadától. Az átlagos állományi létszám alakulása 2012.évben ágazatonként A társas vállalkozások átlagos állományi létszáma 2012-ben kedvezőtlenül alakult az ezt megelőző két évi a 2009 évi mélypont után javulás után. Összességében 2012-ben fővel (4,3 százalékkal) visszaesett az alkalmazásban állók száma az előző évhez képest. Országosan is csökkent 2,7 százalékkal a munkavállalói létszám. Térségünk súlyosabb helyzetét mutatja, hogy a megyénkben 1,6 százalékkal nagyobb volt a visszaesés. 16 ágazat közül o az ágazatok háromnegyed részénél összesen fővel csökkent a létszám. A gépiparban fővel, a kereskedelemben 933 fővel, a nem anyagi ágazatokban 795 fővel, az építőiparban 394 fővel, míg a közlekedésben 276 fővel foglakoztattak kevesebbet. Ennél kisebb 100 fő alatti (38-89 fő közötti) volt a visszaesés további hét ágazatnál: a bányászatnál, az élelmiszeriparban, a fa-, papír-, és nyomdaiparban, a 17

19 o vegyiparban, a nem fém ásványiparban, az egyéb feldolgozóiparban, valamint az energia-, víztermelés és hulladékgazdálkodásban. Mindössze négy ágazatnál nőtt az átlagos állományi létszám, összesen 494 fővel a megyében: a mezőgazdaságban 202 fővel, a textiliparban 41 fővel, a fémgyártásban (kohászatban) 58 fővel, míg a vendéglátásban 193 fővel. Kedvező, hogy a létszám csökkenés ellenére Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a gazdasági teljesítmények nem estek vissza, úgy hogy bérköltség is nőtt 5,2 százalékkal az előző évhez képest. Ez annak köszönhető, hogy a létszám-csökkentés miatt felszabaduló bért az érintett ágazatokban kivéve a bányászatot a meglévő munkahelyek megtartására fordították. A létszám 4,3 százalékos csökkenésének és a bérköltség 5,2 százalékos emelkedésének hatására az átlagbérek 2012-ben 9,9 százalékkal az országos átalagot 2 százalékkal meghaladóan növekedtek, ami 4,2 százalékkal magasabb a fogyasztói árindexnél (5,7 százalék). Az energia-,víztermelés-,hulladékgazdálkodás ágazat kivételével valamennyi ágazatban emelkedtek az átlagbérek. Az ágazatok többségénél inflációt meghaladó mértékű a növekedés Beruházások A tárgyévi beruházási ráfordítások Borsod-Abaúj-Zemplén megyében évi mélypont után kedvezően alakultak a válságot megelőző évhez viszonyítva, annak ellenére, hogy 2012-ben egy 10 százalékos visszaesés volt az előző évhez képest. Továbbra is az anyag- és energia igényes ágazatok a meghatározóak. A vegyipar, a fémfeldolgozás (kohászat), a gépipar és az energia-, víztermelés-, hulladékgazdálkodás a megyei beruházások csaknem kétharmadát valósította meg. A beruházások az ágazatok felénél növekedtek. 18

20 Társasági adókedvezmények alakulása Az adózók mindössze 3 százaléka (483 társaság) vett igénybe klasszikus értelemben vett társasági adóból leírható adókedvezményt. Ezek összege 2012-ben millió Ft volt, amely a millió Ft-os számított adó 18,2 százalékának felel meg. Országos szinten a számított adó 22,5 százalékát tartották vissza adókedvezményként. A legalább 10 milliárd Ft-os, illetve elmaradott térségben legalább 3 milliárd Ft-os beruházáshoz kötődő kedvezmények kifutása miatt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az igénybe vett adókedvezmény egy negyedével, országosan pedig egy harmadával csökkent az előző évhez képest. A megszűnő beruházási kedvezmények nélkül megyénkben az igénybe vett kedvezmények 17 százalékkal, míg országosan 41 százalékkal növekedtek. Országos szinten a fejlesztési kedvezmények részaránya a legnagyobb, míg Borsod-Abaúj- Zemplén megyében a látvány-csapatsportok támogatása. Az összes kedvezmény közel felét, 958 millió Ft-ot a látvány-csapatsport támogatása miatt számolt el az adózók 40 százaléka. Ennél a kedvezmény típusnál figyelhető meg a legdinamikusabb növekedés az előző évhez képest. A kedvezmény összege kétszeresére emelkedett, és a kedvezményt elszámolók száma is másfélszerese az előző évinek. Ez a kedvezmény típus az Európai Bizottság határozata alapján július 27-től lépett életbe, mely a labdarúgást, a kézilabdát, a kosárlabdát, a vízilabdát és a jégkorongot támogatja. Az adókedvezmény a fizetendő adó 70 százalékáig érvényesíthető a juttatás adóévében és az azt követő három adóévben. A kedvezmény érvényesítése szigorú feltételekhez kötött: o A kedvezményt igénybe vevőnek nem lehet köztartozása. o A támogatott szervezet részére visszafizetési kötelezettség nélkül nyújtott támogatás értéke után vehető igénybe az adókedvezmény az ellenőrző szerv által kiadott igazolás alapján. o A támogatás összegét a támogatási igazolásban meghatározott elkülönített pénzforgalmi számlákra történő átutalással kell teljesíteni. o A támogató 8 napon belül köteles értesíteni az adóhatóságot az erre a célra rendszeresített formanyomtatványon, emellett az adózónak a támogatási igazolás másolatát, és az átutalást igazoló banki bizonylatot is meg küldenie. 19

21 A társasági adókedvezmények közül legtöbben, a kedvezményt igénybe vevők 60 százaléka, a kis- és középvállalkozások kamatkedvezményét számolta el, 152 millió Ft-os nagyságrendben. Az előző évhez képest az adózók száma nem változott, az összeg viszont 7 százalékkal emelkedett. A fejlesztési kedvezmény címén, Borsod megyében két társaság vett igénybe adókedvezményt 636 millió Ft-os összegben január 1-től fejlesztési kedvezmény kérelemre hozott kormányhatározat alapján vehető igénybe (korábban az adópolitikáért felelős miniszter határozott erről). A társasági adókedvezmények több mint egy negyedét a kohászati ágazatba tartozó társaságok érvényesítették, melynek döntő hányadát a fejlesztési kedvezmény teszi ki. A gépiparban szintén a fejlesztési, valamint a beruházási kedvezmények érvényesítése jellemző. A vegyipari társaságok által igénybe vett kedvezmények között fajsúlyos a látványcsapatsportok, az előadóművészek támogatása, valamint a kis- és középvállalkozások kamatkedvezménye. A fő tevékenységként energiatermeléssel- vízkezeléssel- vagy hulladékgazdálkodással foglalkozó társaságok leginkább a látvány-csapatsportok támogatása miatt vettek igénybe adókedvezményt. A kereskedelemmel foglalkozó társaságok körében szintén jelentős a látvány-csapatsportok támogatása valamint a kis- és középvállalkozások kamatkedvezménye. A szolgáltató tevékenységeket magukba foglaló nem anyagi ágakban az igénybe vett kedvezmények között a látvány-csapatsportok és előadóművészek támogatása mellett a kis- és középvállalkozások kamatkedvezménye szerepelt. A grafikonon ki nem emelt többi ágazatban a két legjellemzőbb jogcím a látványcsapatsportok támogatása valamint a kis- és középvállalkozások kamatkedvezménye. Méretnagyság szerinti összetétel A törvény szerinti létszám, nettó árbevétel, és mérlegfőösszeg alapján soroltuk be a vállalkozásokat. A megyei társas vállalkozások méretnagyság szerinti szerkezetére továbbra is jellemző a kisvállalkozások (azon belül a mikro-vállalkozások) magas száma, egy kevés számú, de nagy teljesítményértéket realizáló nagyvállalkozás és egy viszonylag alacsony részarányt képviselő középvállalkozói kör. A befektetett tőke méretnagyság szerinti eloszlása továbbra is egyenlőtlen. A tőkeigényes nagyvállalkozások működtették évben a saját tőke 63 százalékát, míg a kisvállalkozások a 22, a középvállalkozások a 15 százalékát. A gazdasági teljesítmények az 20

22 aránytalan tőkeeloszlás függvényében a kis- és közép, illetve a nagyvállalkozások között erősen differenciáltak. A gazdasági-pénzügyi válság ellenére továbbra is meghatározó a nagyvállalkozások szerepvállalása a megyei gazdasági teljesítmények alakulásánál. o A nagyvállalkozások adták évben a nettó árbevétel 67,8 százalékát, a középvállalkozások 12,9 százalékát, míg a kisvállalkozások a 19,3 százalékát. o Az exportnál még inkább érvényesül a nagyvállalkozások dominanciája (89,2 százalék). o A belföldi értékesítésnél változnak az arányok. A nagyvállalkozásoknál realizálódott a bevétel 51,3 százaléka, a középvállalkozásoknál 16,8 százaléka, míg a kisvállalkozásoknál 31,9 százaléka. o A hozzáadott érték 56 százaléka a nagyvállalkozásoknál képződött, a középvállalkozásoknál 17,5 százalék, míg a kisvállalkozásoknál 26,5 százalék. A kis- és középvállalkozások továbbra is jelentős foglalkoztatónak számítanak. A társas vállalkozások által alkalmazott fő 42,9 százalékát (!) a kisvállalkozói körben, 21,4 százalékát a középvállalkozásoknál (együtt 64,3 százalék) alkalmazzák, míg a teljesítménymutatók esetében meghatározó súllyal bíró nagyvállalkozások körében a 35,7 százalékát. A kis- és a középvállalkozói körben kisebb eszközigényű és alacsonyabb bért fizető vállalkozások működnek, ami egyben azt is jelenti, hogy ebben a körben a munkahelyteremtés lényegesen kisebb ráfordítással oldható meg. Egy foglalkoztatott létszámra jutó saját tőke a évi adatok szerint a kisvállalkozásoknál ezer Ft/fő, a középvállalkozásoknál ezer Ft/fő, a nagyvállalkozásoknál ezer Ft/fő. A kisvállalkozásoknál az átlagbér ezer Ft/fő/év, a középvállalkozásoknál ezer Ft/fő/év, míg a nagyvállalkozói körben ezer Ft/fő/év. A befektetett tőke hatékonysága (Hozzáadott érték/saját tőke) a kis- és középvállalkozói körben kedvezőbb (50,8 százalék illetve 47,6 százalék) míg a nagyvállalkozások esetében 36,5 százalék. Tehát a kis- és középvállalkozói körben relatíve kedvezőbb a befektetett tőke hozadéka. Az élő munka hatékonysága fordítottan érvényesül, a kis- és középvállalkozásoknál egy foglalkoztatott létszám átlagosan ezer forint illetve ezer forint hozzáadott 21

23 értéket állít elő, míg a nagyvállalkozások esetében ugyanez ezer forint. Vagyis a korszerű technikával felszerelt nagyvállalkozásoknál alkalmazott munkaerő termelékenysége magasabb ben a foglalkoztatott létszám az előző évhez képest mindenütt visszaesett: a kis és a nagy vállalkozásoknál egyaránt 5,2 százalékkal illetve fővel, míg a középvállalkozásoknál ennél kisebb mértékben mindössze 0,7 százalékkal, 140 fővel. Ugyanakkor kedvező, hogy az átlagbérek emelkedtek a kis vállalkozásoknál 10,7 százalékkal, a középvállalkozásoknál 4,4 százalékkal, míg a nagyvállalkozásoknál 12 százalékkal, vagyis a létszámcsökkenés miatt felszabaduló bért az alkalmazottak megtartására fordították. A monetáris válság súlyosabban érintette a kis- és középvállalkozásokat, ahol a nettó árbevétel, a hozzáadott érték és a korrigált üzleti eredmény visszaesett az előző évhez képest. Ezzel szemben ugyanezen mutatók növekedtek a nagyvállalkozásoknál. Ennek megfelelően a kis- és középvállalkozások érintett gazdasági mutatóinak megyén belüli részaránya csökkent, míg nagyvállalkozásoknál nőtt. A folyamatos válság figyelembe véve a különböző gazdasági mutatókat eltérő módón érintette a kis- közép-, és nagyvállalkozásokat. A válság legnagyobb vesztesei a belső fogyasztás visszaesése miatt a belföldi piacon érdekelt kevésbé tőkeerős, a külföldi tőke 13 százalékával rendelkező kisvállalkozások, ahol a foglalkoztatott létszám fős visszaesésén túl a gazdasági teljesítmények (belföldi érékesítés és hozzá adott érték) folyóáron sem érik el a 2007 évi értéket. A jövedelmezőség jelentősen romlott. Ennek megfelelően a rendelkezésre álló erőforrások is szűkösebbek, ami megnyilvánul a hozam-mutató, a jegyzett azon belül a külföldi tőke csökkenésében. A középvállalkozásoknál kisebb, 1,3 százalékos a létszám csökkenés 2007 évhez képest, ami főt érint. E mellett az export teljesítmények növekedtek a hozzáadott értékkel együtt. Ugyanakkor a jövedelmezőség még 2012-ben is kedvezőtlenül alakult, mivel az adózás előtti eredmény jóval elmaradt a 2007 évitől. A hozam-mutató alapján rendelkezésre álló saját források 2012-ben kismértékben meghaladták a 2007 évit. Elsősorban az export piacon érdekelt tőkeerősebb - a külföldi tőke több mint kétharmadával rendelkező - nagyvállalkozói körben a legkedvezőbb a helyzet, ahol nettó árbevétel és az export a 2007-hez képest 2012-ben 41 illetve 60 százalékkal magasabb volt. Ennek megfelelően a foglalkoztatott létszám a 2007 évi főnél 13 százalékkal fővel - magasabb 2012-ben, annak ellenére, hogy az előző évhez képest 1854 főt érintő visszaesés 22

24 volt. A nagyarányú jövedelmezőség romlás miatt a hozzáadott érték még nem érte el a 2007 évi értéket. Területi különbségek a kistérségeknél Az Európai Unióban kiemelten kezelik a gazdaságilag elmaradott térségek (esetünkben kistérségek) felzárkóztatását, pénzügyi források hozzárendelésével. A mindenkori kormányprogram is szorosan kapcsolódik az elmaradott kistérségek helyzetének javításához. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 15 statisztikai kistérség funkcionál. A kistérségek gazdasági teljesítményük szerint erősen differenciáltak, 3 kistérség (Miskolc, Tiszaújváros, Kazincbarcika) viszonylag fejlettnek számít, míg a további 12 kistérség kevésbé fejlett gazdasági területnek minősíthető. A gazdasági teljesítmények és a saját tőke területi különbségei A válság elhúzódása és 2012-ben kiteljesedő monetáris válság hosszabb távon jobban sújtotta a gazdaságilag kevésbé fejlett kistérségeket, ahol a gazdasági erőforrások szűkösebben állnak rendelkezésre. A külföldi tőke korlátozottabban van jelen. Továbbá elsősorban a visszaeső belső fogyasztással érintett belföldi piacon és nem az időközben megmeg élénkülő világpiacon érdekelt az itt működő vállalkozások döntő többsége. A gazdaságilag fejlettebb három térség (Miskolc, Tiszaújváros és Kazincbarcika) 2012 évi gazdasági mutatói az előző két évhez képest javultak és kedvezőbben alakultak a többi kistérséghez képest. Továbbá az itt működő külföldi befektetők, tulajdonosok tőkeerősebbek, a vállalkozások fejlesztéséhez bővítéséhez szükséges saját forrásokkal jobban rendelkeznek. Hatására a befektetett tőke a három kiemelt térségben 29,5 százalékkal nőtt az előző évhez képest, míg a többi 12 kistérségben 5,6 százalékkal visszaesett. Ennek megfelelően a kiemelt térségek saját tőkéjének megyén belüli 81,4 százalékos részaránya közelíti a válságot megelőző értéket és 5,3 százalékkal magasabb az előző évi 76,1 százalékos részaránynál. 23

25 Az export teljesítmények kedvezőbb alakulása miatt a három kiemelt térség nettó árbevétele 2012-ben 5,6 százalékkal nőtt, míg a többi 12 kistérségé 6 százalékkal csökkent. Emiatt a három fejlettebb térség nettó árbevételének a megyén belüli 84,7 százalékos részaránya 1,6 százalékkal magasabb az előző évinél. A gazdasági különbség alapja az, hogy a befektetett saját tőke 81,4 százaléka a három kiemelt miskolci, tiszaújvárosi és kazincbarcikai kistérségben koncentrálódik. Itt él a megye lakosságának 51 százaléka. A többi 12 kistérségben (Sátoraljaújhely, Ózd, Sárospatak, Mezőkövesd, Szerencs, Encs, Edelény, Szikszó, Abaúj-Hegyköz, Bodrogköz, Mezőcsát, Tokaj) ahol a lakosság 49 százaléka él, a befektetett saját tőke mindössze 18,6 százaléka működik. A saját tőke térségenkénti egyenlőtlen eloszlása a térségek különböző gazdasági mutatóiban is megjelenik. Egy lakosra vetített fajlagos mutatók alakulása Borsod-Abaúj-Zemplén megye kistérségeinek fejlettségi szintjét az országos és megyei átlaghoz viszonyítva megállapítható, hogy évben a Tiszaújvárosi kistérség magasan országos és megyei átlag feletti értékkel rendelkezik az egy lakosra jutó hozzáadott érték alapján. A Kazincbarcikai és Miskolci mellett és a Sátoraljaújhelyi térségben is megyei átlag feletti a fajlagos hozzáadott érték, de az elmarad az országostól. 24

26 Az egy lakosra jutó hozzáadott érték évben megyei átlagban 705 ezer Ft. A kiemelt térségekben képződő fajlagos hozzáadott érték csaknem másfélszerese, a nem kiemelteknél több mint a fele a megyei átlagnak. Az egy lakosra jutó befektetett saját tőke évben megyei átlagban ezer forint, a kiemelt térségekben a megyei átlag több mint másfélszerese, a nem kiemelt térségekben 38 százaléka a megyei átlagnak (ami az előző évben még a megyei átlag fele volt). Az országos átlag feletti a fajlagos befektetett tőke a Tiszaújvárosi és a Kazincbarcikai térségben. Az egy lakosra jutó nettó árbevétel a kiemelt térségekben 1,7 szerese a megyei átlagnak, a nem kiemeltekben egy harmada. A válságot követően javuló kistérségi fajlagos értékek A fajlagos tőkeellátottság évhez képest javult a kistérségek négyötöd részénél. Pozitív, hogy a nem kiemelt térségek közül a Tokaji és az Ózdi kivételével minden kistérségben növekedett az egy lakosra jutó saját tőke. A fajlagos teljesítmény-mutatók is javultak az elmúlt öt év távlatában kistérségek többségénél. Az egy lakosra jutó nettó árbevétel Ózd kivételével mindenütt növekedett, míg az egy lakosra jutó hozzáadott érték a tiszaújvárosi, a kazincbarcikai és az ózdi kistérségek kivételével szintén meghaladja a évi értéket. 25

27 Az egyéni vállalkozók évi tevékenysége Az egyéni vállalkozások adózási forma szerinti elemzése Elemzésünkben az értékadatos bevallást benyújtó árbevételt, költséget kimutató, azaz tevékenységet folytató egyéni vállalkozók adatait dolgoztuk fel. Az egyéni vállalkozóknak az adótörvények szerint lehetőségük van elsődlegesen teljesítmény (árbevétel) és egyéb korlátok mellett egyszerűsített adózási formák választására. Az összes egyéni vállalkozó 4,9 százaléka (729 fő) az átalányadózási formát, 5,8 százaléka (863 fő) az egyszerűsített vállalkozói adózást (EVA), míg 89,2 százaléka ( fő) a tételes költségelszámolást választotta. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében évben a tevékenységet folytató egyéni vállalkozások száma fő volt, az előző évhez képest 10,5 százalékkal tovább apadt. Országosan ennél kisebb arányú, 8 százalékos volt a csökkenés. Mindhárom elszámolási módnál megfigyelhető csökkenés, de a legszámottevőbb az EVA szerint adózóknál. Itt az adó kulcsának január 1-i 30-ról 37 százalékra történő emelése már elérte azt a mértéket melynél csak nagyon szűk rétegnek éri meg ezt az elszámolási módot választani. Így a legutóbbi adómérték emelés hatására az évek óta tartó létszám csökkenés megugrott, az előző évhez képest megyénkben már mintegy 35 százalékkal, országosan pedig 31 százalékkal kevesebben választották ezt az adózási formát. Az átalányadós bevallások száma Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 14 százalékkal lett kevesebb, ez az arány 6 százalékponttal haladja meg az országos átlagot. A tételes költségelszámolást tartalmazó bevallások száma megyénkben 8 százalékkal volt kevesebb az egy évvel korábbinál. A különböző elszámolási módot tartalmazó bevallások egymáshoz viszonyított arányát is elsősorban az EVÁ-s darabszám csökkenés módosította. Ezen adózási formát választók aránya az előző évi 8-ról 6 százalékra mérséklődött, a tételes költség elszámolók részesedése 2 százalékpontos emelkedés után 89 százalékot tett ki, míg az átalányadós bevallások változatlanul 5 százalékot képeznek. 26

28 A bevallásokban kimutatott bevétel millió Ft volt, 7,2 százalékkal kevesebb a tavalyinál és mintegy 20 százalékkal alacsonyabb a évinél. Megyénkben mindhárom adózási módot választó egyéni vállalkozói csoportnál folytatódott a bevételek visszaesése, ami az EVA hatálya alá tartozóknál volt a legszámottevőbb, mintegy 40 százalékos mértéket ért el. A tételes költségelszámolóknál és az átalányadózóknál mérsékeltebb, 4-5 százalékos csökkenés mérhető. Országos összesítésben az egyéni vállalkozók 3 százalékkal kevesebb bevételt értek el az előző évhez képest, amit szintén az EVÁ-soknál tapasztalható 35 százalékos visszaesés eredményezett, mivel a másik két elszámolási módot alkalmazóknál bázisszintű bevétel realizálódott. A vállalkozások számának mérséklődése nagyobb ütemű volt, mint az általunk elért bevételek csökkenése, így az egy főre jutó bevétel átlagosan 4,8 százalékkal meghaladja az egy évvel korábbit. A három elszámolási mód közül az átalányadósok egy főre jutó bevétele a legszerényebb, évi 1,7 millió Ft. Azonban ők a évi mélypont után évről-évre folyamatosan növekvő bevételt tudtak elérni. A növekedés mértéke 2012-ben már elérte a 10 százalékot. A tételes költségelszámolást alkalmazók is a tavalyinál 4,2 százalékkal magasabb, 6,8 millió Ft-os bevételt szereztek átlagosan. A évi legalacsonyabb átlag után folyamatos növekedés figyelhető meg, de még mindig közel 20 százalékos elmaradás mérhető a évihez képest. Az EVA hatálya alá tartozó vállalkozói réteg nem tudta megismételni az előző évben elért átlagos bevételt, annál 5 százalékkal kevesebbet, 4,2 millió Ft-ot könyvelhetett el. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az egy vállalkozóra jutó bevételek a három adózási formában 5,8 százalék - 13,4 százalék között szóródva maradnak el az országos átlagtól. 27

29 A foglalkoztatottak számának alakulása adózási formák szerint Az egyéni vállalkozók évben Borsod-Abaúj-Zemplén megyében főt foglalkoztattak, 454 fővel (6,7 százalékkal) kevesebbet, mint egy évvel korábban évhez képest átlagosan fővel kevesebbnek adnak munkát az egyéni vállalkozók, mint 2008-ban. Az országos tendenciák is hasonlóak, bár ott évben a csökkenés megállt. Az egyéni vállalkozók átlagosan egy ötödének van alkalmazottja, zömük tehát továbbra is önfoglalkoztató. Ennél nagyobb arányban az EVÁ-s vállalkozóknak van alkalmazottjuk, itt közelíti a 60 százalékot azoknak a száma, akik önmagukon kívül másoknak is adnak munkát. Az átalányadósok mindössze 6 százalékának van alkalmazottja. A foglalkoztatottak átlagos száma az átalányadózóknál és az EVA-soknál 1-1 fő, a tételes költség elszámolóknál 2 fő. Megyénkben a tételes költségelszámolást alkalmazók közül mindössze egy vállalkozó alkalmaz 50 fő fölötti létszámot, aki a feldolgozóiparban tevékenykedik fő közötti létszámot mindössze a foglalkoztatók 2 százaléka alkalmaz, ebben a sávban 17 fő az egy vállalkozóra jutó átlagos létszám. Jellemzően a feldolgozóiparban, kiskereskedelemben és mezőgazdaságban végzik tevékenységüket. A másnak is munkát adó egyéni vállalkozók zömének (98 százalékának) átlagosan 2 fő alkalmazottja van. A tételes költségelszámolók tevékenységének elemzése A továbbiakban részletesebben a meghatározó súlyú tételes költségelszámoló egyéni vállalkozói kört elemezzük az árbevétel nagyságrendje, a munkavégzés jellege és az ágazati besorolás szerint. Adóköteles bevételek alakulása A tételes költségelszámolás szerint adózó egyéni vállalkozók nyolctized része a 6 millió Ft alatti árbevételt realizálók körébe tartozik. Az általuk realizált bevétel mindössze 18 százaléka az összes bevételnek. A vállalkozók alig 5 százalékát kitevő 30 millió Ft feletti intervallumba tartozók adják ezzel szemben az összes árbevétel több mint felét. A tavaly még 6-10 millió Ft közötti sávba tartozók ebben az évben a továbbra is nehéz gazdasági környezetben egy negyedével kevesebb bevételt realizáltak, közülük többen már a 6 millió Ft alatti sávba tartozó jövedelmet értek el. 28

30 A beadott bevallásokat a munkavégzés jellege szerint csoportosítva lényeges átalakulás figyelhető meg. A rokkantsági nyugellátás megszüntetésének hatására az öregségi nyugdíjkorhatárt el nem érők főfoglalkozásúnak minősülnek. Az ezzel járó járulék és szociális hozzájárulási adó kötelezettség növekedése miatt sokan 2012-ben megszüntették, illetve szüneteltették a tevékenységüket. Így a nyugdíjasok által beadott bevallások száma kétharmadára visszaesett, s az általuk elért bevétel is mintegy 40 százalékkal csökkent. Tíz százalékkal csökkent a nappali tagozatos oktatási intézmények hallgatói közül vállalkozási tevékenységet végzők száma, viszont akik megmaradtak, azoknak 10 százalékkal növekedett a bevételük. Elenyésző számban vannak azok, akik a heti 36 órát el nem érő munkaviszony mellett végzik tevékenységüket, s számuk 2012-ben zuhanásszerűen fogyatkozott. A főfoglalkozásúak és a heti 36 órás munkaviszonnyal rendelkezők száma gyakorlatilag az előző évi szinten maradt, ők az adóköteles bevételüket 5, illetve 3 százalékkal növelni is tudták. Az egy főre jutó adóköteles bevétel a nyugdíjasok kivételével minden munkavégzési formában emelkedett, 3 és közel 30 százalék közötti, nagy szórással. A vállalkozások több mint 40 százalékát kitevő főfoglalkozásúaknál a legnagyobb az egy főre jutó adóköteles bevétel, ami az előző évihez képest 5 százalékos emelkedés után ezer Ft. Őket követik a vállalkozók 15 százalékát képező nyugdíjasok, ezer Ftos éves átlagos bevételi összeggel, ami viszont 6 százalékkal elmarad a tavalyitól. A vállalkozók szintén széles táborát alkotó 29

31 (részarányuk 40 százalék) heti 36 órát elérő munkaviszony mellettiek 3 százalékos növekedés hatására ezer Ft átlagos bevételt realizáltak. A vállalkozások két legszűkebb rétegét alkotó 36 órát el nem érő munkaviszony mellettiek és a nappali tagozatos hallgatók érték el a legnagyobb növekedést az egy főre jutó adóbevételnél, mértéke az előbbi sorrendben 29, illetve 23 százalék. A nemzetgazdasági ágak és kiemelt szakmacsoportok szerint vizsgálva a évi bevételeket, megállapítható, hogy három ágazatban csökkent az egy főre jutó bevétel (feldolgozó ipar - 5százalék, építőipar -5százalék, szállítás -3százalék). Négy ágazatban bázis közeli az elért fajlagos bevétel (vendéglátás -0,4százalék, szakmai tudományos és műszaki tevékenység +0,6százalék, adminisztratív tevékenység +0,4százalék, oktatás +1,1százalék). Kiemelést érdemel az egyéb szolgáltató tevékenység a 6 százalékos, a kereskedelem a 7 százalékos és a mezőgazdaság a kiemelkedően magas, 20 százalékos egy főre jutó bevétel növekedés tekintetében. A mezőgazdaság emellett az az ágazat, ahol 2012-ben összegszerűen is a legnagyobb a fajlagos bevétel keletkezett, meghaladja a 20,6 millió Ft-ot, emellett a szállítás és a kereskedelem volt az, ahol 10 millió Ft feletti átlagos bevételt értek el a vállalkozók. A ranglista végén az oktatás áll 1 millió Ft-os éves átlagos bevétellel. Jellemzően ebben a szakmacsoportban munkaviszony mellett, kiegészítő jövedelemforrásként végzik tevékenységüket a vállalkozók. Az oktatást nem sokkal előzi meg három ágazat, ahol 2 millió Ft alatti az elért egy főre jutó bevétel (egyéb szolgáltatás, adminisztratív tevékenység, pénzügyi-biztosítási tevékenység). Ez utóbbiak között is nagyobb arányban találunk munkaviszony mellett és nyugdíjasként tevékenységet végzőket. A bevételeket csökkentő kedvezmények Bevételt csökkentő kedvezményt évben 493 fő vett igénybe, a bevallást beadók kevesebb, mint 4 százaléka, igaz arányaiban 1 százalékkal többen, mint az előző évben. A kedvezmények elszámolásával összességében millió forinttal csökkentették az adózók az adóköteles bevételüket. Az elszámolt összeg volumene 20 százalékkal emelkedett. A két legfontosabb jogcím: o a fejlesztési tartalék összege után érvényesített 530 millió Ft kedvezmény, amit a kedvezményt igénybe vevők 56 százaléka számolt el, valamint 30

32 o a kisvállalkozói kedvezmény, mely címen 552 millió Ft-tal csökkentették bevételüket, s a kedvezményt elszámolók aránya meghaladta a 45 százalékot. A kedvezmények fajlagos összege átlagosan ezer Ft volt, 6 százalékkal magasabb, mint tavaly. Az elszámolt költségek jogcímei Az egyéni vállalkozók összesen millió Ft költséget számoltak el, ami a bázishoz képest 4,7 százalékkal kevesebb. Az elért bevételhez viszonyított költségszint 96,8 százalék, az országos átlaggal egyező. Az egyes költségelemek részaránya az összes költségen belül lényegében nem változott az előző évhez képest. Továbbra is a legnagyobb súllyal (58 százalék) az anyag- áru- göngyöleg beszerzés szerepel. A vállalkozói kivét továbbra sem számít fajsúlyos költségelemnek, részaránya 0,2 százalékpontos emelkedés után idén 5,9 százalék. Az e címen elszámolt millió Ft nagyságrendje lényegében a tavalyival egyező. A kivétet elszámolók száma az előző évinél 1,5 százalékponttal kevesebb, a bevallást beadók 42 százalékát jelenti. Ebből következően az egy főre jutó átlagos kivét összege a tavalyi 848 ezer Ft-ról 938 ezer Ft-ra emelkedett. A nyugdíj mellett vállalkozó nyereséget kimutatók fajlagos kivétje a legmagasabb, ezer Ft. Ennél a vállalkozói rétegnél ugyanis a kivét gyakorlatilag csak a 16 százalékos adóterhet viseli, járulékteher nem rakódik rá. Az egyes ágazatokat áttekintve nagy szórást mutat az egy főre jutó kivét nagysága. Legmagasabb, a szakmai, tudományos, műszaki tevékenységet végzők körében (1.223 ezer Ft), a legalacsonyabb viszont az egyéb szolgáltatás (635 ezer Ft) és az oktatás (656 ezer Ft) szakmacsoportban. A nem kiemelt szakmák ezer Ft-os átlagát a humán-egészségügyi ellátást végzők ezer Ft-os, valamint a vízellátást szennyvízgyűjtést, hulladékgazdálkodásit végzők ezer Ft-os kiugró nagyságrendű átlagos kivétje emelte meg, az ide tartozó többi szakmacsoport átlag alatti kivétet számolt el. A kereskedelem szakmacsoporton belül kiemelést érdemel a gyógyszer kiskereskedelem, ahol az egy főre jutó vállalkozói kivét 2012-ben kiugróan magas, ezer Ft volt (36 százalékkal meghaladva az előző évit is). Ugyanebbe a szakmacsoportba tartozó piaci kiskereskedelem a évit 20 százalékkal meghaladó mértékű, de még így is kirívóan alacsony 478 ezer Ft-os átlagával a megyében a legalacsonyabb. A költségek közel harmadát az egyéb fel nem sorolt költségek során szerepeltetik bevallásukban az adózók. Ezek egyik eleme a tájékoztató adatok között részletezett 31

33 alkalmazottak és segítő családtagok részére kifizetett jövedelem. A tételes költségelszámolást alkalmazók mindössze egy ötödének van alkalmazottja, a részükre kifizetett millió Ft-os összes jövedelem 10 százalékkal haladja meg az előző évit. Az főre jutó éves átlagos jövedelem 971 ezer Ft, de ennek közel dupláját fizetik az alkalmazottaiknak a jogi tevékenységet végzők. A piaci kiskereskedők alkalmazottai kapják a legalacsonyabb juttatást, átlagosan évi 486 ezer Ft-ot. Szociális hozzájárulási adó címén elszámolt millió Ft 20 százalékkal kevesebb a tavalyinál, így a költségeken belüli részaránya 2,6 százalékról 2,1 százalékra esett vissza. A költséget elszámolók száma 18 százalékkal lett kevesebb. A visszaesést a vállalkozók és az általuk alkalmazottak számának csökkenése indokolja. Az előző évhez képest összességében 3 százalékkal kevesebb értékcsökkenést, millió Ft-ot számoltak el a vállalkozások. Az értékcsökkenési leírásnak az összes költségen belüli 4 százalékos részaránya az előző évhez képest nem módosult. Ezen belül változatlanul kéttizednyi részt képvisel a 100 ezer Ft alatti egyedi értékű tárgyi eszközök egy összegben elszámolt beszerzési ára, közel nyolctized részt a tárgyi eszközök értékcsökkenési leírása tesz ki, és mindössze 1 százalékot képez a nem anyagi javak értékcsökkenési leírása. A legnagyobb hányadot képviselő tárgyi eszközök egy főre jutó értékcsökkenési leírása a feldolgozóiparban 40 százalékkal, a szállítás területén 20 százalékkal visszaesett, a vendéglátó iparban viszont megduplázódott. A hitelre, kölcsönre fizetett kamat összege 2012-ben 30 százalékkal csökkent. Ezen a költség nemen a vállalkozók 487 millió Ft-tal csökkentették az adóalapjukat. Vállalkozói eredmény és adóterhelés A vállalkozások bevallás szerinti eredményét klasszikus módon a bevallásban kimutatott bevétel és az elismert költségek különbözeteként határozhatjuk meg. E módszer szerint a bevallásban kimutatott jövedelem millió Ft. Ezen belül a o nyereségesek aránya 0,8 százalékpontos csökkenés után a vállalkozások 57,6 százaléka, a nyereség összege 2 százalékos visszaesést követően millió Ft; o a veszteséget kimutatók aránya 1,4 százalékpontos emelkedés után 33,1 százalék. A kimutatott veszteség összege 10 százalékos mérséklődés után millió Ft; o a nulla eredményt kimutatók aránya pedig 0,6 százalékpontos csökkenést követően 9,3 százalék. A veszteséget kimutatók számának arányaiban történt a legjelentősebb változás, mégpedig növekedés, de oly módon, hogy az egy főre jutó veszteség kisebb lett. A nulla eredményűek számának csökkenése is összességében javította a vállalkozások által kimutatott jövedelmezőséget. A vállalkozások eredményét más módon is megközelíthetjük. A bevallásban egyrészt a bevételeket különböző adózástechnikai elemek növelik, illetve csökkentik. Ezek a korábban 32

34 már részletezett bevételt csökkentő tételek gyakorlatilag adóalap-kedvezmények, amik hatással vannak a kimutatott eredményre. Másrészt a költségek között szereplő vállalkozói kivét is torzítja az eredményt. Ezért a vállalkozások eredményét levezethetjük oly módon, hogy az adóévben elért bevételből a vállalkozói kivétet nem tartalmazó költségeket vonjuk le. A évben tovább fogyatkozó vállalkozói szám (-8,1 százalék) nagyobb ütemben esett vissza, mint az általuk elért bevétel (-4,3 százalék) így a vállalkozásoknak javult a jövedelmezősége, amihez hozzájárult, hogy a költségek a bevételeknél valamivel nagyobb arányban mérséklődtek (-4,7 százalék). A megyénkben az elszámolt költségek mérséklődési üteme 0,4 százalékkal meghaladta a bevételek visszaesésének mértékét, melynek hatására a vállalkozás eredménye a évi millió Ft-ról évben millió Ft-ra emelkedett. Az országos tendenciák hasonló irányúak, de a bevételek és költségek csökkenési üteme alacsonyabb, 2-3 százalék közötti. A vállalkozói kivét egy sajátos, a tételes költségelszámoló egyéni vállalkozóknál előforduló költségként elszámolt eleme az eredmény levezetésnek, ami egyaránt tartalmazza a vállalkozó közreműködési díját (bérét) és nyereség elemet is. A költségek között szereplő kivét figyelembe vétele nélkül tehát másként alakul a vállalkozói eredmény. Megyei szinten a vállalkozói kivéttel korrigált eredmény millió Ft, 3,9 százalékkal magasabb az előző évinél. Országosan ennél magasabb, 8 százalékos növekedés figyelhető meg. A tételes költség elszámolású egyéni vállalkozók adóterhelése évben összességében 9 százalékkal tovább mérséklődött döntően az összevonás alá eső jövedelmekre vonatkozó adóalap-kiegészítés részbeni kivezetése miatt. o A kivétre jutó személyi jövedelemadó közelítő számításaink szerint 22 százalékkal, egy ötödével lett kevesebb, mivel január 1-től az összevonás alá eső jövedelmet s ide tartozik a kivét is 2 millió 424 ezer Ft-ig nem kell a 27 százalékos 33

35 adóalap kiegészítéssel megnövelni. Az előző évben az összevonás alá eső jövedelmet (az adóterhet nem viselő járandóságok kivételével) az első forinttól meg kellett növelni az adóalap-kiegészítéssel. o Ellentétes folyamatként a vállalkozói személyi jövedelemadó összege 6,1 százalékkal emelkedett egyrészt a vállalkozások eredményének javulásával összhangban, másrészt a korábbi évekről áthozott veszteség korlátozott elszámolhatósága következtében. A törvényi változás eredményeként a korábbi évekről áthozott veszteség címén elszámolt összeg az előző évi 624 millió Ft-ról 256 millió Ft-ra, 40 százalékára mérséklődött ben a vállalkozások a korábbi években keletkezett, és még el nem számolt veszteség miatt legfeljebb a tárgyévi jövedelem 50 százalékáig terjedően csökkenthették adóalapjukat. o A javuló jövedelmezőség és a vállalkozói kivét bázis közeli alakulása miatt magasabb osztalékalapra 6,8 százalékkal több osztalékadó kötelezettség keletkezett; A jövedelmezőség javulás és az adóterhelés csökkenése miatt a bevételre vetített és a kivéttel korrigált eredmény 8,2 százalékról 8,9 százalékra nőtt. Mindezek hatására az egyéni vállalkozók adózott eredménye évben 8,2 százalékkal emelkedett. A vállalkozások saját forrásainak alakulása évben a vállalkozások hozama 3,1 százalékkal haladta meg az előző évit. A növekedés mértéke nem éri el a évi inflációs rátát (5,9 százalék). A hozam mutatót alakító két elem közül a vállalkozás tiszta jövedelme, az adózott eredmény 8,2 százalékkal gyarapodott, a másik eleme, az elszámolt értékcsökkenési leírás viszont 4,9 százalékkal elmaradt az előző évitől. Ez utóbbi azt mutatja, hogy a vállalkozások a változatlanul nehéz gazdasági helyzetben kevesebben és kevesebbet fordítottak a termelő eszközök, berendezések pótlására. 34

36 A magánszemélyek személyi jövedelmeinek alakulása Értékelésünk alapját a megyében beadott bevallások és munkáltatói adatszolgáltatások képezik, amiben a személyi jövedelemadó számításához kötődő jövedelmek jelennek meg. Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe évben db személyi jövedelemadó bevallás érkezett, mintegy darabbal, 1,2 százalékkal több az előző évinél. A bevallásokban kimutatott adóalap-kiegészítést nem tartalmazó évi bruttó jövedelem millió Ft volt, 5,9 százalékkal magasabb az előző évinél. Ezen belül az összevonás alá eső jövedelmek 6 százalékkal, a különadózó jövedelmek pedig 4,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A jövedelemtömeg növekedésétől elmaradó mértékben emelkedtek az egy főre jutó jövedelmek, mivel a bevallást beadók száma egy százalékkal emelkedett, így az éves bruttó jövedelem ezer Ft/főre, 4,8 százalékkal növekedett. Az adójóváírás megszűnése miatt az éves nettó jövedelem ezer Ft/fő, ami 2,5 százalékponttal elmaradva az átlagos bruttó jövedelemtől, kisebb mértékben, 2,3 százalékkal nőtt. A évi jövedelmeket millió Ft fizetendő adó terhelte, ami 20,1 %-kal haladta meg az előző évi kötelezettséget az adóterhelés növekedése miatt ben fő, a bevallást beadók 25 százaléka számolt el családi kedvezményt. Az előző évinél fővel többen, összesen millió Ft-tal mérsékelve ezzel az adóalapot, ami a 16 százalékos adókulcs mellett millió Ft ténylegesen igénybe vett adókedvezményt jelent. Ez 477 millió Ft-tal több az előző évinél ben millió Ft értékben számoltak el a magánszemélyek hagyományos értelemben vett, számított adót csökkentő kedvezményeket, ami mindössze 4 százaléka az előző évinek. A visszaesést az adójóváírás megszüntetése okozta, mivel 2011-ben ezen a jogcímen millió Ft-ot az akkori kedvezmények döntő hányadát jelentő összeget szerepeltettek az adózók a bevallásokban. Az adóterhelés az összevonás alá eső jövedelmeknél évben 14,3 %-os volt, ami 2,2 százalékponttal meghaladja az előző évit. A forrásadós jövedelmek átlagos adóterhelése a 35

37 nem változott, 2012-ben is 18,6 százalékos volt. A különadózó jövedelmek átlagos adóterhelése tartalmazza az egyéni vállalkozók 10 %-os vállalkozói személyi jövedelemadóját és a 16 %-os vállalkozói osztalékadót is. Ez együttesen 26 százalékot tesz ki. Emiatt az általános 16 %-os adókulcs fölé emelkedik a forrásadós jövedelmek átlagos adóterhelése. Az adójóváírás megszüntetésének hatására az összes jövedelem adóterhelése az előző évi 12,3 százalékról 14,4 százalékra emelkedett. Az adóterhelés emelkedését meghaladó mértékű jövedelem növekedésének, valamint az adóalap-kiegészítés részleges kivezetésének hatására a nettó jövedelmek 2,8 százalékkal meghaladják az előző évit. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében egy adózó évben átlagosan 238 ezer Ft személyi jövedelemadót fizetett, szemben az országos 306 ezer Ft-os átlaggal. A megyében alacsonyabbak a jövedelmek az országoshoz képest és a minimálbéren foglalkoztatottak aránya magasabb az országos átlagnál. Az utóbbi hat év adóköteles jövedelmeit és az azokra jutó adókötelezettséget is összehasonlítottuk. Az évek folyamán számos lényeges jogszabályi változás is történt, melyek egyik legfontosabb eleme az egykulcsos adó bevezetése, melyhez kapcsolódóan a korábban adóterhet nem viselő járandóságok (jellemzően a nyugdíj, GYES, kettős adózás elkerüléséről szóló egyezmény alapján külföldről származó, de Magyarországon az adó alól mentesített jövedelmek) kikerültek az összevonás alá eső jövedelmek közül. Ezért a évi jövedelmeket az adóterhet nem viselő járandóságok nélkül is kimutattuk így az átlagos bruttó és nettó jövedelmek összehasonlíthatóvá váltak. A évi bevallásokban szereplő millió Ft összes jövedelem az elmúlt hat évben 11,1 százalékkal nőtt. 36

38 Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az egy főre jutó bruttó jövedelem között évről-évre csökkent. Ebben az időszakban, az üzleti szférában a részmunkaidős foglalkoztatás nagyobb arányúvá vált, míg közszférában megszűnt a 13. havi juttatás től pedig folyamatos növekedés figyelhető meg ben már meghaladta a válságot megelőző évit is. Ugyanez a tendencia figyelhető meg a fajlagos nettó jövedelmeknél is. A tendenciák országos összehasonlításban is hasonlóak, azonban a megyében élő magánszemélyek átlagos jövedelme még 2012-ben sem érte el a évi országos átlagot. A megyében élők átlagos jövedelme minden évben mintegy 20 százalékkal alacsonyabb a hazai átlagnál. A bevallásokban szereplő adóköteles jövedelmeken belül az összevonás alá eső jövedelmek részaránya az előző évhez hasonlóan Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 96,4 százalék, míg országosan ez az arány 2,8 százalékkal alacsonyabb, 93,6 százalék. Országos összesítésben a jobb anyagi helyzetben lévő jövedelem tulajdonosoknak nagyobb mértékű a külön adózó jövedelme, a tőkebefektetési lehetőségekkel is jobban tudtak élni. Az összevonás alá eső jövedelmeken belül továbbra is meghatározó a nem önálló tevékenységből származó bérjövedelmek részaránya. A bevallásukban a magánszemélyek kilenctizede szerepeltetett bérjövedelmet, hasonlóan az előző évekhez. Az összevonás alá tartozó jövedelmek 92 százalékát a megszerzett bérjövedelmek képezik, melynek összege 2012-ben millió Ft, millió Ft-tal több a évinél. A munkabérrel rendelkezők száma a két év összehasonlításában nem változott, ugyanakkor a bérjövedelem egy főre jutó átlaga 7,3 százalékkal növekedett ben 242 ezer fő rendelkezett munkaviszonyból származó bérjövedelemmel, melynek átlagos összege éves szinten ezer Ft/fő, míg havi szinten 140 ezer Ft/fő volt. 37

39 A munkabérek emelkedésében szerepet játszott a minimálbér 78 ezer Ft-ról 93 ezer Ft-ra történő emelése. Továbbá a bérek nettó értékének megőrzése érdekében bevezetett kormányzati intézkedés, mely a béremelést végrehajtó munkáltatók részére szociális hozzájárulási adókedvezmény igénybevételét tette lehetővé. Az összevont jövedelmek 3,2 százaléka, millió Ft származott önálló tevékenységből. Ennek közel négy tizedét az egyéni vállalkozók által elszámolt vállalkozói kivét és az átalányadózás szerinti jövedelem képezi. Az önálló tevékenységből származó jövedelmek bővülését elsősorban a mezőgazdasági őstermelők jövedelmének megduplázódása eredményezte. Az előző évi 559 millió Ft-tal szemben ebben az évben millió Ft-ot szerepeltettek az érintettek. A évre bevallott külön adózó jövedelmek összege 4,9 százalékkal millió Ft-ra emelkedett az előző évhez képest. Ennek ellenére részaránya az összes jövedelmen belül nem változott, továbbra is 3,6 százalékot képez. A külön adózó jövedelmek között évek óta az első helyen áll az osztalékból származó jövedelem, ami az előző évi duplázódás után idén is 12,4 százalékkal emelkedett, tovább erősítve ezzel e jövedelemtípus súlyát ben belföldi osztalékból millió Ft, külföldi osztalékból pedig 146 millió Ft származott, melyek együtt a külön adózó jövedelmek kétharmadát adják. A növekedés az osztalékjövedelemben részesülők létszámnövekedésének tudható be ben fő mutatott ki osztalékot, 994 fővel többen, mint egy évvel korábban. Az egy főre jutó átlagos jövedelem az előző évi ezer Ft/főről ezer Ft/főre csökkent. A külön adózó jövedelmek másik legjelentősebb eleme az egyéni vállalkozói jövedelem és a vállalkozói osztalékalap együttes összege, ami az előző évhez mért 15 százalékos bővülés után millió Ft-ot jelentett, s így részaránya a évi 18,5-ről 20,3 százalékra növekedett. 38

40 A külön adózó jövedelmeket 2012-ben összességében millió Ft adó terhelte, melyet a megszerzett jövedelemre vetítve az előző évivel egyező 18,6 százalékos adóterhelést eredményezett. A minimálbért meg nem haladó összevonás alatti jövedelemmel a magánszemélyek 44,2 százaléka rendelkezett. Számarányuknál lényegesen alacsonyabb mind az összevonás alatti, mind az elkülönülten adózó jövedelemből való részesedésük (12,8 illetve 16,9 százalék). Az összes jövedelem adóterhelése 12,7 százalék, több mint két és félszerese az előző évinek (4,8 százalék). Az adóalap-kiegészítés megszűnése miatti adóterhelés csökkenés nem tudta ellensúlyozni az adójóváírás kivezetése miatti adóterhelés növekedést. A bevallást beadók 37,6 százaléka minimálbért meghaladó, de az adóalap kiegészítési kötelezettséget el nem érő (2.424 ezer Ft alatti) éves jövedelmet szerzett. Az összevonás alá eső jövedelemből való részesedésük számarányukkal közel egyező, a különadózó jövedelmekből viszont számarányuknál mintegy 10 százalékkal alacsonyabb a részesedésük. Az adóalap-kiegészítési kötelezettséget meghaladó, ezer Ft feletti összegű összevonás alatti jövedelmet az adózók 18 százaléka ért el. Ebből 4 millió Ft feletti összevont jövedelmet mindössze a magánszemélyek 5,9 százaléka realizált. A felső három sávba tartozóknak a megyében keletkezett jövedelmekből való részesedése jóval meghaladja számarányukat. Az összevonás alá eső jövedelemtömeg 47,8 százalékát, a külön adózó jövedelmeknek pedig 57 százalékát realizálták. Az átlagos adóterhelés az egyes sávokban 14,9 és 18,6 százalék között szóródik. A ezer Ft közötti sávban a legnagyobb arányú az adóteher csökkenése az előző évhez mérten eléri a 3 százalékpontot. A legmagasabb jövedelemsávban viszont gyakorlatilag nem változott a két év között az adóterhelés mértéke. Családi kedvezményt az egyes sávokban átlagosan minden harmadik magánszemély számolt el, kivéve a legalsó sávban, ahol csak minden ötödik, annak ellenére, hogy itt megduplázódott a kedvezményt igénybevevők száma. Az igénybe vett összeg három negyed részével a két alsó sávba tartozók csökkentették az adóalapjukat. A legalsó sávban az egy igénybe vevőre jutó kedvezmény átlagosan 502 ezer Ft volt, addig a legfelső sávban ez az összeg elérte az 2 millió 175 ezer Ft-ot. 39

41 A magánszemélyek által megszerzett jövedelmek között lényeges különbségek vannak az egyes kistérségek között, s ezek a különbségek az évek során csak kevéssé módosulnak. A évről benyújtott bevallások darabszámának kistérségek közötti aránya az előző évhez képest nem változott. Az előző évhez hasonlóan a bevallásokban szerepeltetett személyi jövedelmek 44 százalékát a Miskolci, 9 százalékát a Kazincbarcikai, 7 százalékát a Tiszaújvárosi kistérségben élők szerezték. Ez együtt a jövedelmek 60 százalékát teszi ki, ami magasabb a bevallást beadók számából való 54 százalékos részesedésnél. A forrásadós jövedelmekből még magasabb, 71 százalékot realizáltak e három térségben élők. 40

42 A megyei gazdaság alakulása I-III. negyedévében Megyénk idei I-III. negyedévi üzleti forgalmáról elmondható, hogy nem csak a bázisévet, hanem évet is nagy részben meghaladta és 2011 évek viszonylatában egyedül az összes értékesítés tekintetében beszélhetünk szerény mértékű csökkenésről, melyet a belföldi értékesítés elmaradása okozott. A belpiac kiesett forgalmát a kivitel 1,0 százalékos kedvező irányú változásának nem sikerült teljes mértékben ellensúlyoznia. A behozatal azonban az elmúlt két évben látványos emelkedést produkált (15,4 százalékot), mely a belpiac 1,6 százalékos zsugorodása mellett átlag 4,8 százalékos előnyös elmozdulást okozott. Fontos megjegyezni, hogy a jelenlegi teljesítmény a válságot megelőző évek eredményén is túllendült. Borsod-Abaúj-Zemplén megyei adatok 2013 első kilenc hónapjában a megyei összes értékesítés 3,2 százalékkal bázisszint felett alakult, miközben az összes beszerzés változása ennél is előnyösebb, 6,1 százalék. Kedvező jelenség, hogy a bázisindexek a bel- és külpiaci bontást is beleértve félévhez viszonyítva javuló tendenciát mutatnak szeptember végén mindössze a kivitel esetében beszélhetünk bázishoz mért elmaradásról, melynek mértéke csupán 1,5 százalék. A belföldi beszerzések is túljutottak a bázisévi megyei forgalmon 2,0 százalékkal, míg az importnál ennél jóval nagyobb a bővülés, 12,4 százalék. Eredményeink az országosan kialakultnál jobbak, hiszen ott összességében stagnálás figyelhető meg. Ezen eltérő tendencia okozója a belső fogyasztás bővülése mellett a határon túli kereskedelem élénkülése. Pozitívum, hogy míg országosan a belföldi értékesítés 1,4 százalékkal, a belföldi beszerzés 2,5 százalékkal volt a bázis alatt, addig a megyében ezek az indexek 6,5 illetve 2,0 százalékos javulást mutatnak. 41

43 A megyei beruházások volumene az első kilenc hónapban 10,2 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. A saját vállalkozáson belül végzett beruházás több mint két és félszeresére emelkedett egy vegyipari vállalkozás által végrehajtott kiugró fejlesztés következtében, a tárgyi eszköz beszerzés pedig 3 százalékkal emelkedett. A beruházásra fordított összeg együttesen 51,8 milliárd Ft, mely 4,8 milliárd Ft-tal több az előző évitől. A beruházások beszerzésen belüli részaránya alig érezhetően 2,3 százalékra emelkedett az egy évvel korábbihoz képest, azonban még nem éri el a év azonos időszaki 3 százalékot. A megye nagyságrendjét tükrözi az országos gazdasági teljesítményből való részesedése, mely az exportot kivéve minden esetben magasabb a bázis időszakinál. Borsod-Abaúj- Zemplén megye súlya a nemzetgazdasági szintű értékesítésből 3,6 százalékról 3,7 százalékra, a beszerzésből 4,4 százalékról 4,7 százalékra emelkedett. Az exportból való részesedés 0,3 százalékponttal 4,7 százalékra mérséklődött, a belföldi értékesítés 0,3 százalékponttal 3,3 százalékra növekedett. Az import 0,5 százalékpontos pozitív irányú változást követően 5,1, míg a belföldi beszerzés 0,2 százalékponttal több 4,4 százalékos részesedéssel bír. A beruházásokból is 0,3 százalékponttal több, 4,2 százaléknyi jut megyénkre. Borsod-Abaúj-Zemplén megye ágazati szerkezete az év folyamán nem változott. Gazdaságunkra jellemző a feldolgozóipar, azon belül a vegyipar, a gépipar és az energiaipar, valamint a tercier szektoron belül a kereskedelem meghatározó szerepe. Az értékesítések több mint háromnegyede, a beszerzések ennél is nagyobb része, 82,9 százaléka ezekben a gazdasági ágakban realizálódott. A határon túli ügyletek esetében részesedésük kilenctized körül mozgott. Közülük folyamatos bővülésről kizárólag a vegyipar és a kereskedelem tekintetében beszélhetünk, ez az a két ágazat, amely értékesítésében és beszerzésében egyaránt többletre tett szert az utóbbi években. A vegyipar az idei évben különösen nagy súllyal bírt az értékesítés külföldi relációjában, a megye exportértékesítésének közel felét, 47,6 százalékát bonyolította. Részarány emelkedésével 42

44 jóval megelőzte a gépipart, hiszen míg eddig közel azonos teljesítményük volt e területen, addig az idei évben a 10 százalékpontos különbség állandósulni látszik. A megye statisztikai kistérségei között gazdasági fejlettség, illetve teljesítmény szempontjából jelentős különbségek vannak, melyek alapján három övezet emelkedik ki a többi közül: a miskolci, a tiszaújvárosi és a kazincbarcikai. E három zóna egymáshoz való viszonya az utóbbi években állandósulni látszik, az értékesítés terén Miskolc és környéke, valamint Tiszaújváros és környéke felváltva mondhatja magáénak a legmagasabb forgalmat, míg a beszerzésben folyamatosan négytized résznyit bőven meghaladó részesedésével a tiszaújvárosi térség a domináns. A kiemelkedő teljesítmény mögött a térség nagy exportőr társaságai húzódnak meg, általuk a körzethez kötődött években a külföldi beszerzések kétharmada. Az idei évre ez az arány valamelyest visszaesett (63,2 százalék), de még mindig jelentősnek számít. Megyénk további 12 körzetének a beszerzésből való összes részesedése az elmúlt években 13 százalékot éppen hogy meghaladta, míg az értékesítési volumenük ettől 2-3 százalékponttal rendre magasabb. Adózói körönként értékelve a megyei teljesítményeket, a gazdasági társaságok és egyéb szervezetek bonyolították továbbra is az összes megyei értékesítés és beszerzés döntő hányadát, mintegy 98 százalékát. Ezen belül a külpiaci forgalom majdnem teljes egésze (99,9 százaléka) hozzájuk kötődik, a belföldi eladásokból és beszerzésekből való arányuk évek óta 97 százalék körül mozog. A megyei fejlesztési ráfordításokból való részarányuk 2,8 százalékponttal kisebb az előző év azonos időszakinál, 92,6 százalék. Az egyéni kör súlya összességében nem éri el a 2 százalékot, a belföldi értékesítésből és beszerzésből ennél valamivel nagyobb, rendre 3 százalék közeli volt. Beruházásaik aránya azonban a bázis időszaki 4,6 százalékkal szemben 7,4 százalékot tett ki. A vállalkozási tevékenységet folytató magánszemélyek csekély üzleti forgalmukat az export kivételével növelték. A kivitel közel egyötöd részének elmaradása mellett a behozatal 2,0 százalékkal bővült, és mindehhez 6,7 12,2 százalékos belföldi áruforgalom emelkedés társult. Ezek következtében a gazdálkodókhoz hasonlóan az eddigi legmagasabb forgalmat érték el az egyéni vállalkozók, értékesítésük és beszerzésük növekedése a megyei átlag duplája, így 6,1 illetve 12,0 százalékos volt. 43

45 Borsod-Abaúj-Zemplén megye gazdaságának évi teljesítménye M E L L É K L E T E K J E G Y Z É K E 1. A évi teljesítmény, eredményesség, hozam mutatók összehasonlítása a évi adatokkal megyei szinten valamint kiemelt ágazatokkal (vegyipar, kohászat, energiaipar) 2. A évi teljesítmény, eredményesség, hozam mutatók összehasonlítása a évi adatokkal megyei szinten valamint nemzetgazdasági szinten 3. Társasági adótörvény hatálya alá tartozó társaságok teljesítmény mutatóinak összehasonlítása és évben ágazati szinten 4. Társasági adótörvény hatálya alá tartozó társaságok hozzáadott érték mutatójának főbb elmei és évben ágazati szinten 5. Társasági adótörvény hatálya alá tartozó társaságok jövedelmezőségi mutatóinak összehasonlítása és évben ágazati szinten 6. Társasági adótörvény hatálya alá tartozó társaságok adózás előtti eredmény összetevőinak alakulása és évben ágazati szinten 7. Társasági adótörvény hatálya alá tartozó társaságok TAO kötelezettségének levezetése és összehasonlítása és évben ágazati szinten 8. Társasági adótörvény hatálya alá tartozó társaságok adókedvezményeinek összehasonlítása és évben ágazati szinten 9. Társasági adótörvény hatálya alá tartozó társaságok főbb adóalap módosító tételeinek összehasonlítása és évben ágazati szinten 10. Társasági adótörvény hatálya alá tartozó társaságok hozam mutatóinak összehasonlítása és évben ágazati szinten 11. Társasági adótörvény hatálya alá tartozó társaságok jóváhagyott valamint kifizetett osztalékának összehasonlítása és évben ágazati szinten 12. Társasági adótörvény hatálya alá tartozó társaságok kifizetett osztaléka főbb tulajdonosi körönként és évben ágazati szinten 13. Társasági adótörvény hatálya alá tartozó társaságok átlagbérének alakulása és évben ágazati szinten 14. Társasági adótörvény hatálya alá tartozó társaságok eszközeinek alakulása és évben ágazati szinten 15. Társasági adótörvény hatálya alá tartozó társaságok forrásainak alakulása és évben ágazati szinten 16. Társasági adótörvény hatálya alá tartozó társaságok saját tőkéjének összehasonlítása és évben ágazati szinten

46 2 17. Társasági adótörvény hatálya alá tartozó társaságok közgazdasági mutatóinak alakulása és évben ágazati szinten 18. Társasági adótörvény hatálya alá tartozó társaságok méretnagyság szerinti összehasonlítása és évben évi teljesítmény, eredményesség, társasági adó elszámolás és egyéb közgazdasági mutatók összehasonlítása a társasági adótörvény hatálya alá tartozó társaságoknál a évi adatokkal kistérségi bontásban (Miskolc, Kazincbarcika, Tiszaújváros) évi teljesítmény, eredményesség, társasági adó elszámolás és egyéb közgazdasági mutatók összehasonlítása a társasági adótörvény hatálya alá tartozó társaságoknál a évi adatokkal kistérségi bontásban (Ózd, Sátoraljaújhely, Mezőkövesd, Szerencs) évi teljesítmény, eredményesség, társasági adó elszámolás és egyéb közgazdasági mutatók összehasonlítása a társasági adótörvény hatálya alá tartozó társaságoknál a évi adatokkal kistérségi bontásban (Sárospatak, Szikszó, Encs, Edelény) évi teljesítmény, eredményesség, társasági adó elszámolás és egyéb közgazdasági mutatók összehasonlítása a társasági adótörvény hatálya alá tartozó társaságoknál a évi adatokkal kistérségi bontásban (Bodrogköz, Abaúj-Hegyköz, Mezőcsát, Tokaj) 20. Társasági adótörvény hatálya alá tartozó társaságok beruházásainak alakulása és évben ágazati bontásban 21. Társasági adótörvény hatálya alá tartozó társaságok adózás előtti eredmény összetevőinek alakulása és évben ágazati szinten

47 NAV Észak-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága Tervezési és Elemzési Főosztály 1.sz. melléklet MINDÖSSZESEN ("Normál" + KÜAF + eltérő üzleti éves) B o r s o d megye A évi teljesítmény, eredményesség, hozam mutatók összehasonlítása a évi adatokkal megyei szinten valamint a kiemelt ágazatokkal (Vegyipar, kohászat, energiaipar) MINDÖSSZESEN ("Normál" + KÜAF + eltérő üzleti éves) Megye összesen Vegyipar Kohászat változás változás változás változás változás változás MFt % MFt % MFt % MFt % MFt % MFt % száma ,7% ,4% ,5% ,6% ,3% ,3% Energiaipar Gépipar adatok : millió Ft.-ban, %-ban, eft/fő-ben Kiemeltek összesen T E L J E S Í T M É N Y MUTATÓK Nettó árbevétel ,7% ,4% ,2% ,1% ,4% ,8% Megoszlás % 100,0% 100,0% 0,0% 28,0% 31,5% 3,4% 5,8% 5,2% -0,6% 9,1% 9,0% -0,1% 23,5% 23,4% -0,1% 66,4% 69,1% Export árbevétel ,4% ,5% ,6% ,3% ,9% ,1% Megoszlás % 100,0% 100,0% 0,0% 38,1% 38,2% 0,0% 8,2% 7,6% -0,6% 1,4% 0,1% -1,3% 47,1% 48,7% 1,6% 94,8% 94,5% Export / Nettó árbevétel % 44,2% 43,7% -0,6% 60,2% 53,0% -7,2% 62,5% 63,6% 1,1% 6,7% 0,6% -6,1% 88,6% 90,8% 2,2% 63,1% 59,7% -3,3% Belföldi értékesítés ,7% ,5% ,8% ,8% ,2% ,5% Megoszlás % 100,0% 100,0% 0,0% 20,0% 26,3% 6,3% 3,9% 3,4% -0,5% 15,3% 15,9% 0,6% 4,8% 3,8% -1,0% 44,0% 49,4% Hozzáadott Érték ,3% ,2% ,5% ,9% ,5% ,1% Megoszlás % 100,0% 100,0% 0,0% 13,3% 16,1% 2,8% 10,4% 9,4% -1,0% 10,0% 8,8% -1,2% 17,7% 19,0% 1,2% 51,5% 53,4% E R E D M É N Y E S S É G Adózás előtti eredmény ,1% ,8% ,3% ,9% ,3% ,3% Megoszlás % 100,0% 100,0% -3056,7% 59,6% 513,6% 2,5% 156,2% 11,4% 725,5% 6,9% -1661,4% 80,4% Ebből: Üzleti eredmény ,6% ,5% ,4% ,5% ,9% ,4% Pénzügyi eredmény ,0% ,7% ,2% ,8% ,4% ,7% Szokásos vállalkozói eredmény ,7% ,7% ,9% ,9% ,0% ,3% Megoszlás % 100,0% 100,0% 0,0% 1347,4% -237,8% -1585,1% -194,8% 18,9% 213,7% -58,2% 101,2% 159,4% -300,2% 59,7% 359,9% 794,1% -58,0% Rendkivüli eredmény ,8% ,2% ,8% ,9% ,0% ,8% Adózás előtti eredményből: Nyereség ,5% ,7% ,1% ,7% ,8% ,3% Veszteség ,1% ,4% ,2% ,8% ,7% ,0% Társasági adóalap ,6% ,2% ,9% ,7% ,8% ,1% Ebből : Nyereség ,5% ,9% ,3% ,3% ,6% ,7% Veszteség ,0% ,1% ,8% ,6% ,6% ,2% Adóalap mód.tét.egyenlege=növelő-csökkentő ,1% ,7% ,5% ,4% ,8% ,4% Adóalap csökkentő tételek összesen ,9% ,6% ,4% ,8% ,2% ,6% Ebből: Veszteség leírás ,6% ,4% ,8% ,2% ,6% ,1% Amortizáció ,2% ,4% ,6% ,3% ,3% ,3% Céltartalék felhasználás ,4% ,5% ,4% ,1% ,4% ,5% Kis-, középvállalk. Kedvezménye ,4% ,5% ,9% ,9% ,4% ,4% Adóalap növelő tételek összesen ,3% ,5% ,4% ,7% ,5% ,5% Ebből: Amortizáció ,4% ,0% ,1% ,1% ,1% ,7% Céltartalék képzés ,5% ,1% ,7% ,5% ,6% ,5% Számított TAO ,2% ,9% ,6% ,5% ,8% ,2% TAO kedvezmények ,7% ,1% ,1% ,2% ,8% ,5% Befizetendő TAO ,6% ,6% ,9% ,0% ,2% ,5% Adózott eredmény ,3% ,1% ,8% ,1% ,6% ,7% Megoszlás % 100,0% 100,0% 0,0% 704,5% 62,9% -641,6% -101,6% 2,3% 103,9% -9,4% 10,5% 19,9% -159,2% 6,6% 165,8% 434,3% 82,3% Ebből : Nyereség ,0% ,9% ,4% ,0% ,4% ,7% Veszteség ,0% ,1% ,4% ,7% ,1% ,5% Átlagos adóterhelés % (Adóköt./Pozitív adóalap) 9,5% 10,3% 0,9% 14,4% 14,0% -0,3% 8,0% 5,7% -2,3% 14,7% 13,7% -1,0% 2,2% 10,9% 8,7% 9,9% 11,9% 2,1% Veszteség elhatárolás ,9% ,2% ,0% ,1% ,5% ,6% T Á R S A S Á G I A D Ó E L S Z Á M O L Á S TAO túlfizetés ,9% ,2% ,3% ,7% ,1% ,9% TAO elsz. befizetés ,1% ,2% ,1% ,0% ,7% ,3% H O Z A M Adózott eredmény ,3% ,1% ,8% ,1% ,6% ,7% Amortizáció ,6% ,2% ,8% ,9% ,0% ,5% Hozam (Adózott E. + Amortizáció) ,4% ,1% ,6% ,5% ,2% ,3% Saját Tőke ,1% ,5% ,7% ,1% ,9% ,4% Hozam / Saját tőke (%) 10,5% 19,6% 9,2% -6,3% 30,3% 36,6% 24,5% 15,2% -9,3% 7,9% 12,6% 4,7% 33,8% 30,0% -3,8% 8,0% 23,3% 15,3% K Ö Z G A Z D A S Á G I MUTATÓK Adózás előtti eredmény ,1% ,8% ,3% ,9% ,3% ,3% Nettó árbevétel ,7% ,4% ,2% ,1% ,4% ,8% Adózás előtti eredm./ Nettó árbevétel (%) 0,0% 4,0% 3,9% -5,2% 7,5% 12,7% 4,2% 1,9% -2,3% 0,8% 5,0% 4,2% 1,5% 1,2% -0,3% -1,2% 4,6% 5,8% Hozzáadott érték ,3% ,2% ,5% ,9% ,5% ,1% Létszám (fő) ,3% ,3% ,7% ,4% ,2% ,7% Hozzáadott érték / Létszám (eft/fő) ,9% ,9% ,2% ,6% ,4% ,6% Bérköltség ,2% ,3% ,8% ,8% ,7% ,0% Létszám (fő) ,3% ,3% ,7% ,4% ,2% ,7% Átlagbér (EFt /fő) ,9% ,6% ,1% ,5% ,9% ,2% P É N Z Ü G Y I MUTATÓK Likviditási Mutató (kettős k.v. vez) 0,00 0,00 0,00 ######### 0,00 0,00 0,00 ########## 0,00 0,00 0,00 ########## 0,00 0,00 0,00 ######### 0,00 0,00 Saját tőke ,1% ,5% ,7% ,1% ,9% ,4% Összes Eszköz ,6% ,4% ,3% ,6% ,0% ,7% Saját Tőke / Összes eszköz (%) 37,2% 40,7% 3,5% 24,9% 36,9% 12,1% 37,8% 44,7% 6,9% 63,0% 61,4% -1,6% 22,5% 26,0% 3,6% 35,2% 41,1% 5,9% Jegyzett tőke ,9% ,6% ,4% ,2% ,1% ,0% Jegyzett tőke / Saját tőke (%) 47,6% 35,4% -12,2% 33,8% 16,0% -17,8% 33,5% 27,9% -5,6% 71,5% 66,3% -5,2% 34,2% 31,4% -2,8% 50,8% 34,6% -16,2% Külföldi tőke ,9% ,2% ,9% ,3% ,3% ,7% Külföldi tőke / jegyzett tőke (%) 29,6% 26,9% -2,6% 25,8% 22,5% -3,3% 83,0% 82,6% -0,4% 27,1% 18,6% -8,5% 89,3% 81,9% -7,4% 35,6% 29,6% -6,0% Készletek ,7% ,0% ,3% ,0% ,3% ,1% O S Z T A L É K KIVÉT Jóváhagyott osztalék ,2% ,9% ,1% ,1% ,3% ,2% Kifizetett osztalék előleg, osztalék ,3% ,6% ,5% ,1% ,7% ,7% Ebből: külföldi ,9% ,6% ,2% ,2% ######### ,9% belföldi magánszemély ,4% ,4% ,8% ,8% ,5% ,6% belföldi társaság ,5% ,4% ,0% ,8% ######### ,2% H O Z Z Á A D O T T ÉRTÉK főbb elemei Hozzáadott érték ,3% ,2% ,5% ,9% ,5% ,1% Ebből: korrigált üzleti eredmény ,4% ,6% ,1% ,3% ,0% ,6% amortizáció ,6% ,2% ,8% ,0% ,0% ,5% bérköltség ,2% ,3% ,8% ,8% ,7% ,0% bérjellegű egyéb ktsg + TB járulék ,3% ,5% ,4% ,4% ,8% ,7% KORRIGÁLT ÜZLETI EREDMÉNY elemei Üzleti eredmény ,6% ,5% ,4% ,5% ,9% ,4% Egyéb ráfordítások (+) ,6% ,2% ,4% ,4% ,0% ,4% Egyéb bevételek (-) ,0% ,4% ,6% ,9% ,4% ,3% Korrigált üzleti eredmény ,4% ,6% ,1% ,3% ,0% ,6%

48 NAV Észak-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága Tervezési és Elemzési Főosztály MINDÖSSZESEN ("Normál" + KÜAF + eltérő üzleti változás változás változás éves) változás Összegben % Összegben % Összegben % Összegben % száma ,7% ,7% ,6% ,2% T E L J E S Í T M É N Y MUTATÓK Nettó árbevétel ,7% ,3% ,5% ,2% Megoszlás % 100,0% 100,0% 72,0% 68,5% -3,4% 33,6% 30,9% -2,6% Export árbevétel ,4% ,3% ,9% ,8% Megoszlás % 100,0% 100,0% 61,9% 61,8% 0,0% 5,2% 5,5% 0,2% Export / Nettó árbevétel % 44,2% 43,7% -0,6% 38,0% 39,4% 1,4% 6,9% 7,7% 0,8% 33,9% 34,8% 0,9% Belföldi értékesítés ,7% ,5% ,2% ,2% Megoszlás % 100,0% 100,0% 80,0% 73,7% -6,3% 60,8% 54,5% -6,3% Hozzáadott Érték ,3% ,1% ,7% ,5% Megoszlás % 100,0% 100,0% 86,7% 83,9% -2,8% 48,5% 46,6% -1,9% E R E D M É N Y E S S É G Adózás előtti eredmény ,1% ,9% ,5% ,9% Megoszlás % 100,0% 100,0% 3156,7% 40,4% -3116,3% 1761,4% 19,6% -1741,8% Ebből: Üzleti eredmény ,6% ,7% ,5% ,8% Pénzügyi eredmény ,0% ,9% ,3% ,1% Szokásos vállalkozói eredmény ,7% ,3% ,6% ,8% Megoszlás % 100,0% 100,0% -1247,4% 337,8% 1585,1% -694,1% 158,0% 852,1% Rendkivüli eredmény ,8% ,4% ,2% ,5% Adózás előtti eredményből: Nyereség ,5% ,9% ,8% ,9% Veszteség ,1% ,3% ,8% ,8% Társasági adóalap ,6% ,2% ,9% ,8% Ebből : Nyereség ,5% ,3% ,3% ,0% Veszteség ,0% ,7% ,2% ,2% Adóalap mód.tét.egyenlege=növelő-csökkentő ,1% ,0% ,2% ,8% Adóalap csökkentő tételek összesen ,9% ,0% ,9% ,0% Ebből: Veszteség leírás ,6% ,4% ,1% ,5% Amortizáció ,2% ,8% ,1% ,2% Céltartalék felhasználás ,4% ,3% ,0% ,5% Kis-, középvállalk. Kedvezménye ,4% ,9% ,0% ,7% Adóalap növelő tételek összesen ,3% ,7% ,9% ,5% Ebből: Amortizáció ,4% ,0% ,0% ,0% Céltartalék képzés ,5% ,3% ,4% ,3% Számított TAO ,2% ,3% ,8% ,3% TAO kedvezmények ,7% ,3% ,3% ,7% Befizetendő TAO ,6% ,4% ,1% ,5% Adózott eredmény ,3% ,3% ,8% ,9% Megoszlás % 100,0% 100,0% -604,5% 37,1% 641,6% -334,3% 17,7% 352,0% Ebből : Nyereség ,0% ,0% ,0% ,3% Veszteség ,0% ,3% ,8% ,6% Átlagos adóterhelés % (Adóköt./Pozitív adóalap) 9,5% 10,3% 0,9% 8,9% 9,7% 0,9% 9,1% 8,8% -0,3% 9,3% 10,4% 1,1% Veszteség elhatárolás ,9% ,5% ,2% ,3% T Á R S A S Á G I A D Ó E L S Z Á M O L Á S TAO túlfizetés ,9% ,6% ,3% ,6% TAO elsz. befizetés ,1% ,0% ,5% ,7% H O Z A M Adózott eredmény ,3% ,3% ,8% ,9% Amortizáció ,6% ,5% ,8% ,7% Hozam (Adózott E. + Amortizáció) ,4% ,8% ,7% ,3% Saját Tőke ,1% ,8% ,2% ,6% Hozam / Saját tőke (%) 10,5% 19,6% 9,2% 14,3% 14,7% 0,4% 13,6% 13,2% -0,4% 13,7% 16,0% 2,4% K Ö Z G A Z D A S Á G I MUTATÓK Adózás előtti eredmény ,1% ,9% ,5% ,9% Nettó árbevétel ,7% ,3% ,5% ,2% Adózás előtti eredm./ Nettó árbevétel (%) 0,0% 4,0% 3,9% 2,1% 2,3% 0,2% 2,5% 2,5% 0,0% 3,0% 4,3% 1,4% Hozzáadott érték ,3% ,1% ,7% ,5% Létszám (fő) ,3% ,5% ,4% ,1% Hozzáadott érték / Létszám (eft/fő) ,9% ,6% ,8% ,6% Bérköltség ,2% ,9% ,4% ,7% Létszám (fő) ,3% ,5% ,4% ,1% Átlagbér (EFt /fő) ,9% ,8% ,2% ,9% P É N Z Ü G Y I MUTATÓK Likviditási Mutató (kettős k.v. vez) 1,35 1,15 0,0% Saját tőke ,1% ,8% ,2% ,6% Összes Eszköz ,6% ,1% ,5% ,6% Saját Tőke / Összes eszköz (%) 37,2% 40,7% 3,5% 41,9% 42,8% 0,8% 40,2% 40,1% -0,1% 40,3% 42,8% -2,6% Jegyzett tőke ,9% ,0% ,2% ,2% Jegyzett tőke / Saját tőke (%) 47,6% 35,4% -12,2% 50,7% 44,3% -6,4% 43,5% 36,8% -6,6% 30,4% 29,7% -0,7% Külföldi tőke ,9% ,3% ,3% ,2% Külföldi tőke / jegyzett tőke (%) 29,6% 26,9% -2,6% 30,1% 27,7% -2,5% 20,3% 22,5% 2,1% 49,5% 43,9% -5,6% Készletek ,7% ,6% ,3% ,9% O S Z T A L É K KIVÉT Jóváhagyott osztalék ,2% ,0% ,2% ,5% Kifizetett osztalék előleg, osztalék ,3% ,0% ,1% ,0% Ebből: külföldi ,9% ,9% ,5% ,3% belföldi magánszemély ,4% ,3% ,8% ,0% belföldi társaság ,5% ,0% ,2% ,2% H O Z Z Á A D O T T ÉRTÉK főbb elemei Hozzáadott érték ,3% ,1% ,7% ,5% Ebből: korrigált üzleti eredmény ,4% ,5% ,7% ,6% amortizáció ,6% ,5% ,8% ,7% bérköltség ,2% ,9% ,4% ,7% bérjellegű egyéb ktsg + TB járulék ,3% ,6% ,7% ,5% KORRIGÁLT ÜZLETI EREDMÉNY elemei A évi teljesítmény, eredményesség, hozam mutatók összehasonlítása a évi adatokkal megyei szinten valamint nemzetgazdasági szinte n MINDÖSSZESEN ("Normál" + KÜAF + eltérő üzleti éves) Megye összesen B o r s o d megye Vegyipar nélkül Vegyip;-Kohászat;-Energia és Gépip. nélkül Nemzetgazdaság Üzleti eredmény ,6% ,7% ,5% ,8% Egyéb ráfordítások (+) ,6% ,2% ,4% ,6% Egyéb bevételek (-) ,0% ,5% ,3% ,1% Korrigált üzleti eredmény ,4% ,5% ,7% ,6% 2.sz. mlléklet adatok : millió Ft.-ban, %-ban, eft/fő-ben

49 NAV Észak-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága Tervezési és Elemzési Főosztály 3.sz. melléklet B o r s o d megye Társasági adótörvény hatálya alá tartozó társaságok t e l j e s í t m é n y mutatóinak összehasonlitása és évben ágazati szinten MINDÖSSZESEN ("Normál" + KÜAF + eltérő üzleti éves) MINDÖSSZESEN Bevallást beadók száma NETTÓ ÁRBEVÉTEL BELFÖLDI ÉRTÉKESÍTÉS INDEX INDEX INDEX INDEX összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/11. összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/11. összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/11. összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/ Millió Ft % Millió Ft % % Millió Ft % Millió Ft % % Millió Ft % Millió Ft % % Millió Ft % Millió Ft % % Mezőgazdaság-erdőgazdaság ,9% ,1% 113,4% ,2% ,5% 114,0% ,3% ,3% 105,6% ,3% ,1% 129,6% Bányászat ,2% ,3% 116,8% ,4% ,4% 120,0% ,1% ,1% 103,3% ,7% ,8% 121,6% Élelmiszeripar ,6% ,6% 106,1% ,6% ,8% 107,6% ,0% ,9% 95,6% ,5% ,6% 105,0% Textilipar ,4% ,4% 94,7% ,2% ,2% 112,3% ,6% ,5% 87,1% ,8% ,8% 98,9% Fa-papír-nyomdaipar ,5% ,5% 104,9% ,7% ,7% 97,6% ,2% ,2% 148,3% ,9% ,9% 104,7% Vegyipar ,0% ,5% 116,4% ,0% ,3% 137,5% ,1% ,2% 102,5% ,3% ,1% 125,2% Nemfém ásványi term.gyártás ,2% ,2% 104,3% ,3% ,3% 96,7% ,1% ,1% 140,0% ,3% ,3% 88,5% Kohászat ,8% ,2% 92,8% ,9% ,4% 90,2% ,2% ,6% 94,4% ,4% ,4% 93,5% Gépipar ,5% ,4% 103,4% ,8% ,8% 83,8% ,1% ,7% 105,9% ,7% ,0% 110,5% Egyéb feldolgozó ipar ,3% ,2% 86,9% ,4% ,4% 85,8% 513 0,0% 530 0,0% 103,3% ,6% ,6% 98,7% FELDOLGOZÓ IPAR ÖSSZESEN ,2% ,0% 108,3% ,0% ,7% 118,7% ,3% ,2% 103,4% ,6% ,7% 109,4% Energia- Vízterm- Hulladékgazd ,3% ,2% 102,4% ,6% ,2% 109,0% ,4% ,1% 8,7% ,5% ,3% 91,7% Építőipar ,5% ,0% 89,3% ,0% ,0% 87,4% ,4% ,5% 126,6% ,8% ,2% 93,2% Kereskedelem ,0% ,9% 89,5% ,4% ,3% 87,9% ,8% ,1% 118,2% ,2% ,8% 87,6% Vendéglátás ,5% ,5% 109,6% ,9% ,9% 109,6% 27 0,0% 27 0,0% 100,0% ,9% ,9% 111,9% Közlekedés ,6% ,4% 95,8% ,4% ,0% 95,3% ,4% ,4% 103,6% ,7% ,1% 90,4% ANYAGI ÁGAK ÖSSZESEN ,2% ,4% 103,9% ,7% ,0% 105,1% ,6% ,7% 102,5% ,6% ,0% 103,8% Nem anyagi ágak ,8% ,6% 99,7% ,3% ,0% 100,6% ,4% ,3% 75,7% ,4% ,0% 99,9% GAZDASÁGI ÁGAK ÖSSZ ,0% ,0% 103,7% ,0% ,0% 104,7% ,0% ,0% 102,4% ,0% ,0% 103,3% EXPORT HOZZÁADOTT ÉRTÉK Adatok : Millió Ft.-ban, %-ban Kiemelt ágazatok adatával korrigált megyei adatok Megyei adatok vegyipar nélkül ,0% ,5% 98,7% ,0% ,7% 96,5% ,9% ,8% 102,3% ,7% ,9% 99,9% Megyei adatok : vegyipar,kohászat, és energia ipar nélkül ,9% ,1% 98,7% ,5% ,1% 93,7% ,3% ,2% 106,0% ,7% ,1% 102,3% O R S Z Á G O S adatok összesen Országos adatok pü. tev. nélkül ,2% ,8% ,8% ,5% MINDÖSSZESEN Bevallást beadók száma NETTÓ ÁRBEVÉTEL BELFÖLDI ÉRTÉKESÍTÉS HOZZÁADOTT ÉRTÉK INDEX INDEX INDEX INDEX összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/11. összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/11. összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/11. összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/ Millió Ft % Millió Ft % % Millió Ft % Millió Ft % % Millió Ft % Millió Ft % % Millió Ft % Millió Ft % % Létszám kategóriák Mikrovállalkozás (0-9 fő) ,2% ,0% 102,3% ,8% ,0% 101,6% ,5% ,7% 105,6% ,6% ,2% 100,9% Kisvállalkozások (0-49 fő) ,1% ,4% 101,1% ,8% ,6% 99,5% ,3% ,1% 111,7% ,0% ,2% 100,6% Középvállalkozás ( fő) ,9% ,2% 100,2% ,8% ,4% 103,5% ,7% ,4% 93,1% ,4% ,5% 89,9% Nagyvállalkozás (250 fő felett) ,0% ,4% 106,5% ,5% ,0% 113,3% ,9% ,5% 103,1% ,5% ,3% 116,1% Összesen ,0% ,0% 103,7% ,0% ,0% 104,7% ,0% ,0% 102,4% ,0% ,0% 103,3% EXPORT

50 NAV Észak-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága Tervezési és Elemzési Főosztály B o r s o d megye Társasági adótörvény hatálya alá tartozó társaságok h o z z á a d o t t érték mutatójának f ő b b elemei és évben ágazati szinten MINDÖSSZESEN ("Normál" + KÜAF + eltérő üzleti éves) 4. sz. melléklet MINDÖSSZESEN HOZZÁADOTT ÉRTÉK KORRIGÁLT ÜZLETI EREDMÉNY AMORTIZÁCIÓ Index Index Index Index Index Összeg Összeg 12/11. Összeg Megoszl. Összeg Megoszl. 12/11. Összeg Megoszl. Összeg Megoszl. 12/11. Összeg Megoszl. Összeg Megoszl. 12/11. Összeg Megoszl. Összeg Megoszl. 12/11. MFt MFt % MFt % MFt % % MFt % MFt % % MFt % MFt % % MFt % MFt % % Mezőgazdaság-erdőgazdaság ,6% ,9% ,0% 67,1% ,4% ,2% 105,4% ,4% ,0% 117,8% ,4% ,0% 105,7% Bányászat ,6% 866 1,0% ,8% 176,6% 792 0,7% 981 0,8% 123,9% ,6% ,5% 90,4% 475 0,5% 436 0,5% 91,8% 0-2 Élelmiszeripar ,0% ,7% ,7% 107,3% ,2% ,1% 106,6% ,1% ,1% 105,1% ,7% ,3% 85,2% Textilipar ,9% 755 0,9% 439 0,5% 58,1% 324 0,3% 311 0,3% 96,0% ,0% ,1% 117,7% 726 0,8% 682 0,8% 93,9% -1 2 Fa-papír-nyomdaipar ,7% 364 0,4% 523 0,6% 143,7% ,0% 996 0,9% 96,7% ,1% ,1% 109,6% 822 0,9% 706 0,9% 85,9% 0 0 Vegyipar ,2% ,0% ,2% 2,4% ,1% ,9% 122,2% ,0% ,4% 101,3% ,5% ,7% 96,5% 4 1 Nemfém ásványi term.gyártás ,5% 73 0,1% 45 0,1% 61,6% 364 0,3% 302 0,3% 83,0% 760 0,4% 744 0,4% 97,9% 305 0,3% 238 0,3% 78,0% 0 0 Kohászat ,5% ,2% ,1% 53,9% ,5% ,3% 104,8% ,5% ,6% 106,8% ,8% ,8% 112,4% 4 3 Gépipar ,5% ,1% ,4% 128,0% ,4% ,2% 116,0% ,1% ,0% 104,7% ,8% ,2% 97,2% 2-3 Egyéb feldolgozó ipar ,7% 444 0,5% 543 0,6% 122,3% 250 0,2% 283 0,2% 113,2% ,7% ,7% 101,5% 705 0,8% 518 0,6% 73,5% 0 0 FELDOLGOZÓ IPAR ÖSSZESEN ,4% ,9% ,8% 118,8% ,1% ,2% 117,0% ,9% ,5% 104,5% ,7% ,7% 98,7% Energia- Vízterm- Hulladékgazd ,7% ,7% ,4% 85,5% ,9% ,9% 96,4% ,9% ,4% 95,9% ,4% ,6% 82,2% -1 2 Építőipar ,2% ,7% ,9% 76,4% ,4% ,2% 98,5% ,5% ,3% 102,5% ,6% ,3% 90,6% 0 6 Kereskedelem ,6% ,3% ,7% 62,9% ,2% ,5% 93,0% ,1% ,9% 102,7% ,4% ,1% 82,0% Vendéglátás ,9% ,5% ,7% 135,3% 635 0,6% 713 0,6% 112,3% ,6% ,8% 120,2% ,2% ,2% 99,4% -1 0 Közlekedés ,4% ,8% ,5% 440,8% ,4% ,0% 99,7% ,5% ,5% 106,2% ,8% ,9% 95,7% 15 3 ANYAGI ÁGAK ÖSSZESEN ,8% ,3% ,3% 102,7% ,8% ,5% 109,5% ,5% ,9% 104,5% ,0% ,3% 95,0% Nem anyagi ágak ,9% ,7% ,7% 81,9% ,2% ,5% 99,6% ,5% ,1% 109,4% ,0% ,7% 92,5% 3 25 GAZDASÁGI ÁGAK ÖSSZ ,3% ,0% ,0% 100,4% ,0% ,0% 108,6% ,0% ,0% 105,2% ,0% ,0% 94,7% BÉRKÖLTSÉG Adatok: Millió Ft-ban, %-ban EGYÉB BÉRJELLEGŰ KÖLTSÉG + TB JÁRULÉK Földbérleti díj Kiemelt ágazatok adatával korrigált megyei adatok Megyei adatok vegyipar nélkül ,9% ,0% ,2% 91,5% ,9% ,1% 102,5% ,0% ,6% 105,9% ,5% ,3% 94,4% Megyei adatok : vegyipar,kohászat, és energia ipar nélkül ,3% ,1% ,7% 100,0% ,5% ,8% 104,6% ,7% ,6% 106,6% ,3% ,8% 92,7% Országos adatok pü. tev. nélkül ,5% ,4% ,3% ,7% ,5% Megjegyzés Korrigált üzleti eredmény = üzleti eredmény + egyéb ráfordítások - egyéb bevételek O R S Z Á G O S adatok összesen MINDÖSSZESEN HOZZÁADOTT ÉRTÉK KORRIGÁLT ÜZLETI EREDMÉNY Index Index Index Index Index Összeg Összeg 12/11. Összeg Megoszl. Összeg Megoszl. 12/11. Összeg Megoszl. Összeg Megoszl. 12/11. Összeg Megoszl. Összeg Megoszl. 12/11. Összeg Megoszl. Összeg Megoszl. 12/11. MFt MFt % MFt % MFt % % MFt % MFt % % MFt % MFt % % MFt % MFt % % Létszám kategóriák Mikrovállalkozás (0-9 fő) ,9% ,2% ,8% 102,5% ,5% ,4% 99,8% ,0% ,1% 106,0% ,2% ,8% 85,7% Kisvállalkozások (0-49 fő) ,6% ,0% ,2% 103,8% ,5% ,6% 100,4% ,8% ,7% 104,7% ,2% ,5% 86,6% Középvállalkozás ( fő) ,9% ,3% ,0% 43,0% ,2% ,5% 133,9% ,5% ,2% 103,7% ,7% ,2% 96,5% Nagyvállalkozás (250 fő felett) ,1% ,7% ,9% 306,6% ,3% ,9% 98,5% ,7% ,2% 106,5% ,1% ,2% 99,5% Összesen ,3% ,0% ,0% 100,4% ,0% ,0% 108,6% ,0% ,0% 105,2% ,0% ,0% 94,7% AMORTIZÁCIÓ BÉRKÖLTSÉG EGYÉB BÉRJELLEGŰ KÖLTSÉG + TB JÁRULÉK

51 NAV Észak-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága Tervezési és Elemzési Főosztály B o r s o d megye Társasági adótörvény hatálya alá tartozó társaságok j ö v e d e l m e z ő s é g i mutatóinak összehasonlítása és évben ágazati szinten MINDÖSSZESEN ("Normál" + KÜAF + eltérő üzleti éves) 5.sz. melléklet MINDÖSSZESEN ADÓZÁS ELŐTTI EREDMÉNY NYERESÉGES INDEX INDEX INDEX INDEX összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/11. összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/11. összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/11. összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/11. Millió Ft % Millió Ft % % Millió Ft % Millió Ft % % Millió Ft % Millió Ft % % Millió Ft % Millió Ft % % Mezőgazdaság-erdőgazdaság ,0% ,5% 137,5% ,7% ,4% 144,1% ,4% ,1% 173,6% ,0% ,5% 137,1% Bányászat ,7% ,3% 213,2% 912 0,9% ,9% 185,9% ,2% ,3% -85,1% ,5% ,3% 218,9% Élelmiszeripar ,2% ,5% 269,9% ,3% ,6% 83,5% ,4% ,3% 225,3% ,5% ,4% 265,3% Textilipar ,0% 461 0,4% 52,6% 930 0,9% 636 0,3% 68,4% -53 0,1% ,3% 330,2% ,0% 380 0,3% 50,1% Fa-papír-nyomdaipar ,6% 635 0,5% 218,2% 642 0,6% 896 0,5% 139,6% ,3% ,4% -74,4% 258-4,1% 578 0,5% 224,0% Vegyipar ,7% ,6% -167,8% ,9% ,9% 877,7% ,6% ,7% -35,6% ,3% ,9% -159,1% Nemfém ásványi term.gyártás ,6% 43 0,0% -20,9% 284 0,3% 269 0,1% 94,7% ,5% ,4% -46,1% ,6% 21 0,0% -9,3% Kohászat ,6% ,5% 41,7% ,9% ,6% 67,9% ,0% ,8% 104,2% ,5% ,3% 41,2% Gépipar ,5% ,9% 81,7% ,5% ,4% 82,2% ,8% ,5% 85,3% ,2% ,6% 73,4% Egyéb feldolgozó ipar ,8% 584 0,5% 101,2% 681 0,6% 775 0,4% 113,8% ,1% ,3% -183,7% 522-8,3% 510 0,5% 97,7% FELDOLGOZÓ IPAR ÖSSZESEN ,0% ,0% -260,9% ,9% ,9% 292,5% ,8% ,7% 58,8% ,3% ,8% -227,1% Energia- Vízterm- Hulladékgazd ,5% ,9% 540,4% ,4% ,6% 102,4% ,1% ,2% -22,2% ,9% ,0% 1231,7% Építőipar ,9% ,0% 59,6% ,6% ,3% 75,9% ,7% ,8% 131,5% ,8% ,9% 58,4% Kereskedelem ,6% ,3% 91,1% ,4% ,2% 87,2% ,8% ,0% -82,7% ,1% ,0% 91,9% Vendéglátás ,3% ,1% 37,8% ,4% ,5% 40,4% ,8% ,9% 40,0% ,8% ,2% 50,4% Közlekedés ,2% ,9% 114,1% 901 0,9% ,4% 281,6% 36 0,0% ,4% -4077,8% ,4% 901 0,8% 115,2% ANYAGI ÁGAK ÖSSZESEN ,5% ,7% -2374,8% ,1% ,3% 184,9% ,8% ,4% 58,9% ,4% ,0% -908,4% Nem anyagi ágak ,5% ,3% 186,3% ,9% ,7% 114,4% ,2% ,6% -69,0% ,4% ,0% 203,7% GAZDASÁGI ÁGAK ÖSSZ ,0% ,0% 8599,1% ,0% ,0% 174,5% ,0% ,0% -59,9% ,0% ,0% -1780,8% EBBŐL VESZTESÉGES ADÓZOTT EREDMÉNY Adatok : Millió Ft.-ban, %-ban Kiemelt ágazatok adatával korrigált megyei adatok Megyei adatok vegyipar nélkül ,7% ,4% 109,9% ,1% ,1% 97,1% ,4% ,3% -85,7% ,3% ,1% 109,3% Megyei adatok : vegyipar,kohászat, és energia ipar nélkül ,6% ,0% 91,0% ,8% ,9% 101,3% ,3% ,3% 113,1% ,9% ,8% 86,9% O R S Z Á G O S adatok összesen Országos adatok pü. tev. nélkül ,9% ,9% ,2% ,9% ADÓZÁS ELŐTTI EREDMÉNY NYERESÉGES MINDÖSSZESEN INDEX INDEX INDEX INDEX összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/11. összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/11. összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/11. összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/11. Millió Ft % Millió Ft % % Millió Ft % Millió Ft % % Millió Ft % Millió Ft % % Millió Ft % Millió Ft % % Létszám kategóriák Mikrovállalkozás (0-9 fő) ,4% ,9% 129,1% ,4% ,9% 108,3% ,3% ,6% 90,0% ,4% ,9% 130,1% Kisvállalkozások (0-49 fő) ,8% ,5% 118,4% ,1% ,0% 107,5% ,5% ,7% -96,3% ,2% ,0% 119,2% Középvállalkozás ( fő) ,2% ,1% 149,8% ,8% ,3% 101,6% ,0% ,6% -55,3% ,9% ,4% 157,8% Nagyvállalkozás (250 fő felett) ,0% ,3% -155,4% ,2% ,7% 487,2% ,6% ,7% -46,7% ,1% ,6% -149,5% Összesen ,0% ,0% 8599,1% ,0% ,0% 174,5% ,0% ,0% -59,9% ,0% ,0% -1780,8% EBBŐL VESZTESÉGES ADÓZOTT EREDMÉNY

52 NAV Észak-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága Tervezési és Elemzési Főosztály 6. sz. melléklet MINDÖSSZESEN ADÓZÁS ELŐTTI EREDMÉNY B o r s o d megye Társasági adótörvény hatálya alá tartozó társaságok adózás előtti e r e d m é n y ö s s z e t e v ő i n e k alakulása és évben ágazati szinten MINDÖSSZESEN ("Normál" + KÜAF + eltérő üzleti éves) Ebből: ÜZLETI TEV. EREDMÉNYE Ebből: PÉNZÜGYI TEV. EREDMÉNYE Ebből: RENDKÍVÜLI EREDMÉNY Adatok : Millió Ft.-ban, %-ban INDEX INDEX INDEX INDEX összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/11. összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/11. összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/11. összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/11. Millió Ft % Millió Ft % % Millió Ft % Millió Ft % % Millió Ft % Millió Ft % % Millió Ft % Millió Ft % % Mezőgazdaság-erdőgazdaság ,0% ,5% 137,5% ,3% ,1% 119,0% ,4% ,0% 97,9% ,7% 379 0,4% -88,8% Bányászat ,7% ,3% 213,2% 649 2,5% ,7% 189,7% 4 0,0% 268-1,4% 6700,0% 64 1,3% 29 0,0% 45,3% Élelmiszeripar ,2% ,5% 269,9% 355 1,4% ,2% -3195,2% ,8% ,6% 23,6% 27 0,6% 936 0,9% 3466,7% Textilipar ,0% 461 0,4% 52,6% 920 3,5% 549 1,7% 59,7% -96 0,3% -86 0,4% 89,6% 54 1,1% -2 0,0% -3,7% Fa-papír-nyomdaipar ,6% 635 0,5% 218,2% 449 1,7% 598 1,8% 133,2% ,7% -52 0,3% 26,8% 36 0,7% 89 0,1% 247,2% Vegyipar ,7% ,6% -167,8% ,7% ,2% 57,5% ,3% ,2% 89,3% ,5% ,4% 2810,2% Nemfém ásványi term.gyártás ,6% 43 0,0% -20,9% ,7% 9 0,0% -4,9% ,3% -10 0,1% 10,0% 76 1,6% 44 0,0% 57,9% Kohászat ,6% ,5% 41,7% ,8% ,7% 41,6% ,1% ,2% 48,8% 470 9,6% 411 0,4% 87,4% Gépipar ,5% ,9% 81,7% ,2% ,0% 92,1% ,0% ,0% 175,4% ,3% 210 0,2% -101,0% Egyéb feldolgozó ipar ,8% 584 0,5% 101,2% 340 1,3% 537 1,6% 157,9% -85 0,3% 9 0,0% -10,6% 322 7,1% 39 0,0% 12,1% FELDOLGOZÓ IPAR ÖSSZESEN ,0% ,0% -260,9% ,5% ,6% 209,7% ,9% ,8% 77,9% ,3% ,0% 2365,1% Energia- Vízterm- Hulladékgazd ,5% ,9% 540,4% ,1% ,5% -266,2% ,8% ,1% 63,7% 171 3,5% -11 0,0% -6,4% Építőipar ,9% ,0% 59,6% ,1% ,9% 58,0% -58 0,2% 112-0,6% -193,1% -25-0,5% -60-0,1% 240,0% Kereskedelem ,6% ,3% 91,1% ,6% ,0% 83,7% ,4% ,0% 61,8% 248 5,1% 318 0,3% 128,2% Vendéglátás ,3% ,1% 37,8% ,3% ,5% 47,3% ,6% ,6% 72,0% 73 1,5% 116 0,1% 158,9% Közlekedés ,2% ,9% 114,1% ,3% ,8% 96,5% ,5% ,5% 87,1% 167 3,4% 147 0,1% 88,0% ANYAGI ÁGAK ÖSSZESEN ,5% ,7% -2374,8% ,9% ,9% 139,0% ,0% ,9% 80,4% ,9% ,8% 2250,4% Nem anyagi ágak ,5% ,3% 186,3% ,1% ,1% 104,7% ,0% ,9% -80,4% 104 2,1% 205 0,2% 197,1% GAZDASÁGI ÁGAK ÖSSZ ,0% ,0% 8599,1% ,0% ,0% 127,6% ,0% ,0% 66,0% ,0% ,0% 2206,8% Kiemelt ágazatok adatával korrigált megyei adatok Megyei adatok vegyipar nélkül ,7% ,4% 109,9% ,7% ,2% 90,3% ,7% ,8% -32,1% ,5% ,6% 247,4% Megyei adatok : vegyipar,kohászat, és energia ipar nélkül ,6% ,0% 91,0% ,0% ,1% 72,0% ,4% ,6% ,4% ,3% 479,5% O R S Z Á G O S adatok összesen Országos adatok pü. tev. nélkül ,9% ,8% ,5% MINDÖSSZESEN ADÓZÁS ELŐTTI EREDMÉNY Ebből: ÜZLETI TEV. EREDMÉNYE Ebből: PÉNZÜGYI TEV. EREDMÉNYE Ebből: RENDKÍVÜLI EREDMÉNY INDEX INDEX INDEX INDEX összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/11. összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/11. összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/11. összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/11. Millió Ft % Millió Ft % % Millió Ft % Millió Ft % % Millió Ft % Millió Ft % % Millió Ft % Millió Ft % % Létszám kategóriák Mikrovállalkozás (0-9 fő) ,4% ,9% 129,1% ,6% ,0% 101,3% ,9% ,5% 39,7% 239 4,9% 626 0,6% 261,9% Kisvállalkozások (0-49 fő) ,8% ,5% 118,4% ,1% ,6% 95,0% ,2% ,1% 48,5% ,8% ,8% 144,9% Középvállalkozás ( fő) ,2% ,1% 149,8% ,2% ,9% 151,8% ,9% ,2% 165,3% ,0% ,4% 102,1% Nagyvállalkozás (250 fő felett) ,0% ,3% -155,4% ,3% ,4% 90,9% ,7% ,2% 90,1% ,2% ,8% 5061,0% Összesen ,0% ,0% 8599,1% ,0% ,0% 127,6% ,0% ,0% 66,0% ,0% ,0% 2206,8%

53 NAV Észak-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága Tervezési és Elemzési Főosztály B o r s o d megye Társasági adótörvény hatálya alá tartozó társaságok TAO k ö t e l e z e t t s é g é n e k levezetése és összehasonlítása és évben ágazati szinten MINDÖSSZESEN ("Normál" + KÜAF + eltérő üzleti éves) 7. sz. melléklet MINDÖSSZESEN ADÓALAP (+) SZÁMÍTOTT ADÓ ADÓKEDVEZMÉNY FIZETENDŐ ADÓ Adatok : Millió Ft.-ban, %-ban ADÓTERHELÉS INDEX INDEX INDEX INDEX Változás összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/11. összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/11. összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/11. összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/ Millió Ft % Millió Ft % % Millió Ft % Millió Ft % % Millió Ft % Millió Ft % % Millió Ft % Millió Ft % % % % % Mezőgazdaság-erdőgazdaság ,8% ,2% 146,1% 554 5,3% 810 7,3% 146,2% 49 1,9% 89 4,4% 181,6% 506 6,5% 720 7,9% 142,3% 9,1% 8,9% -0,2% Bányászat 786 1,0% ,5% 171,6% 79 0,8% 137 1,2% 173,4% 25 1,0% 60 2,9% 240,0% 54 0,7% 78 0,9% 144,4% 6,9% 5,8% -1,1% Élelmiszeripar ,9% ,0% 112,3% 153 1,5% 172 1,5% 112,4% 20 0,8% 14 0,7% 70,0% 133 1,7% 156 1,7% 117,3% 8,7% 9,1% 0,4% Textilipar 975 1,2% 776 0,9% 79,6% 120 1,2% 83 0,7% 69,2% 2 0,1% 2 0,1% 100,0% 118 1,5% 81 0,9% 68,6% 12,1% 10,4% -1,7% Fa-papír-nyomdaipar 347 0,4% 592 0,7% 170,6% 35 0,3% 59 0,5% 168,6% 2 0,1% 2 0,1% 100,0% 33 0,4% 57 0,6% 172,7% 9,5% 9,6% 0,1% Vegyipar ,8% ,3% 141,9% ,1% ,9% 146,9% 85 3,2% ,5% 274,1% ,4% ,4% 138,6% 14,4% 14,0% -0,3% Nemfém ásványi term.gyártás 206 0,3% 255 0,3% 123,8% 21 0,2% 26 0,2% 123,8% 2 0,1% 4 0,2% 200,0% 19 0,2% 22 0,2% 115,8% 9,2% 8,6% -0,6% Kohászat ,0% ,7% 63,7% ,3% 948 8,5% 59,4% ,3% ,8% 75,9% ,0% 383 4,2% 45,1% 8,0% 5,7% -2,3% Gépipar ,6% ,5% 97,4% ,8% ,5% 90,2% ,8% ,2% 29,2% 204 2,6% ,0% 490,2% 2,2% 10,9% 8,7% Egyéb feldolgozó ipar 574 0,7% 761 0,9% 132,6% 57 0,5% 76 0,7% 133,3% 2 0,1% 2 0,1% 100,0% 55 0,7% 74 0,8% 134,5% 9,6% 9,7% 0,1% FELDOLGOZÓ IPAR ÖSSZESEN ,8% ,1% 100,2% ,9% ,6% 97,3% ,4% ,6% 55,2% ,7% ,9% 131,8% 8,2% 10,8% 2,6% Energia- Vízterm- Hulladékgazd ,2% ,0% 136,1% ,9% ,0% 139,9% 79 3,0% ,0% 438,0% ,7% ,2% 125,8% 14,4% 13,3% -1,1% Építőipar ,5% ,4% 77,5% 610 5,9% 472 4,2% 77,4% 55 2,1% 75 3,7% 136,4% 554 7,2% 395 4,3% 71,3% 9,1% 8,4% -0,7% Kereskedelem ,0% ,4% 85,8% ,3% 914 8,2% 85,4% 125 4,8% 101 5,0% 80,8% ,2% 812 8,9% 86,0% 8,9% 8,9% 0,0% Vendéglátás 652 0,8% 970 1,1% 148,8% 65 0,6% 97 0,9% 149,2% 4 0,2% 11 0,5% 275,0% 61 0,8% 85 0,9% 139,3% 9,4% 8,8% -0,6% Közlekedés ,0% ,2% 117,2% 166 1,6% 195 1,7% 117,5% 12 0,5% 28 1,4% 233,3% 155 2,0% 168 1,8% 108,4% 9,3% 8,6% -0,7% ANYAGI ÁGAK ÖSSZESEN ,1% ,0% 107,3% ,3% ,1% 107,1% ,7% ,5% 75,6% ,7% ,9% 119,1% 9,5% 10,6% 1,0% Nem anyagi ágak ,9% ,0% 108,4% ,7% ,9% 108,4% 87 3,3% 112 5,5% 128,7% ,3% ,1% 108,2% 9,1% 9,0% 0,0% GAZDASÁGI ÁGAK ÖSSZ ,0% ,0% 107,5% ,0% ,0% 107,2% ,0% ,0% 77,3% ,0% ,0% 117,6% 9,5% 10,3% 0,9% Kiemelt ágazatok adatával korrigált megyei adatok Megyei adatok vegyipar nélkül ,2% ,7% 103,3% ,9% ,1% 101,3% ,8% ,5% 70,8% ,6% ,6% 113,4% 8,9% 9,7% 0,9% Megyei adatok : vegyipar,kohászat, és energia ipar nélkül ,0% ,0% 104,1% ,7% ,6% 101,1% ,5% ,8% 51,7% ,9% ,2% 122,9% 7,8% 9,2% 1,4% O R S Z Á G O S adatok összesen Országos adatok pü. tev. nélkül ,0% ,7% ,3% ,5% 9,3% 10,4% 1,1% MINDÖSSZESEN ADÓALAP (+) SZÁMÍTOTT ADÓ ADÓKEDVEZMÉNY FIZETENDŐ ADÓ ADÓTERHELÉS INDEX INDEX INDEX INDEX Változás összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/11. összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/11. összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/11. összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/ Millió Ft % Millió Ft % % Millió Ft % Millió Ft % % Millió Ft % Millió Ft % % Millió Ft % Millió Ft % % % % % Létszám kategóriák Mikrovállalkozás (0-9 fő) ,5% ,3% 122,6% ,1% ,2% 132,3% 115 4,4% ,7% 313,0% ,1% ,4% 122,8% 9,7% 9,7% 0,0% Kisvállalkozások (0-49 fő) ,6% ,1% 116,0% ,5% ,5% 122,2% 252 9,6% ,5% 229,8% ,4% ,0% 113,9% 9,4% 9,3% -0,2% Középvállalkozás ( fő) ,8% ,6% 113,5% ,0% ,1% 119,5% ,5% ,1% 169,3% ,4% ,0% 116,3% 12,8% 13,1% 0,3% Nagyvállalkozás (250 fő felett) ,6% ,3% 81,9% ,5% ,5% 73,2% ,9% ,5% 46,9% ,1% ,0% 137,4% 4,7% 7,8% 3,2% Összesen ,0% ,0% 107,5% ,0% ,0% 107,2% ,0% ,0% 77,3% ,0% ,0% 117,6% 9,5% 10,3% 0,9%

54 NAV Észak-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága Tervezési és Elemzési Főosztály 8.sz. melléklet MINDÖSSZESEN Társasági adótörvény hatálya alá tartozó társaságok a d ó k e d v e z m é ny e i n e k összehasonlítása és évben ágazati szinten MINDÖSSZESEN ("Normál" + KÜAF + eltérő üzleti éves) ADÓKEDVEZMÉNY B o r s o d megye ÖSSZES KEDVEZMÉNYBŐL Adatok : Millió Ft.-ban, %-ban LÁTVÁNY CSAPATSPORT KEDVEZMÉNYE 10 MILLIÁRD FT. FELETTI BERUHÁZÁS KEDV. KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALK. KAMATKEDVEZM INDEX INDEX INDEX INDEX összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/11. összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/11. összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/11. összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/11. Millió Ft % Millió Ft % % Millió Ft % Millió Ft % % Millió Ft % Millió Ft % % Millió Ft % Millió Ft % % Mezőgazdaság-erdőgazdaság 49 1,9% 89 4,4% 181,6% 20 4,6% 45 4,7% 225,0% 0 0,0% 0 0,0% ######## 32 22,5% 44 28,9% 137,5% Bányászat 25 1,0% 60 2,9% 240,0% 24 5,6% 59 6,1% 245,8% 0 0,0% 0 0,0% ######## 1 0,7% 1 0,7% 100,0% Élelmiszeripar 20 0,8% 14 0,7% 70,0% 13 3,0% 6 0,6% 46,2% 0 0,0% 0 0,0% ######## 3 2,1% 4 2,6% 133,3% Textilipar 2 0,1% 2 0,1% 100,0% 2 0,5% 2 0,2% 100,0% 0 0,0% 0 0,0% ######## 1 0,7% 0 0,0% 0,0% Fa-papír-nyomdaipar 2 0,1% 2 0,1% 100,0% 1 0,2% 2 0,2% 200,0% 0 0,0% 0 0,0% ######## 1 0,7% 0 0,0% 0,0% Vegyipar 85 3,2% ,5% 274,1% 51 11,8% ,8% 372,5% 0 0,0% 0 0,0% ######## 15 10,6% 10 6,6% 66,7% Nemfém ásványi term.gyártás 2 0,1% 4 0,2% 200,0% 1 0,2% 3 0,3% 300,0% 0 0,0% 0 0,0% ######## 1 0,7% 1 0,7% 100,0% Kohászat ,3% ,8% 75,9% 31 7,2% 78 8,1% 251,6% 0 0,0% 0 0,0% ######## 14 9,9% 11 7,2% 78,6% Gépipar ,8% ,2% 29,2% 31 7,2% 31 3,2% 100,0% ,0% ,0% 18,4% 2 1,4% 2 1,3% 100,0% Egyéb feldolgozó ipar 2 0,1% 2 0,1% 100,0% 1 0,2% 1 0,1% 100,0% 0 0,0% 0 0,0% ######## 1 0,7% 1 0,7% 100,0% FELDOLGOZÓ IPAR ÖSSZESEN ,4% ,6% 55,2% ,3% ,6% 238,9% ,0% ,0% 18,4% 38 26,8% 29 19,1% 76,3% Energia- Vízterm- Hulladékgazd. 79 3,0% ,0% 438,0% 47 10,9% ,4% 683,0% 0 0,0% 0 0,0% ######## 13 9,2% 9 5,9% 69,2% Építőipar 55 2,1% 75 3,7% 136,4% 43 10,0% 68 7,1% 158,1% 0 0,0% 0 0,0% ######## 11 7,7% 5 3,3% 45,5% Kereskedelem 125 4,8% 101 5,0% 80,8% ,4% 73 7,6% 64,0% 0 0,0% 0 0,0% ######## 18 12,7% 22 14,5% 122,2% Vendéglátás 4 0,2% 11 0,5% 275,0% 0 0,0% 7 0,7% ######## 0 0,0% 0 0,0% ######## 2 1,4% 3 2,0% 150,0% Közlekedés 12 0,5% 28 1,4% 233,3% 1 0,2% 8 0,8% 800,0% 0 0,0% 0 0,0% ######## 9 6,3% 19 12,5% 211,1% ANYAGI ÁGAK ÖSSZESEN ,7% ,5% 75,6% ,0% ,1% 235,3% ,0% ,0% 18,4% ,3% ,8% 106,5% Nem anyagi ágak 87 3,3% 112 5,5% 128,7% 52 12,0% 66 6,9% 126,9% 0 0,0% 0 0,0% ######## 18 12,7% 20 13,2% 111,1% GAZDASÁGI ÁGAK ÖSSZ ,0% ,0% 77,3% ,0% ,0% 222,2% ,0% ,0% 18,4% ,0% ,0% 107,0% Kiemelt ágazatok adatával korrigált megyei adatok Megyei adatok vegyipar nélkül ,8% ,5% 70,8% ,2% ,2% 202,1% ,0% ,4% 0,0% 0,0% Megyei adatok : vegyipar,kohászat, és energia ipar nélkül ,5% ,8% 51,7% ,1% ,6% 122,4% ,0% ,4% 0,0% 0,0% O R S Z Á G O S adatok összesen Országos adatok pü.tev. nélkül ,3% ,5% ,6% ,1% MINDÖSSZESEN ADÓKEDVEZMÉNY LÁTVÁNY CSAPATSPORT KEDVEZMÉNYE 10 MILLIÁRD FT. FELETTI BERUHÁZÁS KEDV. KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALK. KAMATKEDVEZM INDEX INDEX INDEX INDEX összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/11. összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/11. összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/11. összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/11. Millió Ft % Millió Ft % % Millió Ft % Millió Ft % % Millió Ft % Millió Ft % % Millió Ft % Millió Ft % % Létszám kategóriák Mikrovállalkozás (0-9 fő) 115 4,4% ,7% 313,0% 85 19,7% ,1% 362,4% 0 0,0% 0 0,0% ######## 31 21,8% 30 19,7% 96,8% Kisvállalkozások (0-49 fő) 252 9,6% ,5% 229,8% ,8% ,4% 292,5% 0 0,0% 0 0,0% ######## 88 62,0% 77 50,7% 87,5% Középvállalkozás ( fő) ,5% ,1% 169,3% ,4% ,2% 210,0% 0 0,0% 0 0,0% ######## 48 33,8% 70 46,1% 145,8% Nagyvállalkozás (250 fő felett) ,9% ,5% 46,9% ,8% ,4% 134,0% ,0% ,0% 18,4% 6 4,2% 5 3,3% 83,3% Összesen ,0% ,0% 77,3% ,0% ,0% 222,2% ,0% ,0% 18,4% ,0% ,0% 107,0%

55 NAV Észak-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága Tervezési és Elemzési Főosztály 9.sz. melléklet B o r s o d megye Társasági adótörvény hatálya alá tartozó társaságok főbb a d ó a l a p m ó d o s í t ó tételeinek összehasonlítása MINDÖSSZESEN ÖSSZEVONT ADÓALAP (+,-) és évben ágazati szinten MINDÖSSZESEN ("Normál" + KÜAF + eltérő üzleti éves) Adatok : Millió Ft.-ban, %-ban ADÓALAP MÓDOSÍTÓ (CSÖKKENTŐ) TÉTELEKBŐL KÖVETKEZŐ ÉVEKRE ÁTVITT VESZTESÉG TÁRGYÉVI VESZTESÉG LEÍRÁS KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK KEDVEZMÉNYE INDEX INDEX INDEX INDEX összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/11. összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/11. összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/11. összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/ Millió Ft % Millió Ft % % Millió Ft % Millió Ft % % Millió Ft % Millió Ft % % Millió Ft % Millió Ft % % Mezőgazdaság-erdőgazdaság ,3% ,0% 131,1% 607 5,4% 388 5,6% 63,9% ,0% ,4% 153,5% ,9% ,1% 130,3% Bányászat ,7% ,3% 168,8% 9 0,1% 6 0,1% 66,7% 0 0,0% 2 0,1% #ZÉRÓOSZTÓ! 147 0,2% 179 0,1% 121,8% Élelmiszeripar ,1% 463 1,5% -21,5% 72 0,6% 499 7,2% 693,1% 29 1,0% 79 2,5% 272,4% ,3% ,4% 187,5% Textilipar ,0% 712 2,3% 74,2% 110 1,0% 6 0,1% 5,5% 12 0,4% 8 0,3% 66,7% 48 0,1% 72 0,0% 150,0% Fa-papír-nyomdaipar ,2% 564 1,8% 228,3% 76 0,7% 105 1,5% 138,2% 104 3,4% 90 2,8% 86,5% 599 0,7% 612 0,3% 102,2% Vegyipar ,4% ,5% 48,8% ,1% ,6% 55,6% 65 2,1% 53 1,7% 81,5% ,4% ,6% 414,2% Nemfém ásványi term.gyártás 100 7,0% 136 0,4% 136,0% 6 0,1% 3 0,0% 50,0% 26 0,9% 9 0,3% 34,6% 37 0,0% 211 0,1% 570,3% Kohászat ,4% ,8% 42,1% 620 5,6% ,7% 120,8% ,1% ,2% 91,1% ,8% ,3% 112,0% Gépipar ,0% ,9% 107,8% ,8% ,3% 61,4% 70 2,3% 69 2,2% 98,6% ,6% ,8% 15,5% Egyéb feldolgozó ipar ,6% 605 2,0% 112,2% 111 1,0% 13 0,2% 11,7% 34 1,1% 34 1,1% 100,0% 513 0,6% 39 0,0% 7,6% FELDOLGOZÓ IPAR ÖSSZESEN ,3% ,7% 31,3% ,9% ,6% 73,0% ,3% ,9% 95,3% ,4% ,6% 263,4% Energia- Vízterm- Hulladékgazd ,7% ,6% 133,2% ,2% ,5% 55,8% 62 2,1% 36 1,1% 58,1% ,8% ,6% 84,9% Építőipar ,8% ,1% 70,4% 294 2,6% 156 2,2% 53,1% ,1% ,7% 95,1% 913 1,0% ,7% 163,9% Kereskedelem ,3% ,8% 87,5% 518 4,6% 322 4,6% 62,2% ,5% ,7% 90,0% ,0% ,0% 112,4% Vendéglátás ,5% 692 2,2% 189,6% 76 0,7% 53 0,8% 69,7% 51 1,7% 44 1,4% 86,3% 539 0,6% 695 0,3% 128,9% Közlekedés ,2% 885 2,9% 143,0% 192 1,7% 143 2,1% 74,5% 176 5,8% 225 7,1% 127,8% ,1% ,3% 108,9% ANYAGI ÁGAK ÖSSZESEN ,8% ,1% -225,4% ,2% ,4% 67,9% ,5% ,3% 105,2% ,0% ,7% 243,7% Nem anyagi ágak ,8% ,9% 99,7% ,8% 667 9,6% 35,6% ,5% ,7% 106,2% ,0% ,3% 109,4% GAZDASÁGI ÁGAK ÖSSZ ,0% ,0% 2153,6% ,0% ,0% 62,4% ,0% ,0% 105,4% ,0% ,0% 236,9% Kiemelt ágazatok adatával korrigált megyei adatok Megyei adatok vegyipar nélkül ,4% ,5% 103,2% ,9% ,4% 63,6% ,9% ,3% 105,9% ,6% ,4% 95,5% Megyei adatok : vegyipar,kohászat, és energia ipar nélkül ,3% ,1% 108,0% ,1% ,2% 60,6% ,7% ,0% 109,6% ,1% ,4% 86,5% O R S Z Á G O S adatok összesen Országos adatok pü. tev. nélkül ,2% ,5% ,7% ,3% MINDÖSSZESEN ÖSSZEVONT ADÓALAP (+,-) TÁRGYÉVI VESZTESÉG LEÍRÁS KIS- ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK KEDVEZMÉNYE KÖVETKEZŐ ÉVEKRE ÁTVITT VESZTESÉG INDEX INDEX INDEX INDEX összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/11. összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/11. összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/11. összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/11. Millió Ft % Millió Ft % % Millió Ft % Millió Ft % % Millió Ft % Millió Ft % % Millió Ft % Millió Ft % % Létszám kategóriák Mikrovállalkozás (0-9 fő) ,7% ,9% 118,6% ,9% ,9% 54,4% ,7% ,9% 105,8% ,7% ,5% 110,8% Kisvállalkozások (0-49 fő) ,6% ,6% 117,2% ,4% ,2% 52,5% ,5% ,5% 108,0% ,7% ,5% 113,6% Középvállalkozás ( fő) ,4% ,0% 106,3% ,0% ,5% 52,8% ,6% ,8% 88,5% ,6% ,0% 258,1% Nagyvállalkozás (250 fő felett) ,0% ,6% 55,0% ,6% ,3% 130,9% 29 1,0% 55 1,7% 189,7% ,7% ,5% 263,8% Összesen ,0% ,0% 2153,6% ,0% ,0% 62,4% ,0% ,0% 105,4% ,0% ,0% 236,9%

56 NAV Észak-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága Tervezési és Elemzési Főosztály B o r s o d megye Társasági adótörvény hatálya alá tartozó társaságok h o z a m mutatóinak összehasonlítása és évben ágazati szinten MINDÖSSZESEN ("Normál" + KÜAF + eltérő üzleti éves) 10. sz. melléklet MINDÖSSZESEN HOZZÁADOTT ÉRTÉK ADÓZOTT EREDMÉNY AMORTIZÁCIÓ Adatok : Millió Ft.-ban, %-ban HOZAM (adózott eredmény + amortizáció) INDEX INDEX INDEX INDEX összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/11. összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/11. összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/11. összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/11. Millió Ft % Millió Ft % % Millió Ft % Millió Ft % % Millió Ft % Millió Ft % % Millió Ft % Millió Ft % % Mezőgazdaság-erdőgazdaság ,3% ,1% 129,6% ,0% ,5% 137,1% ,4% ,2% 105,4% ,8% ,3% 121,8% Bányászat ,7% ,8% 121,6% ,5% ,3% 218,9% 792 0,7% 981 0,8% 123,9% ,4% ,1% 167,1% Élelmiszeripar ,5% ,6% 105,0% ,5% ,4% 265,3% ,2% ,1% 106,6% ,0% ,5% 821,9% Textilipar ,8% ,8% 98,9% ,0% 380 0,3% 50,1% 324 0,3% 311 0,3% 96,0% ,1% 691 0,3% 63,8% Fa-papír-nyomdaipar ,9% ,9% 104,7% 258-4,1% 578 0,5% 224,0% ,0% 996 0,9% 96,7% ,3% ,7% 122,2% Vegyipar ,3% ,1% 125,2% ,3% ,9% -159,1% ,1% ,9% 122,2% ,3% ,7% -983,1% Nemfém ásványi term.gyártás ,3% ,3% 88,5% ,6% 21 0,0% -9,3% 364 0,3% 302 0,3% 83,0% 139 0,1% 323 0,1% 232,4% Kohászat ,4% ,4% 93,5% ,5% ,3% 41,2% ,5% ,3% 104,8% ,3% ,4% 74,4% Gépipar ,7% ,0% 110,5% ,2% ,6% 73,4% ,4% ,2% 116,0% ,2% ,4% 96,8% Egyéb feldolgozó ipar ,6% ,6% 98,7% 522-8,3% 510 0,5% 97,7% 250 0,2% 283 0,2% 113,2% 772 0,8% 793 0,3% 102,7% FELDOLGOZÓ IPAR ÖSSZESEN ,6% ,7% 109,4% ,3% ,8% -227,1% ,1% ,2% 117,0% ,5% ,5% 518,1% Energia- Vízterm- Hulladékgazd ,5% ,3% 91,7% ,9% ,0% 1231,7% ,9% ,9% 96,4% ,1% ,5% 152,9% Építőipar ,8% ,2% 93,2% ,8% ,9% 58,4% ,4% ,2% 98,5% ,2% ,6% 71,1% Kereskedelem ,2% ,8% 87,6% ,1% ,0% 91,9% ,2% ,5% 93,0% ,7% ,7% 92,4% Vendéglátás ,9% ,9% 111,9% ,8% ,2% 50,4% 635 0,6% 713 0,6% 112,3% 145 0,1% 466 0,2% 321,4% Közlekedés ,7% ,1% 90,4% ,4% 901 0,8% 115,2% ,4% ,0% 99,7% ,5% ,4% 102,0% ANYAGI ÁGAK ÖSSZESEN ,6% ,0% 103,8% ,4% ,0% -908,4% ,8% ,5% 109,5% ,3% ,3% 243,4% Nem anyagi ágak ,4% ,0% 99,9% ,4% ,0% 203,7% ,2% ,5% 99,6% ,7% ,7% 134,4% GAZDASÁGI ÁGAK ÖSSZ ,0% ,0% 103,3% ,0% ,0% -1780,8% ,0% ,0% 108,6% ,0% ,0% 227,4% Kiemelt ágazatok adatával korrigált megyei adatok Megyei adatok vegyipar nélkül ,7% ,9% 99,9% ,3% ,1% 109,3% ,9% ,1% 102,5% ,3% ,3% 104,8% Megyei adatok : vegyipar,kohászat, és energia ipar nélkül ,7% ,1% 102,3% ,9% ,8% 86,9% ,5% ,8% 104,6% ,9% ,4% 97,7% O R S Z Á G O S adatok összesen Országos adatok pü. tev. nélkül ,5% ,9% ,3% ,3% MINDÖSSZESEN HOZZÁADOTT ÉRTÉK ADÓZOTT EREDMÉNY AMORTIZÁCIÓ HOZAM (adózott eredmény + amortizáció) INDEX INDEX INDEX INDEX összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/11. összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/11. összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/11. összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/11. Millió Ft % Millió Ft % % Millió Ft % Millió Ft % % Millió Ft % Millió Ft % % Millió Ft % Millió Ft % % Létszám kategóriák Mikrovállalkozás (0-9 fő) ,6% ,2% 100,9% ,4% ,9% 130,1% ,5% ,4% 99,8% ,2% ,6% 114,1% Kisvállalkozások (0-49 fő) ,0% ,2% 100,6% ,2% ,0% 119,2% ,5% ,6% 100,4% ,8% ,3% 108,7% Középvállalkozás ( fő) ,4% ,5% 89,9% ,9% ,4% 157,8% ,2% ,5% 133,9% ,3% ,0% 141,9% Nagyvállalkozás (250 fő felett) ,5% ,3% 116,1% ,1% ,6% -149,5% ,3% ,9% 98,5% ,9% ,6% 1428,8% Összesen ,0% ,0% 103,3% ,0% ,0% -1780,8% ,0% ,0% 108,6% ,0% ,0% 227,4%

57 NAV Észak-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága Tervezési és Elemzési Főosztály B o r s o d megye Társasági adótörvény hatálya alá tartozó társaságok j ó v á h a g y o t t valamint k i f i z e t e t t osztalékának összehasonlítása és évben ágazati szinten MINDÖSSZESEN ("Normál" + KÜAF + eltérő üzleti éves) 11. sz. melléklet MINDÖSSZESEN JEGYZETT TŐKE EBBŐL: KÜLFÖLDI TŐKE JEGYZETT TŐKE 2011.XII XII INDEX INDEX INDEX Külföldi tőke Külföldi tőke 12/11. 12/11. 12/11. összeg összeg jegyz.tőke összeg összeg jegyz.tőke összeg Megoszl. összeg Megoszl. összeg Megoszl. összeg Megoszl. összeg Megoszl. összeg Megoszl. MFt MFt % MFt MFt % Millió Ft % Millió Ft % % Millió Ft % Millió Ft % % Millió Ft % Millió Ft % % Mezőgazdaság-erdőgazdaság ,6% ,8% ,0% ,5% 137,1% 570 2,3% 681 2,2% 119,5% 291 1,1% 649 2,6% 223,0% Bányászat ,7% ,6% ,5% ,3% 218,9% 348 1,4% ,7% 321,3% 533 2,0% 357 1,4% 67,0% Élelmiszeripar ,7% ,2% ,5% ,4% 265,3% 96 0,4% 82 0,3% 85,4% 117 0,4% 20 0,1% 17,1% Textilipar ,6% ,1% ,0% 380 0,3% 50,1% 578 2,4% 375 1,2% 64,9% ,0% 546 2,2% 51,5% Fa-papír-nyomdaipar ,9% ,9% 258-4,1% 578 0,5% 224,0% 54 0,2% 125 0,4% 231,5% 327 1,2% 84 0,3% 25,7% Vegyipar ,8% ,5% ,3% ,9% -159,1% ,7% ,4% 95,1% ,6% ,2% 116,6% Nemfém ásványi term.gyártás ,8% ,7% ,6% 21 0,0% -9,3% 31 0,1% 40 0,1% 129,0% 50 0,2% 15 0,1% 30,0% Kohászat ,0% ,6% ,5% ,3% 41,2% ,8% ,4% 224,1% ,8% ,4% 86,5% Gépipar ,3% ,9% ,2% ,6% 73,4% 120 0,5% 68 0,2% 56,7% 65 0,2% 122 0,5% 187,7% Egyéb feldolgozó ipar ,6% ,7% 522-8,3% 510 0,5% 97,7% 165 0,7% 235 0,8% 142,4% 98 0,4% 133 0,5% 135,7% FELDOLGOZÓ IPAR ÖSSZESEN ,6% ,1% ,3% ,8% -227,1% ,8% ,8% 128,1% ,9% ,3% 91,3% Energia- Vízterm- Hulladékgazd ,1% ,6% ,9% ,0% 1231,7% ,2% ,3% 187,1% ,3% ,5% 91,9% Építőipar ,0% ,1% ,8% ,9% 58,4% ,3% ,0% 60,0% ,8% ,3% 59,1% Kereskedelem ,9% ,9% ,1% ,0% 91,9% ,0% ,1% 62,0% ,4% ,2% 121,8% Vendéglátás ,7% ,1% ,8% ,2% 50,4% 89 0,4% 134 0,4% 150,6% 118 0,4% 77 0,3% 65,3% Közlekedés ,5% ,3% ,4% 901 0,8% 115,2% 287 1,2% 343 1,1% 119,5% 216 0,8% 201 0,8% 93,1% ANYAGI ÁGAK ÖSSZESEN ,5% ,1% ,4% ,0% -908,4% ,6% ,7% 126,3% ,7% ,5% 93,4% Nem anyagi ágak ,1% ,4% ,4% ,0% 203,7% ,4% ,3% 106,1% ,3% ,5% 95,2% GAZDASÁGI ÁGAK ÖSSZ ,5% ,9% ,0% ,0% -1780,8% ,0% ,0% 123,2% ,0% ,0% 93,7% EBBŐL: KÜLFÖLDI TŐKE ADÓZOTT EREDMÉNY Kiemelt ágazatok adatával korrigált megyei adatok JÓVÁHAGYOTT OSZTALÉK KIFIZETETT OSZTALÉK Adatok : Millió Ft.-ban, %-ban Megyei adatok vegyipar nélkül ,1% ,7% ,3% ,1% 109,3% ,3% ,6% 128,0% ,4% ,8% 91,0% Megyei adatok : vegyipar,kohászat, és energia ipar nélkül ,0% ,0% ,9% ,8% 86,9% ,2% ,9% 87,8% ,3% ,9% 90,6% Országos adatok pü. tev. nélkül ,5% ,9% ,9% ,5% ,0% MINDÖSSZESEN Létszám kategóriák JEGYZETT TŐKE EBBŐL: KÜLFÖLDI TŐKE JEGYZETT TŐKE EBBŐL: KÜLFÖLDI TŐKE O R S Z Á G O S adatok összesen Adózott eredmény Jóváhagyott osztalék Kifizetett osztalék Adatok : Millió Ft.-ban, %-ban 2011.XII XII INDEX INDEX INDEX Külföldi tőke Külföldi tőke 12/11. 12/11. 12/11. összeg összeg jegyz.tőke összeg összeg jegyz.tőke összeg Megoszl. összeg Megoszl. összeg Megoszl. összeg Megoszl. összeg Megoszl. összeg Megoszl. MFt MFt % MFt MFt % Millió Ft % Millió Ft % % Millió Ft % Millió Ft % % Millió Ft % Millió Ft % % Mikrovállalkozás (0-9 fő) ,7% ,6% ,4% ,9% 130,1% ,6% ,2% 92,5% ,2% ,1% 108,1% Kisvállalkozások (0-49 fő) ,8% ,4% ,2% ,0% 119,2% ,7% ,8% 102,3% ,4% ,1% 103,3% Középvállalkozás ( fő) ,1% ,0% ,9% ,4% 157,8% ,0% ,8% 128,1% ,4% ,5% 97,5% Nagyvállalkozás (250 fő felett) ,9% ,5% ,1% ,6% -149,5% ,3% ,4% 226,7% ,2% ,4% 49,1% Összesen ,5% ,9% ,0% ,0% -1780,8% ,0% ,0% 123,2% ,0% ,0% 93,7%

58 NAV Észak-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága Tervezési és Elemzési Főosztály 12. sz. melléklet B o r s o d megye A társasági adótörvény hatálya alá tartozó társaságok k i f i z e t e t t osztaléka főbb tulajdonosi körönként és évben ágazati szinten MINDÖSSZESEN ("Normál" + KÜAF + eltérő üzleti éves) KIFIZETETT OSZTALÉK BELFÖLDI MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE KIFIZETT KÜLFÖLDIEK RÉSZÉRE KIFIZETETT OSZTALÉK OSZTALÉK MINDÖSSZESEN INDEX INDEX INDEX INDEX összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/11. összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/11. összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/11. összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/11. Millió Ft % Millió Ft % % Millió Ft % Millió Ft % % Millió Ft % Millió Ft % % Millió Ft % Millió Ft % % Mezőgazdaság-erdőgazdaság 291 1,1% 649 2,6% 223,0% 0 0,0% 50 0,7% ######## 258 2,9% 374 4,3% 145,0% 33 0,3% 225 2,6% 681,8% Bányászat 533 2,0% 357 1,4% 67,0% 14 0,2% 0 0,0% 0,0% 119 1,4% 67 0,8% 56,3% 400 3,9% 290 3,3% 72,5% Élelmiszeripar 117 0,4% 20 0,1% 17,1% 15 0,2% 0 0,0% 0,0% 44 0,5% 20 0,2% 45,5% 58 0,6% 0 0,0% 0,0% Textilipar ,0% 546 2,2% 51,5% ,2% 500 6,6% 50,0% 61 0,7% 46 0,5% 75,4% 0 0,0% 0 0,0% ########## Fa-papír-nyomdaipar 327 1,2% 84 0,3% 25,7% 0 0,0% 0 0,0% ######## 137 1,6% 84 1,0% 61,3% 190 1,9% 0 0,0% 0,0% Vegyipar ,6% ,2% 116,6% ,5% ,4% 314,6% 44 0,5% 115 1,3% 261,4% ,7% 430 4,9% 22,6% Nemfém ásványi term.gyártás 50 0,2% 15 0,1% 30,0% 0 0,0% 0 0,0% ######## 32 0,4% 12 0,1% 37,5% 18 0,2% 3 0,0% 16,7% Kohászat ,8% ,4% 86,5% 728 9,6% 588 7,8% 80,8% 533 6,1% 518 6,0% 97,2% 18 0,2% 0 0,0% 0,0% Gépipar 65 0,2% 122 0,5% 187,7% 0 0,0% 4 0,1% ######## 65 0,7% 118 1,4% 181,5% 0 0,0% 0 0,0% ########## Egyéb feldolgozó ipar 98 0,4% 133 0,5% 135,7% 0 0,0% 0 0,0% ######## 95 1,1% 126 1,5% 132,6% 3 0,0% 7 0,1% 233,3% FELDOLGOZÓ IPAR ÖSSZESEN ,9% ,3% 91,3% ,4% ,0% 146,6% ,5% ,0% 102,8% ,5% 440 5,1% 20,1% Energia- Vízterm- Hulladékgazd ,3% ,5% 91,9% ,1% ,3% 73,8% 231 2,6% 293 3,4% 126,8% ,7% ,2% 104,2% Építőipar ,8% ,3% 59,1% 2 0,0% 0 0,0% 0,0% ,4% ,7% 56,4% 0 0,0% 50 0,6% ########## Kereskedelem ,4% ,2% 121,8% 88 1,2% 116 1,5% 131,8% ,0% ,4% 147,8% 572 5,6% 210 2,4% 36,7% Vendéglátás 118 0,4% 77 0,3% 65,3% 0 0,0% 0 0,0% ######## 24 0,3% 2 0,0% 8,3% 94 0,9% 75 0,9% 79,8% Közlekedés 216 0,8% 201 0,8% 93,1% 1 0,0% 1 0,0% 100,0% 155 1,8% 171 2,0% 110,3% 60 0,6% 29 0,3% 48,3% ANYAGI ÁGAK ÖSSZESEN ,7% ,5% 93,4% ,9% ,5% 100,6% ,9% ,6% 104,5% ,6% ,4% 81,7% Nem anyagi ágak ,3% ,5% 95,2% 156 2,1% 41 0,5% 26,3% ,1% ,4% 88,9% 545 5,4% 836 9,6% 153,4% GAZDASÁGI ÁGAK ÖSSZ ,0% ,0% 93,7% ,0% ,0% 99,1% ,0% ,0% 98,6% ,0% ,0% 85,5% Ebből: Adatok: millió Ft-ban, %-ban BELFÖLDI TÁRSASÁGOK RÉSZÉRE KIFIZETT OSZTALÉK Kiemelt ágazatok adatával korrigált megyei adatok Megyei adatok vegyipar nélkül ,4% ,8% 91,0% ,5% ,6% 71,1% ,5% ,7% 97,7% ,3% ,1% 100,0% Megyei adatok : vegyipar,kohászat, és energia ipar nélkül ,3% ,9% 90,6% ,8% 712 9,5% 55,8% ,8% ,3% 96,9% ,4% ,8% 87,4% O R S Z Á G O S adatok összesen Országos adatok pü. tev. nélkül ,0% ,7% ,0% ,2% MINDÖSSZESEN KIFIZETETT OSZTALÉK KÜLFÖLDIEK RÉSZÉRE KIFIZETETT OSZTALÉK INDEX INDEX INDEX INDEX összeg Megoszl. összeg Megoszl. % összeg Megoszl. összeg Megoszl. % összeg Megoszl. összeg Megoszl. % összeg Megoszl. összeg Megoszl. % Millió Ft % Millió Ft % % Millió Ft % Millió Ft % % Millió Ft % Millió Ft % % Millió Ft % Millió Ft % % Létszám kategóriák Mikrovállalkozás (0-9 fő) ,2% ,1% 108,1% 112 1,5% 121 1,6% 108,0% ,8% ,9% 104,7% ,8% ,0% 115,2% Kisvállalkozások (0-49 fő) ,4% ,1% 103,3% 191 2,5% 217 2,9% 113,6% ,7% ,2% 98,0% ,6% ,4% 119,0% Középvállalkozás ( fő) ,4% ,5% 97,5% ,4% ,5% 100,3% ,4% ,9% 101,7% ,8% ,2% 93,5% Nagyvállalkozás (250 fő felett) ,2% ,4% 49,1% ,1% ,7% 89,1% 173 2,0% 168 1,9% 97,1% ,6% 469 5,4% 23,5% Összesen ,0% ,0% 93,7% ,0% ,0% 99,1% ,0% ,0% 98,6% ,0% ,0% 85,5% Ebből: BELFÖLDI MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE KIFIZETT OSZTALÉK BELFÖLDI TÁRSASÁGOK RÉSZÉRE KIFIZETT OSZTALÉK

59 NAV Észak-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága Tervezési és Elemzési Főosztály 13.sz. melléklet MINDÖSSZESEN Társasági adótörvény hatálya alá tartozó társaságok á t l a g b é r é n e k alakulása BÉR B o r s o d megye és évben ágazati szinten MINDÖSSZESEN ("Normál" + KÜAF + eltérő üzleti éves) INDEX INDEX összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/11. Megoszl. Megoszl. 12/11. összeg összeg 12/11. Millió Ft % Millió Ft % % fő % fő % % ezer Ft/ fő/év ezer Ft/ fő/év % Mezőgazdaság-erdőgazdaság ,4% ,0% 117,8% ,4% ,8% 103,8% ,5% Bányászat ,6% ,5% 90,4% 392 0,4% 354 0,4% 90,3% ,1% Élelmiszeripar ,1% ,1% 105,1% ,8% ,8% 98,0% ,3% Textilipar ,0% ,1% 117,7% ,4% ,5% 103,1% ,1% Fa-papír-nyomdaipar ,1% ,1% 109,6% ,4% ,4% 96,1% ,1% Vegyipar ,0% ,4% 101,3% ,7% ,9% 98,7% ,6% Nemfém ásványi term.gyártás 760 0,4% 744 0,4% 97,9% 533 0,5% 492 0,5% 92,3% ,1% Kohászat ,5% ,6% 106,8% ,6% ,1% 100,7% ,1% Gépipar ,1% ,0% 104,7% ,2% ,0% 88,8% ,9% Egyéb feldolgozó ipar ,7% ,7% 101,5% 802 0,8% 737 0,8% 91,9% ,4% FELDOLGOZÓ IPAR ÖSSZESEN ,9% ,5% 104,5% ,5% ,1% 94,7% ,4% Energia- Vízterm- Hulladékgazd ,9% ,4% 95,9% ,2% ,4% 98,7% ,1% Építőipar ,5% ,3% 102,5% ,0% ,9% 95,0% ,9% Kereskedelem ,1% ,9% 102,7% ,0% ,6% 93,2% ,1% Vendéglátás ,6% ,8% 120,2% ,7% ,0% 107,3% ,0% Közlekedés ,5% ,5% 106,2% ,3% ,2% 95,5% ,2% ANYAGI ÁGAK ÖSSZESEN ,5% ,9% 104,5% ,4% ,4% 95,7% ,2% Nem anyagi ágak ,5% ,1% 109,4% ,6% ,6% 95,7% ,4% GAZDASÁGI ÁGAK ÖSSZ ,0% ,0% 105,2% ,0% ,0% 95,7% ,9% ÁTLAGOS ÁLLOMÁNYI LÉTSZÁM Adatok: millió Ft-ban, fő-ben, ezer Ft/fő-ben, %-ban ÁTLAGBÉR INDEX Kiemelt ágazatok adatával korrigált megyei adatok Megyei adatok vegyipar nélkül ,0% ,6% 105,9% ,3% ,1% 95,5% ,8% Megyei adatok : vegyipar,kohászat, és energia ipar nélkül ,7% ,6% 106,6% ,4% ,6% 94,8% ,4% O R S Z Á G O S adatok összesen Országos adatok pü. tev. nélkül ,7% ,9% ,9% MINDÖSSZESEN BÉR ÁTLAGOS ÁLLOMÁNYI LÉTSZÁM Adatok: millió Ft-ban, fő-ben, ezer Ft/fő-ben, %-ban INDEX INDEX INDEX összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/11. érték Megoszl. érték Megoszl. 12/11. összeg összeg 12/11. Millió Ft % Millió Ft % % fő % fő % % ezer Ft/ fő/év ezer Ft/ fő/év % Létszám kategóriák Mikrovállalkozás (0-9 fő) ,0% ,1% 106,0% ,5% ,1% 98,2% ,9% Kisvállalkozások (0-49 fő) ,8% ,7% 104,7% ,0% ,6% 95,0% ,2% Középvállalkozás ( fő) ,5% ,2% 103,7% ,4% ,0% 98,5% ,2% Nagyvállalkozás (250 fő felett) ,7% ,2% 106,5% ,7% ,3% 94,8% ,3% Összesen ,0% ,0% 105,2% ,0% ,0% 95,7% ,9% ÁTLAGBÉR

60 NAV Észak-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága Tervezési és Elemzési Főosztály 14. sz. melléklet B o r s o d megye Társasági adótörvény hatálya alá tartozó társaságok e s z k ö z e i n e k alakulása és évben ágazati szinten MINDÖSSZESEN ("Normál" + KÜAF + eltérő üzleti éves) MINDÖSSZESEN ESZKÖZÖK ÖSSZESEN TÁRGYI ESZKÖZÖK BEFEKTETETT PÉNZÜGYI ESZKÖZÖK Adatok: millió Ft-ban, %-ban KÉSZLETEK INDEX INDEX INDEX INDEX összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/11. összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/11. összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/11. összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/11. Millió Ft % Millió Ft % % Millió Ft % Millió Ft % % Millió Ft % Millió Ft % % Millió Ft % Millió Ft % % Mezőgazdaság-erdőgazdaság ,7% ,6% 109,3% ,0% ,2% 105,0% ,2% ,1% 88,1% ,9% ,1% 126,3% Bányászat ,4% ,5% 117,1% ,4% ,5% 111,8% 28 0,0% 69 0,0% 246,4% ,5% ,5% 100,6% Élelmiszeripar ,4% ,8% 89,9% ,0% ,8% 94,1% 714 0,3% 640 0,1% 89,6% ,2% ,4% 101,9% Textilipar ,4% ,3% 84,0% ,2% ,2% 97,8% 389 0,2% 69 0,0% 17,7% ,6% ,5% 79,0% Fa-papír-nyomdaipar ,7% ,6% 102,6% ,9% ,8% 98,1% 95 0,0% 107 0,0% 112,6% ,7% ,6% 89,9% Vegyipar ,8% ,8% 138,4% ,8% ,0% 95,6% ,2% ,0% 386,6% ,0% ,0% 120,0% Nemfém ásványi term.gyártás ,6% ,5% 80,5% ,3% ,3% 102,8% 14 0,0% 19 0,0% 135,7% ,6% ,6% 104,9% Kohászat ,6% ,1% 101,3% ,0% ,6% 111,3% ,4% ,5% 60,3% ,3% ,7% 104,3% Gépipar ,4% ,6% 94,0% ,7% ,1% 106,2% ,7% ,1% 106,9% ,1% ,1% 87,7% Egyéb feldolgozó ipar ,2% ,2% 106,0% ,2% ,2% 107,9% 82 0,0% 94 0,0% 114,6% 678 0,2% 635 0,2% 93,7% FELDOLGOZÓ IPAR ÖSSZESEN ,1% ,9% 119,1% ,0% ,2% 98,9% ,9% ,8% 321,1% ,8% ,1% 101,4% Energia- Vízterm- Hulladékgazd ,2% ,7% 99,4% ,1% ,3% 101,4% ,4% ,8% 102,7% ,5% ,1% 57,9% Építőipar ,1% ,8% 100,5% ,0% ,1% 103,4% ,1% ,5% 72,2% ,8% ,9% 104,0% Kereskedelem ,6% ,6% 96,3% ,5% ,4% 97,6% ,2% ,8% 96,8% ,2% ,1% 98,6% Vendéglátás ,8% ,8% 105,8% ,4% ,4% 103,6% 450 0,2% 437 0,1% 97,1% 879 0,3% 973 0,3% 110,7% Közlekedés ,7% ,6% 105,5% ,9% ,5% 115,3% 415 0,2% 483 0,1% 116,4% ,8% ,6% 73,5% ANYAGI ÁGAK ÖSSZESEN ,7% ,6% 111,7% ,3% ,4% 100,6% ,2% ,1% 190,7% ,9% ,7% 101,3% Nem anyagi ágak ,3% ,4% 104,3% ,7% ,6% 98,4% ,8% ,9% 129,3% ,1% ,3% 76,7% GAZDASÁGI ÁGAK ÖSSZ ,0% ,0% 110,6% ,0% ,0% 100,4% ,0% ,0% 177,3% ,0% ,0% 99,3% Kiemelt ágazatok adatával korrigált megyei adatok Megyei adatok vegyipar nélkül ,2% ,2% 99,9% ,2% ,0% 103,0% ,8% ,0% 106,7% ,0% ,0% 94,4% Megyei adatok : vegyipar,kohászat, és energia ipar nélkül ,4% ,4% 99,9% ,2% ,1% 102,5% ,9% ,7% 118,5% ,1% ,3% 95,3% O R S Z Á G O S adatok összesen Országos adatok pü. tev. nélkül ,4% ,7% ,9% ,9% MINDÖSSZESEN ESZKÖZÖK ÖSSZESEN összeg Megoszl. összeg Megoszl INDEX INDEX INDEX INDEX 12/11. TÁRGYI ESZKÖZÖK összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/11. BEFEKTETETT PÉNZÜGYI ESZKÖZÖK összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/11. összeg Megoszl. összeg Megoszl. Millió Ft % Millió Ft % % Millió Ft % Millió Ft % % Millió Ft % Millió Ft % % Millió Ft % Millió Ft % % Létszám kategóriák Mikrovállalkozás (0-9 fő) ,7% ,4% 103,1% ,6% ,6% 100,8% ,6% ,5% 126,0% ,2% ,8% 92,1% Kisvállalkozások (0-49 fő) ,1% ,7% 99,0% ,1% ,2% 100,6% ,0% ,3% 90,3% ,6% ,6% 96,4% Középvállalkozás ( fő) ,7% ,0% 124,3% ,8% ,2% 120,0% ,4% ,8% 126,6% ,2% ,7% 96,8% Nagyvállalkozás (250 fő felett) ,3% ,3% 110,8% ,1% ,6% 91,4% ,6% ,9% 334,9% ,2% ,8% 102,8% Összesen ,0% ,0% 110,6% ,0% ,0% 100,4% ,0% ,0% 177,3% ,0% ,0% 99,3% KÉSZLETEK 12/11.

61 NAV Észak-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága Tervezési és Elemzési Főosztály 15. sz. melléklet B o r s o d megye Társasági adótörvény hatálya alá tartozó társaságok f o r r á s a i n a k alakulása és évben ágazati szinten MINDÖSSZESEN ("Normál" + KÜAF + eltérő üzleti éves) MINDÖSSZESEN FORRÁSOK ÖSSZESEN SAJÁT TŐKE RÖVID LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉG HOSSZÚ LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉG Adatok: millió Ft-ban, %-ban SAJÁT TŐKE / ÖSSZES FORRÁS INDEX INDEX INDEX INDEX Változás összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/11. összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/11. összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/11. összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/ Millió Ft % Millió Ft % % Millió Ft % Millió Ft % % Millió Ft % Millió Ft % % Millió Ft % Millió Ft % % % % % Mezőgazdaság-erdőgazdaság ,7% ,6% 109,3% ,4% ,9% 112,6% ,2% ,4% 117,3% ,8% ,4% 84,6% 58,8% 60,6% 1,8% Bányászat ,4% ,5% 117,1% ,7% ,7% 112,3% ,2% ,3% 165,5% 545 0,1% 463 0,1% 85,0% 60,4% 58,0% -2,5% Élelmiszeripar ,4% ,8% 89,9% ,9% ,5% 61,7% ,2% ,7% 122,8% ,0% ,6% 53,5% 31,9% 21,9% -10,0% Textilipar ,4% ,3% 84,0% ,4% ,3% 97,6% ,5% ,3% 69,9% 518 0,1% 336 0,1% 64,9% 44,6% 51,8% 7,2% Fa-papír-nyomdaipar ,7% ,6% 102,6% ,1% ,9% 105,5% ,5% ,5% 100,3% ,3% ,2% 83,9% 59,0% 60,6% 1,6% Vegyipar ,8% ,8% 138,4% ,6% ,6% 205,5% ,5% ,9% 167,8% ,6% ,3% 98,8% 24,9% 36,9% 12,1% Nemfém ásványi term.gyártás ,6% ,5% 80,5% ,4% ,4% 98,6% ,2% ,2% 132,8% ,7% ,1% 62,2% 26,1% 31,9% 5,8% Kohászat ,6% ,1% 101,3% ,7% ,6% 119,7% ,5% ,1% 84,7% ,2% ,1% 94,2% 37,8% 44,7% 6,9% Gépipar ,4% ,6% 94,0% ,9% ,2% 108,9% ,2% ,4% 87,6% ,4% ,6% 151,6% 22,5% 26,0% 3,6% Egyéb feldolgozó ipar ,2% ,2% 106,0% ,3% ,3% 102,0% ,2% ,2% 112,0% 343 0,1% 395 0,1% 115,2% 53,1% 51,1% -2,0% FELDOLGOZÓ IPAR ÖSSZESEN ,1% ,9% 119,1% ,3% ,7% 155,9% ,9% ,3% 114,3% ,3% ,1% 96,1% 27,0% 35,3% 8,3% Energia- Vízterm- Hulladékgazd ,2% ,7% 99,4% ,5% ,4% 97,0% ,2% ,6% 114,5% ,0% ,5% 90,3% 62,3% 60,8% -1,5% Építőipar ,1% ,8% 100,5% ,8% ,2% 103,1% ,8% ,3% 95,1% ,2% ,2% 98,8% 44,9% 46,0% 1,1% Kereskedelem ,6% ,6% 96,3% ,4% ,0% 100,6% ,2% ,6% 92,5% ,7% ,7% 95,5% 41,0% 42,8% 1,8% Vendéglátás ,8% ,8% 105,8% ,7% ,6% 104,7% ,8% ,8% 105,3% ,8% ,8% 97,3% 30,3% 29,9% -0,3% Közlekedés ,7% ,6% 105,5% ,9% ,6% 107,3% ,9% ,9% 109,2% ,2% ,9% 84,1% 25,2% 25,6% 0,4% ANYAGI ÁGAK ÖSSZESEN ,7% ,6% 111,7% ,6% ,1% 124,7% ,1% ,1% 110,7% ,2% ,9% 95,0% 37,2% 41,5% 4,3% Nem anyagi ágak ,3% ,4% 104,3% ,4% ,9% 101,6% ,9% ,9% 103,2% ,8% ,1% 110,8% 37,3% 36,3% -1,0% GAZDASÁGI ÁGAK ÖSSZ ,0% ,0% 110,6% ,0% ,0% 121,1% ,0% ,0% 109,3% ,0% ,0% 96,4% 37,2% 40,7% 3,5% Kiemelt ágazatok adatával korrigált megyei adatok Megyei adatok vegyipar nélkül ,2% ,2% 99,9% ,4% ,4% 101,8% ,5% ,1% 98,5% ,4% ,7% 92,0% 41,9% 42,8% 0,8% Megyei adatok : vegyipar,kohászat, és energia ipar nélkül ,4% ,4% 99,9% ,2% ,4% 102,2% ,7% ,5% 97,9% ,1% ,1% 92,2% 36,3% 37,2% 0,9% O R S Z Á G O S adatok összesen Országos adatok pü. tev. nélkül ,4% ,6% ,9% ,0% 40,3% 42,8% 2,6% MINDÖSSZESEN FORRÁSOK ÖSSZESEN SAJÁT TŐKE RÖVID LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉG HOSSZÚ LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉG SAJÁT TŐKE / ÖSSZES FORRÁS INDEX INDEX INDEX INDEX Változás összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/11. összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/11. összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/11. összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/ Millió Ft % Millió Ft % % Millió Ft % Millió Ft % % Millió Ft % Millió Ft % % Millió Ft % Millió Ft % % % % % Létszám kategóriák Mikrovállalkozás (0-9 fő) ,7% ,4% 103,1% ,3% ,8% 99,8% ,4% ,2% 108,3% ,3% ,3% 95,9% 40,5% 39,2% -1,3% Kisvállalkozások (0-49 fő) ,1% ,7% 99,0% ,0% ,5% 95,9% ,3% ,0% 102,0% ,9% ,4% 94,4% 41,7% 40,4% -1,3% Középvállalkozás ( fő) ,7% ,0% 124,3% ,8% ,0% 142,2% ,5% ,6% 105,0% ,6% ,6% 111,7% 49,9% 57,1% 7,2% Nagyvállalkozás (250 fő felett) ,3% ,3% 110,8% ,2% ,5% 126,5% ,2% ,4% 118,2% ,6% ,0% 94,1% 25,4% 29,1% 3,6% Összesen ,0% ,0% 110,6% ,0% ,0% 121,1% ,0% ,0% 109,3% ,0% ,0% 96,4% 37,2% 40,7% 3,5%

62 NAV Észak-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága Tervezési és Elemzési Főosztály 16.sz. melléklet B o r s o d megye A társasági adótörvény hatálya alá tartozó társaságok s a j á t t ő k é j é n e k összehasonlítása és évben ágazati szinten MINDÖSSZESEN ("Normál" + KÜAF + eltérő üzleti éves) MINDÖSSZESEN SAJÁT TŐKE JEGYZETT TŐKE Ebből: KÜLFÖLDI TŐKE SAJÁT TŐKE / JEGYZETT TŐKE Adatok : Millió Ft-ban, %-ban KÜLFÖLDI TŐKE / JEGYZETT TŐKE INDEX INDEX INDEX Változás Változás összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/11. összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/11. összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/ Millió Ft % Millió Ft % % Millió Ft % Millió Ft % % Millió Ft % Millió Ft % % % % % % % % Mezőgazdaság-erdőgazdaság ,4% ,9% 112,6% ,0% ,3% 96,8% ,1% ,2% 85,0% 386,5% 449,7% 63,1% 22,6% 19,8% -2,7% Bányászat ,7% ,7% 112,3% ,7% ,9% 104,5% 90 0,1% 91 0,1% 101,1% 204,3% 219,5% 15,2% 2,7% 2,6% -0,1% Élelmiszeripar ,9% ,5% 61,7% ,9% ,1% 95,5% ,3% ,4% 99,2% 158,2% 102,2% -56,0% 40,7% 42,2% 1,6% Textilipar ,4% ,3% 97,6% ,3% ,3% 95,1% 837 0,6% 834 0,8% 99,6% 356,4% 365,9% 9,5% 72,6% 76,1% 3,5% Fa-papír-nyomdaipar ,1% ,9% 105,5% ,3% ,4% 99,4% 111 0,1% 111 0,1% 100,0% 180,1% 191,1% 11,0% 1,9% 1,9% 0,0% Vegyipar ,6% ,6% 205,5% ,2% ,3% 97,4% ,6% ,9% 84,8% 295,5% 623,7% 328,1% 25,8% 22,5% -3,3% Nemfém ásványi term.gyártás ,4% ,4% 98,6% ,4% ,4% 87,9% 264 0,2% 25 0,0% 9,5% 256,6% 287,6% 31,0% 15,8% 1,7% -14,1% Kohászat ,7% ,6% 119,7% ,0% ,4% 99,6% ,2% ,6% 99,1% 298,6% 358,9% 60,3% 83,0% 82,6% -0,4% Gépipar ,9% ,2% 108,9% ,9% ,5% 99,9% ,9% ,6% 91,7% 292,0% 318,3% 26,3% 89,3% 81,9% -7,4% Egyéb feldolgozó ipar ,3% ,3% 102,0% ,2% ,2% 90,8% 666 0,5% 667 0,6% 100,2% 275,1% 309,3% 34,1% 59,6% 65,7% 6,1% FELDOLGOZÓ IPAR ÖSSZESEN ,3% ,7% 155,9% ,2% ,5% 97,8% ,4% ,1% 92,6% 271,2% 432,2% 161,1% 46,6% 44,1% -2,5% Energia- Vízterm- Hulladékgazd ,5% ,4% 97,0% ,2% ,1% 89,8% ,0% ,3% 61,7% 140,4% 151,6% 11,2% 27,1% 18,6% -8,5% Építőipar ,8% ,2% 103,1% ,5% ,6% 95,0% 208 0,2% 202 0,2% 97,1% 519,3% 563,6% 44,3% 3,0% 3,1% 0,1% Kereskedelem ,4% ,0% 100,6% ,5% ,0% 97,3% ,8% ,0% 113,0% 318,8% 329,6% 10,8% 30,9% 35,9% 5,0% Vendéglátás ,7% ,6% 104,7% ,8% ,9% 101,7% 209 0,2% 79 0,1% 37,8% 180,5% 185,8% 5,3% 5,7% 2,1% -3,6% Közlekedés ,9% ,6% 107,3% ,0% ,3% 103,1% 503 0,4% 504 0,5% 100,2% 193,7% 201,4% 7,8% 5,5% 5,3% -0,2% ANYAGI ÁGAK ÖSSZESEN ,6% ,1% 124,7% ,9% ,6% 94,1% ,0% ,3% 81,4% 219,7% 291,0% 71,3% 32,5% 28,1% -4,4% Nem anyagi ágak ,4% ,9% 101,6% ,1% ,4% 73,1% ,0% ,7% 87,2% 169,6% 235,8% 66,2% 17,1% 20,4% 3,3% GAZDASÁGI ÁGAK ÖSSZ ,0% ,0% 121,1% ,0% ,0% 90,1% ,0% ,0% 82,1% 210,2% 282,5% 72,3% 29,5% 26,9% -2,6% Kiemelt ágazatok adatával korrigált megyei adatok Megyei adatok vegyipar nélkül ,4% ,4% 101,8% ,8% ,7% 89,0% ,4% ,1% 81,7% 197,1% 225,6% 28,4% 30,1% 27,7% -2,5% Megyei adatok : vegyipar,kohászat, és energia ipar nélkül ,2% ,4% 102,2% ,6% ,2% 87,3% ,2% ,2% 93,7% 236,6% 277,0% 40,4% 28,0% 30,0% 2,0% O R S Z Á G O S adatok összesen Országos adatok pü. tev. nélkül ,6% ,2% ,8% 328,6% 336,5% 8,0% 49,5% 43,9% -5,6% SAJÁT TŐKE JEGYZETT TŐKE Ebből: KÜLFÖLDI TŐKE SAJÁT TŐKE / JEGYZETT TŐKE KÜLFÖLDI TŐKE / JEGYZETT TŐKE INDEX INDEX INDEX Változás Változás MINDÖSSZESEN összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/11. összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/11. összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/ Millió Ft % Millió Ft % % Millió Ft % Millió Ft % % Millió Ft % Millió Ft % % % % % % % % Létszám kategóriák Mikrovállalkozás (0-9 fő) ,3% ,8% 99,8% ,5% ,2% 241,1% ,9% ,5% 153,2% 566,7% 234,6% -332,2% 38,7% 24,6% -14,1% Kisvállalkozások (0-49 fő) ,0% ,5% 95,9% ,1% ,4% 146,3% ,4% ,2% 166,2% 417,1% 273,6% -143,5% 26,8% 30,4% 3,7% Középvállalkozás ( fő) ,8% ,0% 142,2% ,3% ,4% 94,4% ,5% ,5% 60,0% 173,5% 261,4% 87,8% 33,1% 21,0% -12,1% Nagyvállalkozás (250 fő felett) ,2% ,5% 126,5% ,5% ,2% 58,9% ,1% ,3% 73,3% 154,0% 330,8% 176,8% 26,9% 33,5% 6,6% Összesen ,0% ,0% 121,1% ,0% ,0% 90,1% ,9% ,0% 82,1% 210,2% 282,5% 72,3% 29,5% 26,9% -2,6%

63 NAV Észak-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága Tervezési és Elemzési Főosztály 17.sz. melléklet B o r s o d megye Társasági adótörvény hatálya alá tartozó társaságok közgazdasági m u t a t ó i n a k alakulása és évben ágazati szinten MINDÖSSZESEN ("Normál" + KÜAF + eltérő üzleti éves) Adatok: ezer Ft/fő-ben, %-ban MINDÖSSZESEN Hozam / Saját tőke Bér / Hozzáadott érték Átlagbér Hozzáadott érték / Létszám Összes Eszköz / Létszám INDEX INDEX INDEX INDEX INDEX év év 12/11. év év 12/11. év év 12/11. év év 12/11. év év 12/11. % % % % % % ezer Ft/fő ezer Ft/fő % ezer Ft/fő ezer Ft/fő % ezer Ft/fő ezer Ft/fő % Mezőgazdaság-erdőgazdaság 16,7% 18,0% 108,2% 53,2% 48,3% 90,8% ,5% ,9% ,3% Bányászat 21,2% 31,5% 148,9% 34,5% 25,6% 74,3% ,1% ,7% ,6% Élelmiszeripar -3,5% -46,3% 1333,0% 18,8% 18,8% 100,1% ,3% ,2% ,8% Textilipar 26,4% 17,2% 65,4% 50,9% 60,5% 119,0% ,1% ,0% ,5% Fa-papír-nyomdaipar 12,5% 14,4% 115,9% 46,7% 48,9% 104,7% ,1% ,0% ,8% Vegyipar -6,3% 30,3% -478,3% 41,2% 33,3% 80,9% ,6% ,9% ,3% Nemfém ásványi term.gyártás 3,2% 7,7% 235,8% 50,6% 56,0% 110,6% ,1% ,9% ,2% Kohászat 24,5% 15,2% 62,1% 39,4% 45,0% 114,2% ,1% ,8% ,6% Gépipar 33,8% 30,0% 88,9% 42,4% 40,2% 94,7% ,9% ,4% ,8% Egyéb feldolgozó ipar 25,1% 25,3% 100,7% 48,1% 49,4% 102,8% ,4% ,4% ,4% FELDOLGOZÓ IPAR ÖSSZESEN 7,6% 25,4% 332,5% 38,0% 36,3% 95,5% ,4% ,6% ,8% Energia- Vízterm- Hulladékgazd. 8,2% 13,0% 157,6% 22,0% 23,0% 104,6% ,1% ,9% ,7% Építőipar 22,7% 15,7% 69,0% 44,2% 48,6% 110,0% ,9% ,1% ,8% Kereskedelem 14,5% 13,4% 91,9% 43,2% 50,6% 117,2% ,1% ,0% ,3% Vendéglátás 2,2% 6,8% 307,1% 70,3% 75,5% 107,4% ,0% ,3% ,6% Közlekedés 30,8% 29,2% 95,1% 46,2% 54,2% 117,5% ,2% ,7% ,4% ANYAGI ÁGAK ÖSSZESEN 10,5% 20,6% 195,3% 38,3% 38,6% 100,7% ,2% ,4% ,7% Nem anyagi ágak 10,0% 13,3% 132,3% 46,0% 50,4% 109,6% ,4% ,4% ,1% GAZDASÁGI ÁGAK ÖSSZ. 10,5% 19,6% 187,7% 39,3% 40,0% 101,9% ,9% ,9% ,5% Kiemelt ágazatok adatával korrigált megyei adatok Megyei adatok vegyipar nélkül 14,3% 14,7% 103% 39,0% 41,3% 106% % % % Megyei adatok : vegyipar,kohászat, és energia ipar nélkül 16,2% 15,5% 96% 41,6% 43,4% 104% % % % O R S Z Á G O S adatok összesen Országos adatok pü. tev. nélkül 13,7% 41,5% 304% 33,4% 35,1% 105% % % % MINDÖSSZESEN Hozam / Saját tőke Bér / Hozzáadott érték INDEX INDEX INDEX INDEX INDEX év év 12/11. év év 12/11. év év 12/11. év év 12/11. év év 12/11. % % % % % % ezer Ft/fő ezer Ft/fő % ezer Ft/fő ezer Ft/fő % ezer Ft/fő ezer Ft/fő % Létszám kategóriák Mikrovállalkozás (0-9 fő) 14,0% 16,0% 114,3% 35,4% 37,2% 105,1% ,9% ,7% ,0% Kisvállalkozások (0-49 fő) 14,2% 16,1% 113,3% 40,3% 41,9% 104,1% ,2% ,8% ,2% Középvállalkozás ( fő) 12,7% 12,6% 99,8% 31,7% 36,5% 115,3% ,2% ,2% ,1% Nagyvállalkozás (250 fő felett) 2,9% 33,0% 1129,9% 44,5% 40,8% 91,7% ,3% ,4% ,8% Összesen 10,5% 19,6% 187,7% 39,3% 40,0% 101,9% ,9% ,9% ,5% Átlagbér Hozzáadott érték / Létszám Összes Eszköz / Létszám

64 NAV Észak-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága Tervezési és Elemzési Főosztály B o r s o d megye Társasági adótörvény hatálya alá tartozó társaságok méretnagyság szerinti összehasonlitása és évben MINDÖSSZESEN ("Normál" + KÜAF + eltérő üzleti éves) 18.sz. melléklet Sorszám Megnevezés Év Mértékegység összesen (0-49 fő között) Kisvállalkozás Ebből: mikro vállalk. (0-9 fő között) Középvállalkozás ( fő között) Adatok: Millió Ft-ban, ezer Ft/fő-ben, %-ban Nagyvállalkozás (250 fő felett) Millió Ft Mego. % Millió Ft Mego. % Millió Ft Mego. % Millió Ft Mego. % Millió Ft Mego. % = VÁLLALKOZÁSOK SZÁMA db ,2% ,0% 227 1,4% 54 0,3% ,0% db ,1% ,5% 239 1,5% 55 0,3% ,0% 3=2-1 Változás: Db db =3/1 % (12-11)/11. % -0,8% -0,1% -0,2% 0,5% 5,3% 0,1% 1,9% 0,0% -0,7% MFt ,5% ,3% ,7% ,8% ,0% NETTÓ ÁRBEVÉTEL MFt ,3% ,7% ,9% ,8% ,0% 7=6-5 Változás: Millió Ft MFt =7/5 % (11-10)/10. % -2,6% -1,2% -2,9% -0,6% -2,4% -0,8% 6,9% 2,0% 3,7% MFt ,6% ,7% ,3% ,1% ,0% EXPORT MFt ,0% ,7% ,9% ,2% ,0% 11=10-9 Változás: Millió Ft MFt =11/9 % (11-10)/10. % 17,2% 0,4% -1,3% 0,0% -3,4% -0,5% 2,5% 0,1% 2,4% 13 ADÓZÁS ELŐTTI MFt ,2% ,1% ,6% ,8% ,0% 14 EREDMÉNY MFt ,7% ,9% ,2% ,1% ,0% 15=14-13 Változás: Millió Ft MFt =15/13 % (11-10)/10. % 8,9% -1534,5% 27,8% -656,2% -16,5% -934,5% -355,0% 2469,0% 8493,0% MFt ,8% ,0% ,8% ,3% ,0% SAJÁT TŐKE MFt ,5% ,5% ,2% ,3% ,0% 19=18-17 Változás: Millió Ft MFt =19/17 % (11-10)/10. % 0,9% -4,3% 4,5% -1,5% 9,2% -1,7% 33,7% 6,0% 21,1% fő ,3% ,1% ,6% ,1% ,0% LÉTSZÁM fő ,9% ,8% ,4% ,7% ,0% 23=22-21 Változás: Fő fő =23/21 % (11-10)/10. % -5,2% -0,4% -1,5% 0,7% -0,7% 0,8% -5,2% -0,4% -4,3% MFt ,6% ,3% ,6% ,8% ,0% BÉRKÖLTSÉG MFt ,6% ,6% ,2% ,2% ,0% 27=26-25 Változás: Millió Ft MFt =27/25 % (11-10)/10. % 4,9% -0,1% 7,4% 0,3% 3,7% -0,3% 6,2% 0,4% 5,2% eft/fő ÁTLAGBÉR eft/fő =30-29 Változás: eft/fő eft/fő =31/30 % (11-10)/10. % 10,7% 9,0% 4,4% 12,0% 9,9% Összesen

65 NAV Észak-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága Tervezési és Elemzési Főosztály 19/1. sz. melléklet MINDÖSSZESEN ("Normál" + KÜAF + eltérő üzleti éves) B o r s o d megye évi teljesítmény, eredményesség, társasági adó elszámolás és egyéb közgazdasági mutatók összehasonlitása a társasági adó hatálya alá tartozó gazdálkodóknál a évi adatokkal kistérségi bontásban MINDÖSSZESEN ("Normál" + KÜAF + eltérő üzleti éves) Megye összesen Miskolci térség Kazincbarcikai térség Tiszaújvárosi térség Adatok: Millió Ft-ban, ezer Ft/fő-ben, %-ban Kiemelt térségek összesen változás változás változás változás változás Összegben % Összegben % Összegben % Összegben % Összegben % száma ,7% ,0% ,7% ,2% ,3% T E L J E S Í T M É N Y MUTATÓK Nettó árbevétel Megoszlás % 100,0% 100,0% 33,9% 34,1% 0,3% 14,0% 19,0% 5,0% 35,3% 31,6% -3,6% 83,1% 84,7% 1,6% Export árbevétel Megoszlás % 100,0% 100,0% 17,9% 22,6% 4,6% 16,6% 18,3% 1,8% 54,1% 50,6% -3,5% 88,6% 91,5% 2,9% Export / Nettó árbevétel % 44,2% 43,7% -0,6% 23,4% 28,9% 5,4% 52,4% 42,2% -10,1% 67,8% 69,9% 2,1% 47,1% 47,2% 0,0% Belföldi értékesítés Megoszlás % 100,0% 100,0% 46,5% 43,1% -3,4% 11,9% 19,4% 7,5% 20,4% 16,9% -3,4% 78,8% 79,4% 0,6% Hozzáadott Érték Megoszlás % 100,0% 100,0% 45,1% 43,7% -1,5% 10,5% 13,5% 3,0% 19,3% 17,8% -1,5% 74,9% 75,0% 0,1% 0,1% E R E D M É N Y E S S É G Adózás előtti eredmény Megoszlás % 100,0% 100,0% 1705,0% 16,3% -2652,7% 65,7% -232,3% 4,2% -1179,9% 86,2% 1266,2% Ebből: Üzleti eredmény Pénzügyi eredmény Szokásos vállalkozói eredmény Megoszlás % 100,0% 100,0% -681,8% 128,5% 810,3% 1022,9% -151,1% -1174,0% 268,9% 4,8% -264,1% 610,0% -17,8% Rendkivüli eredmény Adózás előtti eredményből: Nyereség ########## ########## Veszteség ########## ########## Társasági adóalap ,6% ,7% ,6% ,0% ,9% Ebből : Nyereség ,5% ########## ########## Veszteség ,0% ########## ########## Adóalap mód.tét.egyenlege=növelő-csökkentő Adóalap csökkentő tételek összesen Ebből: Veszteség leírás Amortizáció Céltartalék felhasználás ########## ########## Kis-, középvállalk. Kedvezménye ########## ########## Adóalap növelő tételek összesen Ebből: Amortizáció Céltartalék képzés Számított TAO TAO kedvezmények Befizetendő TAO Adózott eredmény Megoszlás % 100,0% 100,0% -325,3% 14,1% 339,4% 605,2% 70,4% -534,8% 73,0% 2,3% -70,6% 352,9% 86,9% -266,0% Ebből : Nyereség ########## ########## Veszteség ########## ########## Átlagos adóterhelés % (Adóköt./Adózás e.eredm.) 546,8% 7,5% -539,3% ########## ########### ########## ########## ########## ########## ######### ########## ########### -33,6% 6,8% 40,4% Veszteség elhatárolás ,9% ,4% ,6% ,9% ,5% T Á R S A S Á G I A D Ó E L S Z Á M O L Á S TAO túlfizetés ,9% ########## ########## TAO elsz. befizetés ,1% ########## ########## H O Z A M Adózott eredmény Amortizáció Hozam (Adózott E. + Amortizáció) Saját Tőke Hozam / Saját tőke (%) 10,5% 19,6% 9,2% 13,0% 12,4% -0,6% -33,8% 43,3% 77,1% 9,3% 12,4% 3,1% 8,8% 20,5% 11,7% K Ö Z G A Z D A S Á G I MUTATÓK Adózás előtti eredmény Nettó árbevétel Adózás előtti eredm./ Nettó árbevétel (%) 0,0% 4,0% 3,9% 2,4% 1,9% -0,5% -9,1% 13,8% 22,8% -0,3% 0,5% 0,8% -0,7% 4,0% 4,7% Hozzáadott érték ,3% ,0% ,9% ,7% ,4% Létszám (fő) Hozzáadott érték / Létszám (eft/fő) Bérköltség Létszám (fő) Átlagbér (EFt /fő) P É N Z Ü G Y I MUTATÓK Likviditási Mutató (kettős k.v. vez) Saját tőke Összes Eszköz Saját Tőke / Összes eszköz (%) 37,2% 40,7% 3,5% 47,6% 46,9% -0,7% 9,2% 30,6% 21,3% 39,0% 41,1% 2,0% 35,4% 40,1% 4,6% Jegyzett tőke Jegyzett tőke / Saját tőke (%) 47,6% 35,4% -12,2% 53,2% 53,9% 0,8% 66,1% 12,8% -53,3% 34,4% 24,8% -9,6% 49,0% 36,8% -12,1% Külföldi tőke Külföldi tőke / jegyzett tőke (%) 29,6% 26,9% -2,6% 27,0% 29,4% 2,4% 7,5% 7,7% 0,2% 43,1% 17,0% -26,1% 28,2% 25,6% -2,6% Készletek O S Z T A L É K KIVÉT Jóváhagyott osztalék Kifizetett osztalék előleg, osztalék Ebből: külföldi belföldi magánszemély belföldi társaság H O Z Z Á A D O T T ÉRTÉK főbb elemei Hozzáadott érték Ebből: korrigált üzleti eredmény amortizáció bérköltség bérjellegű egyéb ktsg + TB járulék KORRIGÁLT ÜZLETI EREDMÉNY elemei Üzleti eredmény Egyéb ráfordítások (+) Egyéb bevételek (-) Korrigált üzleti eredmény

66 NAV Észak-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága Tervezési és Elemzési Főosztály 19/2. sz. melléklet MINDÖSSZESEN ("Normál" + KÜAF + eltérő üzleti éves) Megye összesen évi teljesítmény, eredményesség, társasági adó elszámolás és egyéb közgazdasági mutatók összehasonlitása a társasági adó hatálya alá tartozó gazdálkodóknál a évi adatokkal kistérségi bontásban MINDÖSSZESEN ("Normál" + KÜAF + eltérő üzleti éves) Ózdi térség B o r s o d megye Sátoraljaújhelyi térség Mezőkövesdi térség Szerencsi térség Adatok: Millió Ft-ban, ezer Ft/fő-ben, %-ban Nem kiemelt I. összesen változás változás változás változás változás változás Összegben % Összegben % Összegben % Összegben % Összegben % Összegben % száma ,7% ,3% ,8% ,6% ,9% ,4% T E L J E S Í T M É N Y MUTATÓK Nettó árbevétel Megoszlás % 100,0% 100,0% 3,0% 2,4% -0,5% 2,0% 2,1% 0,1% 4,1% 3,0% -1,1% 2,1% 2,0% 11,2% 9,4% -1,7% Export árbevétel Megoszlás % 100,0% 100,0% 3,2% 2,2% -1,0% 1,5% 1,4% -0,1% 4,7% 2,7% -2,0% 0,2% 0,3% 9,6% 6,5% -3,1% Export / Nettó árbevétel % 44,2% 43,7% -0,6% 47,3% 39,3% -7,9% 32,8% 29,2% -3,6% 50,6% 38,9% -11,7% 5,1% 6,4% 1,3% 38,1% 30,2% -7,9% Belföldi értékesítés Megoszlás % 100,0% 100,0% 2,8% 2,6% -0,2% 2,4% 2,6% 0,2% 3,6% 3,2% -0,4% 3,5% 3,2% 12,4% 11,7% -0,7% Hozzáadott Érték Megoszlás % 100,0% 100,0% 2,4% 2,5% 0,1% 5,5% 6,1% 0,6% 6,7% 5,2% -1,4% 2,1% 2,2% 16,7% 16,1% -0,6% E R E D M É N Y E S S É G Adózás előtti eredmény Megoszlás % 100,0% 100,0% -84,7% -1,8% 167,3% 1,9% 728,1% 6,2% 92,4% 1,7% 903,2% 7,9% -895,3% Ebből: Üzleti eredmény Pénzügyi eredmény Szokásos vállalkozói eredmény Megoszlás % 100,0% 100,0% 46,8% -14,5% -61,3% -68,2% 16,2% 84,4% -289,0% 53,1% 342,1% -42,7% 15,6% -353,1% 70,4% Rendkivüli eredmény Adózás előtti eredményből: Nyereség ########## ########## ########### #ZÉRÓOSZTÓ! Veszteség ########## ########### Társasági adóalap ,6% ,8% ,7% ,0% ,8% ,6% Ebből : Nyereség ,5% ########## ########## ########### Veszteség ,0% ########## ########## ########### Adóalap mód.tét.egyenlege=növelő-csökkentő Adóalap csökkentő tételek összesen Ebből: Veszteség leírás Amortizáció Céltartalék felhasználás ########## ########## ########### #ZÉRÓOSZTÓ! Kis-, középvállalk. Kedvezménye ########## ########## ########### #ZÉRÓOSZTÓ! Adóalap növelő tételek összesen Ebből: Amortizáció Céltartalék képzés ########## Számított TAO TAO kedvezmények Befizetendő TAO Adózott eredmény Megoszlás % 100,0% 100,0% 22,6% -2,2% -24,8% -31,7% 1,9% 33,6% -153,0% 6,2% 159,2% -17,9% 1,6% -180,0% 7,6% 187,6% Ebből : Nyereség ########## ########## ########### Veszteség ########## ########## ########### Átlagos adóterhelés % (Adóköt./Adózás e.eredm.) 546,8% 7,5% -539,3% ########## ########### ########## ########## ########## ########## ######### ########## ########### ########## ######## ########## 11,0% 11,7% 0,7% Veszteség elhatárolás ,9% ,3% ,5% ,9% ,3% ,0% T Á R S A S Á G I A D Ó E L S Z Á M O L Á S TAO túlfizetés ,9% ########## ########## ########### TAO elsz. befizetés ,1% ########## ########## ########### H O Z A M Adózott eredmény Amortizáció Hozam (Adózott E. + Amortizáció) Saját Tőke Hozam / Saját tőke (%) 10,5% 19,6% 9,2% 8,9% -0,8% -9,7% 17,3% 17,2% -0,1% 26,3% 23,6% -2,7% 14,2% 16,4% 2,3% 19,7% 16,4% -3,3% K Ö Z G A Z D A S Á G I MUTATÓK Adózás előtti eredmény Nettó árbevétel Adózás előtti eredm./ Nettó árbevétel (%) 0,0% 4,0% 3,9% -1,4% -3,0% -1,6% 4,0% 3,7% -0,3% 8,4% 8,1% -0,3% 2,1% 3,4% 1,3% 3,9% 3,3% -0,5% Hozzáadott érték ,3% ,0% ,4% ,7% ,0% ,2% Létszám (fő) Hozzáadott érték / Létszám (eft/fő) Bérköltség Létszám (fő) Átlagbér (EFt /fő) P É N Z Ü G Y I MUTATÓK Likviditási Mutató (kettős k.v. vez) Saját tőke Összes Eszköz Saját Tőke / Összes eszköz (%) 37,2% 40,7% 3,5% 26,1% 40,8% 14,7% 45,2% 47,2% 2,0% 45,9% 45,1% -0,8% 48,9% 50,3% 1,4% 42,3% 45,7% 3,4% Jegyzett tőke Jegyzett tőke / Saját tőke (%) 47,6% 35,4% -12,2% 106,3% 69,2% -37,0% 22,2% 21,2% -1,0% 30,7% 16,6% -14,1% 32,8% 30,4% -2,4% 38,9% 29,9% -9,0% Külföldi tőke Külföldi tőke / jegyzett tőke (%) 29,6% 26,9% -2,6% 68,7% 73,0% 4,3% 12,0% 11,5% -0,5% 58,3% 10,7% -47,6% 40,6% 39,7% -0,9% 53,4% 42,8% -10,6% Készletek O S Z T A L É K KIVÉT Jóváhagyott osztalék Kifizetett osztalék előleg, osztalék Ebből: külföldi ########## ########## belföldi magánszemély belföldi társaság H O Z Z Á A D O T T ÉRTÉK főbb elemei Hozzáadott érték Ebből: korrigált üzleti eredmény amortizáció bérköltség bérjellegű egyéb ktsg + TB járulék KORRIGÁLT ÜZLETI EREDMÉNY elemei Üzleti eredmény Egyéb ráfordítások (+) Egyéb bevételek (-) Korrigált üzleti eredmény

67 NAV Észak-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága Tervezési és Elemzési Főosztály 19/3. sz. melléklet MINDÖSSZESEN ("Normál" + KÜAF + eltérő üzleti éves) Megye összesen változás évi teljesítmény, eredményesség, társasági adó elszámolás és egyéb közgazdasági mutatók összehasonlitása a társasági adó hatálya alá tartozó gazdálkodóknál a évi adatokkal kistérségi bontásban MINDÖSSZESEN ("Normál" + KÜAF + eltérő üzleti éves) Sárospataki térség változás B o r s o d megye Adatok: Millió Ft-ban, ezer Ft/fő-ben, %-ban Szikszói térség Encsi térség Edelényi térség Nem kiemelt II. összesen változás változás változás változás Összegben % Összegben % Összegben % Összegben % Összegben % Összegben % száma ,7% ,3% ,3% ,3% ,9% ,9% T E L J E S Í T M É N Y MUTATÓK Nettó árbevétel Megoszlás % 100,0% 100,0% 2,0% 1,9% 0,4% 0,4% 0,7% 0,7% 0,9% 0,9% 4,0% 4,0% 0,0% Export árbevétel Megoszlás % 100,0% 100,0% 0,7% 0,8% 0,0% 0,1% 0,2% 0,2% 0,2% 0,3% 1,2% 1,3% 0,1% Export / Nettó árbevétel % 44,2% 43,7% -0,6% 16,6% 17,6% 1,0% 4,1% 5,5% 1,4% 10,8% 11,5% 0,7% 10,7% 12,5% 1,9% 13,1% 14,0% 0,9% Belföldi értékesítés Megoszlás % 100,0% 100,0% 3,0% 2,8% 0,6% 0,7% 1,1% 1,2% 1,5% 1,4% 6,2% 6,1% -0,1% Hozzáadott Érték Megoszlás % 100,0% 100,0% 2,6% 2,9% 0,6% 0,8% 1,0% 1,0% 1,4% 1,4% 5,6% 6,1% 0,5% E R E D M É N Y E S S É G Adózás előtti eredmény Megoszlás % 100,0% 100,0% 161,5% 0,3% 82,3% 1,6% 73,5% 1,1% -16,6% 1,4% 300,7% 4,4% -296,3% Ebből: Üzleti eredmény Pénzügyi eredmény Szokásos vállalkozói eredmény Megoszlás % 100,0% 100,0% -71,2% 1,2% -32,5% 14,2% -28,8% 9,8% -7,7% 11,3% -140,2% 36,5% Rendkivüli eredmény Adózás előtti eredményből: Nyereség ########## ########## ########### #ZÉRÓOSZTÓ! Veszteség ########## ########### Társasági adóalap ,6% ,3% ,4% ,9% ,1% ,6% Ebből : Nyereség ,5% ########## ########## ########### ########## 0 0 Veszteség ,0% ,3% ,4% ,9% ,1% Adóalap mód.tét.egyenlege=növelő-csökkentő Adóalap csökkentő tételek összesen Ebből: Veszteség leírás Amortizáció Céltartalék felhasználás ########## ########## ########### #ZÉRÓOSZTÓ! Kis-, középvállalk. Kedvezménye ########## ########## ########### #ZÉRÓOSZTÓ! Adóalap növelő tételek összesen Ebből: Amortizáció Céltartalék képzés ########## Számított TAO TAO kedvezmények Befizetendő TAO Adózott eredmény Megoszlás % 100,0% 100,0% -33,4% 0,2% -17,0% 1,6% -15,5% 1,1% 6,3% 1,3% -59,6% 4,2% 63,9% Ebből : Nyereség ########## ########## ########### Veszteség ########## ########## ########### tlagos adóterhelés % (Adóköt./Adózás e.eredm. 546,8% 7,5% -539,3% ########## ########## ########## ########## ########## ########## ######### ########## ########### ########## ######## ########## 11,4% 11,0% -0,5% Veszteség elhatárolás ,9% ,1% ,1% ,2% ,8% ,1% T Á R S A S Á G I A D Ó E L S Z Á M O L Á S TAO túlfizetés ,9% ########## ########## ########### TAO elsz. befizetés ,1% ########## ########## ########### H O Z A M Adózott eredmény Amortizáció Hozam (Adózott E. + Amortizáció) Saját Tőke Hozam / Saját tőke (%) 10,5% 19,6% 9,2% 12,9% 7,1% -5,9% 23,6% 26,5% 2,8% 19,2% 20,5% 1,3% 2,3% 17,0% 14,7% 10,0% 14,1% 4,1% K Ö Z G A Z D A S Á G I MUTATÓK Adózás előtti eredmény Nettó árbevétel Adózás előtti eredm./ Nettó árbevétel (%) 0,0% 4,0% 3,9% 3,9% 0,6% -3,2% 11,0% 15,1% 4,1% 5,2% 5,9% 0,7% -0,8% 5,9% 6,7% 3,6% 4,4% 0,7% Hozzáadott érték ,3% ,6% ,8% ,5% ,3% ,6% Létszám (fő) Hozzáadott érték / Létszám (eft/fő) Bérköltség Létszám (fő) Átlagbér (EFt /fő) P É N Z Ü G Y I MUTATÓK Likviditási Mutató (kettős k.v. vez) Saját tőke Összes Eszköz Saját Tőke / Összes eszköz (%) 37,2% 40,7% 3,5% 59,3% 56,8% -2,5% 53,5% 56,9% 3,5% 40,5% 40,8% 0,3% 62,4% 42,9% -19,5% 57,2% 50,0% -7,2% Jegyzett tőke Jegyzett tőke / Saját tőke (%) 47,6% 35,4% -12,2% 27,6% 27,5% -0,1% 18,6% 21,0% 2,4% 19,6% 17,2% -2,4% 79,7% 18,5% -61,2% 48,2% 22,9% -25,3% Külföldi tőke Külföldi tőke / jegyzett tőke (%) 29,6% 26,9% -2,6% 37,2% 39,1% 1,9% 3,9% 0,2% -3,7% 3,5% 4,6% 1,2% 10,4% 6,2% -4,2% 15,9% 24,0% 8,1% Készletek O S Z T A L É K KIVÉT Jóváhagyott osztalék Kifizetett osztalék előleg, osztalék Ebből: külföldi ########### ########## belföldi magánszemély belföldi társaság H O Z Z Á A D O T T ÉRTÉK főbb elemei Hozzáadott érték Ebből: korrigált üzleti eredmény amortizáció bérköltség bérjellegű egyéb ktsg + TB járulék KORRIGÁLT ÜZLETI EREDMÉNY elemei Üzleti eredmény Egyéb ráfordítások (+) Egyéb bevételek (-) Korrigált üzleti eredmény

68 NAV Észak-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága Tervezési és Elemzési Főosztály 19/4. sz. melléklet MINDÖSSZESEN ("Normál" + KÜAF + eltérő üzleti éves) B o r s o d megye évi teljesítmény, eredményesség, társasági adó elszámolás és egyéb közgazdasági mutatók összehasonlitása a társasági adó hatálya alá tartozó gazdálkodóknál a évi adatokkal kistérségi bontásban MINDÖSSZESEN ("Normál" + KÜAF + eltérő üzleti éves) Megye összesen Bodrogközi térség Abaúj - Hegyközi térség Mezőcsáti térség változás változás változás változás Tokaji térség változás Adatok: Millió Ft-ban, ezer Ft/fő-ben, %-ban Nem kiemelt III. összesen változás Összegben % Összegben % Összegben % Összegben % Összegben % Összegben % száma ,7% ,2% ,1% ,3% ,3% ,0% T E L J E S Í T M É N Y MUTATÓK Nettó árbevétel Megoszlás % 100,0% 100,0% 0,2% 0,2% 0,6% 0,7% 0,4% 0,4% 0,5% 0,6% 1,7% 1,8% 0,1% Export árbevétel Megoszlás % 100,0% 100,0% 0,0% 0,0% 0,2% 0,2% 0,2% 0,2% 0,2% 0,2% 0,6% 0,6% 0,1% Export / Nettó árbevétel % 44,2% 43,7% -0,6% 3,7% 3,9% 0,2% 12,0% 14,0% 1,9% 21,3% 23,6% 2,4% 17,6% 14,2% -3,4% 15,2% 15,3% 0,2% Belföldi értékesítés Megoszlás % 100,0% 100,0% 0,3% 0,3% 1,0% 1,1% 0,6% 0,6% 0,8% 0,9% 2,7% 2,8% 0,1% Hozzáadott Érték Megoszlás % 100,0% 100,0% 0,2% 0,2% 0,8% 0,8% 0,7% 0,6% 1,2% 1,2% 2,8% 2,8% 0,0% E R E D M É N Y E S S É G Adózás előtti eredmény Megoszlás % 100,0% 100,0% 13,5% 0,5% 12,4% 0,5% 83,0% 0,9% -32,8% -0,4% 76,0% 1,4% -74,6% Ebből: Üzleti eredmény Pénzügyi eredmény Szokásos vállalkozói eredmény Megoszlás % 100,0% 100,0% -5,0% 4,2% -1,2% 3,7% -32,8% 7,8% 22,3% -4,8% -16,7% 10,8% Rendkivüli eredmény Adózás előtti eredményből: Nyereség ########## ########## ########### ########## 0 0 Veszteség Társasági adóalap ,6% ,6% ,4% ,4% ,2% ,1% Ebből : Nyereség ,5% ########## ########## ########### ########## 0 0 Veszteség ,0% ,6% ,4% ,4% ,2% Adóalap mód.tét.egyenlege=növelő-csökkentő Adóalap csökkentő tételek összesen Ebből: Veszteség leírás Amortizáció Céltartalék felhasználás ########## ########## ########### ########## 0 0 Kis-, középvállalk. Kedvezménye ########## ########## ########### ########## 0 0 Adóalap növelő tételek összesen Ebből: Amortizáció Céltartalék képzés ########## ########## ########### Számított TAO TAO kedvezmények Befizetendő TAO Adózott eredmény Megoszlás % 100,0% 100,0% -2,7% 0,5% -1,9% 0,5% -17,3% 0,9% 8,7% -0,5% -13,2% 1,3% 14,5% Ebből : Nyereség ########## ########## ########### ########## 0 0 Veszteség tlagos adóterhelés % (Adóköt./Adózás e.eredm. 546,8% 7,5% -539,3% 10,5% 6,2% -4,3% 31,4% 11,3% -20,1% 6,9% 7,8% 0,9% -18,1% -16,3% 1,8% 22,3% 15,8% -6,5% Veszteség elhatárolás ,9% ,6% ,3% ,6% ,6% ,6% Á R S A S Á G I A D Ó E L S Z Á M O L Á S TAO túlfizetés ,9% ########## ########## ########### ########## 0 0 TAO elsz. befizetés ,1% ########## ########## ########### ########## 0 0 H O Z A M Adózott eredmény Amortizáció Hozam (Adózott E. + Amortizáció) Saját Tőke Hozam / Saját tőke (%) 10,5% 19,6% 9,2% 16,1% 26,4% 10,2% 22,4% 26,2% 3,8% 23,6% 21,0% -2,6% 9,2% 8,0% -1,2% 16,4% 17,3% 0,9% K Ö Z G A Z D A S Á G I MUTATÓK Adózás előtti eredmény Nettó árbevétel Adózás előtti eredm./ Nettó árbevétel (%) 0,0% 4,0% 3,9% 3,9% 11,7% 7,7% 0,9% 2,8% 1,9% 9,1% 8,4% -0,7% -3,1% -3,1% 0,0% 2,1% 3,1% 1,0% Hozzáadott érték ,3% ,2% ,9% ,5% ,1% ,6% Létszám (fő) Hozzáadott érték / Létszám (eft/fő) Bérköltség Létszám (fő) Átlagbér (EFt /fő) P É N Z Ü G Y I MUTATÓK Likviditási Mutató (kettős k.v. vez) Saját tőke Összes Eszköz Saját Tőke / Összes eszköz (%) 37,2% 40,7% 3,5% 34,7% 37,5% 2,8% 21,5% 23,3% 1,9% 53,4% 57,2% 3,7% 22,3% 21,8% -0,5% 28,3% 29,2% 0,9% Jegyzett tőke Jegyzett tőke / Saját tőke (%) 47,6% 35,4% -12,2% 16,8% 13,4% -3,3% 37,1% 32,4% -4,7% 20,2% 17,9% -2,3% 74,8% 73,8% -1,0% 46,1% 42,1% -4,0% Külföldi tőke ########## Külföldi tőke / jegyzett tőke (%) 29,6% 26,9% -2,6% 0,0% 0,3% 0,3% 14,2% 13,2% -1,0% 0,8% 0,5% -0,3% 32,3% 27,4% -5,0% 24,6% 20,9% -3,7% Készletek O S Z T A L É K KIVÉT Jóváhagyott osztalék Kifizetett osztalék előleg, osztalék Ebből: külföldi ########## ########### ########## belföldi magánszemély belföldi társaság ########## ########## ########### H O Z Z Á A D O T T ÉRTÉK főbb elemei Hozzáadott érték Ebből: korrigált üzleti eredmény amortizáció bérköltség bérjellegű egyéb ktsg + TB járulék KORRIGÁLT ÜZLETI EREDMÉNY elemei Üzleti eredmény Egyéb ráfordítások (+) #ZÉRÓOSZTÓ! Egyéb bevételek (-) #ZÉRÓOSZTÓ! Korrigált üzleti eredmény

69 NAV Észak-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága Tervezési és Elemzési Főosztály 20. sz. melléklet B o r s o d megye Társasági adótörvény hatálya alá tartozó társaságok b e r u h á z á s a i n a k alakulása és évben ágazati szinten MINDÖSSZESEN ("Normál" + KÜAF + eltérő üzleti éves) MINDÖSSZESEN Tárgyévben üzembehelyezett beruházások aktivált értéke Tárgyévi beruházási érték Amortizáció Adatok: Millió Ft-ban, %-ban Amortizáció / Tárgyévi beruházási érték INDEX INDEX INDEX Változás összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/11. összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/11. összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/11. Millió Ft % Millió Ft % % Millió Ft % Millió Ft % % Millió Ft % Millió Ft % % % % % pont Mezőgazdaság-erdőgazdaság ,9% ,2% 91,9% ,1% ,6% 97,2% ,4% ,2% 105,4% 59,3% 64,3% 5,0% Bányászat 776 0,6% 902 0,5% 116,2% 834 0,5% 611 0,4% 73,3% 792 0,7% 981 0,8% 123,9% 95,0% 160,6% 65,6% Élelmiszeripar ,7% ,6% 84,5% ,1% ,4% 73,8% ,2% ,1% 106,6% 52,6% 76,0% 23,4% Textilipar 421 0,3% 235 0,1% 55,8% 175 0,1% 69 0,0% 39,4% 324 0,3% 311 0,3% 96,0% 185,1% 450,7% 265,6% Fa-papír-nyomdaipar ,0% ,6% 83,3% ,7% 973 0,7% 81,8% ,0% 996 0,9% 96,7% 86,6% 102,4% 15,8% Vegyipar ,3% ,9% 436,8% ,5% ,9% 73,5% ,1% ,9% 122,2% 66,4% 110,3% 44,0% Nemfém ásványi term.gyártás 210 0,2% 737 0,4% 351,0% 279 0,2% 906 0,6% 324,7% 364 0,3% 302 0,3% 83,0% 130,5% 33,3% -97,1% Kohászat ,8% ,8% 177,4% ,7% ,3% 144,9% ,5% ,3% 104,8% 76,7% 55,5% -21,2% Gépipar ,1% ,4% 83,4% ,2% ,7% 100,2% ,4% ,2% 116,0% 63,3% 73,3% 10,0% Egyéb feldolgozó ipar ,9% 392 0,2% 37,2% ,7% 347 0,2% 33,6% 250 0,2% 283 0,2% 113,2% 24,2% 81,6% 57,4% FELDOLGOZÓ IPAR ÖSSZESEN ,2% ,0% 209,4% ,2% ,9% 87,2% ,1% ,2% 117,0% 66,0% 88,5% 22,5% Energia- Vízterm- Hulladékgazd ,7% ,1% 101,0% ,9% ,0% 114,7% ,9% ,9% 96,4% 110,9% 93,2% -17,7% Építőipar ,2% ,1% 142,3% ,9% ,1% 146,6% ,4% ,2% 98,5% 88,3% 59,3% -29,0% Kereskedelem ,6% ,0% 107,6% ,5% ,8% 114,9% ,2% ,5% 93,0% 78,4% 63,5% -14,9% Vendéglátás ,8% ,5% 127,4% ,9% ,2% 101,1% 635 0,6% 713 0,6% 112,3% 21,0% 23,4% 2,3% Közlekedés ,8% ,2% 96,8% ,5% ,7% 40,0% ,4% ,0% 99,7% 28,3% 70,4% 42,2% ANYAGI ÁGAK ÖSSZESEN ,8% ,4% 160,3% ,4% ,7% 88,5% ,8% ,5% 109,5% 66,8% 82,7% 15,9% Nem anyagi ágak ,2% ,6% 94,2% ,6% ,3% 97,4% ,2% ,5% 99,6% 72,5% 74,2% 1,6% GAZDASÁGI ÁGAK ÖSSZ ,0% ,0% 152,2% ,0% ,0% 89,3% ,0% ,0% 108,6% 67,3% 81,9% 14,6% Kiemelt ágazatok adatával korrigált megyei adatok Megyei adatok vegyipar nélkül ,7% ,1% 100,8% ,5% ,1% 96,5% ,9% ,1% 102,5% 67,8% 72,0% 4,2% Megyei adatok : vegyipar,kohászat, és energia ipar nélkül ,2% ,3% 93,9% ,9% ,8% 87,4% ,5% ,8% 104,6% 57,7% 69,1% 11,4% O R S Z Á G O S adatok összesen Országos adatok pü. tev. nélkül ,9% ,1% ,3% 89,3% 89,5% 0,2% MINDÖSSZESEN Tárgyévben üzembehelyezett beruházások aktivált értéke Tárgyévi beruházási érték Amortizáció / Tárgyévi beruházási érték INDEX INDEX INDEX Változás összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/11. összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/11. összeg Megoszl. összeg Megoszl. 12/11. Millió Ft % Millió Ft % % Millió Ft % Millió Ft % % Millió Ft % Millió Ft % % % % % pont Létszám kategóriák Mikrovállalkozás (0-9 fő) ,5% ,6% 250,9% ,2% ,2% 296,7% ,5% ,4% 99,8% 175,6% 59,1% -116,6% Kisvállalkozások (0-49 fő) ,0% ,7% 137,0% ,2% ,7% 150,8% ,5% ,6% 100,4% 94,6% 63,0% -31,6% Középvállalkozás ( fő) ,7% ,6% 98,5% ,2% ,2% 142,7% ,2% ,5% 133,9% 90,7% 85,1% -5,6% Nagyvállalkozás (250 fő felett) ,3% ,7% 191,4% ,7% ,1% 53,7% ,3% ,9% 98,5% 51,7% 94,8% 43,1% Összesen ,0% ,0% 152,2% ,0% ,0% 89,3% ,0% ,0% 108,6% 67,3% 81,9% 14,6% Amortizáció

Borsod-Abaúj-Zemplén megye gazdaságának. 2011. évi teljesítménye

Borsod-Abaúj-Zemplén megye gazdaságának. 2011. évi teljesítménye NAV Észak-magyarországi Regionális Adó Főigazgatósága Tervezési és Elemzési Főosztály Borsod-Abaúj-Zemplén megye gazdaságának 2011. évi teljesítménye 2012. december 6. Az észak-magyarországi régióban található

Részletesebben

Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye évi gazdasági folyamatairól

Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye évi gazdasági folyamatairól Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye évi gazdasági folyamatairól 2015. december 01. Az észak-magyarországi régióban található Borsod-Abaúj-Zemplén megye az ország második legnagyobb megyéje, területe

Részletesebben

A TÁRSASÁGI ADÓ BEVALLÁST BENYÚJTÓ VÁLLALKOZÁSOK ÉVI ADÓZÁSÁNAK FŐBB JELLEMZŐI

A TÁRSASÁGI ADÓ BEVALLÁST BENYÚJTÓ VÁLLALKOZÁSOK ÉVI ADÓZÁSÁNAK FŐBB JELLEMZŐI A TÁRSASÁGI ADÓ BEVALLÁST BENYÚJTÓ VÁLLALKOZÁSOK 2005. ÉVI ADÓZÁSÁNAK FŐBB JELLEMZŐI A gazdasági társaságok a 2005. i teljesítményeikről, mérlegadataikról, társasági és osztalékadó elszámolásukról - a

Részletesebben

Gazdasági tendenciák és az adózás összefüggései Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

Gazdasági tendenciák és az adózás összefüggései Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Gazdasági tendenciák és az adózás összefüggései Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Dr. Olasz András igazgató Nemzeti Adó- és Vámhivatal Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Adóigazgatósága 213. november 2. 1 A megye

Részletesebben

Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye évi gazdasági folyamatairól

Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye évi gazdasági folyamatairól Tájékoztató Borsod-Abaúj-Zemplén megye 2015. évi gazdasági folyamatairól 2016. november 0 Tartalomjegyzék Bevezető... 1 Borsod-Abaúj-Zemplén megye általános jellemzői... 2 A foglalkoztatás alakulása a

Részletesebben

Előadó: Dégi Zoltán igazgató NAV Veszprém Megyei Adó- és Vámigazgatósága. Veszprém, november 7.

Előadó: Dégi Zoltán igazgató NAV Veszprém Megyei Adó- és Vámigazgatósága. Veszprém, november 7. Előadó: Dégi Zoltán igazgató NAV Veszprém Megyei Adó- és Vámigazgatósága Veszprém, 2017. november 7. VESZPRÉM MEGYE 2016. TOP 100+200 Amiről szó lesz.. 1 TOP 100+200 elemzés 2 Kedvezmények 3 Adóbevételek

Részletesebben

ALKALMAZOTTI LÉTSZÁM AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN, A FA- ÉS BÚ-

ALKALMAZOTTI LÉTSZÁM AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN, A FA- ÉS BÚ- ALKALMAZOTTI LÉTSZÁM AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN, A FA- ÉS BÚ- TORIPARBAN LÉTSZÁM-KATEGÓRIÁNKÉNT Az új osztályozási rendszer bevezetésével a létszám adatokban is változás következett be. A 0-9 fő közötti kategória

Részletesebben

Az önadózó magánszemélyek 2004. évi jövedelmei és adózása Vas megyében

Az önadózó magánszemélyek 2004. évi jövedelmei és adózása Vas megyében SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ Az önadózó magánszemélyek 2004. évi jövedelmei és adózása Vas megyében A magánszemélyeknek az előző évet érintő személyi jövedelemadó bevallásukat ebben az évben 2005. május 20-ig kellett

Részletesebben

Tisztelt Olvasó! TOP 3 100. Bihall Tamás elnök B.-A.-Z. Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

Tisztelt Olvasó! TOP 3 100. Bihall Tamás elnök B.-A.-Z. Megyei Kereskedelmi és Iparkamara 129702 Tisztelt Olvasó! Idén második alkalommal jelenteti meg a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, az Észak-Magyarország napilap és az APEH Észak-magyarországi Regionális Igazgatósága

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/ I. negyedévében 3,5%-kal nőtt a GDP (második becslés) június 4.

STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/ I. negyedévében 3,5%-kal nőtt a GDP (második becslés) június 4. STATISZTIKAI TÜKÖR 1 negyedévében 3,5%-kal nőtt a GDP (második becslés) 1/5 1. június. EMBARGÓ! Közölhető: 1. június -én reggel 9 órakor Tartalom Bevezető...1 Termelési oldal...1 Felhasználási oldal...

Részletesebben

Nógrád megye bemutatása

Nógrád megye bemutatása Nógrád megye bemutatása Nógrád megye Magyarország legkisebb megyéi közé tartozik, az ország területének mindössze 2,7 százalékát (2.546 km 2 ) foglalja el. A 201.919 fős lakosság az ország népességének

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Pest megye, 2010/1

Statisztikai tájékoztató Pest megye, 2010/1 Központi Statisztikai Hivatal Internetes kiadvány www.ksh.hu 2010. június Statisztikai tájékoztató Pest megye, 2010/1 Tartalom Összefoglaló...2 Gazdasági szervezetek...2 Beruházás...3 Ipar...3 Építőipar,

Részletesebben

Társasági adó változások 2010-2011, 2013. 2010. november

Társasági adó változások 2010-2011, 2013. 2010. november Társasági adó változások 2010-2011, 2013 2010. november Adómérték A kedvezményes 10 %-os adókulcs változása 2010- ben átmenettel, új 29/K és 29/L -ok 2011-től minden adózóra 500 millió forint adóalapig

Részletesebben

Társasági adó, SZJA, KATA és KIVA bevallások tapasztalatai, SZJA 1+1%-os felajánlások

Társasági adó, SZJA, KATA és KIVA bevallások tapasztalatai, SZJA 1+1%-os felajánlások Társasági adó, SZJA, KATA és KIVA bevallások tapasztalatai, SZJA 1+1%-os felajánlások Előadó: Király Miklós, igazgató Szombathely, 2014. szeptember 30. A társaságiadó-bevallást benyújtó vállalkozások 2013.

Részletesebben

Budapesti mozaik 6. A szolgáltatások szerepe Budapest gazdaságában

Budapesti mozaik 6. A szolgáltatások szerepe Budapest gazdaságában 2007/77 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal Tájékoztatási fõosztály Területi tájékoztatási osztály www.ksh.hu I. évfolyam 77. szám 2007. szeptember 27. i mozaik 6. A szolgáltatások szerepe gazdaságában

Részletesebben

2014/21 STATISZTIKAI TÜKÖR

2014/21 STATISZTIKAI TÜKÖR 1/1 STATISZTIKAI TÜKÖR 1. március 5. 13 negyedévében,7%-kal nőtt a GDP EMBARGÓ! Közölhető: 1. március 5-én reggel 9 órakor Tartalom Bevezető...1 13 negyedév...1 13. év... Bevezető Magyarország bruttó hazai

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Budapest, 2011/1

Statisztikai tájékoztató Budapest, 2011/1 Statisztikai tájékoztató Budapest, 2011/1 Központi Statisztikai Hivatal 2011. június Tartalom Összefoglaló... 2 Gazdasági szervezetek... 2 Beruházás... 3 Ipar... 4 Építőipar, lakásépítés... 5 Turizmus...

Részletesebben

A BRUTTÓ HAZAI TERMÉK (GDP) TERÜLETI MEGOSZLÁSA 2005-BEN

A BRUTTÓ HAZAI TERMÉK (GDP) TERÜLETI MEGOSZLÁSA 2005-BEN Központi Statisztikai Hivatal Veszprémi Igazgatósága A BRUTTÓ HAZAI TERMÉK (GDP) TERÜLETI MEGOSZLÁSA 2005-BEN Veszprém, 2007. június 10. Központi Statisztikai Hivatal Veszprém Igazgatóság, 2007 Igazgató:

Részletesebben

A HM ipari részvénytársaságok 2010. I-III, negyedéves gazdálkodásának elemzése. 2009. év bázis. 2010. évi terv

A HM ipari részvénytársaságok 2010. I-III, negyedéves gazdálkodásának elemzése. 2009. év bázis. 2010. évi terv A HM ipari részvénytársaságok 21. I-III, es gazdálkodásának elemzése 1./ HM Armcom Kommunikációtechnikai Zrt. Megnevezés 29. év bázis 21. évi 21. III. Adatok ezer Ft-ban Bázis Terv index index () () Nettó

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/ III. negyedévében 3,2%-kal nőtt a GDP Bruttó hazai termék, 2014 III. negyedév, második becslés december 3.

STATISZTIKAI TÜKÖR 2014/ III. negyedévében 3,2%-kal nőtt a GDP Bruttó hazai termék, 2014 III. negyedév, második becslés december 3. STATISZTIKAI TÜKÖR 1 I ében 3,-kal nőtt a GDP Bruttó hazai termék, 1 I, második becslés 1/18 1. december 3. EMBARGÓ! Közölhető: 1. december 3-án reggel 9 órakor Tartalom Bevezető...1 Termelési oldal...1

Részletesebben

ALKALMAZOTTI LÉTSZÁM AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN, A FA- ÉS BÚTORIPARBAN LÉTSZÁM-KATEGÓRIÁNKÉNT

ALKALMAZOTTI LÉTSZÁM AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN, A FA- ÉS BÚTORIPARBAN LÉTSZÁM-KATEGÓRIÁNKÉNT ALKALMAZOTTI LÉTSZÁM AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN, A FA- ÉS BÚTORIPARBAN LÉTSZÁM-KATEGÓRIÁNKÉNT Az új osztályozási rendszer bevezetésével a létszám adatokban is változás következett be. A 0-9 fő közötti kategória

Részletesebben

A Közép-magyarországi Régió 2009. évi egyszerűsített vállalkozói adó bevallásainak elemzése

A Közép-magyarországi Régió 2009. évi egyszerűsített vállalkozói adó bevallásainak elemzése APEH Közép-magyarországi Regionális Igazgatósága Tervezési és Elemzési Főosztály Adóstatisztikai Osztály A Közép-magyarországi Régió 2009. évi egyszerűsített vállalkozói adó bevallásainak elemzése - 1

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR. Jelentés a beruházások 2014. évi alakulásáról. Tartalom. 1. Összefoglalás...2. 2. Nemzetközi kitekintés...2

STATISZTIKAI TÜKÖR. Jelentés a beruházások 2014. évi alakulásáról. Tartalom. 1. Összefoglalás...2. 2. Nemzetközi kitekintés...2 215. április Jelentés a beruházások 214. évi alakulásáról STATISZTIKAI TÜKÖR Tartalom 1. Összefoglalás...2 2. Nemzetközi kitekintés...2 3. Gazdasági környezet...2 4. A beruházások főbb jellemzői...3 5.

Részletesebben

A Dél-Alföld általános gazdasági helyzete és a mögötte meghúzódó EMBER

A Dél-Alföld általános gazdasági helyzete és a mögötte meghúzódó EMBER A Dél-Alföld általános gazdasági helyzete és a mögötte meghúzódó EMBER Központi Statisztikai Hivatal Szegedi főosztálya Kocsis-Nagy Zsolt főosztályvezető Bruttó hazai termék (GDP) 2012 Dél-Alföld gazdasági

Részletesebben

A MAGÁNSZEMÉLYEK 2005. ÉVI JÖVEDELEMADÓZÁSÁNAK FŐBB JELLEMZŐI

A MAGÁNSZEMÉLYEK 2005. ÉVI JÖVEDELEMADÓZÁSÁNAK FŐBB JELLEMZŐI A MAGÁNSZEMÉLYEK 2005. ÉVI JÖVEDELEMADÓZÁSÁNAK FŐBB JELLEMZŐI 2005. évről benyújtott és feldolgozott, érdemi adatot tartalmazó személyi jövedelemadó bevallások száma megközelíti a 4 millió 319 ezret. Ez

Részletesebben

Vállalkozásokat érintő változások

Vállalkozásokat érintő változások Vállalkozásokat érintő változások 1 Személyi jövedelemadó Egyéni vállalkozás: Veszteség elszámolási korlátozása: a veszteség csak a következő 5 adóévben határolható el. Átmeneti szabályok. A minimum jövedelemre

Részletesebben

2014/92 STATISZTIKAI TÜKÖR

2014/92 STATISZTIKAI TÜKÖR 14/9 STATISZTIKAI TÜKÖR 14. szeptember 3. 14 II. ében 3,9-kal nőtt a GDP Bruttó hazai termék, 14. II., második becslés Tartalom Bevezető...1 Termelési oldal...1 Felhasználási oldal... A GDP változása az

Részletesebben

REGISZTRÁLT GAZDASÁGI SZERVEZETEK SZÁMA AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN, FA- ÉS BÚTORIPARBAN

REGISZTRÁLT GAZDASÁGI SZERVEZETEK SZÁMA AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN, FA- ÉS BÚTORIPARBAN REGISZTRÁLT GAZDASÁGI SZERVEZETEK SZÁMA AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSBAN, FA- ÉS BÚTORIPARBAN ERDŐGAZDÁLKODÁS 2013-ban tovább emelkedett a regisztrált szervezetek száma az erdőgazdálkodás területén (+4,8%). Folytatódott

Részletesebben

Tájékoztató. (Összeállította: Fejes Richárd, Domján Róbert)

Tájékoztató. (Összeállította: Fejes Richárd, Domján Róbert) Ikt. szám: 13-36/2013/222 Ügyintéző: Fejes Richárd Zsolt Heves Megyei Önkormányzat Közgyűlése Helyben Tájékoztató Heves megye gazdasági helyzetéről (Összeállította: Fejes Richárd, Domján Róbert) Tisztelt

Részletesebben

A Dél-alföldi régió gazdasági folyamatai a évi társaságiadó-bevallások tükrében

A Dél-alföldi régió gazdasági folyamatai a évi társaságiadó-bevallások tükrében Tervezési és Elemzési Főosztály A gazdasági folyamatai a 2010. évi társaságiadó-bevallások tükrében Szeged, 2011. október I. AZ ELEMZÉS MÓDSZERTANA 2010. évi társaságiadó-bevallások elemzése a ban Elemzésünk

Részletesebben

Rövidtávú munkaerő-piaci prognózis 2018

Rövidtávú munkaerő-piaci prognózis 2018 Rövidtávú munkaerő-piaci prognózis 2018 Összefoglaló Az adatfelvétel 2017 szeptember-október során került sor a Nemzetgazdasági Minisztérium és az MKIK Gazdaság és Vállalkozáskutató Nonprofit kft. Rövidtávú

Részletesebben

Társasági adó, SZJA, KATA és KIVA bevallások tapasztalatai, SZJA 1+1%-os felajánlások

Társasági adó, SZJA, KATA és KIVA bevallások tapasztalatai, SZJA 1+1%-os felajánlások Társasági adó, SZJA, KATA és KIVA bevallások tapasztalatai, SZJA 1+1%-os felajánlások Előadó: dr. Horváth Szabolcs, igazgató Győr, 2014. szeptember 29. A társaságiadó-bevallást benyújtó vállalkozások 2013.

Részletesebben

Társasági adó, SZJA és EVA bevallások, az 1+1%-os felajánlások tapasztalatai

Társasági adó, SZJA és EVA bevallások, az 1+1%-os felajánlások tapasztalatai Társasági adó, SZJA és EVA bevallások, az 1+1%-os felajánlások tapasztalatai Dr. Varga Árpád elnökhelyettes Budapest, 2010. szeptember 14. 1 A társasági adó bevallást benyújtó vállalkozások 2009. évi adózásának

Részletesebben

Rövidtávú Munkaerő- piaci Előrejelzés - 2015

Rövidtávú Munkaerő- piaci Előrejelzés - 2015 Rövidtávú Munkaerő- piaci Előrejelzés - 2015 Üzleti helyzet 2009- ben rendkívül mély válságot élt meg a magyar gazdaság, a recesszió mélysége megközelítette a transzformációs visszaesés (1991-1995) során

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. a hitelintézetekről 1 a II. negyedév végi 2 prudenciális adataik alapján

SAJTÓKÖZLEMÉNY. a hitelintézetekről 1 a II. negyedév végi 2 prudenciális adataik alapján SAJTÓKÖZLEMÉNY a hitelintézetekről 1 a 2018. II. negyedév végi 2 prudenciális adataik alapján Budapest, 2018. szeptember 7. A hitelintézetek mérlegfőösszege 2018. II. negyedévben további 3,7%-kal nőtt,

Részletesebben

Fókuszban a megyék I. negyedév Térségi összehasonlítás

Fókuszban a megyék I. negyedév Térségi összehasonlítás Fókuszban a megyék 2017. I. negyedév Térségi összehasonlítás 2017 I. negyedévében Magyarországon 22 072 gyermek született, és 38 589 személy hunyt el. Az élveszületések száma 1,7%-kal csökkent, a halálozásoké

Részletesebben

Könyvelői Praktikum ( :34:29 IP: Copyright 2018 Egzatik Szakkiadó Kft. - Minden jog fenntartva.

Könyvelői Praktikum ( :34:29 IP: Copyright 2018 Egzatik Szakkiadó Kft. - Minden jog fenntartva. Munkabér előleg Időállapot: 2017-01-01-2017-12-31 Szerző: Varga Ferenc, Lektor: Zatik László, Módosítva: 2017-01-03 14:57:11 Tartalomjegyzék: 1. A munkabérelőleg elszámolásának gyakorlata 2. Adózás 3.

Részletesebben

Társasági adó bevallás Böröczkyné Verebélyi Zsuzsanna Bejegyzett könyvvizsgáló, adószakértő

Társasági adó bevallás Böröczkyné Verebélyi Zsuzsanna Bejegyzett könyvvizsgáló, adószakértő Társasági adó bevallás Böröczkyné Verebélyi Zsuzsanna Bejegyzett könyvvizsgáló, adószakértő Adózási határidő: 2007.05.31 Bevallás a 2006. évi társasági adóról az egyszeres könyvvitelt vezető adózó részére

Részletesebben

A magyar vegyipar 2008-ban

A magyar vegyipar 2008-ban A magyar vegyipar 2008-ban A szakma fejlődését megalapozó gazdasági környezet A világgazdaság dinamikus (évi 5% körüli) növekedése 2008-ban lefékeződött, az amerikai másodlagos jelzálogpiacról kiindult

Részletesebben

GAZDASÁGELEMZÉS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A FA-

GAZDASÁGELEMZÉS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A FA- GAZDASÁGELEMZÉS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A FA- ÉS BÚTORIPAR HELYZETÉRE 2009. JANUÁR-JÚNIUS KÉSZÍTETTE: MILEI OLGA BUDAPEST, 2009. SZEPTEMBER A gazdaság fontosabb mutatószámai 2008. január 1-től ahogy azt korábban

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Pest megye, 2011/3

Statisztikai tájékoztató Pest megye, 2011/3 Statisztikai tájékoztató Pest megye, 2011/3 Központi Statisztikai Hivatal 2011. december Tartalom Összefoglaló... 2 Gazdasági szervezetek... 2 Beruházás... 3 Ipar... 3 Építőipar, lakásépítés... 4 Turizmus...

Részletesebben

T Á J É K O Z T A T Ó a munkaerőpiac főbb folyamatairól Heves megyében július

T Á J É K O Z T A T Ó a munkaerőpiac főbb folyamatairól Heves megyében július Heves Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja T Á J É K O Z T A T Ó a munkaerőpiac bb folyamatairól Heves megyében 2012. ius A megye munkáltatói több mint ezer új álláshelyet jelentettek be kirendeltségeinken

Részletesebben

Tisztelt Olvasó! Második alkalommal jelentkezik az APEH Észak-magyarországi Regionális Igazgatósága, a Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara,

Tisztelt Olvasó! Második alkalommal jelentkezik az APEH Észak-magyarországi Regionális Igazgatósága, a Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, Tisztelt Olvasó! Második alkalommal jelentkezik az APEH Észak-magyarországi Regionális Igazgatósága, a Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, és a Nógrád Megyei Hírlap közös kiadványa a TOP 50. Az összeállítás

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET 2015. 01. 01. 2015. 12. 31. Budapest, 2016. április 30... A vállalkozás vezetője ( képviselője ) 1 1. Általános bemutatás A vállalkozás neve: STEMO MARKETING Kft. A vállalkozás rövidített

Részletesebben

Borsod-Abaúj-Zemplén megye

Borsod-Abaúj-Zemplén megye 2009 Borsod-Abaúj-Zemplén megye TOP 2 100 690344 Tisz telt Ol va só! Idén már negyedik alkalommal jelenteti meg az APEH Észak-magyarországi Regionális Igazgatósága, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi

Részletesebben

Társasági adó, SZJA, bevallások tapasztalatai, valamint tájékoztató a 2013. évi Szja 1+1%-ról

Társasági adó, SZJA, bevallások tapasztalatai, valamint tájékoztató a 2013. évi Szja 1+1%-ról Társasági adó, SZJA, KATA és KIVA bevallások tapasztalatai, valamint tájékoztató a 2013. évi Szja 1+1%-ról NAV Vas Megyei Adóigazgatósága sajtótájékoztató háttéranyag Szombathely, 2014. szeptember 30.

Részletesebben

Megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásának támogatása

Megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásának támogatása SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKVÉDELMI FŐIGAZGATÓSÁG Megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásának támogatása 1. Rehabilitációs hozzájárulás A rehabilitációs hozzájárulást a megváltozott munkaképességű

Részletesebben

Helyzetkép 2012. május - június

Helyzetkép 2012. május - június Helyzetkép 2012. május - június Gazdasági növekedés A világgazdaság kilátásait illetően megoszlik az elemzők véleménye. Változatlanul dominál a pesszimizmus, ennek fő oka ugyanakkor az eurózóna válságának

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL MUNKAÜGYI KÖZPONT Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2011. július 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-512 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

Az építőipar 2012.évi teljesítménye. Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége

Az építőipar 2012.évi teljesítménye. Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége Az építőipar 2012.évi teljesítménye Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége Az építőipari termelés alakulása 2012-ben is folytatódott az építőipari termelés 2006 óta tartó csökkenése Az építőipar egésze

Részletesebben

Szoboszlai Mihály: Lendületben a hazai lakossági fogyasztás: új motort kap a magyar gazdaság

Szoboszlai Mihály: Lendületben a hazai lakossági fogyasztás: új motort kap a magyar gazdaság Szoboszlai Mihály: Lendületben a hazai lakossági fogyasztás: új motort kap a magyar gazdaság A válságot követően számos országban volt megfigyelhető a fogyasztás drasztikus szűkülése. A volumen visszaesése

Részletesebben

Tájékoztató a kiegészítő sportfejlesztési támogatás felhasználásáról

Tájékoztató a kiegészítő sportfejlesztési támogatás felhasználásáról Tájékoztató a kiegészítő sportfejlesztési támogatás felhasználásáról A 2013. április 18-án kihirdetett, az adó- és egyéb közterhekkel kapcsolatos nemzetközi közigazgatási együttműködés egyes szabályairól

Részletesebben

Személyes közreműködői díj kiegészítése és adóterhei 2010. január 1-jétől A gazdasági társaságoknál a tulajdonosok gyakran személyes közreműködésük

Személyes közreműködői díj kiegészítése és adóterhei 2010. január 1-jétől A gazdasági társaságoknál a tulajdonosok gyakran személyes közreműködésük Személyes e és adóterhei. január 1-jétől A gazdasági társaságoknál a tulajdonosok gyakran személyes közreműködésük után nem munkabért, hanem személyes at, tagi jövedelmet vesznek fel.. január 1-jétől megváltoztak

Részletesebben

54 481 04 0010 54 01 Gazdasági informatikus Informatikus

54 481 04 0010 54 01 Gazdasági informatikus Informatikus A 10/2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

Gazdasági és államháztartási folyamatok

Gazdasági és államháztartási folyamatok Gazdasági és államháztartási folyamatok 214 215 A Századvég Gazdaságkutató Zrt. elemzése a Költségvetési Tanács részére Siba Ignác vezérigazgató Virovácz Péter kutatásicsoport-vezető Tartalom 1. Makrogazdasági

Részletesebben

Tendenciák a segélyezésben. Hajdúszoboszló 2010. június Kőnig Éva

Tendenciák a segélyezésben. Hajdúszoboszló 2010. június Kőnig Éva Tendenciák a segélyezésben Hajdúszoboszló 2010. június Kőnig Éva Mit is vizsgálunk? időszak: 2004-2008/2009 ebben az időszakban történtek lényeges átalakítások ellátások: nem mindegyik támogatás, csak

Részletesebben

Helyzetkép 2013. július - augusztus

Helyzetkép 2013. július - augusztus Helyzetkép 2013. július - augusztus Gazdasági növekedés Az első félév adatainak ismeretében a világgazdaságban a növekedési ütem ez évben megmarad az előző évi szintnél, amely 3%-ot valamelyest meghaladó

Részletesebben

Jelentés az építőipar évi teljesítményéről

Jelentés az építőipar évi teljesítményéről Jelentés az építőipar 2016. évi teljesítményéről Jelentés az építőipar 2016. évi teljesítményéről Jelentés az építőipar 2016. évi teljesítményéről Tartalom Összefoglalás...3 1. Nemzetközi kitekintés...3

Részletesebben

A százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás alapjának megállapítása

A százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás alapjának megállapítása EHO 2012: az egészségügyi hozzájárulás bevallása 2012-ben - ADÓBEVALLÁS 2014 - Adó 2014 - Adó 1 sz EHO 2012: az egészségügyi hozzájárulás bevallása 2012-ben, EHO (egészségügyi hozzájárulás) fizetési kötelezettség

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. a hitelintézetekről 1 a IV. negyedév végi 2 előzetes prudenciális adataik alapján

SAJTÓKÖZLEMÉNY. a hitelintézetekről 1 a IV. negyedév végi 2 előzetes prudenciális adataik alapján SAJTÓKÖZLEMÉNY a hitelintézetekről 1 a 2015. IV. negyedév végi 2 előzetes prudenciális adataik alapján Budapest, 2016. február 24. A hitelintézetek mérlegfőösszege 2015. IV. negyedévben 2,4%-kal nőtt,

Részletesebben

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE VENDÉGFORGALMA 2017-BEN Szakmai háttéranyag

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE VENDÉGFORGALMA 2017-BEN Szakmai háttéranyag BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE VENDÉGFORGALMA 2017-BEN Szakmai háttéranyag 1. A turizmus jelentősége Magyarországon a megye jelentősége Magyarország turizmusában 2. A kereskedelmi szálláshelyek forgalma Borsod-Abaúj-Zemplén

Részletesebben

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében január január. okt jan. ápr.

Munkaügyi Központja. A nyilvántartott álláskeresők számának alakulása Tolna megyében január január. okt jan. ápr. Munkaügyi Központja A MUNKAERŐ-PIACI HELYZET ALAKULÁSA TOLNA MEGYÉBEN - 2013. JANUÁR 2013. január 20-án a Tolna Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának nyilvántartásában 15.851 álláskereső szerepelt,

Részletesebben

MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci adatok

MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci adatok MUNKAÜGYI KÖZPONTJA Munkaerő-piaci adatok Regisztrált álláskeresők száma Győr-Moson-Sopron megyében 2010 2014 20 000 18 000 16 000 14 000 12 000 10 000 8 000 6 000 4 000 2 000 - j a n. f e b r. m á r c.

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Heves megye, 2013/1

Statisztikai tájékoztató Heves megye, 2013/1 Statisztikai tájékoztató Heves megye, 2013/1 Központi Statisztikai Hivatal 2013. június Tartalom Összefoglaló... 2 Demográfiai helyzet... 2 Munkaerőpiac... 2 Gazdasági szervezetek... 3 Beruházás... 4 Ipar...

Részletesebben

A GDP területi különbségei Magyarországon, 2007

A GDP területi különbségei Magyarországon, 2007 2009/99 Összeállította: Központi Statisztikai Hivatal www.ksh.hu III. évfolyam 99. szám 2009. július 06. A GDP területi különbségei Magyarországon, 2007 A tartalomból 1 Egy főre jutó GDP 2 Bruttó hozzáadott

Részletesebben

KUTATÁS-FEJLESZTÉSI TEVÉKENYSÉG

KUTATÁS-FEJLESZTÉSI TEVÉKENYSÉG Központi Statisztikai Hivatal Miskolci Igazgatósága KUTATÁS-FEJLESZTÉSI TEVÉKENYSÉG Miskolc, 2006. május 23. Központi Statisztikai Hivatal Miskolci Igazgatóság, 2006 ISBN 963 215 973 X Igazgató: Dr. Kapros

Részletesebben

2010/2011. teljes üzleti év

2010/2011. teljes üzleti év . teljes üzleti EGIS Gyógyszergyár Nyilvánosan Működő Részvénytársaság nem auditált, konszolidált, IFRS ! Az EGIS Csoport -től -ban elemzi az export értékesítés árbevételét Oroszországi szabályozás változott

Részletesebben

Az erdőgazdák gazdasági helyzete és teljesítménye az APEH adatai alapján. Prof. Dr. Lett Béla

Az erdőgazdák gazdasági helyzete és teljesítménye az APEH adatai alapján. Prof. Dr. Lett Béla Az erdőgazdák gazdasági helyzete és teljesítménye az APEH adatai alapján Prof. Dr. Lett Béla 1. Az erdészeti társas vállalkozások gazdasági helyzete és teljesítménye 1.1. Erdészeti vállalkozások (kettős

Részletesebben

TOP loo Borsod-Abaúj-Zemplén megye 2008

TOP loo Borsod-Abaúj-Zemplén megye 2008 TOP loo Borsod-Abaúj-Zemplén megye 2008 Tisztelt Olvasó! Idén harmadik alkalommal jelenteti meg a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, az Észak-Magyarország napilap és az APEH Észak-magyarországi

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. a hitelintézetekről 1 a I. negyedév végi 2 prudenciális adataik alapján

SAJTÓKÖZLEMÉNY. a hitelintézetekről 1 a I. negyedév végi 2 prudenciális adataik alapján SAJTÓKÖZLEMÉNY a hitelintézetekről 1 a 2018. I. negyedév végi 2 prudenciális adataik alapján Budapest, 2018. június 15. A hitelintézetek mérlegfőösszege a végi adatokhoz képest 2018. I. negyedévben 1,9%-kal

Részletesebben

Egyszerűsített közteherviselési eljárás (EKHO) Dr. Bedőházi Zita-Rózália

Egyszerűsített közteherviselési eljárás (EKHO) Dr. Bedőházi Zita-Rózália Egyszerűsített közteherviselési eljárás (EKHO) Dr. Bedőházi Zita-Rózália Az EKHO hatálya Az Szja és a Tb kötelezettségeket váltja ki, de az EHO-t nem A törvény hatálya kiterjed: a törvényben meghatározott

Részletesebben

1429 BEVALLÁS és 1429-A ADATSZOLGÁLTATÁS

1429 BEVALLÁS és 1429-A ADATSZOLGÁLTATÁS BEVALLÁS és 1429-A ADATSZOLGÁLTATÁS a 2014. évi társasági adóról, a hitelintézeti járadékról, az energiaellátók jöv.adójáról, a hitelintézetek különadójáról, az inno. járulékról, ill. a szakképzési hozzájárulásról

Részletesebben

Középtávú előrejelzés a makrogazdaság és az államháztartás folyamatairól

Középtávú előrejelzés a makrogazdaság és az államháztartás folyamatairól Középtávú előrejelzés a makrogazdaság és az államháztartás folyamatairól Budapest Corvinus Egyetem Gazdaság- és Társadalomstatisztikai Elemző és Kutató Központ Budapest, 2017. október 12. Célkitűzések

Részletesebben

Készítette: Nagypál Imre Pécs, november 29.

Készítette: Nagypál Imre Pécs, november 29. A kisadózó vállalkozások tételes adója és a kisvállalati adó 2014. évi változásai Készítette: Nagypál Imre Pécs, 2013. november 29. Jogszabályi hely A 2012. évi XCLVII. tv. a kisadózó vállalkozások tételes

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Heves megye, 2010/1

Statisztikai tájékoztató Heves megye, 2010/1 Központi Statisztikai Hivatal Internetes kiadvány www.ksh.hu 2010. június Statisztikai tájékoztató Heves megye, 2010/1 Tartalom Bevezető...2 Ipar...2 Építőipar...3 Idegenforgalom...3 Gazdasági szervezetek...4

Részletesebben

I. Általános szabályok

I. Általános szabályok Pusztaszabolcs Nagyközségi Önkormányzat 19/1995.(XII. 28.) Kt. számú rendelete A helyi adókról Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg A szöveg hatályos: 2004. január 1-től (Módosították: 12/1997.(VI.

Részletesebben

Projekt azonosítószáma: TÁMOP / vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik DOKUMENTUM 5.

Projekt azonosítószáma: TÁMOP / vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik DOKUMENTUM 5. Projekt azonosítószáma: TÁMOP-4.1.1-08/1-2009-005 vagy, attól függően melyik projekthez kapcsolódik Projekt azonosítószáma: TÁMOP-4.1.1/A-10/1/KONV-2010-0019 DOKUMENTUM 5. Foglalkoztatottság és munkanélküliség

Részletesebben

Adózási alapismeretek 4. konzultáció. Társasági adó

Adózási alapismeretek 4. konzultáció. Társasági adó Adózási alapismeretek 4. konzultáció Társasági adó A törvény 1996. évi LXXXI. törvény a társasági és osztalékadóról Az állami feladatok ellátásához szükséges bevételek biztosítása, a vállalkozások kedvező

Részletesebben

Inflációs és növekedési kilátások: Az MNB aktuális előrejelzései Hamecz István

Inflációs és növekedési kilátások: Az MNB aktuális előrejelzései Hamecz István Inflációs és növekedési kilátások: Az MNB aktuális előrejelzései Hamecz István ügyvezető igazgató ICEG - MKT konferencia, Hotel Mercure Buda, 2003. Június 18 1 Az előadás vázlata Az MNB előrejelzéseiről

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR. Jelentés a beruházások évi alakulásáról. Tartalom. 1. Összefoglalás Gazdasági környezet...2

STATISZTIKAI TÜKÖR. Jelentés a beruházások évi alakulásáról. Tartalom. 1. Összefoglalás Gazdasági környezet...2 2014. május Jelentés a beruházások 2013. évi alakulásáról STATISZTIKAI TÜKÖR Tartalom 1. Összefoglalás...2 2. Gazdasági környezet...2 3. Nemzetközi kitekintés...2 4. Beruházások, 2003 2013...3 5. Beruházások

Részletesebben

Bruttó hazai termék, IV. negyedév

Bruttó hazai termék, IV. negyedév Közzététel: 11. március 11. Sorszám: 43. Következik: 11. március 11., Fogyasztói árak, 11. február Bruttó hazai termék, 1. IV. Magyarország bruttó hazai terméke 1 IV. ében 1,9%-kal, a naptárhatás kiszűrésével

Részletesebben

Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület. 1013 Budapest, Pauler utca 11. 2011.01.01-2011.12.31

Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület. 1013 Budapest, Pauler utca 11. 2011.01.01-2011.12.31 1013 Budapest, Pauler utca 11. 2011.01.01-2011.12.31 A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek Egyszerűsített éves beszámolója Kelt: Budapest 2012.április 21. egyéb szervezet vezetője Statisztikai

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Bács-Kiskun megye, 2013/1

Statisztikai tájékoztató Bács-Kiskun megye, 2013/1 Statisztikai tájékoztató Bács-Kiskun megye, 2013/1 Központi Statisztikai Hivatal 2013. június Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 3 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 5 Beruházás...

Részletesebben

1. ábra: Az agrárgazdaság hitelállományának megoszlása, IV. negyedévben. Agrárgazdaság hitelállománya. 1124,9 milliárd Ft

1. ábra: Az agrárgazdaság hitelállományának megoszlása, IV. negyedévben. Agrárgazdaság hitelállománya. 1124,9 milliárd Ft 441,2 458,3 508,8 563,3 605,0 622,5 644,7 610,7 580,4 601,9 625,3 623,0 Az agrárfinanszírozás aktuális helyzete az AM adatgyűjtése alapján (2018. IV. negyedév) Az agrárgazdaság egyéni és társas vállalkozásainak

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. a hitelintézetekről 1 a III. negyedév végi 2 prudenciális adataik alapján

SAJTÓKÖZLEMÉNY. a hitelintézetekről 1 a III. negyedév végi 2 prudenciális adataik alapján SAJTÓKÖZLEMÉNY a hitelintézetekről 1 a 2014. III. negyedév végi 2 prudenciális adataik alapján Budapest, 2014. november 24. A hitelintézetek mérlegfőösszege 2014. III. negyedévben 5,6%-kal növekedett,

Részletesebben

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása II. negyedév 1

Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása II. negyedév 1 Értékpapír-állományok tulajdonosi megoszlása 2003. II. 1 A II. ben az értékpapírpiac általunk vizsgált egyetlen szegmensében sem történt lényeges arányeltolódás az egyes tulajdonosi szektorok között. Az

Részletesebben

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET GSM FOREVER KFT év

KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET GSM FOREVER KFT év KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLET GSM FOREVER KFT 2015. év 1 I. ÁLTALÁNOS KIEGÉSZÍTÉSEK A GSM_Forever Korlátolt Felelősségű Társaságot (9021 Győr, Kisfaludy u. 15.) a Győr-Moson- Sopron Megyei Cégbíróság 2010. augusztus

Részletesebben

Központi Statisztikai Hivatal

Központi Statisztikai Hivatal Központi Statisztikai Hivatal A 2003-ra vonatkozó nonprofit-adatgyűjtés legfontosabb megállapításai A Központi Statisztikai Hivatal 2004-ben, három év után ismét teljes körű adatgyűjtést hajtott végre

Részletesebben

MAGYAR VIDÉK HITELSZÖVETKEZET V.A.

MAGYAR VIDÉK HITELSZÖVETKEZET V.A. MAGYAR VIDÉK HITELSZÖVETKEZET V.A. Székhely: 7623 Pécs, Köztársaság tér 2. Adószám: 11017897-2-02 KSH: 11017897-6419-122-02 Cg.: 02-02-060334 Honlap: www.mvhsz.hu ELŐTERJESZTÉS Beszámoló a Magyar Vidék

Részletesebben

- 1 - Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Munkaügyi Központ Sátoraljaújhelyi Kirendeltség TÁJÉKOZTATÓ. a munkanélküliség városi, térségi alakulásáról

- 1 - Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Munkaügyi Központ Sátoraljaújhelyi Kirendeltség TÁJÉKOZTATÓ. a munkanélküliség városi, térségi alakulásáról - 1 - Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Munkaügyi Központ i Kirendeltség TÁJÉKOZTATÓ a munkanélküliség városi, térségi alakulásáról, 2006. május 31. Napjaink gyorsan változó világában a munkahely megszerzése

Részletesebben

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42

STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 2015. március Tartalom A GAZDASÁGI FOLYAMATOK REGIONÁLIS KÜLÖNBSÉGEI, 2013 STATISZTIKAI TÜKÖR 2012/42 VI. évfolyam 42. szám Bevezető...2 Összefoglalás...3 Gazdasági fejlettség, a gazdaság ágazati szerkezete...5

Részletesebben

SAJTÓKÖZLEMÉNY. a hitelintézetekről 1 a I. negyedév végi 2 prudenciális adataik alapján

SAJTÓKÖZLEMÉNY. a hitelintézetekről 1 a I. negyedév végi 2 prudenciális adataik alapján SAJTÓKÖZLEMÉNY a hitelintézetekről 1 a 2015. I. negyedév végi 2 prudenciális adataik alapján Budapest, 2015. május 29. A hitelintézetek mérlegfőösszege 2015. I. negyedévben 1,4%-kal csökkent, így 2015.

Részletesebben

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye február

Munkaerő-piaci helyzetkép. Csongrád megye február CSONGRÁD MEGYEI KORMÁNYHIVATAL Munkaügyi Központ Munkaerő-piaci helyzetkép Csongrád megye 2011. február 6721 Szeged, Bocskai u. 10-12. +36 (62) 561-561 +36 (62) 561-512 www.csmkh.hu csongradkh-mk@lab.hu

Részletesebben

MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA. Országos Szakmai Tanulmányi Verseny. Elődöntő KOMPLEX ÍRÁSBELI FELADATSOR MEGOLDÁSA

MAGYAR KERESKEDELMI ÉS IPARKAMARA. Országos Szakmai Tanulmányi Verseny. Elődöntő KOMPLEX ÍRÁSBELI FELADATSOR MEGOLDÁSA MAGYAR KERESKEDELM ÉS PARKAMARA Országos Szakmai Tanulmányi Verseny Elődöntő KOMPLEX ÍRÁSBEL FELADATSOR MEGOLDÁSA Szakképesítés: SZVK rendelet száma: Komplex írásbeli: A kereskedelmi vállalkozás gazdálkodása

Részletesebben

MKIK Gazdaság- és Vállalkozáselemzési KHT 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 6-8. V. 522.

MKIK Gazdaság- és Vállalkozáselemzési KHT 1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 6-8. V. 522. 2001. májusában a gazdasági folyamatokban nem történt jelentős változás. Folytatódott az ipari termelés növekedésének lassulása, kissé romlott a külkereskedelmi mérleg és a folyó fizetési mérleg is a tavaly

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Hajdú-Bihar megye, 2013/4

Statisztikai tájékoztató Hajdú-Bihar megye, 2013/4 2014. március Statisztikai tájékoztató Hajdú-Bihar megye, 2013/4 Tartalom Összefoglalás... 2 Demográfiai helyzet... 3 Munkaerőpiac... 3 Gazdasági szervezetek... 6 Beruházás... 7 Mezőgazdaság... 8 Ipar...

Részletesebben

Adóvilág 2009. november XIII. Évfolyam 12. szám

Adóvilág 2009. november XIII. Évfolyam 12. szám Kis adók helyzete 2008-ban Adóvilág 2009. november XIII. Évfolyam 12. szám Az Adó- és Pénzügyi Ellenôrzési Hivatalhoz az úgynevezett kis adókból közel 8 százalékkal nagyobb összeg folyt be 2008-ban, mint

Részletesebben

Helyzetkép 2013. november - december

Helyzetkép 2013. november - december Helyzetkép 2013. november - december Gazdasági növekedés Az elemzők az év elején valamivel optimistábbak a világgazdaság kilátásait illetően, mint az elmúlt néhány évben. A fejlett gazdaságok növekedési

Részletesebben

10. A mai magyar társadalom helyzete. Kovács Ibolya szociálpolitikus

10. A mai magyar társadalom helyzete. Kovács Ibolya szociálpolitikus 10. A mai magyar társadalom helyzete Kovács Ibolya szociálpolitikus Népességi adatok Magyarország népessége 2014. január 1-jén 9 877 365 fő volt, amely 1981 óta a születések alacsony, és a halálozások

Részletesebben

Féléves gazdasági és foglalkoztatási gyorsjelentés IV. negyedév I. negyedév

Féléves gazdasági és foglalkoztatási gyorsjelentés IV. negyedév I. negyedév Foglalkoztatási Paktum Békés Megyében TOP-5.1.1-15-2016-00001 Féléves gazdasági és foglalkoztatási gyorsjelentés 2017. IV. 2018. I. Készítette: Békés Megyei Paktumiroda 2018 1. Bevezetés a gyorsjelentés

Részletesebben