Osztályfőnöki nevelési terv

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Osztályfőnöki nevelési terv"

Átírás

1 Osztályfőnöki nevelési terv Az osztályfőnöki helyi tanterv a NAT szempontjait figyelembe véve készült. Az osztályfőnöki munka a pedagógiai tevékenységben kiemelkedően fontos helyet foglal el, a nevelési folyamat minden területére kiterjed. A fiatalok osztályközösségi létének keretét általában az osztályfőnök teremti meg. Ő a különböző szintű személyes kapcsolatok segítője, fejlesztője is. Az átalakuló iskolarendszerben az osztályfőnöki feladatok bővülnek. Az osztályfőnök személyisége és elhivatottsága döntő súllyal alakítja a gyerekekben kialakuló, formálódó valóságképet. Munkálkodása nyomán válnak konkrét közösségi tevékenységgé a szaktanárok tanórán túlnövő elképzelései, a különböző iskolai programkínálatok. A tanulók számos attitűdjének alakításán túl a szülők hozzáállását is befolyásolhatja igényessége, értékrendje. Az osztályfőnöki munkára hatással van az adott társadalmi és gazdasági környezet, amely a család és az iskola életét egyaránt módosítja. A megvalósítandó célok, feladatok a nevelési programmal összhangban a pozitív emberi értékek fejlesztésére irányulnak, mely folyamat eredményeként testileg lelkileg egészséges stabil, autonóm személyiséggé formálódik a fiatal, aki képes megfelelni a minőségileg új elvárásoknak, a piacgazdaság igényeinek. Az osztályfőnöki tevékenység színtere az osztályfőnöki óra, melynek feladata, hogy segítse a tanulókat önismeretük, személyiségük fejlesztésében, önnevelési igényük felkeltésében, testi lelki egészségük megóvásában, tanulás-módszertani ismereteik bővítésében, életpályájukra való felkészülésükben, hogy képesek legyenek harmonikus társas és párkapcsolatok kialakítására, társadalmi környezetük eseményeinek megértésében, világképük formálásában, nemzeti hagyományaink megismerésében, ápolásában, a szociális képességek fejlesztésében, felelős állampolgárrá és Európai Uniós állampolgárrá nevelésükben, környezetük alakításában, a környezettudatos életmód megismerésében, az egész életen át tartó tanulásra való felkészülésükben, a gazdálkodás és a pénz világára vonatkozó tudás elsajátítására, a médiatudatosságra való nevelésben. A feldolgozásra szánt témakörök a négy évfolyamon túlnyomórészt azonosak, de tartalmuk a nevelési céloknak megfelelően változnak.

2 Témakörök Egészségfejlesztés Olyan életmódbeli alternatívákat kell felkínálni, amelyekkel azonosulva az egyéneknek lehetőségük nyílik az egészségesebb életforma kiválasztására. Az egészségmegőrzés a mindennapi élet része kell, hogy legyen, mely messzemenően figyelembe veszi az egyén szociális és gazdasági helyzetét, mentális és fizikai kapacitását. Személyiségfejlesztés, önismeret Arra kell törekedni, hogy a különböző szintű adottságokkal, eltérő mértékű fejlődésű és érdeklődésű tanulók személyiségüket spontán tapasztalataikkal összhangban, szervezett ismeretközvetítéssel minél teljesebben bontakoztathassák ki. Közösségfejlesztés Minden tanuló ismerje meg a társas együttélés alapvetőszabályait, melyek elengedhetetlenek a közösségben való harmonikus kapcsolatok kialakításához. A tanulás tanulása A személyiségjegyekkel összehangolt egyéni tanulási módszerek, eljárások kialakítása az egyes tantárgyak sajátosságainak figyelembe vételével; felkészítés az élethosszig tartó tanulásra. Jelenismeret, felelős állampolgár nevelése A tanulók tudjanak eligazodni a jelen társadalomban, legyen saját álláspontjuk. Ismerjék jogaikat és kötelességeiket (az iskolában és a társadalomban), ismerjék fel a demokrácia értékeit, konstruktívan viszonyuljanak a környezetükhöz. Globális problémák Érdeklődjenek a világ dolgai iránt, lássák be egyéni felelősségüket, ismerjék fel a környezetvédelem, és a fenntartható Óraszámok osztály fejlődés fontosságát. Egyéb témák Aktuális feladatok Összesen:

3 9. osztály Fejlesztési cél: Egészséges életmódok és a serdülés beszélgetések, Témák: Felfogások az egészségről Az ifjúságvédelmi Felfogások az életmódról felelős Vigyázat serdülök! I-II. bemutatása Ki számít kortársnak? I.-II. Beszélgetés az Kapcsolatok és a megjelenés iskolaorvossal Mi számít drognak legális és illegális Mi számít drognak? Alternatívák: testmozgás, kapcsolatok Kockázatok és veszélyek a biztonság megőrzése I-II. Változások és az egyensúly Egészségfejlesztés (12 óra) Személyiségfejlesztés, önismeret Közösségfejlesztés (4 óra) A tanulás tanulása Jelenismeret, felelős állampolgár nevelése (3 óra) Fejlesztési cél: A személyiség kibontakoztatása az önismeret fejlesztésével Témák: A serdülőkor testi-lelki adottságai Az önismeret fejlesztése Társas kapcsolatok: beilleszkedés a középiskolai közösségbe Konfliktusok kezelése az új környezetben Fejlesztési cél: A közösség kialakulása feltételeinek, motivációinak megismerése Témák: Közös érdek, közös cél, értékrend és tudat, mely kialakítja és összetartja a közösséget Az iskola és az osztály, mint közösségfejlesztő színtér A diákönkormányzat, mint közösségfejlesztő szervezet Az egyén helye a közösségben Fejlesztési cél: Az egyes tantárgyak tanulását segítő ötletek, eljárások megismerése Témák: Az eredményes tanulás mentálhigiénés feltételei, Képességfejlesztés, az egyes tárgyakhoz kapcsolódó speciális technikák elsajátítása Fejlesztési cél: a jelen eseményei közötti eligazodás segítése, az önálló véleményalkotás igényének kialakítása, A jogok és kötelességek megismerése Témák: A történelmi múlt és a jelen kapcsolata Az alkotmányosság, törvényesség, az állampolgári jogok, kötelességek Az Emberi Jogok Európai Egyezménye Az EU Szaktanárok, iskolaorvos ill. külső szakember bevonása, Ismeretterjesztő filmek, beszélgetés beszélgetések, a diákönkormányzatot segítő tanár illetve vezető diák bevonása Szaktanárok bevonásával megkeresni a tantárgyak legeredményesebb tanulási módszerét beszélgetés, vita, Szemelvények az Alkotmányból, adótörvényekből, Diákjogok

4 Alapjogi Chartája Fejlesztési cél: Környezetünk megóvása Beszélgetés Témák: A természeti környezet védelme, az filmvetítés ökológiai egyensúly nyomán Globális problémák Egyéb témák (3 óra) Iskolánk névadója, hagyományai Aktuális feladatok Fejlesztési cél: Hagyománytisztelet, hagyományápolás, az összetartozás fontossága Témák: Péchy Mihály élete, munkássága Mit jelent péchys diáknak lenni? Debrecen élete, nevezetességei Az iskola jubileumi évkönyve alapján Volt diákok meghívása Városi séta

5 10. osztály Fejlesztési cél: Nyomás alatt helyem a Szociometriai világban én és mások felmérés Témák: Elvárások: társadalom, család, készítése és kortárscsoport, média elemzése A család hatása az életmódra I-II. Beszélgetések Kortársak hatása az életmódra I-II. osztályszinten Mit üzen a média I-II. Szituációs Társadalmi elvárások I-II. játékok Társadalmi elvárások devianciák Kölcsönhatások Meg akarok felelni? Egészségfejlesztés (12 óra) Személyiségfejlesztés, önismeret Közösségfejlesztés (3 óra) A tanulás tanulása Jelenismeret, felelős állampolgár nevelése (4 óra) Fejlesztési cél: A serdülők értékrendjének fejlesztése, egészséges, kulturált életmódra törekvésének motiválása Témák: A megismerés, az értelmes tanulás és az ismeretszerzés öröme A műveltség és kultúra szerepe életünkben Az egészséges, kulturált életmód ismérvei, fogyasztóvédelmi nevelés A társas kapcsolatok kultúrája: viselkedési és illemszabályok, erkölcsi ismeretek. Fejlesztési cél: A közösség és egyén viszonya Témák: A közösség hatása az egyénre, a közösség eszméinek elfogadása, ill. elutasítása Az egyén beilleszkedése a közösségbe, azonosulás és alkalmazkodás Az egyén hatása a közösségre, domináns egyéniségek, közösségformáló tulajdonságok Fejlesztési cél: A képességfejlesztő technikák megismerése a hatékonyabb tanulás érdekében Témák: A tanulási módok, szokások, technikák megvitatása Az önellenőrzés, mint módszer kialakítása Új információ-hordozók felhasználása, könyvtárhasználat Fejlesztési cél: Eligazodás a jelen társadalom viszonyaiban, igény és szándék a saját előítéletek leküzdésére Témák: Hazánk jelenlegi helyzete, belátható jövője Gazdasági változások, nemzetgazdasági mutatók Érdeklődés és fogékonyság a társadalom jelenségei, problémái iránt Nyitottság a hátrányos helyzetű rétegek nehézségei iránt beszélgetések, szituációs játékok, pozitív példák bemutatása beszélgetések, az osztályközösség kialakulását motiváló elemek felmérése beszélgetés, jó tanulók módszerei Képességfejlesztési gyakorlatok Aktuális téma megvitatása, véleményalkotás Szemelvények újságcikkek elemzése

6 Egyéb témák (3 óra) Pályaorientáció Aktuális feladatok Fejlesztési cél: Az egyéni vágyak és törekvések összehangolása a lehetőségekkel Témák: A szakmaválasztás küszöbén Az elképzelt hivatás összehasonlítása gyakorlati lehetőségekkel Globális problémák Fejlesztési cél: A világ problémái iránti felelősség belátása Témák: Felelősségvállalás a jövő generáció sorsáért Egyetemes emberi jogok; háború és béke Beszélgetés a szülők előzetes megkérdezése alapján Jelenleg folyó viszályok elemzése Az iskolában oktatott szakmák ismertetése a szakmai tanárok által

7 11. osztály Fejlesztési cél: Hogyan tovább? Melyik úton? Témák: A társadalmi együttélés szabályai. Gyakorlat Hogyan jönnek létre a szabályok? (Forrásmunka: A társadalmi normaalkotás folyamata (norma, Delphoi szabály, szokás) I-II. örökösei) Eltérés a szokásostól: táplálkozás I-II. Beszélgetések, Eltérés a szokásostól: Párkapcsolati minták tesztek Eltérés a szokásostól a szexualitás mindennapjai Eltérés a normáktól: alkohol és drog I-II. Következmények: deviáns karrierek Önismeret, kommunikáció, pályaválasztás Maradj a napos oldalon! Egészségfejlesztés (12 óra) Személyiségfejlesztés, önismeret Közösségfejlesztés (3 óra) Fejlesztési cél: A rendszeres önértékelés, a szociális és kommunikációs készségek fejlesztése Témák: Kritika önkritika önmagunk reális értékelése A szabályok, törvények szerepe a társadalomban Pozitív és negatív szociális minták megismerése, bűnmegelőzés A kommunikáció formái Fejlesztési cél: Különböző célú és feladatú közösségek megismerése, a viszonyok elemzése Témák: Az osztály tagjainak iskolán kívüli közösségeinek bemutatása egyénileg I.-II. Hétköznapi közösségek: család, egyház, sportkörök, egyesületek, korcsoportok, művészeti csoportok Játékok, tesztek, kommunikációs technikák gyakorlása. Ifjúságvédelmi felelős, ill. pszichológus bevonása beszélgetések, esetleg közösséglátogatás más intézményekben a szabadidőszervező segítségének bevonásával A tanulás tanulása Fejlesztési cél: a személyiségjegyekkel összehangolt egyéni tanulási módszerek, eljárások elmélyítése valamennyi tantárgyban, az élethosszig tartó tanulás szükségességének felismerése Témák: a kudarcok okainak kezelése, saját felelősség belátása, a tanulságok hasznosítása az önnevelésben. A dinamikus munkaerőpiac munkaerő-igénye, munkanélküliség. A sikertelenség okainak feltárása önként jelentkező tanulókkal, beszélgetés. Statisztika: az állástalanok iskolai végzettsége

8 Fejlesztési cél: a társadalmi és gazdasági Aktuális politikai viszonyok közötti eligazodás képességének vagy gazdasági kifejlesztése, a demokrácia, mint érték téma, esemény elfogadása. A demokrácia működésének feldolgozása, játékszabályai alkotásához szükséges szemlélet értékelése. kialakulása. Témák: Aktuális politikai vagy gazdasági téma; Kommunikációs az össztársadalmi, a helyi réteg, illetve az tréning egyén érdekeinek összehangolása, gyermeki jogok, emberi jogok, diákjog, személyiségi jog tisztelete, kisebbségi vélemények létjogosultságának elismerése. Jelenismeret, felelős állampolgár nevelése (4 óra) Globális problémák Egyéb témák (3 óra) Pályaorientáció Aktuális feladatok Fejlesztési cél: a szűkebb és tágabb világ dolgai iránti érdeklődés és a tájékozódási igény felkeltése. Témák: európai identitástudat, európai hagyományok, az európai kulturális örökség, hazánk és környezetünk sajátos problémái, kapcsolatok a világgal. INTERNET Fejlesztési cél: a pályaválasztás, a pályakezdés gondjaiban való eligazodás képességének fejlesztése Témák: tájékozódás a munkaerőpiacon, álláskeresési módszerek, technikák, álláskeresés során követendő magatartási és viselkedési normák Kiselőadások, viták, anyaggyűjtés Internetről Meghívott vendég a munkaügyi központból.

9 12. osztály Egészségfejlesztés (10 óra) Fejlesztési cél: Felelősség a közösségért Témák: A felnőtté válás folyamata a döntések tükrében, pályaválasztás Döntések, döntések! Döntések életmódomban: kapcsolatok Döntések életmódomban: táplálkozás, mozgás, személyes higiéné A döntések hatása: rövid távon hosszú távon Hogyan képzelem el a családom? Hogyan képzelem a munkám? Közösségért érzett felelősség: a környezet Egészséges életmódok és az életminőség Helyem a világban Pályaválasztási szakember meghívása, Videofilmek Szituációs játékok Élettörténetek elemzése Személyiségfejlesztés, önismeret (4 óra) Fejlesztési cél: A felnőtt életmód, a családi és a szakmai élet megalapozásának valamint a szabályhasználat képességének fejlesztése Témák: Az egyén értéke, értékelése a társadalomban Az ideális és a reális munka, munkahely és munkavállaló A karrier és a család összeegyeztetése Az önképzés, továbbképzés fontossága Várható konfliktusok az első munkahelyen Egyéni vélemények elemzése, véleményalkotás Viták, beszélgetések a felnőttek tapasztalatainak felhasználásával Közösségfejlesztés (3 óra) Fejlesztési cél: Az együvé tartozás, az egymásért való felelősség érzésének erősítése Témák: A barátság, mint közösségfejlesztő elem Az osztályközösség kialakulásának áttekintése, az egyén fejlődése A közösség egyéni támogatási lehetőségei a közös cél elérése érdekében, team-munka beszélgetések A tanulás tanulása Fejlesztési cél: az érettségire történő felkészülés leghatékonyabb módszerének kialakítása a tanulók számára Témák: Tanulás és teljesítmény az érettségire történő felkészülés folyamatában Elvárások és teljesítmény: érettségi vizsgán, versenyeken Az érettségi vizsgaszabályzat megismertetése

10 Fejlesztési cél: a végzős diákok érdeklődésének Aktuális fejlesztése hazánk és a nagyvilág dolgai iránt, események megaz erkölcsös és kulturált politizálás képessége vitatása igényének fejlesztése Kommunikációs Témák: Aktuális társadalmi és gazdasági tréning a események tárgyalási Tévedés belátásának készsége, az ésszerű technikák kompromisszumra való alkalmasság, a elsajátítására konszenzuskeresés technikái Jelenismeret, felelős állampolgár nevelése (3 óra) Globális problémák Fejlesztési cél: a honvédő hadsereg szükségességének elfogadása, a haza védelme minden állampolgár alapvető kötelessége Témák: Honvédelem és erőszakmentesség Látogatás egy katonai alakulatnál Egyéb témák (3 óra) Életpálya-építés Aktuális feladatok Fejlesztési cél: a pályakezdéshez kapcsolódó legfontosabb teendők és problémák megismerése. A munkába való beilleszkedés állandó folyamat, életstádiumok egész sorában alakul ki. Témák: Szakmai önéletrajzok tartalma, formája Pályázatkészítés, munkaviszonnyal kapcsolatos fogalmak megismerése, a munkavégzés alapvetőbb szabályai A munkanélküliség problémái, a pályakezdőket megillető munkanélküli ellátások, a továbbképzés, átképzés lehetőségei Szakmai önéletrajz, pályázat készítése, Munkaügyi szakember, ill. néhány éve munkába állt volt tanítvány meghívása

VÁLTOZÁSOK ÉS EREDMÉNYESSÉG: A DÉLUTÁNIG TARTÓ ISKOLA BEVEZETÉSÉNEK INTÉZMÉNYI TAPASZTALATAI

VÁLTOZÁSOK ÉS EREDMÉNYESSÉG: A DÉLUTÁNIG TARTÓ ISKOLA BEVEZETÉSÉNEK INTÉZMÉNYI TAPASZTALATAI XXI. Századi Közoktatás (fejlesztés, koordináció) II. szakasz TÁMOP-3.1.1-11/1-2012-0001 EREDMÉNYESSÉG ÉS TÁRSADALMI BEÁGYAZOTTSÁG (TÁMOP 3.1.1. / 4.2.1.) VÁLTOZÁSOK ÉS EREDMÉNYESSÉG: A DÉLUTÁNIG TARTÓ

Részletesebben

Esti 11. A területi fejlettség különbség jellemzői, az eltérő gazdasági fejlettség okainak feltárása; a regionális politika lényegének megértése.

Esti 11. A területi fejlettség különbség jellemzői, az eltérő gazdasági fejlettség okainak feltárása; a regionális politika lényegének megértése. Esti 11. Óra Tananyag Fejlesztési cél, kompetenciák Tanulói tevékenységek /Munkaformák Felhasznált eszközök 1. Év eleji ismétlés Az Európai Unió (Tk.:32-40.) Az együttműködés kialakulását és elmélyítését

Részletesebben

Festetics Kristóf ÁMK Pókaszepetk Óvoda iskola átmenet segítő mikro-csoport

Festetics Kristóf ÁMK Pókaszepetk Óvoda iskola átmenet segítő mikro-csoport Festetics Kristóf ÁMK Pókaszepetk Óvoda iskola átmenet segítő mikro-csoport Tagjai: Célok: Szocializációs különbségek csökkentése Óvoda és iskola nevelési stratégiájának, módszertanának egymáshoz való

Részletesebben

Tildy Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Helyi tanterv 1-4. évfolyam 2014. TANULÁSMÓDSZERTAN. 1-4. évfolyam

Tildy Zoltán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Helyi tanterv 1-4. évfolyam 2014. TANULÁSMÓDSZERTAN. 1-4. évfolyam TANULÁSMÓDSZERTAN A tanulási folyamat születésünktől kezdve egész életünket végigkíséri, melynek környezete és körülményei életünk során gyakran változnak. A tanuláson a mindennapi életben elsősorban az

Részletesebben

MI AZ A TÁPLÁLKOZÁSI PIRAMIS?

MI AZ A TÁPLÁLKOZÁSI PIRAMIS? MI AZ A TÁPLÁLKOZÁSI PIRAMIS? Az egészséges táplálkozás alapjai a tápanyagok ismertetése és szerepe, a táplálkozási piramis ÉVFOLYAM: 1 2. TANÁRI SEGÉDLET TANÁRI SEGÉDLET A TÉMA FELDOLGOZÁSÁHOZ ÉVFOLYAM:

Részletesebben

MIÉRT FONTOS A HELYES TESTTARTÁS?

MIÉRT FONTOS A HELYES TESTTARTÁS? MIÉRT FONTOS A HELYES TESTTARTÁS? A biomechanikailag helyes testtartás, tartáskorrekció ÉVFOLYAM: 3 6. TANÁRI SEGÉDLET TANÁRI SEGÉDLET A TÉMA FELDOLGOZÁSÁHOZ ÉVFOLYAM: 3-6. AZ ÓRA TÉMÁJA: A biomechanikailag

Részletesebben

MILYEN A KIEGYENSÚLYOZOTT ÉTREND?

MILYEN A KIEGYENSÚLYOZOTT ÉTREND? MILYEN A KIEGYENSÚLYOZOTT ÉTREND? Az egészséges táplálkozás alapjai a tápanyagok ismertetése és szerepe, a táplálkozási piramis ÉVFOLYAM: 3 6. TANÁRI SEGÉDLET TANÁRI SEGÉDLET A TÉMA FELDOLGOZÁSÁHOZ ÉVFOLYAM:

Részletesebben

Felkészülés a mesterpedagógus, kutatópedagógus fokozat elérésére

Felkészülés a mesterpedagógus, kutatópedagógus fokozat elérésére Felkészülés a mesterpedagógus, kutatópedagógus fokozat elérésére Speciális kompetenciák, dokumentumok Serfőző Mónika ELTE TÓK Mesterpedagógus fokozat (teljes minősítési eljárás) Felkészülési szakasz tervezés

Részletesebben

Óravázlat. A szakmai karrierépítés feltételei és lehetőségei. Milyen vagyok én? Én és te. heterogén csoportmunka

Óravázlat. A szakmai karrierépítés feltételei és lehetőségei. Milyen vagyok én? Én és te. heterogén csoportmunka Óravázlat Tantárgy: Téma: Résztémák: osztályfőnöki A szakmai karrierépítés feltételei és lehetőségei Önismeret Milyen vagyok én? Én és te Időigény: Munkaforma: 1 óra frontális osztálymunka heterogén csoportmunka

Részletesebben

MIT VÁR EL A PSZICHOLÓGUS A JÓ KRESZTŐL? ARANYOS JUDIT közlekedés szakpszichológus

MIT VÁR EL A PSZICHOLÓGUS A JÓ KRESZTŐL? ARANYOS JUDIT közlekedés szakpszichológus MIT VÁR EL A PSZICHOLÓGUS A JÓ KRESZTŐL? ARANYOS JUDIT közlekedés szakpszichológus KRESZ: Közúti Rendelkezések Egységes Szabályozása, 1975 óta: rendeletekbe foglalt szabálygyűjtemény, mely a közlekedést

Részletesebben

MILYEN A HELYES TESTTARTÁS?

MILYEN A HELYES TESTTARTÁS? MILYEN A HELYES TESTTARTÁS? A biomechanikailag helyes testtartás, tartáskorrekció ÉVFOLYAM: 7 8. TANÁRI SEGÉDLET TANÁRI SEGÉDLET A TÉMA FELDOLGOZÁSÁHOZ ÉVFOLYAM: 7-8. AZ ÓRA TÉMÁJA: A biomechanikailag

Részletesebben

Vezetőtárs értékelő kérdőív

Vezetőtárs értékelő kérdőív Vezetőtárs értékelő kérdőív Kérdőív megnevezése Jele, kódja Vezetőtárs értékelő kérdőív 11_Ovodavezetőtárs_Ért Önértékelés Értékelés Kérjük a megfelelőt aláhúzni! sorsz Megnevezés Adat 1. Óvodavezető neve

Részletesebben

Az affektív tényezők hatása a tanulmányi eredményességre Zsolnai Anikó

Az affektív tényezők hatása a tanulmányi eredményességre Zsolnai Anikó Diagnosztikus mérések fejlesztése (TÁMOP 3.1.9/08/01) Az affektív tényezők hatása a tanulmányi eredményességre Zsolnai Anikó Oktatáselméleti Kutatócsoport A tanulást befolyásoló affektív tényezők Szociális

Részletesebben

A környezettan tantárgy intelligencia fejlesztő lehetőségei

A környezettan tantárgy intelligencia fejlesztő lehetőségei A környezettan tantárgy intelligencia fejlesztő lehetőségei Készítette: Pék Krisztina biológia környezettan szak Belső konzulens: Dr. Schróth Ágnes Külső konzulens: Dr. Széphalmi Ágnes A szakdolgozatom

Részletesebben

Az Egyezmény előtti törvényi szabályozás

Az Egyezmény előtti törvényi szabályozás 24. cikk Oktatás Az Egyezmény előtti törvényi szabályozás Magyarország Alkotmánya Az Alkotmány 67. paragrafusának 1. és 2. bekezdése kimondja, hogy minden gyermeknek joga van a családja, az állam és a

Részletesebben

tartalmi szabályozók eredményesebb

tartalmi szabályozók eredményesebb Rövid távú, átmeneti intézkedések a tartalmi szabályozók eredményesebb alkalmazására Konkrét javaslatok 1. NAT és a kerettanterv heti összóraszámainak harmonizációja 2. Kerettantervek helyi alkalmazásának

Részletesebben

József Nádor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (ÖKO Iskola) Pedagógiai program

József Nádor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (ÖKO Iskola) Pedagógiai program József Nádor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola (ÖKO Iskola) Pedagógiai program 2013 Tartalomjegyzék I. ISKOLÁNK NEVELÉSI PROGRAMJA 1 1. Pedagógiai alapelveink 1 2. Személyiségfejlesztéssel

Részletesebben

Helyi tanterv az alapfokú

Helyi tanterv az alapfokú Bolyai János Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény 4032 Debrecen, Bolyai u. 29.sz. Tel.: (52) 420-377 Tel./fax: (52) 429-773 Email: bolyai29@axelero.hu Helyi tanterv az alapfokú

Részletesebben

I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve

I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve A Szekszárdi I. Béla Gimnázium Helyi Tanterve Osztályfőnöki Készítette: a gimnázium nevelési szakmai munkaközössége 2015. 1 Tartalom Osztályfőnöki... 3 2 Osztályfőnöki Az osztályfőnöki óra célja - A tanulók

Részletesebben

A HERMAN OTTÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS MUNKÁCSY MIHÁLY ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

A HERMAN OTTÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS MUNKÁCSY MIHÁLY ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY PEDAGÓGIAI PROGRAMJA A HERMAN OTTÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS MUNKÁCSY MIHÁLY ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2013 1 Tartalom Bevezető 4 Helyzetelemzés 5 Az iskola nevelési programja 9 1. A nevelő-oktató

Részletesebben

Tradicionális értékek szerepe és védelme a falusi turizmusban. Dr. Szalók Csilla Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége 2015. december 14.

Tradicionális értékek szerepe és védelme a falusi turizmusban. Dr. Szalók Csilla Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége 2015. december 14. Tradicionális értékek szerepe és védelme a falusi turizmusban Dr. Szalók Csilla Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége 2015. december 14. Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége - FATOSZ 1994 óta

Részletesebben

Néprajzi Múzeum. Új hely Új épület(ek) Új elképzelések. Museum 2.0 2016.04.26

Néprajzi Múzeum. Új hely Új épület(ek) Új elképzelések. Museum 2.0 2016.04.26 Néprajzi Múzeum Új hely Új épület(ek) Új elképzelések A Néprajzi Múzeum nyitott kulturális tér, ahol összeér a múlt a mával, a tudomány a tanítással, ahol kultúrák és generációk találkoznak és beszélnek

Részletesebben

INTELLIGENCIÁK A VEZETÉSBEN

INTELLIGENCIÁK A VEZETÉSBEN HATÉKONY VEZETÉS INTELLIGENCIÁK A VEZETÉSBEN D R. F I N N A H E N R I E T T A ÉRZELMI INTELLIGENCIA G OLEMAN Csernus http://www.youtube.com/watch?v=ouy4qcvfy28 NAGY IGAZSÁGOK (?) A jó vezetői teljesítményben

Részletesebben

Vizuális- és környezetkultúra tanári szak mesterképzés A VIZUÁLIS- ÉS KÖRNYEZETKULTÚRA TANÁR SZAK BEMUTATÁSA UTOLJÁRA INDÍTVA 2016. 09.01.

Vizuális- és környezetkultúra tanári szak mesterképzés A VIZUÁLIS- ÉS KÖRNYEZETKULTÚRA TANÁR SZAK BEMUTATÁSA UTOLJÁRA INDÍTVA 2016. 09.01. kultúra szak mesterképzés A VIZUÁLIS- ÉS KÖRNYEZETKULTÚRA TANÁR SZAK BEMUTATÁSA UTOLJÁRA INDÍTVA 2016. 09.01. Célkitűzések: A képzés célja a Képi ábrázolás alapképzésben (Ba) vagy más, a szaktel kompatibilis

Részletesebben

proability projekt Tananyagfejlesztés Toarniczky Andrea, PhD Primecz Henriett PhD Csillag Sára PhD

proability projekt Tananyagfejlesztés Toarniczky Andrea, PhD Primecz Henriett PhD Csillag Sára PhD proability projekt Tananyagfejlesztés Toarniczky Andrea, PhD Primecz Henriett PhD Csillag Sára PhD Kiinduló problémakör Az integrációt gátló tényezők Gyakorlati akadályok (Könczei és tsai 2002) (1) a megfelelő

Részletesebben

Közhasznúsági Beszámoló. Egry József Általános Iskola. Tolnai Alapítvány

Közhasznúsági Beszámoló. Egry József Általános Iskola. Tolnai Alapítvány Közhasznúsági Beszámoló 2012 Egry József Általános Iskola Tolnai Alapítvány Adószám: 18953305-1-20 8360 Keszthely, Vásár tér 10. Keszthely,2013.02.15. 1 Közhasznúsági melléklet részei 1. Az alapítvány

Részletesebben

A fiatalok pénzügyi kultúrája Számít-e a gazdasági oktatás?

A fiatalok pénzügyi kultúrája Számít-e a gazdasági oktatás? A fiatalok pénzügyi kultúrája Számít-e a gazdasági oktatás? XXXII. OTDK Konferencia 2015. április 9-11. Készítette: Pintye Alexandra Konzulens: Dr. Kiss Marietta A kultúrától a pénzügyi kultúráig vezető

Részletesebben

MUNKATERV A 2015/2016. ÉVRE PROGRAMOK, FOGLALKOZÁSOK, RENDEZVÉNYEK, ÜNNEPEK

MUNKATERV A 2015/2016. ÉVRE PROGRAMOK, FOGLALKOZÁSOK, RENDEZVÉNYEK, ÜNNEPEK IDŐPONT MUNKATERV A 2015/2016. ÉVRE PROGRAMOK, FOGLALKOZÁSOK, RENDEZVÉNYEK, ÜNNEPEK SZEPTEMBER 31.aug h 01.szept k Beköltözés a kollégiumba, szabályismertetés: házirend, napirend, baleset-, tűzvédelem,

Részletesebben

Raabe Klett Oktatási Tanácsadó és Kiadó Kft.

Raabe Klett Oktatási Tanácsadó és Kiadó Kft. Raabe Klett Oktatási Tanácsadó és Kiadó Kft. Bemutatkozás Cégünk több mint két évtizede nyomon követi az oktatás világát érintő szakmai változásokat. Innovatív szemléletű kiadványainkkal, továbbképzéseinkkel

Részletesebben

Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet fenntarthatósághoz kötődő tevékenységei. Dr. Pompor Zoltán mb. főigazgató-helyettes

Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet fenntarthatósághoz kötődő tevékenységei. Dr. Pompor Zoltán mb. főigazgató-helyettes Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet fenntarthatósághoz kötődő tevékenységei Dr. Pompor Zoltán mb. főigazgató-helyettes Tartalmi szabályozók (Nat, kerettanterv) Tartalomfejlesztés (papíralapú, digitális)

Részletesebben

Kérdőívek. Szigetszentmiklós, 2015. június

Kérdőívek. Szigetszentmiklós, 2015. június Kérdőívek Szigetszentmiklós, 2015. június Kitöltötték 100% 90% 80% 70% 60% 50% 40% 30% 20% 10% 0% 44% 39% 13% szülők diákok tanárok Szülői kérdőív: 13% 16 14 14 12 10 8 6 6 8 6 6 5 5 5 a b c ny 4 2 0 3

Részletesebben

TÁMOP-3.4.3/08/2-2009-0005 ZSENI-ÁLIS-a zalai tehetségekért EGYÉNI FEJLESZTÉSI TERV ANYANYELVI FEJLESZTÉSI PROGRAM

TÁMOP-3.4.3/08/2-2009-0005 ZSENI-ÁLIS-a zalai tehetségekért EGYÉNI FEJLESZTÉSI TERV ANYANYELVI FEJLESZTÉSI PROGRAM TÁMOP-3.4.3/08/2-2009-0005 ZSENI-ÁLIS-a zalai tehetségekért EGYÉNI FEJLESZTÉSI TERV ANYANYELVI FEJLESZTÉSI PROGRAM A tevékenység neve, címe: Anyanyelvi kultúra fejlesztése 4. osztályos tehetségígéreteknél

Részletesebben

15-19 20-24 25-29 igen nem

15-19 20-24 25-29 igen nem A vajdasági magyar fiatalok egészségvédő és egészségkárosító magatartása Mirnics Zsuzsanna MTT KRE BTK Háttér A társas dezintegráció elmélete szerint az elhúzódó társasági krízis a lakosságnál fokozott

Részletesebben

GAMÁSI ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA ÉS HELYI TANTERVE

GAMÁSI ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA ÉS HELYI TANTERVE 138001 Általános Iskola Gamás OM: 034109 8685 Gamás, Fő u. 94. Tel.: 85/428-123 GAMÁSI ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA ÉS HELYI TANTERVE " Nincs kikövezett út, egyenes pálya, biztos cél felé vezető

Részletesebben

Számítógép-használati szokások az általános iskolások körében

Számítógép-használati szokások az általános iskolások körében Generációk az információs társadalomban Infokommunikációs kultúra, értékrend, biztonságkeresési stratégiák Projekt záró workshop TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KONV-2010-0005 Program Számítógép-használati szokások

Részletesebben

61 140 01 0000 00 00 Felnőttoktató Felnőttoktató

61 140 01 0000 00 00 Felnőttoktató Felnőttoktató A /2007 (II. 27.) SzMM rendelettel módosított 1/2006 (II. 17.) OM rendelet Országos Képzési Jegyzékről és az Országos Képzési Jegyzékbe történő felvétel és törlés eljárási rendjéről alapján. Szakképesítés,

Részletesebben

PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM VITÉZ JÁNOS GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAM ESZTERGOM 2007

PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM VITÉZ JÁNOS GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAM ESZTERGOM 2007 PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM VITÉZ JÁNOS GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAM Tartalom ESZTERGOM 2007 1. Iskolánkról 3 1. 1. Az iskola története 3 1. 2. Az iskola értékrendje 3 1. 3. Az iskola

Részletesebben

Kockázatelméleti alapfogalmak: bizonytalanság. Kovács Norbert SZE, Gazdálkodástudományi Tanszék

Kockázatelméleti alapfogalmak: bizonytalanság. Kovács Norbert SZE, Gazdálkodástudományi Tanszék 2. Elõadás Kockázatelméleti alapfogalmak: bizonytalanság és kockázat. A kockázatok csoportosítása Kovács Norbert SZE, Gazdálkodástudományi Tanszék A folyamatokat kísérõ bizonytalanság p 1 Várt eredményhez

Részletesebben

Vállalkozásfinanszírozás

Vállalkozásfinanszírozás Vállalkozásfinanszírozás Területei Pénzügyi tervezés Beruházás finanszírozás Hitelintézeti eljárás Pénzügyi tervezés a vállalkozásnál tervezés célja: bizonytalanság kockázat csökkentése jövőbeli események,

Részletesebben

MVSZ által szakmailag elismert Vitorlás sulik III. szintű tematikája

MVSZ által szakmailag elismert Vitorlás sulik III. szintű tematikája MVSZ által szakmailag elismert Vitorlás sulik III. szintű tematikája Cél: az utánpótlás versenyzők és tehetségek felkutatása a vitorlássport széleskörű megismertetése, megkedveltetése a fiatalokkal az

Részletesebben

Magatartási és beilleszkedési zavarokkal Küzdő gyerekek egyéni és csoportos fejlesztése élménypedagógiai foglalkozásokon keresztül

Magatartási és beilleszkedési zavarokkal Küzdő gyerekek egyéni és csoportos fejlesztése élménypedagógiai foglalkozásokon keresztül Szakmai Műhely Magatartási és beilleszkedési zavarokkal Küzdő gyerekek egyéni és csoportos fejlesztése élménypedagógiai foglalkozásokon keresztül A Kalandok és Álmok Szakmai Műhely akkreditált élménypedagógiai

Részletesebben

Bársony-Hunyadi Általános Iskola OSZTÁLYFŐNÖKI HELYI TANTERV 5 8. OSZTÁLY. KÉSZÍTETTE: Dombóvári Dóra

Bársony-Hunyadi Általános Iskola OSZTÁLYFŐNÖKI HELYI TANTERV 5 8. OSZTÁLY. KÉSZÍTETTE: Dombóvári Dóra Bársony-Hunyadi Általános Iskola OSZTÁLYFŐNÖKI HELYI TANTERV 5 8. OSZTÁLY KÉSZÍTETTE: Dombóvári Dóra MISKOLC 2013 Összesített óraterv A, Évfolyam 5. 6. 7. 8. Heti óraszám 1 1 1 1 Összóraszám 36 36 36 36

Részletesebben

Az ökoiskolai hálózat kiterjesztése (SH/4/5 projekt)

Az ökoiskolai hálózat kiterjesztése (SH/4/5 projekt) Ökoiskola Címátadó Ünnepség Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum Budapest, 2014. január 25. Az ökoiskolai hálózat kiterjesztése (SH/4/5 projekt) Könczey Réka http://www.ofi.hu/sh45 Az előadás vázlata

Részletesebben

Vörösmarty Mihály Általános Iskola (1064 Budapest, Vörösmarty utca 49.) OM száma: 034904 PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2013.

Vörösmarty Mihály Általános Iskola (1064 Budapest, Vörösmarty utca 49.) OM száma: 034904 PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2013. Vörösmarty Mihály Általános Iskola (1064 Budapest, Vörösmarty utca 49.) OM száma: 034904 PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2013. Tartalomjegyzék Az iskola Szakmai alapdokumentuma... 5 Vörösmarty Mihály Általános Iskola...

Részletesebben

NEMESNÁDUDVAR-ÉRSEKHALMA NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

NEMESNÁDUDVAR-ÉRSEKHALMA NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA NEMESNÁDUDVAR-ÉRSEKHALMA NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2013. 1 Tartalom 1. Az iskola nevelési programja 1.1. Az iskolai nevelési-oktató munka pedagógiai 1.1.1. Alapelvei 1.1.2.

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Budapest 2013.

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Budapest 2013. M O L N Á R F E R E NC M A G Y A R-ANGOL K É T T A N Í T Á S I N Y E L V Ű Á L T A L Á N O S I S K O L A 1085 Budapest, Somogyi Béla utca 9-15. : 484-0659; Fax: 318-7903 E-mail: grundsuli@freemail.hu;

Részletesebben

A 11499-12 azonosító számú Foglalkoztatás II. megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó Foglalkoztatás II. tantárgy

A 11499-12 azonosító számú Foglalkoztatás II. megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó Foglalkoztatás II. tantárgy A 11499-12 azonosító számú megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó tantárgy 1. A 11499-12 azonosító számú, megnevezésű szakmai követelménymodulhoz tartozó tantárgyak és a témakörök oktatása során

Részletesebben

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP 1) A program címe: V e z e t ő i t o v á b b k é p z é s - Kategória: V e z e t ő k é p z é s 2) A program szervezője és jogtulajdonosa: Európai Vezetőképző Akadémia

Részletesebben

Egészség Stratégia Iskola

Egészség Stratégia Iskola Egészség Stratégia Iskola dr. med. Grezsa Ferenc Nemzeti Drogmegelőzési Iroda - KRE Pszichológiai Intézet Általános Iskolai Igazgatók Országos Szövetsége Szakmai Nap Budapest, 2011. Szeptember 29. Az egészség

Részletesebben

Csizér Kata, Piniel Katalin és Kontra Edit ELTE, Budapest (OTKA-K-105095)

Csizér Kata, Piniel Katalin és Kontra Edit ELTE, Budapest (OTKA-K-105095) Csizér Kata, Piniel Katalin és Kontra Edit ELTE, Budapest (OTKA-K-105095) A siketség meghatározásai: Siket az, akinél a hangérzékelés teljesen hiányzik, illetve, aki még érzékel hangot, de súlyos fokú

Részletesebben

VÁLTOZIK AZ ISO 9001-ES SZABVÁNY. KINEK JÓ EZ?

VÁLTOZIK AZ ISO 9001-ES SZABVÁNY. KINEK JÓ EZ? VÁLTOZIK AZ ISO 9001-ES SZABVÁNY. KINEK JÓ EZ? Tohl András technikai vezető 2014. SZEPTEMBER 23. SGS BEMUTATÁSA Alapítás: 1878 Központ: Genf, Svájc Tevékenység: ellenőrzés, tanúsítás és vizsgálat Szervezet:

Részletesebben

Bereczki Máté Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM. 1. kötet. Nevelési program 2013.

Bereczki Máté Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM. 1. kötet. Nevelési program 2013. Bereczki Máté Általános Iskola PEDAGÓGIAI PROGRAM 1. kötet Nevelési program 2013. Tartalom Bevezetés......4. 1. AZ ISKOLA BEMUTATÁSA...5. 1.1. Az iskola alapvető jellemzői......5. 1.2. Az iskola beiskolázási

Részletesebben

Források és társadalmi innováció - A hazai civil szervezetek hosszú távú fenntarthatóságának kérdései. Móra Veronika Ökotárs Alapítvány / MAF

Források és társadalmi innováció - A hazai civil szervezetek hosszú távú fenntarthatóságának kérdései. Móra Veronika Ökotárs Alapítvány / MAF Források és társadalmi innováció - A hazai civil szervezetek hosszú távú fenntarthatóságának kérdései Móra Veronika Ökotárs Alapítvány / MAF A magyar civil szektor helyzete a közelmúltban és ma Évtizedes

Részletesebben

Gazdasági biztonság és a kis országok

Gazdasági biztonság és a kis országok Gazdasági biztonság és a kis országok Inotai András XXIII. Nemzeti Minőségügyi Konferencia ISO 9000 FÓRUM, Balatonalmádi, 2016. szeptember 15. Miért értékelődik fel a gazdasági biztonság? korábbi katonai

Részletesebben

A Rédicsi Móra Ferenc Általános Iskola Pedagógiai Programja

A Rédicsi Móra Ferenc Általános Iskola Pedagógiai Programja A Rédicsi Móra Ferenc Általános Iskola Pedagógiai Programja 2015. 1 Tartalomjegyzék A Pedagógiai programmal kapcsolatos intézkedések... 4 A Móra Ferenc Általános Iskola pedagógiai programjának legitimációja...

Részletesebben

Magyar-Kínai Asztalitenisz Klub - Sportegyesület

Magyar-Kínai Asztalitenisz Klub - Sportegyesület Magyar-Kínai Asztalitenisz Klub - Sportegyesület 1152 Budapest Szentmihályi út 171. 3/66b. Kiegészítő melléklet 2015. évről Tartalom 1. A szervezet alapadatai 2. Számviteli beszámoló 3. Kimutatás a költségvetési

Részletesebben

Pedagógiai Program DOBÓ ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA 2013. PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013. DOBÓ ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA 8710 BALATONSZENTGYÖRGY CSILLAGVÁR U. 9.

Pedagógiai Program DOBÓ ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA 2013. PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013. DOBÓ ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA 8710 BALATONSZENTGYÖRGY CSILLAGVÁR U. 9. DOBÓ ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA DOBÓ ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAM Pedagógiai Program 2013. 2013. 8710 BALATONSZENTGYÖRGY CSILLAGVÁR U. 9. 85/377 222 EMAIL: doboistvaniskola@gmail.com 1 8710.

Részletesebben

Füzesabony Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése (ÁROP-1.A.2/A - 2008-0154)

Füzesabony Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése (ÁROP-1.A.2/A - 2008-0154) Füzesabony Város Polgármesteri Hivatalának szervezetfejlesztése (ÁROP-1.A.2/A - 2008-0154) 2010.12.08. Erdész János Témák Projekttel szembeni elvárások Projektszakaszok, elvégzett feladatok, eredménytermékek

Részletesebben

M U N K A T E R V - 2015/16-os tanév. Diákönkormányzat lány tagozat. A foglalkozás vezetője: Halmos Alajosné

M U N K A T E R V - 2015/16-os tanév. Diákönkormányzat lány tagozat. A foglalkozás vezetője: Halmos Alajosné M U N K A T E R V - 2015/16-os tanév Diákönkormányzat lány tagozat A foglalkozás vezetője: Halmos Alajosné Céljaink: 1 A fiatalok ismerjék jogaikat, lehetőségeiket, a demokrácia szabályait, működését 2

Részletesebben

Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Mottó: Ez az én sulim, legyen a tied is! Jól érzed majd magad, mert itt jó a hangulat, sok barátom van, érdekes programok várnak bennünket. KUKUCSKÁLÓ PROGRAM Hevesi József Általános Iskola és Alapfokú

Részletesebben

SZEREPEK ÉS MAGATARTÁSMINTÁK. A modul helye a tananyagban

SZEREPEK ÉS MAGATARTÁSMINTÁK. A modul helye a tananyagban SZEREPEK ÉS MAGATARTÁSMINTÁK MODUL A modul helye a tananyagban A 7. évfolyam szövegértés-szövegalkotás kompetencia alapú programcsomagjának 1. fejezete a Kisfiúk és nagyfiúk. Ennek egyik modulja a Szerepek

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Szentmártonkátai Arany János Általános Iskola. Szentmártonkáta 2013. A nevelőtestület elfogadta: 2013. március 25.

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Szentmártonkátai Arany János Általános Iskola. Szentmártonkáta 2013. A nevelőtestület elfogadta: 2013. március 25. Szentmártonkáta PEDAGÓGIAI PROGRAM 2013. A nevelőtestület elfogadta: 2013. március 25. Iktatószám: 237/2013. Módosítás: 2014. március 31. Iktatószám: 138/2014. osztani magad: hogy sokasodjál; kicsikhez

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2013. A Kondorosi Petőfi István Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, Kollégium (5553 Kondoros, Iskola u. 2/6.

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA 2013. A Kondorosi Petőfi István Általános és Alapfokú Művészeti Iskola, Kollégium (5553 Kondoros, Iskola u. 2/6. Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, megismerje az alkotás izgalmát, megtanulja szeretni, amit csinál, és megtalálja

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Pénzügyi-számviteli informatika 2. tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Pénzügyi-számviteli informatika 2. tanulmányokhoz IV. évfolyam Pénzügy és Számvitel Szak/Minden szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Pénzügyi-számviteli informatika 2. tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2014/2015. I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Pénzügyi-számviteli

Részletesebben

Beiskolázás 2009. Középiskola Neve: Erkel Ferenc Gimnázium és Informatikai Szakképző Iskola, Kollégium OM azonosító száma: 028380

Beiskolázás 2009. Középiskola Neve: Erkel Ferenc Gimnázium és Informatikai Szakképző Iskola, Kollégium OM azonosító száma: 028380 Középiskola Neve: Erkel Ferenc Gimnázium és Szakképző Iskola, Kollégium OM azonosító száma: 028380 Cím 5700 Gyula, Bodoky u. 10. Telefonszám 06 /66/ 463-118 Fax 06 /66/ 468-111 E-mail Honlap Igazgató neve

Részletesebben

Magyar Máltai Szeretetszolgálat Károly Róbert Középiskola Gyöngyös. Pedagógiai Program. 2016. szeptember 1-től

Magyar Máltai Szeretetszolgálat Károly Róbert Középiskola Gyöngyös. Pedagógiai Program. 2016. szeptember 1-től Magyar Máltai Szeretetszolgálat Károly Róbert Középiskola Gyöngyös Pedagógiai Program 2016. szeptember 1-től 1 NEVELÉSI PROGRAM TARTALOMJEGYZÉK I. AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA... 5 1. A NEVELŐ-OKTATÓ MUNKA

Részletesebben

Büszkeség és balítélet Önmagam és a másik megismerése. Kompetenciaterület: Szociális, életviteli és környezeti kompetencia. 10.

Büszkeség és balítélet Önmagam és a másik megismerése. Kompetenciaterület: Szociális, életviteli és környezeti kompetencia. 10. Büszkeség és balítélet Önmagam és a másik megismerése Kompetenciaterület: Szociális, életviteli és környezeti kompetencia 10. évfolyam Programcsomag: Felkészülés a felnőtt szerepekre A modul szerzője:

Részletesebben

VÉGZİS HALLGATÓK KREDITELLENİRZÉSE PEDAGÓGIA SZAK. Név: Neptun kód: Szakirány / specializáció: 1. ALAPOZÓ ISMERETEK (összesen 20 kredit)

VÉGZİS HALLGATÓK KREDITELLENİRZÉSE PEDAGÓGIA SZAK. Név: Neptun kód: Szakirány / specializáció: 1. ALAPOZÓ ISMERETEK (összesen 20 kredit) VÉGZİS HALLGATÓK KREDITELLENİRZÉSE PEDAGÓGIA SZAK Név: Neptun kód: Szakirány / specializáció: 1. ALAPOZÓ ISMERETEK (összesen 20 kredit) BTAT101BA Filozófiatörténet 2 BTNR103BA Kulturális antropológia 2

Részletesebben

Tagintézmény-vezető neve, Szabóné Diós Edit e-mail címe: igazgato.kossuthzs.iskola@int.ritek.hu Pályaválasztási felelős neve: Dr.

Tagintézmény-vezető neve, Szabóné Diós Edit e-mail címe: igazgato.kossuthzs.iskola@int.ritek.hu Pályaválasztási felelős neve: Dr. KÖZÉPISKOLA KIR-BEN SZEREPLŐ NEVE: SZEGEDI SZOLGÁLTATÁSI SZAKKÉPZŐ ISKOLA KOSSUTH ZSUZSANNA TAGINTÉZMÉNYE OM azonosító száma: 201290 Cím: 6724 Szeged, Kodály tér 1. Telefonszám: 62/550-486 Fax: 62/550-486

Részletesebben

AZ ÖNÉRTÉKELÉS SZEREPE ÉS FOLYAMATA AZ INTÉZMÉNYFEJLESZTÉSBEN M&S Consulting Kft.

AZ ÖNÉRTÉKELÉS SZEREPE ÉS FOLYAMATA AZ INTÉZMÉNYFEJLESZTÉSBEN M&S Consulting Kft. AZ ÖNÉRTÉKELÉS SZEREPE ÉS FOLYAMATA AZ INTÉZMÉNYFEJLESZTÉSBEN INNOVATÍV MINŐSÉGFEJLESZTÉSI ESZKÖZÖK A MAGYAR SZAKKÉPZÉSBEN (1.) EFQM Szakképzési Modell adaptáció 1995-1999 COMENIUS 2000 közoktatási minőségfejlesztési

Részletesebben

1135 Budapest Csata u. 20. Pedagógia Program. Budapest XIII. Tankerület Csata Utcai Általános Iskola

1135 Budapest Csata u. 20. Pedagógia Program. Budapest XIII. Tankerület Csata Utcai Általános Iskola 1135 Budapest Csata u. 20. Pedagógia Program Budapest XIII. Tankerület Csata Utcai Általános Iskola 2013 0 Tartalomjegyzék Bevezető gondolatok Pedagógiai programunk elé 5. Preambulum 6. Helyzetelemzés

Részletesebben

Pedagógiai Program. Diósgyőri Nagy Lajos Király Általános Iskola MISKOLC Tóth Árpád út 12.

Pedagógiai Program. Diósgyőri Nagy Lajos Király Általános Iskola MISKOLC Tóth Árpád út 12. Pedagógiai 2014 Diósgyőri Nagy Lajos Király Általános Iskola MISKOLC Tóth Árpád út 12. 1 2. oldal Tartalom BEVEZETŐ GONDOLATOK... 5 1. Az iskola nevelési programja... 6 1.1 A nevelő-oktató munka pedagógiai

Részletesebben

Szakképzés és lemorzsolódás EKA, 2007. 06. 13. Dr Liskó Ilona OFI lisko@ella.hu

Szakképzés és lemorzsolódás EKA, 2007. 06. 13. Dr Liskó Ilona OFI lisko@ella.hu Szakképzés és lemorzsolódás EKA, 2007. 06. 13. Dr Liskó Ilona OFI lisko@ella.hu Vázlat 1. A szakképzés fő determinánsai 2. A szakképzés fő problémái 3. Kormányzati reformok 4. Javaslatok A szakképzés fő

Részletesebben

MIÉRT SIKERESEK A CSALÁDI VÁLLALKOZÁSOK?

MIÉRT SIKERESEK A CSALÁDI VÁLLALKOZÁSOK? o Családi vállalkozások mérettől függetlenül azok a vállalkozások, amelyek irányításában a tulajdonos (alapító) mellett o Legalább 1 családtag részt vesz, o Valamint a család tulajdoni hányada meghatározó,

Részletesebben

1. sz. melléklet: Intézményi Közoktatási Esélyegyenlőségi Intézkedési Terv helyzetelemzésének adattáblái Készült: 2009. szeptember 17.

1. sz. melléklet: Intézményi Közoktatási Esélyegyenlőségi Intézkedési Terv helyzetelemzésének adattáblái Készült: 2009. szeptember 17. 1. sz. melléklet: Intézményi Közoktatási Esélyegyenlőségi Intézkedési Terv helyzetelemzésének adattáblái Készült: 2009. szeptember 17. 1. Intézményi alapadatok OM azonosító: 036396 Intézmény neve, címe:

Részletesebben

KAZINCZY FERENC KÖZÉPISKOLA NYÍREGYHÁZA, SZÉCHENYI UTCA 11. OM

KAZINCZY FERENC KÖZÉPISKOLA NYÍREGYHÁZA, SZÉCHENYI UTCA 11. OM KAZINCZY FERENC KÖZÉPISKOLA NYÍREGYHÁZA, SZÉCHENYI UTCA 11. OM azonosító: 202998 PEDAGÓGIAI PROGRAM NYÍREGYHÁZA 2016. 1 1. AZ INTÉZMÉNY ALAPADATAI... 4 1.1. AZ ISKOLA BEMUTATÁSA... 5 1.2. AZ ISKOLA MŰKÖDÉSI

Részletesebben

Körzeti Általános Iskola 029150 Borsodbóta PEDAGÓGIAI PROGRAM BORSODBÓTA

Körzeti Általános Iskola 029150 Borsodbóta PEDAGÓGIAI PROGRAM BORSODBÓTA Körzeti Általános Iskola 029150 Borsodbóta PEDAGÓGIAI PROGRAM BORSODBÓTA 2013 Tartalomjegyzék BEVEZETŐ...4 1. AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA...5 1.1 Az iskolában folyó nevelő-oktató munka pedagógiai alapelvei,

Részletesebben

FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS

FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS Kump Edina ÖKO-Pack Nonprofit Kft. E-mail: edina@okopack.hu Web: www.okopack.hu Dunaújváros, 2014. november 07. A FENNTARTHATÓ FEJLŐDÉS FOGALMA A fenntartható fejlődés a fejlődés

Részletesebben

Dr. Rainer Wiedemann Varga Zoltán

Dr. Rainer Wiedemann Varga Zoltán A lakossági épületenergetikai korszerűsités ösztönzése- alternatív példák Ausztriában és Magyarországon Dr. Rainer Wiedemann Varga Zoltán Példák új alternatív ösztönzésről Ausztria Törvény az energiahatékonyságról

Részletesebben

Megyervárosi Általános Iskola és Gimnázium Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskolája PEDAGÓGIAI PROGRAM

Megyervárosi Általános Iskola és Gimnázium Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskolája PEDAGÓGIAI PROGRAM Megyervárosi Általános Iskola és Gimnázium Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskolája PEDAGÓGIAI PROGRAM Pécs 2013 Tartalom KÜLDETÉSNYILATKOZAT, ALAPVETÉSEK... 7 AZ INTÉZMÉNY BEMUTATÁSA... 8 Képzési

Részletesebben

A 2015/2016-OS TANÉV RENDJE

A 2015/2016-OS TANÉV RENDJE A 2015/2016-OS TANÉV RENDJE A 28/2015. (V. 28.) EMMI rendelete, a Budapest II. Kerületi II. Rákóczi Ferenc Gimnázium Pedagógiai Programja alapján A tanév 2015. szeptember 1-től 2016. június 15-ig tart

Részletesebben

Szadai Székely Bertalan Általános Iskola. 2111 Szada, Dózsa György út 63. OM azonosító: 032380 E-mail: iskola@szadaiskola.hu Tel/fax: 06-28/503-580

Szadai Székely Bertalan Általános Iskola. 2111 Szada, Dózsa György út 63. OM azonosító: 032380 E-mail: iskola@szadaiskola.hu Tel/fax: 06-28/503-580 Szadai Székely Bertalan Általános Iskola 2111 Szada, Dózsa György út 63. OM azonosító: 032380 E-mail: iskola@szadaiskola.hu Tel/fax: 06-28/503-580 PEDAGÓGIAI PROGRAM 2015. Tartalomjegyzék NEVELÉSI PROGRAM...

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM KÉSZÍTETTE:

PEDAGÓGIAI PROGRAM KÉSZÍTETTE: PEDAGÓGIAI PROGRAM KÉSZÍTETTE: A SZEKSZÁRDI BABITS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ISKOLA, MIHÁLY BABITS GRUNDSCHULE SZEKSZÁRD NEVELŐTESTÜLETE 2015 MOTTÓ: Az iskola dolga, hogy megtaníttassa velünk, hogyan kell tanulni,

Részletesebben

AZ ÚJ SZEMLÉLETŰ FIZIKATANÍTÁS, A FIZIKA A KERETTANTERV AZ OFI KÍSÉRLETI TANKÖNYVEI

AZ ÚJ SZEMLÉLETŰ FIZIKATANÍTÁS, A FIZIKA A KERETTANTERV AZ OFI KÍSÉRLETI TANKÖNYVEI AZ ÚJ SZEMLÉLETŰ FIZIKATANÍTÁS, A FIZIKA A KERETTANTERV AZ OFI KÍSÉRLETI TANKÖNYVEI ÁDÁM PÉTER, EGRI SÁNDOR, ELBLINGER FERENC, HONYEK GYULA, HORÁNYI GÁBOR, SIMON PÉTER 59. ORSZÁGOS FIZIKATANÁRI ANKÉT ÉS

Részletesebben

Kétegyházi Márki Sándor Általános Iskola 028327. Különös közzétételi lista

Kétegyházi Márki Sándor Általános Iskola 028327. Különös közzétételi lista Kétegyházi Márki Sándor Általános 028327 Különös közzétételi lista 2015/2016 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Szak Szakvizsga

Részletesebben

ÚJ KOMPLEX OKJ KÉPZÉSEK VÁRHATÓ VIZSGAIDŐPONTJAI 2014.

ÚJ KOMPLEX OKJ KÉPZÉSEK VÁRHATÓ VIZSGAIDŐPONTJAI 2014. ÚJ KOMPLEX OKJ KÉPZÉSEK VÁRHATÓ VIZSGAIDŐPONTJAI 201 neve Bérügyintéző (K) 141020 51 344 01 2013-11-23 2014-07-13 Ingatlanközvetítő (K) 141118 52 341 02 2014-03-29 2014-10-11 Közbeszerzési referens (K)

Részletesebben

Project Management 2014.10.29.

Project Management 2014.10.29. Project Management 2014.10.29. Mi az a project? Definíció: A projekt egy ideiglenes erőfeszítés, törekvés egy egyedi termék, szolgáltatás vagy eredmény létrehozása érdekében. (PMI) Fontos tulajdonságok:

Részletesebben

- A képességek mellett a személyiség-tényezők formálásának is nagyon fontos szerepet kell kapnia a programokban.

- A képességek mellett a személyiség-tényezők formálásának is nagyon fontos szerepet kell kapnia a programokban. A tehetség, olyasmi amit feltalálunk és nem felfedezünk. 1. TEHETSÉGKERESÉS, AZONOSÍTÁS A tehetséggondozó programok akkor hatékonyak, ha azokba olyan gyerekek kerülnek be, akik adottságaik alapján valóban

Részletesebben

KARRIER ÉS ALUMNI SZOLGÁLTATÁSOK ELÉRT EREDMÉNYEI

KARRIER ÉS ALUMNI SZOLGÁLTATÁSOK ELÉRT EREDMÉNYEI TÁMOP-4.1.1.C-12/1/KONV-2012-0004 Hallgatói szolgáltatások alprojekt Projektzáró rendezvény 2015.06.23 Szeged KARRIER ÉS ALUMNI SZOLGÁLTATÁSOK ELÉRT EREDMÉNYEI Bolgár Zsolt alprojektvezető SZTE és Universitas-Szeged

Részletesebben

Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium 26 Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Az Önök telephelyére vonatkozó egyedi adatok táblázatokban és grafikonokon 1. évfolyam gimnázium szövegértés Előállítás ideje: 27.3.. 12:28:21

Részletesebben

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek II.

Gazdálkodási modul. Gazdaságtudományi ismeretek II. Gazdálkodási modul Gazdaságtudományi ismeretek II. Vezetés és kommunikációs ismeretek KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI MÉRNÖKI MSc TERMÉSZETVÉDELMI MÉRNÖKI MSc Az innováció fogalma 73. lecke Az innováció fogalma

Részletesebben

A BUDAPEST I. KERÜLETI B A T T H Y Á N Y L A J O S ÁLTALÁNOS ISKOLA

A BUDAPEST I. KERÜLETI B A T T H Y Á N Y L A J O S ÁLTALÁNOS ISKOLA 1 A BUDAPEST I. KERÜLETI B A T T H Y Á N Y L A J O S ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Készítette: az iskola nevelőtestülete Budapest, 2013. Jóváhagyta:... Szakács Ágnes intézményvezető 2 BEVEZETÉS

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Logisztika. tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Logisztika. tanulmányokhoz IV. évfolyam Számvitel szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Logisztika tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Logisztika Tanszék: Vállalkozás és Emberi

Részletesebben

CSÁNYI SZENT GYÖRGY ÁLTALÁNOS ISKOLA

CSÁNYI SZENT GYÖRGY ÁLTALÁNOS ISKOLA CSÁNYI SZENT GYÖRGY ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Tartalom 1. BEMUTATKOZÁS... 3 1.1. FELTÉTELEK... 4 2. NEVELÉSI PROGRAM... 5 2.1. Küldetésnyilatkozat... 5 2.2. Alapelveink... 6 2.3. Értékrendszerünk...

Részletesebben

I. I. AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA 5

I. I. AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA 5 I. I. AZ ISKOLA NEVELÉSI PROGRAMJA 5 1. AZ ISKOLÁBAN FOLYÓ NEVELŐ-OKTATÓ MUNKA PEDAGÓGIAI ALAPELVEI, CÉLJAI, FELADATAI, ESZKÖZEI, ELJÁRÁSAI 5 1.1. Általános alapelvek 5 1.2. Pedagógiai célok 6 1.3. Pedagógiai

Részletesebben

LADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

LADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Ladi János Általános Iskola Mesztegnyő, Kossuth L. u. 33. 8 7 1 6 L a d i J á n o s Á l t a l á n o s I s k o l a, M e s z t e g n yő LADI JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Készítette: Kovácsné

Részletesebben

Városfejlesztési pályázatok az Észak-Alföldi Operatív Programban

Városfejlesztési pályázatok az Észak-Alföldi Operatív Programban Városfejlesztési pályázatok az Észak-Alföldi Operatív Programban Lehetőségek - számokban Az ÉAOP keretében városrehabilitációra rendelkezésre álló forrás 2007-2013 Helyi településfejlesztési projektek

Részletesebben

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar. Felvételi információk 2015.

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar. Felvételi információk 2015. Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar Felvételi információk 2015. A JELENTKEZÉS MÓDJA Kizárólag e-felvételi keretében, amelyet a www.felvi.hu honlapon, regisztráció után lehet benyújtani.

Részletesebben

VERESS FERENC SZAKKÉPZŐ ISKOLA. OM azonosító: 031243

VERESS FERENC SZAKKÉPZŐ ISKOLA. OM azonosító: 031243 VERESS FERENC SZAKKÉPZŐ ISKOLA OM azonosító: 031243. PEDAGÓGIAI PROGRAM NEVELÉSI PROGRAM Hatályba lépés: 2013.09.01 Kathy Zsigmond igazgató Számozott oldalak száma: 146 oldal Tartalomjegyzék 1. Általános

Részletesebben

Mérj - Mozogj - Meditálj. Kezeld jól a stresszt!

Mérj - Mozogj - Meditálj. Kezeld jól a stresszt! Mérj - Mozogj - Meditálj Kezeld jól a stresszt! Cégtörténet 2005 2012 Alapítás Kommunikáció Támop 4.2.2 Tehetséggondozás 2009 2013 Sämling-FC Rugalmas projekt Stressindex Piaci bevezetés Jól-lét alapítvány

Részletesebben