Szentiváni. Napló M E G J E L E N I K H A V O N T A. Valami készül. XIV. évfolyam 7. szám, július szeptember. E havi számunk tartalmából:

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Szentiváni. Napló M E G J E L E N I K H A V O N T A. Valami készül. XIV. évfolyam 7. szám, 2008. július szeptember. E havi számunk tartalmából:"

Átírás

1 Szentiváni Újszentiván Község Önkormányzatának lapja XIV. évfolyam 7. szám, július szeptember Napló M E G J E L E N I K H A V O N T A Kányádi Sándor Valami készül augusztus 5-én a Szõreg és Újszentiván között elterülõ réten ütközött meg a Dembinszky Henrik vezette magyar és Julius Haynau vezette osztrák hadsereg. Az ütközet méretére jellemzõ, hogy közel ember csapott össze ezen a területen. A szabadságharc ezen jelentõs ütközetére immáron 10 éve minden alkalommal augusztus elsõ hétvégéjén emlékeznek meg a katonai hagyományõrzõk. Így történt ez az idén is. Az öt országból érkezett katonai hagyományõrzõ csapatok részben Szõregen a Kossuth Lajos Általános Iskolában, részben Újszentivánon az egykori laktanya területén kialakított lovas parkban szállásoltak be. A háromnapos rendezvényen, mely Szeged, Szõreg és Újszentiván területére terjed ki, színpompás felvonulásokra, megemlékezésekre és emlékmû avatásokra került sor. A résztvevõ csapatok Szegeden a Széchenyi téren tisztelegtek Szeged Város vezetése elõtt, majd a szõregi csata emlékoszlopánál emlékeztek meg az egykori ütközetben elesett katonákról. Augusztus 2-án délután Újszentiván vált a rendezvények központjává. Az 1848/49-es szabadságharc Szegedi III. Honvédzászlóalj Hagyományõrzõ Egyesülete ez év elején kezdeményezte egy történelmi emlékpark és Trianon em- Elszállt a fecske, üres a fészke, de mintha most is itt ficserészne, úgy kél a nap, és úgy jön az este, mintha még nálunk volna a fecske. Még egyelôre minden a régi, bár a szúnyog már bôrét nem félti, Magyar búcsú és a szellô is be-beáll szélnek, fákon a lombok remegnek, félnek. Valami titkon, valami készül: itt-ott a dombon már egy-egy csôsz ül: Nézd csak a tájat, de szépen ôszül. E havi számunk tartalmából: Pályázati hírek Intenzív élet a nyugdíjas egyesületben Poroszlón voltunk

2 RENDEZVÉNYEK lékmû létrehozását Újszentivánon, az egykori laktanyához vezetõ úton, a régi Rákosi erõdrendszer egyik bunkerének kitakarításával. A kezdeményezés termékeny talajra talált a községben is, és nagyon sokan, így az önkormányzat, magánszemélyek csatlakoztak a munkálatokhoz július 4-én a trianoni békeszerzõdés aláírásának évfordulóján avatták fel az emlékpark elsõ csírájának tartott részét, amelyen a zászlórúd és a történelmi Magyarországot ábrázoló kõtérkép került átadásra a kitakarított és rendbe tett területen. A történelmi parkká történõ továbbfejlesztés keretében augusztus 2-án a hagyományõrzõ csapatok részvételével tartott ünnepségen melyen a megyei önkormányzat vezetõje és a terület országgyûlési képviselõje is részt vett, felavatták az erdélyi hagyományõrzõ csapatok által adományozott kopjafát, mely Dessewffy Arisztid honvédtábornoknak állít emléket. A történelmi emlékpark elsõ kopjafájaként azt a honvédtisztet örökítettük meg, aki a szõregi ütközetben a magyar lovasság parancsnoka volt. Szándékaink szerint az összes Szegeden szolgálatot teljesített honvédtábornok kopjafát kap a jövõben az emlékparkban. Falunapi események jszentiván községben június ig tartot- Úták meg a XVI. Újszentiváni Falunapokat. Sokféle program szórakoztatta a nézõsereget, egyszerre több helyszínen volt valami látnivaló. Pénteken az ünnepélyes megnyitót követõen felléptek a Classicon TSE tánciskola növendékei, ez után az óvodás és az iskolás gyermekek is láthatóak voltak egy-egy elõadásban. Ezen a napon a rétest imádók szállhattak ringbe a rétesevõ-versenyen. A nagyközönséget többek között szórakoztatta az Újszentiváni Hagyományõrzõk Köre, a gyermekeket a Pom-pom bábegyüttes kis mûsora, este viszont a két sztárvendég: Csocsesz és Pintér Tibor énekes-színész. Szombaton került átadásra az Újszentivánért kitüntetõ díj, mellyel a képviselõ testület Kéri Balázsnét és Kiss Lajost részesítette elismerésben. Az avatás után a csapatok kivonultak a régi laktanya helyén létrehozott lovasparkba, ahol tüzérségi, gyalogsági és lovassági bemutatót tartottak. Majd a rendezvényt vacsora és hagyományõrzõ bál követte, amelyen a résztvevõ magyar és külföldi csapatok jó hangulatban töltötték az estét. Augusztus 3-án vasárnap került sor immár hagyományosan Szõregen az egykori bányagödörben arra az ütközetre, amelynek keretében a hagyományõrzõ csapatok bemutatták a korabeli hadmozdulatokat, a hadviselés XIX. századi technikáját, lovassági ütközeteket, lovassági, gyalogsági viadalt, tüzérségi párbajt. A közel négyezer nézõ a gyönyörû nyári idõben jól szórakozott a rendezvényeken. Dr. Vass László hagyományõrzõ alezredes a Szegedi III. Honvédzászlóalj Hagyományõrzõ Egyesületének parancsnoka A napi elõadássorozat egyik legizgalmasabb bemutatóját a határrendészek tartották, amelyben bemutatták a kutyával történõ kábító- és robbanószerkeresést. Ezen kívül a Szegedi III. Honvédzászlóalj Hagyományõrzõ Egyesület fegyver-, egyenruha-, csatajelenet-felelevenítése ejtette izgalomba a nézõközönséget. Az erdélyi agyagfalvi vendégek kulturális egy- 2 Szentiváni Napló július szeptember

3 RENDEZVÉNYEK veleggel kedveskedtek. A helybéli erõs emberek is fitogtathatták erejüket kocsihúzásban és egyéb más erõpróbákban. Pártos Eszter hastánc együttesének bemutatója kápráztatta el a kicsiket és nagyokat egyaránt. Az este elérkeztével sztárok léptek be a porondra. Fellépett Gonda Vivien, Faragó Enikõ, Baby Gaby, Roy és Ádám, majd a talpalávalót a hajnalig muzsikáló Lagzi Band biztosította. A vasárnap a sport jegyében telt el. Az újszentiváni és a tiszaszigeti öregfiúk labdarúgó csapata szállt ringbe, ezen kívül a helybéli utcák közötti csapatok is megmérkõzhettek. Mindemellett, a helyi egyesületek pörköltfõzõ versenyen mérhették össze gasztronómiai tudásukat. Mindent egybevetve, az ez évi falunapok igen sokszínû és nagyon tartalmas programsorozattal próbált mindenki kedvében járni. A helybéliek nevében is köszönjük támogatóink hozzájárulását, segítségét. A siker ezúttal is az összefogás gyümölcse lett. Pintér Mónika Újszentiváni magyar búcsú jszentivánon a kápolnát a Szent Kereszt Felma- Úrasztalásának szentelték, ünnepe szeptember 14., ahogy arról már az elmúlt évben írtam e lap hasábjain. Újszentiván Község Önkormányzata az idei évben méltó módon kívánt megemlékezni e hagyományosan újszentiváni eseményrõl. Szeptember 13-án, vasárnap reggel ünnepi istentiszteleten vehettünk részt, melyen Lengyel Antal, plébános úr mellett vendégpap is szólt a hívekhez. Örvendetes, hogy a miseház tele volt, és sok fiatal hallgatta a misét, a szónoklatokat. Az atya beszélt arról, hogy Csongrád megyében az elmúlt 25 évben hány helyen épült és jelenleg is épül templom, hogy a kezdeményezések élére mindig az Önkormányzat, a Testület állt, és hogy lassan itt lenne az ideje egy templom építésének Újszentivánon is a mai miseház telkén, melyhez a katolikus egyház támogatását is meg lehet szerezni. Ha megvalósulna, valószínûleg még többen jönnének el egy szép új templomba a búcsúi és más ünnepi misékre, valamint az istentiszteletekre. Az eddigi évektõl eltérõen 2008-ban a sportpályán vonultak fel az árusok, és az ünnepi ebéd után, a hûvös idõ dacára sokan kilátogattak nézelõdni a bazárosok közé. Volt ugrálóvár és egyéb eddig hiányzó játék is, melyet sok kisgyerek kipróbált. Remélhetõleg e kezdeményezés nem hal el, folytatódik, hogy a következõ években a hagyományokat visszahozva még emlékezetesebben, még nagyobb számban tudjuk ünnepelni az újszentiváni magyar búcsút. Kiss Gábor önkormányzati képviselõ Újszentiváni szerb búcsú hagyományokhoz híven augusztus 28-án ünne- Apeljük a templomunk védõszentjét, Nagyboldogasszony ünnepét. Idén az ünnep csütörtöki napra esett, de ennek ellenére sok hívõ és vendég gyûlt össze. A szent misét celebrálták 10 órai kezdettel, Gálity Illés Battonyai esperes, Káplán Pál szegedi lelkész, Szabó Jefrém szerzetes, Milicic Szvetomir deszki és újszentiváni lelkész és Márkovlyev Vászó deszki diakónus. Az ünnepi beszédet Káplán Pál tartotta Szûz Mária 3 Szentiváni Napló július szeptember

4 RENDEZVÉNYEK életérõl és az ünnepünk fontosságáról. A liturgia végét a templom körüli körmenet zárta, ahol a lelkészek imádkoztak az egyház közösségért, majd kalácsot és fõtt búzát szenteltek. Minden évben más és más vállalja magára, hogy biztosítja a kalácsot és a fõtt búzát a búcsún. Idén Putnik Bozsidár töltötte be e nemes feladatot. Így õ volt a búcsú (kumoja) házigazdája es évre Veszelinov Gyorgye vállalta el e megtisztelõ feladatot. A vendéglátás után az Újszentiváni Hagyományõrzõ Kör szép táncokkal és énekekkel szórakoztatta a vendégeket. A zenét késõbb Rusz Mákszó deszki zenekara szolgáltatta. Az esti mulatság az iskola sportcsarnokában folytatódott közös vacsorával, zenével és tánccal. Köszönetet mondunk a Szerb Ortodox Egyház nevében mindazoknak, akik hozzájárultak a Szent Ünnep megünnepléséhez munkájukkal és adományukkal. A Zoom to idei helyszíne Makón, a Makói Oktatási Központ Pulitzer kollégiuma volt, ahol minden technikai feltétel adott volt a nyugodt és professzionális alkotó munka elvégzéséhez. A mûhely résztvevõinek térségi falujáró napot is szerveztünk. Ennek keretében a Makótól 20 km-re fekvõ Újszentivánra látogattunk, ahol Putnik Lázár polgármester szervezésében és a képviselõtestület több tagjának közremûködésével, sok különleges meglepetés várt bennünket. Elsõ programhelyszínünk a szépen felújított lovas pálya volt, ahol vendégeink betekintést nyerhettek a magyar lovassport vidéki hagyományaiba, emellett pedig a közeli helyszíneket is bejártuk. Putnik Milos Zoom to Europe az Aelsõ (és máig egyetlen) korosztályos filmes rendezvény Magyarországon, melyen az elmúlt években a legjelentõsebb gyermek és ifjúsági fesztiválok és mûhelyek vesznek részt több kontinensrõl. A rendezvény öt év alatt kaput nyitott az egész világra, a résztvevõk a filmeken keresztül megismerték egymás kultúráját, gondolatait a világról és ez idõ alatt különleges, személyes ismeretségek is kialakultak. Vidéki mûhelyként a fiatal filmkészítõk nagy nemzetközi családját hoztuk össze, kicsiny Dél-alföldi városunkban. Rendezvényünk révén, meghatározó tagjai lettek a magyar gyermek és ifjúsági filmkészítõk, a legismertebb nemzetközi fesztiválokon, mûhelyeken ban eddigi rendezvényeink csúcspontjaként a jubileumi, ötödik Zoom to mûhelyünket szerveztük meg európai, kanadai és ázsiai filmes fiatalok részvételével, melyen 6 ország negyven, éves korú alkotója vett részt. A résztvevõk a 7 nap alatt filmeket készítettek, ezeket a július 18-i zárórendezvényen mutattunk be a közönségnek. Számos fotó született, de a kamerák is szorgosan forogtak. Nagy érdeklõdés kísérte az ebédet, melyrõl egyöntetûen kedvezõ volt a megítélés. Hiszen mi más olvasható ki abból a ténybõl, hogy mindenki szorgalmasan bekanalazta a gulyáslevest, s többen repetáért is sorba álltak. A dél-koreai és kanadai filmesek is becsülettel elmerültek a magyar, és azon belül az újszentiváni gasztronómiai csemegékben. Az elfogyasztott ebéd után a szervezõk lovas fogatokra ültettek bennünket, s ezekkel jártuk körbe a falu nevezetességeit. A szerb templomot és parókiát, valamint a helytörténeti kiállítást a kellemes nyári hõségben is nagy érdeklõdés kísérte. Itt is csattogtak a professzionális fényképezõgépek, hiszen mind a koreai, kanadai, de német és görög vendégeink is olyan új információkat, élményeket szereztek, melyek az európai kontinens kultúrkincseit, hagyományait alkotják. Utunk ezután a fogatokon amelyeknek nagy sikere volt a résztvevõk körében Tiszaszigetre vezetett, az ország legmélyebb pontjához. Itt igazi közösségi hangulatot varázsoltak számunkra a szervezõk, mert az erõs emberek vetélkedõjét nem lehetett csak úgy szimplán nézni. Mindenki szurkolt mindenkinek, de azért persze a saját országbeli versenyzõiket sem hagyták ki a buzdításból. Nagyszerû volt látni ezt a fergeteges hangulatot, melynek elérésében Tiszasziget alpolgármestere vezetõ szerepet játszott. 4 Szentiváni Napló július szeptember

5 RENDEZVÉNYEK A végsõ sorrend igazából nem is volt lényeg, sokkal inkább az, hogy remek hangulatban ültünk ismét fogatokra, hogy az eredményhirdetés után az ötletekben igazán bõvelkedõ és remek házigazdának bizonyult újszentiváni vendéglátóink ismét vaskos meglepetésben részesítsenek bennünket. A nap zárórendezvényére ismét Újszentivánon, egy csodás horgásztó partján került sor, ahol elõször a 1848-as hagyományõrzõ csoport kápráztatott el bennünket bemutatójával. Nagyszerû volt látni vendégeink érdeklõdését és lelkesedését, ahogyan kipróbálhatták az elöltöltõs puskákat, de még az egyenruhákat is magukra ölthették. Különösen a koreai vendégeink jártak élen ebben a dologban, igen sok fotó és filmfelvétel készült errõl a momentumról. A helyi, népi hagyományõrzõ csoport bemutatkozását is nagy tetszés övezte. Mintha mindezeket még lehetne fokozni, kerültek elõ vendéglátó háziasszonyaink tálalásában a házi készítési étkek, disznóságok, savanyúságok, sütemények. Itt is jó volt látni vendégeink elismerõ pillantásait és étvágyát, mellyel eltüntették a felkínált finomságokat. Mindezek után pedig elõkerültek a szalonnasütéshez nélkülözhetetlen nyársak és az estét a lemenõ nap fényében bearanyozta és mintegy megkoronázta a lobogó tábortûz. Jól jellemzi az est hangulatát, hogy az eredetileg tervezetthez képest 1 órával késõbb, este 10 órakor indultunk vissza külön buszunkkal Makóra. Azt gondolom, szavakkal nem lehet hitelesen viszszaadni vendégeink örömét és lelkesedését. Szerencsére a számtalan fotó és az elkészült filmek is megmutatják ennek a napnak az emelkedettségét, nagyszerûségét. Ezzel az újszentiváni programmal olyan kezdést, töltést, élményt tudtunk adni vendégeinknek melyek meghatározták a többi nap hangulatát is. Filmötletek születtek itt, olyan benyomások melyek Koreában, Kanadában, vagy akár Görögországban is jelen vannak azokkal kik átélték, megélték ezeket. Mégis ennek alátámasztására a leghitelesebb dolog talán az lehet, hogy 2009-ben kivétel nélkül mindenki vissza kíván jönni Magyarországra, Újszentivánra, hogy a mostani élmények alapján ismét egy nagyszerû és emlékezetes Zoom to Europe and The World (Közelítés Európára és a Világra) rendezvény részesei legyenek. Ennél nagyobb elismerést nem kívánhat magának egy rendezvényszervezõ sem. Czibolya Kálmán stúdióvezetõ-fesztiváligazgató ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Járdaépítés a Szigeti úton Szigeti úti híd z elmúlt évben a Felszabadulás utcán, idén a ASzigeti úton készült el az új járda. A közel 150 méteres szakaszt 2 hét alatt készítették el a munkások, olykor rekkenõ hõségben. Könnyebb lett a buszmegálló és a sportpálya megközelítése. Elkészült a páratlan oldalon az aszfaltot a járdával összekötõ szakasz is. Azt a járdát évekkel ezelõtt szorgos önkéntesek készítették. Balogh Istvánné úliusban régóta fennálló problémát oldott meg a J község, amikor a Szigeti utat keresztezõ belvízelvezetõ fõárok felett gyalogos közlekedésre alkalmas hidat rakatott. A hídra azért volt szükség, mert a gyalogosok csak a jelentõs forgalommal bíró fõúton tudtak közlekedni, ami meglehetõsen, fõleg a gyerekek számára balesetveszélyes volt. A beruházás közel Ft-ba került. 5 Szentiváni Napló július szeptember

6 ÖNKORMÁNYZATI HÍREK képviselõ-testület június 18-án tartotta soron kö- Avetkezõ ülését. Elsõ napirendi pontként Nacsa Tamás tagintézmény vezetõ tartott beszámolót a 2007/2008 oktatási évre vonatkozó mûködési tapasztalatokról és a következõ tanévre történõ felkészülésrõl. Elmondta többek között, hogy a tanévet 87 fõvel kezdték és 88 tanulóval zárták. Az új, iskolabuszos rendszerre nem érkeztek negatív kritikák, mind a szülõk, mind a tanulók megszokták ezt az új rendszert. A próba év jól sikerült, bár vannak megoldandó problémák, összességében sikeresen mûködtek. Célként fogalmazta meg a hátrányos helyzetû gyermekekre történõ nagyobb odafigyelést, az oktatók ne csak oktassanak, de neveljenek is! Mindezek mellett természetesen szükség van újításokra, a berendezések cseréjére, informatikai eszközök korszerûsítésére is. Hári Ferenc Lászlóné az óvoda vezetõje második napirendi pontként kapott szót. Elmondta, hogy munkába állását követõen egy komoly átalakítással kezdte a ténykedését. Kuckósították a csoportszobákat, meseés játéksarkot alakítottak ki. Azonos elvárási szintet alakított ki a csoportok között, még nagyobb hangsúlyt fektetett a fejlesztésre. Már az elején igyekezett felmérni a gyermekek életkori sajátosságaihoz mért fejlettségét, ami nem volt megfelelõ, ezért új csoportnaplók írására került sor, ami éppen ezt a fejlesztést írja elõ. A beszámolót a képviselõk elfogadták. A következõ napirendi pont Ratkai Imre tájékoztatója volt, aki a Szegedi Kistérségi Társulás keretében ellátott feladatokról számolt be. Elmondta, hogy tisztában volt azzal, hogy sokan nem túl nagy lelkesedéssel fogadták az intézményi összevonásokat, a tapasztalat azonban rácáfolt erre. A cél mindenképpen a hatékonyabb és minõségileg magasabb szintû ellátás volt, ez sikerülni látszik megvalósulni. Mindenképpen siker, hogy egy kézben összpontosul és így mindenki számára elérhetõ a nevelési tanácsadás, logopédia, pályaválasztás, gyógytesnevelés, fejlesztés, stb. Fokozott követelmény van az egész kistérségben az idegen nyelv elsajátítására illetve a sport fontosságát is megemlítette. A tájékoztatókat követõen a képviselõ-testület egyetértési jogát gyakorolta amikor mindkét vezetõ tekintetében a Szegedi Kistérség Többcélú Társulása elõterjesztését elfogadta, így a vezetõk július 31- ig nyertek kinevezést. Negyedik napirendként Veszelinov Dánielné a Szerb Kisebbségi Önkormányzat elnöke tartott rövid tájékoztatót mûködésükrõl. Az éves eseménynaptár kapcsán került említésre az anyanyelvi és a hittan tábor, melyre remélhetõen a jövõben többen fognak jelentkezni. Képviselõi kérdésre, mely szerint kissé zárkózott a közösség és igény lenne a nyitottabb mûködésre azt a választ kapták a képviselõk,hogy a közösség mindig nyitott a falu irányába és ez a jövõben is így lesz. A cigány kisebbségi önkormányzat munkájáról szóló tájékoztatóval folytatódott a munka. A cigány bálat, mint az egyik legsikerültebb rendezvényt külön is megemlítette Jankó Sándor elnök úr, de az is elhangzott, hogy az önkormányzat igen szûkös keretek között gazdálkodik, ami nagyban meghatározza mozgásterüket. Az újszentiváni cigányok szerencsére többségében dolgoznak, ez igen szerencsés helyzet. Putnik Lázár polgármester úr ezt követõen röviden vázolta az elmúlt idõszak eseményeit Többek között megemlékezett a pedagógusnapról, melyen lehetõség volt a tanárok részére egy csekély összegû ajándékutalvány átadására is. Sor került a Falunap elõkészületeinek részletes ismertetésére, ezt részleteiben is megvitatták a képviselõk, a még szükséges feladatokat elosztva egymás között. A képviselõk hosszas vita után úgy döntöttek, hogy az épített környezet védelmérõl szóló általam elõkészített rendelet tervezet megvitatását elnapolják. A szintén elõkészítésre került zajvédelemrõl szóló rendeletet a képviselõ-testület nem alkotta meg. Ezt követõen az Ügyrendi, Pénzügyi, Szociális és Kulturális Bizottság egyik lemondott kültagja helyébe Rocskár Györgynét választotta meg a testület egyhangú szavazattal A képviselõk Szociális alapszolgáltatások fejlesztése az SZKTT Szociális Szolgáltató Központ újszentiváni telephelyén címmel pályázat beadásáról döntöttek, amely így lehetõvé teszi a Gondozóház régóta várt fejlesztésének megvalósítását. Az önerõt 6 millió forintig vállalta biztosítani a testület. Szintén igen kedvezõ feltétellel kiírt pályázaton történõ részvételrõl döntött a testület, amikor a Polgármesteri Hivatal szervezet-felújítására kiírt pályázaton való részvételrõl döntött. Az önerõ Ft. A testület zárt ülés keretében ezt követõen Balogh Istvánnét választotta alpolgármesternek, illetményét kérésének megfelelõen havi bruttó Ft összegben határozta meg. A zárt ülést követõen ismét nyílt ülésre került sor, ahol a Classicon TSE által kért támogatásról döntöttek a képviselõk, részükre Ft került megszavazásra. A képviselõ-testület ezt követõen a Tiszaszigeti képviselõ-testület által korábban tárgyalt témákat vették napirendre és hozta meg ezekrõl döntéseit. A két oktatási tagintézmény közti finanszírozásban az Önkormányzatok között a bérköltségek megoszlása gyermeklétszám arányosan illetve amennyiben ez a kedvezõbb, 50-50%-os arányban történjen. 6 Szentiváni Napló július szeptember

7 ÖNKORMÁNYZATI HÍREK A jelenleg mûködõ körjegyzõség székhelyének kétévenkénti rotációs rendszerben történõ megváltoztatásához nem járult hozzá. A két település által megvalósítandó közös iskola beruházásnál a tulajdonviszonyok rendezése történjen meg úgy, hogy lényegében mind a telkek, mind a felépítmény és a késõbbi mûködtetés is 50-50%-ban történjen. Határozatot fogadtak el arról is, hogy amint az Újszentiváni tagintézményben a gyermeklétszám olyan mértékben emelkedik meg és tartósan szinten marad, hogy az indokolja az önálló mûködést, az önkormányzat kilép a kistérségbõl és önállóan mûködteti tovább iskoláját. A képviselõ-testület nem támogatta a két község közti területen megvalósuló közös fürdõberuházást a települések egybeépítésével együtt. A képviselõk az ülés végén a biztonságos mûködés fenntartása és a tapasztalatok alapján úgy döntött, hogy az ingyenes étkezésrõl szóló rendeletét módosítja úgy, hogy az önkormányzat továbbra is 50%-ban támogatja az étkezést azoknak a családoknak ahol egyébként fizetni kellene. A Hagyományörzõ Népdalkört a testület forint összeggel támogatta, hiszen utazásaikkal, fellépéseikkel messze földön öregbítik a község hírnevét. Dr. Szentirmay Sára körjegyzõ Képviselõ-testület augusztus 18-án tartotta nyári Aülését. Elsõ napirendi pontként a rendezési terv módosításáról kaptak rövid tájékoztatót Papp Ádám tervezõtõl. A tájékoztatás lényegében a módosítás technikai lépéseire terjedt ki, hiszen ez a feladat akár több évet is igénybe vehet. A tervezõ kihangsúlyozta annak szükségességét, hogy a képviselõk alaposan gondolják végig, milyen elképzeléseket kívánnak a jövõben megvalósítani, hiszen ezt kell átültetni papírra a tervezés során. Ezt kövezõen több határozat is született a Démász Zrt. és az önkormányzat közti vitatott kérdések rendezése tárgyában. A testület döntése értelmében pályázat került beadásra az Újszentiváni Civil Ház tervezési költségeinek elnyerésére. A képviselõk rövid vita után forint támogatásban részesítették annak a lónak a tulajdonosát, aki egy nyári Újszentiváni rendezvényen vesztette el az állatát. Az ülés folytatásában az újonnan megalakult és a bíróság által jogerõsen bejegyzett Polgárõr Egyesület ügyét tárgyalták a képviselõk. A kérdéshez szinte valamennyi képviselõ hozzászólt pro és kontra, hiszen jelen helyzetben valóban két azonos feladatú egyesület is mûködik a községben. A képviselõk végül forint támogatást ítéltek meg az újonnan alakult egyesületnek felszereléseik megvásárlásához. A képviselõk egy új megállapodás megkötését is elfogadták, amely alapján a háziorvos doktornõvel, Dr. Rácz Gabriellával az eddigi jó együttmûködését tovább erõsítették. A doktornõ továbbra is részt vesz ahogyan eddig is tette az Egészséghét szervezésében és munkájáról évente beszámol a testületnek. A gyermekétkeztetésben szintén változás történt, a díjak 10%-os emelését fogadták el a képviselõk. A Csatornamû Társulat hitelfelvételéhez a képviselõ-testület döntése értelmében az Önkormányzat kezességet vállalt. Dr. Szentirmay Sára körjegyzõ Beszámoló a Bizottság munkájáról Változások Az elmúlt idõszakban változások történtek a bizottság összetételében. Tóthné Busku Katalin kivált a bizottságból, helyére Rocskár Györgynét választották meg. Következõ változás: Balogh Istvánnét, az eddigi bizottsági elnököt az önkormányzat testülete alpolgármesternek választotta. Helyére Juhász Györgyöt az eddigi alelnököt választották, mivel a bizottságban egy hely megüresedett, ezt pótolni kellett. A testület döntése alapján visszakerült a bizottságba Baráthné Kuczora Ildikó. Továbbá Juhász György alelnök helyére Almási Lászlót választották. Átmeneti segélyekkel kapcsolatos észrevételek A megnehezedett életkörülmények miatt egyre több azoknak a száma, akik átmeneti segélybõl próbálják enyhíteni az idõszakosan jelentkezõ anyagi gondjaikat. A bizottság ezeknek a kéréseknek messzemenõen próbál eleget tenni. Ahhoz, hogy minél kevesebbet kelljen visszautasítani a beadványokból, a bizottságnak következõ a kérése az átmeneti segélyt kérõkhöz: Kérjük, hogy a beadott nyomtatványt értelemszerûen, pontosan és javítások nélkül küldjék be. Minden esetben csatolják a nyomtatványhoz a kért dokumentumokat, például a nyugdíjszelvényt, kereseti kimutatást, munkáltatói igazolást, ha kell orvosi igazolást, hatósági 7 Szentiváni Napló július szeptember

8 ÖNKORMÁNYZATI HÍREK igazolást, munkaügyi központ által kiadott papírokat, iskolai igazolásokat, az indoklásnak megfelelõen. Erre egyrészt azért van szükség, hogy minél kevesebb beadványt kelljen hiánypótlás miatt visszaküldeni. Másrészt pontos kitöltéssel, az iratok csatolásával a bizottság munkáját könnyítik meg. A bizottság nevében köszönöm a megértésüket. Juhász György elnök Csongrád Megyei Önkormányzat az idén is tá- Amogatta Újszentiván és környéke lakóit. Kihirdették a nyertes pályázatokat, amelyek számos helyi kezdeményezéshez biztosítanak anyagi forrást. A pályázók közül kiemelkedik Újszentiván Község Önkormányzata: a település játszótér építésére Ft-ot kapott. Az Újszentiváni Hagyományõrzõk Köre a lakodalmas vigadalmak és a szüreti mulatságok népi hagyományainak felevenítésére, bemutatására Ft támogatásban részesült. A Szegedi Kistérségben ezen kívül az alábbi programokat és beruházásokat támogatta a megyei önkormányzat: Zsombó Község Önkormányzata játszótér építésére Ft-ot, Tiszasziget Községi Önkormányzata játszótér építésére Ft-ot, Szatymaz Község Önkormányzata játszótér építésére Ft-ot, a Zsombói Polgárõrség Egyesület formaruha beszerzésére, mûködési költségek támogatására Ft támogatásban részesült. a Mozgáskorlátozottak Szatymazi Egyesülete Esélyegyenlõség Napja rendezvényre Ft-ot, a Dóci Polgárõr Egyesület mûködési költség támogatására Ft-ot, a Károlyi DSE a SZTE Károlyi Kollégium lakói részére sportolási lehetõségek biztosítására Ft-ot, Sziget alapítvány (Tiszasziget) a Hagyományõrzõ Napok megrendezésére Ft-ot, az Ötágú Síp Kulturális Egyesület a Hunyadi Mátyás vetélkedõ megszervezésére Ft-ot, az Ambitus Hagyományõrzõ Alapítvány (Szeged) hat alkalomból álló táncház- és elõadássorozat Ft-ot a Katolikus Ifjúsági Alapítvány (Szeged) Ft-ot, a Móra Ferenc Népszínház Közhasznú Egyesület (Algyõ) Bene Zoltán: Istennél a kegyelem c. darabjának bemutatására Ft-ot, a Dél-alföldi Versmondó Egyesület (Szeged) a Juhász Gyula és Babits Mihály vers- és prózamondó verseny megrendezésére Ft-ot, a Független Ifjúság (Szeged) A falu ifjúságmegtartó ereje c. konferencia szervezésére Ft-ot, a Védõháló Közhasznú Egyesület (Szeged) szabadegyetem és zenei alkotómûhely szervezésére Ft-ot, az Algyõi Nõegylet idõsek számára programok szervezésére Ft-ot, a Bálint Sándor Szellemi Örökségéért Alapítvány (Szeged) az Ifjúság érdekképviselet és a fiatalok demokrácia kísérletei Csongrád megyében c. konferenciára Ft-ot, a Szent Antal Templomért és Tiszasziget Római Katolikus Ifjúságért Alapítvány Ft-ot, a Tiszasziget Sport Egyesület a megyei labdarúgó amatõr nagypályás bajnokságra Ft-ot, a Mozgáskorlátozottak Csongrád Megyei Egyesülete (Szeged) Szentesi megyei találkozó szervezésére Ft-ot, az Értelmi Sérültek és Autisták Foglalkoztatásáért, Érdekvédelméért Alapítvány (Szeged) információs nappal egybekötött télapó- és karácsonyváró együttlét szervezésére Ft-ot, a Vakok Otthonában Élõk Megsegítéséért Alapítvány Kreatív kézmûves programra Ft-ot, a Szegedi Mozgássérültek Alternatív Egyesülete a Tolerancia napok az esélyegyenlõségért szervezésére Ft-ot, a Vakok és Gyengénlátók Csongrád Megyei Egyesülete (Szeged) bemutatófilm készítésére ( Hogyan segítsünk a látássérült embereknek a közlekedésben? ) Ft-ot, A Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének Szegedi Helyi Szervezete a Siketek és Nagyothallók 101. Világnapja alkalmából szabadidõs program és kulturális mûsor szervezésére Ft-ot, a Szegedi Speciális Szükségletû Gyermekek Családját Támogató Szivárvány Szülõ Alapítvány társadalmi elfogadottságot növelõ rendezvény szervezésére Ft-ot, az Értelmesebb Életért Alapítvány (Szeged) a munka világában való megjelenéshez nyújtandó támogatására Ft-ot, a Tiszasziget Polgárõr Egyesület technikai eszközökre, illetve mûködési költség támogatására Ft-ot, a Szeged-Belvárosi Polgárõr Egyesület technikai eszközökre, formaruha beszerzésére, Mûködési költség támogatására Ft-ot kapott 8 Szentiváni Napló július szeptember

9 Korábban a településfejlesztési pályázat elsõ fordulóján Kübekháza Ft-ot, valamint Sándorfalva Ft-ot nyert el játszótér építésére. ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Varga Márta szóvivõ Új játékok az óvodában település képviselõtestülete úgy döntött, hogy a Atöbb mint 30 éves elavult játszótéri játékokat modernebb korszerû játékokra cseréli. A beruházás közel Ft-ba került. Ezen felül, az õsz folyamán növények ültetésével igyekeznek szebbé, vonzóbbá tenni az óvodát. Az udvari burkolat cseréje várhatóan a következõ évre húzódik át. Tisztelt Újszentiváni lakosok! Hazánkban a parlagfû a leggyakrabban elõforduló gyomnövény, melynek allergizáló hatása már mindenki elõtt ismert ben országos program indult a Parlagfûmentes Magyarországért. A jelenleg hatályos jogszabályok kimondják, hogy a földhasználó köteles adott év június 30. napjáig az ingatlanon a parlagfû virágzását megakadályozni, és ezt követõen ezt az állapotot a vegetációs idõszak végéig folyamatosan fenntartani. A mulasztókkal szemben a hatóság jogosult millió Ft növényvédelmi bírság kiszabására. A község belterületén a jegyzõ jogosult a bírság kiszabására, külterületen a növényvédelmi szerv. A növényvédelmi bírság megfizetése nem mentesít az egyéb szabálysértési illetve büntetõjogi felelõsségre vonástól. Az elmúlt években sikerült csökkenteni a parlagfûvel érintett területek számát, azonban még mindig igen jelentõs azoknak a bel- és külterületi ingatlanoknak a száma, ahol megtalálhatjuk ezt a sokunk számára veszélyes növényt. Bizonyára észlelték, hogy amióta közterület felügyelõ került alkalmazásra, azóta megszaporodtak a felszólítások. Kérem, fogadják megértéssel ezen intézkedését, hiszen éppen ennek lenne célja az, hogy megelõzzük a bírság kiszabását azzal, hogy csupán felszólításra intézkedjenek a parlagfû kiirtása felõl. Rácz László közterület felügyelõ úr a továbbiakban is folytatja a felszólítások megküldését, melynek következményeként ahol a parlagfû nincs a megadott határidõre lekaszálva, kénytelen leszek hatáskörömben eljárva az eljárást és a bírság behajtását megindítani. Kérek minden újszentiváni lakost, segítsen abban, hogy az itt élõ gyermekek és felnõttek egészséges környezetben élhessenek. Irtsák a parlagfüvet! Dr. Szentirmay Sára körjegyzõ község a Csongrád Megye Közgyûlésétõl pályá- Azaton támogatást nyert a község Petõfi utcai játszóterének bõvítésére, parkosítására. A játszótéren a kisebbektõl a nagyobbakig megtalálhatják a kikapcsolódásra alkalmas játékokat a gyerekek. Amennyiben azonban a szemetelés valamint a rongálások nem szûnnek meg, úgy az önkormányzat kénytelen lesz bekeríteni és nyitvatartási idõt megszabni. A beruházás több mint Ft-ba kerül. Putnik Lázár polgármester Pályázati hírek Hivatal eszközfelszereltségének javítása A település az Önkormányzati Minisztérium pályázatán közel Ft-ot nyert a hivatal eszközfelszereltségének felújítására. A teljes költségvetés Ft. A Hivatal számítástechnikai gépekkel, valamint irodai bútorokkal gyarapodik. 9 Szentiváni Napló július szeptember

10 ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Köszönet Nyilas Péternek yár végén tudtuk meg, hogy Nyilas Péter, Nlapunk szerkesztõje, munkahelyi és egyéb okokra hivatkozva lemondott posztjáról. Sajnálattal vettük tudomásul, hiszen kezdetektõl fogva sokat dolgozott a küllemében és tartalmában is megújuló Szentiváni Napló elkészítésén. Köszönjük ötleteit, az általa írt cikkeket, szerkesztõi munkáját, az éjszakába nyúló javításokat, s azt, hogy újságírói szaktudásával színvonalassá tette a helyi lapot. További munkájához kívánunk kitartást, kedvet és jó egészséget! A Szerkesztõbizottság INTÉZMÉNYI HÍREK Óvodai hírek z idén nem sok bátorítás kellett a gyerekeknek az Aóvodában, hiszen elterjedt a híre annak, hogy a nyáron az Önkormányzat új udvari fajátékokkal lepett meg bennünket. Akik már nyár végén is jártak, vitték a hírt a barátaiknak. Óriási sikere volt a játszótérnek! Szeptember 5-én délután volt az ünnepélyes avatás. Sok szülõ jött vissza gyermekével, de más érdeklõdõt is felfedeztünk az ismerõs arcok között. Önkormányzatunk képviseletébõl szinte mindenki el tudott jönni s az iskolából is megtiszteltek bennünket jelenlétükkel. A köszöntõ után az óvodások nagyon kedves kis évnyitó mûsort adtak elõ. Ezután a Polgármester Úr mondta el ünnepi beszédét, melyben megköszönte, a sok segítséget s a résztvevõk áldozatos munkáját. Reményét fejezte ki, hogy a külsõ-belsõ tartalmi megújulást követõen, egyre több család választja gyermeke számára községünkbõl óvodánkat. Felajánlotta az érdeklõdõknek, hogy bármikor megtekinthetik intézményünket, elõzetes megbeszélés alapján az óvodai életünkbe is betekintést kaphatnak. A nemzeti színû szalag átvágásával felavatta az óvoda udvarát, melyet a gyerekek azonnal birtokukba is vehettek, s akik még nem próbálhatták, õk is boldogan játszhattak a szebbnél-szebb játékokon. A gyerekek örömére még két arcfestõ bohóc is rész vett ünnepségünkön. Õk is mindketten, óvónõk, s nagy örömmel jöttek el hozzánk, hogy még szórakoztatóbbá tegyék a délutánt. Sok érdekes arc készült, egyre bátrabban jöttek és válogattak a gyerekek a lehetõségek közül. Akik megéheztek, megszomjaztak vendégül láttuk egy kis zsíros kenyérrel és üdítõvel. Nagyon vidám, kellemes hangulatban telt, el a délután. Még egyszer köszönet a gyönyörû játékokért! A továbbiakban terveinkrõl szeretnék pár gondolatot Kirándulást szervezünk a közeljövõben Mezõhegyesre a lovas parkba, ahol sok érdekes látnivalóban lesz részünk. Egy családi hétvégét is szeretnénk tartani itt az óvoda udvarán fõzéssel, közös játékkal egybekötve természetesen szülõkkel együtt. Az idõpontok idõjárástól függõek, de az óvodában, idõben tájékoztatjuk a szülõket a dátumokról. Szeretnénk az év folyamán minél több családi programot szervezni, hogy viszonozni tudjuk a szülõknek a sok segítséget, amit felénk nyújtanak. Októberben folytatjuk a tavaly megkezdett és jól bevált fejlesztõ foglalkozásainkat. Hétfõnként dramatikus játékot, keddenként játékos tornadélutánt, csütörtökönként pedig kézmûves délutánt tartunk. Erre az évre is nagyon gazdag programot állítottunk össze a gyerekeknek és szüleiknek, az Õ igényeiket 10 Szentiváni Napló július szeptember

11 INTÉZMÉNYI HÍREK szeretnénk kielégíteni s az évet majd az Õ megelégedettségükkel zárni. Minden érdeklõdõt és új beiratkozni vágyót szeretettel várunk továbbra is! Hári Ferenc Lászlóné óvoda-vezetõ Ismét volt ruhabörze mmár sokadik alkalommal rendezte meg a Szociális ISzolgáltató Központ a méltán kedvelt ruhabörzét. Sokan szeretik és ismerik Újszentivánon és már hiányolták is, hiszen legutóbb tavasszal rendeztük meg. Azóta csak hozták a falubeli emberek, de nem csak õk, hanem a környékbeli településekrõl is a számukra már felesleges, de más számára még használható tiszta ruhát, ágynemût stb. is. Augusztus végén három délután megrendezett ruhabörze alatt több zsáknyi használható ruha talált új gazdára, okozva ezzel igen nagy örömet annak, aki eljött és válogatott a ruhák között. Itt szeretnénk köszönetet mondani a Szegeden élõ Nagy János cipészmester özvegyének, aki több száz pár papucsot, szandált ajánlott fel a mi kis falunk részére, és okozott igen nagy örömet ezzel minden rászoruló embernek. Köszönet még annak a sok embernek is, aki elhozta azt a rengeteg sok szép és más számára használható ruhát. A ruhabörze megrendezésében és lebonyolításában köszönet illeti még Rocskár Györgynét és Puskás Jenõnét fáradozásáért és segítségéért. Sándorné Bellér Tünde Sikeres szereplés országos rajzversenyen ikerült az országos megmérettetés is, legalábbis az Sújszentiváni iskolások szépen szerepeltek a Wienerberger Téglaipari Zrt. Jövõvár rajzpályázatán. Sok szép alkotás született, amelyek a tanulók által megálmodott, elképzelt jövendõ otthonukat ábrázolták. Vörös Laura festménye nyerte el a neves képzõmûvészekbõl álló zsûri tetszését, így országos III. helyezést ért el. A bíráló bizottság tagjai voltak: Nagy-Kálózy Eszter színmûvész, Vészabó Noémi festõmûvész, Sinkó István képzõmûvész, Róka Enikõ a Nemzeti Galéria Grafikai Osztály vezetõje. A díjátadó ünnepélyt Budapesten tartották a Magyar Rádió Márványtermében. Leléné Dobay Katalin CIVIL ÉLET Ópusztaszeri kirándulás agy meglepetésben volt része a Nyugdíjas és a NHagyományõrzõk egyesületének. A Csongrád Megyei Önkormányzat meghívta kézimunka és kézmûves kiállításunkat az augusztus 20-i ünnepre az Ópusztaszeri emlékparkba. Lázas készülõdésbe fogtunk. Egy hét válogatás, csomagolás után elindultunk Ópusztaszerre. A civilek utcája egyik sátrában rendezhettük be Újszentiván vándorkiállítását. Sok-sok kíváncsi szem járta végig a szerb szõttesek, terítõk és népviselet darabjait. A sváb szövött gobelin, varrott, mókás feliratos párnák, cseréppipa, snapszos butykos meglepetésszerûen hatott a magyar kalocsai, hódmezõvásárhelyi, matyó és kalotaszegi terítõk, párnák mellett. Kérdezgették is a látogatók: Miért ez a hármasság? Büszkén adtuk a választ: három nemzetiségû falunk közös örökségét látják, amit mi õrzünk, mûvelünk, tanulunk és természetesen dicsekszünk is vele. A sok nézelõdõ között akadt olyan is, aki mogorván, de tüzetesen végignézte a kiállítást, majd a gyerekmunkáknál ennyit mondott: Ritka és megbecsülendõ, hogy a gyerekeiket is bevonják a hagyományok továbbvitelébe. Volt olyan látogatónk is, aki egy szót sem szólt, de mindent aprólékosan lefényképezett. Az igazi elismerést a délután hozta meg. A szentesi református egyház részérõl Kovács Péterné lelkész nézte végig kincseinket, és érdeklõdéssel hallgatta meg ismertetõnket Újszentivánról. Ezek után meghívta kiállításunkat és természetesen az alkotókat, az idén felújított szentesi Református Nagytemplomba. Örömmel fogadtuk a megtiszteltetést. Vendégkönyvünkben ismét jó pár oldal megtelt nevekkel és elismeréssel. Volt látogatónk az ország szinte 11 Szentiváni Napló július szeptember

12 CIVIL ÉLET minden tájáról: Szolnok, Békéscsaba, Orosháza, Ácsteszér, Répcelak, Vas megye, Albertirsa, és még Ausztriából is. A nap végére mindannyian nagyon elfáradtunk, de boldogan csomagoltunk és indultunk haza, ki busszal, ki kocsival. Köszönet a Csongrád Megyei Önkormányzatnál Szabó Anettnek a lehetõségért, hogy megmutathattuk falunkat a világnak. Burján Zsuzsanna sen õrzik, ápolják és mûvelik nemzetiségi értékeiket és örökségüket a lakók. Örömmel töltött el minden látogatót és kiállítót, hogy mennyi ügyes kéz munkálkodik minálunk: kosárfonó, fafaragó mûvész, fazekas, babakészítõ, kovács. Szebbnél szebb kézi kötésû pulóvert, vállkendõt is láthattunk. A legbüszkébbek mégis arra vagyunk, hogy bemutathattuk iskolás gyerekeink munkáit is. Bízhatunk abban, hogy nemzetiségi örökségeink õrzése, mûvelése értõ kezekbe kerül a következõ nemzedéknél. A sok látogató megtisztelt bennünket, hogy vendégkönyvünkbe beírta nevét, dicsérõ és biztató szavait. Burján Zsuzsanna egalakult az Újszentiváni Polgárõr Egyesület 13 Malapító taggal június 6-án. Teljesen független, önálló szervezet, amely július 28-ával hivatalosan, bíróság által is be lett jegyezve, a törvényeknek és jogszabályoknak megfelelõen! Fõ feladataink: Újszentiván területén az állampolgárok vagyonának, a közterület rendjének megóvása, a környezet védelme, rendezvények biztosítása, bûncselekmények és jogsértõ cselekvések megelõzése, ill. megakadályozása. A polgárõrök önkéntes, figyelõ járõrszolgálattal látják el feladatukat. A helyi újság lehetõségeit kihasználva várjuk azon hölgyek és urak jelentkezését, akik a falu biztonságáért, értékeink megõrzéséért tenni szeretnének. Az alábbi telefonszámon várjuk a jelentkezést: 20/ , 30/ Almási László az Újszentiváni Polgárõr Egyesület vezetõje 12 Szentiváni Napló július szeptember mi falunk ebben az évben is csatlakozott a szom- Aszédos Szõreg hagyományõrzõ ünnepségéhez, amelyet a 1849-es csata emlékére rendeztek meg immáron IX. alkalommal. Minden civil egyesület kivette részét a készülõdésbõl. A Hagyományõrzõk és a nyugdíjasok ismét összefogtak a kézimunka és kézmûves kiállítás megrendezésére. Az általános iskola két osztálytermét dekorálhattuk. Nagyon örültünk a két teremnek, mert így nemcsak a gazdag kézimunkáknak jutott hely, hanem a kézmûves remekeknek is. A nagyobb teremben helyeztük el a rengeteg szebbnél szebb kalocsai, matyó, vásárhelyi, kalotaszegi, somogyi terítõt, menyecskeruhát, díszpárnát, hímzett függönyöket, blúzokat, mellénykéket és ki tudja mi mindent még. A népviseleteket is bemutató babakiállítás még szebbé és változatosabbá tette a látványt. A másik terem berendezése egy kis helytörténeti bemutatóra sikeredett. A szerb, magyar és sváb szõttesek, terítõk, csipkék, régmúlt idõk használati tárgyai olyan harmonikus egységgé forrtak össze, hogy minden látogatót elbûvöltek. Nem is csoda, mert talán nincs az országban még egy ilyen helység, ahol közönyár nemcsak a pihenésrõl, nyaralásról szólt. ANépdalainkkal több rendezvényen felléptünk. A június 24-i falunapon Újszentiván közönségének elõször adtuk elõ a Kalocsa környékérõl származó dalcsokrunkat. E mellett a szerb nemzetiség népdalaiból is válogattunk, amelyeket Pozsegovits Ferencné Marika néni és Putnik Demeterné Miléva néni tanítottak be. A mûsorszámot néptánccal fûszereztük, a harmonikából pedig Putnik Bozsidár varázsolta elõ a gyönyörû dallamokat. Ezekkel a dalokkal színesítettük a videósok mûhelytalálkozójának programját is a Bányai tónál és a

13 CIVIL ÉLET szlovákiai Kisgéresen is, ahol már másodszor szerepeltünk, az önkormányzat kedves meghívásának eleget téve. Augusztus elején felléptünk a Trianoni Emlékhelynél a kopjafaavatáson, majd a Szõregi Sárgarózsa Népdalkör meghívására a IV. Népdalkör találkozón is. Október 4-én az Idõsek Világnapjának programját színesítjük majd, és a Rendezvényház meghívását elfogadva szerepelni fogunk Szegeden a Klauzál téren is. Tóth Mária Újszentiváni Hagyományõrzõk Köre Intenzív élet a nyugdíjas egyesületben yugdíjasaink körében intenzíven folyik az élet. A N2008. június én megrendezett falunapon nagyban hozzájárultunk a sikerhez. A vasárnapi pörköltfõzõ-versenyen más egyesületekhez hasonlóan mi is indultunk. Péli Józsefné szakértelmének köszönhetõen elsõ helyezést ért el a Nyugdíjas Egyesületünk. Tagjaink részt vettek a gyopárosi X. Humorfesztiválon is. Augusztus 20-án negyven érdeklõdõt vihettünk magunkkal kicsi településünkrõl Ópusztaszerre, ahol ingyen tekinthettük meg a nemzeti emlékparkot. Szeptember 6-án a IV. Szõregtérségi Népdalkörök Találkozóján vehettünk részt, majd a rendezvény után finom vacsora kíséretében kellemes estét töltöttünk el. Az Idõsek Világnapja alkalmából találkozót rendez Ópusztaszeren az Életet az Éveknek Nyugdíjas Klubok Csongrád Megyei Egyesülete. Ebédet egységes áron, 900 forintért biztosítanak. Jelentkezni lehet a 06-20/ , 06-30/ és a 06-30/ telefonszámokon. A jelentkezési határidõ szeptember 24. Szeretném megköszönni azon tagjainknak a segítséget, akik a II. Hagyományõrzõ Napon polgármesterünk felkérésének eleget téve nagyétkû honvédjeinknek finom vacsorát fõztek. Puskás Jenõné Agyagfalva május tavasz érkeztével megjön az emberek kiránduló Akedve is. Különösen akkor, ha baráti társaságban teheti ezt. A Berg házaspár hívta fel a figyelmünket arra, hogy Szegedrõl is indul egy csoport a csíksomlyói búcsúra. A Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége szegedi tagozata szervezte az utat. A költségek befizetésekor kaptunk egy nagyon kedves tájékoztatót is, hogy hova megyünk, mi a célunk, útközben mit láthatunk, és hol lesz a szállásunk a történelmi Magyarország számunkra még ismeretlen részén. Csiksomlyó az egyik legnevezetesebb zarándokhely a magyarság számára. Mi azzal a céllal indultunk el, hogy részt vegyünk a pünkösdi zarándoklaton. Útközben megálltunk Déván. Megcsodáltuk Déva várának szikláit, és ellátogattunk a Böjti atya által vezetett árvaházba. Szerény adományainkat hátra hagyva tovább indultunk Gyulafehérvár, majd Segesvár irányába. A hosszú út végén (10 óra) megérkeztünk Agyagfalvára. A falu kultúrházában székely népviseletbe öltözött gyerekek és felnõttek csoportja fogadott bennünket, szíves szóval, énekszóval, mint a rég nem látott rokonokat. A kalács és a korty pálinka elfogyasztása után szállásadóink finom vacsorával és kényelmes fûtött szobákkal láttak el minket. Másnap a bõséges reggeli után kora reggel indultunk Csíksomlyóra, hogy a 11 órakor kezdõdõ pünkösdi ünnepi misérõl el ne késsünk. Beszélgetve, énekelve hömpölygött a tömeg a hegytetõn lévõ kegyhelyre, a mise színhelyére. Amit a történelemkönyvekbõl sohasem tudnánk meg, ott át lehet érezni és meg lehet érteni. Agyagfalvára tele élménnyel érkeztünk vissza. A remek vacsora utáni meghitt beszélgetés a háziakkal belenyúlt az éjszakába. A következõ napon ismét korán keltünk. Alaposan megreggeliztünk, utána indulás meghódítani a madarasi Hargitát. A májusi hóesésben és a néhol térdig érõ hóban, nem is volt egyszerû, de sikerült. Agyagfalvára visszaérkezve gyorsan bekaptuk a háziasszonyunk által készített finom étkeket, és sietve mentünk a kultúrházba, ahol többek között a helyi iskolások elõadásában gyönyörködhettünk. Szavaltak, énekeltek, táncoltak és egy székely balladát adtak elõ. Elragadtatva néztük és hallgattuk õket. Azonnal megfogalmazódott bennünk, hogy ezt a produkciót az otthoniaknak is látni kell. Meg is kértük az iskola igazgatónõjét és a tanár urat, hogy hozzák el ezeket a tehetséges gyerekeket és a mûsorukat Újszentivánra, a falunapra. Megígérték, hogy ha lehetõségeik engedik, eljönnek hozzánk. Így kezdõdött a barátság, és szerencsére a falunapunkon viszonozhattuk azt a sok szeretetet és kedvességet, amit kaptunk Erdély szívében, egy picike faluban, Agyagfalván. A barátság szorosabbra fonódik, mert most a testvérfalu megállapodás is küszöbön van. A szeretet és a megbecsülés közel hozza egymáshoz az embereket. Burján Zsuzsanna 13 Szentiváni Napló július szeptember

14 Alternatíva Egyesület z Alternatíva Egyesület (Újszentiván, Szigeti út A16. Adószám: ) ezúton szeretné megköszönni mindazoknak a kedves adózó állampolgároknak a segítséget, akik az elmúlt esztendõben öszszesen Ft-tal támogatták személyi jövedelemadójuk 1%-ának felajánlásával közhasznú szervezetünket. A fenti összeg önálló rendezvény létrehozását ugyan nem tette lehetõvé, de hozzájárult ahhoz, hogy egyesületünk megszervezhesse és koordinálhassa az alábbi már megvalósult, illetve még jelenleg is futó programjait, mint például: Ifjúsági Infocentrum és Teleház néven folyamatosan üzemeltettük civil fenntartású új közösségi szolgáltató helyiségünket, ahol látogatóink a hét 3 napján (kedden és csütörtökön 15-19, szombaton óráig) Internet elérhetõséget és irodatechnikai szolgáltatásokat vehettek igénybe, és emellett számos általunk szervezett programra is jelentkezhettek, Civil képzést tartottunk, a helyi szervezetek bevonásával, amelyek elsajátíthatták a projektgenerálás és a pályázatírás alapvetõ technikáit, valamint a forrásteremtéshez is kaphattak ötleteket Alapfokú számítástechnikai tanfolyamot indítottunk, amelyen a jelentkezõk megismerkedhettek a PC felépítésével, valamint a szövegszerkesztés-táblázatkezelés és az Internet rejtelmeivel, A téli szünet folyamán három alkalommal ingyenes filmvetítést tartottunk sláger mozifilmekkel, A Napraforgó Nagycsaládos Egyesülettel közösen játszóházakat szerveztünk a helyi gyerekeknek az iskola és az önkormányzat közremûködésével, Az Önkormányzattal együttmûködve részt vettünk a már tavaly lezárult települési közösségi kérdõív eredményeinek kiértékelésében, Nyert a szintén az Önkormányzattal közösen benyújtott honvédelmi pályázatunk rendezvényszervezési lehetõség kivitelezésére, És szívesen közvetítünk a küzdõsportok iránt érdeklõdõ fiataloknak a Szegeden két jelenleg is mûködõ önvédelmi mûhelyünk (a Wado-ryu és Chuan-shu sportklubok ) elérhetõségeivel. Még egyszer köszönjük tehát a bizalmat, és igyekszünk ebben az évben is olyan szolgáltatásokat és programokat nyújtani a közösségnek, amelyek a lakosság mind szélesebb rétegeinek nyújtanak lehetõséget a tájékozódáshoz, illetve a kikapcsolódáshoz hasznos segítséget! Alternatíva Egyesület Önkormányzat: 20/ , 20/ és a Polgármester: Putnik Lázár 70/ Háziorvos: Dr. Rácz Gabriella Fogorvos: Dr. Gombás Ildikó 30/ Gyógyszertár: SZKTT Szociális Szolgáltató Központ: Védõnõ: 20/ Posta: Kábeltévé: számlafizetés: Szebényi Károlyné 20/ a szolgáltatással kapcsolatos bejelentések: Kertmegi Attila 30/ Újszegedi Rendõrörs: 62/ Határrendészeti Kirendeltség Szeged: 30/ , 70/ , 80/ és 62/ Iskola: , 20/ Óvoda: 20/ Teleház, Info-Centrum: 20/ , 21/ (helyi hívásdíjjal) TMV Víziközmû: Temetkezési vállalkozó: Berg Henrikné , 30/ , 30/ (éjjel-nappal hívható) Takarékszövetkezet: Anyakönyvi hírek Születések Január 12-én: Takács Anna és Nóvé Ernõ László gyermekeként megszületett, Nóvé Minett Laura. Március 3-án: Lengyel Mariannának és Babuskov Csabának, Henrietta nevû, kislánya született. Április 23-án: Csamangó Renátának és Joczó Istvánnak Zsófia nevû, kislánya született. Április 29-én: Horváth Szilviának és Kovács Gábornak, Kristóf nevû, kisfia született. Május 14-én: Nagy Melindának és Balla Attilának, kislánya született, Melissza. Május 19-én: Torma Andreának és Szikula Norbertnek kislánya született, akit Luca Nórának hívnak. Július 3-án: Andor Ildikónak és Pajkó Lászlónak kisfia született, akit Leventének hívnak. Július 16-án: Maer Juliannának és Papp Jánosnak megszületett kislányuk, Annamária. Július 26-án: Rácz Editnek és Rajtik Gábornak Nimród nevû, kisfia született. Augusztus 14-én: Rózsa Viktóriának és Kadnár Albertnek Bíborka nevû kislánya született. 14 Szentiváni Napló július szeptember

15 Halálozások Kasza Jánosné, Waltrich Péter, Batik Sándor, Kasza Ferencné, Ábrahám Jánosné, Kozma Jenõ, Veres Péterné, Veszelinov Györgyné, Tóth Pálné, Gulácsi János, Badényi István, Baráth József, Ugri Imre Névváltozás Tisztelt Újszentivániak! Értesítjük Önöket, hogy szeptember 1-el a Szõreg és Vidéke Takarékszövetkezetbe beleolvadt a Székkutas és Vidéke Takarékszövetkezet. Új nevünk: FONTANA Credit Takarékszövetkezet Mi önökért vagyunk, legyenek Önök is velünk! FONTANA Credit Takarékszövetkezet Újszentiván, Felszabadulás u 7. Tel.: edves Olvasóink! Tisztelettel tájékoztatom Önö- Kket arról, hogy szeptember 1-tõl felmentésemet kértem a Szentiváni Napló szerkesztõbizottságában 2006 októbere óta betöltött tisztségem alól. Köszönöm, hogy figyelmükkel és észrevételeikkel megtisztelték eddigi munkámat. Nyilas Péter Programajánló Szeptember án és október 1-én: Papírgyûjtés Október 4.: Idõskorúak világnapja Október 11.: Lomtalanítás Óvoda-bál Október 13.: Szemétgyûjtés Október 18.: Horgászverseny Õszi szünetben: Õszi játszóház Október 4.: Idôskorúak világnapja Poroszlón voltunk z idei Falunapon dr. Ujhelyi István felajánlott egy Akirándulást étkezéssel a falu gyermekeinek, amelyet még Putnik Lázár polgármester úr is támogatott. Augusztus 12-én reggel hat órakor álmos gyerekek hada szállt fel tanárokkal és kísérõkkel a buszra. Hosszú buszozás után fél 11-kor értek Poroszlóra, ahol személyszállításra használt komppal és hajóval indultak a csaknem érintetlen természetbe. A Tisza-Túri madárrezervátumban nádassal körülvett fapadlós úton sétálva nézték a madarakat, idegenvezetõ kíséretével barangoltak egészen egy kilátóig. Ezután a szá- POSTABONTÁS 15 Szentiváni Napló július szeptember

16 razföldi séta végeztével újra hajóra szálltak, és egy órán át hajókáztak. Élvezték a vízi világ szépségeit: a tavi rózsákat, a vízbõl kiugrándozó hatalmas halakat, a gémeket, kócsagokat, és sirályokat. A hajókázás után bõséges ebéddel várták a gyerekeket: gulyásleves, rétes, üdítõ, jégkrém. Az ebéd és ejtõzés után délután indultak haza. Több gyerekkel beszélve, nagyon jó kiránduláson vettek részt. Mindenkinek volt valami személyes élménye, varázsa, ami megmarad szép emléknek, hogy ITT IS VOLTAM KIRÁNDULNI. Mindenkinek köszönjük szépen ezt a napot. a Zádori család POSTABONTÁS Nosztalgia utcabál a Mária utcán sorból utca lett, az elsõ utcabálból pókhálós Aemlék. A háló annyira egybetartotta, a közel húsz éve történteket, hogy egyre többet került szóba. Hangulatos volt és összehozta az ott lakókat. Akkor a saját erõbõl töltögetett salakos úton mezítláb roptuk a táncot, és a vacsora is finom volt. Mi lenne, ha megismételnénk? Biztos jó lenne, mondogatták egyre többen. Aztán megszületett az elhatározás, legyen és belevágtunk. Meghívó készült: a vacsora 700 Ft-ba kerül, mindenki hozzon asztalt, evõeszközt, innivalót, zenérõl a fiatalok gondoskodnak. A meghívók többségét személyesen adtuk át. Bográcsban fõzte a lábszár pörköltet Bertáné Klárika, a leghíresebb húsfõzõ férfiakat is lefõzve. A hagymát Király Feri bácsiék pucolták, a savanyúságot ajándékba kaptuk, Szûcs Lajos (Blohin) tudta, hogy nekünk süti a kenyeret, szóval összejött a dolog. A zenét kamionok helyett két háztáji kocsival a Balogh család szállította, nagyon eltalálták, tetszett kicsiknek, nagyoknak. Tizenkilenc család közel 60 fõvel vett részt az éjfélt meghaladó mulatságon. Örültünk egymásnak, jobban megismertük az új lakókat, régiek megemlékeztünk azokról, akik, már nincsenek velünk. Mivel már egy kis idõ eltelt, a véleményekrõl is beszélhetünk. Jól érezték magukat a résztvevõk, és azt kérték, hogy évenként ismételjük meg, ha már havonként túlzás lenne, meg a tél is ugyebár. Csepi László Piroska néni ár elég sok helyi emberrõl írtam, miért ne írhat- Mnék Kéri Balázsné Piroska nénirõl, akit mindenki szeret kis falunkban ben született Tiszaszigeten 1945-ben esküdtek meg a férjével, s 1946-ban költöztek Újszentivánra. Mind a ketten a mezõgazdaságban dolgoztak ben nagy fájdalom érte, meghalt a férje. Milyen csodálatos, hogy tíz gyermeket szült neki, s így nem maradt egyedül! Igaz, nehézségek árán, de mekkora örömmel nevelte fel õket! 1963-ban a helyi bölcsõdében kezdett el dolgozni, 27 év után innen ment nyugdíjba. Mesélte, a munkahelyén mindig megbecsülték, többször kapott beutalót, s így elutazhatott a Balatonra, Egerbe, Szilvásváradra. Gyerekei becsületes, dolgos emberek lettek. Büszke rá, hogy mindegyik mesterséget kapott. Legidõsebb fia, ki ma már nyugdíjas, tûzoltó lett, de van közöttük asztalos, gépszerelõ, méhész, liftszerelõ, eladó. Az örömök közt veszteség is érte, Eta lánya hiánya ma is sajog a szívében. Tizenhat unokája és hét dédunokája van. ISMERJÜK MEG EGYMÁST! 16 Szentiváni Napló július szeptember Régebben rendszeresen eljárt a helyi nyugdíjasklubba, melynek ma már csak tiszteletbeli tagja. A távolság és a kora miatt hiányzik ez a fajta kikapcsolódás. Most marad az újság és a hírek olvasása. Ma is csodálom a gyönyörû, tiszta kék szemét, melyekkel szemüveg nélkül olvas. A könyvek imázsa mindig megfogta, bár ideje kevés volt, de amikor kicsik voltak a gyerekek, együtt eljártak a könyvtárba. Mindennapos bosszúságait úgy tudja leküzdeni, ha kimegy a kertjébe, és csodálhatja a növények fejlõdését, gondozhatja virágait. Ez boldogsággal tölti el szívét, megnyugtatja lelkét. Piroska lányával lakik együtt, akivel meg tudja osztani a mindennapok történéseit, és együtt örülnek a család és a rokonok látogatásainak. Élete példát mutat a mai fiataloknak a családi nevelés és a mindennapos küzdések terén elért munkájával. Nagy örömöt hozott neki, hogy az idén élete megbecsüléseként Újszentivánért kitüntetõ díjat kapott. Reménykedik abban, hogy sokáig egészségesen élhet tovább családja szeretetében. Tombátzné Magyarits Ági

17 A dísznövények méretei z elõttünk álló 1-2 hónap az év legalkalmasabb Aidõszaka a növénytelepítésre. Az árudákban számtalan méretû és minõségû növény között válogathatunk. Tömeges telepítéshez érdemesebb szabadgyökerû növényanyagot vásárolni. Ezek kitermelése és árusítása csak lombhullás után, általában október végén történik. Rügyfakadásig ültethetõk. Õsz elejétõl május végéig kaphatók a földlabdás növények. Ez a földtömeg tartalmazza a gyökérzet jelentõs részét, raschel hálóval vagy jutazsákkal védik a széteséstõl. Egész évben telepíthetõek a konténeres növények, melyeket lágy-vagy keményfalú konténerben árusítanak. A lerakatok többségében színes szalagok, számozott címkék jelölik a szabvány szerinti méreteket. A fák nagyságát a centiméterben megadott törzskörméret mutatja, mely 2 centiméterenként emelkedik. Eszerint 8/10-es, 10/12-es, stb. törzskörméretû fákkal találkozhatunk. Ez egészen felmegy a koros fákig, melyek akár cm kerületûek is lehetnek, ám a kitermelés és az ültetés is csak gépekkel lehetséges. Bokorfánál vagy fenyõféléknél inkább a növény teljes magasságát adják meg, szintén centiméterben. A cserjéknél is a magasságot jelölik, többnyire 20 cm-es ugrásokkal. Eszerint egy bokor lehet 40/60, 60/80, stb. cm magas, vagy elfekvõ növénynél ugyanilyen széles. Különösen évelõ lágyszárúaknál, de fáknál is gyakran elõfordul, hogy a növényt tartalmazó konténer ûrméretét jelölik, literben. Természetesen a méret meghatározza az árat is. Minél nagyobb egy fa körmérete, vagy minél nagyobb méretû edényben árulják, annál fejlettebb, idõsebb. Bármit vásárolunk, vizsgáljuk meg a gyökérzet, törzs, ágrendszer állapotát, és csak egészséges, jól fejlett növényeket vegyünk. Különösen igaz ez a fákra, melyektõl azt várjuk, hogy évtizedek múlva is örömet okozzanak. Fekete Sándor kertépítõ 30/ , hanga97@fre .hu Labdarúgó nagypályás bajnokság Legenda Kupa Csapattagok Kapusok: 1. Apró Norbert, 2. Jaksa Norbert, 3. Mag Tamás. Védõk: 4. Horesnyi Péter, 5. Tóth Gábor, 6. Faragó Gábor, 7. Túri Máté, 8. Nyisztor Szabolcs, 9. Pawlowski Roland, 10. Mag Zoltán, 11. Szabó Róbert. Középpályások: 12. Urbán Zoltán, 13. Tamási Gergely, 14. Molnár Zoltán, 15. Suhai István, 16. Kasza Roland, 17. Pióker Tibor, 18. Debreczeni Dávid, 19. Bárdos Gábor, 20. Bartos Norbert, 21. Bartalos Balázs, 22. Szilágyi Sándor. Csatárok: 23. Szalma Zoltán, 24. Sándor Gábor, 25. Szakál Zoltán, 26. Jankó Zsolt, 27. Hevesi-Tóth Imre. Eredmények 1. forduló: Újszentiván-Hódmezõvásárhelyi H.Bercsényi: 4-1 (3-0) Gólszerzõk: Szalma 2, Molnár, Sándor G. 2. forduló: Újszentiván-Derekegyház: 7-0 (4-0) Gólszerzõk: Szalma 2, Debreczeni 2, Pióker T., Sándor G., Faragó. 3. forduló: Csengele-Újszentiván: 5-3 (2-0) Gólszerzõk: Lóczi 2, Krajczár 3, illetve Szalma, Tóth G., Debreczeni: 3. Kiállítva: Molnár a 13. percben 4. forduló: Ferencszállás-Újszentiván: 0-8 (0-3) Gólszerzõk: Sándor G.2, Szalma 3, Debreczeni, Kasza, Tamási. SPOR T 17 Szentiváni Napló július szeptember 5. forduló: Újszentiván-Ópusztaszer: 3-1 (3-0) Gólszerzõk: Hevesi-Tóth, Szalma Z., Papp Á. 6. forduló: Újszentiván-Ásotthalom: 2-1 (0-0) Gólszerzok: Szalma Z., Pióker T. Sorsolás alapján a csapat hazai pályán játszott mérkozései: , 15 -kor: Újszentiván-Sándorfalva , 15 óra: Újszentiván-Ambrózfalva , 13 óra: Újszentiván-Balotaszállás A bajnokság állása 4 forduló után 1. Mártély 12 pont 2. Újszentiván 9 pont 3. Röszke 9 pont 4. Csengele 8 pont 5. Sándorfalva 8 pont 6. Ásotthalom 8 pont 7. Ópusztaszer 7 pont 8. Gulyás Csárda Szeged 6 pont 9. Hódmezõvásárhely 6 pont 10. Balotaszállás 6 pont 11. Pázsit SE 6 pont 12. Pitvaros 5 pont 13. Ambrózfalva 4 pont 14. Maroslele 3 pont 15. Derekegyház 0 pont 16. Ferencszállás 0 pont Tóth Gábor játékos-edzõ

18 MESE Kínai tanmese A vízhordó ínában egy vízhordozónak volt 2 nagy cserép- Kedénye. Annak a botnak egy-egy végén lógtak, amit a nyakában hordott. Az egyik edényen volt egy repedés, míg a másik tökéletes volt és mindig egy teljes adag vizet szállított. A pataktól a házig tartó hosszú séta végén a megrepedt edény már csak félig volt vízzel. Két teljes évig ez így ment, minden nap a vízhordozó már csak másfél edény vizet szállított vissza a házba. Természetesen a tökéletes edény büszke volt a teljesítményére, hisz tökéletesen csinálta a dolgát, de a szegény törött cserép szégyellte a tökéletlenségét, és nyomorultnak érezte magát, hogy csak feleannyit tudott teljesíteni. A két év keserûség után, egyik nap megszólította a vízhordozót a pataknál. Szégyellem magam, mert a víz szivárog egész úton hazafelé. A vízhordozó így válaszolt a cserépnek: Észrevetted, hogy virágok az ösvényen csak a te oldaladon teremnek, s nem a másik cserép oldalán? Ez azért van így, mert én mindig tudtam a hibádról, és virágmagot szórtam az ösvénynek erre az oldalára. Minden nap te locsoltad õket, amíg visszasétáltunk. Két éve leszedem ezeket a gyönyörû virágokat, hogy az asztalt díszítsem velük. Ha nem lennél olyan, amilyen vagy, akkor ez a gyönyörûség nem ragyogná be a házamat. Tanulság: Mindannyiunknak megvan a saját különleges hibája. Mi mindannyian törött cserépedények vagyunk. De ezek a törések és hibák, amik mindannyiunkban megvannak teszik az életünket olyan nagyon érdekessé és értékessé. Csak el kell fogadnunk mindenkit olyannak, amilyen, s a jót meglátni másokban. HIRDETÉSEK 9,25% Kamat az akciós Takarék Számlabetétre! Nyisson Takarék Számlabetétet. Lekötött betétjére október 31-ig 9,25% kamatot kínálunk. Be fog jönni Kamatostól... FONTANA Credit Takarékszövetkezet Újszentiván PENTAGRAM Földmérõ Iroda Szeged, Attila utca 7. Tel./fax: 62/ Mobil: 30/ Szolgáltatásaink: Megosztási, telekhatárrendezési Épületfeltüntetési, mûvelési ág változási vázrajzok Telekhatár kitûzések S Z E N T I V Á N C O O P Á R U H Á Z ÚJSZENTIVÁN, RÁKÓCZI U. 16. Nyitva tartás: hétfôn 6 18 óráig, keddtôl péntekig 6 19 óráig, szombaton 6 14 óráig, vasárnap 7 12 óráig. Ajánlatunk október 1. október 13-ig: KRISTÁLYCUKOR 1KG EUROMILK UHT TEJ 1,5 % 1 L SÁGA PULYKALÖNCS 189 Ft 139 Ft 919 Ft/kg TELJES KIORLÉSU SZELT KENYÉR 500 G 339 Ft (678 Ft/kg) NESCAFE CLASSIC 10 DB-OS 3:1 399 Ft (2217 Ft/kg) KOZEL SÖR 0,5 L 129 Ft +25 Ft üv. (258 Ft /l) (Az árak a készlet erejéig érvényesek.) 18 Szentiváni Napló július szeptember

19 HIRDETÉSEK 19 Szentiváni Napló július szeptember

20 HIRDETÉSEK F É N Y K É P E Z É S Babafotózás Családi események megörökítése Háziállatok fényképezése Igazolványkép Egyedi naptárak Régi képek javítása, sokszorosítása KOSZNAI NORBERT 20/ Újszentiván, Damjanich u. 33/b M EG N YI T O TT U N K! ÚJSZENTIVÁNI RÉTES DAMJANICH U. 33/A NYITVATARTÁS: CSÜTÖRTÖK: 14:00-18:00-IG PÉNTEK: 14:00-18:00-IG SZOMBAT: 09:00-13:00IG Rendelésfelvétel: 06-30/ ÚJSZENTIVÁNI RÉTES M EG N YI T O TT U N K! PAPÍRGYÛJTÉS szeptember 29-én (hétfõ), szeptember 30-án (kedd), október 1-én (szerda) AZ ISKOLA PAPÍRGYÛJTÉST SZERVEZ. Amennyiben Ön rendelkezik papírhulladékkal kérjük, hozza el az iskola Damjanich utca felõli bejáratán keresztül 7 16 óra között A KÖZPONTI GYÛJTÕHELY AZ ISKOLA UDVARA. Az összegyûjtött hasznos hulladékért kapott összeget az iskola tanulóira fordítjuk. Köszönettel: Iskola vezetõsége Dr. Ulbert Mónika ügyvéd, újszentiváni lakos, október 1-tõl kezdõdõen, szerdánként ig, minden kedves érdeklõdõnek ingyenes jogi tanácsadást nyújt a Polgármesteri Hivatalban. Mobil: 70/ Lányok, asszonyok! Gyertek mozogni hétfõn , csütörtökön az általános iskola tornatermébe. Kapcsolattartó: Tombáczné Magyarits Ágnes Tel.: 06-70/ Kedves Újszentivániak! Segítségért fordulok Önökhöz. Unokaöcsém gyógykezeléséhez támogatásukat kérem Sajnos a szeptemberi kiutazás eltolódott, mert nem állt rendelkezésre a megfelelõ anyagi háttér és Dominik egészségi állapota sem tette lehetõvé. Sürgõs lenne a mielõbbi õssejt beültetés. Mûanyag kupak gyûjtését is szervezzük, melynek helye az iskolában lesz. Segítségüket elõre is köszönöm: Mityók Andrea, Újszentiván, Felszabadulás u 7. Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy a lakossági (vagyis nem üzleti célú) hirdetéseiket ingyen tesszük közzé a Szentiváni Naplóban. A hirdetések szövegét a polgármesteri hivatalban adhatják le. Kiadja: Újszentiván Község Önkormányzata, 6754 Újszentiván, Felszabadulás u. 7., telefon: 62/ Szerkeszti: a szerkesztobizottság: Balogh Istvánné, Bekéné Magyar Anita, Jakó Lajos, Kosznai Norbert, Putnik Lázár, Tóth Mária Fotók: Kosznai Norbert, Kristó Pál, Leléné Dobay Katalin, Várszegi János. Nyomdai elokészítés és kivitelezés: Juhász Nyomda Kft. Megjelenik havonta 600 példányban. Nyilvántartásba vételi szám: 163/0024/ Szentiváni Napló július szeptember

Középpontban a fejlesztések

Középpontban a fejlesztések V I Z I V Á R O S t V Á R t K R I S Z T I N A V Á R O S t N A P H E G Y t T A B Á N t G E L L É R T H E G Y A BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI Ö NKORMÁNYZAT LAPJA l WWW. BUDAVAR. HU l XX. ÉVFOLYAM, 5. SZÁM,

Részletesebben

AKTUÁLIS. Adventi várakozásban

AKTUÁLIS. Adventi várakozásban AKTUÁLIS A Jobbik Magyarországért Mozgalom 2003 óta hagyománnyá vált keresztállítási missziójához egyre több településen mûködõ szervezetük kapcsolódik. Az idén ötven helyen állítottak keresztet Advent

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Sárospatak Város Önkormányzat Képviselő-testülete 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu J e g y z ő k ö n y v Készült: Sárospatak Város Önkormányzat

Részletesebben

Elfogadták a költségvetést

Elfogadták a költségvetést V I Z I V Á R O S t V Á R t K R I S Z T I N A V Á R O S t N A P H E G Y t T A B Á N t G E L L É R T H E G Y A BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI Ö NKORMÁNYZAT LAPJA l WWW. BUDAVAR. HU l XXI. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM,

Részletesebben

A szerkesztôség e-mail címe: derekpont@freemail.hu telefon: 0620-389-58-53. Olvasói levelek A következő levelet községünk két fiatal középiskolás diákjától kaptam, melyben hírül adják, hogy nagy sikert

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. február 28-án megtartott rendkívüli üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. február 28-án megtartott rendkívüli üléséről. JEGYZŐKÖNYV Készült: Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. február 28-án megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Sisák Imre polgármester, Volek György alpolgármester, Barna Tiborné,

Részletesebben

V. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2014. január-február

V. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2014. január-február Pontot TETT-ek az alszerzõdések végére 3. oldal TETT HÍRLAP BÁTASZÉK BÁTAAPÁTI CIKÓ FEKED MÓRÁGY MÕCSÉNY VÉMÉND V. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 2014. január-február EZÉRT TET(T)SZIK NEKEM A TELEPÜLÉSEM... Fogalmazásíró

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ I. 2-139./2006. Tárgy: Dr. Buzás Péter polgármester Üi.: Bakai Ildikó tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról Makó Város Önkormányzati

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 27-én 18 órakor megtartott üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. február 27-én 18 órakor megtartott üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 314-4/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍRLEVÉL

ÖNKORMÁNYZATI HÍRLEVÉL t zs ö K ta á B é g i Ön k o r m á ny za ÖNKORMÁNYZATI HÍRLEVÉL 1. Évfolyam 2. Szám 2007. október Önkormányzati Híreink Tisztelt Bátaiak! A falunknak év végéig rendelkeznie kell településrendezési tervvel.

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V

J E G Y Z Õ K Ö N Y V J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2008. december 11-én 14.00 órai kezdettel megtartott nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme

Részletesebben

Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804

Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804 BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK KÖZMŰVELŐDÉSI, IFJÚSÁGI, OKTATÁSI ÉS SPORT BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804 Telefon: (66)

Részletesebben

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu

Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu V Á R O S L Ő D K Ö Z S É G Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E Cím: 8445 Városlőd, Templom tér 4., Tel/fax: (88) 240-003 E-mail: varoslod@invitel.hu Szám: 7/2011. J E G Y Z Ő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke Ruszin Kisebbségi Önkormányzat elnöke

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöke Ruszin Kisebbségi Önkormányzat elnöke Város -testülete 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 23 310-174/112, 113, 142 Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@ biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2011.

Részletesebben

Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV

Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete JEGYZŐKÖNYV Bekecs község Önkormányzati Képviselő-testületének 2002. június 20-án megtartott üléséről 1 Bekecs község Önkormányzatának Képviselőtestülete

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester. Csorba Tibor képviselõ. Mertusné Varga Katalin képviselõ. Suga László alpolgármester

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester. Csorba Tibor képviselõ. Mertusné Varga Katalin képviselõ. Suga László alpolgármester J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2008. június 19-én 14.00 órai kezdettel megtartott nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Mocsáry Balázs polgármester Tóthné Rakusz Julianna és Fodor Imre képviselőket javasolja jegyzőkönyv hitelesítőnek.

Jegyzőkönyv. Mocsáry Balázs polgármester Tóthné Rakusz Julianna és Fodor Imre képviselőket javasolja jegyzőkönyv hitelesítőnek. 1 Jegyzőkönyv Készült: A Csévharaszt Község Polgármesteri Hivatal Dísztermében 2011. augusztus 11-én megtartott képviselő-testületi ülésről, hangfelvételről. Jelen vannak: a csatolt jelenléti ív szerint.

Részletesebben

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2015. OKTÓBER 29. NAPJÁN TARTOTT RENDES, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2015. OKTÓBER 29. NAPJÁN TARTOTT RENDES, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK 2015. OKTÓBER 29. NAPJÁN TARTOTT RENDES, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE 1 18/2015. ÖKÜ J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Fülesd Község Önkormányzat Képviselőtestületi

Fülesd Község Önkormányzat Képviselőtestületi Fülesd Község Önkormányzat Képviselőtestületi Ülésének jegyzőkönyve (nyilvános) 11-6/2010. Fülesd Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. augusztus 16-án megtartott nyilvános ülésének a) jegyzőkönyve,

Részletesebben

Meg kell õrizni. a nyugdíjak reálértékét!

Meg kell õrizni. a nyugdíjak reálértékét! V I Z I V Á R O S t V Á R t K R I S Z T I N A V Á R O S t N A P H E G Y t T A B Á N t G E L L É R T H E G Y A BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI Ö NKORMÁNYZAT LAPJA l WWW. BUDAVAR. HU l Országgyûlési Meg kell

Részletesebben

Így csináljuk a mi vidékünkön! Konferencia Európa Kulturális Fővárosában

Így csináljuk a mi vidékünkön! Konferencia Európa Kulturális Fővárosában Ács, Ácsteszér, Aka, Almásfüzitő, Ászár, Bábolna, Bakonybánk, Bakonysárkány, Bakonyszombathely, Bana, Bársonyos, Császár, Csatka, Csém, Csép, Ete, Kerékteleki, Kisbér, Kisigmánd, Mocsa, Nagyigmánd, Réde,

Részletesebben

Testvérvárosok együttmûködése

Testvérvárosok együttmûködése V I Z I V Á R O S t V Á R t K R I S Z T I N A V Á R O S t N A P H E G Y t T A B Á N t G E L L É R T H E G Y A BUDAPEST I. KERÜLET BUDAVÁRI Ö NKORMÁNYZAT LAPJA, MEGJELENIK KÉTHETENTE, XII. ÉVFOLYAM, 9.

Részletesebben

Művelődési Ház tanácskozó terme, Lesenceistvánd

Művelődési Ház tanácskozó terme, Lesenceistvánd LESENCEISTVÁND TELEPÜLÉSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8319 Lesenceistvánd, Kossuth L. u. 145. Ügyiratszám: 166-1/2009. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Ülés helye: Jelen vannak: Tanácskozási joggal:

Részletesebben

Levél község Önkormányzatának Képviselı-testülete

Levél község Önkormányzatának Képviselı-testülete Levél község Önkormányzatának Képviselı-testülete 1 9/2010. Levél község Önkormányzat Képviselı-testületének 2010. augusztus 02-án tartott ülésérıl készült Jegyzıkönyv Napirend: I. Döntést igénylı ügyek

Részletesebben

Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh

Lajos polgármester. Ezután az óvodások zenés, ötletes, hangulatos műsora következett Németh XI. évf. 6. sz. 2014. december www.kiralyhegyes.hu "Áldás szálljon házatokra, meghitt béke lengje be, boldogságnak légy forrása, szóljon errõl Szenteste!" Jégvirág költözzön mindegyik ablakba, gőzölgő

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nyáregyháza Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. október 20- án 17.00 órai kezdettel megtartott, soron következő kihelyezett nyilvános üléséről, a Napsugár Óvoda

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: Bihartorda Községi Önkormányzat képviselő-testületének 2009. november 12- án tartott közmeghallgatással egybekötött ülésén. AZ ÜLÉS HELYE: Polgármesteri Hivatal tanácskozó

Részletesebben

Átadták az M0-ás délkeleti útszakaszát

Átadták az M0-ás délkeleti útszakaszát 2006. JANUÁR A XVII. KERÜLETI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA Megáll a Helikopter lakóparkban a 168-as busz Módosult a Rákoshegyen közlekedõ 168- as autóbusz útvonala. Január 1-jétõl az Örs vezér térrõl induló járat

Részletesebben

Jármi Község Önkormányzata Képviselőtestülete 2011. 02. 09.-én tartott nyilvános ülésének. J e g y z ő k ö n y v e

Jármi Község Önkormányzata Képviselőtestülete 2011. 02. 09.-én tartott nyilvános ülésének. J e g y z ő k ö n y v e Jármi Község Önkormányzata Képviselőtestülete 2011. 02. 09.-én tartott nyilvános ülésének J e g y z ő k ö n y v e Készült: 3 példányban Kapják: 2. példányt Sz-Sz-B Megyei Kormányhivatal, Nyíregyháza 3.

Részletesebben

Az iráni nagykövet látogatása településünkön

Az iráni nagykövet látogatása településünkön Jászkiséri Tudósító A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT IDÕSZAKOS KIADVÁNYA Az iráni nagykövet látogatása településünkön XI.évfolyam 5.szám AZ Iráni Iszlám Köztársaság magyarországi nagykövete, Szaid Szejed Agha Banihasemi

Részletesebben

FALU - KÉP. Falunap 2008 2008 JÚNIUS C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA

FALU - KÉP. Falunap 2008 2008 JÚNIUS C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA FALU - KÉP C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA 2008 JÚNIUS Falunap 2008 2 OLDAL FALU - KÉP Az alábbi névsor két helybéli, egykori urán kutatása alapján készült úgy, hogy alapját még az azóta elhunyt

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK KÉPVISELÕ-TESTÜLETI ÜLÉS

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK KÉPVISELÕ-TESTÜLETI ÜLÉS ÖNKORMÁNYZATI HÍREK KÉPVISELÕ-TESTÜLETI ÜLÉS A költségmegtakarítás mellett munkahelyeket is megõriz az önkormányzat az általános iskola és a középiskola összevonásával Kevesebb iroda, kevesebb vezetõ a

Részletesebben

Magyarcsanád Települési Értéktár Bizottságának 2015. július 23. napján délelőtt 9 óra 15 perckor tartott nyílt ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Magyarcsanád Települési Értéktár Bizottságának 2015. július 23. napján délelőtt 9 óra 15 perckor tartott nyílt ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Iktatószám: 1631/5/2015 Magyarcsanád Települési Értéktár Bizottságának 2015. július 23. napján délelőtt 9 óra 15 perckor tartott nyílt ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Határozatok: 1/2015. (VII. 23.) MCSTÉBH

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Teskánd Község Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. szeptember 13-i rendes üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Teskánd Község Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. szeptember 13-i rendes üléséről. 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Teskánd Község Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. szeptember 13-i rendes üléséről. Jelen vannak: Tóth Istvánné polgármester, Gehér Mariann,Bogár István, Dormán Jenő,

Részletesebben

Magyarcsanád Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 26. napján délután 15.00 órakor tartott soros, nyílt ülésének

Magyarcsanád Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 26. napján délután 15.00 órakor tartott soros, nyílt ülésének Határozatok: Iktatószám: 1634/5/2015 Magyarcsanád Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. március 26. napján délután 15.00 órakor tartott soros, nyílt ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 28/2015.

Részletesebben

Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804

Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804 BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK KÖZMŰVELŐDÉSI, IFJÚSÁGI, OKTATÁSI ÉS SPORT BIZOTTSÁGA Békéscsaba, Szent István tér 7. Postacím: 5601 Pf. 112. Telefax: (66) 523-804 Telefon: (66)

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen voltak: Gémes László polgármester Lukács Istvánné képviselő R. Nagy Mihály képviselő Szabó Tibor képviselő Tóth Péter képviselő

Jegyzőkönyv. Jelen voltak: Gémes László polgármester Lukács Istvánné képviselő R. Nagy Mihály képviselő Szabó Tibor képviselő Tóth Péter képviselő Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének Szegvár Nagyközség Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében 2011. április 21-én tartott nyílt üléséről. Jelen voltak: Gémes

Részletesebben

Napirendi javaslat. 4. Törvényességi felülvizsgálat vagyon rendelet módosítása. Előadó: jegyző

Napirendi javaslat. 4. Törvényességi felülvizsgálat vagyon rendelet módosítása. Előadó: jegyző J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. március 26-án megtartott üléséről. Jelen vannak: Szokolai Lajos polgármester dr. Héczei Eszter jegyző Illési Sándor

Részletesebben

TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 2013. december 18-án megtartott ülésének

TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT. 2013. december 18-án megtartott ülésének Szám: 230-14/2013. TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E 2013. december 18-án megtartott ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Tartalom: 25/2013.(XII.19.) önkormányzati RENDELET

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Pitvaros Község Önkormányzati Képviselőtestületének 2009. augusztus hó 6. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Dénes László polgármester Siket Sándor alpolgármester

Részletesebben

X. évf. 1. sz. 2013. március. www.kiralyhegyes.hu

X. évf. 1. sz. 2013. március. www.kiralyhegyes.hu X. évf. 1. sz. 2013. március www.kiralyhegyes.hu Tisztelt Királyhegyesiek! Örömömre szolgál, hogy 2013. év elején községünk önállóságának stabilitásáról számolhatok be Önöknek. Az elmúlt időszakban számtalan

Részletesebben

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ

MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ MAKÓ VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL FROM THE MAYOR OF MAKÓ I. 2-212./2005. Tárgy: Dr. Buzás Péter polgármester Üi.: Bakai Ildikó tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb tárgyalásokról Makó Város Önkormányzati

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Pénzügyi Bizottsága 2013. december 19-én tartott üléséről. Humán Közszolgáltatási Iroda

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Pénzügyi Bizottsága 2013. december 19-én tartott üléséről. Humán Közszolgáltatási Iroda J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Pénzügyi Bizottsága 2013. december 19-én tartott üléséről Jelen vannak: dr. Farkas László a bizottság elnöke Ménesi Imre a bizottság tagja dr.

Részletesebben

J E G Y Z İ K Ö N Y V

J E G Y Z İ K Ö N Y V Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46. Szám: 106/2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: 2010. január 26-án megtartott ülésérıl. Jelen vannak: polgármester Lengyel István alpolgármester Gyıriné

Részletesebben

Sárisápi Polgármesteri Hivataltól 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Sárisápi Polgármesteri Hivataltól 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárisápi Polgármesteri Hivataltól 2523 Sárisáp, Fő utca 123. Telefon: 33/518-310; fax: 33/518-311; e-mail: hivatal@sarisap.hu J E G Y Z Ő K Ö N Y V Sárisáp Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013.

Részletesebben

Az év múzeuma 2010 pályázat

Az év múzeuma 2010 pályázat "Ahhoz, hogy el tudjuk helyezni magunkat a világmindenség óriási körforgásában - ebben az időtlen, végtelen folyamatban - ismernünk kell múltunkat, személyes gyökereinket, valamint történelmünket is. Ismernünk

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester. Suga László alpolgármester Csorba Tibor képviselõ. Mertusné Varga Katalin képviselõ

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester. Suga László alpolgármester Csorba Tibor képviselõ. Mertusné Varga Katalin képviselõ J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2010. február 11-én 14.00 órai kezdettel megtartott nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme

Részletesebben

A képviselő-testület a javaslattal egyetértett és a közmeghallgatás napirendjét egyhangú (6 igen) szavazattal az alábbiak szerint határozta meg:

A képviselő-testület a javaslattal egyetértett és a közmeghallgatás napirendjét egyhangú (6 igen) szavazattal az alábbiak szerint határozta meg: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 22-én, 17:00 órai kezdettel megtartott közmeghallgatásáról. Az ülés helye: Jelen vannak: Távolmaradt:

Részletesebben

KOSZTOLÁNYI HÍRADÓ. Kosztolányi Dezső. Kosztolányi Dezső Céltársulás 2015. november 30. I. évf./1.

KOSZTOLÁNYI HÍRADÓ. Kosztolányi Dezső. Kosztolányi Dezső Céltársulás 2015. november 30. I. évf./1. Kosztolányi Dezső Céltársulás 2015. november 30. I. évf./1. KOSZTOLÁNYI HÍRADÓ Csodálatos is, hogy egy nótáról mi minden jut eszébe egy magyarnak. De még csodálatosabb, hogy egy nótáról minden magyarnak

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. 2006. június 1.

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK. 2006. június 1. C H A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA Nagy László Lázár grafikája XVII. évfolyam 7. szám Cegléd város honlapja: www.cegled.hu Cegléd Város Önkormányzatának Képviselõ-testülete 2006. május 25-én tartotta munkaterv

Részletesebben

EZ TÖRTÉNT. A többi, már megvalósított projekt címe is magáért beszél: Egészséges vagyok, mint a makk, Huszárgyerek, huszárgyerek.

EZ TÖRTÉNT. A többi, már megvalósított projekt címe is magáért beszél: Egészséges vagyok, mint a makk, Huszárgyerek, huszárgyerek. EZ TÖRTÉNT ESZTÉTIKAI TANÁCSKOZÁS AZ ÓVODÁBAN Egyetlen gramm tapasztalat többet ér egy tonna teóriánál John Dewey Lokálpatrióta szemlélet csíráinak kialakítása a projektpedagógia módszereivel címmel tartottak

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2003. augusztus 28-án megtartott soros ülésén a Közösségi Ház tanácskozó termében Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester Csányi László,,

Részletesebben

Sok szeretettel köszöntöm képviselő-testületünk nevében községünk megjelent lakosait és a kábeltelevízió nézőit!

Sok szeretettel köszöntöm képviselő-testületünk nevében községünk megjelent lakosait és a kábeltelevízió nézőit! 1 Sok szeretettel köszöntöm képviselő-testületünk nevében községünk megjelent lakosait és a kábeltelevízió nézőit! Tisztelt Falugyűlés! Tájékoztatóm elején egy tragikus aktualitásról kell szólnom: március

Részletesebben

Mi történt 2006-ban? Az egyesületi évzárón elhangzott elnöki beszámoló

Mi történt 2006-ban? Az egyesületi évzárón elhangzott elnöki beszámoló Mi történt 2006-ban? Az egyesületi évzárón elhangzott elnöki beszámoló A mai nap tiszteletére még mindig gyönyörû idõ van. Kicsit furcsa adventkor ez az idõjárás, de azért nem tiltakozunk, hogy a természet

Részletesebben

Hazaváró Családi Juniális

Hazaváró Családi Juniális DENGELEG 1999. PÜNKÖSD V. ÉVFOLYAM 5. SZÁM A Szentlélek egyik legf bb munkája, hogy a nyugtalan szív megnyugodjon, meger södjék. A Isten Áldott szép pünkösd embert nyugtató m ve, hogy a békétlenség idején,

Részletesebben

Pátka Község Önkormányzatának 66-21/2011. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2011. december 14-i nyílt üléséről

Pátka Község Önkormányzatának 66-21/2011. Képviselő-testülete. JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2011. december 14-i nyílt üléséről Pátka Község Önkormányzatának 66-21/2011. Képviselő-testülete JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület 2011. december 14-i nyílt üléséről Rendeletek: 27/2011.(XII.14.) A települési szilárd-hulladékkal kapcsolatos

Részletesebben

Bajsa. Bajsa történelme

Bajsa. Bajsa történelme Terényi Annamária Bajsa A falum 2001-tõl kezdve rendelkezik címerrel. A címeren található a fõ szimbólum, ami egy kakas, mely az egyszerûséget, szabadságot és a falusi tájat, hangulatot jelképezi. A kakas

Részletesebben

KÉPES KRÓNIKÁK. fény. KÁPOLNA 2011. február 25-27.

KÉPES KRÓNIKÁK. fény. KÁPOLNA 2011. február 25-27. KÉPES KRÓNIKÁK fény KÁPOLNA 2011. február 25-27. MEGHÍVÓ VI. Tarna-völgyi Huszár és Katonai Hagyományőrző Találkozó A Kápolnai csata 162. évfordulója alkalmából 2011. február 25. 26. - 27. Program: 5.

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: Vácrátóti Hagyományőrző és Faluvédő Egyesület ülésén. 2015. október 11-én, vasárnap 16 órakor

Jegyzőkönyv. Készült: Vácrátóti Hagyományőrző és Faluvédő Egyesület ülésén. 2015. október 11-én, vasárnap 16 órakor Jegyzőkönyv Készült: Vácrátóti Hagyományőrző és Faluvédő Egyesület ülésén 2015. október 11-én, vasárnap 16 órakor 1 J e g y z ő k ö n y v Készült: Vácrátóti Hagyományőrző és Faluvédő Egyesület ülésén Ideje:

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester. Suga László alpolgármester Csorba Tibor képviselõ. Mertusné Varga Katalin képviselõ

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester. Suga László alpolgármester Csorba Tibor képviselõ. Mertusné Varga Katalin képviselõ J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2010. január 28-án 14.00 órai kezdettel megtartott nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme

Részletesebben

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 18-án tartott nyilvános üléséről.

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 18-án tartott nyilvános üléséről. Bősárkány Nagyközség Képviselő-testülete 1-2/2014. J e g y z ő k ö n y v Készült: 2014. február 18-án tartott nyilvános üléséről. A képviselő-testületi ülés kezdete: 18 00 óra A képviselő-testületi ülés

Részletesebben

Kész a Gondozóház, épül a bölcsôde

Kész a Gondozóház, épül a bölcsôde Szentiváni Újszentiván Község Önkormányzatának lapja XVII. évfolyam 5. szám, 2011. szeptember Napló M E G J E L E N I K H A V O N T A Kész a Gondozóház, épül a bölcsôde Tavaly év végén fejezõdött be a

Részletesebben

J E G Y Z ŐK Ö N Y V. Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2007. március 29-i nyílt üléséről

J E G Y Z ŐK Ö N Y V. Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2007. március 29-i nyílt üléséről J E G Y Z ŐK Ö N Y V Készült: Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2007. március 29-i nyílt üléséről H e l y e: Városháza Díszterme Jelenlévőképviselők: Bagdi Sándorné, Bánóczy Lajos, Bozsányi István,

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2014. JANUÁR 15-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRİL

JEGYZİKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2014. JANUÁR 15-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRİL Dunabogdányi Polgármesteri Hivatal 2023 Dunabogdány, Kossuth L. u. 76. JEGYZİKÖNYV DUNABOGDÁNY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELİ-TESTÜLETÉNEK 2014. JANUÁR 15-ÉN MEGTARTOTT ÜLÉSÉRİL Jegyzıkönyv Dunabogdány

Részletesebben

Nagykovácsi Búcsú 2011. augusztus 13-14.

Nagykovácsi Búcsú 2011. augusztus 13-14. Nagykovácsi Búcsú 2011. augusztus 13-14. Mit jut eszünkbe a kifejezésrôl? Ki ne tudná, hogy Nagyboldogasszony a templom védôszentjének, és egyben a falu ünnepe, amikor mindenki hazavárja távolba került

Részletesebben

Készült: Balatonrendes Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. július 29.-i nyilvános ülésén.

Készült: Balatonrendes Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. július 29.-i nyilvános ülésén. 1 BALATONRENDES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8255 Balatonrendes, Fő u. 1. Ikt.szám: 21-68 /2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonrendes Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. július

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal tanácsterme Szuhakálló, Kossuth L. út 7. Dávid István polgármester Dr. Herczegné Ruszkai Edit képviselõ

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal tanácsterme Szuhakálló, Kossuth L. út 7. Dávid István polgármester Dr. Herczegné Ruszkai Edit képviselõ J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2011. május 26-án, 14:00 órai kezdettel megtartott munkaterv szerinti nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Polgármesteri

Részletesebben

2. Balatonrendes Önkormányzat 2012. évi költségvetés I. fordulójának tárgyalása.

2. Balatonrendes Önkormányzat 2012. évi költségvetés I. fordulójának tárgyalása. 1 BALATONRENDES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8255 Balatonrendes, Fő u. 1. Ikt.szám: B- 29-2 /2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonrendes Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. január

Részletesebben

5/2014. sz. jegyzőkönyv

5/2014. sz. jegyzőkönyv 5/2014. sz. jegyzőkönyv Készült: Alsózsolca Város Polgármesteri Hivatalban megtartott képviselő-testületi ülésről, mely 2014. március 5-én 17 órakor kezdődött. Jelen vannak: Zsiros Sándorné polgármester,

Részletesebben

2011. november 28-án megtartott képviselőtestületi ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

2011. november 28-án megtartott képviselőtestületi ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E FEJÉR MEGYE NAGYKARÁCSONY 2011. november 28-án megtartott képviselőtestületi ülés J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Az ülésen hozott határozatok száma: 12/2011.(XI.28.) sz. Ök. rendelet 43./2011.(XI.28.) sz. Ök.

Részletesebben

Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzatának Képviselı-testülete 8624 Balatonszárszó, Hısök tere l. Ügyiratszám: 307-9 /2011

Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzatának Képviselı-testülete 8624 Balatonszárszó, Hısök tere l. Ügyiratszám: 307-9 /2011 Balatonszárszó Nagyközség Önkormányzatának Képviselı-testülete 8624 Balatonszárszó, Hısök tere l. Ügyiratszám: 307-9 /2011 JEGYZİKÖNYV a Képviselı-testület 2011. március 28-án tartott rendes ülésérıl 9.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Pitvaros Község Önkormányzati Képviselőtestületének 2010. május hó 27. napján megtartott soros üléséről. Jelen vannak: Dénes László polgármester Bertáné Kecskeméti Katalin

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR SZENTES

ESEMÉNYNAPTÁR SZENTES ESEMÉNYNAPTÁR SZENTES 2013 Szentes ezer arca Szentes Csongrád megyében, a Tisza partján elhelyezkedô fiatalos dél-alföldi település, közel 30000 fôs lakosságával a megye harmadik legnépesebb városa. Szentes

Részletesebben

Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 6. számú JEGYZŐKÖNYV

Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 6. számú JEGYZŐKÖNYV 6. számú JEGYZŐKÖNYV Készült: 2013. február 22. napján 16 órai kezdettel megtartott Képviselő- testületi ülésen. Jelen vannak: Mezőfi Zoltán polgármester Dr. Katona Ernő alpolgármester Dr. Szájbely Ernő

Részletesebben

amely készült Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése Ifjúsági és Sportbizottsága 2012. április 27-én (péntek) 10.00 órakor tartott rendkívüli ülésérıl

amely készült Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése Ifjúsági és Sportbizottsága 2012. április 27-én (péntek) 10.00 órakor tartott rendkívüli ülésérıl 8401-4 J E G Y Z İ K Ö N Y V amely készült Szeged Megyei Jogú Város Közgyőlése Ifjúsági és Sportbizottsága 2012. április 27-én (péntek) 10.00 órakor tartott rendkívüli ülésérıl Jelen voltak: Dr. Szentgyörgyi

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselõ-testületének 2009. július 16-i ülésérõl. Képviselõ 16 fõ

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselõ-testületének 2009. július 16-i ülésérõl. Képviselõ 16 fõ J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Kalocsa Város Önkormányzat Képviselõ-testületének 2009. július 16-i ülésérõl Ülés helye: Városháza Díszterme Jelen vannak: Dr. Bagó Zoltán Dr. Deák Zoltán Katus Attila Kondéné

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V ARNÓT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETE Arnót, Petőfi S.u.l20. Tel: 46/ 500-740 fax: 46/500-749 e-mail : arnot@arnot.hu Szám: 1/2011. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Arnót község Önkormányzati Képviselő-testületének

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kiskunmajsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete 20/I/2009. J e g y z ő k ö n y v Készült a Kiskunmajsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. december 2-án /szerda/ 14 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. április 14-én, 16:30 órai kezdettel megtartott munkaterv szerinti nyílt üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak:

Részletesebben

Karácsonyi reménnyel

Karácsonyi reménnyel RÉPCESZEMEREI Hírlevél V. évfolyam, 2. szám 2009. december Karácsonyi reménnyel Szépen lassan fogyunk, hiszen idén is többen szenderültek örök nyugalomra a szemerei temetőben, mint ahány gyermekkel gyarapodott

Részletesebben

Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének 2010. március 18-án megtartott nyilvános ülésén hozott rendeletei, határozatai

Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének 2010. március 18-án megtartott nyilvános ülésén hozott rendeletei, határozatai Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének 2010. március 18-án megtartott nyilvános ülésén hozott rendeletei, határozatai Rendelet száma Tárgy Kód 6/2010. (III. 25.) Hajdúnánás Városi Önkormányzat

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV SOROS NYÍLT KISZOMBOR 2016. február 23.

JEGYZŐKÖNYV SOROS NYÍLT KISZOMBOR 2016. február 23. JEGYZŐKÖNYV SOROS NYÍLT KISZOMBOR 2016. február 23. JEGYZŐKÖNYV Készült Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. február 23. napján 9 órai kezdettel megtartott soros nyílt üléséről.

Részletesebben

Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete. Szám:8/2016. Jegyzőkönyv

Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete. Szám:8/2016. Jegyzőkönyv Sátoraljaújhely Város Önkormányzat Képviselő-testülete Szám:8/2016. Jegyzőkönyv Készült:, nyílt ülésén A Képviselő-testületi ülés helye: Sátoraljaújhely, Kossuth tér. Díszterem A Képviselő-testületi ülés

Részletesebben

KEREPLÕ MEGALAKULT SÁRMELLÉK KÖZSÉG KÉPVISELÕTESTÜLETE

KEREPLÕ MEGALAKULT SÁRMELLÉK KÖZSÉG KÉPVISELÕTESTÜLETE KEREPLÕ XII. évfolyam 8. szám november SÁ R M ELL www.sarmellek.hu telehaz.sarmellek@gmail.com É K Ezúton szeretném megköszönni a bizalmukat, hogy megtiszteltek és engem választottak polgármesterüknek.

Részletesebben

JEGYZŐ KÖNYV. Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. március 23-án (Péntek) 15.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről.

JEGYZŐ KÖNYV. Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. március 23-án (Péntek) 15.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. JEGYZŐ KÖNYV Készült Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. március 23-án (Péntek) 15.00 órakor tartott soron kívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal I. emeleti tárgyalóterme

Részletesebben

3/2015. (III. 06.) ÖH. Beszámoló a Lajosmizsei Önkormányzati Tűzoltó Parancsnokság 2014. évi munkájáról

3/2015. (III. 06.) ÖH. Beszámoló a Lajosmizsei Önkormányzati Tűzoltó Parancsnokság 2014. évi munkájáról Felsőlajos Község Önkormányzata LMKOHFL/94/3/2015. Képviselő-testületi ülés jegyzőkönyve 2015. március 6. Az ülésen hozott határozatok száma és tárgya: 3/2015. (III. 06.) ÖH. Beszámoló a Lajosmizsei Önkormányzati

Részletesebben

Vilonyáért Egyesület 8194 Vilonya, Hétvezér út 22. Adószám: 18937765-1-19. http://www.vilonya.eu E-mail: vilonyaert@vilonya.eu

Vilonyáért Egyesület 8194 Vilonya, Hétvezér út 22. Adószám: 18937765-1-19. http://www.vilonya.eu E-mail: vilonyaert@vilonya.eu Vilonyáért Egyesület 8194 Vilonya, Hétvezér út 22. Adószám: 18937765-1-19. http://www.vilonya.eu E-mail: vilonyaert@vilonya.eu EGY KÖZSÉG A TÉRKÉPEN: VILONYA. DE NEKÜNK, ENNÉL SOKKAL TÖBB! 2009-05-03 Az

Részletesebben

Program. Dr. Orosz Ildikó, elnök II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyr Főiskola. Demkó Ferenc, esperes Beregszászi Magyar Esperesi Kerület. 1.

Program. Dr. Orosz Ildikó, elnök II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyr Főiskola. Demkó Ferenc, esperes Beregszászi Magyar Esperesi Kerület. 1. Megnyitó: Program Dr. Orosz Ildikó, elnök II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyr Főiskola Demkó Ferenc, esperes Beregszászi Magyar Esperesi Kerület 1. szekció 10.00 Dr. Kránitz Mihály (professzor, Pázmány

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V

J E G Y Z Õ K Ö N Y V 1 J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2004. november 25-én 15.00 órai kezdettel megtartott nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Jelen vannak: Polgármesteri Hivatal

Részletesebben

kereplõ III. évfolyam 3. szám - 2014. március

kereplõ III. évfolyam 3. szám - 2014. március Ifi kereplõ III. évfolyam 3. szám - 2014. március www.shipsarmellek.hu ship.sarmellek@gmail.com 2014. április 11-én, pénteken 19 órától Öbölből vödörbe színházi előadás Nyertes Zsuzsával és Heller Tamással

Részletesebben

2. A második Kútvölgyi fesztivál megrendezéséhez nyújtandó támogatás mértékének meghatározása

2. A második Kútvölgyi fesztivál megrendezéséhez nyújtandó támogatás mértékének meghatározása 1 Ügyszám:3470-1/2014/M J E G Y Z Ő K Ö N Y V felvéve Mány Község Önkormányzata Képviselő-testületének, Mány Község Önkormányzata hivatalának (2065 Mány, Rákóczi u. 67.) Tanácstermében, 2014. június 6-án,

Részletesebben

Beszámoló. az MKE Heves Megyei Szervezete 2012. évi munkájáról

Beszámoló. az MKE Heves Megyei Szervezete 2012. évi munkájáról Beszámoló az MKE Heves Megyei Szervezete 2012. évi munkájáról I. Tagsági információk: Tagok száma: 90 fő Aktív tagok száma: 59 fő Testületi tagok száma: 3 fő Nyugdíjas tagok száma: 15 fő Diák tagok száma:

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készül: Mórahalom város Képviselő-testületének 2002. március 28-án megtartott soros ülésén a Móra Ferenc Általános Iskola és Szakiskola aulájában. Jelen vannak: Nógrádi Zoltán polgármester,

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. mely készült Makád község Képviselõ-testületének 2009. május 27-ei ülésérõl a Makád és Lórév Körjegyzõségi Hivatalban - Makádon

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. mely készült Makád község Képviselõ-testületének 2009. május 27-ei ülésérõl a Makád és Lórév Körjegyzõségi Hivatalban - Makádon J E G Y Z Õ K Ö N Y V mely készült Makád község Képviselõ-testületének 2009. május 27-ei ülésérõl a Makád és Lórév Körjegyzõségi Hivatalban - Makádon Jelen vannak: Dosztály László Kocsis Tibor Konta Gábor

Részletesebben

PROGRAMAJÁNLÓ (július)

PROGRAMAJÁNLÓ (július) Ejtıernyısök Szolnoki Szervezete (a Magyar Ejtıernyısök Bajtársi Szövetsége tagja) Szolnok, Táncsics M út 5-7. : 5001 Szolnok, Pf. 10. : 30/414 0327, Fax: 56 515 510; HM Fax: 43 8117 Email: ejtoernyos747@gmail.com

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Napirendi pontok:

JEGYZŐKÖNYV. Napirendi pontok: Rábakecöl Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 8/2009. szám JEGYZŐKÖNYV Készült: a rábakecöli polgármesteri hivatal hivatalos helyiségében 2009. július 27-én (hétfőn) 17,00 órakor megtartott képviselő-testületi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal tanácsterme Serényfalva, Kossuth L. út 63.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Polgármesteri Hivatal tanácsterme Serényfalva, Kossuth L. út 63. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Serényfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. május 30-án 16:00 órai kezdettel megtartott munkaterv szerinti nyílt üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak:

Részletesebben

Enying Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. augusztus 31-én tartott r e n d e s n y í l t ülésérıl

Enying Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2011. augusztus 31-én tartott r e n d e s n y í l t ülésérıl 01/218-23/2011. JEGYZİKÖNYV 2011. augusztus 31-én tartott r e n d e s n y í l t ülésérıl Helye: Jelen vannak: Polgármesteri Hivatal tanácsterme 8130 Enying, Kossuth u. 26. Dr. Pintér György polgármester,

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A képviselő-testület 10 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat

Jegyzőkönyv. A képviselő-testület 10 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének Szegvár Nagyközség Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében 2009. augusztus 27-én tartott nyílt üléséről. Jelen voltak: Gémes

Részletesebben

A csehszlovák magyar lakosságcsere népességföldrajzi vonatkozásai a dél-alföldi régióban

A csehszlovák magyar lakosságcsere népességföldrajzi vonatkozásai a dél-alföldi régióban A csehszlovák magyar lakosságcsere népességföldrajzi vonatkozásai a dél-alföldi régióban írta Kugler József A második világháború az európai országok többségétôl nemcsak súlyos véráldozatokat követelt,

Részletesebben