Csapody kastély Ádánd

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Csapody kastély Ádánd"

Átírás

1 Csapody kastély Ádánd Az épület a Perneszi család XVII. századi kastélya helyén épült 1820 és 1827 között, klasszicizáló későbarokk (copf) stílusban. Építtetője, Csapody Pál volt a község utolsó (jobbágyfelszabadítás előtti) földesura. A szabadságharcban nemzetőr századosként vett részt március 2-án Roboz István író volt a vendége, aki itt, az ősfákkal körülvett, romantikus kastélyban írta a Kossuth imája a kápolnai csatában elesettek felett című versét.1850-ben Csapody Pálnak híres telivér méneséből összeállított ötösfogat szállította Ferenc József császárt Kaposvárról Keszthelyre, gróf Festetics Taszilóhoz. Említésre azért érdemes ez az eset, mert egy hajtásban tette meg az utat, ami 85 kilométer. Csapody (súlyosabb testalkata ellenére) maga is jó lovas, remek fogathajtó és kiváló lótenyésztő volt. Ma is áll az uradalmi istálló épülete és ezzel átellenben a valamikori (feltételezhető) kocsiszín, amelyet a világháború előtt marhaistállónak használtak. Ma ebben működik a község művelődési háza. Csapody kastély - kelet Csapody Pál halála után, 1856-tól több birtokosa is volt a kastélynak, így gróf Wickenburg, majd a Tallián család, később az osztrák Satzger család vásárolta meg a kastélyt és annak birtokait, melyeken kiterjedt gazdálkodást folytattak nemzedékeken át, jelentős részt vállalva a falu felvirágoztatásából. A II. világháború alatt a Satzger család külföldre menekült. Üresen maradt kastélyukat napok alatt kifosztották, értékes berendezését széthordták, az épület is megrongálódott. A háború után a kastélyt és birtokait államosították, majd itt kezdődött meg a mezőgazdasági szakmunkásképzés. Az páfrányfenyőkkel és piramistölgyekkel beültetett, híres kastélypark nagyrészt elpusztult helyén ekkor mezőgazdasági gépállomás és szocialista stílusú barakkházak épültek között a kastélyt átépítették, akkor egyszerűbb tetőzetet kapott, nyarán pedig belső átalakításra került sor ben megszűnt a Csapody kastélyban működő Mezőgazdasági Szakiskola a kastély azóta üresen áll.

2 FESTETICS KASTÉLY BERZENCE A berzencei birtokot az addig 1757-től birtokló Niczkyektől vásárolta meg Festetics László 1835-ben. Nem csak a sűrű tölgyesek és bükkösök miatt, hanem gazdag élővilága miatt, a vadászok számára is kedvelt terület volt. S ez volt az oka annak is, hogy a Festeticsek holdas uradalmának a legértékesebb birtokai között tartották nyilván. A keszthelyi örökség Festetics Lászlóról legidősebb fiára I.Taszilóra szállt. Azonban ő lemondott az őt illető jussról öccse II. György javára. Mivel Berzence vadban bővelkedő környék volt, ő egy vadászkastély építésébe fogott. Az épület között klasszicista stílusban épült fel ban II.György halála után fiáé, II.Taszilóé lett a birtok. Amikor a hercegek Berzencén tartózkodtak, lobogójuk a kastély csúcsán lengett. Tasziló 1933-ban bekövetkezett halála után fia III.György ( ) örökli az uradalmat. Őt fia IV.György (1940-) követte volna, de gyermekként ezt aligha tehette meg. A "kis herceg" együtt járt iskolába a berzencei gyerekekkel. Az uradalmavadaszatt egyéb örökös híján ezután a háború végig a család valamelyik tagja irányíthatta. György valószínűleg még ma is él. Állítólag egyszer visszalátogatott ősei kastélyához. Rendben lévőnek találta, hogy az ma is áll és hogy közintézményként szolgál. Visszatérve a kastélyhoz: a szobák berendezési tárgyai pompázatos látványt nyújtottak. A falakon a vadászatot, és a lótenyésztést megörökítő festmények függtek. A nevezetes épülethez társuló szép és ízléses vadászházak, a gazdasági épületek, istállók, a hatalmas vadaskert és a gyönyörű parkok egy virágzó főúri udvarház képét mutatták. Számtalan szobája volt, ahol a sikeres vadászatok után megvendégelték a bécsi és pesti arisztokráciát. A kastélyba látogató sok prominens vendég közül Rudolf trónörökös is itt tartózkodott egy vadászat erejéig áprilisában a 3600 lelket számláló Berzence valóságos díszbe öltözött. A Nagyatád felől négylovas hintón érkező királyi vendéget 30 fős vörös mellénybe és világoskék dolmányba öltözött bandérium kísérte. A kastély bejáratában díszruhába öltözött huszárok és ünnepi bőgatyás helybéliek nagy éljenzéssel fogadták. A trónörökös fiatalos lendülettel ugrott le a hintóról és szép magyarsággal köszönte meg a szíves fogadtatást. Több napon át községünk díszvendége volt. A nevezetes áprilisi vadászaton 32 őzbakot lőttek, majd a búcsúvacsorán Kótyi Józsi, a híres csurgói cigányprímás húzta a talpalávalót. A kastélypark a személyzet elhelyezésére szolgáló "Kiskastéllyal" egy egységet alkotott. A főbejárat a mai iskola felől volt megközelíthető. Csodálatos fasor vezetett a bejáratig. A herceget és vendégeit a személyzet tagjai felsorakozva fogadták. Néhány, a kastélyhoz köthető személy közt megemlítem Dr. Gócza Imre ügyvédet,

3 aki -máig az egyetlen könyvet ő írta Berzence történetéről- a Festetics család támogatásával végezte el a jogi egyetemet, és már diák korában a kastélyban lakott azzal a feladattal megbízva, hogy rendszerezze az irattárat és levéltárat, valamint lássa el a a nyári vakációban a könyvtárosi munkakört ben a Berzencét megszálló bolgár hadsereg katonái és sajnos a helybéliek barbár módon megsemmisítették vadászkastélyban levő igen értékes irattárat, levéltárat, könyvtárat. A szép bútorzatot, képeket széthordták, amit nem tudtak elvinni azt tönkretették. Így semmisültek meg a hatalmas falitükrök, falikárpitok. A berendezési tárgyak még sokáig fellelhetők voltak a falusi portákon a szobák bútorai közt ig határőrlaktanya volt, onnantól pszichiátriaként működik napjainkban is. SZÉCHENYI KASTÉLY KŐRÖSHEGY A Széchenyi-kastélyt Széchenyi György, a pölöskei és egervári végházak főkapitánya építtette 1680 körül. Erre az épületre vagy ennek helyére épült a jelenlegi késői barokk kastély 1780 körül. Leghíresebb lakója a vadász-író Széchenyi Zsigmond 1923-tól, nyolc éven keresztül, 1931 őszéig lakott a kastélyban. Itt született meg első máig is nagy sikerű műve első vadászexpedíciójának élményéből a Csui. (1930) Kőröshegyről az Ünnepnapok című művében ír. A tó közelében található eredeti állapotába helyreállított kétszintes kastély Széchenyi Zsigmond híres "vadászkastélya" volt. Az épület a XIV. században földszintes vendégfogadóként működött a délről és kelet-nyugati irányból érkező utak csomópontjában. A források szerint ezt a Balatonig nyúló birtokot gróf Széchenyi György kalocsai érsek, Egervár kapitánya s így a Széchenyi család 1677-ben kapta meg a török elleni harcban szerzett érdemeiért. Széchenyi György, mint az egervári és pölöskei végváraknak főkapitánya, Szent György várának és a hozzátartozó jószágainak örökös ura, 1688-ban kelt levelében...kőröshegy nevű kastély és faluhelyünkről... ír. Ez az épület még földszintes volt a néphagyomány szerint. A Széchenyi-kastélyt gróf Széchenyi Lajos építtette körül, egyetemes, későbarokk, copft stílusban. Széchenyi Zsigmond így ír róla: A múlt század legelején készült...a francia direktórium nevét viselő directoire -stílus tetszetősen egyszerű vonalai szerint. Lajos nevű dédapám építette gazdatiszti otthonnak....az emeleti szobákat intervenciós szobának mondják. Az elnevezésnek a tulajdonképpeni eredetére soha nem sikerült rájönnöm. Akkoriban így nevezték az efféle tartalék szobákat, ahova a tulajdonost...kvártélyozták időszaki látogatásakor. Széchenyi Zsigmond 1923-tól nyolc éven keresztül, 1931 őszéig lakott a kastélyban.

4 Ebben a nyolc évben három Afrika-expedíciót vezetett ban itt, a Kőröshegyi kastélyban született meg első, máig is legsikeresebb műve az első afrikai vadászexpedíciójának élményeiből, a Csui. Az Ünnepnapok című művében ezt írja: De utolsó kőröshegyi éveimben, az egyre szaporodó oroszlánbőrök és egyéb afrikai fenevadak kiszorították már az esetleges vendégeket is. Sőt, utóbb már saját magam is csaknem kiszorultam, annyi lett a vadállat. A vadászó gróf testvére fiának, gróf Széchenyi Gyulának adta nászajándékként a vadászkastélyt, aki egy Eszterházy herceglányt vett feleségül. A birtok jó része parkként volt berendezve, hozzá halastó is tartozott. A kastélyt a II. világháború vihara lényegében megkímélte, majd 1945 után államosították. Széchenyi Zsigmond nem hagyta el az országot, hanem maga is részt vett a belső átalakításokban. A kastélyépületben öt lakás és a Termelőszövetkezet irodái kaptak helyet. További két lakás kialakítására került sor a konyhaépület bővítésével, toldalékok ragasztásával. Az új tulajdonosok (a Tanács és a helyi TSZ) a későbbiekben az épülettel nem sokat törődtek, számottevő karbantartást, felújítást nem végeztek. Ebben az időszakban egy gépjavító is működött itt a parkban, szanaszét heverő gépekkel és géproncsokkal. A II. világháború után is voltak az átalakított kastélynak a Széchenyi családhoz tartozó lakói. Ők csak a földszinten éltek (3 szoba és a hercegnő kisszobája), az emeletet a helyi gépállomás emberei foglalták el ban az épület utolsó Széchenyi lakói (idős házaspár három leánnyal és két fiúval) is elhagyták a kastélyt és az országot. Széchenyi Gyula gróf mérnökként dolgozott egy székesfehérvári építőipari vállalatnál, míg 1956-ban ő is elhagyta családjával az országot. Az elmúlt kb. négy évtized során a park ritka fáit ismeretlen tettesek kivagdosták, építkezésekhez használták el, vagy eltüzelték. A kastélyt körülvevő kerítést és kapupilléreket is kidöntötték, elhurcolták. A rendszerváltás óta az épületek üresen álltak, rajtuk semmilyen állagmegóvási munka nem történt. A melléképületek és az istálló romba dőlt, anyagait elhordták. Az épületet 2000-ben egy magánszemély megvásárolta és egyben elhatározta, hogy az eredeti állapot visszaállításával méltó emléket állít Széchenyi Zsigmondnak. A kastély felújítása lassan a végéhez közeledik. Az egyedülálló tölgyfaszerkezetű padláson helytörténeti kiállítást láthatnak majd az érdeklődők. Az emeleten könyvtár, a földszinten emlékszobák mutatják be a Széchenyi Zsigmond még fellelhető tárgyait, hagyatékát. A kastélyhoz két hektár ősfás park, valamint 30 hektár összterületben erdő, rét, legelő és a kibővített völgyhídi halastórendszer tartozik. A horgásztó kialakítása is Széchenyi Zsigmond nevéhez fűződik. Az akkoriban Angliából hozott nemes halak honosításával és tenyésztésével

5 is kísérletezett, azonban egy nagy áradás a halállomány nagy részét elvitte. A tó sok éven keresztül gazdátlan és elhanyagolt volt, régi formájába a 2000-évek elején állították helyre. A horgásztó közepén található sziget Széchenyi Zsigmond vadász-leshelye volt, amely mára már a horgászok kedvelt helye lett. ZICHY KASTÉLY LENGYELTÓTI A falu a Lengyel család birtoka az egész középkoron át ban a szigligeti várhoz tartozott. Egy 1703 tájáról való összeírás Zankó Miklós és Boldizsár birtokának mondja ben 20 háztartást írtak benne össze ban is a Lengyel családé. A XIX. század első felében a Lengyel család örökösei bírták. Közülük báró Fechtiqnek itt híres gazdasága és ménese volt. Később, részben vétel, részben örökség útján, a Zichyeké lett, és a XX. század elején Zichy Bélának volt itt a legnagyobb birtoka és két kastélya. A régebbi emeletes kastélyt a Horváth család építette a XVII. század vége felé. Az újabb kastélyt a Lengyel család a XIX. század elején építtette, de az Inkey család átalakíttatta és megnagyobbította. A kastélyt Zichy Béla ben modernizáltatta és újítatta fel. Korszerűsítette a fűtési rendszert, bevezetette a villanyt, vízvezetéket építtetett, a fürdőszobákat és konyhát kicsempésztette, új ajtókat, ablakokat készíttetett, a kastély fő- és melléklépcsőire, erkélyére műkőborítást csináltatott, a plafonokat gipszstukkókkal díszítette, valamint kifestette a belső tereket. A kastélyban a földszinten 15 szoba és folyosók voltak, az emeleten 12 szoba, 1 kredenc szoba és folyosók, az egész épület alatt pedig pince húzódott. Ezenkívül a kastélyhoz tartozott még konyhaépület, jégverem, kulcsárság, fészer, szerszámos kamra és angolkert. Egy 1927-es leírás szerint a gróf lovai számára a kastélyudvarban parádés boxot építtetett, melynek falait lóversenyt ábrázoló fényképek díszítették. A dolgozószobájának falán 10 nagyméretű lóverseny sportot ábrázoló színes angol kőrajz, valamint ugyanennyi nevezetes lovakról készült fénykép függött. A gróf hálószobájának falát 34db lóversenyt és rókavadászatot ábrázoló színes, angol litográfia díszítette. A hálószobákban biedermayer, vagy reneszánsz velencei faragott szekrények voltak. A kastélyt díszítő olajfestmények közül nagy értékűek voltak Valentiny János képei (Cigányleány (1874), Casanova). A kastély könyvtára 3138 kötetet és 340 füzetet foglalt magába, köztük az ókori klasszikusoktól a modern szépirodalomig. Miután Zichy Béla hivatalos leszármazott nélkül hunyt el, Lengyeltótiban és Fonyódon lévő vagyonának nagy részét főörököseire, a ménesét pedig Odescalchi Béla hercegre hagyta végrendeletileg. Mivel az örökösök közül egyik sem tudta

6 megváltani a másik részét, az ingatlant a kastéllyal együtt eladták Pejacsevich Mikó Endre földbirtokosnak, aki az ügylet lebonyolításához a Pesti Hazai Első Takarékpénztárnál vett fel kölcsönt. Azonban a felvett kölcsönt nem tudta törleszteni, ezért a birtokot zár alá vették, majd elárverezték. Az árverésen sok lengyeltóti kisbirtokos, továbbá Horváth Fábos Imre, Hivatal Nándor, Jenes András lettek az árverési vevők. Az új tulajdonosok jól gazdálkodtak, de jött a II. világháború, utána a szovjet megszállás, majd a termelőszövetkezet megalakítása, így az egykori Zichy birtok állami tulajdonba került. Pejacsevich gróf 1939 januárjában elhunyt, ebből kifolyólag feltehetőleg a fia volt az, aki 1939 novemberében eladta a kastélyt Somogy vármegyének pengőért. A vármegye a megvásárolt kastélyban a Somogy területén élő tüdőbetegeket szándékozta elhelyezni, de a háború miatt szeptember 28-tól 1941 őszéig lengyel katonai menekülttábor volt benne. A lengyelek távozása után kezdődhetett meg a korszerűsítés és a teljes átalakítás, amely munkálatok 1944 közepére fejeződtek be. Budapest sorozatos bombázása ugyanakkor szükségessé tette a fővárosi kórházak kitelepítését, belügyminiszteri rendelet jelölte ki a szükségkórházakat. A lengyeltóti kastély a Margit és az István kórház sebészeti, szülészeti, fül-orr-gégészeti és röntgen osztályait fogadta be július 18-án kezdte meg működését a szükségkórház 100 ággyal. szovjet megszállást követően szinte kizárólag a környékbeli járások betegeit látták el. A jelentős forgalom köszönhető volt annak is, hogy a kaposvári és a marcali kórházak megközelíthetetlenek voltak. A front közeledtével 1945 januárjában a kórházat 90 beteggel Gamásra telepítették, a kastély szárnyépületében maradt azonban a megyei levéltár közben szintén ide került anyaga. Ahogy lehetőség nyílt rá, a kórház visszatelepült, de 1945 nyarán a szovjetek kifejezték azon "óhajukat", hogy ott orosz kórházat szándékoznak kialakítani. Ez meg is történt, végül a budapesti kórházi ellátás még egy évig működött, de a lengyeltótiak azon törekvése, hogy fővárosi fenntartású közkórház legyen az épületben, nem vált valóra, maradt az 1939-ben tervezett tüdőszanatórium funkció. A háborús károkat 1947-ben kezdték kijavítani. Eközben a vízvezeték befagyott csövének kimelegítésekor leégett a tető, kiégett az emeleti rész. A javítási munkálatokhoz ismét hozzáfogtak, s a lengyeltóti tüdőkórházat május 15-én, a népjóléti miniszter, a megyei főispán, az alispán, a járás vezetői és a helyi képviselőtestület tagjainak jelenlétében ünnepélyes keretek között megnyitották. Fejlesztéseket követően 1951 után a kórházat 120 ágyasra bővítették. A tüdőbetegek csökkenése miatt 1976-ban belgyógyászati osztályt hoztak létre, 1977-ben került a Marcali kezelésébe, s a Marcali Kórház krónikus és utókezelő osztálya lett, 80 tüdő- és 40 belgyógyászati ággyal ban a Marcali kórházba helyezték át a krónikus osztályt, így a lengyeltóti kastélyban működő intézmény bezárásra került. Marcali

7 önkormányzata 2007-ben adta el az épületet a hozzá tartozó ősparkkal. Sajnos, azóta a kastély üresen áll, beruházás, renoválás nem történt az épületeken, állapota egyre romlik. A tervek szerint négycsillagos kastélyszálló és wellness-központ mellett pezsgőpincészet és borászat lesz a kastély további funkciója, de a projektek az egymilliárd forintos uniós támogatás ellenére évek óta nem valósulnak meg. A HVG szerint a project megvalósítója a Viktória Sziget Kft. Helyi hírforrások szerint a projectből eltünt a pénzt, több száz millió tünt el ki tudja hova, és egy offshore céges vállalkozó vásárolta meg, majd eltűnt. A jövő biztató, mert végül a kastély a GONDVISELÉS SZOCIÁLIS OTTHON hálózat tulajdonába került, és megindul a helyreállítás, melynek során a kastély szociális otthon lesz. VÉSSEY KASTÉLY SOMOGYZSITFA-SZŐCSÉNYPUSZTA A századforduló idején megépült a kastély Szőcsénypusztán. A kastély építőmestere Csomós Gyula volt. A kastély körül angolkertet és ahhoz kapcsolódóan parkerdőt létesítettek. A temetőhöz vezető út 1897-ben készült el. A sétaút buxusokkal szegélyezett és a hely felöli oldalon az omlás veszélye miatt téglamellvéddel megerősített. A temetőt és az utat Véssey Sándor lányáról, Margitról nevezték el. A birtok felvirágzott, a vármegye legjobb gazdaságai közé számított. Véssey Sándor halála után novemberében iktatták be birtokosnak fiát, Véssey Lajost. A Szőcsénypusztán megépített eklektikus kastélyhoz dél-nyugatról és délkeletről kavicsos feljáró út vezetett. Az épülethez angolkert kapcsolódott. A kert kiépítésénél a századforduló kertészeti gyakorlatának legkedveltebb növényfajaival találkozhatunk. A változatosan használt lombhullató és örökzöld növényekkel tették változatossá a kert képét. A parkból, a parádéskocsi-szín mellől két út indult. Az egyik Marcaliba, a másik a Várhegy kápolnájához vezetett fel. A Szent Vendel kápolna előtti tisztáson állították fel - a parádéskocsis emlékére Gábor arkangyal szobrát ban Véssey Lajos felesége, Somssich Margit terveztette meg Csomós Gyula építőmesterrel a kápolna új oltárát. Az oltárt Vizler Nándor asztalosmester készítette el borovi fenyőből. Az oltárt 1934-ben a kápolna tatarozása után helyezték el. Szintén a tatarozás után készült el a főoltár képe, mely szőcsényi erdőrészletet ábrázol. A birtok 1945-ig volt Véssey Lajos tulajdonában.

8

Kisvárda, Iskola tér 2. Megjegyzés

Kisvárda, Iskola tér 2. Megjegyzés He-e/1. 2683 Iskola tér 2. Bessenyei György Gimnázium és Kollégium épülete Kisvárda város Önkorm. Kisvárda város Önkorm. Oktatási épület 1919 jó szabadon álló F+3 Összetett tetőidom, kontyolt nyeregtető.

Részletesebben

Nőtincs és a pecsétes téglák

Nőtincs és a pecsétes téglák Nőtincs és a pecsétes téglák Eczl József és Menyhárt Miklós A településről röviden A község Nógrád megye délnyugati részén, a Naszály hegy lábánál, a Lókos és a Hangya patak völgyében ad otthont az itt

Részletesebben

Szabadka urbanisztikai és építészeti fejlõdése a XIX XX. század fordulóján

Szabadka urbanisztikai és építészeti fejlõdése a XIX XX. század fordulóján Dömötör Gábor Szabadka urbanisztikai és építészeti fejlõdése a XIX XX. század fordulóján Európa nagy építészei közül valaki azt mondta: Ahol a homlokzatokról hullik a vakolat, az utcák pedig elhanyagoltak,

Részletesebben

Tisztelt Elnök Úr! módosító javaslato t

Tisztelt Elnök Úr! módosító javaslato t tar é vít!és Hi u. :k' t Baráth Zsolt Országgyűlési képviselő Iro iac', S g2ám : 1 dc ' Érkezzit : "013 0KT 3 Módosító javaslat! Kövér László úrnak, az Országgyűlés elnökének Helyben Tisztelt Elnök Úr!

Részletesebben

Kérdőív TARTÓS ÁPOLÁSRA SZORULÓ SZEMÉLY A CSALÁDBAN

Kérdőív TARTÓS ÁPOLÁSRA SZORULÓ SZEMÉLY A CSALÁDBAN Munkaügyi Kutatóintézet Budapest Sorszám:... Szociológiai Csoport Debrecen Kérdőív TARTÓS ÁPOLÁSRA SZORULÓ SZEMÉLY A CSALÁDBAN Az adatszolgáltatás önkéntes! 1983. 1. Az interjú körülményeire vonatkozó

Részletesebben

Az Anjouk évszázada II. I. (Nagy) Lajos

Az Anjouk évszázada II. I. (Nagy) Lajos SZAMOSI LÓRÁNT Az Anjouk évszázada II. I. (Nagy) Lajos 1. Az apai örökség Lajos, Károly Róbert harmadik fia alig 16 éves volt mikor édesapjától átvette Magyarország kormányzását 1342-ben. Ő az egyetlen

Részletesebben

10.4 Területi célok a városrészekhez kapcsolódó célmeghatározás

10.4 Területi célok a városrészekhez kapcsolódó célmeghatározás 10.4 Területi célok a városrészekhez kapcsolódó célmeghatározás Városközpont [T2] - A városrész fejlesztési céljai között szerepel egyrészt a Kistérségi Járóbeteg Központ rehabilitációja, különösen az

Részletesebben

Az adattal kapcsolatos kifogások ellenére biztos, hogy Károly Róbert 1321. február 26.-i adománylevelében már valóban a mai Buziást adományozza

Az adattal kapcsolatos kifogások ellenére biztos, hogy Károly Róbert 1321. február 26.-i adománylevelében már valóban a mai Buziást adományozza BUZIÁSFÜRDŐ 1905-ig Buziás, város a Bánságban, Temes megyében. Temesvártól 33 km-re délkeletre fekszik. Buziásfürdő/ Băile Buziaş, németül Busiasch (Temes megye) Hozzátartozó falvak: Bakóvár és Nagyszilas

Részletesebben

Helyi Esélyegyenlőségi Program

Helyi Esélyegyenlőségi Program Helyi Esélyegyenlőségi Program Bogács Község Önkormányzata 2013. Tartalom Helyi Esélyegyenlőségi Program (HEP)... 3 Bevezetés... 3 A település bemutatása... 3 Értékeink, küldetésünk... 5 Célok... 6 A Helyi

Részletesebben

BALATONKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

BALATONKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK BALATONKERESZTÚR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2010. február 25-i ülésére TÁRGY: Szavazatszámláló Bizottságok tagjainak megválasztása ELŐADÓ: Mestyán Valéria körjegyző 2 Tisztelt Képviselı-testület!

Részletesebben

A ZRÍNYI-SZOBOR ALKOTÓJA, BARBA PÉTER EMLÉKÉRE

A ZRÍNYI-SZOBOR ALKOTÓJA, BARBA PÉTER EMLÉKÉRE ÁLTALÁNOS PAPP FERENC A ZRÍNYI-SZOBOR ALKOTÓJA, BARBA PÉTER EMLÉKÉRE A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem központi helyén, a Zrínyi parkban található egy alkotás, az egyetem névadójának szobra, amiről

Részletesebben

A szatmári béke. Magyarország a szatmári béke idején

A szatmári béke. Magyarország a szatmári béke idején 1 A szatmári béke Magyarország a szatmári béke idején A szatmári béke megkötésének körülményeit vizsgálva vissza kell tekintenünk az azt megelőző eseményekhez. 1701-ben Rákóczi Ferenc egy nemesi mozgalmat

Részletesebben

Sásdi kistérség SÁSDI KISTÉRSÉG

Sásdi kistérség SÁSDI KISTÉRSÉG Sásdi kistérség Régió: Dél-Dunántúl Megye: Baranya A Sásdi kistérség az Észak-Zselic, Baranyai-hegyhát, a Völgység természetföldrajzi kistájak találkozásánál fekszik. A kiválasztott települések a Baranyai-hegyháton

Részletesebben

INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA

INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA HÉVÍZ VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA 2008. május TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETÉS... 4 2. VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ... 6 3. HELYZETELEMZÉS... 10 3.1. A VÁROS SZEREPÉNEK MEGHATÁROZÁSA A TELEPÜLÉSHÁLÓZATBAN...

Részletesebben

INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA

INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA BALMAZÚJVÁROS 2010. január Kertes 1997 Kft. Tolnai Jánosné Dr. 2 TARTALOMJEGYZÉK VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ... 6 1. BEVEZETŐ... 18 1.1. AZ INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA

Részletesebben

Nagyatád és környéke csatornahálózatának és Nagyatád szennyvíztelepének fejlesztése

Nagyatád és környéke csatornahálózatának és Nagyatád szennyvíztelepének fejlesztése Nagyatád és környéke csatornahálózatának és Nagyatád szennyvíztelepének fejlesztése Résztvevő települések: Bakháza, Görgeteg, Háromfa, Kutas, Lábod, Nagyatád, Ötvöskónyi, Rinyaszentkirály, Tarany Projektidőszak:

Részletesebben

a közterületek elnevezéséről, valamint az ingatlanok házszámozásáról I. Fejezet Általános rendelkezések II. Fejezet Értelmező rendelkezések

a közterületek elnevezéséről, valamint az ingatlanok házszámozásáról I. Fejezet Általános rendelkezések II. Fejezet Értelmező rendelkezések TISZACSEGE VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 12/2009.(VIII. 27.) RENDELETE a közterületek elnevezéséről, valamint az ingatlanok házszámozásáról Tiszacsege Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

1) Régiós átalakulás regionális szervezeti felállásban

1) Régiós átalakulás regionális szervezeti felállásban 1) Régiós átalakulás 2007. január 01-jei hatállyal az állami adóhatóság már nem megyei, hanem regionális szervezeti felállásban működik. Ez azt jelenti, hogy térségünkben létrejött az APEH Észak-magyarországi

Részletesebben

Pálmai József. Az első postaállomás. A Vedres-féle postaállomás. A szatymazi posta rövid története

Pálmai József. Az első postaállomás. A Vedres-féle postaállomás. A szatymazi posta rövid története Pálmai József A szatymazi posta RÖVID TÖRTÉNETE Az első postaállomás Kalapos királyunk idejében, 1788-ban hozták létre a szatymazi postát. A jó tíz éven át (1780 1790) uralkodó II. József, Mária Terézia

Részletesebben

VI. Érkezés Selmecbányára

VI. Érkezés Selmecbányára úgy, hogy a sok gyomorbajos hallgató a mérhetetlen mennyiségben fogyasztott sörtől van, az egészségtelen ivóvíz, a rossz táplálkozás inkább a hallgatói véleményt támasztotta alá: a kor már annyira túlhaladta

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal 2014. évi munkájáról

B E S Z Á M O L Ó Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal 2014. évi munkájáról 1 1. melléklet B E S Z Á M O L Ó Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal 2014. évi munkájáról 2 A HIVATAL 2014. ÉVI TEVÉKENYSÉGE A Hivatal 2014. évi munkájáról szóló részletes tájékoztatást

Részletesebben

2. A javaslatot benyújtó személy vagy a kapcsolattartó személy adatai: 2. A nemzeti érték szakterületenkénti kategóriák szerinti besorolása:

2. A javaslatot benyújtó személy vagy a kapcsolattartó személy adatai: 2. A nemzeti érték szakterületenkénti kategóriák szerinti besorolása: 1 I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1. A javaslatot benyújtó személy neve: Balassa János 2. A javaslatot benyújtó személy vagy a kapcsolattartó személy adatai: Név: Balassa János E-mail cím: balassa.janos1@gmail.com

Részletesebben

CSONGRÁDI. Leköszönt Bed Tamás szocialista önkormányzati képvisel. Gamesz + Városgondnokság = Városellátó? Id szakos önkormányzati tájékoztató

CSONGRÁDI. Leköszönt Bed Tamás szocialista önkormányzati képvisel. Gamesz + Városgondnokság = Városellátó? Id szakos önkormányzati tájékoztató Id szakos önkormányzati tájékoztató 2011. február Leköszönt Bed Tamás szocialista önkormányzati képvisel Lemondott a képvisel i politikus a február 18-i mandátumáról Bed testületi ülésen, a költ- Tamás

Részletesebben

III. BUDAVÁR, KRISZTINAVÁROS, VÍZIVÁROS

III. BUDAVÁR, KRISZTINAVÁROS, VÍZIVÁROS III. BUDAVÁR, KRISZTINAVÁROS, VÍZIVÁROS Harmadik sétánk a Duna jobb partjára vezet. Ez a rész nem képez külön időrendi egységet, Lisztnek nem volt itt lakása, viszont mind ifjú, mind időskori látogatásai

Részletesebben

A KORMÁNYZÓHELYETTESI INTÉZMÉNY TÖRTÉNETE (1941 1944)

A KORMÁNYZÓHELYETTESI INTÉZMÉNY TÖRTÉNETE (1941 1944) A KORMÁNYZÓHELYETTESI INTÉZMÉNY TÖRTÉNETE (1941 1944) OLASZ LAJOS A kormányzóhelyettesi intézmény története (1941 1944) AKADÉMIAI KIADÓ, BUDAPEST ISBN 978-963-05-8512-5 Kiadja az Akadémiai Kiadó, az 1795-ben

Részletesebben

Örökségvédelmi hatástanulmány

Örökségvédelmi hatástanulmány DOMBÓVÁR TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓJA Örökségvédelmi hatástanulmány Készítette: Beleznay Éva Somogyi Krisztina Terra Studio Kft. 1034 Budapest, Szomolnok u. 14. 2 Dombóvár Településfejlesztési Koncepciójának

Részletesebben

LEPSÉNY TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE

LEPSÉNY TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE LEPSÉNY TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE LEPSÉNY TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE TELEPÜLÉSSZERKEZETI TERV, SZABÁLYOZÁSI TERV HELYI ÉPÍTÉSI SZABÁLYZAT LEPSÉNY TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE LEPSÉNY TELEPÜLÉSRENDEZÉSI TERVE

Részletesebben

1. Településképi véleményezési eljárás

1. Településképi véleményezési eljárás Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének a 21/2015.(IV.30.) Ör-rel módosított 12/2013. (III.29.) önkormányzati rendelete a településképi véleményezési, bejelentési és kötelezési eljárásról

Részletesebben

A körút és a sugárút szerepe és funkciói a várostestben

A körút és a sugárút szerepe és funkciói a várostestben Kovách Eszter 2005. január 28. A körút és a sugárút szerepe és funkciói a várostestben A várost élő szervezetnek tekintem, ezért meg kell határoznom mi az alapegysége. A település alapsejtje nem a ház

Részletesebben

Az Idősügyi Nemzeti Stratégia nem tárgyalja

Az Idősügyi Nemzeti Stratégia nem tárgyalja NYUGDÍJ a nyugdíjrendszer jövőjéről a kötelező nyugdíjbiztosítás öregségi nyugdíj korhatár korkedvezmény; korengedmény korrekció nyugdíjemelés nyugdíjprémium rokkantsági nyugdíj hátramaradotti ellátások

Részletesebben

Ingatlanvagyon-értékelı és Közvetítı Szakképzés SZAKMAI DOLGOZAT

Ingatlanvagyon-értékelı és Közvetítı Szakképzés SZAKMAI DOLGOZAT Ingatlanvagyon-értékelı és Közvetítı Szakképzés SZAKMAI DOLGOZAT.... I N G A T L A N V A G Y O N É R T É K E L É S fénykép 1..Budapest,. hrsz:. Készítette:..... Tel.:.. Az értékelés kelte: 2007...! 2 Tartalomjegyzék

Részletesebben

B E S Z Á M O L Ó AZ ÖNKORMÁNYZAT 2011. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI GAZDÁLKODÁSÁRÓL. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2.

B E S Z Á M O L Ó AZ ÖNKORMÁNYZAT 2011. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI GAZDÁLKODÁSÁRÓL. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. B E S Z Á M O L Ó AZ ÖNKORMÁNYZAT 2011. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI GAZDÁLKODÁSÁRÓL A tájékoztatót előzetesen véleményezi a Pénzügyi és Ügyrendi

Részletesebben

kozma.miklos@alsonem edi.hu gyorgy.balazs@alsonem edi.hu jozan.menyhert@alsone medi.hu szabo.kalman@alsonem edi.hu medi.hu torok.

kozma.miklos@alsonem edi.hu gyorgy.balazs@alsonem edi.hu jozan.menyhert@alsone medi.hu szabo.kalman@alsonem edi.hu medi.hu torok. Az SZMSZ 1. melléklete A Képviselő-testület tagjai: Név Lakcím E-mail-cím Fogadóóra ideje, helye Alsónémedi Vincze József Kápolna u. 71. polgarmester@alsoneme Minden hónap első szerda polgármester di.hu

Részletesebben

SZOMBATHELY MJV Önkormányzata. Családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztése c. pályázati felhíváshoz (TOP-6.2.

SZOMBATHELY MJV Önkormányzata. Családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztése c. pályázati felhíváshoz (TOP-6.2. SZOMBATHELY MJV Önkormányzata Családbarát, munkába állást segítő intézmények, közszolgáltatások fejlesztése c. pályázati felhíváshoz (TOP-6.2.1-15) 2014-2020 Koncepcionális javaslat Készítette: 2016. április

Részletesebben

Bakony. A fenyőfői ősfenyves. A Cuha-patak völgye

Bakony. A fenyőfői ősfenyves. A Cuha-patak völgye Bakonyi Tájakon Bakony A Bakony hazánk legnagyobb kiterjedésű és legváltozatosabb morfológiájú hegysége, amely elnyúló dolomit- platóival, lomha hegyhátaival, meredek vulkáni kúpjaival, hol szelíd, hol

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Sajóivánka Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 30-án, 16:00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyílt üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Községháza

Részletesebben

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2011. április 7-i rendes ülésére beterjesztett anyagok. I./A kötet

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2011. április 7-i rendes ülésére beterjesztett anyagok. I./A kötet I/A kötet 1. oldal Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2011. április 7-i rendes ülésére beterjesztett anyagok I./A kötet M E G H Í V Ó... 2 Tárgy: Bizottsági ülések időpontjáról tájékoztatás...

Részletesebben

VÍGH ANTAL EMBERKERESKEDELEM ELLENI HARC A HATÁRİRSÉGNÉL EGY KONKRÉT BŐNCSELEKMÉNY BEMUTATÁSA ALAPJÁN. A Határırség nyomozó hatósági hatásköre

VÍGH ANTAL EMBERKERESKEDELEM ELLENI HARC A HATÁRİRSÉGNÉL EGY KONKRÉT BŐNCSELEKMÉNY BEMUTATÁSA ALAPJÁN. A Határırség nyomozó hatósági hatásköre VÍGH ANTAL EMBERKERESKEDELEM ELLENI HARC A HATÁRİRSÉGNÉL EGY KONKRÉT BŐNCSELEKMÉNY BEMUTATÁSA ALAPJÁN A Határırség nyomozó hatósági hatásköre A büntetıeljárási törvény 2006. július 1-jén hatályba lépett

Részletesebben

Ő is móriczos diák volt

Ő is móriczos diák volt Ő is móriczos diák volt 107 Az idei évben rendhagyó beszélgetésre került sor az Ő is móriczos diák volt interjú keretében. Az íróként, költőként, illetve műfordítóként tevékenykedő Mezey Katalint s lányát,

Részletesebben

AZ EU KÖZÖS ÁRUSZÁLLÍTÁSI LOGISZTIKAI POLITIKÁJA

AZ EU KÖZÖS ÁRUSZÁLLÍTÁSI LOGISZTIKAI POLITIKÁJA DR. RIXER ATTILA * DR. TÓTH LAJOS ** AZ EU KÖZÖS ÁRUSZÁLLÍTÁSI LOGISZTIKAI POLITIKÁJA 1. BEVEZETÉS Az EU közös áruszállítási logisztikai politikája önállóan nem létezik, de az EU közös közlekedéspolitikájának

Részletesebben

HÍRLEVÉL VELENCEI-TÓ TÉRSÉGFEJLESZTŐ EGYESÜLET 2016/3

HÍRLEVÉL VELENCEI-TÓ TÉRSÉGFEJLESZTŐ EGYESÜLET 2016/3 HÍRLEVÉL VELENCEI-TÓ TÉRSÉGFEJLESZTŐ EGYESÜLET HELYI FEJLESZTÉSI STRATÉGIA (TERVEZET) VÉLEMÉNYEZÉSE Tisztelt Partnereink! A Velencei-tó Térségfejlesztő Közhasznú Egyesület 2016.április 4.-én megkapta a

Részletesebben

CSORVÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 16/2014.(XI.30.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e

CSORVÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 16/2014.(XI.30.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e CSORVÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 16/2014.(XI.30.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e a közterületek elnevezésének, az elnevezés megváltoztatásának, és a házszámozás szabályainak

Részletesebben

AZ ÖSSZEHANGOLT TELJESÍTMÉNY- ÉS MINİSÉGÜGYI RENDSZER CÉLJAINAK 2007. ÉVI TELJESÍTÉSE CÉLTERÜLETEK ÉS CÉLOK ÉRTÉKELÉS TELJESÍTMÉNY

AZ ÖSSZEHANGOLT TELJESÍTMÉNY- ÉS MINİSÉGÜGYI RENDSZER CÉLJAINAK 2007. ÉVI TELJESÍTÉSE CÉLTERÜLETEK ÉS CÉLOK ÉRTÉKELÉS TELJESÍTMÉNY AZ ÖSSZEHANGOLT ÉS MINİSÉGÜGYI RENDSZER CÉLJAINAK 2007. ÉVI TELJESÍTÉSE 1. Testületi szervek mőködési feltételeinek javítása, döntéselıkészítés, végrehajtás jobb végzése 1. Testületi döntéshozatal minıségivé

Részletesebben

2000. évi XLII. törvény. a víziközlekedésrıl ELSİ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A törvény hatálya. Az állam feladatai

2000. évi XLII. törvény. a víziközlekedésrıl ELSİ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A törvény hatálya. Az állam feladatai Az Országgyőlés a környezetkímélı és energiatakarékos víziközlekedés fejlıdése, a közlekedéspolitikai célok megvalósítása érdekében, továbbá a hajózási tevékenységnek az egységesülı nemzetközi közlekedési

Részletesebben

KISKUNFÉLEGYHÁZA VÁROS GAZDASÁGI ÉS MUNKA PROGRAMJA 2011 2014.

KISKUNFÉLEGYHÁZA VÁROS GAZDASÁGI ÉS MUNKA PROGRAMJA 2011 2014. KISKUNFÉLEGYHÁZA VÁROS GAZDASÁGI ÉS MUNKA PROGRAMJA 2011 2014. 1 Kiskunfélegyháza Város Gazdasági és Munka Programja 2011-2014 Tartalomjegyzék: A. Célok 2 B. Programok 4 C. Feladatok 7 I. GAZDASÁGFEJLESZTÉS

Részletesebben

2000. évi XLII. törvény. a víziközlekedésről ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A törvény hatálya. Az állam feladatai

2000. évi XLII. törvény. a víziközlekedésről ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. A törvény hatálya. Az állam feladatai / 30 2013.12.20. 10:13 A jogszabály mai napon (2013.XII.20.) hatályos állapota A jel a legutoljára megváltozott bekezdéseket jelöli. 2000. évi XLII. törvény a víziközlekedésről Az Országgyűlés a környezetkímélő

Részletesebben

Már megint az illeték,

Már megint az illeték, Már megint az illeték, avagy kell-e a társasházi öröklakással együtt, az ahhoz tartozó közös tulajdoni hányadként vásárolt teremgarázs után külön vagyonszerzési illetéket fizetni? Az alább ismertetett

Részletesebben

6600 Szentes, Kossuth tér 6. e-mail: wittek@szentes.hu tel.: 63/510-390, 30/933-5414 fax.:63/510-388

6600 Szentes, Kossuth tér 6. e-mail: wittek@szentes.hu tel.: 63/510-390, 30/933-5414 fax.:63/510-388 SZENTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT FŐÉPÍTÉSZ 6600 Szentes, Kossuth tér 6. e-mail: wittek@szentes.hu tel.: 63/510-390, 30/933-5414 fax.:63/510-388 Témafelelős: Wittek Krisztina főépítész Iktatószám: E- /2013. Tárgy:

Részletesebben

Csanytelek Község Önkormányzata Képvisel -testülete 2011. decemberi ülésére

Csanytelek Község Önkormányzata Képvisel -testülete 2011. decemberi ülésére Csanytelek Község Polgármesterét l 6647 Csanytelek, Volentér János tér 2 Tel.: 63 / 578 510 Fax: 63 / 578-517 e-mail: csanytelek@csanytelek.hu, www.csanytelek.hu 3171/2011. E L T E R J E S Z T É S Csanytelek

Részletesebben

HAJDÚBAGOS. Elhelyezkedés. Földrajz, természeti adottságok. Terület: 37,44 km 2 Lakosság: 2054 fő Polgármester: Szabó Lukács Imre

HAJDÚBAGOS. Elhelyezkedés. Földrajz, természeti adottságok. Terület: 37,44 km 2 Lakosság: 2054 fő Polgármester: Szabó Lukács Imre Terület: 37,44 km 2 Lakosság: 2054 fő Polgármester: Szabó Lukács Imre HAJDÚBAGOS Elérhetőség: Hajdúbagos Község Önkormányzata 4273 Hajdúbagos Nagy u. 101. Telefon: 52/567-212 Fax: 52/374-018 Hajdúbagos

Részletesebben

B/5787. számú BESZÁMOLÓ

B/5787. számú BESZÁMOLÓ MAGYARORSZÁG KORMÁNYA ORSZÁGGYliLÉS HIVATAL. Érkezett : 2015 JuL 2 8. B/5787. számú BESZÁMOLÓ a világörökségi területek állapotáról és a világ kulturális és természeti örökségének védelméről szóló egyezményb

Részletesebben

J/19392. A Magyar Köztársaság legfőbb ügyészének. országgyűlési beszámolója. az ügyészség 2005. évi tevékenységéről

J/19392. A Magyar Köztársaság legfőbb ügyészének. országgyűlési beszámolója. az ügyészség 2005. évi tevékenységéről J/19392 A Magyar Köztársaság legfőbb ügyészének országgyűlési beszámolója az ügyészség 2005. évi tevékenységéről 2 TARTALOMJEGYZÉK 1. Az ügyészi szervezet 6 2. A büntetőjogi ügyészi tevékenység 8 A) A

Részletesebben

Egy helytelen törvényi tényállás az új Büntető törvénykönyv rendszerében

Egy helytelen törvényi tényállás az új Büntető törvénykönyv rendszerében 6 Dr. Fá z si Lá sz l ó PhD * Egy helytelen törvényi tényállás az új Büntető törvénykönyv rendszerében 1. Miről van szó A 2012. évi C. törvénnyel elfogadott új Büntető Törvénykönyv [Btk.] Különös Részének

Részletesebben

Hon-és népismeret. Régi idők története

Hon-és népismeret. Régi idők története Kecskeméti Főiskola Tanítóképző Főiskolai Kar Alapismereti és Szakmódszertani Intézet Hon-és népismeret Kurzuskód: TA - 113 Régi idők története Interjú dédnagymamámmal Helle Brigitta HEBVAAT. KEFO Óvodapedagógus

Részletesebben

Panel megítélni vagy elítélni?

Panel megítélni vagy elítélni? Panel megítélni vagy elítélni? A lakótelepek megítélésének bemutatása és elemzése egy jellegzetes posztszocialista város, Ajka vizsgálatán keresztül. Tartalomjegyzék 1. Bevezetés 2. Előszó - Lakótelep

Részletesebben

Erdélyi körutazás. 2011. július 31. - augusztus 05.

Erdélyi körutazás. 2011. július 31. - augusztus 05. Erdélyi körutazás 2011. július 31. - augusztus 05. Indulás: 2011. július 31-én, az iskola elől, az esti órákban (1192 Gutenberg krt. 6. kb. 21.00) Érkezés: 2011. augusztus 05-én az esti órákban, az iskola

Részletesebben

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK GAZDASÁGI PROGRAMJA

EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK GAZDASÁGI PROGRAMJA EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK GAZDASÁGI PROGRAMJA 2007 2014 M U N K A T E R V E Z á r a d é k: Edelény Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az önkormányzat 2007-2014. évi Gazdasági Programját a

Részletesebben

MNL HEVES MEGYEI LEVÉLTÁRA LEVÉLTÁR-ISMERTETŐ

MNL HEVES MEGYEI LEVÉLTÁRA LEVÉLTÁR-ISMERTETŐ MNL HEVES MEGYEI LEVÉLTÁRA LEVÉLTÁR-ISMERTETŐ HEVES VÁRMEGYE LEVÉLTÁRA A vármegye levéltára azt a hivatalt szolgálta ki, amely létrehozta iratait, tehát megőrző helyek, latinul conservatoriumok voltak.

Részletesebben

CSORVÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2011.(X.28.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e

CSORVÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2011.(X.28.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e CSORVÁS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 15/2011.(X.28.) ö n k o r m á n y z a t i r e n d e l e t e a természeti és építészeti értékek helyi védelméről (a módosításokkal egységes szerkezetben)

Részletesebben

34.) Napirend: A beruházások, fejlesztések értékelése, feladatok kijelölése

34.) Napirend: A beruházások, fejlesztések értékelése, feladatok kijelölése 34.) Napirend: A beruházások, fejlesztések értékelése, feladatok kijelölése Keller László kéri a Képvisel -testület tagjainak a beszámolóval kapcsolatos kérdéseit, észrevételeit, javaslatait. Rothauszky

Részletesebben

MAGYAR TRAGÉDIA DÉLVIDÉK

MAGYAR TRAGÉDIA DÉLVIDÉK MAGYAR TRAGÉDIA DÉLVIDÉK 1944 1945 A Bizánc nyugati peremén kialakuló és lassan terjeszkedő szerb állam a 14. század derekán érte el hatalma csúcsát. A Balkán nyugati részét ellenőrzése alatt tartó Szerb

Részletesebben

H A T Á R O Z A T. helyt adok, elutasítom.

H A T Á R O Z A T. helyt adok, elutasítom. ORSZÁGOS RENDŐRFŐKAPITÁNY 1139 Budapest, Teve u. 4-6. 1903 Budapest, Pf.: 314/15. Tel: (06-1) 443-5573 Fax: (06-1) 443-5733 BM: 33-104, 33-140 BM Fax: 33-133 E-mail: orfkvezeto@orfk.police.hu Szám: 29000

Részletesebben

185 éve született gróf Andrássy Manó

185 éve született gróf Andrássy Manó É v f o r d u l ó 185 éve született gróf Andrássy Manó KOVÁCS ÁGNES A gyakran vasgrófként emlegetett Andrássy Manót, Andrássy Károly fiát, a család betléri ágának tagját Jókai Mór valódi magyar nagyúrként,

Részletesebben

SÁRVÁR VÁROS ÉS KISTÉRSÉGE TERÜLETFEJLESZTÉSI TÁRSULÁS TERÜLETFEJLESZTÉSI PROGRAM STRATÉGIAI ÉS OPERATÍV PROGRAM

SÁRVÁR VÁROS ÉS KISTÉRSÉGE TERÜLETFEJLESZTÉSI TÁRSULÁS TERÜLETFEJLESZTÉSI PROGRAM STRATÉGIAI ÉS OPERATÍV PROGRAM SÁRVÁR VÁROS ÉS KISTÉRSÉGE TERÜLETFEJLESZTÉSI TÁRSULÁS TERÜLETFEJLESZTÉSI PROGRAM STRATÉGIAI ÉS OPERATÍV PROGRAM 2002 2 Tartalom Bevezetés I. A Sárvári Kistérség területfejlesztési ja II. A Sárvári Kistérség

Részletesebben

Dozmat község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2011./VII.13./ önkormányzati rendelete a közterület használat rendjéről

Dozmat község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2011./VII.13./ önkormányzati rendelete a közterület használat rendjéről Dozmat község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2011./VII.13./ önkormányzati rendelete a közterület használat rendjéről Dozmat község Önkormányzatának képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Szécsény Város Önkormányzata. A település bemutatása. Nógrád megye leghangulatosabb határmenti kisvárosa

Szécsény Város Önkormányzata. A település bemutatása. Nógrád megye leghangulatosabb határmenti kisvárosa Szécsény Város Önkormányzata A település bemutatása Nógrád megye leghangulatosabb határmenti kisvárosa 2 A TELEPÜLÉS TÖRTÉNETE AZ İSKORTÓL NAPJAINKIG Az Ipoly völgye, különösen annak Szécsény körüli része

Részletesebben

BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ

BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ BALMAZÚJVÁROS VÁROS POLGÁRMESTERE MEGHÍVÓ Balmazújváros Város Önkormányzat Képviselı-testületének Szervezeti és Mőködési Szabályzatáról szóló 4/27. (III. 21.) sz. rendelete 5. (1) bekezdése alapján a Képviselı-testület

Részletesebben

Szempontok a Budai Várnegyed hosszú távú fejlesztése stratégiai terveinek elkészítéséhez

Szempontok a Budai Várnegyed hosszú távú fejlesztése stratégiai terveinek elkészítéséhez Szempontok a Budai Várnegyed hosszú távú fejlesztése stratégiai terveinek elkészítéséhez 1.) Örökségvédelmi szempontok A terület teljes egésze a budapesti műemléki jelentőségű terület részeként területi

Részletesebben

Közigazgatás Csengelén

Közigazgatás Csengelén Közigazgatás Csengelén Molnár Mihály Kordás István Csengele területe a 19. század közepéig lakatlan volt, rajta csak pásztorkodással foglalkozó személyek éltek. Földbe vájt viskók voltak a szállásaik.

Részletesebben

Faluújság Bakonypéterd

Faluújság Bakonypéterd Aktualitások KÖZSÉGI TÁJÉKOZTATÓ Bakonypéterd Község Önkormányzatának ingyenes kiadványa www.bakonypeterd.hu Szent Márton Egészségközpont Pannonhalma Azzal is szeretnénk segíteni a Tisztelt Lakosságnak,

Részletesebben

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓJÁNAK 2016. ÉVI FELÜLVIZSGÁLATA

MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓJÁNAK 2016. ÉVI FELÜLVIZSGÁLATA A Közgyűlés VI-69/314.42/216. sz. határozatának melléklete MISKOLC MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA SZOLGÁLTATÁSTERVEZÉSI KONCEPCIÓJÁNAK 216. ÉVI FELÜLVIZSGÁLATA MISKOLC 214-215 Tartalomjegyzék 1. Bevezetés

Részletesebben

Epöl Község Önkormányzatának 2010.

Epöl Község Önkormányzatának 2010. Epöl Község Önkormányzatának ESÉLYEGYENLİSÉGI PROGRAMJA ÉS TERVE 2010. Megtanultam, hogy egy embernek Csak akkor van joga A másikra felülrıl lenézni, Amikor annak Talpra állni nyújt segítı kezet. (Gabriel

Részletesebben

Közép- és hosszú távú vagyongazdálkodási terv. Répcelak Város Önkormányzat

Közép- és hosszú távú vagyongazdálkodási terv. Répcelak Város Önkormányzat Közép- és hosszú távú vagyongazdálkodási terv Répcelak Város Önkormányzat P.H... Dr.Németh Kálmán Polgármester Dr.Kiss Julianna Jegyző Készült: 2012... Old. 1 Közép- és hosszú távú vagyongazdálkodási terv

Részletesebben

Tartalom A megvalósítás előkészítése Monitoring és visszacsatolás Nyilvánosság Érvényesülés, módosítás Hiba! A könyvjelző nem létezik.

Tartalom A megvalósítás előkészítése Monitoring és visszacsatolás Nyilvánosság Érvényesülés, módosítás Hiba! A könyvjelző nem létezik. 1 Tartalom Helyi Esélyegyenlőségi Program (HEP)...3 Bevezetés... 3 A település bemutatása... 3 Értékeink, küldetésünk... 9 Célok... 9 A Helyi Esélyegyenlőségi Program Helyzetelemzése (HEP HE)... 11 1.

Részletesebben

JAVASLAT Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata 2009. évi költségvetése végrehajtásáról szóló rendelet elfogadására

JAVASLAT Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata 2009. évi költségvetése végrehajtásáról szóló rendelet elfogadására JAVASLAT Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata 2009. évi költségvetése végrehajtásáról szóló rendelet elfogadására Tisztelt Közgyűlés! Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzatának gazdasági pozíciója

Részletesebben

IDEGENFORGALMI RÉGIÓBAN. Bevezetés...2. Összefoglalás...2

IDEGENFORGALMI RÉGIÓBAN. Bevezetés...2. Összefoglalás...2 2016. március TURIZMUSGAZDASÁG A BALATON IDEGENFORGALMI RÉGIÓBAN STATISZTIKAI TÜKÖR Tartalom Bevezetés...2 Összefoglalás...2 Az elemzés módszertana...4 1. A balatoni régióban működő turisztikai vállalkozások

Részletesebben

Előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2014. április 30-i ülésére

Előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2014. április 30-i ülésére Tárgy: Beszámoló a Békési Rendőrkapitányság Békés városában végzett 2013. évi tevékenységéről Előkészítette: Ladányi Zoltán r. alezredes, rendőrségi főtanácsos, kapitányságvezető Véleményező bizottság:

Részletesebben

A MÓRAHALMI ÉS A KISTELEKI KISTÉRSÉG TANYAFEJLESZTÉSI PROGRAMJA 2012.

A MÓRAHALMI ÉS A KISTELEKI KISTÉRSÉG TANYAFEJLESZTÉSI PROGRAMJA 2012. A MÓRAHALMI ÉS A KISTELEKI KISTÉRSÉG TANYAFEJLESZTÉSI PROGRAMJA 2012. A Mórahalmi és a Kisteleki Kistérség Tanyafejlesztési Programja 2012. MEGJEGYZÉS: A tanyaprogram elkészítéséhez végzett kérdőíves felmérés

Részletesebben

TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI

TERVEZET A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJÁT NEM TÜKRÖZI Földmővelésügyi és vidékfejlesztési miniszter Szociális és munkaügyi miniszter Oktatási és kulturális miniszter 13747/7/2008. J E L E N T É S a Kormány részére az FVM fenntartásában lévı mezıgazdasági

Részletesebben

Tárgy: A Gondozási Központ Szakmai programjának módosítása

Tárgy: A Gondozási Központ Szakmai programjának módosítása Ásotthalom Község Önkormányzatának Gondozási Központ Vezetőjétől 6/2008. Véleményező Bizottság: SZISB Ikt: 1022/2008. Tárgy: A Gondozási Központ Szakmai programjának módosítása Melléklet: 2 db Ásotthalom

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI M I NISZTÉRIUM

ÖNKORMÁNYZATI ÉS TERÜLETFEJLESZTÉSI M I NISZTÉRIUM SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ Háttéranyag a turizmus ágazat teljesítményének alakulásáról, valamint a Turisztikai Célelőirányzat forrásából megvalósuló pályázatokról I. Az ágazat teljesítményének alakulása 1. A turisztikai

Részletesebben

vállalkozó (52. 26. pont) e)17

vállalkozó (52. 26. pont) e)17 e)17 a 26.152 vállalkozó: a egyéni az A 170/2011.(VI.21.) számú képviselı-testületi határozat: a.) Balatonkeresztúr Község Önkormányzati Képviselı-testülete a helyi adórendelet felülvizsgálatára vonatkozó

Részletesebben

15 ÉVES A KÖZIGAZGATÁSI HIVATAL

15 ÉVES A KÖZIGAZGATÁSI HIVATAL 15 ÉVES A KÖZIGAZGATÁSI HIVATAL Nagyon jeles évfordulót ünnepel a közigazgatási hivatal ebben az évben, hiszen 15 évvel ezelőtt, 1991. január 1-jén alakult meg a győri székhelyű 1. számú régió Köztársasági

Részletesebben

Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének

Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestületének 19/2005. (IX.5.) Kt. számú rendelete a helyi építészeti örökség értékeinek helyi védetté nyilvánításáról Ercsi Város Önkormányzat Képviselőtestülete a helyi

Részletesebben

Háttéranyag! Könyveink témái sajnos nem avulnak! Keresse kiadványainkat! Erdőkincsünkről

Háttéranyag! Könyveink témái sajnos nem avulnak! Keresse kiadványainkat! Erdőkincsünkről Háttéranyag! Könyveink témái sajnos nem avulnak! Keresse kiadványainkat! Erdőkincsünkről Erdeink múltjával és jövőjével A természet romlása, a romlás természete című, Magyarország környezeti helyzetét

Részletesebben

FEJÉR MEGYE 2013. ÉVI MUNKAERŐ-PIACI PROGNÓZISA

FEJÉR MEGYE 2013. ÉVI MUNKAERŐ-PIACI PROGNÓZISA Munkaügyi Központja Szervezési és Hatósági Osztály Munkaügyi Központja Szervezési és Hatósági Osztály FEJÉR MEGYE 2013. ÉVI MUNKAERŐ-PIACI PROGNÓZISA Székesfehérvár, 2012. december 8000 Székesfehérvár,

Részletesebben

HERMANN GUSZTÁV MIHÁLY. A működő székely autonómia

HERMANN GUSZTÁV MIHÁLY. A működő székely autonómia HERMANN GUSZTÁV MIHÁLY A működő székely autonómia A székely területi önkormányzat vagy autonómia kialakulása minden bizonnyal akkor kezdődött, midőn a székelyek Erdély dél-keleti szegletébe érkeztek azzal

Részletesebben

A Szeghalmi Kistérség Kulturális Stratégiája (2011-2014)

A Szeghalmi Kistérség Kulturális Stratégiája (2011-2014) A Szeghalmi Kistérség Kulturális Stratégiája (2011-2014) 2011. Tartalomjegyzék 1. Bevezető... 1 2. A stratégiát megalapozó dokumentumok... 2 3. A stratégia készítésében résztvevők köre... 3 4. A szeghalmi

Részletesebben

VONYARCVASHEGY NAGYKÖZSÉG

VONYARCVASHEGY NAGYKÖZSÉG VONYARCVASHEGY NAGYKÖZSÉG TELEPÜLÉSRENDEZÉSI ESZKÖZEINEK RÉSZLEGES MÓDOSÍTÁSA 59/2014.(V.29.) SZ. ÖNK. HATÁROZATTAL ELFOGADOTT TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI DÖNTÉS ALAPJÁN 314 / 2012. (XI.8.) KORM. RENDELET 36.

Részletesebben

Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY

Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY Székhely: 1149 Budapest, Bosnyák tér 5. Törzskönyvi azonosítószám: 775706 ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (a továbbiakban: NFA, Kiíró) a Nemzeti Földalapról szóló 2010. évi LXXXVII.

Részletesebben

A Szécsény és Környéke Takarékszövetkezet ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZATA

A Szécsény és Környéke Takarékszövetkezet ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZATA A Szécsény és Környéke Takarékszövetkezet ÁLTALÁNOS ÜZLETSZABÁLYZATA Tartalomjegyzék I. Általános Szabályok 4 1. Alapfogalmak, értelmező rendelkezések 4 2. Üzletszabályzat hatálya, a Hitelintézet és az

Részletesebben

1947. évi XVIII. törvény a Párisban 1947. évi február hó 10. napján kelt békeszerződés becikkelyezése tárgyában *)

1947. évi XVIII. törvény a Párisban 1947. évi február hó 10. napján kelt békeszerződés becikkelyezése tárgyában *) 1947. évi XVIII. törvény a Párisban 1947. évi február hó 10. napján kelt békeszerződés becikkelyezése tárgyában *) 1. a Magyar Köztársaság által a Szocialista Szovjet Köztársaságok Szövetségével, Nagybritannia

Részletesebben

A HANGSZERKÉSZÍTÉS HAGYOMÁNYA APATINBAN

A HANGSZERKÉSZÍTÉS HAGYOMÁNYA APATINBAN Boris Mašić A HANGSZERKÉSZÍTÉS HAGYOMÁNYA APATINBAN A török hódoltság után, a XVII. század végén Apatin környéke is, akárcsak az egész Bácska, kifosztott, megdöbbentően elnéptelenedett vidék volt. A XVIII.

Részletesebben

Statisztikai tájékoztató Somogy megye, 2011/1

Statisztikai tájékoztató Somogy megye, 2011/1 Statisztikai tájékoztató Somogy megye, 2011/1 Központi Statisztikai Hivatal 2011. június Tartalom Bevezetés...2 Ipar...2 Építőipar...3 Lakásépítés...3 Idegenforgalom...4 Beruházás...5 Népesség, népmozgalom...6

Részletesebben

A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának. 40/1993. számú törvénye A SZLOVÁK KÖZTÁRSASÁG ÁLLAMPOLGÁRSÁGÁRÓL

A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának. 40/1993. számú törvénye A SZLOVÁK KÖZTÁRSASÁG ÁLLAMPOLGÁRSÁGÁRÓL 1 A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsának 40/1993. számú törvénye A SZLOVÁK KÖZTÁRSASÁG ÁLLAMPOLGÁRSÁGÁRÓL Módosítva: Tt. 222/1996., hatályos 1996. július 24-től Tt. 70/1997., hatályos 1997. július 5-től

Részletesebben

Értékesítésre felajánlani tervezett, önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanok Újszász külterületén.

Értékesítésre felajánlani tervezett, önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanok Újszász külterületén. Értékesítésre felajánlani tervezett, önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanok Újszász külterületén. 1. 07/5 hrsz-on felvett ingatlan (összterülete: 1.1669 ha.m 2 ) alrészletei: a legelő 3 (területe: 4325

Részletesebben

A Közbeszerzési Döntőbizottság (továbbiakban: Döntőbizottság) a Közbeszerzések Tanácsa nevében meghozta az alábbi. H A T Á R O Z A T ot:

A Közbeszerzési Döntőbizottság (továbbiakban: Döntőbizottság) a Közbeszerzések Tanácsa nevében meghozta az alábbi. H A T Á R O Z A T ot: KÖZBESZERZÉSEK TANÁCSA KÖZBESZERZÉSI DÖNTŐBIZOTTSÁG 1024. Budapest, Margit krt. 85. 1525 Postafiók 166. Tel: 336-7776 Fax: 336-7778 dontobizottsag@közbeszerzesek-tanacsa.hu Ikt.sz.: D.840/ 13 /2009. A

Részletesebben

BESZÁMOLÓ. 2011. év 2012-05-07. 01-12 hó. 2335 Taksony Wesselényi u. 21/a

BESZÁMOLÓ. 2011. év 2012-05-07. 01-12 hó. 2335 Taksony Wesselényi u. 21/a BESZÁMOLÓ 2011. év 01-12 hó 2335 Taksony Wesselényi u. 21/a 2012-05-07 - 2 - TAKSONY TELEPÜLÉSÜZEMELTETİ KÖZHASZNÚ NP. KFT Vízszolgáltatás Januárban lakossági mérı olvasások hálózat szerelık bevonásával

Részletesebben

DÉVAVÁNYA VÁROS HELYI ESÉLYEGYENLŐSÉGI PROGRAM FELÜLVIZSGÁLATÁNAK MÓDOSÍTÁSA

DÉVAVÁNYA VÁROS HELYI ESÉLYEGYENLŐSÉGI PROGRAM FELÜLVIZSGÁLATÁNAK MÓDOSÍTÁSA DÉVAVÁNYA VÁROS HELYI ESÉLYEGYENLŐSÉGI PROGRAM FELÜLVIZSGÁLATÁNAK MÓDOSÍTÁSA 2016. február I. Bevezetés Összhangban az Egyenlő Bánásmódról és az Esélyegyenlőség Előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény,

Részletesebben

Hungarian language version

Hungarian language version Urban Reconstruction, Social Exclusion and the Roma in Budapest Workshop at Central European University, Budapest November 19, 2010 The workshop is organized within the RESPECT research project (http://respect.iusspavia.it/),

Részletesebben