Az út elején járunk Mi, a Kós Károlyok nyomában címû rendezvény

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Az út elején járunk Mi, a Kós Károlyok nyomában címû rendezvény"

Átírás

1 SZÁM A LAP INGYENES TERJESZTÉSÛ Deáky Zita A VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT HAVONTA MEGJELENÔ HÍRLAPJA XXV. ÉVFOLYAM Az út elején járunk Mi, a Kós Károlyok nyomában címû rendezvény elôadói, néhány kivétellel betelepülôk, vendégek, azaz gyüttmentek vagyunk. Ez is jelzi Maglód sajátos agglomerációs helyzetét történeti, néprajzi szempontból is. Sárospatakon járva halottam, hogy a népesség folyamatosan csökken: már nincsenek 13 ezren. Mégis, történeti múltjuk, a Rákóczi-vár, a múzeum, a református kollégium és gyûjteményei, iskolái, újabban pedig a Szent Erzsébet-kultusz biztosítja a folyamatos érdeklôdést a városon belül és kívül. Mindez kialakította a lokális identitást, a kötôdést a település értékeihez, amelyhez hozzátartozik a majd 500 éves hagyomány a tudományos életben, kutatásban is. Maglódon a lakosságszám lassan eléri a 13 ezret, de még csak az út elején járunk ahhoz, hogy történeti, néprajzi emlékeinkkel e gyorsan gyarapodó, különféle helyekrôl betelepülô lakosság érdeklôdését felkeltsük, érdekeltté tegyük ezek megismerésében, kialakítsuk a lokális kötôdést, ami minden közösség egyik alapfeltétele. Maglód sajátosságait ma is a tót és evangélikus hagyományok jellemzik leginkább, ha néprajzi értékeinkrôl beszélünk, elsôsorban ezeket értjük alatta. De ma már nem hagyatkozhatunk csak erre az egy sajátosságra. A 20. sz. elsô évtizedeitôl ugyanis intenzívebbé vált a beköltözés, és ez a migrációs folyamat napjainkban is tart. Maglódon ma felvidékiek, dunántúliak, dél-alföldiek, jórészt 1989 után érkezô erdélyiek és a Budapestrôl kiköltözôk is jelentôs számban képviseltetik magukat. Maglód múltja, más településekéhez hasonlóan, rendkívül érdekes része a magyar történeti eseményeknek, sorsfordulóknak és folyamatoknak. Ebben az értelemben nincs is érdektelen falu vagy város. Mindegyik, mint cseppben a tenger, megmutatja a Kárpát-medencei közös utunkat, a múltunkat, a jelenünket és a jövôt is. Maglód a 13. sz.-tól jelenik meg az írott történeti forrásokban, a török idôszak szandzsák összeírásaiban. A 18. sz. elejétôl a betelepítésekkel, majd a földesúri birtokjegyzékekben, különösen pedig a Mária Terézia-féle Urbáriumban egyre több, konkrétabb adattal, információval rendelkezünk. A 19. sz.-i geográfiai szótárakban, országleírásokban, a statisztikákban, majd a vármegyei monográfiában ugyanúgy megjelent, mint más település. Különösen értékesek Wellmann Imrének a Pest megyei Levéltár anyagára támaszkodó agrártörténeti forrásfeltárásai. A 20. sz. utolsó évtizedében lendült fel a maglódi helytörténeti kutatás igénye. Két kötet látott napvilágot helyi értelmiségiek tollából. A legtöbbet hivatkozott Gürtler Magda tanárnô Maglód község története címû, fl995-ben megjelent munkája. Ez az általános tudnivalókat összefoglalva kiindulópontot ad a helytörténeti kutatáshoz. Gürtler Magda, Móczár István orvos, Patkós József festô, tanár és Vémi József nyomdász, gra kus Maglód a harmadik évezred küszöbén címû ismeretterjesztô albuma 2002-ben készült el. Szintén olvashatók rövidebb helytörténeti írások, visszaemlékezések a néhány évig megjelent Maglódi kalendáriumban. Ismerjük a régészeti feltárásokat dokumentáló kiadványokat, a helyi lap híradásait, de sok értékes, dokumentumértékû írás összegyûjtése még elôttünk álló feladat. A helytörténeti gyûjteményben található egy több kötetes helytörténeti munka kézirata, amelyet az autodidakta helytörténész, Bakonyi János lakatos állított össze. A középkorra, a 18. sz.-ra vonatkozó történeti leírásai mellett rendkívül fontosak a 20. sz.-i visszaemlékezések, fotók, újságcikkek és dokumentumok, amelyeket a köteteibe beragasztott, mellékelt. Szakdolgozatok születtek a településrôl, ezek összegyûjtése is feladatunk. A múltból táplálkozva, de a jelenben nyílt meg a Szeberényi Lajos Helytörténeti Gyûjtemény. Egyedülálló lehetôség ez itt és a környéken, nemcsak azért, mert Maglód is, részben a történetével, részben a történeti hagyományaival és sajátosságaival egyedülálló, hanem az elmúlt 200 évben itt megjelent többféle régióból érkezô, eltérô nyelvû és felekezeti csoportok miatt is, amelyek azóta is alakítják kultúráját és társadalmát. Mindennek a hagyományait, a történelmét és a jelenét is fel szeretnénk mutatni a gyûjteményben. Nagyon sok helyen vannak tájházak, kisebb-nagyobb helytörténeti múzeumok, de a mienk egy Klebelsberg-féle, gyönyörû iskolaépületben kapott helyet. A település történeti, néprajzi tárgyi és szellemi értékeibôl a napjainkig Maglódra betelepülôk saját gyûjteményébôl vagy családi relikviáiból, illetve mûvészi munkájuk eredményeibôl (szobraikból, képeikbôl) hosszú idôre elegendô muníciónk van. A helytörténeti gyûjtemény termeit évekig meg tudjuk tölteni ezekkel is és a maglódi kutatók tematikus munkáival vagy a polgárok családi hagyatékával is. Nem pusztán a tárgyi anyag megôrzése és a kiállítások rendezése a célunk, bár ezek nagyon fontosak. Minden kiállítás jelentôs találkozási alkalom is egyben, egyegy számbavétel értékeinkrôl, kapcsolatainkról, múltunkról és jövônkrôl. Ha rendszeresen meg tudjuk tölteni a kiállítótermeket, ezek az egész közösség jeles alkalmai lehetnek. Végsô soron a helytörténeti gyûjtemény vállalt feladata a történeti, néprajzi, illetve egyéb tárgyi és szellemi értékek gyûjtése, megôrzése, ezek ismeretének és megbecsülésének közvetítése a következô generációnak. Márpedig itt nem egyszerûen a múltról van szó. Már a 30 évvel ezelôtti idôszak is múlt, és a ma is múlt lesz 20 év múlva. A helytörténeti gyûjteményben folyamatot kell látni: folyamatos gyûjtômunkát, folyamatos megôrzést. Ugyanannyira fontos a közelmúlt, napjaink értékeinek számbavétele és az adott idôszakra jellemzô tárgyegyüttesek, dokumentációk gyûjtése is. Mindez komoly szakmai, muzeológiai, történészi, etnográfusi munka. Elhangzott a Kós Károlyok nyomában címû rendezvényen, folytatás a következô lapszámban.

2 2 ORSZÁG VÁROS Maglódon is sikerült megmozdítani az országot Mandátum-átvétel: dr. Szûcs Lajos a kerületi Választási Bizottság elnökével, Osztertágné dr. Dobrovitz Magdolnával Más-e Maglód szempontjából az a helyzet, hogy Szûcs Lajosnak hívják az országgyûlési képviselônket, nem Pogácsás Tibornak? Lényeges, személyesen mit tehetünk hozzá a feladatainkhoz: mi az a saját tapasztalatból, elkötelezettségbôl, gondolkodásmódból fakadó érték, ami megkülönböztetô erôvel bír? Ez a szempont bizonyosan jelentôs szerepet játszott, amikor az emberek mérlegre tették a jelölteket, és egyértelmû döntést hoztak. Pedig ez a különbség, bármilyen tevékenységrôl is van szó, gyakran alig észrevehetô. Remélem, képviselôi feladataim ellátásban ez a személyes plusz nekem is segít az itt élôk és közösségeik érdekeinek hiteles, szakszerû, kellô súlyú képviseletében. Mégsem ezért lesz egyértelmû a változás, hanem mert a világ folyamatosan mozgásban van. Azért dolgoztunk között, hogy megmozdítsuk végre Magyarországot is, hisz rengeteg rossz szokás, egyezség tartotta fogságban évek, évtizedek óta. Bénult mozdulatlanság és kishitûség közepette egyre azt tapasztaltuk, hogy a közösségek, a családok és a vállalkozások mind nehezebben boldogulnak. Az elmúlt 4 év egyik legnagyobb kihívása éppen az volt, hogy alapjaiban formáljuk át nemzetünk jelenét (törvényeit, gazdaságát és közigazgatását), így jövôjét is. E 4 év teljesen új feladatot ad. Ideje, hogy az új alapokra sikeres, gyarapodó, önbizalommal teljes országot építsünk fel együtt. Nekünk is változnunk kell, alkalmazkodni az új követelményekhez, hogy eredményes legyen a következô kormányzati ciklus is. Pogácsás Tiborral dolgoztunk együtt a Parlamentben, a megyei közgyûlésében, és Monor polgármestereként is sok ügy kapcsol össze vele. Azonos az értékrendünk és a közösség iránti elkötelezettségünk. Így nézve aligha ígérhetek drámai változást. De az itt élôkkel közösen átformáltuk az országot, ezért a következô ciklus alapvetôen eltér majd a korábbitól. Néhány példa: az eddiginél jóval kisebb Országgyûlésben jócskán megnôtt az egyéni képviselôk aránya és felelôssége. Az új alaptörvény újjászervezte a közigazgatás és a közszolgáltatások rendszerét, a helyi önkormányzatok feladatait. A települések jelentôsen átalakult élete új lehetôséget teremtett terveink valóra váltásához. Különösen, miután a települések adósságának utolsó részletét is átvállalta az állam. Maglód esetében kb. 445 millió Ft volt az utolsó tétel, a teljes átvállalt hitel pedig 1,5 milliárd. A közötti új fejlesztési ciklusban nagyobb verseny mellett, keményebb feltételekkel lehet eredményesen lehívni fejlesztési forrásokat. Az elmúlt 2 évben 60 találkozót tartottunk, kb. fl200 tervezett beruházást összegyûjtve a megyei önkormányzat vezetésével. Októberre már új pályázatok és fejlesztési programok lesznek. Bár sok kérdés még nyitott, már egyértelmû: az eddiginél is szorosabb összefogásra kell törekednünk az egyes településeken, hogy megfelelô támogatást szerezzünk az itt tervezett fejlesztésekhez. 4 éve a helyi Fidesz minden körzetben vesztett a maga ellen fordított, eredetileg szövetséges Polgári Körrel szemben. Ön inkább a jelenlegi, sok eredményt produkáló városvezetéssel mûködik együtt, a politikai érdemeket még felmutatni nem tudó új pártszervezettel vagy mindkettôvel? Számomra egyértelmû, hogy a Fidesz KDNP támogatottsága nagyon erôs Maglódon. Viták vannak: a hogyanról és a részletekrôl mindig vitatkozni kell. Így tudunk mozgásban, az események fô sodrában maradni. A Fidesz KDNP parlamenti többsége felvállalja a küzdelmet, és nem ijed meg a tettekkel szükségszerûen járó ellentétektôl. De világos, hogy legbelül mindannyian bízunk a közösség erejében. Szükségszerûen összetartozunk, mert közösek az értékeink. Egyre több feladatot csak helyben, az itt élôk összefogásával tudunk sikerrel megoldani. Ezektôl az ügyektôl függ a sorsunk: a családok biztonsága, a közlekedés javítása, a helyi gazdaság erôsítése, a munkahelyteremtés, a szolgáltatások fejlesztése. Vegyük pl. azt a tervet, amely révén az M0 autópálya és a repülôtéri övezet térsége európai mércével is számottevô gazdasági növekedésû pólustérséggé válhat. Megpróbáljuk más nézôpontból értékelni a vitákat, és azokat, akikkel elkerülhetetlenül együtt kell dolgoznunk, mert idôt és energiát nem kímélve hajlandók tenni Maglódért. Nem zárhatjuk be a kaput azok elôtt, akikkel az alapvetô értékekben közösséget vállalunk. Ilyen alapvetô érték, keret az alaptörvény, a hazaszeretet, az emberi méltóság tisztelete, a munkára és a közösségekre épülô társadalom eszméje. Magyarország középre tart! Ezt a fontos mondatot a beiktatásán fogalmazta meg a miniszterelnök, egyértelmûen kimondva, hogy a választásokon az egységre törekvô erôk kaptak többséget. Egyben megígérte, hogy a 2/3 az ország egészét fogja képviselni. A Fidesz KDNP két egymást követô választáson kapott rendkívül erôs felhatalmazást a cselekvésre, mert az emberek megelégelték a meddôvitákat. Az eltérô álláspontok ellenére egyet nem tehetünk meg: nem bonyolódhatunk a közösség, Maglód vagy éppen az ország egészének megbecsülését, tekintélyét és tiszteletét csorbító konfliktusokba. A mögöttünk hagyott évek kudarcainak felelôsei mindig készen állnak a közösségünket lejárató kampányra, de az európai parlamenti választáskor újabb 5 évre eldôlt, olyan emberek képviselhetik nemzetünket az Európai Parlamentben, akik készek kivívni a Magyarországnak járó tiszteletet, és akik becsülettel, alázattal képviselik országunkat. Az ô sikerük itt kezdôdött, Maglódon, és a mi sikerünk a záloga, hogy nekik erejük legyen kiállni az ország érdekében. Csak közösen érhetjük el, hogy a magyarság elismert, egyenrangú tagja legyen a nemzetek Európájának. Milyen konkrét ügyekben tud segíteni a városvezetésnek? Mikor látjuk legközelebb itt? Bármiben segítek, ami azt szolgálja, hogy itt, helyben megtaláljuk a válaszokat a sorsfordító kérdésekre. Az itt élôk jövôjét is meghatározza az életszínvonal javítása egy olyan társadalomra alapozva, amely a munkára építi erejét, és amely összekapcsolja a szabadságot a felelôsséggel egy igazságos és versenyképes Magyarország érdekében. Biztonság, munkahely, megfizethetô energia, család, otthon, tudás ezek a sarokpontok. És a bátorság: merész tettekkel megvalósítani az álmainkat. E program nem csak szavakban létezik. Maglódon is sikerült megmozdítani az országot, pl. az iskola bôvítésével, a vízelvezetés és csatornarendszer, a vasútállomás és a városközpont felújításával. Egyértelmû siker, hogy folyamatosan bôvül az itt szolgálatot teljesítô rendôrök létszáma. Folytatjuk az iskolák felújítását, bôvítjük a szilárd burkolatú utakat, felújítjuk a 3111-es utat, és remélem, egy új bölcsôde is hamarosan felépülhet. Fontos javítani a közösségi közlekedés feltételein, a közlekedésbiztonságon vagy az egészségügyi ellátásokon. Mindent megteszünk, hogy erôsödjenek a hazai vállalkozások, bôvüljenek a termelô beruházások, hogy értelmes munkát és biztos megélhetést nyújtó munkahelyek jönnek létre Maglódon is. Hiszem: így lesz, és e sikertörténetet itt fogjuk írni Maglódon, együtt, az itt élô emberekkel.

3 SZÁM ÖNKORMÁNYZÓ 3 Szívügyem az egészségügy Falusi- Tóthné Koller Ilona önkormányzati képviselô Aki a végtelenben és az örökkévalóságban létezik (ezt olvasom ezen a pólón), annak mi szüksége van arra, hogy immár harmadszor is elinduljon az önkormányzati választásokon? Falusi-Tóthné Koller Ilona, a Szociális, Egészségügyi és Sportbizottság elnöke: Jó lenne folytatni, amit eddig sikerült elérni. Mégis, hogyan változott idôközben a motiváció? FTKI: Szeretek tenni Maglódért, a közösségért. Szeretem, ha jó dolgok születnek. Ez a kiindulópont. Hálás feladat ez? FTKI: Az hálás, hogy a tervek egy része meg is valósul. Az hálátlan, hogy még ez sem tetszik mindenkinek. De ez természetes. Természetes, hogy nem minden tetszik egyformán mindenkinek. Ám az emberek többsége talán eleve igazságtalan a politikusokkal, a helyiekkel szemben is. Az erôfeszítéseket sem értékeljük? FTKI: Nem várok köszönetet a munkámért. Jól esne ugyan, ha megköszönnék, amit teszek, de már rég nem foglalkozom ezzel. Nem mazochizmus ez? Az emberek hálátlanok, a képviselô-testület ebben a ciklusban tiszteletdíj felvétele nélkül dolgozik, a célok egy része forráshiány miatt nem valósul meg maradéktalanul Mégis miért kell újra és újra belevágni? FTKI: Él bennem a tenni akarás. A többségtôl ugyan semmilyen pozitív viszszajelzés nem érkezik, de manapság ez már természetes, sokszor még családi körben is. Ha már nem mondanak valamire semmi rosszat, abból lehet tudni, hogy elfogadták. Talán tetszik is. Mi volt az elmúlóban lévô ciklus legnagyobb képviselôi eredménye? FTKI : Szívügyem az egészségügy. Dolgoztam benne jó pár évig, és most az egészségügyi bizottságot vezetem. Legnagyobb eredménynek ezen a területen azt tartom, hogy a helyi (házi-, gyermekés fog-) orvosok, illetve az önkormányzat közötti kapcsolat szorosabb lett. Korábban szinte semmilyen nem volt, aminek az okát nem is akarom megfejteni, de mára ez jó irányba változott. Ez politikai munka eredménye? FTKI: Nem nagyon szeretem (éppen a negatívvá vált kicsengése miatt) használni a politika szót. A képviselôi munkán múlt a változás? Ha csak magától vagy esetleges okok miatt javult a légkör, akkor az nem igazi eredmény. FTKI: Nem magától változott meg. Nagyon sok beszélgetést, személyes beszélgetést folytattam jó néhány orvossal. Olyannal is, akire azt mondták, szóba sem fog velem állni. Amire én azt válaszoltam, hogy meg kell találni mindenkivel az emberi hangot. Van ilyen hírben álló orvosunk? FTKI: Elôfordulnak ilyen vélemények is, de most nem errôl beszélgetünk. Fontos, hogy feltétlenül lennie kell hatékony kommunikációnak az önkormányzat és az orvosok között. Ha ez hiányzik, az lecsapódik a munkájukban is. Ha viszont létrejön a kommunikáció, és tudunk egymáshoz közeledni, közösen lépni, akár pici lépéseket is, az mindenképpen a lakosság, a betegek javát szolgálja. Márciusban sikerült egy sorozatot elindítani, májusban már a 3. részt tartottuk. Ebbe önként, különösebb rábeszélés nélkül jelentkeztek az orvosok, és a megelôzésrôl, a betegségekrôl, az egészséges életmódról tartanak elôadásokat. Már az is pluszeredmény, hogy egyáltalán megismerhetjük orvosainkat egy másik oldalukról is. Mikor kezdôdik a rendelô felújítása? FTKI: Attól függ, hogy hogyan érkeznek be az adóbevételek. És egyeztetnünk kell az ez idô alatt is dolgozó orvosokkal. A rendelôt nem lehet addig sem bezárni. Testületi szinten mi látszik a legnagyobb eredménynek? FTKI : A közhangulat megnyugtatása, lecsendesítése a ciklusváltás után. A korábbi egymásra mutogatás és köpködés nekem egyáltalán nem tetszett. A váltással ez megszûnt. Nem azt szeretném természetesen, hogy mindenki csak bólogasson, de a folyamatos sárdobálásnak semmi értelme. Nekem nem is az a fontos, hogy kinek milyen a politikai nézete. Az a lényeges, hogy ezt a bizonyos szekeret egy irányba húzzuk, és ne ráncigáljuk jobbra-balra. Nem jöhet vissza mégis ez az idôszak, ha az országos választások viszonyai (a helyi viszonyoktól és eredményektôl esetleg függetlenül), leképezôdnek az önkormányzati választásokon is? FTKI : Nem látszik ez még most, de benne van a pakliban, hogy nem az alapján választanak az emberek helyi képviselôt, hogy ki, mit, hogyan csinál és milyen ember, hanem az országos pártszimpátia szerint. Mi lehet tenni azért, hogy a helyi ügyek helyi megvilágításba kerüljenek? A kampány akár már el is indulhatott volna? FTKI : Nem szeretek kampányolni. A kampány nekem azt jelenti: ígéret. Ami vagy megvalósul, vagy nem. Fût-fát ígérni csak azért, hogy rám szavazzanak, az nem az én világom. Nem akarok ígérgetni. Korábban sem tettem. Maximum azt tudom megígérni, hogy a legjobb tudásom szerint dolgozom. Az én szótáramban a kampány meghatározásában az ígéret csak a 2. összetevô. Az 1. fele az, hogy megmutatjuk, mit tettünk, kik vagyunk. Ha ez nem jut el megfelelôen a választókhoz, akkor válhat helyben is meghatározóvá az országos politikai helyzetrôl alkotott kép. FTKI: Bár megmutathatjuk és leírhatjuk, mi minden történt az elmúlt 4 évben, de ezek nagyon is jól látható tények. Hogy hová jutott és hol tart a település a polgármester vezetésével az iskola-, az óvodaügyben, az utak aszfaltozásával, a MagHázzal, a központ megszépítésével, az idén elkészülô rendelôvel (folytathatnám a sort), az mindenki számára nyilvánvaló, és én maximálisan szeretném ezt a tendenciát folytatni. Aki viszont nem látja ezt a fejlôdést, a változást, annak hiába írnánk le akár hetente mindezt. Nyilván sokkal többrôl is lehet álmodni, és talán sokan vannak ezzel úgy, hogy miért is nem valósult meg ez vagy az a terv, és minderrôl hosszasan lehet vitatkozni. Remélem azonban, még idén megépül a régi álmom: a gyerekek gördeszka-görkorcsolya pályája, és született ötlet a biciklipályára is. A buszmegállókra szintén sor kerül. Tudom, sok a gödör az utakon, akadnak felújítatlan utak is, és újra kinôttük az iskolát, sôt bölcsôdére is szükség volna (bár nem kapunk rá hitelt). Sok tehát a hiányosság, és nyilván így lesz ez még sokáig, de az összkép, bízom benne, nem negatív. Annak ellenére, hogy amint az otthoni kasszán is érezzük, hogy nehezebb a helyzetünk, mint évvel ezelôtt, úgy az önkormányzati kasszát ugyanez jellemzi. Ezek az eredmények bizonyára nyilvánvalóak az eleve vagy régóta itt élôk, a helyben is nyitott szemmel járók számára. De egy szorosabb választási szituációban azon emberek meggyôzése és felvilágosítása döntô lehet, akik manapság már szép számmal élnek itt, de nem túl régen, így nincs meg sem az összehasonlítási alapjuk, sem a helyi rálátásuk az ügyekre, nem ismerik fel az önjelölt hamis prófétákat sem. FTKI: Nem tudom pontosan, mi a helyes és célszerû azok meggyôzésében, elérésében, akik reggel elmennek dolgozni, és csak este jönnek haza, talán anélkül, hogy érdekelné is ôket, mi történik itt napközben. Hiszen sem a falugyûlésre, sem a közmeghallgatásra nem jönnek el, legfeljebb a háborgást hallani fél füllel. Mindenki nagyon elfoglalt, tudom, de saját érdeke is, hogy valamennyire bekapcsolódjon a város életébe, mert a legkisebb érdeklôdésnek is lehet pozitív hozadéka.

4 4 ÖNKORMÁNYZÓ Beszámolók és nevelési ügyek a testület elôtt 20 napirendi pontot tárgyalt májusi ülésén a képviselô-testület. A mérlegbeszámolók és a köznevelési ügyek tették ki a munka nagy részét. Az önkormányzati érdekeltségû cégek mérlegbeszámolóit ellenszavazat nélkül fogadták el. Bár a Dél-Pest Megyei Víziközmû Szolgáltató Zrt. veszteséges, tájékoztatott Tabányi Pál polgármester, de ez általános jelenség, nem a gazdálkodásból, hanem a jogi szabályozásból ered. A törvény szabta pluszköltségek megfizetése nélkül a helyi ivó- és szennyvíz ágazat nyereséges volna. A Gyömrô Maglód Ecser Szennyvíztelep Üzemeltetô Kft. végelszámolásra vár, így még vissza fog kerülni a napirendre a kötelezô döntési fázisokban. A Településfejlesztô és Üzemeltetô Nonprofit Kft. eredményességét és évi kintlévôségeinek csökkenését Vavrik Tiborné képviselô is kiemelte. A beszámoló annak ellenére mutatott ki 3,646 milliós nyereséget, hogy nôttek az üzemeltetési költségek, illetve a rezsicsökkentés és az önkormányzati feladatkörbe visszakerült közvilágítás is a helyi bevételeket apasztotta. (A Tefü a kommunális, szelektív és zöldhulladék begyûjtéséért, elszállításáért, a szemétbánya rekultivációjáért, az utak, közparkok karbantartásáért, a köztemetô üzemeltetéséért és a közvilágításért felel, de részt vett a Szent István tér rendezésben is.) A Maglód Projekt Ingatlanfejlesztô és Hasznosító Kft. eddigi példátlan, kb. 7,5 milliós eredményességét örömmel vették tudomásul. A MagHáz Centrum Nonprofit Kft.-nek a közmûvelôdési intézmények mûködtetése és közmûvelôdési alapfeladatok ellátása során végzett munkája színvonalát mindig kiemeli a testület, így a 4 milliós mérleget elfogadta. A kft. közhasznúsági nyilvántartásba vételének kezdeményezésérôl is döntöttek. Az óvodákat 3 napirend is érintette. Szathmáryné Papp Mária képviselô, a Napsugár Óvoda vezetôje kérte, egy pedagógus státussal emeljék meg a keretét, mert a beiratkozott 109 gyermek közül 4 autista, így már 7 gyereket kellene a jelenlegi gyógypedagógusnak ellátnia. Mivel az aktív fejlesztésre fordítandó idô 21 óra a 40 órás munkahétben, és 2 integráló csoport kialakítására van szükség, a testület a keretet felemelte. A Hétszínvirág Óvoda 5 éves vezetôi megbízásáról is döntöttek. A testület elfogadta a korábbi vezetô, Szabó Istvánné pályázatát, melyet munkatársai és a szülôi szervezet egyhangúlag támogatott, szakmai erényeit pedig a Kulturális Bizottság is kiemelte. A 13. oldalon külön is beszámolunk a Klenovára tervezett új óvodáról. A szükséges pályázathoz a képviselô-testület megbízta a rendelkezésre álló keretöszszegû (3 millió Ft) tervezési díjat egyedül vállaló Architektus 2000 Építészeti Stúdiót; kijelölte a fejlesztésre a Lövéte utcai hrsz. ingatlant; és a 2014/15. évi költségvetés terhére vállalta az önrész biztosítását. A testület elfogadta Hosszú Tibor iskolaigazgató tájékoztatóját a 2014/15. tanévi beiratkozásról. 125 tanulót írattak be. 35 fô maradt az óvodában, 18-an távoznak máshová. 96 diák tart igényt napközire. Az iskola létszáma elérheti a 900, ezen belül az alsó tagozaté az 510 fôt, így a tankerülettôl 5 tanítói státust kérnek. Újabb termet és egy tornaszobát szükséges kialakítani az Ady E. utcai korábbi óvodaépületben. 360 gyermek étkeztetését biztosítják majd az ebédidôben. A nyaralói iskola udvarának fejlesztését és a József A. krt.-on a forgalom korlátozását szeretnék kérni. Középtávon elengedhetetlenné válik új iskola és sportcsarnok építése. Tomcsányiné Kovács Katalin igazgató-helyettes hozzátette, hogy a mindennapos testnevelés miatt késô délutánig tartanak az órák, ehhez jönnek a mûvészeti képzés foglalkozásai. A hit- és erkölcstan bevezetése szintén növeli a keretet, de sokan igénylik a délutáni napközit is. Az önkormányzat 500 ezer Ft-ot különített el egy októberi németországi útra, Tannba, ahová 10 éves testvérkapcsolat köti az iskolát; az ottani költségeket a fogadó fél állja. Bár a német nyelvi oktatás szülôi nyomásra elhalt Maglódon, de új lehetôségeket keresnek a német képzésre, mert számos nyilvánvaló és gyakorlati érv is szól a 2. idegen nyelv tanulása mellett. A gyámügyi feladatok nagy része a járási hivatalokhoz került, így a testület által elfogadott, a helyi gyámügyi tevékenységrôl szóló beszámoló jóval rövidebb a korábbiaknál, de ennek részletei önálló cikket igényelnek egy késôbbi számunkban. A helyi népszavazás kezdeményezéséhez szükséges választók számáról szóló rendeletet a vonatkozó törvény hatálybalépése miatt kellett újraalkotni. E jogszabály részletesen szabályozza a helyi népszavazás kérdéseit (egyúttal megszüntette a helyi népi kezdeményezést), saját hatáskörben mindössze a helyi népszavazás kezdeményezéséhez szükséges létszám meghatározása maradt. A korábbi rendelet is a választók 15%-ában szabta meg a határt. A testületi ülés napirendjei elôtt mutatkozott be dr. Takács Béla, az új aljegyzô, aki ezzel az elôterjesztésével tette le névjegyét az önkormányzat asztalára (a 12. oldalon közöljük a vele készült beszélgetést). Elfogadta a testület a 20fl3. évi kötelezô közbeszerzési statisztikai összegzést is, ez egyetlen, a központi háziorvosi ügyelet ellátását fedezô 19,2 millió Ft-os közbeszerzést tartalmaz. A polgármester javaslatára döntött az önkormányzat a településrendezési és -fejlesztési eszközök több évre szóló felülvizsgálatáról. Ehhez közbeszerzéssel külsô céget bíznak meg, mert ra meg kell felelni a vonatkozó törvényi kötelezettségeknek. Szintén a polgármester javasolta, hogy a Mikszáth K. utcában egy kivett utat telekmegosztással kivett beépítetlen területté minôsítsenek, rendezve a telekkönyvben is a korábbi bizonytalan helyzetet. Az ottani viszonyok arra is rávilágítanak, hogy a településnek immár más irányba érdemes terjeszkednie, mert sem a közmûvek további terhelése, sem a Gyömrôvel való fokozott összenövés nem kívánatos. Egy Petôfi utcai önkormányzati lakás bérleti szerzôdését további egy évvel hosszabbították meg. Dr. Móczár István képviselô elôterjesztését a sürgôsségi betegellátás területi módosításáról, egyhangúan támogatták. Több éves anomália szûnne meg végre azzal, hogy ismét az M0-on akár 10 perc alatt is elérhetô Pest Megyei Flór Ferenc Kórházhoz tartozzon Maglód a számára kijelölt, sokkal nehezebben megközelíthetô Bajcsy-Zsilinszky Kórház helyett. Mivel már Maglódon van a központi orvosi ügyelet is, nagyobb az esély az emberéletekbe kerülô rossz gyakorlat megváltoztatására. A testület egyedi hatósági ügyek zárt ülésû tárgyalásával fejezte be a munkáját.

5 SZÁM CIVIL ÁG 5 Szíverôsítô gyakorlatok Szíverôsítôk: Szabó Tímea, Papp Ildikó és Szabó Zsuzsa Futni önzetlenül? Sétálni jószívûen? Több mint 50-en vágtak neki a Martinovics tértôl a Nagyállomásig tartó távnak. Az Ami nem öl meg, az megerôsít Facebookcsoport június 14-én 32 ezer forint nevezési díjat (értsd: adományt) gyûjtött össze. A 2013 végén létrejött alakulat már 7 jótékonysági akciót szervezett, alkalmanként ezer forintos támogatásban részesítve betegség, szociális helyzet vagy más okból segítségre utaltakat. A csoport bevételei jobbára önkéntes felajánlások jótékony célú online értékesítésébôl származnak. Péntekenként ruhavásárt tartanak a központban, az ötletgazda, Papp Ildikó Damjanich utcai bizományi kereskedésében. A Facebook-triumvirátus tagja Szabó Tímea, aki szociális ügyekkel foglalkozik a Polgármesteri Hivatalban, és Szabó Zsuzsa, a Maglódi anyukák adok-veszek csoport kitalálója, fordító. P. I.: Felébredtem egy reggel, és jött a sugallat. Írtam Zsuzsinak, hogy segítsen az oldalt létrehozni. Sz. Zs.: Azt válaszoltam, természetesen. Nem tudok a segítségre szorulók mellett elmenni. Akkor egy leukémiás gyerekrôl volt szó, és nem is gondoltuk, hogy lesz folytatás. Pozitív visszajelzéseket kaptunk, egyre többen vetették fel, segítsünk másoknak is. Sz.T.: Én is kupakokat és mûanyag palackokat gyûjtöttem a beteg kisfiúnak. Ildinél szintén volt gyûjtés, onnan is hoztam el, és szállítottuk tovább átvételre. A helyzet adta magát, hogy aktívan részt vegyek a csoport mindennapjaiban. Itt lettünk barátnôk. Hitvallásom Kalkuttai Teréz anya szavai: Nagy dolgokat tenni nem tudunk, csak kicsiket nagy szeretettel. L A csoport jótékonykodása nem a mindennapi szociális munka kritikája? Sz.T.: Az én gondolkodásomban teljesen különválik a munkám és a csoport. Az utóbbi tevékenységem a magánéletem része. Mindkét esetben a motiváló erô a másokon való segítségnyújtás, így persze összefüggnek. De a munkám során és a csoportban más eszközökkel, más módon történik a segítség, a kettô tehát inkább kiegészíti egymást, semmint a másik kritikája volna. P. I.: Az elsô gyûjtésünkön 185 ezer forintot szedtünk össze, de voltak még ajándékok is mellé. Sz. Zs.: Amikor át akartuk adni, el sem hitték el, hogy ennyi összejött. L Kinek a fizetése éri el ezt az összeget? Sz. Zs.: Egyikünké sem. Sz.T.: Mégis nagyon jó érzés volt! Tudtuk, nem volt hiábavaló a munka. Sz. Zs.: 6 hétig gyûjtöttünk. Karácsony elôtt akartuk átadni, de a kórházi kezelés miatt nem lehetett. Végül január elején került erre sor. Akkor már gyûjtöttünk is a következônek. P. I.: Pontosabban egy családnak, ahol az anyuka december 3fl-én halt meg. L Hogyan dôl el, ki kap segítséget? Sz. Zs.: Természetesen jött. Tudtuk, nagy szükség van rá. Két kisgyermek maradt félárván. Sz.T.: Meg szoktuk hárman beszélni, ki legyen a következô, de sokszor szinte ezt sem kell, az élet adja, hogy kinek segítsünk. A gyûjtés általában egy hónapig tart. Sz. Zs.: Ennél a családnál jött össze a legtöbb pénz, de itt kaptunk egy számlaszámot, ahová lehetett utalni. Az apuka megírta, több mint 200 ezer forint gyûlt össze, a mi pénzünk fl55 ezer volt. P. I.: Az alapkô egyébként, hogy csak maglódiaknak gyûjtünk. Az ismert óvó néni miatt indult be például a következô akció. Sz. Zs.: Nagyon sokan megmozdultak. Akihez eljutott a hír, hogy az egykori óvó nénije súlyos beteg, rögtön pénzadománynyal jött forintot hoztak. Az oviba is tettünk ki egy dobozt. L Látszik különbség X és Y között: ide szívesen adnak, oda meg nem? Sz. Zs.: Aki ismert, nagyon szeretik, azért könnyebben megmozdulnak, mint akit kevésbé. De aki akar, akkor is segít, ha nem tudja, kirôl van szó. L Azon könnyû segíteni, akit ismernek, akit pedig nem, azaz esetleg jobban rászorulna, azon nehezebb? Sz.T.: A csoport lényege, hogy a gyûjtés nem feltétlenül ismert vagy kevésbé ismert személyhez kötôdik, hanem a jó szándék és a másokon való segíteni akarás mozdítja meg a tagokat. Itt jön a képbe a hitelesség: aki bennünket ismer, tudja, csak olyannak gyûjtünk, aki rászorul. Sz. Zs.: Volt olyan család, amely nem vállalta a nevével, hogy milyen helyzetbe került. Nekik álnéven gyûjtöttünk. Sz.T.: Több mint fl40 ezer forint jött össze így is. L Legális-e egyáltalán ez a fajta segélyezés? Sz.T.: Karácsonykor volt egy jótékonysági vásár, ahol becsületkasszás megoldással gyûjtöttünk. Akkor szakmai állásfoglalást kértem a NAV-tól. Azt válaszolták, nincs bejelentési kötelezettségünk. A csoport is ezen az elven mûködik, ezért jogilag legális, amit csinálunk. L Kik és miért adakoznak? P. I.: Úgy érzem, hogy szeretet-feeling lengi körül a csoportot. Igazi jó emberek vannak benne. Sz. Zs.: Maglódon nagy az összetartás. Segítôkészek az emberek. L Önkormányzati vagy kulturális nézôpontból gyakran nem látszik az összetartás. Ez az érem másik oldala? Sz.T.: Kívülrôl nézve én is ezt tapasztalom, de a csoporton belül nagyon is mûködik. Mindenki maga tudja persze, miért csatlakozott, miért ajánl föl tárgyakat, vagy miért vásárol jótékony célból. L Inkább a tehetôsek vagy a kevésbé jómódúak adakoznak? Logikus volna, ha a nem tôsgyökeres maglódiak adnák a csoport gerincét, mert némileg gyökértelenül ôk sem számíthatnának másra? A nôk vannak többen vagy a férfiak? Sz.T.: A tagok anyagi hátterét nem ismerjük. A csoporton belül az adakozás két részre osztható: egyrészt valaki felajánlja a számára feleslegessé vált holmit, másrészt, aki megvásárol egy terméket, a pénzéért kap is valamit. Volt már rá példa, hogy az utolsó 2000 forintját hozta el valaki. Mindent dokumentálunk az oldalon: leírjuk, hogy ki, mikor, mennyit, hogyan adományozott. Az átadásról fénykép készül. Sz. Zs.: Kb. 80:20 az arány a nôk javára, ami abból következik, hogy a Maglódi anyukák adok-veszek csoport volt a kiindulópont. L Világháló híján is be lehet szállni? P. I.: Örülnénk, ha többen megismernének bennünket. A karitativitás jó érzés! Annak is örülök, hogy a gyerekeim látják ezt a jó példát. Sz. Zs.: Aki közvetlenül ismer bennünket, vagy másokon keresztül jut el hozzánk, annak nem kell közösségi oldal. Az óvodában könnyû képben lenni internet nélkül is. L Meddig lehet adakozókat találni havi több mint 100 ezres nagyságrendben? Sz.T.: Ahol segítségre van szükség, ott ezer forint is nagy könnyebbség. Nyilván örülünk, ha ez az összeg minél magasabb, mert a segítség úgy hatékonyabb. A lendület érdekében motiválni kell a tagokat. Ilyen az Ildi-féle ruhavásár és ilyen a jótékonysági futás ötlete is. P. I.: Timi készített egy kis videót, az szintén lendületet adott a csoportnak. Sz. Zs.: 470-en vagyunk. Ha valakinek a felajánlása nem kel el rögtön, még jöhet késôbb valaki, akinek épp az tetszik meg. Télen tettem fel egy nyakláncot, és ma írta valaki, hogy szeretné. Most jön az ígéretes lekvár- és szörpszezon. P. I.: Akinek bármilyen felajánlása van, keressen bennünket a bázisunkon, vagy elmegyünk hozzá. címünk: p.ildiko73@fre .hu.

6 6 CIVIL ÁG Akinek szép a lelkében az ének Mennyit ér gyermekeink mosolya és a vele töltött idô? Megfizethetetlen! És idôvel csak még drágább lesz. Gondoljuk mi, anyukák. Ezért nincs arra szó és elég köszönet, kedves Györgyi, hogy megháláljuk neked a Mag- Ház-béli Babazenén gyermekeinkkel töltött idôt. Köszönjük, hogy megmutattad, milyen fontos a zene, a mondókák világa és szeretete gyermekeink számára. Mert a legjobb anyával énekelni és csigabigázni! Menynyi szép emlék jut most eszembe! Milyen sokat nevettünk azon, hogy mi, szülôk, már nem is emlékszünk gyermekkorunk énekeire, mondókáinkra Még akkor is puskáznunk kellett, amikor gyermekeink már rég mosolyogva énekeltek és mutogattak hozzá. Köszönjük a legdrágábbat: az idôdet! Az idôdet, amelyet 3 gyermeked és megannyi teendôd mellett becsülettel, türelemmel és mérhetetlen nagy szeretettel ránk szántál. Búcsúzóul azt kívánom (és kérem minden Babazenére járó anyukától), hogy ha összefutunk majd évek múlva veled, mosolyogva, kedves szóval emlé- Felhívás: 100 éve A MagHáz és a Szeberényi Lajos Helytörténeti Gyûjtemény az I. világháború kitörésének 100. évfordulójára gyûjteményes emlékkiállítás megrendezését tervezi ôszre. A kiállítás célja, hogy bemutassuk városunk és az abban az idôszakban itt élô, valamint az elmúlt 100 év alatt betelepült lakosoknak az I. világháborúhoz kapcsolódó tárgyi és szellemi emlékekeit, dokumentumait, családi relikviáit. Kérjük, jelentkezzenek, akik a kiállításhoz tárgyakat, dokumentumokat tudnak felajánlani. Természetesen a zárás után ezeket hiánytalanul és sértetlenül visszaadjuk tulajdonosaiknak (szívesen vesszük azonban a felajánlásokat is a Helytörténeti Gyûjtemény számára). A közös gondolkodást segítendô, felsorolunk néhány ötletet a kiállítani tervezett tárgyi emlékekhez, dokumentumokhoz: ofotók katonákról, a bevonulásról, regrutázásról, a hadszíntérrôl, lövészárokról, a katonaéletrôl, a frontra küldött családi képekrôl stb. okorabeli újságok, plakátok, szórólapok, reklámok oa háborús propagandát támogató dísztárgyak, óvodai és iskolai ábrázolások, versek, rigmusok az I. világháborúról szóló könyvek okatonai kitüntetések, emléklapok, emlékkönyvek, tábori levelezôlapok, értesítések ohadifogoly emlékek: levelek,emléktárgyak stb. kezzünk ezekre az órákra és rád, kedves Györgyi! És gyermekeink kérdésére pedig Ki volt ez a néni?, a tôled tanult türelemmel és szeretettel válaszoljuk: Ô a babazenés Györgyi néni! Köszönet minden Babazenére járó szülô és gyermek nevében Gyurináné Pesti Györgyinek a Babazene foglalkozásért! Mert Babitstól tudjuk: Mindenik embernek a lelkében dal van, és a saját lelkét hallja minden dalban. És akinek szép a lelkében az ének, az hallja a mások énekét is szépnek. Sz. B oelesett, eltûnt katonákról értesítések, emlékek oa hadisegélyhez kapcsolódó iratok, hadiözvegyés hadiárva-igazolások oa hadigazdálkodás emlékei, iratok, összeírások osebesültekkel és hadikórházzal kapcsolatos emlékek oháborús feljegyzések, versek, önéletírások, rajzok oa háborúval kapcsolatos tárgyi felszerelések: katonaláda, katonaruha-darabok, sisak, öv, csajka, szurony, fegyver, lôszer stb. oevangélikus, katolikus, református katonai imakönyvek, nyomtatott, kéziratos imádságok, a tábori papok iratai, emlékei okatonadalok (nyomtatva vagy kéziratban), bakelit lemezek Kérünk minden maglódi lakost, ha rendelkezik a tervezett kiállításhoz kapcsolódó tárgyakkal, dokumentumokkal, fotókkal, segítse a sikeres megrendezést. A karácsonyi idôszaki tárlat számos látogatója említette utólag: a kiállított tárgyakhoz hasonlót ô is tudott és szívesen adott volna. Mindezek alapján idôben szeretnénk kérni: aki tud segíteni, névvel, címmel, elérhetôséggel személyesen vagy telefonon, ben jelezze ezt a szándékát a MagHáz munkatársainak. Péter László gyûjteménykezelô: 20/ ; szlhgyinfo@gmail.com Somogyváry Mihály, a kiállítás rendezôje: 29/ ; 30/ Varga Zoltán könyvtárvezetô: 29/ ; konyvtar@vk-maglod.bibl.hu Május 24-én szombaton 18 órakor a maglódi református templomban egy-egy szál virággal vettek búcsút barátai, kollégái és tanítványai Késmárkiné Mach Máriától Vasárnap szûk családi körben az Öreg Temetôben helyezték urnasírba Marika hamvait. Vaskó Ágnes Szíved falára Szíved falára arcomat véstem, karodra vágytam, ölelve védjen. Ragyogó szemed tükrébe láttam; parázslik csendben késôi vágyam Szíved falára arcomat véstem, hogy utolsó percem kezedbe érjen. Fénytelen szemem vakságát láttad, tudtad lelkem az Ég fele vágtat. Szíved falára arcomat véstem, bocsáss meg, Uram, ha kicsit késtem. Szívek falára arcodat vésted, szivárvány hídon halkul már lépted. MASZAT a magasban A Maglódi Szabadidôsport- és Természetjáró Egyesület elôször tett külföldi túrát: az Alacsony-Tátra legmagasabb pontjait mászta meg június 7-én. Egy egész busznyi vállalkozó akadt az Észak-Nyugati Kárpátok belsô kristályos vonulatának legterjedelmesebb darabjának meglátogatására. Az Ördöglakodalma-hágó által kettéosztott magashegység nyugati része a magasabb, itt találhatók a 2000 méter fölötti csúcsok: a Gyömbér (2043 m), a Hopok (2024 m) és a Deres (2004 m). A leggyorsabb és legügyesebb MASZAT-osok mindhármat megjárták az egynapos kiránduláson, de a Gyömbért is szinte mindnyájan természetesen a gyerekek is.

7 SZÁM VISSZAPILLANTÓ 7 Eszter könyve L A gyanútlan vásárló mit sem sejtve válogat a leveles pogácsák és kakaós csigák között, ám amikor a kosarak fölé siklik a tekintete nem hisz a szemének. Zimonyi Eszter kiállítása olvassa a feliratot, és több mint 30 festmény sorjázik a péksütemények fölött. Legszebbek talán a budapesti látképek, hidak, ahogy a legkülönfélébb fényekben, hangulatokban és formákban megragadják az öröklétnek a színesen múló varázspillanatokat. Eszter itt dolgozik a bevásárlóközpontban, és az áruház, megbecsülve munkatársa kimagasló tehetségét, kiállítást rendezett számára. Önzetlen és bátor tett a tárlat megszervezése, hiszen az igazi tehetség felmutatása automatikusan ellentmondásra világít. Sokat hallom magam is a»mit keresel itt?«mondatot, de az a helyzet, hogy én nem vagyok elégedetlen. Nem úgy megyek be dolgozni, hogy alig várom már a munka végét. Sôt, ha továbbtanulnék, akkor is kellene dolgoznom mellette. Lehet, hogy pénztárosként ülök az Auchanban, de attól még az vagyok, aki festi ezeket a képeket mondja Eszter határozottan, mégis szelíden, kedves mosollyal, picit megrázva nehezen zabolázhatónak tûnô, csigákban omló fürtjeit. Így képzelné az ember az egyik Lottit, ha barna volna. Eszter nem felejthetô jelenség, ám azért is kell rá emlékezni, mert már 3 éve kapott kiállítási lehetôséget a MagHázban. Egykori tanára, Csépe Milla kiforrott mûvészként jellemezte megnyitójában a húszas évei elején járó fiatal lányt, a valaha volt legtehetségesebb diákját. Az általános iskola után meséli Eszter elvégeztem a Szent László Gimnáziumot és aztán a Ring Szakképzô Iskolában alkalmazott és képgrafika szakra jártam. A MagHáz-beli kiállítás idején már egy éve dolgoztam. Az ember azt hinné, egyenes út vezeti a nagy tehetséget a Képzômûvészeti Egyetemre, de sajnos (vagy szerencsére?) nem mindig így van ez. Lehet az az út rögös is, kerülô is. Az egyetemre nem vettek fel folytatja Eszter a történetet, még mindig mosolyogva..., de tovább akartam tanulni, és a 2 éves képzést az egyetem alternatívájának gondoltam. Többször jelentkeztem a képzômûvészetire, és a 3 fordulóból mindig kettôn ju- tottam túl. Lehetséges, hogy oda»készebb«embereket várnak, akiknek van egyfajta kiforrott stílusuk, én pedig szeretek több mûfajhoz nyúlni, nem tudok egy témánál leragadni. Tôlem hiába»várják«, hogy legyen valami, ami a sajátom, és csak abban alkossak. Várják? Óh, azok az elvárások! Vajon elvárható-e a tehetségtôl, hogy mindent, de mindent, esetleg minden tôle telhetôt, elkövessen tehetsége kibontakoztatásáért? És vajon mi várható el a környezettôl, egy potenciális mûvész lakhelyétôl, a társadalomtól? Elvárható-e, hogy ne hagyja elkallódni a felismert tehetséget? Sokszor hallom én is árulja el Eszter, hogy»nem szabad a tehetséget eltékozolni«, hanem élni kell vele. De én valójában élek is vele. Tudom, hogy muszáj alkotnom, tudom, hogy mit kell csinálnom, és csinálom is. Talán nem így látszik, mivel nem képzômûvészként dolgozom, de nekem ez az»elvárás«nem sokat jelent. Mert így legalább nem anyagi szempontból fontolom meg, hogy mi lesz a következô képem, hanem azt csinálom, amit szeretek. Nem tudok azzal mit kezdeni, hogy mit várnak el tôlem. És nekem sincsenek, de nem is hiszem, hogy egyáltalán lehetnének elvárásaim másokkal szemben. Annak természetesen örülök, ha a környezetem, a munkahelyem, a város segít, ahogy már meg is tette. Végleg eltorlaszolódott volna az egyetemre vezetô út? Vagy van más lehetôség is? Háromszor jelentkeztem a képzômûvészetire enged bepillantani Eszter megfontolásaiba, mindig ugyanazok voltak a felvételiztetôk. Aztán már nem próbálkoztam többet. Talán el is vette ez a rendszer a kedvemet, legalábbis a Képzômûvészeti Egyetemtôl. Abból is elegem lett, hogy minden képet a felvételi elvárásaihoz igazítsak, mert szerem azt és úgy festeni, ahogy nekem tetszik. És bizony anyagilag sem lehetett ezt tovább húzni, hiszen a folyamatos készülés nem kevés pénzbe kerül járunk ismét a földön a mûvészet felhôrégiói után. Nézegetjük, lapozgatjuk az Ezerszín ország címû mesekönyv egyetlen példányát. Eszter maga írta a meséket, maga illusztrálta is, sôt maga kötötte is be. Az illusztrálta szó azonban szegényesnek tûnik a valósághoz képest, hiszen minden oldal ezerszín-keretben tündököl, és nem pusztán a borítót tervezte meg, illetve a fôbb szereplôk portréit alkotta meg, de minden mese helyszíne egy-egy pompás kastély, amely egykor volt gyermekkorunk mesekönyveihez hasonlóan fordul-hajtogatódik ki lapozás közben a síkból. Ez volt a vizsgamunkája a grafikusiskolában, és ha minden jól sikerül, álmait is segít a könyv megvalósítani. A 85. Ünnepi Könyvhét alkalmából beszélgetést rendeztek Eszter és mesekönyve tiszteletére a könyvtárban. Itt jelentették be az elsô maglódi mesekönyv elkészítésének tervét. Radosza Sándortól természetesen senki nem vitatná el több mûvel a háta mögött a mesemondói elsôségét, de Zimonyi Eszter könyve lesz az elsô, amelynek meséi Maglódra is röpítik az olvasót. A történetrôl azonban nem árulhatunk el most többet. Azt azonban igen, hogy az elôfizetôk gyûjtése ezennel megkezdôdött. 500 megrendelô, és ki is lehet adni a pompás mesekönyvet Remélhetôleg egy bô esztendô, és készen is lesz. Grafikusnak szeretnék majd továbbtanulni. Hosszabb távon illusztrátorként, borítótervezôként volna jó dolgozni, esetleg egy kiadóban elhelyezkedni. Most 24 éves vagyok, és 30 éves koromra jó volna diplomát szerezni avat be Eszter a terveibe. Ha elkészül a mesekönyv, nem is lehet ez másként. Jöjjön el a te Ezerszínországod! Elektromos háztartási gépek, villanybojlerek, szivattyúk, betonkeverôk, benzinmotoros fûnyírók, láncfûrészek (láncélezéssel), kerti kapák javítása. Lézernyomtató kazetták töltése és cseréje. Földváry Tibor Szolgáltatás T 20/

8 Iskolánk járművezetői tanfolyamot indít moped, nagymotor, személygépkocsi és teherautó kategóriában július 16-án 17 órakor. Maglód, Fő utca 92. N.Z. Autósbolt Gyakorlati oktatás Budapesten is k Árgarancia k Részletfizetés k Ingyenes gyakorló CD Gyakorlati órák jogosítvánnyal rendelkezőknek is! Nálunk az utazási költéségét és idejét is megspórolhatja! Érdeklődni: Kiss Zoltán, Gyarmati Tanoda Kft. k -

9 *a hirdetés felmutatójának! MVV-ISG Ipari Szerelvény és Gépgyártó Kft Maglód, Ady Endre utca Telefon: , Web: Nyitva tartás: H P újság hirdetési árai Felvilágosítás: MagHáz Kulturális Közalapítvány 2234 Maglód, Fô utca 4 6. Telefon: 29/ konyvtar@vk-maglod.bibl.hu 1/1 oldal: Ft 1/2 oldal: Ft 1/4 oldal: Ft 1/6 oldal: Ft 1/8 oldal: Ft 1/12 oldal: Ft 1/16 oldal: Ft 1/24 oldal: Ft 1/1 old. PR-cikk: Ft 1 /2 old. PR-cikk: Ft Színes felár: +25% Az árak az áfát nem tartalmazzák.

10 10 TANÍTANI A hetedik te magad légy! A magyar szakos Osztertág Éva tanárnô hetedszer nyert maglódi diákcsapatával a monori József Attila Gimnázium által kiírt, a névadó életéveléletmûvével foglalkozó vetélkedôn. L Mióta zajlik a verseny? Idôtlen idôk óta! Mi 7 éve vagyunk ott. Valaki, aki gyerekként még verekedett József Attilával, úgy fogalmazott: csoda, hogy közülünk oda tudott emelkedni, ahová. Arra gondoltam, ha ô példát mutat, ragadjuk meg az alkalmat. Amikor 4 jó képességû diákunkat is beíratták a gimnáziumba, érdekelt, milyen. Csupa pozitív élményrôl meséltek. Ismét jött a kiírás, kérdeztem, ki akar Monoron továbbtanulni? Jó, mutatkozzatok be elôre, induljunk a versenyen! L Mitôl lesz József Attila más, mint bárki a tananyagból? Arra jutottam, egy picit engedhetünk a szakszerûségbôl, legyünk viszont emberiek. Olyan olvasmányokat vettünk elô, amiket elvben a gyerekek is megérthetnek. Ezekbôl sem értettek sokat, így megírtam a saját verziómat. És elkezdtem pletykálni. A Mamáról, aki megverte József Attilát, mert nem akarta legeltetni a tyúkot. Jolánról, a színésznôrôl. Azt akartam, lássák az embert, aki a szerencsétlen élményeit jóra tudta fordítani. Lássák a kétségeket, a nekifutásokat, az elbukásokat, micsoda terheket cipelt. De kerültem, hogy expresszionista hatások érték, hogy volt magyar verselésû korszaka. L A cipôs doboz volt az 1. pályázat? Az 1. pályamunkát ellopták. Nem gyôzte az igazgató exkuzálni magát. Az 1. alkalommal (Hadnagy Alexandráékkal) vettünk egy fotóalbumot, és úgy csináltuk meg, mintha egy családtag ôrizte volna. Attilkának szólítottuk, ezért mindig bocsánatot kérek a költôtôl. Mi ragadta meg a gyerekeket? Szenet lopni járt? Meglépett Monorról? Rajzoltunk a verseihez. Montázst készítettünk. L A diákok érdeklôdése határozta meg a munkát? Ôk alakították mindig. Kaptak egy vázat, és kiderült, mi érdekli ôket. Az egyik csapatot Monor fogta meg. Egy-két verssort föl lehet lelni e néhány hónapos idôszakról, és a monori kollégák is segítettek a felderítésben. Ezt a fantáziánkkal egészítettük ki: hová megy egy külvárosi csibész, ha Monorra kerül? Garami Orsit inkább a természettudományok érdekelték (vele pályáztunk 2. alkalommal), de tetszett neki a Szabad ötletek jegyzéke, már amennyit abból egy gyerek elolvashat. Úgy állítottuk össze a monori idôszakát, hogy elképzeltük, kikkel találkozhatott. Párbeszédeket találtunk ki: mi játszódhatott le közben ennek a fiatalembernek a fejében? Ezeket a szabad ötleteléseket Orsi vagányul megírta. A rajzos diákok fekete-fehér illusztrációkat készítettek. Egy másik csapat játékos könyvet csinált: csak ha jól válaszolsz a fejezetvégi kérdésre, akkor jutsz jó oldalra. A tavalyi csapat (Fejes Zsófia, Tomolya Mónika, Krizbai Edit és Szabó- Hegyi Sára) tövirôl hegyire elemezte a Babits-féle vitát. A legvidámabb csapat a Gál Péter, Kiss Nóra, Krizbai Teca trió volt. Ôk rögtön jöttek az ötlettel: titkos szeretô... Egy külvárosi varrónô kicsi korától követi József Attila életét. Miben ôrzi egy néni a holmiját? Cipôs dobozban! Írtunk hozzá kísérô levelet: Én, Kruger Luca, arra jutottam, ha meghalok, ami nekem József Attilából maradt, azt adják a monori József Attila Gimnáziumnak. Valahogy elkallódott, hogy ez pályamunka, így elôször valóban azt hitték: igazi örökséghez jutottak. L Milyen presztízse van Monoron a maglódiaknak? Mások is nyernek ennyiszer? Sosem mertem megkérdezni. A szervezôk borzasztó komolyan veszik versenyt. A munkákat úgy elemzik, mint egy valódi recenzióban. Minden idézetet, névelôt megkritizálnak, ami nincs a helyén, és minden új ötletet megdicsérnek. Hálás volt a verseny ebbôl a szempontból is, mert érzôdött, hosszan gondolkodtak azon, egy-egy mû miért úgy készült el. Sosem mondták, Már megint a maglódiak! Mindig úgy tettek, mintha elôször nyertünk volna, csak négyszemközt említették: örülnek nekünk. Ebben is tisztességesek voltak: meg merték engedni, hogy újra és újra nyerjünk. A vízilabdában a Bevezetett fodrászhelyiség kiadó Maglód, Sugár út 51. alatt. Nagy parkoló a fôút mellett. T 06/70/ végén már mindenki a magyarok ellen fújt, Monoron sosem fújtak ellenünk. L Nem unalmas ennyi józsefattilázás? Mikor ér véget a sikerszéria? Épp most teszek pontot rá. Egy ideig elég volt. Idén egyik csapattagot sem tanítottam. Szörnyû nehezen egyeztettünk idôpontokat. Ez a 7 gyerek vett részt a Logika szakkörben is, aztán táncolni ment, majd festeni, zenélni, közben felvételiztek a jobb gimnáziumokba. Ha valahol versenyt, fellépést tartottak, a gyerekeimet ott láttam. Néha már utáltam magam, mert ez óriási munka, úgy lehetünk eredményesek, ha kemény követelményeket támasztok velük szemben én is. Idén 2 terepasztallal pályáztunk a költô külföldi és magyarországi pályájának legfontosabb színhelyeivel. Elkészítették a makói gimnázium makettjét! A szegedi egyetemét, a Sorbonne-ét, a bécsi Collegium Hungaricumét! Pauszra írták az odatartozó életrajzi elemeket. Iszonyatos mennyiségû verset elemeztünk. El lehet képzelni, amint egy nyolcadikos csütörtökön 7-kor a 0. órában elemez. És csak heti egy órád van. Létrehoztak egy zárt Facebook-csoportot, esténként a gép elôtt ültünk ötletelve. A humánetológiából ismert jelenség bekövetkezett: amikor mindig ugyanazt csinálod, és arra mindig az a reakció, megunod. A diótortát, az 53. gyémántgyûrût is. Örülök a 7 gyôzelemnek, de már valami másnak kell következnie a megújuláshoz. L József Attila monori hónapjaiból ekkora rendezvény született. Nekünk is vannak ilyen hagyományaink, elsôsorban a Petôfi szülôk kultuszára gondolok. Ezen valóban el lehet indulni. Itt van hozzá a könyvtár, miért ne?! Egyszerûen kell ezt elkezdeni: gondolkozzunk a formán, készítsünk kiírást, küldjük szét, és aki jelentkezik, annak örüljünk! Aki otthon marad, az hírt kap róla, és majd sajnálja. Fogalmam sincs, Monoron mikor indult ez a verseny. Kezdetben biztosan nem volt mind a 3 kategóriában csapat. Másként nem lehet csinálni: szépen, türelmesen kell építkezni. A teljes beszélgetés olvasható:

11 SZÁM EGY OLDAL EGYHÁZ 11 Pünkösdi zöldágazás Jézus mondja:...erôt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek (ApCsel, fl,8) A harang jó tanácsadó Maglód legrégibb épülete az Öregfalu fölött magasló evangélikus templomtól mintegy kétszáz méterre álló, 1720 körül épült harangtorony vagy, ahogy itt nevezik: a Harangláb. Három harangja közül legrégibb a Putere János bécsújhelyi származású harangöntô által fl723-ban Budán öntött, eredeti füles koronás felfüggesztésû lélekharang. A Harangláb Maglód jelképe. A város címerében, az egyházközség pecsétjében, de még a helyi Auchan áruház logójában is szerepel. A tornyocskán nagyobb felújítást utoljára fl959-ben végeztek. A gyülekezet akkor készítette elé az úgynevezett Luther-lépcsôt. Az Emberi Erôforrások Minisztériuma által kiírt, az Egyházi épített örökség védelme és egyéb beruházások címû pályázaton a Maglódi Evangélikus Egyházközség 3 millió forintot nyert. A felújítást Maglód Város Önkormányzata további egymillió forinttal támogatja. A gyülekezet tagjai pedig adományaikkal és közösségi munkájukkal járulnak hozzá a renováláshoz. Május 5-én reggel Isten nevének segítségül hívásával és harangozással kezdôdött meg a felújítás. Maglód város vezetôi és a gyülekezet tagjai mellett megjelentek ekkor a felújítást végzô munkások, élükön a kivitelezô Baubuild Hungary Kft. vezetôjével, Neubauer Tamás vállalkozóval. A mintegy 5 millió forint összegû beruházás során elvégzik a falszigetelést, a külsô, belsô vakolást és festést. Kovácsoltvas váltja fel az eddigi drótkerítést. Új cserépfedést kap a tetôzet, és megújul a Lutherlépcsô burkolata is. A munkálatok várhatóan június végéig fejezôdnek be. A gyülekezet a nyár, legkésôbb a kora ôsz folyamán tervezi a Harangláb újraszentelését. Maglódon zöld-ágazással ünnepeljük, a Szentlélek eljövetelének ünnepét. A férfiakkal Pünkösd szombatján nyárfaágakat viszünk a templomba. Ezeket az asszonyok színes keszkenôkkel és szalagokkal díszítik. A zöld lombok a gyülekezet megújulását, a szalagok és kendôk a megújító Szentlelket jelképezik. A több évszázadra visszatekintô pünkösdi zöld-ágazást mára csak két szlovák Cantate vasárnapján a Dél-Pest megyei Evangélikus Egyházmegye kórustalálkozójának a maglódi gyülekezet adott otthont. A Hepp Éva egyházmegyei zenei megbízott által szervezett alkalomra a helyi kóruson (a Magdalán) és ifjúsági zenekaron (YourCoreHorse) kívül 7 településrôl érkeztek énekkarok: Albertibôl, Bényérôl, Mendérôl, Monorról, Pilisrôl, Szolnokról, Vecsésrôl. A gyülekezeti énekkarok mellett az alberti evangélikus általános iskola gyermek- és tini kórusa is képviseltette magát. Albérlet kiadó Maglód, Sugár út 51. alatt. T 06/70/ Énekelj! Cantate! Könyvelés 5000,- Ft-tól hátterû evangélikus gyülekezet gyakorolja hazánkban: a maglódi és a vele szomszédos mendei. A maglódiak népszokását több magyarországi szlovák tradícióval együtt a Békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum is megörökítette Jövônk a múltunkban címû kiállításán. A tárlat jelenleg Turócszentmártonban, a Szlovák Néprajzi Múzeumban tekinthetô meg. A jó hangulatú találkozó a múlt évben elhunyt Szokolay Sándorra emlékezve a 398-as korál közös éneklésével zárult. Útravalónk békesség / Megszerezted réges-rég / Árassza tett és beszéd / A békét, békét szerteszét! Reménységünk szerint a találkozó résztvevôi hazatérve nemcsak tettel és beszéddel, hanem Istent dicsôítô énekkel is errôl a Krisztusban kapott békességrôl tesznek bizonyságot. Az oldalt írta: Németh Mihály, evangélikus lelkész személyi jövedelemadó bevallás elkészítése, vállalkozások könyvelés elkészítése visszamenôlegesen, adótanácsadás, végelszámolás és felszámolás esetén a számviteli, könyvelési feladatok elkészítése, hatóságok elôtti külön meghatalmazás alapján képviselet Érdeklôdni lehet: cím: a.prohaszka@adotervezokft.hu

12 12 Dr. Takács Béla irodája ajtaján kopogtatunk be hivatalba lépése másnapján. Személyében új aljegyzôt köszönthetünk a maglódi Városházán. KISBÍRÓ III. Béla, a maglódi aljegyzô L Elég régen távozott az elôdje. Hosszú folyamat volt rálelni Maglódra? TB: Márciusban találtam rá az álláshirdetésre. Akkor még Budaörsön dolgoztam mint szervezési csoportvezetô ben pályakezdôként kerültem fôiskolai diplomával az ottani polgármesteri hivatalba ügyintézônek. Két év múlva földuzzasztották a hivatalt, ekkor lettem csoportvezetô. Idén április végéig maradtam ott. Idôközben elvégeztem a jogi egyetemet. Négy éves szerzôdés kötött a tanulmányok miatt Budaörshöz, annak leteltével kezdtem pályázgatni, úgy érezve, hogy ideje egy lépcsôvel följebb lépnem. L A továbblépés igénye a helynek is vagy csak a munkakörnek szólt? TB: A helynek is a munkakör miatt szólt. A járási átállás folyományaként ott bezárult a tér. Bár budaörsi lokálpatrióta vagyok, már nagyapám is ott élt, édesapám ott is született, magam pedig ismerôs vagyok helyi életben. Budaörsiként jó volt ott élnem és dolgoznom, a képviselôket is nagyrészt ismerem, sokukkal együtt nôttem fel. Ott csoportként az volt a feladatunk, amit itt egy ember végez. A járási átálláskor azonban nagyon sok kollégát megpróbáltunk megmenteni, ezért, illetve a feladatellátás miatt beszûkült a tér a magamfajta fiatalok elôtt. 11 évig csináltam ugyanazt, már tovább akartam lépni. L Maglódról voltak elôzetes ismeretei? TB: Semmi. De megírtam a szükséges pályázatot, és szerencsére meg tudtam gyôzni az alkalmasságomról a döntéshozókat. L Sikerült már azóta szétnéznie? TB: Sikerült, és nagyon jó benyomásaim vannak. L A városról vagy a kollégákról? TB: A kollégákról különösen! Ez egy nekem való, élhetô méretû kisváros, ahol mindenki nagyon kedvesnek tûnik. Tiszteletet látok az emberekben egymás iránt. Budaörs lassan egy budai kerületre kezd hasonlítani, ott ez a tisztelet eltûnôben van. L Nem tart a nagy váltástól? A gyerekkorból is ismerôs képviselôk után itt vadidegenek között kell boldogulnia. Ráadásul választások jönnek, az emberek egy része esetleg helyezkedik, óvatoskodik. TB: Van bennem némi egészséges félsz, de el kell indulni. Budaörsnél biztosan jóval egyszerûbb és könnyebb lesz a munka ezen része, mert ott a politikai helyzet az országos politikai szituációhoz hasonlított. Egy kisebb településen szerencsére másként van ez. L Nekiállt már sorra látogatni az intézményeket? TB: Már az elsô nap bejártam az Ófalut, a MÁV-állomás környékét. Gyalog, mert így tudok legjobban akklimatizálódni. Egy-két héten belül az egész települést be akarom járni. L A MagHázban is nagyon szívesen látjuk! Annál inkább, mert hírlik, táncházas múlttal is dicsekedhet. TB: Így van! Kiss Istvánt ezért személyesen is ismerem, ha ô nem is feltétlenül emlékszik rám, bár tanított engem a Bartók Táncegyüttesben (utánpótlásként). Manapság már inkább zenélek a táncházas világban. Alakítottunk egy együttest is, ez a Hettyenfütty, amely a moldvai csángó muzsikára koncentrál. Bár van egy honlapunk és közösségi oldalunk is, de azért csak hobbiszerûen ûzzük a zenélést, nem megélhetésként. Ott furulyás vagyok. L A hajtókája gomblyukában lévô cinegejelvény is a zenélésre utal? TB: Most csak a korábbi budaörsi kitûzôhelyének elfedésére szolgál, de feleségemmel pártoló tagjai vagyunk a Magyar Madártani Egyesületnek. Ez afféle pótlólagos szabadidôs tevékenység, mert elsôdleges azért a horgászat. L A maglódi patakban ennek már sajnos kevéssé hódolhat. Mivel foglalkozik a felesége? Van-e gyerek a családban? TB: Ô gyógyszerész. Van egy kicsi fiúnk, IV. Béla hiszen a III. én vagyok. Függönyök akciós áron Ft/m a készlet erejéig! Blackouth fényzáró sötétítô rendelhetô! Erôsen napsütötte szobákra és éjszakázóknak ajánlom! Hintaágyakra tetô és huzat varrása, nadrágfelhajtás, nadrágcipzár-csere, függönyvarrás, szegések. Minôségi ágynemûk, párnák, huzatok, párna angin, párnahuzatok, lepedôk, kizárólag magyar gyártóktól! Alumínium karnisok méretre gyártása. Vitrázs pálca, kávéházi rúd. Viaszos vászon, kézimunka fonalak, cérna, gumifélék, kásagyöngy, apró áruk. Amit tudok, kérésre beszerzek! Szeretettel várom: Anikó KUTYA-BAJA ÁLLATORVOSI RENDELÔ Dr.Téglás Csilla Rendelési idô: hétköznap óráig Kérésre házhoz megyek! Ultrahangos fogkô-eltávolítás Maglód, Jókai u.1. Telefon: 30/ , 29/ Rövidáru-Méteráru-Lakástextil üzlet Maglód, Sugár út 51. Telefon: (06-30) Nyitvatartás: K P 9 17 óráigig, Szo: 9 12 óráig, hétfôn: zárva!

13 SZÁM KISBÍRÓ 13 Az óvoda látványterve Klenovai óvodaterv 950 millió forintos keretösszegû, az óvodai férôhelyek bôvítését célzó beruházásokra kiírt pályázatára hívta meg Maglódot (63 településsel együtt) az Emberi Erôforrások Minisztériuma. Férôhelyenként fl,fl millió forint az elnyerhetô támogatás mértéke új építés esetén, amit 20fl5. június 30-áig kell felhasználniuk. Az önkormányzat hatékony elôkészítô munkája nyomán megnyílt lehetôséggel élve a képviselô-testület az Architektus Építész Stúdiótól megrendelte az óvodai engedélyezési terveket; képükön a látványtervek egyike. Az új, 5 csoportos óvodát Klenován kívánja megnyitni a város Lövéte utcai saját tulajdonú telkén. Az ingatlan késôbb 8 csoportosra bôvíthetô, és marad még hely egy bölcsôde számára is. (Ismeretes: egyelôre hitelfelvételi lehetôség híján húzódik a bölcsôdei beruházás megkezdése.) P+R: parkoljon és robogjon tovább A Maglódi Nyaralói állomás melletti parkoló építése kapcsán megtartott tájékoztató szerint a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztô Zrt. és a kivitelezô Strabag Általános Építô Kft. a munkaterület május 28-ai átadásától számított 10 napon belül kezdte meg a várhatóan két hónapig tartó építkezést. A menetrend szerint közlekedô kisbusz számára külön megállóhely készül. A 3 mozgássérülteknek fenntartott részszel 77 férôhelyes és 40 kerékpár tárolására is alkalmas, közvilágítással és térfigyelô kamerarendszerrel ellátott parkoló az Árpád vezér és a Kossuth Lajos utca találkozásának folytatásaként épül meg az állomás épületén túl, a sínekkel párhuzamosan. A két utca meghosszabbításában futó út aszfalt burkolatot kap, a parkoló állásokat pedig térkövekkel fedik le. A kivitelezés szerzôdéses öszszege nettó forint, a mûködtetést (az állomás épületéhez hasonlóan) az önkormányzat átvállalta. A NIF szakértôje szerint az ütemes menetrendhez igazodva hamarosan teljes kihasználtsággal mûködik majd parkoló, különösen, amikor a fejlesztés második ütemében a nagyállomás is sorra kerül. Ehhez a nyílt közbeszerzésre érkezô ajánlatokat július 5-én bontják ki, két hónappal késôbb pedig ott is megindítja az alvállalkozó a munkákat. A beruházó azt is vállalta, hogy kb. 90 éve ültetett óriás fenyôt megkímélik a kivitelezés során, többször elôfordult már, hogy például értékes fák védelmében, a helyi viszonyok miatt át kellett gondolni a parkolók kiosztását. Az építkezés idején a Kossuth Lajos utca Árpád park felôli oldalán lehet parkolni, az állomás közvetlen közelében és a Kossuth Lajos utca másik oldalán egészen a Martinovics térig megállási tilalom lép életbe. Az autósok számára praktikus lehet a nagyállomás melletti parkoló használata is. Nyomtatványváltozás A Maglódi Nyaralói állomás melletti P+R parkoló terve Elérkezett az évnek az az idôszaka, amikor egyre több szülô szembesül a ténnyel: a tavaly igényelt rendszeres gyermekvédelmi kedvezménye lejár. A gyermekvédelmi törvény szeptember 1-jétôl megváltoztatta a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény igényléséhez használt nyomtatványt, amely A és B lapból áll. Az A lap kitöltésével igényelhetô a kedvezmény; az utolsó oldalon pedig pontosan fel van tüntetve, hogy a kérelemhez milyen igazolásokat kell csatolni. A megfelelô igazolások hiányában benyújtott kérelmet el kell utasítani. Nagyon fontos, hogy azoknak a szülôknek, akik egyedül nevelik gyermeküket, bírósági végzéssel vagy gyámhivatali jegyzôkönyvvel igazolniuk kell, hogy a gyermek jogosan van náluk elhelyezve, illetve jogosan igénylik ôk a kedvezményt. Ezt az igazolást azoknak az egyedülállóknak is be kell nyújtaniuk, aki nem házasságban éltek a gyermekük apjával/anyjával, a gyermek születésekor. Több esetben elôfordult, hogy a családi pótlék igénylése és a kérelem adatai nem harmonizáltak egymással: például egyedülálló szülôként kapta valaki a családi pótlékot, de a kérelemben megjelölt egy élet- vagy házastársat. Ilyen esetben is el kell utasítani a kérelmet. A kérelmi nyomtatvány B lapja, illetve az ezzel kapcsolatos tájékoztató a hátrányos, illetve halmozottan hátrányos helyzet megállapításáról szól. A minél gyorsabb és hatékonyabb ügyintézés érdekében ezt is érdemes nagyon figyelmesen elolvasni. A kérelem nyomtatványa letölthetô Maglód Város honlapjáról ( valamint személyesen igényelhetô a hivatal ügyfélszolgálatán, illetve a 16. sz. irodában. Ha kérdésük van, kérem, hívjanak munkaidôben a 29/ as telefonszámon. Potocska Györgyné fôelôadó Nagyobb biztonság Tíz darab köztéri kamerát telepít Maglód Önkormányzata a település különbözô pontjain. A biztonsági eszközbôl többek között a város határaira: a Mendel Károly utcába, az Ecseri útra, az Aradi utcába és a 31-es úti körforgalomba jut, de más közterekre is elhelyeznek belôlük. Az önkormányzat forint öszszegû támogatást nyert egy a közbiztonság növelését szolgáló fejlesztési pályázaton. Albérlet T Hosszú távra keresünk Maglódon m 2 -es bútorozatlan, összkomfortos lakást. 29/ , 30/

14 14 TANÍTANI Az okos lány maglódi népmese BÁNFFY JÚLIA ORSZÁGOS SIKERE Bánffy Júlia, nyolcadikos tanuló, Marosi Éva tanítványa a Maglódi Vermesy Péter Általános iskolában. Az országos logikai versenyen 11. helyezést ért el korcsoportjában. Ezen belül viszont kétszeres elsô is egyúttal. Tanulságos beszélgetés egy valóban okos diákkal. L Részt veszel egy országos logikai versenyen, kihirdetik az eredményt, azt mondják, ugyan 11. helyezett vagy, de az általános iskolákból érkezettek és a lányok között a legjobb. Azt gondolod tehát, hogy te vagy a legokosabb általános iskolás lány Magyarországon? Isten ments! Rengeteg nálam okosabb lány jár az ország iskoláiba, csak ôk nem jelentkeztek erre a versenyre. L Viszont a versenyen te voltál a legokosabb lány? Nem feltétlenül. Lehet, hogy a többieknek csak rossz napjuk volt. L A kérdés másik fele viszont az, hogy a logika ugyanaz-e, mint az ész, az okosság? Szerintem nem. Nem tudom pontosan megmondani, mi a különbség, de okosnak azt szoktuk mondani, akinek a logikája is jó, a memóriája is, és el tud igazodni a tantárgyakban. Viszont akinek csak a logikája kitûnô, az nem feltétlenül az például magyarból. L Most rólad beszélünk? Nem, dehogy! Általánosságban. Szerintem, aki okos, az mindegyik tantárgyból jeleskedik. L Nem lehet inkább azt okosnak mondani, aki a megismert információkat alkalmazni is tudja. De, ez is igaz. L A logika egyébként alkalmazható ismerethalmazt nyújt, vagy csak valamiféle elvont információkat? Alkalmazható, viszont nem igazán tanulható ismereteket ad. Fejleszthetô is, de inkább valamiféle adottság. L Tudtad az összes feladatra a megoldást? Volt, amit már nem tudtam befejezni idôhiány miatt. A verseny után kaptunk egy másfél órás szünetet, és akkor Éva nénivel megoldottuk a feladatokat. Kiderült, hogy egy részének a végeredménye nem jó, de két feladatot hibátlanul oldottam meg, a többiben pedig részpontokat kaptam. L Beszéltem olyan matematikatanárral, aki megnézte a feladatokat, de csak nézte mondta, mert ô sem tudta megoldani. Ilyet én nem hallottam. Éva néni is mindet tudta. L Annyira tehát nem volt nehéz, hogy egy felnôtt tanár ne tudná megoldani? Annyira azért nem. L Mondj, kérlek, egy példát a versenybôl! A bemelegítô feladatban egy négyzetben üres helyek és matematikai mûveletek jelei voltak, és úgy kellett kitölteni a 2- tôl 9-ig terjedô számsorral, hogy az összes végeredmény megegyezzen, de minden számot csak egyszer lehetett felhasználni. L Ezt találgatással, próbálgatással lehet megfejteni, vagy van bizonyos logika, amit alkalmazni kell? Ha rájöttél, hogy az egyik sorban mínusz részeredménynek is ki kell jönnie, akkor már a többi gyerekjáték volt. L Minden feladat matematikai típusú logikára épült, vagy van másféle logika is? Mindegyikben kellett valamicskét számolni. L Ezek érdekes feladatok egyébként? Igen, nekem nagyon tetszettek! L Törted a fejed, izgultál, és gyönyörködtél a feladványokban? Nem izgultam. Többször megmosolyogtam, hogy milyen jópofa feladatokat kaptunk. L Mire inspirál egy ilyen gyönyörû eredmény? Esetleg meg akarod mutatni az ízét azoknak, akik még erre nem kaptak rá? Egyrészt ez engem arra sarkall, hogy folytassam, mivel szeretem az ilyen logikai feladatokat. Másrészt viszont az osztálytársaim nem igazán örvendeznének, ha egy hasonló feladatsort az orruk elé tolnék. Ha azonban még játékosabb formában mondanám el, valószínûleg nekik is tetszene. L Nem mondták a társaid, hogy mutasd csak azokat a feladatokat?! Nem. Gratuláltak és annyi. L Ezt most szemrehányóan mondod? DEHOGY! Én annak is örültem, hogy gratuláltak! Nagyon szeretem az osztályomat. L Mit lehet kezdeni egy ilyen eredmény tapasztalatával a hátad mögött? Hogy lehet ezt folytatni? Úgy, hogy jövôre is elmegyek valamilyen versenyre. Nyolcadikos vagyok, vagyis pont erre már nem mehetek, de valami hasonlóra. L Lehet erre egész évben készülni? Igen. A készülés nagyobb része abból állt, hogy a döntô elôtt egy selejtezô feladatsoron kellett végigmenni. Aztán amikor kiderült, hogy bejutottam, Éva néni korábbi versenyekrôl adott példákat. De azon meglepôdtem, hogy a korábbiak sokkal könnyebbek voltak. Idén nagyon bekeményítettek. L Mit mondott Éva néni, amikor megtudta, hogy a döntôbe jutottál? És számított a végeredményre? A csoporttársaim lelkére kötötte, hogy el ne mondják, mert ô szeretné. Aztán óra elején megkérdezte tôlem, elpletykálták-e a többiek? Én nem tudtam, mirôl van szó. Ekkor rávágta, hogy bejutottál a döntôbe, és 17. vagy! A végén pedig a flfl. helyre azt mondta, hogy csodálatos eredmény. A szüleim is ezt mondták, de szerintem lehetett volna jobb is. L Többre is képes lennél, vagy a végeredmény nem tükrözi a reális helyzetet? Nem szeretnék önteltnek tûnni, de jobb is lehetett volna az eredmény, ha jobban figyelek. Ötször-hatszor-hétszer is el kellett volna olvasni a feladatokat, és jobban is koncentrálhattam volna. Igaz, az sem jó, ha egész végig a feladatokra összpontosítasz. Néha, pár másodpercre lazítani kell, különben nagyon elfárad az ember. L Ha nem kérdeztem volna semmit, mit meséltél volna errôl a versenyrôl? Hogy élveztem, nagyon élveztem! Jó volt úgy elutazni Budapestre, hogy tudtam, egy döntôre megyek. A Város Önkormányzatának havi lapja Kiadja az önkormányzat megbízásából a MagHáz Kulturális Közalapítvány Felelôs kiadó és szerkesztô: Varga Zoltán Telefon/fax: , 20/ konyvtar@ vk-maglod.bibl.hu. Tördelôszerkesztô: Vémi József Nyomdai munkálatok: Prime Print Kft. Megjelenik: 4200 példányban Terjeszti: a Magyar Posta

15 SZÁM SPORT-PÁLYA 15 Kerék-páros interjú: Magunk vagyunk a pályán Védôsisakos, kisportolt fiatalemberrôl ömlik a víz a fôtéren nap mint nap, amint különleges bringáját ugratja: e modern huszár a drót-szamáron Szabó Hunor. Valóban csak egy éve triálozol? SZH: Korábban is érdekelt ez a sportág, de nem volt hozzá anyagi hátterem. Ez eleve rendkívül drága technikai sport, és állandó költségekkel jár: folyamatosan mennek tönkre az alkatrészek. Mivel a kerékpárod teljesen csupasz, még ülése sincs, azt hihetnénk, nem is oly drága. SZH: Ránézésre egyszerû a szerkezet, de a legegyszerûbb része is igen bonyolult, és minden darabjával rengeteg probléma lehet idôvel. Ha viszont összeállt, akkor nagyon jó. Mennyit kell beruháznia, aki kedvet kap? SZH: Az alapokat, az egyensúlyozást, egy helyben állást utcai kerékpárral is el lehet kezdeni, nem lesz tôle semmi baja. Egy kezdô bringa viszont, amivel már trükközni is tudsz, minimum 100 ezer forint. Az enyém a többszörösét éri. Melyik a legdrágább alkatrész? SZH: Bármelyik darab... A fôbb alkatrészek több tízezer forintba is kerülhetnek. Hol lehet ilyesmit beszerezni? SZH: Szinte mindent külföldön kell felhajtani. Megvehetem persze alig használtan másoktól, vagy meg lehet rendelni. Magányos sport ez vagy közösségekben szoktak hódolni neki? SZH: Elég nagy közössége van, de maga a sport egyéni. A pályán magunk vagyunk. Több természetes és mesterséges pályát állítanak fel, és az gyôz, aki a legkevesebb hibával, lábletétellel teljesíti. De amikor a triálosok edzenek, általában nagyobb csoportokban teszik. Vettél már részt versenyen? SZH: Még nem volt rá alkalmam, talán idén sikerül. Hol lehet Maglódon gyakorolni? SZH: Szerencsére ez nagyon egyszerû, mert jó, ha van külön pálya is, de nem szükséges: szinte bárhol gyakorolhatok. A legegyszerûbb akadály is kitûnôen megteszi. A Nagyhíd mögé egy görkorcsolya- és gördeszka-pályát terveznek, ez jó lehet a triálhoz is? SZH: Biztosan. Triálpályát már minimális összegbôl is lehet építeni. Sajnos egyelôre csak a városban gyakorolhatok, és nem mindenki örül ennek. Fôleg a boltok elôtt. A gyakorlatok nem ütköznek a KRESZ-be? SZH: Nehéz kérdés. Egyes rendôrök szerint ez nem is kerékpár, hanem sporteszköz, ezért nem közlekedhetnék vele. Pedig sokkal erôsebbek például a fékek, ezért biztonságosabb, mint a legtöbb bringa. A jelenleg beszerezhetô legerôsebb fékek vannak rajta: hamarabb meg tudok állni, jobban kanyarodik. Viszont olyan alapvetô részek hiányoznak, mint a nyereg, csengô, lámpa, prizmák BK: Nekem is ezért kellett utólag felszerelni ezeket. Viszont még nem igazoltattak soha. SZH: Engem már meg is büntettek ezért. Reggelente furcsa, óriáskerekû alkalmatosságán teker a városban; ha szerencsénk van, kiskalapban, hózentrágeres térdnadrágban látjuk az idôsebb urat: Bene Károlyt. Az Ön kerékpáros karrierje hol, hogyan kezdôdött? BK: 40 éven keresztül mindenhová autóval jártam. Amikor 4 éve nyugdíjas, ráérôs lettem, elhatároztam, hogy kerékpározni fogok. Ez a gyönyörû, régi velocipéd nem gyermekkori álom?! BK: 61 évesen kezdtem! Egyszerûen biciklizni akartam, és amikor egyszer láttam az interneten egykerekûket, azt mondtam, nekem ilyen kell. Rögtön meg is rendeltem. Pár nap múlva meghozta a posta. A teraszon és az elôszobában megpróbáltam felülni rá. Másfél hónap után kimerészkedtem az utcára is. Aztán két éve láttam a híradóban, hogy a Tisza mellett végigment egy szintén nem fiatal férfi egy ilyen régi forma biciklivel. Több falu lakói kísérték, polgármesterek üdvözölték. Nekem ilyen bicikli is kellett! Nagy nehezen találtam egy gyártót. Akkor ez nem eredeti, régi jármû? BK: Nem, bár maga a történet több mint 200 évre nyúlik vissza. Egy francia gróf a XIX. század elején nagyon szeretett vadászni, de utált a földutakon gyalogolni. A lovas kocsik mintájára egy bognárral vékony fakerekeket készíttetett. Azokra vázat és egyfajta fogantyút szereltek, ami még nem hasonlított a mai kormányra. A gróf még futott a szerkezet mellett, innen ered a neve. Latinul gyors lábat jelent a velocipéd. Sok újítás után aztán a Párizsi Világkiállításon már egy teljesen az enyémhez hasonló típust mutattak be (persze karbidlámpa, csengô nélkül, és a táskát is egy bôrdíszmûvessel terveztettem). Az én bringám tehát korhû másolat, de még csak két éves. Ez sem olcsó, több száz ezer forintba került, de akinek komoly hobbija van, az nem az árat nézi Láttam én már 2 millióért is bringát Gyömrôn, de az sem tudott gyorsabban menni. Maglódon vajon mi kell ahhoz, hogy a gyömrôihez legalább nyomokban hasonló kerékpáros élet folyjék? SZH: Egyszerûen csak többen bringáznak ott sport-szerûen. Maglódon is járnak a boltba annyian kerékpárral, de hogy ugrálni vagy versenyezni kezdjenek, az nem jut senki eszébe. Gyömrôn viszont ez hamar megragadta a fiatalokat, és nagy kultusza lett, különösen a BMX-nek. Az önkormányzattól megkapták a tó mögötti részt, ahol a kerékpárosok földugratókból álló pályát készítettek. A saját pálya segítette, hogy viszonylag gyorsan elég magas színvonalra jussanak ebben a sportban. Maglódon is hasonló motivációkra volna szükség. Mit gondol, Hunor megfelelô példa lehet a fiatalok elôtt? BK: Mindenképpen. De a felnôtteknek is kell példa. Én korábban soha nem bicikliztem, ám idôsödve a lábunk kezd el elôször tönkre menni, és erre éppen a kerékpározás ad megfelelô kezelést. Én ma is tekertem 8 km-t, és minden nap, amikor az idôjárás megengedi (kora reggel, amikor még nincs akkora autós forgalom). Nagyon szívesen elmondom mindenkinek a kerékpározás történetét, és jártam már bemutatón a nyaralói óvodában is. A gyerekek a legfogékonyabbak, ott kell elkezdeni megváltoztatni a mostani mentalitást. Mert az autók már rég mennek a levesbe, amikor a biciklim még mindig gurulni fog. Az igazi érték pedig az egészségünk: érezzük jól magunkat a bôrünkben!

16 Vincze László, a Maglódi TC 77 kg-os versenyzôje 110 kg szakítással, 150 kg lökéssel elsô lett a Junior Országos Bajnokság felnôtt korcsoportjában; töretlen a súlyemelô szakosztály fejlôdése is városunkban. (Fotó: Maglódi TC) A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége meghívására Hosszú Tibor iskolaigazgató, a Kulturális, Oktatási és Ifjúsági Bizottságának elnöke elôadást tartott Galántán a kompetencia alapú oktatásról. (Fotó: Radosza Sándor) György Viktória, a Sziluett Mazsorett versenyzôje a Magyar Twirling Szövetség évi bajnoka Freestyle Kadet egyéni kategóriában; korábban sikeres országos versenyt rendezett a csapat Maglódon is A 4 éve az iskola mellett felállított országzászló diákokat és idôsebbeket egyaránt arra figyelmeztet, hogy csak az egység emelheti vissza nemzetünket kiérdemelt helyére, mondta Tabányi Pál polgármester a június 4-i Nemzeti gyásznapon. Boldizsár Ildikó mesekutatót (jobbra) köszönti elôadása után Kovács Zoltánné Majorosi Andrea, a 2. Mesés Családi Nap egyik fô szervezôje (Családsegítô és Gyermekjóléti Szolgálat); mintegy 50 mesét elevenítettek meg a gyermekeknek a patakparti Mesefaluban A Roszicska Egyesület I. Görhönyfesztiválja szervesen illeszkedett a maglódi tradicionális gasztronómiai rendezvények sorába.

Napirend: Előadó: Napirend után: Polgármesteri tájékoztató. Napirend előtt:

Napirend: Előadó: Napirend után: Polgármesteri tájékoztató. Napirend előtt: JEGYZŐKÖNYV készült Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 18-án megtartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal földszinti tárgyaló terme, 2234. Maglód, Fő u. 12. Jelen

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Csanádapáca Képviselő-testülete../2011. sz. jkv. J e g y z ő k ö n y v Készült a Csanádapáca Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2011. szeptember hó 15. napján, 14 órakor tartott rendkívüli-testületi

Részletesebben

H Í R L E V É L ÓBAROK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA 2009. SZEPTEMBER 15.

H Í R L E V É L ÓBAROK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK HIVATALOS LAPJA 2009. SZEPTEMBER 15. H Í R L E V É L 2009. SZEPTEMBER 15. DÖNTÉSEKRŐL RÖVIDEN: Döntött a Képviselő-testület arról, hogy Óbarok Község kilép a Móri Kistérséggel közösen működtetett, egyes honvédelmi tárgyú feladatok végzésére

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-Testülete 5662 Csanádapáca, Szent Gellért út 31. 8/2013 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. március 13-án

Részletesebben

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T EDELÉNY VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. április 11-én a Művelődési Központban (Edelény, Borsodi út 9.) megtartott rendkívüli nyílt ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata

Részletesebben

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 22-én megtartott soros nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 22-én megtartott soros nyílt üléséről készült jegyzőkönyv Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 22-én megtartott soros nyílt üléséről készült jegyzőkönyv T a r t a l o m : Jegyzőkönyv Jelenléti ív Mellékletek Határozat száma 58/2015.(VI.03.)

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2008. május 28-án megtartott ülésének

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2008. május 28-án megtartott ülésének EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2008. május 28-án megtartott ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Javaslat az önkormányzat 2008. évi költségvetéséről

Részletesebben

2. Balatonrendes Önkormányzat 2012. évi költségvetés I. fordulójának tárgyalása.

2. Balatonrendes Önkormányzat 2012. évi költségvetés I. fordulójának tárgyalása. 1 BALATONRENDES KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 8255 Balatonrendes, Fő u. 1. Ikt.szám: B- 29-2 /2012. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Balatonrendes Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. január

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. május 3-án megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. május 3-án megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Nagykáta Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2012. május 3-án megtartott üléséről. Az ülés helye: Városi Könyvtár Vadász utcai rendezvényterme (Dózsa György út 15/a)

Részletesebben

10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve

10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve 10/2011. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. szeptember 28- án megtartott rendes ülésének jegyzőkönyve J e g y z ő k ö n y v Készült Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Rákosmentét építjük!

Rákosmentét építjük! Az összefogás visz elôre INTERJÚ RIZ LEVENTE POLGÁRMESTERREL Riz Levente: Folytatjuk a fejlesztéseket! Nyolc éve vezeti Rákosmente önkormányzatát. Hogy tudná röviden összegezni ezt a nyolc évet? Számomra

Részletesebben

oral history Változatok az identitásra SÁRAI SZABÓ KATALIN

oral history Változatok az identitásra SÁRAI SZABÓ KATALIN oral history 186 [ ] SÁRAI SZABÓ KATALIN Változatok az identitásra Az utóbbi években Magyarországon is egyre több kutató fordul a nôtörténet (gender) felé, és szaporodik az egyes nôi csoportok vizsgálatával

Részletesebben

L. Ritók Nóra A nyomorszéle-blog

L. Ritók Nóra A nyomorszéle-blog Közös terek média mindenkinek Egyenlő Bánásmód Hatóság 4. workshop L. Ritók Nóra A nyomorszéle-blog 1.) A kezdetekről: Eszembe sem jutott volna blogot írni. Rendszeresen publikáltam különféle oktatási

Részletesebben

KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13. napján megtartott nyilvános, rendes üléséről.

KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13. napján megtartott nyilvános, rendes üléséről. BADACSONYTÖRDEMIC KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE Szám: 19/2012 J E G Y Z Ő K Ö N Y V KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. szeptember 13. napján megtartott

Részletesebben

KÜLÖNSZÁM! B E S Z Á M O L Ó. Nyírlugos Város Önkormányzata 2006 2010. évi tevékenységéről KÜLÖNSZÁM!

KÜLÖNSZÁM! B E S Z Á M O L Ó. Nyírlugos Város Önkormányzata 2006 2010. évi tevékenységéről KÜLÖNSZÁM! A NYÍRLUGOSI ÖNKORMÁNYZAT LAPJA KÜLÖNSZÁM 2010. szeptember B E S Z Á M O L Ó Nyírlugos Város Önkormányzata 2006 2010. évi tevékenységéről Ismét eltelt négy év. Az 1990. szeptember 30-i első szabad önkormányzati

Részletesebben

tovább örökítő város legyen!

tovább örökítő város legyen! K Ö R M E N D I F Ó R U M 3 tovább örökítő város legyen! kampányról, tervekről, a város jövőjéről hogy milyen szakokra lenne még szükség a mezőgazdasági képzések mellett, így például a fémipari szakmák

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Önkormányzat Kapolcs. Száma: 94-15/2010.

JEGYZŐKÖNYV. Önkormányzat Kapolcs. Száma: 94-15/2010. Önkormányzat Kapolcs Száma: 94-15/2010. JEGYZŐKÖNYV Készült: Kapolcs község Önkormányzata Képviselőtestülete 2010. november 24-én 16.00 órai kezdettel megtartott üléséről. Az ülés helye: Polgármesteri

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Pitvaros Község Önkormányzati Képviselőtestületének 2011. április 14. napján megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Radó Tibor polgármester Anderkó Attila alpolgármester

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Petőfiszállás Községi Önkormányzati Képviselő-testületének 2012. január 25-én a Művelődési ház Könyvtártermében megtartott üléséről. Jelen vannak: ( A jelenléti ív a jegyzőkönyv

Részletesebben

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével Nekem ez az életem Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével A patika igényesen felújított, orvosi rendelôknek is helyet adó épületben található a kisváros egyik terének sarkán. A

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Készült: 2011. július 6-án, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről

Jegyzőkönyv. Készült: 2011. július 6-án, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről Jegyzőkönyv Készült: 2011. július 6-án, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről Az ülés helye: Megyeháza II. emeleti Barkóczy terme Eger, Kossuth Lajos utca 9. Jelen voltak: Bolyki András, Bossányi László, Dr.

Részletesebben

Kézipatika. az ország tetején. Beszélgetés Zorkóczy Ferenc háziorvossal, a mátraszentimrei kézigyógyszertár kezelôjével.

Kézipatika. az ország tetején. Beszélgetés Zorkóczy Ferenc háziorvossal, a mátraszentimrei kézigyógyszertár kezelôjével. Kézipatika az ország tetején Mátraszentimre Magyarország legmagasabban átlagosan 800 méteren fekvô önálló települése. Hivatalosan még öt települést foglal magában: Mátraszentistvánt és Mátraszentlászlót,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ceglédberceli Német Kisebbségi Önkormányzat 2009. október 8-i üléséről 27-29/2009. (10. 19.) sz. határozat 1 Készült: A Ceglédberceli Német Kisebbségi Önkormányzat 2009. október 8-i

Részletesebben

18/2010. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. november 24-én megtartott ülésének jegyzőkönyve

18/2010. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. november 24-én megtartott ülésének jegyzőkönyve 18/2010. Endrefalva Község Önkormányzata Képviselőtestületének 2010. november 24-én megtartott ülésének jegyzőkönyve J e g y z ő k ö n y v Készült Endrefalva Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november

Részletesebben

J E GYZŐ KÖNYV. Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28-ai munkaterv szerinti nyílt üléséről

J E GYZŐ KÖNYV. Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28-ai munkaterv szerinti nyílt üléséről Polgármesteri Hivatal Oroszlány 5/2015. KTÜ J E GYZŐ KÖNYV Készült: Az ülés helye: Jelen vannak: Távol van: Meghívottak: Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 28-ai munkaterv

Részletesebben

J E GYZŐ KÖNYV. Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 25-ei munkaterv szerinti nyílt üléséről

J E GYZŐ KÖNYV. Oroszlány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 25-ei munkaterv szerinti nyílt üléséről Polgármesteri Hivatal Oroszlány 5/2014. KTÜ J E GYZŐ KÖNYV Készült: Az ülés helye: Jelen vannak: Távol van: Meghívottak: 2014. március 25-ei munkaterv szerinti nyílt üléséről Polgármesteri Hivatal I. emeleti

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselőtestületének. 2007. május 07-én megtartott üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselőtestületének. 2007. május 07-én megtartott üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2007. május 07-én megtartott üléséről 1 - 2 - Készült: Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2007. május 07-én

Részletesebben

A csehszlovák magyar lakosságcsere népességföldrajzi vonatkozásai a dél-alföldi régióban

A csehszlovák magyar lakosságcsere népességföldrajzi vonatkozásai a dél-alföldi régióban A csehszlovák magyar lakosságcsere népességföldrajzi vonatkozásai a dél-alföldi régióban írta Kugler József A második világháború az európai országok többségétôl nemcsak súlyos véráldozatokat követelt,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szám: 1-19/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. augusztus 22-én megtartott rendkívüli üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Tengelic Község Önkormányzata

Részletesebben

ÍGY VÁLASZTOTTUNK. keményen számon kérjük az adóelkerülést. A célunk az, hogy többen fizessünk, és kevesebbet.

ÍGY VÁLASZTOTTUNK. keményen számon kérjük az adóelkerülést. A célunk az, hogy többen fizessünk, és kevesebbet. ÍGY VÁLASZTOTTUNK Az igazi munka csak most kezdõdik! Tervek és lehetõségek az országgyûlési választás után A választókerületünkben élõk Sági Istvánt, városunk képviselõ-testülete pénzügyi és városfejlesztési

Részletesebben

Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület. 2015. február 24-én megtartott nyílt ülésének. Jegyzőkönyve

Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület. 2015. február 24-én megtartott nyílt ülésének. Jegyzőkönyve 225-5/2015. Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testület 2015. február 24-én megtartott nyílt ülésének Jegyzőkönyve Nagyrév Község Önkormányzat Képviselő-testületének 115/2015.(II.24.) számú határozata

Részletesebben

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA A TARTALOMBÓL. XIII. évf. 11. szám 2004. november. Önkormányzati hírek. Népszavazás.

PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA A TARTALOMBÓL. XIII. évf. 11. szám 2004. november. Önkormányzati hírek. Népszavazás. PÁTYI KURÍR PÁTY KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA PÁTY XIII. évf. 11. szám 2004. november A TARTALOMBÓL Önkormányzati hírek Népszavazás Talentis sajtó Mûvelõdési ház mûsora Keksz helyett Egyházi hírek Anyakönyv

Részletesebben

EGYEK NAGYKÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE SZOCIÁLIS, EGÉSZSÉGÜGYI ÉS GYERMEKVÉDELMI BIZOTTSÁGÁNAK JEGYZŐKÖNYVE A 2011. FEBRUÁR 14.-ÉN TARTOTT ÜLÉSÉRŐL

EGYEK NAGYKÖZSÉG KÉPVISELŐ-TESTÜLETE SZOCIÁLIS, EGÉSZSÉGÜGYI ÉS GYERMEKVÉDELMI BIZOTTSÁGÁNAK JEGYZŐKÖNYVE A 2011. FEBRUÁR 14.-ÉN TARTOTT ÜLÉSÉRŐL 3/2011 J E G Y Z Ő K Ö N Y V TERKA Készült: Egyek Nagyközség Polgármesteri Hivatalának hivatalos helységében 2011. február 14.-én a NYÍLT ülésén. Jelen vannak: A csatolt jelenléti ív szerint NAPIRENDEK:

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v J e g y z ı k ö n y v Készült 2006. augusztus 21-én, 17.00 órakor a Polgármesteri Hivatal tanácstermében, Pilis Város Önkormányzatának Európai Uniós, Regionális, Kommunikációs és Közbiztonsági Bizottságának

Részletesebben

18. sz. JEGYZŐKÖNYV. 140/2013.(X.10.) számú határozat Jegyzőkönyvvezető személyének elfogadásáról

18. sz. JEGYZŐKÖNYV. 140/2013.(X.10.) számú határozat Jegyzőkönyvvezető személyének elfogadásáról 18. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Tiszagyenda Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. október 10. napján megtartott soron kívüli testületi ülésének jegyzőkönyvéből... HATÁROZATOK MUTATÓJA 140/2013.(X.10.)

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült: A Szent István Közösségi Házban 2014. december hó 11-én 17 00 órakor a szászvári vállalkozókkal tartott kötetlen vitafórumról. Köszönöm, hogy elfogadták a meghívást és megjelentek.

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V POLGÁRMESTERI HIVATAL PÁLMONOSTORA Szám: 30-9/2010. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Pálmonostora Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében 2010. szeptember 15.-én 15.00 órai kezdettel megtartott nyílt testületi

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének rendes testületi ülésén, 2009. szeptember 14-én a Polgármesteri Hivatal A épületi tanácskozó termében. Jelen vannak: Gyenes

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Pénzügyi Bizottsági és Ügyrendi, Jogi és Közbiztonsági Bizottsági ülés. 2013. o k t ó b e r 7.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Pénzügyi Bizottsági és Ügyrendi, Jogi és Közbiztonsági Bizottsági ülés. 2013. o k t ó b e r 7. Veresegyház Város Önkormányzata J E G Y Z Ő K Ö N Y V Pénzügyi Bizottsági és Ügyrendi, Jogi és Közbiztonsági Bizottsági ülés 2013. o k t ó b e r 7. Készült: Veresegyház Város Polgármesteri Hivatal 111.

Részletesebben

Dr. Kovács Kázmér (a Magyar Ügyvédi Kamara elnökhelyettese): Jogegység ügyvéd szemmel

Dr. Kovács Kázmér (a Magyar Ügyvédi Kamara elnökhelyettese): Jogegység ügyvéd szemmel Dr. Kovács Kázmér (a Magyar Ügyvédi Kamara elnökhelyettese): Jogegység ügyvéd szemmel A Kaposvári Tavaszi Fesztivál kulturális rendezvényei sorában most már hagyományszerûen szervezett kétnapos Jogi beszélgetések

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Jegyzőkönyv hitelesítő: Bárkai Jánosné és Göblyös Gáborné képviselők

JEGYZŐKÖNYV. Jegyzőkönyv hitelesítő: Bárkai Jánosné és Göblyös Gáborné képviselők JEGYZŐKÖNYV Készült: a 2009. február 11-én megtartott képviselő-testületi ülésről. Ülés helye: Polgármesteri Hivatal Nagyterem Jelen vannak: polgármester Bárkai Jánosné Göblyös Gáborné Gyói Gábor Harmatos

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 28-án 16,00 órai kezdettel megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 28-án 16,00 órai kezdettel megtartott üléséről. Szám: 14/2011. Ö.ü. Készült: 5 példányban J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Balatonkenese Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2011. április 28-án 16,00 órai kezdettel megtartott üléséről.

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült az Ecser Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 9-én 18.09 órai kezdettel megtartott soros üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült az Ecser Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 9-én 18.09 órai kezdettel megtartott soros üléséről. 1 JEGYZŐKÖNYV Készült az Ecser Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. március 9-én 18.09 órai kezdettel megtartott soros üléséről. Ülés helye: Rábai Miklós Művelődési Ház házasságkötő terme

Részletesebben

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester. Suga László alpolgármester Csorba Tibor képviselõ. Mertusné Varga Katalin képviselõ

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester. Suga László alpolgármester Csorba Tibor képviselõ. Mertusné Varga Katalin képviselõ J E G Y Z Õ K Ö N Y V Készült: Szuhakálló Községi Önkormányzat Képviselõ-testületének 2010. január 28-án 14.00 órai kezdettel megtartott nyílt ülésérõl. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácsterme

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Psz/59/24/2014.ny.

JEGYZŐKÖNYV. Psz/59/24/2014.ny. Psz/59/24/2014.ny. JEGYZŐKÖNYV a Pusztaszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 18-án megtartott rendes, nyilvános üléséről 99/2014. (XII.18.) sz. Képviselőtestületi Határozat

Részletesebben

Nem nézték jó szemmel, amikor bébiszittert fogadtam a gyerekek mellé 2015. December 08.

Nem nézték jó szemmel, amikor bébiszittert fogadtam a gyerekek mellé 2015. December 08. Nem nézték jó szemmel, amikor bébiszittert fogadtam a gyerekek mellé 2015. December 08. A hagyományos cigány családból származó diplomás roma nõk komoly választások elé állnak életükben, ha meg szeretnének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Mende Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2012. június 25.-én 18 órakor megtartott üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Mende Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2012. június 25.-én 18 órakor megtartott üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Mende Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 2012. június 25.-én 18 órakor megtartott üléséről. Az ülés helye: Községháza tanácskozó terme, Fő utca 14. Jelen vannak:

Részletesebben

E G Y Z Ő K Ö N Y V E 2009. 11/2009. (IV. 21.) 12/2009. (IV. 21.) 13/2009. (IV.

E G Y Z Ő K Ö N Y V E 2009. 11/2009. (IV. 21.) 12/2009. (IV. 21.) 13/2009. (IV. OKTATÁSI, KULTURÁLIS ÉS SPORTBIZOTTSÁG 2009. április 21-ei ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E 11/2009. (IV. 21.) bizottsági határozat arról, hogy a bizottság az Egyesített Óvodai Intézmény nevelőmunkájáról

Részletesebben

Jegyzőkönyv. 1. Hazai és EU-s források terhére kiírt pályázatok benyújtásával kapcsolatos döntéshez javaslattétel. Előadó: Pap Tibor polgármester

Jegyzőkönyv. 1. Hazai és EU-s források terhére kiírt pályázatok benyújtásával kapcsolatos döntéshez javaslattétel. Előadó: Pap Tibor polgármester I-1/3-9/2009.ikt.sz. Jegyzőkönyv Készült: Dévaványa Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalában 2009. május 25-én megtartott Pénzügyi- Ellenőrző- Önkormányzati Vagyonkezelő Bizottság nyílt ülésén. Jelen

Részletesebben

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

Helyi emberek kellenek a vezetésbe Varga László Helyi emberek kellenek a vezetésbe Ön szerint minek köszönhető, hogy az hetvenes-nyolvanas években egy sokszínű és pezsgő kulturális élet tudott létrejönni Kecskeméten? Milyen szerepe volt

Részletesebben

Cigánypénzek, káoszprojektek 2011. March 05.

Cigánypénzek, káoszprojektek 2011. March 05. Cigánypénzek, káoszprojektek 2011. March 05. Nem lehet pontosan tudni, hogy a rendszerváltás óta mennyit költöttek a kormányok összesen a roma integrációra. Ennek oka, hogy rengeteg foglalkoztatási és

Részletesebben

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 2012. július 31-én 8,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli ülésérıl

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 2012. július 31-én 8,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli ülésérıl VESZPRÉM MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZGYŐLÉSE Szám: KOZP/4-7/2012. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült: Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének 2012. július 31-én 8,00 órai kezdettel

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 19-én megtartott üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 19-én megtartott üléséről JEGYZŐKÖNYV Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. június 19-én megtartott üléséről Határozat Tárgya: száma: 70/2013. (VI.19.) Beszámoló a Batthyány József Általános Iskola 2012/2013-as

Részletesebben

Konfrontációs levelek

Konfrontációs levelek Konfrontációs levelek Írta: Negyedik bővített változat 2016 Tartalomjegyzék Bevezetés 8. 1. Tisztelt Szerkesztőség! (2014.10.13) 8. 2. Nyílt levél a magyar titkosszolgálatok állományához! (2015.09.08)

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Városfejlesztési Bizottsága 2013. január 21-én tartott nyilvános üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Városfejlesztési Bizottsága 2013. január 21-én tartott nyilvános üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Városfejlesztési Bizottsága 2013. január 21-én tartott nyilvános üléséről. Helye: Polgármesteri Hivatal III. tárgyaló Jelen vannak: Dr. Ferenczi Attila bizottsági elnök Tímár Ella

Részletesebben

Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 6. számú JEGYZŐKÖNYV

Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testületének. 6. számú JEGYZŐKÖNYV 6. számú JEGYZŐKÖNYV Készült: 2013. február 22. napján 16 órai kezdettel megtartott Képviselő- testületi ülésen. Jelen vannak: Mezőfi Zoltán polgármester Dr. Katona Ernő alpolgármester Dr. Szájbely Ernő

Részletesebben

Rendkívüli Képviselı-testületi ülés jegyzıkönyve 2013. április 18.

Rendkívüli Képviselı-testületi ülés jegyzıkönyve 2013. április 18. Lajosmizse Város Önkormányzata Iktsz: I/394/9/2013. Rendkívüli Képviselı-testületi ülés jegyzıkönyve 2013. április 18. Az ülésen hozott határozatok száma és tárgya: 50/2013. (IV. 18.) ÖH. Lajosmizse Város

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Leiter Katalin, Emődi Sándor osztályvezetők, Balmazújvárosi Városgazdálkodási Nonprofit Közhasznú Kft. részéről:

Jegyzőkönyv. Leiter Katalin, Emődi Sándor osztályvezetők, Balmazújvárosi Városgazdálkodási Nonprofit Közhasznú Kft. részéről: Jegyzőkönyv Készült: A Polgármesteri Hivatal Tanácskozótermében Balmazújváros Város Önkormányzat Pénzügyi, Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Bizottságának 2012. május 21-i nyílt üléséről. Jelen vannak:

Részletesebben

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3.

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3. SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA GAZDASÁGI, VÁROSFEJLESZTÉSI ÉS KÖZBESZERZÉSI BIZOTTSÁGA 9600 SÁRVÁR,VÁRKERÜLET 2-3. M E G H Í V Ó Sárvár város Önkormányzatának Gazdasági, Városfejlesztési és Közbeszerzési Bizottsága

Részletesebben

J e g y z ı k ö n y v

J e g y z ı k ö n y v Sárospatak Város Önkormányzat Képviselı-testülete 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-250 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 13.236-2/2011. J e g y z ı k ö n y v Készült: Sárospatak

Részletesebben

A jegyzőkönyv eredeti példánya a Polgármesteri Hivatalban tekinthető meg!

A jegyzőkönyv eredeti példánya a Polgármesteri Hivatalban tekinthető meg! A jegyzőkönyv eredeti példánya a Polgármesteri Hivatalban tekinthető meg! Balkány Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2010. december 21-én megtartott ülésének: a.) Tárgysorozata b.) Jegyzőkönyve

Részletesebben

Ők ugyanis a sérült gyerekük mellett óvodát működtetnek szintén sérült gyerekek részére.

Ők ugyanis a sérült gyerekük mellett óvodát működtetnek szintén sérült gyerekek részére. Idegesített, hogy nem tudják diagnosztizálni. Hát az orvostudomány nem tud semmit?" Egy család, amelynek tagjai megszakadnak a munkában, elviselik az elviselhetetlent, küzdenek a fogyatékkal, és közben

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy termében

JEGYZŐKÖNYV. Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy termében JEGYZŐKÖNYV PÉNZÜGYI ÉS KÖLTSÉGVETÉSI BIZOTTSÁGÁNAK 2016. január 20-án 14,00 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal (Veszprém, Óváros tér 9.) II. emeleti Komjáthy

Részletesebben

DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 80-11/2013/X J E G Y Z Ő K Ö N Y V

DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 80-11/2013/X J E G Y Z Ő K Ö N Y V DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 80-11/2013/X J E G Y Z Ő K Ö N Y V DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. NOVEMBER 18-ÁN MEGTARTOTT KÖZMEGHALLGATÁSRÓL ÉS NYILVÁNOS

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Községi Önkormányzat Képviselő-testülete Nádasd 22-32/2013. szám J E G Y Z Ő K Ö N Y V mely készült Nádasd Községi Önkormányzat Képviselő-testülete által 2013. november 21-én (csütörtökön) 17 órakor a

Részletesebben

Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól

Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól Galambos Gábor, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolai Kar főigazgatója (2001 March 01, Thursday) - Munkatársunktól Amióta én vagyok a fõigazgató, kell, hogy látsszon az, hogy nagyobb rend van. Ez szép lassan

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V 769 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Hatvan Város Önkormányzata Képviselő-testülete Pénzügyi, Gazdasági és Városfejlesztési Bizottsága 2013. november 26-án 9 óra 00 perckor a Hatvani Közös Önkormányzati

Részletesebben

A kultúra menedzselése

A kultúra menedzselése A kultúra menedzselése Beszélgetés Pius Knüsellel Svájcban tavasztól őszig nagy rendezvénysorozaton mutatkozik be a négy visegrádi ország kultúrája. A programot, amely a Centrelyuropdriims összefoglaló

Részletesebben

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2010. október 9-én megtartott rendkívüli ülésének a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ Javaslat a képviselő-testület

Részletesebben

Egy újabb lépés elôre. A Lépj egyet elôre! program az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

Egy újabb lépés elôre. A Lépj egyet elôre! program az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. Egy újabb lépés elôre A Lépj egyet elôre! program az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. Egy újabb lépés elôre 1 A kiadvány az Európai Unió támogatásával,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 26-án 18 órakor megtartott nyílt üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 26-án 18 órakor megtartott nyílt üléséről Decs Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete Decs, Fő utca 23. szám Tel: 74/595-911, Fax: 74/595-910... sz. példány Szám: 404-7/2014. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Decs Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V J E G Y Z Ő K Ö N Y V készült 2015. április 14-én (kedd) 9.00 órakor a Polgármesteri Hivatal nagytermében (1239 Budapest, Grassalkovich út 162.) megtartott nyílt üléséről Jelen vannak: Geiger Ferenc, Weinmann

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. május 22. NAPJÁN MEGTARTOTT 10. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL

JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. május 22. NAPJÁN MEGTARTOTT 10. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL JEGYZŐKÖNYV KISTELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 2013. május 22. NAPJÁN MEGTARTOTT 10. SZÁMÚ NYÍLT ÜLÉSÉRŐL TARTALOMJEGYZÉK a Kistelek Képviselőtestülete 2013. május 22-án tartott nyílt ülésének határozatairól

Részletesebben

A Képviselő-testület 7 egyhangú szavazattal a kiegészítéssel együtt egyetértett a napirendekre tett javaslatokkal az alábbiak szerint:

A Képviselő-testület 7 egyhangú szavazattal a kiegészítéssel együtt egyetértett a napirendekre tett javaslatokkal az alábbiak szerint: J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Cserkeszőlő Község Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. január 29-én megtartott rendkívüli üléséről. Jelen vannak: Szokolai Lajos polgármester dr. Héczei Eszter jegyző

Részletesebben

(16,00 dr. Baricza Sarolta elment,.jámbor Attila visszajött, a létszám 16 fő.)

(16,00 dr. Baricza Sarolta elment,.jámbor Attila visszajött, a létszám 16 fő.) 70 - (16,00 dr. Baricza Sarolta elment,.jámbor Attila visszajött, a létszám 16 fő.) 23.) Fiatalok háza beruházási javaslata (74.) A bizottsági állásfoglalások ismertetését kérem! Fazekas István: A Városrendezési

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Városfejlesztési Bizottsága 2012. május 22-én tartott nyilvános üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Városfejlesztési Bizottsága 2012. május 22-én tartott nyilvános üléséről. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Városfejlesztési Bizottsága 2012. május 22-én tartott nyilvános üléséről. Helye: Polgármesteri Hivatal III. tárgyaló Jelen vannak: Dr. Ferenczi Attila bizottsági elnök Tímár Ella

Részletesebben

Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága

Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága Püspökladány Város Önkormányzatának Városfejlesztési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottsága 2014. május 21-i soron következő ülésének jegyzőkönyve 26/2014. (V. 21.) sz. Városfejlesztési, Környezetvédelmi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Gyányi Irén igazgatási főelőadó. Szociális Földprogram irányító

JEGYZŐKÖNYV. Gyányi Irén igazgatási főelőadó. Szociális Földprogram irányító II-2/455-2/2011. ikt. sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Dévaványa Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalában 2011. március 22-én megtartott Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szociális és Egészségügyi

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Pásztó Városi Önkormányzat képviselő-testülete 2014. április 29-én megtartott üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Pásztó Városi Önkormányzat képviselő-testülete 2014. április 29-én megtartott üléséről. 1 JEGYZŐKÖNYV Készült: Pásztó Városi Önkormányzat képviselő-testülete 2014. április 29-én megtartott üléséről. Ülés helye: Pásztói Polgármesteri Hivatal II. emeleti ülésterme, 3060 Pásztó Kölcsey u. 35.

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v Kiskunmajsa Város Önkormányzat Képviselő-testülete 20/I/2009. J e g y z ő k ö n y v Készült a Kiskunmajsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2009. december 2-án /szerda/ 14 órai kezdettel megtartott

Részletesebben

Tájékoztató a Képviselõ-testület üléseirõl

Tájékoztató a Képviselõ-testület üléseirõl Harminc évvel ezelõtt tért haza történelmünk néma, nagy tanúja, a SZENT KORONA Története keserédes, viszontagságos, fájdalmas történelmi krimibe illõ. Írtak már róla könyveket, tanulmányokat, tudós szakemberek

Részletesebben

Internet: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu IV. évf. 9. sz., 2015. szept.

Internet: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu IV. évf. 9. sz., 2015. szept. ÉRTESÍTŐ Internet: http://bajnok.hu/ertesito E-mail: pista@bajnok.hu IV. évf. 9. sz., 2015. szept. Tartalom Dr. Bajnok István: Az elmúlt 25 év 1 Dr. Bajnok István: Nemzeti dal 3 Szeptember azt iskolai

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV SOROS NYÍLT KISZOMBOR 2015. november 24.

JEGYZŐKÖNYV SOROS NYÍLT KISZOMBOR 2015. november 24. JEGYZŐKÖNYV SOROS NYÍLT KISZOMBOR 2015. november 24. I. JEGYZŐKÖNYV Készült Kiszombor Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 24. napján 9 órai kezdettel megtartott soros nyílt üléséről.

Részletesebben

JEGYZOKONYV. Hozott határozatok: 67/2012. /IV.19./-től 74/2012./IV.19/-ig Hozott rendelet:

JEGYZOKONYV. Hozott határozatok: 67/2012. /IV.19./-től 74/2012./IV.19/-ig Hozott rendelet: JEGYZOKONYV mely készült a Bugyi Nagyközségi Önkormányzat 2012. április 19-i rendkívüli ülésén Hozott határozatok: 67/2012. /IV.19./-től 74/2012./IV.19/-ig Hozott rendelet: 1 JEGYZŐKÖNYV mely készült a

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Jakabszállás Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2008. február 14-én megtartott képviselőtestületi üléséről

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Jakabszállás Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2008. február 14-én megtartott képviselőtestületi üléséről J e g y z ő k ö n y v Készült: Jakabszállás Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 2008. február 14-én megtartott képviselőtestületi üléséről Az ülés helye: Polgármesteri Hivatal tanácskozó terme. Jelen

Részletesebben

BESZÁMOLÓ A NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGI JOGOK ORSZÁGGYÛLÉSI BIZTOSÁNAK TEVÉKENYSÉGÉRÕL 2005. január 1. december 31.

BESZÁMOLÓ A NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGI JOGOK ORSZÁGGYÛLÉSI BIZTOSÁNAK TEVÉKENYSÉGÉRÕL 2005. január 1. december 31. 2005 tord 1-9 fej.qxd 3/12/2006 3:56 PM Page 1 BESZÁMOLÓ A NEMZETI ÉS ETNIKAI KISEBBSÉGI JOGOK ORSZÁGGYÛLÉSI BIZTOSÁNAK TEVÉKENYSÉGÉRÕL 2005. január 1. december 31. 2005 tord 1-9 fej.qxd 3/12/2006 3:56

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. november 27-én megtartott ülésén, a Városháza 18-as sz. helyiségében.

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. november 27-én megtartott ülésén, a Városháza 18-as sz. helyiségében. I-1/17-20/2008.ikt.sz. JEGYZŐKÖNYV Készült: Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. november 27-én megtartott ülésén, a Városháza 18-as sz. helyiségében. Jelen vannak: Pap Tibor polgármester

Részletesebben

JEGYZŐKÖNYV. Községháza tanácskozó terme. igazgatási előadó Tomics Jánosné. pályázó, Diósdról Pradán Ilona

JEGYZŐKÖNYV. Községháza tanácskozó terme. igazgatási előadó Tomics Jánosné. pályázó, Diósdról Pradán Ilona JEGYZŐKÖNYV Készült: Atkár község önkormányzata Képviselőtestületének 2007. szeptember 19-én 15.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Jelen vannak: Távolmaradását bejelentette:

Részletesebben

Határozat száma: Fogorvosi ellátás helyettesítésével Dr. Istók László megbízásáról 2011. évi belső ellenőrzési terv elfogadásáról

Határozat száma: Fogorvosi ellátás helyettesítésével Dr. Istók László megbízásáról 2011. évi belső ellenőrzési terv elfogadásáról 91-16/2010. Jegyzőkönyv Készül: Heréd Község Képviselő-testületének 2010. november 9-én 17,30 órakor megtartott rendkívüli üléséről. Határozat száma: 212/2010.(XI.9.) 213/2010.(XI.9.) Tárgy: Fogorvosi

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. 7/2012. (IV. 27.) számú rendelet: 2011. évi zárszámadási rendelet megalkotása.

J e g y z ő k ö n y v. 7/2012. (IV. 27.) számú rendelet: 2011. évi zárszámadási rendelet megalkotása. Vácrátót Község Önkormányzat Képviselő-testülete J e g y z ő k ö n y v Készült: 2012. április 26-án, csütörtökön 17.00 órakor megtartott testületi ülésén. 7/2012. (IV. 27.) számú rendelet: 2011. évi zárszámadási

Részletesebben

Kapuvár Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. október 27-i nyílt ülésének jegyzőkönyvét

Kapuvár Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. október 27-i nyílt ülésének jegyzőkönyvét 2011. október 27-i ülése 317 KAPUVÁR VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 13/2011. T A R T A L M A Z Z A Kapuvár Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. október 27-i nyílt ülésének jegyzőkönyvét

Részletesebben

Szám: 193-14/2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V. Készült Tengelic Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 2010. augusztus 24-én megtartott ülésérıl.

Szám: 193-14/2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V. Készült Tengelic Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 2010. augusztus 24-én megtartott ülésérıl. Szám: 193-14/2010. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült Tengelic Községi Önkormányzat Képviselı-testületének 2010. augusztus 24-én megtartott ülésérıl. J E G Y Z İ K Ö N Y V Készült Tengelic Község Önkormányzat

Részletesebben

http://mszp.hu/calendar

http://mszp.hu/calendar 2012.06.22. péntek A miskolci rendőrség előtt demonstráltak helyi szocialisták Emberközelibb politikát Európában! A költség el van vétve Fenyegető igazságtalanság Széll-el szemben Kaposváron Nagykátán

Részletesebben

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban?

Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? Hogyan néz ki az iskola társadalma 2013-ban? A Jövô diákja Felkelni nehéz dolog, fél hét elôtt sosem sikerül. Az indulásig hátra lévô fél óra arra ugyan elég volna, hogy magamra rángassak valamit, aztán

Részletesebben

Város Képviselő-testület

Város Képviselő-testület Város Képviselő-testület O k t a t á s i B i z o t t s á g 205 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a. Telefon: 06 2 0-74/2,, 42 Fax: 06 2 0-5 E-mail: hivatal@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu EGYSZERŰSÍTETT

Részletesebben

1. Napirend Bánk Tó-Strand fejlesztése; megújítási-fejlesztési tervezés, pályázati lehetőség

1. Napirend Bánk Tó-Strand fejlesztése; megújítási-fejlesztési tervezés, pályázati lehetőség Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 17/2015. JEGYZŐKÖNYVE Készült: 2015. november 3-án 14.00 órai kezdettel megtartott rendkívüli képviselő-testületi ülésről Ülés helye: Bánk Község Önkormányzata,

Részletesebben

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. A l c s ú t d o b o z T e l e p ü l é s. Önkormányzat Képviselő-testületének soros üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. A l c s ú t d o b o z T e l e p ü l é s. Önkormányzat Képviselő-testületének soros üléséről 1 J E G Y Z Ő K Ö N Y V A l c s ú t d o b o z T e l e p ü l é s Önkormányzat Képviselő-testületének soros üléséről Az ülés helye: Az ülés időpontja: az Önkormányzat Polgármesteri irodája Alcsútdoboz, József

Részletesebben

366-367, 370-390/2010. sz. határozat 28-29/2010. sz. rendelet

366-367, 370-390/2010. sz. határozat 28-29/2010. sz. rendelet Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2740. Abony, Kossuth tér 1. 2-55/2010/JT 366-367, 370-390/2010. sz. határozat 28-29/2010. sz. rendelet J E G Y Z Ő K Ö N Y V Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Jegyzőkönyv. A képviselő-testület 10 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat

Jegyzőkönyv. A képviselő-testület 10 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat Jegyzőkönyv Készült: Szegvár Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének Szegvár Nagyközség Polgármesteri Hivatal tanácskozó termében 2009. augusztus 27-én tartott nyílt üléséről. Jelen voltak: Gémes

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v

J e g y z ő k ö n y v J e g y z ő k ö n y v Készült Gomba Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2008. november 13-án 15 órai kezdettel megtartott nyilvános üléséről. Jelen voltak: jelenléti ív alapján Üdvözölte az ülésen

Részletesebben