Dr. SZÁNTÓ IMRE ÁLTALÁNOS ISKOLA KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015. TANÉV

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Dr. SZÁNTÓ IMRE ÁLTALÁNOS ISKOLA KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015. TANÉV"

Átírás

1 Dr. SZÁNTÓ IMRE ÁLTALÁNOS ISKOLA KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015. TANÉV

2 1./ Felvételi lehetőségek Iskolánk felvételi körzete: Alsópáhok és Felsőpáhok községek közigazgatási területei. Amennyiben más, környékbeli településekből jelentkeznek, a szakmai alapdokumentumban meghatározott maximális létszámig intézményünkbe az első évfolyamra felvesszük őket. Az iskola beiratkozási körzetén kívül lakó átvételéről a szülő kérésének, a tanuló előző tanulmányi eredményének, illetve magatartás és szorgalom érdemjegyeinek, valamint az adott évfolyamra járó létszámának figyelembe vételével az iskola igazgatója dönt. 2./ Beiratkozásra meghatározott idő A nemzeti köznevelésről szóló évi CXC. törvény (továbbiakban Nkt.) 50.. (7) bekezdése szerint az iskolába a tanköteles at az első évfolyamra az állami intézményfenntartó központ által meghatározott időszakban kell beíratni. A beiratkozásra meghatározott időt honlapunkon és a helyben szokásos módon tesszük közzé. Az iskolai beiratozás idejéről és a jogorvoslat benyújtásának határidejéről az illetékes kormányhivatal közleményt vagy hirdetményt köteles közzétenni a helyben szokásos módon, a beiratkozás első határnapját megelőzően legalább harminc nappal. Az adott évben tanköteles korba lépő gyermeket a szülő március 1-je és április 30-a között, a kormányhivatal által közzétett időpontban köteles beíratni a lakóhelye szerint illetékes, vagy választott iskola első évfolyamára. 3./A fenntartói értékelések ideje, nyilvános megállapításai vizsgálatok, ellenőrzések ideje, nyilvános megállapításai 4./ Az intézmény nyitva tartásának rendje Az iskola szorgalmi időben reggel 7.00 órától a szervezett foglalkozások befejezéséig, de legalább óráig van nyitva. Az iskola a tanítási szünetekben ügyeleti rend szerint tart nyitva, munkanapokon ig. Az iskolát szombaton, vasárnap és munkaszüneti napokon rendezvények kivételével zárva kell tartani. A szokásos nyitvatartási rendtől való eltérésre eseti kérelmek alapján az igazgató ad engedélyt. Jelentősebb események rendezvények (éves munkaterv szerint: Tanévnyitó ünnepély szeptember 1. Megemlékezés az aradi vértanúkról október 6. Megemlékezés az 1956-os forradalomról és szabadságharcról október 22. Mikulás ünnepség december 5. Karácsonyi ünnepély december 19. Farsang február 13. A kommunista és egyéb diktatúrák áldozatainak emléknapja február 25.

3 Megemlékezés az 1948-as szabadságharcról március 13. Iskolai nyílt nap közötti héten A holokauszt áldozatainak emléknapja április 16. Nyílt nap leendő elsősöknek közötti héten Anyák napja április 30. Erdei iskola a 4. évfolyamosoknak május Gyereknap május 29. A Nemzeti Összetartozás Napja június 4. Ballagás június 13. Tanévzáró ünnepély június 17. Nyári tábor a felső tagozatos nak június vége 5./ Pedagógiai-szakmai ellenőrzés megállapításai 6./ SZMSZ, Házirend Pedagógiai Program Iskolánk honlapján érhető el www. alsopahokiskola.hu 7./ A betöltött munkakörök alapján a pedagógusok iskolai sége, szakképzettsége, hozzárendelve az iskolai tantárgyfelosztáshoz /2015. tanév Tantárgy megnevezése Tantárgyat tanító Ebből iskolai sége pedagógusok száma Főiskola (fő) Egyetem (fő) Alsó tagozat Magyar nyelv és 4 4 irodalom Matematika 4 4 Német nyelv 1 1 Angol nyelv 1 1 Környezetismeret 4 4 Informatika 1 1 Ének-zene 1 1 Rajz 3 3 Technika és életvitel 3 3 Etika 2 2 Testnevelés 4 4 Napközis feladatokat ellátók 4 4

4 Felső tagozat Magyar nyelv és 1 1 irodalom Történelem és 2 2 állampolgári ismeretek Német nyelv 1 1 Angol nyelv 1 1 Matematika 2 2 Informatika 1 1 Természetismeret 1 1 Fizika 1 1 Biológia 1 1 Kémia 1 1 Földünk és 1 1 környezetünk Ének-zene 2 2 (óraadó) Rajz és vizuális kultúra 1 1 (óraadó) Technika és életvitel 1 1 Testnevelés és sport 3 3 Mozgóképkultúra és 1 1 médiaismeret Etika 1 1 Erkölcstan 1 1 Osztályfőnöki 4 4 Szakvizsgával rendelkező pedagógusok száma: 3 fő 8./ A betöltött munkakörök alapján a nevelő-oktató munkát segítők száma, iskolai sége /2014. tanév Feladatkör Létszám Végzettség/szakképzettség Iskolatitkár 1 Közgazdasági szakközépiskola, érettségi, jegyzőkönyv-vezető, gépgyorsíró idegen-nyelvi ágazat Takarítónő 1 8 általános Takarítónő 1 Szakmunkás-bizonyítvány, ruhakészítő, dajka karbantartó 1 Szakmunkás-bizonyítvány, mezőgazdasági gépszerelő, OKJ-s kisteljesítményű kazánfűtő 9./ Az orszá mérés értékelés eredményei Az kompetenciamérés 2003/2004-es tanévtől méri az általános iskolákban a 4., 6. és 8. évfolyamon a szövegértési képességeket és a matematikai eszköztudást. A következő táblázatok tartalmazzák iskolánk eredményeit a 6. és 8. évfolyamokra vonatkozóan 2009-től 2013-ig.

5 kompetenciamérés eredménye /2009. tanév Orsz á (közs é- gek) Iskola a /2010. tanév (közs é- gek) Iskola a /2011. tanév (közs é- gek) MATEMATIKA MATEMATIKA MATEMATIKA 6. osztály 8. osztály SZÖVEGÉRTÉS SZÖVEGÉRTÉS SZÖVEGÉRTÉS 6. osztály 8. osztály kompetencia-mérés eredménye /2012. tanév (községek) Iskola a /2013. tanév (községek) Iskola a MATEMATIKA MATEMATIKA 6. osztály osztály SZÖVEGÉRTÉS SZÖVEGÉRTÉS 6. osztály osztály / A le- és kimaradásával, évfolyamismétlésével kapcsolatos adatok A 2013/2014. iskolánkból távozott 3 tanuló, az iskolába érkezett 4 tanuló (okok: lakóhely-változás).

6 A tanév végén mindegyik tanuló teljesítette a tantárgyi követelményeket, javítóvizsgára nem kellett senkit sem utalni. A 2012/13. iskolánkból távozott 2 tanuló, az iskolába érkezett 1 tanuló (okok: lakóhely-változás). A tanév végén mindegyik tanuló teljesítette a tantárgyi követelményeket, javítóvizsgára nem kellett senkit sem utalni. A 2011/12. iskolánkból távozott 2 tanuló, az iskolába érkezett 3 tanuló (okok: lakóhely-változás). A tanév végén 1 tanuló 1 tantárgyból nem teljesítette a tantárgyi követelményeket, augusztusban sikeres javítóvizsgát tett, évfolyamismétlő nem volt. A 2010/11. iskolánkból nem távozott tanuló, az iskolába érkezett 5 fő. A tanév végén 2 tanuló 2 tantárgyból nem teljesítette a tantárgyi követelményeket, augusztusban sikeres javítóvizsgát tettek, évfolyamismétlő nem volt. 11./ Tanórán kívüli egyéb foglalkozások igénybevételének lehetőségei A érdeklődése, igénye szerint nem kötelező (választható) tanórai foglalkozásokat szervezünk felzárkóztatás, fejlesztés, tehetséggondozás, stb. céljából. A választható tanórai foglalkozásokon a részvétel ugyanúgy kötelező, mint a kötelező foglalkozásokon. A meghirdetett választható tantárgy(ak)ra, egyéb foglalkozásokra a kiskorú tanuló nevében a szülőnek kell írásban jelentkeznie május 31-ig. Az iskola június 13-ig értesíti a tanulót, hogy az érdeklődők száma elérte az egy tanulócsoport létszámát, és így a választható tantárgyra a jelentkezését elfogadta. Az iskolába újonnan beiratkozott tanuló esetében a beiratkozáskor kell nyilatkoznia a választható tantárgy felvételéről. A választható tantárgyat, egyéb foglalkozást tanulócsoport kialakításával tanítjuk. 12./ A hétvégi házi feladatok és iskolai dolgozatok szabályai Az első-negyedik évfolyamon a hétvégére (szombatra, vasárnapra), valamint a tanítási szünetek idejére nem kapnak sem szóbeli, sem írásbeli házi feladatot a következő órára való felkészülésen túl. Az ötödik-nyolcadik évfolyamon a a tanítási szünetek idejére a szokásos (egyik óráról a másikra esedékes) feladatokon túl nem kapnak sem szóbeli, sem írásbeli házi feladatot. A at egyéni választásuk, kérésük alapján szorgalmi feladattal segíthetjük, számukra szorgalmi feladatot javasolhatunk. Az írásbeli beszámoltatások rendje 1-2 óra anyagát számon kérő írásbeli feleletek előzetes bejelentés nélkül bármikor történhetnek. 1 téma lezárását követő témazáró írásbeli számonkérést legalább 1 naptári héttel előre be kell jelenteni. A beszámoltatások korlátai

7 1-2 óra anyagát számon kérő írásbeli feleletek időtartama legfeljebb 45 perc lehet. Témazáró írásbeli számonkérésre egy vagy két összefüggő tanítási óra fordítható. Témazáró írásbeli számonkérésből: - felső tagozaton naponta legfeljebb kettő, - alsó tagozaton naponta legfeljebb egy, - hetente felső tagozaton összesen legfeljebb három, - alsó tagozaton összesen legfeljebb kettő íratható. 13./ Az osztályozó vizsga tantárgyankénti követelményei, tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje Osztályozó vizsgát kell tennie a tanulónak a félévi és a tanév végi osztályzat megállapításához, ha - a tanórai foglalkozásokon való részvétel alól fel volt mentve, - engedély alapján egy vagy több tantárgy tanulmányi követelményének egy vagy az előírtnál rövidebb idő alatt tehet eleget, - ha a tanulónak egy tanítási évben az igazolt és igazolatlan mulasztása együttesen a kétszázötven tanítási órát meghaladja, és a nevelőtestület döntése alapján osztályozó vizsgát tehet, - ha a tanulónak egy tanítási évben az igazolt és igazolatlan mulasztása együttesen egy adott tantárgyból a tanítási órák harminc százalékát meghaladja, és a nevelőtestület döntése alapján osztályozó vizsgát tehet. A 250 óránál többet mulasztott és a magán esetén az osztályozó vizsga tantárgyai a következők: 1. évfolyam: magyar nyelv és irodalom, matematika, 2-4. évfolyam: magyar nyelv és irodalom, matematika, környezetismeret, 5-6. évfolyam: magyar nyelv és irodalom, matematika, történelem, természetismeret, német/angol nyelv évfolyam: magyar nyelv és irodalom, matematika, történelem, fizika, kémia, biológia, földrajz, német/angol nyelv. Pótvizsgát tehet a tanuló, ha valamely vizsgáról neki fel nem róható okból elkésik, távol marad, vagy a megkezdett vizsgáról engedéllyel eltávozik, mielőtt a válaszadást befejezné. Javítóvizsgát tehet a tanuló, ha a tanév végén legfeljebb három tantárgyból elégtelen osztályzatot kapott. Javítóvizsgát a tanuló az iskola igazgatója által meghatározott időpontban, augusztus 15-étől augusztus 31.-ig terjedő időszakban tehet. A különbözeti vizsgák letételére minden a következő alkalmakkor van lehetőség: január közötti munkanapokon, az iskola által megjelölt napon, augusztus közötti munkanapokon, az iskola által megjelölt napon, Más iskolából történő beiratkozás esetén a beiratkozást követő két hónapon belül. A tanulmányok alatti vizsgákat a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet előírásaiban szereplő szabályok szerint kell megszervezni. A vizsgák időpontját, helyét és követelményeit az érintett szüleivel

8 - osztályozó vizsga esetén a vizsgák időpontja előtt legalább két hónappal, - javítóvizsga esetén a tanév végén (bizonyítványosztáskor) közölni kell. A tanulmányok alatti vizsgákon az alábbi tantárgyakból kell írásbeli, szóbeli vagy gyakorlati vizsgarészeket tenniük a nak: TANTÁRGY ÍRÁSBELI SZÓBELI VIZSGA ALSÓ TAGOZAT Magyar nyelv ÍRÁSBELI SZÓBELI Magyar irodalom ÍRÁSBELI SZÓBELI Angol/német nyelv ÍRÁSBELI SZÓBELI Matematika ÍRÁSBELI SZÓBELI Erkölcstan SZÓBELI Környezetismeret ÍRÁSBELI SZÓBELI Ének-zene SZÓBELI Vizuális kultúra Informatika Életvitel és gyakorlat Testnevelés és sport FELSŐ TAGOZAT Magyar nyelv ÍRÁSBELI SZÓBELI Magyar irodalom ÍRÁSBELI SZÓBELI Angol/német nyelv ÍRÁSBELI SZÓBELI Matematika ÍRÁSBELI SZÓBELI Erkölcstan ÍRÁSBELI SZÓBELI Történelem SZÓBELI Természetismeret ÍRÁSBELI SZÓBELI Fizika ÍRÁSBELI SZÓBELI Kémia ÍRÁSBELI SZÓBELI Biológia ÍRÁSBELI SZÓBELI Földrajz ÍRÁSBELI SZÓBELI Ének-zene ÍRÁSBELI SZÓBELI Hon- és népismeret SZÓBELI Vizuális kultúra Informatika SZÓBELI Technika, életvitel és gyakorlat Testnevelés és sport 14./ Az iskolai osztályok szám, osztályonkénti tanulói létszámok Osztály Létszám október 13. SNI BTMN Számított létszám

9 Alsó összesen: Felső összesen: Iskola összesen: / Továbbtanulási mutatók Megnevezés 2008/ / / / / /2014. Tovább Gimnáziumban Szakközépiskolában Szakképző iskolában száma aránya száma aránya száma aránya Tovább száma összesen (fő) 6 40 % 7 47 % 2 13 % % % 2 9 % % 4 19 % 6 29% % 4 21 % 6 32 % % 4 21 % 7 37 % % 9 58 % 1 8 % 12 Alsópáhok, szeptember 1. Tamás Gyuláné igazgató

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016. TANÉV

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016. TANÉV KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016. TANÉV Jogszabályi alapja 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelet 23. (1) bekezdés. Az iskola neve: Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskola Az iskola címe: 8300

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Baracskai Kozma Ferenc Általános Iskola 2471 Baracska, Templom u. 19. OM: 030166 2015-2016-os tanév Készítette: Kárpáthegyi Józsefné 1. A pedagógusok iskolai végzettsége - szakképzettsége

Részletesebben

1. Felvételi lehetőség

1. Felvételi lehetőség 1. Felvételi lehetőség Az iskolaváltás valamint a tanuló átvételének szabályai Az iskola beiratkozási körzetén kívül lakó tanulók felvételénél- az 1. évfolyamot kivéve- az alábbi szempontokat vesszük figyelembe:

Részletesebben

Tanulmányok alatti vizsgák vizsgaszabályzata

Tanulmányok alatti vizsgák vizsgaszabályzata 5000 Szolnok, Templom út 6., Tel.: 56 / 5110-050, Fa: 56 / 511-056, e-mail: belvarosi.iskola@upcmail.hu Tanulmányok alatti vizsgák vizsgaszabályzata A vizsgaszabályzat célja, hatálya A vizsgaszabályzat

Részletesebben

Intézményi közzétételi lista

Intézményi közzétételi lista Ábrányi Emil Általános Iskola Nyírábrány OM 031162 Intézményi közzétételi lista 2014. 1. Felvételi lehetőségekről szóló tájékoztatás Az Ábrányi Emil Általános Iskola Nyírábrány Nagyközség egyetlen iskolája.

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. 2014/2015. tanév. Zrínyi Miklós Középiskola, Nagypeterd Rózsafai- Általános Iskolája

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. 2014/2015. tanév. Zrínyi Miklós Középiskola, Nagypeterd Rózsafai- Általános Iskolája KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015. tanév Zrínyi Miklós Középiskola, Nagypeterd Rózsafai- Általános Iskolája 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége Pedagógusok Végzettség, szakképzettség

Részletesebben

A Nemesszalóki Általános Iskola közzétételi listája a 2015/16. tanévre

A Nemesszalóki Általános Iskola közzétételi listája a 2015/16. tanévre A Nemesszalóki Általános Iskola közzétételi listája a 2015/16. tanévre I. Felvételi lehetőségek 1. Iskolánk a kötelező beiskolázási körzetéből melyet az iskola fenntartója határoz meg minden jelentkező

Részletesebben

Intézményi közzétételi lista

Intézményi közzétételi lista Szent Imre Katolikus Általános Iskola, Liliom Óvoda és Egységes Óvoda - Bölcsőde 5331 Kenderes, Szent István út 36. tel: 59/528-010, fax: 59/528-034, e-mail: kenderessuli@gmail.com Intézményi közzétételi

Részletesebben

Különös közzétételi lista 2014/2015

Különös közzétételi lista 2014/2015 Különös közzétételi lista 2014/2015 I. Felvételi lehetőségekről szóló tájékoztató II. Beiratkozásra meghatározott idő, a fenntartó által engedélyezett osztályok, csoportok száma III. A nevelési-oktatási

Részletesebben

Közzétételi lista. 2015/16-ös tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztáshoz

Közzétételi lista. 2015/16-ös tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztáshoz Közzétételi lista 2015/16-ös tanév Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,

Részletesebben

2013/2014 TANÉV FÉLÉVES BESZÁMOLÓ STATISZTIKAI ÖSSZESÍTÉS

2013/2014 TANÉV FÉLÉVES BESZÁMOLÓ STATISZTIKAI ÖSSZESÍTÉS GÁL FERENC FŐISKOLA SZARVASI GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GYAKORLÓÓVODA, BÖLCSŐDE 213/214 TANÉV FÉLÉVES BESZÁMOLÓ STATISZTIKAI ÖSSZESÍTÉS KÉSZÍTETTE: Bíró Gyula igazgató Huszár Istvánné igazgatóhelyettes

Részletesebben

g. Szervezeti és Működési Szabályzat, a Házirend és a Pedagógiai Program

g. Szervezeti és Működési Szabályzat, a Házirend és a Pedagógiai Program Közzétételi lista A nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 23. (1) alapján: a. A felvételi lehetőségekről szóló tájékoztató: b. A beiratkozásra meghatározott

Részletesebben

Különös Közzétételi Lista

Különös Közzétételi Lista KLIK KUNSZENTMIKLÓSI TANKERÜLETE FÖLDVÁRY GÁBOR KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA 6098 Tass, Dunai út 24. Telefonszám: 76/536-210 Fax: 76/536-211 Szervezeti egységkód: 030003, OM: 027936 Különös Közzétételi

Részletesebben

Budaörsi 1. Számú Általános Iskola Vizsgaszabályzat

Budaörsi 1. Számú Általános Iskola Vizsgaszabályzat Budaörsi 1. Számú Általános Iskola Vizsgaszabályzat A BUDAÖRSI 1. SZÁMÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA TANULMÁNYOK ALATTI VIZSGÁINAK VIZSGASZABÁLYZATA 1. A VIZSGASZABÁLYZAT CÉLJA ÉS HATÁLYA Vizsgaszabályzatunk célja

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016. tanév

KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016. tanév Dunaföldvári-Bölcskei-Madocsai Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Gimnázium Kegyes József Általános Iskolája 7025 Bölcske, Paksi u. 18. Tel: 75/535-017 e-mail: bolcske.suli@tolna. net KÖZZÉTÉTELI

Részletesebben

A házirend célja és feladata

A házirend célja és feladata 1 Budapest XIV. Kerületi Széchenyi István Általános Iskola 1147 Budapest, Telepes utca 32. OM azonosító: 035057 HÁZIREND Budapest, 2013. december 13.. Csermendyné Rapatyi Mária igazgató A házirend célja

Részletesebben

MUNKATERV. a 2013/2014 es tanévre

MUNKATERV. a 2013/2014 es tanévre 2652 Tereske Telefon: +35 559002 Honlapcím: http://www.tereske.net OM: 032281 MUNKATERV a 2013/2014 es tanévre Az iskolai munkatervet 2013. szeptember 3 án a nevelőtestület egyhangúan elfogadta. jegyzőkönyv

Részletesebben

Közzétételi lista a köznevelési intézmények részére 2014.

Közzétételi lista a köznevelési intézmények részére 2014. Ikt.sz.: 650/2014. Közzétételi lista a köznevelési intézmények részére 2014. 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelési törvény végrehajtásáról Tartalomjegyzék Közzétételi lista általános

Részletesebben

Közzétételi lista. Szekszárdi I. Béla Gimnázium Kollégiuma

Közzétételi lista. Szekszárdi I. Béla Gimnázium Kollégiuma Közzétételi lista Szekszárdi I. Béla Gimnázium Kollégiuma A kollégiumi felvételi lehetőségről szóló tájékoztató: A tanuló az iskola útján vagy közvetlenül kérheti kollégiumi felvételét, valamint externátusi

Részletesebben

FESTETICS KRISTÓF ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLA

FESTETICS KRISTÓF ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLA FESTETICS KRISTÓF ÁMK ÁLTALÁNOS ISKOLA Beiratkozás: Az intézménybe történő beiratkozás a tanévkezdést megelőző március hónap második hetében történik meg. Az iskola kötelező felvételi körzete Dötk,Gyűrűs,

Részletesebben

Különös közzétételi lista. Szigetszentmártoni Általános Iskola

Különös közzétételi lista. Szigetszentmártoni Általános Iskola Különös közzétételi lista Szigetszentmártoni Általános Iskola 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A nevelő és oktató munkát segítők

Részletesebben

Óvodai intézményegység

Óvodai intézményegység Közzétételi lista 2013-14. nevelési év / tanév 2013. október 01-ei adatok a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII. 28.) Kormányrendelet alapján Óvodai intézményegység

Részletesebben

Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények számára

Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények számára Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények számára A 2009. augusztus 31-én életbe lépő 32/2008. XI.24. OKM rendelet értelmében, minden nevelési-oktatási intézmény köteles az interneten is

Részletesebben

A GUBODY FERENC SZAKKÉPZŐ ISKOLA 2013/2014-ES TANÉVI MUNKATERVE

A GUBODY FERENC SZAKKÉPZŐ ISKOLA 2013/2014-ES TANÉVI MUNKATERVE A GUBODY FERENC SZAKKÉPZŐ ISKOLA 2013/2014-ES TANÉVI MUNKATERVE 2700 Cegléd, Alkotmány u. 7-9. Összeállította: Vincze Ildikó igazgató Iskolánkat 2007-ben alapította fenntartója, a Tanulni Egy Életen Át

Részletesebben

2015/2016 tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

2015/2016 tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Különös Közzétételi Lista 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról előírásai alapján Hejőbábai Zrínyi Ilona Általános Iskola valamint tagintézménye: Hejőbábai

Részletesebben

2015/2016. ÉVI MUNKATERVE

2015/2016. ÉVI MUNKATERVE TELEKI JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS SZAKISKOLA 2015/2016. ÉVI MUNKATERVE ~ 1 ~ Munkaterv A 2015/2016. tanévre A világhoz nem alkalmazkodni kell, hanem csinálni; nem újra teremteni azt, ami már meg van benne,

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016-os tanév

KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016-os tanév KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016-os tanév Szent István Katolikus Óvoda és Általános Iskola Kétsoprony 1 KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016-os tanév Óvoda 1. Óvodapedagógusok száma: 4 fő 2. Óvoda pedagógusok iskolai

Részletesebben

Dr. Kovács Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola valamint és Mezőkomáromi Tagiskolájának Különös Közzétételi Listája 2014/2015 tanév

Dr. Kovács Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola valamint és Mezőkomáromi Tagiskolájának Különös Közzétételi Listája 2014/2015 tanév Dr. Kovács Pál Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola valamint és Mezőkomáromi Tagiskolájának Különös Közzétételi Listája 2014/2015 tanév 1. A pedagógusok iskolai végzettsége Végzettség Szakképesítés

Részletesebben

2252 Tóalmás, Béke u. 27. OM: 032533 MUNKATERVE 2015/2016. Készítette a munkaközösségek javaslatai alapján:...

2252 Tóalmás, Béke u. 27. OM: 032533 MUNKATERVE 2015/2016. Készítette a munkaközösségek javaslatai alapján:... Tóalmási Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola 2252 Tóalmás, Béke u. 27. OM: 032533 MUNKATERVE 2015/2016. Készítette a munkaközösségek javaslatai alapján:... Horváth Nóra intézményvezető Tóalmás, 2015.

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR 2015-2016

ESEMÉNYNAPTÁR 2015-2016 ESEMÉNYNAPTÁR 2015-2016 08.24. hétfő Az első munkanap 08.25. kedd Pótvizsgák 08. 26. szerda Munkaközösségi értekezlet 08. 27. csütörtök Tagozatos értekezlet 08. 28. péntek 08. 29. szombat 08. 30 vasárnap

Részletesebben

Páli Szent Vince Katolikus Általános Iskola és Óvoda házirendje. 9330 Kapuvár Fő tér 27. Tel: 96/596-160 Fax: 96/596-166 OM azonosító: 030491

Páli Szent Vince Katolikus Általános Iskola és Óvoda házirendje. 9330 Kapuvár Fő tér 27. Tel: 96/596-160 Fax: 96/596-166 OM azonosító: 030491 Páli Szent Vince Katolikus Általános Iskola és Óvoda házirendje 9330 Kapuvár Fő tér 27. Tel: 96/596-160 Fax: 96/596-166 OM azonosító: 030491 TARTALOMJEGYZÉK Jogszabályi háttér:... 3 A házirend célja és

Részletesebben

2015/2016. tanév. A munkatervet készítette: Kincses Imréné intézményvezető. Iktatószám: 215/2015. Okány, 2015. szeptember 14.

2015/2016. tanév. A munkatervet készítette: Kincses Imréné intézményvezető. Iktatószám: 215/2015. Okány, 2015. szeptember 14. Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Okányi Általános Iskola 5534. Okány, Kossuth u. 5-9. Tel.: 06 (66) 488-105 Tel./Fax: 06 (66) 488-111 email: okanyiskola@gmail.com, web: www.okanyiskola.hu MUNKATERV

Részletesebben

matematika-fizika szakos általános iskolai tanár magyar nyelv és irodalom-orosz szakos általános iskolai tanár

matematika-fizika szakos általános iskolai tanár magyar nyelv és irodalom-orosz szakos általános iskolai tanár A Balatonfenyvesi Fekete István Általános Iskolában alkalmazott pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége a helyi tanterv tantárgyfelosztásához rendelve a 2015/2016-os tanévben. végzettség szakképzettség

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ZSIRAI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2015/2016-OS TANÉV. Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére 1

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ZSIRAI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2015/2016-OS TANÉV. Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére 1 KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA ZSIRAI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2015/2016-OS TANÉV Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási intézmények részére 1 (A lista személyes adatokat nem tartalmazhat) 1. A betöltött munkakörök

Részletesebben

Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola I S KOLAI HÁZI R E N D

Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola I S KOLAI HÁZI R E N D 1 Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti Iskola I S KOLAI HÁZI R E N D 2013 2 A Hernádnémeti Református Általános Iskola, Két Tanítási Nyelvű és Alapfokú Művészeti

Részletesebben

DÁNYI SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA

DÁNYI SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA DÁNYI SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA Közzétételi lista 2015/2016-os tanév 1. Beiratkozásra meghatározott idő, a fenntartó által engedélyezett osztályok, csoportok száma Általános iskolai beiratkozás

Részletesebben

Az Eötvös József Főiskola Gyakorló Általános Iskolájának. Pedagógiai Programja. 1. sz melléklet

Az Eötvös József Főiskola Gyakorló Általános Iskolájának. Pedagógiai Programja. 1. sz melléklet Az Eötvös József Főiskola Gyakorló Általános Iskolájának Pedagógiai Programja 1. sz melléklet 2013 1. INTÉZMÉNYÜNK ÓRATERVE A 2013/2014-ES TANÉVTŐL KIFUTÓ RENDSZERBEN Érvényes: 2013/2014-es tanévben a

Részletesebben

1. PEDAGÓGUSOK ISKOLAI VÉGZETTSÉ- GE

1. PEDAGÓGUSOK ISKOLAI VÉGZETTSÉ- GE A JANKÓ JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM KÖZZÉTÉTELI LISTÁJA 2015. szeptember 1. 1. PEDAGÓGUSOK NÉV ISKOLAI VÉGZETTSÉ- GE TANÍTOTT TANTÁRGY FOGADÓÓRA Igazgató: Bohácsné Nyiregyházki Zsuzsanna szlovák-földrajz

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 32/2008. ( XI. 24.) a nevelési- oktatási intézmények működéséről szóló OKM rendelet alapján az alábbi adatokkal működik intézményünk. Intézmény neve: ÁMK Általános Iskolája

Részletesebben

A Dadi Református Egyházközség Általános Művelődési Központja. Munkaterve. a 2012/2013-as tanévre

A Dadi Református Egyházközség Általános Művelődési Központja. Munkaterve. a 2012/2013-as tanévre A Dadi Református Egyházközség Általános Művelődési Központja Munkaterve a 2012/2013-as tanévre Dad, 2012. augusztus 3. 1 Bakiné Takács Irén ÁMK-igazgató Tartalomjegyzék Helyzetelemzés Legfontosabb célkitűzések

Részletesebben

Közzétételi Lista HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI SZC CORVIN MÁTYÁS SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA

Közzétételi Lista HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI SZC CORVIN MÁTYÁS SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA Közzétételi Lista HÓDMEZŐVÁSÁRHELYI SZC CORVIN MÁTYÁS SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA 1 2015-2016 A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról alapján a nevelésioktatási

Részletesebben

A 2015/2016. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje)

A 2015/2016. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje) IDŐPONTOK 2015. augusztus 24. hétfő 8 00 ESEMÉNYEK MEGNEVEZÉSE Együttes alakuló értekezlet Tűz és balesetvédelmi oktatás 2015. augusztus 24. 11 00-13 00 Konzultáció (javító- és osztályozó vizsgás tanulók)

Részletesebben

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A Kunszállási Közös Igazgatású Közoktatási Intézmény Tóth Pál Általános Iskolájának Különös közzétételi listája a 2011/12-es tanévben [a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 8. (6) bekezdés alapján (a lista

Részletesebben

Wesley Kincsei Általános Iskola és Gimnázium 2015-2016. tanév munkaterve

Wesley Kincsei Általános Iskola és Gimnázium 2015-2016. tanév munkaterve Wesley Kincsei Általános Iskola és Gimnázium 2015-2016. tanév munkaterve 2015. TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS... 3 1. JOGSZABÁLYI HÁTTÉR... 3 2. A 2014-2015. TANÉV RENDJE... 3 3. HELYZETELEMZÉS... 5 a) A tanulók

Részletesebben

Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium

Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium Nyíregyházi Arany János Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium HÁZIREND 2014. 2 Tartalomjegyzék: 1. A Házirend jelentősége 4.o. 1.1. Mi a Házirend? 4.o. 1.2. A Házirend célja 4.o. 2. A Házirend hatálya

Részletesebben

a nevelési oktatási intézmények részére

a nevelési oktatási intézmények részére K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A a nevelési oktatási intézmények részére Melléklet a 32/2008. (XI.24.)OKM rendelethez 10 számú melléklet a 11/1994. (VI.8.) MKM rendelethez Iskolák 1. A pedagógusok

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI- OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI- OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI- OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE I. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Oktatási Ssz. Munkakör Végzettség

Részletesebben

Cím: Debrecen, Vág u. 9.

Cím: Debrecen, Vág u. 9. A LILLA TÉRI ÁLTALÁNOS ISKOLA LILLA TERI ELEMENTARY SCHOOL NAGYSÁNDOR JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLAI TAGINTÉZMÉNYÉNEK VIZSGASZABÁLYZATA OM azonosító: 031084 Cím: Debrecen, Vág u. 9. 2013. November 1 VIZSGASZABÁLYZAT

Részletesebben

HÁZIREND. Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Szakképző Iskola

HÁZIREND. Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Szakképző Iskola 2015 HÁZIREND Damjanich János Gimnázium és Mezőgazdasági Szakképző Iskola Tartalomjegyzék I. A házirend célja, feladata... 3 II. A házirend hatálya... 3 III. A házirend nyilvánossága... 4 IV. A tanulók

Részletesebben

Zalakomári Általános Iskola 2015/2016. tanévre vonatkozó Munkaterve

Zalakomári Általános Iskola 2015/2016. tanévre vonatkozó Munkaterve Zalakomári Általános Iskola 2015/2016. tanévre vonatkozó Munkaterve A MUNKATERVET KÉSZÍTETTE: SZAKÁLL TIBOR A MUNKATERVET JÓVÁHAGYÓ NEVELŐTESTÜLETI DÖNTÉS KELTE : 1 2 2015. SZEPTEMBER 18. Tartalomjegyzék

Részletesebben

A M o hács Térs é gi Általános Iskola HÁZI R E N D JE

A M o hács Térs é gi Általános Iskola HÁZI R E N D JE A M o hács Térs é gi Általános Iskola HÁZI R E N D JE mely a tanulói jogok gyakorlásának, illetve a kötelezettségek végrehajtásának módját, továbbá az iskola által elvárt viselkedés szabályait tartalmazza

Részletesebben

A Gyulai Implom József Általános Iskola 5. Számú Általános Iskola és Sportiskola Tagintézménye. Helyi tanterve 2014.

A Gyulai Implom József Általános Iskola 5. Számú Általános Iskola és Sportiskola Tagintézménye. Helyi tanterve 2014. A Gyulai Implom József Általános Iskola 5. Számú Általános Iskola és Sportiskola Tagintézménye Helyi tanterve 2014. Tartalomjegyzék I. Az 5. Számú Általános Iskola és Sportiskola Tagintézménye helyi tanterve...

Részletesebben

Pogány Frigyes Két Tanítási Nyelvű Építészeti, Informatikai Szakközépiskola és Gimnázium

Pogány Frigyes Két Tanítási Nyelvű Építészeti, Informatikai Szakközépiskola és Gimnázium A 2015/2016. tanév helyi rendje A tanév első napja: Utolsó tanítási nap: 2015. szeptember 1. (hétfő) 2016. június 15. (szerda) (tanítási napok száma: 180 nap) (hetek száma: 36 hét) Dátum Időpont Esemény

Részletesebben

Sylvester János Református Gimnázium, Szakközépiskola és Szakképző Intézmény

Sylvester János Református Gimnázium, Szakközépiskola és Szakképző Intézmény 1 Sylvester János Református Gimnázium, Szakközépiskola és Szakképző Intézmény 1149 Budapest, Pillangó park 3-5. / Fax: 1/363 2612 E-mail: sylvester@sylvester.hu OM azonosító: 101138 HÁZIREND 2 I. Ez a

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2011.

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2011. KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2011. 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről 10. számú melléklet a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelethez 188 Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre, iskolai végzettsége

Részletesebben

BÉKÉSCSABAI PETŐFI UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA

BÉKÉSCSABAI PETŐFI UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA BÉKÉSCSABAI PETŐFI UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLA Békéscsaba, Petőfi utca 1. sz. OM azonosító: 200110 Tel-fax.:66/325-922, 66/638-900 www.petofi-bcs.sulinet.hu e-mail:petofi@petofi-bcs.sulinet.hu A BÉKÉSCSABAI

Részletesebben

HÁZIREND. alapfokú oktatás

HÁZIREND. alapfokú oktatás HÁZIREND Az intézmény megnevezése: Egressy Béni Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola Egressy Béni Bilingual Primary School Az intézmény címe: 3200 Gyöngyös, Iskola út 1. Feladata: alapfokú oktatás A fent

Részletesebben

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Iskolai végzettsége Szakképzettsége Tanított tárgyai 1. egyetem közgazdász tanár gazdasági ismeretek

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE Dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola Szilágyi Erzsébet Tagintézménye OM:030028 2400 Dunaújváros, Bercsényi u. 10. KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA NEVELÉSI-OKTATÁSI 10. sz. melléklet a 11/1994. (VI.8.)

Részletesebben

Fontos tudnivalók a 2015/2016-os tanévről

Fontos tudnivalók a 2015/2016-os tanévről Fontos tudnivalók a 2015/2016-os tanévről Oldal: 2 / 7 Székhelyünk: 2085 Pilisvörösvár, Fő utca 134. Telefon: (26) 374 457 (26) 611-477 Iskolaigazgató: Szakmai vezető: Iskolatitkár: Gazdasági vezető: Gazdasági

Részletesebben

ÚJVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2013/2014 TANÉVI MUNKATERVE

ÚJVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2013/2014 TANÉVI MUNKATERVE ÚJVÁROSI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2013/2014 TANÉVI MUNKATERVE 2013 TARTALOM I. A TANÉVI FELADATOKAT MEGHATÁROZÓ JOGSZABÁLYOK DOKUMENTUMOK II. A 2013/2014-ES TANÉV FELADATTERVE III. RENDEZVÉNYTERV IV. LEGITIMÁCIÓ

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. Arany János Általános Iskola Kosd OM: 032418

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. Arany János Általános Iskola Kosd OM: 032418 KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó legfontosabb információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre, iskolai végzettsége

Részletesebben

Az elektronikus információszabadságról szóló 2005. évi XC. törvény 6. (3) bekezdése alapján a közfeladatot ellátó intézmény fenntartója a

Az elektronikus információszabadságról szóló 2005. évi XC. törvény 6. (3) bekezdése alapján a közfeladatot ellátó intézmény fenntartója a Az elektronikus információszabadságról szóló 2005. évi XC. törvény 6. (3) bekezdése alapján a közfeladatot ellátó intézmény fenntartója a közfeladatot ellátó intézményre a törvényben meghatározott közzéteendő

Részletesebben

BETHLEN GÁBOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM HÁZIREND

BETHLEN GÁBOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM HÁZIREND BETHLEN GÁBOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM HÁZIREND 2014 Tartalomjegyzék Házirendünk alapelvei... 3 Házirendünk szabályozási köre... 3 Az intézmény főbb adatai... 4 A Házirend elkészítésénél figyelembe

Részletesebben

a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról

a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet Hatályos: 2013.01.02-2013.02.28 Jogszabálykereső Szolgáltatja a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA MÓRICZ ZSIGMOND REFORMÁTUS KOLLÉGIUM, GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA TAGINTÉZMÉNYE

KÖZZÉTÉTELI LISTA MÓRICZ ZSIGMOND REFORMÁTUS KOLLÉGIUM, GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA TAGINTÉZMÉNYE KÖZZÉTÉTELI LISTA MÓRICZ ZSIGMOND REFORMÁTUS KOLLÉGIUM, GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA TAGINTÉZMÉNYE 5310 KISÚJSZÁLLÁS KÁLVIN U. 3. JOGSZABÁLYI HÁTTÉR 32/2008. - XI.24. OKM rendelet

Részletesebben

Őcsényi Perczel Mór Általános Iskola ÉVES FELADATAI. 2015/2016. tanév

Őcsényi Perczel Mór Általános Iskola ÉVES FELADATAI. 2015/2016. tanév Őcsényi Perczel Mór Általános Iskola Ikt.sz.: 74-2/2015. 7143 Őcsény, Perczel Mór utca 1. Ügyintéző: Ősze Józsefné Tel: 74/496-782 Ügyintézés helye: Őcsény, Perczel u. 1. e-mail: amk.ocseny@altisk-ocseny.sulinet.hu

Részletesebben

A GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA MUNKATERVE A 2009/2010. ISKOLAI TANÉVRE

A GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA MUNKATERVE A 2009/2010. ISKOLAI TANÉVRE A GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA MUNKATERVE A 2009/2010. ISKOLAI TANÉVRE Sorszám:1. Módosítási szám: 1. Készítette: Jóváhagyta:...... Dévényi Györgyné Dr. Vas Rezső igazgatóhelyettes igazgató

Részletesebben

6085 Fülöpszállás, Petőfi Sándor út 4. Tel/Fax: 78/435-026 E-mail: iskola@ktkt-herpai.hu web: ktkt-herpai.hu

6085 Fülöpszállás, Petőfi Sándor út 4. Tel/Fax: 78/435-026 E-mail: iskola@ktkt-herpai.hu web: ktkt-herpai.hu KT Bem József Általános Iskola Herpai Vilmos Általános Iskolája 6085 Fülöpszállás, Petőfi Sándor út 4. Tel/Fax: 78/435-026 E-mail: iskola@ktkt-herpai.hu web: ktkt-herpai.hu A KT Bem József Általános Iskola

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 32/2008. (XI. 24.) a nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló OKM rendelet alapján az alábbi adatokkal működik intézményünk. Intézmény neve: Felsőbüki Nagy Pál Általános

Részletesebben

2015-2016. tanév I. BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ

2015-2016. tanév I. BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ Dunaföldvári Bölcskei - Madocsai Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Gimnázium Magyar László Gimnáziuma 7020 Dunaföldvár, Templom u. 5. Telefon/Fax: 75/541-269 e-mail: magyarlaszlogimi1@gmail.com

Részletesebben

Közzétételi lista. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre, iskolai végzettsége és szakképzettsége

Közzétételi lista. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre, iskolai végzettsége és szakképzettsége Közzétételi lista A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre, iskolai végzettsége és szakképzettsége Sorszám Beosztás Végzettség Szakképzettség Tanított tárgyak 1. tanító főiskola tanító, technika

Részletesebben

Kecskeméti Műszaki Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium

Kecskeméti Műszaki Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium Kecskeméti Műszaki Szakképző Iskola, Speciális Szakiskola és Kollégium A 2013/2014-es tanév munkaterve 1 Leviczky Cirill igazgató 1. BEVEZETÉS A 2013/2014-es tanév munkatervének elkészítése különösen az

Részletesebben

Az iskola célja, hogy kulcsot adjon a tudáshoz. A házirend célja, hogy kulcsot adjon a tanulói jogok

Az iskola célja, hogy kulcsot adjon a tudáshoz. A házirend célja, hogy kulcsot adjon a tanulói jogok 2014. Az iskola célja, hogy kulcsot adjon a tudáshoz. A házirend célja, hogy kulcsot adjon a tanulói jogok gyakorlásához és a kötelezettségek teljesítéséhez. A fegyelem és a rend az iskolában sem önmagáért

Részletesebben

A Szent László ÁMK vizsgaszabályzata

A Szent László ÁMK vizsgaszabályzata A Szent László ÁMK vizsgaszabályzata 1 Tanulmányok alatti vizsgák és helyi tantervi vizsgák A vizsgaszabályzat jogi kerete az 1993. évi LXXIX. törvény, a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet, valamint 1993.

Részletesebben

MUNKATERV 2015/16. tanév

MUNKATERV 2015/16. tanév ARLÓI SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA OM 029148 KLIK049013 3663 Arló, Rákóczi út 3/A. Telefon:06-48-444-008 E-mail: iskola@szechenyi-arlo.sulinet.hu MUNKATERV 2015/16. tanév 1. Helyzetelemzés 1.1. Személyi

Részletesebben

ERŐSS LAJOS REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA 4150 Püspökladány, Kálvin tér 1-3. OM azonosító: 201470; e-mail: erossisk@gmail.com; Tel.

ERŐSS LAJOS REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA 4150 Püspökladány, Kálvin tér 1-3. OM azonosító: 201470; e-mail: erossisk@gmail.com; Tel. ERŐSS LAJOS REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA 4150 Püspökladány, Kálvin tér 1-3. OM azonosító: 201470; e-mail: erossisk@gmail.com; Tel.: 54/610-895 MUNKATERV 2015/2016-os tanévi Püspökladány, 2015. szeptember

Részletesebben

MARCALVÁROSI ARANY JÁNOS ANGOL-NÉMET KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA. OM azonosító: 030523 HÁZIRENDJE

MARCALVÁROSI ARANY JÁNOS ANGOL-NÉMET KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA. OM azonosító: 030523 HÁZIRENDJE MARCALVÁROSI ARANY JÁNOS ANGOL-NÉMET KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA OM azonosító: 030523 HÁZIRENDJE Készült: 2013. május 15. Hatályba lépés időpontja: 2013. szeptember 1. Következő felülvizsgálat:

Részletesebben

RÁBATAMÁSI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA 9322 Rábatamási, Szent István u.47.

RÁBATAMÁSI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA 9322 Rábatamási, Szent István u.47. RÁBATAMÁSI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA 9322 Rábatamási, Szent István u.47. OM-azonosító: 030570 1 RÁBATAMÁSI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA 9322 Rábatamási, Szent István u.47. Telefon: 0696 / 282340 Telefax:

Részletesebben

Budafoki Herman Ottó Általános Iskola 1222. Budapest Pannónia u. 50. Házirend

Budafoki Herman Ottó Általános Iskola 1222. Budapest Pannónia u. 50. Házirend Budafoki Herman Ottó Általános Iskola 1222. Budapest Pannónia u. 50. Házirend 2015. szeptember 1. Takács Éva igazgató Tartalomjegyzék 1. Bevezetés... 2 2. A tanulói kötelességeivel és jogaival kapcsolatos

Részletesebben

Az elektronikus információszabadságról szóló 2005. évi XC. törvény 6. (3) bekezdése alapján a közfeladatot ellátó intézmény fenntartója a

Az elektronikus információszabadságról szóló 2005. évi XC. törvény 6. (3) bekezdése alapján a közfeladatot ellátó intézmény fenntartója a Az elektronikus információszabadságról szóló 2005. évi XC. törvény 6. (3) bekezdése alapján a közfeladatot ellátó intézmény fenntartója a közfeladatot ellátó intézményre a törvényben meghatározott közzéteendő

Részletesebben

TERÉZVÁROSI MAGYAR ANGOL, MAGYAR NÉMET KÉT TANNYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND

TERÉZVÁROSI MAGYAR ANGOL, MAGYAR NÉMET KÉT TANNYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND TERÉZVÁROSI MAGYAR ANGOL, MAGYAR NÉMET KÉT TANNYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA HÁZIREND 2015 TARTALOM Preambulum... 2 I. Általános rendelkezések... 2 II. A tanuló kötelességei... 2 III. A hetes kötelességei...

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2013.

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2013. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2013. Terézvárosi Kereskedelmi és Közgazdasági Szakközépiskola és Szakiskola 1064 Budapest VI. Szondi utca 41. Tel: 06 1 332 5771, 06 1 413 2770 Fax: 06 1 332 1362 Honlap

Részletesebben

Az ETALON Alapfokú Művészeti Iskola Házirendje 2014.

Az ETALON Alapfokú Művészeti Iskola Házirendje 2014. Az ETALON Alapfokú Művészeti Iskola Házirendje 2014. 1. TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETŐ RENDELKEZÉSEK... 3 A házirend célja és feladata... 3 A házirend hatálya... 3 A házirend nyilvánossága... 3 A Házirend szabályozási

Részletesebben

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához:

1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához: 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához: Tantárgyfelosztásban szereplő feladat: 11 iskolaotthonos osztály (2 osztálytanító) Magyar tanítása

Részletesebben

Művészetek Völgye Általános Iskola Levélcím: 8296 Monostorapáti, Zrínyi u. 1.Tel/Fax: 87/435-045 E-mail: iskola@ mapati.sulinet.hu

Művészetek Völgye Általános Iskola Levélcím: 8296 Monostorapáti, Zrínyi u. 1.Tel/Fax: 87/435-045 E-mail: iskola@ mapati.sulinet.hu Művészetek Völgye Általános Iskola Levélcím: 8296 Monostorapáti, Zrínyi u. 1.Tel/Fax: 87/435-045 E-mail: iskola@ mapati.sulinet.hu OM azonosító: 037116 H Á Z I R E N D mely a Művészetek Völgye Általános

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat

Szervezeti és Működési Szabályzat 1 Debreceni Petőfi Sándor Általános Iskola OM: 031090 KLIK szervezeti kód: 082046 4030 Debrecen, Szabó Kálmán u. 3-5. Szervezeti és Működési Szabályzat 2015 2 Debreceni Petőfi Sándor Általános Iskola 4030

Részletesebben

A DUNAKESZI BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2015.

A DUNAKESZI BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2015. A DUNAKESZI BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2015. TARTALOMJEGYZÉK I. FEJEZET... 6 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 6 1.1 A szervezeti és működési szabályzat (SZMSZ) célja,

Részletesebben

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Helyi tanterv

PEDAGÓGIAI PROGRAM. Helyi tanterv PEDAGÓGIAI PROGRAM Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Konstantin Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Szolnok II. kötet Helyi tanterv 1 Hetedik kiadás KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KONSTANTIN

Részletesebben

BALLA KÁROLY ÁLTALÁNOS ISKOLA CSÉVHARASZT

BALLA KÁROLY ÁLTALÁNOS ISKOLA CSÉVHARASZT A BALLA KÁROLY ÁLTALÁNOS ISKOLA CSÉVHARASZT PEDAGÓGIAI PROGRAMJA Összeállította: Malik Károly igazgató BEVEZETŐ Az iskola hivatalos neve: Balla Károly Általános Iskola Csévharaszt /2002.09.01 óta/ Az iskola

Részletesebben

Jókai Mór Német Nemzetiségi Általános Iskola H-1125 Budapest, Diana u. 4. Tel: (36-1) 395-8167 Fax: (36-1) 275-4009 e-mail: jokai@jokaiiskola.

Jókai Mór Német Nemzetiségi Általános Iskola H-1125 Budapest, Diana u. 4. Tel: (36-1) 395-8167 Fax: (36-1) 275-4009 e-mail: jokai@jokaiiskola. Jókai Mór Német Nemzetiségi Általános Iskola H-1125 Budapest, Diana u. 4. Tel: (36-1) 395-8167 Fax: (36-1) 275-4009 e-mail: jokai@jokaiiskola.hu SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2015 TARTALOMJEGYZÉK TARTALOMJEGYZÉK...

Részletesebben

Különös Közzétételi Lista Rumi Rajki István ÁMK Általános Iskolája

Különös Közzétételi Lista Rumi Rajki István ÁMK Általános Iskolája Különös Közzétételi Lista Rumi Rajki István ÁMK Általános Iskolája 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Tanító Sorszám Szakképzettsége

Részletesebben

1. A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEI, A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT HATÁLYA

1. A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEI, A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT HATÁLYA í é á ü í ó á í ó ő á ó á ö ó é ő 1. A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEI, A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT HATÁLYA A szervezeti és működési szabályzat határozza meg a Bíborvég

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA SARKAD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Ady Endre - Bay Zoltán Középiskola és Kollégium SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA I. fejezet 1.. Az intézmény: (1) Az intézmény neve: Sarkad Város Önkormányzata Ady Endre -

Részletesebben

Szolnoki Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. Szervezeti és Működési Szabályzat

Szolnoki Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. Szervezeti és Működési Szabályzat Szolnoki Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Szervezeti és Működési Szabályzat 2014 Szolnoki Kőrösi Csoma Sándor Általános és Alapfokú Művészeti Iskola SZOLNOKI KŐRÖSI CSOMA

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola 2014 1 Tartalom 1. Általános rendelkezések... 5 1.1. A szervezeti és működési szabályzat célja, jogszabályi

Részletesebben

Hamvas Béla Gimnázium és Szakképző Iskola HÁZIREND. Érvényes: Kiegészítéssel 2013. április 5.

Hamvas Béla Gimnázium és Szakképző Iskola HÁZIREND. Érvényes: Kiegészítéssel 2013. április 5. Hamvas Béla Gimnázium és Szakképző Iskola HÁZIREND Érvényes: Kiegészítéssel 2013. április 5. Készítette: Dr. Radványiné Varga Andrea igazgató 1 HÁZIREND, mely a Hamvas Béla Gimnázium és Szakképző Iskola

Részletesebben

Éves munkaterve. Bethlen Gábor Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda, és Alapfokú Művészeti Iskola 2015/2016. Nyíregyháza, 2015. szeptember 1.

Éves munkaterve. Bethlen Gábor Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda, és Alapfokú Művészeti Iskola 2015/2016. Nyíregyháza, 2015. szeptember 1. Bethlen Gábor Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda, és Alapfokú Művészeti Iskola Levelezési cím: H - 4400 Nyíregyháza, Gomba utca 7. Telefon és Fax: +36(42)406-079/18; E-mail: info@bethleniskola.hu www.bethleniskola.hu

Részletesebben