Tárgy: A szikszói II. Rákóczi Ferenc Kórház alapító okiratának módosítása

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Tárgy: A szikszói II. Rákóczi Ferenc Kórház alapító okiratának módosítása"

Átírás

1 Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyőlés szeptember 10. napján megtartott nyilvános ülésének jegyzıkönyvébıl: 93/2009. (IX. 10.) B.A.Z.M.ÖNK. határozat Tárgy: A szikszói II. Rákóczi Ferenc Kórház alapító okiratának módosítása A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyőlés megtárgyalta a szikszói II. Rákóczi Ferenc Kórház alapító okiratának módosítására vonatkozó javaslatot, és az alábbi döntést hozza: 1. A Közgyőlés a szikszói II. Rákóczi Ferenc Kórház 31/2009. (IV. 30.) B.A.Z.M.ÖNK. határozattal jóváhagyott és az 57/2009. (VI. 25.) B.A.Z.M.ÖNK. határozattal módosított alapító okiratának 3. pontját a következık szerint módosítja: 3. Az intézet telephelyei: 3800 Szikszó, Szent Anna u Encs, Vasút u Encs, Gagarin u Miskolc, Szentpéteri kapu (a pszichiátriai járóbeteg-gondozás tekintetében) Dr. Ódor Ferenc, a közgyőlés elnöke azonnal 2. A Közgyőlés felhívja Hivatalát, hogy az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot készítse el és az érintett intézmények vezetıi, valamint a Magyar Államkincstár részére küldje meg. Dr. Kovács János, a közgyőlés fıjegyzıje azonnal 3. A Közgyőlés felhívja a szikszói II. Rákóczi Ferenc Kórház igazgatóját, hogy a változást az intézmény Szervezeti és Mőködési Szabályzatában vezesse át. Dr. Tiba Sándor igazgató értelemszerően Dr. Kovács János s. k. Dr. Ódor Ferenc s. k. fıjegyzı a közgyőlés elnöke A kiadmány hiteléül: Dr. Tergaleczné Dr. Nagy Ilona a Szervezési és Jogi Fıosztály vezetıje

2 ALAPÍTÓ OKIRAT 1. Az intézmény neve: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat II. Rákóczi Ferenc Kórház 2. Székhelye: 3800 Szikszó, Kassai u Az intézet telephelyei: 3800 Szikszó, Szent Anna u Encs, Vasút u Encs, Gagarin u Miskolc, Szentpéteri kapu (a pszichiátriai járóbeteg-gondozás tekintetében) 4. Jogszabályban meghatározott közfeladata: 5. Alaptevékenysége: Alaptevékenységi szakágazat: Az egészségügyrıl szóló évi CLIV. törvény a és 152. (3) bekezdése alapján járóbetegszakellátást, illetıleg fekvıbeteg-szakellátást nyújtó egészségügyi intézmény 86 humán egészségügyi ellátás Fekvıbeteg-ellátás Munkahelyi vendéglátás Város- és községgazdálkodási szolgáltatás Fejezeti kezeléső speciális elszámolások Finanszírozási mőveletek elszámolása Aktív fekvıbeteg ellátás Rehabilitációt, utókezelést és gondozást nyújtó fekvıbeteg-ellátás Krónikus fekvıbeteg ellátás Foglalkozás-egészségügyi ellátás Járóbetegek szakorvosi ellátása Anya-, gyermek és csecsemıvédelem 8610 Fekvıbeteg-ellátás fekvıbetegek aktív ellátása fekvıbetegek krónikus ellátása bentlakásos egészségügyi rehabilitációs ellátás 8622 Szakorvosi járóbeteg-ellátás járóbetegek gyógyító szakellátása járóbetegek gyógyító gondozása egynapos sebészeti ellátás egészségügyi laboratóriumi szolgáltatás képalkotó diagnosztikai szolgáltatások egyéb, máshová nem sorolt kiegészítı egészségügyi szolgáltatás 6. Szakágazati besorolás (TEÁOR) 8610 Fekvıbeteg-ellátás

3 8622 Járóbeteg-ellátás 8690 Egyéb humán egészségügyi ellátás 7. Kiegészítı tevékenység: 8. Az intézet kisegítı tevékenysége: 8.1. Az intézet kisegítı tevékenysége arányának felsı határa a szerv kiadásaiban: 9. Az intézet vállalkozási tevékenysége: TEÁOR: Aktív fekvıbeteg ellátás Rehabilitációt, utókezelést és gondozást nyújtó fekvıbeteg-ellátás Krónikus fekvıbeteg ellátás Járóbetegek szakorvosi ellátása Járóbetegek gondozóintézeti ellátása Egészségügyi ellátás egyéb feladatai fekvıbetegek aktív ellátása fekvıbetegek krónikus ellátása bentlakásos egészségügyi rehabilitációs ellátás járóbetegek gyógyító szakellátása járóbeteg gyógyító gondozása egynapos sebészeti ellátás foglalkozás egészségügyi ellátás egészségügyi laboratóriumi szolgáltatás képalkotó diagnosztikai szolgáltatások egyéb, máshová nem sorolt kiegészítı egészségügyi szolgáltatás Munkahelyi vendéglátás Saját vagy bérelt ingatlan hasznosítása Máshová nem sorolt egyéb szolgáltatás éttermi mozgó vendéglátás munkahelyi étkeztetés lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése médiareklám fénymásolás, egyéb irodai szolgáltatás 5 % 3511 Villamosenergia-termelés 3513 Villamosenergia-elosztás 3514 Villamosenergia-kereskedelem 4711 Élelmiszer jellegő bolti vegyes kiskereskedelem

4 9.1. Az intézet vállalkozási tevékenysége arányának felsı határa a szerv kiadásaiban: 4773 Gyógyszer-kiskereskedelem Saját vagy bérelt ingatlan hasznosítása A költségvetési szervek által végzett egyéb vállalkozási tevékenységek villamos energia termelés, ellátás élelmiszer jellegő bolti vegyes kiskereskedelem gyógyszer kiskereskedelem nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése 33 % 10. Mőködési köre: Borsod-Abaúj-Zemplén megye 11. Irányító szervének neve, székhelye: 12. Típus szerinti besorolása: Tevékenységének jellege alapján: Közszolgáltató szerv fajtája: Feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója alapján: 13. Intézményvezetı kinevezési rendje: 14. Az intézet foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkozási jogviszony: 15. Alapító szervének neve, székhelye: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyőlés 3525 Miskolc, Városház tér 1. közszolgáltató költségvetési szerv, közintézet önállóan mőködı és gazdálkodó költségvetési szerv A közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény, valamint a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény egészségügyi intézetekben történı végrehajtásáról szóló 356/2008. (XII. 31.) Korm. rendelet alapján az intézet vezetıjét a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Közgyőlés nevezi ki, határozatlan idıre. Foglalkoztatottjainak jogviszonyára alapesetben a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény az irányadó. Egyes foglalkoztatottjainak jogviszonya munkaviszony, melyekre nézve a Munka Törvénykönyvérıl szóló évi XXII. törvény az irányadó. Egyéb foglalkoztatásra irányuló jogviszonyra a Polgári Törvénykönyvrıl szóló évi IV. törvény (megbízási jogviszony) és az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseirıl szóló évi LXXXIV. törvény az irányadó. Abaúj-Torna Vármegye, Szikszó, Népjóléti Minisztérium, Budapest

5 Alapítás éve: A feladatellátást szolgáló vagyon: 17. A vagyon felett rendelkezés joga: A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló többször módosított 12/1997. (XI. 14.) Kgy. sz. rendeletben foglaltak és az ez alapján az intézetnek a közszolgáltatási feladatok ellátására megállapodással használatba adott vagyontárgyak. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló többször módosított 12/1997. (XI. 14.) Kgy. sz. rendelet, valamint a megyei önkormányzat tulajdonában lévı szolgálati lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletére vonatkozó többször módosított 13/1993. (XII. 16.) Kgy. rendeletben foglaltaknak megfelelıen az intézet rendelkezik a használatba adott vagyonnal. 18. Képviseletre jogosult: az intézet vezetıje, valamint az általa megbízott személy Miskolc, szeptember 10. Dr. Kovács János fıjegyzı Dr. Ódor Ferenc a közgyőlés elnöke Záradék A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat II. Rákóczi Ferenc Kórház alapító okiratát a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyőlése a április 30-i ülésén a 31/2009. (IV.30.) B.A.Z.M.ÖNK. határozattal hagyta jóvá, melyet a június 25-i ülésén az 57/2009. (VI. 25.) B.A.Z.M.ÖNK. határozattal, illetıleg a 93/2009. (IX. 10.) B.A.Z.M.ÖNK. határozattal módosított szeptember 10-i hatállyal.

57/2009. (VI. 25.) B.A.Z.M.ÖNK. határozat

57/2009. (VI. 25.) B.A.Z.M.ÖNK. határozat Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyőlés 2009. június 25. napján megtartott nyilvános ülésének jegyzıkönyvébıl: 57/2009. (VI. 25.) B.A.Z.M.ÖNK. határozat Tárgy: A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat

Részletesebben

VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-155 FAX: (06-32) 460-918 JAVASLAT

VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-155 FAX: (06-32) 460-918 JAVASLAT VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-155 FAX: (06-32) 460-918 Szám: 1-50 /2012. A határozat elfogadásához minősített szavazattöbbség szükséges! JAVASLAT Központi háziorvosi

Részletesebben

31/2009. (IV. 30.) B.A.Z.M.ÖNK. határozat

31/2009. (IV. 30.) B.A.Z.M.ÖNK. határozat Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyőlés 2009. április 30. napján megtartott nyilvános ülésének jegyzıkönyvébıl: 31/2009. (IV. 30.) B.A.Z.M.ÖNK. határozat Tárgy: A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat

Részletesebben

JAVASLAT. A Margit Kórház Pásztó Alapító Okiratának módosítására

JAVASLAT. A Margit Kórház Pásztó Alapító Okiratának módosítására VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-155 FAX: (06-32) 460-918 Szám: 1-86/2011. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT A Margit Kórház

Részletesebben

Németh László Városi Könyvtár Alapító Okirat. Németh László Városi Könyvtár 354985

Németh László Városi Könyvtár Alapító Okirat. Németh László Városi Könyvtár 354985 1. számú melléklet: 1.A költségvetési szerv neve: Rövid neve: Törzsszáma: Németh László Városi Könyvtár Alapító Okirat Németh László Városi Könyvtár és Pósa Lajos Gyermekkönyvtár Németh László Városi Könyvtár

Részletesebben

Tárgy: egyes szociális intézmények és egészségügyi intézetek alapító okiratának módosítása

Tárgy: egyes szociális intézmények és egészségügyi intézetek alapító okiratának módosítása Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyőlés 2010. április 29. napján megtartott nyilvános ülésének jegyzıkönyvébıl: 42/2010. (IV. 29.) B.A.Z.M.ÖNK. határozat Tárgy: egyes szociális intézmények és egészségügyi

Részletesebben

Dr. Mengyi Roland, a közgyűlés elnöke azonnal

Dr. Mengyi Roland, a közgyűlés elnöke azonnal Kivonat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés 2011. február 17. napján megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 10/2011. (II. 17.) határozata

Részletesebben

TARTALOMJEGYZÉK 136/2010. (III.30.) K.H.SZ. A VELENCEI-TAVI VÍZI SPORTISKOLA NONPROFIT KFT. ÜGYVEZETİJE MEGVÁLASZTÁSÁRÓL 3.

TARTALOMJEGYZÉK 136/2010. (III.30.) K.H.SZ. A VELENCEI-TAVI VÍZI SPORTISKOLA NONPROFIT KFT. ÜGYVEZETİJE MEGVÁLASZTÁSÁRÓL 3. TARTALOMJEGYZÉK I. A MEGYEI KÖZGYŐLÉS I 3. 135/2010. (III.30.) K.H.SZ. A KÖZGYŐLÉS NAPIRENDJÉNEK ELFOGADÁSÁRÓL 3. 136/2010. (III.30.) K.H.SZ. A VELENCEI-TAVI VÍZI SPORTISKOLA NONPROFIT KFT. ÜGYVEZETİJE

Részletesebben

Nyírábrányi Idősek Otthona és Szociális, Gyermekjóléti Alapellátásokat Nyújtó Intézmény Alapító Okirata

Nyírábrányi Idősek Otthona és Szociális, Gyermekjóléti Alapellátásokat Nyújtó Intézmény Alapító Okirata H O N E S TA S Nyírábrányi Idősek Otthona és Szociális, Gyermekjóléti Alapellátásokat Nyújtó Intézmény Alapító Okirata 1. A költségvetési szerv neve: HONESTAS Nyírábrányi Idősek Otthona és Szociális, Gyermekjóléti

Részletesebben

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. január 14-i rendkívüli üléséről.

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. január 14-i rendkívüli üléséről. Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 3-1/2011/JT. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. január 14-i rendkívüli üléséről.

Részletesebben

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 391/2005 (XII. 19.) SZÁMÚ HATÁROZATA

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 391/2005 (XII. 19.) SZÁMÚ HATÁROZATA ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 391/2005 (XII. 19.) SZÁMÚ HATÁROZATA AZ EGYESÍTETT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL (a módosításokkal egységes szerkezetben) Enying Város Önkormányzatának

Részletesebben

II. A KÖNYVTÁR FELADATAI, TEVÉKENYSÉGE

II. A KÖNYVTÁR FELADATAI, TEVÉKENYSÉGE II. A KÖNYVTÁR FELADATAI, TEVÉKENYSÉGE A könyvtár az 1997. évi CXL. törvény alapján nyilvános könyvtár. Megfelel a törvényben meghatározott alapkövetelményeknek, teljesíti az ott meghatározott alapfeladatokat.

Részletesebben

13/2012.(II. 14.) Kgy. határozat. A Baranya Megyei Önkormányzat alapító okiratának módosítása

13/2012.(II. 14.) Kgy. határozat. A Baranya Megyei Önkormányzat alapító okiratának módosítása A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése 13/2012.(II. 14.) Kgy. határozat A Baranya Megyei Önkormányzat alapító okiratának módosítása 1. elfogadja a Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala 1. a) számú mellékletbe

Részletesebben

XX. ÉVFOLYAM 8. SZÁM 2009. DECEMBER 11. T A R T A L O M SZEMÉLYI RÉSZ

XX. ÉVFOLYAM 8. SZÁM 2009. DECEMBER 11. T A R T A L O M SZEMÉLYI RÉSZ XX. ÉVFOLYAM 8. SZÁM 2009. DECEMBER 11. VAS MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK ÉRTESÍTİJE T A R T A L O M SZÁM TÁRGY OLDAL SZEMÉLYI RÉSZ 35/2009. (II. 13.) sz. határozat A megyei önkormányzat által alapított kitüntetı

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSE 2009. május hó 14-én tartott nyilvános ülésének jegyzıkönyvi K I V O N A T A

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSE 2009. május hó 14-én tartott nyilvános ülésének jegyzıkönyvi K I V O N A T A BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŐLÉSE 2009. május hó 14-én tartott nyilvános ülésének jegyzıkönyvi K I V O N A T A Tárgy: Tájékoztató a kötvényforrás forgatásának eredményérıl (2009. január

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. február 02-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. február 02-i ülésére Tárgy: Rendelőintézet alapító okirat módosítása Sorszám: IV/5 Előkészítette: Sápi András intézményi referens Döntéshozatal módja: Minősített többség az Mötv. 50. -a alapján Véleményező bizottság: Ügyrendi,

Részletesebben

72/2010. (V.20.) P.T.

72/2010. (V.20.) P.T. A Szegedi Kistérség Többcélú Társulása Polgármesterek Tanácsa 10 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül határozott, a Szegedi Kistérség Többcélú Társulása fenntartásában mőködı Szegedi Kistérség

Részletesebben

POLGÁRMESTERE. Tisztelt Képviselő-testület!

POLGÁRMESTERE. Tisztelt Képviselő-testület! & 5 j i c 1 0 BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLET POLGÁRMESTERE ÖNKORMÁNYZAT Tárgy: Sürgősségi indítvány Tisztelt Képviselő-testület! A Budapest Főváros XVI. Kerület Önkormányzat SZMSZ-e lehetőséget ad sürgősségi

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétıl

Sárospatak Város Polgármesterétıl Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 12813/2010. Elıterjesztés - a Képviselı-testületnek - a Farkas Ferenc

Részletesebben

Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala ÜGYRENDJE

Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala ÜGYRENDJE Pilis Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala ÜGYRENDJE Pilis Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló, többször módosított 1990. évi LXV. törvény (a továbbiakban:

Részletesebben

VI-136/4976/2013. sz. határozat 6. sz. melléklete A HERMAN OTTÓ MÚZEUM Alapító Okirata (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva)

VI-136/4976/2013. sz. határozat 6. sz. melléklete A HERMAN OTTÓ MÚZEUM Alapító Okirata (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva) VI-136/4976/2013. sz. határozat 6. sz. melléklete A HERMAN OTTÓ MÚZEUM Alapító Okirata (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva) Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése az államháztartásról szóló 2011.

Részletesebben

VÁROSI EGÉSZSÉGÜGYI INTÉZMÉNY Egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata

VÁROSI EGÉSZSÉGÜGYI INTÉZMÉNY Egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata VÁROSI EGÉSZSÉGÜGYI INTÉZMÉNY Egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata 1 Törzsszám: 346997 Gyomaendrőd Város Képviselő-testülete 175/1999. (VI. 24.) KT számú határozata, az államháztartásról szóló

Részletesebben

KIVONAT A NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. SZEPTEMBER 06-ÁN MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL

KIVONAT A NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. SZEPTEMBER 06-ÁN MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL KIVONAT A NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. SZEPTEMBER 06-ÁN MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 129/2012.

Részletesebben

* * NÓGRÁD MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE A KÖZGYŐLÉS 2011. VI. 24.-ÉN TARTOTT ÜLÉSÉN HOZOTT HATÁROZATAI ÉS RENDELETEI

* * NÓGRÁD MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE A KÖZGYŐLÉS 2011. VI. 24.-ÉN TARTOTT ÜLÉSÉN HOZOTT HATÁROZATAI ÉS RENDELETEI XXI. évfolyam 4. szám 2011. június 29. NÓGRÁD MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK * * HIVATALOS LAPJA NÓGRÁD MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE A KÖZGYŐLÉS 2011. VI. 24.-ÉN TARTOTT ÜLÉSÉN HOZOTT HATÁROZATAI ÉS RENDELETEI

Részletesebben

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. december 16-i rendkívüli üléséről.

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. december 16-i rendkívüli üléséről. Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 2-55/2010/JT. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. december 16-i rendkívüli üléséről.

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat. 1. napirendi pont: Előterjesztés intézmények alapító okiratainak módosításáról

Jegyzőkönyvi kivonat. 1. napirendi pont: Előterjesztés intézmények alapító okiratainak módosításáról Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2011. szeptember 29-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 1. napirendi pont: Előterjesztés intézmények alapító

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2014. június 26-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2014. június 26-i ülésére Tárgy: Rendelőintézet alapító okiratának módosítása Előkészítette: Sápi András intézményi referens Véleményező bizottság: Ügyrendi, Lakásügyi, Egészségügyi és Szociális Bizottság Sorszám: IV/5 Döntéshozatal

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat

Jegyzőkönyvi kivonat Jegyzőkönyvi kivonat Készült Demecser Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 27. napján a Demecseri Polgármesteri Hivatal A épülete (4516. Demecser, Kétezer-egy tér 1.) Polgármester Irodájában

Részletesebben

K i v o n a t a Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 19-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből:

K i v o n a t a Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 19-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből: K i v o n a t a Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 19-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből: Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 110/2015. (XI. 19.) határozata:

Részletesebben

Alapító Okirat. A Launai Miklós Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Szakképző Iskola

Alapító Okirat. A Launai Miklós Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Szakképző Iskola Iktatószám:1973-7/2009. Alapító Okirat A Launai Miklós Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Szakképző Iskola Neszmély Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról

Részletesebben

MÓDOSÍTÓ OKIRAT. - 92401-4 Sportintézmények, sportlétesítmények

MÓDOSÍTÓ OKIRAT. - 92401-4 Sportintézmények, sportlétesítmények 334/2011. (VI.30.) számú közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése elfogadja az Egri Városi Sportiskola Alapító Okiratának módosítását 2011. augusztus 1-jei hatállyal az alábbiak

Részletesebben

Józsefvárosi Nevelési Tanácsadó alapító okiratának módosító okirata

Józsefvárosi Nevelési Tanácsadó alapító okiratának módosító okirata Józsefvárosi Nevelési Tanácsadó alapító okiratának módosító okirata 3/1. sz. melléklet Az államháztartási szakfeladatok rendjéről szóló 8/2010. (IX. 10.) NGM tájékoztatóban foglaltak, valamint a közoktatásról

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. 7. Költségvetési szerv típusa: Gazdasági-pénzügyi, műszaki és egyéb ellátást végző önkormányzati költségvetési szerv

ALAPÍTÓ OKIRAT. 7. Költségvetési szerv típusa: Gazdasági-pénzügyi, műszaki és egyéb ellátást végző önkormányzati költségvetési szerv ALAPÍTÓ OKIRAT A költségvetési szerv: 1. Neve: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye 2. Idegen neve: - 3. Rövid neve: EKVI 4. Székhelye: 3300 Eger Bem tábornok út 3. szám 5. Telephelye(i) és címe(i)

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1.) A költségvetési szerv megnevezése: Csanádpalota Térségi Napsugár Óvoda és Bölcsőde Többcélú Közös Igazgatású Köznevelési Intézmény

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1.) A költségvetési szerv megnevezése: Csanádpalota Térségi Napsugár Óvoda és Bölcsőde Többcélú Közös Igazgatású Köznevelési Intézmény ALAPÍTÓ OKIRAT Csanádpalota Térségi Köznevelési Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsa az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. (5) bekezdésében, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S SIÓFOK VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTER 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő. Siófok, 2013. szeptember 25. E L Ő T E R J

Részletesebben

Sárospatak Város Jegyzıjétıl

Sárospatak Város Jegyzıjétıl Sárospatak Város Jegyzıjétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 10915/2012. Elıterjesztés - a képviselı-testületnek - közoktatási intézmények

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: ALAPÍTÓ OKIRAT 4. sz. melléklet A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Kozmutza Flóra Óvoda,

Részletesebben

Dorozsmai Nagybani Piac Üzemeltető Kft. alapító okirata - TERVEZET

Dorozsmai Nagybani Piac Üzemeltető Kft. alapító okirata - TERVEZET Dorozsmai Nagybani Piac Üzemeltető Kft. alapító okirata - TERVEZET Az 1997. évi CXLIV. tv. alapján, egyszemélyes korlátolt felelősségű társaság létrehozása céljából az alábbi alapító okiratot bocsátjuk

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Szőllős Sándor polgármester. Meghívott vendég: Ráczné Hamerszki Judit

Jegyzőkönyv. Jelen vannak: Szőllős Sándor polgármester. Meghívott vendég: Ráczné Hamerszki Judit Jegyzőkönyv Készült: 2014. február 27-én 13 00 órai kezdettel a Bocskaikert Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának Tanácstermében tartott rendkívüli testületi ülésről. Jelen vannak: Szőllős Sándor

Részletesebben

Piliscsév Község Önkormányzata Képviselő-testületének 18. számú JEGYZŐKÖNYVE

Piliscsév Község Önkormányzata Képviselő-testületének 18. számú JEGYZŐKÖNYVE Piliscsév Község Önkormányzata Képviselő-testületének 18. számú JEGYZŐKÖNYVE 2012. december 17-én Leányvár Község Önkormányzatával megtartott együttes képviselő-testületi üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Részletesebben

Előterjesztés. Gondozási Központ alapító okiratának módosítása, valamint szakmai programjainak elfogadása

Előterjesztés. Gondozási Központ alapító okiratának módosítása, valamint szakmai programjainak elfogadása Az... napirendi ponthoz Előterjesztés Napirend: Előterjesztő: Előzmények: Határozat tervezet: Gondozási Központ alapító okiratának módosítása, valamint szakmai programjainak elfogadása a polgármester 32/2011.

Részletesebben

SFÜ Sándorfalva Városfejlesztı és Üzemeltetı Közhasznú Nonprofit Kft. Alapító Okirata a módosításokkal egységes szerkezetben

SFÜ Sándorfalva Városfejlesztı és Üzemeltetı Közhasznú Nonprofit Kft. Alapító Okirata a módosításokkal egységes szerkezetben SFÜ Sándorfalva Városfejlesztı és Üzemeltetı Közhasznú Nonprofit Kft. Alapító Okirata a módosításokkal egységes szerkezetben Mely kibocsátásra került az alulírott alapító Önkormányzat által a gazdasági

Részletesebben

Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés E l n ö k e. Elıterjesztés VI. 460-3/2009. A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. szeptember 24-ei ülésére

Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés E l n ö k e. Elıterjesztés VI. 460-3/2009. A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. szeptember 24-ei ülésére Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés E l n ö k e VI. 460-3/2009. Elıterjesztés A Komárom-Esztergom Megyei Közgyőlés 2009. szeptember 24-ei ülésére Tárgy: Alapító okiratok módosítása Elıterjesztı:, a közgyőlés

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. A költségvetési szerv: 1. Neve: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye. 2. Idegen neve: - 3. Rövid neve: EKVI

ALAPÍTÓ OKIRAT. A költségvetési szerv: 1. Neve: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye. 2. Idegen neve: - 3. Rövid neve: EKVI ALAPÍTÓ OKIRAT 2. melléklet A költségvetési szerv: 1. Neve: Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye 2. Idegen neve: - 3. Rövid neve: EKVI 4. Székhelye: 3300 Eger Bem tábornok út 3. szám 5. Telephelye(i)

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. Alapítás dátuma: 1991. január 30. (1990. december 15.)

ALAPÍTÓ OKIRAT. Alapítás dátuma: 1991. január 30. (1990. december 15.) 96/2009. (VI. 25.) MÖK határozat mellékletei 1. sz. melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése az 1990. évi LXV. törvény 38. (1) bekezdése, az 1992. évi XXXVIII. törvény 66. -a

Részletesebben

2009. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI ALAPOKMÁNYA

2009. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI ALAPOKMÁNYA AZ ORSZÁGOS REHABILITÁCIÓS ÉS SZOCIÁLIS SZAKÉRTİI INTÉZET 2009. ÉVI KÖLTSÉGVETÉSI ALAPOKMÁNYA Jelen költségvetési alapokmány a jóváhagyott elemi költségvetéssel egységes egészet alkot. Az államháztartásról

Részletesebben

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS. NYILVANOS ÜLÉS napirendje

BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS. NYILVANOS ÜLÉS napirendje BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS JEGYZŐJÉTŐL Békéscsaba, Szent István tér 7. Ikt. sz.: III. 84812011. Előadó: Rita Mell.: 2 db Hiv. sz.: Liptákné Szarvas Postacím: 5601 Pf 112. Telefon: (66) 523-802 Telefax:

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben) HONVÉDELMI MINISZTER Nyt. szám: 154 8/2013. ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben) A honvédelemről és a Magyar Honvédségről, valamint a különleges jogrendben bevezethető intézkedésekről

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 2014. szeptember 10-én tartandó ülésére.

E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 2014. szeptember 10-én tartandó ülésére. Izsák Város Címzetes Főjegyzőjétől. E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 2014. szeptember 10-én tartandó ülésére. Tárgy: Az Általános Művelődési Központ Alapító okiratának módosítása. Tisztelt

Részletesebben

2011/7. szám ÖNKORMÁNYZATI HÍREK 269.

2011/7. szám ÖNKORMÁNYZATI HÍREK 269. 2011/7. szám ÖNKORMÁNYZATI HÍREK 269. ISSN 1215 4261 TARTALOMJEGYZÉK SZÁM TÁRGY OLDALSZÁM A MEGYEI KÖZGYŐLÉS HATÁROZATAI száma 80/2011. (IV. 29.) MÖK határozat 81/2011. (IV. 29.) MÖK határozat 82/2011.

Részletesebben

Lukácsné Kiss Márta képviselő

Lukácsné Kiss Márta képviselő J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Vámosgyörk Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. június 11-én 18.00 órakor tartott rendkívüli üléséről. Vámosgyörki Közös Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétől. 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.

Sárospatak Város Polgármesterétől. 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak. Sárospatak Város Polgármesterétől Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu J A V A S L A T - a Képviselő-testületnek - a Carolina Óvoda és Bölcsőde alapító okiratának módosítására

Részletesebben

* * NÓGRÁD MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE A KÖZGYŰLÉS 2011. VII. 16.-ÁN TARTOTT ÜLÉSÉN HOZOTT RENDELETEI ÉS HATÁROZATAI

* * NÓGRÁD MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE A KÖZGYŰLÉS 2011. VII. 16.-ÁN TARTOTT ÜLÉSÉN HOZOTT RENDELETEI ÉS HATÁROZATAI XXI. évfolyam 5. szám 2011. július 16. NÓGRÁD MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK * * HIVATALOS LAPJA NÓGRÁD MEGYE ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÖZLÖNYE A KÖZGYŰLÉS 2011. VII. 16.-ÁN TARTOTT ÜLÉSÉN HOZOTT RENDELETEI ÉS HATÁROZATAI

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. 27. sz. melléklet

ALAPÍTÓ OKIRAT. 27. sz. melléklet 27. sz. melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2008. évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. Költségvetési szerv neve: Veszprém Megyei Egységes

Részletesebben

HATÁROZAT MELLÉKLETEK

HATÁROZAT MELLÉKLETEK 2009. október 2. KÜLÖNSZÁM Tartalomjegyzék Szám Tárgy Oldal HATÁROZAT 101/2009. (IX. 17.) Kgy. A Baranya Megyei Önkormányzat intézményei alapító okiratainak (technikai) módosítása és a Dél-dunántúli Önkormányzati

Részletesebben

K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 5-én megtartott rendkívüli (2.) nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 5-én megtartott rendkívüli (2.) nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Pályázati hirdetmények egészségügyi intézményvezetıi és orvosvezetıi állásokra

Pályázati hirdetmények egészségügyi intézményvezetıi és orvosvezetıi állásokra Pályázati hirdetmények egészségügyi intézményvezetıi és orvosvezetıi állásokra hatályos: 2012.07.30 - A megyei önkormányzatok konszolidációjáról, a megyei önkormányzati intézmények és a Fıvárosi Önkormányzat

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! Előterjesztés A képviselő-testület 2014. november 27-i ülésére Tisztelt Képviselő-testület! Az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/ 2011 évi (XII..31) kormányrendelet 167/A (1) A

Részletesebben

15/2011. (II. 22.) Kgy. határozat

15/2011. (II. 22.) Kgy. határozat 15/2011. (II. 22.) Kgy. határozat A Baranya Megyei Önkormányzat 2011. évi költségvetéséről szóló 5/2011. (II. 24.) önkormányzati rendelettel összefüggő intézkedések A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése

Részletesebben

Gyógyító-Megelızı Intézmény 3770 Sajószentpéter, Kossuth Lajos út 200. Szervezeti és Mőködési Szabályzata

Gyógyító-Megelızı Intézmény 3770 Sajószentpéter, Kossuth Lajos út 200. Szervezeti és Mőködési Szabályzata A 153/2012.(VI.21.) határozat melléklete Gyógyító-Megelızı Intézmény 3770 Sajószentpéter, Kossuth Lajos út 200. Szervezeti és Mőködési Szabályzata Elfogadva a Sajószentpéter Városi Önkormányzat Képviselı-testülete

Részletesebben

40/2013. (II. 28.) számú képviselő-testületi határozat a Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosításáról

40/2013. (II. 28.) számú képviselő-testületi határozat a Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosításáról 40/2013. (II. 28.) számú képviselő-testületi határozat a Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosításáról Az Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete Abony Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala

Részletesebben

ALAPÍTÓ O K I R A T. Intézmény neve: Békéscsabai Kistérségi Életfa Szociális Szolgáltató Központ 583374. Törzsszáma:

ALAPÍTÓ O K I R A T. Intézmény neve: Békéscsabai Kistérségi Életfa Szociális Szolgáltató Központ 583374. Törzsszáma: ALAPÍTÓ O K I R A T Intézmény neve: Törzsszáma: Békéscsabai Kistérségi Életfa Szociális Szolgáltató Központ 583374 2. Székhelye: Békéscsaba, Szabadság tér 9. 3. Telephelyei: Békéscsaba, Gyár u. 16. Békéscsaba,

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat. 1. napirendi pont: Előterjesztés intézmények alapító okiratainak módosításáról

Jegyzőkönyvi kivonat. 1. napirendi pont: Előterjesztés intézmények alapító okiratainak módosításáról Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2011. szeptember 29-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 1. napirendi pont: Előterjesztés intézmények alapító

Részletesebben

215/2011. (XII. 16.) Kgy. H a t á r o z a t Bács-Kiskun Megyei Közgyőlés Hivatala Szervezeti és Mőködési Szabályzatának megállapítása

215/2011. (XII. 16.) Kgy. H a t á r o z a t Bács-Kiskun Megyei Közgyőlés Hivatala Szervezeti és Mőködési Szabályzatának megállapítása BÁCS-KISKUN MEGYEI KÖZGYŐLÉS 3491-10/2011. K I V O N A T a Bács-Kiskun Megyei Közgyőlés 2011. december 16-i ülése jegyzıkönyvébıl 215/2011. (XII. 16.) Kgy. H a t á r o z a t Bács-Kiskun Megyei Közgyőlés

Részletesebben

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2016. február 3.-i,rendes ülésére beterjesztett anyagok. I./D kötet

Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2016. február 3.-i,rendes ülésére beterjesztett anyagok. I./D kötet I/D kötet 1. oldal Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2016. február 3.-i,rendes ülésére beterjesztett anyagok I./D kötet Önkormányzati intézmények alapító okiratainak módosítása... 2 Önkormányzati

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ÉS BEVEZETŐ SZABÁLYOK. 4 1.1. A 4 1.2. A 4 2.1. 4 3. 5 3.1. 6 3.2. 6 3.3. 7 3.4. 7 3.5. 8 3.6. A 8 4. 9 II. AZ INTÉZMÉNY FELADATAI. 10 1.

ÁLTALÁNOS ÉS BEVEZETŐ SZABÁLYOK. 4 1.1. A 4 1.2. A 4 2.1. 4 3. 5 3.1. 6 3.2. 6 3.3. 7 3.4. 7 3.5. 8 3.6. A 8 4. 9 II. AZ INTÉZMÉNY FELADATAI. 10 1. 2 Tartalomjegyzék I. ÁLTALÁNOS ÉS BEVEZETŐ SZABÁLYOK... 4 1.1. A Szervezeti és Működési Szabályzat célja... 4 1.2. A Szervezeti és Működési Szabályzat hatálya... 4 2.1. Az intézmény alaptevékenységének

Részletesebben

Szécsény Kistérség. Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat

Szécsény Kistérség. Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat Szécsény Kistérség Szociális Szolgáltató Központ és Gyermekjóléti Szolgálat Szervezeti és Mőködési Szabályzat (Egységes szerkezetben) Szécsény, 2010. január I. Általános szabályok: A Szervezeti és Mőködési

Részletesebben

Dévaványa Város Önkormányzat Képviselı-testülete a 2011. április 28-án tartandó ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el:

Dévaványa Város Önkormányzat Képviselı-testülete a 2011. április 28-án tartandó ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el: 156/2011.(IV.28.) Kt.hat. Dévaványa Város Önkormányzat Képviselı-testülete a 2011. április 28-án tartandó ülés napirendjét az alábbiak szerint fogadja el: 1. Tájékoztató Szeghalom Kistérség Többcélú Társulás

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Somogy Megyei Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának módosításáról

ELŐTERJESZTÉS a Somogy Megyei Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának módosításáról SOMOGY MEGYEI FŐJEGYZŐ 7400 KAPOSVÁR, Vármegyeháza, Fő utca 10. tel.: 82/898-246 e-mail: voros@som-onkorm.hu Ügyiratszám: SMÖ/322-1/2014. ELŐTERJESZTÉS a Somogy Megyei Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának

Részletesebben

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2013. január 31-én megtartott ülésérıl

JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2013. január 31-én megtartott ülésérıl SZANK KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELİ-TESTÜLETE 3/2013. JEGYZİKÖNYV a képviselı-testület 2013. január 31-én megtartott ülésérıl Határozatok száma: 12-29. Rendelet száma: 1. TARTALOMJEGYZÉK OK: 12/2013.(I.31.)

Részletesebben

190/2009. (V. 28.) számú Képviselı-testületi Határozat

190/2009. (V. 28.) számú Képviselı-testületi Határozat K i v o n a t a Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testületének 2009. május 28-án csütörtökön du. 17,00 órai kezdettel megtartott r e n d k í v ü l i ülésérıl készült jegyzıkönyvébıl: 190/2009. (V.

Részletesebben

Alapító okirat. 1. A társaság cégneve, székhelye, telephelye(i), fióktelepe(i)

Alapító okirat. 1. A társaság cégneve, székhelye, telephelye(i), fióktelepe(i) Alapító okirat Alulírott alapító, a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (Gt.) rendelkezéseinek megfelelően, a 2006. évi V. törvény (Ctv.) mellékletét képező szerződésminta alkalmazásával

Részletesebben

KULTÚRHÁZ ÉS KÖNYVTÁR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

KULTÚRHÁZ ÉS KÖNYVTÁR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT KULTÚRHÁZ ÉS KÖNYVTÁR SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2009 I. FEJEZET általános rendelkezések Az 1997. évi CXL. törvény rendelkezik a kulturális javak védelméről és a muzeális intézményekről, a nyilvános

Részletesebben

Elsı lakást szerzık támogatásához és a lakás korszerősítéséhez nyújtott támogatást igénylı lap

Elsı lakást szerzık támogatásához és a lakás korszerősítéséhez nyújtott támogatást igénylı lap Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Iroda 6724 Szeged, Huszár u. 1. Levelezési cím: 6701 Szeged, Pf. 763 Elsı lakást szerzık támogatásához és a lakás

Részletesebben

K I V O N A T. támogatásáról. Tata Építési Szabályzatáról szóló 38/2005.(XII.6.) önkormányzati rendelet módosításáról

K I V O N A T. támogatásáról. Tata Építési Szabályzatáról szóló 38/2005.(XII.6.) önkormányzati rendelet módosításáról K I V O N A T 2010. június 30-án megtartott ülésének jegyzıkönyvébıl 19/2010.(VI.30.) 20/2010.(VII.5.) 21/2010.(VII.5.) 22/2010.(VI.30.) A humán papiloma vírus elleni védıoltás támogatásáról A Tata Építési

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. BAZ.M.Ö. Surányi Gim. Sz. I.

ALAPÍTÓ OKIRAT. BAZ.M.Ö. Surányi Gim. Sz. I. ALAPÍTÓ OKIRAT 1. A költségvetési szerv hivatalos neve: 1.2 A költségvetési szerv rövid neve: 1.3 A költségvetési szerv rövidített neve: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Surányi Endre Gimnázium,

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! Előterjesztés A képviselő-testület 2013. december 12-i ülésére Tisztelt Képviselő-testület! Az ÉMOP-4.2.1/A-11-2012-0002 számú, Idősek nappali ellátásának fejlesztése Alsózsolca településen című pályázat

Részletesebben

Szeremle-Dunafalva Önkormányzati Társulás megállapodásának felülvizsgálata

Szeremle-Dunafalva Önkormányzati Társulás megállapodásának felülvizsgálata Előterjesztés Tárgy: Szeremle-Dunafalva Önkormányzati Társulás megállapodásának felülvizsgálata Készült: a Szeremle és Dunafalva Községi Önkormányzatok 2013.05.30-i együttes ülésére Készítette: Gálné Jogszabályi

Részletesebben

DERECSKE VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE KIVONAT

DERECSKE VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE KIVONAT DERECSKE VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE KIVONAT Készült: Derecske Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. június 26-i nyílt ülésen felvett jegyzőkönyv alapján. 126/2014.(VI.26.) KT számú

Részletesebben

31/2009. (X. 26.) Önkormányzati Rendelet

31/2009. (X. 26.) Önkormányzati Rendelet könyvébıl: 31/2009. (X. 26.) Önkormányzati Rendelet Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselı-testülete a belsı piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelvnek való megfelelés érdekében egyes önkormányzati

Részletesebben

K I V O N A T. a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2011. április 28-i ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2011. április 28-i ülésének jegyzőkönyvéből Szám: 2-2/2011. K I V O N A T a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2011. április 28-i ülésének jegyzőkönyvéből A Tolna Megyei Közgyűlés 45/2011. (IV. 28.) közgyűlési határozata a megyei fenntartású közoktatási

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. március 29-én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. március 29-én tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. március 29-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Önkormányzati intézmények alapító okirata módosítása Iktatószám:

Részletesebben

4. 5 6 A költségvetési szerv jogelődjei és azok székhelye: IRM Központi Kórház és Intézményei, 1071 Budapest VII., Városligeti fasor 9-13.

4. 5 6 A költségvetési szerv jogelődjei és azok székhelye: IRM Központi Kórház és Intézményei, 1071 Budapest VII., Városligeti fasor 9-13. A honvédelmi miniszter 89/2007. (HK 12.) HM határozata az Állami Egészségügyi Központ (Honvéd, Rendészeti és Vasútegészségügyi Központ) központi költségvetési szerv alapításáról (hatályos szöveg) Az egészségügyi

Részletesebben

József Attila Városi Könyvtár és Múzeu m. Alapító Okira t

József Attila Városi Könyvtár és Múzeu m. Alapító Okira t József Attila Városi Könyvtár és Múzeu m Alapító Okira t A költségvetési szerv neve : Székhelye : Telephelyei: József Attila Városi Könyvtár és Múzeum 6900 Makó, Deák Ferenc u. 2. 6900 Makó, Széchenyi

Részletesebben

HIVATALOS ÉRTESÍTÕ. 39. szám. A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE 2010. május 26., szerda. Tartalomjegyzék. VI. Alapító okiratok

HIVATALOS ÉRTESÍTÕ. 39. szám. A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE 2010. május 26., szerda. Tartalomjegyzék. VI. Alapító okiratok HIVATALOS ÉRTESÍTÕ A MAGYAR KÖZLÖNY MELLÉKLETE 2010. május 26., szerda 39. szám Tartalomjegyzék VI. Alapító okiratok Az Egészségügyi Minisztérium közleménye egyes, az egészségügy területén mûködõ szervek

Részletesebben

A Képviselő - Testület a Monostorpályi Község Polgármesteri Hivatala alapító okiratát az alábbiak szerint állapítja meg: Alapító okirat

A Képviselő - Testület a Monostorpályi Község Polgármesteri Hivatala alapító okiratát az alábbiak szerint állapítja meg: Alapító okirat 82/2010. (XII.14.) számú határozat 2. szám ú meliéklete A Képviselő - Testület a Monostorpályi Község Polgármesteri Hivatala alapító okiratát az alábbiak szerint állapítja meg: Alapító okirat Monostorpályi

Részletesebben

Keszeg Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 14. számú. J e g y z ő k ö n y v e

Keszeg Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 14. számú. J e g y z ő k ö n y v e Keszeg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14. számú J e g y z ő k ö n y v e Készült: Keszeg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. augusztus 3-án a Polgármesteri Hivatalban megtartott

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. A költségvetési szerv neve: Nemzetőr Általános Iskola Költségvetési törzsszáma: 564803-0-00

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. A költségvetési szerv neve: Nemzetőr Általános Iskola Költségvetési törzsszáma: 564803-0-00 ALAPÍTÓ OKIRAT Monor Város Önkormányzat Képviselő-testülete a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. Tv. l -a és a 2 -a (2) bekezdése alapján az alábbi módosításokkal

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. november 26-i ülésére Tárgy: Békefi Antal Városi Könyvtár, Művelődési Ház és Stúdió KB. alapító okiratának módosítása Előadó:

Részletesebben

Előterjesztés a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2012. június 28-ai ülésére

Előterjesztés a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2012. június 28-ai ülésére Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés E l n ö k e Előterjesztés a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2012. június 28-ai ülésére Tárgy: A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása

Részletesebben

KIVONAT. a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat nyírbátori Bethlen Gábor Szakképző Iskola és Kollégium Alapító Okirata megállapításáról

KIVONAT. a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat nyírbátori Bethlen Gábor Szakképző Iskola és Kollégium Alapító Okirata megállapításáról KIVONAT a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés 2009. április 29-én megtartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből -------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2010. április 30-i ülése 13. sz. napirendi pontja

A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2010. április 30-i ülése 13. sz. napirendi pontja Minősített többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2010. április 30-i ülése 13. sz. napirendi pontja Javaslat a közoktatási intézmények alapító okiratának módosítására Előadó: Dr. Puskás Imre,

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. dr. Solymos László alpolgármester. módosítása

ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. dr. Solymos László alpolgármester. módosítása ELŐTERJESZTÉS Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Előterjesztő: dr. Solymos László alpolgármester Az előterjesztés tárgya: A Százszorszép Gyermekház alapító okiratának módosítása Iktatószám: 42797/2012.

Részletesebben

Dr. Szentgyörgyi Pál gazdasági alpolgármester. Iktatószám: 3359-16/2009.

Dr. Szentgyörgyi Pál gazdasági alpolgármester. Iktatószám: 3359-16/2009. Elıterjesztı: Dr. Szentgyörgyi Pál gazdasági alpolgármester Iktatószám: 3359-16/2009. Tárgy: A Szegedi Sport és Fürdık Kft. és a Szegedi Sportlétesítmény Beruházó Kft. egyesülése kapcsán elkészített vagyonmérleg-,vagyonleltár

Részletesebben

Iktatószám: 1-5/3/2015. Oldal: 1 / 54 Dokumentáció kódja: 1-5/3/2015 Verziószám: 1. Érvénybeléptetés időpontja: 2015.05.04.

Iktatószám: 1-5/3/2015. Oldal: 1 / 54 Dokumentáció kódja: 1-5/3/2015 Verziószám: 1. Érvénybeléptetés időpontja: 2015.05.04. Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona 1102 Budapest, Halom utca 31. : +36-1-261-1014; Fax: +36-1-431-7944 Email: halom@halomotthon.hu; www.halom-otthon.hu Iktatószám: 1-5/3/2015 SZERVEZETI MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Sorszám:

ELŐTERJESZTÉS. Sorszám: Sorszám: Tárgy: Városi Humánsegítő és Szociális Szolgálat Alapító Okiratának módosítása Előterjesztő: Dr. Földesi Szabolcs Készítette: Zolnai Magdolna titkársági referens Véleményező Bizottság: Ugyrendi,

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. Az intézmény megnevezése: Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság. 3. Alapítója: Veszprém Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. Az intézmény megnevezése: Veszprém Megyei Múzeumi Igazgatóság. 3. Alapítója: Veszprém Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága Az 52/2006. (VI. 15.) MÖK határozat 1. sz. melléklete ALAPÍTÓ OKIRAT Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv. 88-90. -ában és a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről

Részletesebben

M e g h í v ó. Az ülés helye: Önkormányzati Tanácskozóterem - Egyházasdengeleg Az ülés ideje: 2013. március 20. (szerda) 14.00 óra

M e g h í v ó. Az ülés helye: Önkormányzati Tanácskozóterem - Egyházasdengeleg Az ülés ideje: 2013. március 20. (szerda) 14.00 óra Egyházasdengeleg Község Polgármestere 3043 Egyházasdengeleg Rákóczi út 79. Tel./fax.: 32/587 025 E-mail: hivatal@dengeleg.hu M e g h í v ó Egyházasdengeleg Községi Önkormányzat Képviselő-testületének soron

Részletesebben

K I V O N A T a Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 74/2015. (VIII.26.) önkormányzati határozatából

K I V O N A T a Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 74/2015. (VIII.26.) önkormányzati határozatából K I V O N A T a Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 74/2015. (VIII.26.) önkormányzati határozatából a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról, az önkormányzati hatósági ügyekben,

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT amellyel Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Városi Könyvtár alapító okiratát az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. (5) bekezdésében kapott

Részletesebben