Jegyzőkönyvi kivonat. 1. napirendi pont: Előterjesztés intézmények alapító okiratainak módosításáról

Save this PDF as:
 WORD  PNG  TXT  JPG

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Jegyzőkönyvi kivonat. 1. napirendi pont: Előterjesztés intézmények alapító okiratainak módosításáról"

Átírás

1 Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése szeptember 29-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 1. napirendi pont: Előterjesztés intézmények alapító okiratainak módosításáról 278/2011. (IX. 29.) Kgy. H a t á r o z a t : Sopron Megyei Jogú Város Közgyűlése a Trefort Téri Óvoda (költségvetési szerv) Alapító Okiratát a határozat melléklete szerint október 1. napjával módosítja. A Közgyűlés felkéri a polgármestert, hogy az intézmény jelen határozattal módosított egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okiratát adja ki, és az Alapító Okirat törzskönyvi bejegyeztetéséről gondoskodjék. Ezen határozat alapján egységes szerkezetben kiadott Alapító Okirattal az intézmény minden korábban kiadott Alapító Okirata hatályát veszti. Felelős: dr. Fodor Tamás polgármester Határidő: október 1. K.m.f. Dr. Fodor Tamás polgármester Dr. Dobos József jegyző

2 A 278/2011. (IX. 29.) Kgy. határozat melléklete 5. számú Alapítói módosító határozat Az államháztartásról szóló évi XXXVIII. törvény 88. (1) bekezdése, 90. -a és 92. -a, az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet 10. -a, továbbá a közoktatásról szóló többször módosított évi LXXIX. törvény felhatalmazása alapján Sopron Megyei Jogú Város Közgyűlése a Trefort Téri Óvoda költségvetési szerv 170/2011. (V. 31.) Kgy. határozatával kibocsátott alapító okiratát az alábbiak szerint módosítja: 1. Az alapító okirat I. Általános rendelkezések fejezete 2. pontja helyébe az alábbi 2. pont lép: 2. Az óvoda tagintézményei, egyben közvetlen jogelődjének megnevezése, címe (telephelyei): a) Tagintézménye: Jereváni Kék Tagóvoda Jereváni Kék Óvoda Címe (telephelye) 9400 Sopron, Soproni Horváth József u. 4. b) Tagintézménye: Rövid neve: Dózsa György Utcai Tagóvoda Dózsa György Utcai Óvoda Dózsa Óvoda Címe (telephelye) 9400 Sopron, Dózsa György utca Az alapító okirat I. Általános rendelkezések fejezetének 4. pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: 4. Az előző egységes szerkezetű alapító okiratot Sopron Megyei Jogú Város Közgyűlése a 170/2011. (V. 31.) Kgy. határozatával bocsátotta ki. 3. Az alapító okirat II. Az óvoda működése fejezet a) 11. a. iii. és iv. pontjának helyébe az alábbi rendelkezés lép: a) a székhelyen és valamennyi tagóvodában iii. A megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének tartós és súlyos rendellenességével küzdő (figyelemzavar, hiperaktivitás) iv. A megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének súlyos rendellenességével küzdő b) 12. pontjának helyébe az alábbi rendelkezés lép: A fogyatékos továbbá a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének tartós és súlyos rendellenességével küzdő kisgyermek egészségügyi és pedagógiai célú habilitációs- rehabilitációs foglalkozásban részesül, szakirányú gyógypedagógus vezetésével, a közoktatásról szóló törvény 52. -ában meghatározott időkeret terhére, az intézmény nevelési programjában szabályozott módon.

3 c) 13. pontjának helyébe az alábbi rendelkezés lép: A megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének súlyos rendellenességével küzdő kisgyermek, továbbá a beilleszkedési/tanulási/magatartási nehézséggel küzdő kisgyermek (BTM) fejlesztőpedagógiai, logopédiai, pszichológiai foglalkozásban részesül, az intézmény és a pedagógiai szakszolgálati központ közötti munkamegosztás alapján, az intézmény nevelési programjában szabályozott módon. 4. Az alapító okirat V. Záró rendelkezések fejezete helyébe az alábbi rendelkezés lép: Ez a módosított, egységes szerkezetben kiadott alapító okirat Sopron Megyei Jogú Város Közgyűlésének jóváhagyásával október 1. napjától lép hatályba, minden korábban kiadott alapító okirat és módosítása egyidejűleg hatályát veszti. Dr. Fodor Tamás polgármester

4 Trefort Téri Óvoda Alapító Okirata I. Általános rendelkezések A 278/2011. (IX. 29.) Kgy. határozat melléklete A helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. tv. 9. (4) bekezdése, az államháztartásról szóló évi XXXVIII. törvény 88. (1) bekezdése, 90. -a és 92. -a, az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet 8/A. -a, 10. -a alapján, a közoktatásról szóló évi LXXIX. tv. 37. (5), 90. (1), 102. (2) bekezdése alapján a 86. -ában meghatározott ellátási kötelezettség teljesítése érdekében Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata közoktatási intézményt (továbbiakban: óvoda) alapít. 1. Az óvoda főbb azonosító adatai: Az óvoda megnevezése: Trefort Téri Óvoda Székhelye: 9400 Sopron, Trefort tér 11. Alapítás ideje: december 13. Alapítója létrehozáskor Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata Alapító szerv neve és székhelye: Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Irányító szerve és székhelye: Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése (9400 Sopron, Fő tér 1.) Gazdálkodási jogkörük alapján: önállóan működő Az intézmény vezetője Balláné Horváth Márta Megbízásának időtartama: augusztus július 31. Működési köre: Sopron város közigazgatási területe Körbélyegzője: a Magyar Köztársaság címere a Trefort Téri Óvoda, Sopron " körfelirattal Az intézmény típusa: óvoda Az intézmény OM azonosítója: Az intézmény törzsszáma: Az intézmény statisztikai számjele: Az intézmény adóigazgatási száma: Államháztartási szakágazati besorolása Óvodai nevelés 2. Az óvoda tagintézményei, egyben közvetlen jogelődjének megnevezése, címe (telephelyei): a) Tagintézménye: Jereváni Kék Tagóvoda Jereváni Kék Óvoda Címe (telephelye) 9400 Sopron, Soproni Horváth József u. 4. b) Tagintézménye: Rövid neve: Dózsa György Utcai Tagóvoda Dózsa György Utcai Óvoda Dózsa Óvoda Címe (telephelye) 9400 Sopron, Dózsa György utca 29.

5 3. Az óvoda Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) fenntartásában és Közgyűlésének irányítása alatt működő helyi önkormányzati nevelési intézmény. Az óvoda jogi személy. 4. Az előző egységes szerkezetű alapító okiratot Sopron Megyei Jogú Város Közgyűlése a 170/2011. (V. 31.) Kgy. határozatával bocsátotta ki. II. Az óvoda működése 1. Az óvoda élén óvodavezető áll. Az óvodavezető a nevelőtestület tagja. 2. Az óvoda vezetőjét a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény (Kjt), valamint annak a közoktatási intézményekben történő végrehajtásáról szóló 138/1992. (X. 8.) Korm. rendelet (Vhr) alapján nyilvános pályázat útján Sopron Megyei Jogú Város Közgyűlése bízza meg, és gyakorolja felette a munkáltatói jogokat. Az óvodavezető megbízott magasabb vezető beosztású közalkalmazott. 3. Az óvodavezető az alkalmazottak tekintetében a teljes munkáltatói jogokat gyakorolja, és irányítja az óvoda munkaszervezetét. 4. Az óvoda képviseletére az óvodavezető jogosult, akinek képviseleti joga általános, teljes körű és önálló. 5. Az óvoda jegyzése akként történik, hogy az óvoda körbélyegzője alá az óvoda jegyzésére jogosult (óvodavezető) önállóan írja alá a nevét a hiteles aláírási címpéldány szerint. Az óvodavezető az SZMSZ-ben szabályozottak szerint kiadmányozási jogkörét az ügyek meghatározott csoportjára nézve az óvoda dolgozóira átruházhatja. 6. Az óvoda ügyeinek intézését és az óvoda képviseletét az óvodavezető látja el. Az óvodavezető az SZMSZ-ben szabályozottak szerint jogkörét az ügyek meghatározott csoportjára nézve az óvoda dolgozóira átruházhatja. 7. Az óvoda jogszabály alapján meghatározott közfeladata a közoktatásról szóló évi LXXIX. törvény 24. (1)-(2) bekezdése szerint a gyermek hároméves korától a tankötelezettség kezdetéig történő nevelése. Az óvodai nevelés a gyermek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magában foglaló foglakozások keretében folyik. Az óvoda a gyermek hároméves korától ellátja - a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint - a gyermek napközbeni ellátásával összefüggő feladatokat is. 8. Az óvodában a nevelés nevelési program szerint folyik. A program a fenntartó jóváhagyásával válik érvényessé. 9. Az óvoda székhelyén 175 fő (7 óvodai csoport), a Jereváni Kék Tagóvoda 150 fő (6 óvodai csoport) a Dózsa György Utcai Tagóvoda 85 fő (4 óvodai csoport) férőhellyel rendelkezik. Az óvoda vegyes életkorú csoportokat is szervezhet. 10. Az óvoda gyógypedagógiai nevelésben-oktatásban résztvevő intézmény. A sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése, iskolai életmódra felkészítése a többi gyermekkel együtt, azonos csoportban, integrált formában történik. 11. A szakértői és rehabilitációs bizottság javaslata figyelembe vételével a sajátos nevelési igény típusához és súlyosságához igazodó pedagógiai feltételek (személyi és tárgyi feltételek) biztosítása (megléte) mellett, az óvoda az alábbi kisgyermekek együttnevelését vállalja a közoktatásról szóló évi LXXIX. tv (1) bekezdés 29. pontja; ill. a Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelésének irányelve és a Sajátos nevelési igényű tanulók iskolai oktatásának irányelve kiadásáról szóló 2/2005. (III. 1.) OM rendelet szerinti besorolással:

6 a. Az óvoda székhelyén és valamennyi tagóvodában i. Beszédfogyatékos / akadályozott beszédfejlődésű ii. Ép értelmi képességekkel rendelkező, autisztikus iii. A megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének tartós és súlyos rendellenességével küzdő (figyelemzavar, hiperaktivitás) iv. A megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének súlyos rendellenességével küzdő, b. Az óvoda székhelyén i. Mozgáskorlátozott akadálymentes közlekedést nem igénylő esetben. c. A Jereváni Tagóvodában i. Enyhe fokban hallássérült nagyothalló ii. A hallását műtéti úton helyreállított / létrehozott hallássérült iii. Látássérült gyengénlátó 12. A fogyatékos továbbá a megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének tartós és súlyos rendellenességével küzdő kisgyermek egészségügyi és pedagógiai célú habilitációs- rehabilitációs foglalkozásban részesül, szakirányú gyógypedagógus vezetésével, a közoktatásról szóló törvény 52. -ában meghatározott időkeret terhére, az intézmény nevelési programjában szabályozott módon. 13. A megismerő funkciók vagy a viselkedés fejlődésének súlyos rendellenességével küzdő kisgyermek, továbbá a beilleszkedési/tanulási/magatartási nehézséggel küzdő kisgyermek (BTM) fejlesztőpedagógiai, logopédiai, pszichológiai foglalkozásban részesül, az intézmény és a pedagógiai szakszolgálati központ közötti munkamegosztás alapján, az intézmény nevelési programjában szabályozott módon. 14. Az óvoda nyitva tartásáról a Szervezeti és Működési Szabályzatban kell intézkedni oly módon, hogy heti átlagban az egyes csoportok nyitva tartási ideje napi 10 óra legyen. 15. Az óvoda elfogadott Szervezeti és Működési Szabályzatát Sopron Megyei Jogú Város Közgyűlése hagyja jóvá az alapító okirat hatályba lépését követő három hónapon belül. 16. Az óvoda alkalmazottainak foglalkoztatására általában közalkalmazotti jogviszony keretében a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény, egyes esetekben munkaviszony keretében a Munka Törvénykönyvéről szóló évi XXII. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyvről szóló évi IV. törvény megbízásra vonatkozó rendelkezései az irányadók. 17. Az óvoda tagóvodákra lebontott felvételi körzeteit Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának az óvodába, általános iskolába történő felvételről, a kötelező felvételt biztosító óvodáról, iskoláról szóló rendeletének melléklete tartalmazza. III. Az óvoda feladatai Az óvoda alapfeladata (államháztartási szakfeladatok rendje szerint, a Szervezeti és Működési Szabályzatban részletesen kifejtve): Az óvoda szakfeladatai: Alaptevékenységei: Óvodai nevelés, ellátás Óvodai intézményi étkeztetés

7 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése, ellátása Az óvoda vállalkozási tevékenységet nem folytat. IV. Az óvoda gazdálkodása 1. Az óvoda alapfeladatainak ellátására a fenntartó használatba adja a. a soproni 4257/131 helyrajzi számon nyilvántartott, Sopron, Trefort tér 11. szám alatti, b. a soproni 4257/14 helyrajzi számon nyilvántartott, Sopron, Soproni Horváth József u. 4. szám alatti, c. a soproni 3895 helyrajzi számon nyilvántartott, Sopron Dózsa György u. 29. szám alatti ingatlant és a rajta álló épületet a leltár szerint ott elhelyezett ingóságokkal, valamint a soproni 3886 helyrajzi számon nyilvántartott ingatlan udvarát. 2. Az óvoda a használatába adott ingó és ingatlan vagyonnal az államháztartási törvényben (1992. évi XXXVIII. tv.) és végrehajtási rendeletében, valamint az önkormányzat rendeleteiben foglaltak szerint gazdálkodik alapfeladatának ellátása érdekében. Az ingatlan vagyont az Intézmények Gazdasági Szolgálata (IGSZ) tartja nyilván. 3. Az óvoda önálló költségvetéssel nem rendelkezik, költségvetési keretei felett teljes jogkörrel rendelkezik. Meghatározott pénzügyi-gazdálkodási tevékenységét az IGSZ, mint önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv látja el. Az óvoda és az IGSZ közötti munkamegosztás és felelősségvállalás rendjét az irányító szerv hagyja jóvá. 4. Az óvoda alaptevékenységét az éves költségvetés keretében biztosított pénzeszközökből, szakmai munkaterv alapján látja el. Az óvoda éves költségvetését az IGSZ kezeli azzal, hogy a költségvetési keretek felett az óvoda vezetője rendelkezik. 5. Az óvoda költségvetését felügyeleti szerve évente az IGSZ útján, az IGSZ költségvetésében tervezetten, a óvodavezetővel egyeztetetten állapítja meg. Az óvoda éves és évközi költségvetési beszámolóját az IGSZ összesített beszámolója tartalmazza. V. Záró rendelkezések Ez a módosított, egységes szerkezetben kiadott alapító okirat Sopron Megyei Jogú Város Közgyűlésének jóváhagyásával október 1. napjától lép hatályba, minden korábban kiadott alapító okirat és módosítása egyidejűleg hatályát veszti. Dr. Fodor Tamás polgármester

Jegyzőkönyvi kivonat. 1. napirendi pont: Előterjesztés intézmények alapító okiratainak módosításáról

Jegyzőkönyvi kivonat. 1. napirendi pont: Előterjesztés intézmények alapító okiratainak módosításáról Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2011. szeptember 29-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 1. napirendi pont: Előterjesztés intézmények alapító

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2011. február 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből.

Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2011. február 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2011. február 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 5. napirendi pont: Sürgősségi előterjesztés a SOPRONTISZK

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS A KÖZÉPISKOLAI KOLLÉGIUM ÉS A SOPRONI IDEGENFORGALMI, KERESKEDELMI ÉS VENDÉGLÁTÓ SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÁTSZERVEZÉSÉRŐL

ELŐTERJESZTÉS A KÖZÉPISKOLAI KOLLÉGIUM ÉS A SOPRONI IDEGENFORGALMI, KERESKEDELMI ÉS VENDÉGLÁTÓ SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÁTSZERVEZÉSÉRŐL Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszá m: 61147-4/2008. CÍM: ELŐTERJESZTÉS A KÖZÉPISKOLAI KOLLÉGIUM ÉS A SOPRONI IDEGENFORGALMI, KERESKEDELMI ÉS VENDÉGLÁTÓ SZAKKÉPZŐ

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat. 1. napirendi pont: Előterjesztés az önkormányzati költségvetési szervek alapító okiratának módosításáról

Jegyzőkönyvi kivonat. 1. napirendi pont: Előterjesztés az önkormányzati költségvetési szervek alapító okiratának módosításáról Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata 2009. május 28-ai rendkívüli közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 1. napirendi pont: Előterjesztés az önkormányzati költségvetési

Részletesebben

Fáy András Közgazdasági, Üzleti és Postai Szakközépiskola. Szervezeti és működési szabályzat

Fáy András Közgazdasági, Üzleti és Postai Szakközépiskola. Szervezeti és működési szabályzat Fáy András Közgazdasági, Üzleti és Postai Szakközépiskola Szervezeti és működési szabályzat 2009 TARTALOMJEGYZÉK 1. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 2 2. A MŰKÖDÉS JOGI KERETEI... 2 3. AZ INTÉZMÉNY MŰKÖDÉSI

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata szeptember 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből.

Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata szeptember 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata 2009. szeptember 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 1. napirendi pont: Előterjesztés az önkormányzati költségvetési

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat. 21. napirendi pont: Előterjesztés alapító okiratok módosításáról

Jegyzőkönyvi kivonat. 21. napirendi pont: Előterjesztés alapító okiratok módosításáról Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2011. június 30-ai közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 21. napirendi pont: Előterjesztés alapító okiratok módosításáról

Részletesebben

TREFORT TÉRI ÓVODA ALAPÍTÓ OKIRATA

TREFORT TÉRI ÓVODA ALAPÍTÓ OKIRATA A /2008. (VI. 26.) Kgy határozat melléklete TREFORT TÉRI ÓVODA ALAPÍTÓ OKIRATA I. Általános rendelkezések A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 9. (4) bekezdése, az államháztartásról szóló

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2011. február 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből.

Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2011. február 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2011. február 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 12. napirendi pont: Előterjesztés alapító okiratok módosításáról

Részletesebben

Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 61019-3/2011.

Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 61019-3/2011. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 61019-3/2011. Cím: Előterjesztés a FORENO Nonprofit Kft.-vel kapcsolatos tulajdonosi döntésről Előterjesztő: Dr. Simon István

Részletesebben

KIVONAT A NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. SZEPTEMBER 06-ÁN MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL

KIVONAT A NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. SZEPTEMBER 06-ÁN MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL KIVONAT A NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2012. SZEPTEMBER 06-ÁN MEGTARTOTT RENDKÍVÜLI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 129/2012.

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata 2009. december 17-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből.

Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata 2009. december 17-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata 2009. december 17-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 9. napirendi pont: Előterjesztés az önkormányzati költségvetési

Részletesebben

Józsefvárosi Nevelési Tanácsadó alapító okiratának módosító okirata

Józsefvárosi Nevelési Tanácsadó alapító okiratának módosító okirata Józsefvárosi Nevelési Tanácsadó alapító okiratának módosító okirata 3/1. sz. melléklet Az államháztartási szakfeladatok rendjéről szóló 8/2010. (IX. 10.) NGM tájékoztatóban foglaltak, valamint a közoktatásról

Részletesebben

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. január 14-i rendkívüli üléséről.

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. január 14-i rendkívüli üléséről. Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 3-1/2011/JT. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. január 14-i rendkívüli üléséről.

Részletesebben

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. december 16-i rendkívüli üléséről.

Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. december 16-i rendkívüli üléséről. Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 2-55/2010/JT. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. december 16-i rendkívüli üléséről.

Részletesebben

SOPRON MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK ALAPÍTÓ OKIRATA *

SOPRON MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK ALAPÍTÓ OKIRATA * SOPRON MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK ALAPÍTÓ OKIRATA * I. Általános rendelkezések A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 9. (4) bekezdése, az államháztartásról szóló 1992. évi

Részletesebben

Előterjesztés. Gondozási Központ alapító okiratának módosítása, valamint szakmai programjainak elfogadása

Előterjesztés. Gondozási Központ alapító okiratának módosítása, valamint szakmai programjainak elfogadása Az... napirendi ponthoz Előterjesztés Napirend: Előterjesztő: Előzmények: Határozat tervezet: Gondozási Központ alapító okiratának módosítása, valamint szakmai programjainak elfogadása a polgármester 32/2011.

Részletesebben

Nyírábrányi Idősek Otthona és Szociális, Gyermekjóléti Alapellátásokat Nyújtó Intézmény Alapító Okirata

Nyírábrányi Idősek Otthona és Szociális, Gyermekjóléti Alapellátásokat Nyújtó Intézmény Alapító Okirata H O N E S TA S Nyírábrányi Idősek Otthona és Szociális, Gyermekjóléti Alapellátásokat Nyújtó Intézmény Alapító Okirata 1. A költségvetési szerv neve: HONESTAS Nyírábrányi Idősek Otthona és Szociális, Gyermekjóléti

Részletesebben

Németh László Városi Könyvtár Alapító Okirat. Németh László Városi Könyvtár 354985

Németh László Városi Könyvtár Alapító Okirat. Németh László Városi Könyvtár 354985 1. számú melléklet: 1.A költségvetési szerv neve: Rövid neve: Törzsszáma: Németh László Városi Könyvtár Alapító Okirat Németh László Városi Könyvtár és Pósa Lajos Gyermekkönyvtár Németh László Városi Könyvtár

Részletesebben

Lukácsné Kiss Márta képviselő

Lukácsné Kiss Márta képviselő J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Az ülés helye: Vámosgyörk Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. június 11-én 18.00 órakor tartott rendkívüli üléséről. Vámosgyörki Közös Önkormányzati Hivatal

Részletesebben

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 391/2005 (XII. 19.) SZÁMÚ HATÁROZATA

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 391/2005 (XII. 19.) SZÁMÚ HATÁROZATA ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 391/2005 (XII. 19.) SZÁMÚ HATÁROZATA AZ EGYESÍTETT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL (a módosításokkal egységes szerkezetben) Enying Város Önkormányzatának

Részletesebben

ATKÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÁRNYASKERT ÓVODA INTÉZMÉNYÉNEK ALAPÍTÓ OKIRATA. Egységes szerkezetben

ATKÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÁRNYASKERT ÓVODA INTÉZMÉNYÉNEK ALAPÍTÓ OKIRATA. Egységes szerkezetben ATKÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÁRNYASKERT ÓVODA INTÉZMÉNYÉNEK ALAPÍTÓ OKIRATA Egységes szerkezetben Egységes szerkezetbe foglalva: 2012. február 13. Az 1/2012. (II. 13.) számú Képviselő-testületi

Részletesebben

Alapító Okirat. A Launai Miklós Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Szakképző Iskola

Alapító Okirat. A Launai Miklós Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Szakképző Iskola Iktatószám:1973-7/2009. Alapító Okirat A Launai Miklós Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Szakképző Iskola Neszmély Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról

Részletesebben

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Polgármesterétől a Képviselő-testület 2015. április 30-án tartandó ülésére

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Polgármesterétől a Képviselő-testület 2015. április 30-án tartandó ülésére Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Polgármesterétől a Képviselő-testület 2015. április 30-án tartandó ülésére Tárgy: Hajdúhadház Városi Önkormányzat Városgondnoksága alapító okiratának módosítása

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 87/2008. (III.31.) számú. h a t á r o z a t a

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 87/2008. (III.31.) számú. h a t á r o z a t a NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 87/2008. (III.31.) számú h a t á r o z a t a A nevelési, oktatási, közművelődési és közgyűjteményi intézmények alapító okiratainak módosításáról A Közgyűlés

Részletesebben

Jegyzőkönyv. Tokodaltáró Község Önkormányzat Képviselő-testülete

Jegyzőkönyv. Tokodaltáró Község Önkormányzat Képviselő-testülete Tokodaltáró Község Önkormányzat Képviselő-testülete Jegyzőkönyv amely készült a Képviselő-testület 2009. május 14-én 17 00 órakor megtartott üléséről. Ülés helye: Bányász Kultúrotthon Jelen vannak: Petrik

Részletesebben

Tömör István polgármester

Tömör István polgármester BALATONKENESE VÁROS POLGÁRMESTERÉTŐL 8174 Balatonkenese, Béri Balogh Ádám tér 1. Telefon: +36(88)481-741 Fax: +36(88)481-741 email: hivatal@balatonkenese.hu Előterjesztés Balatonkenese Város Önkormányzata

Részletesebben

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. július 09-én megtartott soron kívüli üléséről.

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. július 09-én megtartott soron kívüli üléséről. J e g y z ő k ö n y v Készült: Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2009. július 09-én megtartott soron kívüli üléséről. Az ülés helye: Községháza, tanácskozó terme Jelen vannak: Czédly Gyula

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Napsugár Óvoda OM 034658 1188 Budapest Eke u. 16. 295-0495 napsugar@napsugarovoda18.hu Iktató szám: SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Székhely: Napsugár Óvoda 1188. Budapest, Eke utca 16. OM azonosító:

Részletesebben

22. számú határozati javaslat. Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011... napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből

22. számú határozati javaslat. Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011... napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből 22. számú határozati javaslat Kivonat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése 2011.... napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből /2011. ( ) Kgy. sz. Határozat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése megtárgyalta

Részletesebben

SOKORÓPÁTKAI EGYSÉGES ÓVODA-BÖLCSŐDE ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SOKORÓPÁTKAI EGYSÉGES ÓVODA-BÖLCSŐDE ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA SOKORÓPÁTKAI EGYSÉGES ÓVODA-BÖLCSŐDE ÁLTALÁNOS MŰVELŐDÉSI KÖZPONT SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2013 1 Tartalom 1.BEVEZETÉS... 5 2.A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT... 5 2.1. Jogi háttere... 5 2.2.

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 309/2000. (XII.18.) számú. h a t á r o z a t a. a Széchenyi István Ipari Szakközépiskola és Szakiskola

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 309/2000. (XII.18.) számú. h a t á r o z a t a. a Széchenyi István Ipari Szakközépiskola és Szakiskola NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 309/2000. (XII.18.) számú h a t á r o z a t a a Széchenyi István Ipari Szakközépiskola és Szakiskola nevének megváltoztatásáról A Közgyűlés 1./ az előterjesztést

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület 2011. június 30-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS. A Képviselő-testület 2011. június 30-i ülésére Budapest Főváros IV. kerület, Újpest Önkormányzat ALPOLGÁRMESTERE :1042 Budapest, István út 14. /Fax: +36-2313141, +36-1-2313151 e-mail: mszabolcs@ujpest.hu ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2011. június

Részletesebben

KÖZÖS IGAZGATÁSÚ KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA (1)

KÖZÖS IGAZGATÁSÚ KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA (1) Az alapító okirat száma: 7/2000. KÖZÖS IGAZGATÁSÚ KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA (1) Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota Önkormányzat Képviselőtestülete a 184/1999. sz.

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat. Készült: Demecser Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. november 6-án megtartott nyílt üléséről.

Jegyzőkönyvi kivonat. Készült: Demecser Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. november 6-án megtartott nyílt üléséről. Jegyzőkönyvi kivonat Készült: Demecser Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. november 6-án megtartott nyílt üléséről. DEMECSER VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 118/2008 (XI.06.) h a

Részletesebben

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. február 02-i ülésére

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2015. február 02-i ülésére Tárgy: Rendelőintézet alapító okirat módosítása Sorszám: IV/5 Előkészítette: Sápi András intézményi referens Döntéshozatal módja: Minősített többség az Mötv. 50. -a alapján Véleményező bizottság: Ügyrendi,

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT a módosításokkal egységes szerkezetben

ALAPÍTÓ OKIRAT a módosításokkal egységes szerkezetben 1 ALAPÍTÓ OKIRAT a módosításokkal egységes szerkezetben Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő-testülete a rendelkezésre álló dokumentumok alapján, a többször módosított 1992. évi XXXVIII.

Részletesebben

Határozatok 2013.11.07. Nádudvar Város Önkormányzata Képviselő-testületének 192/2013. (XI.07.) önkormányzati számú határozata:

Határozatok 2013.11.07. Nádudvar Város Önkormányzata Képviselő-testületének 192/2013. (XI.07.) önkormányzati számú határozata: Határozatok 2013.11.07. Nádudvar Város Önkormányzata Képviselő-testületének 192/2013. (XI.07.) önkormányzati számú határozata: Nádudvar Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2013. évi költségvetéséről

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat

Jegyzőkönyvi kivonat Jegyzőkönyvi kivonat Készült Demecser Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 27. napján a Demecseri Polgármesteri Hivatal A épülete (4516. Demecser, Kétezer-egy tér 1.) Polgármester Irodájában

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. A költségvetési szerv neve: Nemzetőr Általános Iskola Költségvetési törzsszáma: 564803-0-00

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. A költségvetési szerv neve: Nemzetőr Általános Iskola Költségvetési törzsszáma: 564803-0-00 ALAPÍTÓ OKIRAT Monor Város Önkormányzat Képviselő-testülete a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. Tv. l -a és a 2 -a (2) bekezdése alapján az alábbi módosításokkal

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. dr. Solymos László alpolgármester. módosítása

ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének. dr. Solymos László alpolgármester. módosítása ELŐTERJESZTÉS Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Előterjesztő: dr. Solymos László alpolgármester Az előterjesztés tárgya: A Százszorszép Gyermekház alapító okiratának módosítása Iktatószám: 42797/2012.

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2012. június 7-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2012. június 7-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 161/2012. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2012. június 7-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: A 160/2012. (V. 03.) számú és

Részletesebben

Szolnok Városi Óvodák

Szolnok Városi Óvodák Szolnok Városi Óvodák SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2013. január 29. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Szolnok Városi Óvodák 5000 Szolnok, Baross u. 1. Készítette: Intézmény OM - azonosítója:.. Ferenczné

Részletesebben

Erkel Ferenc Általános Iskola

Erkel Ferenc Általános Iskola B U D A P E S T F Ő V Á R O S V I. K E R Ü L E T T E R É Z V Á R O S Ö N K O R M Á N Y Z A T A Erkel Ferenc Általános Iskola Egységes szerkezetbe foglalt módosított alapító okirata (a változások aláhúzott

Részletesebben

2011. szeptember 29. 1

2011. szeptember 29. 1 2011. szeptember 29. 1 I. Bevezetés A működési szabályzat a közoktatásról szóló l993. évi LXXIX. törvény 40. (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a Dobos C. József Vendéglátóipari Szakképző Iskola

Részletesebben

M e g h í v ó. Az ülés helye: Önkormányzati Tanácskozóterem - Egyházasdengeleg Az ülés ideje: 2013. március 20. (szerda) 14.00 óra

M e g h í v ó. Az ülés helye: Önkormányzati Tanácskozóterem - Egyházasdengeleg Az ülés ideje: 2013. március 20. (szerda) 14.00 óra Egyházasdengeleg Község Polgármestere 3043 Egyházasdengeleg Rákóczi út 79. Tel./fax.: 32/587 025 E-mail: hivatal@dengeleg.hu M e g h í v ó Egyházasdengeleg Községi Önkormányzat Képviselő-testületének soron

Részletesebben

POLGÁRMESTERE. Tisztelt Képviselő-testület!

POLGÁRMESTERE. Tisztelt Képviselő-testület! & 5 j i c 1 0 BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLET POLGÁRMESTERE ÖNKORMÁNYZAT Tárgy: Sürgősségi indítvány Tisztelt Képviselő-testület! A Budapest Főváros XVI. Kerület Önkormányzat SZMSZ-e lehetőséget ad sürgősségi

Részletesebben

Keszeg Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 14. számú. J e g y z ő k ö n y v e

Keszeg Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 14. számú. J e g y z ő k ö n y v e Keszeg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 14. számú J e g y z ő k ö n y v e Készült: Keszeg Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2009. augusztus 3-án a Polgármesteri Hivatalban megtartott

Részletesebben

Okirat száma: M/509075/2015/1./H Módosító okirat

Okirat száma: M/509075/2015/1./H Módosító okirat KIVONAT Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzatának Képviselő-testülete által 2015. május 21-én 15.00 órakor tartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből Tárgy: Javaslat a Budapest Főváros IX.

Részletesebben

Sárospatak Város Polgármesterétől. 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.

Sárospatak Város Polgármesterétől. 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak. Sárospatak Város Polgármesterétől Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu J A V A S L A T - a Képviselő-testületnek - a Carolina Óvoda és Bölcsőde alapító okiratának módosítására

Részletesebben

DERECSKE VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE KIVONAT

DERECSKE VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE KIVONAT DERECSKE VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE KIVONAT Készült: Derecske Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. június 26-i nyílt ülésen felvett jegyzőkönyv alapján. 126/2014.(VI.26.) KT számú

Részletesebben

Készült: 2013. március 28. Iktatószám: /2013.

Készült: 2013. március 28. Iktatószám: /2013. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Készült: 2013. március 28. Iktatószám: /2013. PH. Legitimációs eljárás OM AZONOSÍTÓ: 033144 Székhely: A nevelőtestület nevében: intézményvezető aláírása A szülő szervezet

Részletesebben

Fegyvernek Nagyközség Polgármestere 5231 Fegyvernek, Felszabadulás út 171. 56/556-010

Fegyvernek Nagyközség Polgármestere 5231 Fegyvernek, Felszabadulás út 171. 56/556-010 Fegyvernek Nagyközség Polgármestere 5231 Fegyvernek, Felszabadulás út 171. 56/556-010 MEGHÍ VÓ FEGYVERNEK ÖNKORM ÁNYZ AT KÉPVI SEL Ő- TESTÜLETE 2013. JÚNIUS 20-ÁN CSÜTÖRTÖKÖN- 15 ÓRAKOR ÜLÉST TART, Melyre

Részletesebben

Vörösmarty Mihály Általános Iskola

Vörösmarty Mihály Általános Iskola B U D A P E S T F Ő V Á R O S V I. K E R Ü L E T T E R É Z V Á R O S Ö N K O R M Á N Y Z A T A Vörösmarty Mihály Általános Iskola Egységes szerkezetbe foglalt módosított alapító okirata (a változások aláhúzott

Részletesebben

Kossuth Lajos Általános Iskola 3441 Mezőkeresztes Összekötő út 28 Telefon: 06-49-530-008, Fax: 06-49-530-009 Email: suli2319@miskolc.sulinet.

Kossuth Lajos Általános Iskola 3441 Mezőkeresztes Összekötő út 28 Telefon: 06-49-530-008, Fax: 06-49-530-009 Email: suli2319@miskolc.sulinet. Kossuth Lajos Általános Iskola 3441 Mezőkeresztes Összekötő út 28 Telefon: 06-49-530-008, Fax: 06-49-530-009 Email: suli2319@miskolc.sulinet.hu SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Mezőkeresztes, 2011. Tartalomjegyzék

Részletesebben

EGYESÍTETT BÖLCSŐDÉK ALAPÍTÓ OKIRATA. I. Általános rendelkezések

EGYESÍTETT BÖLCSŐDÉK ALAPÍTÓ OKIRATA. I. Általános rendelkezések A.../2008. (VI.26.) Kgy. határozat melléklete EGYESÍTETT BÖLCSŐDÉK ALAPÍTÓ OKIRATA I. Általános rendelkezések A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9. (4) bekezdése, az államháztartásról

Részletesebben

2. NAPIREND: Ügyiratszám: 1 /12-34/ 2007. ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2007. június 26 i ülésére

2. NAPIREND: Ügyiratszám: 1 /12-34/ 2007. ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2007. június 26 i ülésére 2. NAPIREND: Ügyiratszám: 1 /12-34/ 2007 ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2007. június 26 i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívottak: A Diákotthon és Kollégium csatolása

Részletesebben

Holdfény Utcai Óvoda. Szervezeti és Működési Szabályzat

Holdfény Utcai Óvoda. Szervezeti és Működési Szabályzat Székhely: 2040 Budaörs, Holdfény u.31. OM azonosító: 201162 Szervezeti és Működési Szabályzat Hatályos: Határozatlan időre Készítette: Maksainé Gecse Erika óvodavezető Hatálybalépés időpontja: Kelt: 2008.

Részletesebben

K i v o n a t a Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 19-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből:

K i v o n a t a Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 19-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből: K i v o n a t a Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. november 19-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből: Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 110/2015. (XI. 19.) határozata:

Részletesebben

ÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/552-022

ÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/552-022 ÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/552-022 Tárgyalja: minden bizottság E L Ő T E R J E S Z T É S Újszász Város Képviselő-testületének 2012. december 13.-i ülésére Az

Részletesebben

K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 5-én megtartott rendkívüli (2.) nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. március 5-én megtartott rendkívüli (2.) nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a Humán Ügyek Bizottsága 2013. június 26-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a Humán Ügyek Bizottsága 2013. június 26-i ülésére Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: Sz-315/2013. ELŐTERJESZTÉS a Humán Ügyek Bizottsága 2013. június 26-i ülésére Tárgy: Előterjesztő: Készítette: A Ferencvárosi Egyesített

Részletesebben

Piliscsév Község Önkormányzata Képviselő-testületének 18. számú JEGYZŐKÖNYVE

Piliscsév Község Önkormányzata Képviselő-testületének 18. számú JEGYZŐKÖNYVE Piliscsév Község Önkormányzata Képviselő-testületének 18. számú JEGYZŐKÖNYVE 2012. december 17-én Leányvár Község Önkormányzatával megtartott együttes képviselő-testületi üléséről J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Részletesebben

VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL

VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-155 FAX: (06-32) 460-918 Szám: 1-99/2014. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT A Pásztói Gondozási

Részletesebben

Tárgy: A Martin János Szakképző Iskola Alapító Okiratának módosítása

Tárgy: A Martin János Szakképző Iskola Alapító Okiratának módosítása Kivonat Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2012. április 26. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből: IV-118/2774/2012. sz. határozat Tárgy: A Martin János Szakképző Iskola Alapító Okiratának módosítása

Részletesebben

Kivonat Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2012. június 21. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből:

Kivonat Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2012. június 21. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből: Kivonat Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének 2012. június 21. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből: VI-209/3096/2012. sz. határozat Tárgy : Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése IV-118/2774/2012.sz.határozatának

Részletesebben

K I V O N A T. a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2011. április 28-i ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2011. április 28-i ülésének jegyzőkönyvéből Szám: 2-2/2011. K I V O N A T a Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2011. április 28-i ülésének jegyzőkönyvéből A Tolna Megyei Közgyűlés 45/2011. (IV. 28.) közgyűlési határozata a megyei fenntartású közoktatási

Részletesebben

- egységes szerkezetben a módosításokkal -

- egységes szerkezetben a módosításokkal - Iktatószám: 5677/2012. II. Rákóczi Ferenc Bölcsőde, Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Szakközépiskola Alapító Okirata - egységes szerkezetben a módosításokkal - Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testülete

Részletesebben

A Corvina Óvoda és Általános Iskola Szervezeti és Működési Szabályzata

A Corvina Óvoda és Általános Iskola Szervezeti és Működési Szabályzata A Corvina Óvoda és Általános Iskola Szervezeti és Működési Szabályzata Kecskemét Megyei Jogú Város Közgyűlése Oktatási és Egyházügyi Bizottsága... számú határozatával jóváhagyta 2009.. hó.- n 1 TARTALOMJEGYZÉK

Részletesebben

Fegyvernek Nagyközség Polgármestere 5231 Fegyvernek, Felszabadulás út 171. 56/556-010

Fegyvernek Nagyközség Polgármestere 5231 Fegyvernek, Felszabadulás út 171. 56/556-010 Fegyvernek Nagyközség Polgármestere 5231 Fegyvernek, Felszabadulás út 171. 56/556-010 MEGHÍ VÓ FEGYVERNEK ÖNKORM ÁNYZ AT KÉPVI SEL Ő TESTÜLETE 2013. MÁRCIUS 28-ÁN CSÜTÖRTÖKÖN- 15 ÓRAKOR ÜLÉST TART, Melyre

Részletesebben

M e g h í v ó. 2013. február 21-én 17 órára

M e g h í v ó. 2013. február 21-én 17 órára A 2013. február 21-i Váchartyáni Képviselő-testülettel közösen tartott rendkívüli képviselő-testületi ülés előterjesztései Tisztelt Képviselő-testület! M e g h í v ó Rád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének

Részletesebben

Nefelejcs Óvoda 1078 Budapest, Nefelejcs u. 62. Telefon/fax: 06 1 351 9307 Honlap: www.nefelejcsovi.hu E-mail: info@nefelejcsovi.

Nefelejcs Óvoda 1078 Budapest, Nefelejcs u. 62. Telefon/fax: 06 1 351 9307 Honlap: www.nefelejcsovi.hu E-mail: info@nefelejcsovi. NEFELEJCS ÓVODA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Nefelejcs Óvoda 1078 Budapest, Nefelejcs u. 62. Telefon/fax: 06 1 351 9307 Honlap: www.nefelejcsovi.hu E-mail: info@nefelejcsovi.hu Az intézmény OM azonosítója:

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 83/2007. (IV. 23.) számú. h a t á r o z a t a. egyes nevelési-oktatási intézmények átszervezéséről

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 83/2007. (IV. 23.) számú. h a t á r o z a t a. egyes nevelési-oktatási intézmények átszervezéséről NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 83/2007. (IV. 23.) számú h a t á r o z a t a egyes nevelési-oktatási intézmények átszervezéséről A Közgyűlés 1./ az egyes nevelési oktatási intézmények átszervezéséről

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat KLAPKA ÓVODA BOCSKAI 2011. Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat

Szervezeti és Működési Szabályzat KLAPKA ÓVODA BOCSKAI 2011. Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat Budapest Főváros XV. kerületi Önkormányzat KLAPKA ÓVODA BOCSKAI ÓVODA Szervezeti és Működési Szabályzat 2011. Készítette: Végváriné Kékhegyi Erika óvodavezető T a r t a l o m j e g y z é k I. Az intézmény

Részletesebben

HÉTSZÍNVIRÁG ÓVODA 4031. Debrecen, Angyalföld tér 4. OM azonosító: 030914

HÉTSZÍNVIRÁG ÓVODA 4031. Debrecen, Angyalföld tér 4. OM azonosító: 030914 HÉTSZÍNVIRÁG ÓVODA 4031. Debrecen, Angyalföld tér 4. OM azonosító: 030914 SZERVEZETI ÉS MÜKÖDÉSI SZABÁLYZATA Debrecen, 2013. március 25. A Szervezeti és Működési Szabályzat az alábbi jogszabályok és rendeletek

Részletesebben

Határozati javaslat Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testülete /2011.( )Öh. számú határozata

Határozati javaslat Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testülete /2011.( )Öh. számú határozata Előterjesztés Biatorbágyi Családsegítő Központ és Gyermekjóléti Szolgálat Alapító Okiratának módosítása Tisztelt Képviselő-Testület! A Biatorbágyi Családsegítő Központ és Gyermekjóléti Szolgálat Alapító

Részletesebben

szervezeti és működési szabályzata

szervezeti és működési szabályzata Az Áprily Lajos Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola szervezeti és működési szabályzata Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Szentendrei Tankerület KLIK 131001 OM azonosító: 032406 Készítette:

Részletesebben

Intézmények Gazdasági Szolgálata SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

Intézmények Gazdasági Szolgálata SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Intézmények Gazdasági Szolgálata Sopron, Magyar u. 19. Tel./Fax: 99/505-410 e-mail: ugyfelszolgalat@igsz.t-online.hu Intézmények Gazdasági Szolgálata SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Készítette: Ellenőrizte:

Részletesebben

5.3.2. Az elektronikus úton előállított, papíralapú nyomtatványok hitelesítési rendje... 21 5.4. Teendők bombariadó és egyéb rendkívüli események

5.3.2. Az elektronikus úton előállított, papíralapú nyomtatványok hitelesítési rendje... 21 5.4. Teendők bombariadó és egyéb rendkívüli események Tartalom 1. Általános rendelkezések... 7 1.1. A szervezeti és működési szabályzat célja, jogszabályi alapja... 7 1.2. A szervezeti és működési szabályzat elfogadása, jóváhagyása, megtekintése... 8 2. Az

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. március 29-én tartandó ülésére

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. március 29-én tartandó ülésére E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. március 29-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Önkormányzati intézmények alapító okirata módosítása Iktatószám:

Részletesebben

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 33/2015. (IV.20.) önkormányzati határozata

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 33/2015. (IV.20.) önkormányzati határozata Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 33/2015. (IV.20.) önkormányzati határozata A Nyírbátori Gazdasági és Szolgáltató Intézmény alapításáról, vezető megbízására vonatkozó pályázat kiírásáról

Részletesebben

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. A Benedek Elek Óvoda alapító okiratának módosítása

Város Polgármestere ELŐTERJESZTÉS. A Benedek Elek Óvoda alapító okiratának módosítása Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/113, 142 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A Benedek Elek Óvoda

Részletesebben

JÓSIKA MIKLÓS ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA

JÓSIKA MIKLÓS ÁLTALÁNOS ISKOLA ALAPÍTÓ OKIRATA Sényő Község Képviselőtestületének 2/2007.(I.24.) Kt. számú határozata A Szociális Otthon működéséhez szükséges okiratokat elfogadja. Sényő Község Képviselőtestületének 3/2007.(I.24.)Kt. számú határozata

Részletesebben

Kelebia Községi Önkormányzat Képviselő-testülete. J e g y z ő k ö n y v

Kelebia Községi Önkormányzat Képviselő-testülete. J e g y z ő k ö n y v Kelebia Községi Önkormányzat Képviselő-testülete J e g y z ő k ö n y v Készült Kelebia Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011 július 28-án tartott üléséről. 168/2011.(VII.28.)sz. kt. határozat 169/2011.(VII.28.)sz.

Részletesebben

APRÓK FALVA ÓVODA SZABÁLYZATA

APRÓK FALVA ÓVODA SZABÁLYZATA Székhely: 1185 Budapest, Barcika tér 8. OM azonosító: 034652 E-mail cím: ovoda@aprokfalva18.hu Honlap:www.aprokfalva.hu APRÓK FALVA ÓVODA SZERVEZETI és MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Hatályos: Határozatlan időre

Részletesebben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Baross Ovi Kindergarten Baross Telefon: 289-0390 Fax: 2833-625 1201, Budapest, Baross utca 79-81. Email: baross @ enternet.hu OM 034711 www.barossovi.hu SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Budapest, 2009.

Részletesebben

Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzatának 2011. december 22- ei képviselőtestületi ülésére Készítette: Ihászné Pálfi Katalin oktatás-szakértő

Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzatának 2011. december 22- ei képviselőtestületi ülésére Készítette: Ihászné Pálfi Katalin oktatás-szakértő Előterjesztés Biatorbágy Város Önkormányzatának 2011. december 22- ei képviselőtestületi ülésére Készítette: Ihászné Pálfi Katalin oktatás-szakértő Tárgy: Szándéknyilatkozat a Biatorbágyi Általános Iskola

Részletesebben

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK HUMÁN ERŐFORRÁS BIZOTTSÁGA 9600 Sárvár, Várkerület 2-3. MEGHÍVÓ

SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK HUMÁN ERŐFORRÁS BIZOTTSÁGA 9600 Sárvár, Várkerület 2-3. MEGHÍVÓ SÁRVÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK HUMÁN ERŐFORRÁS BIZOTTSÁGA 9600 Sárvár, Várkerület 2-3. MEGHÍVÓ Sárvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének Humán Erőforrás Bizottsága 2012. június

Részletesebben

ÓID 8 I l C I t L POLGÁRMESTERE. Tárgy: Sürgősségi indítvány. Tisztelt Képviselő-testület!

ÓID 8 I l C I t L POLGÁRMESTERE. Tárgy: Sürgősségi indítvány. Tisztelt Képviselő-testület! ÓID 8 I l C I t L BUDAPEST FŐVÁROS XVI. KERÜLET POLGÁRMESTERE ÖNKORMÁNYZAT Tárgy: Sürgősségi indítvány Tisztelt Képviselő-testület! A Budapest Főváros XVI. Kerület Önkormányzat SZMSZ-e lehetőséget ad sürgősségi

Részletesebben

A képviselő-testület 2012.november 29-i zárt ülésén hozott döntések:

A képviselő-testület 2012.november 29-i zárt ülésén hozott döntések: A képviselő-testület 2012.november 29-i zárt ülésén hozott döntések: 238/2012. Kth. 1. Kiskunhalas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. november 29. napjától határozatlan időre megválasztja

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat. 1. napirendi pont: Előterjesztés intézmények alapító okiratainak módosításáról

Jegyzőkönyvi kivonat. 1. napirendi pont: Előterjesztés intézmények alapító okiratainak módosításáról Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2011. szeptember 29-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 1. napirendi pont: Előterjesztés intézmények alapító

Részletesebben

TESZ VESZ ÓVODA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

TESZ VESZ ÓVODA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA TESZ VESZ ÓVODA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA KÉSZÍTETTE: SZABÓ ENDERÉNÉ ÓVODAVEZETŐ 2005. 2 Tartalom I. ÁLTALÁNOS RÉSZ 5. oldal II. AZ ALAPÍTÓ OKIRATBAN FOGLALTAK RÉSZLETEZÉSE II/1. Az alapító szerv

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat. 1. napirendi pont: Előterjesztés az önkormányzati költségvetési szervek alapító okiratának módosításáról

Jegyzőkönyvi kivonat. 1. napirendi pont: Előterjesztés az önkormányzati költségvetési szervek alapító okiratának módosításáról Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata 2009. május 28-ai rendkívüli közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 1. napirendi pont: Előterjesztés az önkormányzati költségvetési

Részletesebben

Kispesti Napraforgó Óvoda 1194 Budapest, Karinthy Frigyes u. 6. Tel.: 2824526 SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

Kispesti Napraforgó Óvoda 1194 Budapest, Karinthy Frigyes u. 6. Tel.: 2824526 SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Kispesti Napraforgó Óvoda 1194 Budapest, Karinthy Frigyes u. 6. Tel.: 2824526 SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Készítette: Intézmény OM - azonosítója: 034696.. intézményvezető aláírás Legitimációs eljárás

Részletesebben

A BÁRCZI GÉZA ÁLTALÁNOS

A BÁRCZI GÉZA ÁLTALÁNOS Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat B á r c z i G é z a Á l t a l á n o s I s k o l a 1039 Budapest, Bárczi Géza u. 2. 243-1509 453-2039 Ema il: ba rcz i-a@kszk i.ob uda.h u Honlap unk: www.bar czigai.s ulinet.hu

Részletesebben

Többsincs Ó voda és Bölcs őde. 2 1 9 4. Tura, D ózsa György út 2. Tel efon : 06 28 580 495 06-30/638 4601

Többsincs Ó voda és Bölcs őde. 2 1 9 4. Tura, D ózsa György út 2. Tel efon : 06 28 580 495 06-30/638 4601 Többsincs Ó voda és Bölcs őde 2 1 9 4. Tura, D ózsa György út 2 Tel efon : 06 28 580 495 06-30/638 4601 E - m ai l : t obbsi n csov i @tura.hu OM azonosító: 201261 S Z E R V E Z E T I É S M Ű K Ö D É S

Részletesebben

T A R T A L O M J E G Y Z É K

T A R T A L O M J E G Y Z É K R IMÓCI S ZE N T I S T VÁN Á LTALÁNOS I S KOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA OM A Z O N O S Í T Ó: 032248 TARTALOMJEGYZÉ K I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK... 4 1. A SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT CÉLJA....

Részletesebben

SZIGLIGETI KÖZÖS FENNTARTÁSÚ NAPKÖZI OTTHONOS ÓVODA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

SZIGLIGETI KÖZÖS FENNTARTÁSÚ NAPKÖZI OTTHONOS ÓVODA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA SZIGLIGETI KÖZÖS FENNTARTÁSÚ NAPKÖZI OTTHONOS ÓVODA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA Szervezeti és működési szabályzat I. Általános rendelkezések 1. A Szigligeti Közös Fenntartású Napközi Otthonos Óvoda

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének

ELŐTERJESZTÉS. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének ELŐTERJESZTÉS Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlésének Előterjesztő: Várospolitikai alpolgármester Az előterjesztés tárgya: Alapító okiratok módosítása Iktatószám: 9524/2010. Melléklet: 18 db határozati

Részletesebben

Szervezeti és Működési Szabályzat. Fővárosi Önkormányzat Óvodája SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA - 0 -

Szervezeti és Működési Szabályzat. Fővárosi Önkormányzat Óvodája SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA - 0 - SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2015-0 - Bevezető A, mint költségvetési szerv (továbbiakban: az óvoda) szervezetét, feladatai ellátásának részletes belső rendjét és módját, valamint belső és külső kapcsolataira

Részletesebben