Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata szeptember 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata szeptember 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből."

Átírás

1 Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata szeptember 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 1. napirendi pont: Előterjesztés az önkormányzati költségvetési szervek alapító okiratának módosításáról 268/2009. (IX. 24.) Kgy. H a t á r o z a t : Sopron Megyei Jogú Város Közgyűlése a Központi Gyermekkonyha (költségvetési szerv) Alapító Okiratát a határozat 1. melléklete szerint módosítja, és egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát október 1. hatállyal a határozat 2. melléklete szerinti tartalommal kiadja. Ezen határozat alapján az intézmény minden korábban kiadott Alapító Okirata hatályát veszti. A Közgyűlés felkéri a polgármestert, hogy az alapító okirat törzskönyvi bejegyeztetéséről gondoskodjék. Felelős: dr. Fodor Tamás polgármester Határidő: szeptember 30. K.m.f. Dr. Fodor Tamás polgármester Dr. Dobos József jegyző

2 A 268/2009. (IX. 24.) Kgy. határozat 1. melléklete ALAPÍTÓI MÓDOSÍTÓ HATÁROZAT A költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló évi CV. törvény, továbbá az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998.(XII. 30.) Korm. rendelet felhatalmazása alapján Sopron Megyei Jogú Város Közgyűlése a Központi Gyermekkonyha költségvetési szerv 199/2009. (V. 28.) Kgy határozattal kibocsátott alapító okiratát az alábbiak szerint módosítja: Az alapító okirat I. fejezetében feltüntetett adat az alábbiak szerint módosul: A közüzem vezetője megbízásának időtartama: Áder Frigyes igazgató től határozatlan idejű Az alapító okirat I. fejezete 2. pontjában a felügyelete szövegrész helyébe az irányítása szövegrész lép. Az alapító okirat I. fejezetének 3. pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: 3. Az egységes szerkezetű alapító okiratot Sopron Megyei Jogú Város Közgyűlése 199/2009. (V. 28.) Kgy határozatával bocsátotta ki. Az alapító okirat II. fejezete kiegészül az alábbi, új 7. ponttal, és az eredetileg 7 9. számozású pontok számozása 8 10 re változik: 7. A közüzem jogszabály alapján meghatározott közfeladata a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló évi XXXI. törvény 41. a szerinti gyermekek napközbeni ellátása keretében az alapfokú oktatási intézményekben folyó gyermekétkeztetés során kiszolgáltatott élelem előállítása és kiszállítása. Az alapító okirat II. fejezete pontja helyébe az alábbi rendelkezések lépnek: 9. A közüzem Szervezeti és Működési Szabályzatát Sopron Megyei Jogú Város Közgyűlése hagyja jóvá, amelynek szükséges módosítását az alapító okirat módosításának hatályba lépése után három hónapon belül kell jóváhagyni.

3 10. A közüzem alkalmazottainak foglalkoztatására általában közalkalmazotti jogviszony keretében a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény, egyes esetekben munkaviszony keretében a Munka Törvénykönyvéről szóló évi XXII. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyvről szóló évi IV. törvény megbízásra vonatkozó rendelkezései az irányadók. A közüzem alapító okirat III. fejezete az alábbiak szerint módosul: A közüzem szakfeladatai január 1 től az alábbiak szerint módosul: 1. Az alaptevékenységek kiegészül az alábbi szakfeladatokkal: Munkahelyi étkeztetés Éttermi, mozgó vendéglátás Az alapító okirat IV. fejezete 4. pontjában a (felügyeleti) szövegrész törlésre kerül. Az alapító okirat V. fejezet helyébe az alábbi rendelkezés lép: Ez a módosított, egységes szerkezetben kiadott alapító okirat Sopron Megyei Jogú Város Közgyűlésének jóváhagyásával október 1. napjától lép hatályba, minden korábban kiadott alapító okirat és módosítása egyidejűleg hatályát veszti. Dr. Fodor Tamás polgármester

4 A 268/2009. (IX. 24.) Kgy. határozat 2. melléklete KÖZPONTI GYERMEKKONYHA ALAPÍTÓ OKIRATA I. Általános rendelkezések A helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. tv. 9. (4) bekezdése, a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló évi CV. törvény 2 4. a, az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998.(XII. 30.) Korm. rendelet 5. (1) bekezdése, 8. a, 10. a és 14. (2) (5) bekezdése alapján Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata szolgáltató szervezetet (továbbiakban: közüzem) alapít. 1. A közüzem főbb azonosító adatai: A közüzem neve: Központi Gyermekkonyha A közüzem rövid neve: Székhelye: 9400 Sopron, Besenyő u Telephelyei: 9400 Sopron, Fenyő tér 1. (főzőkonyha) Alapítás ideje: Sopron, Teleki Pál u. 26. (főzőkonyha) Alapítója létrehozáskor: Sopron Város Tanácsa (9400 Sopron, Fő tér 1.) jogfolytonosság Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (1990., 9400 Sopron, Fő tér 1.) Alapító szerv neve és székhelye: Irányító szerve és székhelye: A közüzem besorolása tevékenysége jellege szerint: A közüzem besorolása a feladatellátáshoz gyakorolt funkciói szerint: Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése (9400 Sopron, Fő tér 1.) közszolgáltató költségvetési szerv, szolgáltató közüzem önállóan működő

5 A közüzem vezetője megbízásának időtartama: Működési köre: Körbélyegzője: A közüzem típusa: Áder Frigyes igazgató től határozatlan idejű Sopron város közigazgatási területe a Magyar Köztársaság címere a Központi Gyermekkonyha, Sopron körfelirattal szolgáltató intézmény A közüzem törzsszáma: A közüzem statisztikai számjele: A közüzem adóigazgatási száma: Államháztartási szakágazati besorolása Önkormányzat, valamint többcélú kistérségi társulási intézmények ellátó, kisegítő szolgálatai 2.A közüzem Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának (9400 Sopron, Fő tér 1.) fenntartásában, a Közgyűlés irányítása alatt működő olyan helyi önkormányzati szolgáltató intézmény, amely a gyermekek napközbeni ellátását biztosító intézmények feladatellátását segíti. A közüzem jogi személy. 3.Az egységes szerkezetű alapító okiratot Sopron Megyei Jogú Város Közgyűlése 199/2009. (V. 28.) Kgy határozatával bocsátotta ki. II. A közüzem működése 1. A közüzem élén igazgató áll. A közüzem vezetője a munkaszervezet tagja. 2.A közüzem igazgatóját a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény (Kjt), valamint annak végrehajtásáról a helyi önkormányzatok által fenntartott szolgáltató feladatokat ellátó egyes költségvetési intézményeknél szóló 77/1993. (V. 12.) Korm. rendelet (Vhr.) alapján nyilvános pályázat útján Sopron Megyei Jogú Város Közgyűlése bízza meg, és gyakorolja felette a munkáltatói jogokat. Az igazgató megbízott magasabb vezető beosztású közalkalmazott. 3.Az igazgató az alkalmazottak tekintetében a teljes munkáltatói jogokat gyakorolja, és irányítja az közüzem munkaszervezetét. 4.A közüzem képviseletére az igazgató jogosult, akinek képviseleti joga általános, teljes körű és önálló.

6 5.A közüzem jegyzése akként történik, hogy a közüzem körbélyegzője alá a közüzem jegyzésére jogosult (igazgató) írja alá a nevét a hiteles aláírási címpéldány szerint. 6. A közüzem ügyeinek intézését és a közüzem képviseletét az igazgató látja el. A igazgató az SZMSZ ben szabályozottak szerint jogkörét az ügyek meghatározott csoportjára nézve a közüzem dolgozóira átruházhatja. 7.A közüzem jogszabály alapján meghatározott közfeladata a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló évi XXXI. törvény 41. a szerinti gyermekek napközbeni ellátása keretében az alapfokú oktatási intézményekben folyó gyermekétkeztetés során kiszolgáltatott élelem előállítása és kiszállítása. 8.A közüzem élelmet biztosít a városban működő óvodák, általános iskolák tanulói és alkalmazottai számára. A konyha 4000 adag kapacitású. 9. A közüzem Szervezeti és Működési Szabályzatát Sopron Megyei Jogú Város Közgyűlése hagyja jóvá, amelynek szükséges módosítását az alapító okirat módosításának hatályba lépése után három hónapon belül kell jóváhagyni. 10.A közüzem alkalmazottainak foglalkoztatására általában közalkalmazotti jogviszony keretében a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény, egyes esetekben munkaviszony keretében a Munka Törvénykönyvéről szóló évi XXII. törvény, valamint a Polgári Törvénykönyvről szóló évi IV. törvény megbízásra vonatkozó rendelkezései az irányadók. III. A közüzem feladatai A közüzem alapfeladata (államháztartási szakfeladatok rendje szerint, a Szervezeti és Működési Szabályzatban részletesen kifejtve): A közüzem szakfeladatai 2009 ben: Alaptevékenységek: Munkahelyi vendéglátás Önkormányzati valamint többcélú kistérségi társulási intézmények ellátó, kisegítő szolgálatai Önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai

7 A közüzem vállalkozási tevékenységet nem folytathat. A közüzem szakfeladatai január 1 től: Alaptevékenységek: Óvodai intézményi étkeztetés Iskolai intézményi étkeztetés Közcélú foglalkoztatás Közhasznú foglalkoztatás Munkahelyi étkeztetés Éttermi, mozgó vendéglátás Kiegészítő tevékenységek Munkahelyi étkeztetés Éttermi, mozgó vendéglátás A közüzem kisegítő és vállalkozási tevékenységet nem folytathat. IV. A közüzem gazdálkodása 1. A közüzem alapfeladatainak ellátására a fenntartó a. használatba adja a soproni számú tulajdoni lapon, 8673/2 helyrajzi számon nyilvántartott, Sopron, Besenyő u szám alatti, b. a Soproni Német Nemzetiségi Általános Iskola Deutsche Nationalitätenschule Ödenburg iskolával közös használatba adja a soproni 8672 helyrajzi számon nyilvántartott, Sopron, Fenyő tér 1. szám alatti, c. a Fáy András Közgazdasági, Üzleti és Postai Szakközépiskolával közös használatba adja a soproni 4257/257 helyrajzi számon nyilvántartott, Sopron, Teleki Pál út 26. szám alatti ingatlant és a rajta álló épületet. A közös használat szabályaiban a használók külön állapodnak meg.

8 2. Az ingatlanvagyont az Intézmények Gazdasági Szolgálata (IGSZ) tartja nyilván. 3. A közüzem a használatába adott ingó és ingatlan vagyonnal az államháztartási törvényben (1992. évi XXXVIII. tv.) és végrehajtási rendeletében, valamint az önkormányzat rendeleteiben foglaltak szerint gazdálkodik alapfeladatának ellátása érdekében. 4. A közüzem önálló költségvetéssel nem rendelkezik, költségvetési keretei felett teljes jogkörrel rendelkezik. Meghatározott pénzügyi gazdálkodási tevékenységét az IGSZ, mint önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv látja el. A közüzem és az IGSZ közötti munkamegosztás és felelősségvállalás rendjét az irányító szerv hagyja jóvá. 5. Az közüzem alaptevékenységét az éves költségvetés keretében biztosított pénzeszközökből, szakmai munkaterv alapján látja el. A közüzem éves költségvetését az IGSZ kezeli azzal, hogy a költségvetési keretek felett az közüzem vezetője rendelkezik. 6. Az közüzem költségvetését felügyeleti szerve évente az IGSZ útján, az IGSZ költségvetésében tervezetten az igazgatóval egyeztetetten állapítja meg. A közüzem éves és évközi költségvetési beszámolóját az IGSZ összesített beszámolója tartalmazza. V. Záró rendelkezések Ez a módosított, egységes szerkezetben kiadott alapító okirat Sopron Megyei Jogú Város Közgyűlésének jóváhagyásával október 1. napjától lép hatályba, minden korábban kiadott alapító okirat és módosítása egyidejűleg hatályát veszti. Dr. Fodor Tamás polgármester

Jegyzőkönyvi kivonat. 21. napirendi pont: Előterjesztés alapító okiratok módosításáról

Jegyzőkönyvi kivonat. 21. napirendi pont: Előterjesztés alapító okiratok módosításáról Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2011. június 30-ai közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 21. napirendi pont: Előterjesztés alapító okiratok módosításáról

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2011. február 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből.

Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2011. február 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2011. február 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 12. napirendi pont: Előterjesztés alapító okiratok módosításáról

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat. 1. napirendi pont: Előterjesztés az önkormányzati költségvetési szervek alapító okiratának módosításáról

Jegyzőkönyvi kivonat. 1. napirendi pont: Előterjesztés az önkormányzati költségvetési szervek alapító okiratának módosításáról Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata 2009. május 28-ai rendkívüli közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 1. napirendi pont: Előterjesztés az önkormányzati költségvetési

Részletesebben

EGYESÍTETT BÖLCSŐDÉK ALAPÍTÓ OKIRATA. I. Általános rendelkezések

EGYESÍTETT BÖLCSŐDÉK ALAPÍTÓ OKIRATA. I. Általános rendelkezések A.../2008. (VI.26.) Kgy. határozat melléklete EGYESÍTETT BÖLCSŐDÉK ALAPÍTÓ OKIRATA I. Általános rendelkezések A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9. (4) bekezdése, az államháztartásról

Részletesebben

Az IGSZ alapító okirata. és a hozzárendelt intézmények név és címjegyzékét tartalmazó alapító okirat melléklet,

Az IGSZ alapító okirata. és a hozzárendelt intézmények név és címjegyzékét tartalmazó alapító okirat melléklet, 1. számú melléklet Az IGSZ alapító okirata és a hozzárendelt intézmények név és címjegyzékét tartalmazó alapító okirat melléklet, valamint a hatályba léptető 135/2008. (V.29.) számú K.gy. Határozat 8 2

Részletesebben

NAPSZAK INTEGRÁLT INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA

NAPSZAK INTEGRÁLT INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA A.../2008. (VI.26.) Kgy. határozat melléklete NAPSZAK INTEGRÁLT INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA I. Általános rendelkezések A helyi önkormányzatról szóló 1990. évi LXV. törvény 9. (4) bekezdése, az államháztartásról

Részletesebben

CÍM: ELŐTERJESZTÉS AZ EGYESÍTETT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATÁNAK MÓDOSÍTÁSÁRÓL. Jogi és Ügyrendi Bizottság

CÍM: ELŐTERJESZTÉS AZ EGYESÍTETT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATÁNAK MÓDOSÍTÁSÁRÓL. Jogi és Ügyrendi Bizottság Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 61032/2010. CÍM: ELŐTERJESZTÉS AZ EGYESÍTETT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATÁNAK MÓDOSÍTÁSÁRÓL Előterjesztő: Abdai Géza alpolgármester

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat. 10. napirendi pont: Előterjesztés óvodák alapító okiratának módosításáról

Jegyzőkönyvi kivonat. 10. napirendi pont: Előterjesztés óvodák alapító okiratának módosításáról Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Önkormányzat Közgyűlése 2016. június 30-ai közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 10. napirendi pont: Előterjesztés óvodák alapító okiratának

Részletesebben

TREFORT TÉRI ÓVODA ALAPÍTÓ OKIRATA

TREFORT TÉRI ÓVODA ALAPÍTÓ OKIRATA A /2008. (VI. 26.) Kgy határozat melléklete TREFORT TÉRI ÓVODA ALAPÍTÓ OKIRATA I. Általános rendelkezések A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 9. (4) bekezdése, az államháztartásról szóló

Részletesebben

Előterjesztői kiegészítés. Tisztelt Közgyűlés!

Előterjesztői kiegészítés. Tisztelt Közgyűlés! A közgyűlés időpontja: 2008. december 18. Az előterjesztés címe: Ügyiratszám: 63090/2008 Oldalszám a közgyűlési anyagban: 251. oldal Előterjesztés a támogató szolgáltatás biztosítására benyújtott pályázatról

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat. 1. napirendi pont: Előterjesztés intézmények alapító okiratainak módosításáról

Jegyzőkönyvi kivonat. 1. napirendi pont: Előterjesztés intézmények alapító okiratainak módosításáról Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2011. szeptember 29-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 1. napirendi pont: Előterjesztés intézmények alapító

Részletesebben

K i v o n a t a Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből:

K i v o n a t a Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből: K i v o n a t a Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből: Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2015. (III. 26.) határozata:

Részletesebben

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2014. (II. 27.) KT.

Részletesebben

Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.február 13-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből.

Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.február 13-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.február 13-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. 30/2014.(II.13.) határozat a Alapító Okiratának módosításáról 1.) Kunszentmárton

Részletesebben

Kivonat a Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete szeptember 27-ei ülésének jegyzőkönyvéből:

Kivonat a Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete szeptember 27-ei ülésének jegyzőkönyvéből: Kivonat a Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete 2012. szeptember 27-ei ülésének jegyzőkönyvéből: 127/2012.(IX.27.) sz. önkormányzati határozat: Gyermekélelmezési Konyha Alapító Okiratának

Részletesebben

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2014. (II. 27.) KT.

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat. 1. napirendi pont: Előterjesztés intézmények alapító okiratainak módosításáról

Jegyzőkönyvi kivonat. 1. napirendi pont: Előterjesztés intézmények alapító okiratainak módosításáról Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2011. szeptember 29-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 1. napirendi pont: Előterjesztés intézmények alapító

Részletesebben

Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. február 27-ei ülésének jegyzőkönyvéből:

Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. február 27-ei ülésének jegyzőkönyvéből: Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. február 27-ei ülésének jegyzőkönyvéből: 37/2014.(II.27.) sz. önkormányzati határozat: A Fegyverneki Gyermekélelmezési Konyha Alapító Okiratának

Részletesebben

Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: /2010. CÍM: Törvényességi véleményezésre bemutatva: Meghívottak:

Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: /2010. CÍM: Törvényességi véleményezésre bemutatva: Meghívottak: Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata (9400 Sopron, Fő tér 1.) Ügyiratszám: 59.169-36/2010. CÍM: ELŐTERJESZTÉS A HERMANN ALICE ÓVODA, A HORVÁTH JÓZSEF ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY, A FÁY ANDRÁS

Részletesebben

Módosító okirat. Okirat száma: I/./2016.

Módosító okirat. Okirat száma: I/./2016. Okirat száma: I/./206. Módosító okirat Az Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet a Dombóvár város polgármestere által 205. március 26. napján kiadott, I/../205. számú alapító okiratát az államháztartásról

Részletesebben

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2015. (II.16.) KT. sz.

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2011. február 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből.

Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2011. február 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2011. február 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 5. napirendi pont: Sürgősségi előterjesztés a SOPRONTISZK

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat. 1. napirendi pont: Előterjesztés az önkormányzati költségvetési szervek alapító okiratának módosításáról

Jegyzőkönyvi kivonat. 1. napirendi pont: Előterjesztés az önkormányzati költségvetési szervek alapító okiratának módosításáról Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata 2009. május 28-ai rendkívüli közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 1. napirendi pont: Előterjesztés az önkormányzati költségvetési

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat. 1. napirendi pont: Előterjesztés az önkormányzati költségvetési szervek alapító okiratának módosításáról

Jegyzőkönyvi kivonat. 1. napirendi pont: Előterjesztés az önkormányzati költségvetési szervek alapító okiratának módosításáról Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata 2009. május 28-ai rendkívüli közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 1. napirendi pont: Előterjesztés az önkormányzati költségvetési

Részletesebben

E l ő t e r j e s z t é s. Lengyeltóti Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 29-én tartandó ülésére

E l ő t e r j e s z t é s. Lengyeltóti Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 29-én tartandó ülésére Lengyeltóti Város Önkormányzatának Polgármestere 8693 Lengyeltóti Zrínyi utca 2. Ügyiratszám: 200-4/2014 E l ő t e r j e s z t é s Lengyeltóti Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 29-én

Részletesebben

Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős ALAPÍTÓ OKIRATA

Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős ALAPÍTÓ OKIRATA Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős ALAPÍTÓ OKIRATA Az Államháztartásról szóló, módosított 1992. évi XXXVIII. törvény 66. -a, továbbá a közoktatásról szóló, módosított 1993. évi LXXIX.

Részletesebben

Komlói Kistérség Többcélú Önkormányzati Társulás

Komlói Kistérség Többcélú Önkormányzati Társulás Komlói Kistérség Többcélú Önkormányzati Társulás 7300 Komló, Városház tér 3. Tel: 72-584-000 e-mail: komloter@komloikisterseg.hu H A T Á R O Z A T I K I V O N A T A Társulás Tanácsa 2015. május 5-i ülésének

Részletesebben

KIVONAT. a Képviselő-testület április 22-i ülésének jegyzőkönyvéből. Határozat

KIVONAT. a Képviselő-testület április 22-i ülésének jegyzőkönyvéből. Határozat Város Önkormányzata KIVONAT a Képviselő-testület 05. április -i ülésének jegyzőkönyvéből Kihagyva a kihagyandókat! 0/05. (IV..) ÖH. A Óvoda és Bölcsőde Alapító Okiratának módosítása Határozat.) Város Önkormányzatának

Részletesebben

TÁRGY: Javaslat a Városi Bölcsőde alapító okiratának módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S

TÁRGY: Javaslat a Városi Bölcsőde alapító okiratának módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 37. MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: Javaslat a Városi Bölcsőde alapító okiratának módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2016.

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat. 11. napirendi pont: Előterjesztés a Soproni Szociális Intézmény és a Soproni Múzeum alapító okiratának módosításáról

Jegyzőkönyvi kivonat. 11. napirendi pont: Előterjesztés a Soproni Szociális Intézmény és a Soproni Múzeum alapító okiratának módosításáról Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2014. április 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 11. napirendi pont: Előterjesztés a Soproni Szociális

Részletesebben

KIVONAT. Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2013. december 19-i ülésén készült jegyzőkönyvéből

KIVONAT. Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2013. december 19-i ülésén készült jegyzőkönyvéből KIVONAT Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2013. december 19-i ülésén készült jegyzőkönyvéből 656/2013. (XII.19.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése elfogadja a Gyermekjóléti

Részletesebben

Kivonat a Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete március 28-ai soros üléséről

Kivonat a Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete március 28-ai soros üléséről Kivonat a Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. március 28-ai soros üléséről 38/2013.(III.28.) sz. önkormányzati határozat: Tiszavirág Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsőde Alapító

Részletesebben

az Újfehértói Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosításáról

az Újfehértói Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosításáról ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének

Részletesebben

Alapító okiratot módosító okirat

Alapító okiratot módosító okirat Alapító okiratot módosító okirat A Dorog Város Egyesített Sportintézménye Dorog Város Képviselő-testülete által 2013. november 29. napján kiadott 150/2013.(XI.29.) sz. alapító okiratát az államháztartásról

Részletesebben

SZŐLŐSKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, DIÁKOTTHON ÉS GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA ALAPÍTÓ OKIRATA

SZŐLŐSKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, DIÁKOTTHON ÉS GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA ALAPÍTÓ OKIRATA 31.sz. melléklet a 10/2010. (1.18.) számú határozathoz SZŐLŐSKERTI ÁLTALÁNOS ISKOLA, DIÁKOTTHON ÉS GYERMEKEK ÁTMENETI OTTHONA ALAPÍTÓ OKIRATA A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9. (4)

Részletesebben

fr fuszámú előterjesztés

fr fuszámú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere fr fuszámú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Kőbányai Egészségügyi Szolgálat alapító okiratának módosításáról

Részletesebben

Tárgyalja a képviselő-testület március 26-i rendkívüli képviselő-testületi ülésén

Tárgyalja a képviselő-testület március 26-i rendkívüli képviselő-testületi ülésén 1./Napirend: Pilisszentkereszti Közösségi Ház és Könyvtár alapító okirat módosítása Előterjesztő: polgármester Tárgyalja a képviselő-testület 2014. március 26-i rendkívüli képviselő-testületi ülésén Előterjesztés

Részletesebben

6. Tevékenység típusai pontjába új szakfeladatként az alaptevékenységek közé besorolja a Időskorúak átmeneti ellátása megnevezésűt.

6. Tevékenység típusai pontjába új szakfeladatként az alaptevékenységek közé besorolja a Időskorúak átmeneti ellátása megnevezésűt. 122/2009. (IX. 17.) MÖK határozat 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 10. (1) bekezdése g) pontja és a költségvetési szervek jogállásáról

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratának módosítására

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratának módosítására Püspökladány Város Polgármesterétől 450 Püspökladány, Bocskai u.. sz. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratának módosítására

Részletesebben

18/2015. (XII.23.) TT.

18/2015. (XII.23.) TT. K i v o n a t Tanácsának 2015. december 23-ai ülésének jegyzőkönyvéből: Nádudvari Mikrotérségi Szociális és Gyermekvédelmi Intézményfenntartó Társulás Társulási Tanácsának 18/2015. (XII.23.) TT. sz. határozata:

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT amellyel Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet 2014. január 1-től hatályos alapító okiratát az államháztartásról

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben) Melléklet a 283/2010. (VII. 13.) sz. Ökt. határozathoz ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben) A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 37. (5) bekezdésében foglaltak, az államháztartás működési rendjéről

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. a Gólyafészek Bölcsőde Alapító Okiratának módosításáról

ELŐTERJESZTÉS. a Gólyafészek Bölcsőde Alapító Okiratának módosításáról ELŐTERJESZTÉS a Gólyafészek Bölcsőde Alapító Okiratának módosításáról Tisztelt Képviselő-testület! A Gólyafészek Bölcsőde Alapító Okiratának módosítására van szükség az alábbiak szerint: A magyar Államkincstár

Részletesebben

Tisztelt Képviselő-testület!

Tisztelt Képviselő-testület! Előterjesztés A képviselő-testület 2014. április 29-i ülésére Tisztelt Képviselő-testület! Alsózsolca Város Önkormányzata a 2. sz. Napköziotthonos Óvodára vonatkozóan pályázatot kíván benyújtani az Integráció

Részletesebben

Kivonat a Csorba Mikro-térségi Szociális Intézményfenntartó Társulási Tanács 2013. november 29-ei ülésének jegyzőkönyvéből:

Kivonat a Csorba Mikro-térségi Szociális Intézményfenntartó Társulási Tanács 2013. november 29-ei ülésének jegyzőkönyvéből: Kivonat a Csorba Mikro-térségi Szociális Intézményfenntartó Társulási Tanács 2013. november 29-ei ülésének jegyzőkönyvéből: 14/2013.(XI.29.) sz. határozat: Csorba Mikro-térségi Szociális Alapszolgáltatási

Részletesebben

POLGÁRMESTERE Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28) , Fax: (28)

POLGÁRMESTERE Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28) , Fax: (28) 10 KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133, Fax: (28)-470-357 ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2015. szeptember 30-i ülésére Tárgy: Városi Óvoda

Részletesebben

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE

VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE HATÁROZAT Szám: 3/2016. (II. 11.) MÖK határozat Tárgy: A Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése

Részletesebben

Határidő: 2012. december 31. MÓDÓSÍTÓ OKIRAT

Határidő: 2012. december 31. MÓDÓSÍTÓ OKIRAT K I V O N A T Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. december 13-i ülésének jegyzőkönyvéből 736/2012. (XII.13.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a Gyermekjóléti

Részletesebben

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 11-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 11-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. február 11-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Ercsi Szociális Szolgálat Alapító

Részletesebben

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 48/2015. (VI.29.) KT. sz.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660 Pf.: 76. fax: 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati

Részletesebben

Melléklet: 1. sz. Határozati javaslat Szavazás módja: 2. sz. Alapító okirat egyszerű többség

Melléklet: 1. sz. Határozati javaslat Szavazás módja: 2. sz. Alapító okirat egyszerű többség ELŐTERJESZTÉS SZUHAKÁLLÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. DECEMBER 8-I RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 1126-6/2016/SZ.. MELLÉKLETEK SZÁMA: 1 DB V. NAPIREND Tárgy: Javaslat intézményi

Részletesebben

2.) napirendi ponthoz előterjesztés Rábapatona Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 24-én, órakor megtartandó ülésére

2.) napirendi ponthoz előterjesztés Rábapatona Község Önkormányzata Képviselő-testületének június 24-én, órakor megtartandó ülésére 2.) napirendi ponthoz előterjesztés Rábapatona Község Önkormányzata Képviselő-testületének 205. június 24-én, 7 00 órakor megtartandó ülésére A Rábapatonai Katica Óvoda Alapító Okiratának előterjesztése

Részletesebben

K I V O N A T. 297/2010.(XI.03.) önkormányzati határozat a Veress Zoltán Általános Iskola és Óvoda alapító okiratának módosításáról.

K I V O N A T. 297/2010.(XI.03.) önkormányzati határozat a Veress Zoltán Általános Iskola és Óvoda alapító okiratának módosításáról. Berekfürdő Községi Önkormányzat J e g y z ő j e K I V O N A T a Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2010. november hó 3. napján tartott testületi ülésének jegyzőkönyvéből: 297/2010.(XI.03.)

Részletesebben

Szivárvány Óvoda Alapító okirata

Szivárvány Óvoda Alapító okirata Szivárvány Óvoda Alapító okirata - egységes szerkezetben a módosításokkal - Magyargéc Község Önkormányzatának Képviselő-testülete és Sóshartyán Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról

Részletesebben

Határozati javaslat Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének ülésére Melléklet. Alapító okirat

Határozati javaslat Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének ülésére Melléklet. Alapító okirat Határozati javaslat Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének ülésére 2015.07.13. /2015.(...) képviselő-testületi határozat Tárgy: a Bátai Pitypang Óvoda alapító okiratának elfogadása Báta Községi

Részletesebben

./2014. (I. 28.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Bóbita Óvoda Alapító Okiratának módosítása. Normatív Határozat

./2014. (I. 28.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Bóbita Óvoda Alapító Okiratának módosítása. Normatív Határozat ./2014. (I. 28.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Bóbita Óvoda Alapító Okiratának módosítása Normatív Határozat 1./ Kerekegyháza Város Önkormányzata, mint alapító a Kerekegyházi Bóbita Óvoda a határozat

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése október 27-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből.

Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése október 27-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2011. október 27-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 6. napirendi pont: Előterjesztés az önkormányzat szociális

Részletesebben

ÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/

ÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/ ÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/552-022 Tárgyalja:- Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság Ügyrendi Bizottság E L Ő T E R J E S Z T É S Újszász Város Képviselő-testületének

Részletesebben

Terézvárosi Önkormányzat Óvodája Budapest, VI. Munkácsy Mihály u. 10.

Terézvárosi Önkormányzat Óvodája Budapest, VI. Munkácsy Mihály u. 10. B U D A P E S T F Ő V Á R O S V I. K E R Ü L E T T E R É Z V Á R O S Ö N K O R M Á N Y Z A T A Terézvárosi Önkormányzat Óvodája Budapest, VI. Munkácsy Mihály u. 10. Egységes szerkezetbe foglalt módosított

Részletesebben

S Z É C H É N Y I S Á N D O R Á L T A L Á N O S I S K O L A É S Ó V O D A ALAPÍTÓ OKIRATA 1

S Z É C H É N Y I S Á N D O R Á L T A L Á N O S I S K O L A É S Ó V O D A ALAPÍTÓ OKIRATA 1 S Z É C H É N Y I S Á N D O R Á L T A L Á N O S I S K O L A É S Ó V O D A ALAPÍTÓ OKIRATA 1 (Átfogó felülvizsgálata és módosítása a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi

Részletesebben

ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ

ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. december 13-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a

Részletesebben

54/2015. (VI. 19.) KT.

54/2015. (VI. 19.) KT. JEGYZŐKÖNYV 10 015-18/2015./F FÜLÖP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. június 19-én de 8,00 órakor TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉRŐL Hozott rendeletek: - Hozott határozatok: 54/2015. (VI.

Részletesebben

A L A P Í T Ó OKIRAT (egységes szerkezetbe foglalt)

A L A P Í T Ó OKIRAT (egységes szerkezetbe foglalt) A L A P Í T Ó OKIRAT (egységes szerkezetbe foglalt) 1./ Intézmény megnevezése: Zalakomári Napközi Otthonos Óvoda 2.1 Intézmény székhelye, címe: 8751 Zalakomár, Tavasz út 17. 2.a/ Tagintézmény megnevezése:

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. 5. Jogszabályban meghatározott közfeladata, szakágazati besorolása:

ALAPÍTÓ OKIRAT. 5. Jogszabályban meghatározott közfeladata, szakágazati besorolása: ALAPÍTÓ OKIRAT Arnót község Önkormányzati Képviselő-testülete és Sajópálfala község Önkormányzati Képviselőtestülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 38. (1) bekezdése, az államháztartásról

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS. Biatorbágy, október 11. Tarjáni István s.k. polgármester

ELŐTERJESZTÉS. Biatorbágy, október 11. Tarjáni István s.k. polgármester Város Polgármestere 051 Biatorbágy, Baross Gábor utca /a. Telefon: 06 3 310-174/14, 144 Fax: 06 3 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS a Biatorbágyi Családsegítő és

Részletesebben

ll.-l '\ II lll ).p~ ~ t;' lv fl\.w.. Faragóné Széles Andrea (.tc L-(

ll.-l '\ II lll ).p~ ~ t;' lv fl\.w.. Faragóné Széles Andrea (.tc L-( NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERE 4400 NYíREGYHÁZA, KOSSUTH TÉR 1. PF.: 83. TELEFON: +36 42 524-500 FAX: +36 42 524-501 E-MAIL: POLGARMESTER@NYIREGYHAZA.HU Ügyiratszám: 25.812 2/2013'/XII. Ügyintéző

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest, Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő testülete a rendelkezésre álló dokumentumok alapján a többször módosított

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest, Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő testülete a rendelkezésre álló dokumentumok alapján a többször módosított ALAPÍTÓ OKIRAT Budapest, Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő testülete a rendelkezésre álló dokumentumok alapján a többször módosított - 1992. évi XXXVIII. tv. az államháztartásról, a költségvetési

Részletesebben

PERBÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA

PERBÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA PERBÁL KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA Perbál Község Önkormányzat Képviselő-testülete a rendelkezésre álló dokumentumok és a Magyar Köztársaság 2008. évi CV. törvény 2..(2) bekezdése és a 4.

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÁS

ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÁS I. Határozati javaslat 1. számú melléklete ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÁS Budafok-Tétény Budapest XXII. kerület Önkormányzatának Képviselő-testülete../2012. (11.15.) önk. sz. határozatában foglaltak alapján,

Részletesebben

3. számú előterjesztés

3. számú előterjesztés 3. számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere Előterjesztés a Képviselő-testület részére a Bárka Kőbányai Szociális és Gyermekjóléti Központ alapító okiratának

Részletesebben

Jegyzőkönyvi kivonat. 1. napirendi pont: Előterjesztés intézmények alapító okiratainak módosításáról

Jegyzőkönyvi kivonat. 1. napirendi pont: Előterjesztés intézmények alapító okiratainak módosításáról Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2011. szeptember 29-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 1. napirendi pont: Előterjesztés intézmények alapító

Részletesebben

ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetű)

ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetű) SZIGETHALOM ÉS KÖRNYÉKE EGYESÍTETT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetű) 2012. április 1-jétől 1 SZIGETHALOM ÉS KÖRNYÉKE EGYESÍTETT SZOCIÁLIS INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetű)

Részletesebben

DUNASZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL. Alapító okirat

DUNASZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL. Alapító okirat - 1 - DUNASZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL Alapító okirat Dunasziget Község Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 38. (1) bekezdése, az

Részletesebben

TAKSONY ÖNKORMÁNYZAT SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA február 1-jétől

TAKSONY ÖNKORMÁNYZAT SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA február 1-jétől TAKSONY ÖNKORMÁNYZAT SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA 2013. február 1-jétől TAKSONY ÖNKORMÁNYZAT SZOCIÁLIS ÉS GYERMEKJÓLÉTI SZOLGÁLAT ALAPÍTÓ OKIRATA Taksony Nagyközség Önkormányzat

Részletesebben

K i v o n a t. Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 18-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

K i v o n a t. Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 18-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 18/2014. K i v o n a t Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 18-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből 149/2014.

Részletesebben

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Község Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2011. (III. 29.) KT.

Részletesebben

A l a p í t ó o k i r a t

A l a p í t ó o k i r a t A l a p í t ó o k i r a t Bácsalmás Kistérségi Többcélú Társulás Társulási Tanácsa, mint irányító szerv Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. tv. 90.. az államháztartásról szóló

Részletesebben

az Újhegyi Uszoda és Strandfürdő alapító okirata az alábbiak szerint módosuljon:

az Újhegyi Uszoda és Strandfürdő alapító okirata az alábbiak szerint módosuljon: Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Oktatási és Közművelődési Főosztály Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testület ülése Budapest,, 20(19 UK

Részletesebben

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 4-én megtartott soron kívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből

K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 4-én megtartott soron kívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből K I V O N A T Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. február 4-én megtartott soron kívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Ercsi Hétszínvirág

Részletesebben

SOPRON és KÖRNYÉKE GYERMEKJÓLÉTI ÉS CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT ALAPÍTÓ OKIRATA

SOPRON és KÖRNYÉKE GYERMEKJÓLÉTI ÉS CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT ALAPÍTÓ OKIRATA A../2008. (VI. 26.) Kgy. határozat melléklete SOPRON és KÖRNYÉKE GYERMEKJÓLÉTI ÉS CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLTATÓ KÖZPONT ALAPÍTÓ OKIRATA I. Általános rendelkezések A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.

Részletesebben

A Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ Alapító Okiratát Módosító Okirat

A Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ Alapító Okiratát Módosító Okirat A 112/2014. (IV. 25.) határozat 1. melléklete A Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ Alapító Okiratát Módosító Okirat Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testülete által 2013. december 19-én

Részletesebben

Nagykálló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 217/2009. (V.07.) KT. H A T Á R O Z A T A

Nagykálló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 217/2009. (V.07.) KT. H A T Á R O Z A T A Nagykálló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 217/2009. (V.07.) KT. H A T Á R O Z A T A Nagykálló Város Polgármesteri Hivatal alapító okiratának elfogadása tárgyában (a 331/2009. (VII.10.) KT, 405/2009.(VIII.25.)

Részletesebben

./2013. (II. 14.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása: Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatallá

./2013. (II. 14.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása: Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatallá ./2013. (II. 14.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása: Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatallá Normatív Határozat 1./ Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete

Részletesebben

/ egységes szerkezetben/

/ egységes szerkezetben/ Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat által fenntartott József Attila Általános Művelődési Központ Alapító Okirata / egységes szerkezetben/ Iktatószám: 1566-4/2011. Öcsöd Nagyközségi Önkormányzat Képviselőtestülete

Részletesebben

Terézvárosi Nevelési Tanácsadó és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat

Terézvárosi Nevelési Tanácsadó és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat B U D A P E S T F Ő V Á R O S V I. K E R Ü L E T T E R É Z V Á R O S Ö N K O R M Á N Y Z A T A Terézvárosi Nevelési Tanácsadó és Egységes Pedagógiai Szakszolgálat egységes szerkezetbe foglalt módosított

Részletesebben

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET március 22-i ülésére

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET március 22-i ülésére Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 73/2012. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2011. március 22-i ülésére Tárgy: Javaslat a Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítására

Részletesebben

A Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ Alapító Okiratát Módosító Okirat

A Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ Alapító Okiratát Módosító Okirat 1. sz. melléklet a 179/2014. (VII. 24.) önkormányzati határozathoz A Alapító Okiratát Módosító Okirat Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testülete által 2014. május 28-án kiadott 135/2014. (V.28.)

Részletesebben

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület február hónap 18. napján tartandó ülésére

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület február hónap 18. napján tartandó ülésére Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület 2016. február hónap 18. napján tartandó ülésére Tárgy: A Hajdúhadházi Család- és Gyermekjóléti Központ alapító okiratának

Részletesebben

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 128/2003. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA A SZIROMBONTOGATÓ ÓVODA ALAPTÓ OKIRATÁRÓL

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 128/2003. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA A SZIROMBONTOGATÓ ÓVODA ALAPTÓ OKIRATÁRÓL ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 128/2003. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA A SZIROMBONTOGATÓ ÓVODA ALAPTÓ OKIRATÁRÓL Enying Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló

Részletesebben

II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár Alapító Okiratát Módosító Okirata. Az alapító okirat felvezető szövegrésze helyébe az alábbi szövegrész lép:

II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár Alapító Okiratát Módosító Okirata. Az alapító okirat felvezető szövegrésze helyébe az alábbi szövegrész lép: II-2/4262/203. határozat 2. sz. melléklet II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár Alapító Okiratát Módosító Okirata Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése az államháztartásról szóló 20. évi CXCV. törvény 8. -a,

Részletesebben

NvlREGVHÁZA MEGVEI JOGÚ VÁROS KÖZGVOLÉSÉNEK. 131/2013.(V.30.) számú határozata. Működtető

NvlREGVHÁZA MEGVEI JOGÚ VÁROS KÖZGVOLÉSÉNEK. 131/2013.(V.30.) számú határozata. Működtető NvlREGVHÁZA MEGVEI JOGÚ VÁROS KÖZGVOLÉSÉNEK 131/2013.(V.30.) számú határozata az Alapfokú Köznevelési Intézményeket Működtető Központ és a Középfokú Köznevelési Intézményeket Működtető Központ alapító

Részletesebben

A.../2012.(...) Kgy. sz. határozat 1. számú melléklete

A.../2012.(...) Kgy. sz. határozat 1. számú melléklete A.../2012.(...) Kgy. sz. határozat 1. számú melléklete Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény felhatalmazása

Részletesebben

Az pontok sorszámozása sorszámra változik a korábbi 9., 12. és 13. pontok törlése miatt. 3. A költségvetési szerv telephelyei:

Az pontok sorszámozása sorszámra változik a korábbi 9., 12. és 13. pontok törlése miatt. 3. A költségvetési szerv telephelyei: A.../2011.(...) Kgy. sz. határozat 4. sz. melléklet Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény, a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló módosított 1997. évi XXXI. törvény, továbbá

Részletesebben

Kivonat Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. november 24-i ülésének jegyzőkönyvéből:

Kivonat Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. november 24-i ülésének jegyzőkönyvéből: Kivonat Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. november 24-i ülésének jegyzőkönyvéből: 189/2011.(XI.24.) sz. önkormányzati határozat: A Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosításáról.

Részletesebben

E L Ő T E R J E S Z T É S

E L Ő T E R J E S Z T É S Nevelési Intézményi Társulás Záhony Zsurk Győröcske 4625 Záhony, Ady Endre út 35. Telefonszám: 45/525-508/512 mellék Fax: 45/525-505 E-mail: zahony@zahony.hu; polgarmester@zahony.hu Szám: 2/497/2016. Előkészítő:

Részletesebben

Derkovits Gyula Általános Iskola

Derkovits Gyula Általános Iskola B U D A P E S T F Ő V Á R O S V I. K E R Ü L E T T E R É Z V Á R O S Ö N K O R M Á N Y Z A T A Derkovits Gyula Általános Iskola Egységes szerkezetbe foglalt módosított alapító okirata (a változások aláhúzott

Részletesebben

r;jj számú előterjesztés

r;jj számú előterjesztés Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Alpolgármestere r;jj számú előterjesztés Előterjesztés a Képviselő-testület részére a alapító okiratának módosításáról I. Tartalmi összefoglaló A egységes

Részletesebben

A L A P Í T Ó OKIRAT

A L A P Í T Ó OKIRAT A L A P Í T Ó OKIRAT (egységes szerkezetbe foglalt) 1.) Az intézmény megnevezése: Zalakomári Általános Iskola Az intézmény székhelye: 8752 Zalakomár, Tavasz u. 15. Az intézmény törzsszáma: 666600 Az intézmény

Részletesebben

Újfehértó Város Önkormányzata Játékvár Bölcsőde alapító okiratának módosításáról

Újfehértó Város Önkormányzata Játékvár Bölcsőde alapító okiratának módosításáról ÚJFEHÉRTÓ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata

Részletesebben