Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének február 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
|
|
- Mariska Dobosné
- 9 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének február 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2014. (II. 27.) KT. sz. határozata A Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a Bocskaikert Község Polgármesteri Hivatala alapító okiratát meghatározó 57/2009. (VI. 25.) KT. sz. számú határozatát módosítja. 1. A Bocskaikert Község Polgármesteri Hivatala módosító okiratát jelen határozat 1. sz. melléklete szerint 2. Az egységes szerkezetű alapító okiratát a 2. sz. melléklete szerint állapítja meg. A módosított egységes szerkezetben elfogadott alapító okiratot a Magyar Államkincstár Hajdú-Bihar Megyei Igazgatósága részére 8 napon belül a törzskönyvi nyilvántartáson történő átvezetés céljából meg kell küldeni. A vonatkozó szabályzatokat, SZMSZ-t az alapító okiratban foglaltaknak és a jogszabályi változásoknak megfelelően át kell dolgozni. A Képviselő-testület 57/2009 (VI.25.) KT. számú határozata ezzel egyidőben hatályát veszti. Határidő: azonnal Felelős: Szaniszló Tamás jegyző Szaniszló Tamás jegyző. 1
2 1. sz. melléklet Módosító okirat Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 8. (5) bekezdésében kapott felhatalmazása alapján, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) kormányrendelet 5. (1)-(2) bekezdés szerinti tartalommal az alábbiak szerint módosítja a Bocskaikert Község Polgármesteri Hivatala alapító okiratát: Módosításra kerül: a költségvetési szerv neve: Bocskaikert Község Polgármesteri Hivatala helyett: Bocskaikerti Polgármesteri Hivatal Közfeladata kiegészül az alaptevékenységgel és az alábbiak szerint kerül meghatározásra: Közfeladata és alaptevékenysége: A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mötv.) előírásai szerinti önkormányzati döntések előkészítése, végrehajtása, feladatkörébe tartozó államigazgatási ügyek intézése. Főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása: Helyi önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások igazgatási tevékenysége helyett: Beépítésre kerül: Helyi önkormányzatok és társulások igazgatási tevékenysége Szakmai alaptevékenysége, kormányzati funkció szerinti megjelölése: Adó-, vám és jövedéki igazgatás Szociális szolgáltatások igazgatása Állampolgársági ügyek anyakönyv Lakáspolitika igazgatása Oktatás igazgatása Kultúra igazgatása Törlésre kerül: az alapfeladatok szakfeladatainak felsorolása Törlésre kerül: Vállalkozási tevékenysége. Törlésre kerül: Típus szerinti besorolása: A tevékenységek jellege alapján: közhatalmi. 2
3 Feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója alapján: önállóan működő és gazdálkodó. Németh László Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Óvoda Bocskaikerti Humán Szolgáltató Központ Módosul a vezetőjének kinevezési, megbízási, választási rendje: Módosul a foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok megjelölése a hatályos jogszabályok megjelölésével: A jegyző kinevezésének rendje: a képviselő-testület pályázat útján az évi XXIII. törvény 8. -ban leírt követelményeknek megfelelően. A kinevezés határozatlan időre szól. helyett: A jegyzőt Mötv a, valamint a közszolgálati tisztviselőkről szóló évi CXCIX tv. alapján a pályázat alapján határozatlan időre nevezi ki. Foglalkoztatottjainak jogviszonya alapesetben köztisztviselő, melyekre a köztisztviselők jogállásáról szóló évi XXIII. törvény az irányadó. Egyes foglalkoztatottjainak a jogviszonya munkavállaló, melyekre nézve a Munka Törvénykönyvéről szóló évi XXII. törvény az irányadó. Egyéb foglalkoztatásra irányuló jogviszonyra a Polgári Törvénykönyvről szóló évi. IV. törvény (pl. megbízási jogviszony) az irányadó. helyett: A közszolgálati tisztviselőkről szóló évi CXCIX tv. szerint közszolgálati jogviszony, a munka törvénykönyvéről szóló évi I. tv. szerint munkaviszony, valamint a Polgári Törvénykönyvről szóló évi IV. tv. szerint megbízásos jogviszony. Záradék: Jelen módosító okirat a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzésessel lép hatályba, ezzel egyidejűleg a Bocskaikert Község Polgármesteri Hivatala az 57/2009. (VI.25.) KT. számú Képviselő-testületi határozattal elfogadott egységes szerkezetű alapító okirata hatályát veszti. A módosító okiratot a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 20/2014. (II. 27.) KT. sz. határozatával hagyta jóvá. P.H... 3
4 2. számú melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 8. (5) bekezdésében kapott felhatalmazása alapján, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) kormányrendelet 5. (1)-(2) bekezdés szerinti tartalommal a Bocskaikerti Polgármesteri Hivatal alábbi egységes szerkezetű alapító okiratát adja ki: 1./ A költségvetési szerv neve: Bocskaikerti Polgármesteri Hivatal 2./ Székhelye: 4241 Bocskaikert, Poroszlay u. 20. sz A Magyarország 3./ Közfeladata helyi önkormányza és Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. alaptevékenysége: törvény (a továbbiakban: Mötv.) előírásai szerinti önkormányzati döntések előkészítése, végrehajtása, feladatkörébe tartozó államigazgatási ügyek intézése. 4./Szakmai alaptevékenysége, kormányzati funkció szerinti megjelölése: Önkormányzatok és önkormányzati hivatalok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége Országgyűlési, önkormányzati és európai parlamenti képviselőválasztáshoz kapcsolódó tevékenységek Országos és helyi népszavazáshoz kapcsolódó tevékenységek Adó-, vám és jövedéki igazgatás Szociális szolgáltatások igazgatása Állampolgársági ügyek anyakönyv Lakáspolitika igazgatása Oktatás igazgatása Kultúra igazgatása 5./Főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása: Helyi önkormányzatok és társulások igazgatási tevékenysége 6./Illetékessége, 4
5 működési köre: 7./Irányító szerv neve, 8./Székhelye: 9./ Vezetőjének kinevezési, megbízási rendje: Bocskaikert község közigazgatási területe Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 4241 Bocskaikert, Poroszlay u. 20. A jegyzőt az Mötv a, valamint a közszolgálati tisztviselőkről szóló évi CXCIX. tv. alapján a pályázat alapján határozatlan időre nevezi ki. 10./ Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok megjelölése: A közszolgálati tisztviselőkről szóló évi CXCIX tv. szerint közszolgálati jogviszony, a munka törvénykönyvéről szóló évi I. tv. szerint munkaviszony, valamint a Polgári Törvénykönyvről szóló évi IV. tv. szerinti megbízásos jogviszony. Záradék: Jelen alapító okirat a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzésessel lép hatályba, ezzel egyidejűleg a Bocskaikert Község Polgármesteri Hivatala az 57/2009. (VI.25.) KT. számú Képviselő-testületi határozattal elfogadott egységes szerkezetű alapító okirata hatályát veszti. Az alapító okiratot a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 20/2014. (II. 27.) KT. sz. határozatával hagyta jóvá. PH.. A kivonat hiteléül: Gonda Lajosné jegyzőkönyvvezető 5
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2016. (II.15.)KT. határozata
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2014. (II. 27.) KT.
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2015. (II.16.) KT. sz.
az Újfehértói Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosításáról
ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének
Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének április 25-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből.
Kivonat: Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. április 25-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből. Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 68/2013. (IV. 25.) határozata
1. az előterjesztést megtárgyalta, és
NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYHZATA 79j2014.(IV.24.) számú határozata Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala alapító okiratának módosításáról A Közgyűlés 1. az előterjesztést megtárgyalta,
A polgármesteri hivatal ellátja a Mötv-ben és a vonatkozó egyéb jogszabályokban a számára meghatározott feladatokat.
ALAPÍTÓ OKIRAT 1. függelék (Egységes szerkezet) Dabas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az
A DEMECSERI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN
A DEMECSERI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN Demecser Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. (5) bekezdésében kapott
KIVONAT. a Képviselő-testület 2015. április 22-i ülésének jegyzőkönyvéből. Határozat
Lajosmizse Város KIVONAT a Képviselő-testület 05. április -i ülésének jegyzőkönyvéből Kihagyva a kihagyandókat! 43/05. (IV..) ÖH. A Lajosmizsei Közös Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának módosítása
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE HATÁROZAT Szám: 3/2016. (II. 11.) MÖK határozat Tárgy: A Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 48/2015. (VI.29.) KT. sz.
Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete december 12-ei ülésének jegyzőkönyvéből:
Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2013. december 12-ei ülésének jegyzőkönyvéből: 181/2013.(XII.12.) sz. önkormányzati határozat: Fegyverneki Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának
Javaslat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Hivatala Alapító Okiratának módosítására
Előterjesztő: Dr. Mengyi Roland a közgyűlés elnöke Készítette: Szervezési, Jogi és Pénzügyi Osztály Javaslat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Hivatala Alapító Okiratának módosítására Az államháztartásról
ÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/
ÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/552-022 Tárgyalja:- Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság Ügyrendi Bizottság E L Ő T E R J E S Z T É S Újszász Város Képviselő-testületének
HATÁROZAT. Szám: 18/2014. (IV. 17.) MÖK határozat Tárgy: A Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE HATÁROZAT Szám: 18/2014. (IV. 17.) MÖK határozat Tárgy: A Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-19/2013. Tárgy: Kiszombori Polgármesteri Hivatal Alapító Okirata Mell.:
ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT
ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT 3/1. sz. melléklet Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. -a, a törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Kormányrendelet 5. -a, továbbá a szakfeladatrendről
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Község Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2011. (III. 29.) KT.
8./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a október 18-ai képviselő-testületi ülésre
Jánossomorja Város Önkormányzata Polgármesterétől 8./ E L Ő T E R J E S Z T É S a 2016. október 18-ai képviselő-testületi ülésre Tárgy: A Jánossomorjai Közös Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 206. szeptember 5-i ülésére Tárgy: A Zirci Közös Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása Előadó: Ottó Péter polgármester
Előterjesztés a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés március 7-ei ülésére
Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés E l n ö k e Előterjesztés a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2014. március 7-ei ülésére Tárgy: A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása
ELŐTERJESZTÉS a Somogy Megyei Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának módosításáról
SOMOGY MEGYEI FŐJEGYZŐ 7400 KAPOSVÁR, Vármegyeháza, Fő utca 10. tel.: 82/898-246 e-mail: voros@som-onkorm.hu Ügyiratszám: SMÖ/322-4/2014. ELŐTERJESZTÉS a Somogy Megyei Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának
ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetben
Melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetben Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete a 2012. május 3-án elfogadott módosítással egységes szerkezetbe
/2016. (XII. 20.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának módosítása. Normatív Határozat
/206. (XII. 20.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának módosítása Normatív Határozat./ Kerekegyháza Város Önkormányzata, mint alapító és irányító szerv a Kerekegyházi
1 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 6. 2 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 31-33.
Okirat száma: A 39/2015.(III.19.) határozat 1. melléklete Módosító okirat A Sajószentpéteri Polgármesteri Hivatal Sajószentpéter Városi Önkormányzat képviselő-testülete által 2014. február 27. napján kiadott,
Módosító okirat. 1. Az Alapító Okirat 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye
73/06. (VIII. 5.) KÖKT határozat a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Polgármesteri Hivatal Alapító Okirata módosításáról és egységes szerkezetbe foglalásáról (5 igen, egyhangú szavazattal). Budapest
E l ő t e r j e s z t é s. Lengyeltóti Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 29-én tartandó ülésére
Lengyeltóti Város Önkormányzatának Polgármestere 8693 Lengyeltóti Zrínyi utca 2. Ügyiratszám: 491-4/2014 E l ő t e r j e s z t é s Lengyeltóti Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 29-én
Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének május 15-én megtartott soros ülésének jegyzőkönyvéből.
Kivonat: Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 15-én megtartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. 68/2012.(V.15.) önkormányzati képviselő-testületi határozat: Jászdózsa Községi
Tisztelt Képviselő-testület!
MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERE 8700 Marcali, Rákóczi utca. Telefon: 85/50-000 Telefax: 85/50-055 Ügyiratszám: 6278//206. 9. számú előterjesztés E L Ő T E R J E S Z T É S Marcali Város Önkormányzata
Előterjesztés Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 21-i ülésére
3. Előterjesztés Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 205. április 2-i ülésére Tárgy: A Lajosmizsei Közös Önkormányzati Hivatal módosító alapító okirata és az egységes szerkezetű alapító
Módosító okirat. 1. Az Alapító Okirat 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye
237/206. (VI. 23.) KÖKT határozat a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosításáról és egységes szerkezetbe foglalásáról (5 igen, egyhangú szavazattal). Budapest
Lajosmizse Város Önkormányzata KIVONAT. a Képviselı-testület március 20-i ülésének jegyzıkönyvébıl. Kihagyva a kihagyandókat!
Lajosmizse Város Önkormányzata KIVONAT a Képviselı-testület 2014. március 20-i ülésének könyvébıl Kihagyva a kihagyandókat! 38/2014. (III. 20.) ÖH. A Lajosmizsei Közös Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának
Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete március 27-ei ülésének jegyzőkönyvéből:
Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. március 27-ei ülésének jegyzőkönyvéből: 74/2014.(III.27.) sz. önkormányzati határozat: A Fegyverneki Orvosi Rendelő Alapító Okiratának módosításáról
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
Okirat sza ma: 54092-10/2018. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. február 27-ei ülésének jegyzőkönyvéből:
Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. február 27-ei ülésének jegyzőkönyvéből: 37/2014.(II.27.) sz. önkormányzati határozat: A Fegyverneki Gyermekélelmezési Konyha Alapító Okiratának
./2013. (II. 14.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása: Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatallá
./2013. (II. 14.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása: Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatallá Normatív Határozat 1./ Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete
K I V O N A T Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének a március 11-én megtartott rendkívüli ülésén készült jegyzőkönyvből
K I V O N A T Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének a 205. március -én megtartott rendkívüli ülésén készült jegyzőkönyvből Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének 93/205. (III.2.) Tata
387/2014. (08.28.) közgyűlési határozat
K I V O N A T Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2014. augusztus 28-i ülésének jegyzőkönyvéből 387/2014. (08.28.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja a Polgármesteri Hivatal
1/2013.(I.15.) SZÁMÚ HATÁROZAT
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT Készült a Péteri Közös Önkormányzati Hivatalban Péteri Község Önkormányzat Képviselőtestületének, Bénye Község Önkormányzat Képviselő-testéletének és Káva Község Önkormányzat Képviselő-testületének
MÓDOSÍTÓ OKIRAT. 558/2014. (XI. 20) közgyűlési határozat
K I V O N A T Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2014.november 20-i ülésének jegyzőkönyvéből 558/2014. (XI. 20) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja a Polgármesteri Hivatal Alapító
ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ
ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. december 13-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a
Elıterjesztés Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének március 21-i ülésére
. Elıterjesztés Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2014. március 21-i ülésére Tárgy: A Lajosmizsei Közös Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása Az elıterjesztést készítette:
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonykúti Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 206. december 3-án megtartott nyilvános, rendkívüli testületi üléséről. Az ülés helye: Községháza (Bakonykúti, Szabadság
Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.
Szám: 02/102-13/2014. Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Veszprém
A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2014. február 21.-i ülése 4. számú napirendi pontja
Minősített többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2014. február 21.-i ülése 4. számú napirendi pontja Javaslat a Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítására Előadó: dr.
VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL
VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-55 FAX: (06-32) 460-98 Szám: -26/205. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT Az Intézmények Pénzügyi
Sürgősségi indítvány Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének december 18-i ülésére
Sürgősségi indítvány Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 18-i ülésére Tárgy: Polgármesteri hivatal alapító okiratának módosítása Előterjesztő: Dr. Tóthné dr. Sass Mónika
K i v o n a t a Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből:
K i v o n a t a Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből: Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2015. (III. 26.) határozata:
Tárgy: Javaslat a Közös Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítására. Dr. Herczeg Tibor
ELŐTERJESZTÉS SZUHAKÁLLÓ, VADNA, SAJÓGALGÓC, SAJÓIVÁNKA ÉS DÉDESTAPOLCSÁNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZATOK KÉPVISELŐ-TESTÜLETEINEK 2014. DECEMBER 3-AI EGYÜTTES NYÍLT ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 1319-3/2014/Sz. MELLÉKLETEK
Tárgy: Javaslat a Gödöllői Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítására. a Képviselő-testület szeptember 20-án tartandó ülésére
GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 208. szeptember 20-án tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a Gödöllői Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítására Előterjesztő: Dr.
a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 1/2016. (I.28.)KT. határozata A
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 28/2018. (III.29..) KT.
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88) , Fax: (88)
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu Szám: 02/21-8/2014. E L Ő T E R J E S Z T É S a Veszprém
J A V A S L A T. az Ózdi Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítására
J A V A S L A T az Ózdi Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítására Előterjesztő: Előkészítő: Polgármester Jegyző Jogtanácsos Ó z d, 2016. július 21. Tisztelt Képviselő-testület! Ózd Kistérség
Tisztelt Képviselő-testület!
Előterjesztés A képviselő-testület 2014. április 29-i ülésére Tisztelt Képviselő-testület! Alsózsolca Város Önkormányzata a 2. sz. Napköziotthonos Óvodára vonatkozóan pályázatot kíván benyújtani az Integráció
JAVASLAT. Az Intézmények Pénzügyi és Ellátó Szervezete valamint a Pásztói Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítására
PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY UTCA 35. (06-32) *460-55 FAX: (06-32) 460-98 Szám: -5/205. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT Az Intézmények Pénzügyi
3) A költségvetési szerv törzskönyvi nyilvántartási száma: a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény
Turai Polgármesteri Hivatal Alapító Okirata 1 (módosításokkal egységes szerkezetben) 2 Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Polgármesteri Hivatal 7/2008.(I.30.) határozattal elfogadott Alapító
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 11-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. május 11-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Község Önkormányzat Képviselő-testület ének 39/2011. (V.11.) KT. sz.
E L Ő T E R J E S Z T É S. Siófok Város Képviselő-testületének május havi ülésére
SIÓFOK VÁROS POLGÁRMESTERE 8600 Siófok, Fő tér 1. Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő: Siófok, 2013. május E L Ő T E R J E S Z T É S Siófok Város Képviselő-testületének 2013. május havi
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének december 05-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. december 05-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 123/2016. (XII.05.) KT.
E L Ő T E R J E S Z T É S
6. NAPIREND Ügyiratszám: 1/180-6/2012. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. május 29-i rendkívüli nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Polgármesteri Hivatal
A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének szeptember 25.-i ülése 5. számú napirendi pontja
Minősített többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 205. szeptember 25.-i ülése 5. számú napirendi pontja Javaslat a Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítására és új egységes
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. szeptember 12-i ülésére Tárgy: A Zirc Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala alapító okiratának módosítása Előadó : Dr.
Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testülete Polgármesteri Hivatala alapító okirata
2. sz. melléklet a 114/2009. (VIII. 27.) sz. KT. határozathoz. Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testülete Polgármesteri Hivatala alapító okirata /egységes szerkezetben / Kardoskút Község Önkormányzata
K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 11-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
K I V O N A T Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. február 11-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Ercsi Szociális Szolgálat Alapító
Kivonat a Csorba Mikro-térségi Szociális Intézményfenntartó Társulási Tanács 2013. november 29-ei ülésének jegyzőkönyvéből:
Kivonat a Csorba Mikro-térségi Szociális Intézményfenntartó Társulási Tanács 2013. november 29-ei ülésének jegyzőkönyvéből: 14/2013.(XI.29.) sz. határozat: Csorba Mikro-térségi Szociális Alapszolgáltatási
BÁTONYTERENYEI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRAT
BÁTONYTERENYEI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetbe foglalva) Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete a 2011. évi CXCV. törvény az államháztartásról 8. (5) bekezdésében
Alapító okiratot módosító okirat
Alapító okiratot módosító okirat A Dorog Város Egyesített Sportintézménye Dorog Város Képviselő-testülete által 2013. november 29. napján kiadott 150/2013.(XI.29.) sz. alapító okiratát az államháztartásról
E L Ő T E R J E S Z T É S. Siófok Város Képviselő-testületének február havi ülésére
SIÓFOK VÁROS POLGÁRMESTERE 8600 Siófok, Fő tér 1. Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő: Siófok, 2013. február 25. E L Ő T E R J E S Z T É S Siófok Város Képviselő-testületének 2013. február
Sáránd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2013. ( IX.23. ) KT. sz. rendelete
Sáránd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2013. ( IX.23. ) KT. sz. rendelete Sáránd Község Önkormányzat Képviselő-testületének az 5/2010.(XI.16.) KT sz. rendeletével elfogadott Szervezeti és
Ramocsaháza/Nyíribrony/Nyírkércs Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2012. (XII.) H a t á r o z a t a
Ramocsaháza/Nyíribrony/Nyírkércs Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2012. (XII.) H a t á r o z a t a A Ramocsaházi Közös Önkormányzati Hivatal alapító okiratáról A Képviselő-testület: 1. A Ramocsaházi
NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 34/2013. (II.28.) HATÁROZATA
KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. FEBRUÁR 28-ÁN MEGTARTOTT MUNKATERV SZERINTI KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
Előterjesztés Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 28-i munkaterv szerinti ülésére
Előterjesztő: Tóthné Pataki Csilla jegyző Előterjesztést készítette: Pappné Molnár Afrodité Előzetesen tárgyalja: Ügyrendi Bizottság Mellékletek:.napirendi pont E - 26. Előterjesztés Nagykovácsi Nagyközség
Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős ALAPÍTÓ OKIRATA
Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős ALAPÍTÓ OKIRATA Az Államháztartásról szóló, módosított 1992. évi XXXVIII. törvény 66. -a, továbbá a közoktatásról szóló, módosított 1993. évi LXXIX.
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET március 22-i ülésére
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 73/2012. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2011. március 22-i ülésére Tárgy: Javaslat a Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítására
ATKÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK ALAPÍTÓ OKIRATA. Egységes szerkezetben
ATKÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK ALAPÍTÓ OKIRATA Egységes szerkezetben Egységes szerkezetbe foglalva: 2012. április 20. A 24/2012. (IV. 20.) számú Képviselő-testületi
DUNASZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL. Alapító okirat
- 1 - DUNASZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL Alapító okirat Dunasziget Község Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 38. (1) bekezdése, az
Kivonat a Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete szeptember 27-ei ülésének jegyzőkönyvéből:
Kivonat a Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete 2012. szeptember 27-ei ülésének jegyzőkönyvéből: 127/2012.(IX.27.) sz. önkormányzati határozat: Gyermekélelmezési Konyha Alapító Okiratának
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. Tárgy: napirend elfogadása
216/2014. (XII.11.) számú határozat Tárgy: napirend elfogadása 1) Belső ellenőrzésekről szóló beszámoló 2) Az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló rendelet megalkotása 3) Az önkormányzat 2014.évi
E l ő t e r j e s z t é s
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/36/2/2016. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. február 24-i ülésére Tárgy: Eplényi Napköziotthonos Óvoda
ELŐTERJESZTÉS. a Biatorbágyi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Alapító Okiratának módosításáról
ELŐTERJESZTÉS a Biatorbágyi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Alapító Okiratának módosításáról Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testülete /016 (I.8.), 3/016. (I. 8.) és 4/016. (I. 8.) számú
Kivonat a Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete március 28-ai soros üléséről
Kivonat a Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete 2013. március 28-ai soros üléséről 38/2013.(III.28.) sz. önkormányzati határozat: Tiszavirág Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsőde Alapító
ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ
ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 23-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Vecsési
Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata szeptember 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből.
Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata 2009. szeptember 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 1. napirendi pont: Előterjesztés az önkormányzati költségvetési
E l ő t e r j e s z t é s. Lengyeltóti Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 29-én tartandó ülésére
Lengyeltóti Város Önkormányzatának Polgármestere 8693 Lengyeltóti Zrínyi utca 2. Ügyiratszám: 200-4/2014 E l ő t e r j e s z t é s Lengyeltóti Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 29-én
Komlói Kistérség Többcélú Önkormányzati Társulás
Komlói Kistérség Többcélú Önkormányzati Társulás 7300 Komló, Városház tér 3. Tel: 72-584-000 e-mail: komloter@komloikisterseg.hu H A T Á R O Z A T I K I V O N A T A Társulás Tanácsa 2015. május 5-i ülésének
K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 4-én megtartott soron kívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
K I V O N A T Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. február 4-én megtartott soron kívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Ercsi Hétszínvirág
Javaslat a Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítására
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának JEGYZŐJE 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítására
Jegyzőkönyvi kivonat
Jegyzőkönyvi kivonat Készült: Demecser Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 27. napján a Demecseri Polgármesteri Hivatal A épülete (4516. Demecser, Kétezer-egy tér 1.) Polgármester
TÁRGY: Javaslat a Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S
AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 334. MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: Javaslat a Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK
Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.február 13-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből.
Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.február 13-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. 30/2014.(II.13.) határozat a Alapító Okiratának módosításáról 1.) Kunszentmárton
E L Ő T E R J E S Z T É S
Nevelési Intézményi Társulás Záhony Zsurk Győröcske 4625 Záhony, Ady Endre út 35. Telefonszám: 45/525-508/512 mellék Fax: 45/525-505 E-mail: zahony@zahony.hu; polgarmester@zahony.hu Szám: 2/497/2016. Előkészítő:
Módosító okirat. 1. Az alapító okirat 1. pontja mely a módosított okiratban 1.1. pont alatt szerepel a következő alponttal egészül ki:
Okirat száma: A Közgyőlés 15/2017. (II.17.) számú határozatának 1. számú melléklete Módosító okirat A Miskolci Önkormányzati Rendészet, a Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése által, 2013.
ELŐTERJESZTÉS. Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 4-ei ülésére
ELŐTERJESZTÉS Kakucs Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 4-ei ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítő: Szavazás módja: A Polgármesteri Hivatal és a Kökörcsin Óvoda alapító okiratainak
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 4-én tartandó rendkívüli ülésére
HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület február hónap 18. napján tartandó ülésére
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület 2016. február hónap 18. napján tartandó ülésére Tárgy: A Hajdúhadházi Család- és Gyermekjóléti Központ alapító okiratának
Javaslat a Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítására
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának JEGYZŐJE 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítására
A 103/2012.(VI.25.) SZÁMÚ HATÁROZATTAL ELFOGADOTT ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT
1. számú melléklet a 3/2013.(I.22.) sz. határozathoz A 103/2012.(VI.25.) SZÁMÚ HATÁROZATTAL ELFOGADOTT ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT A 103/2012.(VI.25.) számú határozattal elfogadott alapító okirat
Tárgyalja a képviselő-testület március 26-i rendkívüli képviselő-testületi ülésén
1./Napirend: Pilisszentkereszti Közösségi Ház és Könyvtár alapító okirat módosítása Előterjesztő: polgármester Tárgyalja a képviselő-testület 2014. március 26-i rendkívüli képviselő-testületi ülésén Előterjesztés
Nagykálló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 217/2009. (V.07.) KT. H A T Á R O Z A T A
Nagykálló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 217/2009. (V.07.) KT. H A T Á R O Z A T A Nagykálló Város Polgármesteri Hivatal alapító okiratának elfogadása tárgyában (a 331/2009. (VII.10.) KT, 405/2009.(VIII.25.)