TÁRGY: Javaslat a Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S
|
|
- Elek Mezei
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 334. MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: Javaslat a Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK DECEMBER 14-I RENDES ÜLÉSÉRE ELŐTERJESZTŐ: dr. Molnár Kata jegyző AZ ELŐTERJESZTÉST KÉSZÍTETTE: dr. Ludas Gabriella jogi referens Szántóné Karl Rita költségvetési és pénzügyi ügyintéző ELŐADÓ: dr. Molnár Kata jegyző KEZELÉSI MEGJEGYZÉS: VÉLEMÉNYEZÉSRE MEGKAPTA: EGYÉB SZERVEZET: MEGTÁRGYALTA: HATÁROZAT SZÁMA: TÖRVÉNYESSÉGI VÉLEMÉNYEZÉSRE BEMUTATVA: Terjedelem: oldal
2 Minősített többség Tisztelt Közgyűlés! Szekszárd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának alapító okiratát érintő változások átvezetése megtörtént. Egyúttal sor került a Hivatal alaptevékenységének kormányzati funkciók szerinti megjelölésének felülvizsgálatára a Pénzügyi Osztállyal, valamint a Stratégiai Tervezési Osztállyal való egyeztetés alapján. Ennek eredményeként három funkció kikerül a Hivatal alapító okiratából, kilenc új kormányzati funkció pedig felvételre kerül. (A módosító okirat, valamint a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat az előterjesztés 1. és 2. számú mellékletét képezi.) Kérem a Tisztelt Közgyűlést az előterjesztés megtárgyalására és a határozati javaslat elfogadására. Szekszárd, december 12. dr. Molnár Kata jegyző 2
3 Határozati javaslat Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata közgyűlésének.../2018. (XII.14.) határozata Szekszárd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala alapító okirata módosításáról Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése 1. elfogadja Szekszárd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala alapító okiratának módosítását és egységes szerkezetű alapító okiratát az előterjesztésben foglaltak szerinti tartalommal; Határidő: december 14. Felelős: Ács Rezső polgármester 2. felhívja a polgármestert a módosító okirat aláírására; Határidő: december 20. Felelős: Ács Rezső polgármester 3. felhívja a jegyzőt, hogy gondoskodjék az okiratoknak a Magyar Államkincstár Tolna Megyei Igazgatóságához történő benyújtására a törzskönyvi nyilvántartás számára. Határidő: december 21. Felelős: dr. Molnár Kata jegyző 3
4 1. számú melléklet Okirat száma: IV.B/ /2018. Módosító okirat A Szekszárd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala a Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata, valamint Szálka Község Önkormányzata által november 30. napján kiadott, IV.B/73-3/2017. számú alapító okiratát az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének /2018. (XII.14.) számú és Szálka Község Önkormányzata Képviselő-testületének /2018. (...) számú határozatára figyelemmel a következők szerint módosítom: 1. Az alapító okirat 4.3. pontjában a Szekszárdi 2. számú Óvoda-Bölcsőde és Egységes Óvoda Bölcsőde szövegrész helyébe a Szekszárdi 2. számú Óvoda-Bölcsőde szövegrész lép. 2. Az alapító okirat 4.4. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: 4.4. A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: 1 kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése Önkormányzatok és önkormányzati hivatalok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége Adó-, vám- és jövedéki igazgatás Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok Más szerv részére végzett pénzügyi-gazdálkodási, üzemeltetési, egyéb szolgáltatások Informatikai fejlesztések, szolgáltatások Országgyűlési, önkormányzati és európai parlamenti képviselőválasztásokhoz kapcsolódó tevékenységek Országos és helyi népszavazással kapcsolatos tevékenységek Állampolgársági ügyek Kiemelt állami és önkormányzati rendezvények Polgári honvédelem ágazati feladatai, a lakosság felkészítése Közterület rendjének fenntartása Földügy igazgatása Műszaki vizsgálat, elemzés 4
5 Mezőgazdaság igazgatása Erdőgazdálkodás igazgatása és támogatása Vadgazdálkodás igazgatása és támogatása Építésügy igazgatása Közúti közlekedés igazgatása és támogatása Egyéb szárazföldi személyszállítás Hírügynökségi, információs szolgáltatás Turizmusfejlesztési támogatások és tevékenységek Hulladékgazdálkodás igazgatása Szennyvízgazdálkodás igazgatása Környezetszennyezés csökkentésének igazgatása Természet- és tájvédelem igazgatása és támogatása Telepszerű lakókörnyezetek felszámolását célzó programok Településfejlesztési projektek és támogatásuk Vízügy igazgatása Város-, községgazdálkodási egyéb szolgáltatások Háziorvosi alapellátás Háziorvosi ügyeleti ellátás Egészségügy igazgatása Sportügyek igazgatása Üdülői szálláshely-szolgáltatás és étkeztetés Kultúra igazgatása Közművelődés-közösségi és társadalmi részvétel fejlesztése Egyéb kiadói tevékenység Társadalmi tevékenységekkel, esélyegyenlőséggel, érdekképviselettel, nemzetiségekkel, egyházakkal összefüggő feladatok igazgatása és szabályozása A fiatalok társadalmi integrációját segítő struktúra, szakmai szolgáltatások fejlesztése, működtetése Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai Oktatási igazgatása Fogyatékossággal élők társadalmi integrációját és életminőségét segítő programok, támogatások Gyermekek napközbeni ellátása családi bölcsőde, munkahelyi bölcsőde, napközbeni gyermekfelügyelet vagy alternatív napközbeni ellátás útján Lakóingatlan szociális célú bérbeadása, üzemeltetése Szociális szolgáltatások igazgatása 3. Az alapító okirat 5.1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: 5
6 5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: A költségvetési szervet a jegyző vezeti. A jegyzőt az Mötv. 82. (1) bekezdése alapján a közszolgálati tisztviselőkről szóló évi CXCIX. törvény rendelkezéseinek megfelelően, nyilvános pályázat alapján, határozatlan időre a polgármester nevezi ki. Az Mötv. 67. (1) bekezdés f) pontja alapján a jegyzőt a polgármester menti fel. A jegyző felett a polgármester gyakorolja az egyéb munkáltatói jogokat. Jelen módosító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzés napjától kell alkalmazni. Kelt: Szekszárd, időbélyegző szerint P.H. Ács Rezső polgármester Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata P.H. Pálfi János polgármester Szálka Község Önkormányzata 6
7 2. számú melléklet Okirat száma: IV.B/ /2018. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Szekszárd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala alapító okiratát a következők szerint adom ki 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye 1.1. A költségvetési szerv megnevezése: Szekszárd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 1.2. A költségvetési szerv székhelye: 7100 Szekszárd, Béla király tér 8. telephelyei: telephely megnevezése telephely címe Szekszárd, Bezerédj utca Szekszárd, Vörösmarty utca Szálka, Petőfi Sándor utca A költségvetési szerv alapításával és megszűnésével összefüggő rendelkezések 2.1. A költségvetési szerv alapításának dátuma: A költségvetési szerv alapítására, átalakítására, megszüntetésére jogosult szerv 1 megnevezése Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata székhelye 7100 Szekszárd, Béla király tér 8. 7
8 2 Szálka Község Önkormányzata 7121 Szálka, Petőfi Sándor utca A költségvetési szerv jogelőd költségvetési szervének 1 megnevezése Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata Költségvetési Elszámoló Szervezete székhelye 7100 Szekszárd, Bezerédj utca A költségvetési szerv irányítása, felügyelete 3.1. A költségvetési szerv irányító szervének megnevezése: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése székhelye: 7100 Szekszárd, Béla király tér A költségvetési szerv tevékenysége 4.1. A költségvetési szerv közfeladata: A költségvetési szerv ellátja az Mötv. 84. (1) bekezdésében meghatározott, az önkormányzat működésével kapcsolatos feladatokat, valamint az Mötv. 13. (1) bekezdésében meghatározott közfeladatokat A költségvetési szerv főtevékenységének államháztartási szakágazati besorolása: szakágazat száma szakágazat megnevezése helyi önkormányzatok és társulások igazgatási tevékenysége 4.3. A költségvetési szerv alaptevékenysége: Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mötv.) 84. (1) bekezdése alapján ellátja az önkormányzat működésével, valamint a polgármester vagy jegyző feladat- és hatáskörébe tartozó ügyek döntésre való előkészítésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatokat, továbbá közreműködik az önkormányzatok egymás közötti, valamint az állami szervekkel történő együttműködésének összehangolásában. Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata az Mötv. 85. (1) bekezdése alapján közös önkormányzati hivatalt működtet Szálka Község Önkormányzatával. A nemzetiségek jogairól szóló évi CLXXIX. törvény 80. -a alapján biztosítja a helyi nemzetiségi önkormányzatok részére az önkormányzati működés személyi és tárgyi feltételeit, továbbá gondoskodik a működéssel kapcsolatos végrehajtási feladatok ellátásáról. A költségvetési szerv ellátja a jogi személyiséggel rendelkező önkormányzati társulások (Szekszárd-Szedres-Medina Óvodafenntartó Társulás, Szekszárd és Környéke Szociális Alapszolgáltatási és Szakosított Ellátási Társulás, Szekszárd és Környéke Alapellátási és Szakosított Ellátási Társulás, Önkormányzati Társulás a Sió-völgyi Nagytérség Települési Szilárdhulladékai Kezelésének Korszerű Megoldására), a helyi nemzetiségi 8
9 Önkormányzatok (Szekszárdi Német Nemzetiségi Önkormányzat, Szekszárdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat), valamint az önkormányzat, illetve önkormányzati társulás által irányított költségvetési szervek (Szekszárdi 1. Számú Óvoda Kindergarten, Szekszárdi Gyermeklánc Óvoda, Szekszárdi 2. Számú Óvoda-Bölcsőde, Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának Városi Bölcsődéje, Egészségügyi Gondnokság, Szociális Központ, Humánszolgáltató Központ, Tolna Megyei Illyés Gyula Könyvtár, Wosinsky Mór Megyei Múzeum), valamint Szálka Község Önkormányzata, a Szálkai Német Nemzetiségi Önkormányzat és a Szálkai Óvoda tekintetében az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 9. -ában meghatározott gazdasági szervezet feladatait A költségvetési szerv alaptevékenységének kormányzati funkció szerinti megjelölése: 1 kormányzati funkciószám kormányzati funkció megnevezése Önkormányzatok és önkormányzati hivatalok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége Adó-, vám- és jövedéki igazgatás Az önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok Más szerv részére végzett pénzügyi-gazdálkodási, üzemeltetési, egyéb szolgáltatások Informatikai fejlesztések, szolgáltatások Országgyűlési, önkormányzati és európai parlamenti képviselőválasztásokhoz kapcsolódó tevékenységek Országos és helyi népszavazással kapcsolatos tevékenységek Állampolgársági ügyek Kiemelt állami és önkormányzati rendezvények Polgári honvédelem ágazati feladatai, a lakosság felkészítése Közterület rendjének fenntartása Földügy igazgatása Műszaki vizsgálat, elemzés Mezőgazdaság igazgatása Erdőgazdálkodás igazgatása és támogatása Vadgazdálkodás igazgatása és támogatása Építésügy igazgatása Közúti közlekedés igazgatása és támogatása Egyéb szárazföldi személyszállítás Hírügynökségi, információs szolgáltatás Turizmusfejlesztési támogatások és tevékenységek Hulladékgazdálkodás igazgatása Szennyvízgazdálkodás igazgatása Környezetszennyezés csökkentésének igazgatása 9
10 Természet- és tájvédelem igazgatása és támogatása Telepszerű lakókörnyezetek felszámolását célzó programok Településfejlesztési projektek és támogatásuk Vízügy igazgatása Város-, községgazdálkodási egyéb szolgáltatások Háziorvosi alapellátás Háziorvosi ügyeleti ellátás Egészségügy igazgatása Sportügyek igazgatása Üdülői szálláshely-szolgáltatás és étkeztetés Kultúra igazgatása Közművelődés-közösségi és társadalmi részvétel fejlesztése Egyéb kiadói tevékenység Társadalmi tevékenységekkel, esélyegyenlőséggel, érdekképviselettel, nemzetiségekkel, egyházakkal összefüggő feladatok igazgatása és szabályozása A fiatalok társadalmi integrációját segítő struktúra, szakmai szolgáltatások fejlesztése, működtetése Óvodai nevelés, ellátás működtetési feladatai Oktatási igazgatása Fogyatékossággal élők társadalmi integrációját és életminőségét segítő programok, támogatások Gyermekek napközbeni ellátása családi bölcsőde, munkahelyi bölcsőde, napközbeni gyermekfelügyelet vagy alternatív napközbeni ellátás útján Lakóingatlan szociális célú bérbeadása, üzemeltetése Szociális szolgáltatások igazgatása 4.5. A költségvetési szerv illetékessége, működési területe: Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának közigazgatási területe; Szálka Község közigazgatási területe a közös önkormányzati hivatal létrehozására vonatkozó megállapodás alapján; az elsőfokú építésügyi hatósági feladatok tekintetében a jegyző illetékességét a fővárosi és megyei kormányhivatalokról, valamint a járási (fővárosi kerületi) hivatalokról szóló 66/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 1. melléklete határozza meg. 5. A költségvetési szerv szervezete és működése 5.1. A költségvetési szerv vezetőjének megbízási rendje: A költségvetési szervet a jegyző vezeti. A jegyzőt az Mötv. 82. (1) bekezdése alapján a közszolgálati tisztviselőkről szóló évi CXCIX. törvény rendelkezéseinek megfelelően, nyilvános pályázat alapján, határozatlan 10
11 időre a polgármester nevezi ki. Az Mötv. 67. (1) bekezdés f) pontja alapján a jegyzőt a polgármester menti fel. A jegyző felett a polgármester gyakorolja az egyéb munkáltatói jogokat A költségvetési szervnél alkalmazásban álló személyek jogviszonya: 1 foglalkoztatási jogviszony közszolgálati jogviszony jogviszonyt szabályozó jogszabály a közszolgálati tisztviselőkről szóló évi CXCIX. törvény 2 munkaviszony a munka törvénykönyvéről szóló évi I. törvény 3 megbízási jogviszony a Polgári Törvénykönyvről szóló évi V. törvény 11
TÁRGY: Javaslat a Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S
AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 61. MELLÉKLET: 3 db TÁRGY: Javaslat a Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
Okirat sza ma: 54092-10/2018. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
1 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 6. 2 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 31-33.
Okirat száma: A 39/2015.(III.19.) határozat 1. melléklete Módosító okirat A Sajószentpéteri Polgármesteri Hivatal Sajószentpéter Városi Önkormányzat képviselő-testülete által 2014. február 27. napján kiadott,
az Újfehértói Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosításáról
ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének
TÁRGY: Javaslat a Városi Bölcsőde alapító okiratának módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S
AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 37. MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: Javaslat a Városi Bölcsőde alapító okiratának módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2016.
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2016. (II.15.)KT. határozata
Módosító okirat. 1. Az Alapító Okirat 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye
73/06. (VIII. 5.) KÖKT határozat a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Polgármesteri Hivatal Alapító Okirata módosításáról és egységes szerkezetbe foglalásáról (5 igen, egyhangú szavazattal). Budapest
Módosító okirat. 1. Az Alapító Okirat 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye
237/206. (VI. 23.) KÖKT határozat a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosításáról és egységes szerkezetbe foglalásáról (5 igen, egyhangú szavazattal). Budapest
K I V O N A T Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének a március 11-én megtartott rendkívüli ülésén készült jegyzőkönyvből
K I V O N A T Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének a 205. március -én megtartott rendkívüli ülésén készült jegyzőkönyvből Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének 93/205. (III.2.) Tata
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE HATÁROZAT Szám: 3/2016. (II. 11.) MÖK határozat Tárgy: A Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése
/2016. (XII. 20.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának módosítása. Normatív Határozat
/206. (XII. 20.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának módosítása Normatív Határozat./ Kerekegyháza Város Önkormányzata, mint alapító és irányító szerv a Kerekegyházi
8./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a október 18-ai képviselő-testületi ülésre
Jánossomorja Város Önkormányzata Polgármesterétől 8./ E L Ő T E R J E S Z T É S a 2016. október 18-ai képviselő-testületi ülésre Tárgy: A Jánossomorjai Közös Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása
Tisztelt Képviselő-testület!
MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERE 8700 Marcali, Rákóczi utca. Telefon: 85/50-000 Telefax: 85/50-055 Ügyiratszám: 6278//206. 9. számú előterjesztés E L Ő T E R J E S Z T É S Marcali Város Önkormányzata
VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL
VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-55 FAX: (06-32) 460-98 Szám: -26/205. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT Az Intézmények Pénzügyi
KIVONAT. a Képviselő-testület 2015. április 22-i ülésének jegyzőkönyvéből. Határozat
Lajosmizse Város KIVONAT a Képviselő-testület 05. április -i ülésének jegyzőkönyvéből Kihagyva a kihagyandókat! 43/05. (IV..) ÖH. A Lajosmizsei Közös Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának módosítása
Előterjesztés Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 21-i ülésére
3. Előterjesztés Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 205. április 2-i ülésére Tárgy: A Lajosmizsei Közös Önkormányzati Hivatal módosító alapító okirata és az egységes szerkezetű alapító
Tárgy: Javaslat a Gödöllői Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítására. a Képviselő-testület szeptember 20-án tartandó ülésére
GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 208. szeptember 20-án tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a Gödöllői Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítására Előterjesztő: Dr.
JAVASLAT. Az Intézmények Pénzügyi és Ellátó Szervezete valamint a Pásztói Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítására
PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY UTCA 35. (06-32) *460-55 FAX: (06-32) 460-98 Szám: -5/205. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT Az Intézmények Pénzügyi
ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ
ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. december 13-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 206. szeptember 5-i ülésére Tárgy: A Zirci Közös Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása Előadó: Ottó Péter polgármester
E L Ő T E R J E S Z T É S. Kiskunhalas Város Képviselő-testülete március 29-i ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Kiskunhalas Város Képviselő-testülete 208. március 29-i ülésére Tárgy: Kiskunhalas Város Önkormányzata Költségvetési Intézmények Gazdasági Szervezete alapító okirat módosítása
J A V A S L A T. az Ózdi Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítására
J A V A S L A T az Ózdi Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítására Előterjesztő: Előkészítő: Polgármester Jegyző Jogtanácsos Ó z d, 2016. július 21. Tisztelt Képviselő-testület! Ózd Kistérség
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonykúti Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 206. december 3-án megtartott nyilvános, rendkívüli testületi üléséről. Az ülés helye: Községháza (Bakonykúti, Szabadság
A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének szeptember 25.-i ülése 5. számú napirendi pontja
Minősített többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 205. szeptember 25.-i ülése 5. számú napirendi pontja Javaslat a Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítására és új egységes
E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére
Ikt.szám: 5603-1/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 16-i ülésére Tárgy: Kerekegyerdő Bölcsőde alapító okiratának módosítása Előterjesztő:
Javaslat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Hivatala Alapító Okiratának módosítására
Előterjesztő: Dr. Mengyi Roland a közgyűlés elnöke Készítette: Szervezési, Jogi és Pénzügyi Osztály Javaslat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Hivatala Alapító Okiratának módosítására Az államháztartásról
A polgármesteri hivatal ellátja a Mötv-ben és a vonatkozó egyéb jogszabályokban a számára meghatározott feladatokat.
ALAPÍTÓ OKIRAT 1. függelék (Egységes szerkezet) Dabas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az
1. az előterjesztést megtárgyalta, és
NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYHZATA 79j2014.(IV.24.) számú határozata Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala alapító okiratának módosításáról A Közgyűlés 1. az előterjesztést megtárgyalta,
ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Alsózsolca, Kossuth L. út 138. Tel.: 46/ ; Fax: 46/
.sz. melléklet ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 357 Alsózsolca, Kossuth L. út 38. Tel.: 46/520-020; Fax: 46/520-02 polg.hiv@alsozsolca.hu www.alsozsolca.hu ELŐTERJESZTÉS Alsózsolca Város Önkormányzat képviselő-testületének
E L Ő T E R J E S Z T É S
Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660 Pf.: 76. fax: 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati
ELŐTERJESZTÉS. a Biatorbágyi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Alapító Okiratának módosításáról
ELŐTERJESZTÉS a Biatorbágyi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Alapító Okiratának módosításáról Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testülete /016 (I.8.), 3/016. (I. 8.) és 4/016. (I. 8.) számú
TÁRGY: A Szekszárdi 2. Számú Óvoda-Bölcsőde és Egységes Óvoda-Bölcsőde alapító okiratának módosítása E L Ő T E R J E S Z T É S
AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 7. MELLÉKLET: db TÁRGY: A -Bölcsőde és Egységes Óvoda-Bölcsőde alapító okiratának módosítása E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 10-én tartandó ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 10-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: Komló Város Önkormányzat Városgondnokság alapító okiratának módosítása
MÓDOSÍTÓ OKIRAT. 558/2014. (XI. 20) közgyűlési határozat
K I V O N A T Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2014.november 20-i ülésének jegyzőkönyvéből 558/2014. (XI. 20) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja a Polgármesteri Hivatal Alapító
Módosító okirat. 1. Az alapító okirat 1. pontja mely a módosított okiratban 1.1. pont alatt szerepel a következő alponttal egészül ki:
Okirat száma: A Közgyőlés 15/2017. (II.17.) számú határozatának 1. számú melléklete Módosító okirat A Miskolci Önkormányzati Rendészet, a Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése által, 2013.
Javaslat a Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítására
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának JEGYZŐJE 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítására
E L Ő T E R J E S Z T É S. Siófok Város Képviselő-testületének február havi ülésére
SIÓFOK VÁROS POLGÁRMESTERE 8600 Siófok, Fő tér 1. Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő: Siófok, 2013. február 25. E L Ő T E R J E S Z T É S Siófok Város Képviselő-testületének 2013. február
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2014. (II. 27.) KT.
E l ő t e r j e s z t é s
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/36/2/2016. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. február 24-i ülésére Tárgy: Eplényi Napköziotthonos Óvoda
9. Bölcsőde alapítása május 24. ELŐTERJESZTÉS. Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 24-ei ülésére. 9.
ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. május 24-ei ülésére 9. napirend Tárgya: Bölcsőde alapítása Előadó: Tabányi Pál polgármester Melléklet: Alapító okirat tervezete Az előterjesztés
A DEMECSERI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN
A DEMECSERI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN Demecser Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. (5) bekezdésében kapott
ELŐTERJESZTÉS. Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének március 27. napján tartandó ülésére
III-5 Készítette: dr. Kormányos László jegyző ELŐTERJESZTÉS Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. március 27. napján tartandó ülésére Tárgy: A Medgyesegyháza Városi Önkormányzat
387/2014. (08.28.) közgyűlési határozat
K I V O N A T Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2014. augusztus 28-i ülésének jegyzőkönyvéből 387/2014. (08.28.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja a Polgármesteri Hivatal
E L Ő T E R J E S Z T É S. Siófok Város Képviselő-testületének május havi ülésére
SIÓFOK VÁROS POLGÁRMESTERE 8600 Siófok, Fő tér 1. Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő: Siófok, 2013. május E L Ő T E R J E S Z T É S Siófok Város Képviselő-testületének 2013. május havi
ELŐTERJESZTÉS Mágocs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 24-i -i testületi ülésére
Tisztelt Képviselő-testület! ELŐTERJESZTÉS Mágocs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 24-i -i testületi ülésére Tárgy: Tarnai Nándor Városi Könyvtár és Közművelődési Intézmény alapító
ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ
ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 22-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat az
ELŐTERJESZTÉS. Biatorbágy, október 11. Tarjáni István s.k. polgármester
Város Polgármestere 051 Biatorbágy, Baross Gábor utca /a. Telefon: 06 3 310-174/14, 144 Fax: 06 3 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS a Biatorbágyi Családsegítő és
ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ
ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 22-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Gondozási
E l ő t e r j e s z t é s
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/26/7/2017. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2017. június 28-i ülésére Tárgy: A) A Veszprémi Kistérség Többcélú
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
Okirat száma: XX/./2016 Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának
Módosító okirat. Okirat száma:07-7/1349-9/2017.
Okirat száma:07-7/1349-9/2017. Módosító okirat A a Pécs Közgyűlése által 2016. február 29. napján kiadott 07-7/399-7/2016. számú alapító okiratát az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A.
Előterjesztés Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 28-i munkaterv szerinti ülésére
Előterjesztő: Tóthné Pataki Csilla jegyző Előterjesztést készítette: Pappné Molnár Afrodité Előzetesen tárgyalja: Ügyrendi Bizottság Mellékletek:.napirendi pont E - 26. Előterjesztés Nagykovácsi Nagyközség
Módosító okirat. 1. Az alapító okirat 3. pontja helyébe mely a módosított okiratban pont alatt szerepel a következő rendelkezés lép:
A Közgyűlés II-12/314.106/2016. számú határozatának 1. melléklete Okirat száma: 499005/2016. Módosító okirat A Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Őszi Napsugár Otthon Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának
Javaslat Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Szociális és Gyermekjóléti Intézménye Alapító Okiratának módosítására
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksári Polgármesteri Hivatal A L J E G Y Z Ő J E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár
ELŐTERJESZTÉS. a Gólyafészek Bölcsőde Alapító Okiratának módosításáról
ELŐTERJESZTÉS a Gólyafészek Bölcsőde Alapító Okiratának módosításáról Tisztelt Képviselő-testület! A Gólyafészek Bölcsőde Alapító Okiratának módosítására van szükség az alábbiak szerint: A magyar Államkincstár
Komlói Kistérség Többcélú Önkormányzati Társulás
Komlói Kistérség Többcélú Önkormányzati Társulás 7300 Komló, Városház tér 3. Tel: 72-584-000 e-mail: komloter@komloikisterseg.hu H A T Á R O Z A T I K I V O N A T A Társulás Tanácsa 2015. május 5-i ülésének
ÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/
ÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/552-022 Tárgyalja:- Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság Ügyrendi Bizottság E L Ő T E R J E S Z T É S Újszász Város Képviselő-testületének
Jegyzőkönyvi kivonat. 10. napirendi pont: Előterjesztés óvodák alapító okiratának módosításáról
Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Önkormányzat Közgyűlése 2016. június 30-ai közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 10. napirendi pont: Előterjesztés óvodák alapító okiratának
Előterjesztés Bicske Városi Konyha alapító okiratának módosításáról
Előterjesztés Bicske Városi Konyha alapító okiratának módosításáról 1. előterjesztés száma: 288/2017. 2. előterjesztést készítő személy neve: Bajtekné Halász Ildikó 3. előterjesztést készítésében közreműködő
ELŐTERJESZTÉS. Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének április 24-i ülésére
III-4. Készítette: dr. Kormányos László jegyző ELŐTERJESZTÉS Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. április 24-i ülésére Tárgy: A Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Művelődési
ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ
ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. február 23-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Gondozási
Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.
Szám: 02/102-13/2014. Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Veszprém
E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratának módosításáról
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratának módosításáról
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2015. (II.16.) KT. sz.
E L Ő T E R J E S Z T É S
Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660 Pf.: 76. fax: 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 28/2018. (III.29..) KT.
Előterjesztés a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés március 7-ei ülésére
Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés E l n ö k e Előterjesztés a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2014. március 7-ei ülésére Tárgy: A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása
A melléklet tartalmazza a Szentes Városi Könyvtár, mint új költségvetési szerv alapító okiratát.
Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ügyiratszám: U-3352/2016 Témafelelős: Vidovicsné Molnár Zsuzsanna Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete Szentes Tárgy:
Sürgősségi indítvány Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének december 18-i ülésére
Sürgősségi indítvány Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 18-i ülésére Tárgy: Polgármesteri hivatal alapító okiratának módosítása Előterjesztő: Dr. Tóthné dr. Sass Mónika
HATÁROZAT. Szám: 18/2014. (IV. 17.) MÖK határozat Tárgy: A Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE HATÁROZAT Szám: 18/2014. (IV. 17.) MÖK határozat Tárgy: A Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése
E l ő t e r j e s z t é s. a képviselő-testület április 24.-i ülésére
Beleg Község Önkormányzata Polgármesterétől 7543 Beleg, Kossuth utca 97. Tel.: 82/385-454 E-mail: hivatal@beleg.hu E l ő t e r j e s z t é s a képviselő-testület 2017. április 24.-i ülésére Tárgy: A Belegi
Előterjesztés Bicske Városi Konyha alapító okiratának módosításáról
Előterjesztés Bicske Városi Konyha alapító okiratának módosításáról 1. előterjesztés száma: 186/2017. 2. előterjesztést készítő személy neve: Bajtekné Halász Ildikó 3. előterjesztést készítésében közreműködő
Módosító okirat. Házi segítségnyújtás: Herend, Nagyvázsony, Nemesvámos, Szentgál, Tótvázsony, Veszprém közigazgatási területe.
B). melléklet a Veszprémi Kistérség Többcélú Társulása Egyesített Szociális Intézménye alapító okiratának módosításáról szóló Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete /207. (X. 25.) határozatához
Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 28-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből.
Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 06. január 8-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. 4/06.(I.8.) határozat a Kunszentmártoni Szociális Ellátási Központ Alapító Okiratának
Javaslat Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Szociális és Gyermekjóléti Intézménye Alapító Okiratának módosítására
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának J E G Y Z Ő J E 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának
Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84.
Szécsény Város Önkormányzata 370 Szécsény, Rákóczi út 84. Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testülete 208. december 4-i ülésén megtárgyalta a Szécsényi Cseperedő Óvoda és Bölcsőde Alapító Okiratának
A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2014. február 21.-i ülése 4. számú napirendi pontja
Minősített többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2014. február 21.-i ülése 4. számú napirendi pontja Javaslat a Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítására Előadó: dr.
Előterjesztés a Képviselő-testület 2015. február 26-án tartandó ülésére
Előterjesztés a Képviselő-testület 2015. február 26-án tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a Városgondnokság alapító okiratának módosítására Előterjesztő: Tóth József polgármester Előkészítő: dr. Váliné Antal
J a v a s l a t. az Ózd Városi Önkormányzat Közterület-felügyelete Alapító okiratának módosítására
J a v a s l a t az Ózd Városi Önkormányzat Közterület-felügyelete Alapító okiratának módosítására Ózd, 2015. május 28. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Közterület-felügyelet vezetője Tisztelt Képviselő-testület!
E L Ő T E R J E S Z T É S. a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratának módosítására
Püspökladány Város Polgármesterétől 450 Püspökladány, Bocskai u.. sz. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratának módosítására
Módosító okirat. III. Az Alapító okirat kiegészül 2.3. ponttal: A költségvetési szerv jogelőd költségvetési szervének
Okirat száma: 44-2/2015. Módosító okirat Az Esély Szociális és Gyermekjóléti Alapellátási Központ a Csongrád Város Önkormányzata Képviselő-testülete által 2015. március 03. napján kiadott, 46/2015. (III.
Határidő: március 31. Módosító okirat
68/2016. (II.25.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése elrendeli az Egri Szociális Szolgáltató Intézmény alapító okiratának módosítását, egyben felhatalmazza Eger Megyei
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
Okirat száma: E/566203/2/2016. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Szociális Gondozó Központ alapító okiratát
ELŐTERJESZTÉS. a Benedek Elek Óvoda Biatorbágy Alapító okiratának módosításáról
ELŐTERJESZTÉS a Benedek Elek Óvoda Biatorbágy Alapító okiratának módosításáról A nevelési-oktatási ek működéséről és a köznevelési ek névhasználatáról szóló 0/0. (VIII..) EMMI rendelet -6. -ai alapján
E L Ő T E R J E S Z T É S. a Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény alapító okiratának módosítására
Püspökladány Város Polgármesterétől 450 Püspökladány, Bocskai u. 2. sz. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S a Intézmény alapító okiratának módosítására Tisztelt Képviselő-testület!
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88) , Fax: (88)
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu Szám: 02/21-8/2014. E L Ő T E R J E S Z T É S a Veszprém
K i v o n a t a Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből:
K i v o n a t a Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből: Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2015. (III. 26.) határozata:
ELŐTERJESZTÉS a Somogy Megyei Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának módosításáról
SOMOGY MEGYEI FŐJEGYZŐ 7400 KAPOSVÁR, Vármegyeháza, Fő utca 10. tel.: 82/898-246 e-mail: voros@som-onkorm.hu Ügyiratszám: SMÖ/322-4/2014. ELŐTERJESZTÉS a Somogy Megyei Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-19/2013. Tárgy: Kiszombori Polgármesteri Hivatal Alapító Okirata Mell.:
KIVONAT. a Képviselő-testület április 22-i ülésének jegyzőkönyvéből. Határozat
Város Önkormányzata KIVONAT a Képviselő-testület 05. április -i ülésének jegyzőkönyvéből Kihagyva a kihagyandókat! 0/05. (IV..) ÖH. A Óvoda és Bölcsőde Alapító Okiratának módosítása Határozat.) Város Önkormányzatának
Alapító okirat. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
Okirat száma: 2194/3/2015. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Marcali Városi Önkormányzat Gazdasági Műszaki
3) A költségvetési szerv törzskönyvi nyilvántartási száma: a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény
Turai Polgármesteri Hivatal Alapító Okirata 1 (módosításokkal egységes szerkezetben) 2 Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Polgármesteri Hivatal 7/2008.(I.30.) határozattal elfogadott Alapító
KIVONAT. H a t á r o z a t
KIVONAT A Képviselő-testület 08. május -én megtartott üléséről készült jegyzőkönyvből 5/08. Kth. Kiskunhalasi Bóbita Óvoda és Bölcsődében bölcsődei férőhelybővítés kapcsán Alapító okirat módosítása H a
E L Ő T E R J E S Z T É S
Nevelési Intézményi Társulás Záhony Zsurk Győröcske 4625 Záhony, Ady Endre út 35. Telefonszám: 45/525-508/512 mellék Fax: 45/525-505 E-mail: zahony@zahony.hu; polgarmester@zahony.hu Szám: 2/497/2016. Előkészítő:
Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének április 25-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből.
Kivonat: Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. április 25-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből. Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 68/2013. (IV. 25.) határozata
TÁRGY: A Szekszárdi 2. Számú Óvoda, Egységes Óvoda-Bölcsőde, Bölcsőde és Napközbeni Gyermekfelügyelet alapító okiratának módosítása
AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 144. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: A, Egységes Óvoda-Bölcsőde, Bölcsőde és Napközbeni Gyermekfelügyelet alapító okiratának módosítása E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ
2. A Képviselő-testület dokumentumok aláírására felhatalmazza a
Cibakháza Nagyközség Önkormányzata 64/2015. (VII.22.)KT határozata A Kommunális Szolgáltató és Közfoglalkoztatási Intézmény alapító okiratának módosításáról Cibakháza Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere. Javaslat a Salgótarjáni Összevont Óvoda és Bölcsőde alapító okiratának módosítására
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármestere Ikt.szám: 13.416-1/2019 Javaslat a alapító okiratának módosítására Tisztelt Közgyűlés! A (a továbbiakban: Óvoda) alapító okiratának módosításáról a fenntartó,
Előterjesztés a Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény alapító okiratának módosításáról
Püspökladány Város Polgármesterétől 40 Püspökladány, Bocskai u.. Előterjesztés a alapító okiratának módosításáról Az államháztartásról szóló 0. évi CXCV. törvény (továbbiakban: Áht.) 7. () bekezdése alapján
Határozati javaslat Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének ülésére Melléklet. Alapító okirat
Határozati javaslat Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének ülésére 2015.07.13. /2015.(...) képviselő-testületi határozat Tárgy: a Bátai Pitypang Óvoda alapító okiratának elfogadása Báta Községi