Előterjesztés a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés március 7-ei ülésére
|
|
- Gábor Jónás
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés E l n ö k e Előterjesztés a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés március 7-ei ülésére Tárgy: A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása Előterjesztő: Popovics György, a közgyűlés elnöke Előadó: Dr. Pozsár Gáborné dr. Alt Dóra Mária megyei aljegyző Antal Julianna osztályvezető-helyettes
2 Tisztelt Közgyűlés! A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosításáta jogszabályváltozások, valamint a Hivatal és az Önkormányzat elkülönült gazdálkodásából eredő szakfeladatváltozások indokolják. A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosító okirattal történő módosítására a Hivatal és az Önkormányzat alaptevékenységeinek egymástól való elkülönülése, illetve azok egymás közötti átcsoportosítása, továbbá jogszabályi elnevezéseknek, jogszabályhelyre hivatkozásoknak a megváltozása miatt kerül sor január 1-jétől módosult a költségvetési szervek alapító okirata kötelező tartalmi elemeinek köre is, így a megfeleltetéshez szükséges változásokat is át kell vezetni a Hivatal jelenleg hatályos alapító okiratában. A fentieken kívül január 1-jétől az alapító okiratban használt államháztartási szakfeladat kódokat felváltják a kormányzati funkciók, államháztartási szakfeladatok, szakágazatok osztályozási rendjéről szóló 68/2013. (XII. 29.) NGM rendelet szerinti kormányzati funkció kódok, melyek módosulása miatt szükséges adatváltozások átvezetését, hivatalból indított eljárás keretében a Magyar Államkincstár hajtotta végre. A változásokat az alapító okirat soron következő módosításakor kell az egységes szerkezetbe foglalt okiraton átvezetni. Ugyanígy kell eljárni az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII.31.) Korm.rendelet ában foglaltak értelmében is, mivel a Kincstár január 01-jei hatállyal hivatalból törölte a költségvetési szervek gazdálkodási besorolására vonatkozó törzskönyvi bejegyzéseket, illetve az idézett jogszabály 5. (1) bekezdésének értelmében az államháztartási szakfeladatrend szerinti megjelöléseket. Ezek a változások azonban csak az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiraton kerültek átvezetésre, külön közgyűlési döntést nem igényelnek. Kérem a Tisztelt Közgyűlést, hogy az előterjesztést a határozati javaslatban foglalt tartalommal fogadja el! Tatabánya, február 16. Popovics György
3 I. Határozati javaslat /2014. (III. 07.) számú közgyűlési határozat Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzati Hivatal Módosító okirat A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló368/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet 5. -a alapján a Komárom-EsztergomMegyei Önkormányzati Hivatal 92/2012. (IX. 27.) számú határozatával elfogadott alapító okiratát a következőpontokbanmódosítja: 1.Az alapító okirat 1. pontjának Neve: szövegrésze Megnevezése: szövegre módosul. 2. Az alapító okirat 4. pontja törlésre kerül. 3. Az alapító okirat 5. pontjának számozása 4. pontra módosul, és pont Alapítói jogokkal felruházott irányító szervének neve, székhelye: megnevezés, valamint a Komárom- Esztergom Megyei Közgyűlés, 2800 Tatabánya, Fő tér 4. szövegrész helyébe az alábbi szöveg lép: 4. Irányító szervek megnevezése, székhelye: 4.1. Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2800 Tatabánya, Fő tér 4. (alapítói jogokkal felruházott irányító szerv) 4.2. Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés elnöke 2800 Tatabánya, Fő tér 4. (egyéb irányítási jogok gyakorlására jogosult személy 4. Az alapító okirat 6. pontjának számozása 5. pontra módosul, és pont Jogszabályban meghatározott közfeladata megnevezés, valamint A megyei testületek és tisztségviselők munkáját segíti, feladata a döntések szakmai előkészítése, valamint a döntések végrehajtásának szervezése és ellenőrzése szövegrész helyébe az alábbi szöveg lép: 5. Közfeladata: Az önkormányzat működésével, valamint a közgyűlés elnöke vagy a jegyző feladat- és hatáskörébe tartozó ügyek döntésre való előkészítésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatok ellátása, továbbá az önkormányzatok egymás közötti, valamint az állami szervekkel történő együttműködésének összehangolásában való közreműködés. 5. Az alapító okirat 7. pontjának számozása 6. pontra módosul, és pont Szakágazati besorolása megnevezés, valamint a Helyi önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások igazgatási tevékenysége szöveg helyébe az alábbi szöveg lép: 6. Államháztartási szakágazati besorolása: Helyi önkormányzatok és társulások igazgatási tevékenysége 6. Az alapító okirat egy új, az alábbi megnevezésű és szövegű 7. ponttal egészül ki: 7. Szakmai alaptevékenysége:
4 7.1.Közgyűlés és szervei döntéseinek szakmai előkészítése, végrehajtásának szervezése és ellenőrzése, 7.2.Önkormányzati, jogi és igazgatási, valamint gazdasági tevékenység, különösen: területfejlesztés, területrendezés, vidékfejlesztés, koordinációs feladatok környezetvédelem, idegenforgalom, pénzügyi igazgatás, választás, népszavazás, népi kezdeményezés, állami, társadalmi és civil kapcsolatok szervezése, koordinálása, sport 7.3.A német, a roma és a szlovák területi nemzetiségi önkormányzat képviselőtestülete és szervei munkájának segítése, döntéseinek szakmai előkészítése, végrehajtásának szervezése és ellenőrzése. 7. Az alapító okirat 8. pontjának Tevékenységei szövegrésze helyébe a Szakmai alaptevékenységek kormányzati funkció szerinti megjelölése szöveg lép, és az Alaptevékenységeinek államháztartás szakfeladat-rendje szerinti megjelölése, illetve a következő kormányzati funkció szerinti megjelölésű alaptevékenységei közül az alábbi alaptevékenységek szövegrész Az államháztartás igazgatása, ellenőrzése Átfogó tervezési és statisztikai szolgáltatások Országgyűlési, önkormányzati és európai parlamenti képviselőválasztásokhoz kapcsolódó tevékenységek Országos és helyi névszavazással kapcsolatos tevékenységek Önkormányzatok és önkormányzati hivatalok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége Kiemelt állami és önkormányzati rendezvények Területfejlesztési igazgatás Színházak tevékenysége Érdekképviseleti, szakszervezeti tevékenységek támogatása A fiatalok társadalmi integrációját segítő struktúra, szakmai szolgáltatások fejlesztése, működtetése Nemzetközi kulturális együttműködés, továbbá a Vállalkozási tevékenység: Nem folytat szövegrész törlésre kerül. 8. Az alapító okirat 9. pontjának Illetékességi területe szövegrésze helyébe az Illetékessége, működési köre szöveg lép. 9. Az alapító okirat 11. pontjának számozása 10. pontra módosul és az Egyéb foglalkoztatási jogviszonyra a Polgári Törvénykönyvről szóló évi IV. törvény az irányadó szövegrész helyébe a Megbízásos jogviszony, vállalkozás jellegű jogviszony, melyre a Ptk. szabályai az irányadók szöveg lép. 10. Az alapító okirat 12. pontjának számozása 11. pontra módosul, és a pont Vezetőjének kinevezési, megbízási rendje megnevezése, illetve szövege helyébe a következő szöveg lép: 11. Vezetőjének megbízási rendje: A Hivatal vezetőjét, a jegyzőt a közgyűlés elnöke Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. alapján pályázat útján határozatlan időre nevezi ki.
5 10. Az alapító okirat jelen módosító okirattal nem érintett rendelkezései változatlan tartalommal hatályban maradnak. 11. Jelen módosító okiratot a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés a /2014. (III.07.) számú közgyűlési határozatával jóváhagyta. A módosítás a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzéssel lép hatályba. Határidő: Felelős: azonnal Dr. Péntek Péter megyei főjegyző Hivatali végrehajtásért felelős: Dr. Pozsár Gáborné dr. Alt Dóra Mária megyei aljegyző Bodnár Mihály költségvetési osztályvezető
6 II. Határozati javaslat /2014. (III. 07.) számú közgyűlési határozat A Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 8. (1) bekezdése b) pontjára, valamint a 8. (5) bekezdésére hivatkozással és az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. Korm. rendelet 5. (1)-(2) bekezdése szerinti tartalommal a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratát az alábbi tartalommal adja ki: Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzati Hivatal A KÖLTSÉGVETÉSI SZERV Alapító okirat (egységes szerkezet) 1. Megnevezése: Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzati Hivatal 2. Székhelye: 2800 Tatabánya, Fő tér Alapításának időpontja: december Irányító szervek megnevezése, székhelye: 4.1. Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2800 Tatabánya, Fő tér 4. (alapítói jogokkal felruházott irányító szerv) 4.2. Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés elnöke 2800 Tatabánya, Fő tér 4. (egyéb irányítási jogok gyakorlására jogosult személy 5. Közfeladata: Az önkormányzat működésével, valamint a közgyűlés elnöke vagy a jegyző feladat- és hatáskörébe tartozó ügyek döntésre való előkészítésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatok ellátása, továbbá az önkormányzatok egymás közötti, valamint az állami szervekkel történő együttműködésének összehangolásában való közreműködés 6. Államháztartási szakágazati besorolása: Helyi önkormányzatok és társulások igazgatási tevékenysége 7. Szakmai alaptevékenysége: 7.1.Közgyűlés és szervei döntéseinek szakmai előkészítése, végrehajtásának szervezése és ellenőrzése, 7.2.Önkormányzati, jogi és igazgatási, valamint gazdasági tevékenység, különösen: területfejlesztés, területrendezés, vidékfejlesztés, koordinációs feladatok környezetvédelem, idegenforgalom, pénzügyi igazgatás, választás, népszavazás, népi kezdeményezés, állami, társadalmi és civil kapcsolatok szervezése, koordinálása, sport 7.3.A német, a roma és a szlovák területi nemzetiségi önkormányzat képviselőtestülete és szervei munkájának segítése, döntéseinek szakmai előkészítése, végrehajtásának szervezése és ellenőrzése. 8. Szakmai alaptevékenységek kormányzati funkció szerinti megjelölése:
7 Országgyűlési, önkormányzati és európai parlamenti képviselőválasztásokhoz kapcsolódó tevékenységek Országos és helyi névszavazással kapcsolatos tevékenységek Önkormányzatok és önkormányzati hivatalok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége 9. Illetékessége, működési köre: Komárom-Esztergom megye közigazgatási területe 10. Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok megjelölése: Köztisztviselői, melyre a közszolgálati tisztviselőkről szóló évi CXCIX. törvény az irányadó. Munkavállalói, melyre nézve a Munka Törvénykönyvéről szóló évi I. törvény az irányadó. Megbízásos jogviszony, vállalkozás jellegű jogviszony, melyre a Ptk. szabályai az irányadók. 11. Vezetőjének megbízási rendje:a Hivatal vezetőjét, a jegyzőt a közgyűlés elnöke Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. alapján pályázat útján határozatlan időre nevezi ki Záradék: Jelen alapító okirat a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzéssel lép hatályba, ezzel egyidejűleg a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzati Hivatalának szeptember 27. napján kelt, 92/2012. (IX. 27.) számú közgyűlési határozattal kiadott egységes szerkezetű alapító okirata hatályát veszti. A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratát a /2014.(III. 07.) számú határozatával hagyta jóvá a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés. P.H. Dr. Péntek Péter megyei főjegyző Popovics György a közgyűlés elnöke
A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2014. február 21.-i ülése 4. számú napirendi pontja
Minősített többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2014. február 21.-i ülése 4. számú napirendi pontja Javaslat a Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítására Előadó: dr.
ELŐTERJESZTÉS a Somogy Megyei Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának módosításáról
SOMOGY MEGYEI FŐJEGYZŐ 7400 KAPOSVÁR, Vármegyeháza, Fő utca 10. tel.: 82/898-246 e-mail: voros@som-onkorm.hu Ügyiratszám: SMÖ/322-4/2014. ELŐTERJESZTÉS a Somogy Megyei Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88) , Fax: (88)
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu Szám: 02/21-8/2014. E L Ő T E R J E S Z T É S a Veszprém
Javaslat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Hivatala Alapító Okiratának módosítására
Előterjesztő: Dr. Mengyi Roland a közgyűlés elnöke Készítette: Szervezési, Jogi és Pénzügyi Osztály Javaslat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Hivatala Alapító Okiratának módosítására Az államháztartásról
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE HATÁROZAT Szám: 3/2016. (II. 11.) MÖK határozat Tárgy: A Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2014. (II. 27.) KT.
1. az előterjesztést megtárgyalta, és
NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYHZATA 79j2014.(IV.24.) számú határozata Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala alapító okiratának módosításáról A Közgyűlés 1. az előterjesztést megtárgyalta,
Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.
Szám: 02/102-13/2014. Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Veszprém
HATÁROZAT. Szám: 18/2014. (IV. 17.) MÖK határozat Tárgy: A Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE HATÁROZAT Szám: 18/2014. (IV. 17.) MÖK határozat Tárgy: A Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése
az Újfehértói Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosításáról
ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének
A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének szeptember 25.-i ülése 5. számú napirendi pontja
Minősített többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 205. szeptember 25.-i ülése 5. számú napirendi pontja Javaslat a Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítására és új egységes
A polgármesteri hivatal ellátja a Mötv-ben és a vonatkozó egyéb jogszabályokban a számára meghatározott feladatokat.
ALAPÍTÓ OKIRAT 1. függelék (Egységes szerkezet) Dabas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-19/2013. Tárgy: Kiszombori Polgármesteri Hivatal Alapító Okirata Mell.:
Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete december 12-ei ülésének jegyzőkönyvéből:
Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2013. december 12-ei ülésének jegyzőkönyvéből: 181/2013.(XII.12.) sz. önkormányzati határozat: Fegyverneki Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának
8./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a október 18-ai képviselő-testületi ülésre
Jánossomorja Város Önkormányzata Polgármesterétől 8./ E L Ő T E R J E S Z T É S a 2016. október 18-ai képviselő-testületi ülésre Tárgy: A Jánossomorjai Közös Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása
1 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 6. 2 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 31-33.
Okirat száma: A 39/2015.(III.19.) határozat 1. melléklete Módosító okirat A Sajószentpéteri Polgármesteri Hivatal Sajószentpéter Városi Önkormányzat képviselő-testülete által 2014. február 27. napján kiadott,
Tisztelt Képviselő-testület!
MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERE 8700 Marcali, Rákóczi utca. Telefon: 85/50-000 Telefax: 85/50-055 Ügyiratszám: 6278//206. 9. számú előterjesztés E L Ő T E R J E S Z T É S Marcali Város Önkormányzata
ÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/
ÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/552-022 Tárgyalja:- Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság Ügyrendi Bizottság E L Ő T E R J E S Z T É S Újszász Város Képviselő-testületének
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 206. szeptember 5-i ülésére Tárgy: A Zirci Közös Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása Előadó: Ottó Péter polgármester
E l ő t e r j e s z t é s. Lengyeltóti Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 29-én tartandó ülésére
Lengyeltóti Város Önkormányzatának Polgármestere 8693 Lengyeltóti Zrínyi utca 2. Ügyiratszám: 491-4/2014 E l ő t e r j e s z t é s Lengyeltóti Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 29-én
E L Ő T E R J E S Z T É S. Siófok Város Képviselő-testületének május havi ülésére
SIÓFOK VÁROS POLGÁRMESTERE 8600 Siófok, Fő tér 1. Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő: Siófok, 2013. május E L Ő T E R J E S Z T É S Siófok Város Képviselő-testületének 2013. május havi
A DEMECSERI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN
A DEMECSERI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN Demecser Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. (5) bekezdésében kapott
E L Ő T E R J E S Z T É S. Siófok Város Képviselő-testületének február havi ülésére
SIÓFOK VÁROS POLGÁRMESTERE 8600 Siófok, Fő tér 1. Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő: Siófok, 2013. február 25. E L Ő T E R J E S Z T É S Siófok Város Képviselő-testületének 2013. február
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2016. (II.15.)KT. határozata
Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének április 25-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből.
Kivonat: Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. április 25-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből. Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 68/2013. (IV. 25.) határozata
VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL
VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-55 FAX: (06-32) 460-98 Szám: -26/205. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT Az Intézmények Pénzügyi
Tárgy: Javaslat a Gödöllői Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítására. a Képviselő-testület szeptember 20-án tartandó ülésére
GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 208. szeptember 20-án tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a Gödöllői Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítására Előterjesztő: Dr.
JAVASLAT. Az Intézmények Pénzügyi és Ellátó Szervezete valamint a Pásztói Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítására
PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY UTCA 35. (06-32) *460-55 FAX: (06-32) 460-98 Szám: -5/205. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT Az Intézmények Pénzügyi
Tárgy: Javaslat a Közös Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítására. Dr. Herczeg Tibor
ELŐTERJESZTÉS SZUHAKÁLLÓ, VADNA, SAJÓGALGÓC, SAJÓIVÁNKA ÉS DÉDESTAPOLCSÁNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZATOK KÉPVISELŐ-TESTÜLETEINEK 2014. DECEMBER 3-AI EGYÜTTES NYÍLT ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 1319-3/2014/Sz. MELLÉKLETEK
KIVONAT. a Képviselő-testület 2015. április 22-i ülésének jegyzőkönyvéből. Határozat
Lajosmizse Város KIVONAT a Képviselő-testület 05. április -i ülésének jegyzőkönyvéből Kihagyva a kihagyandókat! 43/05. (IV..) ÖH. A Lajosmizsei Közös Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának módosítása
Előterjesztés Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 21-i ülésére
3. Előterjesztés Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 205. április 2-i ülésére Tárgy: A Lajosmizsei Közös Önkormányzati Hivatal módosító alapító okirata és az egységes szerkezetű alapító
Módosító okirat. 1. Az Alapító Okirat 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye
73/06. (VIII. 5.) KÖKT határozat a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Polgármesteri Hivatal Alapító Okirata módosításáról és egységes szerkezetbe foglalásáról (5 igen, egyhangú szavazattal). Budapest
E L Ő T E R J E S Z T É S
6. NAPIREND Ügyiratszám: 1/180-6/2012. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. május 29-i rendkívüli nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Polgármesteri Hivatal
Előterjesztés Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 28-i munkaterv szerinti ülésére
Előterjesztő: Tóthné Pataki Csilla jegyző Előterjesztést készítette: Pappné Molnár Afrodité Előzetesen tárgyalja: Ügyrendi Bizottság Mellékletek:.napirendi pont E - 26. Előterjesztés Nagykovácsi Nagyközség
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonykúti Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 206. december 3-án megtartott nyilvános, rendkívüli testületi üléséről. Az ülés helye: Községháza (Bakonykúti, Szabadság
ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ
ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. december 13-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a
Módosító okirat. 1. Az Alapító Okirat 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye
237/206. (VI. 23.) KÖKT határozat a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosításáról és egységes szerkezetbe foglalásáról (5 igen, egyhangú szavazattal). Budapest
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
Okirat sza ma: 54092-10/2018. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
MÓDOSÍTÓ OKIRAT. 558/2014. (XI. 20) közgyűlési határozat
K I V O N A T Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2014.november 20-i ülésének jegyzőkönyvéből 558/2014. (XI. 20) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja a Polgármesteri Hivatal Alapító
1/2013.(I.15.) SZÁMÚ HATÁROZAT
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT Készült a Péteri Közös Önkormányzati Hivatalban Péteri Község Önkormányzat Képviselőtestületének, Bénye Község Önkormányzat Képviselő-testéletének és Káva Község Önkormányzat Képviselő-testületének
/2016. (XII. 20.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának módosítása. Normatív Határozat
/206. (XII. 20.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának módosítása Normatív Határozat./ Kerekegyháza Város Önkormányzata, mint alapító és irányító szerv a Kerekegyházi
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET március 22-i ülésére
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 73/2012. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2011. március 22-i ülésére Tárgy: Javaslat a Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítására
./2013. (II. 14.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása: Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatallá
./2013. (II. 14.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása: Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatallá Normatív Határozat 1./ Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete
Tisztelt Képviselő-testület!
Előterjesztés A képviselő-testület 2014. április 29-i ülésére Tisztelt Képviselő-testület! Alsózsolca Város Önkormányzata a 2. sz. Napköziotthonos Óvodára vonatkozóan pályázatot kíván benyújtani az Integráció
K I V O N A T Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének a március 11-én megtartott rendkívüli ülésén készült jegyzőkönyvből
K I V O N A T Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének a 205. március -én megtartott rendkívüli ülésén készült jegyzőkönyvből Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének 93/205. (III.2.) Tata
BÁTONYTERENYEI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRAT
BÁTONYTERENYEI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetbe foglalva) Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete a 2011. évi CXCV. törvény az államháztartásról 8. (5) bekezdésében
ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetben
Melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetben Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete a 2012. május 3-án elfogadott módosítással egységes szerkezetbe
ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ
ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 22-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat az
ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT
ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT 3/1. sz. melléklet Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. -a, a törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Kormányrendelet 5. -a, továbbá a szakfeladatrendről
387/2014. (08.28.) közgyűlési határozat
K I V O N A T Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2014. augusztus 28-i ülésének jegyzőkönyvéből 387/2014. (08.28.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja a Polgármesteri Hivatal
A 103/2012.(VI.25.) SZÁMÚ HATÁROZATTAL ELFOGADOTT ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT
1. számú melléklet a 3/2013.(I.22.) sz. határozathoz A 103/2012.(VI.25.) SZÁMÚ HATÁROZATTAL ELFOGADOTT ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT A 103/2012.(VI.25.) számú határozattal elfogadott alapító okirat
Javaslat a Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítására
Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának JEGYZŐJE 1239 Budapest, Grassalkovich út 162. KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ELŐTERJESZTÉS Javaslat a Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítására
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.:22-43/2014. Tárgy: A Kiszombori Mikrotérség Karátson Emília Napköziotthonos
E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére
Ikt.szám: 5603-1/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 16-i ülésére Tárgy: Kerekegyerdő Bölcsőde alapító okiratának módosítása Előterjesztő:
Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete március 27-ei ülésének jegyzőkönyvéből:
Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. március 27-ei ülésének jegyzőkönyvéből: 74/2014.(III.27.) sz. önkormányzati határozat: A Fegyverneki Orvosi Rendelő Alapító Okiratának módosításáról
NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 34/2013. (II.28.) HATÁROZATA
KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. FEBRUÁR 28-ÁN MEGTARTOTT MUNKATERV SZERINTI KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ
ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 23-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Vecsési
ELŐTERJESZTÉS. a Gólyafészek Bölcsőde Alapító Okiratának módosításáról
ELŐTERJESZTÉS a Gólyafészek Bölcsőde Alapító Okiratának módosításáról Tisztelt Képviselő-testület! A Gólyafészek Bölcsőde Alapító Okiratának módosítására van szükség az alábbiak szerint: A magyar Államkincstár
TÁRGY: Javaslat a Városi Bölcsőde alapító okiratának módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S
AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 37. MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: Javaslat a Városi Bölcsőde alapító okiratának módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2016.
Sürgősségi indítvány Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének december 18-i ülésére
Sürgősségi indítvány Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 18-i ülésére Tárgy: Polgármesteri hivatal alapító okiratának módosítása Előterjesztő: Dr. Tóthné dr. Sass Mónika
Elıterjesztés Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének március 21-i ülésére
. Elıterjesztés Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2014. március 21-i ülésére Tárgy: A Lajosmizsei Közös Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása Az elıterjesztést készítette:
Ramocsaháza/Nyíribrony/Nyírkércs Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2012. (XII.) H a t á r o z a t a
Ramocsaháza/Nyíribrony/Nyírkércs Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2012. (XII.) H a t á r o z a t a A Ramocsaházi Közös Önkormányzati Hivatal alapító okiratáról A Képviselő-testület: 1. A Ramocsaházi
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 15-én tartandó ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 15-én tartandó ülésére Az előterjesztés tárgya: A Városgondnokság és a Gazdasági Ellátó Szervezet alapító okiratának
E L Ő T E R J E S Z T É S
Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660 Pf.: 76. fax: 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati
3) A költségvetési szerv törzskönyvi nyilvántartási száma: a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény
Turai Polgármesteri Hivatal Alapító Okirata 1 (módosításokkal egységes szerkezetben) 2 Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Polgármesteri Hivatal 7/2008.(I.30.) határozattal elfogadott Alapító
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 18-án tartandó rendkívüli ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 18-án tartandó rendkívüli ülésére Az előterjesztés tárgya: A Városgondnokság alapító okiratának módosítása Iktatószám:
J A V A S L A T. az Ózdi Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítására
J A V A S L A T az Ózdi Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítására Előterjesztő: Előkészítő: Polgármester Jegyző Jogtanácsos Ó z d, 2016. július 21. Tisztelt Képviselő-testület! Ózd Kistérség
Lajosmizse Város Önkormányzata KIVONAT. a Képviselı-testület március 20-i ülésének jegyzıkönyvébıl. Kihagyva a kihagyandókat!
Lajosmizse Város Önkormányzata KIVONAT a Képviselı-testület 2014. március 20-i ülésének könyvébıl Kihagyva a kihagyandókat! 38/2014. (III. 20.) ÖH. A Lajosmizsei Közös Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának
Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének május 15-én megtartott soros ülésének jegyzőkönyvéből.
Kivonat: Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 15-én megtartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. 68/2012.(V.15.) önkormányzati képviselő-testületi határozat: Jászdózsa Községi
ELŐTERJESZTÉS. a Biatorbágyi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Alapító Okiratának módosításáról
ELŐTERJESZTÉS a Biatorbágyi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Alapító Okiratának módosításáról Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testülete /016 (I.8.), 3/016. (I. 8.) és 4/016. (I. 8.) számú
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület február hónap 18. napján tartandó ülésére
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület 2016. február hónap 18. napján tartandó ülésére Tárgy: A Hajdúhadházi Mikrotérségi módosításának jóváhagyása Szociális Gondozási
Alapító okiratot módosító okirat
Alapító okiratot módosító okirat A Dorog Város Egyesített Sportintézménye Dorog Város Képviselő-testülete által 2013. november 29. napján kiadott 150/2013.(XI.29.) sz. alapító okiratát az államháztartásról
DUNASZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL. Alapító okirat
- 1 - DUNASZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL Alapító okirat Dunasziget Község Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 38. (1) bekezdése, az
Tisztelt Képviselő-testület!
MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERE 8700 Marcali, Rákóczi utca 11. Telefon: 85/501-000 Telefax: 85/501-055 Ügyiratszám: 1858/3/2016. 9. számú előterjesztés E L Ő T E R J E S Z T É S Marcali Város
Nagy Szilárd polgármester
KENGYEL KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL Előterjesztés A Képviselő-testület 2015. január 5-i ülésére A Napsugár Művészeti Óvoda alapító okiratának módosításáról Tisztelt Képviselő-testület! Legutóbb 2014. novemberében
ELİTERJESZTÉS. Pomáz Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Alapító Okiratának módosítása és egységes szerkezető alapító okirat elfogadásáról
Pomáz Város Önkormányzat Polgármestere ELİTERJESZTÉS Pomáz Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Alapító Okiratának módosítása és egységes szerkezető alapító okirat elfogadásáról Tisztelt Képviselı-testület!
POLGÁRMESTERE Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28) , Fax: (28)
10 KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133, Fax: (28)-470-357 ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2015. szeptember 30-i ülésére Tárgy: Városi Óvoda
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. Tárgy: napirend elfogadása
216/2014. (XII.11.) számú határozat Tárgy: napirend elfogadása 1) Belső ellenőrzésekről szóló beszámoló 2) Az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló rendelet megalkotása 3) Az önkormányzat 2014.évi
E L Ő T E R J E S Z T É S
Nevelési Intézményi Társulás Záhony Zsurk Győröcske 4625 Záhony, Ady Endre út 35. Telefonszám: 45/525-508/512 mellék Fax: 45/525-505 E-mail: zahony@zahony.hu; polgarmester@zahony.hu Szám: 2/497/2016. Előkészítő:
ATKÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK ALAPÍTÓ OKIRATA. Egységes szerkezetben
ATKÁR KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE POLGÁRMESTERI HIVATALÁNAK ALAPÍTÓ OKIRATA Egységes szerkezetben Egységes szerkezetbe foglalva: 2012. április 20. A 24/2012. (IV. 20.) számú Képviselő-testületi
Alapító okirat. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
Okirat száma: 2196//2015. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Marcali Városi Fürdő és Szabadidőközpont alapító
Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. február 27-ei ülésének jegyzőkönyvéből:
Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. február 27-ei ülésének jegyzőkönyvéből: 37/2014.(II.27.) sz. önkormányzati határozat: A Fegyverneki Gyermekélelmezési Konyha Alapító Okiratának
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület február hónap 18. napján tartandó ülésére
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület 2016. február hónap 18. napján tartandó ülésére Tárgy: A Hajdúhadházi Család- és Gyermekjóléti Központ alapító okiratának
ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ
ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. február 23-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Gondozási
TÁRGY: Javaslat a Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S
AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 334. MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: Javaslat a Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK
Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének 73/2002. (IV. 24.) számú határozata A POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL
Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének 73/2002. (IV. 24.) számú határozata A POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL Enying Város Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2014. (II. 27.) KT.
ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ
ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 22-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Gondozási
Komlói Kistérség Többcélú Önkormányzati Társulás
Komlói Kistérség Többcélú Önkormányzati Társulás 7300 Komló, Városház tér 3. Tel: 72-584-000 e-mail: komloter@komloikisterseg.hu H A T Á R O Z A T I K I V O N A T A Társulás Tanácsa 2015. május 5-i ülésének
E l ő t e r j e s z t é s. Lengyeltóti Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 29-én tartandó ülésére
Lengyeltóti Város Önkormányzatának Polgármestere 8693 Lengyeltóti Zrínyi utca 2. Ügyiratszám: 200-4/2014 E l ő t e r j e s z t é s Lengyeltóti Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 29-én
E L Ő T E R J E S Z T É S. a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratának módosítására
Püspökladány Város Polgármesterétől 450 Püspökladány, Bocskai u.. sz. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratának módosítására
9. Bölcsőde alapítása május 24. ELŐTERJESZTÉS. Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 24-ei ülésére. 9.
ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. május 24-ei ülésére 9. napirend Tárgya: Bölcsőde alapítása Előadó: Tabányi Pál polgármester Melléklet: Alapító okirat tervezete Az előterjesztés
J A V A S L A T. Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 46/2013.(III.5.) határozata módosítására. Ó z d, 2013. március 19.
J A V A S L A T Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 46/2013.(III.5.) határozata módosítására Ó z d, 2013. március 19. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Ózdi Sportszervező Iroda Ózd Város
HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295
HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 20-án
E L Ő T E R J E S Z T É S
1 Városi Önkormányzat Jegyzőjétől H-2740 Abony Kossuth tér 1. Telefon/Fax: (53) 360-010 Telefon: (53) 360-135 Előterjesztés előkészítésében részt vett: Gazdasági Osztály Titkárság Az előterjesztést megtárgyalta:
Javaslat a Közterület-felügyelet Alapító Okiratának módosítására, valamint ingyenes helyiséghasználat biztosítására
Javaslat a Közterület-felügyelet Alapító Okiratának módosítására, valamint ingyenes helyiséghasználat biztosítására Előterjesztő: Alpolgármester Előkészítő: Közterület-Felügyelet PH. Igazgatási és Okmányiroda
Sáránd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2013. ( IX.23. ) KT. sz. rendelete
Sáránd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2013. ( IX.23. ) KT. sz. rendelete Sáránd Község Önkormányzat Képviselő-testületének az 5/2010.(XI.16.) KT sz. rendeletével elfogadott Szervezeti és
ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetű)
ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetű) A Győri Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény 4. (1) bekezdése,
J A V A S L A T. Az Ózdi Sportszervező Iroda alapító okiratának módosítására. Ó z d, 2013. március 5. Polgármester. Előterjesztő:
J A V A S L A T Az Ózdi Sportszervező Iroda alapító okiratának módosítására Ó z d, 2013. március 5. Előterjesztő: Előkészítő: Polgármester Ózdi Sportszervező Iroda Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
Alapító okirat. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
Okirat száma: 2194/3/2015. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Marcali Városi Önkormányzat Gazdasági Műszaki