ELİTERJESZTÉS. Pomáz Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Alapító Okiratának módosítása és egységes szerkezető alapító okirat elfogadásáról
|
|
- Fanni Hajdu
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Pomáz Város Önkormányzat Polgármestere ELİTERJESZTÉS Pomáz Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Alapító Okiratának módosítása és egységes szerkezető alapító okirat elfogadásáról Tisztelt Képviselı-testület! A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CXXXIX törvény (a továbbiakban Mötv.) 84. (1) bekezdése alapján a polgármesteri hivatal ellátja az önkormányzat mőködésével, valamint a polgármester vagy a jegyzı feladat- és hatáskörébe tartozó ügyek döntésre való elıkészítésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatokat. A hivatal közremőködik az önkormányzatok egymás közötti, valamint az állami szervekkel történı együttmőködésének összehangolásában. A Mötv.84. (5) bekezdés a) pontja meghatározza a hivatal elnevezésének formátumát, ezért a hivatal megnevezése Pomázi Polgármesteri Hivatal névre változik. A Járási Hivatal létrejöttével a Polgármesteri Hivatal egyes feladatai megszőntek, így az ellátott feladatokhoz kell igazítani az alapító okiratban az alaptevékenységhez tartozó államháztartási szakágazati besorolást. Fentiek alapján a hivatal alapító okiratának módosítását kezdeményezem. Kérem a T. Képviselı-testületet, hogy az elıterjesztést megtárgyalni és az új alapító okiratot elfogadni szíveskedjen. Pomáz, január 24. Határozati javaslat: Vicsi László polgármester /2013. ( ) sz. Ök. határozat Pomáz Város Önkormányzatának Képviselı-testülete a Pomáz Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának a 141/2013.(VIII.28.) Ök. határozatával elfogadott Alapító Okirata módosítását az alábbiak szerint, és a mellékletben szereplı egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okiratot fogadja el. 1.) Pomáz Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának Alapító 1. pontjában a Pomáz Város Polgármesteri Hivatala szövegrész helyébe a Pomázi Polgármesteri Hivatal szöveg lép. 2.) Az alapító okirat 2. pontja helyébe a következı 2. pont lép: 2. Székhelye: 2013 Pomáz, Kossuth Lajos utca
2 Székhelyen kívüli szervezeti egységei, telephelyei: Közigazgatási- és Népjóléti Csoport 2013 Pomáz, Luppa V. u. 12. Pénzügyi- és Adócsoport 2013 Pomáz, Kossuth L. u ) Az alapító okirat 3. pontja helyébe a következı 3. pont lép : 3. Közfeladata: A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CXXXIX törvény (a továbbiakban Mötv.) 84. (1) bekezdése alapján a polgármesteri hivatal ellátja az önkormányzat mőködésével, valamint a polgármester vagy a jegyzı feladatés hatáskörébe tartozó ügyek döntésre való elıkészítésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatokat. A hivatal közremőködik az önkormányzatok egymás közötti, valamint az állami szervekkel történı együttmőködésének összehangolásában. 4.) Az alapító okirat 4. pontja helyébe a következı 4. pont lép: 4. Alaptevékenysége: A polgármesteri hivatal ellátja a Mötv.-ben a vonatkozó egyéb jogszabályokban a számára meghatározott feladatokat. Gondoskodik a helyi önkormányzat bevételeivel és kiadásaival kapcsolatban a tervezési, gazdálkodási, ellenırzési, finanszírozási, adatszolgáltatási és beszámolási feladatok ellátásról. 5.) Az alapító okirat 5. pontja helyébe a következı 5. pont lép: 5. Államháztartási szakágazati besorolása: Építményüzemeltetés Önkormányzati jogalkotás Országgyőlési képviselıválasztásokhoz kapcsolódó Önkormányzati képviselıválasztásokhoz kapcsolódó Országos és helyi nemzetiségi önkormányzati választásokhoz kapcsolódó Európai parlamenti képviselıválasztásokhoz kapcsolódó Országos és helyi népszavazáshoz kapcsolódó Területi általános végrehajtó igazgatási tevékenység Önkormányzatok és társulások igazgatási tevékenysége Adó, illeték kiszabása, beszedése, adóellenırzés Önkormányzatok elszámolásai a költségvetési szerveikkel Aktív korúak ellátása Lakásfenntartási támogatás normatív alapon Ápolási díj méltányossági alapon Közgyógyellátás 6.) Az alapító okirat 7. pontja helyébe a következı 7. pont lép: 7. Irányító szervének neve, székhelye: Pomáz Város Önkormányzatának Képviselı-testülete, 2013 Pomáz, Kossuth Lajos utca
3 7.) Az alapító okirat 7. pontja helyébe a következı 7. pont lép: 8. Gazdálkodási besorolása: Önállóan mőködı és gazdálkodó költségvetési szerv. 8.) Az alapító okirat 9. pontja helyébe a következı 9. pont lép: 9. Vezetıjének megbízási rendje: A jegyzı kinevezése a Mötv a, valamint a közszolgálati tisztviselıkrıl szóló évi CXCIX. törvény rendelkezéseinek megfelelıen történik. A település polgármestere pályázat alapján határozatlan idıre- nevezi ki. Határidı: azonnal Felelıs: Vicsi László,polgármester Szabóné Bartholomaei Krisztina, jegyzı
4 Alapító Okiratot Módosító Okirat Pomáz Város Önkormányzat Képviselı-testülete által a 141/202.(VIII.28.) Ök. határozat alapján augusztus 28-án kiadott alapító okiratát, az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 8. (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az államháztartás mőködési rendjérıl szóló 368/2011.(XII.31.) Kormányrendelet 5. (1)-(2) bekezdésében foglalt tartalmi követelményeknek megfelelıen az alábbiak szerint módosítja: 1.) Pomáz Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatalának Alapító 1. pontjában a Pomáz Város Polgármesteri Hivatala szövegrész helyébe a Pomázi Polgármesteri Hivatal szöveg lép. 2.) Az alapító okirat 2. pontja helyébe a következı 2. pont lép: 2. Székhelye: 2013 Pomáz, Kossuth Lajos utca Székhelyen kívüli szervezeti egységei, telephelyei: Közigazgatási- és Népjóléti Csoport 2013 Pomáz, Luppa V. u. 12. Pénzügyi- és Adócsoport 2013 Pomáz, Kossuth L. u ) Az alapító okirat 3. pontja helyébe a következı 3. pont lép : 3. Közfeladata: A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CXXXIX törvény (a továbbiakban Mötv.) 84. (1) bekezdése alapján a polgármesteri hivatal ellátja az önkormányzat mőködésével, valamint a polgármester vagy a jegyzı feladatés hatáskörébe tartozó ügyek döntésre való elıkészítésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatokat. A hivatal közremőködik az önkormányzatok egymás közötti, valamint az állami szervekkel történı együttmőködésének összehangolásában. 4.) Az alapító okirat 4. pontja helyébe a következı 4. pont lép: 4. Alaptevékenysége: A polgármesteri hivatal ellátja a Mötv.-ben a vonatkozó egyéb jogszabályokban a számára meghatározott feladatokat. Gondoskodik a helyi önkormányzat bevételeivel és kiadásaival kapcsolatban a tervezési, gazdálkodási, ellenırzési, finanszírozási, adatszolgáltatási és beszámolási feladatok ellátásról. 5.) Az alapító okirat 5. pontja helyébe a következı 5. pont lép: 5. Államháztartási szakágazati besorolása: Építményüzemeltetés Önkormányzati jogalkotás Országgyőlési képviselıválasztásokhoz kapcsolódó
5 Önkormányzati képviselıválasztásokhoz kapcsolódó Országos és helyi nemzetiségi önkormányzati választásokhoz kapcsolódó Európai parlamenti képviselıválasztásokhoz kapcsolódó Országos és helyi népszavazáshoz kapcsolódó Területi általános végrehajtó igazgatási tevékenység Önkormányzatok és társulások igazgatási tevékenysége Adó, illeték kiszabása, beszedése, adóellenırzés Önkormányzatok elszámolásai a költségvetési szerveikkel Aktív korúak ellátása Lakásfenntartási támogatás normatív alapon Ápolási díj méltányossági alapon Közgyógyellátás 6.) Az alapító okirat 7. pontja helyébe a következı 7. pont lép: 7. Irányító szervének neve, székhelye: Pomáz Város Önkormányzatának Képviselı-testülete, 2013 Pomáz, Kossuth Lajos utca ) Az alapító okirat 7. pontja helyébe a következı 7. pont lép: 8. Gazdálkodási besorolása: Önállóan mőködı és gazdálkodó költségvetési szerv. 8.) Az alapító okirat 9. pontja helyébe a következı 9. pont lép: 9. Vezetıjének megbízási rendje: A jegyzı kinevezése a Mötv a, valamint a közszolgálati tisztviselıkrıl szóló évi CXCIX. törvény rendelkezéseinek megfelelıen történik. A település polgármestere pályázat alapján határozatlan idıre- nevezi ki. Záradék: Jelen alapító okiratot módosító okirat a törzskönyvi nyilvántartásba történı bejegyzéssel lép hatályba, ezzel egyidejőleg a Pomáz Város Polgármesteri Hivatalának a Pomáz Város Önkormányzat Képviselı-testülete 141/2012.(VIII.28.) Ök. határozatával jóváhagyott Alapító Okirata hatályát veszti. P.H. Vicsi László polgármester Szabóné dr. Bartholomai Krisztina jegyzı Pomáz, 2013
6 ALAPÍTÓ OKIRAT Pomáz Város Önkormányzat Képviselı-testülete az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 8. (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az államháztartás mőködési rendjérıl szóló 368/2011.(XII.31.) Kormányrendelet 5. (1)-(2) bekezdésében foglalt tartalmi követelményeknek megfelelıen az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. A költségvetési szerv megnevezése: Pomázi Polgármesteri Hivatal 2. Székhelye: 2013 Pomáz, Kossuth Lajos utca Székhelyen kívüli szervezeti egységei, telephelyei: Közigazgatási- és Népjóléti Csoport 2013 Pomáz, Luppa V. u. 12. Pénzügyi- és Adócsoport 2013 Pomáz, Kossuth L. u Közfeladata: A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CXXXIX törvény (a továbbiakban Mötv.) 84. (1) bekezdése alapján a polgármesteri hivatal ellátja az önkormányzat mőködésével, valamint a polgármester vagy a jegyzı feladat- és hatáskörébe tartozó ügyek döntésre való elıkészítésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatokat. A hivatal közremőködik az önkormányzatok egymás közötti, valamint az állami szervekkel történı együttmőködésének összehangolásában. 4. Alaptevékenysége: A polgármesteri hivatal ellátja a Mötv.-ben a vonatkozó egyéb jogszabályokban a számára meghatározott feladatokat. Gondoskodik a helyi önkormányzat bevételeivel és kiadásaival kapcsolatban a tervezési, gazdálkodási, ellenırzési, finanszírozási, adatszolgáltatási és beszámolási feladatok ellátásról. 5. Államháztartási szakágazati besorolása: Építményüzemeltetés Önkormányzati jogalkotás Országgyőlési képviselıválasztásokhoz kapcsolódó Önkormányzati képviselıválasztásokhoz kapcsolódó Országos és helyi nemzetiségi önkormányzati választásokhoz kapcsolódó Európai parlamenti képviselıválasztásokhoz kapcsolódó Országos és helyi népszavazáshoz kapcsolódó Területi általános végrehajtó igazgatási tevékenység Önkormányzatok és társulások igazgatási tevékenysége Adó, illeték kiszabása, beszedése, adóellenırzés Önkormányzatok elszámolásai a költségvetési szerveikkel Aktív korúak ellátása Lakásfenntartási támogatás normatív alapon Ápolási díj méltányossági alapon Közgyógyellátás
7 6. Illetékessége : Pomáz Város Közigazgatási területe 7. Irányító szervének neve, székhelye: Pomáz Város Önkormányzatának Képviselı-testülete, 2013 Pomáz, Kossuth Lajos utca Gazdálkodási besorolása: Önállóan mőködı és gazdálkodó költségvetési szerv. 9. Vezetıjének megbízási rendje: A jegyzı kinevezése a Mötv a, valamint a közszolgálati tisztviselıkrıl szóló évi CXCIX. törvény rendelkezéseinek megfelelıen történik. A település polgármestere pályázat alapján határozatlan idıre- nevezi ki. 10. Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony(ok) megjelölése: A közszolgálati tisztviselıkrıl szóló évi CXIC. törvény rendelkezési szerint közszolgálati jogviszony, a Munka Törvénykönyve szerinti jogviszony, valamint a Polgári Törvénykönyv szerinti egyéb foglalkoztatási jogviszony. Záradék: Jelen alapító okirat a törzskönyvi nyilvántartásba történı bejegyzéssel lép hatályba, ezzel egyidejőleg a Pomáz Város Polgármesteri Hivatalának a Pomáz Város Önkormányzat Képviselı-testülete 141/2012.(VIII.28.) Ök. határozatával jóváhagyott Alapító Okirata hatályát veszti. P.H. Vicsi László polgármester Szabóné dr. Bartholomai Krisztina jegyzı Pomáz, 2013
Lajosmizse Város Önkormányzata KIVONAT. a Képviselı-testület március 20-i ülésének jegyzıkönyvébıl. Kihagyva a kihagyandókat!
Lajosmizse Város Önkormányzata KIVONAT a Képviselı-testület 2014. március 20-i ülésének könyvébıl Kihagyva a kihagyandókat! 38/2014. (III. 20.) ÖH. A Lajosmizsei Közös Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának
Elıterjesztés Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének március 21-i ülésére
. Elıterjesztés Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2014. március 21-i ülésére Tárgy: A Lajosmizsei Közös Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása Az elıterjesztést készítette:
SAJÓSZENTPÉTERI POLGÁRMESTERI HIVATAL alapító okiratának módosító okirata
28/2013.(I.31.) határozat 1. melléklete SAJÓSZENTPÉTERI POLGÁRMESTERI HIVATAL alapító okiratának módosító okirata A Sajószentpéteri Polgármesteri Hivatal - Sajószentpéter Városi Önkormányzat Képviselı-testülete
Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete december 12-ei ülésének jegyzőkönyvéből:
Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2013. december 12-ei ülésének jegyzőkönyvéből: 181/2013.(XII.12.) sz. önkormányzati határozat: Fegyverneki Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-19/2013. Tárgy: Kiszombori Polgármesteri Hivatal Alapító Okirata Mell.:
A polgármesteri hivatal ellátja a Mötv-ben és a vonatkozó egyéb jogszabályokban a számára meghatározott feladatokat.
ALAPÍTÓ OKIRAT 1. függelék (Egységes szerkezet) Dabas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az
A DEMECSERI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN
A DEMECSERI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN Demecser Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. (5) bekezdésében kapott
./2013. (II. 14.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása: Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatallá
./2013. (II. 14.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása: Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatallá Normatív Határozat 1./ Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete
Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének április 25-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből.
Kivonat: Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. április 25-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből. Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 68/2013. (IV. 25.) határozata
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2016. (II.15.)KT. határozata
Sürgősségi indítvány Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének december 18-i ülésére
Sürgősségi indítvány Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 18-i ülésére Tárgy: Polgármesteri hivatal alapító okiratának módosítása Előterjesztő: Dr. Tóthné dr. Sass Mónika
Kutasiné Nagy Katalin sk. jegyzı
8. Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. március 1-i rendkívüli ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Polgármesteri Hivatala Alapító Okiratának felülvizsgálata Az elıterjesztést
az Újfehértói Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosításáról
ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének
/2016. (XII. 20.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának módosítása. Normatív Határozat
/206. (XII. 20.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának módosítása Normatív Határozat./ Kerekegyháza Város Önkormányzata, mint alapító és irányító szerv a Kerekegyházi
Sárospatak Város Polgármesterétıl Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/ Fax: 47/
Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu J A V A S L A T - a Képviselı-testületnek - A Sárospataki Gondozási Központ
1. az előterjesztést megtárgyalta, és
NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYHZATA 79j2014.(IV.24.) számú határozata Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala alapító okiratának módosításáról A Közgyűlés 1. az előterjesztést megtárgyalta,
BÁTONYTERENYEI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRAT
BÁTONYTERENYEI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetbe foglalva) Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete a 2011. évi CXCV. törvény az államháztartásról 8. (5) bekezdésében
Sárospatak Város Polgármesterétıl. 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.
Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu J A V A S L A T - a Képviselı-testületnek - A Sárospataki Kommunális
A 103/2012.(VI.25.) SZÁMÚ HATÁROZATTAL ELFOGADOTT ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT
1. számú melléklet a 3/2013.(I.22.) sz. határozathoz A 103/2012.(VI.25.) SZÁMÚ HATÁROZATTAL ELFOGADOTT ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT A 103/2012.(VI.25.) számú határozattal elfogadott alapító okirat
1 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 6. 2 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 31-33.
Okirat száma: A 39/2015.(III.19.) határozat 1. melléklete Módosító okirat A Sajószentpéteri Polgármesteri Hivatal Sajószentpéter Városi Önkormányzat képviselő-testülete által 2014. február 27. napján kiadott,
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
Okirat sza ma: 54092-10/2018. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
A L A P Í T Ó O K I R A T - t e r v e z e t
A L A P Í T Ó O K I R A T - t e r v e z e t 1. Az intézmény neve: Hajdúnánás Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 2. Székhelye: 4080 Hajdúnánás, Köztársaság tér 1. Telephely : 4080 Hajdúnánás, Kisfaludy
8./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a október 18-ai képviselő-testületi ülésre
Jánossomorja Város Önkormányzata Polgármesterétől 8./ E L Ő T E R J E S Z T É S a 2016. október 18-ai képviselő-testületi ülésre Tárgy: A Jánossomorjai Közös Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE HATÁROZAT Szám: 3/2016. (II. 11.) MÖK határozat Tárgy: A Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése
E L Ő T E R J E S Z T É S. Siófok Város Képviselő-testületének május havi ülésére
SIÓFOK VÁROS POLGÁRMESTERE 8600 Siófok, Fő tér 1. Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő: Siófok, 2013. május E L Ő T E R J E S Z T É S Siófok Város Képviselő-testületének 2013. május havi
VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL
VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-55 FAX: (06-32) 460-98 Szám: -26/205. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT Az Intézmények Pénzügyi
E L Ő T E R J E S Z T É S. Siófok Város Képviselő-testületének február havi ülésére
SIÓFOK VÁROS POLGÁRMESTERE 8600 Siófok, Fő tér 1. Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő: Siófok, 2013. február 25. E L Ő T E R J E S Z T É S Siófok Város Képviselő-testületének 2013. február
Ramocsaháza/Nyíribrony/Nyírkércs Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2012. (XII.) H a t á r o z a t a
Ramocsaháza/Nyíribrony/Nyírkércs Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2012. (XII.) H a t á r o z a t a A Ramocsaházi Közös Önkormányzati Hivatal alapító okiratáról A Képviselő-testület: 1. A Ramocsaházi
E L Ő T E R J E S Z T É S
6. NAPIREND Ügyiratszám: 1/180-6/2012. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. május 29-i rendkívüli nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Polgármesteri Hivatal
HATÁROZATI JAVASLAT. Recsk Nagyközség Önkormányzata Képviselı-testületének /2012. (II. 15.) sz. határozata
HATÁROZATI JAVASLAT Recsk Nagyközség Önkormányzata Képviselı-testületének /2012. (II. 15.) sz. határozata Recsk Nagyközség Önkormányzatának Képviselı-testülete megtárgyalta a Javaslat a települési költségvetési
JAVASLAT. Az Intézmények Pénzügyi és Ellátó Szervezete valamint a Pásztói Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítására
PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY UTCA 35. (06-32) *460-55 FAX: (06-32) 460-98 Szám: -5/205. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT Az Intézmények Pénzügyi
3) A költségvetési szerv törzskönyvi nyilvántartási száma: a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény
Turai Polgármesteri Hivatal Alapító Okirata 1 (módosításokkal egységes szerkezetben) 2 Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Polgármesteri Hivatal 7/2008.(I.30.) határozattal elfogadott Alapító
ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ
ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 23-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Vecsési
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET március 22-i ülésére
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 73/2012. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2011. március 22-i ülésére Tárgy: Javaslat a Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítására
NYIRÁDI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRAT
Ügyszám: 358-2/2013. NYIRÁDI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRAT Törölt: TA 2013. JANUÁR 1. NYIRÁDI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testülete (8454
MÓDOSÍTÓ OKIRAT. 558/2014. (XI. 20) közgyűlési határozat
K I V O N A T Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2014.november 20-i ülésének jegyzőkönyvéből 558/2014. (XI. 20) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja a Polgármesteri Hivatal Alapító
Módosító okirat. 1. Az Alapító Okirat 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye
73/06. (VIII. 5.) KÖKT határozat a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Polgármesteri Hivatal Alapító Okirata módosításáról és egységes szerkezetbe foglalásáról (5 igen, egyhangú szavazattal). Budapest
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2014. (II. 27.) KT.
KIVONAT. a Képviselő-testület 2015. április 22-i ülésének jegyzőkönyvéből. Határozat
Lajosmizse Város KIVONAT a Képviselő-testület 05. április -i ülésének jegyzőkönyvéből Kihagyva a kihagyandókat! 43/05. (IV..) ÖH. A Lajosmizsei Közös Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának módosítása
A L A P Í T Ó O K I R A T - t e r v e z e t
A L A P Í T Ó O K I R A T - t e r v e z e t 1. Az intézmény neve: Hajdúnánás Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 2. Székhelye: 4080 Hajdúnánás, Köztársaság tér 1. Telephely : 4080 Hajdúnánás, Kisfaludy
K I V O N A T Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének a március 11-én megtartott rendkívüli ülésén készült jegyzőkönyvből
K I V O N A T Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének a 205. március -én megtartott rendkívüli ülésén készült jegyzőkönyvből Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének 93/205. (III.2.) Tata
Tárgy: Javaslat a Közös Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítására. Dr. Herczeg Tibor
ELŐTERJESZTÉS SZUHAKÁLLÓ, VADNA, SAJÓGALGÓC, SAJÓIVÁNKA ÉS DÉDESTAPOLCSÁNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZATOK KÉPVISELŐ-TESTÜLETEINEK 2014. DECEMBER 3-AI EGYÜTTES NYÍLT ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 1319-3/2014/Sz. MELLÉKLETEK
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. március 07-én, Folyáson a Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Önkormányzati Képviselő-testület soron kívüli nyílt ülésén. Szavazati joggal jelen van: Magyar
1/2013.(I.15.) SZÁMÚ HATÁROZAT
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT Készült a Péteri Közös Önkormányzati Hivatalban Péteri Község Önkormányzat Képviselőtestületének, Bénye Község Önkormányzat Képviselő-testéletének és Káva Község Önkormányzat Képviselő-testületének
Előterjesztés Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 28-i munkaterv szerinti ülésére
Előterjesztő: Tóthné Pataki Csilla jegyző Előterjesztést készítette: Pappné Molnár Afrodité Előzetesen tárgyalja: Ügyrendi Bizottság Mellékletek:.napirendi pont E - 26. Előterjesztés Nagykovácsi Nagyközség
ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT
ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT 3/1. sz. melléklet Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. -a, a törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Kormányrendelet 5. -a, továbbá a szakfeladatrendről
E L İ T E R J E S Z T É S
AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 301. MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: Javaslat a Városi Bölcsıde alapító okiratának módosítására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK 2012.
E l ő t e r j e s z t é s. Lengyeltóti Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 29-én tartandó ülésére
Lengyeltóti Város Önkormányzatának Polgármestere 8693 Lengyeltóti Zrínyi utca 2. Ügyiratszám: 491-4/2014 E l ő t e r j e s z t é s Lengyeltóti Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 29-én
Módosító okirat. 1. Az Alapító Okirat 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye
237/206. (VI. 23.) KÖKT határozat a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosításáról és egységes szerkezetbe foglalásáról (5 igen, egyhangú szavazattal). Budapest
TERJESZTÉS SORSZÁMA: 27. MELLÉKLET:
AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 27. MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: Városi Bölcsıde dolgozói létszámának bıvítése E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK 2014. február 20-i
387/2014. (08.28.) közgyűlési határozat
K I V O N A T Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2014. augusztus 28-i ülésének jegyzőkönyvéből 387/2014. (08.28.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja a Polgármesteri Hivatal
Javaslat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Hivatala Alapító Okiratának módosítására
Előterjesztő: Dr. Mengyi Roland a közgyűlés elnöke Készítette: Szervezési, Jogi és Pénzügyi Osztály Javaslat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Hivatala Alapító Okiratának módosítására Az államháztartásról
ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetben
Melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetben Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete a 2012. május 3-án elfogadott módosítással egységes szerkezetbe
HATÁROZAT. Szám: 18/2014. (IV. 17.) MÖK határozat Tárgy: A Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE HATÁROZAT Szám: 18/2014. (IV. 17.) MÖK határozat Tárgy: A Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése
ÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/
ÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/552-022 Tárgyalja:- Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság Ügyrendi Bizottság E L Ő T E R J E S Z T É S Újszász Város Képviselő-testületének
Sáránd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2013. ( IX.23. ) KT. sz. rendelete
Sáránd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2013. ( IX.23. ) KT. sz. rendelete Sáránd Község Önkormányzat Képviselő-testületének az 5/2010.(XI.16.) KT sz. rendeletével elfogadott Szervezeti és
Tárgy: Javaslat a Gödöllői Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítására. a Képviselő-testület szeptember 20-án tartandó ülésére
GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 208. szeptember 20-án tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a Gödöllői Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítására Előterjesztő: Dr.
ELŐTERJESZTÉS a Somogy Megyei Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának módosításáról
SOMOGY MEGYEI FŐJEGYZŐ 7400 KAPOSVÁR, Vármegyeháza, Fő utca 10. tel.: 82/898-246 e-mail: voros@som-onkorm.hu Ügyiratszám: SMÖ/322-4/2014. ELŐTERJESZTÉS a Somogy Megyei Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának
Előterjesztés Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 21-i ülésére
3. Előterjesztés Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 205. április 2-i ülésére Tárgy: A Lajosmizsei Közös Önkormányzati Hivatal módosító alapító okirata és az egységes szerkezetű alapító
ÜLÉS IDİPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. január 17-i ülésére VÉLEMÉNY, MEGJEGYZÉS:
ME 01 Minıségirányítási Eljárás 1. melléklet ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDİPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. január 17-i ülésére ELİTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Gondozási
E L İ T E R J E S Z T É S
AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 120. MELLÉKLET: 1 db TÁRGY: Javaslat a Városi Bölcsıde alapító okiratának módosítására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK 2009.
Előterjesztés a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés március 7-ei ülésére
Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés E l n ö k e Előterjesztés a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2014. március 7-ei ülésére Tárgy: A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása
Tisztelt Képviselő-testület!
MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERE 8700 Marcali, Rákóczi utca. Telefon: 85/50-000 Telefax: 85/50-055 Ügyiratszám: 6278//206. 9. számú előterjesztés E L Ő T E R J E S Z T É S Marcali Város Önkormányzata
NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 34/2013. (II.28.) HATÁROZATA
KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. FEBRUÁR 28-ÁN MEGTARTOTT MUNKATERV SZERINTI KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
E L İ T E R J E S Z T É S
AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 49. MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: Javaslat Szekszárd Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala alapító okirat módosítására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
ELŐ TERJESZTÉS Alapító okiratok felülvizsgálatára
12-13. Napirend ELŐ TERJESZTÉS Alapító okiratok felülvizsgálatára Tisztelt Képviselő-testület! Jogszabályi változások miatt indokolttá vált az Önkormányzat által alapított intézmények alapító okiratainak
J A V A S L A T. az Ózdi Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítására
J A V A S L A T az Ózdi Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítására Előterjesztő: Előkészítő: Polgármester Jegyző Jogtanácsos Ó z d, 2016. július 21. Tisztelt Képviselő-testület! Ózd Kistérség
43/2013. (III.27.) Öh. sz. Tárgy: Bátonyterenye Város Polgármesteri Hivatala Alapító Okiratának módosítása
43/2013. (III.27.) Öh. sz. Tárgy: Bátonyterenye Város Polgármesteri Hivatala Alapító Okiratának módosítása HATÁROZAT Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta Bátonyterenye Város
Sárospatak Város Jegyzıjétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 e-mail: spatak.ph@t-online.hu
Sárospatak Város Jegyzıjétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 e-mail: spatak.ph@t-online.hu Levelezési cím: 3950 Sárospatak Pf.:218 E L İ T E R J E S Z T É S a Képviselı-testület
Szajla Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala. ALAPÍTÓ OKIRATA (Egységes szerkezetbe foglalva)
1 Szajla Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala ALAPÍTÓ OKIRATA (Egységes szerkezetbe foglalva) Szajla Községi Önkormányzat Képviselı-testülete (továbbiakban : Képviselı-testület) a többször módosított
Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének május 15-én megtartott soros ülésének jegyzőkönyvéből.
Kivonat: Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 15-én megtartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. 68/2012.(V.15.) önkormányzati képviselő-testületi határozat: Jászdózsa Községi
Sárospatak Város Polgármesterétıl. 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.
Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu J A V A S L A T - a Képviselı-testületnek - Sárospatak Város Rendelıintézete
Ügyszám: 08-8/708-3/2013. A L A P Í T Ó O K I R A T
Ügyszám: 08-8/708-3/2013. A L A P Í T Ó O K I R A T Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlése az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. Törvény 8. (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján,
Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.
Szám: 02/102-13/2014. Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Veszprém
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Békés Város Képviselő-testületének 2012. december 20-án, a Városháza Kistermében (Békés, Petőfi u. 2. sz.) megtartott rendkívüli n y í l t üléséről. Jelen vannak: Izsó Gábor
Tisztelt Képviselő-testület!
Előterjesztés A képviselő-testület 2014. április 29-i ülésére Tisztelt Képviselő-testület! Alsózsolca Város Önkormányzata a 2. sz. Napköziotthonos Óvodára vonatkozóan pályázatot kíván benyújtani az Integráció
Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2012. december 20-i rendkívüli ülésére
Tárgy: Békés Város Polgármesteri Hivatala Alapító Okiratának módosítása, az önkormányzat létszámkeretének és a Képviselő-testület SZMSZ-nek módosítása Előkészítette: Tárnok Lászlóné jegyző Váczi Julianna
A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének szeptember 25.-i ülése 5. számú napirendi pontja
Minősített többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 205. szeptember 25.-i ülése 5. számú napirendi pontja Javaslat a Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítására és új egységes
BAKONY-VÖLGYE ÓVODA ALAPÍTÓ OKIRATA
BAKONY-VÖLGYE ÓVODA ALAPÍTÓ OKIRATA Bakonyjákó Község Önkormányzat Képviselı-testülete, Csehbánya Község Önkormányzat Képviselı-testülete, Farkasgyepő Község Önkormányzat Képviselı-testülete, Halimba Község
A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2014. február 21.-i ülése 4. számú napirendi pontja
Minősített többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2014. február 21.-i ülése 4. számú napirendi pontja Javaslat a Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítására Előadó: dr.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonykúti Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 206. december 3-án megtartott nyilvános, rendkívüli testületi üléséről. Az ülés helye: Községháza (Bakonykúti, Szabadság
ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ
ME 01 Minıségirányítási Eljárás 1. melléklet ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDİPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. június 28-i ülésére ELİTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Kisfaludy
Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testülete Polgármesteri Hivatala alapító okirata
2. sz. melléklet a 114/2009. (VIII. 27.) sz. KT. határozathoz. Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testülete Polgármesteri Hivatala alapító okirata /egységes szerkezetben / Kardoskút Község Önkormányzata
Lajosmizse Város Önkormányzata KIVONAT. a Képviselı-testület 2014. február 27-i rendkívüli ülésének jegyzıkönyvébıl. Kihagyva a kihagyandókat!
Lajosmizse Város Önkormányzata KIVONAT a Képviselı-testület 2014. február 27-i rendkívüli ülésének jegyzıkönyvébıl Kihagyva a kihagyandókat! 17/2014. (II. 27.) ÖH. A Meserét Lajosmizsei Napközi Otthonos
Kivonat Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. november 24-i ülésének jegyzőkönyvéből:
Kivonat Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. november 24-i ülésének jegyzőkönyvéből: 189/2011.(XI.24.) sz. önkormányzati határozat: A Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosításáról.
Módosító okirat. 1. Az alapító okirat 3. pontja helyébe mely a módosított okiratban pont alatt szerepel a következő rendelkezés lép:
A Közgyűlés II-12/314.106/2016. számú határozatának 1. melléklete Okirat száma: 499005/2016. Módosító okirat A Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Őszi Napsugár Otthon Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának
Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. február 27-ei ülésének jegyzőkönyvéből:
Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. február 27-ei ülésének jegyzőkönyvéből: 37/2014.(II.27.) sz. önkormányzati határozat: A Fegyverneki Gyermekélelmezési Konyha Alapító Okiratának
Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének 73/2002. (IV. 24.) számú határozata A POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL
Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének 73/2002. (IV. 24.) számú határozata A POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL Enying Város Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló
ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ
ME 01 Minıségirányítási Eljárás 1. melléklet ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDİPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. július 24-i ülésére ELİTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Grassalkovich
Kivonat a Csorba Mikro-térségi Szociális Intézményfenntartó Társulási Tanács 2013. november 29-ei ülésének jegyzőkönyvéből:
Kivonat a Csorba Mikro-térségi Szociális Intézményfenntartó Társulási Tanács 2013. november 29-ei ülésének jegyzőkönyvéből: 14/2013.(XI.29.) sz. határozat: Csorba Mikro-térségi Szociális Alapszolgáltatási
E L Ő T E R J E S Z T É S
1 Városi Önkormányzat Jegyzőjétől H-2740 Abony Kossuth tér 1. Telefon/Fax: (53) 360-010 Telefon: (53) 360-135 Előterjesztés előkészítésében részt vett: Gazdasági Osztály Titkárság Az előterjesztést megtárgyalta:
ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ
ME 01 Minıségirányítási Eljárás 1. melléklet ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDİPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. július 26-i ülésére ELİTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Tündérkert
Sárospatak Város Polgármesterétıl
Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Kossuth u. 44. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu 12107/2012. Elıterjesztés - a képviselı-testületnek - a Családsegítı
A L A P Í T Ó O K I R A T
A L A P Í T Ó O K I R A T A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 38. (1) bekezdése, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény, valamint a költségvetési szervek jogállásáról
Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete március 27-ei ülésének jegyzőkönyvéből:
Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. március 27-ei ülésének jegyzőkönyvéből: 74/2014.(III.27.) sz. önkormányzati határozat: A Fegyverneki Orvosi Rendelő Alapító Okiratának módosításáról
Módosító okirat. 1. Az alapító okirat 1. pontja mely a módosított okiratban 1.1. pont alatt szerepel a következő alponttal egészül ki:
Okirat száma: A Közgyőlés 15/2017. (II.17.) számú határozatának 1. számú melléklete Módosító okirat A Miskolci Önkormányzati Rendészet, a Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése által, 2013.
ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ
ME 01 Minıségirányítási Eljárás 1. melléklet ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDİPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2011. június 28-i ülésére ELİTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Halmi
ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ
ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. december 13-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a
E L İ T E R J E S Z T É S
AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 61. MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: Javaslat a Babits Mihály Kulturális Központ alapító okiratának módosítására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK
Tárgyalja a Képviselő-testület február 28-i rendkívüli ülésén
1./Napirend: A Polgármesteri hivatal alapító okiratának módosítása Előterjesztő: Tárgyalja a Képviselő-testület 2013. február 28-i rendkívüli ülésén A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi