Lajosmizse Város Önkormányzata KIVONAT. a Képviselı-testület március 20-i ülésének jegyzıkönyvébıl. Kihagyva a kihagyandókat!
|
|
- Zalán Szilágyi
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Lajosmizse Város Önkormányzata KIVONAT a Képviselı-testület március 20-i ülésének könyvébıl Kihagyva a kihagyandókat! 38/2014. (III. 20.) ÖH. A Lajosmizsei Közös Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának módosítása Határozat 1.) Lajosmizse Város Önkormányzatának Képviselı-testülete a Lajosmizsei Közös Önkormányzati Hivatal a határozat 1. mellékletét képezı Alapító Okirat módosító okiratát, valamint az egységes szerkezetbe foglalt a határozat 2. mellékletét képezı Alapító Okiratát jóváhagyja. 2.) Lajosmizse Város Önkormányzatának Képviselı-testülete felkéri a polgármestert, hogy a változás bejelentést a Magyar Államkincstár felé megtegye. Felelıs: Basky András polgármester Határidı: március 20. Basky András sk. polgármester
2 Lajosmizsei Közös Önkormányzati Hivatal módosító okirata 1. melléklet Lajosmizse Város Önkormányzatának Képviselı-testülete a Lajosmizse Város Önkormányzatának Képviselı-testülete által a 20/2014. (II.27.) határozattal és Felsılajos Község Önkormányzatának Képviselı-testülete által 5/2014.(II.27.) határozattal elfogadott Lajosmizsei Közös Önkormányzati Hivatal alapító okiratát az alábbiak szerint módosítja: 1. Az Alapító Okirat 4.) pontja helyébe az alábbi 4.) pont lép: 4.) a.) Államháztartási szakágazati besorolása: Helyi önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások igazgatási tevékenysége b.) Alaptevékenységeinek államháztartási kormányzati funkció szerinti besorolása: Önkormányzatok és önkormányzati hivatalok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége Adó-, vám- és jövedéki igazgatás Országgyőlési, önkormányzati és európai parlamenti képviselıválasztásokhoz kapcsolódó tevékenységek Országos és helyi népszavazással kapcsolatos tevékenységek Pályázat- és támogatáskezelés, ellenırzés Önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok Közterület rendjének fenntartása Állampolgársági ügyek 2. Az Alapító Okirat 11.) pontja helyébe az alábbi 11.) pont lép: 11.) Jelen alapító okirat március 22. napján lép hatályba, ezzel egyidejőleg a Lajosmizsei Közös Önkormányzati Hivatal február 28. napján kelt egységes szerkezető, - Lajosmizse Város Önkormányzatának Képviselı-testülete által 20/2014. (II.27.) ÖH. számú, és Felsılajos Község Önkormányzatának Képviselı-testülete által 5/2014. (II.27.) ÖH. számú - elfogadott egységes szerkezető alapító okirata hatályát veszti. Az alapító okiratot Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testülete./2014. (.) számú határozattal, Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testülete /2014. (..) számú határozattal, hagyta jóvá. Lajosmizse,. Basky András Lajosmizse Város polgármestere Juhász Gyula Felsılajos Község polgármestere dr. Balogh László
3 2. melléklete Lajosmizsei Közös Önkormányzati Hivatal Alapító Okirata (egységes szerkezetbe foglalt) Lajosmizse Város Önkormányzat Képviselı-testülete és Felsılajos Község Önkormányzat Képviselıtestülete az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 8. (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az államháztartásról szóló törvény végrehajtására kiadott 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet 5. (1)-(2) bekezdésében foglalt tartalmi követelményeknek megfelelıen az alábbi alapító okiratot adják ki: 1.) A költségvetési szerv Neve: Lajosmizsei Közös Önkormányzati Hivatal Székhelye: 6050 Lajosmizse, Városház tér 1. Telephelyének neve: Lajosmizsei Közös Önkormányzati Hivatal Felsılajosi Kirendeltsége Telephelyének címe: 6055 Felsılajos, Iskola u.12. 1/A.) Alapításról rendelkezı jogszabály: Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 2.) Jogszabályban meghatározott közfeladata: A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban:mötv.) 84. (1) bekezdése alapján a közös hivatal ellátja az önkormányzatok mőködésével, valamint a polgármester és a feladat- és hatáskörébe tartozó ügyek döntésre való elıkészítésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatokat. A hivatal közremőködik az önkormányzatok egymás közötti, valamint az állami szervekkel történı együttmőködésének összehangolásában. 3.) Alaptevékenysége: A közös hivatal ellátja az Mötv.-ben és a vonatkozó egyéb jogszabályokban a számára meghatározott feladatokat Lajosmizse és Felsılajos települések vonatkozásában. A közös hivatal feladatait részletesen a társult települések önkormányzatai által jóváhagyott, a közös hivatal mőködtetésére és fenntartására létrejött megállapodás tartalmazza. Felsılajos településen a közös hivatalnak állandó kirendeltsége mőködik a Közös Önkormányzati Hivatalról szóló megállapodás III.6. pontjában foglalt tevékenységek végzésére. 4.) a.) Államháztartási szakágazati besorolása: Helyi önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások igazgatási tevékenysége b.) Alaptevékenységeinek államháztartási kormányzati funkció szerinti besorolása: Önkormányzatok és önkormányzati hivatalok jogalkotó és általános igazgatási tevékenysége Adó-, vám- és jövedéki igazgatás Országgyőlési, önkormányzati és európai parlamenti képviselıválasztásokhoz kapcsolódó tevékenységek Országos és helyi népszavazással kapcsolatos tevékenységek Pályázat- és támogatáskezelés, ellenırzés Önkormányzati vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok Közterület rendjének fenntartása Állampolgársági ügyek
4 5.) Vállalkozási tevékenysége: A költségvetési szerv - eszközeinek, szabad kapacitásának hasznosítása érdekében- korlátozott mértékben vállalkozási tevékenységet folytathat, feltéve, hogy ez nem veszélyezteti az alaptevékenységét és az ebbıl fakadó kötelezettségeinek teljesítését. Vállalkozása kizárólag az ideiglenesen szabad helyiségek hasznosítására, valamint szolgáltatások értékesítésére terjedhet ki, azzal a megkötéssel, hogy azokat csak az alaptevékenységéhez kapcsolódóan végezheti. Vállalkozási tevékenységének felsı határa a módosított kiadási elıirányzatok arányában: 33%. 6.) Illetékessége, mőködési köre: a) Illetékessége: Lajosmizse város és Felsılajos község közigazgatási területére terjed ki. b) Mőködési kör: Mőködési körérıl a Közös Önkormányzati Hivatal létrehozásáról szóló megállapodás III.6. pontja rendelkezik. 7.) Alapító szervek neve, székhelye: a) Lajosmizse Város Önkormányzata (6050-Lajosmizse, Városház tér 1.) b) Felsılajos Község Önkormányzata (6055-Felsılajos, Iskola u. 12.) 8.) Irányító szerv neve, székhelye: Neve: Lajosmizse Város Önkormányzatának Képviselı-testülete Székhelye: 6050 Lajosmizse, Városház tér 1. 9.) Vezetıjének megbízási rendje: A kinevezése az Mötv ai, valamint a közszolgálati tisztviselıkrıl szóló évi CXCIX. törvény rendelkezéseinek megfelelıen történik figyelemmel a Közös Önkormányzati Hivatalról szóló megállapodás III.8. pontjában meghatározottakra. 10.) Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok megjelölése: Foglalkoztatottjainak jogviszonya alapesetben köztisztviselı, melyekre a közszolgálati tisztviselıkrıl szóló évi CXCIX. törvény az irányadó. Egyes foglalkoztatottjainak jogviszonya munkavállaló, melyekre nézve a Munka Törvénykönyvérıl szóló évi I. törvény az irányadó. Egyéb foglalkoztatásra irányuló jogviszonyra a Polgári Törvénykönyvrıl szóló évi. IV. törvény (pl. megbízási jogviszony) az irányadó. Záradék: 11.) Jelen alapító okirat március 22. napján lép hatályba, ezzel egyidejőleg a Lajosmizsei Közös Önkormányzati Hivatal február 28. napján kelt egységes szerkezető, - Lajosmizse Város Önkormányzatának Képviselı-testülete által 20/2014. (II.27.) ÖH. számú, és Felsılajos Község Önkormányzatának Képviselı-testülete által 5/2014. (II.27.) ÖH. számú - elfogadott egységes szerkezető alapító okirata hatályát veszti.
5 Az alapító okiratot Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testülete./2014. (.) számú határozattal, Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testülete /2014. (...) számú határozattal, hagyta jóvá. Lajosmizse, P.H. Basky András Lajosmizse Város polgármestere Juhász Gyula Felsılajos Község polgármestere dr. Balogh László Kihagyva a kihagyandókat! Kmf. Basky András sk. polgármester dr. Balogh László sk. A kivonat hiteles:
Elıterjesztés Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének március 21-i ülésére
. Elıterjesztés Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2014. március 21-i ülésére Tárgy: A Lajosmizsei Közös Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása Az elıterjesztést készítette:
KIVONAT. a Képviselő-testület 2015. április 22-i ülésének jegyzőkönyvéből. Határozat
Lajosmizse Város KIVONAT a Képviselő-testület 05. április -i ülésének jegyzőkönyvéből Kihagyva a kihagyandókat! 43/05. (IV..) ÖH. A Lajosmizsei Közös Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának módosítása
Előterjesztés Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 21-i ülésére
3. Előterjesztés Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 205. április 2-i ülésére Tárgy: A Lajosmizsei Közös Önkormányzati Hivatal módosító alapító okirata és az egységes szerkezetű alapító
Lajosmizse Város Önkormányzata KIVONAT. a Képviselı-testület 2014. február 27-i rendkívüli ülésének jegyzıkönyvébıl. Kihagyva a kihagyandókat!
Lajosmizse Város Önkormányzata KIVONAT a Képviselı-testület 2014. február 27-i rendkívüli ülésének jegyzıkönyvébıl Kihagyva a kihagyandókat! 17/2014. (II. 27.) ÖH. A Meserét Lajosmizsei Napközi Otthonos
Kutasiné Nagy Katalin sk. jegyzı
8. Elıterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselı-testületének 2012. március 1-i rendkívüli ülésére Tárgy: Lajosmizse Város Polgármesteri Hivatala Alapító Okiratának felülvizsgálata Az elıterjesztést
ELİTERJESZTÉS. Pomáz Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Alapító Okiratának módosítása és egységes szerkezető alapító okirat elfogadásáról
Pomáz Város Önkormányzat Polgármestere ELİTERJESZTÉS Pomáz Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Alapító Okiratának módosítása és egységes szerkezető alapító okirat elfogadásáról Tisztelt Képviselı-testület!
KIVONAT. a Képviselő-testület április 22-i ülésének jegyzőkönyvéből. Határozat
Város Önkormányzata KIVONAT a Képviselő-testület 05. április -i ülésének jegyzőkönyvéből Kihagyva a kihagyandókat! 0/05. (IV..) ÖH. A Óvoda és Bölcsőde Alapító Okiratának módosítása Határozat.) Város Önkormányzatának
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2014. (II. 27.) KT.
Lajosmizse Város Önkormányzata KIVONAT. a Képviselı-testület 2015. május 06-i rendkívüli ülésének jegyzıkönyvébıl. Kihagyva a kihagyandókat!
Lajosmizse Város Önkormányzata KIVONAT a Képviselı-testület 05. május 06-i rendkívüli ülésének jegyzıkönyvébıl Kihagyva a kihagyandókat! 48/05. (V. 06.) ÖH. A Lajosmizse Város Mővelıdési Háza és Könyvtára
az Újfehértói Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosításáról
ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2016. (II.15.)KT. határozata
1. az előterjesztést megtárgyalta, és
NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYHZATA 79j2014.(IV.24.) számú határozata Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala alapító okiratának módosításáról A Közgyűlés 1. az előterjesztést megtárgyalta,
SAJÓSZENTPÉTERI POLGÁRMESTERI HIVATAL alapító okiratának módosító okirata
28/2013.(I.31.) határozat 1. melléklete SAJÓSZENTPÉTERI POLGÁRMESTERI HIVATAL alapító okiratának módosító okirata A Sajószentpéteri Polgármesteri Hivatal - Sajószentpéter Városi Önkormányzat Képviselı-testülete
/2016. (XII. 20.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának módosítása. Normatív Határozat
/206. (XII. 20.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának módosítása Normatív Határozat./ Kerekegyháza Város Önkormányzata, mint alapító és irányító szerv a Kerekegyházi
8./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a október 18-ai képviselő-testületi ülésre
Jánossomorja Város Önkormányzata Polgármesterétől 8./ E L Ő T E R J E S Z T É S a 2016. október 18-ai képviselő-testületi ülésre Tárgy: A Jánossomorjai Közös Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása
A polgármesteri hivatal ellátja a Mötv-ben és a vonatkozó egyéb jogszabályokban a számára meghatározott feladatokat.
ALAPÍTÓ OKIRAT 1. függelék (Egységes szerkezet) Dabas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az
Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének április 25-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből.
Kivonat: Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. április 25-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből. Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 68/2013. (IV. 25.) határozata
A DEMECSERI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN
A DEMECSERI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN Demecser Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. (5) bekezdésében kapott
NYIRÁDI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRAT
Ügyszám: 358-2/2013. NYIRÁDI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRAT Törölt: TA 2013. JANUÁR 1. NYIRÁDI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA Nyirád Község Önkormányzata Képviselı-testülete (8454
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE HATÁROZAT Szám: 3/2016. (II. 11.) MÖK határozat Tárgy: A Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése
Tisztelt Képviselő-testület!
MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERE 8700 Marcali, Rákóczi utca. Telefon: 85/50-000 Telefax: 85/50-055 Ügyiratszám: 6278//206. 9. számú előterjesztés E L Ő T E R J E S Z T É S Marcali Város Önkormányzata
HATÁROZAT. Szám: 18/2014. (IV. 17.) MÖK határozat Tárgy: A Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE HATÁROZAT Szám: 18/2014. (IV. 17.) MÖK határozat Tárgy: A Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése
K I V O N A T Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének a március 11-én megtartott rendkívüli ülésén készült jegyzőkönyvből
K I V O N A T Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének a 205. március -én megtartott rendkívüli ülésén készült jegyzőkönyvből Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének 93/205. (III.2.) Tata
Módosító okirat. 1. Az Alapító Okirat 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye
73/06. (VIII. 5.) KÖKT határozat a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Polgármesteri Hivatal Alapító Okirata módosításáról és egységes szerkezetbe foglalásáról (5 igen, egyhangú szavazattal). Budapest
./2013. (II. 14.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása: Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatallá
./2013. (II. 14.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása: Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatallá Normatív Határozat 1./ Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete
Tárgy: Javaslat a Gödöllői Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítására. a Képviselő-testület szeptember 20-án tartandó ülésére
GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 208. szeptember 20-án tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a Gödöllői Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítására Előterjesztő: Dr.
Módosító okirat. 1. Az Alapító Okirat 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye
237/206. (VI. 23.) KÖKT határozat a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosításáról és egységes szerkezetbe foglalásáról (5 igen, egyhangú szavazattal). Budapest
1 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 6. 2 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 31-33.
Okirat száma: A 39/2015.(III.19.) határozat 1. melléklete Módosító okirat A Sajószentpéteri Polgármesteri Hivatal Sajószentpéter Városi Önkormányzat képviselő-testülete által 2014. február 27. napján kiadott,
Tárgy: Javaslat a Közös Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítására. Dr. Herczeg Tibor
ELŐTERJESZTÉS SZUHAKÁLLÓ, VADNA, SAJÓGALGÓC, SAJÓIVÁNKA ÉS DÉDESTAPOLCSÁNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZATOK KÉPVISELŐ-TESTÜLETEINEK 2014. DECEMBER 3-AI EGYÜTTES NYÍLT ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 1319-3/2014/Sz. MELLÉKLETEK
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-19/2013. Tárgy: Kiszombori Polgármesteri Hivatal Alapító Okirata Mell.:
Ramocsaháza/Nyíribrony/Nyírkércs Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2012. (XII.) H a t á r o z a t a
Ramocsaháza/Nyíribrony/Nyírkércs Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2012. (XII.) H a t á r o z a t a A Ramocsaházi Közös Önkormányzati Hivatal alapító okiratáról A Képviselő-testület: 1. A Ramocsaházi
1/2013.(I.15.) SZÁMÚ HATÁROZAT
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT Készült a Péteri Közös Önkormányzati Hivatalban Péteri Község Önkormányzat Képviselőtestületének, Bénye Község Önkormányzat Képviselő-testéletének és Káva Község Önkormányzat Képviselő-testületének
Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete december 12-ei ülésének jegyzőkönyvéből:
Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2013. december 12-ei ülésének jegyzőkönyvéből: 181/2013.(XII.12.) sz. önkormányzati határozat: Fegyverneki Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának
Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének április 30-i ülésére
5. Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. április 30-i ülésére Tárgy: Meserét Lajosmizsei Napközi Otthonos Óvoda és Bölcsőde Alapító Okiratának felülvizsgálta Az előterjesztést
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
Okirat sza ma: 54092-10/2018. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
E L Ő T E R J E S Z T É S. Siófok Város Képviselő-testületének május havi ülésére
SIÓFOK VÁROS POLGÁRMESTERE 8600 Siófok, Fő tér 1. Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő: Siófok, 2013. május E L Ő T E R J E S Z T É S Siófok Város Képviselő-testületének 2013. május havi
ELŐTERJESZTÉS a Somogy Megyei Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának módosításáról
SOMOGY MEGYEI FŐJEGYZŐ 7400 KAPOSVÁR, Vármegyeháza, Fő utca 10. tel.: 82/898-246 e-mail: voros@som-onkorm.hu Ügyiratszám: SMÖ/322-4/2014. ELŐTERJESZTÉS a Somogy Megyei Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának
E L Ő T E R J E S Z T É S. Siófok Város Képviselő-testületének február havi ülésére
SIÓFOK VÁROS POLGÁRMESTERE 8600 Siófok, Fő tér 1. Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő: Siófok, 2013. február 25. E L Ő T E R J E S Z T É S Siófok Város Képviselő-testületének 2013. február
E l ő t e r j e s z t é s. Lengyeltóti Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 29-én tartandó ülésére
Lengyeltóti Város Önkormányzatának Polgármestere 8693 Lengyeltóti Zrínyi utca 2. Ügyiratszám: 491-4/2014 E l ő t e r j e s z t é s Lengyeltóti Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 29-én
JAVASLAT. Az Intézmények Pénzügyi és Ellátó Szervezete valamint a Pásztói Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítására
PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY UTCA 35. (06-32) *460-55 FAX: (06-32) 460-98 Szám: -5/205. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT Az Intézmények Pénzügyi
Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.
Szám: 02/102-13/2014. Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Veszprém
ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. A költségvetési szerv neve: Bajna-Epöl-Nagysáp Intézményfenntartó Társulás. 2. Rövid neve: B-E-N Intézményfenntartó Társulás
ALAPÍTÓ OKIRAT Epöl Község Önkormányzatának képviselı-testülete, Bajna Község Önkormányzatának Képviselı-testülete és Nagysáp Község Önkormányzatának Képviselı-testülete az államháztartásról szóló 1992.
Sárospatak Város Polgármesterétıl Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/ Fax: 47/
Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu J A V A S L A T - a Képviselı-testületnek - A Sárospataki Gondozási Központ
ÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/
ÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/552-022 Tárgyalja:- Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság Ügyrendi Bizottság E L Ő T E R J E S Z T É S Újszász Város Képviselő-testületének
MÓDOSÍTÓ OKIRAT. 558/2014. (XI. 20) közgyűlési határozat
K I V O N A T Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2014.november 20-i ülésének jegyzőkönyvéből 558/2014. (XI. 20) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja a Polgármesteri Hivatal Alapító
BÁTONYTERENYEI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRAT
BÁTONYTERENYEI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetbe foglalva) Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete a 2011. évi CXCV. törvény az államháztartásról 8. (5) bekezdésében
Javaslat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Hivatala Alapító Okiratának módosítására
Előterjesztő: Dr. Mengyi Roland a közgyűlés elnöke Készítette: Szervezési, Jogi és Pénzügyi Osztály Javaslat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Hivatala Alapító Okiratának módosítására Az államháztartásról
387/2014. (08.28.) közgyűlési határozat
K I V O N A T Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2014. augusztus 28-i ülésének jegyzőkönyvéből 387/2014. (08.28.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja a Polgármesteri Hivatal
Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének május 15-én megtartott soros ülésének jegyzőkönyvéből.
Kivonat: Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 15-én megtartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. 68/2012.(V.15.) önkormányzati képviselő-testületi határozat: Jászdózsa Községi
ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ
ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. december 13-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88) , Fax: (88)
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu Szám: 02/21-8/2014. E L Ő T E R J E S Z T É S a Veszprém
NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 34/2013. (II.28.) HATÁROZATA
KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. FEBRUÁR 28-ÁN MEGTARTOTT MUNKATERV SZERINTI KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 206. szeptember 5-i ülésére Tárgy: A Zirci Közös Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása Előadó: Ottó Péter polgármester
Előterjesztés a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés március 7-ei ülésére
Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés E l n ö k e Előterjesztés a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2014. március 7-ei ülésére Tárgy: A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása
KIVONAT. a Képviselő-testület 2015. április 22-i ülésének jegyzőkönyvéből
Lajosmizse Város Önkormányzata KIVONAT a Képviselő-testület 0. április -i ülésének jegyzőkönyvéből Kihagyva a kihagyandókat! /0. (IV..) ÖH. A Lajosmizse Város Önkormányzata Intézményeinek Gazdasági Szervezete
Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete március 27-ei ülésének jegyzőkönyvéből:
Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. március 27-ei ülésének jegyzőkönyvéből: 74/2014.(III.27.) sz. önkormányzati határozat: A Fegyverneki Orvosi Rendelő Alapító Okiratának módosításáról
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonykúti Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 206. december 3-án megtartott nyilvános, rendkívüli testületi üléséről. Az ülés helye: Községháza (Bakonykúti, Szabadság
J A V A S L A T. az Ózdi Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítására
J A V A S L A T az Ózdi Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítására Előterjesztő: Előkészítő: Polgármester Jegyző Jogtanácsos Ó z d, 2016. július 21. Tisztelt Képviselő-testület! Ózd Kistérség
Előterjesztés Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 28-i munkaterv szerinti ülésére
Előterjesztő: Tóthné Pataki Csilla jegyző Előterjesztést készítette: Pappné Molnár Afrodité Előzetesen tárgyalja: Ügyrendi Bizottság Mellékletek:.napirendi pont E - 26. Előterjesztés Nagykovácsi Nagyközség
VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL
VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-55 FAX: (06-32) 460-98 Szám: -26/205. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT Az Intézmények Pénzügyi
Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. február 27-ei ülésének jegyzőkönyvéből:
Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. február 27-ei ülésének jegyzőkönyvéből: 37/2014.(II.27.) sz. önkormányzati határozat: A Fegyverneki Gyermekélelmezési Konyha Alapító Okiratának
KIVONAT. Határozat. Kmf. polgármester
Lajosmizse Város Önkormányzata Kihagyva a kihagyandókat! KIVONAT a Képviselı-testület 2012. szeptember 13-i ülésének jegyzıkönyvébıl 144/2012. (IX. 13.) ÖH. A Fekete István Általános Iskola, Kollégium
Kivonat a Csorba Mikro-térségi Szociális Intézményfenntartó Társulási Tanács 2013. november 29-ei ülésének jegyzőkönyvéből:
Kivonat a Csorba Mikro-térségi Szociális Intézményfenntartó Társulási Tanács 2013. november 29-ei ülésének jegyzőkönyvéből: 14/2013.(XI.29.) sz. határozat: Csorba Mikro-térségi Szociális Alapszolgáltatási
ÜLÉS IDİPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. január 17-i ülésére VÉLEMÉNY, MEGJEGYZÉS:
ME 01 Minıségirányítási Eljárás 1. melléklet ELİLAP AZ ELİTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDİPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselı-testületének 2012. január 17-i ülésére ELİTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Gondozási
Szeremle Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 6512 Szeremle, Szabadság u. 1. T. 79/
Szeremle Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 6512 Szeremle, Szabadság u. 1. T. 79/576-146 E-mail: phszeremle@t-online.hu Jegyzőkönyv Készült: 2013. január 9-én, a Szeremle Községi Önkormányzat Képviselő-testületének
Tárgyalja a képviselő-testület március 26-i rendkívüli képviselő-testületi ülésén
1./Napirend: Pilisszentkereszti Közösségi Ház és Könyvtár alapító okirat módosítása Előterjesztő: polgármester Tárgyalja a képviselő-testület 2014. március 26-i rendkívüli képviselő-testületi ülésén Előterjesztés
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2014. (II. 27.) KT.
Komlói Kistérség Többcélú Önkormányzati Társulás
Komlói Kistérség Többcélú Önkormányzati Társulás 7300 Komló, Városház tér 3. Tel: 72-584-000 e-mail: komloter@komloikisterseg.hu H A T Á R O Z A T I K I V O N A T A Társulás Tanácsa 2015. május 5-i ülésének
E L Ő T E R J E S Z T É S
6. NAPIREND Ügyiratszám: 1/180-6/2012. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. május 29-i rendkívüli nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Polgármesteri Hivatal
K i v o n a t a Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből:
K i v o n a t a Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből: Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2015. (III. 26.) határozata:
A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2014. február 21.-i ülése 4. számú napirendi pontja
Minősített többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2014. február 21.-i ülése 4. számú napirendi pontja Javaslat a Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítására Előadó: dr.
ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT
ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT 3/1. sz. melléklet Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. -a, a törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Kormányrendelet 5. -a, továbbá a szakfeladatrendről
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. Tárgy: napirend elfogadása
216/2014. (XII.11.) számú határozat Tárgy: napirend elfogadása 1) Belső ellenőrzésekről szóló beszámoló 2) Az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló rendelet megalkotása 3) Az önkormányzat 2014.évi
Jegyzőkönyvi kivonat
Jegyzőkönyvi kivonat Készült: Demecser Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 27. napján a Demecseri Polgármesteri Hivatal A épülete (4516. Demecser, Kétezer-egy tér 1.) Polgármester
43/2013. (III.27.) Öh. sz. Tárgy: Bátonyterenye Város Polgármesteri Hivatala Alapító Okiratának módosítása
43/2013. (III.27.) Öh. sz. Tárgy: Bátonyterenye Város Polgármesteri Hivatala Alapító Okiratának módosítása HATÁROZAT Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta Bátonyterenye Város
TERJESZTÉS SORSZÁMA: 27. MELLÉKLET:
AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 27. MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: Városi Bölcsıde dolgozói létszámának bıvítése E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK 2014. február 20-i
A L A P Í T Ó O K I R A T - t e r v e z e t
A L A P Í T Ó O K I R A T - t e r v e z e t 1. Az intézmény neve: Hajdúnánás Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 2. Székhelye: 4080 Hajdúnánás, Köztársaság tér 1. Telephely : 4080 Hajdúnánás, Kisfaludy
ELŐTERJESZTÉS. a Biatorbágyi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Alapító Okiratának módosításáról
ELŐTERJESZTÉS a Biatorbágyi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Alapító Okiratának módosításáról Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testülete /016 (I.8.), 3/016. (I. 8.) és 4/016. (I. 8.) számú
J a v a s l a t. az Ózd Városi Önkormányzat Közterület-felügyelete Alapító okiratának módosítására
J a v a s l a t az Ózd Városi Önkormányzat Közterület-felügyelete Alapító okiratának módosítására Ózd, 2015. május 28. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Közterület-felügyelet vezetője Tisztelt Képviselő-testület!
Sárospatak Város Polgármesterétıl. 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.
Sárospatak Város Polgármesterétıl 3950 Sárospatak, Rákóczi út 32. Tel.: 47/513-240 Fax: 47/311-404 E-mail: sarospatak@sarospatak.hu J A V A S L A T - a Képviselı-testületnek - A Sárospataki Kommunális
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. március 07-én, Folyáson a Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Önkormányzati Képviselő-testület soron kívüli nyílt ülésén. Szavazati joggal jelen van: Magyar
Sürgősségi indítvány Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének december 18-i ülésére
Sürgősségi indítvány Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 18-i ülésére Tárgy: Polgármesteri hivatal alapító okiratának módosítása Előterjesztő: Dr. Tóthné dr. Sass Mónika
Tisztelt Képviselő-testület!
Előterjesztés A képviselő-testület 2014. április 29-i ülésére Tisztelt Képviselő-testület! Alsózsolca Város Önkormányzata a 2. sz. Napköziotthonos Óvodára vonatkozóan pályázatot kíván benyújtani az Integráció
Normatív Határozat. 2. Katona József Művelődési Ház és Könyvtár intézményvezetői pályázatának elbírálása Előadó: Dr. Kelemen Márk polgármester
Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete K I V O N A T Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. szeptember 25-én megtartott rendkívüli ülése könyvéből Kihagyva a kihagyandókat!
Sáránd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2013. ( IX.23. ) KT. sz. rendelete
Sáránd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2013. ( IX.23. ) KT. sz. rendelete Sáránd Község Önkormányzat Képviselő-testületének az 5/2010.(XI.16.) KT sz. rendeletével elfogadott Szervezeti és
Tárgy : Alapító Okirat módosítása elfogadása
Sz: 33/2013.(V.28.) Tárgy : Alapító Okirat módosítása elfogadása HATÁROZAT Karancsalja község Önkormányzat Képviselı testülete dönt arról, hogy a Karancskeszi község Önkormányzat Képviselı testületével
Határidő: 2012. december 31. MÓDÓSÍTÓ OKIRAT
K I V O N A T Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2012. december 13-i ülésének jegyzőkönyvéből 736/2012. (XII.13.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a Gyermekjóléti
E l ő t e r j e s z t é s
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/36/2/2016. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. február 24-i ülésére Tárgy: Eplényi Napköziotthonos Óvoda
Alapító okiratot módosító okirat
Alapító okiratot módosító okirat A Dorog Város Egyesített Sportintézménye Dorog Város Képviselő-testülete által 2013. november 29. napján kiadott 150/2013.(XI.29.) sz. alapító okiratát az államháztartásról
K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 11-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
K I V O N A T Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. február 11-én megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Ercsi Szociális Szolgálat Alapító
ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetben
Melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetben Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete a 2012. május 3-án elfogadott módosítással egységes szerkezetbe
Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 22-i ülésére
2. Előterjesztés Lajosmizse Város Önkormányzata Képviselő-testületének 205. április 22-i ülésére Tárgy: A 205. évi jogszabályváltozásoknak megfelelő alapító és módosító okiratok elkészítése Az előterjesztést
3) A költségvetési szerv törzskönyvi nyilvántartási száma: a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény
Turai Polgármesteri Hivatal Alapító Okirata 1 (módosításokkal egységes szerkezetben) 2 Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Polgármesteri Hivatal 7/2008.(I.30.) határozattal elfogadott Alapító
Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.február 13-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből.
Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.február 13-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. 30/2014.(II.13.) határozat a Alapító Okiratának módosításáról 1.) Kunszentmárton
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET március 22-i ülésére
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 73/2012. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2011. március 22-i ülésére Tárgy: Javaslat a Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítására
A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének szeptember 25.-i ülése 5. számú napirendi pontja
Minősített többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 205. szeptember 25.-i ülése 5. számú napirendi pontja Javaslat a Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítására és új egységes
E L Ő T E R J E S Z T É S
1 Városi Önkormányzat Jegyzőjétől H-2740 Abony Kossuth tér 1. Telefon/Fax: (53) 360-010 Telefon: (53) 360-135 Előterjesztés előkészítésében részt vett: Gazdasági Osztály Titkárság Az előterjesztést megtárgyalta:
Módosító okirat. 1. Az alapító okirat 3. pontja helyébe mely a módosított okiratban pont alatt szerepel a következő rendelkezés lép:
A Közgyűlés II-12/314.106/2016. számú határozatának 1. melléklete Okirat száma: 499005/2016. Módosító okirat A Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Őszi Napsugár Otthon Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának
Módosító okirat. 1. Az alapító okirat 1. pontja mely a módosított okiratban 1.1. pont alatt szerepel a következő alponttal egészül ki:
Okirat száma: A Közgyőlés 15/2017. (II.17.) számú határozatának 1. számú melléklete Módosító okirat A Miskolci Önkormányzati Rendészet, a Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése által, 2013.
E L İ T E R J E S Z T É S
AZ ELİTERJESZTÉS SORSZÁMA: 301. MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: Javaslat a Városi Bölcsıde alapító okiratának módosítására E L İ T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŐLÉSÉNEK 2012.