Szeremle Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 6512 Szeremle, Szabadság u. 1. T. 79/
|
|
- Kornél Csonka
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Szeremle Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 6512 Szeremle, Szabadság u. 1. T. 79/ Jegyzőkönyv Készült: január 9-én, a Szeremle Községi Önkormányzat Képviselő-testületének RENDKÍVÜLI ülésén Jelen vannak: mellékelt jelenléti ív szerint A polgármester köszönti a megjelenteket, megállapítja, hogy az ülés határozatképes, mert a megválasztott 7 képviselőből 5 jelen van. A polgármester elmondja, hogy azért került sor rendkívüli ülés összehívására, mert a múlt év végén elfogadott alapító és megszüntető okiratokkal kapcsolatosan az Államkincstár hiánypótlási felhívást küldött. A polgármester javaslatot tesz a napirendre, melyet a testület egyhangúlag, az alábbiak szerint hagyja jóvá: Napirend: 1. A Szeremle-Dunafalva Körjegyzőség megszüntető okiratának módosítása Előadó: polgármester 2. A Szeremlei Közös Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása Előadó: polgármester 1. napirendi pont A polgármester átadja a képviselőknek a Szeremle-Dunafalva Körjegyzőség megszüntető okiratának módosításáról szóló előterjesztést és szóban is ismerteti az Államkincstár által szükésgesnek tartott módosításokat. A polgármester kéri a testületi tagokat, tegyék meg észrevételeiket, javaslataikat. Csukáné: Szerinte ehhez nincs mit hozzátenni, ki kell javítani azt az egy számot. A napirendhez egyéb észrevétel, hozzászólás nincs, a polgármester az előterjesztés szerinti határozat-tervezetet bocsátja szavazásra, a testület 5 igen szavazattal 0 ellenében az alábbi határozatot hozza: 1/2013.(I.9.)önkormányzati határozat Szeremle Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Szeremle és Dunafalva Községi Önkormányzatok Körjegyzősége megszüntető okiratát módosítja és a jelen határozat 1. számú melléklete szerinti módosító okiratot valamint a 2. számú melléklet szerinti egységes szerkezetű megszüntető okiratot adja ki. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a módosító és az egységes szerkezetű megszüntető okirat aláírására és felkéri a jegyzőt, hogy a Magyar Államkincstárnál a költségvetési szerv törzskönyvi nyilvántartásának módosítását kezdeményezze és az egységes szerkezetű megszüntető okiratot a MÁK részére megküldje. Felelős: polgármester, jegyző Határidő: azonnal 1. számú melléklet a 1/2013.(I.9.)önkormányzati határozathoz Szeremle és Dunafalva Községi Önkormányzatok Körjegyzősége MEGSZÜNTETŐ OKIRATÁNAK 1. számú módosító okirata A Szeremle és Dunafalva Községi Önkormányzatok Körjegyzőségének Szeremle és Dunafalva Községi Önkormányzatok Képviselő-testületei által, december 10-én kiadott megszüntető okiratát az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 11. (1)bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011.(XII.31.) Korm.rendelet 14. -ának megfelelően az alábbiak szerint módosítja: A módosítás oka: a Magyar Államkincstár 03-TNY / számú hiánypótlási végzésében foglaltaknak való megfeleltetés 1. Az alapító okirat 1. pontjának utolsó monda helyébe az alábbi szövegrész lép: Szakágazat száma: Szeremle, január
2 2. számú melléklet a 1/2013.(I.9.)önkormányzati határozathoz Szeremle és Dunafalva Községi Önkormányzatok Körjegyzősége MEGSZÜNTETŐ OKIRATA Szeremle és Dunafalva Községi Önkormányzatok Képviselő-testületei az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 11. (1)bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011.(XII.31.) Korm.rendelet 14. -ának megfelelően december 31-i hatállyal az alábbi megszüntető okiratot adják ki: 1. A megszűnő költségvetési szerv: Neve: Szeremle és Dunafalva Községi Önkormányzatok Körjegyzősége Székhelye: 6512 Szeremle, Szabadság u. 1. Költségvetési törzsszáma: Szakágazat száma: A megszüntetésről döntő, alapítói jogokkal felruházott irányító szerveinek neve, címe: Szeremle Községi Önkormányzat 6512 Szeremle, Szabadság u. 1. Dunafalva Községi Önkormányzat 6513 Dunafalva, Kossuth u A megszüntetés oka, módja, időpontja: Megszüntetés oka: a törvény erejénél fogva a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 146/D. (2) bekezdése alapján Megszünés időpontja: december 31. Megszűnés módja: átalakítás beolvadás 4. A megszűnő költségvetési szerv közfeladatának jövőbeni ellátása A megszűnő költségvetési szerv közfeladatát január 1. napjától a Szeremlei Közös Önkormányzati Hivatal látja el. A feladatok ellátásához szükséges vagyon a Szeremle Községi Önkormányzat és a Dunafalva Községi Önkormányzat tulajdonaként biztosított, melynek használatára a társult önkormányzatok közötti megállapodás valamint az önkormányzatok vagyonrendeleteinek szabályai az irányadóak. 5. Kötelezettségvállalás, jogutódlás, rendelkezés tartozásról, többletről Az intézmény előirányzatai december 31. napjával zárolásra kerülnek. A megszüntetést követően a vagyoni jogok és kötelezettségek tekintetében a Szeremlei Közös Önkormányzati Hivatal tekintendő jogutódnak. A költségvetési szerv elismert, nem vitatott pénz- illetve pénzben kifejezett tartozásai, többletei tekintetében a Szeremle Községi Önkormányzat a évi zárszámadás keretében elszámol a Dunafalva Községi Önkormányzat felé. 6. A foglalkoztatottak kapcsolatos munkáltatói intézkedések A megszűnő intézmény alkalmazottjait január 1. napjától a Szeremlei Közös Önkormányzati Hivatal áthelyezéssel, jogviszonyuk változatlanul hagyása mellett továbbfoglalkoztatja. 7. A megszűnő költségvetési szerv kinevezett vezetőjével kapcsolatos rendelkezés A Mhötv. Átmeneti rendelkezések 146/C. (2) bekezdése szerint a fenntartó önkormányzatok polgármesterei az Mhötv. 83. b) pontjának megfelelő eljárásban megállapodtak, mely szerint a megszűnő körjegyzőség körjegyzőjét a közös önkormányzati hivatal jegyzőjeként foglalkoztatják. Hatálybalépés időpontja: december 31. Szeremle, január. 2. napirendi pont A polgármester átadja a képviselőknek a Szeremlei Közös Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítására vonatkozó előterjesztést és szóban is ismerteti a Kincstár által szükségesnek tartott módosításokat.
3 A polgármester kéri a testületi tagokat, tegyék meg észrevételeiket, javaslataikat. A napirendhez észrevétel, hozzászólás nincs, a polgármester az előterjesztés szerinti határozat-tervezetet bocsátja szavazásra, a testület 5 igen szavazattal 0 ellenében az alábbi határozatot hozza: 2/2013.(I.9.)önkormányzati határozat Szeremle Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Szeremlei Közös Önkormányzati Hivatal alapító okiratát módosítja és a jelen határozat 1. számú melléklete szerinti módosító okiratot valamint a 2. számú melléklet szerinti egységes szerkezetű alapító okiratot adja ki. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a módosító és az egységes szerkezetű alapító okirat aláírására és felkéri a jegyzőt, hogy a Magyar Államkincstárnál a költségvetési szerv törzskönyvi nyilvántartásának módosítását kezdeményezze és az egységes szerkezetű alapító okiratot a MÁK részére megküldje. Felelős: polgármester, jegyző Határidő: azonnal 1. számú melléklet a 2/2013.(I.9.)önkormányzati határozathoz Szeremlei Közös Önkormányzati Hivatal ALAPÍTÓ OKIRATÁNAK 1. számú módosító okirata A Szeremlei Közös Önkormányzati Hivatal Szeremle és Dunafalva Községi Önkormányzatok Képviselő-testületei által, december 10-én kiadott alapító okiratát az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 8. (5)bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011.(XII.31.) Korm.rendelet 5. (1)-(2) bekezdése szerinti tartalommal az alábbiak szerint módosítja: A módosítás oka: a Magyar Államkincstár 03-TNY / számú hiánypótlási végzésében foglaltaknak való megfeleltetés 1. Az alapító okirat 1. pontjának utolsó monda helyébe az alábbi szövegrész lép: Szakágazat száma: Az alapító okirat 2. pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: 2. Alapító és irányító szerveinek neve, címe: 2.1. Alapító szervei: 2.2. Irányító szerve és annak vezetője: Az irányító szerv vezetője: 3. Az alapító okirat 8. pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: 8. Típus szerinti besorolása: Gazdálkodási besorolása: önállóan működő és gazdálkodó (gazdálkodó egység nélkül) Jogállása: önálló jogi személy Szeremle, január 2. számú melléklet a 2/2013.(I.9.)önkormányzati határozathoz SZEREMLEI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA (EGYSÉGES SZERKEZETBEN) Szeremle és Dunafalva Községi Önkormányzatok Képviselő-testületei az önkormányzatok működésével, a polgármester, a jegyző feladat- és hatáskörébe tartozó ügyek döntésre való előkészítésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatok ellátására, az önkormányzatok egymás közötti, valamint az állami szervekkel történő együttműködésének összehangolására a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló CLXXXIX. törvény (továbbiakban: Mhötv.) pontjában valamint az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény (. (5)bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011.(XII.31.) Korm.rendelet 5. (1)-(2)bekezdéseiben foglaltaknak megfelelően az alábbi alapító okiratot adják ki:
4 1. A költségvetési szerv: Neve: Szeremlei Közös Önkormányzati Hivatal Rövidített név: Szeremlei Hivatal Székhelye: 6512 Szeremle, Szabadság u. 1. Költségvetési törzsszáma: Szakágazat száma: Alapító és irányító szerveinek neve, címe: 2.1. Alapító szervei: 2.2. Irányító szerve és annak vezetője: Az irányító szerv vezetője: 3. Átalakítással kapcsolatos adatok 3.1. Jogelőd neve: Szeremle-Dunafalva Körjegyzőség létrehozásáról rendelkező határozat: 1/2005.(VIII.15.)EKT határozat alapításának időpontja: január 1. megszüntetésének módja: átalakítás - beolvadás 4. Fenntartója: a december 10-én jóváhagyott megállapodásban foglaltak szerint. 5. Működési területe: Szeremle és Dunafalva községek közigazgatási területe 6. Telephely: neve: Szeremlei Közös Önkormányzati Hivatal Dunafalvi Kirendeltség címe: 6513 Dunafalva, Kossuth L. u. 4. típusa: állandó jellegű hivatali kirendeltség 7. Jogszabályban meghatározott közfeladata, alaptevékenysége, államháztartási szakágazati besorolása: 7.1. Közfeladata: Az Mhötv. 84. (1) bekezdése alapján a közös hivatal ellátja az önkormányzatok működésével, valamint a polgármester vagy a jegyző feladat- és hatáskörébe tartozó ügyek döntésre való előkészítésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatokat. A hivatal közreműködik az önkormányzatok egymás közötti, valamint az állami szervekkel történő együttműködésének összehangolásában Alaptevékenysége: A közös hivatal ellátja az Mhötv.-ben és a vonatkozó egyéb jogszabályokban a számára meghatározott feladatokat Szeremle és Dunafalva községek vonatkozásában. A közös hivatal feladatait részletesen a társult települések önkormányzatai által jóváhagyott, a közös hivatal működtetésére és fenntartására létrejött megállapodás tartalmazza. Dunafalva településen a közös hivatalnak kirendeltsége működik az igazgatási, pénzügyi, adózási tevékenység végzésére Államháztartási szakágazati besorolása: Helyi önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások igazgatási tevékenysége 8. Típus szerinti besorolása: Gazdálkodási besorolása: önállóan működő és gazdálkodó (gazdálkodó egység nélkül) Jogállása: önálló jogi személy 9. Alaptevékenységek szakfeladatrend szerinti besorolása: Önkormányzatok és többcélú kistérségi társulások igazgatási tevékenysége Önkormányzati jogalkotás Országgyűlési képviselőválasztásokhoz kapcsolódó tevékenységek Önkormányzati képviselőválasztásokhoz kapcsolódó tevékenységek Országos, települési és területi kisebbségi önkormányzati választásokhoz kapcsolódó tevékenységek Európai parlamenti képviselőválasztáshoz kapcsolódó tevékenységek Országos és helyi népszavazáshoz kapcsolódó tevékenységek
5 Adó- illeték kiszabása, beszedése, adóellenőrzés 10. Kisegítő, vállalkozási tevékenység, szervezeti egység A költségvetési szerv kisegítő illetve vállalkozási tevékenységet nem folytat. A költségvetési szerv jogi személyiségű szervezeti egységgel nem rendelkezik. 11. A hivatali feladatellátáshoz biztosított vagyon: A fekvés szerinti önkormányzat tulajdonában lévő és a költségvetési szerv ingyenes használatába adott, korlátozottan forgalomképes önkormányzati vagyon: Székhely épülete 6512 Szeremle, Szabadság u. 1. Kirendeltség épülete 6513 Dunafalva, Kossuth u. 4., továbbá a jogelődtől vagyonleltár szerint átvett és nyilvántartott tárgyi eszközök. A vagyonnal kapcsolatos rendelkezési jog: A vagyontárgy fekvése szerint Szeremle és Dunafalva Községi Önkormányzatok Képviselő-testületei vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló rendeletekben, valamint a társulási megállapodásban foglaltak szerint. 12. A feladatellátáshoz szükséges költségvetés: A feladatellátás tekintetében a felsorolt szakfeladatokon a bevételek és a kiadások különbözeteként megállapított hiány/többlet lakosságszám arányosan kerül felosztásra a társult önkormányzatok között a Szeremlei Közös Önkormányzati Hivatal jóváhagyott költségvetése alapján, a társulási megállapodásában foglaltak szerint. A költségvetési szerv költségvetése és zárszámadása a gesztor Szeremle Községi Önkormányzat költségvetésében és zárszámadásában külön címen, elkülönítetten kap helyet. 13. Költségvetési szerv vezetőjének (jegyzőjének) kinevezési rendje: A Mhötv. Átmeneti rendelkezések 146/C. (2) bekezdése szerint a fenntartó önkormányzatok polgármesterei az Mhötv. 83. b) pontjának megfelelő eljárásban megállapodtak, mely szerint a megszűnő körjegyzőség körjegyzőjét a közös önkormányzati hivatal jegyzőjeként foglalkoztatják. Az átmeneti időszakon túl a jegyzőt az Mhötv. 82. (1) bekezdése szerint pályázat alapján a székhely település polgármestere nevezi ki az Mhötv. 83. b) pontja szerinti eljárásban, a polgármesterek lakosságszám arányos többségi döntése alapján. 14. Foglalkoztatottakra vonatkozó foglalkoztatási jogviszony(ok) megjelölése: Foglalkoztatottjainak jogviszonya alapesetben köztisztviselő, melyekre a közszolgálati tisztviselőkről szóló évi CXCIX. törvény az irányadó. Foglalkoztatottjainak jogviszonya lehet továbbá közalkalmazott, melyekre a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény az irányadó. Egyes foglalkoztatottjainak a jogviszonya munkavállaló, melyekre nézve a munka törvénykönyvéről szóló évi I. törvény az irányadó. Egyéb foglalkoztatásra irányuló jogviszonyra a Polgári Törvénykönyvről szóló évi. IV. törvény (pl. megbízási jogviszony). Hatálybalépés időpontja: január 1. Szeremle, január. A poglármester tájékoztatja a képviselőket, hogy a járási hivatalhoz a szociális ügyek közül átkerült az ápolási díj, a közgyógyellátás, az egészségügyi szolgáltatásra való jogosultság elbírálása és az időkorúak szociális járadéka. A polgármester elmondja, hogy a járási hivatal tájékoztatása szerint szerint Szeremlén heti egy alkalommal 13 órától 16 óráig lesz a járási ügysegéd, míg Dunafalván egyáltalán nem lesz ügysegéd. Csukáné: Elég lesz ez a heti három óra? Varga: Nem tudjuk, hogy fog működni a dolog, lehet hogy csak kérelmeket töltenek ki és beveszik az iratokat. A napirendhez egyéb észrevétel, hozzászólás nincs, a polgármester megköszönve a jelenlétet az ülést berekeszti. kmf. polgármester Gál Vilmosné jegyző
1/2013.(I.15.) SZÁMÚ HATÁROZAT
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT Készült a Péteri Közös Önkormányzati Hivatalban Péteri Község Önkormányzat Képviselőtestületének, Bénye Község Önkormányzat Képviselő-testéletének és Káva Község Önkormányzat Képviselő-testületének
8./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a október 18-ai képviselő-testületi ülésre
Jánossomorja Város Önkormányzata Polgármesterétől 8./ E L Ő T E R J E S Z T É S a 2016. október 18-ai képviselő-testületi ülésre Tárgy: A Jánossomorjai Közös Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása
Ramocsaháza/Nyíribrony/Nyírkércs Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2012. (XII.) H a t á r o z a t a
Ramocsaháza/Nyíribrony/Nyírkércs Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2012. (XII.) H a t á r o z a t a A Ramocsaházi Közös Önkormányzati Hivatal alapító okiratáról A Képviselő-testület: 1. A Ramocsaházi
A polgármesteri hivatal ellátja a Mötv-ben és a vonatkozó egyéb jogszabályokban a számára meghatározott feladatokat.
ALAPÍTÓ OKIRAT 1. függelék (Egységes szerkezet) Dabas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az
./2013. (II. 14.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása: Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatallá
./2013. (II. 14.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása: Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatallá Normatív Határozat 1./ Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete
Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének április 25-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből.
Kivonat: Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. április 25-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből. Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 68/2013. (IV. 25.) határozata
KIVONAT. a Képviselő-testület 2015. április 22-i ülésének jegyzőkönyvéből. Határozat
Lajosmizse Város KIVONAT a Képviselő-testület 05. április -i ülésének jegyzőkönyvéből Kihagyva a kihagyandókat! 43/05. (IV..) ÖH. A Lajosmizsei Közös Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának módosítása
/2016. (XII. 20.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának módosítása. Normatív Határozat
/206. (XII. 20.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának módosítása Normatív Határozat./ Kerekegyháza Város Önkormányzata, mint alapító és irányító szerv a Kerekegyházi
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Bakonykúti Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 206. december 3-án megtartott nyilvános, rendkívüli testületi üléséről. Az ülés helye: Községháza (Bakonykúti, Szabadság
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-19/2013. Tárgy: Kiszombori Polgármesteri Hivatal Alapító Okirata Mell.:
az Újfehértói Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosításáról
ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének
K I V O N A T Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének a március 11-én megtartott rendkívüli ülésén készült jegyzőkönyvből
K I V O N A T Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének a 205. március -én megtartott rendkívüli ülésén készült jegyzőkönyvből Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének 93/205. (III.2.) Tata
E l ő t e r j e s z t é s. Lengyeltóti Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 29-én tartandó ülésére
Lengyeltóti Város Önkormányzatának Polgármestere 8693 Lengyeltóti Zrínyi utca 2. Ügyiratszám: 491-4/2014 E l ő t e r j e s z t é s Lengyeltóti Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 29-én
Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének május 15-én megtartott soros ülésének jegyzőkönyvéből.
Kivonat: Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 15-én megtartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. 68/2012.(V.15.) önkormányzati képviselő-testületi határozat: Jászdózsa Községi
Előterjesztés Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. április 21-i ülésére
3. Előterjesztés Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének 205. április 2-i ülésére Tárgy: A Lajosmizsei Közös Önkormányzati Hivatal módosító alapító okirata és az egységes szerkezetű alapító
E L Ő T E R J E S Z T É S. Siófok Város Képviselő-testületének február havi ülésére
SIÓFOK VÁROS POLGÁRMESTERE 8600 Siófok, Fő tér 1. Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő: Siófok, 2013. február 25. E L Ő T E R J E S Z T É S Siófok Város Képviselő-testületének 2013. február
E L Ő T E R J E S Z T É S. Siófok Város Képviselő-testületének május havi ülésére
SIÓFOK VÁROS POLGÁRMESTERE 8600 Siófok, Fő tér 1. Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő: Siófok, 2013. május E L Ő T E R J E S Z T É S Siófok Város Képviselő-testületének 2013. május havi
Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete december 12-ei ülésének jegyzőkönyvéből:
Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2013. december 12-ei ülésének jegyzőkönyvéből: 181/2013.(XII.12.) sz. önkormányzati határozat: Fegyverneki Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának
NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 34/2013. (II.28.) HATÁROZATA
KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. FEBRUÁR 28-ÁN MEGTARTOTT MUNKATERV SZERINTI KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
J e g y z ő k ö n y v
J e g y z ő k ö n y v Készült: 2012. október 15-én a Szeremle-Dunafalva Körjegyzőség épületében a Szeremle Községi valamint a Dunafalva Községi Önkormányzat Képviselő-testületének együttes üléséről. Jelen
ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ
ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 23-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Vecsési
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. március 07-én, Folyáson a Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Önkormányzati Képviselő-testület soron kívüli nyílt ülésén. Szavazati joggal jelen van: Magyar
Tisztelt Képviselő-testület!
MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERE 8700 Marcali, Rákóczi utca. Telefon: 85/50-000 Telefax: 85/50-055 Ügyiratszám: 6278//206. 9. számú előterjesztés E L Ő T E R J E S Z T É S Marcali Város Önkormányzata
Sürgősségi indítvány Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének december 18-i ülésére
Sürgősségi indítvány Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 18-i ülésére Tárgy: Polgármesteri hivatal alapító okiratának módosítása Előterjesztő: Dr. Tóthné dr. Sass Mónika
3) A költségvetési szerv törzskönyvi nyilvántartási száma: a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény
Turai Polgármesteri Hivatal Alapító Okirata 1 (módosításokkal egységes szerkezetben) 2 Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Polgármesteri Hivatal 7/2008.(I.30.) határozattal elfogadott Alapító
E L Ő T E R J E S Z T É S
6. NAPIREND Ügyiratszám: 1/180-6/2012. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. május 29-i rendkívüli nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Polgármesteri Hivatal
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2016. (II.15.)KT. határozata
Előterjesztés Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 28-i munkaterv szerinti ülésére
Előterjesztő: Tóthné Pataki Csilla jegyző Előterjesztést készítette: Pappné Molnár Afrodité Előzetesen tárgyalja: Ügyrendi Bizottság Mellékletek:.napirendi pont E - 26. Előterjesztés Nagykovácsi Nagyközség
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2014. (II. 27.) KT.
1. az előterjesztést megtárgyalta, és
NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYHZATA 79j2014.(IV.24.) számú határozata Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala alapító okiratának módosításáról A Közgyűlés 1. az előterjesztést megtárgyalta,
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 206. szeptember 5-i ülésére Tárgy: A Zirci Közös Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása Előadó: Ottó Péter polgármester
ELŐ TERJESZTÉS Alapító okiratok felülvizsgálatára
12-13. Napirend ELŐ TERJESZTÉS Alapító okiratok felülvizsgálatára Tisztelt Képviselő-testület! Jogszabályi változások miatt indokolttá vált az Önkormányzat által alapított intézmények alapító okiratainak
DUNASZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL. Alapító okirat
- 1 - DUNASZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL Alapító okirat Dunasziget Község Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 38. (1) bekezdése, az
Tárgy: Javaslat a Közös Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítására. Dr. Herczeg Tibor
ELŐTERJESZTÉS SZUHAKÁLLÓ, VADNA, SAJÓGALGÓC, SAJÓIVÁNKA ÉS DÉDESTAPOLCSÁNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZATOK KÉPVISELŐ-TESTÜLETEINEK 2014. DECEMBER 3-AI EGYÜTTES NYÍLT ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 1319-3/2014/Sz. MELLÉKLETEK
MÓDOSÍTÓ OKIRAT. 558/2014. (XI. 20) közgyűlési határozat
K I V O N A T Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2014.november 20-i ülésének jegyzőkönyvéből 558/2014. (XI. 20) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja a Polgármesteri Hivatal Alapító
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE HATÁROZAT Szám: 3/2016. (II. 11.) MÖK határozat Tárgy: A Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése
Előterjesztés a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés március 7-ei ülésére
Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés E l n ö k e Előterjesztés a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2014. március 7-ei ülésére Tárgy: A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása
Módosító okirat. 1. Az Alapító Okirat 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye
73/06. (VIII. 5.) KÖKT határozat a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Polgármesteri Hivatal Alapító Okirata módosításáról és egységes szerkezetbe foglalásáról (5 igen, egyhangú szavazattal). Budapest
Lajosmizse Város Önkormányzata KIVONAT. a Képviselı-testület március 20-i ülésének jegyzıkönyvébıl. Kihagyva a kihagyandókat!
Lajosmizse Város Önkormányzata KIVONAT a Képviselı-testület 2014. március 20-i ülésének könyvébıl Kihagyva a kihagyandókat! 38/2014. (III. 20.) ÖH. A Lajosmizsei Közös Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának
T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE január 05-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez
T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. január 05-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez 1/2015.(I.05.) Kt. Hat. A napirendi pontokra tett javaslatról 2/2015.(I.05.)
JAVASLAT. Az Intézmények Pénzügyi és Ellátó Szervezete valamint a Pásztói Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítására
PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY UTCA 35. (06-32) *460-55 FAX: (06-32) 460-98 Szám: -5/205. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT Az Intézmények Pénzügyi
387/2014. (08.28.) közgyűlési határozat
K I V O N A T Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2014. augusztus 28-i ülésének jegyzőkönyvéből 387/2014. (08.28.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja a Polgármesteri Hivatal
ÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/
ÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/552-022 Tárgyalja:- Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság Ügyrendi Bizottság E L Ő T E R J E S Z T É S Újszász Város Képviselő-testületének
Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testülete Polgármesteri Hivatala alapító okirata
2. sz. melléklet a 114/2009. (VIII. 27.) sz. KT. határozathoz. Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testülete Polgármesteri Hivatala alapító okirata /egységes szerkezetben / Kardoskút Község Önkormányzata
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET március 22-i ülésére
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 73/2012. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2011. március 22-i ülésére Tárgy: Javaslat a Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítására
Sáránd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2013. ( IX.23. ) KT. sz. rendelete
Sáránd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2013. ( IX.23. ) KT. sz. rendelete Sáránd Község Önkormányzat Képviselő-testületének az 5/2010.(XI.16.) KT sz. rendeletével elfogadott Szervezeti és
1 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 6. 2 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 31-33.
Okirat száma: A 39/2015.(III.19.) határozat 1. melléklete Módosító okirat A Sajószentpéteri Polgármesteri Hivatal Sajószentpéter Városi Önkormányzat képviselő-testülete által 2014. február 27. napján kiadott,
Jegyzőkönyv. Készült: Bükkszentkereszt Község Önkormányzat Képviselő-testületének április 4. napján tartott üléséről
Bükkszentkereszt Község Önkormányzat Képviselő-testülete 3557 Bükkszentkereszt, Kossuth út 24. / 46/390-120 FAX: 46/390-305 korjegyzoseg.bukkszentkereszt@digikabel.hu www.bukkszentkereszt.hu Jegyzőkönyv
VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL
VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-55 FAX: (06-32) 460-98 Szám: -26/205. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT Az Intézmények Pénzügyi
A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2014. február 21.-i ülése 4. számú napirendi pontja
Minősített többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2014. február 21.-i ülése 4. számú napirendi pontja Javaslat a Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítására Előadó: dr.
E L Ő T E R J E S Z T É S
1 Városi Önkormányzat Jegyzőjétől H-2740 Abony Kossuth tér 1. Telefon/Fax: (53) 360-010 Telefon: (53) 360-135 Előterjesztés előkészítésében részt vett: Gazdasági Osztály Titkárság Az előterjesztést megtárgyalta:
Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének 73/2002. (IV. 24.) számú határozata A POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL
Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének 73/2002. (IV. 24.) számú határozata A POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL Enying Város Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló
HATÁROZAT. Szám: 18/2014. (IV. 17.) MÖK határozat Tárgy: A Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE HATÁROZAT Szám: 18/2014. (IV. 17.) MÖK határozat Tárgy: A Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése
ELŐTERJESZTÉS. a Biatorbágyi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Alapító Okiratának módosításáról
ELŐTERJESZTÉS a Biatorbágyi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Alapító Okiratának módosításáról Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testülete /016 (I.8.), 3/016. (I. 8.) és 4/016. (I. 8.) számú
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88) , Fax: (88)
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu Szám: 02/21-8/2014. E L Ő T E R J E S Z T É S a Veszprém
ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ
ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. december 13-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a
A DEMECSERI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN
A DEMECSERI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN Demecser Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. (5) bekezdésében kapott
A 103/2012.(VI.25.) SZÁMÚ HATÁROZATTAL ELFOGADOTT ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT
1. számú melléklet a 3/2013.(I.22.) sz. határozathoz A 103/2012.(VI.25.) SZÁMÚ HATÁROZATTAL ELFOGADOTT ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT A 103/2012.(VI.25.) számú határozattal elfogadott alapító okirat
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
Okirat sza ma: 54092-10/2018. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
Módosító okirat. 1. Az Alapító Okirat 1. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: 1. A költségvetési szerv megnevezése, székhelye, telephelye
237/206. (VI. 23.) KÖKT határozat a Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosításáról és egységes szerkezetbe foglalásáról (5 igen, egyhangú szavazattal). Budapest
Elıterjesztés Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének március 21-i ülésére
. Elıterjesztés Felsılajos Község Önkormányzata Képviselı-testületének 2014. március 21-i ülésére Tárgy: A Lajosmizsei Közös Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása Az elıterjesztést készítette:
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT. Tárgy: napirend elfogadása
216/2014. (XII.11.) számú határozat Tárgy: napirend elfogadása 1) Belső ellenőrzésekről szóló beszámoló 2) Az önkormányzati képviselők tiszteletdíjáról szóló rendelet megalkotása 3) Az önkormányzat 2014.évi
Jegyzőkönyv. Készült: Mezőszilas Község Önkormányzatának december 27-én tartott közös képviselőtestületi ülésről
Jegyzőkönyv Készült: Mezőszilas Község Önkormányzatának 2012. december 27-én tartott közös képviselőtestületi ülésről Ülés helye: Mezőszilas községháza Jelen vannak: Mezőszilas Község Önkormányzat részéről:
ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT
ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT 3/1. sz. melléklet Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. -a, a törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Kormányrendelet 5. -a, továbbá a szakfeladatrendről
E l ő t e r j e s z t é s
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/36/2/2016. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. február 24-i ülésére Tárgy: Eplényi Napköziotthonos Óvoda
E l ő t e r j e s z t é s
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/26/7/2017. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2017. június 28-i ülésére Tárgy: A) A Veszprémi Kistérség Többcélú
54/2015. (VI. 19.) KT.
JEGYZŐKÖNYV 10 015-18/2015./F FÜLÖP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. június 19-én de 8,00 órakor TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉRŐL Hozott rendeletek: - Hozott határozatok: 54/2015. (VI.
Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.
Szám: 02/102-13/2014. Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Veszprém
ELİTERJESZTÉS. Pomáz Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Alapító Okiratának módosítása és egységes szerkezető alapító okirat elfogadásáról
Pomáz Város Önkormányzat Polgármestere ELİTERJESZTÉS Pomáz Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Alapító Okiratának módosítása és egységes szerkezető alapító okirat elfogadásáról Tisztelt Képviselı-testület!
Jegyzőkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének szeptember 2-án megtartott munkaterv szerinti rendes üléséről
Jegyzőkönyv Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2009. szeptember 2-án megtartott munkaterv szerinti rendes üléséről Jelen vannak: Novák Lajos polgármester Dénes Kálmánné alpolgármester
ELŐTERJESZTÉS. a Gólyafészek Bölcsőde Alapító Okiratának módosításáról
ELŐTERJESZTÉS a Gólyafészek Bölcsőde Alapító Okiratának módosításáról Tisztelt Képviselő-testület! A Gólyafészek Bölcsőde Alapító Okiratának módosítására van szükség az alábbiak szerint: A magyar Államkincstár
Tárgy: Javaslat a Gödöllői Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítására. a Képviselő-testület szeptember 20-án tartandó ülésére
GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 208. szeptember 20-án tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a Gödöllői Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítására Előterjesztő: Dr.
ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetben
Melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetben Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete a 2012. május 3-án elfogadott módosítással egységes szerkezetbe
Előterjesztő: Szitka Péter polgármester. Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens
Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens Tárgy: Javaslat a Kazincbarcikai Intézmények Gazdasági Ellátó Szervezete Alapító Okiratának módosítására Tisztelt
BÁTONYTERENYEI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRAT
BÁTONYTERENYEI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetbe foglalva) Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete a 2011. évi CXCV. törvény az államháztartásról 8. (5) bekezdésében
Módosító okirat. Házi segítségnyújtás: Herend, Nagyvázsony, Nemesvámos, Szentgál, Tótvázsony, Veszprém közigazgatási területe.
B). melléklet a Veszprémi Kistérség Többcélú Társulása Egyesített Szociális Intézménye alapító okiratának módosításáról szóló Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete /207. (X. 25.) határozatához
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tiszavárkony Község Önkormányzat 2012 december 11-én ( kedd) du. 17 órai kezdettel megtartott rendkívüli képviselőtestületi üléséről. Az ülés helye: Tiszavárkony Község Polgármesteri
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület február hónap 18. napján tartandó ülésére
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület 2016. február hónap 18. napján tartandó ülésére Tárgy: A Hajdúhadházi Család- és Gyermekjóléti Központ alapító okiratának
TÁRGY: Javaslat a Városi Bölcsőde alapító okiratának módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S
AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 37. MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: Javaslat a Városi Bölcsőde alapító okiratának módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2016.
Alapító okiratot módosító okirat
Alapító okiratot módosító okirat A Dorog Város Egyesített Sportintézménye Dorog Város Képviselő-testülete által 2013. november 29. napján kiadott 150/2013.(XI.29.) sz. alapító okiratát az államháztartásról
Tárgyalja a képviselő-testület március 26-i rendkívüli képviselő-testületi ülésén
1./Napirend: Pilisszentkereszti Közösségi Ház és Könyvtár alapító okirat módosítása Előterjesztő: polgármester Tárgyalja a képviselő-testület 2014. március 26-i rendkívüli képviselő-testületi ülésén Előterjesztés
E L Ő T E R J E S Z T É S
Várpalota Város Önkormányzati Képviselő-testülete 8100 Várpalota, Gárdonyi Géza u. 39. Tel: 592-660 Pf.: 76. fax: 592-676 e-mail: varpalota@varpalota.hu E L Ő T E R J E S Z T É S Várpalota Város Önkormányzati
K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete június 25-én 16 órakor megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből.
K I V O N A T Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. június 25-én 16 órakor megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből. Tárgy: Kastélykerti Óvoda Alapító Okiratának módosítása. Tura Város
ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ
ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 22-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat az
Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős ALAPÍTÓ OKIRATA
Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős ALAPÍTÓ OKIRATA Az Államháztartásról szóló, módosított 1992. évi XXXVIII. törvény 66. -a, továbbá a közoktatásról szóló, módosított 1993. évi LXXIX.
./2014. (I. 28.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Bóbita Óvoda Alapító Okiratának módosítása. Normatív Határozat
./2014. (I. 28.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Bóbita Óvoda Alapító Okiratának módosítása Normatív Határozat 1./ Kerekegyháza Város Önkormányzata, mint alapító a Kerekegyházi Bóbita Óvoda a határozat
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. szeptember 12-i ülésére Tárgy: A Zirc Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala alapító okiratának módosítása Előadó : Dr.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült Békés Város Képviselő-testületének 2012. december 20-án, a Városháza Kistermében (Békés, Petőfi u. 2. sz.) megtartott rendkívüli n y í l t üléséről. Jelen vannak: Izsó Gábor
A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének szeptember 25.-i ülése 5. számú napirendi pontja
Minősített többség A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 205. szeptember 25.-i ülése 5. számú napirendi pontja Javaslat a Tolna Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítására és új egységes
Melléklet: 1. sz. Határozati javaslat Szavazás módja: 2. sz. Alapító okirat egyszerű többség
ELŐTERJESZTÉS SZUHAKÁLLÓ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2016. DECEMBER 8-I RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉRE. IKT. SZ: 1126-6/2016/SZ.. MELLÉKLETEK SZÁMA: 1 DB V. NAPIREND Tárgy: Javaslat intézményi
E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 16-i ülésére
Ikt.szám: 5603-1/2015. E L Ő T E R J E S Z T É S Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. december 16-i ülésére Tárgy: Kerekegyerdő Bölcsőde alapító okiratának módosítása Előterjesztő:
Tiszasas Község Település Ellátó és Szolgáltató Szervezetének alapító okirata módosításáról
10/2013. (III.05.) sz. képviselő-testületi határozat Tiszasas Község Település Ellátó és Szolgáltató Szervezetének alapító okirata módosításáról Tiszasas Község Önkormányzata az államháztartásról szóló
9. Bölcsőde alapítása május 24. ELŐTERJESZTÉS. Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 24-ei ülésére. 9.
ELŐTERJESZTÉS Maglód Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. május 24-ei ülésére 9. napirend Tárgya: Bölcsőde alapítása Előadó: Tabányi Pál polgármester Melléklet: Alapító okirat tervezete Az előterjesztés
ZALAKOMÁRI MŰVELŐDÉSI HÁZ ALAPÍTÓ OKIRATA
ZALAKOMÁRI MŰVELŐDÉSI HÁZ ALAPÍTÓ OKIRATA Zalakomár Község Önkormányzatának Képviselő - testülete a Művelődési Ház alapító okiratát a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9. (4) bekezdése
Tisztelt Képviselő-testület!
Előterjesztés A képviselő-testület 2014. április 29-i ülésére Tisztelt Képviselő-testület! Alsózsolca Város Önkormányzata a 2. sz. Napköziotthonos Óvodára vonatkozóan pályázatot kíván benyújtani az Integráció
KIVONAT. a Képviselő-testület április 22-i ülésének jegyzőkönyvéből. Határozat
Város Önkormányzata KIVONAT a Képviselő-testület 05. április -i ülésének jegyzőkönyvéből Kihagyva a kihagyandókat! 0/05. (IV..) ÖH. A Óvoda és Bölcsőde Alapító Okiratának módosítása Határozat.) Város Önkormányzatának
KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. NOVEMBER 20-ÁN MEGTARTOTT RENDES KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL
KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. NOVEMBER 20-ÁN MEGTARTOTT RENDES KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.február 13-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből.
Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.február 13-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. 30/2014.(II.13.) határozat a Alapító Okiratának módosításáról 1.) Kunszentmárton
M E G H Í V Ó. Balatonberény Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2012. február 23-én (csütörtök) 15.00 h kezdettel
BALATONBERÉNY KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------- M E G H Í V Ó Balatonberény Község Önkormányzat Képviselő-testületének
Kivonat Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. november 24-i ülésének jegyzőkönyvéből:
Kivonat Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. november 24-i ülésének jegyzőkönyvéből: 189/2011.(XI.24.) sz. önkormányzati határozat: A Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosításáról.