E L Ő T E R J E S Z T É S
|
|
- Karola Bogdánné
- 6 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 1 Városi Önkormányzat Jegyzőjétől H-2740 Abony Kossuth tér 1. Telefon/Fax: (53) Telefon: (53) Előterjesztés előkészítésében részt vett: Gazdasági Osztály Titkárság Az előterjesztést megtárgyalta: Pénzügyi Bizottság Ügyrendi és Közbiztonsági Bizottság E L Ő T E R J E S Z T É S Javaslat a Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosításáról szóló 40/2013. (II.28.) sz. Képviselő-testületi határozat módosítására Tisztelt Képviselő-testület! Abony Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala Alapító Okiratának módosításáról szóló 40/2013. (II.28.) sz. Képviselő-testületi határozat alapján a törzskönyvi nyilvántartás átvezetése során a Magyar Államkincstár Budapesti és Pest Megyei Igazgatóság, (Iktatószám: 13-TNY / ) március 27-én kelt végzésében a következő hiánypótlási felhívást tette: A kérelemben foglaltak bejegyzéséhez az alábbi hiányosságok pótlására hívom fel: - Hibás a szakfeladatrend: a költségvetési szerv alapító okiratában nem kell feltüntetni a támogatási típusú szakfeladatokat, a technikai szakfeladatokat, valamint azoknak a költségvetési szerveknek szakfeladatait, amelyeknek ellátja a pénzügyi-gazdálkodási feladatait, továbbá a évi jogszabályi változások következtében, a helyi önkormányzat alaptevékenységéhez kapcsolódó szakfeladatok sem szerepelhetnek már a i hivatal alapító okiratában. (A 40/2013. (II.28) számú Képviselő-testületi határozat az előterjesztés 1. valamint a Magyar Államkincstár Budapesti és Pest Megyei Igazgatóság fent említett végzése, az előterjesztés 2. számú mellékletét képezi.) Fent említett okok alapján szükséges a Polgármesteri Hivatal alapító okirat módosításáról szóló 40/2013. (II.28.) sz. Képviselő-testületi határozat módosítása a szakfeladatok tekintetében.
2 2 Tisztelt Képviselő-testület! Fentiekre tekintettel kérem az előterjesztés megtárgyalását, és az alábbi határozati javaslat elfogadását: /2013. (IV. 25.) számú Képviselő-testületi határozat A Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosításáról szóló 40/2013. (II.28.) sz. Képviselő-testületi határozat módosításáról Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 8. (1) b) pontjában biztosított hatáskörében, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 84. (1) bekezdése, valamint a szakfeladatrendről és az államháztartási szakágazati rendről szóló 56/2011. (XII.31) NGM rendelet alapján a 40/2013. (II.28.) számú határozatát (továbbiakban: határozat) alábbiak szerint módosítja: 1. A határozat 1. sz mellékletét képező Módosító okirat 4. pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: 3. Alaptevékenység besorolása szakfeladat szerint: Alaptevékenység TEÁOR száma: 8411 Általános közigazgatás Alaptevékenység szakágazat száma: Helyi önkormányzatok valamint többcélú kistérségi társulások igazgatási tevékenysége Alaptevékenység szakfeladatok száma és elnevezése: Önkormányzati jogalkotás Országgyűlési képviselőválasztásokhoz kapcsolódó tevékenységek Önkormányzati képviselőválasztásokhoz kapcsolódó tevékenységek Országos és helyi nemzetiségi önkormányzati választásokhoz kapcsolódó tevékenységek Európai parlamenti képviselőválasztáshoz kapcsolódó tevékenységek Országos és helyi népszavazáshoz kapcsolódó tevékenységek
3 Önkormányzatok és társulások általános végrehajtó igazgatási tevékenysége Adóigazgatás Adó, illeték, kiszabása, beszedése, adóellenőrzés Statisztikai tevékenység (népszámlálás) Aktív korúak ellátása Lakásfenntartási támogatás normatív alapon Rendszeres gyermekvédelmi pénzbeli ellátás Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás Óvodáztatási támogatás Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás Rövid időtartamú közfoglalkoztatás Foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosultak hosszabb időtartamú közfoglalkoztatása Egyéb közfoglalkoztatás 2. A határozat 2. számú melléklete helyébe jelen határozat melléklete lép. 3. A Képviselő-testület felkéri a t az 1. és 2. pontban rögzített okiratok aláírására és a módosításnak a kincstári nyilvántartásban történő átvezetéssel kapcsolatos intézkedések megtételére. Határidő: azonnal Felelős: Romhányiné dr. Balogh Edit Végrehajtásban közreműködik: Gazdasági Osztály A határozatról értesül: Romhányiné dr. Balogh Edit Parti Mihály al dr. Balogh Pál jegyző Valamennyi Osztályvezető Abony, április 12. Romhányiné dr. Balogh Edit
4 4 Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér /2013/JT. Az előterjesztés 1. számú melléklete Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 28-i nyílt üléséről. Napirend: Javaslat Abony Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala Alapító Okiratának módosítására 40/2013. (II.28.) sz. Képviselő-testületi határozat Abony Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala Alapító Okiratának módosításáról Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 8. (1) b) pontjában biztosított hatáskörében, a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény 84. (1) bekezdése alapján, az alábbi határozatot hozta: 1. A képviselő-testület a Polgármesteri Hivatal alapító okiratát módosító jelen határozat 1. sz. mellékletét képező módosító okiratot, és az alapító okirat jelen határozat 2. sz. mellékletét képező - módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövegét jóváhagyja. 2. A képviselő-testület felkéri a t az 1. pontban rögzített okiratok aláírására és a módosításnak a kincstári nyilvántartásban történő átvezetéssel kapcsolatos intézkedések megtételére. Határidő: azonnal Felelős: Romhányiné dr. Balogh Edit Végrehajtásban közreműködik: Gazdasági Osztály A határozatról értesül: Romhányiné dr. Balogh Edit Parti Mihály al dr. Balogh Pál jegyző Valamennyi Osztályvezető K.m.f. Romhányiné dr. Balogh Edit s. k. Dr. Balogh Pál s. k. jegyző Kivonat hiteléül: Abony, március 1. Bevíz Barbara jkv.
5 5 40/2013. (II. 28.) számú képviselő-testületi határozat 1. sz. melléklete Módosító Okirat a Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosításáról Az Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete Abony Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala - Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 157/2009. (V.28.) sz. határozatával jóváhagyott és 271/2009. (VIII.27.) számú, 236/2010. (VIII.26.) számú, 373/2010. (XII.16.) számú és 40/2011. (I.27.) számú határozataival módosított - Alapító Okiratát, az államháztartásról szóló évi CXCV törvény 8. (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az államháztartásról szóló törvény végrehajtására kiadott 368/2011. (XII. 31.) kormányrendelet 5. (1)-(2) bekezdése szerint az alábbiak szerint módosítja: 1. Az Alapító Okirat bevezető része helyébe az alábbi rendelkezés lép: Abony Város Képviselő-testülete a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló évi CLXXXIX. törvény (továbbiakban: Mötv.) 84. (1) bekezdése, valamint az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény (továbbiakban : Áht.) 8. (1) b) pontja alapján alapján az alábbi (egységes szerkezetbe foglalt) Alapító Okiratot adja ki: 2. Az Alapító Okirat 1. pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: 1. A költségvetési szerv Neve: Abonyi Polgármesteri Hivatal Székhelye: 2740 Abony, Kossuth tér 1. Telephelye: 2740 Abony, Báthory u Az Alapító Okirat 2. pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: 2. Jogszabályban meghatározott közfeladata: A társadalom közös szükségletei kielégítését szolgáló feladatait alaptevékenységként az Mötv. rendelkezései szerint illetve más jogszabályok alapján látja el. Így különösen: A helyi önkormányzat képviselő-testülete az önkormányzat működésével, valamint a vagy a jegyző feladat- és hatáskörébe tartozó ügyek döntésre való előkészítésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatok ellátása, közreműködés az önkormányzatok egymás közötti, valamint az állami szervekkel történő együttműködésének összehangolásában. 4. Az Alapító Okirat 3. pontjában a szakfeladatok felsorolása helyébe az alábbi felsorolás lép: Alaptevékenység szakfeladatok száma és elnevezése: Út, autópálya építése Közutak, hidak, alagutak üzemeltetése, fenntartása Parkoló, garázs üzemeltetése, fenntartása Óvodai intézményi étkeztetés Iskolai intézményi étkeztetés Folyóirat, időszaki kiadvány kiadása Pénzügyi közvetítés
6 Egyéb pénzügyi tevékenység Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése Önkormányzati jogalkotás Országgyűlési képviselőválasztásokhoz kapcsolódó tevékenységek Önkormányzati képviselőválasztásokhoz kapcsolódó tevékenységek Országos és helyi nemzetiségi önkormányzati választásokhoz kapcsolódó tevékenységek Európai parlamenti képviselőválasztáshoz kapcsolódó tevékenységek Országos és helyi népszavazáshoz kapcsolódó tevékenységek Önkormányzatok és társulások általános végrehajtó igazgatási tevékenysége Helyi nemzetiségi önkormányzatok igazgatási tevékenysége Adóigazgatás Adó, illeték, kiszabása, beszedése, adóellenőrzés Statisztikai tevékenység (népszámlálás) Nemzeti ünnepek programjai Kiemelt állami és önkormányzati rendezvények Egészségügy területi igazgatási és szabályozása Oktatás területi igazgatása és szabályozása Kultúra területi igazgatása és szabályozása Sport, rekreáció területi igazgatása és szabályozása Környezetvédelem és természetvédelem területi igazgatása és szabályozása Vízügy területi igazgatása és szabályozása Lakáspolitika területi igazgatása és szabályozása Szociális szolgáltatások területi igazgatása és szabályozása Társadalmi tevékenységekkel, esélyegyenlőséggel, érdekképviselettel, nemzetiségekkel, egyházakkal összefüggő feladatok területi igazgatása és szabályozása Ipar területi igazgatása és szabályozása Mezőgazdaság területi igazgatása és szabályozása Földügy területi igazgatása és szabályozása Energia és ásványi erőforrások területi igazgatása és szabályozása Építésügy területi igazgatása és szabályozása Közlekedés területi igazgatása és szabályozása Hírközlés területi igazgatása és szabályozása Turizmus területi igazgatása és szabályozása Kis- és nagykereskedelem területi igazgatása és szabályozása Foglalkoztatás-, munkaügy területi igazgatása és szabályozása Munkavédelmi, munkaügyi ellenőrzés területi igazgatása és szabályozása Közvilágítás
7 Város-, községgazdálkodási m.n.s szolgáltatások Önkormányzatok és társulások elszámolásai Finanszírozási feladatok Önkormányzatok elszámolásai költségvetési szervekkel Óvodai nevelés, ellátás Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése, ellátása Iskolarendszeren kívüli nem szakmai oktatás Egyéb oktatást kiegészítő tevékenység Humán-egészségügyi ellátás pénzügyi igazgatása önkormányzati költségvetési szervnél Járóbeteg-ellátás, fogorvosi ellátás komplex fejlesztési támogatása Háziorvosi alapellátás Háziorvosi ügyeleti ellátás Járóbetegek gyógyító szakellátása Foglalkozás-egészségügyi alapellátás Fogorvosi alapellátás Család-és nővédelmi egészségügyi gondozás Ifjúság-egészségügyi gondozás Aktív korúak ellátása Lakásfenntartási támogatás normatív alapon Rendszeres gyermekvédelmi pénzbeli ellátás Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás Óvodáztatási támogatás Átmeneti segély Temetési segély Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás Egyéb önkormányzati eseti pénzbeli ellátások Közgyógyellátás Köztemetés Bölcsődei ellátás Önkormányzatok által nyújtott lakás támogatás Hadigondozotti pénzellátások Rövid időtartamú közfoglalkoztatás Foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosultak hosszabb időtartamú közfoglalkoztatása Egyéb közfoglalkoztatás Kulturális műsorok,rendezvények, kiállítások szervezése Könyvtári állomány gyarapítása, nyilvántartása Könyvtári állomány feltárása, megőrzése, védelme
8 Könyvtári szolgáltatások Múzeumi gyűjteményi tevékenység Múzeumi kiállítási tevékenység Múzeumi közművelődési, közönségkapcsolati tevékenység Történelmi hely építmény, egyéb látványosság megóvása Közművelődési tevékenységek és támogatásuk Közművelődési intézmények, közösségi színterek működtetése Sportlétesítmények működtetése és fejlesztése Iskolai, diáksport-tevékenység és támogatása Szabadidősport-(rekreációs sport-) tevékenység és támogatása Máshová nem sorolható egyéb sporttámogatás Mindenféle m.n.s. szabadidős szolgáltatás Közösségi, társadalmi tevékenységek M.n.s. egyéb személyi szolgáltatás 5. Az Alapító Okirat 4. pontjának megnevezése az alábbiak szerint módosul: 4. Illetékessége, működési köre: 6. Az Alapító Okirat 5. pontjának megnevezése az alábbiak szerint módosul: 5. Irányító szerv neve, székhelye: 7. Az Alapító Okirat 6. pontjának megnevezése az alábbiak szerint módosul: 6. Gazdálkodási besorolása: 8. Az Alapító Okirat 7. pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: 7. Vezetőjének megbízási rendje: A költségvetési szerv vezetője a jegyző, akit - az Mötv. 82. (1) bekezdése alapján a pályázat alapján határozatlan időre nevez ki. 9. Az Alapító Okirat 8. pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: 8. Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony(ok) megjelölése: Köztisztviselő, akik jogviszonyára a közszolgálati tisztviselőkről szóló évi CXCIX. törvény az irányadó. Munkavállaló, melyekre nézve a Munka Törvénykönyvéről szóló évi I. törvény az irányadó. Megbízási jogviszonyban foglalkoztatottak, akik jogviszonyára a Polgári Törvénykönyvről szóló évi. IV. törvény az irányadó. 10. Az Alapító Okirat 9. pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: 9. Az intézmény az alaptevékenységén túl vállalkozási tevékenységet nem végez. 11. Az Alapító Okirat 10. pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: 10. Az intézmény jogi személyiségű szervezeti egységgel nem rendelkezik. 12. Az Alapító Okirat az alábbi 11. ponttal egészül ki
9 A feladatellátást szolgáló vagyon: A feladat ellátását szolgáló alapításkori Alapító Okirat jóváhagyásakor meglévő ingatlan és ingó vagyona az Önkormányzat vagyonáról és vagyongazdálkodás szabályairól szóló önkormányzati rendelet mellékletében felsoroltak az alapító tulajdona. 13. Az Alapító Okirat az alábbi 12. ponttal egészül ki: 12. A vagyon feletti rendelkezési jogosultság a 11. pontban felsorolt, valamint a költségvetési szerv működése során keletkező vagyontárgyak esetében elsősorban az alapító illeti meg. Az intézményvezető az egyes vagyontárgyak feletti bérbeadási, értékesítési jogosultságát az önkormányzat vagyonrendeletében foglaltak szerint gyakorolhatja. 14. Jelen módosítás a törzskönyvi átvezetéssel lép hatályba. Abony, március 1. Romhányiné dr. Balogh Edit Záradék: Jelen módosító okiratot Abony Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 40/2013. (II.28.) számú határozatával hagyta jóvá. Abony, 2013.március 1. Romhányiné dr. Balogh Edit
10 10 Az előterjesztés 2. sz. melléklete
11 11
12 12 /2013. (IV. 25.) számú határozat melléklete (40/2013. (II.28.) számú határozat 2. sz. melléklete) Abony Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatalának Alapító Okirata Abony Város Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 38. (1) bekezdése, valamint az államháztartásról szóló évi XXXVIII. törvény 88. (2) bekezdése alapján az alábbi (egységes szerkezetbe foglalt) alapító okiratot adja ki: 1. A költségvetési szerv Neve: Abonyi Polgármesteri Hivatal Székhelye: 2740 Abony, Kossuth tér 1. Telephelye: 2740 Abony, Báthory u Jogszabályban meghatározott közfeladata: A társadalom közös szükségletei kielégítését szolgáló feladatait alaptevékenységként az Mötv. rendelkezései szerint illetve más jogszabályok alapján látja el. Így különösen: A helyi önkormányzat képviselő-testülete az önkormányzat működésével, valamint a vagy a jegyző feladat- és hatáskörébe tartozó ügyek döntésre való előkészítésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatok ellátása, közreműködés az önkormányzatok egymás közötti, valamint az állami szervekkel történő együttműködésének összehangolásában. 3. Alaptevékenység besorolása szakfeladat szerint: Alaptevékenység TEÁOR száma: 8411 Általános közigazgatás Alaptevékenység szakágazat száma: Helyi önkormányzatok valamint többcélú kistérségi társulások igazgatási tevékenysége Alaptevékenység szakfeladatok száma és elnevezése: Önkormányzati jogalkotás Országgyűlési képviselőválasztásokhoz kapcsolódó tevékenységek Önkormányzati képviselőválasztásokhoz kapcsolódó tevékenységek Országos és helyi nemzetiségi önkormányzati választásokhoz kapcsolódó tevékenységek Európai parlamenti képviselőválasztáshoz kapcsolódó tevékenységek Országos és helyi népszavazáshoz kapcsolódó tevékenységek
13 Önkormányzatok és társulások általános végrehajtó igazgatási tevékenysége Adóigazgatás Adó, illeték, kiszabása, beszedése, adóellenőrzés Statisztikai tevékenység (népszámlálás) Aktív korúak ellátása Lakásfenntartási támogatás normatív alapon Rendszeres gyermekvédelmi pénzbeli ellátás Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás Óvodáztatási támogatás Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás Rövid időtartamú közfoglalkoztatás Foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosultak hosszabb időtartamú közfoglalkoztatása Egyéb közfoglalkoztatás 4. Illetékessége, működési köre Abony Város közigazgatási területe, kivéve, ha jogszabály a költségvetési szerv illetékességét másként állapítja meg. 5. Irányító szerv neve, székhelye: Intézmény alapítója: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete Intézmény irányító szerve, címe: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér Gazdálkodási besorolása: önállóan működő és gazdálkodó. 7. Vezetőjének megbízási rendje: A jegyző kinevezése a köztisztviselők jogállásáról szóló évi XXIII. tv. szerint pályázat alapján történik. Az intézmény képviseletére a Polgármesteri Hivatal vezetője, a jegyző jogosult. 8. Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony(ok) megjelölése: Köztisztviselő, akik jogviszonyára a közszolgálati tisztviselőkről szóló évi CXCIX. törvény az irányadó. Munkavállaló, melyekre nézve a Munka Törvénykönyvéről szóló évi I. törvény az irányadó. Megbízási jogviszonyban foglalkoztatottak, akik jogviszonyára a Polgári Törvénykönyvről szóló évi. IV. törvény az irányadó. 9. Az intézmény az alaptevékenységén túl vállalkozási tevékenységet nem végez.
14 Az intézmény jogi személyiségű szervezeti egységgel nem rendelkezik. 11. A feladatellátást szolgáló vagyon: A feladat ellátását szolgáló alapításkori Alapító Okirat jóváhagyásakor meglévő ingatlan és ingó vagyona az Önkormányzat vagyonáról és vagyongazdálkodás szabályairól szóló önkormányzati rendelet mellékletében felsoroltak az alapító tulajdona. 12. A vagyon feletti rendelkezési jogosultság a 11. pontban felsorolt, valamint a költségvetési szerv működése során keletkező vagyontárgyak esetében elsősorban az alapító illeti meg. Az intézményvezető az egyes vagyontárgyak feletti bérbeadási, értékesítési jogosultságát az önkormányzat vagyonrendeletében foglaltak szerint gyakorolhatja. Záradék: Abony Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatal alapító okirat módosítását (s így az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot is) Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 157/2009. (V.28.) sz. határozatával fogadta el. Abony, május 28. Romhányiné dr. Balogh Edit s.k. Záradék: Abony Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatalának egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratának módosítását Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 271/2009. (VIII.27.) sz. határozatával hagyta jóvá. Abony, augusztus 27. Romhányiné dr. Balogh Edit s.k. Záradék: Abony Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatalának egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratának módosítását Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 236/2010. (VIII.26.) sz. határozatával hagyta jóvá. Abony, augusztus 26. Romhányiné dr. Balogh Edit s.k. Záradék: Abony Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatalának egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratának módosítását Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 373/2010. (XII.16.) sz. határozatával hagyta jóvá.
15 15 Abony, december 16. Romhányiné dr. Balogh Edit s.k. Záradék: Abony Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatalának egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratának módosítását Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 40/2011. (I.27.) sz. határozatával hagyta jóvá. Abony, január 27. Romhányiné dr. Balogh Edit s.k. Záradék: Jelen módosító okiratot Abony Város Önkormányzatának Képviselő-testülete /2013. (IV. 25.) számú határozatával módosított 40/2013. (II.28.) számú határozatával hagyta jóvá. Abony, Romhányiné dr. Balogh Edit
Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének január 27-i üléséről.
Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 3-2/2011/JT. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. január 27-i üléséről. Napirend:
Sáránd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2013. ( IX.23. ) KT. sz. rendelete
Sáránd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2013. ( IX.23. ) KT. sz. rendelete Sáránd Község Önkormányzat Képviselő-testületének az 5/2010.(XI.16.) KT sz. rendeletével elfogadott Szervezeti és
3) A költségvetési szerv törzskönyvi nyilvántartási száma: a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény
Turai Polgármesteri Hivatal Alapító Okirata 1 (módosításokkal egységes szerkezetben) 2 Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Polgármesteri Hivatal 7/2008.(I.30.) határozattal elfogadott Alapító
Sürgősségi indítvány Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének december 18-i ülésére
Sürgősségi indítvány Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 18-i ülésére Tárgy: Polgármesteri hivatal alapító okiratának módosítása Előterjesztő: Dr. Tóthné dr. Sass Mónika
ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ
ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 23-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Vecsési
A polgármesteri hivatal ellátja a Mötv-ben és a vonatkozó egyéb jogszabályokban a számára meghatározott feladatokat.
ALAPÍTÓ OKIRAT 1. függelék (Egységes szerkezet) Dabas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az
./2013. (II. 14.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása: Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatallá
./2013. (II. 14.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása: Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatallá Normatív Határozat 1./ Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete
Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének április 25-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből.
Kivonat: Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. április 25-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből. Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 68/2013. (IV. 25.) határozata
Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testülete Polgármesteri Hivatala alapító okirata
2. sz. melléklet a 114/2009. (VIII. 27.) sz. KT. határozathoz. Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testülete Polgármesteri Hivatala alapító okirata /egységes szerkezetben / Kardoskút Község Önkormányzata
Ramocsaháza/Nyíribrony/Nyírkércs Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2012. (XII.) H a t á r o z a t a
Ramocsaháza/Nyíribrony/Nyírkércs Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2012. (XII.) H a t á r o z a t a A Ramocsaházi Közös Önkormányzati Hivatal alapító okiratáról A Képviselő-testület: 1. A Ramocsaházi
DUNASZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL. Alapító okirat
- 1 - DUNASZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL Alapító okirat Dunasziget Község Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 38. (1) bekezdése, az
Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete december 12-ei ülésének jegyzőkönyvéből:
Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2013. december 12-ei ülésének jegyzőkönyvéből: 181/2013.(XII.12.) sz. önkormányzati határozat: Fegyverneki Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetben
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetben Költségvetési szerv Neve: Köröstarcsa Község Önkormányzata Polgármesteri Hivatal Idegen neve: - Rövid neve: - Székhelye: 5622 Köröstarcsa Kossuth tér
Határozati javaslat. Normatív Határozat
Határozati javaslat../2012. (XII. 12.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri hivatal alapító okiratának módosítása Normatív Határozat 1. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország
E L Ő T E R J E S Z T É S. Siófok Város Képviselő-testületének május havi ülésére
SIÓFOK VÁROS POLGÁRMESTERE 8600 Siófok, Fő tér 1. Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő: Siófok, 2013. május E L Ő T E R J E S Z T É S Siófok Város Képviselő-testületének 2013. május havi
E L Ő T E R J E S Z T É S
6. NAPIREND Ügyiratszám: 1/180-6/2012. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. május 29-i rendkívüli nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Polgármesteri Hivatal
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2014. (II. 27.) KT.
E L Ő T E R J E S Z T É S. Siófok Város Képviselő-testületének február havi ülésére
SIÓFOK VÁROS POLGÁRMESTERE 8600 Siófok, Fő tér 1. Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő: Siófok, 2013. február 25. E L Ő T E R J E S Z T É S Siófok Város Képviselő-testületének 2013. február
K I V O N A T. Dr. Hajdu Lajos sk. Potornainé Szűcs Katalin sk. polgármester jegyző
Berekfürdő Községi Önkormányzat J e g y z ő j e 5309 Berekfürdő, Berek tér 15. K I V O N A T a Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november hó 3. napján tartott testületi ülésének
Előterjesztés Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 28-i munkaterv szerinti ülésére
Előterjesztő: Tóthné Pataki Csilla jegyző Előterjesztést készítette: Pappné Molnár Afrodité Előzetesen tárgyalja: Ügyrendi Bizottság Mellékletek:.napirendi pont E - 26. Előterjesztés Nagykovácsi Nagyközség
A Biatorbágy Város Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratáról
K i v o n a t Biatorbágy Város Képviselő-testülete 2010. március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Biatorbágy Város Képviselő-testülete 43/ 2010.(03.29. ) Öh. számú A Biatorbágy Város Polgármesteri
40/2013. (II. 28.) számú képviselő-testületi határozat a Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosításáról
40/2013. (II. 28.) számú képviselő-testületi határozat a Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosításáról Az Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete Abony Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatala
Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének május 15-én megtartott soros ülésének jegyzőkönyvéből.
Kivonat: Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 15-én megtartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. 68/2012.(V.15.) önkormányzati képviselő-testületi határozat: Jászdózsa Községi
LAKITELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE
LAKITELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 6065 Lakitelek, Széchenyi krt. 48. Telefon: 06-(76) - 449-011, 449-003 Fax.: 06-(76) - 449-055 ALAPÍTÓ OKIRAT egységes szerkezetben Lakitelek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete
(2) A költségvetési szerv rövid nevét törli, megnevezését a következők szerint módosítja: neve: Hajdúszoboszlói Polgármesteri Hivatal
Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2012. (V. 10.) önkormányzati rendelete az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatáról szóló 12/2011. (IV. 28.) önkormányzati rendeletének
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. szeptember 12-i ülésére Tárgy: A Zirc Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala alapító okiratának módosítása Előadó : Dr.
NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 34/2013. (II.28.) HATÁROZATA
KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. FEBRUÁR 28-ÁN MEGTARTOTT MUNKATERV SZERINTI KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
Polgármesteri Hivatal Alapító Okirata
Kerekegyháza Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatal Alapító Okirata (Alapító Okirat száma: 32/2003. (III. 05.) sz. Kth.) (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva az 53/2010. (III. 31.) sz. Kth-ig
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2012. május 17-i ülésére
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 135/2012. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2012. május 17-i ülésére Tárgy: Javaslat az Önkormányzat tevékenységéhez kapcsolódó szakfeladatok
Kivonat Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. november 24-i ülésének jegyzőkönyvéből:
Kivonat Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. november 24-i ülésének jegyzőkönyvéből: 189/2011.(XI.24.) sz. önkormányzati határozat: A Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosításáról.
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-19/2013. Tárgy: Kiszombori Polgármesteri Hivatal Alapító Okirata Mell.:
a képviselő-testület május 2-án tartandó ülésére
Szám: 1291/2012. Buzsák Község Önkormányzat J e g y z ő j e 8695. Buzsák, Fő tér 1. Telefon: (85) 530 057 Fax szám: (85) 530 067 E-mail: buzsakjegyzo@t-online.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a képviselő-testület
Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének 2011. május 30. napján tartott testületi ülésének jegyzőkönyvéből.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V I K I V O N A T Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének 2011. május 30. napján tartott testületi ülésének jegyzőkönyvéből. POLGÁRDI VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 77/2011.(V.30.)ÖNKORMÁNYZATI
A 103/2012.(VI.25.) SZÁMÚ HATÁROZATTAL ELFOGADOTT ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT
1. számú melléklet a 3/2013.(I.22.) sz. határozathoz A 103/2012.(VI.25.) SZÁMÚ HATÁROZATTAL ELFOGADOTT ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT A 103/2012.(VI.25.) számú határozattal elfogadott alapító okirat
ALAPÍTÓ OKIRAT /egységes szerkezetben/
ALAPÍTÓ OKIRAT /egységes szerkezetben/ 1. Költségvetési szerv neve: Dunavecse Város Polgármesteri Hivatal * 2. Költségvetési szerv székhelye: Dunavecse, Fő út. 43. Telephelye: Dunavecse, Báthory u. 6.
1/2013.(I.15.) SZÁMÚ HATÁROZAT
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT Készült a Péteri Közös Önkormányzati Hivatalban Péteri Község Önkormányzat Képviselőtestületének, Bénye Község Önkormányzat Képviselő-testéletének és Káva Község Önkormányzat Képviselő-testületének
ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetben
3. számú melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetben Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete a 2011. november 3-án elfogadott módosítással egységes
2.. Ez a rendelet a április 18.-án lép hatályba és az azt követő napon hatályát veszti.
ALMÁSFÜZITŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2012.(IV.18.) Önkormányzati rendelete a Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 13/2010. (XI.29.) Önkormányzati rendeletének módosításáról Almásfüzitő
1. NAPIREND Ügyiratszám: 1/670-4/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület október 28-i rendkívüli nyilvános ülésére.
1. NAPIREND Ügyiratszám: 1/670-4/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2011. október 28-i rendkívüli nyilvános ülésére. Tárgy: Tapolca Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról
Előterjesztő: Szitka Péter polgármester. Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens
Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens Tárgy: Javaslat a Kazincbarcikai Intézmények Gazdasági Ellátó Szervezete Alapító Okiratának módosítására Tisztelt
Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének 73/2002. (IV. 24.) számú határozata
Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének 73/2002. (IV. 24.) számú határozata A POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL Enying Város Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló
ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT
ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT 3/1. sz. melléklet Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. -a, a törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Kormányrendelet 5. -a, továbbá a szakfeladatrendről
Nagyecsed Város Önkormányzatának 78/2009.(V.26.) KT. h a t á r o z a t a. Nagyecsed Város Polgármesteri Hivatala alapító okirata megállapításáról
Nagyecsed Város Önkormányzatának 78/2009.(V.26.) KT. h a t á r o z a t a Nagyecsed Város Polgármesteri Hivatala alapító okirata megállapításáról a KÉPVISELŐ-TESTÜLET I. Nagyecsed Város Polgármesteri Hivatala
ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetben
Melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetben Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete a 2012. május 3-án elfogadott módosítással egységes szerkezetbe
(2) Az önkormányzat alaptevékenységének szakfeladatszám szerinti besorolását a 3. függelék tartalmazza.
Pusztavám Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2012. (IV.26.) önkormányzati rendelete a Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 7/2011.(IV.28.) önkormányzati rendelete módosításáról
1 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 6. 2 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 31-33.
Okirat száma: A 39/2015.(III.19.) határozat 1. melléklete Módosító okirat A Sajószentpéteri Polgármesteri Hivatal Sajószentpéter Városi Önkormányzat képviselő-testülete által 2014. február 27. napján kiadott,
ÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/
ÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/552-022 Tárgyalja:- Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság Ügyrendi Bizottság E L Ő T E R J E S Z T É S Újszász Város Képviselő-testületének
ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetű)
ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetű) A Győri Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény 4. (1) bekezdése,
Tura Város Önkormányzatának 55/2009.(V.27) sz. határozata a Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratáról (módosításokkal egységes szerkezetben)
Tura Város Önkormányzatának 55/2009.(V.27) sz. határozata a Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratáról (módosításokkal egységes szerkezetben) Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Polgármesteri
POLGÁRMESTERI HIVATAL VÁMOSPÉRCS
Vámospércs Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV törvény 8. (2) bekezdés a.) pontjában biztosított jogkörében eljárva a Vámospércs
A L A P Í T Ó O K I R A T - t e r v e z e t
A L A P Í T Ó O K I R A T - t e r v e z e t 1. Az intézmény neve: Hajdúnánás Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 2. Székhelye: 4080 Hajdúnánás, Köztársaság tér 1. Telephely : 4080 Hajdúnánás, Kisfaludy
/2016. (XII. 20.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának módosítása. Normatív Határozat
/206. (XII. 20.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának módosítása Normatív Határozat./ Kerekegyháza Város Önkormányzata, mint alapító és irányító szerv a Kerekegyházi
BUDAPEST FŐVÁROS IV. KERÜLET ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT. Polgármesteri Hivatala Alapító Okirata
BUDAPEST FŐVÁROS IV. KERÜLET ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT Polgármesteri Hivatala Alapító Okirata Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának (a továbbiakban: Önkormányzat) Képviselő-testülete (a továbbiakban:
E l ő t e r j e s z t é s. Lengyeltóti Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 29-én tartandó ülésére
Lengyeltóti Város Önkormányzatának Polgármestere 8693 Lengyeltóti Zrínyi utca 2. Ügyiratszám: 491-4/2014 E l ő t e r j e s z t é s Lengyeltóti Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 29-én
Pölöske Község Önkormányzat Képviselő-testületének
Pölöske Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2009(IX.15.) számú rendelet a Pölöske Község Önkormányzat a képviselő-testület és szervei szervezeti és működési szabályzatáról szóló 4/2007(III.27.)
az Újfehértói Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosításáról
ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének
8./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a október 18-ai képviselő-testületi ülésre
Jánossomorja Város Önkormányzata Polgármesterétől 8./ E L Ő T E R J E S Z T É S a 2016. október 18-ai képviselő-testületi ülésre Tárgy: A Jánossomorjai Közös Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása
Füzesgyarmat Város Önkormányzat Polgármestere 5525. Füzesgyarmat, Szabadság tér 1 Tel.: (66)491-401, Fax: (66)491-361 e-mail: fgyphiv@globonet.
Füzesgyarmat Város Önkormányzat Polgármestere 5525. Füzesgyarmat, Szabadság tér 1 Tel.: (66)491-401, Fax: (66)491-361 e-mail: fgyphiv@globonet.hu Előterjesztés Füzesgyarmat Város Önkormányzata Képviselő-testülete
POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA
Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testülete 5083. Kengyel, Szabadság u. 10. Tel: 56/583-400. POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról
Budakalász Város Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S
Budakalász Város Polgármestere 122 /2012 (V.31) előterjesztés E L ŐT E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2012. május 31-i ülésére Tárgy: Javaslat a Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának és az Önkormányzat
Javaslat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Hivatala Alapító Okiratának módosítására
Előterjesztő: Dr. Mengyi Roland a közgyűlés elnöke Készítette: Szervezési, Jogi és Pénzügyi Osztály Javaslat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Hivatala Alapító Okiratának módosítására Az államháztartásról
A Képviselő-testület 23 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta:
A Képviselő-testület 23 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 348/2009. (IX.25.) K.t. sz. h a t á r o z a t : Orosháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete:
M E G H Í V Ó. Balatonberény Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2012. február 23-én (csütörtök) 15.00 h kezdettel
BALATONBERÉNY KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------- M E G H Í V Ó Balatonberény Község Önkormányzat Képviselő-testületének
K I V O N A T Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének a március 11-én megtartott rendkívüli ülésén készült jegyzőkönyvből
K I V O N A T Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének a 205. március -én megtartott rendkívüli ülésén készült jegyzőkönyvből Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének 93/205. (III.2.) Tata
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88) , Fax: (88)
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu Szám: 02/21-8/2014. E L Ő T E R J E S Z T É S a Veszprém
1. A költségvetési szerv elnevezése: Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Polgármesteri Hivatala
BUDAPEST FŐVÁROS IV. KERÜLET ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT Polgármesteri Hivatala Alapító Okirata Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselőtestülete a rendelkezésre álló dokumentumok alapján a Polgármesteri
Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének 73/2002. (IV. 24.) számú határozata A POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL
Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének 73/2002. (IV. 24.) számú határozata A POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL Enying Város Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
Okirat sza ma: 54092-10/2018. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8/A. -a alapján a Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
Tiszasas Község Település Ellátó és Szolgáltató Szervezetének alapító okirata módosításáról
10/2013. (III.05.) sz. képviselő-testületi határozat Tiszasas Község Település Ellátó és Szolgáltató Szervezetének alapító okirata módosításáról Tiszasas Község Önkormányzata az államháztartásról szóló
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE HATÁROZAT Szám: 3/2016. (II. 11.) MÖK határozat Tárgy: A Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése
1. az előterjesztést megtárgyalta, és
NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYHZATA 79j2014.(IV.24.) számú határozata Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala alapító okiratának módosításáról A Közgyűlés 1. az előterjesztést megtárgyalta,
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET március 22-i ülésére
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 73/2012. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2011. március 22-i ülésére Tárgy: Javaslat a Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítására
HATÁROZAT. Szám: 18/2014. (IV. 17.) MÖK határozat Tárgy: A Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE HATÁROZAT Szám: 18/2014. (IV. 17.) MÖK határozat Tárgy: A Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése
A L A P Í T Ó O K I R A T - t e r v e z e t
A L A P Í T Ó O K I R A T - t e r v e z e t 1. Az intézmény neve: Hajdúnánás Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 2. Székhelye: 4080 Hajdúnánás, Köztársaság tér 1. Telephely : 4080 Hajdúnánás, Kisfaludy
J A V A S L A T. SZMSZ módosításra
PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA ELNÖKE Száma: 1-96 /2012. A döntés meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! J A V A S L A T SZMSZ módosításra Készült: a képviselő-testület
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. január 28-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2016. (II.15.)KT. határozata
BÁTONYTERENYEI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRAT
BÁTONYTERENYEI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRAT (Egységes szerkezetbe foglalva) Bátonyterenye Város Önkormányzata Képviselő-testülete a 2011. évi CXCV. törvény az államháztartásról 8. (5) bekezdésében
Előterjesztés a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés március 7-ei ülésére
Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés E l n ö k e Előterjesztés a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés 2014. március 7-ei ülésére Tárgy: A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása
387/2014. (08.28.) közgyűlési határozat
K I V O N A T Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2014. augusztus 28-i ülésének jegyzőkönyvéből 387/2014. (08.28.) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja a Polgármesteri Hivatal
HATÁROZATI JAVASLAT. Recsk Nagyközség Önkormányzata Képviselı-testületének /2012. (II. 15.) sz. határozata
HATÁROZATI JAVASLAT Recsk Nagyközség Önkormányzata Képviselı-testületének /2012. (II. 15.) sz. határozata Recsk Nagyközség Önkormányzatának Képviselı-testülete megtárgyalta a Javaslat a települési költségvetési
Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1000-2/2008. Tárgy: jkv-i kivonat
Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 1000-2/2008. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2008. január 31-i üléséről. Napirend:
Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 19-i ülésére
E LŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 19-i ülésére 1.napirend: Előterjesztés címe és tárgya: Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének az Önkormányzat
ELŐ TERJESZTÉS Alapító okiratok felülvizsgálatára
12-13. Napirend ELŐ TERJESZTÉS Alapító okiratok felülvizsgálatára Tisztelt Képviselő-testület! Jogszabályi változások miatt indokolttá vált az Önkormányzat által alapított intézmények alapító okiratainak
KIVONAT. a Képviselő-testület 2015. április 22-i ülésének jegyzőkönyvéből. Határozat
Lajosmizse Város KIVONAT a Képviselő-testület 05. április -i ülésének jegyzőkönyvéből Kihagyva a kihagyandókat! 43/05. (IV..) ÖH. A Lajosmizsei Közös Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának módosítása
A DEMECSERI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN
A DEMECSERI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA EGYSÉGES SZERKEZETBEN Demecser Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. (5) bekezdésében kapott
Alapító Okirat módosítása
Alapító Okirat módosítása Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának Képviselőtestülete a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Polgármesteri Hivatalának Alapító Okiratát az alábbiak
Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2013. (VIII.9.) RENDELETE a Szervezeti és Működési Szabályzat módosításáról
Bánk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2013. (VIII.9.) RENDELETE a Szervezeti és Működési Szabályzat módosításáról Bánk Község Önkormányzata képviselő-testülete (továbbiakban: képviselő-testület)
GYÖNGYÖSOROSZI KÖZSÉGI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA
GYÖNGYÖSOROSZI KÖZSÉGI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA melyet Gyöngyösoroszi Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 26/2008. (VIII. 7) határozattal fogadott el Módosította Gyöngyösoroszi Községi
MÓDOSÍTÓ OKIRAT. 558/2014. (XI. 20) közgyűlési határozat
K I V O N A T Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése 2014.november 20-i ülésének jegyzőkönyvéből 558/2014. (XI. 20) közgyűlési határozat Eger Megyei Jogú Város Közgyűlése elfogadja a Polgármesteri Hivatal Alapító
J E G Y Z Ő K Ö N Y V
J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: 2013. március 07-én, Folyáson a Polgármesteri Hivatal hivatalos helyiségében az Önkormányzati Képviselő-testület soron kívüli nyílt ülésén. Szavazati joggal jelen van: Magyar
BUDAPEST FŐVÁROS IV. KERÜLET ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT. Polgármesteri Hivatala Alapító Okirata
BUDAPEST FŐVÁROS IV. KERÜLET ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT Polgármesteri Hivatala Alapító Okirata Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának (a továbbiakban: Önkormányzat) Képviselő-testülete (a továbbiakban:
JAVASLAT. Az Intézmények Pénzügyi és Ellátó Szervezete valamint a Pásztói Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítására
PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY UTCA 35. (06-32) *460-55 FAX: (06-32) 460-98 Szám: -5/205. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT Az Intézmények Pénzügyi
ELŐTERJESZTÉS Mágocs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 24-i -i testületi ülésére
Tisztelt Képviselő-testület! ELŐTERJESZTÉS Mágocs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 24-i -i testületi ülésére Tárgy: Tarnai Nándor Városi Könyvtár és Közművelődési Intézmény alapító
Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete március 27-ei ülésének jegyzőkönyvéből:
Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. március 27-ei ülésének jegyzőkönyvéből: 74/2014.(III.27.) sz. önkormányzati határozat: A Fegyverneki Orvosi Rendelő Alapító Okiratának módosításáról
A R. 39. (1) bekezdésében a
Farkaslyuk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2013.(IV.10.) önkormányzati rendelete Farkaslyuk Község Önkormányzatának Képviselő-testülete és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló
J e g y z ő k ö n y v. Készült: Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 2012. január 17-án megtartott rendkívüli üléséről
Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 3741.Izsófalva,Izsó Miklós út 64 sz. Szám: 235/1/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 2012. január 17-án megtartott rendkívüli üléséről
VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL
VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-55 FAX: (06-32) 460-98 Szám: -26/205. A határozat meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! JAVASLAT Az Intézmények Pénzügyi
Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.
Szám: 02/102-13/2014. Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Tel.: (88)545-011, Fax: (88)545-012 E-mail: mokelnok@vpmegye.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a Veszprém
Tárgy: Javaslat a Gödöllői Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítására. a Képviselő-testület szeptember 20-án tartandó ülésére
GÖDÖLLŐ VÁROS POLGÁRMESTERE ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 208. szeptember 20-án tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a Gödöllői Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítására Előterjesztő: Dr.
J A V A S L A T az Ózd Városi Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítására
J A V A S L A T az Ózd Városi Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítására Ózd, 2012. február 16. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Pénzügyi Osztály Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete