(2) A költségvetési szerv rövid nevét törli, megnevezését a következők szerint módosítja: neve: Hajdúszoboszlói Polgármesteri Hivatal
|
|
- Viktor Fábián
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2012. (V. 10.) önkormányzati rendelete az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatáról szóló 12/2011. (IV. 28.) önkormányzati rendeletének módosításáról Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 38. (1) bekezdése és az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 8. (5) bekezdése alapján foglalt jogkörében eljárva a 12/2011. (IV. 28.) önkormányzati rendelet (továbbiakban: Rendelet) 5. mellékletében foglalt, a polgármesteri hivatal alapító okiratát a következők szerint módosítja: 1. (1) Az alapító okirat jogszabályi hivatkozási részét a következők szerint módosítja: Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 38. (1) bekezdése és az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 8. (5) bekezdése alapján az alábbi alapító okiratot adja ki. (2) A költségvetési szerv rövid nevét törli, megnevezését a következők szerint módosítja: neve: Hajdúszoboszlói Polgármesteri Hivatal (3) A költségvetési szerv neve, székhelye pont elnevezését a következők szerint bővíti: A költségvetési szerv neve, székhelye, telephelye (4) Létrehozásáról rendelkező határozatok pontját a következők szerint kiegészíti: Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2011. (IV. 28.) határozata (5) Jogszabályban meghatározott közfeladata pontját a következők szerint módosítja: A helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény 38. (1) bekezdésében foglaltak értelmében a polgármesteri hivatal ellátja az önkormányzat működésével, valamint az államigazgatási ügyek döntésre való előkészítésével és végrehajtásával kapcsolatos feladatokat, a nemzetiségek jogairól szóló évi CLXXIX. törvényben meghatározott feladatokat, valamint Hajdúszoboszló Város Önkormányzata fenntartásában lévő, önállóan működő intézmény gazdasági-pénzügyi feladatait az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. (XII. 31.) Korm. rendelet alapján. (6) Alaptevékenységének szakfeladatai pontját a következők szerint módosítja: A költségvetési szerv szakmai alaptevékenységei (közfeladatai) szerinti szakfeladatok száma és megnevezése:
2 Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése Számviteli, könyvvizsgálói, adószakértői tevékenység Országgyűlési képviselőválasztásokhoz kapcsolódó Önkormányzati képviselőválasztásokhoz kapcsolódó Országos és helyi nemzetiségi önkormányzati választásokhoz kapcsolódó Európai parlamenti képviselőválasztáshoz kapcsolódó Országos és helyi népszavazáshoz kapcsolódó Területi általános végrehajtó igazgatási tevékenység Helyi szintű általános végrehajtó igazgatási tevékenység Önkormányzatok és társulások általános végrehajtó igazgatási tevékenysége Adó, illeték kiszabása, beszedése, adóellenőrzés Kiemelt állami és önkormányzati rendezvények Város-, községgazdálkodási m. n. s. szolgáltatások Közterület rendjének fenntartása Aktív korúak ellátása Időskorúak járadéka Lakásfenntartási támogatás normatív alapon Ápolási díj alanyi jogon Rendszeres gyermekvédelmi pénzbeli ellátás Kiegészítő gyermekvédelmi támogatás Óvodáztatási támogatás Rendkívüli gyermekvédelmi támogatás Közgyógyellátás Gyermektartásdíj megelőlegezése Munkáltatók által nyújtott lakástámogatások Mozgáskorlátozottak gépjárműszerzési és átalakítási Civil szféra megerősítését segítő egyéb Rövid időtartamú közfoglalkoztatás Foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosultak hosszabb időtartamú közfoglalkoztatása Egyéb közfoglalkoztatás (7) Illetékességi területe pontot a következők szerint módosítja: Illetékességi területe: Hajdúszoboszló város közigazgatási területe, azonban építéshatósági eljárás tekintetében Hajdúszoboszló, Hajdúszovát és Nagyhegyes közigazgatási területe, gyámhatósági, okmányirodai és telepengedélyezési eljárás során Hajdúszoboszló, Hajdúszovát, Nagyhegyes és Ebes közigazgatási területe.
3 (8) Irányító szervének neve, székhelye pontot és annak megnevezését a következők szerint módosítja, valamint a fenntartó szervre vonatkozó részeket törli: Irányító, alapító szervének neve, székhelye: Neve: Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Székhelye: 4200 Hajdúszoboszló, Hősök tere 1. (9) Típus szerinti besorolása pontot a következők szerint módosítja: Gazdálkodási besorolása: önállóan működő és gazdálkodó (10) Vezetőjének (vezető szerve, testülete tagjainak) kinevezési, megbízási, választási rendje pontot és annak megnevezését a következők szerint módosítja: Vezetőjének megbízási rendje A helyi önkormányzatokról szóló többször módosított évi LXV. törvény 36. -a szerint (11) Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok megjelölése pontot a következők szerint módosítja: A polgármesteri hivatal foglalkoztatottjainak jogviszonya általánosan közszolgálati jogviszony, melyekre a közszolgálati tisztviselőkről szóló évi CXCIX. törvény az irányadó. Egyes foglalkoztatottjainak a jogviszonya munkajogviszony, melyekre nézve a Munka Törvénykönyvéről szóló évi XXII. törvény, július 1. napjától pedig a munka törvénykönyvéről szóló évi I. törvény az irányadó. Egyéb foglalkoztatásra irányuló jogviszonyra (pl. megbízási jogviszony) a Polgári Törvénykönyvről szóló évi IV. törvény rendelkezései az irányadóak. (12) Kiegészítő tevékenységeire, vállalkozási tevékenysége arányának felső határára, a feladatellátást szolgáló vagyonra, a vagyon feletti rendelkezési jogra vonatkozó pontokat törli. (13) Az alapító okirat részeit a következő számozás szerinti pontokba rendezi: 1. A költségvetési szerv neve, székhelye, telephelye 2. Létrehozásáról rendelkező határozatok 3. Jogszabályban meghatározott közfeladata 4. Államháztartási szakágazati besorolása 5. Alaptevékenységének szakfeladatai 6. Illetékességi területe 7. Irányító, alapító szervének neve, székhelye 8. Gazdálkodási besorolása 9. Vezetőjének megbízási rendje 10. Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszonyok megjelölése (14) Az alapító okiratnak a módosítással nem érintett részeiben foglalt rendelkezések változatlanul hatályosak.
4 2. A Rendelet az 1. melléklet szerinti 8. melléklettel egészül ki. 3. E rendelet május 11. napján lép hatályba. Dr. Sóvágó László polgármester Dr. Vincze Ferenc jegyző
5 1. melléklet a 12/2012. (V. 10.) önkormányzati rendelethez 8. melléklet a 12/2011. (IV. 28.) önkormányzati rendelethez Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának szakfeladatai Növénytermesztés, állattenyésztés, vadgazdálkodás és kapcsolódó szolgáltatások Erdőgazdálkodás Víztermelés, -kezelés, -ellátás Szennyvíz gyűjtése, tisztítása, elhelyezése Települési hulladék összetevőinek válogatása, elkülönített begyűjtése, szállítása, átrakása Egyéb nem veszélyes hulladék összetevőinek válogatása, elkülönített begyűjtése, szállítása, átrakása Települési hulladék vegyes (ömlesztett) begyűjtése, szállítása, átrakása Egyéb nem veszélyes hulladék vegyes (ömlesztett) begyűjtése, szállítása, átrakása Egészségügyi és más fertőzésveszélyes hulladék begyűjtése, szállítása, átrakása Egyéb veszélyes hulladék begyűjtése, szállítása, átrakása Települési hulladék kezelése, ártalmatlanítása Egyéb veszélyes hulladék kezelése, ártalmatlanítása Út, autópálya építése Híd, alagút építése Folyadék szállítására szolgáló közmű építése Elektromos, híradás-technikai célú közmű építése Egyéb m. n. s.1 építés Városi és elővárosi közúti személyszállítás Közutak, hidak, alagutak üzemeltetése, fenntartása Parkoló, garázs üzemeltetése, fenntartása Katasztrófa áldozatainak elszállásolása Lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése Nem lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése Számviteli, könyvvizsgálói, adószakértői tevékenység Állat-egészségügyi ellátás Takarítás Zöldterület-kezelés Önkormányzati jogalkotás Adó, illeték, kiszabása, beszedése, adóellenőrzés Pályázat- és támogatáskezelés, ellenőrzés Kiemelt állami és önkormányzati rendezvények Turizmus-fejlesztési támogatások és Közvilágítás Város-, községgazdálkodási m. n. s. szolgáltatások Határon túli magyar kultúra Önkormányzatok m. n. s. nemzetközi kapcsolatai 1 M. n. s. jelentése: máshová nem sorolható
6 Kárpótlási, kárrendezési, kártalanítási tevékenység A lakosság felkészítése, tájékoztatása, riasztás Ár- és belvízvédelemmel összefüggő Óvodai nevelés intézményeinek, programjainak komplex Alapfokú oktatás intézményeinek, programjainak komplex Középfokú oktatás intézményeinek, programjainak komplex Szociális ösztöndíjak Egészségügy intézményeinek, programjainak komplex Bentlakás nélküli szociális ellátások komplex Idősek, fogyatékosak bentlakás nélküli szociális ellátásainak komplex Aktív korúak ellátása Időskorúak járadéka Lakásfenntartási támogatás normatív alapon Ápolási díj alanyi jogon Átmeneti segély Temetési segély Egyéb önkormányzati eseti pénzbeli ellátások Közgyógyellátás Köztemetés Önkormányzatok által nyújtott lakástámogatás Önkormányzati ifjúsági kezdeményezések és programok, valamint támogatásuk Az időskorúak társadalmi integrációját, az aktív és méltó időskor megteremtését célzó programok Idősügyi önkormányzati kezdeményezések, programok, valamint támogatásuk Civil szervezetek működési Civil szervezetek program- és egyéb Rövid időtartamú közfoglalkoztatás Foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosultak hosszabb időtartamú közfoglalkoztatása Egyéb közfoglalkoztatás Nemzetiségi intézmények fenntartásának és fejlesztésének Nemzetiségek közösségi, kulturális tevékenységének Egyházak közösségi és hitéleti tevékenységének Vállalkozói, munkaadói érdekképviseleti tevékenység Szakmai érdekképviseleti tevékenység Kulturális műsorok, rendezvények, kiállítások szervezése Múzeumi közművelődési, közönségkapcsolati tevékenység Közművelődési és támogatásuk Sportlétesítmények működtetése és fejlesztése Versenysport-tevékenység és
7 Utánpótlás-nevelési tevékenység és Fogyatékossággal élők versenysport tevékenysége és Iskolai, diáksport-tevékenység és Fogyatékossággal élők iskolai, diáksport-tevékenysége és Szabadidősport- (rekreációs sport-) tevékenység és Fogyatékossággal élők szabadidősport- (rekreációs sport-) tevékenysége és Máshová nem sorolható egyéb sporttámogatás Köztemető-fenntartás és működtetés
A Képviselő-testület 23 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta:
A Képviselő-testület 23 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 348/2009. (IX.25.) K.t. sz. h a t á r o z a t : Orosháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete:
Sáránd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2013. ( IX.23. ) KT. sz. rendelete
Sáránd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2013. ( IX.23. ) KT. sz. rendelete Sáránd Község Önkormányzat Képviselő-testületének az 5/2010.(XI.16.) KT sz. rendeletével elfogadott Szervezeti és
Polgármesteri Hivatal Alapító Okirata
Kerekegyháza Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatal Alapító Okirata (Alapító Okirat száma: 32/2003. (III. 05.) sz. Kth.) (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva az 53/2010. (III. 31.) sz. Kth-ig
K I V O N A T. Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének május 10-én tartott nyilvános ülésének jegyzőkönyvéből
Polgármesteri Hivatal 4200, Hősök tere 1. Telefon: 52/557-300. Fax: 52/557-302. Email: polgmhiv@hajduszob.hu Ikt. sz.: 13099-1/2012. K I V O N A T Képviselő-testületének 2012. május 10-én tartott nyilvános
1. NAPIREND Ügyiratszám: 1/670-4/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület október 28-i rendkívüli nyilvános ülésére.
1. NAPIREND Ügyiratszám: 1/670-4/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2011. október 28-i rendkívüli nyilvános ülésére. Tárgy: Tapolca Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról
(2) Az önkormányzat alaptevékenységének szakfeladatszám szerinti besorolását a 3. függelék tartalmazza.
Pusztavám Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2012. (IV.26.) önkormányzati rendelete a Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 7/2011.(IV.28.) önkormányzati rendelete módosításáról
DUNAHARASZTI VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA ALAPÍTÓ OKIRATA
Dunaharaszti Város Önkormányzata DUNAHARASZTI VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA ALAPÍTÓ OKIRATA 1 Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 88. (2) bekezdésében nyert felhatalmazás
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2012. május 17-i ülésére
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 135/2012. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2012. május 17-i ülésére Tárgy: Javaslat az Önkormányzat tevékenységéhez kapcsolódó szakfeladatok
Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testülete Polgármesteri Hivatala alapító okirata
2. sz. melléklet a 114/2009. (VIII. 27.) sz. KT. határozathoz. Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testülete Polgármesteri Hivatala alapító okirata /egységes szerkezetben / Kardoskút Község Önkormányzata
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetben
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetben Költségvetési szerv Neve: Köröstarcsa Község Önkormányzata Polgármesteri Hivatal Idegen neve: - Rövid neve: - Székhelye: 5622 Köröstarcsa Kossuth tér
2.. Ez a rendelet a április 18.-án lép hatályba és az azt követő napon hatályát veszti.
ALMÁSFÜZITŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2012.(IV.18.) Önkormányzati rendelete a Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 13/2010. (XI.29.) Önkormányzati rendeletének módosításáról Almásfüzitő
ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ
ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 23-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Vecsési
POLGÁRMESTERI HIVATAL VÁMOSPÉRCS
Vámospércs Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV törvény 8. (2) bekezdés a.) pontjában biztosított jogkörében eljárva a Vámospércs
Nagyecsed Város Önkormányzatának 78/2009.(V.26.) KT. h a t á r o z a t a. Nagyecsed Város Polgármesteri Hivatala alapító okirata megállapításáról
Nagyecsed Város Önkormányzatának 78/2009.(V.26.) KT. h a t á r o z a t a Nagyecsed Város Polgármesteri Hivatala alapító okirata megállapításáról a KÉPVISELŐ-TESTÜLET I. Nagyecsed Város Polgármesteri Hivatala
Budakalász Város Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S
Budakalász Város Polgármestere 122 /2012 (V.31) előterjesztés E L ŐT E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2012. május 31-i ülésére Tárgy: Javaslat a Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának és az Önkormányzat
E L Ő T E R J E S Z T É S
SIÓFOKI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL JEGYZŐJE 8600 SIÓFOK, FŐ TÉR 1. TELEFON +36 84 504100 FAX: +36 84 504103 E L Ő T E R J E S Z T É S Siófok Város Képviselő-testületének 2013. májusi r e n d k í v ü l
J A V A S L A T. SZMSZ módosításra
PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA ELNÖKE Száma: 1-96 /2012. A döntés meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! J A V A S L A T SZMSZ módosításra Készült: a képviselő-testület
1 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 6. 2 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 31-33.
Okirat száma: A 39/2015.(III.19.) határozat 1. melléklete Módosító okirat A Sajószentpéteri Polgármesteri Hivatal Sajószentpéter Városi Önkormányzat képviselő-testülete által 2014. február 27. napján kiadott,
K I V O N A T. Dr. Hajdu Lajos sk. Potornainé Szűcs Katalin sk. polgármester jegyző
Berekfürdő Községi Önkormányzat J e g y z ő j e 5309 Berekfürdő, Berek tér 15. K I V O N A T a Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november hó 3. napján tartott testületi ülésének
Sürgősségi indítvány Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének december 18-i ülésére
Sürgősségi indítvány Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 18-i ülésére Tárgy: Polgármesteri hivatal alapító okiratának módosítása Előterjesztő: Dr. Tóthné dr. Sass Mónika
BUDAPEST FŐVÁROS IV. KERÜLET ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT. Polgármesteri Hivatala Alapító Okirata
BUDAPEST FŐVÁROS IV. KERÜLET ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT Polgármesteri Hivatala Alapító Okirata Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának (a továbbiakban: Önkormányzat) Képviselő-testülete (a továbbiakban:
1. A költségvetési szerv elnevezése: Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Polgármesteri Hivatala
BUDAPEST FŐVÁROS IV. KERÜLET ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT Polgármesteri Hivatala Alapító Okirata Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselőtestülete a rendelkezésre álló dokumentumok alapján a Polgármesteri
a képviselő-testület május 2-án tartandó ülésére
Szám: 1291/2012. Buzsák Község Önkormányzat J e g y z ő j e 8695. Buzsák, Fő tér 1. Telefon: (85) 530 057 Fax szám: (85) 530 067 E-mail: buzsakjegyzo@t-online.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a képviselő-testület
A L A P Í T Ó O K I R A T - t e r v e z e t
A L A P Í T Ó O K I R A T - t e r v e z e t 1. Az intézmény neve: Hajdúnánás Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 2. Székhelye: 4080 Hajdúnánás, Köztársaság tér 1. Telephely : 4080 Hajdúnánás, Kisfaludy
ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetben
3. számú melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetben Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete a 2011. november 3-án elfogadott módosítással egységes
Pölöske Község Önkormányzat Képviselő-testületének
Pölöske Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2009(IX.15.) számú rendelet a Pölöske Község Önkormányzat a képviselő-testület és szervei szervezeti és működési szabályzatáról szóló 4/2007(III.27.)
LAKITELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE
LAKITELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 6065 Lakitelek, Széchenyi krt. 48. Telefon: 06-(76) - 449-011, 449-003 Fax.: 06-(76) - 449-055 ALAPÍTÓ OKIRAT egységes szerkezetben Lakitelek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete
3) A költségvetési szerv törzskönyvi nyilvántartási száma: a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény
Turai Polgármesteri Hivatal Alapító Okirata 1 (módosításokkal egységes szerkezetben) 2 Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Polgármesteri Hivatal 7/2008.(I.30.) határozattal elfogadott Alapító
Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének 2011. május 30. napján tartott testületi ülésének jegyzőkönyvéből.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V I K I V O N A T Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének 2011. május 30. napján tartott testületi ülésének jegyzőkönyvéből. POLGÁRDI VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 77/2011.(V.30.)ÖNKORMÁNYZATI
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. szeptember 12-i ülésére Tárgy: A Zirc Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala alapító okiratának módosítása Előadó : Dr.
A L A P Í T Ó O K I R A T - t e r v e z e t
A L A P Í T Ó O K I R A T - t e r v e z e t 1. Az intézmény neve: Hajdúnánás Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 2. Székhelye: 4080 Hajdúnánás, Köztársaság tér 1. Telephely : 4080 Hajdúnánás, Kisfaludy
A L A P Í T Ó O K I R A T módosításokkal egységes szerkezetben
Kivonat 2. számú melléklet A L A P Í T Ó O K I R A T módosításokkal egységes szerkezetben Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete a 2010. június 30-án elfogadott módosítással
Kivonat Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. november 24-i ülésének jegyzőkönyvéből:
Kivonat Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. november 24-i ülésének jegyzőkönyvéből: 189/2011.(XI.24.) sz. önkormányzati határozat: A Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosításáról.
BUDAPEST FŐVÁROS IV. KERÜLET ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT. Polgármesteri Hivatala Alapító Okirata
BUDAPEST FŐVÁROS IV. KERÜLET ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT Polgármesteri Hivatala Alapító Okirata Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának (a továbbiakban: Önkormányzat) Képviselő-testülete (a továbbiakban:
a Képviselő-testülethez a Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 22/2010. (XII.17.) önkormányzati rendelet módosítására
FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám: /2012. 2. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Képviselő-testület
J e g y z ő k ö n y v. Készült: Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 2012. január 17-án megtartott rendkívüli üléséről
Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 3741.Izsófalva,Izsó Miklós út 64 sz. Szám: 235/1/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 2012. január 17-án megtartott rendkívüli üléséről
ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetben
Kivonat 2. számú melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetben Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete a 2011. április 21-én elfogadott módosítással
Határozati javaslat. Normatív Határozat
Határozati javaslat../2012. (XII. 12.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri hivatal alapító okiratának módosítása Normatív Határozat 1. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország
Alapító Okirat módosítása
Alapító Okirat módosítása Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának Képviselőtestülete a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Polgármesteri Hivatalának Alapító Okiratát az alábbiak
POLGÁRDI VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2012. (III.30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE
POLGÁRDI VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2012. (III.30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2011. (IV. 29.) Önkormányzati rendelet módosításáról 2
Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének május 15-én megtartott soros ülésének jegyzőkönyvéből.
Kivonat: Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 15-én megtartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. 68/2012.(V.15.) önkormányzati képviselő-testületi határozat: Jászdózsa Községi
Füzesgyarmat Város Önkormányzat Polgármestere 5525. Füzesgyarmat, Szabadság tér 1 Tel.: (66)491-401, Fax: (66)491-361 e-mail: fgyphiv@globonet.
Füzesgyarmat Város Önkormányzat Polgármestere 5525. Füzesgyarmat, Szabadság tér 1 Tel.: (66)491-401, Fax: (66)491-361 e-mail: fgyphiv@globonet.hu Előterjesztés Füzesgyarmat Város Önkormányzata Képviselő-testülete
1. függelék a 20/2013. (XII.19.) önkormányzati rendelethez Mány Község Önkormányzata Képviselő-testülete tagjainak névsora 1. Ugron Zoltán Gábor polgármester 2. Fuchs János korelnök 3. Szabó Zoltán alpolgármester
Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 19-i ülésére
E LŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 19-i ülésére 1.napirend: Előterjesztés címe és tárgya: Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének az Önkormányzat
POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA
Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testülete 5083. Kengyel, Szabadság u. 10. Tel: 56/583-400. POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról
A Biatorbágy Város Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratáról
K i v o n a t Biatorbágy Város Képviselő-testülete 2010. március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Biatorbágy Város Képviselő-testülete 43/ 2010.(03.29. ) Öh. számú A Biatorbágy Város Polgármesteri
Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének 73/2002. (IV. 24.) számú határozata
Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének 73/2002. (IV. 24.) számú határozata A POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL Enying Város Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló
A R. 39. (1) bekezdésében a
Farkaslyuk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2013.(IV.10.) önkormányzati rendelete Farkaslyuk Község Önkormányzatának Képviselő-testülete és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló
DUNASZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL. Alapító okirat
- 1 - DUNASZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL Alapító okirat Dunasziget Község Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 38. (1) bekezdése, az
CSANÁDPALOTA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK./... (..) önkormányzati rendelete
CSANÁDPALOTA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK./... (..) önkormányzati rendelete a Képviselő-testület szervezeti és működési szabályzatáról szóló 8/2011. (IV. 14.) önkormányzati rendelet módosításáról
Tiszasas Község Település Ellátó és Szolgáltató Szervezetének alapító okirata módosításáról
10/2013. (III.05.) sz. képviselő-testületi határozat Tiszasas Község Település Ellátó és Szolgáltató Szervezetének alapító okirata módosításáról Tiszasas Község Önkormányzata az államháztartásról szóló
A rendelet 9. -a a következő szövegrésszel egészül ki: A képviselő-testület tagjainak névsorát az 1. melléklet tartalmazza.
Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2010.(XII.30.) rendelete a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló 6/2007.(IV.02.) rendeletének módosításáról Endrefalva Község Önkormányzata
Az alaptevékenységek körére vonatkozó melléklet. Az alaptevékenység
Száma Az alaptevékenységek körére vonatkozó melléklet Alaptevékenység Neve Az alaptevékenység ai (Ha a nem elegendő, más kerül felhasználásra) a tevékenység bevétele 381103 Települési hulladék vegyes (ömlesztett)
Ramocsaháza/Nyíribrony/Nyírkércs Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2012. (XII.) H a t á r o z a t a
Ramocsaháza/Nyíribrony/Nyírkércs Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2012. (XII.) H a t á r o z a t a A Ramocsaházi Közös Önkormányzati Hivatal alapító okiratáról A Képviselő-testület: 1. A Ramocsaházi
E L Ő T E R J E S Z T É S
1 Városi Önkormányzat Jegyzőjétől H-2740 Abony Kossuth tér 1. Telefon/Fax: (53) 360-010 Telefon: (53) 360-135 Előterjesztés előkészítésében részt vett: Gazdasági Osztály Titkárság Az előterjesztést megtárgyalta:
215/2011. (VIII.26.) sz. Kt. határozat:
215/2011. (VIII.26.) sz. Kt. határozat: Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete, az Államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 90. (1) bekezdésében megfogalmazottak alapján a Polgármesteri
PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE
PERKÁTA NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2012. március 27-én (kedd) 17:00 órai kezdettel megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről készült JEGYZŐKÖNYV Perkáta, 2012. március 27. Határozat:
Az SZMSZ 12. (1) bekezdésében a második csütörtökén szövegrész helyébe a harmadik csütörtökén szövegrész lép.
Sülysáp Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének 4/2012. (II. 28.) önkormányzati rendelete a Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 14/2009. (XII. 22.) önkormányzati rendelet módosításáról
Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának kötelezı és önként vállalt feladatai
Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának kötelezı és önként vállalt feladatai A B C 360000 Víztermelés, -kezelés, -ellátás 370000 Szennyvíz győjtése, tisztítása, elhelyezése 381103 Települési hulladék
Javaslat. SZMSZ módosítására
Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottsága 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. Szám: 1-25/2010. Javaslat SZMSZ módosítására Készült: A Képviselő-testület februári ülésére Előterjesztő:
CSANÁDPALOTA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2016.(II.29.) önkormányzati rendelete
CSANÁDPALOTA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 4/2016.(II.29.) önkormányzati rendelete a képviselő-testület szervezeti és működési szabályzatáról szóló 14/2014. (X.22.) számú önkormányzati rendeletének
Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Polgármesteri Hivatala
Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Polgármesteri Efivatala i (Budapest XIV. Pétervárad u. 2.), egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata I A helyi önlcormányzatokról szóló 1990. évi LXV.
Enying Város Önkormányzata Képviselő-testületének.../2009. (VIII. 27.) számú határozata:
Enying Város Önkormányzata Képviselő-testületének.../2009. (VIII. 27.) számú határozata: Enying Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy az Enying Város Szolgáltató Intézménye 186/2003.
A polgármesteri hivatal ellátja a Mötv-ben és a vonatkozó egyéb jogszabályokban a számára meghatározott feladatokat.
ALAPÍTÓ OKIRAT 1. függelék (Egységes szerkezet) Dabas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az
Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének január 27-i üléséről.
Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 3-2/2011/JT. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. január 27-i üléséről. Napirend:
Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete 2012. december 20-i rendkívüli ülésére
Tárgy: Békés Város Polgármesteri Hivatala Alapító Okiratának módosítása, az önkormányzat létszámkeretének és a Képviselő-testület SZMSZ-nek módosítása Előkészítette: Tárnok Lászlóné jegyző Váczi Julianna
a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló többször módosított 7/2007.(X.1.) önkormányzati rendelet módosításáról
Ecsegfalva Község Önkormányzat Képviselő-testületének../2011.(.../...) önkormányzati rendelete a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló többször módosított 7/2007.(X.1.) önkormányzati rendelet módosításáról
Előterjesztés Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 28-i munkaterv szerinti ülésére
Előterjesztő: Tóthné Pataki Csilla jegyző Előterjesztést készítette: Pappné Molnár Afrodité Előzetesen tárgyalja: Ügyrendi Bizottság Mellékletek:.napirendi pont E - 26. Előterjesztés Nagykovácsi Nagyközség
ALAPÍTÓ OKIRAT. Preambulum
ALAPÍTÓ OKIRAT Preambulum Törökbálint Város Önkormányzata az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. tv. (a továbbiakban Áht.) 8. (1) bekezdése b) pontja és a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.
E L Ő T E R J E S Z T É S
6. NAPIREND Ügyiratszám: 1/180-6/2012. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2012. május 29-i rendkívüli nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Polgármesteri Hivatal
ALAPÍTÓ OKIRAT /egységes szerkezetben/
ALAPÍTÓ OKIRAT /egységes szerkezetben/ 1. Költségvetési szerv neve: Dunavecse Város Polgármesteri Hivatal * 2. Költségvetési szerv székhelye: Dunavecse, Fő út. 43. Telephelye: Dunavecse, Báthory u. 6.
./2013. (II. 14.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása: Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatallá
./2013. (II. 14.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása: Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatallá Normatív Határozat 1./ Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete
NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 34/2013. (II.28.) HATÁROZATA
KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. FEBRUÁR 28-ÁN MEGTARTOTT MUNKATERV SZERINTI KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
M E G H Í V Ó. Balatonberény Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2012. február 23-én (csütörtök) 15.00 h kezdettel
BALATONBERÉNY KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------- M E G H Í V Ó Balatonberény Község Önkormányzat Képviselő-testületének
Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének április 25-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből.
Kivonat: Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. április 25-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből. Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 68/2013. (IV. 25.) határozata
A 103/2012.(VI.25.) SZÁMÚ HATÁROZATTAL ELFOGADOTT ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT
1. számú melléklet a 3/2013.(I.22.) sz. határozathoz A 103/2012.(VI.25.) SZÁMÚ HATÁROZATTAL ELFOGADOTT ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT A 103/2012.(VI.25.) számú határozattal elfogadott alapító okirat
E L Ő T E R J E S Z T É S. Siófok Város Képviselő-testületének február havi ülésére
SIÓFOK VÁROS POLGÁRMESTERE 8600 Siófok, Fő tér 1. Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő: Siófok, 2013. február 25. E L Ő T E R J E S Z T É S Siófok Város Képviselő-testületének 2013. február
Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete december 12-ei ülésének jegyzőkönyvéből:
Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2013. december 12-ei ülésének jegyzőkönyvéből: 181/2013.(XII.12.) sz. önkormányzati határozat: Fegyverneki Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának
A L A P Í T Ó O K I R A T MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT
A L A P Í T Ó O K I R A T MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló, többször módosított 1992. évi XXXVIII. törvény 88-90. -aiban
E L Ő T E R J E S Z T É S. Siófok Város Képviselő-testületének május havi ülésére
SIÓFOK VÁROS POLGÁRMESTERE 8600 Siófok, Fő tér 1. Az előterjesztés törvényességi szempontból megfelelő: Siófok, 2013. május E L Ő T E R J E S Z T É S Siófok Város Képviselő-testületének 2013. május havi
A L A P Í T Ó O K I R A T
A L A P Í T Ó O K I R A T Domoszló Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény, valamint a
ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 186/2003. (VIII. 27.) SZÁMÚ HATÁROZATA A SZOLGÁLTATÓ INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL
ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 186/2003. (VIII. 27.) SZÁMÚ HATÁROZATA A SZOLGÁLTATÓ INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL Enying Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról
FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez
FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám:317-14/2010. 24. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez Földes Nagyközségi
SAJÓSZENTPÉTERI POLGÁRMESTERI HIVATAL alapító okiratának módosító okirata
28/2013.(I.31.) határozat 1. melléklete SAJÓSZENTPÉTERI POLGÁRMESTERI HIVATAL alapító okiratának módosító okirata A Sajószentpéteri Polgármesteri Hivatal - Sajószentpéter Városi Önkormányzat Képviselı-testülete
HATÁROZAT. Szám: 18/2014. (IV. 17.) MÖK határozat Tárgy: A Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása
VESZPRÉM MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSE HATÁROZAT Szám: 18/2014. (IV. 17.) MÖK határozat Tárgy: A Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása 1. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-19/2013. Tárgy: Kiszombori Polgármesteri Hivatal Alapító Okirata Mell.:
Dunapataj Nagyközség Önkormányzata által ellátott kötelező és önként vállalt feladatok
Dunapataj Nagyközség a által ellátott kötelező és önként vállalt 18/2014.(XI.21.)számú rendelet 2. számú melléklete sorszám Kormányzati funkció Feladat megnevezése Kötelező Önként vállalt Társulás útján
CELLDÖMÖLK VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK POLGÁRMESTERI HIVATALA
rendkívüli ülése könyvéből: 52/2012.(III.27.) sz. képviselő-testületi határozat: 1.) A Képviselő-testület hozzájárul, hogy a jelenlegi szolgáltatóval fennálló közszolgáltatási szerződés megszüntetésének
Az Önkormányzat Képviselő Testülete és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítása
HANGONY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE 12/2009. (X. 15.) rendelete Az Önkormányzat Képviselő Testülete és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítása Hangony Községi Önkormányzat
E l ő t e r j e s z t é s
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/36/5/2016. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. április 7-i rendkívüli ülésére Tárgy: Eplény Községi Önkormányzat
E L Ő T E R J E S Z T É S. alapító okiratok kiegészítésére. (2014. február 27.)
Nyírábrány Nagyközség Polgármesterétől E L Ő T E R J E S Z T É S alapító okiratok kiegészítésére (2014. február 27.) A Képviselőtestület 2014. február 5-ei ülésén az Államháztartásról szóló törvény és
Tura Város Önkormányzatának 55/2009.(V.27) sz. határozata a Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratáról (módosításokkal egységes szerkezetben)
Tura Város Önkormányzatának 55/2009.(V.27) sz. határozata a Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratáról (módosításokkal egységes szerkezetben) Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Polgármesteri
1/2013.(I.15.) SZÁMÚ HATÁROZAT
JEGYZŐKÖNYVI KIVONAT Készült a Péteri Közös Önkormányzati Hivatalban Péteri Község Önkormányzat Képviselőtestületének, Bénye Község Önkormányzat Képviselő-testéletének és Káva Község Önkormányzat Képviselő-testületének
Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének 2009. május 25. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V I K I V O N A T Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének 2009. május 25. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből. POLGÁRDI VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLET 40/2009. (V. 25.) ÖNK. SZ.
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET március 22-i ülésére
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 73/2012. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2011. március 22-i ülésére Tárgy: Javaslat a Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítására
JAVASLAT. Előterjesztő: Szitka Péter polgármester. Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens, mb. osztályvezető
Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens, mb. osztályvezető JAVASLAT Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról
Polgármesteri Hivatal Szervezeti Működési Szabályzata 1.) melléklete 1/a) függeléke. Alapító okirat
Polgármesteri Hivatal Szervezeti Működési Szabályzata 1.) melléklete 1/a) függeléke Alapító okirat amely egységes szerkezetben tartalmazza a Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete által Polgármesteri
ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben) 1. A költségvetési szerv neve: Pápa Város Önkormányzatának Egyesített Szociális Intézménye
1 ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben) 1. A költségvetési szerv neve: Pápa Város Önkormányzatának Egyesített Szociális Intézménye 2. A költségvetési szerv székhelye: Pápa, Barát u. 9.
3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-155 FAX: (06-32) 460-918
VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL 3060 PÁSZTÓ, KÖLCSEY F. U. 35. (06-32) *460-155 FAX: (06-32) 460-918 Szám: 1-150/2011. JAVASLAT a Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítására Készült: A Képviselő-testület
ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete. 2012. szeptember 10-i ülésére
ELŐ TERJESZTÉS Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2012. szeptember 10-i ülésére Tárgy: Zirc Városi Önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 10/2011.(III.29.) önkormányzati rendelet