A L A P Í T Ó O K I R A T MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT
|
|
- Benjámin Tóth
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 A L A P Í T Ó O K I R A T MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló, többször módosított évi XXXVIII. törvény aiban foglalt előírás és jogerő alapján, az ugyancsak többször módosított és az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII.19.) Korm. rendelet 10. -ában foglaltakra figyelemmel a Polgármesteri Hivatal mint költségvetési szerv Alapító Okiratát a következő tartalommal hagyja jóvá: 1. A Polgármesteri Hivatal megnevezése: Gyömrő Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal rövid név: Polgármesteri Hivatal Gyömrő székhelye: 2230 Gyömrő, Szabadság tér 1. elérhetőség: alapításának időpontja: illetékességi területe: szeptember 30. (Az évi LXV. tv. hatályba lépésének napja.) Gyömrő Város illetékességi területe és a kistérségi megállapodásban foglalt települések. A jogszabályban meghatározott közfeladatról rendelkező jogszabály: évi LXV. törvény a helyi Önkormányzatokról. A jogszabályban meghatározott foglalkoztatottakra vonatkozó jogszabály: évi XXXIII. törvény a közalkalmazottak jogállásáról évi XXIII. törvény a köztisztviselők jogállásáról évi XXII. törvény a munka törvénykönyvéről 2. Alapító: megnevezése: Gyömrő Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete alapítás dátuma: Alapítói jog gyakorlója: Gyömrő Város Önkormányzat Képviselőtestülete székhelye: 2230 Gyömrő, Szabadság tér 1. telephely: 2230 Gyömrő, Szabadság tér 4. elérhetőség: Irányító szerve: Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő - testülete Irányító szerv székhelye: 2230 Gyömrő, Szabadság tér 1. a.) Gyömrő Városi Önkormányzat Képviselő-testülete
2 2 4. A Polgármesteri Hivatal jogállása: - önálló jogi személyiséggel rendelkező költségvetési szerv 4.1. A költségvetési szerv típusa: - A gazdálkodási jogkör szerint: önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv - Az előirányzatok feletti rendelkezési jog szerint: teljes jogkörrel rendelkező költségvetési szerv Az irányító szerv 120/2009. ( ) számú határozatában döntött arról, hogy a közhatalmi tevékenységet ellátó költségvetési szerv a közszolgáltató költségvetési szervekre vonatkozó gazdálkodási szabályokat alkalmazza. - A hivatal finanszírozása a döntően állami költségvetésből kapott támogatásból és helyi bevételekből, átvett pénzeszközökből álló önkormányzati költségvetésből történik. 4.2.A költségvetési szerv pénzügyi, számviteli tevékenysége: Az költségvetési szerv pénzügyi- gazdasági feladataival összefüggő ügyviteli feladatokat önállóan látja el, gazdálkodást végző szervezeti egysége van. Az önállóan működő, teljes jogkörrel rendelkező közintézmények pénzügyi- gazdasági feladataival összefüggő ügyviteli feladatokat megállapodás alapján látja el. 5. A Polgármesteri Hivatal tevékenységi köre: Alaptevékenység szakágazat száma: Helyi önkormányzatok, valamint többcélú kistérségi társulások igazgatási tevékenysége Alaptevékenységhez kapcsolódó szakágazat: Alaptevékenységhez kapcsolódó szakfeladatok: víztermelés, kezelés ellátás szennyvíz gyűjtése, tisztítása, elhelyezése települési hulladék vegyes, ömlesztett begyűjtése, szállítása, átrakása út, autópálya építése közutak, hidak, alagutak üzemeltetése, fenntartása óvodai intézményi étkeztetés munkahelyi étkeztetés lakóingatlan bérbeadása, üzemeltetése önkormányzati jogalkotás országgyűlési képviselő választáshoz kapcsolódó tevékenységek önkormányzati képviselő választáshoz kapcsolódó tevékenységek országos,- települési és területi kisebbségi önkormányzati képviselő választáshoz kapcsolódó tevékenységek EU parlamenti képviselő választáshoz kapcsolódó tevékenységek országos és helyi népszavazáshoz kapcsolódó tevékenységek területi általános végrehajtó igazgatási tevékenység önkormányzatok és többcélú kistérségi társulások igazgatási tevékenysége települési kisebbségi önkormányzatok igazgatási tevékenysége környezetvédelem és természetvédelem területi igazgatása és szabályozása közvilágítás város- és községgazdálkodási m.n.s. szolgáltatások önkormányzatok valamint többcélú kistérségi társulások elszámolásai közterületek rendjének fenntartása család- és nővédelmi egészségügyi gondozás ifjúság egészségügyi gondozás
3 óvodai nevelés, ellátás sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése, pedagógiai szakszolgáltató tevékenység idősek nappali ellátása rendszeres szociális segély időskorúak járadéka lakásfenntartási támogatás normatív alapon helyi rendszeres lakásfenntartási támogatás ápolási díj alanyi jogon ápolási díj méltányossági alapon rendszeres gyermekvédelmi pénzbeli ellátás kiegészítő gyermekvédelmi pénzbeli ellátás óvodáztatási támogatás helyi eseti lakásfenntartási támogatás átmeneti segély temetési segély rendkívüli gyermekvédelmi támogatás mozgáskorlátozottak közlekedési támogatása egyéb önkormányzati eseti pénzbeli támogatás közgyógy ellátás köztemetés otthonteremtési támogatás gyermektartásdíj megelőlegezés bölcsődei ellátás gyermekek napközbeni ellátásához kapcsolódó egyéb szolgáltatás gyermekjóléti szolgáltatás szociális étkeztetés házi segítség nyújtás jelzőrendszeres házi segítségnyújtás családsegítés támogató szolgálat közcélú foglalkoztatás közhasznú foglalkoztatás közmunka közművelődési intézmények, közösségi színterek működtetése múzeumi közművelődési, közösségkapcsolatos tevékenység (tájház) könyvtári szolgáltatások nemzeti ünnepek (március 15., augusztus 20., október 23.) programja m.n.s.egyéb közösségi,társadalmi tevékenység A költségvetési szerv Vállalkozási tevékenységet nem folytat. 6. A költségvetési szerv vezetőjének (vezető szerve, testülete tagjainak) kinevezési megbízási, választási rendje: Az költségvetési szerv vezetőjét a vonatkozó jogszabályok alapján előírt pályázati eljárással Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testülete nevezi ki. Munkáltatói jog gyakorlója: polgármester. Vezető: Varga Ernő jegyző 6.1. Megbízás kelte: március 6.2. Megbízás időtartama: határozatlan idejű 6.3. Határozat száma: 56/1991. (III.12.)
4 Foglalkoztatottakra vonatkozó jogviszonyok megnevezése: köztisztviselői jogviszony, közalkalmazotti jogviszony, polgári törvénykönyv illetve a munka törvénykönyve szerint létesített jogviszony. 7. A költségvetési szerv képviseletére jogosult: jegyző Adatszolgáltatási kötelezettsége kiterjed a költségvetés tervezéséhez, a beszámolóhoz és a szakfeladati rendhez tartozó mutatószámokhoz szükséges kapacitás-, feladat- és teljesítménymutatók nyilvántartására és határidőre történő megadására Felelőssége: Felelős a tárgyévi költségvetési rendeletben meghatározott előirányzatok betartásáért, a gazdaságosság, a hatékonyság és az eredményesség követelményeinek érvényesítéséért. A tárgyévi költségvetési rendeletben meghatározott előirányzatok felett rendelkezési jogosultsággal bír, felelős a gazdálkodási lehetőségek és kötelezettségvállalások összhangjáért. A használatába adott vagyon rendeltetésszerű használatáért. Az államháztartási belső kontrollrendszer megszervezéséért és hatékony működéséért. A szakmai és pénzügyi rendszerműködtetéséért, a tervezési, a beszámolási, valamint a közérdekű és közérdekből nyilvános adatok szolgáltatására vonatkozó kötelezettség teljesítéséért annak teljességéért, továbbá a számviteli rendért. 8. A Polgármesteri Hivatalhoz rendelt önállóan működő költségvetési szervek megnevezése, székhelye: Arany Óvoda 2230 Gyömrő, Arany J. u. 28. Bóbita Óvoda 2230 Gyömrő, Pázmány u. 52. Mesevár Óvoda 2230 Gyömrő, Kossuth F. u. 24. Gyömrő Város Önkormányzat Bölcsődéje, Családsegítő Szolgálata, Gyermekjóléti Szolgálata, Pedagógiai Szakszolgálata, Mikkamakka Játéktára 2230 Gyömrő, Tompa u. 21. Petőfi Sándor Művelődési Ház 2230 Gyömrő, Szt. István u Gyömrő és Környéke Szociális Szolgáltató Központ 2230 Gyömrő, Szt. István út 26. Részvétel gazdálkodó szervezetben: Gyömrő Városi Település Üzemeltető és Fejlesztő Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság. Gyömrő és Térsége Viziközmű Korlátolt Felelősségű Társaság Központi Orvosi Ügyelet Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Gyömrői Ingatlanfejlesztő Korlátolt Felelősségű Társaság Gyömrő-Maglód Ecser Szennyvíztelep Üzemeltető Korlátolt Felelősségű Társaság Szakfeladatot ellátott tevékenységek: Védőnői szolgálat: 64/1 hrsz-ú Gyömrő Szent István út 1. Városi könyvtár: 2299/1 hrsz-ú Gyömrő Táncsics M. út 43.
5 5 9. A feladat ellátását szolgáló vagyon A költségvetési szerv használatában lévő, korlátozottan forgalomképes önkormányzati vagyon, az alábbiak szerint: - leltár szerinti ingatlanvagyon; - érték szerinti és a mennyiségi nyilvántartások alapján természetben Intézmény címe Helyrajzi szám Alapterület (m 2 ) Becsült érték Polgármesteri Hivatal A e. Ft épület Polgármesteri Hivatal B e. Ft épület Házasságkötő terem e Ft Gyámhivatal e Ft 10. A használatba adott vagyon feletti rendelkezési jog: Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő - testülete 11. Jelen Alapító Okiratot Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testülete mint irányító szerv 370/2010. ( ) határozatával hagyta jóvá. Jelen módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okirat hatályos december 13. nyilvántartásba vétellel egy időben lép hatályba. Gyömrő, december 13. Gyenes Levente polgármester Varga Ernő jegyző Záradék: Jelen Alapító Okirat Gyömrő Város Önkormányzat Képviselő-testületének 259/2003. (11.10.) sz. a 152/2007. (06.25.) a 22/2008. (01.17.) 121/2009. (V.25.) sz. 200/2009. (06.19.) sz. és a 370/2010. (12.13.) sz. határozatai alapján készült. Varga Ernő jegyző
Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testülete Polgármesteri Hivatala alapító okirata
2. sz. melléklet a 114/2009. (VIII. 27.) sz. KT. határozathoz. Kardoskút Község Önkormányzata Képviselő-testülete Polgármesteri Hivatala alapító okirata /egységes szerkezetben / Kardoskút Község Önkormányzata
Sáránd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2013. ( IX.23. ) KT. sz. rendelete
Sáránd Község Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2013. ( IX.23. ) KT. sz. rendelete Sáránd Község Önkormányzat Képviselő-testületének az 5/2010.(XI.16.) KT sz. rendeletével elfogadott Szervezeti és
Tura Város Önkormányzatának 55/2009.(V.27) sz. határozata a Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratáról (módosításokkal egységes szerkezetben)
Tura Város Önkormányzatának 55/2009.(V.27) sz. határozata a Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratáról (módosításokkal egységes szerkezetben) Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Polgármesteri
DUNASZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL. Alapító okirat
- 1 - DUNASZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL Alapító okirat Dunasziget Község Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 38. (1) bekezdése, az
A L A P Í T Ó O K I R A T MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT
A L A P Í T Ó O K I R A T MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT 1. A költségvetési szerv hivatalos neve: Fekete István Általános Iskola és Szakiskola A költségvetési szerv székhelye: 2230 Gyömrő,
Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének 73/2002. (IV. 24.) számú határozata
Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének 73/2002. (IV. 24.) számú határozata A POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL Enying Város Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló
Polgármesteri Hivatal Alapító Okirata
Kerekegyháza Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatal Alapító Okirata (Alapító Okirat száma: 32/2003. (III. 05.) sz. Kth.) (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva az 53/2010. (III. 31.) sz. Kth-ig
3) A költségvetési szerv törzskönyvi nyilvántartási száma: a helyi önkormányzatokról szóló évi LXV. törvény
Turai Polgármesteri Hivatal Alapító Okirata 1 (módosításokkal egységes szerkezetben) 2 Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Polgármesteri Hivatal 7/2008.(I.30.) határozattal elfogadott Alapító
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetben
Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetben Költségvetési szerv Neve: Köröstarcsa Község Önkormányzata Polgármesteri Hivatal Idegen neve: - Rövid neve: - Székhelye: 5622 Köröstarcsa Kossuth tér
LAKITELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE
LAKITELEK KÉPVISELŐTESTÜLETE 6065 Lakitelek, Széchenyi krt. 48. Telefon: 06-(76) - 449-011, 449-003 Fax.: 06-(76) - 449-055 ALAPÍTÓ OKIRAT egységes szerkezetben Lakitelek Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete
ALAPÍTÓ OKIRAT /egységes szerkezetben/
ALAPÍTÓ OKIRAT /egységes szerkezetben/ 1. Költségvetési szerv neve: Dunavecse Város Polgármesteri Hivatal * 2. Költségvetési szerv székhelye: Dunavecse, Fő út. 43. Telephelye: Dunavecse, Báthory u. 6.
A Képviselő-testület 23 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta:
A Képviselő-testület 23 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül az alábbi határozatot hozta: 348/2009. (IX.25.) K.t. sz. h a t á r o z a t : Orosháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete:
K I V O N A T. Dr. Hajdu Lajos sk. Potornainé Szűcs Katalin sk. polgármester jegyző
Berekfürdő Községi Önkormányzat J e g y z ő j e 5309 Berekfürdő, Berek tér 15. K I V O N A T a Berekfürdő Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. november hó 3. napján tartott testületi ülésének
POLGÁRMESTERI HIVATAL VÁMOSPÉRCS
Vámospércs Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV törvény 8. (2) bekezdés a.) pontjában biztosított jogkörében eljárva a Vámospércs
Sürgősségi indítvány Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének december 18-i ülésére
Sürgősségi indítvány Balatonfenyves Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. december 18-i ülésére Tárgy: Polgármesteri hivatal alapító okiratának módosítása Előterjesztő: Dr. Tóthné dr. Sass Mónika
A L A P Í T Ó O K I R A T - t e r v e z e t
A L A P Í T Ó O K I R A T - t e r v e z e t 1. Az intézmény neve: Hajdúnánás Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 2. Székhelye: 4080 Hajdúnánás, Köztársaság tér 1. Telephely : 4080 Hajdúnánás, Kisfaludy
Pölöske Község Önkormányzat Képviselő-testületének
Pölöske Község Önkormányzat Képviselő-testületének 7/2009(IX.15.) számú rendelet a Pölöske Község Önkormányzat a képviselő-testület és szervei szervezeti és működési szabályzatáról szóló 4/2007(III.27.)
Az Önkormányzat Képviselő Testülete és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítása
HANGONY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ TESTÜLETE 12/2009. (X. 15.) rendelete Az Önkormányzat Képviselő Testülete és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítása Hangony Községi Önkormányzat
A L A P Í T Ó O K I R A T
A L A P Í T Ó O K I R A T Domoszló Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény, valamint a
a képviselő-testület május 2-án tartandó ülésére
Szám: 1291/2012. Buzsák Község Önkormányzat J e g y z ő j e 8695. Buzsák, Fő tér 1. Telefon: (85) 530 057 Fax szám: (85) 530 067 E-mail: buzsakjegyzo@t-online.hu E L Ő T E R J E S Z T É S a képviselő-testület
Határozati javaslat. Normatív Határozat
Határozati javaslat../2012. (XII. 12.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri hivatal alapító okiratának módosítása Normatív Határozat 1. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország
1. A költségvetési szerv elnevezése: Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Polgármesteri Hivatala
BUDAPEST FŐVÁROS IV. KERÜLET ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT Polgármesteri Hivatala Alapító Okirata Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselőtestülete a rendelkezésre álló dokumentumok alapján a Polgármesteri
ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ
ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. április 23-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Vecsési
ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetben
3. számú melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetben Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete a 2011. november 3-án elfogadott módosítással egységes
A Biatorbágy Város Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratáról
K i v o n a t Biatorbágy Város Képviselő-testülete 2010. március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Biatorbágy Város Képviselő-testülete 43/ 2010.(03.29. ) Öh. számú A Biatorbágy Város Polgármesteri
Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének január 27-i üléséről.
Abony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2740 Abony, Kossuth tér 1. 3-2/2011/JT. Tárgy: jkv-i kivonat Készült: Abony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. január 27-i üléséről. Napirend:
ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 186/2003. (VIII. 27.) SZÁMÚ HATÁROZATA A SZOLGÁLTATÓ INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL
ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 186/2003. (VIII. 27.) SZÁMÚ HATÁROZATA A SZOLGÁLTATÓ INTÉZMÉNY ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL Enying Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról
E L Ő T E R J E S Z T É S
E L Ő T E R J E S Z T É S Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2011. szeptember 12-i ülésére Tárgy: A Zirc Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala alapító okiratának módosítása Előadó : Dr.
Kivonat Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. november 24-i ülésének jegyzőkönyvéből:
Kivonat Fegyvernek Nagyközség Önkormányzat Képviselőtestülete 2011. november 24-i ülésének jegyzőkönyvéből: 189/2011.(XI.24.) sz. önkormányzati határozat: A Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosításáról.
Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének 2011. május 30. napján tartott testületi ülésének jegyzőkönyvéből.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V I K I V O N A T Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének 2011. május 30. napján tartott testületi ülésének jegyzőkönyvéből. POLGÁRDI VÁROS KÉPVISELŐ TESTÜLETÉNEK 77/2011.(V.30.)ÖNKORMÁNYZATI
J e g y z ő k ö n y v. Készült: Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 2012. január 17-án megtartott rendkívüli üléséről
Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 3741.Izsófalva,Izsó Miklós út 64 sz. Szám: 235/1/2012. J e g y z ő k ö n y v Készült: Izsófalva Nagyközségi Önkormányzat 2012. január 17-án megtartott rendkívüli üléséről
A L A P Í T Ó O K I R A T - t e r v e z e t
A L A P Í T Ó O K I R A T - t e r v e z e t 1. Az intézmény neve: Hajdúnánás Városi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala 2. Székhelye: 4080 Hajdúnánás, Köztársaság tér 1. Telephely : 4080 Hajdúnánás, Kisfaludy
2.. Ez a rendelet a április 18.-án lép hatályba és az azt követő napon hatályát veszti.
ALMÁSFÜZITŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 9/2012.(IV.18.) Önkormányzati rendelete a Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 13/2010. (XI.29.) Önkormányzati rendeletének módosításáról Almásfüzitő
Budakalász Város Polgármestere E L ŐT E R J E S Z T É S
Budakalász Város Polgármestere 122 /2012 (V.31) előterjesztés E L ŐT E R J E S Z T É S A Képviselő-testület 2012. május 31-i ülésére Tárgy: Javaslat a Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának és az Önkormányzat
A rendelet 9. -a a következő szövegrésszel egészül ki: A képviselő-testület tagjainak névsorát az 1. melléklet tartalmazza.
Endrefalva Község Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2010.(XII.30.) rendelete a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló 6/2007.(IV.02.) rendeletének módosításáról Endrefalva Község Önkormányzata
M E G H Í V Ó. Balatonberény Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 2012. február 23-én (csütörtök) 15.00 h kezdettel
BALATONBERÉNY KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------- M E G H Í V Ó Balatonberény Község Önkormányzat Képviselő-testületének
Alapító okirat. Mezőzombor Község Önkormányzat. Mezőzombor, Árpád u.11
Alapító okirat Mezőzombor Község Önkormányzat Képviselő-testülete a rendelkezésre álló dokumentumok alapján a Hegyaljai Családsegítő Szolgálat és Gyermekjóléti Központ részére a költségvetési szervek jogállásáról
DUNAHARASZTI VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA ALAPÍTÓ OKIRATA
Dunaharaszti Város Önkormányzata DUNAHARASZTI VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA ALAPÍTÓ OKIRATA 1 Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 88. (2) bekezdésében nyert felhatalmazás
A L A P Í T Ó O K I R A T módosításokkal egységes szerkezetben
Kivonat 2. számú melléklet A L A P Í T Ó O K I R A T módosításokkal egységes szerkezetben Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete a 2010. június 30-án elfogadott módosítással
Nagyecsed Város Önkormányzatának 78/2009.(V.26.) KT. h a t á r o z a t a. Nagyecsed Város Polgármesteri Hivatala alapító okirata megállapításáról
Nagyecsed Város Önkormányzatának 78/2009.(V.26.) KT. h a t á r o z a t a Nagyecsed Város Polgármesteri Hivatala alapító okirata megállapításáról a KÉPVISELŐ-TESTÜLET I. Nagyecsed Város Polgármesteri Hivatala
POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA
Kengyel Község Önkormányzata Képviselő-testülete 5083. Kengyel, Szabadság u. 10. Tel: 56/583-400. POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA Kengyel Községi Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról
./2013. (II. 14.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása: Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatallá
./2013. (II. 14.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása: Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatallá Normatív Határozat 1./ Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete
1. NAPIREND Ügyiratszám: 1/670-4/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület október 28-i rendkívüli nyilvános ülésére.
1. NAPIREND Ügyiratszám: 1/670-4/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2011. október 28-i rendkívüli nyilvános ülésére. Tárgy: Tapolca Város Önkormányzata Szervezeti és Működési Szabályzatáról
(2) A költségvetési szerv rövid nevét törli, megnevezését a következők szerint módosítja: neve: Hajdúszoboszlói Polgármesteri Hivatal
Hajdúszoboszló Város Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2012. (V. 10.) önkormányzati rendelete az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatáról szóló 12/2011. (IV. 28.) önkormányzati rendeletének
(2) Az önkormányzat alaptevékenységének szakfeladatszám szerinti besorolását a 3. függelék tartalmazza.
Pusztavám Község Önkormányzata Képviselő-testületének 6/2012. (IV.26.) önkormányzati rendelete a Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 7/2011.(IV.28.) önkormányzati rendelete módosításáról
A L A P Í T Ó O K I R A T
A L A P Í T Ó O K I R A T Az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény alapján Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratát
215/2011. (VIII.26.) sz. Kt. határozat:
215/2011. (VIII.26.) sz. Kt. határozat: Rétság Város Önkormányzat Képviselő-testülete, az Államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 90. (1) bekezdésében megfogalmazottak alapján a Polgármesteri
BUDAPEST FŐVÁROS IV. KERÜLET ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT. Polgármesteri Hivatala Alapító Okirata
BUDAPEST FŐVÁROS IV. KERÜLET ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT Polgármesteri Hivatala Alapító Okirata Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának (a továbbiakban: Önkormányzat) Képviselő-testülete (a továbbiakban:
GYÖNGYÖSOROSZI KÖZSÉGI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA
GYÖNGYÖSOROSZI KÖZSÉGI POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATA melyet Gyöngyösoroszi Községi Önkormányzat Képviselőtestülete 26/2008. (VIII. 7) határozattal fogadott el Módosította Gyöngyösoroszi Községi
Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének 73/2002. (IV. 24.) számú határozata A POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL
Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének 73/2002. (IV. 24.) számú határozata A POLGÁRMESTERI HIVATAL ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL Enying Város Önkormányzat Képviselő-testülete az államháztartásról szóló
Ramocsaháza/Nyíribrony/Nyírkércs Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2012. (XII.) H a t á r o z a t a
Ramocsaháza/Nyíribrony/Nyírkércs Község Önkormányzat Képviselő-testületének /2012. (XII.) H a t á r o z a t a A Ramocsaházi Közös Önkormányzati Hivatal alapító okiratáról A Képviselő-testület: 1. A Ramocsaházi
Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 19-i ülésére
E LŐTERJESZTÉS Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. november 19-i ülésére 1.napirend: Előterjesztés címe és tárgya: Csabdi Község Önkormányzat Képviselő-testületének az Önkormányzat
1 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 6. 2 3770 Sajószentpéter, Kálvin tér 31-33.
Okirat száma: A 39/2015.(III.19.) határozat 1. melléklete Módosító okirat A Sajószentpéteri Polgármesteri Hivatal Sajószentpéter Városi Önkormányzat képviselő-testülete által 2014. február 27. napján kiadott,
A polgármesteri hivatal ellátja a Mötv-ben és a vonatkozó egyéb jogszabályokban a számára meghatározott feladatokat.
ALAPÍTÓ OKIRAT 1. függelék (Egységes szerkezet) Dabas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az
NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 34/2013. (II.28.) HATÁROZATA
KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. FEBRUÁR 28-ÁN MEGTARTOTT MUNKATERV SZERINTI KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetben
Kivonat 2. számú melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetben Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete a 2011. április 21-én elfogadott módosítással
Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Polgármesteri Hivatala
Budapest Főváros XIV. Kerület Zugló Önkormányzat Polgármesteri Efivatala i (Budapest XIV. Pétervárad u. 2.), egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata I A helyi önlcormányzatokról szóló 1990. évi LXV.
ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben) 1. A költségvetési szerv neve: Pápa Város Önkormányzatának Egyesített Szociális Intézménye
1 ALAPÍTÓ OKIRAT (módosításokkal egységes szerkezetben) 1. A költségvetési szerv neve: Pápa Város Önkormányzatának Egyesített Szociális Intézménye 2. A költségvetési szerv székhelye: Pápa, Barát u. 9.
Alapító Okirat módosítása
Alapító Okirat módosítása Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának Képviselőtestülete a Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Polgármesteri Hivatalának Alapító Okiratát az alábbiak
J A V A S L A T. SZMSZ módosításra
PÁSZTÓ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA ELNÖKE Száma: 1-96 /2012. A döntés meghozatala minősített szavazattöbbséget igényel! J A V A S L A T SZMSZ módosításra Készült: a képviselő-testület
FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com. a Képviselő-testülethez
FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám:317-14/2010. 24. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez Földes Nagyközségi
Dorog Város Önkormányzat évi költségvetésének I. félévi módosítása
DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.HU Dorog Város Önkormányzat 2011. évi költségvetésének I. félévi módosítása
Jegyzőkönyv. Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének szeptember 2-án megtartott munkaterv szerinti rendes üléséről
Jegyzőkönyv Készült Dömös Község Önkormányzat Képviselőtestületének 2009. szeptember 2-án megtartott munkaterv szerinti rendes üléséről Jelen vannak: Novák Lajos polgármester Dénes Kálmánné alpolgármester
A L A P Í T Ó O K I R A T
A L A P Í T Ó O K I R A T A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 38. (1) bekezdése, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény, valamint a költségvetési szervek jogállásáról
a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló többször módosított 7/2007.(X.1.) önkormányzati rendelet módosításáról
Ecsegfalva Község Önkormányzat Képviselő-testületének../2011.(.../...) önkormányzati rendelete a Szervezeti és Működési Szabályzatról szóló többször módosított 7/2007.(X.1.) önkormányzati rendelet módosításáról
A R. 39. (1) bekezdésében a
Farkaslyuk Község Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2013.(IV.10.) önkormányzati rendelete Farkaslyuk Község Önkormányzatának Képviselő-testülete és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló
Előterjesztés Nagykovácsi Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testületének 2013. február 28-i munkaterv szerinti ülésére
Előterjesztő: Tóthné Pataki Csilla jegyző Előterjesztést készítette: Pappné Molnár Afrodité Előzetesen tárgyalja: Ügyrendi Bizottság Mellékletek:.napirendi pont E - 26. Előterjesztés Nagykovácsi Nagyközség
Enying Város Önkormányzata Képviselő-testületének.../2009. (VIII. 27.) számú határozata:
Enying Város Önkormányzata Képviselő-testületének.../2009. (VIII. 27.) számú határozata: Enying Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy határozott, hogy az Enying Város Szolgáltató Intézménye 186/2003.
Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének május 15-én megtartott soros ülésének jegyzőkönyvéből.
Kivonat: Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. május 15-én megtartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. 68/2012.(V.15.) önkormányzati képviselő-testületi határozat: Jászdózsa Községi
Nagykálló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 217/2009. (V.07.) KT. H A T Á R O Z A T A
Nagykálló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 217/2009. (V.07.) KT. H A T Á R O Z A T A Nagykálló Város Polgármesteri Hivatal alapító okiratának elfogadása tárgyában (a 331/2009. (VII.10.) KT, 405/2009.(VIII.25.)
BUDAPEST FŐVÁROS IV. KERÜLET ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT. Polgármesteri Hivatala Alapító Okirata
BUDAPEST FŐVÁROS IV. KERÜLET ÚJPEST ÖNKORMÁNYZAT Polgármesteri Hivatala Alapító Okirata Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzatának (a továbbiakban: Önkormányzat) Képviselő-testülete (a továbbiakban:
A L A P Í T Ó O K I R A T a módosításokkal egységes szerkezetben
A L A P Í T Ó O K I R A T a módosításokkal egységes szerkezetben Budapest Főváros IV. ker. Újpest Önkormányzata a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény 8. (2)
HATÁROZATI JAVASLAT. Recsk Nagyközség Önkormányzata Képviselı-testületének /2012. (II. 15.) sz. határozata
HATÁROZATI JAVASLAT Recsk Nagyközség Önkormányzata Képviselı-testületének /2012. (II. 15.) sz. határozata Recsk Nagyközség Önkormányzatának Képviselı-testülete megtárgyalta a Javaslat a települési költségvetési
ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetű)
ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetű) A Győri Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény 4. (1) bekezdése,
Füzesgyarmat Város Önkormányzat Polgármestere 5525. Füzesgyarmat, Szabadság tér 1 Tel.: (66)491-401, Fax: (66)491-361 e-mail: fgyphiv@globonet.
Füzesgyarmat Város Önkormányzat Polgármestere 5525. Füzesgyarmat, Szabadság tér 1 Tel.: (66)491-401, Fax: (66)491-361 e-mail: fgyphiv@globonet.hu Előterjesztés Füzesgyarmat Város Önkormányzata Képviselő-testülete
Az alaptevékenységek körére vonatkozó melléklet. Az alaptevékenység
Száma Az alaptevékenységek körére vonatkozó melléklet Alaptevékenység Neve Az alaptevékenység ai (Ha a nem elegendő, más kerül felhasználásra) a tevékenység bevétele 381103 Települési hulladék vegyes (ömlesztett)
EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT (tervezet)
EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT (tervezet) Budapest Főváros XIX. Kerület Kispest Önkormányzatának képviselőtestülete az Államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 49.., valamint a költségvetési
Polgármesteri Hivatal Szervezeti Működési Szabályzata 1.) melléklete 1/a) függeléke. Alapító okirat
Polgármesteri Hivatal Szervezeti Működési Szabályzata 1.) melléklete 1/a) függeléke Alapító okirat amely egységes szerkezetben tartalmazza a Csanytelek Község Önkormányzata Képviselő-testülete által Polgármesteri
Szajla Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala. ALAPÍTÓ OKIRATA (Egységes szerkezetbe foglalva)
1 Szajla Községi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala ALAPÍTÓ OKIRATA (Egységes szerkezetbe foglalva) Szajla Községi Önkormányzat Képviselı-testülete (továbbiakban : Képviselı-testület) a többször módosított
ALAPÍTÓ OKIRAT. Költségvetési szerv Fadd Nagyközség Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala
Iktatószám: 1679-11/2009. ALAPÍTÓ OKIRAT Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 38. (1) bekezdése, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény.
Az önkormányzati képviselők névsorát az 1. számú melléklet tartalmazza.
Rábakecöl Község Önkormányzat Képviselő-testületének 11/2009.(VI.02.) rendelete az Önkormányzat és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 3/2003.(V.05.) rendeletének módosításáról 1. Az önkormányzati
Salgótarján Megyei Jogú Város Egészségügyi-Szociális Központ Alapító Okirata
Salgótarján Megyei Jogú Város Egészségügyi-Szociális Központ Alapító Okirata /A 24/2005. (II.15.) Öh. sz. határozattal elfogadott alapító okiratnak a 6/2007. (I.30.) Öh. sz. határozat 2. számú melléklet
POLGÁRDI VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2012. (III.30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE
POLGÁRDI VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 5/2012. (III.30.) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A Képviselő-testület Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2011. (IV. 29.) Önkormányzati rendelet módosításáról 2
ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetben
Melléklet ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetben Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat Képviselő-testülete a 2012. május 3-án elfogadott módosítással egységes szerkezetbe
Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete december 12-ei ülésének jegyzőkönyvéből:
Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2013. december 12-ei ülésének jegyzőkönyvéből: 181/2013.(XII.12.) sz. önkormányzati határozat: Fegyverneki Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának
ALAPÍTÓ OKIRAT. Preambulum
ALAPÍTÓ OKIRAT Preambulum Törökbálint Város Önkormányzata az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. tv. (a továbbiakban Áht.) 8. (1) bekezdése b) pontja és a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV.
ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT
ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT amellyel Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet 2014. január 1-től hatályos alapító okiratát az államháztartásról
ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest, Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő testülete a rendelkezésre álló dokumentumok alapján a többször módosított
ALAPÍTÓ OKIRAT Budapest, Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzat Képviselő testülete a rendelkezésre álló dokumentumok alapján a többször módosított - 1992. évi XXXVIII. tv. az államháztartásról, a költségvetési
ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2012. május 17-i ülésére
Budapest Főváros IX. Kerület Ferencváros Önkormányzata Iktató szám: 135/2012. ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET 2012. május 17-i ülésére Tárgy: Javaslat az Önkormányzat tevékenységéhez kapcsolódó szakfeladatok
Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének 2009. május 25. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből.
J E G Y Z Ő K Ö N Y V I K I V O N A T Készült Polgárdi Város Képviselő-testületének 2009. május 25. napján tartott ülésének jegyzőkönyvéből. POLGÁRDI VÁROS KÉPVISELŐ-TESTÜLET 40/2009. (V. 25.) ÖNK. SZ.
A L A P Í T Ó O K I R A T a módosításokkal egységes szerkezetben
A L A P Í T Ó O K I R A T a módosításokkal egységes szerkezetben Budapest Főváros IV. ker. Újpest Önkormányzata a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló 2008. évi CV. törvény 8. (2)
A 103/2012.(VI.25.) SZÁMÚ HATÁROZATTAL ELFOGADOTT ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT
1. számú melléklet a 3/2013.(I.22.) sz. határozathoz A 103/2012.(VI.25.) SZÁMÚ HATÁROZATTAL ELFOGADOTT ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT A 103/2012.(VI.25.) számú határozattal elfogadott alapító okirat
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu
Kiszombor Nagyközség Polgármesterétől 6775 Kiszombor, Nagyszentmiklósi u. 8. Tel/Fax: 62/525-090 E-mail: phkiszombor@vnet.hu Üsz.: 22-19/2013. Tárgy: Kiszombori Polgármesteri Hivatal Alapító Okirata Mell.:
12/2009.(XI.27.) sz. Rendelet az önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 1/2007.(II.02.) sz. rendelet módosítása
1 12/2009.(XI.27.) sz. Rendelet az önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 1/2007.(II.02.) sz. rendelet módosítása 1.. A rendelet 1. sz. Melléklete a jelen rendelet kihirdetésekor hatályát
Csanádapáca Község Önkormányzata képviselő testületének 14/2012.(V.30.) önkormányzati rendelete
Csanádapáca Község Önkormányzata képviselő testületének 14/2012.(V.30.) önkormányzati rendelete Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testülete és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló
Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének április 25-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből.
Kivonat: Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. április 25-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből. Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 68/2013. (IV. 25.) határozata
A Képviselő-testület 21 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta:
A Képviselő-testület 21 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta: 202/2009. (V.8.) Kt.sz. h a t á r o z a t : Orosháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete:
ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben)
Melléklet a 283/2010. (VII. 13.) sz. Ökt. határozathoz ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben) A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 37. (5) bekezdésében foglaltak, az államháztartás működési rendjéről
Javaslat. SZMSZ módosítására
Pásztó Városi Önkormányzat Képviselő-testülete Ügyrendi Bizottsága 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. Szám: 1-25/2010. Javaslat SZMSZ módosítására Készült: A Képviselő-testület februári ülésére Előterjesztő:
A Felső Kiskunsági és Dunamelléki Többcélú Kistérségi Társulás. Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény
A Felső Kiskunsági és Dunamelléki Többcélú Kistérségi Társulás Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetbe foglalva) Bődi Szabolcs Társulás elnöke ALAPÍTÓ OKIRAT A Felső-Kiskunsági