Tárgyalja a képviselő-testület március 26-i rendkívüli képviselő-testületi ülésén
|
|
- Flóra Deákné
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 1./Napirend: Pilisszentkereszti Közösségi Ház és Könyvtár alapító okirat módosítása Előterjesztő: polgármester Tárgyalja a képviselő-testület március 26-i rendkívüli képviselő-testületi ülésén Előterjesztés Tisztelt Képviselő-testület! A Pilisszentkereszti Közösségi Ház és Könyvtár Igazgatója pályázatot készített elő, mellyel az augusztusi nagyrendezvényünkön előadni kívánt színdarabhoz tudna támogatást igényelni a pályázat kiírójától A pályázaton történő indulás feltétele, hogy a Közösségi Házban működő amatőr színjátszó kör, illetve annak működésére történő utalás szerepeljen az intézmény alapító okiratában. Az új jogszabályok értelmében a 2013-as évben meglévő szakfeladatokat január 1-vel szükséges volt a megfelelő kormányzati funkcióba átfordítani. A régi szakfeladatok között megtalálható volt a szükséges külön megnevezési forma, az új kormányzati funkciókra történő átfordításokkal ezek megszűntek. A minisztériummal és a Magyar Államkincstárral történt egyeztetések eredményeként kialakult megoldást terjesztem most a Tisztelt Képviselő-testület elé elfogadásra. Határozati javaslat: Pilisszentkereszt Község Önkormányzatának képviselő-testülete a Pilisszentkereszti Közösségi Ház és Könyvtár alapító okiratát a jegyzőkönyvhöz csatolt formában és tartalommal elfogadja, és ezzel egyidejűleg a Pilisszentkereszti Közösségi Ház és Könyvtár október 22-én kelt 127/2009. számú egységes szerkezetű alapító okirata hatályát veszti. Határidő: azonnal Felelős: polgármester Pilisszentkereszt, március 25. Tisztelettel: Lendvai József polgármester
2 ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÁS Pilisszentkereszt község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Önkormányzat által fenntartott Pilisszentkereszti Közösségi ház és Könyvtár Alapító Okiratát az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 8. (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. Korm. rendelet 5. (1)-(2) bekezdése szerinti tartalommal a../2014. sz. önkormányzati-határozatával, március 26-i hatállyal alábbiak szerint módosítja:: 1.) Az Alapító Okirat Preambulum része az alábbiakra módosul: Pilisszentkereszt Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 8. (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. Korm. rendelet 5. (1)-(2) bekezdése szerinti tartalommal a Pilisszentkereszti Közösségi ház és Könyvtár tekintetében az alábbi alapító okiratot adja ki: 2.) Az Alapító Okirat 4., pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: 4. A költségvetési szerv illetékességi, működési köre: Pilisszentkereszt Község közigazgatási területe. 3.) Az Alapító Okirat 5., pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: 5. Típus szerinti besorolása: A tevékenységek jellege alapján: költségvetési szerv Közszolgáltató szerv fajtája: közintézmény Feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója alapján: Közművelődési, szabadidős, továbbá helyi feladatokat ellátó intézmény. 4.) Az Alapító Okirat 6., pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: 6. A költségvetési szerv feladatellátási helye, székhelye: 2098 Pilisszentkereszt, Forrás u. 7/C. A költségvetési szerv jogszabályban meghatározott közfeladata: Közművelődési, könyvtári, kulturális tevékenység Alaptevékenységei: Államháztartási szakágazati besorolás: Közművelődési intézmények tevékenysége Szakmai alaptevékenységek kormányzati funkció szerinti megjelölése: Színházak tevékenysége Könyvtári állomány gyarapítása, nyilvántartása Könyvtári állomány feltárása, megőrzése, védelme Könyvtári szolgáltatások Közművelődés közösségi és társadalmi részvétel fejlesztése Közművelődés hagyományos közösségi kulturális értékek gondozása Közművelődés egész életre kiterjedő tanulás, amatőr művészetek Mindenféle egyéb szabadidős szolgáltatás Nemzetközi kulturális együttműködés
3 5.) Az Alapító Okirat 7., pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: 7. A költségvetési szerv gazdálkodási besorolása: A gazdálkodási feladatait az Pilisszentkereszt Község Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala látja el, az Önkormányzat Képviselő-testülete által jóváhagyott éves intézményi költségvetés előirányzatainak keretei között. A költségvetési szerv gazdálkodásával összefüggő jogosítványok gyakorlásakor az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény alapján, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. Korm. rendelet, valamint a mindenkori fenntartó által kibocsátott, a gazdálkodást érintő szabályozás az irányadó. 6.) Az Alapító Okirat 11., pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: 11. A költségvetési szerv képviseletére jogosult: A költségvetési szerv képviseletét a Polgári Törvénykönyvről szóló évi V. törvény alapján az intézmény vezetője (az igazgató) egy személyben (egyedül) képviseli. A költségvetési szerv vezetője e jogkörét esetenként, vagy az ügyek meghatározott csoportjára nézve, vagy akadályoztatása esetén az intézmény valamely dolgozójára írásban átruházhatja. A kiadmányozás joga kizárólag az igazgatót illeti meg. 7.) Az Alapító Okirat az alábbi 12. ponttal egészül ki: 12. A feladat ellátását szolgáló vagyon, és a vagyon feletti rendelkezési jog: Az önkormányzat tulajdonában lévő ingatlanvagyon-kataszter szerinti vagyon. A költségvetési szerv vagyonát az intézmény vezetője működteti a mindenkori vagyonjogszabályok (önkormányzati rendelet) szerint. Az alapfeladat ellátását segítő tevékenységek szabad kapacitásának hasznosítása érdekében szolgáltatásokat végezhet, helyiségeket adhat bérbe. 6.) Az Alapító Okirat jelen módosításokkal nem érintett pontjai változatlanul érvényben maradnak. Záradék Jelen alapító okirat a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzéssel lép hatályba, ezzel egyidejűleg a Pilisszentkereszti Közösségi Ház és Könyvtár október 22-én kelt 127/2009. számú egységes szerkezetű alapító okirata hatályát veszti. Az alapító okiratot módosító okiratot Pilisszentkereszt Község Önkormányzat képviselő-testülete /2014. számú önkormányzati határozatával hagyta jóvá. Pilisszentkereszt, március 26. Lendvai József polgármester Baranyák Szilvia jegyző
4 ALAPÍTÓ OKIRAT (a módosításokkal egységes szerkezetben) Pilisszentkereszt Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény 8. (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. Korm. rendelet 5. (1)-(2) bekezdése szerinti tartalommal a Pilisszentkereszti Közösségi ház és Könyvtár tekintetében az alábbi alapító okiratot adja ki: 1. A költségvetési szerv megnevezése: Közösségi Ház és Könyvtár 2. A költségvetési szerv székhelye, címe: 2098 Pilisszentkereszt, Forrás utca 7/F. 3. A költségvetési szerv alapítója, fenntartója, irányító szerv neve, székhelye: Pilisszentkereszt Község Önkormányzata 2098 Pilisszentkereszt, Fő út A költségvetési szerv illetékességi, működési köre: Pilisszentkereszt Község közigazgatási területe. 5. Típus szerinti besorolása: A tevékenységek jellege alapján: költségvetési szerv Közszolgáltató szerv fajtája: közintézmény Feladatellátáshoz kapcsolódó funkciója alapján: Közművelődési, szabadidős, továbbá helyi feladatokat ellátó intézmény. 6. A költségvetési szerv feladatellátási helye, székhelye: 2098 Pilisszentkereszt, Forrás u. 7/C. A költségvetési szerv jogszabályban meghatározott közfeladata: Közművelődési, könyvtári, kulturális tevékenység Alaptevékenységei: Államháztartási szakágazati besorolás: Közművelődési intézmények tevékenysége Szakmai alaptevékenységek kormányzati funkció szerinti megjelölése: Színházak tevékenysége Könyvtári állomány gyarapítása, nyilvántartása Könyvtári állomány feltárása, megőrzése, védelme Könyvtári szolgáltatások Közművelődés közösségi és társadalmi részvétel fejlesztése Közművelődés hagyományos közösségi kulturális értékek gondozása Közművelődés egész életre kiterjedő tanulás, amatőr művészetek Mindenféle egyéb szabadidős szolgáltatás Nemzetközi kulturális együttműködés
5 7. A költségvetési szerv gazdálkodási besorolása: A gazdálkodási feladatait az Pilisszentkereszt Község Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala látja el, az Önkormányzat Képviselő-testülete által jóváhagyott éves intézményi költségvetés előirányzatainak keretei között. A költségvetési szerv gazdálkodásával összefüggő jogosítványok gyakorlásakor az államháztartásról szóló évi CXCV. törvény alapján, az államháztartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 368/2011. Korm. rendelet, valamint a mindenkori fenntartó által kibocsátott, a gazdálkodást érintő szabályozás az irányadó. 8. A költségvetési szerv vezetőjének kinevezési rendje: A költségvetési szerv vezetője (Igazgató) a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény alapján magasabb vezető beosztású közalkalmazott, akit nyilvános pályázati eljárás útján Pilisszentkereszt Község Önkormányzatának Képviselő-testülete nevez ki. Az igazgató fölötti úgynevezett egyéb munkáltatói jogokat Pilisszentkereszt község Önkormányzatának Polgármestere gyakorolja. A költségvetési szerv egyszemélyes intézmény. 9. A költségvetési szerv vezetésével járó munkáltatói jogok gyakorlása: Az igazgató irányítja az intézményt. Az intézményvezető hatásköre: A költségvetési szerv vezetője a szervezet ügyeiben a vonatkozó önkormányzati határozatok, rendeletek és irányelvek alapján egyéni felelősséggel dönt így különösen: a vagyon megőrzésével kapcsolatos kérdésekben, a felettes szervek részére készülő előterjesztések, javaslatok megtételében, belső szabályzatok, éves munkatervének elkészítésében és jóváhagyásában, a munkavédelmi és munkaegészségügyi feltételek biztosításában. Felelős az általa vezetett intézmény szakmai munkájáért, 10. Foglalkoztatottjaira vonatkozó foglalkoztatási jogviszony(ok) megjelölése: Foglalkoztatottjainak jogviszonya alapesetben közalkalmazott, melyekre a közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény az irányadó. 11. A költségvetési szerv képviseletére jogosult: A költségvetési szerv képviseletét a Polgári Törvénykönyvről szóló évi V. törvény alapján az intézmény vezetője (az igazgató) egy személyben (egyedül) képviseli. A költségvetési szerv vezetője e jogkörét esetenként, vagy az ügyek meghatározott csoportjára nézve, vagy akadályoztatása esetén az intézmény valamely dolgozójára írásban átruházhatja. A kiadmányozás joga kizárólag az igazgatót illeti meg. 12. A feladat ellátását szolgáló vagyon, és a vagyon feletti rendelkezési jog: Az önkormányzat tulajdonában lévő ingatlanvagyon-kataszter szerinti vagyon. A költségvetési szerv vagyonát az intézmény vezetője működteti a mindenkori vagyonjogszabályok (önkormányzati rendelet) szerint. Az alapfeladat ellátását segítő tevékenységek szabad kapacitásának hasznosítása érdekében szolgáltatásokat végezhet, helyiségeket adhat bérbe. Az intézmény vállalkozási tevékenységet nem folytathat.
6 Záradék Jelen alapító okirat a törzskönyvi nyilvántartásba történő bejegyzéssel lép hatályba, ezzel egyidejűleg a Pilisszentkereszti Közösségi Ház és Könyvtár október 22-én kelt 127/2009. számú egységes szerkezetű alapító okirata hatályát veszti. Az alapító okiratot módosító okiratot Pilisszentkereszt Község Önkormányzat képviselő-testülete /2014. számú önkormányzati határozatával hagyta jóvá. Pilisszentkereszt, március 26. Lendvai József polgármester Baranyák Szilvia jegyző
Előterjesztő: Szitka Péter polgármester. Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens
Előterjesztő: Szitka Péter polgármester Készítette: Dr. Battyányi Anita jogi szakreferens Tárgy: Javaslat a Kazincbarcikai Intézmények Gazdasági Ellátó Szervezete Alapító Okiratának módosítására Tisztelt
Város Polgármestere. Előterjesztés. Biatorbágyi Faluház alapító okiratának módosításáról
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/113, 142 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu Előterjesztés Biatorbágyi Faluház
Jegyzőkönyvi kivonat
Jegyzőkönyvi kivonat Készült: Demecser Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 27. napján a Demecseri Polgármesteri Hivatal A épülete (4516. Demecser, Kétezer-egy tér 1.) Polgármester
Alapító okiratot módosító okirat
Alapító okiratot módosító okirat A Dorog Város Egyesített Sportintézménye Dorog Város Képviselő-testülete által 2013. november 29. napján kiadott 150/2013.(XI.29.) sz. alapító okiratát az államháztartásról
BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 2014. JANUÁR 21-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE
BIHARKERESZTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2014. JANUÁR 21-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE Határozatok 1/2014. (I. 21.) BVKt határozat 2/2014. (I. 21.) BVKt határozat A Városi Művelődési
2./ A Képviselő-testület megbízza dr. Kelemen Henrietta jegyzőt a további feladatok ellátásával. Alapító okiratot módosító okirat
216/2015. (IV. 30.) Tárgy: VDÁMK alapító okiratának módosítása Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban Képviselő-testület) megtárgyalta Lesi Árpád előterjesztését és a következő
ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 27/2014. (II. 26.) számú. h a t á r o z a t a. A Zajti Ferenc Kulturális Központ alapító okiratának módosításáról
ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 21/2014. (II. 27.) KT.
Kerekegyháza Város Önkormányzatának. Katona József Művelődési Ház és Könyvtár ALAPÍTÓ OKIRATA. (Alapító Okirat száma: 85/1995. (V. 17.) sz. Kth.
Kerekegyháza Város Önkormányzatának Katona József Művelődési Ház és Könyvtár ALAPÍTÓ OKIRATA (Alapító Okirat száma: 85/1995. (V. 17.) sz. Kth. (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva 38/2010. (II.24.)
Tisztelt Képviselő-testület!
Előterjesztés A képviselő-testület 2014. április 29-i ülésére Tisztelt Képviselő-testület! Alsózsolca Város Önkormányzata a 2. sz. Napköziotthonos Óvodára vonatkozóan pályázatot kíván benyújtani az Integráció
KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. NOVEMBER 20-ÁN MEGTARTOTT RENDES KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL
KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2014. NOVEMBER 20-ÁN MEGTARTOTT RENDES KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
Zajti Ferenc Helytörténeti Gyűjtemény, Művelődési Központ és Könyvtár Alapító Okiratának módosításáról
ÚJFEHÉRTÓI POLGÁRMESTERI HIVATAL 4244 Újfehértó, Szent István út 10. Tel.:(42) 290 000 Fax: (42) 290 003 E-mail: polghiv@ujfeherto.hu Web: www.ujfeherto.hu K i v o n a t Újfehértó Város Önkormányzata Képviselő-testületének
Lajosmizse Város Önkormányzata KIVONAT. a Képviselı-testület 2015. május 06-i rendkívüli ülésének jegyzıkönyvébıl. Kihagyva a kihagyandókat!
Lajosmizse Város Önkormányzata KIVONAT a Képviselı-testület 05. május 06-i rendkívüli ülésének jegyzıkönyvébıl Kihagyva a kihagyandókat! 48/05. (V. 06.) ÖH. A Lajosmizse Város Mővelıdési Háza és Könyvtára
Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete március 27-ei ülésének jegyzőkönyvéből:
Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. március 27-ei ülésének jegyzőkönyvéből: 74/2014.(III.27.) sz. önkormányzati határozat: A Fegyverneki Orvosi Rendelő Alapító Okiratának módosításáról
ELŐTERJESZTÉS Mágocs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 24-i -i testületi ülésére
Tisztelt Képviselő-testület! ELŐTERJESZTÉS Mágocs Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 24-i -i testületi ülésére Tárgy: Tarnai Nándor Városi Könyvtár és Közművelődési Intézmény alapító
ELŐTERJESZTÉS. a Biatorbágyi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Alapító Okiratának módosításáról
ELŐTERJESZTÉS a Biatorbágyi Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat Alapító Okiratának módosításáról Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testülete /016 (I.8.), 3/016. (I. 8.) és 4/016. (I. 8.) számú
K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. augusztus 1-én 16 órakor megtartott soron kívüli ülésének jegyzőkönyvéből.
K I V O N A T Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2012. augusztus 1-én 16 órakor megtartott soron kívüli ülésének jegyzőkönyvéből. Tárgy: Javaslat a Bartók Béla Művelődési Ház és Könyvtár Alapító
Alapító okirat - - 5. Tagintézményei: 6. Jogelődjének megnevezése, székhelye: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ 1051 Budapest Nádor utca 32.
Alapító okirat ának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8..(5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21..(3)
E l ő t e r j e s z t é s. Lengyeltóti Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 29-én tartandó ülésére
Lengyeltóti Város Önkormányzatának Polgármestere 8693 Lengyeltóti Zrínyi utca 2. Ügyiratszám: 3298/2014 E l ő t e r j e s z t é s Lengyeltóti Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 29-én
ELŐTERJESZTÉS. Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének április 24-i ülésére
III-4. Készítette: dr. Kormányos László jegyző ELŐTERJESZTÉS Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. április 24-i ülésére Tárgy: A Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Művelődési
II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár Alapító Okiratát Módosító Okirata. Az alapító okirat felvezető szövegrésze helyébe az alábbi szövegrész lép:
II-2/4262/203. határozat 2. sz. melléklet II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtár Alapító Okiratát Módosító Okirata Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése az államháztartásról szóló 20. évi CXCV. törvény 8. -a,
Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. február 27-ei ülésének jegyzőkönyvéből:
Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. február 27-ei ülésének jegyzőkönyvéből: 37/2014.(II.27.) sz. önkormányzati határozat: A Fegyverneki Gyermekélelmezési Konyha Alapító Okiratának
ZALAKOMÁRI MŰVELŐDÉSI HÁZ ALAPÍTÓ OKIRATA
ZALAKOMÁRI MŰVELŐDÉSI HÁZ ALAPÍTÓ OKIRATA Zalakomár Község Önkormányzatának Képviselő - testülete a Művelődési Ház alapító okiratát a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 9. (4) bekezdése
ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ
ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 22-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat az
DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.
DOROG VÁROS POLGÁRMESTERE 2510 DOROG BÉCSI ÚT 71. 2511 DOROG PF.:43. TF.: 06 33 431 299 FAX.: 06 33 431 377 E-MAIL : PMESTER@DOROG.HU ELŐTERJESZTÉS Dorog Város Képviselő-testületének 2014. december 12
Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős ALAPÍTÓ OKIRATA
Általános Nevelési Központ Óvodája, Iskolája Kővágószőlős ALAPÍTÓ OKIRATA Az Államháztartásról szóló, módosított 1992. évi XXXVIII. törvény 66. -a, továbbá a közoktatásról szóló, módosított 1993. évi LXXIX.
Alapító okiratot módosító okirat
324/2013. (VI. 19.) Tárgy: Varga Domokos ÁMK alapító okiratának módosítása Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban Képviselő-testület) megtárgyalta Bődi Szabolcs polgármester
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. február 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2014. (II. 27.) KT.
E l ő t e r j e s z t é s
EPLÉNY KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE Szám: EPL/36/2/2016. E l ő t e r j e s z t é s Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testülete 2016. február 24-i ülésére Tárgy: Eplényi Napköziotthonos Óvoda
Tisztelt Képviselő-testület!
4. NAPIREND: Ügyiratszám: 1 /71-1/ 2011 ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület 2011. február 11 i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Wass Albert Könyvtár és Múzeum alapító
J A V A S L A T. Az Ózdi Sportszervező Iroda alapító okiratának módosítására. Ó z d, 2013. március 5. Polgármester. Előterjesztő:
J A V A S L A T Az Ózdi Sportszervező Iroda alapító okiratának módosítására Ó z d, 2013. március 5. Előterjesztő: Előkészítő: Polgármester Ózdi Sportszervező Iroda Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
A melléklet tartalmazza a Szentes Városi Könyvtár, mint új költségvetési szerv alapító okiratát.
Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzőjétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ügyiratszám: U-3352/2016 Témafelelős: Vidovicsné Molnár Zsuzsanna Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete Szentes Tárgy:
Módosító okirat. 1. Az alapító okirat 1. pontja mely a módosított okirat pontjában szerepel helyébe a következő rendelkezés lép:
Okirat száma: 3394-2/2015. Módosító okirat A Városi Könyvtár és Közművelődési Intézmény a Téglás Városi Önkormányzat Képviselőtestülete által 2013. október 8. napján kiadott, 99/2013. (X.08.) számú határozattal
J A V A S L A T. Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 46/2013.(III.5.) határozata módosítására. Ó z d, 2013. március 19.
J A V A S L A T Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének 46/2013.(III.5.) határozata módosítására Ó z d, 2013. március 19. Előterjesztő: Polgármester Előkészítő: Ózdi Sportszervező Iroda Ózd Város
Nagy Szilárd polgármester
KENGYEL KÖZSÉG POLGÁRMESTERÉTŐL Előterjesztés A Képviselő-testület 2015. január 5-i ülésére A Napsugár Művészeti Óvoda alapító okiratának módosításáról Tisztelt Képviselő-testület! Legutóbb 2014. novemberében
ELŐTERJESZTÉS. a Gólyafészek Bölcsőde Alapító Okiratának módosításáról
ELŐTERJESZTÉS a Gólyafészek Bölcsőde Alapító Okiratának módosításáról Tisztelt Képviselő-testület! A Gólyafészek Bölcsőde Alapító Okiratának módosítására van szükség az alábbiak szerint: A magyar Államkincstár
ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ
ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. december 13-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. február 16-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 6/2015. (II.16.) KT. sz.
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület február hónap 18. napján tartandó ülésére
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület 2016. február hónap 18. napján tartandó ülésére Tárgy: A Hajdúhadházi Család- és Gyermekjóléti Központ alapító okiratának
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének december 18-án tartandó rendkívüli ülésére
E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. december 18-án tartandó rendkívüli ülésére Az előterjesztés tárgya: A Városgondnokság alapító okiratának módosítása Iktatószám:
E l ő t e r j e s z t é s. Lengyeltóti Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 29-én tartandó ülésére
Lengyeltóti Város Önkormányzatának Polgármestere 8693 Lengyeltóti Zrínyi utca 2. Ügyiratszám: 200-4/2014 E l ő t e r j e s z t é s Lengyeltóti Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2014. május 29-én
ELŐTERJESZTÉS. Biatorbágy, október 11. Tarjáni István s.k. polgármester
Város Polgármestere 051 Biatorbágy, Baross Gábor utca /a. Telefon: 06 3 310-174/14, 144 Fax: 06 3 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS a Biatorbágyi Családsegítő és
Jegyzőkönyv. Készült: Bükkszentkereszt Község Önkormányzat Képviselő-testületének április 4. napján tartott üléséről
Bükkszentkereszt Község Önkormányzat Képviselő-testülete 3557 Bükkszentkereszt, Kossuth út 24. / 46/390-120 FAX: 46/390-305 korjegyzoseg.bukkszentkereszt@digikabel.hu www.bukkszentkereszt.hu Jegyzőkönyv
KIVONAT. a Képviselő-testület április 22-i ülésének jegyzőkönyvéből. Határozat
Város Önkormányzata KIVONAT a Képviselő-testület 05. április -i ülésének jegyzőkönyvéből Kihagyva a kihagyandókat! 0/05. (IV..) ÖH. A Óvoda és Bölcsőde Alapító Okiratának módosítása Határozat.) Város Önkormányzatának
ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 137/1999. (VI. 30.) SZ. HATÁROZATA A VAS GEREBEN MŰVELŐDÉSI HÁZ ÉS KÖNYVTÁR ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL
ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 137/1999. (VI. 30.) SZ. HATÁROZATA A VAS GEREBEN MŰVELŐDÉSI HÁZ ÉS KÖNYVTÁR ALAPÍTÓ OKIRATÁRÓL Enying Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról
TÁRGY: Javaslat a Városi Bölcsőde alapító okiratának módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S
AZ ELŐTERJESZTÉS SORSZÁMA: 37. MELLÉKLET: 2 db TÁRGY: Javaslat a Városi Bölcsőde alapító okiratának módosítására E L Ő T E R J E S Z T É S SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZGYŰLÉSÉNEK 2016.
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember 4-én tartandó rendkívüli ülésére
HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. szeptember
POLGÁRMESTERE Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28) , Fax: (28)
10 KISTARCSA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERE 2143 Kistarcsa, Szabadság út 48. Telefon: (28)- 507-133, Fax: (28)-470-357 ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2015. szeptember 30-i ülésére Tárgy: Városi Óvoda
E L Ő T E R J E S Z T É S. a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratának módosítására
Püspökladány Város Polgármesterétől 450 Püspökladány, Bocskai u.. sz. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S a Püspökladány Város Gazdasági Ellátó Szervezete alapító okiratának módosítására
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. június 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 48/2015. (VI.29.) KT. sz.
Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.február 13-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből.
Kivonat Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014.február 13-án tartott soros ülésének jegyzőkönyvéből. 30/2014.(II.13.) határozat a Alapító Okiratának módosításáról 1.) Kunszentmárton
Jegyzőkönyvi kivonat. Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata szeptember 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből.
Jegyzőkönyvi kivonat Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata 2009. szeptember 24-ei közgyűlésének nyilvános üléséről készült jegyzőkönyvéből. 1. napirendi pont: Előterjesztés az önkormányzati költségvetési
A L A P Í T Ó OKIRAT (egységes szerkezetbe foglalt)
A L A P Í T Ó OKIRAT (egységes szerkezetbe foglalt) 1./ Intézmény megnevezése: Zalakomári Napközi Otthonos Óvoda 2.1 Intézmény székhelye, címe: 8751 Zalakomár, Tavasz út 17. 2.a/ Tagintézmény megnevezése:
ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK SZEPTEMBER 03-I ÜLÉSÉRE
ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERÉTŐL 3571 Alsózsolca, Kossuth L. út 138. Tel: 46/520-020 ; Fax: 46/520-021 polgarmester@alsozsolca.hu www.alsozsolca.hu ELŐTERJESZTÉS ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK
A polgármesteri hivatal ellátja a Mötv-ben és a vonatkozó egyéb jogszabályokban a számára meghatározott feladatokat.
ALAPÍTÓ OKIRAT 1. függelék (Egységes szerkezet) Dabas Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 8. (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az
~SVÁRDAVÁROSÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2015. (11.26.) ÖKT. határozata
I ~SVÁRDAVÁROSÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 22/2015. (11.26.) ÖKT. határozata a Várday István Városi Könyvtár alapító okiratának módosításáról, és egységes szerkezetbe foglalásáról A Képviselő-testület
K I V O N A T. Tata Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2012. április 4. napján megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
K I V O N A T 2012. április 4. napján megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Tata Város Önkormányzat Képviselő-testülete 127/2012. (IV.5.) Tata Kt. határozata az április 4-i rendkívüli testületi ülésen tárgyalandó
HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295
HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: 384-103, TELEFAX: 384-295 Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2014. február 20-án
./2013. (II. 14.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása: Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatallá
./2013. (II. 14.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Polgármesteri Hivatal Alapító Okiratának módosítása: Kerekegyházi Közös Önkormányzati Hivatallá Normatív Határozat 1./ Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete
./2014. (I. 28.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Bóbita Óvoda Alapító Okiratának módosítása. Normatív Határozat
./2014. (I. 28.) sz. NORMATÍV Kth. Kerekegyházi Bóbita Óvoda Alapító Okiratának módosítása Normatív Határozat 1./ Kerekegyháza Város Önkormányzata, mint alapító a Kerekegyházi Bóbita Óvoda a határozat
K I V O N A T. Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének február 4-én megtartott soron kívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből
K I V O N A T Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2016. február 4-én megtartott soron kívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből Ercsi Város Önkormányzat Képviselő-testülete az Ercsi Hétszínvirág
ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT
ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT amellyel Dombóvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Integrált Önkormányzati Szolgáltató Szervezet 2014. január 1-től hatályos alapító okiratát az államháztartásról
Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének április 25-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből.
Kivonat: Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 2013. április 25-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből. Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének 68/2013. (IV. 25.) határozata
ÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/
ÚJSZÁSZ VÁROS POLGÁRMESTERE 5052 ÚJSZÁSZ, SZABADSÁG TÉR 1. TEL/FAX: 56/552-022 Tárgyalja:- Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság Ügyrendi Bizottság E L Ő T E R J E S Z T É S Újszász Város Képviselő-testületének
T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE január 05-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez
T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 2015. január 05-én megtartott rendkívüli ülés jegyzőkönyvéhez 1/2015.(I.05.) Kt. Hat. A napirendi pontokra tett javaslatról 2/2015.(I.05.)
ELŐTERJESZTÉS. Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, június 25-i ülésére. Az előterjesztést készítette: oktatási referens
ELŐTERJESZTÉS Kerekegyháza Város Képviselő-testületének, 2008. június 25-i ülésére Tárgy:Fejlesztő pedagógus alkalmazása Az előterjesztést készítette: Hum József oktatási referens Előterjesztő: dr. Kelemen
E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület április 25-én tartandó ülésére.
Izsák Város Címzetes Főjegyzőjétől. E l ő t e r j e s z t é s A Képviselő-testület 207. április 25-én tartandó ülésére. Tárgy: Önkormányzati költségvetési szervek alapító okiratának jóváhagyása. Tisztelt
NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 156/2013. (X. 31.) HATÁROZATA
KIVONAT NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2013. OKTÓBER 31-ÉN MEGTARTOTT MUNKATERV SZERINTI KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS JEGYZŐKÖNYVÉBŐL NAGYKOVÁCSI NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK
54/2015. (VI. 19.) KT.
JEGYZŐKÖNYV 10 015-18/2015./F FÜLÖP KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 2015. június 19-én de 8,00 órakor TARTOTT RENDKÍVÜLI NYÍLT ÜLÉSÉRŐL Hozott rendeletek: - Hozott határozatok: 54/2015. (VI.
a Képviselő-testülethez a Földesi Szociális Szolgáltató Központ alapító okiratának módosítására
FÖLDES NAGYKÖZSÉG POLGÁRMESTERE 4177 FÖLDES, Karácsony Sándor tér 5. /Fax: (54) 531 000 ; 531 001 E-mail: foldes.ph@gmail.com Iktatószám:2328 /2015. 8. E LŐTERJESZTÉS a Képviselő-testülethez a Földesi
ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ
ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. március 22-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Gondozási
K i v o n a t a Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből:
K i v o n a t a Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2015. március 26-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből: Téglás Város Önkormányzata Képviselő-testületének 24/2015. (III. 26.) határozata:
Gárdonyi Géza Általános Iskola Alapító okirata
Gárdonyi Géza Általános Iskola Alapító okirata - egységes szerkezetben a módosításokkal - Magyargéc Község Önkormányzatának Képviselő-testülete és Sóshartyán Község Önkormányzatának Képviselő-testülete
E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. február 26-i ülésére
10. napirendi pont E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület 2015. február 26-i ülésére Tárgy: Javaslat a Gólyafészek Óvoda alapító okiratának módosítására Előterjesztő: Lehota Vilmos polgármester
Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2013. szeptember 26-ai ülésének jegyzőkönyvéből:
Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2013. szeptember 26-ai ülésének jegyzőkönyvéből: 117/2013.(IX.26.) sz. önkormányzati határozat: A Művelődési Ház és Könyvtár Alapító Okiratának
Javaslat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Hivatala Alapító Okiratának módosítására
Előterjesztő: Dr. Mengyi Roland a közgyűlés elnöke Készítette: Szervezési, Jogi és Pénzügyi Osztály Javaslat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Hivatala Alapító Okiratának módosítására Az államháztartásról
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből
Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. március 29-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből Bocskaikert Község Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2011. (III. 29.) KT.
8./ E L Ő T E R J E S Z T É S. a október 18-ai képviselő-testületi ülésre
Jánossomorja Város Önkormányzata Polgármesterétől 8./ E L Ő T E R J E S Z T É S a 2016. október 18-ai képviselő-testületi ülésre Tárgy: A Jánossomorjai Közös Önkormányzati Hivatal alapító okiratának módosítása
ME 01 Minőségirányítási Eljárás ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ
ME 01 Minőségirányítási Eljárás 1. melléklet ELŐLAP AZ ELŐTERJESZTÉSEKHEZ ÜLÉS IDŐPONTJA: Vecsés Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2016. február 23-i ülésére ELŐTERJESZTÉS TÁRGYA: Javaslat a Gondozási
az Újhegyi Uszoda és Strandfürdő alapító okirata az alábbiak szerint módosuljon:
Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármesteri Hivatal Oktatási és Közművelődési Főosztály Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Képviselő-testület ülése Budapest,, 20(19 UK
ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben)
Melléklet a 283/2010. (VII. 13.) sz. Ökt. határozathoz ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben) A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 37. (5) bekezdésében foglaltak, az államháztartás működési rendjéről
ELŐTERJESZTÉS. a Benedek Elek Óvoda Biatorbágy Alapító okiratának módosításáról
ELŐTERJESZTÉS a Benedek Elek Óvoda Biatorbágy Alapító okiratának módosításáról A nevelési-oktatási ek működéséről és a köznevelési ek névhasználatáról szóló 0/0. (VIII..) EMMI rendelet -6. -ai alapján
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület február hónap 18. napján tartandó ülésére
Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület 2016. február hónap 18. napján tartandó ülésére Tárgy: A Hajdúhadházi Mikrotérségi módosításának jóváhagyása Szociális Gondozási
ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Alsózsolca, Kossuth L. út 138. Tel.: 46/ ; Fax: 46/
.sz. melléklet ALSÓZSOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA 357 Alsózsolca, Kossuth L. út 38. Tel.: 46/520-020; Fax: 46/520-02 polg.hiv@alsozsolca.hu www.alsozsolca.hu ELŐTERJESZTÉS Alsózsolca Város Önkormányzat képviselő-testületének
Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84.
Szécsény Város Önkormányzata 370 Szécsény, Rákóczi út 84. Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testülete 208. december 4-i ülésén megtárgyalta a Szécsényi Cseperedő Óvoda és Bölcsőde Alapító Okiratának
KIVONAT. a Képviselő-testület 2015. április 22-i ülésének jegyzőkönyvéből. Határozat
Lajosmizse Város KIVONAT a Képviselő-testület 05. április -i ülésének jegyzőkönyvéből Kihagyva a kihagyandókat! 43/05. (IV..) ÖH. A Lajosmizsei Közös Önkormányzati Hivatal Alapító Okiratának módosítása
Előterjesztés a Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény alapító okiratának módosításáról
Püspökladány Város Polgármesterétől 40 Püspökladány, Bocskai u.. Előterjesztés a alapító okiratának módosításáról Az államháztartásról szóló 0. évi CXCV. törvény (továbbiakban: Áht.) 7. () bekezdése alapján
Szivárvány Óvoda Alapító okirata
Szivárvány Óvoda Alapító okirata - egységes szerkezetben a módosításokkal - Magyargéc Község Önkormányzatának Képviselő-testülete és Sóshartyán Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról
E L Ő T E R J E S Z T É S
3650-1/2011. E L Ő T E R J E S Z T É S A Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2011. április 27-i ülésére Tárgy: Kerekegyerdő bölcsőde intézmény alapítása Előterjesztő: dr. Kelemen Márk
K I V O N A T. Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete június 25-én 16 órakor megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből.
K I V O N A T Tura Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2014. június 25-én 16 órakor megtartott nyílt ülésének jegyzőkönyvéből. Tárgy: Kastélykerti Óvoda Alapító Okiratának módosítása. Tura Város
DUNASZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL. Alapító okirat
- 1 - DUNASZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT POLGÁRMESTERI HIVATAL Alapító okirat Dunasziget Község Önkormányzati Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 38. (1) bekezdése, az
A képviselő-testület május 17-i rendkívüli zárt ülésén hozott döntés:
A képviselő-testület 016. május 17-i rendkívüli zárt ülésén hozott döntés: 10/016. Kth. Termőföld adás-vételi szerződés jóváhagyás megadásához a helyi földbizottság által kiadott állásfoglalás ellen benyújtott
Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete február 27-ei ülésének jegyzőkönyvéből:
Kivonat Fegyvernek Város Önkormányzat Képviselőtestülete 2014. február 27-ei ülésének jegyzőkönyvéből: 35/2014.(II.27.) sz. önkormányzati határozat: Fegyverneki mezőgazdasági, Városüzemeltetési és Fejlesztési
Alapító okirat. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva
Okirat száma: 08-8/08. Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva Az államháztartásról szóló 0. évi CXCV. törvény 8/A. -a és a nemzeti köznevelésről szóló 0. évi CXC. törvény. () bekezdése
ELŐTERJESZTÉS A Benedek Elek Óvoda alapító okiratának módosításáról
Város Polgármestere 2051 Biatorbágy, Baross Gábor utca 2/a Telefon: 06 23 310-174/113, 142 mellék Fax: 06 23 310-135 E-mail: polgarmester@biatorbagy.hu www.biatorbagy.hu ELŐTERJESZTÉS A Benedek Elek Óvoda
Dunavarsány Város Önkormányzatának. Polgármester
Dunavarsány Város Önkormányzatának Polgármestere 2336 Dunavarsány, Kossuth Lajos utca 18., titkarsag@dunavarsany.hu 24/521-040, 24/521-041, Fax: 24/521-056 www.dunavarsany.hu ELŐTERJESZTÉS Dunavarsány
A Kazincbarcikai Szociális Szolgáltató Központ Alapító Okiratát Módosító Okirat
1. sz. melléklet a 179/2014. (VII. 24.) önkormányzati határozathoz A Alapító Okiratát Módosító Okirat Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testülete által 2014. május 28-án kiadott 135/2014. (V.28.)
2./ A Képviselő-testület megbízza Lesi Árpád polgármestert és dr. Kelemen Henrietta jegyzőt a további feladatok ellátásával.
67/06. (VI.9.) Tárgy: VDÁMK alapító okiratának módosítása Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban Képviselő-testület) megtárgyalta Lesi Árpád előterjesztését és a következő
5. NAPIREND Ügyiratszám: 1/289-1/2015. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület 2015. április 24-i nyilvános ülésére
5. NAPIREND Ügyiratszám: 1/289-1/2015. ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület 2015. április 24-i nyilvános ülésére Tárgy: Előterjesztő: Előkészítette: Megtárgyalja: Meghívandó: A Tapolcai Kertvárosi Óvoda
ELŐTERJESZTÉS. Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének március 27. napján tartandó ülésére
III-5 Készítette: dr. Kormányos László jegyző ELŐTERJESZTÉS Medgyesegyháza Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 2018. március 27. napján tartandó ülésére Tárgy: A Medgyesegyháza Városi Önkormányzat