1. Bevezetés. Agrár-környezetgazdálkodás Magyarországon

Átírás

1 1

2 Tartalomjegyzék Tartalomjegyzék Bevezetés A téma jelentősége és aktualitása: A kék vércse bemutatása, védelmi helyzete A téma aktualitása Problémafelvetés: Célok: Előzmények és szakirodalmi áttekintés Kék vércse kutatások Korábbi kutatások Párhuzamosan folyó kutatások a vizsgálati területen Kisemlős vizsgálatok és rendelkezésre álló módszerek Egyenesszárnyú vizsgálatok, rendelkezésre álló módszerek Vizsgálati módszerek Vizsgálati terület: Vásárhelyi-puszta Kaszálás Kisemlős populáció felmérése A mintavételi terület kijelölése A csapdázás menete Egyenesszárnyúak felmérése Statisztikai elemzések Orthoptera Kisemlős Vizsgálati eredmények Egyenesszárnyúak denzitásának változása a kaszálás hatására Az Orthoptera denzitás térbeli és időbeli alakulása a kaszált területen Az Orthoptera denzitás térbeli és időbeli változása a kaszálatlan területen A mintaterület Orthoptera együttesének meghatározó fajai és struktúrájának változása a kaszálás hatására Fogott Orthoptera fajok relatív gyakorisága a két mintavételi területen Kisemlős fajok denzitásának változása a kaszálás hatására Következtetések és javaslatok Értékelés A terület kisemlős faunája A kaszálás hatása a kisemlős fajegyüttesre A kaszálás hosszabb távú hatása a kisemlős denzitásra A terület egyenesszárnyú faunája Javaslatok Összefoglalás Köszönetnyilvánítás Irodalomjegyzék Mellékletek

3 1. Bevezetés Hazánk természetvédelmi szempontból is jelentős részén mezőgazdálkodás folyik. A legérzékenyebb, jelentős természeti értékekkel is bíró területeink közé tartoznak a gyepterületek is. A gazdálkodási célok és a természetvédelmi célkitűzések egyidejű megvalósulása csak az alkalmazott természetkimélő gazdálkodási módszerek értékelésén és helyes megválasztásán keresztül képzelhető el a termelés gazdaságosságának egyidejű megvalósulása mellett. Szakdolgozatomban a magyarországi gyepterületek java részének kezelésére alkalmazott kaszálás hatását értékelem egy fokozottan védett faj, a kék vércse (Falco vespertinus) főbb táplálékcsoportjainak szempontjából. (részletesen lásd később) Agrár-környezetgazdálkodás Magyarországon Az ország jelenős részén szükség van a földhasználat átalakítására és új földhasználati irányok keresésére, valamint a térségi prioritások meghatározására (pl.: árvízzel és belvízzel veszélyeztetett területek területhasználatának átalakítása, természetközeli gazdálkodási rendszerek visszaállítása). A termőföldre továbbra is veszélyt jelentenek a talaj minőségét, termőképességét rontó folyamatok (erózió, savanyodás, szikesedés, tömörödés, a negatív tápanyagmérleg), a környezetkímélő, legelőre alapozott állattartás indokolatlanul alacsony aránya, a környezettudatos tápanyag-gazdálkodás hiánya, melyek a fenntarthatóság érvényesítését gátolják. (forrás: Agrárkörnyezet Gazdálkodás Új Magyarország Vidékfejlesztési Program; Az AKG kifizetések hozzájárulnak a vidéki területek fejlődéséhez, és környezeti szolgáltatásokat nyújtanak a társadalom egészének. Ösztönzik a gazdálkodókat a mezőgazdasági földterületeken a környezet, a táj és a természeti erőforrások fenntartható hasznosításával összeegyeztethető mezőgazdasági termelési módszerek alkalmazására és a genetikai erőforrások megőrzésére. Az intézkedések hozzájárulnak a biológiai sokféleség csökkenésének 2010-ig történő visszafordításával kapcsolatban, Göteborgban tett kötelezettségvállalás teljesítéséhez és az úgynevezett Víz Keretirányelv (VKI) célkitűzéseinek megvalósításához. 3

4 Az AKG intézkedések kialakításánál kiemelt figyelmet szenteltek a Magyarországon jellemző agrár-környezetvédelmi problémák csökkentésére, visszaszorítására, illetve olyan, környezetbarát gazdálkodási gyakorlat elterjesztésére, amely megelőzi bizonyos környezeti problémák kialakulását. Ennek megfelelően az alábbi, AKG prioritásoknak megfelelő előírások kerültek megfogalmazásra és a különböző célprogramokba való integrálásra: Talajvédelem, felszíni és felszín alatti vizek védelme, génmegőrzési célok, levegőszennyezés csökkentése, természetvédelem, ahol a mezőgazdasági földhasználat minden ágában (szántóművelés, gyepgazdálkodás, ültetvények) sokszínű, a természetközeli élőhelyek kialakításával és megőrzésével, a természetvédelmi szempontból értékes állat- és növényfajok számára megfelelő táplálkozó-, szaporodási- és pihenőhelyek biztosításával az aktív természetvédelem rendszerének kiterjesztése a cél. A biológiai sokféleség megőrzésének és növelésének fent említett eszközei elsődlegesen a Natura 2000 területek megőrzését és fejlesztését szolgálják. Az AKG támogatási rendszer célprogramokon keresztül valósul meg, és területalapú támogatásokat foglal magába, melyek horizontális és zonális elemekből épülnek fel. A horizontális célprogramok a hazai mezőgazdasági földhasználat teljes területére kiterjednek. Ezen programok célkitűzése, hogy támogatást nyújtsanak a különféle földhasználati ágakban a környezetbarát termelési, gazdálkodási eljárásoknak, rendszereknek, elősegítve ezzel a magyar agrárgazdaság új, hosszú távon is fenntartható fejlődési modelljének kialakulását. A zonális elemek az adott térség környezet- és természetvédelmi szempontú mezőgazdasági földhasználatát segítik, hozzájárulva az egyes térségek adottságaihoz illeszkedő gazdálkodási formák elterjedéséhez, a tájgazdálkodás kialakulásához, a terület környezeti, természeti értékeinek megőrzéséhez és fejlesztéséhez. E térségek hálózatát Érzékeny Természeti Területek (ÉTT) rendszerének nevezzük (Ángyán - Menyhért, 2004). A mezőgazdasági területek különféle természeti adottságait figyelembe véve, valamint ahhoz, hogy jó minőségű környezetgazdálkodási programok kerüljenek megvalósításra, az intézkedés keretében 22 különböző célprogram került meghatározásra (9 szántóföldi növénytermesztéshez, 6 gyepgazdálkodáshoz és gyeptelepítéshez, 3 ültetvények környezetkímélő gazdálkodásához és 4 vizes élőhely fenntartásához kapcsolódó). Az intézkedés a mezőgazdasági földhasznosítási irányok alapján négy alintézkedésre/célprogram csoportra osztható: szántóföldi növénytermesztés, gyepgazdálkodás, ültetvényes gazdálkodás (gyümölcs- és szőlőtermesztés) és vizes élőhelyeken történő gazdálkodás. 4

5 1. Táblázat Az AKG célprogramok rendszere ültetvény vizes élőhely szántó célprogramok gyep célprogramok célprogramok célprogramok szélerózió vízerózió természetvédelmi célú gazdálkodás - kék vércse természetvédelmi célú gyeptelepítés Zonális természetvédelmi célú gazdálkodás - madárélőhely/apróvad környezetvédelmi célú földhasználat váltás természetvédelmi célú természetvédelmi célú gazdálkodás - gazdálkodás - vadlúd/daru élőhelyfejlesztés természetvédelmi célú természetvédelmi célú hagyományos szántóterületek vizes gazdálkodás - túzok gazdálkodás -túzok ültetvényművelés élőhellyé alakítása tanyás gazdálkodás vizes élőhelyeken történő gazdálkodás horizontális ökológiai gazdálkodás integrált gazdálkodás ökológiai gyepgazdálkodás extenzív gyepgazdálkodás ökológiai gyümölcs- és szőlőtermesztés integrált (IFP) gyümölcs- és szőlőtermesztés nádgazdálkodás extenzív halastó gazdálkodás Az AKG intézkedések célja testre szabott megoldások alkalmazása a létező AKG problémák tekintetében különböző célprogramokon keresztül. Úgy ötvözik egy rendszerben a kezeléssel kapcsolatos előírásokat, hogy azok mérsékeljék a mezőgazdasági földek kezelésének negatív hatásait, ugyanakkor növeljék a környezeti értékeket és a biodiverzitást. 5

6 1.1. A téma jelentősége és aktualitása: A kék vércse bemutatása, védelmi helyzete Kistermetű ragadozó madár, testmérete cm, szárnyfesztávolsága cm, tömege gramm. A hímek és a tojók eltérő színezetűek. Költőterülete Európa középső és keleti részétől az ázsiai Bajkál-tóig húzódik. Északon Észtországtól, délen a Fekete-tenger északi partjáig az alacsony tengerszint feletti magasságban elterülő nyitott térségek fészkelője. Magyarországot állandó elterjedési területének nyugati határának tartjuk, bár a közelmúltban Olaszországban is megtelepedett, és alkalmi fészkelőként felbukkant már Franciaországban is. Vonuló madár, telelőterülete mai tudásunk szerint Afrika déli részén van, a Dél-Afrikai Köztársaság északi részétől Namíbián és Botswanán keresztül Angoláig, Zimbabwéig és Zambiáig. A kék vércse tipikus síkvidéki faj, a nagy, nyílt térségeket kedveli, ahol kisebb erdőfoltok, fasorok biztosítanak számára pihenő és fészkelő-helyet. Megtelepszik füves pusztákon, erdőssztyeppeken, de mezőgazdasági művelés alatt álló területeken is. ( (1-2. kép) A kék vércsét az IUCN vörös listás fajként a sérülékeny (Near threatened) kategóriába sorolja. A kék vércse Magyarországon fokozottan védett faj, eszmei értéke Ft., az Európai Madárvédelmi Irányelv első függelékében (Annex 1) szerepel. Világállománya pár, melynek nagy része az orosz sztyeppterületeken költ, ezen kívül Ukrajna, Románia, és Magyarország rendelkezik jelentősebb állománnyal. Hazánkban 2005-ben költő állományát párra becsülik, mely folyamatosan fogyatkozik. A XX. század utolsó évtizedétől a kék vércse állományának jelentős csökkenése tapasztalható a teljes költőterületén is. Nagy veszélyt jelent a fészkelőhelyeinek hiánya, mivel telepesen költő faj és fészket nem épít, ezért más telepesen költő madárfaj fészkét használja költésre, legfőképpen a vetési varjú által létrehozott telepeket. A vetési varjú állomány csökkenése, illetve a fészkelésre alkalmas pusztai erdőfoltok eltűnése - melynek fő oka az illegális fakitermelés - negatívan csapódik le a kék vércse állományában. Az intenzív földhasználat, mezőgazdaság, a hagyományos tájgazdálkodás megszűnése is a kék vércse élőhelyvesztésének lehetséges okai közé tartoznak. 6

7 Az előbb taglalt okokon kívül, további állományveszteséget idéznek elő a szigeteletlen középfeszültségű oszlopsorok miatt bekövetkező áramütések, a közúti forgalom okozta elütések, és a fajt vonulás közben ért mortalitás is, mely létrejöhet természetes (fiatal, legyengült madarak elhullása) illetve antropogén (illegális hobbi vadászat) hatásra. A fészkelőtelepek életét veszélyeztető predáció, melyet leggyakrabban nyest, illetve héja okoz, szélsőséges esetben akár egy teljes kék vércse telep megszűnését is előidézheti (Solt Sz., Fehérvári P. személyes közlés) A téma aktualitása 2006-ban indult a faj megmentését szolgáló Európai Uniós LIFE Nature program. A LIFE Nature alap, az Európai Unió környezetvédelmi politikáját támogató pénzügyi eszköz, melyet 1992-ben hoztak létre. A LIFE-Nature keretében megvalósuló programok a Madárvédelmi és az Élőhelyvédelmi Irányelvek által előírt és kötelezően kialakítandó Natura 2000 hálózat területeinek hatékonyabb védelmét hivatottak elősegíteni, megalapozni. A programot a Pannon régióban Magyarország és Románia együttműködésével azért indították, hogy biztosítsa a kék vércse fészkelő állományának növekedését, és megalapozza a további védelmét a hosszú távú fajfennmaradás érdekében ( Ezen célból a program keretén belül többek között pontos adatokat gyűjtenek a faj élőhelyhasználatára és táplálkozásbiológiájára vonatkozóan is. A mintaterületként kiválasztott költőhelyen és az őszi gyülekezőhelyeken elvégzett vizsgálatok eredményeinek felhasználásával átfogó kék vércse központú élőhelykezelési javaslat készül. A javaslat szerepel a 2009-től támogatandó, jelenleg is szakmai egyeztetés alatt álló Agrár Környezetgazdálkodási Program zonális célprogramjai között. Eredményei továbbá felhasználhatóak lesznek például a védett természeti területek kezelési terveinek kidolgozásakor, vagy egyéb, a kék vércse védelmére kijelölt területek gazdálkodásának tervezésekor. Ezekhez a tevékenységhez., az adatgyűjtéshez, és élőhelykezelési javaslat elkészítéséhez, kapcsolódnak szervesen és nyújtanak segítséget vizsgálataim. 7

8 1.2.Problémafelvetés: A ragadozómadarak és a préda között szoros kapcsolat van. Egy ragadozómadár táplálékállatainak kínálata a költőterületén meghatározhatja a költő ragadozómadár párok számát, költési sikerességét (Hamerstrom, 1979; Koks, 2007). A kék vércsék táplálékából kimutatott jelentősebb fajcsoportokat az egyenesszárnyúak, kétéltűek és a kisemlősök teszik ki (Haraszthy, 1998, Purger, 1998). A főbb csoportok aránya a táplálékban évenként változhat. Csapadékosabb évben legnagyobb arányban az ásóbéka, pocokgradációs években a kisemlősök (közülük is meghatározóan mezei pocok) vannak jelen. Az egyenesszárnyúak minden évben nagy részét alkotják a kék vércse táplálékának. (Haraszty et al., 1994). A táplálék minősége függ attól, hogy az adott viszonyok között milyen táplálékhoz juthat legkönnyebben a madár (Horváth, 1964). A területen folytatott gazdálkodási formák intenzitása befolyásolhatja az ott élő táplálékállatok denzitását. Az intenzívebb földhasználati módok negatívan hatnak a terület biodiverzitására, ezáltal a táplálékláncban alacsonyabb szinten elhelyezkedő, de nagyon fontos taxonok tűnhetnek el. Ezért fontos, hogy természetvédelmi szempontból értékes fajok élőhelyén előírásokkal szabályozzuk a mezőgazdálkodást, az adott fajok szükségleteinek figyelembe vételével Célok: Hogyan tudunk mezőgazdasági előírásokat vizsgálni, ha nem tudunk nagy területen beleszólni a gazdálkodásba? Kísérletes kezelés kivitelezésével és értékelésével, mely jelen példában a kivitelezhető és reményeink szerint egyben az elfogadható kompromisszumot jelenti. A szakdolgozatban a területkezelések közül a gyepek kaszálásos hasznosítását emeltük ki. Megvizsgáltuk, hogy a kék vércse főbb táplálékállat csoportjai közül az egyenesszárnyúak és kisemlősök mutatnak-e térbeli, illetve időbeli denzitás-változást a területkezelés hatására. Vizsgálataim arra irányultak, hogy tisztázzam, milyen hatással van a kék vércsék által vadászatra használt gyepterületeken végzett kaszálás a vércsék két főbb táplálékállat csoportjának kínálatára. Befolyásolja-e a kisemlősök, illetve az egyenesszárnyúak denzitását a kaszálás, ezáltal változik-e a táplálék-kínálat a területen? A vizsgálat során kapott adatok mennyire illeszkednek a területen végzett korábbi vizsgálatokhoz? 8

9 2. Előzmények és szakirodalmi áttekintés 2.1. Kék vércse kutatások Korábbi kutatások A kék vércsékkel kapcsolatban nagyon kevés publikáció áll rendelkezésre. Korábbi szakirodalmak főleg megfigyelésekről, műfészek telepítések sikerességéről (Solt et al., 2005), állománynagyságról, általános védelmi tevékenységekről szólnak. A kék vércse táplálékállatainak vizsgálatáról mindössze öt cikket találtam. Elsőként Horváth vizsgálatai terjedtek ki a táplálékállatok faji összetételére. Megfigyeléseit a Hortobágyon, az Ohati-erdőben lévő természetes kék vércse telepen öt fészeknél végezte. Táplálékvizsgálatát négyféle módon végezte: megfigyeléssel, fészkekből kivett táplálékmaradványokból, illetve egy kalitkába fiókákat tettek és bekamerázták. (Ebben az időszakban készült a Kék vércsék erdejében című film.) Az elhullott és lelőtt madaraknál gyomortartalom vizsgálatot is végzett. Az öreg madarak gyomrában kizárólag Orthopterákat talált. A fészkekből kiszedett táplálékmaradványokból a következő fajokat mutatta ki: barna ásóbéka (Pelobates fuscus), zöld lombszöcske (Tettigonia viridissima), olaszsáska (Calliptamus italicus), kisebb Othoptera fajok, Oedipoda cearulescens, Metrioptera affinis, és mezei pocok (Microtus arvalis). Kevés ízben talált énekesmadár maradványokat is. (Horváth, 1964) 1964-ben Németországban Ulm mellett költő kékvércséknél is vizsgáltak táplálék összetételt. Ott a pihenő-, illetve vadászterületről származó köpetekből mutattak ki táplálékállatokat: kisemlősöket, rovarok közül bogarakat (Coleoptera), ugrósáskákat (Saltatoria), hártyásszárnyúakat (Hymenoptera), csigákat (Gastropoda). (Bezzel Hölzinger, 1969) ből és 1988-ból Harasztynak és munkatársainak vannak táplálékállat-maradvány elemzésből, illetve megfigyelésekből származó adatai. A táplálékállat-maradványok 57 fészekből származtak. Legnagyobb mértékben Orthopterákat tartalmaztak. Az ő megfigyeléseikből is az derült ki, hogy a madarak legfőképpen Orthopterákat és ásóbékákat zsákmányolnak. Vizsgálataikat a Hortobágyi Nemzeti Park területén lévő Borzas-erdőben végezték.(haraszty et al., 1994). 9

10 Fülöp és Szlivka nyolcvanöt elhullott fiókánál végzett gyomortartalom vizsgálatot. A fiókákat három korcsoportba osztották, és az alapján elemezték a gyomortartalmat. Korcsoportonként eltérő volt a fajok mennyisége. Az Orthoptera fajok közül a Tettigonia viridissima, és a Calliptamus itallicus, kisemlősök közül a Microtus arvalis mindenhol kimutatható volt. A háromból két korcsoportban megjelent az Orthopterák közül még a Chorthippus paralellus, gerincesek közül Lacerta agilis, Pelobates fuscus, Mus musculus és Apodemus fajok. (Fülöp Szlivka, 1988). Purger 1991-ben az akkori Jugoszlávia, Voivodina tartományában (Vajdaság) fekvő Melenci mellett, 6% gerinces állatot és 94% rovart talált a táplálékállatok között. A rovarokat 16%-ban egyenesszárnyúak (Orthoptera), 36%-ban bogarak (Coleoptera) és 4%-ban szitakötők (Odonata) alkották. (Purger, 1998) Átfogó kutatások a fajjal kapcsolatban hazánkban a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Kék vércse védelmi munkacsoportja tevékenységének kezdete óta, illetve a bevezetőben már említett Kék vércse védelme a Pannon-régióban című LIFE Nature program indulásától (2006) folynak. A kék vércse élőhely-preferenciájával kapcsolatban közöltek előtanulmányt a 2006-os évben végzett rádiótelemetriás megfigyelések adatai alapján Fehérvári és munkatársai. Két madár élőhelyhasználatának elemezéséből következtettek arra, hogy a gyepek gerinces és gerinctelen fajok vadászata szempontjából is preferált területeknek számítanak. (Fehérvári et al., 2006) Párhuzamosan folyó kutatások a vizsgálati területen A Vársárhelyi-és Csanádi pusztán ahol a jelen dolgozat számára választott mintaterület is elhelyezkedik, további, a kék vércse védelmét szolgáló kutatások is folynak. A féléves gyakorlatomat a Kék vércse védelmi munkacsoportnál töltöttem, így a szakdolgozatomhoz szükséges adatok gyűjtése mellet a mintaterületen a többi monitoring tevékenységben is aktívan részt vettem. A mintaterületen három kék vércse műfészek telep található. Az összes telepen folyamatosan nyomon követik a költéseket. A mintaterület adottságaira, annak változásaira és a kék vércse élőhely-preferenciájára vonatkozóan is folynak vizsgálatok a költési időszakban. Az élőhelyi jellemzőket nagy felbontású műholdfelvételek alapján térinformatikai elemzéssel értékelik. A mintaterület bejárásával, GPS segítségével felveszik a különböző területek jellemzőit, 10

11 hasznosítási módját és ezekkel az adatokkal pontosítják a műholdfelvétel alapján történő elemzést. A mintaterületen rádiótelemetriás megfigyeléses kék vércse élőhelyhasználati és táplálkozásbiológiai vizsgálatok is zajlanak. A 2007-es évben 14 madarat szereltek fel rádióadóval. Egy-egy madarat különböző rádiótelemetriás ciklusokban figyeltünk meg. A ciklusok a reggeli és a délutáni-esti órákban zajlottak. A tizennégy madárról madaranként három-négy reggeli és három-négy esti ciklusban történt az adatfelvétel. A rádiótelemetriás vizsgálattal a telepen költő kék vércsék mozgáskörzetének, táplálkozó területeinek lehatárolása is történik. A mintaterület három költőtelepének fészkeiből gyűjtött táplálékállat-maradvány elemzéseket, egy másik szakdolgozó végzi. Az említett szakdolgozat vizsgálati eredményei összekapcsolhatók lesznek az általam végzett vizsgálatok eredményeivel. A költő állományok közötti átmozgásokat, a vonulás alatti veszteségeket és a madarak évek közötti túlélését is vizsgálják, a mintaterületen költő kék vércsék egyedi színes gyűrű kombinációval történő jelölésével Kisemlős vizsgálatok és rendelkezésre álló módszerek A kisemlős állományok monitorozására több módszer is alkalmazható. Indirekt becslési módszerek a lyukszámlálás és a bagolyköpet elemzés. Előbbit a Növényvédelmi állomásokon alkalmazzák, míg utóbbi elsősorban a fauna vizsgálatok módszereként terjedt el. Direkt becslési módszer az élve fogó csapdázás, melyet elsősorban kutatási projektek részeként alkalmaznak. Különböző csapdatípusok állnak rendelkezésre, mint a Természettudományi Alapítvány és MTM által kifejlesztett üvegajtós fa dobozcsapda, vagy a külföldi tapasztalatok alapján épitett drótvázas csapda, illetve az elöl-hátul üvegajtós csapda, és nem utolsó sorban az ELTE fejlesztésként jegyzett összecsukható favázas csapda. (Csorba Pecsenye, 1997) Egy-egy mintaterületen a csapdázások során a csapdák elrendezése is különböző lehet. A Mattyi-tó mellett a kisemlős fauna vizsgálatára, a csapdákat egy körön belül sugaras szerkezetben állították fel (Horváth, 1998). Másik csapdaelrendezés egy területen az úgynevezett csapdahálós módszer, amikor a csapdákat egy négyzetrács mentén egymástól ugyanolyan távolságra helyezik ki (Csorba Pecsenye, 1997, Horváth et al., 2004). 11

12 A kaszálás kisemlősökre gyakorolt hatását Edge és társ. vizsgálták Észak- Amerikában Microtus canicaudatus fajon. Három gyepterületre telepítettek be külön-külön alacsony, közepes, és magas denzitású populációkat. Azt nézték, hogy a kaszálás hatására a különböző denzitású populációk, hogyan reagálnak. Azt tapasztalták, hogy a kaszálás után mind a három populáció méretében csökkenés következett be. A magas denzitású populáció gyorsabb ütemű csökkenéssel reagált, a másik két populáció csökkenése nem volt ilyen jelentős. (Edge et al., 1995) Közép-Németországban rádiótelemetriás vizsgálatot folytattak mezei pocoknál. Vizsgálatuk arra irányult, hogy szántás, kaszálás, aratás és talajtakarás hatására, változik-e a pockok territórium-mérete. Kimutatták, hogy kaszálás hatására a mezei pockok territórium mérete átlagosan 74%-al csökkent (Jacob Hempel, 2003). Finnországban a csalitjáró pockok (Microtus agrarius) ragadozó jelenlétében történő zárt és nyílt növényzet közötti mozgását vizsgálták kísérletesen. Egy zárt területre, ahol a pockok tartózkodtak először, menyétet engedtek be. A menyét zárt növényzetben szeret vadászni. Azt tapasztalták, hogy a pockok kihúzódtak a nyíltabb területre. Amint egy vörös vércsét is beengedtek a kísérleti területre, ami a nyílt növényzetet használja vadászatra, annak ellenére, hogy a menyét a zárt növényzetben tartózkodott, a pockok nagy részben húzódtak vissza oda. (Korpimakki et al., 1996) 2.3. Egyenesszárnyú vizsgálatok, rendelkezésre álló módszerek Az egyenesszárnyúak mintavételével kapcsolatban különböző publikált módszereket találunk. Megfigyeléses vizsgálatok: A vizuális detektálás egy faj jelenlétének megállapítására és relatív denzitásának becslésére szolgál egy mintavételi területen. Csak az egyszerűen, gyorsan viszonylag nagy távolságról felismerhető fajoknál végezhető. Időigényessége nem nagy, perc alatt megálapítható, hogy a keresett faj megtalálható-e a területen, és közben durva denzitásbecslés is végezhető. A hallás útján történő detektálás is egy faj jelenlétének megállapítására és denzitásának becslésére szolgáló módszer. Azoknál az állatoknál alkalmazzák, melyek jól felismerhető hangot adnak ki. Az állat hangja alapján jelenléte jól megállapítható, és denzitása is jól becsülhető. Az egyenesszárnyúak mintavételére három fogással történő vizsgálati módszert említenek. A jelölés-visszafogást, az egyeléses fűhálózást és a talajcsapdázást. 12

13 A jelölés-visszafogás célja a populációnagyság és a populációszerkezet becslése. Időigényessége nagy, körül-belül tíz-tizennégy nap. Az állatok befogása bármilyen módszerrel történhet, amely nem öli meg az állatot (kézzel gyűjtés, stb). Az egyeléses fűhálózás fajok jelenlétének megállapítása mellet relatív abundanciabecslésre is alkalmas. A nap bármely szakaszában végezhető. Eszköze a fűháló. Minden mintavételi területen meghatározott csapásszámot végeznek, így később valamilyen denzitás becsülhető lesz. A csapásszám tetszőleges, tíztől százig bármennyi lehet. A talajcsapdázás alkalmazhatósága megegyezik az egyeléses fűhálózáséval. Időigényessége sok csapda esetében nagy. A mintavételhez 5-8 literes, peremükkel talajszintig leásott vödröket használnak. A mintaterületen a vödrök egy sorban helyezkednek el. Ha a területen várható védett faj előfordulása a csapdákat nem töltik meg ölőfolyadékkal. Az egyeléses fűhálózás és a talajcsapdázás összeköthető jelölés-visszafogással (Forró, 1997). Orthoptera együtteseket korábban vizsgáltak már a Körös-Maros Nemzeti Park területén. Az egyik vizsgálat a terület főbb élőhelytípusain előforduló Orthoptera együttesek és domináns/szubdomináns, illetve jellegzetes fajok eloszlásának és denzitásának kimutatására irányult. Eredményeikből többek között kiderül, hogy az együttesekben jelentékenyebb dominanciaszázalékot a Chorthippus oschei, Euchorthippus declivus és Omocestus petraeus fajok értek el (Nagy Szövényi, 1998). Az egyenesszárnyú együttesek és élőhelyük kapcsolatára is irányultak vizsgálatok. A Kőszegi-hegységben egyenesszárnyú közösségeket vizsgáltak különböző füves élőhelyeken. A vizsgálatok eredményei alapján, többek között arra következtettek, hogy az egyenesszárnyú fajok elterjedését befolyásolja a terület humiditása és a vegetáció magassága is.(szövényi, 2002) Arra vonatkozóan, hogy milyen rövid távú hatása van a kaszálásnak az egyenesszárnyúak denzitására, nem találtam szakirodalmat, konkrétan erre irányuló vizsgálatokat nem publikáltak. 13

14 3. Vizsgálati módszerek 3.1. Vizsgálati terület: a Vásárhelyi-puszta 1. Térkép A kisérleti terület A teljes területről eddig nem készült részletes vegetációtérkép ben készített Virók Viktor a terület egy részére vegetációtérképet a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság részére a központi területekről (Kardoskúti Fehértó és környéke). A terület sajátossága a szántók és vetett gyepek nagy aránya. Az 1700-as évek végétől tartó folyamatos gyepfeltörések hatására a XX. század közepére csak kis foltokban maradtak ősgyepnek tekinthető részek. Még 1980-ban is törtek fel ősgyep jellegű foltot. Ugyanakkor az 1960-as évek végétől egyrészt a védetté nyilvánítás hatására, másrészt intenzív gyepgazdálkodás végett elkezdik a felhagyott szántókat bevetni. Azokat a gyepeket, amelyek eddig megmenekültek, tárcsázással és felülvetéssel próbálják produktívabbá tenni. Egyszóval a területen található gyepek döntő többsége másodtagos vagy felújított. Ősgyepnek csak a 14

15 Fehértó környéki mocsaras és vakszikes részeket tekinthetjük (Lófogó-ér, Aranyad, Cinkus és Padkás kert), illetve a terület északi - elsősorban észak-keleti - részén megmaradt legelőket (Bogárzó). Ahogy a terület észak-nyugati részén kívül még természetes ürmöspusztákat találunk, úgy a déli határon túl a nagyüzemi szántóföldek az egyeduralkodók. A szántóföldeken szinte kizárólag kalászosokat, kukoricát és lucernát termesztenek. A nedves években elmocsarasodó foltokat a száraz években újra beszántják. A terület nagy részét a felújított vagy másodlagos gyepek jellemzik, a másik nagy kategória a szántóké. A Sóstóicsatornától nyugatra eső részen kerítéssel körbevett legelők és kaszálók találhatóak. Ezen a részen házimarhát legeltetnek. A gyepek között nagy kiterjedésű nedves laposok és szikes mocsarak a jellemzőek. A mintaként kijelölt kvadrát határa felé haladva egyre természetesebb állapotú ürmöspusztákat lehet találni. A Sóstói-csatornától keletre csak egyetlen gyepfolt van körbekerítve, itt szürkemarhát, illetve juhokat legeltetnek. Erre a részre is igaz, hogy észak felé haladva egyre természetesebb állapotú gyepeket találunk. Ebbe az irányba a legeltetés erőssége is csökken, illetve egyre inkább kaszálással hasznosítják a területet. A karám és akolok közelében a taposás miatt degradáltabb, gyomosabb a gyep. A tótól délre eső területeket kaszálják, csak ritkán legeltetik. A legbelvizesebb területek a tó környékén tatáthatóak, illetve ezen a részen a medence kiterjedésének változása számos mocsarat hagyott hátra, így növényzetére elsősorban a nagy kiterjedésű szikes mocsarak és a vakszikes területek a jellemzők. A gyepek nagy része itt is másodlagos (Sterbecz, 1977). A kisemlős csapdahálós mintaterület másodlagos gyepen fekszik. A területen található jellemző fajok: Poa pratensis, Alopecurus pratensis, Festuca pseudovina, Agropyron repens, Salvia austriaca, Bromus arvensis Kaszálás A kísérleti terület a Körös-Maros Nemzeti Park területén, a Vásárhelyi- és Csanádipuszták KMT területén található Székkutas és Kardoskút települések között. A mintavétel helyszínéül választott gyep a Vásárhelyi-puszta szívében található, a nemzeti park tulajdona, annak állattartó telepétől nyugatra helyezkedik el (1. térkép) Az 1,5 ha területű gyepet kísérleti jelleggel kaszáltunk le. A korábbi kezelési szándék szerint nem kaszáltak volna a területen, ezért a kaszálás időpontját mi határozhattuk meg. A 15

16 kaszálást án végeztük rotációs vágástechnológiával, melynek eszköze dobkasza volt. A technológia lényege, hogy a kaszálást forgó kések végzik, melyek nagy sebességgel egy tengely körül forogva ütik le a füvet. Ezek a kések egy-egy úgynevezett kaszadobon helyezkednek el, melyből a kaszagépen kettő található. A kasza a vágás során az egymás felé forgó dobok közé dobja be a levágott füvet, mely aztán nekicsapódva a védőponyvának leesik a földre. Ez alkotja a rendet. A kasza munkaszélessége 1.85m és 0.5m széles rendet hagy maga után (3. kép). A lekaszált gyepfolt a kék vércsék által használt táplálkozó területen helyezkedett el Kisemlős populáció felmérése A mintavételi terület kijelölése A kisemlőscsapdázás mintaterületét úgy jelöltük ki, hogy egyeztettünk a területen gazdálkodóval, jelen esetben a Körös-Maros Nemzeti Parkkal, hogy melyek azok a gyepek, melyeken nem terveznek legeltetést, nehogy a mintavétel alatt a legelőre kihajtott állatok eltiporják a csapdákat. A mintavételi terület közelében három kilométeren belül két kék vércse telep is található. A kisemlősök befogására a Magyarországon használt csapdatípusok közül a hagyományos fadobozos, üvegajtós, elevenfogó csapdákat használtunk (4. kép), szám szerint százhuszonegyet. Minden csapda külön számozást kapott egytől százhuszonegyig. A területre tizenegy csapdasort helyeztünk ki. A sorok egymástól tíz lépésre (hozzávetőlegesen 10 méterre) helyezkedtek el. Egy sorban tizenegy csapdát raktunk ki, a csapdák egymástól szintén tíz lépésre (hozzávetőlegesen 10 méterre) lettek felállítva, Így az egy hektár területet lefedtük, úgy, hogy a csapdák egy tízszer-tízes csapdahálót alkottak (1. ábra). A mintavételt úgy terveztük, hogy három alkalommal, kéthetente három napon keresztül csapdázunk, kaszálás előtt két héttel, kaszálás után közvetlenül és kaszálás után két héttel. Annak érdekében, hogy mind a három alkalommal a területen belül ugyanarra a helyekre kerüljenek ki a csapdák az egyes számú csapda helyére levertünk egy karót, melyet az utolsó mintavételi időpontig ott hagytunk. Egy karó jelentette egy csapdasor kiindulási helyét, minden csapdasor elejére egy karót vertünk a következő képpen: Az első karónál megállt egy ember, egy másik ember elment egyenes vonalban körül-belül százhúsz méter távolságra, a tervezett csapdaháló ezen oldali másik sarkához. Ez a két ember irányította a harmadik embert, aki az első karótól indulva tíz hozzávetőlegesen ugyanakkora lépésenként leütötte a maradék tíz karót. Ezzel a 16

17 módszerrel egy tizenegy karóból álló egyenest kaptunk, mely a csapdaháló sorainak egyik oldalát kijelölte. A következő lépésben került sor a csapdák kihelyezésére. A csapdák számozásuk szerint sorba lettek kihelyezve. Még a csapdaállítást megelőzően a csapdákat külön szatyrokba tettük, egy szatyorba pontosan huszonkettőt, szám szerint sorrendben, úgy, hogy a kisebb szám volt a szatyor tetején, a nagyobb pedig az alján. Ez alapján az első szatyorba kerültek egytől huszonkettőig, a második szatyorba huszonháromtól negyvennégyig, a harmadik szatyorba negyvenöttől hatvanhatig, a negyedik szatyorba hatvanhéttől nyolcvannyolcig, az ötödik szatyorba nyolcvankilenctől száztízig, a hatodik szatyorba száztizenegytől százhuszonegyig. A kihelyezést úgy végeztük, hogy az első karóhoz állt egy ember azzal a szatyorral, amely egytől huszonkettőig tartalmazta a csapdákat, a harmadik karóhoz is ált egy ember, akinél a huszonháromtól negyvennégyig számozott csapdák voltak, és az ötödik karóhoz is állt egy ember, akinél pedig a negyvenöttől hatvanhatig számozott csapdák voltak. Mindenkinél volt még további két karó. Minden ember letette a mellette lévő karóhoz a nála lévő legkisebb számozású csapdát. Majd ahhoz az emberhez igazodva egy vonalban, aki a karók távolságát is kimérte, tízlépésenként letettünk további tíz csapdát, ügyelve arra, hogy egymás utáni számozású csapdák kerüljenek kihelyezésre. Ahogy a tizenegyedik csapdát is letettük, a csapda mellé rögtön leütöttük az egyik nálunk lévő karót, ez jelezte a sor végét. Ez azért volt fontos, hogy a magas fűben a három napos csapdázási periódus alatt az ellenőrzéseknél könnyebben megtaláljuk a csapdákat. Ezután mindenki a már meglévő karósor irányának megfelelően tíz lépést lemért és a másik nála lévő karót is leverte. Ezzel jelöltük ki a már meglévő csapdasor melletti sor végét, ahová a csapdák most kerülnek kihelyezésre. A most levert karó mellé letettük a nálunk lévő, számsorban következő csapdát, majd ugyanúgy, egyvonalban, figyelve arra az emberre, aki a távolságot méri visszafelé, az első ember a második karónak, a második ember a negyedik karónak, a harmadik ember pedig a hatodik karónak tartva, kiraktuk a maradék szatyrokban lévő csapdákat, így pont akkor fogytak el, amikor a szemben lévő karóhoz értünk. A maradék sorokat ugyan ezzel a módszerrel helyeztük ki, de most már nem csak egymáshoz, hanem a már letett csapdákhoz is igazodva tudtuk minél pontosabban kirakni a szabályos mátrixot. 17

18 1. ábra Kisemlős elevenfogó csapdák elhelyezkedése 2. Térkép Kisemlős csapdaháló elhelyezkedése, Forrás: Google Earth 18

19 A csapdázás menete Az első háromnapos mintavétel től ig tartott. A csapdákat mindig a háromnapos csapdázási periódus első ellenőrzési napját megelőző estén raktuk ki, jelen esetben án, és kirakáskor rögtön élesítettük is azokat. Az élesítés abból állt, hogy a csapdákba vegyes rágcsálóeleséget és egy-két répaszeletet helyeztünk, majd az ajtót úgy támasztottuk ki, hogy az elsütő szerkezet pöcke éppenhogy alátámassza azt. A répaszeletre azért volt szükség, hogy a fogott állat folyadékhoz is juthasson. Június 7-én három alkalommal ellenőriztünk: reggel 5:30-kor, délelőtt 11:00-kor, és este 20:10-kor. Minden ellenőrzés után rögtön újra élesítettük a csapdákat. Június 08-án szintén három alkalommal, reggel 6:15-kor délelőtt 11:15-kor és este 20:10-kor volt ellenőrzés. A csapdák ellenőrzésenként szintén élesítésre kerültek. A reggeli és déli élesítéseknél a csapdákat még egy-két marék fűvel külön-külön betakartuk, hogy erős napsütésben is árnyékban legyenek és ne pusztuljanak el a hőségben a bennük lévő állatok. Június 09-én csak reggel 5:50-kor ellenőriztünk, és a csapdákat, illetve karókat - kivéve az első csapdát jelölő karót - az ellenőrzés közben össze is szedtük. Mielőtt bele tettük volna a szatyorba, a csapdák mindegyiket jól átkeféltük üvegmosó kefével, eltávolítva ezzel a táplálékmaradékot és a kisemlős ürüléket. Két héttel később, június 20-án pontosan a csapdahálóval lefedett területet lekaszáltattuk. Még aznap este, a már említett módon kiraktuk és élesítettük a csapdákat, ügyelve arra, hogy a lehető legkisebb eltérés legyen a csapdák elhelyezkedésében az előző csapdázásokhoz képest. A második csapdázási periódus első ellenőrzése június 21-én reggel 6:30-kor történt. Még aznap, pontosan délben és este 20:00-kor is ellenőriztünk, illetve az ellenőrzések után rögtön élesítettünk. Június 22-én reggel 6:20-kor került sor a következő ellenőrzésre, de mivel szemerkélt az eső és a kisemlősök mozgási aktivitását befolyásolják a külső környezeti tényezők (Csorba Pecsenye, 1997), ezért úgy döntöttünk, hogy aznap a déli és az esti ellenőrzéseket kihagyjuk. Az ellenőrzés után nem élesítettünk, valamint a le nem csapódott csapdákat is fogásképtelenné tettük, ami azt jelentette, hogy az ajtajukat kivettük a helyükről és a csapda tetejére helyeztük. Szerencsére délután elállt az eső és aznap este 20:00-kor élesítettük a csapdákat, így nem maradt el a mintavétel harmadik napi fogása, aminek az ellenőrzését június 23-án reggel 5:50-kor végeztük, majd ellenőrzés után a csapdákat kitakarítottuk és a karókkal együtt összeszedtük - természetesen az egyes számú csapdát jelölő karót most is a helyén hagyva. 19

20 Két héttel később július 6-tól július 8-ig csináltuk az utolsó mintavételt. Július 5-én este helyeztük ki és élesítettük a csapdákat., majd 6-án reggel 6:30-kor ellenőriztünk. Ellenőrzés után nem élesítettük a csapdákat, hanem fogásképtelenné tettük őket. Ebben a csapdázási periódusban csak a reggeli fogásokat néztük, mivel a kaszáláskori mintavételnél az első nap déli és esti ellenőrzéseket már ki kellett hagynunk. Este 20:00-kor élesítettünk, majd 7-én reggel 8:43-kor ellenőriztünk. Az előző napnak megfelelően most is kivettük az ajtókat, fogásképtelenné téve ezzel a csapdát, és csak este 20:00-kor élesítettük őket. Július 8-án reggel 9:48-kor került sor az utolsó ellenőrzésre, amely után összeszedtük és kitakarítottuk a csapdákat, illetve eltávolítottuk az összes karót is, melyekkel a sorokat jelöltük. A csapdázások folyamán az ellenőrzések úgy zajlottak, hogy két ember nézte a csapdákat, egy ember, pedig írta az adatokat, amit a másik kettő diktált. Azoknál az embereknél, akik a csapdákat ellenőrizték volt egy közepes 10cm*10cm-es vászonzacskó. Amelyik csapdában fogtunk valamit azt fölemeltük a vászonzacskót a csapda még lezárt ajtajához emeltük, úgy hogy a csapda a vászonzacskóban legyen, de csak annyira, hogy az üvegajtót ki tudjuk venni anélkül, hogy a fogott állat megszökjön. Amint az ajtót kivettük és a fogott állatot enyhén beleráztuk a zacskóba, rögtön az egyik kézzel összefogtuk a zacskó száját, ezzel megakadályozva fogott állat szökését. A másik kézzel a zacskó szája felé zavartuk az állatot, és amint elindult az összeszorított zacskónyílást csak annyira lazítottuk meg, hogy az állat feje kiférjen. Amint az kidugta a fejét nem engedtük tovább és szabad kezünkkel, amivel idáig az állatot zavartuk elkaptuk annak grabancát. Ezután a zacskót elengedhettük, majd az állat farkát is megfogva harapásmentesen felvehettük róla az adatokat. A következő adatok kerültek felvételre: az állat faja, kora, ivara és hogy hányas számú csapdában fogtuk. Az adatok után az állatot szabadon engedtük ott, ahol csapdába esett. Természetesen minden ellenőrzésnél külön lapon vezettük az adatokat, melyen fel volt tüntetve percre pontosan az ellenőrzés időpontja. A csapdázások alatt a kaszálás után keletkező rendet a területen hagytuk Egyenesszárnyúak felmérése Az egyenesszárnyúak mintavétele fűhálóval történt, két különböző gyepfolton. A fűháló átmérője negyven centiméter, a nyél hossza pedig nyolcvan centiméter. A fűháló méretei lehetővé tették, hogy jobbra-balra csapkodva körül-belül két méter szélességben 20

21 történhessen az állatok begyűjtése. Mind a két gyepfolt a kék vércsék által vadászatra használt területekhez tartozott. Az egyik gyepfolt (I. számú mintaterület) megegyezik azzal a területtel, ahol a kisemlősök elevenfogó csapdázását végeztük. A másik gyepfolt (II. számú mintaterület) attól dél-keletre nagyságrendileg 2 km távolságra terül el (1. térkép). Egy mintavételi területen belül három különböző alminta terület lett kijelölve. Tehát összesen hat területünk volt. Az alminta területeket neveztük el transzekteknek. Az adatokat innen gyűjtöttük, közvetlenül a kaszálás után, június 20-án. Ismétlések június 21-én, 22-én és 24-én történtek. A mintavételi területek és a transzektek között, mindig ugyanarról a transzektről indulva, ugyanabban a napszakban, adott sorrendben gyűjtöttük az adatokat. A mintavétel alatt modelleztük a területen a kaszálás után egyébként lezajló gyepgazdálkodási műveleteket, tehát június 23-án megtörtént a rendsodrás és a rendek összeszedése. A napsütést és a hőmérsékletet figyelembe véve az adatgyűjtés alatt, normál körülmények között is ezen a napon történtek volna ezek a munkálatok. A mintaterületen belül az első transzekt a lekaszált terület határán, a sarokponttól 20 méterre terült el, a második transzekt ettől 30 m-re, a harmadik pedig újabb 30 m-re. Egy transzekten belül hat sor lett kijelölve két-két vékony jelölőkaróval. Egy sor jelölő karói egymástól 15 m- re lettek leszúrva és a sorok között 5 m volt a távolság. A sorok párhuzamosan helyezkedtek el a kaszált terület határával, úgy hogy a kaszált területen is három, és a nem kaszált területen is három sor volt található. A kaszált és a nem kaszált terület határánál lévő két sor a határtól, azzal párhuzamosan, egyik irányba is 2,5 m-re, illetve a másik irányba is 2,5 m- re került kijelölésre. Ettől a két sortól mind a két irányba távolodva, 5 m-re és mégegyszer 5 m-re is kijelöltünk egy-egy párhuzamos sort. Így kaptunk a transzekten belül hat darab, ötméterenként elhelyezkedő tizenöt méter hosszú sort. A sorokat a, b, c, d, e, f jelöléssel láttuk el. Az a, b, és c sorok a kaszálatlan, míg a d, e és f sorok a kaszált területen feküdtek (2. ábra). A transzektekben a következőképpen történt az egyenesszárnyúak mintavétele: Az a sor transzekt széle felöli oldaláról az első jelölő cölöptől indulva, megkerülve a sor másik jelölő cölöpjét az a sor másik oldalán visszatérve a kiindulási cölöphöz 100 hálócsapással gyűjtöttük be a rovarokat. A fűhálózás menetét az ábrán látható piros nyíl jelöli. Ezután a fűhálóból a helyszínen történt az egyenesszárnyúak határozása, faj, ivar, lárva állapotban genus szintjén pontosan. Felírtuk minden fajnak az egyedszámát is. Azért volt fontos, hogy élve történjen a határozás, mert így nem vettük ki az állatokat a mintavételi területről, és ezzel nem csökkentettük mesterségesen a denzitást. A meghatározott rovarokat három részletben, a sor elején, közepén, illetve végén engedtük 21

22 vissza. Ezt a módszert alkalmaztuk sorrendben a b, c, d, e majd végül az f sorokban is. Minden transzektben ilyen sorrendben haladtunk a sorok között, mindig ugyanabból az irányból indulva. Mortalitással még így, élve határozás mellett is kell számolnunk, mivel a fűhálóval történő csapkodás következtében a befogott állatok egy része sérülhet, elpusztulhat, a sérült állatok túlélése pedig kevéssé valószínű, mivel a területen lévő predátorok (pókok, ragadozó orthopterák) könnyebben kapják el őket. A mintavételben és a határozásban szakember segített. 2. ábra Egyenesszárnyú mintavételi terület 3.5. Statisztikai elemzések Orthoptera Az Orthoptera adatok statisztikai analízisét kétutas ANOVA analízissel végeztük. Az első faktor a mintavételi napokat, a második a mintavételi sorok elhelyezkedését jelenti. Az alapadatokat analízis előtt ln+1 formába transzformáltuk, hogy az alapadatok eloszlásának normalitását biztosítsuk. A hatás szignifikanciájának vizsgálata után az egyes csoportok 22

23 átlagainak különbségeit LSD Post-hoc teszttel vizsgáltuk. A számításokat a STATISTICA 5.0 statisztikai programcsomag segítségével végeztük. A grafikonokat a Microsoft Exel program segítségével készítettük. Az egyenesszárnyú együttesek struktúrájának összehasonlítását centrált főkomponens analízissel (centraled PCA) végeztük. Az analízishez a SYNTAX 2000 (Podani 2001) programját használtuk Kisemlős A kisemlős eleven fogó csapdázás adatainak statisztikai elemzésére kétmintás binomiális próbát alkalmaztunk, melyeken előzetesen Bonferroni korrekciót végeztünk. A próbához az R ingyenes statisztikai szofvert használtuk. 23

24 4. Vizsgálati eredmények 4.1. Egyenesszárnyúak denzitásának változása a kaszálás hatására Annak érdekében, hogy megvizsgáljuk a kaszálás egyenesszárnyú együttesekre gyakorolt hatását összehasonlítottuk, hogy a transzektek kaszált és nem kaszált felében hogyan változott a fajösszetétel és a denzitás Az Orthoptera denzitás térbeli és időbeli alakulása a kaszált területen 3. ábra Az Orthoptera denzitás térbeli alakulása a kaszált területen Az Orthoptera denzitás térbeli alakulása a kaszált területen db/100 hálócsapás A A A d e f transzekt sorok Lábjegyzet: Az oszlopok felett látható nagybetűk a szignifikancia szintet jelölik. Amennyiben két oszlop között a felettük lévő betűk megegyeznek, abban az esetben szignifikáns különbség nem tapasztalható, abban az esetben ha az oszlopok felett nincs megegyező betű, az statisztikai különbséget jelez. A kisbetűk a mintavételi sorokat jelölik. A harmadik ábrán a d, e, f oszlopok a két mintaterületen a transzektek kaszált felében elhelyezkedő sorok egyenesszárnyú denzitásának átlagát mutatják a négy mintavételi napon. Az y tengelyen van feltüntetve az egyedszám 100 hálócsapásonként, az x tengelyen, pedig a kaszált területen párhuzamosan futó mintavételi sorok. 24

25 A d, e és f sorokban átlagosan fogott orthoptera egyedszám nem különbözik egymástól. A sorok összehasonlitására használt kétutas ANNOVA nem mutatott ki szignifikáns eltérést (F=0, p=0,926). 4. ábra Az Orthoptera denzitás időbeli alakulása a kaszált területen Az Orthoptera denzitás időbeli alakulása a kaszált területen db/100 hálócsapás A BC CD D Mintravételi napok Lábjegyzet: Az oszlopok felett látható nagybetűk a szignifikancia szintet jelölik. Amennyiben két oszlop között a felettük lévő betűk megegyeznek, abban az esetben szignifikáns különbség nem tapasztalható, abban az esetben ha az oszlopok felett nincs megegyező betű, az statisztikai különbséget jelez. A negyedik ábrán az oszlopok a kaszált területen fekvő transzektek összes sorában mért egyenesszárnyú denzitások átlagát mutatják a különböző mintavételi napokon. Az y tengelyen van feltüntetve az egyedszám 100 hálócsapásonként, az x tengelyen, pedig a mintavételi napok. Az oszlopok felett látható nagybetűk a szignifikancia szintet jelölik. Amennyiben két oszlop között a felettük lévő betűk megegyeznek, abban az esetben szignifikáns különbség nem tapasztalható, abban az esetben, ha az oszlopok felett nincs megegyező betű, az statisztikai különbséget jelez. A mintavételi napok közötti különbségek már a grafikonról is leolvashatók, az értékeket LSD Post-hoc próba alá vetve a következő statisztikai különbségeket kapjuk. Az első nap mért denzitás átlag különbözik a második, harmadik, és negyedik napi denzitás átlagától (sorrendben: F=9,5, p=0,004, F=9,5, p=0,000, F=9,5, p=0,000). A második napi átlag 25

26 különbözik az első és a negyedik napi átlagtól (sorrendben: F=9,5, p=0,004, F=9,5, p=0,036). A harmadik nap átlaga eltér az első naptól (F=9,5, p=0,000), és a negyedik napi átlag a második és az első napitól (sorrendben: F=9,5, p=0,036, F=9,5, p=0,000,). 5. ábra Az Orthoptera denzitás időbeli és térbeli alakulása a kaszált területen Az Orthoptera denzitás időbeli és térbeli alakulása a kaszált területen db/100 hálócsapás d e f d e f d e f d e f Mintavételi napok Az ötödik ábrán egyszerre láthatók a mintavételi napokon a sorokban mért egyenesszárnyú denzitások. Az y tengelyen van feltüntetve az egyedszám 100 hálócsapásonként, az x tengelyen, pedig a mintavételi napok dátuma. Az oszlopok alatt van feltüntetve, hogy melyik oszlop, melyik transzektsort jelöli. Az oszlopok mindkét mintaterület transzektjeinek kaszált felében fekvő mintavételi sorokban az egyenesszárnyúak átlagosan fogott egyedszámát jelölik. A módszertanban a transzektsorok elhelyezkedésével kapcsolatban már leírtak és ábrázolás alapján az f oszlopok a kaszált és kaszálatlan terület határától a kaszált felé távolabb eső sorok átlagos egyedszámát jelentik. Az e oszlopok a kaszált területen fekvő három párhuzamos sorból a középső sort ábrázolják. A d oszlopok, pedig a kaszált terület szélén fekvő sorokat ábrázolják. Az ábráról leolvasható, hogy a mintavételi napokon a sorok között az átlagosan fogott egyedszámban jelentős eltérés nincs. 26

27 Összegzés: A kaszált területen a sorokban mért átlagos orthoptera denzitás egymástól nem különbözik, viszont a mintavételi időpontok előrehaladtával a napok során az egyenesszárnyú denzitás csökken, mely utóbbi statisztikailag is igazolható Az Orthoptera denzitás térbeli és időbeli változása a kaszálatlan területen 6. ábra Az Orthoptera denzitás térbeli alakulása a kaszálatlan területen db/100hálócsapás Az Orthoptera denzitás térbeli alakulása a kaszálatlan területen A AB B a b c transzekt sorok Lábjegyzet: Az oszlopok felett látható nagybetűk a szignifikancia szintet jelölik. Amennyiben két oszlop között a felettük lévő betűk megegyeznek abban az esetben szignifikáns különbség nem tapasztalható, abban az esetben ha az oszlopok felett nincs megegyező betű, az statisztikai különbséget jelez. A kisbetűk a mintavételi sorokat jelölik. A hatodik ábrán a transzektek kaszálatlan felén lévő sorok ( a, b és c ), a négy napos mintavétel során 100 hálócsapással gyűjtött egyenesszárnyúak átlagos egyedszáma látható. Az y tengelyen van feltüntetve az egyedszám 100 hálócsapásonként, az x tengelyen, pedig a kaszálatlan területen párhuzamosan futó mintavételi sorok. Az oszlopok felett látható nagybetűk a szignifikancia szintet jelölik. Amennyiben két oszlop között a felettük lévő betűk megegyeznek abban az esetben szignifikáns különbség nem tapasztalható, abban az esetben ha az oszlopok felett nincs megegyező betű, az statisztikai különbséget jelez. Az ábrán is látható, hogy az a és c sorokban az egyenesszárnyú denzitás átlaga szignifikánsan különbözik (LSD Post-hoc próba, F=4,0, p=0,006). A b sorban az egyenesszárnyú denzitás 27