A tantestület tagjai a tanévben. Igazgatóhelyettes, test. nev. 4. évf.,8. a ofő., földrajz Almásiné Szabó Beáta 2.

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "A tantestület tagjai a 2010-2011. tanévben. Igazgatóhelyettes, test. nev. 4. évf.,8. a ofő., földrajz Almásiné Szabó Beáta 2."

Átírás

1 BEKÖSZÖNT Ő 2010/2011

2 BEKÖSZÖNTŐ A Szentlélek segítségét kérve szeptemer 1-jén a Veni Sancte szentmisével kezdetét vette az új tanév. A Gondviselése vetett izalmunk és reményünk mellett, kérjük a szülők elkötelezett támogatását iskolánk iránt. Hadd legyen ez az iskola egy sziget, ástya, ahol az egyre inká fogyasztóközpontúvá váló társadalom romoló hatását kiküszöölve, az egymásért élés keresztény elveit megerősítve neveljük a ránk ízott gyermekeket. Ezt az iskolát erre a fő célra alapította az Egyházközség 16 évvel ezelőtt. Az intézmény nagyon jól felszerelt és kiváló tanulmányi eredményeket produkált az elmúlt éveken. A tudatos, keresztény életvitel megtanítására és megélésére törekszünk, ami az iskola és a család közös ügye. Milyen jó tanácsot lehet adni a tanuláshoz? Amit a napi kezdő imádságan mondunk: adj nekünk jó lelket, kedvet, szorgalmat és kitartást, ahhoz a munkához, amelyre meghívtál. Téged, személy szerint egy nagy feladatra, amit csak Te tudsz elvégezni. Egyedi és megismételhetetlen vagy a világon, soha nem volt és nem lesz pontosan olyan emer a földön, mint Te. A Mennyei Atyának mindenkivel, személyesen terve van. Ezért kapod a lehetőségeidet, képességeidet, hogy minél töet használj fel előlük. Ha valamit kihagysz, elhanyagolsz, vagy nem teszel meg, az örökre kimarad a világ történetéől. Ehhez kell a szorgalom és a kitartás, ami a Szentlélek ajándéka. Kedves Szülők! Amikor gyermekünk elindul az iskoláa, mindnyájan azt szeretnénk, hogy a legjo nevelésen, a legszínvonalasa oktatásan részesüljön. Ehhez azonan nagyon sok erőfeszítésre, kitartó munkára, kudarctűrő-képességre, újrakezdésre van szükség a gyermek részéről is. Ne gondoljuk, hogy ezek nélkül egyenes jellemű, erős akaratú, szilárd hitű, jól képzett nagygyerekeink lesznek! Vagyis ne mentsék fel az erőfeszítés, kitartó munka alól! Az az ismeretszerzés, ami nem terheli meg az agyat, nem fejleszt, vagyis a gyerek manipulálhatóvá válik. A felnövekedés nehéz és fájdalmas, de csak ennek van eredménye. Een a tanéven új, katolikus kerettantervre épülő helyi tanterv szerint fogunk dolgozni. A katolikus kerettanterv iztosítékot ad arra, hogy nézeteinkkel ellentétes hatások ne kerüljenek az oktatatás-nevelés során az iskoláa. Örömmel és nagy várakozással nézünk elée a változó oktatáspolitikának. Természetesen hirtelen jelentős változások még nem várhatók, de az egyházi oktatás semmiképpen nem szorul háttére. A nevelő-oktató munka segítésére működik iskolánkan a Sonnevend Gyula alapítvány. Célja: a segítségre szorulók anyagi támogatása kirándulások, táorozások alkalmával, a néptánc oktatás finanszírozása, tanulmányi versenyeken való részvétel anyagi támogatása. Kérjük, hogy anyagi lehetőségükhöz képest, támogassák az Alapítványt. Reméljük, hogy a nehéz oktatáspolitikai helyzet ellenére, összefogással, a Gondviselése vetett hitünk által ez a tanév is nyugodt, sikeres, örömteli lesz. Ne felejtsük el, küldetésünk van, a Mennyei Atya munkára hívott! Teljesítsük a kötelezettségünket jókedvvel, örömmel! Szaóné Farkas Éva Igazgató

3 A tantestület tagjai a tanéven Szaóné Farkas Éva Igazgató, 5. évf. természetismeret Igazgatóhelyettes, test. nev. 4. évf.,8. a ofő., földrajz Almásiné Szaó Beáta 2. napközi Bakos Anna Angol, tanulószoa Bánki Gáor 7. ofő. Ének-zene, DÖK segítő tanár, tanulószoa, énekkar Berkiné Táncsics Judit 4.a oszt.tanító, rajz szakkör Bús Anikó 2. oszt. Tanító, Dr Diószeginé Szooszlai 2. a oszt. Tanító Gyöngyi Deszpot Andrea 6. a ofő. Magyar, történelem, tanulószoa Faók Péterné 1. oszt. Napközi, hittan 6. évf. Fazekasné Vízkelety Klára 1. a ofő. Kiss Hittan, foci szakkör (alsó tag.) Kiss Gyöngyi 8. ofő, Német, történelem Kiss Zsuzsa 4. oszt., technika.6.évf. alsós mk. vez. Kistelekiné Makay Ilona 7. a ofő, Magyar, színjátszó szakkör, előkészítő, humán mk. vez. Komáromi Dániel testnevelés Lászlóné Domonyi Veronika 1.. oszt. ofő Mákné Karika Tímea Matematika, kémia Orsolya Jánosné 5. ofő, Matematika, rajz, média, reál mk. vez. Orsolya Zsófia 4. évf. napközi Reiner Éva 3.a ofő. honlap Reszeginé Erdélyi Beáta 3. oszt. Tanító Rödönyi Zoltán Biológia, földrajz, Surján Márta 3. napközi Szegediné Kretovics Éva 2 a napközi, napközis mk. vez. Taigiszerné Vízkelety Judit 6. ofő, Magyar, angol, ofő. mk. vez. Tóth Marianna informatika Ugróczky Gáor Matematika, fizika Urin Judit 1. a napközi Vastag Istvánné könyvtár Vázsonyi Mónika német Zsolnay Gáorné Fejlesztő ped. Czap Zsolt atya Hittan, 8. évf. Adrienn nővér Hittan 3. évf. Antal András Hittan 7. évf. Iskolánk adminisztratív és technikai dolgozói: Lé Mariann Sztankó Józsefné Csirmaz István Györök László Erdélyi Lajosné Bürgéné Kun Borála Grallerné Ódor Anna Barna Béláné Berkes Henrikné Kovács Lászlóné Gazdasági előadó iskolatitkár Gondnok, karantartó, fűtő, kertész Portás, kertész Portás, takarító Konyhai dolgozó Konyhai dolgozó Takarító Takarító takarító

4 tanév I. félév Szeptemer 1. Veni Sancte, Főpléánia 1. osztályosok szülői értekezlete 6. Alsós szülői értekezlet 7. Felsős szülői értekezlet 7. Osztálymise: 8. évf 8. Osztálymise: 4. oszt. 15. Veni Sancte pedagógusoknak, Bazilika, 18 óra 17. Alsós családi délután Eédefizetés (kedd-szerda) Ásványkiállítás az iskoláan: Európa ásványai 14. Osztálymise: 7 a,7. oszt. 22. Osztálymise: 3. a, 3. oszt. 22. Pedagógus hittan 14 óra 24. Iskolamise: Szent Gellért, az iskolák védőszentje 26. Túra-nap 29. Osztálymise:2. a, 2. oszt. 28. Osztálymise: 6. a, 6. oszt. Októer 16.szomat Tagozatos lelkigyakorlatos tanulmányi kirándulás: alsó: Visegrád felső: Pécs ( dec. 20. és ápr. 20-a ledolgozása, kötelező!) 6. Nemzeti gyásznap: aradi vértanúk: iskolai ünnepély 5. Osztálymise:5. a 6. Osztálymise:1 a, áldozók eöltözése 10. áldozás, Főpléánia 13. Egyéni fényképezés 12 órától (Pót idő: 16-án.) 12.. Osztálymise:7. a, 7. oszt. 13. Osztálymise: 4. a, Eédefizetés Papírgyűjtés 19. Osztálymise: 8 a, Osztálymise:3.oszt. 22. Októer 23-i ünnepély, őrségváltás, látogatás a 301-es parcelláan, évf. 27. Pedagógus hittan 14 óra Novemer 2-5. Őszi szünet: utolsó nap: okt. 29. péntek, első nap: nov. 8. hétfő 2- tól Karácsonyi ajándékdoozok meghirdetése 8. Alsó tagozat és humán fogadóórák; pedagógus hittan 9. Reál fogadóórák 9. Osztálymise: 6.a, Osztálymise: 2. a, eédefizetés 13. túranap Kerületi pedagógiai hét,enne: Streetool-ajnokság szervezése 16. Osztálymise: 5.a. 18. Egyházmegyei angol-német verseny (du.l. dec. 21.)

5 23. Nyílt nap: 1-2. évf. 25. Nyílt nap: 3-4. évf Nyílt nap: felső tagozat Túranap 24. Osztálymise:1. a, Pedagógus hittan 14 óra 26. Óvodások adventi foglalkozása 28. Adventi gyertyagyújtás; Főpléánia 16 óra vasárnap! Decemer 6. Mikulás-várás 11. Túranap 7-8. Eédefizetés 13. Iskolai karácsonyi gyóntatás 15. Pedagógus hittan 14 óra 17. Betlehemezés a kat. óvodáan 10. Szépfüzet verseny 17. Adventi készület tanároknak 18. szomat! Iskolamise, Adventi készület tanulóknak 20. Októer 9-én ledolgozott nap 21.kedd Egyházmegyei angol-német verseny, tanítási szünet 21. Adventi kirándulás Graza (fakultatív, 50 fő) 22-jan. 02. Téli szünet: utolsó tanítási nap: dec. 20. első tanítási nap: jan. 3; Január 6. Vízkereszti áldás 12. Pedagógus hittan Eédefizetés 14. félév vége 20. Osztályozó értekezlet 21. Félévi értesítők kiosztása 24. Félévi értekezlet 24. Alsós szülői értekezlet 25. Felsős szülői értekezlet 29. túranap II. félév Feruár Téli ágasvári táor (felső tagozat!) jan.28., 4., Leendő első osztályosok iskolakóstolgató foglalkozásai Eédefizetés 11. Nyílt nap leendő elsősök szüleinek Alsós farsang 18. Felsős farsang 25. Szülők Farsangi Bálja Március 5. Egyházmegyei Matematika Verseny, tanítási szünet 9. Hamvazószerda, iskolamise 8-9. Eédefizetés

6 19. túranap 23. Ker-i Szép magyar nyelv 3. évf Pedagógus lelkigyak.(péntek du. és szomat, 28. Alsós és humán fogadóóra 29. Reál fogadóóra Április 2. túranap Eédefizetés Papírgyűjtés 14. Diákhangverseny 15. Tanulók lelkigyakorlatos napja, keresztúttal 20. Tanítási szünet, Októer 9-én ledolgozva Tavaszi szünet: utolsó nap 19.,kedd első nap 27. szerda Május 2. Alsós szülői értekezlet, anyák napja 3. Felsős szülői értekezlet 7. túranap Eédefizetés 13. Fatimai jelenés, iskolamise 13. Szent Lőrinc-Nap 20. Alsós családi délután 21. Nagymaros (fakultatív) 25. Országos mérés: évf. Június Tanulmányi osztálykirándulások 13. Pünkösdhétfő 14. DÖK-nap 15. Ballagás 18.szomat Te Deum, Főpléánia 16 óra A programok időpontjai változhatnak! A tanév rendje Veni Sancte Szept. 1. Főpléánia Őszi szünet Nov. 2-5.(utolsó nap: 29.péntek, első nap 8. hétfő Adventi gyertyagyújtás Novemer 28., vasárnap, 16 óra Főpléánia Téli szünet Dec.22.-jan. 2-ig (utolsó n:18.szomat!-első n.jan. 3.) Az első félév vége Január 14. Ellenőrzők kiadása Január 21. Tavaszi szünet Ápr (utolsó n: 19., kedd, első n: 27.szerda) Ballagás Június 15. szerda 15 óra Te Deum Június 18., szomat,16 óra Tanítás nélküli munkanapok Egyházmegyei Matematika verseny Március 4. Lelkigyakorlatos nap keresztúttal Április 15. tanulóknak Egyházmegyei Angol és Németverseny Decemer 21. Lelkigyakorlatos nap pedagógusoknak Március DÖK napja,sportnap Június 14.

7 Szülői értekezletek Alsó tagozat Szept. 6. Jan. 24. Máj. 2. osztály Szept. 1. Felső tagozat Szept. 7. Jan évfolyam Beiskolázás Fogadóórák Nevelési-oktatási feladattal ellátott tanítás nélküli munkanap Tagozatos lelkigyakorlatos tanulmányi kirándulás: októer 16. szomat Karácsonyi ünnepség: decemer 18. szomat Máj. 3. decemer Alsó tagozat, felsős humán Nov. 8. Márc. 28. Felső tagozat reál Nov. 9. Márc. 29. Nyílt napok 1. és 2. évfolyam Nov és 4. évfolyam Nov. 25. Felső tagozat Nov Leendő első osztályosok Fer. 11. Iskolamisék a Főpléánián Szept. 1 Szept. 24. Nov. 28. vas. Dec. 18. szomat Márc. 9. Máj. 13. Jún. 18. szomat Veni Sancte Szent Gellért-iskolák védőszentje Adventi Gyertyagyújtás 16 óra, Főpléánia Karácsony Hamvazószerda Fatimai-jelenés Te Deum A decemeri Roratékon egy osztály két alkalommal vesz részt. A felső tagozatnak hétfőn, az alsó tagozatnak pénteken reggel van áhítat. 7: 20-ra kell érkezni Iskolai ünnepélyek Októer 6. Nemzeti gyásznap Okt. 6. Okt. 23. Forradalom ünnepe Okt. 22. Mikulás-várás Dec. 6. Tanári adventi készület Dec. 17. Diák adventi készület Dec. 18.

8 Vízkereszti áldás Jan. 6 Farsang alsó tag. Fer Felsős farsang Fer.18. Nemzeti ünnep Márc. 12.vagy 14. Diákhangverseny Ápr.14. Egyé programok Osztályszinten szerveződnek még kirándulások, színház, mozi, állatkerti látogatások. Ezekről kellő idően tájékoztatást nyújtunk. Fakultatív programok Téli ágasvári táor: Feruár 3-8-ig; Ft Nyári ágasvári táor: Július eleje: Ft; a két táorra lehetséges alapítványi támogatás is decemer 20-án a hagyományos ausztriai adventi kirándulás Graza (családok is!), 50 fő. Utazási költség k Ft. Jelentkezni : Kiss Gyöngyi tanárnőnél Június 26-július 3-ig Olaszország, Monfalcone, tengerpart ( 50 fő) Utazás, szállás, program k Ft Részletek és jelentkezni: Kistelekiné Makay Ilona Iskolánkan rendezett kerületi és Egyházmegyei versenyek Egyházmegyei angol és német verseny: novemer 18. du.; tanítás van! Egyházmegyei matematika: március 4. tanítás nem lesz! Kerületi komplex anyanyelvi verseny 3. évf.: március 23. Papírgyűjtés Októer és április (változhat az elszállítástól függően) Eédefizetések A efizetés meggyorsításának érdekéen a pontosan kiszámolt pénzt névvel ellátott orítékan a gyermekek leadják a gazdasági irodáan, vagy az alsó tagozatosak az osztályfőnöknek. Eédet aznapra lemondani nem lehet! A következő napi eédet telefonon a számon lehet lemondani 9:30 óráig. Befizetési napok: Szeptemer Októer Novemer Decemer 7-8. Január Feruár 8-9. Március 8-9. Április Május Kérjük az időpontokat pontosan etartani! Mérés Az első osztályosok diagnosztikus mérése decemer 15-ig történik (országos) május 26-án a osztályos tanulók országos mérése zajlik olvasás-szövegértés, matematikai eszköztudás alapkészségek meglétét vizsgálva. Év végén matematikai alapműveltek végzésének mérése zajlik a felső tagozaton.

9 Talált tárgyak A talált ruhák, cipők az auláan megtekinthetők és elvihetők minden pénteken 16 óráig. Ez időpont után itt maradt ruhákat a szeretetszolgálatnak adjuk át.(raktározásra nincs hely, tűzrendészetileg szaálytalan!) Oltási rend Az iskolaorvos által végzett oltások 6. évf. szeptemer: DI-TE oltás (diftéria-tetanusz; szamárköhögés már nincs) Októer. MMR (Priorix: kanyaró-mumpsz-rueola) 7.(új!) és 8. évf. szeptemer és május:engerix; Hepatitis B (fertőző májgyulladás) Aki Tetanuszt kapott nemrég, a DI-Te oltást nem kaphatja meg, csak fél év leteltével! Igazolni kell! Az oltási könyveket mindenkinek e kell küldeni! Tanulmányi versenyek tanév Tantárgy Rendező Versenyző Helyezés Felkészítő tanár Mezei futóverseny Kerület Klára 7. Csapat, leány Klára 7. Majsai Virág 6. a Majsai Melinda 6. a Urán Szaó Krisztina 6. a Csapat, fiú Barer Zoltán 6. a Czétényi Vince 6. Kelemen László 6. a Szalay Dávid 6. a Harmadik Teakwando Nemzetközi Tar Balázs 5. Harmadik Streetall Kerület (iskolánk rendezéséen) Majsai Virág 6. a Majsai Melinda 6. a Szaó Csenge 6. Klára 7. Barer Zoltán 6. a Sonnewend Botond 6. a Szalai Dávid 6. a Pataki Áron 6. Gazdag Judit 6. a Lukács Dóra 6. a Máder Cathlen 6. a Kursinszki Viktor 7. Szaó Lehel 7. Szklenár Máté 8. Harmadik Harmadik Német fordító Kerület Brogyai Dániel 7. a Vázsonyi Mónika Történelem Országos Czétényi Gellért 8. Sipos Dániel 8. Deszpot Andrea

10 Német Egyházmegye Papp Dominika 6. Harmadik Kiss Gyöngyi Brogyai dániel 7. a Harmadik Vázsonyi Mónika Bakó Lili 8. a Kiss Gyöngyi Csörgő Júlia 8. Második Kiss Gyöngyi Bocsai Alexa 8. a Negyedik Kiss Gyöngyi Boda Vanda 8. a Ötödik Kiss Gyöngyi Angol Egyházmegye Szepes Krisztina 7. Szakál Boglárka 7. a Ritmikus Sportgimnasztika Power point angol második negyedik Taigiszerné V. Judit Negyedik Taigiszerné V. Judit Barna Bertalan 8. a Ötödik Taigiszerné Országos Molnár Gréti 2. a második Kerület Sipos Dániel 8. Szepes Krisztina 7. Turi Tímea 7. Kerület Szakál Boglárka 7. a Ezüst minősítés V. Judit Tóth Marianna, Taigiszerné V. Judit Tóth Marianna Reiner Éva Számítógépes Ötödik grafika Népdaléneklés Kerület Horváth Anna 2. a Arany Minősítés Fizika Kerület Grőger Mátyás 8. a Keresztes Nagy Csaa Csaafi Enikő 8. Kiss Levente 8. a Sipos Dániel 8. Mind résztvevője a udapesti döntőnek! Hangszeres zenklarinét Kémia Kerület Szepes Krisztina 7. (p-i döntős!) Rajz és meseíró Pályázat Rajz Komplex anyanyelvi Harmadik Ötödik tizedik Főváros Kapusi Réka 8. a nívódíj XVIII. ped. Int. Elevenpark Kft Kerület Hatodik Mákné Karika Tímea Deák Liliána 3. a Berkiné Táncsics Judit Vidra Lili 3. a Különdíj Berkiné Táncsics Judit Csaafi Enikő 8. Csörgő Júlia 8. Czompó Tímea 2. a Surányi Kincső 2. Orsolya Jánosné Reiner Éva és

11 verseny 2. évf. Varga Edit 2. Reszeginé E Komplex anyanyelvi verseny 4. évf Kerület Kalmár Kamilla Küzdy Noémi Pató Júlia Ezüst minősítés (6. hely). Beáta Orsolya Zsófia Taekwondo Nemzetközi Tar Balázs 5. első Matematika Kerület Vadas László 2. Harmadik Kiss Zsuzsa Czompó Tímea 2. a Ötödik Reiner Éva Futás Kerület Visnyovszky Lili 2. Visnyovszky Vajk 5. Aquatlon Főváros Visnyovszky Vajk Budapest 5. Bajnokság Vízilada, magyar Ifi-válogatott második második harmadik USA Sikter Diána 8. a második Szép füzet Kerület Surányi Kincső 2. Különdíj Reszeginé Erdélyi Beáta harmadik Kosárlada Kerület Klára 7. Majsai Melinda 6. a Majsai Virág 6. a Szaó Csenge 6. Medgyesi Zsófia 6. Gazdag Judit 6. a Lukács Dóra 6. a Máder Chatlen 6. a évf negyedik Vízilada Kerület Sikter Diána 8.a Barki Bálint 7. Kursinszki Viktor 7. Szaó Lehel 7. Urán Szaó Sándor 7. Zimann Péter 7. a Küzdy Ádám 7. a Gracza Stephen 8. Szklenár Máté 8. Fazekas László 5. Harmadik Országos Teakwondo Diákolimpia Országos Tar Balázs 5. és Legeredményese versenyző Történelem Kerület Bönöczk Gellért 6. Csörgő Bori 6. Harmadik Deszpot Andrea

12 Papp Dominika 6. Angol Kerület Faragó László 5. Harmadik (tagozatosak között!) Aquatlon Heves megye Kecskés Márton 5. Taigiszerné V. Judit Bönöck Gellért 6. Ötödik Taigiszerné V. Judit második Rajz Kerület Csaafi Enikő 8. Orsolya Jánosné Sikter Diána 8. a Orsolya Jánosné Német mesemondó Kerület Szigeti Fanni 5. a Kiss Barnaás 5. Németh Patrik Berki Dóra Forintos Mónika Sonnewend Botond 6. a Czétényi Vince 6. Csorvási Soma Pataki Áron Galicza Gáor Ezüst minősítés (tagozatosak között) Kiss Gyöngyi, Vázsonyi Mónika Angol Kerület Faragó László 5. Harmadik Taigiszerné V. Judit Erkel Ferenc Műveltségi Csapatverseny és Énekes Találkozó Kerület Pintér Réka 6. a Czétényi Vince 6. Gracza Stephen 8. Kocsis Boglárka 8. Kovács Kristóf 8. Bánki Gáor Néprajzi verseny Kerület Ágoston Pap Benedek 3. a Deák Liliána 3. a Vidra Lili 3. a László Emese 3. Szente Nikolett 3. Vadas László 3. Negyedik Berkiné Táncsics Judit Kiss Zsuzsa Fizika 7. évf. Kerület Szepes Krisztina 7. Második Keresztes Nagy Csaa Színjátszó Fesztivál Főváros, Hunyadi Mátyás Gimnázium Czétényi Gellért 8. Szklenár Máté 8. Kunszaó Eszter 8.a Gracza Stephen 8. Boda Vanda 8. a Pocsai Fruzsina 7. Turi Tímea 7. A hagyomány őrzéséért különdíj Kistelekiné Makay Ilona Matematika Kerület Szigeti Fanni 5. a Második Reiner Éva Kajak Országos Racskó Fruzsina 5.

13 Hídépítő Kupa Paksi Országos Maraton 5000m Budapesti Diákolimpia; 4000m a Racskó Márk 5.a Racskó Fruzsina 5. a Racskó Márk 5. a Racskó Fruzsina 5. a első első hatodik első Racskó Márk 5. a ötödik Német Kerület Bakó Lili 8. a Második Kiss Gyöngyi Brogyai Tímea második Csörgő Júlia negyedik Torna; egyéni Országos Csorvási Soma 6. első összetett Torna szerenkénti döntő Országos Csorvási Soma 6. első Kézilada Atlétika/futás 600m Vízilada Fotó Országos Urán Szaó első 1998 Krisztina 6. Országos 1997 Klára 7. negyedik Krület Klára 7. második Országos; Gyerek és serdülő ifi Felnőtt Hunyadi Mátyás Gimnázium Sikter Diána harmadik első negyedik Ruzsa Márk 6. a Orsolya Jánosné Surányi András 7. második Visnyovszki Vajk 5. harmadik Szklenár Máté 8. Bakondi Norert 7. Ritmikus Leitner Kinga 3. első Sportgimnasztika Leitner Flóra 1. Vízilada Országos Sikter Diána 8. a Az év felfedezettje cím a felnőtt kategóriáan Tisztelt Szülők, érdeklődők! Szívesen várunk és fogadunk mindenkit, akinek iskolánkkal kapcsolatan kérdése van, vagy tájékozódni szeretne. A gyönyörű, ősparkos környezetünk, az új játszótér várja a leendő új tanulóinkat is.

14 Iskolánk adatai: Szent Lőrinc Katolikus Általános Iskola 1183 Budapest, Gyöngyvirág utca 41. Tel.: Igazgató, fax: Gazdasági iroda: Honlap: Sonnevend Gyula Alapítvány adószáma: Igazgató: Szaóné Farkas Éva

Te Deum, 2010. június 18. Az igazgató beszéde

Te Deum, 2010. június 18. Az igazgató beszéde Te Deum, 2010. június 18. Az igazgató beszéde Mielőtt az éves beszámolóhoz kezdenék, egy ünnepélyes mozzanat következik: a zászlóátadás. A zászlót mindig a nyolcadikosok viszik iskolai és egyházi ünnepeinken,

Részletesebben

A tantestület tagjai a 2009-2010. tanévben. 6. b ofő. Ének-zene, DÖK segítő tanár, tanulószoba, énekkar

A tantestület tagjai a 2009-2010. tanévben. 6. b ofő. Ének-zene, DÖK segítő tanár, tanulószoba, énekkar BEKÖSZÖNTŐ A Szentlélek segítségét kérve szeptember 1-jén a Veni Sancte szentmisével kezdetét vette az új tanév. A Gondviselésbe vetett bizalmunk és reményünk mellett, kérjük a szülők elkötelezett támogatását

Részletesebben

BEKÖSZÖNTŐ 2015/2016.

BEKÖSZÖNTŐ 2015/2016. BEKÖSZÖNTŐ 2015/2016. A Szentlélek segítségét kérve szeptember 1-jén, a Veni Sancte szentmisével kezdetét vette az új tanév. A Gondviselésbe vetett bizalmunk és reményünk mellett kérjük a szülők elkötelezett

Részletesebben

A 2011-2012-es tanév Te Deum szentmiséjén az igazgató beszéde

A 2011-2012-es tanév Te Deum szentmiséjén az igazgató beszéde A 2011-2012-es tanév Te Deum szentmiséjén az igazgató eszéde A zászló átadása: A zászlót Bönöczk Gellért 8. osztályos tanuló viszi Kísérik és a úcsúzó szalagot felköti: Pintér Réka 8. a és Csörgő Borála

Részletesebben

és a MUNKATERV 2014/2015. TANÉV

és a MUNKATERV 2014/2015. TANÉV A SÁRBOGÁRDI MÉSZÖLY GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLA és a SÁRBOGÁRDI MÉSZÖLY GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLA SZENT ISTVÁN TAGISKOLÁJA MUNKATERV 2014/2015. TANÉV Sárbogárd, 2014. szeptember 1. Készítette:.. Fülöpné Nemes Ildikó

Részletesebben

A Dadi Református Egyházközség Általános Művelődési Központja. Munkaterve. a 2012/2013-as tanévre

A Dadi Református Egyházközség Általános Művelődési Központja. Munkaterve. a 2012/2013-as tanévre A Dadi Református Egyházközség Általános Művelődési Központja Munkaterve a 2012/2013-as tanévre Dad, 2012. augusztus 3. 1 Bakiné Takács Irén ÁMK-igazgató Tartalomjegyzék Helyzetelemzés Legfontosabb célkitűzések

Részletesebben

Csömöri Mátyás Király Általános Iskola

Csömöri Mátyás Király Általános Iskola Különös közzétételi lista 2013-14. tanév Csömöri Mátyás Király Általános Iskola Az iskola pedagógusai Bátovszky János tanár iskolaigazgató, biológia, kémia Ángyán Ildikó műv.ter.: ének-zene Antonighel

Részletesebben

KEDVES SZÜLŐK! A 2014/2015-ös tanév eredményei

KEDVES SZÜLŐK! A 2014/2015-ös tanév eredményei 2015 KEDVES SZÜLŐK! Kiadványunkkal iskolánk életéről, az elmúlt év eredményeiről és az előttünk álló tanév eseményeiről kívánjuk tájékoztatni Önöket. Iskolánk statisztikai adatai Tanulók létszáma: 400

Részletesebben

Debreceni Dózsa György Általános Iskola 2015/2016-os tanév ütemterve

Debreceni Dózsa György Általános Iskola 2015/2016-os tanév ütemterve Debreceni Dózsa György Általános Iskola 2015/2016-os tanév ütemterve Időpont Augusztus Feladat 17. Tantestületi alakuló ülés 26-27. Tankönyv értékesítés Felelős Bökönyi Beáta, Semjéni Rita 26-27. Étkezési

Részletesebben

Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár 2.OSZTÁLY. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár 3.OSZTÁLY

Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár 2.OSZTÁLY. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár 3.OSZTÁLY ANGOL NYELVI VERSMONDÓ VERSENYE ISKOLAI 1.OSZTÁLY Gál Gréta Vivien 1.a 1. 1. Czap Hanna 1.a 2. 1. Szabó Dávid 1.a 3. 1. ANGOL NYELVI VERSMONDÓ VERSENYE ISKOLAI 2.OSZTÁLY Alexa Zsuzsanna 2.a 1. 2. Puskás

Részletesebben

Győri Móra Ferenc Általános Iskola és Szakközépiskola MUNKATERVE 2015/2016. tanév

Győri Móra Ferenc Általános Iskola és Szakközépiskola MUNKATERVE 2015/2016. tanév Ikt.szám: 591/2015. Győri Móra Ferenc Általános Iskola és Szakközépiskola MUNKATERVE 2015/2016. tanév A tanév legfontosabb pedagógiai feladatai: 1.) Hatékony és következetes módszerekkel a tanulói és dolgozói

Részletesebben

RÁBATAMÁSI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA 9322 Rábatamási, Szent István u.47.

RÁBATAMÁSI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA 9322 Rábatamási, Szent István u.47. RÁBATAMÁSI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA 9322 Rábatamási, Szent István u.47. OM-azonosító: 030570 1 RÁBATAMÁSI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA 9322 Rábatamási, Szent István u.47. Telefon: 0696 / 282340 Telefax:

Részletesebben

Angol nyelv 5-6. osztály 2 fő / csapat

Angol nyelv 5-6. osztály 2 fő / csapat Angol nyelv 5-6. osztály fő / csapat Versenyző neve neve és címe Pontszám Helyezés Rutkovszky Janka, Fekete Fanni Debreceni Hatvani István Általános 86 4 5 6 7 8 9 0 4 Dudás Levente, Juhász Gergely Kocsis-Illés

Részletesebben

MUNKATERV. 2015/2016-os tanév. István Király Baptista Általános Iskola. Kótaj. igazgató

MUNKATERV. 2015/2016-os tanév. István Király Baptista Általános Iskola. Kótaj. igazgató MUNKATERV István Király Baptista Általános Iskola Kótaj 2015/2016-os tanév Készítette: Ruskáné Fintor Mária igazgató T A R T A L O M J E G Y Z É K 1. TÁRGYI FELTÉTELEK... 3 2. SZEMÉLYI FELTÉTELEK... 3

Részletesebben

A SZEGEDI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNY HATÁRKŐ ISKOLA MUNKATERVE ÉS NAPTÁRI EMLÉKEZTETŐJE A 2007-2008-AS TANÉVRE

A SZEGEDI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNY HATÁRKŐ ISKOLA MUNKATERVE ÉS NAPTÁRI EMLÉKEZTETŐJE A 2007-2008-AS TANÉVRE A SZEGEDI KISTÉRSÉG TÖBBCÉLÚ TÁRSULÁSA KÖZOKTATÁSI INTÉZMÉNY HATÁRKŐ ISKOLA MUNKATERVE ÉS NAPTÁRI EMLÉKEZTETŐJE A 2007-2008-AS TANÉVRE Készítette: Konkolyné Bárkányi Ibolya tagintézmény-vezető Az SZKTT

Részletesebben

KRÓNIKA 2007-2008 TANÉV ELEJI KIADÁS. Brassó Utcai Általános Iskola

KRÓNIKA 2007-2008 TANÉV ELEJI KIADÁS. Brassó Utcai Általános Iskola KRÓNIKA 2007-2008 TANÉV ELEJI KIADÁS Brassó Utcai Általános Iskola A 2007-2008. tanév kezdetén szeretettel köszöntök minden új és régi diákot, a kedves szülőket és az iskola valamennyi dolgozóját. Tanulóink

Részletesebben

2013/2014. TANÉV. ÉVES MUNKATERV (1. sz. melléklet) TARCZY LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA PÁPA, JÓKAI U. 18.

2013/2014. TANÉV. ÉVES MUNKATERV (1. sz. melléklet) TARCZY LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA PÁPA, JÓKAI U. 18. Év hó nap IDŐ PROGRAM FELELŐS 2013 augusztus 22. 9.00 Tanévnyitó értekezlet I. (alakuló) Igazgató 2013 augusztus 26-27-28. Multikulturális tábor Ugod, Árnyas erdő turistaház Takozatvezető, alsós kéttannyelvi

Részletesebben

A 2015-16. TANÉV RENDJE

A 2015-16. TANÉV RENDJE ADDETUR Baptista Gimnázium, Szakközépiskola és Speciális Szakiskola 1022 Budapest, Marczibányi tér 3. A 2015-16. TANÉV RENDJE Események megnevezése Ideje Helye Felelős Megjegyzés Alakuló értekezlet 2015.08.24.

Részletesebben

2012-2013. tanév. I. félév

2012-2013. tanév. I. félév 2012-2013. tanév I. félév Szeptember 3. Veni Sancte, Főplébánia 3. Első osztályosok szülői értekezlete 4. kedd Alsós szülői értekezlet: 4. a, 4. b 5. szerda Alsós szülői értekezlet: 2. a, 2. b. 10. Alsós

Részletesebben

A Budapest XIX. kerület Gábor Áron Általános Iskola MU N K A T E R V

A Budapest XIX. kerület Gábor Áron Általános Iskola MU N K A T E R V A Budapest XIX. kerület Gábor Áron Általános Iskola MU N K A T E R V 2009 /2010-es tanév A 2009-10-es tanév feladatait az alábbi dokumentumok alapján állítottuk össze: - az 1993. évi LXXIX. sz. törvény

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016-os tanév

KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016-os tanév KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016-os tanév Szent István Katolikus Óvoda és Általános Iskola Kétsoprony 1 KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016-os tanév Óvoda 1. Óvodapedagógusok száma: 4 fő 2. Óvoda pedagógusok iskolai

Részletesebben

Ibrányi Árpád Fejedelem Általános Iskola Sényői Tagintézménye

Ibrányi Árpád Fejedelem Általános Iskola Sényői Tagintézménye Ibrányi Árpád Fejedelem Általános Iskola Sényői Tagintézménye 2013/2014 tanév Munkaterv Összeállította: Pataki Lászlóné Tagintézmény-vezető 1 1. Helyzetkép Intézményünk a Klebersberg Intézményfenntartó

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Baracskai Kozma Ferenc Általános Iskola 2471 Baracska, Templom u. 19. OM: 030166 2015-2016-os tanév Készítette: Kárpáthegyi Józsefné 1. A pedagógusok iskolai végzettsége - szakképzettsége

Részletesebben

MUNKATERV. 2015/2016-os tanév. István Király Baptista Általános Iskola. Kótaj. igazgató -1-

MUNKATERV. 2015/2016-os tanév. István Király Baptista Általános Iskola. Kótaj. igazgató -1- MUNKATERV István Király Baptista Általános Iskola Kótaj 2015/2016-os tanév Készítette: igazgató -1- - 2- T A R T A L O M J E G Y Z É K 1. TÁRGYI FELTÉTELEK... 4 2. SZEMÉLYI FELTÉTELEK... 4 2.1. DOLGOZÓI

Részletesebben

A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium MUNKATERVE. a 2014/2015-ös tanévre

A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium MUNKATERVE. a 2014/2015-ös tanévre A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium MUNKATERVE a 2014/2015-ös tanévre 1 Csak pontosan, szépen A 2014/2015-ös tanév kiemelt feladatai: Iskolai hajókirándulás megszervezése és lebonyolítása Iskolai

Részletesebben

1. Pedagógusok végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához. Pedagógus végzettség képesítés tanított tantárgy

1. Pedagógusok végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához. Pedagógus végzettség képesítés tanított tantárgy Különös közzétételi lista 2015/2016 tanév 32/2008 (XI. 2) OKM rendelet 10. számú melléklet 0 11/1994 (VI.8) MKM rendelethez, mely előírja a tájékoztatási kötelezettséget az alábbi témákban: A pedagógusok

Részletesebben

T I S Z T E L T S Z Ü L Ő K!

T I S Z T E L T S Z Ü L Ő K! 8 1932-2012. 1 Horváth István Általános Iskola ÉVE A JÖVŐÉRT Pétfürdő Berhidai út 54. Tel/Fax:06-88/598-910 E-mail: iskola@horvath-petfurdo.sulinet.hu Web: www.horvath-petfurdo.sulinet.hu OM: 037023 T

Részletesebben

Nagyvázsonyi Kinizsi Pál Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola MUNKATERV

Nagyvázsonyi Kinizsi Pál Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola MUNKATERV Nagyvázsonyi Kinizsi Pál Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola MUNKATERV 2014 /2015 Készült: 2014. augusztus 25 Készítette: Szautner Antalné OM azonosító: 037131 Feladatunk a 2014 / 2015-ös tanévben:

Részletesebben

A GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA MUNKATERVE A 2009/2010. ISKOLAI TANÉVRE

A GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA MUNKATERVE A 2009/2010. ISKOLAI TANÉVRE A GRÓF SZÉCHENYI ISTVÁN MŰSZAKI SZAKKÖZÉPISKOLA MUNKATERVE A 2009/2010. ISKOLAI TANÉVRE Sorszám:1. Módosítási szám: 1. Készítette: Jóváhagyta:...... Dévényi Györgyné Dr. Vas Rezső igazgatóhelyettes igazgató

Részletesebben

RENDEZVÉNYTERV 2012-2013.

RENDEZVÉNYTERV 2012-2013. RENDEZVÉNYTERV 2012-2013. Augusztus 31. (péntek) 18:00 Tanévnyitó ünnepség Óvodaiskolás műsor (leendő első osztályosok), Nyakkendők átadása Felelős: 1.ói, 6., 8. évfolyam Koordinátor: dr. Mátyás Jánosné

Részletesebben

Szent Mór Iskolaközpont 2015/2016-os tanév MUNKATERV

Szent Mór Iskolaközpont 2015/2016-os tanév MUNKATERV Szent Mór Iskolaközpont 2015/2016-os tanév MUNKATERV Kiemelt célok és feladatok: A Szent Mór Óvodával szoros, hatékony kapcsolat kiépítése A nyílt napok, Iskolanyitogatók megszervezése A pedagógus kulcskompetenciák

Részletesebben

KRÓNIKA 2006-2007 TANÉV ELEJI KIADÁS. Brassó Utcai Általános Iskola

KRÓNIKA 2006-2007 TANÉV ELEJI KIADÁS. Brassó Utcai Általános Iskola KRÓNIKA 2006-2007 TANÉV ELEJI KIADÁS Brassó Utcai Általános Iskola A 2006-2007. tanév kezdetén szeretettel köszöntök minden új és régi diákot, a kedves szülőket és az iskola valamennyi dolgozóját. Egy

Részletesebben

1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Budapest XXI. kerületi Nagy Imre Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Különös közzétételi lista 2014/2015. tanév 1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv

Részletesebben

Versenyeredmények (pályázatok) 2014/2015

Versenyeredmények (pályázatok) 2014/2015 Versenyeredmények (pályázatok) 2014/2015 A verseny megnevezése Helyezés A versenyző neve Felkészítő tanár KÖMAL Matematika "K" verseny (2013/2014) 7. helyezés Kamuti Harmat 9/A Szécsiné Festő-Hegedűs Margit

Részletesebben

Kecskeméti Corvin Mátyás. Általános Iskola. 2015-2016-os TANÉV (Napokra lebontva - 181 tanítási nap)

Kecskeméti Corvin Mátyás. Általános Iskola. 2015-2016-os TANÉV (Napokra lebontva - 181 tanítási nap) Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola 20152016os TANÉV (Napokra lebontva 181 tanítási nap) HÓNAP NAP TANÍTÁSI NAP AUGUSZTUS 2015. 17. AUGUSZTUS 18. AUGUSZTUS 19. AUGUSZTUS 24. ESEMÉNYEK (RENDEZVÉNYEK,

Részletesebben

Munkaterv 2015/2016 tanév

Munkaterv 2015/2016 tanév Munkaterv 2015/2016 tanév Kartali Könyves Kálmán Általános Iskola és Versegi Tagiskolája 1.Bevezető A 2015/2016-os tanév Munkaterve az intézmény-együttes hagyományaira, értékeire építve; a tagintézmény,

Részletesebben

A Gönczy Pál Általános Iskola 2012/2013 tanév versenyeredményei LOGIKAI MATEMATIKAI TEHETSÉGTERÜLET

A Gönczy Pál Általános Iskola 2012/2013 tanév versenyeredményei LOGIKAI MATEMATIKAI TEHETSÉGTERÜLET A Gönczy Pál Általános Iskola 2012/2013 tanév eredményei LOGIKAI MATEMATIKAI TEHETSÉGTERÜLET ORSZÁGOS VERSENYEK Helyezés Résztvevő tanuló Felkészítő tanár Suli-Hód Bt Országos Levelezős b Győri Logika

Részletesebben

2011-2012. tanév. I. félév

2011-2012. tanév. I. félév BEKÖSZÖNTŐ 2011/2012 1 A Szentlélek segítségét kérve szeptemer 1-jén a Veni Sancte szentmisével kezdetét vette az új tanév. A Gondviselése vetett izalmunk és reményünk mellett, kérjük a szülők elkötelezett

Részletesebben

1. Felvételi lehetőség

1. Felvételi lehetőség 1. Felvételi lehetőség Az iskolaváltás valamint a tanuló átvételének szabályai Az iskola beiratkozási körzetén kívül lakó tanulók felvételénél- az 1. évfolyamot kivéve- az alábbi szempontokat vesszük figyelembe:

Részletesebben

Weöres Sándor Általános Iskola és Gimnázium

Weöres Sándor Általános Iskola és Gimnázium Weöres Sándor Általános Iskola és Gimnázium OM azonosító: 201526 MUNKATERVE a 2015/2016-os tanévre 1. Az iskolában folyó oktató-nevelő munka az alábbi alapdokumentumokra épül: - Az 1993. évi LXXIX. törvény

Részletesebben

Dunakanyar Kupa Eredmények

Dunakanyar Kupa Eredmények Dunakanyar Kupa Eredmények 1. K1 leány VII. korcsoport 2000m 1 9 Jeszenszky Petra 1998 Nagymarosi SE 2 8 Kiss Blanka 1996 Zoltek Kajak SE. 3 6 Fazekas Kitti 1998 Váci Hajó 4 4 Mihalik Dóra 1997 MAFC 5

Részletesebben

Tantárgy Verseny neve helyezés

Tantárgy Verseny neve helyezés Sorszám Tanuló neve Osztály Tantárgy Verseny neve helyezés Verseny szintje Felkészítő tanár, tanító neve 1. Ladányi Zsuzsanna 8.b angol London Bridge 01. országos Bagdi Judit 2. Szegfű Patrik 6.c szorobán

Részletesebben

A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium MUNKATERVE. a 2015/2016-os tanévre

A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium MUNKATERVE. a 2015/2016-os tanévre A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium MUNKATERVE a 2015/2016-os tanévre 1 A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium gimnáziumi részének MUNKATERVE a 2015/2016-os tanévre 2

Részletesebben

ESEMÉNYNAPTÁR 2015-2016

ESEMÉNYNAPTÁR 2015-2016 ESEMÉNYNAPTÁR 2015-2016 08.24. hétfő Az első munkanap 08.25. kedd Pótvizsgák 08. 26. szerda Munkaközösségi értekezlet 08. 27. csütörtök Tagozatos értekezlet 08. 28. péntek 08. 29. szombat 08. 30 vasárnap

Részletesebben

Szent Mór Iskolaközpont 2014/2015-es tanév MUNKATERV

Szent Mór Iskolaközpont 2014/2015-es tanév MUNKATERV Szent Mór Iskolaközpont 2014/2015-es tanév MUNKATERV Kiemelt célok és feladatok: Óvoda integrációja 20. jubileumi évprogramjainak megszervezése A felújított, átvett épületekben zajló tanítás megszervezése

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016. tanév

KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016. tanév Dunaföldvári-Bölcskei-Madocsai Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Gimnázium Kegyes József Általános Iskolája 7025 Bölcske, Paksi u. 18. Tel: 75/535-017 e-mail: bolcske.suli@tolna. net KÖZZÉTÉTELI

Részletesebben

I.tanítás nélküli munkanap 09.29. Megemlékezés az idősekkről Bobák Melinda. tanítók, szaktanárok, szak-mai munkaközösségek vezetőinek véleményezésével

I.tanítás nélküli munkanap 09.29. Megemlékezés az idősekkről Bobák Melinda. tanítók, szaktanárok, szak-mai munkaközösségek vezetőinek véleményezésével A 2015/2016-os tanév programjai rendezvényterv A tanév helyi rendje, ellenőrzési terv Szeptember A program 09. 01. Az első tanítási nap. A 2015/2016. tanévben a tanítási napok száma 181. Minden osztályban

Részletesebben

Különös Közzétételi Lista

Különös Közzétételi Lista KLIK KUNSZENTMIKLÓSI TANKERÜLETE FÖLDVÁRY GÁBOR KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ ÁLTALÁNOS ISKOLA 6098 Tass, Dunai út 24. Telefonszám: 76/536-210 Fax: 76/536-211 Szervezeti egységkód: 030003, OM: 027936 Különös Közzétételi

Részletesebben

GÁRDONYI GÉZA ÉS SZEGI SULI ÁLTALÁNOS ISKOLA. 2015-2016. évi M U N K A T E R V E

GÁRDONYI GÉZA ÉS SZEGI SULI ÁLTALÁNOS ISKOLA. 2015-2016. évi M U N K A T E R V E GÁRDONYI GÉZA ÉS SZEGI SULI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2015-2016. évi M U N K A T E R V E A munkaterv összeállításánál az alábbi jogi szabályozókat vettük figyelembe: Törvények: 2011. évi CXC. törvény a nemzeti

Részletesebben

MUNKATERV 2015/2016-OS TANÉV

MUNKATERV 2015/2016-OS TANÉV MUNKATERV 2015/2016-OS TANÉV TANÉV HELYI RENDJE ESEMÉNY MEGNEVEE hó Tanévnyitó alakuló értekezlet 19. szerda 11:00 Javítóvizsgák - írásbeli 24. hétfő Javítóvizsgák - szóbeli 25-27. kedd-csütörtök augusztus

Részletesebben

A Laky Ilonka Általános Iskola Munkaterve

A Laky Ilonka Általános Iskola Munkaterve A Laky Ilonka Általános Iskola Munkaterve 2015-2016 1) Tárgyi feltételek biztosítása a 2015-2016-os tanévre a. nyár folyamán történt felújítások tetőtéri termek gipszkartonozása, kifestése, csövek, radiátorok

Részletesebben

Iskolagyűlés 2015.10.20.

Iskolagyűlés 2015.10.20. Iskolagyűlés 2015.10.20. Nagyon mozgalmas 2 hónap áll már mögöttünk, rengeteg csodaszép eredménnyel. És hol van még a tanév vége?! 2015.09.19-én, szombaton reggel a szokásokkal ellentétben tárva-nyitva

Részletesebben

Bendegúz Levelező Verseny. Rátermettség tantárgyból I. helyezést ért el Farkas Gergő 8. a

Bendegúz Levelező Verseny. Rátermettség tantárgyból I. helyezést ért el Farkas Gergő 8. a Bendegúz Levelező Verseny országos döntő Rátermettség tantárgyból I. helyezést ért el Farkas Gergő 8. a A TIT Kossuth Klub Egyesület a 2008-2009-es tanévre meghirdette az Ember- Föld- Világegyetem IV.

Részletesebben

Őcsényi Perczel Mór Általános Iskola ÉVES FELADATAI. 2015/2016. tanév

Őcsényi Perczel Mór Általános Iskola ÉVES FELADATAI. 2015/2016. tanév Őcsényi Perczel Mór Általános Iskola Ikt.sz.: 74-2/2015. 7143 Őcsény, Perczel Mór utca 1. Ügyintéző: Ősze Józsefné Tel: 74/496-782 Ügyintézés helye: Őcsény, Perczel u. 1. e-mail: amk.ocseny@altisk-ocseny.sulinet.hu

Részletesebben

Igazgatói beszéd programjainkról, eredményeinkről. az I. félév zárásaként megtartott hálaadó istentiszteleten

Igazgatói beszéd programjainkról, eredményeinkről. az I. félév zárásaként megtartott hálaadó istentiszteleten 1 Igazgatói beszéd programjainkról, eredményeinkről az I. félév zárásaként megtartott hálaadó istentiszteleten Áldás, békesség! Szeretettel köszöntök mindenkit az Arany János Református Általános Iskola

Részletesebben

MUNKATERV 2015/16. tanév

MUNKATERV 2015/16. tanév ARLÓI SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA OM 029148 KLIK049013 3663 Arló, Rákóczi út 3/A. Telefon:06-48-444-008 E-mail: iskola@szechenyi-arlo.sulinet.hu MUNKATERV 2015/16. tanév 1. Helyzetelemzés 1.1. Személyi

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2005. J Ú L I U S Tisztelt Pusztaföldvári Polgárok! Ez évben is megrendezésre került a Földvárak Találkozója, melyről már hírt adtunk. Így utólag el szeretném mondani Önöknek, hogy

Részletesebben

2013/2014. TANÉV MUNKATERVE

2013/2014. TANÉV MUNKATERVE PETŐFI SÁNDOR GIMNÁZIUM, GÉPÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM 2013/2014. TANÉV MUNKATERVE A kötelező tanítási napok száma: 179 nap. Az első tanítási nap: 2013. szeptember 2. (hétfő), az utolsó tanítási

Részletesebben

Különös közzétételi lista. Szigetszentmártoni Általános Iskola

Különös közzétételi lista. Szigetszentmártoni Általános Iskola Különös közzétételi lista Szigetszentmártoni Általános Iskola 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A nevelő és oktató munkát segítők

Részletesebben

DÓZSA GYÖRGY ÁLTALÁNOS ISKOLA 6775 Kiszombor Óbébai u. 6. Tel.: 62/ 525-142 Fax: 62/ 525-143 E- mail: kzaltisk@gmail.com. Tisztelt Képviselő-testület!

DÓZSA GYÖRGY ÁLTALÁNOS ISKOLA 6775 Kiszombor Óbébai u. 6. Tel.: 62/ 525-142 Fax: 62/ 525-143 E- mail: kzaltisk@gmail.com. Tisztelt Képviselő-testület! DÓZSA GYÖRGY ÁLTALÁNOS ISKOLA 6775 Kiszombor Óbébai u. 6. Tel.: 62/ 525-142 Fax: 62/ 525-143 E- mail: kzaltisk@gmail.com Ikt. szám: 5-4/2012-II. Tisztelt Képviselő-testület! A nevelési oktatási intézmények

Részletesebben

2013/2014. tanév - Versenyeredmények

2013/2014. tanév - Versenyeredmények 2013/2014. tanév - Versenyeredmények Magyar nyelv és irodalom, könyvtárhasználat Simonyi Zsigmond Kárpát-medence Helyesírási verseny Kolba Éva 7.b Négyesi Bernadett Kazinczy Szépkiejtés Verseny Bertalan

Részletesebben

utolsó tanítási nap: 2016. április 29. péntek

utolsó tanítási nap: 2016. április 29. péntek A 2015/2016. TANÉV MUNKATERVE I. A TANÉV RENDJE Szorgalmi idő: 1-11. évf. első tanítási nap: 2015. szeptember 1. kedd utolsó tanítási nap: 2016. június 15. szerda 12. évf., 13.E első tanítási nap: 2015.

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tantárgyfelosztáshoz. 2. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre, iskolai végzettsége

Részletesebben

HATÁRIDŐNAPLÓ 2015/2016. TANÉV. Augusztus

HATÁRIDŐNAPLÓ 2015/2016. TANÉV. Augusztus HATÁRIDŐNAPLÓ 2015/2016. TANÉV Augusztus 24. 9 00 Alakuló értekezlet 24-25 10 00 Javító vizsgák felelős: Podmaniczki Anna 26-28. Munkaközösségi értekezletek (kiírás szerint) 28-ig Törzskönyvek, bizonyítványok,

Részletesebben

2011/2012. tanév munkaterve

2011/2012. tanév munkaterve KISKŐRÖSI TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS ÓVODÁJA, ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA, KÖZÉPISKOLÁJA, SZAKISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA KISKŐRÖS 2011/2012. tanév munkaterve A munkaterv alapdokumentációja: Éves intézményi, tagintézményi

Részletesebben

Reményhír Intézmény Eötvös József Általános Iskolája. Különös közzétételi lista

Reményhír Intézmény Eötvös József Általános Iskolája. Különös közzétételi lista Reményhír Intézmény Eötvös József Általános Iskola Intézményegység OM 201689 5630 Békés, Jantyik M. u. 21-25. Tel.: 06-70-322-3865 E-mail: eotvos@remenyhir.hu Honlap: www.remenyhir.hu Reményhír Intézmény

Részletesebben

Az intézmény dolgozói

Az intézmény dolgozói Az intézmény dolgozói Intézményvezető: Intézményvezető helyettes: Intézményvezető helyettes: Tonka Lászlóné Illés Erika Noé Krisztina Munkaközösség vezetők Alsós munkaközösség Felsős munkaközösség Foglalkoztató

Részletesebben

2002/2003-as tanév versenyeredményei. Aszalós Krisztina, Busi Alma Mater Oktatási Központ Száraz Anna 5.b 13.

2002/2003-as tanév versenyeredményei. Aszalós Krisztina, Busi Alma Mater Oktatási Központ Száraz Anna 5.b 13. Tantárgy Helyezés Tanuló neve Megnevezés Szint Felkészítő nevelő 6. Gaál Ramónia 6.a Kisokos 2000 angol verseny országos Fodorné Nagy Erika 3. Kanyó Attila 4.b Kisokos 2000 angol verseny országos Aszalós

Részletesebben

Tartalomjegyzék. Általános tájékoztatók:... 3

Tartalomjegyzék. Általános tájékoztatók:... 3 OROSHÁZI TÁNCSICS MIHÁLY TEHETSÉGGONDOZÓ GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZÉKHELYINTÉZMÉNY Érettségi, szakmai és szintfelmérő vizsgák OROSHÁZA 2013-2014. 1 Tartalomjegyzék Általános

Részletesebben

A Hunyadi Mátyás Általános Iskola munkaterve a 2011/2012. tanévre

A Hunyadi Mátyás Általános Iskola munkaterve a 2011/2012. tanévre 1 Hunyadi Mátyás Általános Iskola 9072 Nagyszentjános Árpád u. 11/a Telefon/fax: 96/544-040 E-mail: humaisk@vipmail.hu Honlap: www.humaisk.hu OM: 03 06 01 A Hunyadi Mátyás Általános Iskola munkaterve a

Részletesebben

2015/2016 tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

2015/2016 tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Különös Közzétételi Lista 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról előírásai alapján Hejőbábai Zrínyi Ilona Általános Iskola valamint tagintézménye: Hejőbábai

Részletesebben

Angyalffy Mátyás Általános Iskola és Művészeti Iskola

Angyalffy Mátyás Általános Iskola és Művészeti Iskola Angyalffy Mátyás Általános Iskola és Művészeti Iskola m u n k a t e r v e a 2015/2016. tanévre Naszály, 2015. augusztus 31. Készítette: Dibuszné Hauser Zsuzsanna igazgató Elfogadta: a nevelőtestület Naszály

Részletesebben

Fontos tudnivalók a 2015/2016-os tanévről

Fontos tudnivalók a 2015/2016-os tanévről Fontos tudnivalók a 2015/2016-os tanévről Oldal: 2 / 7 Székhelyünk: 2085 Pilisvörösvár, Fő utca 134. Telefon: (26) 374 457 (26) 611-477 Iskolaigazgató: Szakmai vezető: Iskolatitkár: Gazdasági vezető: Gazdasági

Részletesebben

2015/2016. ÉVI MUNKATERVE

2015/2016. ÉVI MUNKATERVE TELEKI JÓZSEF ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS SZAKISKOLA 2015/2016. ÉVI MUNKATERVE ~ 1 ~ Munkaterv A 2015/2016. tanévre A világhoz nem alkalmazkodni kell, hanem csinálni; nem újra teremteni azt, ami már meg van benne,

Részletesebben

Mátyás Király Katolikus Általános Iskola és Óvoda. 5948 Kaszaper, Szent Gellért tér 2. sz. OM: 201787. Munkaterv 2015-2016. tanév

Mátyás Király Katolikus Általános Iskola és Óvoda. 5948 Kaszaper, Szent Gellért tér 2. sz. OM: 201787. Munkaterv 2015-2016. tanév Mátyás Király Katolikus Általános Iskola és Óvoda OM: 201787 Munkaterv 2015-2016. tanév Tartalom 1. Bevezetés... 2. oldal 1.1. Törvények... 2. oldal 1.2. Kormányrendeletek... 2. oldal 1.3. Miniszteri rendeletek...

Részletesebben

Tanítási napok száma: 2015. szeptember 1-től 2016. augusztus 31-ig

Tanítási napok száma: 2015. szeptember 1-től 2016. augusztus 31-ig A 2 015/2016 -OS T AN É V RENDJE Tanítási napok száma: Szorgalmi idő: Tanítási év vége: 181 nap 2015. szeptember 1-től 2016. augusztus 31-ig 2016. június 15. (szerda) Őszi szünet: 2015. október 26-tól

Részletesebben

Kaán Károly Verseny. Szépkiejtési verseny

Kaán Károly Verseny. Szépkiejtési verseny Kaán Károly Verseny 2012. április 13-án Tápiószelén megrendezésre került a XX. Kaán Károly megyei Természet és környezetismereti verseny. Diákjaink elért eredményei: 19. hely Hidy Gábor 6.c 26. hely Illés

Részletesebben

Versenyeredmények. Szent Imre-díj: Kovácsházi Gergely 12.c. Pataki Vidor-díj: Balázs Otília 12.a OKTV

Versenyeredmények. Szent Imre-díj: Kovácsházi Gergely 12.c. Pataki Vidor-díj: Balázs Otília 12.a OKTV Versenyeredmények Szent Imre-díj: Kovácsházi Gergely 12.c Pataki Vidor-díj: Balázs Otília 12.a OKTV LATIN OKTV-döntő 3. helyezés: Szkiba Zsófia (11.c) felkészítő tanár: Kudari Enikő 9. helyezés: Kalabay

Részletesebben

II. Magvető Kupa. Gyula, Várfürdő, 2012.03.23.

II. Magvető Kupa. Gyula, Várfürdő, 2012.03.23. II. Magvető Kupa Gyula, Várfürdő, 2012.03.23. A verseny védnökei Dr. Görgény Ernő, Gyula város polgármestere Nagytiszteletű Baráth János református lelkipásztor Varga Ottó, igazgató Dr. Nagyné Sullay Márta,

Részletesebben

JÚNIUS ÉV VÉGÉI JUTALMAK

JÚNIUS ÉV VÉGÉI JUTALMAK JÚNIUS ÉV VÉGÉI JUTALMAK TOMORI DIÁKJA cím Erős Evelin (8.o.) ÉV TANULÓJA cím Faragó Hunor (5.a), Ferenczy Réka (7.o.), Keresztesi Anna (8.o.) JÓ TANULÓ, JÓ SPORTOLÓ cím Kovács Iván (I. kcs.), Simon Szabolcs

Részletesebben

2252 Tóalmás, Béke u. 27. OM: 032533 MUNKATERVE 2015/2016. Készítette a munkaközösségek javaslatai alapján:...

2252 Tóalmás, Béke u. 27. OM: 032533 MUNKATERVE 2015/2016. Készítette a munkaközösségek javaslatai alapján:... Tóalmási Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola 2252 Tóalmás, Béke u. 27. OM: 032533 MUNKATERVE 2015/2016. Készítette a munkaközösségek javaslatai alapján:... Horváth Nóra intézményvezető Tóalmás, 2015.

Részletesebben

A Verseghy Ferenc Gimnázium különös közzétételi listája 2011. szeptember

A Verseghy Ferenc Gimnázium különös közzétételi listája 2011. szeptember 9.a 9.b 9.c 9.d 10.a 10.b 10.c 10.d 11.a 11.b 11.c 11.d 12.a 12.b 12.c 12.d Össz. Kedv. PP Szak. Össz. A Verseghy Ferenc Gimnázium különös közzétételi listája 2011. szeptember A 11/1994. évi Kormányrendelet

Részletesebben

A TANÉV HELYI RENDJE, MUNKA- ÉS FELADATTERV, BELSŐ ELLENŐRZÉS RENDJE 2015/2016

A TANÉV HELYI RENDJE, MUNKA- ÉS FELADATTERV, BELSŐ ELLENŐRZÉS RENDJE 2015/2016 KUNHEGYESI REFORMÁTUS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA 5340 KUNHEGYES, KOSSUTH ÚT 64.,TEL./FAX:06-59-325-230, E-mail: titkarsag@refisk.hu A TANÉV HELYI RENDJE, MUNKA- ÉS FELADATTERV, BELSŐ ELLENŐRZÉS RENDJE 2015/2016

Részletesebben

BARÁTUNK A KÖNYV VETÉLKEDŐ

BARÁTUNK A KÖNYV VETÉLKEDŐ 2. ÉVFOLYAM, ÁGACSKA, ÖSSZESÍTETT Csapat Név Csapat Tagok Felkészítő Neve PÖSZE EGÉR VILLÁM MACKA OKOS GOMBÁK PÖSZE EGEREK SZUPER HÁROM ÁG A HÁROM KACSA PILLANGÓ SZÉLVIHAR EGÉRKE GYŐZTES KACSÁK LEPKE LENKE

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016. TANÉV

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016. TANÉV KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016. TANÉV Jogszabályi alapja 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelet 23. (1) bekezdés. Az iskola neve: Nagyboldogasszony Római Katolikus Általános Iskola Az iskola címe: 8300

Részletesebben

2015-2016. tanév I. BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ

2015-2016. tanév I. BEISKOLÁZÁSI TÁJÉKOZTATÓ Dunaföldvári Bölcskei - Madocsai Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Gimnázium Magyar László Gimnáziuma 7020 Dunaföldvár, Templom u. 5. Telefon/Fax: 75/541-269 e-mail: magyarlaszlogimi1@gmail.com

Részletesebben

A 2015/2016. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje)

A 2015/2016. tanév fontos időpontjai (a tanév helyi rendje) IDŐPONTOK 2015. augusztus 24. hétfő 8 00 ESEMÉNYEK MEGNEVEZÉSE Együttes alakuló értekezlet Tűz és balesetvédelmi oktatás 2015. augusztus 24. 11 00-13 00 Konzultáció (javító- és osztályozó vizsgás tanulók)

Részletesebben

A NAGYKOVÁCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2010-2011. TANÉVI NEVELŐ-OKTATÓ MUNKÁJÁNAK ÉRTÉKELÉSE

A NAGYKOVÁCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2010-2011. TANÉVI NEVELŐ-OKTATÓ MUNKÁJÁNAK ÉRTÉKELÉSE A NAGYKOVÁCSI ÁLTALÁNOS ISKOLA 2010-2011. TANÉVI NEVELŐ-OKTATÓ MUNKÁJÁNAK ÉRTÉKELÉSE Készítette: Dér Zsuzsanna igazgató Nagykovácsi, 2011. június 22. Kapja: Bencsik Mónika polgármester Nagykovácsi Nagyközség

Részletesebben

ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÓVODA, BÖLCSŐDE, PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT

ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÓVODA, BÖLCSŐDE, PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT Ú J S Z Á S Z I ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÓVODA, BÖLCSŐDE, PEDAGÓGIAI SZAKSZOLGÁLAT N E V E L É S I K Ö Z P O N T 2 0 1 2 / 2 0 1 3 - A S T A N É V M U N K A T E R V E Nézd, ahogy a gondolatok szavakká válnak,

Részletesebben

Munkaterv a 2015/2016. tanévre - időrendi tábla

Munkaterv a 2015/2016. tanévre - időrendi tábla SZEPTEMBER OKTÓBER Adminisztráció. E-napló. Tanmenetek. Munka-, baleset-, és tűzvédelmi oktatások és dokumentálásuk. Tűzvédelmi riadó 2015.09.29. Tantermek díszítése. Szakkörök beindítása. Szakköri napló

Részletesebben

név megye iskolanév helység tanárnév

név megye iskolanév helység tanárnév k ó d 1 k ó d 3 név megye iskolanév helység tanárnév o s z t á l y pont segédpont 9678 1 Berecz Balázs Heves Nekcsei Demeter Általános Iskola Gyöngyöspata Borik Ildikó 1 8 1. 9664 10 Cserkuti Emese Heves

Részletesebben

2. Az iskolai tanítás nélküli munkanapok időpontja, felhasználása

2. Az iskolai tanítás nélküli munkanapok időpontja, felhasználása 1. sz. melléklet A tanév helyi rendje 2014/2015 1. A szorgalmi idő A 2014/2015. tanévben a szorgalmi idő - első tanítási napja 2014. szeptember 1. (hétfő) és - utolsó tanítási napja 2015. június 15. (hétfő).

Részletesebben

Eseménynaptár - Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium 2013/2014. tanév

Eseménynaptár - Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium 2013/2014. tanév Szeptember 2013 9 1 vasárnap 14.30 h Veni Sancte 2013 9 5 csütörtök 17.30 h KÉSZ előadás 2013 9 5 csütörtök Érettségi jelentkezés határideje 2013 9 11 szerda 5. és 7. óra Magyar dal napja 2013 9 12 csütörtök

Részletesebben

A Körmendi Kölcsey Ferenc Gimnázium 2013/2014. évi munkaterve

A Körmendi Kölcsey Ferenc Gimnázium 2013/2014. évi munkaterve A Körmendi Kölcsey Ferenc Gimnázium 2013/2014. évi munkaterve A 2013/2014. tanév munkarendje 2013. augusztus 23. (P) Nevelőtestületi megbeszélés Munkaközösségi megbeszélések A tantárgyfelosztás egyeztetése

Részletesebben

Egyéni végeredmény. Kéttusa Diákolimpia Tolna m-i Döntő - I. korcsoport - Leány. Paks / HUN Tolna Megyei Diáksport Tanács 2014.11.06.

Egyéni végeredmény. Kéttusa Diákolimpia Tolna m-i Döntő - I. korcsoport - Leány. Paks / HUN Tolna Megyei Diáksport Tanács 2014.11.06. Kéttusa Diákolimpia Tolna m-i Döntő - I. korcsoport - Leány 1 ZEMÁN Zóra Zoé Dombóvár, St 2006 262 (1) 0:41,18 450 (5) 02:00,00 712 2 SZALAY Zóra Dombóvár, St 2006 252 (2) 0:44,33 452 (4) 01:58,00 704

Részletesebben

A 2010/2011-es tanév munkatervének időbeosztása. Rendezvényterv

A 2010/2011-es tanév munkatervének időbeosztása. Rendezvényterv A 2010/2011-es tanév munkatervének időbeosztása. Rendezvényterv Dátum Esemény Felelős Ellenőrzi Augusztus 16. Alakuló értekezlet. Munkaközösségi értekezletek Mkv. 16.-18 Szakmai továbbképzések TÁMOP-IPR

Részletesebben

DR. FEJÉRPATAK Y LÁSZ LÓ ÁLTALÁN OS ISKOLA ÉS ALA PFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

DR. FEJÉRPATAK Y LÁSZ LÓ ÁLTALÁN OS ISKOLA ÉS ALA PFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA DR. FEJÉRPATAK Y LÁSZ LÓ ÁLTALÁN OS ISKOLA ÉS ALA PFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA M U N K A T E R V 2014/2015. tanév Az intézmény munkatervét a nevelőtestület 2014. szeptember 15-i nevelőtestületi ülésén elfogadta.

Részletesebben

Megyei eredmények. Angol. Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium Megyei eredmények 2014. Megyei Angol Verseny (a Gyakorló Iskola szervezésében):

Megyei eredmények. Angol. Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium Megyei eredmények 2014. Megyei Angol Verseny (a Gyakorló Iskola szervezésében): Megyei eredmények Angol Megyei Angol Verseny (a Gyakorló Iskola szervezésében): 7. évfolyam: 2. helyezett Takács Hanna 7. A Lőrincz Andrea 3. helyezett Tamás Kristóf 7. A Lőrincz Andrea 5. helyezett Simon

Részletesebben

CSORVÁSI GULYÁS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA OM 028314

CSORVÁSI GULYÁS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA OM 028314 CSORVÁSI GULYÁS MIHÁLY ÁLTALÁNOS ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA OM 028314 Nyitva tartási rend Általános iskola Szorgalmi időben hétfőtől péntekig a nyitvatartási idő: 7 00 16 00, (igény szerint 17 óráig).

Részletesebben

DIÁKOLIMPIA 2014-2015 TANÉV - CSONGRÁD MEGYEI DÖNTŐ Hódmezővásárhely, Gyarmati Dezső Sportuszoda, 2015. február 11.

DIÁKOLIMPIA 2014-2015 TANÉV - CSONGRÁD MEGYEI DÖNTŐ Hódmezővásárhely, Gyarmati Dezső Sportuszoda, 2015. február 11. 1. KORCSOPORT DIÁKOLIMPIA 2014-2015 TANÉV - CSONGRÁD MEGYEI DÖNTŐ Hódmezővásárhely, Gyarmati Dezső Sportuszoda, 2015. február 11. JEGYZŐKÖNYV 50 fiú gyors 1 Kószó Martin 2006 Szeged Béke Utcai 36,87 2

Részletesebben