PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ"

Átírás

1 PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ J Ú L I U S Tisztelt Pusztaföldvári Polgárok! Ez évben is megrendezésre került a Földvárak Találkozója, melyről már hírt adtunk. Így utólag el szeretném mondani Önöknek, hogy az idei találkozón is nagy létszámban részt vettünk és az élményeket figyelembe véve, valamint azt, hogy ismét megfelelően képviseltettük településünket, szép esemény volt. Alapjában problémát okozott, hogy rossz időt fogtunk ki, ezért a Balaton part nyújtotta lehetőségeket nem sikerült kihasználni. Meg szeretném köszönni azoknak, akik személyes közreműködésükkel hozzájárultak a találkozón való részvételünk sikeréhez, név szerint: Bolla Pálnak, Balogh Anikónak, Bíró Annának és férjének, özv. Bozók Józsefnének, ifj. Dévai Józsefnek, a Gyalai családnak, Szűcs Istvánnak, Takács Brigittának és Zalainé Kaczkó Ágnesnek, akik a kézműves- és festőtárlaton állították ki munkáikat. Köszönjük Nádasdi Józsefnek és nejének, valamint Répási Attilának a főzőversenyen való eredményes szereplést. Köszönjük továbbá Tóth Nikolettának színvonalas fellépéseit. Emellett külön öröm volt számunkra, hogy sikerült egy ütőképes csapatot verbuválni az ügyességi- és sportvetélkedőre (csapattagok: Balog Tamás, Elek István kmb., Göböly Zoltán, Jancsó Lajos, Szivák László, Vokanics Sándor, Zsurka Mihály, illetve Bíró Mónika és Darócz Aletta). Jó érzés volt látni, hogy a különjáratos buszba is szép számmal jelentkeztek, sőt túligénylés volt. Mindamellett még saját autókkal is többen ellátogattak a helyszínre. Végezetül szinte mindannyiunknak az volt a véleménye, habár szerénytelenségnek tűnik, de a 2 évvel ezelőtti Pusztaföldváron megrendezésre került találkozókor igen magasra tettük a lécet. Ismételten tisztelettel kérnénk Önöket, hogy azokat az ebeket, amelyek szabadon kóborolnak, továbbra is kössék meg, vagy zárják olyan helyre, hogy ne tudjanak a közterületekre kijutni. Itt szeretném figyelmükbe ajánlani, hogy létezik egy olyan állatvédők által is lefogadott szer, amellyel rendkívül humánusan el lehet altatni az állatokat. Kérjük, inkább ezt a megoldást válasszák, minthogy az utcára csapják azokat. Igen sok pénzt és energiát fordítunk a közterületek karbantartására, kérjük Önöket, hogy erejükhöz mérten saját házuk, portájuk előtt tartsák rendben az útszakaszt. Újfent kérjük Önöket, hogy a közterületen randalírozó vandálokat próbáljuk meg közösen megfékezni. Jelentsék, ha ilyet látnak, de főleg arra lennénk kíváncsiak, kik azok, akik ilyesmire vetemednek. Az önkormányzat titkársága kedd kivételével minden nap óráig és óráig elérhető személyesen vagy telefonon. (Tel.: 68/ , ) Dr. Baranyi István polgármester

2 VI. Földvárak Találkozója Balatonföldvár A fényképeket készítette: Pribela György ÁMK hírek június 11-én a 2004/2005-ös tanévet is értékeltük. A sok-sok eseményből, rendezvényből csak néhányat említek meg, a legemlékezetesebbeket, mert most lehetetlen volna mind felsorolni. 1. Megtartottuk a nyílt órákat osztályainkban. 2. Sikeresek és kedveltek hagyományos kistérségi rendezvényeink: a Petőfi Sándor versmondó verseny, A kísérletező kis fizikusok, kémikusok, biológusok versenye, az Alsósok tanulmányi versenye és a Bartók Béla népdaléneklő verseny. 3. A nyolcadikosaink félévkor belső vizsgát tettek. 4. Új kezdeményezésként a hatodikosaink év végén vizsgáztak anyanyelvből és matematikából. 5. Az ötödikes és a másodikos gyermekeink úszásoktatáson vettek részt. 6. Színházlátogatáson voltunk Szegeden. 7. Sikeres volt a farsangi mulatság, illetve a Táncés gálaműsor. 8. A tanév utolsó hetében minden tanulócsoportunk kirándult. (Budapest, Ópusztaszer) 9. Az idén is nyertes pályázat segítségével tudtuk biztosítani, hogy a rászoruló óvodásaink és iskolásaink logopédiai foglalkozásokon vehessenek részt. 10. Sikeresen rendeztük meg a hagyományos Földvár Kupa teremlabdarúgó - tornát is. 11. És nem utolsó sorban szeretnék köszönetet mondani Polgármester Úrnak és a Községi Önkormányzatunk Képviselő-testületének, hogy minden óvodás- és iskolás korú kisgyermekünk részére biztosították az elmúlt tanévben is a térítésmentes ebédet, valamint azt, hogy lehetővé tették tanulóink utaztatását a különböző helyszíneken megrendezett versenyekre. Kiemelkedő versenyeredményeink: 1. osztály: Takarékossági rajz 2.hely: Varga László Mézes rajz 2. hely: Vörös Andrea Különdíj: Varga László Karácsonyi képeslap: 1.hely: Sárközi Petra

3 Különdíj: Vozár Dávid Alsós körzeti sportverseny Nagyszénás: Kislabda dobás: 1. hely: Varga László Hosszútávfutás 3. hely: Szokolai Zsolt Bendegúz matematikai Mucsi Sándor aranyfokozat Felkészítő tanítók: Berke Inez és Vári Ágnes 2. osztály: Nagyszénási matematika 5. hely: Holecska Zsófia Matematika helyi verseny 1. hely: Szabó Bence 2. hely: Holecska Zsófi 3. hely: Papp Vivien Környezetismeret helyi 1.hely: Valaczkai Léna 2. hely: Szabó Bence 3. hely: Prágai Balázs Alsós körzeti sportverseny Nagyszénás: Kislabdadobás: 1. hely: Valaczkai Léna Hosszútávfutás: 4. hely: Fekete Leila Mézes rajz 1. hely: Szabó Bence Helyi tanulmányi Tollbamondás: 1. hely: Papp Vivien 2. hely:valaczkai Léna Valaczkai Réka 3. hely: Fekete Leila Szépolvasás: 1.hely: Papp Vivien 2. hely: Holecska Zsófia 3. hely: Valaczkai Léna Felkészítő tanítók: Maglóczki Anita és Kovács Klára 3.osztály: DÖK mesemondó versenye: 1. hely: Tóth Adél 2. hely: Kiss-Horváth Ferenc 3. hely: Bocsán Róbert Állatok Világnapja Csapat - 3. hely Csapattagok: Maglóczki Martin Kiss-Horváth Ferenc Környezetismeret verseny - Orosháza: Sitkei Viktor 9. hely Sinkó Márk 11. hely Matematika verseny Nagyszénás: 8. hely: Sinkó Márk 10.hely: Sitkei Viktor 11. hely: Kiss- Horváth Ferenc Komplex anyanyelvi verseny Újkígyós 4. hely: Kiss Horváth Ferenc 10. hely: Telicki Nikolett Körzeti alsós helyesíró és szépolvasó verseny Pusztaföldvár: 3.hely: Szűcs Dalma szépolvasás 3. hely: Kiss- Horváth Ferenc- helyesírás Bendegúz levelezős Arany fokozat Balogh Csaba nyelvtanból Tóth Adél matematikából Bronz fokozat: Tóth Krisztina matematikából Felkészítő tanító: Szűcs Lászlóné 4. osztály: Bendegúz levelezős Ezüst fokozat Gregus Evelin matematikából Holecska Odett matematikából Jonathan szövegértő levelezős Negye Eliza és Szabó Dominika Könyvmoly mester címet kaptak Állatok Világnapja Csapat 3. hely, tagok: Gregus Evelin, Szabó Dominika, Dévai Attila Helyi mesemondó 3. hely: Negye Eliza 2. hely: Gregus Evelin, Szabó Dominika Kistérségi alsós tanulmányi 2. hely: Szabó Dominikatollbamondás Felkészítő tanító: Szeleiné Gregus Edit Felsős versenyeredmények: Területi elsősegélynyújtó csapatverseny Orosháza: 3. hely Területi csecsemőgondozó csapatverseny Orosháza: 2. hely

4 Területi természetismereti verseny - Orosháza: 4. hely Területi történelmi csapatverseny Székkutas: 4. hely Holecskáné Berki Erika Bartók Béla népdaléneklő I. hely Berki Lilla Tóth Nikoletta Simonyi Zsigmond Területi Helyesíró Verseny: 5. hely: Sitkei Melinda 6. o. tanuló 5. hely: Csipai Réka 7. o. tanuló 4. hely: Berki Lilla 8. o. tanuló Bendegúz országos levelező anyanyelv Tóth Balázs 6. o. tanuló arany fokozat Balogh Krisztina 7. o. tanuló arany fokozat Csipai Réka 7. o. tanuló arany fokozat Berki Lilla 8. o. tanuló arany fokozat I. félév Környező világ: Jároli Erika 8. o. tanuló bronz fokozat Nagy Attiláné Szép Magyar Beszéd Területi Verseny: Kozma Kitti 5.o. 6. hely Gregus Ilona Német területi szóbeli 2.hely:Takács 7.osztályos tanuló Gergő Német területi írásbeli 2. hely: Sitkei Melinda 6. osztályos tanuló 3. hely: Takács Gergő 7. o. tanuló Megyei német nyelvi 4. hely:takács Gergő 7. o. tanuló Kajári Gyöngyi Zrínyi Ilona Matematika Verseny Megyei Forduló: Tóth Viktor 6. o. tanuló 20. hely/200 induló közül/ Brád Györgyné Kísérletező Kis Biológusok Versenye: 1. hely: Berki Lilla 8. o. 3. hely: Tóth Viktor 6. o. Sporteredményeink: 1. Labdarúgó Körzeti Bajnokság II. Korcsoport 4. hely Körzeti Leány Kézilabda Bajnokság IV. kcs. 4. hely Földvár Kupa labdarúgás 2. hely Tornya Kupa labdarúgás 3. hely Kisiskolák megyei kézilabdadöntő IV. kcs. 3. hely Puskás Tibor Tisztelt Szülők! Az ÁMK Petőfi Sándor Általános Iskolája a nyári szünet ideje alatt az alábbi időpontokban ügyeletet: tart július 4. /hétfő/ óráig augusztus 8./hétfő/ óráig P.K.K.E. hírek Gregus Ilona ÁMK igazgató 1./ Örömmel értesítem Önöket, hogy Teleházunkba új ügyintéző került felvételre Göböly Nóra személyében. Hosszított nyitvatartással szeretettel várjuk a község lakosságát Teleházunkba! 2./ Az idén is meghirdeti egyesületünk a Tiszta udvar, rendes ház és a Földvár legvirágosabb utcája akciókat. Szívesen fogadjuk a falu lakóinak véleményét a címek elnyerésére. Javaslataikat Göböly Nóránál, a Teleház ügyintézőjénél adhatják le. 3./ Értesítem a P.K.K.E. tagjait, hogy a tagdíjakat július 6-án /szerda/ óra között fizethetik be a Községi Könyvtárban Tóthné Horváth Gyöngyi pénztárosunknál. 4./ Szeretettel várjuk a község lakosságát egyesületünk tagjai közé. Jelentkezni lehet a fenti időpontban és helyen. A nyárra jó pihenést kíván, tisztelettel: Holecskáné Berki Erika P.K.K.E. elnök

5 Nyári programkavalkád augusztusban Mi már készülünk! Ismét megrendezi a Vajda Sára Egyesület nyári programsorozatát augusztus 17-e és 20-a között. A rendezvény új neve: Földvári Nyár. Kézműves programok, hangverseny, kiállítások, szabadtéri zenés gálaműsor szerepel a programsorozat étlapján. Egy nyertes pályázat kapcsán a programot a MOBILITÁS támogatja. A tervek szerint minden program ingyenesen látogatható. Miért is vágyna máshová, a Földváron is szórakozhat? Várjuk tehát augusztusban. Egyesületünk ezúton is megkéri a helyi civil szervezeteket, intézményeket, hogy amennyiben augusztusban más is programot szervez, egyeztetés céljából keressenek meg bennünket, hogy ne ütközzenek programjaink. Vajda Sára Egyesület Tájékoztató A szegedi Alsó-Tisza vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség tájékoztatója szerint az Európai Unió ökológiai rendszereként működő Natura 2000 hálózat területeinek helyrajzi szám szerinti részletes jegyzéke a Magyar Közlönyben, továbbá a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium honlapján / jelenik meg. A helyrajziszám-jegyzék kihirdetését követően 90 nap áll az érintett gazdák rendelkezésére, hogy kifogásuk esetén az illetékes nemzeti park igazgatóságoknál észrevételeket tegyenek. Elérhetőségük: Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság 6000 Kecskemét, Liszt F. u. 19. Tel.: 76/ , Ügyintéző: Sipos Ferenc, Boros Emil Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság 5540 Szarvas, Anna liget Tel.: 66/ További felvilágosítás a Polgármesteri Hivatal 7. számú irodájában. Községi Önkormányzat FONTOS! A pusztaföldvári gyógyszertár július között zárva tart. Kérem, ha lehetséges mindenki időben gondoskodjon szokásos gyógyszerei beszerzéséről! Az augusztus havi zárvatartás a jövő havi Hírmondóban kerül közzétételre. Dologhné Újlaki Eszter gyógyszertárvezető Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a helyi körzeti megbízott június 22-től szolgálati mobiltelefonon érhető el, melynek telefonszáma Pusztaföldvár községben az alábbi: 06-30/ A mobiltelefonon a körzeti megbízott szolgálati idejében, szolgálati idején túl pedig az Orosházi Rendőrkapitányság ügyelete folyamatosan elérhető. (A telefonkönyvben szereplő vezetékes telefonvonal július 1-től megszűnik.) Balázs Antal r.alezredes KÖZLEMÉNY Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a MOL Rt július 20-án óráig Pusztaföldvár községet érintően az üzemeltetésében lévő földgázszállító rendszeren gázszolgáltatási szünettel járó karbantartási munkát végez. Kérjük Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a veszélyhelyzet megelőzése és a szolgáltatás zavartalan újraindítása érdekében a fenti időszakban a gázmérő előtti főcsapot

6 zárva tartani és a gázvételezést szüneteltetni szíveskedjenek. Türelmüket és megértésüket köszönjük! Dégáz Rt. FIGYELEM! Hús- és hentesáru kapható és rendelhető. Rendelés esetén házhozszállítás. Érdeklődni lehet: Tel.: 68/ / SERTÉS- ÉS SZARVASMARHA FELVÁSÁRLÁS (TF koca, nagysúlyú sertés stb.) Azonnali fizetéssel, jó minőségű sertés esetén plusz felár. Tel.: 68/ / INFORMÁCIÓK Tisztelt Pusztaföldvári Lakosok! Értesítem Önöket, hogy minden péntek délelőtt 10 órától a Pusztaföldvári Polgármesteri Hivatal épületében fogadom meglévő és leendő Tisztelt Ügyfeleimet. Dr. Ökrös Ferenc közgazdasági szakokleveles jogász Időpont egyeztetés az alábbi telefonszámon: 06-30/ Okiratszerkesztés: adásvételi bérleti, öröklési. Védelem: büntető és szabálysértési ügyekben, polgárjogi, családjogi, munkaügyi eljárásokban képviselet Ingatlan és termőföld adás-vétele, haszonbérbe adása Dr. Ökrös Ferenc ügyvéd HÉTKÖZI HÁZIORVOSI ÜGYELET - MINDEN HÉTFŐ ÉS SZERDA órától Dr. Szabó Edgár 06-30/ MINDEN KEDD ÉS CSÜTÖRTÖK órától Dr. Nyerges Sándor 06-70/ HÉTVÉGI HÁZIORVOSI ÜGYELET MINDEN PÉNTEKEN DÉLI 12 ÓRÁTÓL HÉTFŐ REGGEL 7 ÓRÁIG július 2-3. Dr. Pálmai Szilárd július Dr. Bradean Constantin július Dr. Brandt Izabella július Dr. Szabó Edgár július Dr. Nyerges Sándor február 1-től minden esetben egy központi telefonszámot kell hívni, amely a következő: 06-30/ KÖRZETI ÁLLATORVOSI ÜGYELET júl órától júl óráig Dr. Bozsik Imre Kardoskút, Pf.: / júl órától júl óráig Dr. Györgyi János Orosháza, Bajcsy u / júl órától júl óráig Dr. Pertich Attila Tótkomlós, Tompa u / júl órától júl óráig Dr. Nagy Ottó Orosháza, Arany J. u / júl órától aug óráig Dr. Sin Zoltán Orosháza, Csabai u / Felelős kiadó: Pusztaföldvár Község Önkormányzatának Képviselő-testülete Szerkeszti: Holecska Alíz

Tartalomjegyzék. Általános tájékoztatók:... 3

Tartalomjegyzék. Általános tájékoztatók:... 3 OROSHÁZI TÁNCSICS MIHÁLY TEHETSÉGGONDOZÓ GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZÉKHELYINTÉZMÉNY Érettségi, szakmai és szintfelmérő vizsgák OROSHÁZA 2013-2014. 1 Tartalomjegyzék Általános

Részletesebben

Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár 2.OSZTÁLY. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár 3.OSZTÁLY

Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár 2.OSZTÁLY. Név oszt. helyezés korcsoport felkészítő tanár 3.OSZTÁLY ANGOL NYELVI VERSMONDÓ VERSENYE ISKOLAI 1.OSZTÁLY Gál Gréta Vivien 1.a 1. 1. Czap Hanna 1.a 2. 1. Szabó Dávid 1.a 3. 1. ANGOL NYELVI VERSMONDÓ VERSENYE ISKOLAI 2.OSZTÁLY Alexa Zsuzsanna 2.a 1. 2. Puskás

Részletesebben

Tanulóink budapesti és országos tanulmányi és sporteredményei 2010/2011. tanév. Név Verseny Helyezés Sós Rozália

Tanulóink budapesti és országos tanulmányi és sporteredményei 2010/2011. tanév. Név Verseny Helyezés Sós Rozália Tanulóink budapesti és országos tanulmányi és sporteredményei 00/0. tanév Név Verseny Helyezés Sós Rozália Play and Win! angol országos levelező Molnár Tamás Veszteg Alexandra, Horváth-Szabó Krisztina,

Részletesebben

Versenyeredmények (pályázatok) 2014/2015

Versenyeredmények (pályázatok) 2014/2015 Versenyeredmények (pályázatok) 2014/2015 A verseny megnevezése Helyezés A versenyző neve Felkészítő tanár KÖMAL Matematika "K" verseny (2013/2014) 7. helyezés Kamuti Harmat 9/A Szécsiné Festő-Hegedűs Margit

Részletesebben

Kiemelkedő versenyeredményeket elért tanulók (2008/2009.tanév) Országos 1-10. helyezett Fővárosi 1-10. helyezett Kerületi 1-6.

Kiemelkedő versenyeredményeket elért tanulók (2008/2009.tanév) Országos 1-10. helyezett Fővárosi 1-10. helyezett Kerületi 1-6. Kiemelkedő versenyeredményeket elért tanulók (2008/2009.tanév) Országos 1-10. helyezett Fővárosi 1-10. helyezett Kerületi 1-6. helyezett Név Osztály Verseny ág (szint) Eredmény Felkészítő tanár Tallósi

Részletesebben

2002/2003-as tanév versenyeredményei. Aszalós Krisztina, Busi Alma Mater Oktatási Központ Száraz Anna 5.b 13.

2002/2003-as tanév versenyeredményei. Aszalós Krisztina, Busi Alma Mater Oktatási Központ Száraz Anna 5.b 13. Tantárgy Helyezés Tanuló neve Megnevezés Szint Felkészítő nevelő 6. Gaál Ramónia 6.a Kisokos 2000 angol verseny országos Fodorné Nagy Erika 3. Kanyó Attila 4.b Kisokos 2000 angol verseny országos Aszalós

Részletesebben

Országos szintű tanulmányi versenyeken elért eredmények

Országos szintű tanulmányi versenyeken elért eredmények Országos szintű tanulmányi ken elért eredmények tanuló verseny helyezés felkészítő tanár Traub Sándor 7.a Curie Kémia Emlékverseny 1. Varga Gábor Traub Sándor 7.a Hevesy György Országos Kémiaverseny 1.

Részletesebben

Tantárgy Verseny neve helyezés

Tantárgy Verseny neve helyezés Sorszám Tanuló neve Osztály Tantárgy Verseny neve helyezés Verseny szintje Felkészítő tanár, tanító neve 1. Ladányi Zsuzsanna 8.b angol London Bridge 01. országos Bagdi Judit 2. Szegfű Patrik 6.c szorobán

Részletesebben

2013/2014. tanév - Versenyeredmények

2013/2014. tanév - Versenyeredmények 2013/2014. tanév - Versenyeredmények Magyar nyelv és irodalom, könyvtárhasználat Simonyi Zsigmond Kárpát-medence Helyesírási verseny Kolba Éva 7.b Négyesi Bernadett Kazinczy Szépkiejtés Verseny Bertalan

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2010. ÁPRILIS Tisztelt Pusztaföldváriak! Az április előreláthatólag igen sok eseményt tartogat számunkra. A legjelentősebbek az országgyűlési képviselőválasztások. Szeretném itt

Részletesebben

KEDVES SZÜLŐK! A 2014/2015-ös tanév eredményei

KEDVES SZÜLŐK! A 2014/2015-ös tanév eredményei 2015 KEDVES SZÜLŐK! Kiadványunkkal iskolánk életéről, az elmúlt év eredményeiről és az előttünk álló tanév eseményeiről kívánjuk tájékoztatni Önöket. Iskolánk statisztikai adatai Tanulók létszáma: 400

Részletesebben

Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő V-VII. korcsoport Kistelek, 2014. április 10. 26 iskola, 99 versenyző

Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő V-VII. korcsoport Kistelek, 2014. április 10. 26 iskola, 99 versenyző Lábtoll-labda Diákolimpia Országos Döntő V-VII. korcsoport Kistelek, 2014. április 10. 26 iskola, 99 versenyző V. korcsoport Fiú hármas (4) Ágotai Olivér, Barta Martin, Bábosik Ádám 2. Faragó Róbert, Safranyik

Részletesebben

Tanulmányi, művészeti, sport és egyéb versenyek, rendezvények 2008-2009. VERSENY, ESEMÉNY NÉV OSZTÁLY EREDMÉNY FELKÉSZÍTŐ TANÁR

Tanulmányi, művészeti, sport és egyéb versenyek, rendezvények 2008-2009. VERSENY, ESEMÉNY NÉV OSZTÁLY EREDMÉNY FELKÉSZÍTŐ TANÁR VERSENY, ESEMÉNY NÉV OSZTÁLY EREDMÉNY FELKÉSZÍTŐ TANÁR Kálti Márk Országos Történelmi Tesztverseny Zsömbölyi Ábel 6.b országos 1. hely Horváth Katalin Kálti Márk Országos Történelmi Tesztverseny Rába Szabolcs

Részletesebben

Konczosné Nagy Kölcsey Ferenc: Némedi Gabriella Himnusz. Iskolai szavalóverseny 2013. január 23. Magyar mikromunkaközöség

Konczosné Nagy Kölcsey Ferenc: Némedi Gabriella Himnusz. Iskolai szavalóverseny 2013. január 23. Magyar mikromunkaközöség Aranytoll szépíró Városi asztalitenisz diákolimpia JANUÁR 2.-4. évfolyam 2013. január 8. tanítók Katona Dioméd 2. b osztály I. helyezett Kiss Regina 3. a osztály -II. helyezett 2013. január 11. Rárósiné

Részletesebben

NÉV HELYEZÉS VERSENY MEGNEVEZÉSE FELKÉSZÍTŐ TANÁR Felső tagozat Fekete Laura 8.a megyei 2. Gárdonyi megyei fordítóverseny - angol Kalmár Mária

NÉV HELYEZÉS VERSENY MEGNEVEZÉSE FELKÉSZÍTŐ TANÁR Felső tagozat Fekete Laura 8.a megyei 2. Gárdonyi megyei fordítóverseny - angol Kalmár Mária NÉV HELYEZÉS VERSENY MEGNEVEZÉSE FELKÉSZÍTŐ TANÁR Felső tagozat Fekete Laura 8.a megyei 2. Gárdonyi megyei fordítóverseny - angol Kalmár Mária Családi Vivien 8.a megyei 7. Gárdonyi megyei fordítóverseny

Részletesebben

Bendegúz Levelező Verseny. Rátermettség tantárgyból I. helyezést ért el Farkas Gergő 8. a

Bendegúz Levelező Verseny. Rátermettség tantárgyból I. helyezést ért el Farkas Gergő 8. a Bendegúz Levelező Verseny országos döntő Rátermettség tantárgyból I. helyezést ért el Farkas Gergő 8. a A TIT Kossuth Klub Egyesület a 2008-2009-es tanévre meghirdette az Ember- Föld- Világegyetem IV.

Részletesebben

ELSÖPRŐ SIKEREK A MÓRÁBAN. azaz újra hoztuk a formánkat

ELSÖPRŐ SIKEREK A MÓRÁBAN. azaz újra hoztuk a formánkat ELSÖPRŐ SIKEREK A MÓRÁBAN azaz újra hoztuk a formánkat A tavaszi időszak az általános iskolások körében az igazi megmérettetések ideje. Ilyenkor történnek a nagy dolgok. Az év végi hajrá mellett iskolánk

Részletesebben

------------------------------------------------------------------------------------------------- 493-12/2014. ikt.sz. 14/2014.

------------------------------------------------------------------------------------------------- 493-12/2014. ikt.sz. 14/2014. Füzesgyarmat Város Önkormányzatának K é p v i s e l ő - t e s t ü l e t e 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. sz. (66) 491-058, 491-401, Fax: 491-361 E-mail: fgyphiv@globonet.hu -------------------------------------------------------------------------------------------------

Részletesebben

2005/2006. matematika

2005/2006. matematika Varga Tamás Országos Matematika Verseny 2.forduló 7.helyezés Fekete Dóra 7.B Czupy Judit 2.forduló 3.helyezés Pintér Olivér Péter 7.A 2.forduló 3.helyezés Németh László 7.A Belényessy Viktória 2.forduló

Részletesebben

Debreceni Dózsa György Általános Iskola 2015/2016-os tanév ütemterve

Debreceni Dózsa György Általános Iskola 2015/2016-os tanév ütemterve Debreceni Dózsa György Általános Iskola 2015/2016-os tanév ütemterve Időpont Augusztus Feladat 17. Tantestületi alakuló ülés 26-27. Tankönyv értékesítés Felelős Bökönyi Beáta, Semjéni Rita 26-27. Étkezési

Részletesebben

FIGEDY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÓVODA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY NOSZVAJ OM AZONOSÍTÓ

FIGEDY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÓVODA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY NOSZVAJ OM AZONOSÍTÓ FIGEDY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ÓVODA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETOKTATÁSI INTÉZMÉNY NOSZVAJ OM AZONOSÍTÓ 031530 VERSENYEREDMÉNYEK 20012/2013-AS TANÉV Verseny neve Tanuló neve, osztálya Helyezés Balaton átúszás 5,2

Részletesebben

Hiszek az alkotásban, mely a lélek nyelve, a magasabb lelkeké Hiszek a munkában Hiszek a nehézben. Hogy nem lehetetlen!

Hiszek az alkotásban, mely a lélek nyelve, a magasabb lelkeké Hiszek a munkában Hiszek a nehézben. Hogy nem lehetetlen! Hiszek az alkotásban, mely a lélek nyelve, a magasabb lelkeké Hiszek a munkában Hiszek a nehézben. Hogy nem lehetetlen! (Babits Mihály: Örökkék ég a felhők mögött) 1 Tartalom: MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM

Részletesebben

AMV 2015. megyei eredmények

AMV 2015. megyei eredmények AMV 2015. megyei eredmények 4.osztály neve város helyezés pontszám Tanuló neve Debreceni Vörösmarty Mihály Általános és Alapfokú Művészeti Derecskei Bocskai István Általános és Alapfokú Művészeti Debrecen

Részletesebben

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Önkormányzati határozatok

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Önkormányzati határozatok A HAJMÁSKÉRI ÖNKORMÁNYZAT IDŐSZAKI TÁJÉKOZTATÓJA 2014. május 28. XV. ÉVFOLYAM TARTALOM Önkormányzati hírek 1. o. Női önvédelmi sport 2. o. Lurkó Óvoda hírei 3. o. Iskolai sportsikerek 4. o. Kalandtúra

Részletesebben

DÓZSA GYÖRGY ÁLTALÁNOS ISKOLA 6775 Kiszombor Óbébai u. 6. Tel.: 62/ 525-142 Fax: 62/ 525-143 E- mail: kzaltisk@gmail.com. Tisztelt Képviselő-testület!

DÓZSA GYÖRGY ÁLTALÁNOS ISKOLA 6775 Kiszombor Óbébai u. 6. Tel.: 62/ 525-142 Fax: 62/ 525-143 E- mail: kzaltisk@gmail.com. Tisztelt Képviselő-testület! DÓZSA GYÖRGY ÁLTALÁNOS ISKOLA 6775 Kiszombor Óbébai u. 6. Tel.: 62/ 525-142 Fax: 62/ 525-143 E- mail: kzaltisk@gmail.com Ikt. szám: 5-4/2012-II. Tisztelt Képviselő-testület! A nevelési oktatási intézmények

Részletesebben

Verseny megnevezése Tanuló neve Osztály Helyezés Felkészítő tanár neve Szakmai Előkészítő Érettségi Tantárgyi Verseny Közgazdaságtan 13.A 13.A 13.

Verseny megnevezése Tanuló neve Osztály Helyezés Felkészítő tanár neve Szakmai Előkészítő Érettségi Tantárgyi Verseny Közgazdaságtan 13.A 13.A 13. Országos versenyeredmények 2009/20 megnevezése Tanuló neve Osztály Helyezés Felkészítő tanár neve Szakmai Előkészítő Érettségi Tantárgyi Közgazdaságtan Nemzetközi Kenguru Matematikai Gordiusz Matematika

Részletesebben

Igazgatói beszéd programjainkról, eredményeinkről. az I. félév zárásaként megtartott hálaadó istentiszteleten

Igazgatói beszéd programjainkról, eredményeinkről. az I. félév zárásaként megtartott hálaadó istentiszteleten 1 Igazgatói beszéd programjainkról, eredményeinkről az I. félév zárásaként megtartott hálaadó istentiszteleten Áldás, békesség! Szeretettel köszöntök mindenkit az Arany János Református Általános Iskola

Részletesebben

Versenyeredmények a 2009-2010. tanévben

Versenyeredmények a 2009-2010. tanévben Versenyeredmények a 2009-2010. tanévben Katolikus hittan Országos Református 1. csapat Konczné Fazekas Margit 4. Kálvin János verseny 2. csapat Konczné Fazekas Margit 5. Földrajz Teleki Pál Országos Bónis

Részletesebben

IV. Ligetfürdő Kupa Gyomaendrőd

IV. Ligetfürdő Kupa Gyomaendrőd IV. Ligetfürdő Kupa Gyomaendrőd Jegyzőkönyv adatai Rendező: Gyomaendrődi Úszó Sport Egyesület Helyszín: Gyomaendrőd Uszoda megnevezése: Liget Fürdő Medence adatai: 6 pályás,25 méteres Lebonyolítás típusa:

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2011.

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2011. KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2011. 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről 10. számú melléklet a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelethez 188 Különös közzétételi lista a nevelési-oktatási

Részletesebben

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2008/2009. TANÉVBEN

A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2008/2009. TANÉVBEN A GÖDÖLLŐI TÖRÖK IGNÁC GIMNÁZIUM TANULÓINAK EREDMÉNYEI A 2008/2009. TANÉVBEN Az Erzsébet kirélyné városi szavalóverseny eredményei II. helyezett: Maul Dóra 11.B, felkészítő tanára: Richterné Rubes Zsuzsanna

Részletesebben

helyezett Név Iskola Felkészítő 1. Fehér Bence Sárberki Ált. Isk. Szabó Anita Vértessomló Ált. 2. Bátorfi Tamás Isk.

helyezett Név Iskola Felkészítő 1. Fehér Bence Sárberki Ált. Isk. Szabó Anita Vértessomló Ált. 2. Bátorfi Tamás Isk. Magyar nyelv 4. évfolyam 1. Fehér Bence Sárberki Ált. Szabó Anita 2. Bátorfi Tamás Jakabné Bedernyák Edina 3. Jelenik Panna Móra F. Ált. Puláné Huszár Anita 4. Hartmann Vivien Goór Brigitta 5. Eck Balázs

Részletesebben

DÓCZY GIMNÁZIUMA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ LAPOK

DÓCZY GIMNÁZIUMA FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ LAPOK DEBRECENI REFORMÁTUS KOLLÉGIUM DÓCZY GIMNÁZIUMA (hat évfolyamos képzés: 7-12. évfolyamon) FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ LAPOK a 2014-2015-ös tanévre Nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő

Részletesebben

Versenyeredmények 2012-2013-as tanév

Versenyeredmények 2012-2013-as tanév Versenyeredmények 2012-2013-as tanév ZRÍNYI ILONA ORSZÁGOS MATEMATIKAVERSENY -MEGYEI FORDULÓ Dél-Pest megye 4. hely Zahora Mary Jane 6.hely Szimet Soma 15. hely Velkei Ottó Díjazott Tanár: Feketéné Csorba

Részletesebben

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT SZÉKESFEHÉRVÁR BREGYÓ KÖZI REGIONÁLIS ATLÉTIKAI KÖZPONT Jegyzőkönyv Összetett Ötpróba 2015. június 02.

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT SZÉKESFEHÉRVÁR BREGYÓ KÖZI REGIONÁLIS ATLÉTIKAI KÖZPONT Jegyzőkönyv Összetett Ötpróba 2015. június 02. Fejér Megyei Diáksport Egyesület 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ IV. KORCSOPORT SZÉKESFEHÉRVÁR BREGYÓ KÖZI REGIONÁLIS ATLÉTIKAI KÖZPONT Jegyzőkönyv Összetett Ötpróba 2015. június 02. 1 2014/2015. TANÉVI

Részletesebben

Önkormányzati Lap 12. évf. 128. sz. 2010. Augusztus ÖNKORMÁNYZATI HÍREK

Önkormányzati Lap 12. évf. 128. sz. 2010. Augusztus ÖNKORMÁNYZATI HÍREK ZSADÁNYI HÍRLAP Önkormányzati Lap 12. évf. 128. sz. 2010. Augusztus ÖNKORMÁNYZATI HÍREK Tervezett és ciklusbeli utolsó, elég viharosra sikerült rendes ülését tartotta a képviselő-testület 2010. augusztus

Részletesebben

Természettudományos verseny

Természettudományos verseny Természettudományos verseny 3. helyezett: Dr. Kozma Pál Általános Iskola, Gyulaháza ( gyulaházi mazsolák 2. ) Radványi Rafael Szűcs Fanni Papp Márton Felkészítő tanár: Szanyi Attila Baráth Sándor 2. helyezett:

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK 2013-2014 - es tanév Országos első 10, megyei első 6 és városi első 3 helyezett tanulók névsora

VERSENYEREDMÉNYEK 2013-2014 - es tanév Országos első 10, megyei első 6 és városi első 3 helyezett tanulók névsora VERSENYEREDMÉNYEK 2013-2014 - es tanév Országos első 10, megyei első 6 és városi első 3 helyezett tanulók névsora Verseny Név Helyezés Felkészítő tanár Városi matematika verseny (Tarczy) Pődör Máté 4.a

Részletesebben

Megyei eredmények. Angol. Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium Megyei eredmények 2014. Megyei Angol Verseny (a Gyakorló Iskola szervezésében):

Megyei eredmények. Angol. Kazinczy Ferenc Gimnázium és Kollégium Megyei eredmények 2014. Megyei Angol Verseny (a Gyakorló Iskola szervezésében): Megyei eredmények Angol Megyei Angol Verseny (a Gyakorló Iskola szervezésében): 7. évfolyam: 2. helyezett Takács Hanna 7. A Lőrincz Andrea 3. helyezett Tamás Kristóf 7. A Lőrincz Andrea 5. helyezett Simon

Részletesebben

9. évfolyam. Írásbeli. Augusztus 25. (kedd) 4. terem. Felügyelő tanárok: Baranyi Sándor Frink Anikó

9. évfolyam. Írásbeli. Augusztus 25. (kedd) 4. terem. Felügyelő tanárok: Baranyi Sándor Frink Anikó 9. évfolyam 4. terem Felügyelő tanárok: Baranyi Sándor Frink Anikó Fodor Zoé Ének-zene (projekt) 8.30 Nagy Levente László Mozgóképkultúra és médiaismeret (projekt) 8.30 Bánhidi Bence Irodalom 9.00 Borsi

Részletesebben

Ideiglenes felvételi jegyzék 2010. március 11. O1. INFORMATIKA SZAKKÖZÉPISKOLA

Ideiglenes felvételi jegyzék 2010. március 11. O1. INFORMATIKA SZAKKÖZÉPISKOLA O1. INFORMATIKA SZAKKÖZÉPISKOLA Ssz. Név Ssz. Név 1. Futó Kovács Szandra 36. Török Nándor 2. Barta Róbert 37. Moroncsik Roland 3. Sólyom Vivien 38. Simon Dániel 4. Csorba Adrienn 39. Gáspár Gabriella 5.

Részletesebben

Iskolagyűlés 2015.10.20.

Iskolagyűlés 2015.10.20. Iskolagyűlés 2015.10.20. Nagyon mozgalmas 2 hónap áll már mögöttünk, rengeteg csodaszép eredménnyel. És hol van még a tanév vége?! 2015.09.19-én, szombaton reggel a szokásokkal ellentétben tárva-nyitva

Részletesebben

A Gönczy Pál Általános Iskola 2012/2013 tanév versenyeredményei LOGIKAI MATEMATIKAI TEHETSÉGTERÜLET

A Gönczy Pál Általános Iskola 2012/2013 tanév versenyeredményei LOGIKAI MATEMATIKAI TEHETSÉGTERÜLET A Gönczy Pál Általános Iskola 2012/2013 tanév eredményei LOGIKAI MATEMATIKAI TEHETSÉGTERÜLET ORSZÁGOS VERSENYEK Helyezés Résztvevő tanuló Felkészítő tanár Suli-Hód Bt Országos Levelezős b Győri Logika

Részletesebben

AKIKRA BÜSZKÉK VAGYUNK 2009-2010. tanév

AKIKRA BÜSZKÉK VAGYUNK 2009-2010. tanév AKIKRA BÜSZKÉK VAGYUNK 2009-2010. tanév Állatkerti élményeink rajzpályázat: 1-2. évfolyam: I. hely 1.a osztály II. hely 2.a és 2.c osztály III. hely 2.b osztály Különdíj: 1. b osztály 3-4. évfolyam I.

Részletesebben

Fiúk. I.kcs. II. kcs.

Fiúk. I.kcs. II. kcs. A Szegvári Forray Máté Általános Iskola tornatermében a 24. alkalommal megrendezett Forray Tornán 36 csapat 229 általános iskolás korú tornásza mutatta be szertorna gyakorlatait a szép számmal összegyűlt

Részletesebben

OÁMK SIMON ISTVÁN UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA TANULÓINAK EREDMÉNYEI ISKOLAI, VÁROSI, MEGYEI, ORSZÁGOS VERSENYEKEN. 2011/2012. tanév

OÁMK SIMON ISTVÁN UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA TANULÓINAK EREDMÉNYEI ISKOLAI, VÁROSI, MEGYEI, ORSZÁGOS VERSENYEKEN. 2011/2012. tanév OÁMK SIMON ISTVÁN UTCAI ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA TANULÓINAK EREDMÉNYEI ISKOLAI, VÁROSI, MEGYEI, ORSZÁGOS VERSENYEKEN 2011/2012. tanév MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM Iskolai vers- és mesemondó verseny 1. - 2. évfolyam

Részletesebben

Jó tanuló jó sportoló pályázat eredménylista

Jó tanuló jó sportoló pályázat eredménylista Jó tanuló jó sportoló pályázat eredménylista A Magyarország jó tanulója jó sportolója pályázat kapcsán Balog Zoltán miniszter úr döntése értelmében az alábbi döntés született. Azon pályázók, akik a pályázati

Részletesebben

A körülmények és a környezet hatnak ránk, de magunkért csakis mi vagyunk felelősek. (Paulo Coelho) Ballagási meghívó

A körülmények és a környezet hatnak ránk, de magunkért csakis mi vagyunk felelősek. (Paulo Coelho) Ballagási meghívó A körülmények és a környezet hatnak ránk, de magunkért csakis mi vagyunk felelősek. (Paulo Coelho) Ballagási meghívó 2007 2012 A MÁTÉSZALKAI SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM végzős diákjai 2012. május 4-én

Részletesebben

2010/2011. Versenyeredmények

2010/2011. Versenyeredmények 2010/2011. Versenyeredmények Szigetköz ízei, vármegye borai fesztivál Vármegye hangja - Nagy Adrián 8.b II.hely Hegedűs Ivett Fehér Bianka Stencinger Petra (Talpasné S.Ibolya) Országos Evezős Diákolimpia

Részletesebben

és a MUNKATERV 2014/2015. TANÉV

és a MUNKATERV 2014/2015. TANÉV A SÁRBOGÁRDI MÉSZÖLY GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLA és a SÁRBOGÁRDI MÉSZÖLY GÉZA ÁLTALÁNOS ISKOLA SZENT ISTVÁN TAGISKOLÁJA MUNKATERV 2014/2015. TANÉV Sárbogárd, 2014. szeptember 1. Készítette:.. Fülöpné Nemes Ildikó

Részletesebben

SZENT ISTVÁN NAPI K Ö R Ö S TÁVÚSZÓVERSENY Jegyzőkönyve

SZENT ISTVÁN NAPI K Ö R Ö S TÁVÚSZÓVERSENY Jegyzőkönyve SZENT ISTVÁN NAPI K Ö R Ö S TÁVÚSZÓVERSENY Jegyzőkönyve 2011. augusztus 20. 10:00 óra Szarvas Polgármesteri Hivatali Strand A verseny célja: ápolása Helye: Ideje: Rendezője: Az ünnephez kapcsolódó sportági

Részletesebben

A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium MUNKATERVE. a 2014/2015-ös tanévre

A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium MUNKATERVE. a 2014/2015-ös tanévre A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium MUNKATERVE a 2014/2015-ös tanévre 1 Csak pontosan, szépen A 2014/2015-ös tanév kiemelt feladatai: Iskolai hajókirándulás megszervezése és lebonyolítása Iskolai

Részletesebben

A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium MUNKATERVE. a 2015/2016-os tanévre

A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium MUNKATERVE. a 2015/2016-os tanévre A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium MUNKATERVE a 2015/2016-os tanévre 1 A Dunaújvárosi Széchenyi István Gimnázium és Kollégium gimnáziumi részének MUNKATERVE a 2015/2016-os tanévre 2

Részletesebben

A Mecénás Tehetséggondozó Támogatási Keret felosztása

A Mecénás Tehetséggondozó Támogatási Keret felosztása A Mecénás Tehetséggondozó Támogatási Keret felosztása A 143/2011. (IX.26.) HB határozat melléklete: Garay János Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Közoktatási Típusú Sportiskola, Óvoda

Részletesebben

503/2013. (XII. 13.) számú Képviselő-testületi Határozat

503/2013. (XII. 13.) számú Képviselő-testületi Határozat nyilvános üléséről készült könyvéből: 503/2013. (XII. 13.) számú Képviselő-testületi Határozat 1.) Hajdúnánás Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat

Részletesebben

RÁBATAMÁSI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA 9322 Rábatamási, Szent István u.47.

RÁBATAMÁSI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA 9322 Rábatamási, Szent István u.47. RÁBATAMÁSI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA 9322 Rábatamási, Szent István u.47. OM-azonosító: 030570 1 RÁBATAMÁSI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA 9322 Rábatamási, Szent István u.47. Telefon: 0696 / 282340 Telefax:

Részletesebben

XII. Réthy Sándor Emlékverseny Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Gimnázium I. korcsoport "B" kategória leány csapatbajnokság

XII. Réthy Sándor Emlékverseny Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Gimnázium I. korcsoport B kategória leány csapatbajnokság Hely. Cím Csapatnév 1 Debrecen Református Koll. Ált. Isk. 47,200 1 45,600 1 92,800 2 Balatonföldvár Gróf Széchenyi Zsigmond Ált. Isk. "A" 45,900 2 44,500 2 90,400 3 Budapest XVII. Kossuth Lajos Ált. Isk.

Részletesebben

EREDMÉNYEK. A SZAKE közismereti vetélkedőinek országos döntője

EREDMÉNYEK. A SZAKE közismereti vetélkedőinek országos döntője EREDMÉNYEK A SZAKE közismereti vetélkedőinek országos döntője Magyarország az Én hazám 0. Gimnázium Leövey Klára Gimnázium és SZKI Budapest Bors Lászlóné Szűcs Orsolya Háló Ádám Szládovics Tamás Balassi

Részletesebben

Kunszentmártoni Általános Iskola és AMI versenyeredmények 2013/2014. Országos tanulmányi és műveltségi verseny

Kunszentmártoni Általános Iskola és AMI versenyeredmények 2013/2014. Országos tanulmányi és műveltségi verseny Kunszentmártoni Általános Iskola és AMI eredmények A neve 2013/2014 Országos tanulmányi és műveltségi helyezés Tanuló neve, osztálya tantárgy Felkészítő nevelő Simonyi Zsigmond helyesírási 3. hely László

Részletesebben

Kaán Károly Verseny. Szépkiejtési verseny

Kaán Károly Verseny. Szépkiejtési verseny Kaán Károly Verseny 2012. április 13-án Tápiószelén megrendezésre került a XX. Kaán Károly megyei Természet és környezetismereti verseny. Diákjaink elért eredményei: 19. hely Hidy Gábor 6.c 26. hely Illés

Részletesebben

Atlétikai Országos Minősítő Pályaverseny

Atlétikai Országos Minősítő Pályaverseny FORG-TECH KUPA Atlétikai Országos Minősítő Pályaverseny 2010. évi Békés Megye Nyílt, Serdülő Egyéni Bajnoksága Jász-Nagykun-Szolnok megye Csongrád megye - Békés megye Válogatott Viadala 2010. szeptember

Részletesebben

www.gyak1.pte.hu Kiadja a PTE 1. Sz. Gyakorló Általános Iskola Makár Egylete

www.gyak1.pte.hu Kiadja a PTE 1. Sz. Gyakorló Általános Iskola Makár Egylete Szülői Levél A PTE 1. Sz. Gyakorló Általános Iskola lapja ---------------------------------------------------------------------------------- 2006. szeptember www.gyak1.pte.hu Kiadja a PTE 1. Sz. Gyakorló

Részletesebben

Molnár Dániel (4.c.) Erzsébetvárosi SE GOJU_KAI Karate

Molnár Dániel (4.c.) Erzsébetvárosi SE GOJU_KAI Karate Molnár Dániel (4.c.) Erzsébetvárosi SE GOJU_KAI Karate 2004. október 23. Diana Kupa (válogató verseny a 2005. VB-re 1.) Kumite: I.hely 2005. február 5. Országos Bajnokság (válogató verseny a VB-re 2.)

Részletesebben

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton

II. Tisza-parti Gyógy- és Élményfürdő Félmaraton 21 km Nem/Kategória: Férfi 12-19 éves Hely Rsz Név Szév 1. kör 2. kör 3. kör Bruttó idő Nettó idő Absz. hely. Tempó Hátrány 1 69 DITZENDY Arisztid 1998 00:33:16 00:34:05 00:39:12 01:47:14 01:46:34 37 5:03

Részletesebben

A Hunyadi Mátyás Általános Iskola munkaterve a 2011/2012. tanévre

A Hunyadi Mátyás Általános Iskola munkaterve a 2011/2012. tanévre 1 Hunyadi Mátyás Általános Iskola 9072 Nagyszentjános Árpád u. 11/a Telefon/fax: 96/544-040 E-mail: humaisk@vipmail.hu Honlap: www.humaisk.hu OM: 03 06 01 A Hunyadi Mátyás Általános Iskola munkaterve a

Részletesebben

P E V I. Szemünk fényei. Színkeveréses virágültetés. Színes tojások Pilvax Színes 48. 2015. 1. szám

P E V I. Szemünk fényei. Színkeveréses virágültetés. Színes tojások Pilvax Színes 48. 2015. 1. szám P E V I 2015. 1. szám 2 0 1 5. A N E M Z E T K Ö Z I F É N Y É V E Fé n y e s e r e d m é n y e k Ve r s e n y e k Szemünk fényei Fa r s a n g Színkeveréses virágültetés Színes tojások Pilvax Színes 48

Részletesebben

Tájékoztató. a 2015. évi Bolyai János Kutatási Ösztöndíj nyertes pályázatairól. Sorsz. Név Tudományág Munkahely

Tájékoztató. a 2015. évi Bolyai János Kutatási Ösztöndíj nyertes pályázatairól. Sorsz. Név Tudományág Munkahely Tájékoztató a 2015. évi Bolyai János Kutatási Ösztöndíj nyertes pályázatairól Sorsz. Név Tudományág Munkahely 1 Aliczki Manó Biológiai tudományok MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet 2 Almásiné Csoma

Részletesebben

Zrínyi Ilona Országos Matematikaverseny (országos verseny) Bakos Balázs 5.c 30. hely Babák Sándorné

Zrínyi Ilona Országos Matematikaverseny (országos verseny) Bakos Balázs 5.c 30. hely Babák Sándorné VERSENYEREDMÉNYEK ORSZÁGOS VERSENYEK Országos zongoraverseny zeneiskolásoknak Orgován Boglárka 6.b III. hely Felkészítő tanár Zrínyi Ilona Országos Matematikaverseny (országos verseny) Bakos Balázs 5.c

Részletesebben

VERSENYEREDMÉNYEK. 1. osztály. Bendegúz matematika levelezős verseny. Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany

VERSENYEREDMÉNYEK. 1. osztály. Bendegúz matematika levelezős verseny. Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany VERSENYEREDMÉNYEK 1. osztály Bendegúz matematika levelezős verseny Berki Andrea bronz Berki Milán bronz Bertók Eliza ezüst Németh Boglárka arany Irodalom, szövegértés Péter Dominik ezüst Felkészítő pedagógus:

Részletesebben

Bib TEAM kat. Country City NAME

Bib TEAM kat. Country City NAME Budapest Bank 19. SZUPERMARATON - Kerékpáros és Görkori Túra Bib TEAM kat. Country City NAME Vajgel Zita W 1993 SOS GYERMEKFALU OROSHÁZA FŐSÖR FC 175 179 Orosháza HAJRÁ SIKETEK 140 Békéscsaba BMRFK POLICE

Részletesebben

Név oszt. helyezés korcsoport/lány felkészítő tanár Kaszásné Farkas Viola Soltészné Szörfi Anikó CSAPAT

Név oszt. helyezés korcsoport/lány felkészítő tanár Kaszásné Farkas Viola Soltészné Szörfi Anikó CSAPAT KÖRZETI MEZEI FUTÓ DIÁKOLIMPIA EGYÉNI Soltészné Szörfi Anikó Lukács Réka 1. 1-2. osztály Bíró Eszter 4.a 1. 3-4. osztály korcsoport/fiú Bolgár Dániel 3. 1-2. osztály 1 Lukács Réka Bán Lilla Vágási Dorottya

Részletesebben

Egészségügyi alapismeretek. Sorszám Teljes név Iskola Eredmény. 1 Geiger Tímea Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola, Miskolc 95%

Egészségügyi alapismeretek. Sorszám Teljes név Iskola Eredmény. 1 Geiger Tímea Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola, Miskolc 95% 1 Geiger Tímea Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola, Miskolc 95% 2 Németh Viktória 3 Kohányi Gergely Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakközépiskola, Miskolc 93% 4 Rákay Renáta Ferenczi Sándor Egészségügyi

Részletesebben

ANGOL NYELV I. VIZSGABIZOTTSÁG I. EMELET KOLLÉGIUM 4. FEBRUÁR 22. HÉTFŐ

ANGOL NYELV I. VIZSGABIZOTTSÁG I. EMELET KOLLÉGIUM 4. FEBRUÁR 22. HÉTFŐ 11.00 1. ANGOL NYELV I. VIZSGABIZOTTSÁG I. EMELET KOLLÉGIUM 4. FEBRUÁR HÉTFŐ Poszmik Anna Sarolta Demjén Budapest 2. Asztalos Noémi Gádor Budapest 3. Balogh Nóra Bartók Budapest 4. Barkaszi Luca Zsófia

Részletesebben

9 Matusek Lóránd X. 11. Szegesdi Plasztika (Bőrklinika) 10 Miklós Ágnes 11 Salamon Máté László

9 Matusek Lóránd X. 11. Szegesdi Plasztika (Bőrklinika) 10 Miklós Ágnes 11 Salamon Máté László 1.csoport 1 Alács Rita X. 1. Horváth Gábor Seb. Kl. 2 Bajsz András 2010-10-01 Horváth Gábor Seb. Kl. 3 Bakk Ágnes X. 4. Kakuja M. Sebklinika 4 Baukó Krisztina 5 Berényi Zsuzsanna Éva X. 5. Daróczi M. Sebklinika

Részletesebben

JÚNIUS ÉV VÉGÉI JUTALMAK

JÚNIUS ÉV VÉGÉI JUTALMAK JÚNIUS ÉV VÉGÉI JUTALMAK TOMORI DIÁKJA cím Erős Evelin (8.o.) ÉV TANULÓJA cím Faragó Hunor (5.a), Ferenczy Réka (7.o.), Keresztesi Anna (8.o.) JÓ TANULÓ, JÓ SPORTOLÓ cím Kovács Iván (I. kcs.), Simon Szabolcs

Részletesebben

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ

PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ PUSZTAFÖLDVÁRI HÍRMONDÓ 2008. M Á J U S Tisztelt Pusztaföldváriak! A közelmúltban egy munka kapcsán, mint állatorvos 10 napot töltöttem Oroszországban. Ezt nem dicsekvésképpen írom, csupán azért, mert

Részletesebben

MAR CALV ÁRO SI FŐIGAZ GATÓSÁG KOVÁCS MARGIT NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Kovács Margit Deutsche Nationälitate Grundschule

MAR CALV ÁRO SI FŐIGAZ GATÓSÁG KOVÁCS MARGIT NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA. Kovács Margit Deutsche Nationälitate Grundschule MAR CALV ÁRO SI FŐIGAZ GATÓSÁG KOVÁCS MARGIT NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA Kovács Margit Deutsche Nationälitate Grundschule 90 Győr, R é pce utca. - + 696 0 www.mfgyor.hu sporteredmények 0 0. TANÉV

Részletesebben

AZ ÉRDI VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM TANULMÁNYI VERSENYEREDMÉNYEI 2013/2014-ES TANÉV ORSZÁGOS MEGYEI, TERÜLETI VÁROSI, TANKERÜLETI

AZ ÉRDI VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM TANULMÁNYI VERSENYEREDMÉNYEI 2013/2014-ES TANÉV ORSZÁGOS MEGYEI, TERÜLETI VÁROSI, TANKERÜLETI AZ ÉRDI VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM TANULMÁNYI VERSENYEREDMÉNYEI 2013/2014-ES TANÉV ORSZÁGOS MEGYEI, TERÜLETI VÁROSI, TANKERÜLETI osztály verseny szint helyezés felkészítő tanár Magyar Karaivanov Lilla

Részletesebben

Október. Szüreti felvonulás és bál. Kirándulás a Gemenci erdőben. Tanulmányi kirándulás Bikalon

Október. Szüreti felvonulás és bál. Kirándulás a Gemenci erdőben. Tanulmányi kirándulás Bikalon Tartalom Szüreti felvonulás és bál Kirándulás a Gemenci erdőben (1.-2. évf.) Tanulmányi kirándulás Bikalon (3.-4. évf.) Rajzpályázat Vetélkedő a magyar népmese napjának tiszteletére Bolyai matematika csapatverseny

Részletesebben

Weöres Sándor Általános Iskola és Gimnázium

Weöres Sándor Általános Iskola és Gimnázium Weöres Sándor Általános Iskola és Gimnázium OM azonosító: 201526 MUNKATERVE a 2015/2016-os tanévre 1. Az iskolában folyó oktató-nevelő munka az alábbi alapdokumentumokra épül: - Az 1993. évi LXXIX. törvény

Részletesebben

Kód: 90. Rendészeti szakmacsoport Szakközép 9 C; 9.D. Munkalap1. felvehető létszám: 60 fő

Kód: 90. Rendészeti szakmacsoport Szakközép 9 C; 9.D. Munkalap1. felvehető létszám: 60 fő Kód: 90 felvehető létszám: 60 fő Rendészeti szakmacsoport Szakközép 9 C; 9.D Rangsor Név Iskolája 101. Arany Rita Szabadszállás, Petőfi Sándor Ált. Isk. 106. Bacsa Anikó Kunadacs, Kunadacs-Ladánybene Ált.

Részletesebben

2013/2014. TANÉV. ÉVES MUNKATERV (1. sz. melléklet) TARCZY LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA PÁPA, JÓKAI U. 18.

2013/2014. TANÉV. ÉVES MUNKATERV (1. sz. melléklet) TARCZY LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA PÁPA, JÓKAI U. 18. Év hó nap IDŐ PROGRAM FELELŐS 2013 augusztus 22. 9.00 Tanévnyitó értekezlet I. (alakuló) Igazgató 2013 augusztus 26-27-28. Multikulturális tábor Ugod, Árnyas erdő turistaház Takozatvezető, alsós kéttannyelvi

Részletesebben

Versenyeredmények 2015/2016

Versenyeredmények 2015/2016 Versenyeredmények 2015/2016 OKTV: Történelem Cegléd, 2015. 11. 02. : 9 fő indult Légrádi Attila 12. b Felkészítő tanára: Bárdos Dóra, Gaganetz Péter Szebenszki Noémi 11. c Felkészítő tanára: Hajdu István

Részletesebben

DÉLI APRÓ 23. Szilveszteri Futógála JEGYZŐKÖNYV. Rendező:

DÉLI APRÓ 23. Szilveszteri Futógála JEGYZŐKÖNYV. Rendező: DÉLI APRÓ 23. Szilveszteri Futógála JEGYZŐKÖNYV Rendező: Igazolt és bátor amatőr Táv: 4621 méter 2. oldal 1 Tábor Miklós Buda-Cash Békéscsabai AC 1986 13:57 I. férfi 2 Feyissa Mossissa Buda-Cash Békéscsabai

Részletesebben

II. Magvető Kupa. Gyula, Várfürdő, 2012.03.23.

II. Magvető Kupa. Gyula, Várfürdő, 2012.03.23. II. Magvető Kupa Gyula, Várfürdő, 2012.03.23. A verseny védnökei Dr. Görgény Ernő, Gyula város polgármestere Nagytiszteletű Baráth János református lelkipásztor Varga Ottó, igazgató Dr. Nagyné Sullay Márta,

Részletesebben

A Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola és. Alapfokú Művészeti Iskola. 2015/2016. tanév

A Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola és. Alapfokú Művészeti Iskola. 2015/2016. tanév A Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola M U N K A P R O G R A M J A 2015/2016. tanév Tartalom: 1. Változások a nyár folyamán 1.1. Rendezvények, események 1.2. Pályázatok 2. Intézményi-és

Részletesebben

A KÖZSÉG INGYENES ÖNKORMÁNYZATI LAPJA. XII. ÉVFOLYAM 4. SZÁM 2015. IV. negyedév

A KÖZSÉG INGYENES ÖNKORMÁNYZATI LAPJA. XII. ÉVFOLYAM 4. SZÁM 2015. IV. negyedév KESZÜI HÍREK XII. ÉVFOLYAM 4. SZÁM 2015. IV. negyedév Keszü Község Önkormányzata 2015. december 4-én tartotta meg 2015. évi Német Nemzetiségi Önkormányzattal közös közmeghallgatását, alacsony lakossági

Részletesebben

2013. február 25., hétfő Egyházi Biológia Angol 112-es szoba Bandzsal Dóra Református, Kmét 14.30 Ld. 02.27. Barta Zsuzsa Református, Kmét 14.30 Ld.

2013. február 25., hétfő Egyházi Biológia Angol 112-es szoba Bandzsal Dóra Református, Kmét 14.30 Ld. 02.27. Barta Zsuzsa Református, Kmét 14.30 Ld. 2013. február 25., hétfő 112-es szoba Bandzsal Dóra Református, Kmét 14.30 Ld. 02.27. Barta Zsuzsa Református, Kmét 14.30 Ld. 02.27. Basky Éva Református, Kmét 14.30 Ld. 02.27. Benke Ádám Református, Kmét

Részletesebben

Győri Móra Ferenc Általános Iskola és Szakközépiskola MUNKATERVE 2015/2016. tanév

Győri Móra Ferenc Általános Iskola és Szakközépiskola MUNKATERVE 2015/2016. tanév Ikt.szám: 591/2015. Győri Móra Ferenc Általános Iskola és Szakközépiskola MUNKATERVE 2015/2016. tanév A tanév legfontosabb pedagógiai feladatai: 1.) Hatékony és következetes módszerekkel a tanulói és dolgozói

Részletesebben

Végzős diákjaink eredményeinek elismerése

Végzős diákjaink eredményeinek elismerése Végzős diákjaink eredményeinek elismerése A végzős tanulók több éves teljesítményét, eredményeit a ballagáson rangos díjakkal, címekkel, oklevelekkel és könyvjutalmakkal ismerjük el. A tanévben jutalmazott

Részletesebben

TANULMÁNYI VERSENYEK

TANULMÁNYI VERSENYEK TANULMÁNYI VERSENYEK Német nemzetiségi vers- és prózamondó verseny Felkészítő: Ambrusné Kluk Andrea, Bozsodi Zsuzsanna, Nyergesné Kornfeind Anita, Horváthné Erdősi Szilvia Név Osztály Megyei erdmény Regionális

Részletesebben

utolsó tanítási nap: 2016. április 29. péntek

utolsó tanítási nap: 2016. április 29. péntek A 2015/2016. TANÉV MUNKATERVE I. A TANÉV RENDJE Szorgalmi idő: 1-11. évf. első tanítási nap: 2015. szeptember 1. kedd utolsó tanítási nap: 2016. június 15. szerda 12. évf., 13.E első tanítási nap: 2015.

Részletesebben

Országos Szakiskolai Közismereti Verseny 2010/2011 Regionális forduló eredményei

Országos Szakiskolai Közismereti Verseny 2010/2011 Regionális forduló eredményei Országos Szakiskolai Közismereti Verseny 2010/2011 Regionális forduló eredményei Versenyző Számítástechnika 2011. március 5. országos regionális Dél-Alföld Huszár Gergő 50,0 16 2 Vajda Péter Oktatási Ficzere

Részletesebben

Kecskeméti Corvin Mátyás. Általános Iskola. 2015-2016-os TANÉV (Napokra lebontva - 181 tanítási nap)

Kecskeméti Corvin Mátyás. Általános Iskola. 2015-2016-os TANÉV (Napokra lebontva - 181 tanítási nap) Kecskeméti Corvin Mátyás Általános Iskola 20152016os TANÉV (Napokra lebontva 181 tanítási nap) HÓNAP NAP TANÍTÁSI NAP AUGUSZTUS 2015. 17. AUGUSZTUS 18. AUGUSZTUS 19. AUGUSZTUS 24. ESEMÉNYEK (RENDEZVÉNYEK,

Részletesebben

ÉVZÁRÓ LEVÉL 2009/2010. tanév

ÉVZÁRÓ LEVÉL 2009/2010. tanév Pannonhalma Többcélú Kistérségi Társulás Radnóti Miklós Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Mővészetoktatási Intézmény 9090 Pannonhalma, Petıfi u. 27. Tel.: 96/470-043, 96/554-001, 06/20/468-56-16 E-mail:

Részletesebben

felkészítő tanár: Havranek Mária

felkészítő tanár: Havranek Mária A 2010/2011. tanév eredményei Történelem WEKERLE SÁNDOR ÉLETMŰVE ÉS A DUALIZMUS KORA ORSZÁGOS TÖRTÉNELMI VETÉLKEDŐ 6. helyezés csapattagok: Altmár Kristóf (11.D), Dóra Márton (12.D), Zalka Dóra (12.C)

Részletesebben

7. Figedy János Ált. Isk. 7. EKF Gyakorló Általános Iskola. 8 Tinódi Sebestyén Tagiskola. 8. Balassi Bálint Általános Iskola

7. Figedy János Ált. Isk. 7. EKF Gyakorló Általános Iskola. 8 Tinódi Sebestyén Tagiskola. 8. Balassi Bálint Általános Iskola A kategória Csapatnév Csapattagok (évfolyam) címe Felkészítő tanárok Pontszám Helyezés Marczis Zentai 3325 Noszvaj, Triász Dósa Attila 7. Figedy János Ált. Isk. Ivády Tamásné 46 I. igen Bettina Márton

Részletesebben

Kunszentmártoni Gimnázium és Szakképző Iskola (OM: 036063) 5440 Kunszentmárton, Kossuth Lajos út 37. Telefon/fax: 56/461-144

Kunszentmártoni Gimnázium és Szakképző Iskola (OM: 036063) 5440 Kunszentmárton, Kossuth Lajos út 37. Telefon/fax: 56/461-144 i Gimnázium és Szakképző Iskola (OM: 036063) 5440, Kossuth Lajos út 37. Telefon/fax: 56/461-144 A i Gimnázium és Szakképző Iskola ideiglenes felvételi jegyzéke a 2011-2012-es tanévre Az ideiglenes felvételi

Részletesebben

Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja. 2016. március 15. (kedd) Bartók Béla Művelődési Ház Pusztaföldvár, Jókai u. 12.

Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja. 2016. március 15. (kedd) Bartók Béla Művelődési Ház Pusztaföldvár, Jókai u. 12. Pusztaföldvári Önkormányzat Hivatalos Havilapja A mi Március 15-énk Pusztaföldvár Község Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt és családját az 1848/49 es szabadságharc évfordulóján megrendezésre kerülő

Részletesebben