Különös közzétételi lista

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "Különös közzétételi lista"

Átírás

1 Különös közzétételi lista 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet alapján Intézményünkben az első osztályosok beiratkozása minden tanévben a Kormányhivatal által kijelölt időpontban történik, mely intézményünkben az alábbi időpontban történt: Április Az iskolába jelentkező tanulók felvételének, és átvételének elvei Iskolánk a kötelező beiskolázási körzetéből melyet az iskola fenntartója határoz meg minden jelentkező tanköteles korú tanulót felvesz. Az első évfolyamba történő beiratkozáskor be kell mutatni: a szülő személyi igazolványát; a gyermek és szülő lakcímkártyáját; az iskolába lépéshez szükséges fejlettség elérését tanúsító óvodai igazolást; szükség esetén a szakértői bizottság véleményét szülői nyilatkozatot a szülői felügyelet gyakorlásáról. Az iskolába beadott felvételi kérelmeket a nevelési-oktatási intézmények működéséről szóló rendeletben (20/2012 EMMI rendelet) meghatározott sorrendben kell teljesíteni. Amennyiben iskolánk a rendeletben megadott sorrend szerint az összes felvételi kérelmet helyhiány miatt nem tudja teljesíteni, akkor az érintett csoportba tartozók között sorsolás útján kell dönteni. A sorsolás lebonyolításának részletes szabályait a rendelet tartalmazza. Intézményünkben fenntartói engedéllyel minden évfolyamon egy osztály indítható, így iskolánkban 8 évfolyamon 8 osztályban folyik a tanítás. Idegen nyelvi csoportunk száma: 13 csoport Intézményünk térítési díjat és tandíjat nem szed. Az intézmény nyitvatartási rendje: Az iskola reggel óráig van nyitva. Az első tanítási óra 8.00-kor kezdődik. Az iskolába legkésőbb az első tanítási óra előtt 15 perccel kell megérkezni. A gyülekezés helye az iskola előtti terület, ahol az ügyeletes nevelő órától felügyel a tanulókra. A tantermekbe órakor mehetnek be, így bőven van idő előkészülni az első órára. A foglalkozások általában óráig tartanak, de az iskola hivatalosan óráig tart nyitva. Ez alatt az intézmény felügyeletet biztosít. Szabadidős programok esetén óráig tartózkodhat az iskolában a tanuló, a program eddig tart. Ettől eltérni csak igazgatói engedéllyel lehet. Intézményünk Szervezeti és Működési Szabályzatát, Házirendjét, Pedagógiai Programját a DOKUMENTUMOK alatt találják meg! Név Intézményünk pedagógusai, dolgozói munkakör, iskolai végzettség 1 Takács Attila intézményvezető, történelem, földrajz, népművelés szakos tanár 2 Vályiné Üveges Edit intézményvezető-helyettes, testnevelés szakos tanár, gyógytestnevelés

2 3 Boldis Péter történelem szakos tanár 4 Csernyiné Zavodnyik Mária angol szakos tanár 5 Czikó Martina magyar nyelv és irodalom szakos tanár és művelődésszervező, osztályfőnök, DÖK munkáját segítő pedagógus 6 Csécsi Zsoltné általános iskolai tanító, gyógypedagógus osztályfőnök 7 Dombováriné Csorosz Andrea általános iskolai tanító, angol műveltségi terület, osztályfőnök 8 Fekete János fizika szakos tanár 9 Gémes Zsolt István testnevelés és földrajz szakos tanár 10 Horváth Dezső biológia szakos tanár 11 Koleszárné Vatamány óraadó, énektanár Viktória 12 Jancsurák Anikó általános iskolai tanító, testnevelés - pedagógia szakkollégium 13 Jobbágy Béláné matematika, kémia szakos tanár osztályfőnök 14 Kárpátiné Nagy Andrea angol szakos tanár 15 Keresztessy Tibor tanító, földrajz, rajz szakos tanár 16 Kurián Kornélia általános iskolai tanító, filozófia - magyar szakos tanár 17 Juhászné Kis Rita tanító, történelem szakos tanár 18 Laczkó Sándorné általános iskolai tanító, osztályfőnök 19 Mikené Kutás Tünde általános iskolai tanító, ének szakkollégium, fejlesztőpedagógus, mesterpedagógus, osztályfőnök, munkaközösség vezető Oktatást segítő munkatársak 1 Balláné Ríz Enikő iskolatitkár, szakközépiskola 2 Lovász Ádám rendszergazda, szakközépiskola

3 Az országos mérés-értékelés eredményei: 6. évfolyam 8. évfolyam Iskolánk osztályainak száma és az egyes osztályokban a tanulók létszáma: 1. osztály: 24 fő 2. osztály: 16 fő 3. osztály: 24 fő 4. osztály: 25 fő 5. osztály: 21 fő 6. osztály: 27 fő 7. osztály: 16 fő 8. osztály 22 fő Intézményünkben a 2015/2016-os tanévben évfolyamismétlés s iskolaelhagyással kapcsolatos lemorzsolódás nem volt. Tanórán kívüli foglalkozások rendje: Az iskola a tanulók számára a következő tanórán kívüli foglalkozásokat szervez: napközi otthon, egész napos iskola, szakkörök, tehetséggondozó, felzárkóztató foglalkozások, versenyek, vetélkedők, szabadidős tevékenységek. Az iskola épületében az utolsó tanítási óra után csak akkor lehetnek bent, ha valamilyen tanórán kívüli tevékenységben vesznek részt, vagy a tanulószobán tanulnak. A foglalkozások általában óráig tartanak, de az iskola hivatalosan óráig tart nyitva. Ez alatt az intézmény felügyeletet biztosít. A foglalkozásokra való jelentkezés önkéntes, de ha a tanuló jelentkezett, ezek látogatása kötelező. Év közben csak szülei írásos kérésére vagy a foglalkozást vezető tanárok döntése alapján maradhat ki a tanuló a foglalkozásról. Hétvégi házi feladatok és az iskolai dolgozatok szabályai: Az ismeretanyag átadásának színhelye alapvetően az iskola tanítási órája. Azonban a készségek, képességek kialakításának és a gyakorlat megszerzésének a lehetősége nem korlátozódhat a tanórára. A fent említett jártasságok nagy részét csak rendszeres, kitartó munkával lehet elérni, mely elképzelhetetlen az otthoni gyakorlás nélkül. Ezért a tantárgyak legtöbbjénél szükséges a házi feladat. A házi feladat lehet: szóbeli írásbeli, mindkettő gyakorlati A házi feladatok célja, hogy a tanulók: elkészítésükkel elmélyítsék az órán tanultakat megtanulják önállóan alkalmazni az ismereteiket és segítsék a logikus gondolkodás kialakulását és fejlesztését. A házi feladat jellege függ az adott tantárgy sajátosságától. Így az lehet úgynevezett, alkotó és kreatív házi feladat is. A házi feladat az állandóságra, rendszerességre, kötelességtudatra, önálló munkára nevel. Jól értékelhető mind tartalom, mind a külalak szempontjából. A házi feladat hiánya elmarasztalást von maga után. Ezt a tanítók a szülők felé is jelzik. Mindenképpen szükséges, hogy a tanuló megszokja, hogy feladatát teljesíteni kell. Az elmaradt házi feladatot pótolni kell. A házi feladat lehet: feladatgyűjteményből adott feladat, tankönyvi kérdésekre adandó

4 válaszok, vázlatkészítés, leíró vagy elemző munkák, házi dolgozat, gyűjtő- vagy kutatómunka, kísérlet, számítógépes feladat. Korlátok: A házi feladat feladásánál figyelembe kell venni az adott évfolyam, gyerekek napi terhelhetőségét, a hét első napjára eső feladatok mennyiségét. A tanulók annyi házi feladatot kaphatnak, hogy az adott osztály követelményeihez és képességeihez mérten, normál munkatempóban - alsóban 60 perc alatt képesek legyenek elvégezni. Felső tagozaton arányos terhelésre törekszünk a házi feladatok meghatározásánál. Tanítási szünetekre nem adunk házi feladatot! A teljesítményeket a pedagógusok a tanuló szóbeli felelte, írásbeli munkája valamint gyakorlati tevékenysége alapján ellenőrzi, és érdemjeggyel értékelik az érvényes tanügy-igazgatási jogszabályok alapján. Az ellenőrzés kiterjedhet a régebben tanult tananyaghoz kapcsolódó követelményekre is. A tanulmányi munka ellenőrzése: Témazáró dolgozattal Félévi, év végi tantárgyi dolgozattal Szóbeli felelettel Írásbeli felelettel A pedagógusok a tanulók tanulmányi teljesítményének és előmenetelének értékelését minősítését elsősorban az alapján végzik, hogy a tanulói teljesítmény hogyan viszonyul az iskola helyi tantervében előírt követelményekhez, emellett azonban figyelembe veszik azt is, hogy a tanuló képességei, eredményei hogyan változtak fejlődtek-e vagy hanyatlottak az előz értékelés óta. A pedagógus a tanuló teljesítményét, előmenetelét: Tanítási év közben rendszeresen szövegesen értékeli az adott évfolyamokon Tanítási év közben rendszeresen érdemjeggyel értékeli Félévkor és év végén szövegesen vagy osztályzattal minősíti A kompetencia alapú oktatás területein mérések elvégzésével tapasztaltak elemzésével, értékelésével is ellenőrzi a tanulók fejlődését. A tanulók írásos munkáit minden pedagógus köteles 8 napon belül kijavítani, és azt a szülők és a tanulók tudomására hozni. A tanulók teljesítményéről a szülőket, gondviselőket a szülői értekezleteken és fogadóórákon az osztályfőnökök, a szaktanárok is tájékoztatják. Tanulmányok alatti vizsgák szabályai Tanulmányok alatti vizsgát kell tennie azoknak a tanulóknak, akiknek félévi vagy év végi osztályzatait évközi teljesítményük és érdemjegyeik alapján a jogszabályok és az iskola pedagógiai programja szerint nem lehetett meghatározni. A tanulmányok alatti vizsga általános szabályait a 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet határozza meg. A szabályosan megtartott tanulmányok alatti vizsga nem ismételhető. Iskolánkban a tanulmányok alatti vizsgák szabályait kell alkalmazni azosztályozóvizsgákra, a különbözetivizsgákra, a javítóvizsgára, a pótló vizsgára, Osztályozóvizsgát kell tennie a tanulónak a félévi és a tanév végi az osztályzat megállapításához, ha felmentették a tanórai foglalkozáson való részvétel alól, engedélyezték, hogy egy vagy több tantárgy követelményeinek az előírtnál rövidebb idő alatt tegyen eleget, a jogszabályban meghatározott időnél többet mulasztott, s a nevelőtestület erre lehetőséget ad, a tanuló független vizsgabizottság előtt tesz vizsgát.

5 Az osztályozóvizsga időpontját az iskola munkaprogramjában az igazgató határozza meg a félévi osztályzat megállapításához a félév utolsó tanítási napját megelőző tízedik tanítási nap és a félév utolsó tanítási napja között, a tanév végi osztályzat megállapításához a tanév utolsó tanítási napját megelőző tízedik tanítási nap és a tanév utolsó tanítási napja között. A magántanulók osztályozó Mályi Móra Ferenc Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola Pedagógiai Program és Helyi tanterv 46 vizsgáját augusztus 15-étől augusztus 31-éig terjedő időszakban az igazgató által meghatározott napokon kell tartani.

6 Intézkedési terv a szeptember 28-i Tanfelügyeleti ellenőrzés eredményei alapján Intézmény neve: Mályi Móra Ferenc Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve: Bittó Dezsőné Intézményvezető oktatási azonosítója: Intézkedési terv neve/azonosítója: Intézmény kiemelkedő és fejleszthető területei Intézkedési terv kezdő dátuma: november 27. Intézkedési terv befejező dátuma: augusztus 31. Kiemelkedő területek felsorolása A dokumentumokból, interjúkból megállapítható, hogy Pedagógiai folyamatok az intézmény vezetése irányítja az intézmény stratégiai és operatív dokumentumainak koherens kialakítását. - Az éves munkaterv összhangban van a stratégiai dokumentumokkal és a munkaközösségek terveivel. - Az év végi beszámoló alapján az intézmény értékeli a célok, feladatok megvalósulásának sikerességét. Következtetéseket vonnak le, meghatározzák a következő év kiemelt feladatait. A beszámoló szempontjai illeszkedik az önértékelési rendszerhez. - Az intézmény a nevelési és tanulási eredményességről szóló információk alapján felülvizsgálja a stratégiai és operatív terveit, különös tekintettel a kiemelt figyelmet igénylő tanulók ellátására. - A tervek elkészítése a nevelőtestület bevonásával történik, az intézmény munkatársainak felkészítése a feladatra időben megtörténik. - Biztosított a fenntartóval való jogszabály szerinti együttműködés. - Az intézmény jól kidolgozott mérési rendszert működtet. A kompetencia mérés eredményeit elemzi, értékeli, az eredmény függvényében határozza meg fejlesztési feladatait. Az intézményt támogató szervezeti és tanulási kultúra Személyiség- és közösségfejlesztés jellemzi. - Az egyéni képességek kibontakozását fejlesztő, felzárkóztató és tehetségsegítő foglalkozásokkal segíti, melynek eredményei nyomon követhetők a dokumentumokban is. - A pedagógusok a hatékony önálló tanulás megszervezését a tanórán differenciált tanulásszervezéssel, kooperatív munkaformákkal, IKT eszközök használatával biztosítják. - Alsó tagozaton egész napos iskolarendszerben, felső tagozaton napközi otthonos formában mélyíthetik tudásukat. - Az iskola eredményesen segíti a lemaradókat. - Kialakítja a tanulókban a környezettudatos magatartást, felhívja a figyelmet a fenntartható fejlődésre. - Tudatos, változatos egészségfejlesztő programokkal támogatja az egészséges életmód kialakítását. - Az intézmény támogatja az iskolahasználók közötti folyamatos információcserét. - A tanév folyamán számos közösségi programot szervez, építve az iskola hagyományaira, valamint a néphagyományokra. - A szülők aktív tagjai és alakítói a közösségnek. Az intézmény nyilvántartja, elemzi, értékeli a Eredmények kompetencia mérés eredményeit. Összehasonlítja a

7 Belső kapcsolatok, együttműködés, kommunikáció Az intézmény külső kapcsolatai tanév végi eredményeket több évre visszamenőleg. - Támogatja a tanulók versenyeken való részvételét, elismeri, és nyilvánosságra hozza a versenyek eredményeit. - Felméri a lemorzsolódás veszélyei, pedagógiai munkája során igyekszik a lemorzsolódás veszélyének kitett tanulókat segíteni, felzárkóztatni. - Az intézmény kiemelt nevelési céljaihoz kapcsolódó eredmények alakulása az elvártaknak megfelelő. Az eredményekhez valamennyi pedagógus több- kevesebb munkával hozzájárult. - Az iskola az eredményességről belső és külső információt szolgáltat. A tanulók nevelése-oktatása érdekében a szakmai közösségek tevékenységén túl a pedagógusok kezdeményezően együttműködnek egymással és a pedagógiai munkát segítő szakemberekkel..- Az SNI, BTMN tanulók segítése érdekében szakmai segítséget, jó gyakorlatot osztanak meg a fejlesztő pedagógusok és a gyógypedagógus. Helye egy-egy műhely foglakozás vagy nevelőtestületi értekezlet. - Az iskolában, helyben történik a gyógytestnevelés órák tartása, a gyógytestnevelés tanár a tantestület tagja, így ezen a területen is működik a tanári együttműködés. - Az intézményben rendszeres, szervezett az információ áramlása. Havi rendszerességgel munkaértekezletet tartanak, a munkaközösségek külön megbeszélést tartanak, egyeztetik a tanulók magatartás és szorgalom jegyeit, ben, papír alapon is kapnak információt a pedagógusok. - Működik az iskola honlapja, ahol rendszeresen információhoz juthatnak, valamint az intézmény közösségi hálón is jelen van. Az információ áramlása, a kommunikáció kétoldalú, a tantestület tagjai bármikor személyesen, ben, papíralapú eszközzel megkereshetik az intézmény vezetőit. - Rendszeresek az intézményvezető óra, foglalkozás látogatásai, amelyekről látogatási jegyzőkönyv készül, de a személyesen is visszajelzést kapnak a pedagógusok. Az intézmény vezetése a jogszabálynak megfelelőn eleget tesz tájékoztatási kötelezettségeinek, az intézmény honlapján az SZMSZ-ben rögzítetteknek megfelelően. Partnereit a helyben szokásos módon: e- mailben, papíralapon, telefonon, szóban tájékoztatja. - Az intézmény részt vesz különböző társadalmi, szakmai szervezetek munkájában. - Rendszeresen szerveznek matematika megyei versenyt, mentorpedagógusaik részt vesznek minősítési eljárásban, tanfelügyeleti ellenőrzésben, pedagógusaik látogatják a POK továbbképzéseit. - Helyi szinten egyesületi, alapítványi, önkormányzati munkában vesznek részt a pedagógusok. Rendszeresen részt vesznek tanulóik és pedagógusaik a helyi rendezvényeken: nemzeti ünnep, idősek napja, falunap, könyvtár által hirdetett vetélkedők. Intézményük munkájának elismerése: eddig 4 pedagógus kapott elismerő oklevelet kiemelkedő oktató-nevelő munkájáért, tehetséggondozásáért. - A szülők közössége jelen van az intézményben, támogatják, segítik oktató-nevelő munkájukat,

8 A pedagógiai munka feltételei A Kormány és az oktatásért felelős miniszter által kiadott tantervi szabályozó dokumentumban megfogalmazott elvárásoknak és a pedagógiai programban megfogalmazott céloknak való megfelelés rendszeres részvevői az iskolai programoknak. - Az intézményben működő művészeti iskolákkal, egyesülettel példa értékű együttműködésük. Az intézmény alkalmazotti közösségének munkáját magas szintű igényesség és hatékonyság jellemzi. Innovatív szemlélet, új iránti nyitottság. Az új módszerek kipróbálásán túl a napi gyakorlatba való beépítés jellemző. - A munkaközösségek erős együttműködése jellemző. Az intézmény munkatársai gyűjtik és megosztják a jó tanulásszervezési és pedagógiai gyakorlatokat. Műhely-foglalkozásokon, továbbképzéseken vettek részt, a témahetek produktumait bemutatták, kiállították. Jó gyakorlatukat új elemekkel bővítik. Rendszeres a belső továbbképzés. - Hagyományok ápolása, amelyek megjelennek az intézmény dokumentumaiban, kép galériájában. Kiemelt hagyomány: családi sportnap, adventi ünnepkör, kisgólya nap, táncház, töklámpás faragó verseny. - Intézményük lehetőséget teremt az új kezdeményezés kipróbálására, pályázatokon való részvételre. Az intézmény pedagógiai programja koherens a Kormány és az oktatásért felelős miniszter által kiadott tantervi szabályozó dokumentumban foglaltakkal. -A pedagógiai program a jogszabályi és tartalmi elvárásokkal összhangban fogalmazza meg az intézmény sajátos nevelési- oktatási feladatait, céljait. - A munkatervek részletesen tartalmazzák a tanév kiemelt céljait, feladatit, a megvalósításra váró tevékenységek időrendi ütemezését, a felelősök nevét. - Az intézmény dokumentumai nyilvánosak, az intézmény honlapján elérhetőek. -A képzési, fejlesztési tervek, az eredmények függvényében készülnek, amelyek folyamatos felülbírálást, korrigálást igényelnek a humánerőforrás alakulása valamint a módszertani képzések miatt. Pedagógiai folyamatok: Belső ellenőrzés pontosabb meghatározása, leírása Intézkedés célja, indokoltsága: Az intézményi stratégiai alapdokumentumok alapján az intézményben belső ellenőrzést végeznek. Az ellenőrzés pontos kidolgozása, kit, mikor megtalálható az éves munkatervben. A mit, milyen céllal meghatározása, valamint az, hogy az ellenőrzéshez az intézmény azonosítsa az egyes feladatok eredményességének és hatékonyságának méréséhez, értékeléséhez szükséges mutatókat, fejlesztésre szorul. Intézkedés mérföldkövei, ellenőrzési A tanév előkészítő szakaszában elkészül a részletes belső ellenőrzési terv, amely az éves munkaterv részét képezi, azt a tantestület a munkatervvel együtt elfogadja. Az éves ellenőrzés ez alapján történik. A feladat: A belső ellenőrzési terv elkészítése: az ellenőrzés tartalmazza, kit, mikor, miért, mit, milyen célból, ki ellenőriz. A feladat végrehajtásának módszere Az előző tanév beszámolói alapján a belső ellenőrzés területének meghatározása, vezetői megbeszélés,

9 egyeztetés. Az ellenőrzési terv elfogadtatása a nevelőtestülettel, alkalmazotti testülettel. A feladat elvárt eredménye: Az intézményben folyó pedagógiai, szakmai munka megismerése, eredményesség megállapítása, fejlesztési területek feltárása. A feladat tervezett ütemezése Az előző tanév beszámolóinak elemzése: A belső ellenőrzési terv elkészítése, elfogadása: Az ellenőrzések eredményeinek összefoglaló elemzése, ismertetése az intézmény dolgozóival: A feladat felelőse (i) intézményvezető, intézményvezető-helyettes, munkaközösség-vezetők Intézkedés célja, indokoltsága: Személyiség- és közösségfejlesztés: A tanulók személyes és szociális képességeinek megismerése A pedagógusok a tanulók személyes és szociális képességeik felmérésére alkalmas módszereik, eszközeik, technikáik gyarapítása további feladat. - A pedagógusok információikat a kiemelt figyelmet igénylő tanulókról pontosítani, bővíteni kívánják. - Az intézmény vezetése és érintett pedagógusa minden tanuló szociális helyzetéről rendelkezik információval - fejlesztésre szorul. Intézkedés mérföldkövei, ellenőrzési Az intézmény nevelőtestülete a tanulók személyes és szociális képességeinek jobb megismeréséhez meghatározza módszerét, eszközét, elkészíti a mérőeszközt. A kapott eredményt figyelembe veszi pedagógiai munkája során. A feladat: Tantestület elsajátítja a tanulók személyes és szociális képességeinek megismerési technikáját, eszközeit, módszereit. Az elsajátított ismeretek birtokában alkalmazza valamelyik megismert módszert a tanév során. A feladat végrehajtásának módszere Műhelyfoglalkozás, továbbképzés keretében ismeretek elsajátítása külső szakember / POK/ bevonásával A feladat elvárt eredménye: A pedagógusok szakmai ismerete bővül az adott témakörben, a megszerzett ismeretek alkalmazása a tanulók személyes és szociális képességeinek megismeréséhez. A mért eredmények beépülnek az intézmény mindennapi gyakorlatába. A feladat tervezett ütemezése A módszerek megismerése: A megismert módszerek alkalmazása: A feladat felelőse (i) intézményvezető, osztályfőnöki munkaközösség vezető Intézkedés célja, indokoltsága: Eredmények: A belső mérés eredmények munkaközösségi megismerése, felhasználása, tanulói után követés rendjének kidolgozása Továbbra is nevelőtestületi feladat az eredmények elemzése, szakmai tanulságok levonása, az eredmények visszacsatolása; felhasználása a

10 Intézkedés mérföldkövei, ellenőrzési A feladat: A feladat végrehajtásának módszere pedagógiai munka fejlesztésében. - Az intézményi önértékelés folyamatában továbbra is kerüljenek felhasználásra a külső és belső mérések eredményei. - Kialakítani a tanulók követésének rendjét, eljárását. A bemeneti és kimeneti mérések értékelésének elkészítése, munkaközösségi megbeszélés keretében a mérés eredményének megismerése, elemzése, a mért eredmények felhasználása a tanulói képesség fejlesztéséhez. A középiskolai után követés intézményi kidolgozása, beépítése a munkatervbe. Mérések elvégzése, kiértékelése, megismerése, az eredmények beépítése a pedagógiai munkába. Az intézményi után követés eljárásrendjének kidolgozása, felelősök megjelölése. A pedagógusok elkészítik a mérések értékelését, munkaközösségi megbeszélésen ismertetik az eredményeket, célok kitűzése. Az intézményi követés eljárás rendjének kidolgozása, a munkatervvel együtt nevelőtestületi elfogadása. A feladat elvárt eredménye: A tanulók sokoldalú fejlesztése, képességeik megismerése, tanulói felzárkóztatás, tehetséggondozás lehetősége. Az után követés pontosabb lesz, az intézmény a bővült anyag alapján elemzést végezhet, amelyet beépíthet mindennapi munkájába, a pályaorientációs munkába. A feladat tervezett ütemezése Mérések kiértékelése a munkatervben megjelölt időpontokig, munkaközösségi megbeszélés 2 héten belül. Intézményi követés eljárás rendjének elkészítése: A feladat felelőse (i) intézményvezető-helyettes, munkaközösség-vezetők Belső kapcsolatok, együttműködés, kommunikáció: Kétirányú információáramlás fejlesztése Intézkedés célja, indokoltsága: Kétirányú információáramlást támogató kommunikációs rendszer (eljárásrend) javítása. - A munka értékelésével és elismerésével kapcsolatos információk szóban vagy írásban folyamatosan jussanak el a munkatársakhoz. Intézkedés mérföldkövei, ellenőrzési SZMSZ módosítása, információs eljárásrend kidolgozása, szabályozása. Az SZMSZ elfogadása. A feladat: SZMSZ felülvizsgálata, módosítások elkészítése, a pedagógusok elérhetőségeinek pontosítása, a módosítások beépítése a szabályzatba. A feladat végrehajtásának módszere Felülvizsgálat, vita, megbeszélés, adatgyűjtés, elfogadás. A feladat elvárt eredménye: Az intézményben az információk naprakészen áramlanak az érintettek között. A feladat tervezett ütemezése SZMSZ módosítása: A feladat felelőse (i) intézményvezető Az intézmény külső kapcsolatai: Tartalomleírás az intézmény azonosított partnereivel kapcsolatos tevékenységről Intézkedés célja, indokoltsága: Az intézmény elkészíti az azonosított partnerekkel

11 Intézkedés mérföldkövei, ellenőrzési kapcsolatos tevékenységekről szóló tartalomleírást. Rendszeresebbé szükséges tenni a kulcsfontosságú partnerek igényeinek, elégedettségének megismerését. Az intézményi SZMSZ felülvizsgálata, partnerkapcsolatok beazonosítása, kiegészítése tartalomleírással. Az SZMSZ kiegészítése. Az SZMSZ elfogadása A feladat: Az SZMSZ felülvizsgálata, tartalomleírás elkészítése a partnerek azonosítása után, egyeztetés a tartalomleírásról a partnerekkel, módosítás beillesztése az SZMSZ-be, a módosításokkal elfogadni az SZMSZt. A feladat végrehajtásának módszere Felülvizsgálat, tartalomleírás elkészítése, módosítás, egyeztetés, elfogadás. A feladat elvárt eredménye: Az intézmény pontos képet kap a partnerekkel való együttműködésről, szabályozott formában történik az együttműködés. A feladat tervezett ütemezése SZMSZ felülvizsgálata: Tartalomleírás elkészítése, SZMSZ elfogadása: A feladat felelőse (i) intézményvezető A pedagógiai munka feltételei: Infrastruktúra fejlesztési terv Intézkedés célja, indokoltsága: Az intézmény a belső infrastruktúra fejlesztésére vonatkozó intézkedési tervet készít. Intézkedés mérföldkövei, ellenőrzési Meglévő készletek, állapotok feltérképezése, források felkutatása, jelzés a fenntartó felé, új eszközök beszerzése, a szükséges felújítások elvégzése. A feladat: Jelzés a fenntartó felé, források felkutatása, kérelmek benyújtása a fenntartó felé A feladat végrehajtásának módszere Felmérés, tájékozódás, egyeztetés, kérelem benyújtása, szervezés A feladat elvárt eredménye: Megújult intézményi környezet, korszerű eszközállomány, javul a komfortérzet az iskolában A feladat tervezett ütemezése Feltérképezés: Egyeztetés, kérelem a fenntartó felé: A feladat felelőse (i) intézményvezető A Kormány és az oktatásért felelős miniszter által kiadott tantervi szabályozó dokumentumban megfogalmazott elvárásoknak és a pedagógiai programban megfogalmazott céloknak való megfelelés: Rugalmasan alkalmazott tanítási módszerek, tankönyvek, eszközök Intézkedés célja, indokoltsága: A tanítási módszerek, a nevelő-oktató munkát támogató papír alapú és digitális tankönyvek, segédanyagok kiválasztása és alkalmazása, a hozzá kapcsolódó továbbtanulási program elkészítése tudatosan, rugalmasan a pedagógiai prioritásokkal összhangban történjen. Intézkedés mérföldkövei, ellenőrzési Az oktató- nevelő munkát támogató tankönyvek, módszerek, eszközök kiválasztása rugalmasan

12 történjen, a pedagógiai program célkitűzéseinek megfeleljen. Szakmai munka megújítását célzó továbbképzések. A feladat: Tankönyv választás rendjének betartása, munkaközösségi egyeztetés, továbbképzési program, beiskolázási terv elkészítése, óralátogatások, eredményességi beszámoló A feladat végrehajtásának módszere Munkaközösségi megbeszélés, tervek elkészítése, egyeztetés a tantestületen belül, elfogadás, beszámolók A feladat elvárt eredménye: A beszámolókban nyomon követhető az oktató- nevelő munkát támogató tankönyvek, módszerek, eszközök kiválasztásának rugalmassága az intézményen belül. Továbbképzések eredményesen hatnak az oktatónevelő munkára. A feladat tervezett ütemezése A továbbképzési program, beiskolázási terv elkészítése: Beszámolók készítése: A feladat felelőse (i) intézményvezető, intézményvezető- helyettes, munkaközösség-vezetők

13

Intézkedési terv a szeptember 28-i Tanfelügyeleti ellenőrzés eredményei alapján

Intézkedési terv a szeptember 28-i Tanfelügyeleti ellenőrzés eredményei alapján Intézkedési terv a 2017. szeptember 28-i Tanfelügyeleti ellenőrzés eredményei alapján Intézmény neve: Mályi Móra Ferenc Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: 200974 Intézményvezető neve: Bittó Dezsőné

Részletesebben

Intézkedési terv. Intézmény neve: Harsányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve:

Intézkedési terv. Intézmény neve: Harsányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve: Intézkedési terv Intézmény neve: Harsányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: 029120 Intézményvezető neve: Takácsné Oczela Csilla Intézményvezető oktatási azonosítója: 74385975176

Részletesebben

A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú mellékletének értelmében a nevelési-oktatási intézmények az alábbi adatokat, információkat

A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú mellékletének értelmében a nevelési-oktatási intézmények az alábbi adatokat, információkat Közzétételi lista A 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú mellékletének értelmében a nevelési-oktatási intézmények az alábbi adatokat, információkat kötelesek honlapjukon (is) közzé tenni: 1. A pedagógusok

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógus azonosító száma 1. 79849671990 főiskola 2. 78216931335 főiskola

Részletesebben

Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás után. Pusztakovácsi Pipitér Óvoda Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve:

Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás után. Pusztakovácsi Pipitér Óvoda Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve: Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás után Intézmény neve: Pusztakovácsi Pipitér Óvoda Intézmény OM azonosítója: 202461 Intézményvezető neve: Bendli Tiborné Intézményvezető oktatási azonosítója:

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Sorszám Pedagógus azonosító száma 1. 79849671990 főiskola 2. 78216931335

Részletesebben

INTÉZKEDÉSI TERV. Káli Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskola Intézmény OM azonosítója:

INTÉZKEDÉSI TERV. Káli Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: INTÉZKEDÉSI TERV Intézmény neve: Káli Gárdonyi Géza Katolikus Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: 031585 Intézményvezető neve: Miksi Jánosné Intézményvezető oktatási azonosítója: 72798770861 i terv

Részletesebben

Intézkedési terv intézményi tanfelügyeleti látogatás után

Intézkedési terv intézményi tanfelügyeleti látogatás után Intézmény neve: Marianum Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola Intézmény OM azonosítója: 037326 Intézményvezető neve: Takácsné Tóth Alice Noémi Intézményvezető oktatási azonosítója: 76215132822

Részletesebben

Az intézményi önértékelés és a tanfelügyeleti értékelés eredményei alapján. Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium

Az intézményi önértékelés és a tanfelügyeleti értékelés eredményei alapján. Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium 2017-2022 Az intézményi önértékelés és a tanfelügyeleti értékelés eredményei alapján Nyíregyházi Krúdy Gyula Gimnázium TERÜLET - 1. Pedagógiai folyamatok Tervezés: Az intézmény vezetése irányítja az intézmény

Részletesebben

Mosonszolnoki Általános Iskola közzétételi listája

Mosonszolnoki Általános Iskola közzétételi listája Mosonszolnoki Általános Iskola közzétételi listája a) Felvételi lehetőségről szóló tájékoztató Iskolánkba felvesszük azt a tanköteles gyermeket, aki az iskola beiskolázási körzetébe (Mosonszolnok, Újrónafő)

Részletesebben

OM azonosító: INTÉZKEDÉSI TERV. (Az intézményi tanfelügyelet eredményeire épülő terv) 1. PEDAGÓGIAI FOLYAMATOK

OM azonosító: INTÉZKEDÉSI TERV. (Az intézményi tanfelügyelet eredményeire épülő terv) 1. PEDAGÓGIAI FOLYAMATOK Bp. Főv. XIII. kerületi Önkormányzat Egyesített Óvoda Hétszín Tagóvodája OM azonosító: 200911 Tagóvoda vezető neve: Szászhalmi Edit Oktatási azonosítója: 71428489821 A fejlesztési terv kezdő dátuma: 2018.05.05.

Részletesebben

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV (2017)

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV (2017) Intézmény neve: Dr. Mester György Általános Iskola Elek OM azonosító: 201335 Intézmény vezető: Intézményvezető oktatási azonosítója: Intézkedési tervneve/azonosítója:t2013350012017aint Intézkedési terv

Részletesebben

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET INTÉZKEDÉSI TERVE

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET INTÉZKEDÉSI TERVE INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET INTÉZKEDÉSI TERVE Intézmény neve: AM DASZK Csapó Dániel Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium Tagintézmény neve: AM DASzK Vépi Mezőgazdasági Szakgimnáziuma,

Részletesebben

BÁN ZSIGMOND RFEORMÁTUS ÁLTALÁMOS ISKOLA,

BÁN ZSIGMOND RFEORMÁTUS ÁLTALÁMOS ISKOLA, BÁN ZSIGMOND RFEORMÁTUS ÁLTALÁMOS ISKOLA, ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÉS ÓVODA BESZÁMOLÓ TISZAFÜRED 2016-2017. 1., Pedagógiai folyamatok Tervezés A tervek elkészítése a nevelőtestület bevonásával történt,

Részletesebben

1. Helyzetelemzés: INTÉZMÉNYI FEJLESZTÉSI TERV Budenz József Általános Iskola és Gimnázium 1021 Budapest, Budenz u

1. Helyzetelemzés: INTÉZMÉNYI FEJLESZTÉSI TERV Budenz József Általános Iskola és Gimnázium 1021 Budapest, Budenz u Budenz József Általános Iskola és Gimnázium 1021 Budapest, Budenz u. 20-22. 1. Helyzetelemzés: Iskolánk jogutódja az 1897-ben alapított Labanc utcai iskolának, 1984 óta működik az új épületben is. 1996

Részletesebben

Intézkedési terv. Kiszombori Karátson Emília Óvoda Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve:

Intézkedési terv. Kiszombori Karátson Emília Óvoda Intézmény OM azonosítója: Intézményvezető neve: Intézkedési terv Intézmény neve: 1) Pedagógiai folyamatok Az intézmény stratégiai dokumentumai összhangban vannak az adott időszak oktatáspolitikai céljaival és a fenntartó elvárásaival. A tervezés a nevelőtestület

Részletesebben

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére. Szilvási Általános Iskola

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére. Szilvási Általános Iskola Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Szilvási Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A nevelő

Részletesebben

BÁRDOS LÁSZLÓ GIMNÁZIUM

BÁRDOS LÁSZLÓ GIMNÁZIUM Tárgy: Intézkedési terv Ikt. sz.: 97/2018. Intézkedési terv Intézmény neve: Bárdos László Gimnázium Intézmény OM azonosítója: 038115 neve: Pleier Tamás oktatási azonosítója: 76196440222 Intézkedési terv

Részletesebben

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV Intézmény neve: Budapest XV. Kerületi Kossuth Lajos Általános Iskola OM azonosító: 032085 Intézményvezető: Bikfalvi Borbála Intézkedési terv

Részletesebben

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére

Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Különös közzétételi lista a nevelési oktatási intézmények részére Szilvási Nevelési-Oktatási Központ Szilvási Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi

Részletesebben

Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás értékelése alapján

Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás értékelése alapján Intézkedési terv Intézményi tanfelügyeleti látogatás értékelése alapján Intézmény neve: Baptista Szeretetszolgálat Gyöngyszem Óvodája Intézmény OM azonosítója: 201 839 Intézményvezető neve: Béresné Dobránszky

Részletesebben

BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015.

BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015. BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 2014/2015. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség

Részletesebben

Intézkedési terv. A november 9-i intézményi tanfelügyelet megállapításai alapján kiemelkedő területek

Intézkedési terv. A november 9-i intézményi tanfelügyelet megállapításai alapján kiemelkedő területek Intézkedési terv Intézmény neve: Európa Alapítvány Középfokú Intézet (EAKI) Gimnázium Intézmény OM azonosítója: 035313 Intézményvezető neve: Intézményvezető oktatási azonosítója: dr Stumpf Jánosné 71836537383

Részletesebben

GYULAI DÜRER ALBERT ÁLTALÁNOS ISKOLA. KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018/2019. tanév

GYULAI DÜRER ALBERT ÁLTALÁNOS ISKOLA. KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018/2019. tanév GYULAI DÜRER ALBERT ÁLTALÁNOS ISKOLA KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018/2019. tanév Tartalomjegyzék 1. Tájékoztató a felvétel rendjéről... 3 2. A beiratkozásra meghatározott idő, a fenntartó által engedélyezett osztályok,

Részletesebben

BELSŐ ELLENŐRZÉS ÜTEMTERVE

BELSŐ ELLENŐRZÉS ÜTEMTERVE Patay István Általános Iskola Nyírmada BELSŐ ELLENŐRZÉS ÜTEMTERVE (ÉVES TERVEZÉS) 2017/18-AS TANÉV BELSŐ ELLENŐRZÉS ÜTEMTERVE (1. félév) Helye: Patay István Általános Iskola Nyírmada Honvéd út 36-38. Ütemezés

Részletesebben

Különös közzétételi lista a 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet alapján

Különös közzétételi lista a 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet alapján Különös közzétételi lista a 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet alapján Intézményünkben az első osztályosok beiratkozása minden tanévben a Kormányhivatal által kijelölt időpontban történik. Az iskolába

Részletesebben

Alsós munkaközösség 2016/2017 Munkaterv

Alsós munkaközösség 2016/2017 Munkaterv Alsós munkaközösség 2016/2017 Munkaterv Céljaink a 2016/ tanévben A kulcskompetenciák fejlesztése Közösségformálás Egyéni képességek kibontakoztatása, esélyteremtés Tanulási motiváció erősítése Példamutatás

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA. A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról rendelet alapján az alábbi adatokat tesszük közzé. Intézmény neve: Jászboldogházi

Részletesebben

Különös közzétételi lista 2010/2011. tanév

Különös közzétételi lista 2010/2011. tanév Különös közzétételi lista 2010/2011. tanév Személyi feltételek Pedagógus-munkakörben Sorszám A pedagógus végzettsége, szakképzettsége 1. Magyar-orosz-német szakos tanár Szakvizsgázott pedagógus: közoktatási

Részletesebben

1. A pedagógusok iskolai végzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához: A nevelő szakképzettsége / végzettsége.

1. A pedagógusok iskolai végzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához: A nevelő szakképzettsége / végzettsége. Közzétételi lista A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 23. - a értelmében az Őcsényi Perczel Mór Általános Iskola az alábbi adatokat, információkat honlapunkon is közzé tesszük: 1. A pedagógusok iskolai

Részletesebben

OM azonosító: A fejlesztési terv kezdő dátuma: 2018 szeptember 01. A fejlesztési terv befejező dátuma: augusztus 31.

OM azonosító: A fejlesztési terv kezdő dátuma: 2018 szeptember 01. A fejlesztési terv befejező dátuma: augusztus 31. Bp. Főv. XIII. kerületi Önkormányzat Egyesített Óvoda Pöttyös Tagóvodája Tagóvoda vezető neve: Osváth Viktória OM azonosító: 200911 Oktatási azonosítója:78646091381 A fejlesztési terv kezdő dátuma: 2018

Részletesebben

14. Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje:

14. Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje: 14. Az osztályozó vizsga tantárgyankénti, évfolyamonkénti követelményei, a tanulmányok alatti vizsgák tervezett ideje: Kivonat intézményünk Pedagógia Programjából: 2.8.1. A magasabb évfolyamba lépés feltételei

Részletesebben

Közzétételi lista 2014/2015

Közzétételi lista 2014/2015 Közzétételi lista 2014/2015 10. számú melléklet a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelethez 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához VÉGZETTSÉG

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról rendelet alapján az alábbi adatokat tesszük közzé. Intézmény neve: Rábatamási Móra

Részletesebben

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Intézmény neve: Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Igazgató: Makkos Csaba Címe: Fonyód Fő u. 8. Telefon / fax: 85 / 361423 Email cím: mbaltisk@tonline.hu OM azonosító: 034007 Telefon: 85361423 1. Pedagógusok

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról szóló rendelet alapján az alábbi adatokat tesszük közzé. Intézmény neve: Besnyői Arany

Részletesebben

2. SZEMÉLYISÉG- ÉS KÖZÖSSÉGFEJLESZTÉS

2. SZEMÉLYISÉG- ÉS KÖZÖSSÉGFEJLESZTÉS Bp. Főv. XIII. kerületi Önkormányzat Egyesített Óvoda OM azonosító: 200911 Csicsergő Tagóvodája Tagóvoda vezető neve: Oktatási azonosítója: Koltainé Balogh Katalin 73984747401 A fejlesztési terv kezdő

Részletesebben

Módszertani segédlet az intézmények országos pedagógiai-szakmai ellenőrzése során az elvárások értékeléséhez

Módszertani segédlet az intézmények országos pedagógiai-szakmai ellenőrzése során az elvárások értékeléséhez Módszertani segédlet az intézmények országos pedagógiai-szakmai ellenőrzése során az elvárások értékeléséhez Az országos pedagógiai-szakmai ellenőrzés keretében az intézmények ellenőrzését végző szakértők

Részletesebben

Vak Bottyán János Katolikus Műszaki és Közgazdasági Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium

Vak Bottyán János Katolikus Műszaki és Közgazdasági Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium Vak Bottyán János Katolikus Műszaki és Közgazdasági Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium 3200 Gyöngyös, Than Károly út 1. Telefon: (+36) 37/505-100 Telefax: (+36) 37/505-108 Honlap: www.vbjnet.hu E-mail:

Részletesebben

A i intézményi tanfelügyeleti ellenőrzés a következő átfogó értékelést adta az intézményünkről: Kiemelkedő területek. Értékelési terület

A i intézményi tanfelügyeleti ellenőrzés a következő átfogó értékelést adta az intézményünkről: Kiemelkedő területek. Értékelési terület A 2018.03.09-i intézményi tanfelügyeleti ellenőrzés a következő átfogó értékelést adta az intézményünkről: Értékelési terület Kiemelkedő területek 1. Pedagógiai folyamatok Az éves munkaterv összhangban

Részletesebben

A PEDAGÓGIAI PROGRAM ÁTDOLGOZÁSA. Törvényi háttér:

A PEDAGÓGIAI PROGRAM ÁTDOLGOZÁSA. Törvényi háttér: A PEDAGÓGIAI PROGRAM Törvényi háttér: ÁTDOLGOZÁSA 2011. évi CXC törvény a köznevelésről 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról

Részletesebben

Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás

Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás 1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás 1. Tanító Közoktatás vezetői szak Közoktatási

Részletesebben

1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás 1. Tanító Közoktatás vezető és pedagógus

Részletesebben

Önértékelési szabályzat

Önértékelési szabályzat Önértékelési szabályzat Levéli Német Nemzetiségi Általános Iskola 2016 1. Az önértékelés alapja Jogszabályok: 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről (64-65. és a 86-7. ) 20/2012 (VIII. 31.) EMMI

Részletesebben

Közzétételi lista. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége.

Közzétételi lista. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége. Közzétételi lista A 11/1994. (VI. 8.). MKM rendelet 8 (6) bekezdése kötelezi az intézményeket arra, hogy szülőket tájékoztassák az eredményességükről, felkészültségükről, a személyi feltételeihez kapcsolódó

Részletesebben

1. A pedagógusok iskolai végzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához:

1. A pedagógusok iskolai végzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához: Közzétételi lista A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet 23. - a értelmében az Őcsényi Perczel Mór Általános Iskola az alábbi adatokat, információkat honlapunkon is közzé tesszük: 1. A pedagógusok iskolai

Részletesebben

INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS ÖTÉVES MUNKATERV EGRI DOBÓ ISTVÁN GIMNÁZIUM Eger, Széchenyi u. 19.

INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS ÖTÉVES MUNKATERV EGRI DOBÓ ISTVÁN GIMNÁZIUM Eger, Széchenyi u. 19. INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS ÖTÉVES MUNKATERV 2015-2020 EGRI DOBÓ ISTVÁN GIMNÁZIUM 3300 Eger, Széchenyi u. 19. 1. Jogszabályi háttér Sorsz. Azonosító Név Rövidítés 1. 2011.CXC:törvény a nemzeti köznevelésről

Részletesebben

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZKEDÉSI TERV Intézmény neve: Szabolcsi Bence Zenei AMI OM azonosító: 039663 Intézmény vezető: Barta Dóra Intézkedési terv kezdő dátuma: 2017. december 12. Intézkedési terv befejező dátuma: 2022. december 11. 1. Pedagógiai

Részletesebben

Márki Sándor Általános Iskola

Márki Sándor Általános Iskola Márki Sándor Általános Különös közzétételi lista 10. számú melléklet a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelethez 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

Részletesebben

NAGYVÁZSONYI KINIZSI PÁL NÉMET NEMZETISÉGI NYELVOKTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA 8291 Nagyvázsony, Iskola u. 1. 2014/2015-ös tanév KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

NAGYVÁZSONYI KINIZSI PÁL NÉMET NEMZETISÉGI NYELVOKTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA 8291 Nagyvázsony, Iskola u. 1. 2014/2015-ös tanév KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA NAGYVÁZSONYI KINIZSI PÁL NÉMET NEMZETISÉGI NYELVOKTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA 8291 Nagyvázsony, Iskola u. 1. 2014/2015-ös tanév KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége,

Részletesebben

Egry József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Egry József Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola INTÉZMÉNYI KÖZZÉTÉTELI LISTA 1. A fenntartó által engedélyezett osztályok, csoportok száma A 2018/2019-es tanévben, az általános iskolai feladatellátás keretében a fenntartó 8 évfolyamon 16 osztály indítását

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista I. Felvételi lehetőségekről szóló tájékoztató II. Beiratkozásra meghatározott idő, a fenntartó által engedélyezett osztályok, csoportok száma III. A nevelési-oktatási intézmény

Részletesebben

.. ÁLTALÁNOS ISKOLA. Éves önértékelési terv MINTA. 2017/2018. tanév

.. ÁLTALÁNOS ISKOLA. Éves önértékelési terv MINTA. 2017/2018. tanév .. ÁLTALÁNOS ISKOLA Éves önértékelési terv MINTA 2017/2018. tanév Készítette:.. intézményvezető A..Általános Iskola az ötéves önértékelési programban foglalt feladatok megvalósítására az éves önértékelési

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE JUHÁSZ GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA 2600 Vác Báthori u. 17-19 KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE A 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet és a 32/2008 (XI.24.) OKM rendelet alapján JUHÁSZ

Részletesebben

DÁNYI SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA

DÁNYI SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA DÁNYI SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA KÖZZÉTÉTELI LISTA 2019-2020 Általános iskola 2118 Dány, Szent Imre tér 1. Pesti út 5. Telefon:06-30-733-0417 igazgato.dany@gmail.com A nevelési-oktatási intézmény

Részletesebben

K ü l ö n ö s k ö z z é t é t e l i l i s t a

K ü l ö n ö s k ö z z é t é t e l i l i s t a Szent Mihály Görögkatolikus Általános Iskola OM azonosító: 201584 4254 Nyíradony, Árpád tér 10. K ü l ö n ö s k ö z z é t é t e l i l i s t a 10. számú melléklet a 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet és a 32/2008

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista 2014/2015. tanév 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A nevelő és oktató munkát segítők száma, feladatköre,

Részletesebben

BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA

BÁRDOS LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA 2120 Dunakeszi, Iskola sétány 18.; Telefon/fax: +36-27/341-204 Alsó tagozat: Fő út 143.; Telefon: +36-27/341-004 web: http://bardosiskola.hu e-mail: igazgato@bardosiskola.hu KLIK: 122001; OM azonosító:

Részletesebben

SZEGED ÉS TÉRSÉGE EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉSI PROGRAM

SZEGED ÉS TÉRSÉGE EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉSI PROGRAM SZEGED ÉS TÉRSÉGE EÖTVÖS JÓZSEF GIMNÁZIUM, ÁLTALÁNOS ISKOLA INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉSI PROGRAM a 2015/2016. tanévtől a 2019/2020. tanévig tartó önértékelési időszakra A módosításokkal egységes szerkezetben

Részletesebben

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola

Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Intézmény neve: Palonai Magyar Bálint Általános Iskola Igazgató: Makkos Csaba Címe: Fonyód Fő u. 8. Telefon / fax: 85 / 361423 Email cím: mbaltisk@tonline.hu OM azonosító: 034007 Telefon: 85361423 1. Pedagógusok

Részletesebben

A kormány 229/2012. (VIII.28) Korm. r. 23. (1) és (3) bekezdése alapján

A kormány 229/2012. (VIII.28) Korm. r. 23. (1) és (3) bekezdése alapján KÖZZÉTÉTELI LISTA A kormány 229/2012. (VIII.28) Korm. r. 23. (1) és (3) bekezdése alapján 1. Felvételi lehetőségekről szóló tájékoztató 2. Beiratkozás ideje, a fenntartó által engedélyezett osztályok száma

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista i Általános Iskola A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2013/2014. tanév Pedagógus végzettsége Pedagógus szakképzettsége

Részletesebben

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1.

KÖZZÉTÉTELI LISTA OKTÓBER 1. KÖZZÉTÉTELI LISTA 2018. OKTÓBER 1. Aktív pedagógusok munkakör szakképzettség létszám tanító tanító 11 angol műveltségi terület 1 ember- és társadalom műveltségi terület 1 ének műveltségi terület 6 fejlesztő

Részletesebben

Somssich Imre Általános Iskola Közzétételi Lista Hetes 2017/2018-as tanév

Somssich Imre Általános Iskola Közzétételi Lista Hetes 2017/2018-as tanév Somssich Imre Általános Iskola Közzétételi Lista Hetes 2017/2018-as tanév - 1 - 1. A pedagógusok és a pedagógiai munkát segítők iskolai végzettsége és szakképzettsége: Munkakör 1. Általános iskolai tanár,

Részletesebben

Intézményi Tanfelügyeleti Értékelés

Intézményi Tanfelügyeleti Értékelés Intézményi Tanfelügyeleti Értékelés 2017.10.07. 1. Pedagógiai folyamatok 1.1. Hogyan valósul meg a stratégiai és operatív tervezés? 1.1.1. Az intézmény vezetése irányítja az intézmény stratégiai és operatív

Részletesebben

Oktat: Alsó tagozat 1. osztályban minden tantárgyat az ének kivételével

Oktat: Alsó tagozat 1. osztályban minden tantárgyat az ének kivételével 1. KTKT Általános Iskola és Középiskola Páhi Általános Iskolájában 2012/2013-es tanévben tanítók Név: Csviláné Polgár Erika 8. osztályfőnök tanító, angol műveltségterület, inkluzív nevelés tanár Oktat:

Részletesebben

Landorhegyi Sportiskolai Általános Iskola éves önértékelési terve

Landorhegyi Sportiskolai Általános Iskola éves önértékelési terve Landorhegyi Sportiskolai Általános Iskola éves önértékelési terve 2018/2019-as tanév Az intézményi önértékelési csoport tagja: A munkaközösségek számainak változása miatt a tagok létszáma csökkent. Tagok:

Részletesebben

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZMÉNYI ÖNFEJLESZTÉSI TERV NAGYMÁNYOK

INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET ÉRTÉKELÉSE ALAPJÁN INTÉZMÉNYI ÖNFEJLESZTÉSI TERV NAGYMÁNYOK Intézmény neve: Nagymányoki II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola OM azonosító: 036307 Intézmény vezető: Wusching Mária Rita Öni terv kezdő dátuma: 2018.09.01 Öni terv befejező

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista Szent Péter és Pál Szalézi Általános Iskola A közoktatási intézmény eredményességéről, személyi és tárgyi feltételeihez kapcsolódó információkról szükséges a szülőket tájékoztatni.

Részletesebben

A PEDAGÓGIAI MUNKA ELLENŐRZÉSI TERVE IX. X. XI. XII. I. II. III. IV. V. VI. szakmai h.. admin.h.

A PEDAGÓGIAI MUNKA ELLENŐRZÉSI TERVE IX. X. XI. XII. I. II. III. IV. V. VI. szakmai h.. admin.h. Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Általános iskola intézményegység 1-8. évfolyam ELLENŐRZÉSI TERVE 2010/2011. tanév Az intézményen belül folyó munka eredményeinek

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet a nemzeti köznevelésről szóló törvény végrehajtásáról rendelet alapján az alábbi adatokat tesszük közzé. Intézmény neve: Rábatamási Móra

Részletesebben

Pedagógusok által ellátott tantárgyak és szolgáltatások 1 fő Végzettség, szakképzettség

Pedagógusok által ellátott tantárgyak és szolgáltatások 1 fő Végzettség, szakképzettség Az iskola neve: Janikovszky Éva ÁMK Általános Iskola Az iskola címe: 7761 Kozármisleny Alkotmány tér 53. Az iskola OM azonosítószáma: 027327 Tanév megnevezése: 2012/2013. tanév Személyi feltételek Pedagógusok

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE LETENYEI ANDRÁSSY GYULA ÁLTALÁNOS ISKOLA OM:037530 8868Letenye, Bajcsy-Zs.u.2. KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI-OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE A 229/2012. (VIII.28.) OKM rendelet kötelezi az intézményeket

Részletesebben

1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 1. Pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás 1. Tanító Közoktatás vezetői szak Közoktatási

Részletesebben

Közzétételi lista. 2014/15-ös tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztáshoz

Közzétételi lista. 2014/15-ös tanév. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztáshoz Közzétételi lista 2014/15-ös tanév Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről, személyi feltételeihez (személyes adatokat nem sértve) kapcsolódó információkról a szülőket tájékoztatni szükséges,

Részletesebben

Az Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium

Az Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium z Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium öt évre szóló i programja (2015-2020) (Módosítva 2016. december 5.) Részlet az Önértékelési kézikönyvből: z öt évre szóló i programban

Részletesebben

NAGYVÁZSONYI KINIZSI PÁL NÉMET NEMZETISÉGI NYELVOKTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA 8291 Nagyvázsony, Iskola u. 1. 2013/2014-es tanév KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

NAGYVÁZSONYI KINIZSI PÁL NÉMET NEMZETISÉGI NYELVOKTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA 8291 Nagyvázsony, Iskola u. 1. 2013/2014-es tanév KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA NAGYVÁZSONYI KINIZSI PÁL NÉMET NEMZETISÉGI NYELVOKTATÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA 8291 Nagyvázsony, Iskola u. 1. 2013/2014-es tanév KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége,

Részletesebben

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Iskolai végzettsége Szakképzettsége Tanított tárgyai 1. egyetem közgazdász tanár gazdasági ismeretek

Részletesebben

Intézményellenőrzés (2017. szeptember 29.) Értékelés

Intézményellenőrzés (2017. szeptember 29.) Értékelés Intézményellenőrzés (2017. szeptember 29.) Értékelés 1. Pedagógiai folyamatok 1.1. Hogyan valósul meg a stratégiai és operatív tervezés? 1.1.1. Az intézmény vezetése irányítja az intézmény stratégiai és

Részletesebben

1.1 A tanulmányok alatti vizsga vizsgaszabályzata

1.1 A tanulmányok alatti vizsga vizsgaszabályzata 1.1 A tanulmányok alatti vizsga vizsgaszabályzata 1. Iskolánkban az alábbi tanulmányok alatti vizsgákat szervezzük: osztályozó vizsga, különbözeti vizsga, pótló vizsga, javítóvizsga. 2. Osztályozó vizsgát

Részletesebben

Különös közzétételi lista. a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú melléklete alapján

Különös közzétételi lista. a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú melléklete alapján Különös közzétételi lista a 11/1994. (VI. 8.) MKM rendelet 10. számú melléklete alapján 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához 2. A

Részletesebben

Közzétételi lista 2015/2016. A 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelet 23. alapján. Az iskola neve: ÚJPESTI HOMOKTÖVIS ÁLTALÁNOS ISKOLA 189011

Közzétételi lista 2015/2016. A 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelet 23. alapján. Az iskola neve: ÚJPESTI HOMOKTÖVIS ÁLTALÁNOS ISKOLA 189011 Közzétételi lista 2015/2016. A 229/2012. (VIII.28.) Korm. rendelet 23. alapján AZ ISKOLA ADATAI Az iskola neve: ÚJPESTI HOMOKTÖVIS ÁLTALÁNOS ISKOLA 189011 Az iskola címe:1048 Budapest Homoktövis utca 100.

Részletesebben

Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. Rendelete a nemzeti köznevelésrõl szóló törvény. végrehajtásáról

Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. Rendelete a nemzeti köznevelésrõl szóló törvény. végrehajtásáról Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. Rendelete a nemzeti köznevelésrõl szóló törvény végrehajtásáról 10. A tájékoztató rendszer és a köznevelési intézmények közzétételi listája 23. (1) A nevelési-oktatási

Részletesebben

BUDAPEST XVIII. KERÜLETI EÖTVÖS LORÁND ÁLTALÁNOS ISKOLA (035129) INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET 2017 ÉRTÉKELÉS

BUDAPEST XVIII. KERÜLETI EÖTVÖS LORÁND ÁLTALÁNOS ISKOLA (035129) INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET 2017 ÉRTÉKELÉS BUDAPEST XVIII. KERÜLETI EÖTVÖS LORÁND ÁLTALÁNOS ISKOLA (035129) INTÉZMÉNYI TANFELÜGYELET 2017 ÉRTÉKELÉS 1. Pedagógiai folyamatok 1.1. Hogyan valósul meg a stratégiai és operatív tervezés? 1.1.1. Az intézmény

Részletesebben

Különös közzétételi lista

Különös közzétételi lista Különös közzétételi lista 1.A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógusok Végzettség, szakképzettség Tantárgyfelosztás 1. tanító,

Részletesebben

Önértékelési szabályzat

Önértékelési szabályzat Önértékelési szabályzat A GRÁCIA ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA ÖNÉRTÉKELÉSI SZABÁLYZATA 9027 GYŐR, PUSKÁS T. U. 8. 2015. 1. Az önértékelés alapja Jogszabályok: 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről

Részletesebben

Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. Rendelete a nemzeti köznevelésrõl szóló törvény. végrehajtásáról

Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. Rendelete a nemzeti köznevelésrõl szóló törvény. végrehajtásáról Kormány 229/2012. (VIII. 28.) Korm. Rendelete a nemzeti köznevelésrõl szóló törvény végrehajtásáról 10. A tájékoztató rendszer és a köznevelési intézmények közzétételi listája 23. (1) A nevelési-oktatási

Részletesebben

Az Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium belső önértékelési szabályzata

Az Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium belső önértékelési szabályzata Az Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakgimnázium belső önértékelési szabályzata Az önértékelés alapja Jogszabályok: - 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről (64-65. és a 86-87.

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI ÉS OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI ÉS OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE ENDREFALVAI MÓRA FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA A NEVELÉSI ÉS OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE 10. számú melléklet a 11/1994. (VI.8.) MKM rendelet és a 32/2008 (XI.24.) OKM rendelet alapján

Részletesebben

Vezetői ellenőrzési terv

Vezetői ellenőrzési terv Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola 3525 Miskolc, Dayka G. u. 4. Tel.: 46/509-120; Tel./fax: 46/345-830 www.eklg-miskolc.sulinet.hu Kossuth Lajos

Részletesebben

IV. AZ ISKOLAI BESZÁMOLTATÁS, AZ ISMERETEK SZÁMONKÉRÉSÉNEK KÖVETELMÉNYEI ÉS FORMÁI

IV. AZ ISKOLAI BESZÁMOLTATÁS, AZ ISMERETEK SZÁMONKÉRÉSÉNEK KÖVETELMÉNYEI ÉS FORMÁI IV. AZ ISKOLAI BESZÁMOLTATÁS, AZ ISMERETEK SZÁMONKÉRÉSÉNEK KÖVETELMÉNYEI ÉS FORMÁI IV/1. Az általános iskolai oktatásban és a sajátos nevelési igényű tanulók oktatásában a kerettanterv szerint oktatott

Részletesebben

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése

Eredmény rögzítésének dátuma: Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése Eredmény rögzítésének dátuma: 2016.04.20. Teljesítmény: 97% Kompetenciák értékelése 1. Pedagógiai módszertani felkészültség 100.00% Változatos munkaformákat alkalmaz. Tanítványait önálló gondolkodásra,

Részletesebben

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA

KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA KÜLÖNÖS KÖZZÉTÉTELI LISTA Lucfalvi Általános Iskola 116002, 3129 Lucfalva Rákóczi út 36. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége, hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Pedagógus

Részletesebben

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Iskolai végzettsége Szakképzettsége Tanított tárgyai 1. egyetem közgazdász tanár gazdasági ismeretek

Részletesebben

A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola Reál munkaközösségének éves munkaterve

A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola Reál munkaközösségének éves munkaterve A Fertőszentmiklósi Felsőbüki Nagy Pál Általános Iskola Reál munkaközösségének éves munkaterve (2018/2019. tanév) Készítette:.. Horváth Lászlóné tanár Jóváhagyta:.. Szántó Zoltán intézményvezető Fertőszentmiklós,

Részletesebben

A tanulmányok alatti vizsgák szabályzata

A tanulmányok alatti vizsgák szabályzata A tanulmányok alatti vizsgák szabályzata Készítette: Dr. Mező Ferenc Gimnázium 2017.09.01. A 20/2012 (VIII.31.) EMMI rendelet 24. pontjáénak felhatalmazása alapján a tanulmányok alatti vizsgák ideje, részei,

Részletesebben

Különös közzétételi lista A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához

Különös közzétételi lista A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Különös közzétételi lista 2018. 1. A pedagógusok iskolai végzettsége és szakképzettsége hozzárendelve a helyi tanterv tantárgyfelosztásához Kőszeg: Középiskolai tanár: Általános iskolai tanár: Tanító speciális

Részletesebben

VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM ÉRD

VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM ÉRD OM AZONOSÍTÓ: 032551 VÖRÖSMARTY MIHÁLY GIMNÁZIUM ÉRD VIZSGASZABÁLYZAT 2013 Az emberi erőforrások miniszterének 20/2012. (VIII. 31.) EMMI rendelete a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési

Részletesebben

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK:

K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: K Ü L Ö N Ö S K Ö Z Z É T É T E L I L I S T A AZ ISKOLA EREDMÉNYESSÉGÉRŐL, FELKÉSZÜLTSÉGÉRŐL, SZEMÉLYI FELTÉTELEIRŐL SZÓLÓ LEGFONTOSABB INFORMÁCIÓK: Az intézmények eredményességéről, felkészültségéről,

Részletesebben

Különös közzétételi lista. Mihályi Általános Iskola. 2016/17. tanév

Különös közzétételi lista. Mihályi Általános Iskola. 2016/17. tanév Különös közzétételi lista Mihályi Általános Iskola 2016/17. tanév 1. Felvétel intézményünkbe Intézményünk a beiskolázási körzetéhez az alábbi települések tartoznak: Cirák, Kisfalud, Mihályi, Vadosfa. Szülői

Részletesebben