E-ú tdí j informá cio k ú gyfeleknek

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "E-ú tdí j informá cio k ú gyfeleknek"

Átírás

1 E-ú tdí j infrmá ci k ú gyfeleknek Jelen dkumentum a évi LXVII. törvény alapján az autópályák, autóutak és főutak használatáért fizetendő, megtett úttal aránys díjjal kapcslatban tartalmaz infrmációkat a bevallási és útdíj fizetési kötelezettséggel rendelkező magánszemélyek, vállalkzásk és egyéb szervezetek számára. Kire vnatkzik az útdíj fizetési kötelezettség? A 3,5 tnna megengedett legnagybb össztömeg feletti tehergépkcsikra, vntatókra (ideértve a nyerges vntatót is), valamint az ilyen gépjárműből és az általa vntattt pótkcsiból, félpótkcsiból álló járműszerelvényekre. Az útdíjat a jármű mindenkri üzemben tartójának kell megfizetni. A díjfizetésben érintett járművekre a tengelyszám alapján hárm kategóriát (J2, J3, J4) különböztetünk meg, melyek a jármű környezetvédelmi besrlása mellett beflyáslják az útdíj mértékét. Kire nem vnatkzik az útdíj fizetési kötelezettség? A fenti szabályknak nem megfelelő gépjárművek valamint Magyar Hnvédség, rendvédelmi szervek és a NATO Közútkezelői feladatkat ellátó szervek A díjszedő- és ellenőrző feladatkat ellátó szervek Katasztrófavédelem Közlekedési hatóság Egyéb megkülönböztető jelzés használatára jgsult szervek Mik azk a J kategóriák? - J2: a 3,5 tnna össztömeg feletti kéttengelyes tehergépjárművek, - J3: a 3,5 tnna össztömeg feletti hármtengelyes tehergépjárművek, - J4: a 3,5 tnna össztömeg feletti négy, illetve többtengelyes járművek, járműszerelvények. Mi az a környezetvédelmi besrlás? hivatals frrásként a gépjármű frgalmi engedélyében rögzített, a jármű mtrjára vnatkzó, európai kibcsátási nrmák által meghatárztt kategóriák, melyek a gépjárművek kársanyagkibcsátásának elfgadható szintje alapján kerültek meghatárzásra. A kibcsátási nrmákat egy sr uniós irányelv határzza meg, az idő előre haladtával egyre szigrúbb határértékeket megállapítva. Jelenleg a nitrgén-xidk (NOx), szénhidrgének (HC), szén-mnxid (CO) és részecske (PM) határértékeit szabályzzák a legtöbb gépjármű esetében, beleértve a személy- és tehergépkcsikat, traktrkat is. Ezek alapján a járművek mtrja EURO I. EURO VI. kategóriákba eshet (utóbbi 2014-

2 ben kerül bevezetésre) A lényege, hgy minél nagybb az EURO szöveg mögötti szám, annál krszerűbb, környezetkímélőbb mtrral van dlgunk, emiatt alacsnyabb lesz az adtt járműre kivetett útdíj. Környezetvédelmi sztály jelzése a járművek frgalmi engedélyében Frrás: 6/1990. (IV. 12.) KöHÉM rendelet A környezetvédelmi sztály jelzés a frgalmi Eur besrlás engedélyben 0 EURO-0 1 EURO-0 2 EURO-II 3 EURO-I 4 EURO-II 5 EURO-III 6 EURO-III 7 EURO-III 8 EURO-III 9 EURO-IV 10 EURO-IV 11 EURO-IV 12 EURO-V 13 EURO-V 14 EURO-V 15 EURO-VI Díjtáblázat Környezetvédelmi sztály Kategória J2 kategória J3 kategória J4 kategória Útkategória Gyrsfrgalmi út Főút Gyrsfrgalmi út Főút Gyrsfrgalmi út Főút A EURO III 42,42 18,05 59,52 31,24 86,70 54,08 B = EURO II 49,90 21,23 70,02 36,75 108,38 67,60 C EURO I 57,39 24,41 80,52 42,26 130,06 81,12 Útdíj bevallás, befizetés módja A HU-GO rendszerben kétféle módn lehet útdíj bevallást tenni: 1. Fedélzeti eszközzel (bevallási közreműködő segítségével): Ezen a módn kizárólag regisztrált felhasználóknak van lehetősége a bevallásra. A regisztrált úthasználóknak az előrefizetéses használati mód esetén, a regisztráció srán létrehztt flyószámlájukat előre kell feltölteni. A megtett út díját ebből az egyenlegből autmatikusan levnja a rendszer, amennyiben a bevallás fedélzeti eszközzel valósul meg, illetve visznylati jegy tervezése esetén is az egyenleg csökken a jegy árával. Az egyenleg feltöltése az értékesítési pntkn történő fizetéssel (bankkártyával, üzemanyagkártyával, készpénzzel), illetve ezen a webldaln keresztül bankkártyával lehetséges. Az egyenleg feltöltése történhet banki átutalással is.

3 Figyelem! Amennyiben flyószámlájuk egyenlege nem éri el az úthasználatért fizetendő díjat (alacsny vagy nulla egyenleg) kötelező visznylati jegyet váltani, ellenkező esetben jgtalan úthasználatnak minősül és büntetést szabnak ki. A díj utólags rendezésére nincs mód! 2. Előre megválttt visznylati jeggyel: Regisztrációval és regisztráció nélküli ügyfeleknek egyaránt módja van rá. A regisztrációval nem rendelkező felhasználók kizárólag ezen a módn van lehetősége. Az úthasználat árát személyesen az értékesítési pntkn rendelkezésre álló fizetési eszközökkel (készpénz, bankkártyás fizetés, üzemanyagkártya, stb.) fizetheti ki. Az értékesítési pntk flyamatsan bővülő listáját a HU_GO rendszer webldalán ( tekintheti meg. A visznylati jegy visszaváltása Megválttt és érvényes visznylati jegy visszaváltására kizárólag regisztrált felhasználóknak van lehetőségük! Fnts tudni, hgy erre csak az érvényességi idő kezdete előtti nap 24. órájáig van lehetőség. A visznylati jegy visszaváltásakr a jegyen feltüntetett útdíj teljes összege jóváírásra kerül a regisztrált felhasználó egyenlegén. A fel nem használt visznylati jegy visszatérítésére készpénzben nincs mód! Regisztráció Regisztrálni július 1. előtt a webldaln és az ÁAK ügyfélszlgálati irdáiban lehet melyek listáját szintén a hivatkztt webldaln lehet megtekinteni. Regisztráció hármféle módn történhet. Regisztráció visznylati jegy vásárlása esetén Regisztráció meglévő fedélzeti eszköz esetén Regisztráció új fedélzeti eszköz vásárlása esetén Regisztráció helye, módja Interneten és az ÁAK ügyfélszlgálati irdákban Interneten és az ÁAK ügyfélszlgálati irdákban Interneten és az ÁAK ügyfélszlgálati irdákban és az értékesítési pntkn kihelyezett kiszkn Milyen adatk szükségesek a regisztrációhz? személyes adatk, gépjármű adatk, céges adatk, elérhetőségek A fenti adatk mellet szükség van a fedélzeti eszköz aznsító számára. (Csak abban az esetben tudja fedélzeti eszközét regisztrálni, ha fttakövető szlgáltatója szerződéses jgvisznyban áll az ÁAK Zrt.-vel) személyes adatk, gépjármű adatk, céges adatk, elérhetőségek, valamint az új fedélzeti eszköz aznsító száma A regisztráció srán tehát az alábbi adatkat kell megadnia Személyes és/vagy céges aznsító adatk: név, cím, jelszó, aznsító adatk, számlázási adatk név, számlázási cím, adószám,- telefnszám (személyes vagy céges adatk), VAT aznsító, levelezési cím

4 ha rendelkezik már fedélzeti eszközzel, akkr annak (azknak) egyedi aznsító száma(i) gépjárműadatk: rendszám, felségjel, környezetvédelmi besrlás, tengelyszám, méret (tömeg, hssz, magasság, szélesség, tengelyterhelés) ha szerződéses visznyban áll már lgisztikai szlgáltatóval (bevallási közreműködővel) akkr annak neve és a megkötött szerződés száma. A web-es regisztráció flyamata A web-es regisztráció az alábbi webldaln indítható: 1. lépés: Név és kntakt adatk megadása 2. lépés: Magán/céges adatk megadása

5 3. lépés: Első gépjármű rögzítése 4. lépés: ÁSZF elfgadása, regisztráció rögzítése 5. lépés: Regisztrációs levél érkezése a megadtt címre, a benne lévő linkkel a regisztráció megerősítése

6 6. lépés: Belépés az ügyfél felületre 7. lépés: Egyéb adatk, tvábbi járművek, OBU eszközök rögzítése, egyenlegfeltöltés

7 Tvábbi járművek rögzítése, OBU-k regisztrációja A regisztráció véglegesítését és a bejelentkezést követően van lehetőség az ügyfél összes e-útdíj bevallásban érintett - járművének rögzítésére, illetve a járművekhez a flttaszlgáltató által beszerelt OBU hzzárendelésére. De mi is az OBU? Az OBU egy mzaikszó, mely az angl On Bard Unit, azaz fedélzeti egység kifejezés kezdőbetűiből áll. Különböző fejlettségű, szlgáltatású elektrnikus eszközök ezek, melyekben a közös pnt hgy: - képesek a GPS alapú helymeghatárzásra, - illetve ezeket a GPS krdinátákat képesek valamilyen telekmmunikációs csatrnán keresztül tvábbítani (és/vagy biznys ideig tárlni). Ha nagyn egyszerűen akarunk fgalmazni, akkr az OBU gyakrlatilag nem más, mint valamilyen (egyszerűbb vagy bnylultabb, ha úgy tetszik lcsóbb vagy drágább) GPS helymeghatárzó eszköz, mely a járműbe van szerelve és üzembe van helyezve. Ez a beszerelt állapt lehetséges úgy, hgy valahl a jármű mtrterében, rejtett módn működik, de az e-útdíj kapcsán egyre több mbilizálható, szivargyújtótól működő eszköz is frgalmba került. Jármű rögzítése, OBU összerendelése a járművel Függően attól, hgy a felhasználó csak regisztrálni szeretné a járműveit a rendszerbe, vagy GPS eszköz használatával, a mi rendszerünkön keresztül szeretné az elektrnikus bevallást elkészíteni, a járművek regisztrációjának két lépése van. Jármű adatk rögzítése: A járművek regisztrációjának srán az alábbi adatk rögzítése kötelező: Ország (felségjel) megadása Rendszám Eur besrlás (Lásd a Környezetvédelmi sztály jelzése a járművek frgalmi engedélyében fejezetet) Kategória (lásd a Mik azk a J kategóriák? fejezetben) Flyószámla kiválasztása Súly Tengelyterhelés Szélesség Magasság Hssz Utóbbi 5 adatnál kizárólag szám és pnt (a tizedes helyiértéknél) megadása lehetséges OBU adatk összerendelése: Az OBU adatk megadása kizárólag a fltaszlgáltatóval történt előzetes szerződéskötést követően van mód. A flttaszlgáltató minden egyes OBU eszközt egyedi aznsítóval és ehhez az eszközhöz tartzó egyedi PIN kóddal lát el. Az eszköz egyedi aznsítója tartalmazza azt a kódt, ami egyértelműen

8 meghatárzza hgy mely bevallási közreműködő rendszerében van regisztrálva. Az OBU összerendeléskr ezt a két adatt kell rögzíteni. A megadtt két adatt a rögzítést követően a HU-GO rendszer néhány percen belül ellenőrzi az alábbi módn. A bevallási közreműködő és a HU-GO rendszer közötti interfészen keresztül a HU-GO rendszer lekérdezi az aznsíttt közreműködő rendszeréből, hgy az adtt eszköz és a megadtt PIN kód valóban az ő rendszerében van nyilvántartva. Megfelelő (Igen) válasz esetén kerül véglegesítésre az összerendelés a HU-G rendszerben, tagadó válasz, vagy adtt időn belül meg nem érkező válasz esetén az OBU összerendelés nem történik meg. Ellenőrzés Az ÁAK Zrt., mint az ellenőrzés támgatására kijelölt szervezet a jgsulatlan úthasználat kiszűrését a frgalm megállítása nélkül végzi. Az ennek megállapításáhz szükséges adatgyűjtés egyrészt fixen telepített eszközökkel, másrészt erre a célra kialakíttt gépjárművekre szerelt berendezésekkel történik, hasnló elven mint az autópálya matricák ellenőrzése. A gyrsfrgalmi és főúti pályaszakaszkn fixen telepített prtálk száma összesen 74 darab, a flyamats mbil ellenőrző adatgyűjtést pedig körülbelül 100 gépjármű végzi. A fixen telepített díjellenőrző állmásk felismerik és rögzítik a keresztmetszeten áthaladó járművek a díjfizetés szempntjából fnts adatait. A hrdzó járművekbe telepített mbil díjellenőrző berendezések flyamats adatgyűjtést végeznek, így a díjköteles úthálózat bármely pntján, bármikr ellenőrizhető az úthasználati jgsultság. A begyűjtött adatk alapján egyértelműen meghatárzható, hgy az adtt jármű az érintett útszakaszn rendelkezik-e úthasználati jgsultsággal.

9 Jgsulatlan úthasználat Ha díjköteles útszakaszn érvényes úthasználati jgsultság nélkül közlekedik, akkr az jgsulatlan úthasználatnak minősül. Mi minősül jgsulatlan úthasználatnak? Az úthasználati jgsultság érvénytelen: - ha alacsnyabb díjkategóriára szól, mint amilyenre az ellenőrzésbe vnt gépjárműhöz vagy szerelvényhez aktuálisan szükség lenne - ha az ellenőrző szelvényen vagy a nyugtázó értesítésen szereplő rendszám nem egyezik a jármű tényleges rendszámával - ha a matrica érvényességi ideje lejárt, vagy még nem kezdődött meg. - ha az ellenőrző szelvényen, vagy a nyugtázó értesítésen szereplő felségjel eltér a jármű frgalmi rendszámán szereplő valós felségjeltől, - ha a nem buszként tarnyilvántarttt gépjármű B2 éves e-matricával közlekedik. Az úthasználat jgszerűségét az ellenőrző szelvény igazlja. Az úthasználati díj elektrnikus megfizetése esetén a nyugtázó értesítés szlgál igazlásként. Szankciók a jgsulatlan úthasználókkal szemben. A jgsulatlan úthasználat szankciója közigazgatási bírság, melynek kiszabására a rendőrség jgsult. Erre két módn kerülhet sr: - helyszíni, megállítás útján történő ellenőrzés, amely srán a gépjárművezetőt bírságlják. A helyszíni megállítás történhet a rendőrség határállmáskn felállíttt ellenőrző pntjain, valamint az erre a célra üzembe állíttt rendőrségi ellenőrző járművek általi kivezetéssel is - helyszíni megállítás nélkül, az bjektív felelősség elve alapján a járműnyilvántartásba bejegyzett tulajdnssal/üzembentartóval szemben valósul meg a bírság kiszabása. A helyszíni megállítás nélkül kiszabtt bírság utólag is beszedhető, vagyis akkr is, amikr a jgsulatlan úthasználó legközelebb visszatér az rszágba. Az ellenőrzés és szankcinálás a fent bemutattt lehetőségeken túl a határállmásk ellenőrző pntjain is történik. A helyszíni megállítás nélkül kiszabtt bírság utólag is beszedhető, vagyis akkr is, amikr a jgsulatlan úthasználó legközelebb visszatér az rszágba. A bírság mértéke július 1-től ED törvény szerinti szabályszegés Díjfizetés elmulasztása az úthasználat megkezdése előtt Valós díjkategóriánál alacsnyabb díjkategóriára vnatkzó bevallás készült Fedélzeti eszköz meghibásdása miatti jgsulatlan úthasználat Bírságlás mértéke járműkategóriánként J2 J3 J

10 2013. szeptember 1-től ED törvény szerinti szabályszegés Díjfizetés elmulasztása az úthasználat megkezdése előtt Valós díjkategóriánál alacsnyabb díjkategóriára vnatkzó bevallás készült Fedélzeti eszköz meghibásdása miatti jgsulatlan úthasználat Bírságlás mértéke járműkategóriánként J2 J3 J

A nemzeti fejlesztési miniszter. 57/2014. (XII.30.) NFM rendelete

A nemzeti fejlesztési miniszter. 57/2014. (XII.30.) NFM rendelete A nemzeti fejlesztési miniszter 57/2014. (XII.30.) NFM rendelete az útdíjfizetési rendszer átalakításával összefüggő egyes miniszteri rendeletek módosításáról Az 1. és a 2. alcím tekintetében a közúti

Részletesebben

TELEPÍTÉSI ÉS ÜZEMBEHELYEZÉSI ÚTMUTATÓ

TELEPÍTÉSI ÉS ÜZEMBEHELYEZÉSI ÚTMUTATÓ TELEPÍTÉSI ÉS ÜZEMBEHELYEZÉSI ÚTMUTATÓ ITS hordozható OBU gépjárműfedélzeti egység A Magyarországon díjköteles útszakaszok elektronikus útdíj bevallásához Kedves Vásárlónk, üzembehelyezés előtt gondosan

Részletesebben

Magyar joganyagok - 25/2013. (V. 31.) NFM rendelet - az útdíj mértékéről és az útdíj 2. oldal 3. (1) Az útdíjköteles gépjárművek díjszedési környezetv

Magyar joganyagok - 25/2013. (V. 31.) NFM rendelet - az útdíj mértékéről és az útdíj 2. oldal 3. (1) Az útdíjköteles gépjárművek díjszedési környezetv Magyar joganyagok - 25/2013. (V. 31.) NFM rendelet - az útdíj mértékéről és az útdíj 1. oldal 25/2013. (V. 31.) NFM rendelet az útdíj mértékéről és az útdíjköteles utakról Az autópályák, autóutak és főutak

Részletesebben

A nemzeti fejlesztési miniszter 25/2013. (V. 31.) NFM rendelete az útdíj mértékéről és az útdíjköteles utakról. 1.

A nemzeti fejlesztési miniszter 25/2013. (V. 31.) NFM rendelete az útdíj mértékéről és az útdíjköteles utakról. 1. M A G Y A R K Ö Z L Ö N Y 2013. évi 86. szám 54033 9. A kistelepülési önkormányzat a települési közkönyvtári és iskolai könyvtári feladatokat együttesen ellátó szolgáltató helyre is igénybe veheti a megyei

Részletesebben

E-MATRICA ÚTMUTATÓ 2018

E-MATRICA ÚTMUTATÓ 2018 H E-MATRICA ÚTMUTATÓ 2018 Tisztelt Autóstársam! A munkámból adódóan és magánszemélyként is sokat autózom, így a hazai autópályákat is gyakran használom. Az országot járva mindig időben gondoskodom arról,

Részletesebben

E-MATRICA ÚTMUTATÓ 2019

E-MATRICA ÚTMUTATÓ 2019 H ÚTMUTATÓ 2019 Tisztelt Autóstársam! A munkámból adódóan és magánszemélyként is sokat autózom, így a hazai autópályákat is gyakran használom. Az országot járva mindig időben gondoskodom arról, hogy legyen

Részletesebben

36/2007. (III. 26.) GKM rendelet. az autópályák, autóutak és főutak használatának díjáról. Díjfizetési kötelezettség

36/2007. (III. 26.) GKM rendelet. az autópályák, autóutak és főutak használatának díjáról. Díjfizetési kötelezettség 1/7. oldal 36/2007. (III. 26.) GKM rendelet az autópályák, autóutak és főutak használatának díjáról A gazdasági és közlekedési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 163/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet

Részletesebben

110/2005. (XII. 23.) GKM rendelet az autópályák használatának díjáról A közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény (a továbbiakban: Kkt.) 48. -a (3) bekezdésének g) pontjában kapott felhatalmazás

Részletesebben

Gyakran Ismételt Kérdések

Gyakran Ismételt Kérdések Gyakran Ismételt Kérdések Általános Mi történik, ha útlezáráskor elterelik a forgalmat, vagy a járművezető ki akarja kerülni a torlódást? Onnantól büntethető, ha elhagyja a korábban megjelölt útvonalat?

Részletesebben

36/2007. (III. 26.) GKM rendelet. az autópályák, autóutak és főutak használatának díjáról

36/2007. (III. 26.) GKM rendelet. az autópályák, autóutak és főutak használatának díjáról 1. oldal 36/2007. (III. 26.) GKM rendelet az autópályák, autóutak és főutak használatának díjáról A gazdasági és közlekedési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 163/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet

Részletesebben

36/2007. (III. 26.) GKM rendelet. az autópályák, autóutak és főutak használatának díjáról

36/2007. (III. 26.) GKM rendelet. az autópályák, autóutak és főutak használatának díjáról 36/2007. (III. 26.) GKM rendelet az autópályák, autóutak és főutak használatának díjáról A gazdasági és közlekedési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 163/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. e) pontja

Részletesebben

Oktatási Segédlet. 1. Milyen szempontok alapján történik a járművek díjkategóriába sorolása az e- matricás rendszerben január 1-jétől?

Oktatási Segédlet. 1. Milyen szempontok alapján történik a járművek díjkategóriába sorolása az e- matricás rendszerben január 1-jétől? Oktatási Segédlet 1. Milyen szempontok alapján történik a járművek díjkategóriába sorolása az e- matricás rendszerben 2015. január 1-jétől? A gépjármű megengedett legnagyobb össztömege és a szállítható

Részletesebben

E-ÚTDÍJ ÚTMUTATÓ 2014/1. szám

E-ÚTDÍJ ÚTMUTATÓ 2014/1. szám E-ÚTDÍJ ÚTMUTATÓ 2014/1. szám A HU-GO elektronikus útdíjszedési rendszer díjkategóriái 2013. július 1-én hazánkban bevezetésre került a megtett úttal arányos HU-GO elektronikus útdíjszedési rendszer. A

Részletesebben

A megtett úttal arányos útdíj bevezetése, működése

A megtett úttal arányos útdíj bevezetése, működése A megtett úttal arányos útdíj bevezetése, működése Vertetics Dávid Közlekedési Infrastruktúra Főosztály IX. Forgalomszabályozási konferencia Közúti Infrastruktúra-Környezetvédelem-Forgalomszabályozás?

Részletesebben

E-ÚTDÍJ ÚTMUTATÓ 2015

E-ÚTDÍJ ÚTMUTATÓ 2015 E-ÚTDÍJ ÚTMUTATÓ 2015 HU-GO ELEKTRONIKUS ÚTDÍJSZEDÉSI RENDSZER A HU-GO megtett úttal arányos elektronikus útdíjszedési rendszerben a díjfizetési kötelezettség minden 3,5 tonna megengedett legnagyobb össztömeget

Részletesebben

intelligens flottakövetés OBU FIX HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ V02_2014_04_28_HUN_SC

intelligens flottakövetés OBU FIX HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ V02_2014_04_28_HUN_SC intelligens flottakövetés OBU FIX HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ V02_2014_04_28_HUN_SC 1 Mielőtt megkezdi útját a magyar fizető útvonalon, regisztráljon a http://www.hu-go.hu internetes oldalon és töltse fel egyenlegét.

Részletesebben

H/3032. számú. országgyűlési határozati javaslat

H/3032. számú. országgyűlési határozati javaslat MAGYAR KÖZTÁRSASÁG KORMÁNYA ORSZÁGG Y 0LfS I4I'V#k L Érkezett: 1007 MAJ 11. H/3032. számú országgyűlési határozati javaslat az elektronikus útdíjfizetési rendszer magyarországi bevezetéséről Előadó : Dr.

Részletesebben

EME ZRT. Fizessen mobillal! Használati útmutató e-matrica

EME ZRT. Fizessen mobillal! Használati útmutató e-matrica EME ZRT. Fizessen mobillal! Használati útmutató e-matrica Tudnivalók ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK Ügyfeleink már 2006. decembere óta vásárolhatnak napi, heti, havi és havi e-matricát is mobiltelefonon keresztül,

Részletesebben

H E-ÚTDÍJ ÚTMUTATÓ 2018

H E-ÚTDÍJ ÚTMUTATÓ 2018 H E-ÚTDÍJ ÚTMUTATÓ 2018 A HU-GO ELEKTRONIKUS ÚTDÍJSZEDÉSI RENDSZER A HU-GO megtett úttal arányos elektronikus útdíjszedési rendszerben a díjfizetési kötelezettség a díjköteles gyorsforgalmi és főúti szakaszok

Részletesebben

H E-ÚTDÍJ ÚTMUTATÓ 2018

H E-ÚTDÍJ ÚTMUTATÓ 2018 H E-ÚTDÍJ ÚTMUTATÓ 2018 A HU-GO ELEKTRONIKUS ÚTDÍJSZEDÉSI RENDSZER A HU-GO megtett úttal arányos elektronikus útdíjszedési rendszerben a díjfizetési kötelezettség a díjköteles gyorsforgalmi és főúti szakaszok

Részletesebben

36/2007. (III. 26.) GKM rendelet az autópályák, autóutak és főutak használatának díjáról

36/2007. (III. 26.) GKM rendelet az autópályák, autóutak és főutak használatának díjáról 36/2007. (III. 26.) GKM rendelet az autópályák, autóutak és főutak használatának díjáról A gazdasági és közlekedési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 163/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. e) pontja

Részletesebben

E-ÚTDÍJ ÚTMUTATÓ 2019

E-ÚTDÍJ ÚTMUTATÓ 2019 H E-ÚTDÍJ ÚTMUTATÓ 2019 A HU-GO ELEKTRONIKUS ÚTDÍJSZEDÉSI RENDSZER Az e-útdíj rendszerben a díjfizetési kötelezettség a díjköteles gyorsforgalmi és főúti szakaszok tekintetében minden olyan tehergépjárműre

Részletesebben

Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ingyenes, megbízható jogszabály szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától

Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ingyenes, megbízható jogszabály szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától Hatályos Jogszabályok Gyűjteménye Ingyenes, megbízható jogszabály szolgáltatás Magyarország egyik legnagyobb jogi tartalomszolgáltatójától A jogszabály mai napon (2015.VII.3.) hatályos állapota A jel a

Részletesebben

A gazdasági és közlekedési miniszter. /2006. (.) GKM rendelete

A gazdasági és közlekedési miniszter. /2006. (.) GKM rendelete III-3TK/37/2/2006. Tervezet A gazdasági és közlekedési miniszter /2006. (.) GKM rendelete az autópályák használatának díjáról szóló 110/2005. (XII. 23.) GKM rendelet módosításáról A közúti közlekedésről

Részletesebben

36/2007. (III. 26.) GKM rendelet. az autópályák, autóutak és főutak használatának díjáról. Díjfizetési kötelezettség

36/2007. (III. 26.) GKM rendelet. az autópályák, autóutak és főutak használatának díjáról. Díjfizetési kötelezettség 36/2007. (III. 26.) GKM rendelet az autópályák, autóutak és főutak használatának díjáról A gazdasági és közlekedési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 163/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. e) pontja

Részletesebben

Oktatási Segédlet. 3. Az UD rendszerben a járműkategóriák jelölésénél mire utal a J betű utáni szám? A gépjármű tengelyszámára.

Oktatási Segédlet. 3. Az UD rendszerben a járműkategóriák jelölésénél mire utal a J betű utáni szám? A gépjármű tengelyszámára. 2015. december 22. Oktatási Segédlet 1. Mit jelent az UD (HU-GO) rendszer? A megtett úttal arányos elektronikus útdíjszedési rendszert. 2. Határozza meg a viszonylati jegy fogalmát! Az útdíjköteles úthálózat

Részletesebben

OBU EASY HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ

OBU EASY HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ OBU EASY HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ 1 Mielőtt megkezdi útját a magyar fizető útvonalon, regisztráljon a http://www.hu-go.hu internetes oldalon és töltse fel egyenlegét. Az OBU csomagban elhelyezett regisztrációs

Részletesebben

Adatkezelési tájékoztató

Adatkezelési tájékoztató Adatkezelési tájékoztató A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zártkörűen működő Részvénytársaság (székhely: 1134 Budapest, Váci út 45. B. ép.; cégjegyzékszám: 01-10-043108; adószám: 12147715-2-44; elektronikus

Részletesebben

36/2007. (III. 26.) GKM rendelet Hatályos: az autópályák, autóutak és főutak használatának díjáról

36/2007. (III. 26.) GKM rendelet Hatályos: az autópályák, autóutak és főutak használatának díjáról 36/2007. (III. 26.) GKM rendelet Hatályos: 2017.01.03 - az autópályák, autóutak és főutak használatának díjáról A gazdasági és közlekedési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 163/2006. (VII. 28.)

Részletesebben

Magyarország mozgásban. Nemzeti Közlekedési Napok 2013

Magyarország mozgásban. Nemzeti Közlekedési Napok 2013 Magyarország mozgásban Nemzeti Közlekedési Napok 2013 Börzsei Tibor vezérigazgató TARTALOM ÁAK Zrt. története számokban Amire büszkék vagyunk HU-GO elektronikus útdíjszedési rendszer Átalakulásunk Céljaink

Részletesebben

A visszajelző ikonjainak és fényjelzéseinek értelmezése

A visszajelző ikonjainak és fényjelzéseinek értelmezése Ez a használati útmutató 2013.07.26-án készült. A legfrissebb változata itt érhető el: webcontrol.utdij.info/doc/icontrol.pdf Amennyiben a használati útmutató módosul, a megadott elérhetőségén értesítjük

Részletesebben

MAGYAR KÖZLÖNY 181. szám

MAGYAR KÖZLÖNY 181. szám MAGYAR KÖZLÖNY 181. szám MAGYARORSZÁG HIVATALOS LAPJA 2013. október 31., csütörtök Tartalomjegyzék 65/2013. (X. 31.) NFM rendelet Az egyes közúti közlekedési tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról

Részletesebben

WEBSHOP FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV

WEBSHOP FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV WEBSHOP FELHASZNÁLÓI KÉZIKÖNYV Készítette: IFSz Kft. Bevezetés Tartalm Tartalm... 2 Bevezetés... 3 Az EBT Webshp felhasználói felülete... 4 Belépés, regisztráció, adatmódsítás...4 Webshps rendelések rögzítése...8

Részletesebben

E-ÚTDÍJ ÚTMUTATÓ 2017

E-ÚTDÍJ ÚTMUTATÓ 2017 E-ÚTDÍJ ÚTMUTATÓ 2017 A HU-GO ELEKTRONIKUS ÚTDÍJSZEDÉSI RENDSZER A HU-GO megtett úttal arányos elektronikus útdíjszedési rendszerben a díjfizetési kötelezettség minden 3,5 tonna megengedett legnagyobb

Részletesebben

Így veszik meg a jegyet 2013.07.01 14:19

Így veszik meg a jegyet 2013.07.01 14:19 1 / 7 2013.07.02. 5:23 Jönnek az e-útdíj kedvezmények 2013.07.01 14:19 MTI Ugyan éjfélkor elindult, de azóta többször is leállt az Állami Autópálya Kezelő Zrt. által mûködtetett, a 3,5 tonna megengedett

Részletesebben

OBU EASY HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ

OBU EASY HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ intelligens flottakövetés OBU EASY HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ V12_0_2014_04_23_HUN_SC 1 Mielőtt megkezdi útját a magyar fizető útvonalon, regisztráljon a http://www.hu-go.hu internetes oldalon és töltse fel egyenlegét.

Részletesebben

1. Általános rendelkezések

1. Általános rendelkezések Gödöllő Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2019. (II.22.) önkormányzati rendelete a súlykorlátozással érintett utak engedéllyel történő használatáról Gödöllő Város Önkormányzatának Képviselő-testülete

Részletesebben

Általános szerződési feltételek a megtett úttal arányos elektronikus útdíj szolgáltatási rendszer igénybevételére kötendő egyedi szerződésekhez

Általános szerződési feltételek a megtett úttal arányos elektronikus útdíj szolgáltatási rendszer igénybevételére kötendő egyedi szerződésekhez Általános szerződési feltételek a megtett úttal arányos elektronikus útdíj szolgáltatási rendszer igénybevételére kötendő egyedi szerződésekhez Hatálybalépés napja: 2014. július 11. Tartalomjegyzék 1.

Részletesebben

K6/B. sz. melléklet. Lehetséges hitelcélok: A kölcsönterméket felhasználási hitelcél megjelölése nélkül lehet igényelni.

K6/B. sz. melléklet. Lehetséges hitelcélok: A kölcsönterméket felhasználási hitelcél megjelölése nélkül lehet igényelni. Lehetséges hitelcélk: A kölcsönterméket felhasználási hitelcél megjelölése nélkül lehet igényelni. Az igényelhető hitel devizaneme: Frint A kölcsönügylet alanya lehet: Adós, Adóstárs Az Igénylő hitelezhetőségének

Részletesebben

HIRDETMÉNY. A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény követelményeinek betartásáról

HIRDETMÉNY. A pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló törvény követelményeinek betartásáról HIRDETMÉNY A pénzmsás és a terrrizmus finanszírzása megelőzéséről és megakadályzásáról szóló törvény követelményeinek betartásáról Az Erste Bank Hungary Zrt. (tvábbiakban Bank), mint a 2007. évi CXXXVI.

Részletesebben

Európa Automatikus Szállítási Hűségprogram (ADR)

Európa Automatikus Szállítási Hűségprogram (ADR) Az előnyei Európa Autmatikus Szállítási Hűségprgram () Az egy havi rendeléseket kezelő prgram Üzletépítők és Elsőbbségi Vásárlók számára. Megkönnyíti a Nu Skin és Pharmanex termékek értékesítését, valamint

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK az útdíj fizetésre kötelezettek és a bevallási közreműködő közötti szolgáltatási szerződéshez

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK az útdíj fizetésre kötelezettek és a bevallási közreműködő közötti szolgáltatási szerződéshez ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK az útdíj fizetésre kötelezettek és a bevallási közreműködő közötti szolgáltatási szerződéshez Cégnév: Beta Blue Korlátolt Felelősségű Társaság Székhely: 2132 Göd, Árpád

Részletesebben

SZOLGÁLTATÁSOK HATÁROK NÉLKÜL

SZOLGÁLTATÁSOK HATÁROK NÉLKÜL SZOLGÁLTATÁSOK HATÁROK NÉLKÜL Szélesebb fgyasztói kínálat, jbb ár-érték arány és könnyebb hzzáférhetőség a szlgáltatáskhz a szlgáltatási irányelvnek köszönhetően MIT NYERHET FOGYASZTÓKÉNT A SZOLGÁLTATÁSI

Részletesebben

Mobil Banking Használati Útmutató Gyakori kérdések és válaszok a Mobil Banking szolgáltatásról

Mobil Banking Használati Útmutató Gyakori kérdések és válaszok a Mobil Banking szolgáltatásról Mbil Banking Használati Útmutató Gyakri kérdések és válaszk a Mbil Banking szlgáltatásról 2018. Március Tisztelt Ügyfelünk! Örömmel üdvözöljük Önt a Raiffeisen Mbil Banking felhasználók között. Szlgáltatásunkat

Részletesebben

Az e-útdíj költsége a megtett úttal arányos. Függ a használt út típusától, a jármű kategóriájától és a környezetvédelmi besorolástól is.

Az e-útdíj költsége a megtett úttal arányos. Függ a használt út típusától, a jármű kategóriájától és a környezetvédelmi besorolástól is. Mi az e-útdíj? 2013. július 1-jétől kötelező Magyarországon az e-útdíj fizetése a 3,5 tonna megengedett legnagyobb össztömeget meghaladó tehergépjárművekre. Az e-útdíj, azaz a megtett úttal arányos elektronikus

Részletesebben

ILLETÉKEK 2014. (a felsorolás nem teljeskörű, lásd: Illetéktörvény 33. )

ILLETÉKEK 2014. (a felsorolás nem teljeskörű, lásd: Illetéktörvény 33. ) ILLETÉKEK 2014. Tájékztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hgy az illetékekről szóló többször módsíttt 1990. évi XCIII. törvény szerint egyes vagynszerzési és eljárási illetékek az alábbiak 1. Államigazgatási

Részletesebben

E-ÚTDÍJ ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

E-ÚTDÍJ ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK E-ÚTDÍJ ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK az útdíj fizetésre kötelezettek és a Scanfleet Kft., mint bevallási közreműködő közötti szolgáltatási szerződéshez 1. Előzmények Az autópályák, autóutak és főutak

Részletesebben

1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma; elektronikus levelezési címe

1. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma; elektronikus levelezési címe és útfelújítás építési beruházás kivitelezői feladatainak ellátása AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS - módsításkkal egységes szerkezetben II.- - Huszártelep területi és társadalmi reintegrációja (ÉAOP-5.1.1/B-09-2f-2012-0002-Szciális

Részletesebben

1. Az autópályák, autóutak és főutak használatának díjáról szóló 36/2007. (III. 26.) GKM rendelet módosítása

1. Az autópályák, autóutak és főutak használatának díjáról szóló 36/2007. (III. 26.) GKM rendelet módosítása A nemzeti fejlesztési miniszter 3/2015. (I. 29.) NFM rendelete az átalakított útdíjfizetési rendszer felülvizsgálatával összefüggő egyes miniszteri rendeletek módosításáról A közúti közlekedésről szóló

Részletesebben

A nemzeti fejlesztési miniszter. /2017. ( ) NFM rendelete

A nemzeti fejlesztési miniszter. /2017. ( ) NFM rendelete 1 A nemzeti fejlesztési miniszter /2017. ( ) NFM rendelete az autópályák, autóutak és főutak használatának díjáról szóló 36/2007. (III. 26.) GKM rendelet módosításáról A közúti közlekedésről szóló 1988.

Részletesebben

E-ÚTDÍJ ÚTMUTATÓ 2017

E-ÚTDÍJ ÚTMUTATÓ 2017 E-ÚTDÍJ ÚTMUTATÓ 2017 A HU-GO ELEKTRONIKUS ÚTDÍJSZEDÉSI RENDSZER A HU-GO megtett úttal arányos elektronikus útdíjszedési rendszerben a díjfizetési kötelezettség minden 3,5 tonna megengedett legnagyobb

Részletesebben

Építésügyi Fizetési Portál (EKOP-2.A.3-2013-2013-0003) Képzés 2.

Építésügyi Fizetési Portál (EKOP-2.A.3-2013-2013-0003) Képzés 2. Építésügyi Fizetési Prtál (EKOP-2.A.3-2013-2013-0003) Képzés 2. ÉTDR hatósági felhasználók képzése Készítette: Szbnya Margit 2014.10.25. ÉTDR hatósági felhasználók képzése... 1 1. Építésügyi Fizetési Prtál

Részletesebben

Tájékoztató a évre vonatkozó építésügyi valamint építésfelügyeleti hatósági statisztikai adatszolgáltatás módjáról és tartalmáról

Tájékoztató a évre vonatkozó építésügyi valamint építésfelügyeleti hatósági statisztikai adatszolgáltatás módjáról és tartalmáról Tájékztató a 2015. évre vnatkzó építésügyi valamint építésfelügyeleti hatósági statisztikai adatszlgáltatás módjáról és tartalmáról 1. BEVEZETÉS Az adatszlgáltatás jgszabályi hátterét az e-epites.hu nyitóldalán

Részletesebben

36/2007. (III. 26.) GKM

36/2007. (III. 26.) GKM Az autópályák, autóutak és fıutak használatának díjáról szóló 36/2007. (III. 26.) GKM rendelet a 2008.01.01-tıl hatályos módosításokkal egységes szerkezetben A gazdasági és közlekedési miniszter feladat-

Részletesebben

Általános szerződési feltételek a megtett úttal arányos elektronikus útdíj szolgáltatási rendszer igénybevételére kötendő egyedi szerződésekhez

Általános szerződési feltételek a megtett úttal arányos elektronikus útdíj szolgáltatási rendszer igénybevételére kötendő egyedi szerződésekhez Általános szerződési feltételek a megtett úttal arányos elektronikus útdíj szolgáltatási rendszer igénybevételére kötendő egyedi szerződésekhez Budapest - 785755.15 Tartalomjegyzék 1. Általános feltételek...

Részletesebben

A 58/2017. (XII. 29.) NFM 36/2007. (III. 26.) GKM

A 58/2017. (XII. 29.) NFM 36/2007. (III. 26.) GKM A nemzeti fejlesztési miniszter 58/2017. (XII. 29.) NFM rendelete az autópályák, autóutak és főutak használatának díjáról szóló 36/2007. (III. 26.) GKM rendelet módosításáról A közúti közlekedésről szóló

Részletesebben

intelligens flottakövetés OBU FIX LCD HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ V02_2014_04_28_HUN_SC

intelligens flottakövetés OBU FIX LCD HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ V02_2014_04_28_HUN_SC intelligens flottakövetés OBU FIX LCD HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ V02_2014_04_28_HUN_SC 1 Mielőtt megkezdi útját a magyar fizető útvonalon, regisztráljon a http://www.hu-go.hu internetes oldalon és töltse fel

Részletesebben

A csatlakozás érdekében a Csatlakozó adatkezelőnek az alábbi folyamat szerint kell informatikai rendszerének csatlakozását megvalósítani:

A csatlakozás érdekében a Csatlakozó adatkezelőnek az alábbi folyamat szerint kell informatikai rendszerének csatlakozását megvalósítani: Melléklet 1 A Csatlakzás eljárásrendje A csatlakzás érdekében a Csatlakzó adatkezelőnek az alábbi flyamat szerint kell infrmatikai rendszerének csatlakzását megvalósítani: 1. Regisztráció a https://e-egeszsegugy.gv.hu/ekapu

Részletesebben

eversion Kft. Általános Szerződési Feltételek

eversion Kft. Általános Szerződési Feltételek eversin Kft. Általáns Szerződési Feltételek 1. A szlgáltatás tárgya, az Általáns Szerződési Feltételek tartalma Az eversin Kft. (8295 Taliándörögd, Tavasz utca 2., Adószám: 23079780-2-19, Cégjegyzékszám:

Részletesebben

1. A Játék elnevezése, szervezője 2. A Játékban résztvevő és abból kizárt személyek 3. A Játék időtartama 4. A Játékban résztvevő termékek

1. A Játék elnevezése, szervezője 2. A Játékban résztvevő és abból kizárt személyek 3. A Játék időtartama 4. A Játékban résztvevő termékek 1. A Játék elnevezése, szervezője A prmóciós játék elnevezése: "Rbgjn a Varta-val!" (a tvábbiakban: Játék ). A Játék szervezője: Spectrum Brands Hungaria Kft. székhely: 1191 Budapest, Ady Endre út 42-44.,

Részletesebben

Használati útmutató a NÚSZ Zrt. e-ügyfélszolgálat portál kezeléséhez

Használati útmutató a NÚSZ Zrt. e-ügyfélszolgálat portál kezeléséhez Használati útmutató a NÚSZ Zrt. e-ügyfélszolgálat portál kezeléséhez A NÚSZ Zrt., mint Szolgáltató az ematrica.nemzetiutdij.hu címen e-ügyfélszolgálati portált működtet. A portál szolgáltatásait a Felhasználó

Részletesebben

Magyar joganyagok - 36/2007. (III. 26.) GKM rendelet - az autópályák, autóutak és fő 2. oldal (2)1 Az (1) bekezdésben meghatározott jogosultak kizáról

Magyar joganyagok - 36/2007. (III. 26.) GKM rendelet - az autópályák, autóutak és fő 2. oldal (2)1 Az (1) bekezdésben meghatározott jogosultak kizáról Magyar joganyagok - 36/2007. (III. 26.) GKM rendelet - az autópályák, autóutak és fő 1. oldal 36/2007. (III. 26.) GKM rendelet az autópályák, autóutak és főutak használatának díjáról A gazdasági és közlekedési

Részletesebben

BEVÉTELI PROGNÓZIS AZ AUTÓBUSZOK MEGTETT ÚTTAL ARÁNYOS ELEKTRONIKUS DÍJSZEDÉSI RENDSZERBE TÖRTÉNŐ INTEGRÁCIÓJÁHOZ

BEVÉTELI PROGNÓZIS AZ AUTÓBUSZOK MEGTETT ÚTTAL ARÁNYOS ELEKTRONIKUS DÍJSZEDÉSI RENDSZERBE TÖRTÉNŐ INTEGRÁCIÓJÁHOZ 1 BEVÉTELI PROGNÓZIS AZ AUTÓBUSZOK MEGTETT ÚTTAL ARÁNYOS ELEKTRONIKUS DÍJSZEDÉSI RENDSZERBE TÖRTÉNŐ INTEGRÁCIÓJÁHOZ ELŐZMÉNYEK A vezetővel együtt 9 főnél több személy szállítására alkalmas gépkocsik, azaz

Részletesebben

Általános Szerződéses Feltételek

Általános Szerződéses Feltételek Általáns Szerződéses Feltételek 1. A szlgáltató adatai, elérhetősége 1. A szlgáltató neve: Match-Meeting Kft. A szlgáltató címe: 1037 Budapest, Bécsi út 85. A szlgáltató cégjegyzékszáma: 11-09-023512 2.

Részletesebben

NÚSZ kommunikációs háttéranyag

NÚSZ kommunikációs háttéranyag NÚSZ kommunikációs háttéranyag 2014. november 1 HU-GO e-útdíj 1.1 Bírság amnesztia A Parlament elfogadta az útdíjtörvény módosítását ( amnesztia törvény ). A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. közreműködik

Részletesebben

5. A nyerésre való pályázat menete

5. A nyerésre való pályázat menete 1. A Játék elnevezése, szervezője A prmóciós játék elnevezése: "ROBOGJ A VARTA-val!" (a tvábbiakban: Játék ). A Játék szervezője, lebnylítója és adatkezelője: Spectrum Brands Hungaria Kft. székhely: 1191

Részletesebben

MHK Jogszabály szolgáltatás

MHK Jogszabály szolgáltatás 36/2007. (III. 26.) GKM rendelet az autópályák, autóutak és főutak használatának díjáról 2018.01.01 2018.04.30 21 36/2007. (III. 26.) GKM rendelet az autópályák, autóutak és főutak használatának díjáról

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ SZEMÉLYES ADATKEZELÉSRŐL AZ UD RENDSZER FELHASZNÁLÓJA RÉSZÉRE

TÁJÉKOZTATÓ SZEMÉLYES ADATKEZELÉSRŐL AZ UD RENDSZER FELHASZNÁLÓJA RÉSZÉRE TÁJÉKOZTATÓ SZEMÉLYES ADATKEZELÉSRŐL AZ UD RENDSZER FELHASZNÁLÓJA RÉSZÉRE Tisztelt Felhasználó! Jelen tájékoztató célja, hogy kellően részletes és érthető tájékoztatást nyújtson a megtett úttal arányos

Részletesebben

TÁJÉKOZTATÓ SZEMÉLYES ADATKEZELÉSRŐL AZ UD RENDSZER FELHASZNÁLÓJA RÉSZÉRE

TÁJÉKOZTATÓ SZEMÉLYES ADATKEZELÉSRŐL AZ UD RENDSZER FELHASZNÁLÓJA RÉSZÉRE TÁJÉKOZTATÓ SZEMÉLYES ADATKEZELÉSRŐL AZ UD RENDSZER FELHASZNÁLÓJA RÉSZÉRE Tisztelt Felhasználó! Jelen tájékoztató célja, hogy kellően részletes és érthető tájékoztatást nyújtson a megtett úttal arányos

Részletesebben

A Játékban a Szervező által forgalmazott más termékek nem vesznek részt.

A Játékban a Szervező által forgalmazott más termékek nem vesznek részt. 1 A Játék elnevezése, szervezője: A prmóciós játék elnevezése: Mutasd meg szépséged a világnak! (a tvábbiakban: Játék ). Játék szervezője: HENKEL Magyarrszág Kft. székhely: 1113 Budapest, Dávid Ferenc

Részletesebben

60/2015. (III. 24.) Korm. rendelet

60/2015. (III. 24.) Korm. rendelet 60/2015. (III. 24.) Korm. rendelet a négy vagy több gyermeket nevelő nagycsaládos személyek és a mozgásukban korlátozott személyek részére nyújtott útdíjfizetési kompenzáció szabályairól és egyes kormányrendeletek

Részletesebben

A magunk részéről szívből szorítunk azért, hogy az ellenőrzési gyakorlatban várt változások végre tényleg bekövetkezzenek.

A magunk részéről szívből szorítunk azért, hogy az ellenőrzési gyakorlatban várt változások végre tényleg bekövetkezzenek. TISZTELT ÜGYFELEINK, KEDVES BARÁTAINK! A 2016 évben hatálys adó-jgszabálykat bemutató Hírlevelünk beköszöntőjében mit is írhatnánk mást: Új év, új szabálykkal..., de Új kezdet is, új esélyekkel A Bergmann

Részletesebben

ÚTDÍJFIZETÉSI KOMPENZÁCIÓ

ÚTDÍJFIZETÉSI KOMPENZÁCIÓ ÚTDÍJFIZETÉSI KOMPENZÁCIÓ A négy vagy több gyermeket nevelő nagycsaládos személyek és a mozgásukban korlátozott személyek részére nyújtott útdíjfizetési kompenzáció szabályairól és egyes kormányrendeletek

Részletesebben

SZERVIZ 7. a kreatív rendszerprogram. Néhány szóban a szoftver nyújtotta lehetőségekről

SZERVIZ 7. a kreatív rendszerprogram. Néhány szóban a szoftver nyújtotta lehetőségekről SZERVIZ 7 a kreatív rendszerprgram Néhány szóban a szftver nyújttta lehetőségekről 3Sz-s Kereskedelmi és Szlgáltató Kft. 1155 Budapest, Bulcsú utca 44. Pstacím: 1158 Budapest, Jánshida utca 15. Tel: (06-1)

Részletesebben

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 4/2002. (II.1.) számú. r e n d e l e t e

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 4/2002. (II.1.) számú. r e n d e l e t e NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK 4/2002. (II.1.) számú r e n d e l e t e az iparsíttt technlógiával épült lakóépületek energiatakaréks felújításának támgatásáról Nyíregyháza Megyei Jgú Várs

Részletesebben

Összehasonlító fogyasztásmérési módszer városi, elővárosi és távolsági autóbuszokhoz

Összehasonlító fogyasztásmérési módszer városi, elővárosi és távolsági autóbuszokhoz 1. A mérés célja és általáns leírása Az alábbiakban részletezett összehasnlító fgyasztásmérési eljárás autóbuszk üzemanyag fgyasztásának a valós körülményeket (terhelés, ingadzó sebességprfil) reprezentáló

Részletesebben

Szerviz előjegyzés modul

Szerviz előjegyzés modul Szerviz előjegyzés mdul 1 1. Beállításk... 3 Munkanap és műszak típus karbantartó mdul... 3 Felhasználók karbantartó mdul... 5 Divíziók karbantartó mdul... 6 Szerviz előjegyzés (munkaidő generálás) mdul...

Részletesebben

6. sz. melléklet. Lehetséges hitelcélok: A kölcsönterméket felhasználási hitelcél megjelölése nélkül lehet igényelni.

6. sz. melléklet. Lehetséges hitelcélok: A kölcsönterméket felhasználási hitelcél megjelölése nélkül lehet igényelni. Lehetséges hitelcélk: A kölcsönterméket felhasználási hitelcél megjelölése nélkül lehet igényelni. Az igényelhető hitel devizaneme: Frint A kölcsönügylet alanya lehet: Adós, Adóstárs Az Igénylő hitelezhetőségének

Részletesebben

ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT. Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság

ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT. Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság ADATVÉDELMI SZABÁLYZAT Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság Preambulum A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (Cégjegyzékszám: 01-10-043108, Adószám: 12147715-2-44, Székhely:

Részletesebben

Szentes Város Polgármesterétől. U-1420-3/2013. Témafelelős: Krajsóczki Sándorné

Szentes Város Polgármesterétől. U-1420-3/2013. Témafelelős: Krajsóczki Sándorné Szentes Várs Plgármesterétől U-1420-3/2013. Témafelelős: Krajsóczki Sándrné Tárgy: Tájékztató az önkrmányzati adósságátvállalásról Mell.: 1 db nyilatkzat Szentes Várs Önkrmányzata Képviselő-testülete Szentes

Részletesebben

2-4 óra között. Alacsonyabbak a tarifák, ha váltott jegyet a járművezető, de az nem jó kategóriára szól: 2-4 óra között

2-4 óra között. Alacsonyabbak a tarifák, ha váltott jegyet a járművezető, de az nem jó kategóriára szól: 2-4 óra között Hlnap (augusztus 30-án) lép életbe az útdíjbírságk csökkentéséről és a túlsúlybírságkról szóló krmányrendelet. A büntetések csökkentésére még várni kell 90 napt. Nvembertől, ha 2 órán belül csak egyszer

Részletesebben

tapasztalatai Az ITS HUNGARY Egyesület jubileumi ülése november 24. Kibédi-Varga Lajos szolgáltatási igazgató

tapasztalatai Az ITS HUNGARY Egyesület jubileumi ülése november 24. Kibédi-Varga Lajos szolgáltatási igazgató A magyar útdíjfizetési rendszer működtetm dtetésének tapasztalatai Az ITS HUNGARY Egyesület jubileumi ülése 2016. november 24. Kibédi-Varga Lajos szolgáltatási igazgató Tartalom A magyar útdíjszedési megoldás

Részletesebben

MKB 1X1 SZABADFELHASZNÁLÁSÚ HITEL IGÉNYLÉS

MKB 1X1 SZABADFELHASZNÁLÁSÚ HITEL IGÉNYLÉS I. Igényelt hitel főbb adatai MKB 1X1 SZABADFELHASZNÁLÁSÚ HITEL IGÉNYLÉS Hitelkérelem típusa Új igénylés Meglévő sz. szerződés módsítása Hitel összege Hitel futamideje hónap 1 Rendelkezésre tartási idő

Részletesebben

Dől a lé! - promóciós játék - Játékszabályzat

Dől a lé! - promóciós játék - Játékszabályzat Dől a lé! - prmóciós játék - Játékszabályzat A játék célja A játék szervezője az önkéntesen regisztráló személyek adataiból üzletszerzési és kapcslat felvételi listát állít össze, és az összegyűjtött adatkat

Részletesebben

Felhasználói kézikönyv Kisbanki NetBOSS - SMS

Felhasználói kézikönyv Kisbanki NetBOSS - SMS Felhasználói kézikönyv Kisbanki NetBOSS - SMS 2004. 10. 07. Váltzás-nyilvántartó lap Kiadásk Srszáma Dátuma Állmány neve Leírása 1.00 2003.11.18. 2.00 2004.02.03. 3.00 2004. 10. 07. tknb_felhkk_s ms.dc

Részletesebben

Hasznos tudnivalók az utánfutó használónak.

Hasznos tudnivalók az utánfutó használónak. Hasznos tudnivalók az utánfutó használónak. Rakodásra vonatkozó ismeretek A pótkocsira vonatkozó műszaki adatok A szélessége nem lehet több, mint 2,55 m. A magassága nem lehet több, mint 3 m. A rakományt

Részletesebben

Adja meg címét! Nyereményjáték Részvételi- és Játékszabályzata

Adja meg  címét! Nyereményjáték Részvételi- és Játékszabályzata Adja meg e-mail címét! Nyereményjáték Részvételi- és Játékszabályzata Új email cím megadása esetén garantált ajándék 1000 Ft számlajóváírás, ezen felül részt vehet a srslásn, ahl Öné lehet egy iphne6 telefn!

Részletesebben

I. Változnak a díjmentes és díjfizetős útszakaszok

I. Változnak a díjmentes és díjfizetős útszakaszok Tisztelt Partnerünk! Kérjük engedje meg, hogy felhívjuk figyelmét a hazai útdíjfizetési rendszerek használatában 2015. február elsejétől érvénybe lépő leglényegesebb változásokra annak érdekében, hogy

Részletesebben

Általános szerződési feltételek a megtett úttal arányos elektronikus útdíj szolgáltatási rendszer igénybevételére kötendő egyedi szerződésekhez

Általános szerződési feltételek a megtett úttal arányos elektronikus útdíj szolgáltatási rendszer igénybevételére kötendő egyedi szerződésekhez Általános szerződési feltételek a megtett úttal arányos elektronikus útdíj szolgáltatási rendszer igénybevételére kötendő egyedi szerződésekhez Az egységes szerkezetű módosítás hatálybalépésének napja:

Részletesebben

HIRDETMÉNY a BETÉTI KÁRTYA ÜZLETSZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSÁRÓL

HIRDETMÉNY a BETÉTI KÁRTYA ÜZLETSZABÁLYZAT MÓDOSÍTÁSÁRÓL 1. ldal A BETÉTI KÁRTYA ÜZLETSZABÁLYZAT VÁLTOZÁSAI A Betéti Kártya Üzletszabályzat 2018. december 17-vel az alábbiakban módsul: 1. Betéti Kártya Üzletszabályzat I. Általáns rendelkezések rész váltzásai:

Részletesebben

NYILATKOZAT. Egyesülés, szétválás ideje: (év) (hónap) (nap)

NYILATKOZAT. Egyesülés, szétválás ideje: (év) (hónap) (nap) NYILATKOZAT az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107. és 108. cikkének a csekély összegű támgatáskra való alkalmazásáról szóló, 2013. december 18-i 1407/2013/EU bizttsági rendelet (HL L 352., 2013.12.24.,

Részletesebben

I. Változnak a díjmentes és díjfizetős útszakaszok

I. Változnak a díjmentes és díjfizetős útszakaszok Tisztelt Partnerünk! Kérjük, engedje meg, hogy felhívjuk figyelmét a hazai útdíjfizetési rendszerek használatában 2017. január 1-én hatályba lépő leglényegesebb változásokra annak érdekében, hogy a tevékenységi

Részletesebben

GSMpro Használati útmutató

GSMpro Használati útmutató GSMpro Használati útmutató Az e-útdíj rendszer működésének rövid áttekintése A készülék, melyet megvásárolt egy bonyolult rendszer része, de arra hivatott, hogy az Ön munkáját megkönnyítse és ne kelljen

Részletesebben

2015. JÚNIUS 1. A MÉLIUSZ JUHÁSZ PÉTER KÖNYVTÁR ÖNÉRTÉKELÉSE MINŐSÉGÉRTÉKELŐ MUNKACSOPORT. MÉLIUSZ JUHÁSZ PÉTER KÖNYVTÁR 4026 Debrecen, Bem tér 19.

2015. JÚNIUS 1. A MÉLIUSZ JUHÁSZ PÉTER KÖNYVTÁR ÖNÉRTÉKELÉSE MINŐSÉGÉRTÉKELŐ MUNKACSOPORT. MÉLIUSZ JUHÁSZ PÉTER KÖNYVTÁR 4026 Debrecen, Bem tér 19. 2015. JÚNIUS 1. A MÉLIUSZ JUHÁSZ PÉTER KÖNYVTÁR ÖNÉRTÉKELÉSE MINŐSÉGÉRTÉKELŐ MUNKACSOPORT MÉLIUSZ JUHÁSZ PÉTER KÖNYVTÁR 4026 Debrecen, Bem tér 19. 1. KRITÉRIUM: VEZETÉS MEGLÉVŐ DOKUMENTUMOK KÖTELEZŐ DOKUMENTUMOK:

Részletesebben

LOGO-VIR Oktatási terv. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Kontrolling (vezetői információs) rendszer oktatási terve

LOGO-VIR Oktatási terv. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Kontrolling (vezetői információs) rendszer oktatási terve PMJVÖ Kntrlling (vezetői infrmációs) rendszer LOGO-VIR Oktatási terv Pécs Megyei Jgú Várs Önkrmányzata Kntrlling (vezetői infrmációs) rendszer ktatási terve Daten-Kntr Számítástechnikai Fejlesztő és Szlgáltató

Részletesebben

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK

ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK ÁLTALÁNOS SZERZŐDÉSI FELTÉTELEK Jelen dkumentum tartalmazza a Gerade, s.r..; (Priemyselná 1847, Šamrín, 93101, SK) által üzemeltetett www.jbn.hu internetes ldaln keresztül elérhető pályázati anyagküldés

Részletesebben

1. oldal 0-24 órás ügyfélszolgálat: webcontrol: webcontrol.utdij.info

1. oldal 0-24 órás ügyfélszolgálat: webcontrol: webcontrol.utdij.info 1. oldal Ez a használati útmutató 2014.07.08-án készült. A legfrissebb változata elérhető a WebControl Dokumentumok menüpontja alatt: webcontrol.utdij.info Amennyiben a használati útmutató módosul, a megadott

Részletesebben

I. A felosztandó jogdíjak alanyai

I. A felosztandó jogdíjak alanyai A Magyar Hanglemezkiadók Szövetségének Felsztási Szabályzata A Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége (MAHASZ) által kezelt jgdíjakat a Szövetség közgyűlésének 2006. április 21-én hztt határzata (2007. február

Részletesebben

Kommunikálható információk összefoglalója, az etanácsadók részére

Kommunikálható információk összefoglalója, az etanácsadók részére Kmmunikálható infrmációk összefglalója, az etanácsadók részére - A TÁMOP 2.1.2 Idegen nyelvi és infrmatikai kmpetenciák fejlesztése kiemelt prjekt célja, a felnőtt magyar laksság tanulási hajlandóságának

Részletesebben

A felhasználónak rendelkeznie kell mobiltelefonnal, amelynek telefonszámához érvényes szerződés tartozik.

A felhasználónak rendelkeznie kell mobiltelefonnal, amelynek telefonszámához érvényes szerződés tartozik. 1. SMS-Bank funkciók 1.1. Előfeltételek, javaslatk a használattal kapcslatban A felhasználónak rendelkeznie kell mbiltelefnnal, amelynek telefnszámáhz érvényes szerződés tartzik. SMS-Bank száma: 70/9000-666

Részletesebben