GAZDASÁGSTATISZTIKA ÉS ÚJ GAZDASÁG DR. SZILÁGYI GYÖRGY A tanulmány mindenekelőtt tájékoztatást kíván adni a magyar olvasóknak arról, hogy az ún. új gazdaság milyen változásokat jelenthet a statisztikában. E célt két különböző, a témához más-más szempontból közelítő részben valósítja meg. Első részének fő kérdései: van-e új gazdaság? Mit értünk új gazdaságon? Megalkotható-e az új gazdaság definíciója, és ha igen, milyen az? A második rész elvonatkoztat ezektől a kérdésektől és három olyan témát vesz szemügyre, amely az új gazdaság körüli vitákban erőteljes és sok tekintetben új megvilágításba került. Ilyen a termelékenység, különösen a teljes tényező termelékenység, az információ- és távközlési technológia, valamint a nemzeti számlarendszer. A TÁRGYSZÓ: Gazdaságstatisztika. Új Gazdaság. z úgynevezett új gazdaság (New Economy) napjaink divatos fogalmai közé tartozik; amelyről elsősorban közgazdász körökben, de tulajdonképpen az egész értelmiségi világban igen sok szó esik. Ez a hullám a kilencvenes évtized közepén kezdődött és töretlenül tart ma is, annak ellenére, hogy a világgazdaság alakulása időközben szemmel látható fordulatot vett. Az új gazdaság irodalma ez alatt az 5-7 év alatt olyan terjedelművé duzzadt, hogy könyvtáros legyen a talpán, aki teljes bibliográfiáját össze tudná állítani. Az Európai Unió nemrégiben már a második nagyszabású kutatási programot hirdette meg az új gazdaság és a statisztika kapcsolatának témájában. (Az elsőről lásd Nádudvari; 1999, a másodikról NESIS; 2000.) Egymást érik az új gazdaságnak szentelt konferenciák. 2002 júniusában például az Európai Unió tartott nagyszabású öszszejövetelt, augusztusban a Hivatalos Statisztika Nemzetközi Társasága (IAOS) Londonban rendezett háromnapos konferenciát Hivatalos statisztika és az új gazdaság címen, az ezt megelőző héten pedig a Nemzetközi Jövedelem- és Vagyonkutatási Társaság (IARIW) szimpóziumának érezhető hangsúllyal kezelt szekciója foglalkozott egy Új gazdaság definíció, mérés és értelmezés elnevezésű témával. Ezek a példák jól érzékeltetik, hogy az új gazdaság a statisztikában (vagy a statisztika az új gazdaságban) is az érdeklődés homlokterébe került. Magyarországon az új gazdaság és a statisztika összefüggését dr. Mellár Tamás elemezte részletesen a Magyar Tudományos Akadémián 1999 novemberében tartott előadásában (Mellár; 2001, Hunyadi; 2000). Az előadás főként az információs gazdaságra, másrészt a társadalomstatisztikára, azon belül az életmód átalakulására helyezte a hangsúlyt. Ezért jelen írás a gazdaságstatisztika oldaláról foglalkozik az új gazdasággal. Statisztikai Szemle, 80. évfolyam, 2002. 12. szám
DR. SZILÁGYI: GAZDASÁGSTATISZTIKA ÉS ÚJ GAZDASÁG 1071 A tanulmány két, jellegében eléggé különböző részből áll. Az első rész az új gazdaság létét és mibenlétét tárgyalja. Megpróbálja körülhatárolni az új gazdaság fogalmát és kialakítani (vagy átvenni) annak definícióját. E részben néhány kétség is kifejezésre jut atekintetben, hogy létezik-e egyáltalán új gazdaság vagy csak divatkifejezéssel van-e dolgunk. A második rész mentes ezektől a kétségektől (mondhatnánk: úgy tesz, mintha ezek nem is léteznének), a tárgyalás a hagyományos módszertani fejtegetések keretein belül marad. STATISZTIKAI MÉRÉS DEFINÍCIÓ NÉLKÜL Amikor a statisztika új terület, új tárgy, új jelenség mérésének feladatával kerül szembe, akkor így tanultuk és így tanítjuk ma is mindenekelőtt tisztázni kell, hogy mit mérünk; vagyis első lépésként meg kell alkotni a fogalmat, a definíciót, majd pedig sor kerülhet a további, jól ismert fázisokra (az osztályozások, módszerek, mutatószámok stb. kialakítására). Ezen a ponton legalább is, ha tartjuk magunkat a statisztikai tudomány normáihoz különös akadályba ütközünk: az új gazdaságnak nincs sem általánosan elfogadott fogalma, sem ehhez kapcsolódó definíciója. Ha néhány megfogalmazás implikálja is, hogy a szerző miféle fogalmat tart szem előtt, ebből nem igen vezethető le bármiféle egzakt statisztikai méréshez szükséges körülhatárolás. Az új gazdasággal foglalkozó szerzők egy része hallgatólagosan feltételezi, hogy olvasói ugyanazt értik új gazdaságon, mint ők. Az IAOS már említett konferenciájának első helyen kiemelt előadója, a világszerte ismert Dale Jorgenson Mit értünk új gazdaságon? című előadásában részletesen bemutatta az Egyesült Államok gazdaságának fejlődését 1995 és 1999/2000 között (Jorgenson; 2002). Ha ezt az egyébként kitűnő és sok új információt tartalmazó előadást elfogadjuk a címben szereplő kérdésre adott válaszként, akkor azt kell mondanunk, hogy az új gazdaság az, ami az Egyesült Államokban az 1990-es évtized második felében kialakult. Bár az ilyenfajta fogalomalkotás majdhogynem abszurd, mégsem áll egyedül. Az ENSZ Európai Bizottságának 2000. évi survey -je is tulajdonképpen amerikai sajátosságként kezeli az új gazdaságot, azaz az Egyesült Államok jelenkori gazdasági sikerének azt a vonását illeti az új jelzővel, amely a tartós növekedést és az alacsony szintű munkanélküliséget az infláció féken tartása mellett valósítja meg. Részletesebben tárgyalva pedig megállapítja, hogy az új információtechnológia és a piaci liberalizáció mikroszintű kombinációja átalakította az output- és termelékenységnövekedés, a foglalkoztatás és az infláció közötti makroökonómiai összefüggéseket. Az információáramlás feletti uralom (mastery) lehetővé teszi a forrásoknak a múltbelinél jóval hatékonyabb felhasználását, a verseny pedig növekedett azáltal, hogy a fogyasztó sokszorosan több termelőnek az árait tudja összehasonlítani az Internet segítségével, végül pedig jelentősen jobb készletgazdálkodás válik lehetővé az új technológiák révén és így nagyon lecsökken az üzleti ciklusok amplitúdója. (UN; 2000) Túl az eddigi, kizárólag amerikai példákon, szinte minden fejlett gazdaságú ország élénk érdeklődést tanúsít az új gazdaság iránt. A már többször említett szakaszban fel is tudták mutatni az amerikai új gazdaság egyik-másik jegyét, különösen Kanada, Ausztrália és az európai OECD-országok egyike-másika, ha a növekedés százalékát tekintve alatta is maradtak az Egyesült Államokénak. 1 1 Itt azonban véget is ér az új gazdaság hatóköre. A közepesen és annál gyengébben fejlett országokét meg sem érintette az új gazdaság szele, legfeljebb itt-ott némi export fellendülés és közvetlen külföldi beruházás formájában.
1072 DR. SZILÁGYI GYÖRGY Ami ennek statisztikai vetületét illeti beleértve a definíciós problémákat is igen érdekes Svédország példája. A Svéd Statisztikai Hivatal (Statistics Sweden) hároméves (2001 2003) projektet indított Statisztika az új gazdaságban címen és külön munkacsoportot állított fel a projekt végrehajtására. Az első szakaszban a meglevő statisztikai eszközöket veszik szemügyre abból a szempontból, hogy milyen mértékben képesek megvilágítani a gazdaság új jelenségeit, a második szakasz az új eszközök lehetőségeit vizsgálja, a harmadik pedig az előző kettő szintézise lesz. Ezt a munkát a svéd statisztikusok is szerették volna a fogalomalkotással kezdeni, de ők is beleütköztek az előzőkben vázolt akadályba. Eva Hagsten vállalkozott a létező fogalmak vagy definíciók összegyűjtésére, egyfajta tipizálására (Hagsten; 2002). A kutató saját olvasmányainak tapasztalatai alapján megkülönböztet tágabb, szűkebb és (kissé ellentmondásosan) definíció nélküli fogalmakat. Néhány példa a tágabbak közül: az új gazdaság sokféle változás kombinált hatása, olyan változók, mint például új bázistechnológia, deregulált és növekvő piac, a tudás és a szellemi tőke megnövekedett fontossága, új szervezési struktúrák a vállalatoknál, új gazdaságpolitika, alacsony infláció valamint új értékek és magatartások; az új gazdaságot négy tényező jellemzi: az információ erőteljes árcsökkenése, a gazdaságpolitika stabilizálása, nagymértékben deregulált termék-, tőke- és munkaerőpiac, végül pedig a piaci és ármechanizmusok nagyobb igénybevétele szemben a korábbi, a vállalatokon belül lebonyolított tranzakciókkal; a szűkebbek közül: az új gazdaság olyan strukturális változások halmaza, melyeket az információ-technológia forradalma és a hatékonyabb piac hoz létre; az új gazdaság a termelékenység fenntartható növekedése; az új gazdaság az új információ és távközlési technológiában gyökerező gazdasági tevékenységek közös elnevezése. Végül vannak intézmények és elemzők, akik tartózkodnak a fogalom meghatározásától, ezek közül érdemes az OECD-re hivatkozni, amely csupán megállapítja, hogy az új gazdaság mást-mást jelent különböző egyének számára. A legtöbbnél közös az a növekedés, amit nem az infláció gerjeszt, és ahol egyre nagyobb az információ és távközlési technológia behatolása. Az OECD sajátos és figyelmeztető felfogása az új gazdaságról a meghatározáson túli véleményt is kifejez a terjedelmes tanulmány címében: Az új gazdaság: túlreklámozás nélkül. (OECD; 2001) E sokféle (sőt még ennél is több) megfogalmazás láttán Hagsten arra a nagyon praktikus következtetésre jut, hogy legjobb lenne ezek legnagyobb közös nevezőjét megalkotni, ami szerinte a gazdaságban végbemenő olyan szerkezeti változások összessége, amely gyakran több éven át tartó erős növekedésben nyilvánul meg inflációs fűtés nélkül. A magam részéről egyetértek ezzel a megfogalmazással, feltéve ha kiegészítjük az információ- és távközlési technológia alapvető szerepével. Túllépve a fogalmi kérdéseken, de nem teljesen elszakadva tőlük, emlékeztetni kell néhány nyelvi leleményre, amelyek úgy függnek össze az új gazdasággal, hogy hol annak szinonimájaként, hol pedig fontos összetevőjeként jelennek meg. Ilyen például a tudásalapú társadalom vagy az információs társadalom. Ezek és a hozzájuk hasonló kifejezések időnként erős hangsúlyt kapnak, majd teljesen háttérbe szorulnak. A kilencvenes
GAZDASÁGSTATISZTIKA ÉS ÚJ GAZDASÁG 1073 évek közepén például erős hangsúlyt kapott a globalizáció (Szilágyi; 1996) mint az új gazdaság egyik fontos összetevője vagy velejárója, 2 amelyet ma már alig emlegetnek együtt az új gazdasággal (talán azért, mert időközben jelentős nagyságú társadalmi tömegek ajkán szitokszóvá változott). Hallottam olyan véleményt is, mely szerint ami nincs azt nem kell (nem lehet) definiálni. Vagyis: létezik-e egyáltalán új gazdaság? Hogy ez a kérdés mennyire nem légből kapott, azt az IAOS konferenciája is bizonyítja, amelynek programján szerepelt egy ilyen című szekció. (Ami ugyan nem adott igen-nem alternatívájú választ a kérdésre.) De ha a kérdést egy alkérdéssel színesítjük, akkor ha egyértelmű választ nem is kapunk egy másik oldalról való megvilágítást igen. Feltéve, hogy az új gazdaság létező valóság (nem csupán szlogen), beszélhetünk-e vele kapcsolatban új gazdaságtörténeti korszakról, vagy alkorszakról? Hiszen az elnevezés valami ilyesmire utal. Amit erről mondani tudok, az a gazdaságtörténész számára bizonyára felületes megközelítés lesz, a statisztikust azonban elgondolkoztatja. Egyáltalán, milyen hosszú egy gazdaságtörténeti korszak, szakasz stb.? Ha nem is tudunk rá pontos választ adni (hozzávetőlegest is alig), de 5-6 évnél bizonyára jóval hoszszabb. Márpedig az új gazdaság az ezredfordulónál végetérni látszik. Lehet, hogy előbbutóbb új lendületet vesz tartós felemelkedéssel (a gazdasági prognózis nem tartozik kutatási témáim közé). Az IAOS-konferencián azonban Van-e új gazdaság? címen sor került egy kerekasztal-beszélgetésre, amelyen Robert Gordon a Northwest University professzora, mintegy mottóként, a következő kérdéssel kezdte (szerintem a konferencia legjobb) előadását: Miért volt egyedülálló az 1990-es évtized végén az Egyesült Államokban a New Economy boom és miért nem ismétlődhet meg? A kérdés egyértelmű választ rejt magában: az új gazdaságnak a saját szülőhazájában vége. Nem beszélhetünk vele kapcsolatban történeti korszakról, legfeljebb epizódról, bárhogy folytatódjék is az események sora (például megjelenik egy újabb gazdaság ), a prognózis nehéz és kockázatos. Nem kizárt bár a jelenlegi helyzet nem erre utal, hogy valamelyik ország vagy országcsoport átveszi a stafétabotot, felhasználva az 1995 1999-es amerikai gazdaság pozitív és mára már jól körüljárt elemeit. Sokan más oldalról közelítik a kérdést. Az új gazdaság hajtóereje és legfőbb jellegzetessége ebben teljes az egyetértés az információ- és távközlési technológia forradalma. Kétségtelen, hogy ez a forradalom nagymértékben átalakítja a gazdaságot. De vajon olyan mértékben-e, mint annakidején a gőzgép, az elektromosság vagy a belső égésű motor megjelenése tette? A válaszok, ha egyáltalában vannak, megoszlanak (Ark; 2002). GAZDASÁGSTATISZTIKAI MÓDSZEREK AZ ÚJ GAZDASÁGBAN A tanulmány második részében félretesszük kétségeinket, és azt vizsgáljuk, hogyan jelentkezik az új gazdaság a statisztikában, és mit kell tennie a statisztikának, hogy felszínre hozza az új jelenségeket. Nem gondoljuk ugyanis bármelyik legyen is igaz az első részben szembeállított nézetek közül hogy az új gazdaság nyomtalanul eltűnhet. A gazdaságstatisztika nem ismer éles váltásokat, annál inkább soktényezős átalakulásokat. 2 Ilyen értelemben foglalkoztam például az új gazdaság statisztikai összefüggéseivel a Gazdaságmodellezési Társaság 2000 novemberében tartott konferenciáján. Írásos változata, hála Nádudvari Zoltán szíves közreműködésének, interjú formájában megtalálható a Gazdaság és Statisztika 2001. évi 1. számában (5 9. old.).
1074 DR. SZILÁGYI GYÖRGY Az új gazdaságnak számos jegye megjelent a fejlett országok egyikében-másikában, ha kisebb intenzitással, kevésbé látványos sikerekkel is, mint az Egyesült Államokban. Érdemes tehát tovább elemezni az új gazdaságot, különösen olyan vonásait, amelyekről a statisztikának az eddig említetteknél több mondanivalója lehet, vagy amelyek a statisztika számára is tartogatnak tanulságokat. Három olyan témát veszünk szemügyre, amely az új gazdasággal kapcsolatos statisztikában különösen fontos: 1. a termelékenységet, 2. az információ- és távközlési technológiát, valamint 3. a nemzeti számlákat. 1. A termelékenység Kezdjük a termelékenységgel, mint az egyik legfontosabbal, hiszen, ha nagyléptékű gazdasági növekedés infláció nélkül valósul meg, akkor a termelékenység felfutása a kulcstényező. A statisztikában jócskán megszoktuk, hogy termelékenység kapcsán hétköznapi értelemben munkatermelékenységre gondoljunk, noha emellett létezik egy másik, az ún. teljes termelékenység, pontos, de hosszabb nevén teljes tényező termelékenység (total factor productivity TFP) is (Nyitrainé; 1999. 38 47. old.). Maradjunk azonban egyelőre a munkatermelékenységnél, egyrészt, mert nagyon széles körben használt és nagyon kifejező jelzőszám, másrészt, mert sok ország statisztikája nem is képes TFP-t szolgáltatni. A munkatermelékenység a termelés és az elvégzett munka aránya. Tankönyveink részletesen foglalkoznak a számláló és a nevező változataival, ezúttal azonban elégedjünk meg azzal, hogy a munkamennyiség mérőszáma legtöbbször a foglalkoztatottak száma, a dobogó második fokát pedig a ledolgozott munkaórák száma foglalja el. Ezt is csak azért kell megemlíteni, mert napjaink gazdasági és társadalmi változásai egyre inkább a munkaórára vetített hányados fontosságát helyezik előtérbe, például az ún. atipikus foglalkoztatás elterjedése miatt (Laky; 1999a, 1999b). A munkatermelékenység és az új gazdaság összefüggését illetően figyelemreméltó az OECD már hivatkozott kiadványának egyik megállapítása (OECD; 2001). Eszerint a fejlődéstípusok különbségei a 1990-es években jól magyarázhatók a munkatermelékenység növekedésével és a munkafelhasználással (ezen egyszerűen a foglalkoztatottság mértékét kell érteni). Az Egyesült Államok egyidejűleg javította a munkatermelékenységet és a munkafelhasználást, azaz több ember dolgozott termelékenyebben (OECD i.m. 16. old.). Rátérve most a teljes faktortermelékenységre, meg kell említeni, hogy újabban multifaktor-termelékenységként (MFP) is emlegetik. Kiszámítása ettől nem lesz könynyebb, ám a növekedés vizsgálatához bárhogy is nevezzük elengedhetetlen. Ezért egyre több ország statisztikai szolgálata vállalkozik rá, még a bevallott pontatlanság árán is. Ehhez a mutatószámhoz ugyanis részletes és megbízható tőkestatisztikára van szükség, amivel nem sok ország dicsekedhet (Nádudvari; 2000). A teljes faktortermelés változásának becslésénél aránylag sokan folyamodnak a Robert Solow által ajánlott közvetett eljáráshoz, ahol a keresett adat reziduumként, maradékértékként jelenik meg, azaz a GDP-változásból kivonjuk a munka-, valamint a tőkefelhasználás változásának súlyozott átlagát, ahol a súly az adott termelési tényező (munka és tőke) részaránya az outputban.
GAZDASÁGSTATISZTIKA ÉS ÚJ GAZDASÁG 1075 A termelékenység növekedésének és általában a gazdasági sikereknek legfontosabb tényezője az új gazdaságban az információ- és távközlési technológia (ICT) ugrásszerű fejlődése. Ez a fejlődés nem csak az új gazdaság sajátossága, de ebben az időszakban hozta meg a gyümölcsét. Az ICT nagysága, változása, szerkezete, gazdasági és társadalmi hatása sokoldalú statisztikai vizsgálatnak lett a tárgya. 2. Az információ- és távközlési technológia Bár nem egészen egyértelmű az ide tartozó javak és szolgáltatások köre, próbálkozzunk meg e kör összeállításával A gazdasági tevékenységek egységes Ágazati Osztályozási Rendszerének (KSH; 1997) alapján: A feldolgozóiparból: 22. Kiadói, nyomdai tevékenység, egyéb sokszorosítás (például könyv- és lapkiadás, hangfelvétel-kiadás; hangfelvétel- videofelvétel-sokszorosítás, számítógépes adathordozó sokszorosítása) 30. Iroda-, számítógépgyártás 32. Híradástechnikai termék, készülék gyártása 51. A nagykereskedelemből 51.64. Irodagép, berendezés nagykereskedelme (például számítógépeké) 52. A kiskereskedelemből 52.47. Könyv-, újság-, papírárú kiskereskedelem 52.48. Egyéb iparcikk-kiskereskedelemből az irodagép, a számítógép és a kész szoftverek kiskereskedelme 52.74. Egyéb fogyasztási cikk javításából a hiradástechnikai háztartási termék javítása 64. Posta, távközlés 72. Számítástechnikai tevékenység 73. Kutatás-fejlesztés 80. Oktatás Az információ- és távközléstechnika felhasználásán belül megkülönböztetnek egyfelől információ-, illetve távközlési technikai eszközöket és szolgáltatásokat, másfelől hardvert és szoftvert. Az információs és távközlési eszközök termelése, az ilyen javak importja, valamint az információs és távközlési szolgáltatások nyújtása (az exporttól most eltekintve) két fő irányban hasznosulhat: 1. a háztartások fogyasztásában; 2. a beruházásokban (és részben a közbenső fogyasztásban). A háztartások ICT-fogyasztása az, amely a mennyiség, a technológia és az elterjedtség fokától függően nagymértékben átalakítja az életmódot. Tulajdonképpen ez az alapja az oktatással együtt a sokat emlegetett tudásalapú társadalom kialakulásának. A statisztikának sokoldalúan be kell mutatnia, hogy a lakosság milyen mértékben részesedik az új gazdaság áldásaiban. Ezekkel a statisztikai vonatkozásokkal részletesen foglalkozik Mellár Tamás említett írása. A továbbiakban az ICT széles értelemben vett termelési és beruházási szerepével foglalkozom. Az 1. tábla az ICT növekedésélénkítő hatásáról ad számot abból az időszakból, amikor az új gazdaság a virágkorát élte, valamint az azt megelőző, hasonló hosszúságú intervallumból. A tábla két időszakot és hét OECD-országot hasonlít össze.
1076 DR. SZILÁGYI GYÖRGY 1. tábla Az információs és hírközlési tőke hozzájárulása a GDP évi átlagos növekedéséhez (százalékpont) 1990 1995 1995 1999 Ország évek átlaga Egyesült Államok 0,4 0,9 Japán 0,3 0,3 Németország 0,3 0,3 Franciaország 0,2 0,4 Olaszország 0,2 0,3 Ausztrália 0,5 0,6 Finnország 0,2 0,6 Forrás: OECD; 2001. A táblából látható, hogy az első szakaszban a hatás mértéke közel egyforma volt a hét országban, a második szakasz az Egyesült Államok és Finnország kiugrását hozta; az ICT élénkítő hatása a háromszorosa lett annak, amit Japán, Németország vagy Olaszország fel tudott mutatni. Ha ezek után azt vizsgáljuk, hogy az információtechnológia mint input hány százalékát teszi ki a bruttó hazai jövedelemnek, akkor az Egyesült Államokra a következő idősort kapjuk: Év Százalék 1949 0,5 1959 1,0 1969 1,6 1979 2,5 1989 3,9 1994 4,7 1999 5,3 Forrás: Jorgenson; 2002. Egészítsük ki a fenti idősor utolsó szakaszát évenkénti részletezéssel, de ezúttal azt tüntessük fel, hogy az ICT növekedése mennyivel járult hozzá a GDP növekedéséhez. (Lásd a 2. táblát.) Jól látható a gyorsuló növekedés, az ICT növekvő szerepe mellett. 2001-ben azonban az ICT a GDP-növekedés lassulásával együtt, erőteljesen visszaesik, ami cáfolni látszik Jorgenson azon állítását, miszerint, ha a 90-es évek boom-ja nem is volt fenntartható, a tendencia folytatódik. Milyen az információ hatása a teljes tényező termelékenységre? Az OECD például kimutatta, hogy a 80-as és a 90-es évtized között igen erős, 0,61 szorosságú a korreláció a termelékenységváltozás és a 100 lakosra jutó személyi számítógépek számának növekedése között. Amerikában még jelentősebb volt az információ-technika hozzájárulása a TFP növekedéséhez. Érdekes módon a nagy- és kiskereskedelem, valamint né
GAZDASÁGSTATISZTIKA ÉS ÚJ GAZDASÁG 1077 hány szolgáltató ágazat, közöttük a pénzügyi szektor volt a legnagyobb haszonélvezője a változásnak. 2. tábla A GDP növekedése és az ICT hozzájárulása a növekedéshez az Egyesült Államokban A GDP növekedése Az ICT hozzájárulása Év, időszak százalék 1995 2,7 0,91 1996 3,6 1,03 1997 4,4 1,18 1998 4,3 1,12 1999 4,1 1,15 2000 3,8 0,98 1994 2000* 3,8 1,06 2001 0,3 0,10 1995 2001* 3,4 0,92 * Éves átlag adatok. Forrás: Landefeld; 2002. A témával foglalkozó szerzők szinte mindegyike idézi az ún. Solow-paradoxont, amely szerint Mindenhol látjuk a számítógépeket, kivéve a termelékenységi statisztikában (Solow; 1987). A csípős fogalmazásairól (is) ismert közgazdának ez a kijelentése kissé kétértelmű; ám a Statisztikai Szemle törzsolvasói megnyugodhatnak, mert Solow ezúttal nem a statisztikát bírálja, hanem a tényeket: a nagymértékű információtechnikai beruházás nem (vagy nem kellő mértékben) növeli a termelékenységet. Az amerikai közgazdák jó része úgy véli, hogy a paradoxon 1995-ig érvényes volt, de az azt követő öt év feloldotta. Az OECD azonban némi fenntartással van. Például nem látja bizonyítottnak, hogy a termelékenység növekedéséből mennyi írható a kutatás-fejlesztés vagy a szervezés javulásának számlájára és mennyi az ICT-beruházásokéra. Azonkívül az új technológiák elterjedése elég lassú, mert a vállalatoknak és a munkavállalóknak idő kell az alkalmazkodásra, például a használat elsajátítására. Magam is az OECD felfogásához állok közelebb. Nagy kihívás a statisztikával szemben az ICT ezúttal nem mennyiségi, hanem minőségi szempontból való rohamos fejlődése és ennek kvantitatív nyomon kísérése. Kimutatták például, hogy az egy chipre jutó tranzisztorok száma 18-24 havonként megduplázódik; például a 2000 novemberében kibocsátott Pentium 4 42 millió tranzisztort tartalmaz. Új értelmet és tartalmat nyer a műszaki statisztika, de mégsem ez a statisztika legfőbb kérdése, hanem az árak értelmezésének és mérésének újmódon fellépő problémája. Hogyan tudja a statisztika ezt az árváltozást követni? Mesés, vagy annak tűnő történetek szólnak az ICT árainak viselkedéséről, nevezetesen csökkenéséről. Jorgenson például közöl egy számítást, amely szerint az 1996. évi árakat 1- nek véve, a számítógépek relatív a globális (kibocsátási) árindexszel korrigált ára 1999- re a felére csökkent, l983-ban viszont még a tízszerese, 1973-ban pedig százszorosa volt az 1996. évinek. A szoftver árcsökkenése ennél szerényebb, de szintén igen jelentős volt. Az
1078 DR. SZILÁGYI GYÖRGY árindexszámítás amelynek amúgy sem legerősebb oldala a minőségi változások és a gyakori termékcserélődés kezelése igen nagy problémával került szembe. A folyamat valószínűleg úgy játszódik le, hogy az árak nem követik a technikaiminőségi változásokat, viszont az új és jobb modell ára nem annyival több ha egyáltalán több a réginél, amennyit a javulás indokolna. De mennyit indokol a javulás? Ebben bizonyára az is közrejátszik, hogy az új modell megjelenésével nagyon lecsökken a régi iránti kereslet, de ez aligha magyaráz meg mindent. Nem véletlen, hogy az ICT-árak, illetve árváltozások becslésével foglalkozó tanulmányok az új gazdaság terjedelmes irodalmának tekintélyes hányadát teszik ki. A 3. tábla a 2. tábla testvére, amennyiben ugyanolyan szerkezetben mutatja be az ICT árainak alakulását, mint a 2. tábla a volumenváltozást. 3. tábla A GDP és az ICT árának változása az Egyesült Államokban A GDP Az ICT Év, időszak árának változása (százalék) 1995 2,2-0,29 1996 1,8-0,47 1997 1,6-0,45 1998 0,8-0,59 1999 1,5-0,53 2000 2,5-0,35 1994 2000* 1,7-0,44 2001 1,9-0,39 1995 2001* 1,7-0,46 * Éves átlag adatok. Forrás: Landefeld; 2002. A GDP oszlopa érzékelteti a már említett, inflációmentes időszakot, amelyhez az ICT tekintélyes árcsökkenésekkel járult hozzá. Az árak a virágzás időszakának végén sem változtatták meg viselkedésüket (nem úgy, mint a mennyiségek). A gyors változások részleges megragadásának egyik eszköze az indexformulában rejlik, nevezetesen a változó súlyozású és láncrendszerű indexek használatában, szemben az állandó súlyozással, amely hosszabb-rövidebb ideig konzerválja az elavult arányokat. A legfejlettebb eljárást az ún. hedonikus árindexek jelentik. Mivel erről most nem szeretnék külön tanulmányt írni, ezért elégedjünk meg annyival, hogy a hedonikus árindexek többváltozós függvénykapcsolatokon alapulnak az árak és az eszközök lényeges tulajdonságai (például működési gyorsaság, lemezkapacitás stb.) között (e függvények többnyire lineáris vagy exponenciális alakúak) és a tényleges minőségi, illetve műszaki értékek behelyettesítésével becslést szolgáltatnak az összehasonlítandó árra. A hedonikus indexek előállítása nagyon nehéz feladat, mind a változók kiválasztása, mind a paraméterek megállapítása szempontjából. Ezért még a legtöbb fejlett ország sem folyamodik ehhez a módszerhez. Az viszont előfordul, hogy más országok vagy országcsoportok hedonikus indexeinek függvényeit (függvénytípusait és paramétereit) használják fel és ezekbe illesztik be saját termékeik megfelelő változóit.
GAZDASÁGSTATISZTIKA ÉS ÚJ GAZDASÁG 1079 3. A nemzeti számlák Nem kíván különösebb bizonyítást, hogy az új gazdaság makroökonómiai leképezésére a nemzeti számlarendszer a legalkalmasabb. A jelenleg érvényes nemzeti számlarendszerek (az ENSZ 1993-ban bevezetett SNA93-ja és az Európai Unió 1995 óta érvényes ESA95-je) kidolgozásának idején még nem volt szó új gazdaságról, következésképp az új gazdaság leírása még nem lehetett célja ezeknek a rendszereknek. Ha tehát úgy találjuk, hogy az SNA93 vagy az ESA95 nem mutatja be az új gazdaság egyik-másik vonását, vagy hogy az új gazdaság más elszámolási módot tesz szükségessé, mint amilyet e számlarendszerek ajánlanak, akkor ezt nem alkotóik hibájául kell felrónunk. A két számlarendszer párhuzamos tárgyalásából adódó nehézségeket elkerülendő, a továbbiakban csak a világrendszerrel (SNA93) foglalkozunk, az európaival (ESA95) külön nem. Az új gazdaság sokféle követelményt támaszt a nemzeti számlarendszerrel szemben, de ellentétben a gazdaságstatisztika eddig tárgyalt kérdéseivel ezek az igények többnyire nem lépnek fel olyan sürgetően, mint amazok. E tekintetben a kritikák következő típusaival találkozhatunk. Néhány témát ma már másként kellene kezelni, mint eddig, ám ezek nincsenek drámai befolyással a számlarendszer nyújtotta információra. Ahogy három ausztrál szerző fogalmaz: Az SNA93 továbbra is robusztus és impresszív dokumentum. (Edwards Comisari Johnson; 2002). Az SNA mielőbbi revíziójára volna szükség, ám minden kritikus tudja, hogy egy új változat elkészítése több évet (legalább egy évtizedet) vesz igénybe. A szükséges változtatások számára a szatellit számlák alkalmas teret nyújtanak, ez esetben érintetlenül marad az alaprendszer. (A szatellit számlákról lásd Szilágyi; 1987, 1998, Nyitrainé; 1998.) Maga az SNA-t összefoglaló terjedelmes kötet sem tekinti az abban foglaltakat az utolsó szónak vagy kinyilatkoztatásnak, hanem egyrészt elismeri, hogy a benne leírtakhoz képest további kutatásokra van szükség, másrészt felhívja a figyelmet bizonyos kényszermegoldásokra. Az SNA93 bevezetőjének pl. van egy, a szükséges kutatásokra utaló része ( Looking ahead: the research agenda (UN; 1993. XLIII XLIV old.). Ez a kutatási terv ugyan nem kifejezetten a most éppen napirenden levő problémákkal foglalkozik, de van ilyen is közöttük (például a humán tőke kezelése). De adódtak másfajta helyzetek is, mint például a konszenzus hiánya a szakértők között; egyetértés egyfajta megoldás helyességében, amely megoldás azonban ellentmondásba kerül a rendszer egy másik elemével; egyetértés valamely megoldás helyességében, amelynek gyakorlati végrehajtása akkoriban akadályokba ütközött. (A továbbiakban ilyen példákról is lesz szó, úgy azonban, hogy a példákat nem a fenti akadálytípusok, hanem az új gazdaság mérési szükségletei szempontjából válogattam ki.) Az új gazdaság és a nemzeti számlák összefüggéseiről külön tanulmányt lehet írni (készült is ilyen, nem is egy; közülük többekre hivatkozom is). Most azonban csak három fontos kérdést emelek ki: a) az emberi tőkét, b) a kutatást és fejlesztést, valamint c) az eszmei javakat. a) Az emberi tőke. Az emberi tőke mérésének fontosságára vonatkozó minden utalás ma már szószaporításként hatna. Legfeljebb annyi aktualizálást engedhetünk meg ma
1080 DR. SZILÁGYI GYÖRGY gunknak, hogy az új gazdaság szinonimájaként (vagy vele átfedő fogalomként) emlegetett tudásalapú társadalom szempontjából ez az elsőrendű mérési feladat. Az SNA 18.4 (a) pontja szerint lehet úgy érvelni hogy az aktívák és a tőkeképződés fogalma túl szűk, mert nem tartalmazza az emberi tőkét (human capital). Hozzáteszi, hogy ennek statisztikai forrása általában a múltban történt oktatási kiadások mértéke. Különböző számítások megmutatták, hogy az emberi tőke nagysága jóval meghaladja a számlarendszerben kimutatott aktívákat. Ha azonban az emberi tőkét aktívának tekintjük, akkor az oktatást nem fogyasztási kiadásként, hanem beruházásként kell(ene) kezelni. Ma már nem egy közgazdász (például Edwards Comisari Johnson; 2002) ilyennek is tekinti. b) Kutatás és fejlesztés. Az SNA93 kidolgozásának egyik legellentmondásosabb esete. Már-már egyetértés alakult ki e tétel beruházásként való kezelésében, ám végül, technikai nehézségek következtében, folyó ráfordításként került be az SNA-be. Az SNA93 szövege megállapítja, hogy e ráfordítások célja a termelékenység növelése, és általában is hasonló a funkciójuk, mint bármely beruházási jószágnak. Ezek a kiadások azonban nem eredményeznek könnyen azonosítható, számszerűsíthető és értékelhető javakat (SNA93, 1.51. paragrafus), emiatt közbenső fogyasztásként veendők számba. A kutatás és fejlesztés döntő szerepet játszik az új gazdaságban, ezért ez a kizárólag technikai okokra hivatkozó megoldás módosításra szorul. A kutatás és fejlesztés tőkésítésének azonban messzemenő következményei vannak, amennyiben növeli a megtakarítások, a beruházások és a tőkeállomány értékét. c) Az eszmei javak. Ide tartoznak a vagyonértékű jogok, az ásványi fúrások aktivált értéke, a szellemi termékek és a szoftver. Az új gazdaság számos szakértőjének az a véleménye, hogy a statisztikának az eddiginél többet kell foglalkoznia az eszmei javak kezelésével, hova sorolásával és értékelésével. Az eszmei értékekbe való beruházás azonban sokszor nehézségbe ütközik, különösen, ha e javakat a termelő saját célra használja fel (Moulton; 2002). Egyes esetekben, például a jobb szervezést célzó találmányok esetén nem is mindig világos, hogy a szervezési intézkedéssel együtt járó kiadás egy évnél hoszszabb vagy rövidebb ideig szolgálja a kívánt célt, márpedig csak az előbbi esetben minősülhet beruházásnak, illetve tőkének, az utóbbi estben nem. Az eddigiekben kifejtett gondolatokat abban foglalhatjuk össze, hogy ma még nem tudjuk, lesz-e és ha igen, milyen folytatása lesz az új gazdaságnak. Bármi is legyen azonban a jövő, az új gazdaság már most is élénkülést hozott a statisztikai gondolkodásban. IRODALOM ARK, VAN B. (2002): Measuring the new economy: an international comparative perspective. Review of Income and Wealth. 48. évf. 1. sz. 1 14. old. EDWARDS, R. COMISARI, P. JOHNSON, T. (2002): Beyond 1993: The system of national accounts and the new economy. Az IAOS 2002. évi konferenciájára benyújtott dolgozat. www.statistics.gov.uk/iaoslondon2002/downloads. GORDON, J. R. (2002): After the collapse: where does the new economy go from here. Az IAOS 2002. évi konferenciáján elhangzott előadás. www.statistics.gov.uk/iaoslondon2002/downloads. HAGSTEN, E. (2002): Reflecting what is new in the new economy? Az IARIW 2002. évi konferenciájára benyújtott dolgozat. Kézirat. HUNYADI L. (2000): Az információs társadalom problémái statisztikai kihívások. Statisztikai Szemle, 78. évf. 2 3. sz. 170 172. old. JORGENSON, D. W. (2002): What do we mean by the new economy? Az IAOS 2002. évi konferenciáján elhangzott előadás. www.statistics.gov.uk/iaoslondon2002/downloads. KSH (1997): A gazdasági tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszere 98. Központi Statisztikai Hivatal. 203 old.
GAZDASÁGSTATISZTIKA ÉS ÚJ GAZDASÁG 1081 LANDEFELD, S. (2002): The new economy redux? Az IAOS 2002. évi konferenciáján elhangzott előadás. www.statistics.gov.uk/iaoslondon2002/downloads. MELLÁR T. (2001): Az információs társadalom és a statisztika. Magyar Tudomány, Új folyam. XLVI. köt. 3. sz. 257 270. old. MOULTON, M. (2002): The system of national accounts for the new economy: what should change? Az IAOS 2002. évi konferenciájára benyújtott dolgozat. www.statistics.gov.uk/iaoslondon2002/downloads. NÁDUDVARI Z. (1999): Az Európai Unió statisztikai kutatási programja (EPROS). OMFB, 1999 szeptember NESIS (2000): http//:nesis.jrc.cec.eu.int NYITRAI, V. (1998): The role of the satellite accounts in the SNA. Hungarian Statistical Review, 76. évf. Special Number 2. 11 25. old. NYITRAI F-NÉ DR. (1999): A termelékenység alakulása Magyarországon nemzetközi összehasonlításban. Központi Statisztikai Hivatal, Budapest. 70 old. OECD (2001): The new economy beyond the hype. OECD, Paris. 105 old. SOLOW, R. (1987): We d better watch out. New York Times Book Review, July 12. SZILÁGYI GY. (1987): Statisztikai integráció részmérlegekkel. Statisztikai Szemle, 65. évf. 4. sz. 776 778. old. SZILÁGYI GY. (1996): A gazdasági integráció hatása a statisztikára. Statisztikai Szemle, 74. évf. 2. sz. 101 110. old. SZILÁGYI GY. (1998): Szatellit számlák nemzeti számlák. Statisztikai Szemle, 76. évf. 4 5. sz. 309 323. old. UN (1993): System of National Accounts 1993. 711 old. UN (2000): Economic Survey of Europe. 2000. No. 1. Economic Commission of Europe. New York and Geneva. SUMMARY The article discusses the relationship between the New Economy and the theory and praxis of economic statistics. This review is done in the breakdown of two sections of two different approaches. Is there a New Economy? What is meant by New Economy? are the basic questions of the first part. This section puts forward various attempts in creating concept and definition for the New Economy. The second section puts aside the ontological considerations of the first one. It analyses rather a number of issues of economic statistics that are, or seem to be influenced by the New Economy. In this respect special attention is paid to productivity, in particular multi-factor productivity; the information and communication technology (ICT) with its effect on economic growth; and the National Accounts, with special attention to the treatment of human capital, research and development, and the intangible assets.