Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium STRATÉGIAI FŐOSZTÁLY ÁTTEKINTÉS versenyképességi helyzetéről 2009. március 31. Összefoglalás a komplex versenyképességi rangsorok (IMD; WEF), valamint az üzleti környezetet vizsgáló Világbank-jelentés szerint a keletközép-európai országok között jellemzően a középmezőnyben található. A munkatermelékenység (egy foglalkoztatott által előállított GDP) tekintetében és vezető a visegrádi országok között, egységnyi hozzáadott érték előállítása azonban a régió átlagánál némiképp magasabb munkabér-költséggel jár on. eleje óta a régiós valuták közül a forint reáleffektív árfolyama mutatta a legnagyobb mértékű leértékelődést. Bár a hazai adóterhelés szint európai összehasonlításban közepesnek mondható, és egyes adókulcsok (pl. társaságiadó-kulcs) viszonylag alacsonyak, a kelet-közép-európai régón belül on a legmagasabbak a munkabérek adó- és járulékterhei. Magas jövedelmezőség jellemzi a hazai vállalkozásokat, -ben érezhetően emelkedett a vállalatok saját tőke arányos nyeresége és meglepő módon a hazai és a külföldi tulajdonú vállalkozások jövedelmezősége közötti különbség csökkent --ben. A magyar kivitel részesedése az EU importjában -ig folyamatosan emelkedett, az elmúlt években azonban ez az emelkedés lelassult, miközben néhány környező országban folytatódott a dinamikus növekedés. Másfél évtizede tartósan magas a működőtőke-beáramlás, aminek eredményeként az egy főre jutó külföldi működőtőke-állomány on után a második legmagasabb a régióban. Versenyképességi rangsorok IMD: World Competitiveness Yearbook. A lausanne-i székhelyű IMD (Institut für Management-Entwicklung) vezetőképző és gazdaságkutató intézet évente publikálja World Competitiveness Yearbook című kiadványát, amely 55 országot, valamint 7 régiót rangsorol versenyképességük szerint, összesen 323 kritérium alapján. A ranglista kétharmad részben hivatalos statisztikákon, egyharmad részben pedig az IMD szakértőinek felmérésein alapul. Az összesített rangsor (melynek az élén korábbi évekhez hasonlóan az USA áll) a gazdasági teljesítményt, a kormányzati hatékonyságot, a versenyszféra teljesítőképességét, valamint az infrastrukturális feltételeket külön értékelő listák eredőjeként áll elő. Hazánk a tavalyi 35 helyről a 38. pozícióba csúszott vissza (Szlovénia, Portugália és Jordánia előzött meg). A listában szereplő új EU-tagállamok közül Szlovénia és 8-8, és 4-4, Bulgária pedig 2 helyezést javított, míg on kívül Litvánia (5 hellyel), Románia és Észtország (1-1 pozícióval) szorult hátrébb a listán. A négy fő komponens közül a magyar gazdasági teljesítmény és a kormányzati hatékonyság jelentősen, az üzleti élet hatékonysága és az infrastruktúra állapota mérsékelten romlott más országokhoz viszonyítva. A kiadvány szerint a kiigazítások ellenére -ben a vizsgált 55 ország közül nálunk volt a legnagyobb a költségvetési hiány, a leglassabb a gazdasági növekedés és a hetedik legmagasabb az infláció. Az IMD kiemeli még, hogy a foglalkoztatottakra jutó adóterhelés magas, a foglalkoztatási ráta pedig csupán a 47. helyre elegendő. Az IMD további versenyhátrányként emeli ki a gazdaságpolitika kiszámíthatatlanságát és megvalósításának hiányosságait. számára a legfontosabb rövid távú feladat a költségvetési kiadások lefaragása, a munkába állásra való ösztönzés, az adórendszer torzító hatásainak mérséklése, a szabályozás minőségének javítása és az EU források hatékony felhasználása. Az IMD versenyképességi rangsora (2008) USA 1. Szingapúr 2. Hongkong 3. Ausztria 14. (+3) Németország 16. Észtország 23. (+1) 28. (-4) 30. (-4) Szlovénia 32. (-8) Spanyolország 33. (+3) Litvánia 36. (+5) Portugália 37. (-2) 38. (+3) Bulgária 39. (-2) Görögország 42. (+6) 44. (-8) Románia 45. (+1) Olaszország 46. (+4) * Az utolsó oszlop a helyezés változását jelzi a - es rangsorhoz képest. 1
Ezzel szemben pozitívumként fogalmazódik meg, hogy javul például a gazdaság külső egyensúlya, a jegybank működésének megítélése, és terjed a számítógép-használat. Viszonylag kedvező az üzleti élet szabályozása és az alapvető infrastruktúra állapota. World Economic Forum: Global Competitiveness Report. A World Economic Forum tényadatok, valamint több mint 11 000 vállalati vezető megkérdezésére épülő felmérések eredményeinek kombinációjaként készülő jelentése 134 országot rangsorol két fő különböző súlyozású alindexek felhasználásával számított index alapján. A növekedési versenyképességi index (GCI, Growth Competitiveness Index), mely az alapvető makrogazdasági feltételek (a mellékelt tábla 1-4. pillére), a hatékonyságnövelő tényezők (5-10. pillér), valamint az innovációs és üzleti tényezők (11-12. pillér) alindexek köré gyűjtött komponenseket (pilléreket) foglalja magában. A World Economic Forum (WEF) október elején nyilvánosságra hozott 2008-09-es versenyképességi elemzése arról számol be, hogy hazánk versenyképessége jelentősen romlott az elmúlt egy évben, a világ legversenyképesebb gazdaságának pedig az USA bizonyult. a növekedési versenyképességi rangsorban a. évi 47. helyről idén a 62.-re csúszott vissza (egy pozíciót annak köszönhetően léptünk hátrébb, hogy idén már Brunei is bekerült a vizsgált államok körébe). A felülvizsgált tavalyi rangsorhoz képest ot megelőzte többek között Oroszország, Málta, India, és Horvátország is. Az EU-tagországok közül sajnálatosan csupán Görögország, Románia és Bulgária versenyképességét értékelte a magyarországinál is kedvezőtlenebbnek a Világgazdasági Fórum. A közép-kelet-európai EU-tagországokban alapvetően romlott a versenyképesség, jóllehet a hazánkhoz hasonló mértékű visszalépés nem jellemző a térségben. megítélése mindhárom alindex és tulajdonképpen majd mindegyik pillér tekintetében romlott a tavalyihoz képest. A legnagyobb kihívást továbbra is a makrogazdasági stabilitás jelenti számára, a korábbiakhoz képest nem javult ennek a tényezőnek a megítélése. Az államháztartási deficit, az államadósság, a pazarló költekezés, a magas adminisztrációs teher, a kormányzat/közhivatalok döntéshozatalát jellemző részrehajlás, valamint az átláthatóság mellett jelentős versenyhátrányt jelent többek között az adórendszer kiterjedtsége és az adóztatás mértéke, az agrárpolitika költségessége, a nem bérjellegű munkaerőköltségek magas szintje, valamint az alacsony szintű vevőorientáció. A magyar gazdaság komparatív előnyei között a liberalizált áru- és tőkepiac, a külföldi tulajdon elterjedtsége, az FDI és a technológiatranszfer szoros kapcsolata, a közép- és felsőfokú oktatásban részesülők aránya, a természettudományok oktatási színvonala, az oktatási kiadások szintje, a viszonylag fejlett infokommunikációs infrastruktúra említhető meg, továbbá több innovációt érintő területen bíztató hazánk teljesítménye (pl.: a tudományos kutató intézetek színvonala, a szabadalmak száma, az egyetemi kutatóhelyekkel közös együttműködések gyakorisága). Az üzleti környezet szempontjából leginkább problematikusnak az adórendszert érintő szabályozásokat, az adóztatás szintjét, a kormányzati intézkedések instabilitását, valamint a nem kellően hatékony állami bürokráciát emelték ki a WEF által megkérdezett szakemberek/érintettek. Javulást mutatott ezen a téren például a pénzügyi forrásokhoz való hozzájutás lehetősége, a kvalifikált munkaerő kínálata, az infrastrukturális ellátottság, valamint a munkaerő-piaci korlátozások szintje. Világbank: Doing Business. A Doing Business rangsor a vállalati működés tíz területét külön-külön értékelő komponensek ( alrangsorok ) összesítéseként áll össze, és az egyes komponenseken belül a felmérés konkrét, számszerűsíthető mutatók alapján értékeli a szabályozás minőségét, illetve a szabályozottság szintjét. A Doing Business felmérés keretében a Világbank közel 181 országot értékelt az üzleti környezet minősége szempontjából, melyek közül a 41. helyezést érte el. Ez meglehetősen komoly előrelépésnek számít az előző évi 50. pozícióhoz képest (a tavalyi publikációban szereplő 45. helyezés adatrevíziók, új országok bevonása (Bahrein és Katar), valamint a hitelhez jutás komponenst érintő három apróbb módszertani változás nyomán A World Economic Forum versenyképességi rangsora (2008) GCI GCI Vált. 2008 USA 1 1 - Svájc 2 2 - Dánia 3 3 - Németország 7 5-2 Ausztria 14 15 +1 Kína 30 34 +4 Észtország 32 27-5 33 33 - Szlovénia 42 39-3 Portugália 43 40-3 Litvánia 44 38-6 46 41-5 Ciprus 40 55 +15 Málta 52 56 +4 53 51-2 Lettország 54 45-9 62 47-15 Görögország 67 65-2 Románia 68 74 +6 Bulgária 76 79 +3 GCI: Growth Competitiveness Index helyezése a GCI 12 pillére tekintetében (134 ország közül) Alapfeltételek alindex 64 1. Intézmények 64 2. Infrastruktúra 57 3. Makrogazdaság 115 4. Egészségügy és alapszintű oktatás 49 Hatékonyság növelők alindex 48 5. Felsőoktatás és szakképzés 40 6. Árupiaci hatékonyság 66 7. Munkaerő-piaci hatékonyság 83 8. Pénzügyi piacok hatékonyság 61 9. Technológiai felkészültség 40 10. Piacméret 45 Innovációs és üzleti tényezők alindex 55 11. Üzleti folyamatok kifinomultsága 68 12. Innováció 45 A Doing Business magyarországi komponenseinek alakulása 2008 változás Doing Business 41 50 +9 Cégalapítás 27 72 +45 Építési engedélyezési 89 90 +1 eljárások Munkaerőszabályozás 84 83-1 Tulajdonjognyilvántartás 57 98 +41 Hitelhez jutás 28 25-3 Befektetők védelme 113 110-3 Adózás 111 109-2 Nemzetközi kereskedelem 68 49-19 Szerződésben foglaltak 12 13 +1 érvényesítése Vállalkozás megszűntetése 55 56 +1 2
módosult az 50. pozícióra). többek között megelőzte az EU országok közül Romániát, Bulgáriát, Spanyolországot, és Portugáliát, és továbbra is maga mögött tartotta Szlovéniát, Olaszországot, ot, ot és Görögországot. A Világbank adatgyűjtése szerint hazánk két területen hajtott végre nagyon léptékű reformot az előző felmérés óta (az OECD-országok közül ennél több területen csak ban, Görögországban és Új-Zélandon léptettek életbe reformokat az üzleti környezet javítása érdekében). Egyrészt 63-ról 17 napra csökkent a tulajdonjog-bejegyzéshez szükséges időtartam az új budapesti földhivatalnak, valamint a hatóságok közötti szorosabb együttműködésnek köszönhetően. Másrészt a cégbejegyzés terén %-kal csökkent a szükséges minimális alaptőke értéke (a felmérés szempontjából mérvadó Kft. minimális alaptőkéje 500000 Ft-ra csökkent), bevezetésre került az elektronikus cégbejegyzés, illetve opcionálissá vált a közjegyzői részvétel. A cégalapítás és tulajdonjognyilvántartás komponensét érintő reformoknak köszönhetően az említett két területen egyaránt több 40 pozíciót javítottunk tavalyi helyezésünkön. Ezen kívül érdemi változást mindössze a nemzetközi kereskedelem komponens minden bizonnyal adatrevízióval összefüggő 19 pozíciós romlása jelent. A Doing Business rangsor élbolyában egyébként a korábbi évek hagyományaihoz hasonlóan távol-keleti (Szingapúr, Hongkong, Japán), angolszász, és skandináv országok találhatók. Munkaerő-versenyképesség Munkatermelékenység. Miután nem áll rendelkezésre naprakész vásárlóerőparitáson számolt egy ledolgozott órára jutó GDP adat, ezért a munkatermelékenység mérésére és közelmúltbeli alakulására leginkább a vásárlóerő-paritáson számolt, egy foglalkoztatottra vetített bruttó hazai termék alkalmas. Az Eurostat adataiból kitűnik, hogy az így mért munkatermelékenység on a második legmagasabb a visegrádi országok közül, és egyre inkább közelíti meg a kibővített Európai Unió szintjét. Az egy foglalkoztatottra jutó hazai GDP az EU átlagának 72,9%-át teszi ki, a hasonló cseh mutatót 1,1 százalékponttal, a lengyelt pedig 12 százalékponttal haladja meg, a szlovák értéktől azonban északi szomszédunk kitűnő tavalyi gazdasági teljesítményének köszönhetően immár 2,1 százalékponttal elmarad. (Az alacsony hazai foglalkoztatottsági szint miatt ugyanakkor az egy főre jutó magyar GDP az EU átlagának csak a 62,6%-a, ami a cseh és a szlovák szinttől is elmarad.) Fajlagos munkaerőköltségek. Bár az elmúlt években a hazai reálkeresetek gyors ütemben emelkedtek, továbbra is a viszonylag alacsony fajlagos bérköltségű országok közé tartozik. A balti országokban és Szlovéniában a fajlagos munkaerőköltség jobban közelít az európai átlaghoz mint on, a Visegrádi országokban ugyanakkor egységnyi bruttó hazai terméket kevesebb munkajellegű ráfordítással lehet megtermelni, mint hazánkban. A nemzetközi versenynek leginkább kitett ipart tekintve és között a keresetek emelkedése a nagyjából megegyezett a termelékenység növekedésével. -ban a kitűnő ipari hozzáadottérték-adatoknak köszönhetően azonban már 10,1%-kal nőtt az ipari termelékenység, ami meghaladta az ipari bruttó nominális kerestek 8,5%-os emelkedését. A forint gyengülése miatt az euróban kifejezett fajlagos munkaerő-költség 8,2%-kal mérséklődött (ban stagnált, Szlovákiában kismértékben csökkent, míg ban hasonló ütemben emelkedett a fajlagos bérköltség). -ben on 6,6%-kal emelkedett az euróban kifejezett ipari fajlagos munkaerőköltség az egy évvel korábbi szinthez képest, ennek ellenére a magyar ipar relatív költség-versenyképessége nem romlott érdemben a régióban, mivel a visegrádi országok fajlagos munkaerőköltsége (Szlovákiától eltekintve) hasonló mértékben emelkedett. 2008-ban az euróban kifejezett ipari fajlagos munkaerőköltség 6,9%-kal nőtt ugyan hazánkban, ban, Szlovákiában és ban azonban két számjegyű ütemben emelkedett az ipari fajlagos munkaerőköltség. EU-tagállamok a Doing Business rangsorban* 1 2 3 Szingapúr Új-Zéland USA 5 6 96 (+10) 75 76 (-10)(-4) 65 (-6) 54 48 49 45 47 (+10) 41 (-5) (-3) 36 (-1) (+9) 31 28 29 (+1) 25 26 27 22 (-3) (+1) (+1) (-4) 17 19 (-5) 14 (-4) (-3) (-3) 7 (-1) Dánia Egyesült Királyság Írország Finnország Svédország Belgium Észtország Németország Hollandia Ausztria Litvánia Lettország Franciaország Bulgária Románia Portugália Spanyolország Szlovénia Olaszország Görögország Zárójelben az előző évi helyezéshez képest történt változások Egy foglalkoztatottra jutó GDP (vásárlóerő-paritáson) EU-27 = 100 70 60 50 40 1997 1998 1999 2000 2001 2002 Egységnyi GDP előállításának munkaerőköltsége, 2008 0,50 0,45 0,40 0,35 0,30 Németország EU-27 V4 Az ipari fajlagos bérköltség (hozzáadott érték alapján) előző év azonos időszaka = 100 125 120 115 110 105 100 95 90 85 75 2000 2001 2002 2008 3
Reálárfolyam-versenyképesség Reálárfolyam. --ben az EU-25-ök belső piacán az euróban kifejezett értékesítési árak nagyobb mértékben növekedtek, mint a magyar ipari termékek exportárai. -banfolytatódott a reálárfolyam leértékelődése: a forint exportértékesítési ár-alapú reálárfolyama -ban a visegrádi országok valutáinál erőteljesebb leértékelődést mutatott, a magyar exportálók versenyképessége rövid távon javulást mutatott. Az ipari exportőrök nemzetközi ár-versenyképessége -ben is javult (az euróban kifejezett ipari exportértékesítési árak előző évhez viszonyított stagnálása a legfontosabb exportpiacnak tekintett kibővített Európai Unió belföldi értékesítési árainak 2,9%-os emelkedésével párosult), hiszen miközben például a cseh és a szlovák korona árfolyama reálértelemben is felértékelődött, a forint reáleffektív árfolyama leértékelődést mutatott az előző év azonos időszakához képest. 2008-ban a hazai ipar euróban számolt exportértékesítési árainak minimális emelkedése, az euró-övezet belföldi értékesítési árainak több mint 6%-os növekedése mellett a magyar ipari exporttermékek piaci helyzetének további javulását eredményezte, míg a visegrádi országok reálárfolyama (az utolsó negyedévet elszámítva) felértékelődést mutatott. Adó-versenyképesség Adóterhelés. A rendelkezésre álló. évi adatok szerint a GDP-arányos adóés járulékbevételek on 39,5%-ot tettek ki, amely némileg alacsonyabb érték az EU-27-ek 40,7%-os átlagánál, ám a rangsort tekintve csupán a 17. legkedvezőbb volt. Míg egyes adónemek esetében a hazai adókulcsok regionális összevetésben is alacsonyak (pl. társasági adó), addig más adónemek (pl. iparűzési adó) és általában az élőmunka adó- és járulékterhei negatívan befolyásolják versenyképességét. Míg a visegrádi országokban az átlagkereset teljes bérköltségéből 38,9-43,5%-ot tesznek ki a közterhek, addig on ugyanez az arány 53,9%, vagyis már az átlagkereset szintjén is relatíve magas az adóék. (Magasabb jövedelemszint mellett az összes elvonás különbségei csökkennek, ám még mindig hazánkban a legmagasabb a közterhek aránya.) Ipari exportértékesítési áralapon számított reál effektív árfolyam. január = 100 125 120 115 110 105 100 95 90 85 Az euró-zóna belföldi értékesítési árindexével deflálva. Az 100-nál kisebb érték felértékelődést jelez Közterhek aránya a teljes munkaerőköltségen belül (2008)* 55% 50% 45% 40% 35% 53,9% 43,5% 39,8% 2008 38,9% *Az átlagkereset (egyedülálló, gyermektelen munkavállaló) szintjén; OECD Taxing Wages Draft Teljesítménymutatók Vállalati jövedelmezőség. A magyarországi vállalkozásokat a 2000-es évek közepe óta stabilan 10% fölötti átlagos tőkearányos nyereség jellemzi (a társaságiadó-bevallási adatok alapján, az adózott eredmény és a saját tőke hányadosaként számítva), miután -ban a korábbi évekhez képest jelentősen javult a vállalati jövedelmezőség. A -ban megkezdett fiskális konszolidáció, valamint a 4%-os szolidaritási adó. szeptemberi bevezetése egyelőre kevésbé éreztette hatását, hiszen a hazai vállalkozások jövedelmezősége nem csökkent -ban, -ben pedig érezhetően emelkedett a vállalatok adózott nyereség alapú profitabilitása (ROE). Ugyanakkor némiképp meglepő, hogy a hazai és a külföldi tulajdonú vállalkozások jövedelmezősége közötti különbség csökkent --ben.) Exportpiaci részesedés. Tekintve, hogy a 27 tagú Európai Unió kivitelünk legfőbb felvevője, versenyképességünk egyik fontos jelzőszáma az uniós importból való részesedésünk alakulása. EU-s piaci részesedése az 1990-es évek óta -ig folyamatosan emelkedett, de az emelkedés az évtized derekán megállt: a magyar export. évi részaránya (1,25%) már alig haladta meg a. évit (1,23%). Jóllehet a növekedés -ben új erőre kapott, az 1990-es évek végén még éhoz hasonló nagyságú uniós exportot bonyolító és piaci részesedése (akárcsak Szlovákiáé) 2002-2008 között lényegesen nagyobb mértékben emelkedett (2008-ban már meghaladta az 2,0%-ot), vagyis relatív pozíciója valamelyest romlott ebben az időszakban. A sajáttőke-arányos adózott eredmény alakulása % 13 12 11 10 9 8 8,5 8,4 9,7 11,5 11,7 11,6 11,6 12,7 2000 2001 2002 Részesedés az EU-27-ek teljes importjából 2,2% 1,7% 1,2% 0,7% 0,2% 1999 2000 2001 2002 2008 4
Működőtőke-beáramlás. Az 1990 óta folyamatosan magas (az utóbbi években jellemzően évi 4-6 milliárd euró közötti) külföldi működőtőke-beáramlás eredményeként 2008 decemberében a külföldi közvetlen tőkebefektetések állománya meghaladta a 62 milliárd eurót on, ami egy főre vetítve (6 253 euró) a visegrádi országok közül után a második legmagasabb. (7 849 euró) az utóbbi években felzárkózott ugyan, (5 683 euró 2008 szeptemberében) és (3 004 euró) azonban még mindig erősen el van maradva. Az egy főre eső magyarországi működőtőke-állomány a legtöbb felzárkózó, hagyományosan nettó működőtőke-importőr országot is felülmúlja. Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium Stratégiai Főosztály Egy főre eső működőtőke-állomány * euró 9 000 8 000 7 000 6 000 5 000 4 000 3 000 2 000 1 000 0 3 004 5 683 7 849 6 253 * on, ban és ban 2008. végi, Szlovákiában 2008. szeptember végi adat 1055 Budapest, Honvéd utca 13-15. Tel: (1) 374-2736 Fax: (1) 374-2912 E-mail: elemzesi@nfgm.gov.hu 5