Belső piaci eredménytábla
|
|
- Boglárka Vargané
- 5 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Belső piaci eredménytábla A tagállamok teljesítménye Magyarország (Vizsgált időszak: 2017)
2 A jogszabályok nemzeti jogba történő átültetése 2016-ban a tagállamoknak 66 új irányelvet kellett átültetniük. Így a munkaterhelésük jóval nagyobb volt, mint 2015-ben (47 irányelv) és 2017-ben (39 irányelv). Ez a rendhagyó mennyiség komoly nehézségeket okozott az irányelvek határidőre történő átültetésében: az átültetési deficit a tagállamok többségében igen nagy mértékben megemelkedett. A jelenlegi eredménytábla azt mutatja, hogy a helyzet rendeződik, jóllehet ezek a nehézségek a tagállamok egy részénél még mindig tetten érhetők. Átültetési deficit: 0,3% (az előző jelentési időszakban: 0,8%) Miután Magyarország deficitje egy évvel ezelőtt az azelőtti érték kétszerese volt, ezúttal több mint a felére csökkent, és ezzel az ország három másik tagállammal együtt az eddigi legjobb eredményét érte el. Jelenleg egyike annak a három tagállamnak, amelynek a legalacsonyabb az átültetési deficitje. Ráadásul Magyarország az egyetlen tagállam, melynek sikerült 100%-ban átültetnie azt a 14 irányelvet, amelynek az átültetési határideje a számítás alapjául szolgáló határidőt megelőző 6 hónapon belüli (a június 1. és november 30. közötti) időszakra esik. Ez arra enged következtetni, hogy Magyarország, bár kismértékű késéssel ülteti át az irányelveket, nagy hangsúlyt fektet az átültetési határidők betartására (lásd lent). Uniós átlag = 0,9% Az egységes piaci intézkedéscsomagban kitűzött cél = 0,5% Késedelmesen átültetett irányelvek: 3 (az előző jelentési időszakban: 8), mind a közlekedési ágazatban. A késedelem egyik irányelv esetében sem haladja meg a 2 évet. Átlagos késedelem: 6,8 hónap (az előző jelentési időszakban: 3,5 hónap) A növekedés mértéke 3,3 hónap, tehát az átlagos késedelem jelentősen, csaknem a duplára nőtt. Ezzel együtt Magyarország még mindig egyike azoknak a tagállamoknak, amelyek a legkisebb mértékű késedelmet könyvelhetik el. Magyarország esetében nincsenek olyan irányelvek, amelyek átültetése nagyon régóta (2 éve vagy annál hosszabb ideje) várat magára. Uniós átlag = 8,7 hónap Megfelelési deficit: 0,8% (az előző jelentési időszakban: 0,6%) 0,2 százalékponttal nőtt a megfelelési deficit. Ez azt jelenti, hogy Magyarország túllépte mind az uniós átlagot, mind a 0,5%-os kitűzött célértéket. Uniós átlag = 0,6% Az egységes piaci intézkedéscsomagban kitűzött cél = 0,5% 8/2. oldal
3 Kötelezettségszegések Függőben lévő ügyek: 26 (7 új ügy van, és sikerült 3 ügyet lezárni; az előző jelentési időszakban: 22 függőben lévő ügy) Az esetek száma 4-gyel nőtt, és ezzel az egységes piaccal kapcsolatos ügyek száma meghaladja az uniós átlagot. (Uniós átlag = 24 ügy) Problémás területek: környezetvédelem (6 ügy), szolgáltatások (4 ügy) és légi közlekedés (3 ügy). A kötelezettségszegési ügyek átlagos időtartama: 31,3 hónap annak a 22 ügynek az esetében, amelyet még nem utaltak a Bírósághoz (az előző jelentési időszakban: 30 hónap) Jelentős a növekedés, de az eredmény még mindig jobb az uniós átlagnál. Magyarországnak sikerült 3 ügyet mintegy 2 év alatt lezárnia. A többi 22 ügy közül egy 12 és fél év óta tart, 4 ügy 3 8 év óta, 5 ügy időtartama pedig 18 hónap és 3 év között van. Ezek az ügyek nagyobb súllyal esnek a latba az átlagos időtartam kiszámításakor. (Uniós átlag = 39,8 hónap) 8/3. oldal
4 Bírósági döntéseknek való megfelelés: 17,7 hónap annak a 4 ügynek az esetében, amely az eljárásnak ebben a szakaszában van és az utóbbi 5 évben zárult le (az előző jelentési időszakban: 14,1 hónap) 3,6 hónap növekedés következett be, mert 2 ügy, mely most már több mint 5 éve tart (mindkettőnek rövid megfelelési időszaka van), már nem képezi részét a számításnak. (Uniós átlag = 23,6 hónap) EU Pilot Magyarország esetében az átlagos válaszadási idő kevesebb, mint egy héttel haladja meg az EU Pilot programban megállapított 70 napos határidőt. Belső piaci információs rendszer Teljesítmény Magyarország tovább javította kiváló teljesítményét. Magyarország a tárgyidőszakban mind az öt mutató esetében javította teljesítményét 2016-hoz képest, és mind az öt mutató jóval az uniós átlag felett van. Magyarország jól teljesített a kérések megválaszolásának idejét illetően, amely átlagban 7 nap. Az elégedettségi szint a partnerek körében továbbra is nagyon magas, megközelíti a 100%-ot ben Magyarország 249 kérést kapott a munkavállalók kiküldetésével kapcsolatban, miközben csak egy kérést nyújtott be ebben a témában. 8/4. oldal
5 EURES Nemzeti szolgáltató: NFSZ (Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat) EURES-tanácsadók (nemzeti szinten): 23 Teljesítmény: javítani lehetne a betölthető állásokkal kapcsolatos tájékoztatás minőségét, a jelenleginél több, az állami foglalkoztatási szolgálat által nyilvántartott álláslehetőséget lehetne közzétenni az EURES portálon, és célszerű lenne növelni az EURES-tanácsadók számát. Európa Önökért Megfelelő nemzeti portál Magyarország központi közigazgatási portálja: A tárgyidőszak mérlege Magyarország tevékenyen részt vesz a szerkesztőbizottság munkájában. Válaszol a honlappal kapcsolatos információk iránti kérések többségére. Gondoskodik promóciós tevékenységekről. A nemzeti honlapokon nincsenek elhelyezve az Európa Önökért portálhoz vezető linkek. Ajánlott intézkedések Magyarországnak továbbra is: biztosítania kell az állandó részvételt a szerkesztőbizottságban; részt kell vennie a szerkesztőbizottság évente kétszer megrendezett ülésén; kérésre tájékoztatással kell szolgálnia arról, hogy az ország miképpen alkalmazza az egységes piaci szabályokat; 8/5. oldal
6 népszerűsítenie kell az Európa Önökért portált a nemzeti hatóságok és a lehetséges felhasználók körében. Magyarországnak: meg kell adnia az összes hiányzó információt arról, hogy az ország miképpen alkalmazza az egységes piaci szabályokat (lásd: vállalati gépjárművek); a nemzeti honlapokon az Európa Önökért portálhoz vezető linkeket kell elhelyeznie. SOLVIT Ügyszám: nagyon magas Kezdeményezett ügyek: 260 (2016-ban: 499) Megkeresések: 44 (2016-ban: 48) Lezárt ügyek aránya: 93% (2016-ban: 94%) Eljárások időtartama (hazai központként) 7 napon belüli válasz: 99% (2016-ban: 96%) nagyon jó 30 napon belül előkészített ügyek: 96% (2016-ban: 92%) nagyon jó Eljárások időtartama (illetékes központként) 10 héten belül lezárt ügyek: 88% (2016-ban: 85%) jó Személyi állomány Folytonosság tapasztalt munkatársak Elegendő a jelenlegi ügyszámhoz? Igen TRIS (műszaki szabályok információs rendszere) 8/6. oldal
7 Egyablakos ügyintézési pontok A megvizsgált 20 eljárás közül 17 online is lefolytatható, bár többségük (16) csak részlegesen. Az online eljárások igénybe vehetők határokon átívelő ügyletek céljaira. Általános információk rendelkezésre állnak egy másik nyelven. Pótolnivalók: o o teljesen online lefolytatható eljárások kialakítása; konkrétabb információk lefordítása másik nyelvre. Közbeszerzés Mindent összevetve Magyarország teljesítménye 2017-ben átlagos volt. További információkért és az alkalmazott módszertannal kapcsolatos tudnivalókért kérjük, tekintse meg a közbeszerzés terén mutatott teljesítményt ismertető részt. Postai szolgáltatások A postai ágazat főbb eredményeiről ( ) szóló tanulmány három kategóriába sorolta az európai országokat. A csoportosítás alapja az egy főre jutó bruttó hazai termék (GDP) és az Európai Unióhoz való csatlakozás időpontja volt. Az elemzés megkönnyítése érdekében az eredménytábla szintén ezt a módszert követi. Ez alapján tehát a tagállamok a következőképpen csoportosíthatók: nyugat-európai tagállamok: Ausztria, Belgium, Dánia, Egyesült Királyság, Finnország, Franciaország, Hollandia, Írország, Luxemburg, Németország és Svédország; dél-európai tagállamok: Ciprus, Görögország, Málta, Olaszország, Portugália és Spanyolország; kelet-európai tagállamok: Bulgária, Cseh Köztársaság, Észtország, Horvátország, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Románia, Szlovákia és Szlovénia. Az N+1 kézbesítési idő terén nyújtott teljesítmény: stabil és jó a tárgyidőszakban ban a küldemények 90%-át a következő napon kézbesítették. Az ország célkitűzése: 90% Egyes országok esetében az előző időszakra vonatkozó adatok eltérhetnek a legutóbbi eredménytáblán szereplő adatoktól az általuk utólag szolgáltatott frissítések következtében. 8/7. oldal
8 Áruk és szolgáltatások kereskedelme Magyarország a harmadik helyen áll a tagállamok sorában az egységes árupiacba való integráció szintje tekintetében. Magyarország a szolgáltatások integrációját illetően szintén az uniós átlag felett van ban az áruk integrációjának szintje nagyobb mértékben nőtt, mint a szolgáltatások integrációjának szintje. Közvetlen külföldi befektetések 2016-ban mind az EU országaiból Magyarországra beáramló, mind a Magyarországról más tagállamokba kiáramló közvetlen külföldi befektetések részaránya jelentősen nőtt. Az előbbi tekintetében Magyarország a harmadik helyen áll az uniós tagállamok között. Mind a rezidensek külföldi befektetésállományának, mind a nem rezidensek belföldi befektetésállományának a részaránya kismértékben csökkent. 8/8. oldal
Belső piaci eredménytábla
Belső piaci eredménytábla A tagállamok teljesítménye Magyarország (Vizsgált időszak: 2015) A jogszabályok nemzeti jogba történő átültetése Átültetési deficit: 0,4% (az előző jelentés idején: 0,8%) Magyarországnak
A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.8.9. C(2016) 5091 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A kötelezettségszegési eljárások keretében a Bizottság által a Bíróságnak javasolt rögzített összegű és kényszerítő bírságok
MELLÉKLET. a következőhöz: A Bizottság jelentése az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.5.17. COM(2017) 242 final ANNEX 1 MELLÉKLET a következőhöz: A Bizottság jelentése az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak az egységes európai közbeszerzési dokumentum (ESPD)
Mire, mennyit költöttünk? Az államháztartás bevételei és kiadásai 2003-2006-ban
Mire, mennyit költöttünk? Az államháztartás bevételei és kiadásai 2003-2006-ban Kiadások változása Az államháztartás kiadásainak változása (pénzforgalmi szemléletben milliárd Ft-ban) 8 500 8 700 9 500
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, május 12. (OR. en)
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2017. május 12. (OR. en) 9046/17 ADD 1 EF 97 ECOFIN 351 AGRIFIN 50 FEDŐLAP Küldi: Az átvétel dátuma: 2017. május 8. Címzett: az Európai Bizottság főtitkára részéről Jordi
AZ EURÓPAI HALÁSZAT SZÁMOKBAN
AZ EURÓPAI HALÁSZAT SZÁMOKBAN Az alábbi táblázatok a közös halászati politika (KHP) egyes területeinek alapvető statisztikai adatait mutatják be a következő felbontásban: a tagállamok halászflottái 2014-ben
A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban
A magyar gazdaság főbb számai európai összehasonlításban A Policy Solutions makrogazdasági gyorselemzése 2011. szeptember Bevezetés A Policy Solutions a 27 európai uniós tagállam tavaszi konvergenciaprogramjában
A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.10.23. COM(2015) 523 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK Az Európai Fejlesztési Alap (EFA): a 2015., 2016., 2017., 2018. és 2019. évi kötelezettségvállalásokra, kifizetésekre
A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK. Pénzügyi információk az Európai Fejlesztési Alapról
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2018.6.15. COM(2018) 475 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK Pénzügyi információk az Európai Fejlesztési Alapról Európai Fejlesztési Alap (EFA): a kötelezettségvállalások,
Közlekedésbiztonsági trendek az Európai Unióban és Magyarországon
Közlekedésbiztonsági trendek az Európai Unióban és Magyarországon Prof. Dr. Holló Péter, az MTA doktora KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. kutató professzor Széchenyi István Egyetem, Győr egyetemi
Észrevételek ( 1 ) Részletes vélemények ( 2 ) EFTA ( 3 ) TR ( 4 ) Belgium Bulgária Cseh Közt.
2010.6.24. Az Európai Unió Hivatalos Lapja C 164/3 A Bizottság által közölt tájékoztatás az Európai Parlament és a Tanács műszaki szabványok és szabályok, valamint az információs társadalom szolgáltatásaira
3. melléklet: Innovációs és eredményességi mutatók Összesített innovációs index, 2017 (teljesítmény a 2010-es EU-átlag arányában)
3. melléklet: Innovációs és eredményességi mutatók 3.1. Összesített innovációs index, 2017 (teljesítmény a 2010-es EU-átlag arányában) 3.1.1. Az EU innovációs eredménytáblája (European Innovation Scoreboard)
ADÓVERSENY AZ EURÓPAI UNIÓ ORSZÁGAIBAN
ADÓVERSENY AZ EURÓPAI UNIÓ ORSZÁGAIBAN Bozsik Sándor Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kar pzbozsi@uni-miskolc.hu MIRŐL LESZ SZÓ? Jelenlegi helyzetkép Adóverseny lehetséges befolyásoló tényezői Az országklaszterek
L 165 I Hivatalos Lapja
Az Európai Unió L 165 I Hivatalos Lapja Magyar nyelvű kiadás Jogszabályok 61. évfolyam 2018. július 2. Tartalom II Nem jogalkotási aktusok HATÁROZATOK Az Európai Tanács (EU) 2018/937 határozata (2018.
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, október 7. (OR. en) Jeppe TRANHOLM-MIKKELSEN, az Európai Unió Tanácsának főtitkára
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. október 7. (OR. en) 13015/16 FIN 631 FEDŐLAP Küldi: Az átvétel dátuma: 2016. október 7. Címzett: Biz. dok. sz.: Tárgy: az Európai Bizottság főtitkára részéről Jordi
A közlekedésbiztonság helyzete Magyarországon
A közlekedésbiztonság helyzete Magyarországon Prof. Dr. Holló Péter KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. kutató professzor Széchenyi István Egyetem egyetemi tanár A közlekedésbiztonság aktuális
Munkaidő-szab{lyoz{s Európ{ban A Policy Solutions közpolitikai h{ttérelemzése az Európai Unió egyes tag{llamainak munkaidő-szab{lyoz{s{ról
Munkaidő-szab{lyoz{s Európ{ban A Policy Solutions közpolitikai h{ttérelemzése az Európai Unió egyes tag{llamainak munkaidő-szab{lyoz{s{ról 2011. augusztus Vezetői összefoglaló A munkaidőre vonatkozó szabályozás
MELLÉKLETEK. a következőhöz: A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.7.23. COM(2014) 520 final ANNEXES 1 to 3 MELLÉKLETEK a következőhöz: A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK Az energiahatékonyságról, és annak az
MELLÉKLET. a következőhöz:
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.2.10. COM(2016) 85 final ANNEX 4 MELLÉKLET a következőhöz: A Bizottság közleménye az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak az európai migrációs stratégia szerinti kiemelt
A közúti közlekedésbiztonság helyzete Magyarországon
A közúti közlekedésbiztonság helyzete Magyarországon Prof. Dr. Holló Péter KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. kutató professzor Széchenyi István Egyetem egyetemi tanár Tartalom 1. A hazai közúti
A hozzáadott érték adó kötelezettségekből származó adminisztratív terhek
A hozzáadott érték adó kötelezettségekből származó adminisztratív terhek 15.02.2006-15.03.2006 A beállított feltételeknek 589 felel meg a(z) 589 válaszból. Jelölje meg tevékenységének fő ágazatát. D -
A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.10.25. COM(2017) 622 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK Az Európai Fejlesztési Alap (EFA): a 2017., 2018. és 2019. évi kötelezettségvállalásokra, kifizetésekre és
Nyugdíjasok, rokkantsági nyugdíjasok az EU országaiban
Nyugdíjasok, rokkantsági nyugdíjasok az EU országaiban Biztosításmatematikus, ONYF ESSPROS (European System of integrated Social Protection Statistics) A szociális védelem integrált európai statisztikai
KÉSZÜLÉKEK FRISSÍTÉSE
KÉSZÜLÉKEK FRISSÍTÉSE Mi is az a MyDrive? A MyDrive Connect egy alkalmazás, amelynek segítségével a navigációs készülékén elérhető tartalmakat és szolgáltatásokat kezelheti.régen TomTom HOME-nak, és MyTomTom-nak
1. melléklet JELENTKEZÉSI ŰRLAPOK. 1. kategória: Online értékesített termékek biztonságossága. A részvételi feltételekhez fűződő kérdések
1. melléklet JELENTKEZÉSI ŰRLAPOK 1. kategória: Online értékesített termékek biztonságossága A részvételi feltételekhez fűződő kérdések 1. Megerősítem, hogy vállalkozásom ipari vagy kereskedelmi jellegű
Azon ügyfelek számára vonatkozó adatok, akik részére a Hivatal hatósági bizonyítványt állított ki
Amerikai Egyesült Államok Ausztrália Ausztria Belgium Brunei Ciprus Dánia Egyesült Arab Emírségek Egyesült Királyság Finnország Franciaország Görögország Hollandia Horvátország Irán Írország Izland Izrael
Menü. Az Európai Unióról dióhéjban. Továbbtanulás, munkavállalás
Az Európai Unióról dióhéjban Továbbtanulás, munkavállalás Dorka Áron EUROPE DIRECT - Pest Megyei Európai Információs Pont Cím: 1117 Budapest Karinthy F. utca 3. Telefon: (1) 785 46 09 E-mail: dorkaa@pmtkft.hu
2018/149 ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ Budapest, Riadó u Pf Tel.:
2018/149 ELNÖKI TÁJÉKOZTATÓ 2018. 08. 03. 1026 Budapest, Riadó u. 5. 1525 Pf. 166. Tel.: +36 1 882 85 00 kapcsolat@kt.hu www.kozbeszerzes.hu A Közbeszerzési Hatóság Elnökének tájékoztatója a Kbt. 62. (1)
12366/1/16 REV 1 zv/gu/kb 1 DG B 1C
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. szeptember 23. OR. en 12366/1/16 REV 1 SOC 540 EMPL 354 FELJEGYZÉS Küldi: a Tanács Főtitkársága Címzett: a delegációk Előző dok. sz.: 15778/1/13 REV 1 SOC 900 Tárgy:
Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 208/3
2006.7.29. Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 208/3 A BIZOTTSÁG 1156/2006/EK RENDELETE (2006. július 28.) az 1782/2003/EK tanácsi rendeletben előírt, az egységes támogatási rendszer részleges vagy szabad
Területi fejlettségi egyenlőtlenségek alakulása Európában. Fábián Zsófia KSH
Területi fejlettségi egyenlőtlenségek alakulása Európában Fábián Zsófia KSH A vizsgálat célja Európa egyes térségei eltérő természeti, társadalmi és gazdasági adottságokkal rendelkeznek. Különböző történelmi
GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR, GÖDÖLLŐ. A NUTS rendszer
GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR, GÖDÖLLŐ A NUTS rendszer Nomenclature of Territorial Units for Statistics Statisztikai Célú Területi Egységek Nomenklatúrája, 1970-es évek elejétől létezik, kizárólag
A változatos NUTS rendszer
Nomenclature of Territorial Units for Statistics GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR, GÖDÖLLŐ A változatos NUTS rendszer Péli László RGVI Statisztikai Célú Területi Egységek Nomenklatúrája, 1970-es évek
Európa Albánia Andorra Ausztria Belgium Bulgária Csehszlovákia Dánia Egyesült Királyság Észtország
Európa 1930 SW SU GE CS CH LI YU ES CS Albánia Andorra Ausztria Belgium Bulgária Csehszlovákia Dánia Egyesült Királyság Észtország YU Finnország Franciaország Görögország Hollandia Írország Izland Jugoszlávia
Az Otthonteremtési Program hatásai
Az Otthonteremtési Program hatásai NEMZETI MINŐSÉGÜGYI KONFERENCIA 2016. szeptember 16. Balogh László Pénzügypolitikáért Felelős Helyettes Államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium 2016. Szeptember 16.
2006.12.26. Elgépiesedő világ, vagy humanizált technológia
Elgépiesedő világ, vagy humanizált technológia Az emberi szenvedés kalkulusai Az utóbbi 15 évben lezajlott a kettős átmenet A társadalmi intézményrendszerekbe vetett bizalom csökken Nem vagyunk elégedettek
A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.10.14. COM(2016) 652 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK Az Európai Fejlesztési Alap (EFA) 2016., 2017., 2018., 2019. és 2020. évi kötelezettségvállalásaira, kifizetéseire,
A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK. Az Európai Fejlesztési Alapra vonatkozó pénzügyi információk
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.6.15. COM(2015) 295 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK Az Európai Fejlesztési Alapra vonatkozó pénzügyi információk HU HU 1. ELŐSZÓ A 11. Európai Fejlesztési Alap
A KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA SZÁMOKBAN
A KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA SZÁMOKBAN Az alábbi táblázatok a közös agrárpolitika (KAP) egyes területeinek alapvető statisztikai adatait mutatják be a következő felbontásban: a mezőgazdaság és az élelmiszeripar
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. március 23. Élıállat és Hús 2009. 11. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági
Egészség: Készülünk a nyaralásra mindig Önnél van az európai egészségbiztosítási kártyája?
MEMO/11/406 Brüsszel, 2011. június 16. Egészség: Készülünk a nyaralásra mindig Önnél van az európai kártyája? Nyaralás: álljunk készen a váratlan helyzetekre! Utazást tervez az EU területén, Izlandra,
I. INFORMÁCIÓKÉRÉS szolgáltatásnyújtás céljából munkavállalók transznacionális rendelkezésre bocsátásáról
FORMANYOMTATVÁNY A KÉRELMEZŐ IGAZGATÓSÁG FELHASZNÁLÁSÁRA (FAKULTATÍV) I. INFORMÁCIÓKÉRÉS szolgáltatásnyújtás céljából munkavállalók transznacionális rendelkezésre bocsátásáról a munkavállalók szolgáltatások
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. szeptember 7. Élıállat és Hús 2009. 35. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja:
USE ONLY EURÓPA ORSZÁGAI ÉS FŐVÁROSAI
EURÓPA ORSZÁGAI ÉS FŐVÁROSAI 1. Észak-Európa Norvégia Oslo Svédország Stockholm Finnország Helsinki Dánia Koppenhága Izland Reykjavík 2. Nyugat-Európa Nagy-Britannia vagy Egyesült Királyság, United Kingdom
HOGYAN TOVÁBB IRÁNYVÁLTÁS A FOGLALKOZTATÁSPOLITIKÁBAN
HOGYAN TOVÁBB IRÁNYVÁLTÁS A FOGLALKOZTATÁSPOLITIKÁBAN DR. CZOMBA SÁNDOR államtitkár Nemzetgazdasági Minisztérium 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0 76,3 74,1 72,9 71,4 71,0 Forrás: Eurostat TARTÓS LEMARADÁS
8. KÖLTSÉGVETÉS-MÓDOSÍTÁSI TERVEZET A ÉVI ÁLTALÁNOS KÖLTSÉGVETÉSHEZ SAJÁT FORRÁSOK EURÓPAI ADATVÉDELMI BIZTOS
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.10.19. COM(2015) 545 final 8. KÖLTSÉGVETÉS-MÓDOSÍTÁSI TERVEZET A 2015. ÉVI ÁLTALÁNOS KÖLTSÉGVETÉSHEZ SAJÁT FORRÁSOK EURÓPAI ADATVÉDELMI BIZTOS HU HU Tekintettel: az Európai
Általános Szerződési Feltételek Conclude Befektetési Zrt. GoldTresor online nemesfém kereskedési rendszer
Általános Szerződési Feltételek Conclude Befektetési Zrt. GoldTresor online nemesfém kereskedési rendszer Érvényben: 2018. június 14-től visszavonásig I. Általános információk A Szolgáltató adatai: Szerződő
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara pályázatot ír ki 2015/2016. tanévi Erasmus+ oktatói mobilitási programban való részvételre.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara pályázatot ír ki 2015/2016. tanévi Erasmus+ oktatói mobilitási programban való részvételre. A pályázat célja: Az oktatói mobilitás célja
MELLÉKLET. a következőhöz: A BIZOTTSÁG JELENTÉSE
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.10.8. COM(2014) 619 final ANNEX 1 MELLÉKLET a következőhöz: A BIZOTTSÁG JELENTÉSE az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság dokumentumaihoz való nyilvános hozzáférésről
EFPIA közzétételi szabályzat évi közzétételek Shire Pharmaceuticals (beleértve a Baxalta US Inc.-t)
EFPIA közzétételi szabályzat 2016. évi közzétételek Shire Pharmaceuticals (beleértve a Baxalta US Inc.-t) 1 1. fejezet: A 2016. évi adatokra vonatkozó jelentéstételi megközelítés 2016. június 3-án a Shire
A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2015.3.11. COM(2015) 117 final A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK ÉS A TANÁCSNAK A vasúti személyszállítást igénybe vevő utasok jogairól és kötelezettségeiről szóló
GFK VÁSÁRLÓERŐ. GfK 2018 GfK Vásárlóerő-tanulmány 2018
GFK VÁSÁRLÓERŐ Módszertan A vásárlóerő az adólevonások utáni, egy főre jutó, elméletileg elkölthető jövedelmet jelenti (beleértve az összes állami juttatást is). A tanulmány megadja az éves vásárlóerő
Prof. Dr. Katona Tamás. A gazdaságstatisztika oktatásának néhány kritikus pontja a közgazdászképzésben
Prof. Dr. Katona Tamás A gazdaságstatisztika oktatásának néhány kritikus pontja a közgazdászképzésben A statisztikáról sugárzott kép a közgazdászképzésben A Statisztika módszertani tudományként szerepel
ADÓAZONOSÍTÓ SZÁM Az adóazonosító számokkal kapcsolatos egyes témák: Az adóazonosító szám felépítése. 1. AT Ausztria. 2. BE Belgium. 3.
ADÓAZONOSÍTÓ SZÁM Az adóazonosító számokkal kapcsolatos egyes témák: Az adóazonosító szám felépítése 1. AT Ausztria 99-999/9999 9 számjegy A kötőjelet és a perjelet egyes esetekben (például elektronikus
Az EUREKA és a EUROSTARS program
Az EUREKA és a EUROSTARS program Mészáros Gergely vezető-tanácsos 2014.03.13. Az EUREKA program 1985-ben létrehozott kormányközi együttműködés, Cél: Az európai ipar termelékenységének és világpiaci versenyképességének
A magyar gazdaságpolitika elmúlt 25 éve
X. Régiók a Kárpát-medencén innen és túl Nemzetközi tudományos konferencia Kaposvár, 2016. október 14. A magyar gazdaságpolitika elmúlt 25 éve Gazdaságtörténeti áttekintés a konvergencia szempontjából
(Kötelezően közzéteendő jogi aktusok)
2006.4.27. HU Az Európai Unió Hivatalos Lapja L 114/1 I (Kötelezően közzéteendő jogi aktusok) AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 629/2006/EK RENDELETE (2006. április 5.) a szociális biztonsági rendszereknek
Mobilitásgarancia füzet
Mobilitásgarancia füzet Minőségi használt autók. Garanciával. Mobilitásgarancia Fontos tudnivalók Kérjük, figyelmesen olvassa el a klubkártya használatáról szóló jelen fejezetet, mielőtt szolgáltatásainkat
Az EU kohéziós politikájának 25 éve ( ) Dr. Nagy Henrietta egyetemi docens, dékánhelyettes SZIE GTK RGVI
Az EU kohéziós politikájának 25 éve (1988-2013) Dr. Nagy Henrietta egyetemi docens, dékánhelyettes SZIE GTK RGVI A kohéziós politika jelentősége Olyan európai közjavakat nyújt, amit a piac nem képes megadni
1. cím (Saját források): millió EUR. 3. cím (Többletek, egyenlegek és kiigazítások): -537 millió EUR
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. június 17. (OR. en) 9586/16 BUDGET 15 MAGYARÁZÓ FELJEGYZÉS Tárgy: 2. sz. költségvetés-módosítási tervezet a 2016. évi általános költségvetéshez: a 2015-ös pénzügyi
***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA
Európai Parlament 2014-2019 Egységes szerkezetbe foglalt jogalkotási dokumentum 13.6.2017 EP-PE_TC1-COD(2016)0186 ***I AZ EURÓPAI PARLAMENT ÁLLÁSPONTJA amely első olvasatban 2017. június 13-án került elfogadásra
A megállapodás 3. cikkében hivatkozott lista I. RÉSZ
A. MELLÉKLET A megállapodás 3. cikkében hivatkozott lista I. RÉSZ AZ EGT-MEGÁLLAPODÁSBAN HIVATKOZOTT AZOK A JOGI AKTUSOK, AMELYEKET A 2003. ÁPRILIS 16-I CSATLAKOZÁSI OKMÁNY MÓDOSÍTOTT Az EGT-megállapodás
XV. évfolyam, 2. szám, Agrárpiaci Jelentések ÉLŐÁLLAT ÉS HÚS
XV. évfolyam, 2. szám, 202 Agrárpiaci Jelentések ÉLŐÁLLAT ÉS HÚS Élőállat és Hús Élőállat és Hús XV. évfolyam, 2. szám, 202 Megjelenik kéthetente Felelős szerkesztő Dr. Stummer Ildikó Tartalomjegyzék Piaci
Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2015/2016
Erasmus+ Erasmus tanulmányi mobilitás 2015/2016 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Pázmány Péter Katolikus Egyetem pályázatot hirdet hallgatói részére a 2015/2016-os tanév őszi és tavaszi félévére egyaránt. I. Általános
A magyarországi közbeszerzések átláthatósága
A magyarországi közbeszerzések átláthatósága Ligeti Miklós Transparency International Magyarország info@transparency.hu miklos.ligeti@transparency.hu Közbeszerzések a számok tükrében Közbeszerzések összértéke
Megvitatandó napirendi pontok (II.)
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2019. július 1. (OR. en) 10824/19 OJ CRP2 25 IDEIGLENES NAPIREND AZ ÁLLANDÓ KÉPVISELŐK BIZOTTSÁGA (II. rész) Európa épület, Brüsszel 2019. július 3. és 4. (10.00, 9.00)
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, március 17. (OR. en)
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. március 17. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2014/0013 (NLE) 15436/15 AGRI 684 AGRIORG 101 JOGALKOTÁSI AKTUSOK ÉS EGYÉB ESZKÖZÖK Tárgy: A TANÁCS RENDELETE
Bruttó hazai termék, IV. negyedév
Közzététel: 11. március 11. Sorszám: 43. Következik: 11. március 11., Fogyasztói árak, 11. február Bruttó hazai termék, 1. IV. Magyarország bruttó hazai terméke 1 IV. ében 1,9%-kal, a naptárhatás kiszűrésével
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM 2007-2013
FIATALOK LENDÜLETBEN PROGRAM 2007-2013 Nem-formális tanulás? Informális tanulás Formális tanulás Nem-formális tanulás 2 Fiatalok Lendületben Program számokban Elızmény: Ifjúság 2000-2006 Program Idıtartam:
Magyarország versenyképessége az IKT szektorban A tudás mint befektetés. Ilosvai Péter, IT Services Hungary
Magyarország versenyképessége az IKT szektorban A tudás mint befektetés Ilosvai Péter, IT Services Hungary IT Services Hungary, a legnagyobb IT szolgáltató központ Magyarországon Tevékenységünk: Nemzetközi
A8-0061/19 AZ EURÓPAI PARLAMENT MÓDOSÍTÁSAI * a Bizottság javaslatához
8.6.2017 A8-0061/19 Módosítás 19 Petra Kammerevert a Kulturális és Oktatási Bizottság nevében Jelentés Santiago Fisas Ayxelà Az Európa kulturális fővárosai kezdeményezés 2020 2033. évekre COM(2016)0400
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. szeptember 21. Élıállat és Hús 2009. 37. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja:
A fizetésimérleg-statisztika és a külföld számla új közvetlen adatgyűjtési rendszere november 29., Magyar Statisztikai Társaság
A fizetésimérleg-statisztika és a külföld számla új közvetlen adatgyűjtési rendszere 2010. november 29., Magyar Statisztikai Társaság Sisakné dr. Fekete Zsuzsanna Magyar Nemzeti Bank Statisztika Fizetésimérleg-statisztika
Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA. az euró Litvánia általi, 2015. január 1-jén történő bevezetéséről
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2014.6.4. COM(2014) 324 final 2014/0170 (NLE) Javaslat A TANÁCS HATÁROZATA az euró Litvánia általi, 2015. január 1-jén történő bevezetéséről HU HU INDOKOLÁS 1. A JAVASLAT HÁTTERE
Központi Statisztikai Hivatal
Központi Statisztikai Hivatal Korunk pestise az Európai Unióban Míg az újonnan diagnosztizált AIDS-megbetegedések száma folyamatosan csökken az Európai Unióban, addig az EuroHIV 1 adatai szerint a nyilvántartott
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. október 19. Élıállat és Hús 2009. 41. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági
Az Európai Unió jogrendszere 2017/2018.
Az Európai Unió jogrendszere 2017/2018. Követelmények, értékelés Kollokvium, 5 fokozatú jegy, írásbeli vizsga a vizsgaidőszakban Megajánlott osztályzat (3-5) feltételei: - Óralátogatás - Zh-k megfelelő
11129/19 be/zv/ik 1 ECOMP.1
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2019. július 19. (OR. en) 11129/19 PV CONS 41 ECOFIN 702 TERVEZET JEGYZŐKÖNYV AZ EURÓPAI UNIÓ TANÁCSA (Gazdasági és Pénzügyek) 2019. július 9. 11129/19 be/zv/ik 1 TARTALOM
Felkérjük a Tanácsot, hogy vizsgálja meg a szöveget annak érdekében, hogy általános megközelítést lehessen elérni a határozati javaslatról.
Conseil UE Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2016. november 10. (OR. en) Intézményközi referenciaszám: 2016/0186 (COD) 13660/16 LIMITE FELJEGYZÉS Küldi: Címzett: az Állandó Képviselők Bizottsága (I. rész)
A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK. Az Európai Fejlesztési Alappal kapcsolatos pénzügyi információk
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2017.6.14. COM(2017) 299 final A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE A TANÁCSNAK Az Európai Fejlesztési Alappal kapcsolatos pénzügyi információk Az Európai Fejlesztési Alap (EFA): kötelezettségvállalásokra,
A magyar építőipar számokban és a 2015. évi várakozások
A magyar építőipar számokban és a 2015. évi várakozások Az építőipari termelés alakulása A magyar építőipari termelés hat éves csökkenés után mélyponton 2012. évben volt ~1600 Mrd Ft értékkel. 2013-ban
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. október 5. Élıállat és Hús 2009. 39. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági
Pályázati lehetőségek. civil szervezetek részére január 15.
BUDAPEST FŐVÁROS XVII. KERÜLET RÁKOSMENTI POLGÁRMESTERI HIVATAL POLGÁRMESTERI IRODA EU PROGRAMIRODA Pályázati lehetőségek civil szervezetek részére 2018. január 15. 1173 Budapest, Pesti út 165.; Levélcím:
42. Kultúra keretprogram: változik, hogy változatlan maradjon?
42. Kultúra keretprogram: változik, hogy változatlan maradjon? Kultúra keretprogram: változik, hogy változatlan maradjon? 2000. óta létezik az Európai Unió egységes kultúratámogató programja. A korábbi
TÁRSADALMI SZÜKS KSÉGLETEK. MST, Balatonfüred 13.
TÁRSADALMI SZÜKS KSÉGLETEK SZOCIÁLIS VÉDELMI V RENDSZEREK MST, Balatonfüred 2006. október 12-13. 13. ÁLTALÁNOS MEGKÖZEL ZELÍTÉS A szociális védelem v meghatároz rozása Társadalmi szüks kségletek Nemzetközi
Postai liberalizáció szakszervezeti tapasztalatok. 2011. szeptember 29. Választmány dr. Berta Gyula
Postai liberalizáció szakszervezeti tapasztalatok 2011. szeptember 29. Választmány dr. Berta Gyula 3. postai irányelv (2008/6/EK) Az EU egyik legfontosabb célkitűzése az egységes belső piac megteremtése
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK
AGRÁRPIACI JELENTÉSEK ÉLİÁLLAT ÉS HÚS 2009. július 13. Élıállat és Hús 2009. 27. hét Megjelenik kéthetente Felelıs szerkesztı: Dr. Stummer Ildikó Készítette: Módos Rita modos.rita@aki.gov.hu Kiadja: Agrárgazdasági
4.számú melléklet A Visegrádi országok mezőgazdasági termelése. % Millió EUR
4.számú melléklet A Visegrádi országok mezőgazdasági termelése Megnevezés Csehország Lengyelország 1998 1999 1998 1999 Millió EUR % Millió EUR % Millió EUR % Millió EUR % kibocsátás 2933 100 12191 100
-TÁJÉKOZTATÓ. a Számlatulajdonos pénzforgalmi vagy fizetési számláját érintő fizetési megbízások benyújtásának és teljesítésének rendjéről
-TÁJÉKOZTATÓ a Számlatulajdonos pénzforgalmi vagy fizetési számláját érintő fizetési megbízások benyújtásának és teljesítésének rendjéről Hatályos: 2016. december 12-től A Boldva és Vidéke Takarékszövetkezet
A német gazdaság szerepe a magyar gazdaság teljesítményében Költségvetési politika gazdasági növekedés KT-MKT szeminárium, július 16.
A német gazdaság szerepe a magyar gazdaság teljesítményében Költségvetési politika gazdasági növekedés KT-MKT szeminárium, 2013. július 16. Kopint-Tárki Zrt. www.kopint-tarki.hu Tartalom A német gazdaság
A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK ÉS AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK
HU HU HU EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2010.11.10. COM(2010) 655 végleges A BIZOTTSÁG JELENTÉSE AZ EURÓPAI PARLAMENTNEK, A TANÁCSNAK ÉS AZ EURÓPAI GAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGNAK Az új személygépkocsik
MELLÉKLET. a következő javaslathoz: A Tanács határozata
EURÓPAI BIZOTTSÁG Brüsszel, 2016.3.18. COM(2016) 156 final ANNEX 1 MELLÉKLET a következő javaslathoz: A Tanács határozata az autóbusszal végzett nemzetközi különjárati személyszállításról szóló Interbusmegállapodással
16707/14 ADD 13 1 DG G 2A
Az Európai Unió Tanácsa Brüsszel, 2014. december 11. (OR. en) 16707/14 ADD 13 FIN 988 INST 616 PE-L 94 FELJEGYZÉS AZ I/A NAPIRENDI PONTHOZ Küldi: Címzett: Tárgy: a Tanács Főtitkársága az Állandó Képviselők
Tények, lehetőségek és kockázatok a magyar agrárgazdaságban
Tények, lehetőségek és kockázatok a magyar agrárgazdaságban Előadó: Kapronczai István Agrárakadémia Herman Ottó Konferencia Központ, 217. április 4. A jövő nem fogja jóvátenni, amit te a jelenben elmulasztasz.
Egészségügyi ellátások. Alapellátás és Járóbeteg-ellátás: Az ellátásért 10 eurót kell fizetni a biztosítottnak évente.
Egészségügyi ellátások Ausztria: Alapellátás és Az ellátásért 10 eurót kell fizetni a biztosítottnak évente. Átlagban 8-10 eurót kell fizetni naponta, de ez tartományonként változik. 28 nap a felső korlát.
2015/35 STATISZTIKAI TÜKÖR
2015/35 STISZTIKAI TÜKÖR 2015. június 17. Élveszületések és termékenység az Európai Unióban Tartalom Bevezetés...1 Az élveszületések száma...1 élveszületési arányszám...1 Teljes termékenységi arányszám...2
Szerződő fél Ratifikáció/Csatlakozás Hatályba lépés dátuma. Albánia Csatlakozás: 2000. június 1. 2000. szeptember 1.
Az előadóművészek, a hangfelvétel-előállítók és a műsorsugárzó szervezetek védelméről szóló Római Egyezmény (1998. évi XLIV. törvény az előadóművészek, a hangfelvétel-előállítók és a műsorsugárzó szervezetek
Az Európai Unió. Az Európai Unió zászlaja 1986-ban kezdték használni az Európai zászlót az Európai Közösségek jelképeként. Az Unió tagállamai
Az Európai Unió Az Unió jelmondata: In varietate concordia (magyarul: Egység a sokféleségben) Himnusza: Örömóda Az Európai Unió zászlaja 1986-ban kezdték használni az Európai zászlót az Európai Közösségek
ÁR- ÉS ZÓNA- TÁBLÁZAT 2017
ÁR- ÉS ZÓNA- TÁBLÁZAT 2017 2 DHL GLOBALMAIL BUSINESS HOGYAN MŰKÖDIK? JELLEMZŐK Tegye borítékba, és címezze meg a leveleket. Csomagolja be a leveleket a DHL-től kapott dobozba vagy zsákba. Töltse ki a légi
HU 1 HU A(Z) 4/2014 KÖLTSÉGVETÉS-MÓDOSÍTÁSI TERVEZET 1. KÖNYV - ÖSSZBEVÉTEL A. AZ ÁLTALÁNOS KÖLTSÉGVETÉS BEVEZETÉSE ÉS FINANSZÍROZÁSA
A(Z) 4/2014 KÖLTSÉGVETÉS-MÓDOSÍTÁSI TERVEZET 1. KÖNYV - ÖSSZBEVÉTEL A. AZ ÁLTALÁNOS KÖLTSÉGVETÉS BEVEZETÉSE ÉS FINANSZÍROZÁSA AZ ÁLTALÁNOS KÖLTSÉGVETÉS FINANSZÍROZÁSA A 2014-es pénzügyi év során finanszírozandó