Jogtudomány és jogoktatás térben és időben I. DE ÁJK Doktorképzés III. 2012 október 25.
ius commune mint élő közös jog olyan joganyag, amely a XII. és XVIII. század közötti Európában közös forrásokon alapuló jogi alapelvek és jogi tanok összességét fogta át, és amely a gyakorlatban is megvalósult más helyi jogszabályok (statuta) és helyi szokásjogok (consuetudines) mellett (ius municipale) mint közös jogi meggyőződés a jogtudás (a jogtudomány), tulajdonképpen a jogi kultúra összeurópai egysége bizonyos közös, általánosan elfogadott tudásanyag, ami az egyetemi oktatás tárgya volt
ius civile Iustinianus (Kr.u. 527-565) Digesta - jogtudósok művei (533) Institutiones - tankönyv (533) Codex - császári rendeletek (534) Novellae leges - új rendeletek (534- ) kiegészülve néhány középkori császári rendelkezéssel (Libri feudorum) Corpus Iuris Civilis (hivatalos név 1583-tól)
Codex Iustinianus const. Haec A császári rendeletek összegyűjtése volt. 528-ban tíztagú bizottság: a központi igazgatás hivatalnokai (köztük Tribonianus) mellett két ügyvéd és a jeles jogászprofesszor, Theophilus kaptak benne helyet. Feladat: a korábbi rendeletgyűjteményekből Codex Gregorianus Codex Hermogenianus Codex Theodosianus a még használható részeket az ellentmondások kizárásával összeállítani (kompilálni). A Codex Iustinianust már a rákövetkező évben 529-ben publikálták, de csak 534-ig volt érvényben, mikor is felülvizsgálták és újra összeállították a császári rendeleteket. Az első Codex Justinianusnak a szövege nem maradt ránk. A vitás kérdések nagy részét, melyet ez az összeállítás nyitva hagyott, saját rendeleteiben szabályozta a császár = Quinquaginta decisiones
const. Deo Auctore Digesta = Pandectai const. Tanta const. Dédoken A bizottság Tribonianus elnöklete alatt négy professzorból, a magister officiorumból, és 11 ügyvédből tevődött össze. Feladat: a jogászjog kompilálása a klasszikus kor jogászainak műveiből fennmaradt kivonatos gyűjtemények alapján. ki kellett hagyni az elöregedett, használhatatlan jogintézményeket és jogszabályokat, törekedni kellett az ellentmondások kiküszöbölésére, lehetőség nyílt bizonyos szövegváltoztatások, modernizálások eszközlésére is a kiválasztott klasszikus szövegen, ha ez szükségesnek látszott. Szerkezete a praetori edictum szerkezetének felel meg : 50 könyvből (liber) áll, D. 41, 2, 49, 1 A könyvek titulusokra vannak osztva, melyek a tárgyalt anyag szerint vannak rendezve. Minden tituluson belül részleteket, idézeteket találunk a klasszikus iratokból az adott kérdéskörhöz. Ezeket a részleteket fragmentumoknak vagy legesnek (törvényeknek) nevezzük. A kiollózott részleteknél megjelölték, hogy az adott jogász, mely munkájának, melyik részéből származik az idézet (inscriptio). A hosszabb fragmentumokat már a középkorban paragrafusokra osztották, hogy könnyebben kezelhető legyen a szöveg.
Digesta = Pandectai (2) A teljes klasszikus és posztklasszikus jogirodalom, mely eddig az időpontig a gyakorlatban és oktatásban közvetlenül alkalmazható volt jogforrásként, a Digesta, mint törvényerejű gyűjtemény életbeléptetésével hatályát vesztette. A Justinianusi törvénymű legterjedelmesebb és legjelentősebb műve volt, keresztmetszetét adja a teljes klasszikus jogtudománynak. Csaknem 40 klasszikus kori jogász mintegy 200 művéből Az összes fragmentumok fele Paulusra (1/6), és Ulpianusra (1/3) esik. Kr.u. 533. Hihetetlen rövid idő alatt (3 év) Hogyan? Tömegelmélet (Bluhme) Sabinus-tömeg Edictum-tömeg Papinianus-tömeg appendix-tömeg gyűjtemények, melyek akár az előbbi tömeg-elméletnek megfelelően voltak beosztva oktatási célból léteztek kommentált és a párhuzamos helyeket felsoroló kézikönyvek a legfontosabb iratokhoz +
Digesta = Pandectai (3) Tartalom 1. a jog általános kérdései, jogforrások, személyek joga 2-46. magánjog 47-48. büntetőjog (libri terribiles) 49-50. fellebbezési jog, a kincstár joga, közigazgatás 50.16. De verborum significatione 50.17. De diversis regulis iuris antiqui
Institutiones const. Imperatorem A Digesta munkálatai alatt megbízták Tribonianust, hogy két profeszszorral, Theophilussal és Dorotheussal egy hivatalos bevezető tankönyvet is írjanak a joghallgatók számára. Mintául Gaius hasonló elemi ismereteket közvetítő műve (Institutiones) szolgált. (Gaius mellett Florentinus, Ulpianus, Marcianus Institucióit is felhasználták.) Röviddel a Digesta előtt jelent meg, és nyert azzal együtt törvényerőt. Az Instituciók négy könyvből áll, melyeken belül a titulusok folyamatos, paragrafusokra osztott szöveget tartalmaznak, minden forrásmegjelölés nélkül. Az 533. év jogtörténeti eseményeit Justinianus császár egy hivatalos jogiskolai tanrend kiadásával tetőzte be. Ezzel az intézkedéssel (const. Omnem) a jogtanítás alapjául a kodifikáció addigi műveit, elsősorban a Digestát tette meg.
Codex repetitae praelectionis const.cordi Időközben elkerülhetetlenné vált, hogy az 529-ben publikált császári rendeletgyűjteményt a kodifikáció későbbi műveivel összhangba hozzák. Elsősorban a Digesta szövegezése alatt keletkezett reformrendeleteket és a Quinquaginta decisiones-t kellett felülvizsgálni és bedolgozni a rendeletek közé. Tribonianus, Dorotheus és három ügyvéd egy év alatt végzett a feladattal és 534-ben megjelenhetett a Codex második változata, az un. Codex repetitae praelectionis. A Codexnek, ami immáron ránk maradt, 12 könyve van, melyek a Digestához hasonlóan titulusokra bomlanak. Az egyes titulusokon belül a kérdéskörrel foglalkozó rendeletek időrendi sorrendben következnek. Minden rendelet elején ott áll a kiadó császár neve és a címzett (inscriptio) a végén pedig a dátum és kiadási hely megjelölése (subscriptio). Összesen 4600 rendeletet tartalmaz. A legrégebbi Hadrianustól származik. Justinianus maga 400 constitutiót adott a gyűjteménybe. A legtöbb rendelet a Severusok idejéből (880) és Diocletianustól (1200) származik. Ez a tény is mutatja, hogy mikor játszódtak le a legnagyobb változások a birodalom közéletében.
Justinianus reformjait elsősorban a közigazgatás, az egyházjog valamint a család- és öröklési jog Novellae leges területén tovább folytatta, s rendeletei tovább gazdagították a joganyagot. Új rendeletek (Novellák - Novellae leges) többnyire a kor igényeinek már megfelelőbben görög nyelven jelentek meg. Justinianus tervezte ezen új rendeletek hivatalos összegyűjtését is, de ez már nem valósult meg. Hogy ma a Justinianusi kodifikációt négy részből állónak tekintjük, s abba Novellákat is belesoroljuk, az néhány magángyűjteménynek köszönhető: az ún. Epitome Juliani, mely 124 novella rövidített feldolgozását tartalmazza az 535-555 közti időből latin nyelven a nyugati részek számára. az ún. Authenticum, mely 134 latin novellát tartalmaz. Ez a gyűjtemény a VI. században keletkezett, s a középkorban tévesen az eredeti szövegnek tartották, ezért az elnevezés. egy görög novellagyűjtemény, mely 168 novellával a legteljesebb (kéziratát Bizáncból menekítették Itáliába a 15. században.)
ius canonicum A kanonisztika anyaga Decretum Gratiani (1140 után), (magángyűjtemény, mellyel, mint tudáság megjelenik a tudományok világában a kánonjog) Liber Extra (1234) Liber Sextus (1298) Decretales Clementinae (1317) Utóbbi három hivatalos pápai gyűjtemény Ezek együtt a kúria hivatalos joggyűjteményét alkotják (1580 óta Corpus Iuris Canonici hivatalos néven) Ez az anyag előbb iskolaszerű egyházi, majd egyetemi oktatás anyaga lett Tudományos feldolgozása révén (kanonisták = dekretalisták, dekretisták) szintén tudós jog lesz a tudomány által nem feldolgozott partikuláris, területi, lokális szokásokhoz, statutumokhoz képest
a középkori egyetem messzemenő önkormányzat, az egyházi jelleg ellenére; a karok (teológia, jog- és orvostudomány, s az artes liberales-t oktató ún. artista) piramishoz hasonló egymásra épülése, legalul az előkészítő jellegű artista fakultással; a tantestület kettős feladataként jelentkező tanulás és tanítás; az arisztoteliánus (antik-keresztény) tudásanyag és módszer; a latin oktatási nyelv; a mindenütt elismert diploma (licentia ubique docendi)
az egyetemi jogoktatás kezdetei a XII. század tudományos reneszánsza - a jogászok évszázada Egyetemek részben logikailag újragondolták és feldolgozták, részben újra felfedezték az ókor teológiai és tudományos hagyatékát (autoritatív szövegek értelmezése) Bologna a Digesta újrafelfedezése után az oktatás megindulása nem hatályos joganyag, de benne a ratio scripta megtestesülését látták és kazuisztikus anyagából az évszázados feldolgozás során jogi érvek olyan átfogó anyaga jött létre, amely a jogi problémák, akár újonnan fellépő jogi problémák megoldását is lehetővé tették az ily módon kiképzettek számára - mos italicus
mos italicus iuris docendi - legum interpretatio Praemitto, scindo, summo casumque figuro, perlego, do causas, connoto, objicio a tanár előbb felolvasta az elemzendő, végeredményben megtanítandó szöveghelyet, majd bevezető gondolatokat fűzött hozzá (praemissio) rendszertani hely a szöveghelyben elkülöníthető gondolatok elkülönítése (partitio) a szöveghely értelmének rövid összefoglalása (summa legis) aztán mivel ezen szövegrészletek nagy többségénél római jogtudósok eseti döntéseiről volt szó megkísérelték azon jogeset (casus) rekonstruálását, amelyre az elemzett állásfoglalás születhetett újra olvasták a szöveget (lectio) - szövegkritika az eset és a döntés skolasztikus módszerekkel történő összevetéséből kísérelték meg azon jogelv, jogszabály megfogalmazását, melyen a döntés alapulhatott (causae), végül a tanár segítségével fogalmazták meg a keresett jogelvet további megjegyzések (notabilia collectio) az ellentmondó helyek átbeszélése, ellentétek feloldása (objectiones)
mos italicus a módszer középpontjában tehát nem a szabály alkalmazhatóságának, hanem az egyes szöveghely ÉRTELMEZÉSÉNEK kérdése állt keveredtek az analitikus és filológiai módszerek célja az autoritatív szöveg (littera vulgata) vitathatatlan helyességének bizonyítása, megértése és továbbadása volt kazuisztikus módszer, amely egy minden történeti kritikát nélkülöző analitikus exegézis révén törekedett a jogszabályok megtanítására mindezt glossa-k segítségével végezte - Glossa Ordinaria glossatorok - dekretisták (XII-XIII. század) kommentátorok - dekretalisták (XIV-XVI. század) a középkor végére a Glossa Ordinaria és a kommentárok csaknem nagyobb autoritást élveztek, mint maga a törvényszöveg hátránya: túlságos részletesség hosszú oktatási idő tekintélyelvűség előnye: gyakorlati irányultság (utóbb)
glossa A justinianusi kazuisztikus források nem voltak ellentmondás mentesek, és glossatorok azt tűzték ki feladatul maguk elé, hogy az ellentmondásos és rendezetlen anyagot rendezzék, és összhangba hozzák és ezáltal a joggyakorlat számára használhatóvá tegyék így jogalakító szerepük is volt. A glossákat tekinthetjük az első átfogó dogmatikai megközelítésnek. A glossatorok sok ezer hallgatója közül a legtöbben ügyvédként, ülnökként, bíróként a gyakorlatban kaptak szerepet. A glossatorok emellett maguk is causidicusként, ügyvédként és szakértőként tevékenykedtek. Ehhez jött még írásaik hatása. A Corpus iuris, különösen a Digesta sohasem került közvetlenül alkalmazásra a bíróságokon. Szükség volt olyan munkákra, amelyek legalább is általánosságban elkerülhetővé tették a nehezen kezelhető források közvetlen használatát. Ilyen volt pl. Azo Codex-summája is. A tankönyszerű summae megfelelő támpontul szolgálhattak az átlagesetekben, de a bonyolultabb ügyek megoldásához már nem voltak elégségesek.
podestà-rendszer A sajátos itáliai joggyakorlat általánosan figyelembe vehető támpontokat igényelt. Az itáliai kommunák belső berendezkedése szerint a városi közigazgatási szervezet és a bíróságok hivatalnoki helyei csak rövid időre kerültek betöltésre, mégpedig kívülről jövő vándor -hivatalnokokkal (podestà), akik ilyen állások elnyerése érdekében folyamatosan járták a félszigetet. Egy kívülről jövő jogász tehát kíséretével díjazás ellenében fél vagy egy évre átvette az adott város közigazgatásának és igazságszolgáltatásának irányítását. Hivatali éve végén megvizsgálták a tevékenységét az ún. szindikátusi eljárás keretében, melynek során vizsgálták, hogy munkáját szabályszerűen végezte-e. Ezen eljárás során a hivatali év alatt hozott bírói ítéleteket is megvizsgálták akár az egyik szereplő fél kérésére, akár hivatalból is, és a podestà hibás döntéseiért mind magánjogi, mind büntetőjogi felelősséggel személyesen tartozott. A hibás ítélet miatt alulmaradó félnek lehetősége volt ezen eljárás keretében, hogy a bírót, ha az valóban vétett, a bírósági költségek és a pozitív interesséjének, kárainak megtérítésére köteleztesse.
podestà-rendszer (2) Egy podestà ellen megindított eljárás lehetetlenné tette, hogy egy másik városban közvetlenül alkalmazásba állhasson. A statutumok már egészen korán kötelezővé tették azt, hogy a bírónak egy jogban járatos személytől, vagyis egy professzortól szakvéleményt kelljen kérnie és azt követnie is kelljen. Ezáltal a bíró nem hozhatott a szakvéleménnyel, vagyis a glossákkal ellentétes döntést. A XIII. században még ritkák, a XIV. századtól azonban meglehetősen gyakoriak voltak azok a statutumok, melyek a bíró ilyetén kötöttségét fogalmazták meg. A ítélkező személy felelősségre vonhatása ahhoz vezetett, hogy a vándorbírák erősen a glossákhoz tartották magukat. Ez azzal magyarázható, hogy egy olyan ítélet, amelynek meghozatalakor a bíró a glossákhoz tartotta magát, nem vonhatta maga után a felelősségre vonást.
Glossa ordinaria A bírósági szerveknek tehát idővel szükségük lett egy megbízható forrásra, amely döntéseik alapjául szolgálhatott, hiszen nem volt mindig lehetőségük arra, hogy egy-egy kétes ügyben szakértői véleményt kérjenek. Ezt az igényt elégített ki az Accursius (?1185-1263) által valamikor 1220 körül elkezdett glossa-gyűjtemény, a Glossa ordinaria. A gyakorlati, szakértői tevékenység megkönnyítésére szükség volt egy ilyen munkára. A glossator iskola erre az időszakra elérte módszertani lehetőségeinek a végét: a Corpus Iurist teljes egészében feldolgozták, megismerték, és az eddigi módszerekkel már nem lehetett új eredményeket elérni. Az eddigieket azonban kompilálni lehetett, és a gyakorlatnak nagy szüksége volt az ilyen kompilációkra. A Glossa ordinaria kapta a legnagyobb szerepet mind az oktatásban, mind a gyakorlatban, mind a statutum-alkotásban.
Glossa ordinaria (2) A Glossa ordinaria létrejötte tehát történeti szükségszerűség volt. Okai: A joggyakorlat nagyobb jelentőséget tulajdonít az állandóságnak, mint a mindig újabb és újabb probléma megoldások utáni kutatásnak, s az akkori Itáliában nem volt olyan központi bíróság, amely az ítélkezési gyakorlatnak ezt az állandóságot biztosíthatta volna. A professzorok, a jogtudás tekintélye is olyan nagy (szinte természetfeletti) volt, hogy természetes volt az, hogy a Glossa tekintélyére támaszkodtak a bírák. Az Accursius utáni ítélkezési gyakorlatban tevékenykedők és maguk a mégoly tekintélyes jogtanárok sem törekedtek a Glossa álláspontjától való elmozdulásra. Még akkor is szolgaian a Glossa megoldásait fogadták el, ha azt rossznak, nem megfelelőnek tartották. A podestà az érvényesülő jogot vette figyelembe, amelyet csak az accursiusi Glossában megtestesülő jogtudomány kínálhatott neki. A bíró maga nem volt képes a forrásokat elemezni, és ezért azok tudására kellett támaszkodnia, akiknek nézeteit általánosan elfogadták. Vagyis meg kellett hajolnia a Glossa előtt. Aki ugyanis a Glossát követte ítélkezése során, számíthatott rá, hogy a szindikátusi eljárás során felmentik.
Glossa ordinaria (3) A Glossa ordinaria elterjedése nem tette szükségtelenné a professzorokat, hiszen a nehezebb esetekben továbbra is szükség volt szakvéleményeikre, és a Glossa végeredményben nem helyettesíthette magukat a forrásokat. Az oktatásban a professzorok szintén nagy hangsúlyt fektettek a Glossa álláspontjainak az elsajátítására, hiszen hallgatóikat a gyakorlat számára képezték. Ez azonban nem jelentette azt, hogy a tanárok a kétséges, tisztázatlan és hiányos glossákat ne tették volna helyre, ne egészítették volna ki, sőt ne cáfolták volna. Ami ily módon a Glossával való iskolai-tudományos foglalkozás révén kifejlődött, természetesen visszahatott a gyakorlatra. Ezáltal a Glossa bár nem volt közvetlen előidézője a tudomány joggyakorlat feletti hegemóniájának, de hozzájárult ezen állapot évszázadokra történő megszilárdításához.
auctoritas Glossae A Glossa tekintélye természetesen az Alpokon túlra is kisugárzott. A Német Birodalomban a jogoktatásban hasonló szerepet töltött be a Glossa, mint Észak-Itáliában, hiszen magyarázatok nélkül a Corpus Iurist sem megtanulni, sem alkalmazni nem lehetett. A joggyakorlatban nem volt lehetséges a német jogterület szétaprózottsága miatt egységes ítélkezést kialakítani. Amennyiben a ius commune érvényesült, a Glossának biztos helye volt a későközépkor német igazságszolgáltatásában, annak ellenére, hogy a német területeken nem volt olyan szigorú a bírák felelőssége. A lassanként kialakuló szakvélemény-irodalomban a Glossát, mint argumentum ab auctoritatet használták. Nem véletlen, hogy a jól ismert szólásmondás is valószínűleg németországi eredetű: Quidquid non agnoscit glossa, nec agnoscit forum. A mondat következetes alkalmazása például a Corpus Iuris nem glosszált részeit kizárta a jogalkalmazásból. Sőt több bizonyítékunk is van rá, hogy a gyakorlatban nem volt kifizetődő a Libri legales (a justinianusi kodifikáció) forrásszövegeire hivatkozni a Glossával szemben.
a jogtudás európai egysége a bolognai példát követve egyre több jogi iskola (egyetem) kezdett el foglalkozni az új ismeretanyag közvetítésével ezek az iskolák az európai egyetemek egyik fő fejlődési típusát képviselik, melynek fő jellegzetessége: ezen egyetemek kezdetben csak jogi karokkal rendelkeztek (ezekhez társult később a teológiai-, artes-, majd utoljára az orvosi képzés), hallgatói közösségük széleskörű autonómiával bírt a középkorban létrejött mintegy 60 európai egyetem jogi karainak alapításakor a bolognai egyetem tan- és vizsgarendje szolgált például, ami nagyban hozzájárult egy egységes európai jogászképzés létrejöttéhez az itáliai egyetemek jogi karaira a későközépkor folyamán szinte megszakítás nélkül egész Európából tömegével özönlöttek a hallgatók - a XIII. századtól kezdve Nyugat- és Közép-Európa tanult jogászai ugyanazokkal a jogi alapismeretekkel rendelkeztek ezeket az ismereteket a kor skolasztikus tudomány-felfogásával ellentétben, hisz a tanulás, tudomány-művelés céljának ekkoriban inkább az igazság keresését, a tudás örömét tekintették a gyakorlatban is alkalmazni lehetett.
a jogtudás európai egysége (2) Annak ellenére, hogy a középkor tudással és tudománnyal kapcsolatos felfogása erősen rányomta bélyegét a jogoktatásra is, a köznapi életben is alkalmazni kezdték az egyetemeken elsajátított ismereteket - a kommunák joggyakorlata. Ennek során a római jog által megtestesített ius commune, a közös jog sajátos elméletére, a kommentátorok által idővel kidolgozott ún. STATÚTUM-ELMÉLETRE támaszkodtak. Ezen elmélet szerint a római jog ha másként nem, mint ratio scripta mindenütt szerephez juthat, ahol olyan jogi kérdések merülnek fel, melyeket a helyi jogforrások, pl. a helyi statútumok vagy a szokásjog alapján nem lehet eldönteni. A tudós jogok azonban nemcsak közvetlenül értelmezhető eseti döntésekben voltak gazdagok, hanem általánosan alkalmazható szempontokat és érveket is a jogélet rendelkezésére bocsátottak. Ezek általános érvek pedig olyan problémák és esetek megoldására is alkalmasak voltak, melyek expressis verbis nem kerültek tárgyalásra mondjuk a Digestaban vagy a Codexben. Mindazonáltal a közös jog csak másodlagosan, szubszidiáriusan érvényesült ezen elmélet szerint, a helyi jogforrásban megfogalmazott szabály feltéve ha volt előnyt élvezett.
a jogtudás európai egysége (3) Az évszázadok során természetesen fejlődött a glossatorok által ápolgatni kezdett jogtudomány. Ezt mutatja, hogy elsősorban a világi jog oktatásának tárgya bővült: a Corpus Iuris mellé a glossator-iskola eredményeinek elismeréseként Accursius Glossa Ordinariaja, a Libri feudorum és Azo Summai is bekerültek az európai tananyagba. A kommentátorok, akik a források feldolgozása során fogalmak és módszerek átfogóan új rendszerét dolgozták ki, s ezzel nem csak a római jogi szövegek értelmezését, hanem a joggyakorlatot is szolgálták, tovább bővítették a ius commune körét egyes középkori jogintézmények is a ius commune részévé váltak azáltal, hogy rájuk közös jogi elveket kezdtek alkalmazni. Ilyen intézményeknek voltak tekinthetők pl. a jobbágyság, a családi vagyonközösség, vagy bizonyos mértékben az öröklési szerződés, de különösen a kötelmi jogba beemelt kereskedelmi- és hajózási jogi intézmények, mint pl. a biztosítási szerződés, vagy a váltó kezdetleges formái. Ugyanakkor a középkor végére már a szövegek több évszázados elemzése során kialakult értelmezési hagyományt, az ún. communis opinio doctorumot is figyelembe kellett venni. Eltérő vélemények esetén azt kellett követni, amelyet a többség képviselt. Ezzel egy egységes európai jogtudomány alapjai teremtődtek meg az újkor kezdetére, amely a közös jogi elmélet révén egész Európában gyakorlati alkalmazásra kerülhetett, és másodlagos jellege ellenére került is.
consiliatores A XIII. század tanár-nemzedéke, az ún. poszt-accursianusok elméleti jogirodalmi munkáikban még nagyon erősen figyelembe vették a Glossa ordinaria megállapításait, de ez a jogkövetés nem volt szolgai. Eltérő bátorsággal ugyan, de egyes szerzők eltérő véleményüknek is hangot adtak olykor-olykor. Az eltérő vélemények szaporodtával a XIV. században a Glossa ordinariának konkurrense kezdett kinőni a jogtudósi iratokból a communis opinio doctorum (a tudósok általános véleménye) képében. De Accursius véleménye még ezután sem süllyedt le a többi vélemény szintjére, továbbra is kitüntetett szerepet kapott. A gyakorlatban általában tartotta magát az a nézet, hogy a Glossa álláspontjától csak abba az esetben szabad eltérni, ha minden doctor ellene van. A bíráknak azonban lassan már nem feltétlenül a Glossa-ra, hanem a jogtudósok tekintélye által támogatott állásfoglalásokra kellett odafigyelnie. A XIV. század folyamán a Glossával szembeni új tanok elfogadtatásának eszköze a communis opinio doctorum formulája volt, ami a későbbiekben is a jogtudomány kezében hagyta bizonyos mértékig a jogfejlesztést.
consiliatores - commentatores Ebben a korban az uralkodó irodalmi forma a kommentár volt, melyet a Corpus Iuris egyes részeihez írtak a jogtudós professzorok. Ezek munkák már nem pusztán az egyes helyek magyarázatára törekedtek, hanem egyes intézmények összefoglaló elemzését is adták, az adott titulushoz kapcsolódva. Ezen irodalmat gazdag kazuisztika jellemezte, ami fontos a kommentátorok gyakorlatra kifejtett hatása tekintetében. Munkájuk során a helyi forrásokat is figyelembe vették. A kor jogtudósainak összhangba kellett hozniuk a helyi statutum-jogot és szokásjogot a Corpus Iuris joganyagával. Bartolus kommentárja, amely a legteljesebbnek és legtartalmasabbnak tekinthető, valamint Baldus művei továbbfejlesztettek és megújítottak bizonyos korábbi tanokat. Ezek a munkák rendkívül elterjedtek voltak és 1400-tól kezdve jelentős mértékben a gyakorlatban is alkalmazásra kerültek. A kor egyik jellemző vonása volt, hogy a Corpus Iuris szövege méginkább háttérbe szorult az azt értelmező szövegekkel szemben. A jogtanárok (testes iuris) gyakorlati tapasztalataikra alapozva maguknak vindikálták szakvéleményeiken, consiliumaikon keresztül a joggyakorlat elméleti irányítását.
communis opinio A jogtudomány feladata volt a szükséges jogegységesítés megvalósítása az adott kérdésekben általánosan elfogadott álláspont (communis opinio) kialakításával. A communis opinio megállapítása eleinte a joggyakorlatban történt meg, és megelőzte az előadásokat. Az, hogy mi is az adott kérdésben az általánosan elfogadott álláspont, általában a szakvéleményekben került megállapításra: a gyakorlatban a bírák sokszor kerültek olyan helyzetbe, hogy egy számukra ismeretlen helyi jogot kellett alkalmazniuk. Ennek során helybéli szakértő jogtudósok segítségét kérték ki szakvélemények formájában, de ezek is a communis opiniora támaszkodtak, egyrészt azért, hogy a bírót, megbízójukat megóvják a felelősségre vonástól, másrészt azért, mert maguk a szakértők is a szigorú szindikátusi eljárás alá vonhatók voltak. Ugyanakkor az oktatásban, a tudomány területén a communis opinio megfelelő, meggyőző érvekkel megdönthető, cáfolható volt. Ezzel szemben a gyakorlatban egy új felfogás csak lassan került elfogadásra, abban az esetben, ha a szakértői vélemények a felfogást a magukévá tették.
communis opinio (2) A jogtanárok szakértő tevékenysége oktató munkájukat is megtermékenyítette, hiszen a professzorok szembesültek a gyakorlat problémáival és ez arra ösztönözte őket, hogy előadásaikban elmélyülten foglalkozzanak a gyakorlatban felmerült legfontosabb kérdésekkel. Ennek során a saját vélemény és a gyakorlatban képviselhető nézet között gyakran eltérés volt. A statutumok partikularizmusával szemben a közös jog uralkodó tanainak ilyetén elterjedése hozzájárult a közös jog (ius commune) egységes fejlődéséhez is Itáliában (és Európában). A kommentátorok hamarosan a communis opiniot a gyakorlat számára kötelezően követendőnek értelmezték: a communis opinione non est recendendum in iudicando vel consulendo Ezáltal a communis opiniot gyakorlatilag kötelező erővel ruházták fel.
communis opinio (3) Ezzel a gyakorlat számára a communis opinio a XV. századra olyan meg nem cáfolt jogi bizonysággá vált, melynek figyelmen kívül hagyása szükségszerűen marasztaláshoz vezetett a szindikátusi eljárásban. Csak igen meggyőző érvekkel vehette rá a szakvélemény készítője az adott ügy bíráját, hogy a communis opinioval ellenkező döntést hozzon. Véleményeltérések esetén a bíró és a szakértő a magis communis opiniot kellett kövesse, és ezzel kapcsolatban több tanár és szakértő hangsúlyozta, hogy a véleményeket nem számolni, hanem súlyozni kell. Ilyen esetekben a gyakorlatnak még inkább szüksége volt a tudományos igénnyel megfogalmazott szakvéleményekre. A XV-XVI. századi források több esetben a communis opinio szokásjogi erejéről szóltak. A communis opinio doctorum a joggyakorlatban való alkalmazás által szokásjogi elismerést nyert, amennyiben a szokásjogi jogképződés feltételei fennálltak, mindaddig amíg egy új communis opinio ki nem alakult, és a gyakorlatban elfogadást nem nyert. Elfogadottá vált a felfogás, hogy a communis opinio mellett vélelem szól: kétség esetén a communis opinio által támogatott nézet igazabb (verior) és a bíráknak alapvetően követniük kell azt. Ha a bíró a communis opinio ellenére ítélkezett, a vélelem miatt bizonyítania kellett, hogy a communis opinio, amelytől ő eltért, nyilvánvalóan hibás.