TANTÁRGYPROGRAM 2015/16. ŐSZI FÉLÉV

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "TANTÁRGYPROGRAM 2015/16. ŐSZI FÉLÉV"

Átírás

1 TANTÁRGYPROGRAM 2015/16. ŐSZI FÉLÉV A tantárgy neve: Közgazdasági Elmélettörténet/History of Economic Thought A tantárgy kódja: BMEGT30MN09 Heti tanóraszám (Előadás/Gyakorlat): 2/2 Tantárgy teljesítésértékelésének típusa: Vizsgával záruló A tantárgy kreditértéke: 6 Felelős tanszék/tantárgyfelelős oktató: Közgazdaságtan Tanszék/Dr. Vígh László Oktató: Dr. Türei Sándor Előzetes követelmény: Nincs Az oktatás nyelve: magyar A tantárgy mintatanterv szerinti féléve: 1. A tantárgy feladata Jelen tantárgy keretében a hallgatók bevezetést kapnak válogatott elmélettörténeti szempontból érdekes és aktuális témakörökbe, problémákba, azaz megvizsgáljuk, hogy miben és mennyire léptek túl a modern elméletek a néhány évtizedekkel vagy akár évszázadokkal korábban kidolgozott nézetrendszereken. Ennek során külön hangsúlyt fektetünk arra, hogy a résztvevők minél több eredeti a legtöbb esetben idegen nyelvű művet olvassanak. Az olvasmányok összeállításánál további szempont volt az is, hogy egy adott témakör tárgyalásánál mindkét korszak műveit vegyük figyelembe. A foglalkozás az előadás és a klasszikus szeminárium jegyeit egyesíti, néhány bevezető jellegű előadás után a hallgatók a megadott irodalom alapján mutatnak be szemináriumi előadások formájában egy-egy kérdéskört. A tárgy sikeres elvégzése után a hallgatók komplexebb képpel rendelkeznek a gazdaságelmélet legfontosabb témaköreiről, megismerkedtek különböző iskolák problémamegközelítési módjaival, aminek alapján a jelenleg uralkodó teóriákat jobban értelmezni és értékelni tudják.. A tananyag leírása Hét Tananyag

2 Bevezetés, Tudomány-e a közgazdaságtan? Közgazdaságtan, jog gazdaságpolitika A német történelmi iskola Egyéni társadalmi döntés Az osztrák iskola Individualizmus és fejlődési koncepciók A láthatatlan kéz Egyensúly vagy egyensúlytalanság Hayek versus Keynes Az emberi tényező I. francia klasszikusok Az emberi tényező II. angolszász klasszikusok Az emberi tényező III. humántőke elméletek A pénz mennyiségi elmélete I. A klasszikusok A pénz mennyiségi elmélete II. Modern megfogalmazások A szocializmus közgazdasági elmélettörténetéről

3 A tantárgy oktatásának módja: előadás, prezentációk, vita Követelmények a. A szorgalmi időszakban: A félév során minden hallgató több, előre megadott témakörből házi dolgozatot ír, amelyben a feldolgozott irodalmat foglalja össze. Az írásokat a gyakorlaton vitaindító jelleggel mutatják be. b. A vizsgaidőszakban: (a vizsgajegy megállapításának módja) Az órai tevékenységekre, illetőleg az elkészített házi dolgozatokra kapott értékelés 75% erejéig határozzák meg a jegyet. Az osztályzat kialakításánál 25%-os arányban szerepel a szorgalmi időszak utolsó hetében megírandó dolgozatra kapott értékelés. Az összesen megszerezhető 100 pont alapján alakul ki a végső osztályzat a következők szerint: 0-49 pont elégtelen pont elégséges pont közepes pont jó pont jeles Pótlási lehetőségek Amennyiben nem sikerült az aláírás megszerzésének feltételeit teljesíteni, lehetőség van a 11. oktatási en ezt a tantárgyfelelős előtti beszámolóval pótolni. A beszámoló a korábban kiadott és a hallgató által feldolgozott témákon kívül ezekkel határos területekre is kiterjed. Konzultációs lehetőségek A tanszéki honlapon ( megadott oktatói fogadóidőben, illetőleg ben.

4 Jegyzet, tankönyv, felhasználható irodalom: A félév elején illetőleg az egyes témák előtt mindenkivel megbeszéljük a feldolgozandó irodalmat. Az aláírás megszerzése TANTÁRGYKÖVETELMÉNY Az aláírás megszerzésének feltétele a gyakorlatokon való aktív részvétel. Amennyiben nem sikerült az aláírás megszerzésének feltételeit teljesíteni, lehetőség van a 11. oktatási en ezt a tantárgyfelelős előtti beszámolóval pótolni. A beszámoló a korábban kiadott és a hallgató által feldolgozott témákon kívül ezekkel határos területekre is kiterjed.

5 Az érdemjegy kialakítása A félév során minden hallgató több, előre megadott témakörből maximum 5 oldalas házi dolgozatot ír, amelyben a feldolgozott irodalmat összefoglalja. Írásait a gyakorlaton vitaindító jelleggel mutatja be.. Az ezekre kapott értékelés 75% erejéig határozza meg a jegyet. Az osztályzat kialakításánál 25%-os arányban szerepel a szorgalmi időszak utolsó hetében megírandó dolgozatra kapott értékelés. Az összesen megszerezhető 100 pont alapján alakul ki a végső osztályzat a következők szerint: 0-49 pont elégtelen pont elégséges pont közepes pont jó pont jeles Egyéb információk KONZULTÁCIÓ OKTATÓK FOGADÓIDEJE, ELÉRHETŐSÉGE A Hallgatók kérdéseikkel az Oktatókat fogadóidejükben kereshetik meg. Megtalálható a oldal Munkatársak menüpontja alatt.

TANTÁRGYPROGRAM 2013/14. ŐSZI FÉLÉV

TANTÁRGYPROGRAM 2013/14. ŐSZI FÉLÉV TANTÁRGYPROGRAM 2013/14. ŐSZI FÉLÉV A tantárgy neve: Közgazdasági Elmélettörténet/History of Economic Thought A tantárgy kódja: BMEGT30MN09 Heti tanóraszám (Előadás/Gyakorlat): 2/2 Tantárgy teljesítésértékelésének

Részletesebben

TANTÁRGYPROGRAM 2012/13. ŐSZI FÉLÉV

TANTÁRGYPROGRAM 2012/13. ŐSZI FÉLÉV TANTÁRGYPROGRAM 2012/13. ŐSZI FÉLÉV A tantárgy neve: Közgazdaságtan I./Economics I. A tantárgy kódja: BMEGT30M201 Heti tanóraszám (Előadás/Gyakorlat): 4/0 Tantárgy teljesítésértékelésének típusa: Vizsgával

Részletesebben

Az európai integráció gazdaságtana

Az európai integráció gazdaságtana Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Közgazdaságtan Tanszék TANTÁRGY ADATLAP és tantárgykövetelmények Az európai integráció gazdaságtana The Economics of

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Számvitel 2. Gazdaságinformatikus alapszak Nappali tagozat 2015/2016. tanév II. félév

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Számvitel 2. Gazdaságinformatikus alapszak Nappali tagozat 2015/2016. tanév II. félév TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Számvitel 2 Gazdaságinformatikus alapszak Nappali tagozat 2015/2016. tanév II. félév A tantárgy rövid bemutatása: A Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Karán

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ a

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ a Számvitel Intézeti Tanszék /fax: 383-8480 Budapest 72. Pf.: 35. 1426 III. évfolyam Pénzügy és Számvitel Szak, Számvitel szakirány TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ a Számviteli sajátosságok tantárgy tanulmányozásához

Részletesebben

PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR ALKALMAZOTT TUDOMÁNYOK EGYETE SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK. MESTER PÉNZÜGY és SZÁMVITEL (VEZETŐI SZÁMVITEL) SZAK

PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR ALKALMAZOTT TUDOMÁNYOK EGYETE SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK. MESTER PÉNZÜGY és SZÁMVITEL (VEZETŐI SZÁMVITEL) SZAK PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR ALKALMAZOTT TUDOMÁNYOK EGYETE SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK MESTER PÉNZÜGY és SZÁMVITEL (VEZETŐI SZÁMVITEL) SZAK LEVELEZŐ TAGOZAT Tantárgyi útmutató 2016/2017. I. félév Tantárgyi

Részletesebben

ÚTMUTATÓ. I. évfolyam. Felsőoktatási szakképzés Gazdaságinformatikus szakon. 2016/2017 I. félév

ÚTMUTATÓ. I. évfolyam. Felsőoktatási szakképzés Gazdaságinformatikus szakon. 2016/2017 I. félév PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR COLLEGE OF FINANCE AND ACCOUNTANCY 1149 BUDAPEST, BUZOGÁNY U. 10-12. I. évfolyam Felsőoktatási szakképzés Gazdaságinformatikus szakon ÚTMUTATÓ Számvitel alapjai 2016/2017 I.

Részletesebben

Stratégiai és Üzleti Tervezés

Stratégiai és Üzleti Tervezés Számvitel Intézeti Tanszék /fax: 06-1-383-8480 Cím: Budapest 72. Pf.: 35. 1426 TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ NAPPALI TAGOZAT Stratégiai és Üzleti Tervezés c. tárgy tanulmányozásához 2014/2015.tanév II. félév 1 A

Részletesebben

SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Komplex elemzés. Pénzügy és számvitel alapszak Nappali tagozat 2015/2016. tanév II.

SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Komplex elemzés. Pénzügy és számvitel alapszak Nappali tagozat 2015/2016. tanév II. TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Komplex elemzés Pénzügy és számvitel alapszak Nappali tagozat 2015/2016. tanév II. félév A tantárgy rövid bemutatása: A Budapesti Gazdasági Egyetem Pénzügyi és Számviteli Karán meghatározó

Részletesebben

Stratégiai és Üzleti Tervezés

Stratégiai és Üzleti Tervezés Számvitel Intézeti Tanszék /fax: 06-1-383-8480 Cím: Budapest 72. Pf.: 35. 1426 TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ NAPPALI TAGOZAT Stratégiai és Üzleti Tervezés c. tárgy tanulmányozásához 2013/2014.tanév I. félév 1 A tantárgy

Részletesebben

Pénzügyi instrumentumok számvitele

Pénzügyi instrumentumok számvitele Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Kar Budapest Nappali tagozat MESTERSZAK Pénzügyi instrumentumok számvitele Tantárgyi útmutató 2014/2015 tanév tavaszi félév 1 Tantárgy megnevezése:

Részletesebben

ÚTMUTATÓ. I. évfolyam Üzleti szakügyintéző szakképesítés Államháztartási szakügyintéző szakképesítés. 2012/2013 I. félév

ÚTMUTATÓ. I. évfolyam Üzleti szakügyintéző szakképesítés Államháztartási szakügyintéző szakképesítés. 2012/2013 I. félév PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR COLLEGE OF FINANCE AND ACCOUNTANCY 1149 BUDAPEST, BUZOGÁNY U. 10-12. I. évfolyam Üzleti szakügyintéző szakképesítés Államháztartási szakügyintéző szakképesítés ÚTMUTATÓ Számvitel

Részletesebben

TANTÁRGY ADATLAP és tantárgykövetelmények Cím: Épületszerkezettan I.

TANTÁRGY ADATLAP és tantárgykövetelmények Cím: Épületszerkezettan I. TANTÁRGY ADATLAP és tantárgykövetelmények Cím: Épületszerkezettan I. Tárgykód: PMRESNE037B, PMRESNE037P Heti óraszám: 3/4/0, Kreditpont: 7 Szak(ok)/ típus: Tagozat: Követelmény: Meghirdetés féléve: Nyelve:

Részletesebben

Pénzügyi számvitel 1.

Pénzügyi számvitel 1. TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Pénzügyi számvitel 1. Pénzügyi és számviteli felsőoktatási szakképzés Államháztartási szakirány Nonprofit szakirány Pénzintézeti szakirány Vállalkozási szakirány Nappali tagozat 2015/2016.

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Teljesítmény és erőforrás elemzés. tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Teljesítmény és erőforrás elemzés. tanulmányokhoz IV. évfolyam PSZ Számvitel szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Teljesítmény és erőforrás elemzés tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Teljesítmény és

Részletesebben

FÉLÉVI KÖVETELMÉNYEK 2010/2011. tanév II. félév INFORMATIKA SZAK

FÉLÉVI KÖVETELMÉNYEK 2010/2011. tanév II. félév INFORMATIKA SZAK FÉLÉVI KÖVETELMÉNYEK INFORMATIKA SZAK Tantárgy Tagozat Heti óraszám Követelmény Ea. Lab. Gy. VILLAMOSSÁGTAN. Nappali 3 0 1 aláírás+vizsga Az aláírás megszerzésének feltételei: - A hiányzás nem haladhatja

Részletesebben

II. évfolyam BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Számvitel alapjai. 2012/2013 I. félév

II. évfolyam BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Számvitel alapjai. 2012/2013 I. félév II. évfolyam BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Számvitel alapjai 2012/2013 I. félév Tantárgyi útmutató Tantárgy megnevezése Számvitel alapjai Tantárgy kódja: Tantárgy jellege/típusa: Üzleti alapozó modul része Kontaktórák

Részletesebben

SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Számvitel 2. Gazdasági informatikus szak Levelező tagozat 2016/2017. tanév II.

SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Számvitel 2. Gazdasági informatikus szak Levelező tagozat 2016/2017. tanév II. SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Számvitel 2 Gazdasági informatikus szak Levelező tagozat 2016/2017. tanév II. félév SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK A tárgy oktatásának célja: A Budapesti Gazdasági

Részletesebben

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar. TANTÁRGY ADATLAP és tantárgykövetelmények február 1.

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar. TANTÁRGY ADATLAP és tantárgykövetelmények február 1. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar TANTÁRGY ADATLAP és tantárgykövetelmények 2016. február 1. Környezeti jog 2. Tantárgy kód Szemeszter Követelmény Kredit

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Könyvvezetési ismeretek tantárgy tanulmányozásához. Nappali tagozat Gazdálkodás-menedzsment szak. 2014/2015. év II.

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Könyvvezetési ismeretek tantárgy tanulmányozásához. Nappali tagozat Gazdálkodás-menedzsment szak. 2014/2015. év II. SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK : 469-66-98 Budapest 72. Pf.: 35. 1426 TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Könyvvezetési ismeretek tantárgy tanulmányozásához Nappali tagozat Gazdálkodás-menedzsment szak 2014/2015. év II. félév

Részletesebben

Részletes tantárgyprogram és követelményrendszer

Részletes tantárgyprogram és követelményrendszer Részletes tantárgyprogram és követelményrendszer Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar Híradástechnika Intézet Tárgy neve és kódja: Távközlési informatika II. KHWTI3TBNE Kreditérték: 5 Nappali

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Vállalkozások pénzügyi alapjai

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Vállalkozások pénzügyi alapjai PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI FŐISKOLAI KAR PÉNZÜGYI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Vállalkozások pénzügyi alapjai Akkreditált Iskolarendszerű Felsőfokú Szakképzés Minden szakügyintéző szakirány számára 2011/2012.

Részletesebben

6. A tantervek szerepe az oktatás tartalmi szabályozásában

6. A tantervek szerepe az oktatás tartalmi szabályozásában TKO1108 Tanítás-tanulás 2. A pedagógiai folyamat tervezése, értékelése előadás 1. A tanári hivatásra készülünk: a pedagógiai tervezés, mint meghatározó tanári kompetencia 2. Alapfogalmak: tervezés, tanterv,

Részletesebben

SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Vezetői számvitel. Pénzügy - számvitel alapszak Távoktatás tagozat 2015/2016. tanév II.

SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Vezetői számvitel. Pénzügy - számvitel alapszak Távoktatás tagozat 2015/2016. tanév II. SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Vezetői számvitel Pénzügy - számvitel alapszak Távoktatás tagozat 2015/2016. tanév II. félév 1 SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK A tárgy oktatásának célja: A Budapesti

Részletesebben

Számvitel 1. c. tárgy tanulmányozásához TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Gazdaságinformatikus alapszak Levelező tagozat 2016/2017. tanév I.

Számvitel 1. c. tárgy tanulmányozásához TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Gazdaságinformatikus alapszak Levelező tagozat 2016/2017. tanév I. SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Számvitel 1 c. tárgy tanulmányozásához Gazdaságinformatikus alapszak Levelező tagozat 2016/2017. tanév I. félév SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK A tárgy oktatásának

Részletesebben

Statisztika 1. Tantárgyi útmutató

Statisztika 1. Tantárgyi útmutató Módszertani Intézeti Tanszék Nappali tagozat Statisztika 1. Tantárgyi útmutató 2015/16 tanév II. félév 1/6 Tantárgy megnevezése: Statisztika 1. Tantárgy kódja: STAT1KAMEMM Tanterv szerinti óraszám: 2+2

Részletesebben

PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR- FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS COLLEGE OF FINANCE AND ACCOUNTANCY 1149 BUDAPEST, BUZOGÁNY U. 10-12. TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ

PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR- FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS COLLEGE OF FINANCE AND ACCOUNTANCY 1149 BUDAPEST, BUZOGÁNY U. 10-12. TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR- FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS COLLEGE OF FINANCE AND ACCOUNTANCY 1149 BUDAPEST, BUZOGÁNY U. 10-12. I. évfolyam Pénzügyi és számviteli felsőoktatási szakképzés Államháztartási szakirány

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ VEZETŐI SZÁMVITEL. tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ VEZETŐI SZÁMVITEL. tanulmányokhoz III. ÉVFOLYAM PÉNZÜGY-SZÁMVITEL SZAK BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ VEZETŐI SZÁMVITEL tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév: 2014/2015. II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Vezetői számvitel Tanszék: Számvitel

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Nemzetközi gazdaságtan. tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Nemzetközi gazdaságtan. tanulmányokhoz II. évfolyam BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Nemzetközi gazdaságtan tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) 1. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Nemzetközi gazdaságtan Tanszék: Közgazdasági Tanszéki

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Számvitel alapjai. c. tárgy tanulmányozásához

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Számvitel alapjai. c. tárgy tanulmányozásához SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Számvitel alapjai c. tárgy tanulmányozásához Felsőoktatási szakképzés Gazdaságinformatikus szak Levelező tagozat 2016/2017. tanév I. félév A tantárgy rövid

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Regionális gazdaságtan

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Regionális gazdaságtan III. évfolyam Gazdálkodási és menedzsment, Pénzügy és számvitel BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Regionális gazdaságtan TÁVOKTATÁS Tanév: 2014/2015. I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Regionális gazdaságtan

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Marketingstratégia. tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Marketingstratégia. tanulmányokhoz IV. évfolyam Gazdálkodási és menedzsment BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Marketingstratégia tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2016/2017) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Marketingstratégia Tanszék:

Részletesebben

Bevezetés a számvitelbe

Bevezetés a számvitelbe SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Bevezetés a számvitelbe Pénzügy számvitel alapszak Gazdálkodás-menedzsment alapszak Távoktatás tagozat 2016/2017. tanév I. félév 1 Tantárgy megnevezése Bevezetés

Részletesebben

BEVEZETŐ Tantárgyi követelmények

BEVEZETŐ Tantárgyi követelmények BEVEZETŐ Tantárgyi követelmények BSC KÉPZÉSI SZINT 2016-2017. tanév I. (őszi) félév SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM AUDI Hungaria Járműmérnöki Kar Járműgyártási Tanszék Gépészmérnöki szak Gépgyártástechnológiai

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ KONTROLLING. tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ KONTROLLING. tanulmányokhoz IV. évfolyam Pénzügy és számvitel szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ KONTROLLING tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: KONTROLLING Tanszék: SZÁMVITEL INTÉZETI

Részletesebben

Emberi Erőforrások Minisztériumának állásfoglalását megerősíti, hogy

Emberi Erőforrások Minisztériumának állásfoglalását megerősíti, hogy Tájékoztató az SZTE BTK Kari Tanulmányi Ügyrendjének az SZTE Tanulmányi és Vizsgaszabályzata 8.1. pontját kiegészíteni hivatott, korábban felfüggesztett rendelkezésével kapcsolatos eljárásrendről a 2016117-es

Részletesebben

IFRS Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok

IFRS Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Kar Budapest Számvitel mesterszak IFRS Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok Nappali képzés 2014/2015. I. félév Tantárgyi útmutató 1 Tantárgy

Részletesebben

Bevezetés a számvitelbe

Bevezetés a számvitelbe II. évfolyam BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Bevezetés a számvitelbe 2013/2014 I. félév Tantárgyi útmutató Tantárgy megnevezése Bevezetés a számvitelbe Tantárgy kódja: Tantárgy jellege/típusa: Üzleti alapozó modul

Részletesebben

Tantárgyi program 2013/2014. I. félév

Tantárgyi program 2013/2014. I. félév Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Vállalkozás és Emberi Erőforrások Intézeti Tanszék Tantárgy megnevezése Tantárgyi program 2013/2014. I. félév Vállalkozástan II. Tantárgy kódja:

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Számvitel alapjai. című tárgy tanulmányozásához

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Számvitel alapjai. című tárgy tanulmányozásához SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Számvitel alapjai című tárgy tanulmányozásához Felsőoktatási szakképzés Pénzügy és számvitel; Emberi erőforrás; Gazdálkodási és menedzsment szakon Nappali

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Humán számvitel tantárgy tanulmányozásához. Nappali tagozat. 2014/2015. tanév II. félév

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Humán számvitel tantárgy tanulmányozásához. Nappali tagozat. 2014/2015. tanév II. félév SZÁMVITELI TANSZÉK : 469-66-98 Budapest TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Humán számvitel tantárgy tanulmányozásához Nappali tagozat 2014/2015. tanév II. félév A tárgy oktatásának célja: A tantárgy oktatásának célja

Részletesebben

BEVEZETŐ Tantárgyi követelmények

BEVEZETŐ Tantárgyi követelmények BEVEZETŐ Tantárgyi követelmények BSC KÉPZÉSI SZINT 2018-2019. tanév I. (őszi) félév SZÉCHENYI ISTVÁN EGYETEM AUDI Hungaria Járműmérnöki Kar Járműgyártási Tanszék Gépészmérnöki szak Gépgyártástechnológiai

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Marketingstratégia. tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Marketingstratégia. tanulmányokhoz IV. évfolyam Gazdálkodási és menedzsment BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Marketingstratégia tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Marketingstratégia Tanszék:

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Gazdasági matematika I. tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Gazdasági matematika I. tanulmányokhoz I. évfolyam BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Gazdasági matematika I. tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2015/2016-os tanév I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Gazdasági matematika I. (Analízis) Tanszék: Módszertani

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Számviteli Sajátosságok. tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Számviteli Sajátosságok. tanulmányokhoz III. évfolyam Számvitel szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Számviteli Sajátosságok tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév: 2014/2015. I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Számviteli Sajátosságok Tanszék:

Részletesebben

MÉRLEG- ÉS EREDMÉNYELEMZÉS c. tárgy tanulmányozásához

MÉRLEG- ÉS EREDMÉNYELEMZÉS c. tárgy tanulmányozásához Számvitel Intézeti Tanszék /fax: 469-6798 Budapest 72. Pf.: 35. 1426 TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ NAPPALI TAGOZAT MÉRLEG- ÉS EREDMÉNYELEMZÉS c. tárgy tanulmányozásához Gazdálkodási és menedzsment szak Statisztikus

Részletesebben

ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS NAPPALI TAGOZAT

ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS NAPPALI TAGOZAT ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS NAPPALI TAGOZAT KÖTELEZŐ NYELVI KURZUSOK NÉMET NYELVBŐL 1. Szak megnevezése: Jogi felsőoktatási szakképzés 2. A tantárgy neve:

Részletesebben

TANSZÉKI TÁJÉKOZTATÓ az ÜZLETI TERVEZÉS tantárgyhoz

TANSZÉKI TÁJÉKOZTATÓ az ÜZLETI TERVEZÉS tantárgyhoz Számvitel Intézeti Tanszék /fax: 06-1-383-8480 Cím: Budapest 72. Pf.: 35. 1426 TANSZÉKI TÁJÉKOZTATÓ az ÜZLETI TERVEZÉS tantárgyhoz Nappali tagozat Pénzügy és számvitel szak Budapest, 2013. szeptember 1

Részletesebben

ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT

ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT KÖTELEZŐ NYELVI KURZUSOK OROSZ NYELVBŐL 1. Szak megnevezése: Jogi felsőoktatási szakképzés, levelező 2. A tantárgy

Részletesebben

TANTÁRGYI ADATLAP I. TANTÁRGYLEÍRÁS

TANTÁRGYI ADATLAP I. TANTÁRGYLEÍRÁS BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM GAZDASÁG ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI ADATLAP I. TANTÁRGYLEÍRÁS 1 ALAPADATOK 1.1 Tantárgy neve (magyarul, angolul) MŰSZAKI FOLYAMATOK KÖZGAZDASÁGI

Részletesebben

TANTÁRGYI ADATLAP I. TANTÁRGYLEÍRÁS

TANTÁRGYI ADATLAP I. TANTÁRGYLEÍRÁS TANTÁRGYI ADATLAP I. TANTÁRGYLEÍRÁS 1 ALAPADATOK 1.1 Tantárgy neve INGATLAN-NYILVÁNTARTÁS ÉS -ÉRTÉKBECSLÉS 1.2 Azonosító (tantárgykód) BMEEOAFAT44 1.3 A tantárgy jellege kontaktórás tanegység 1.4 Óraszámok

Részletesebben

PSZK Mesterképzési és Távoktatási Központ / H-1149 Budapest, Buzogány utca 10-12. / 1426 Budapest Pf.:35. Levező tagozat MESTERSZAK

PSZK Mesterképzési és Távoktatási Központ / H-1149 Budapest, Buzogány utca 10-12. / 1426 Budapest Pf.:35. Levező tagozat MESTERSZAK PSZK Mesterképzési és Távoktatási Központ / H-1149 Budapest, Buzogány utca 10-12. / 1426 Budapest Pf.:35 Levező tagozat MESTERSZAK Tantárgyi útmutató 2014/2015 tanév tavaszi félév 1 Tantárgy megnevezése:

Részletesebben

TANTÁRGY ADATLAP és tantárgykövetelmények szeptember. Környezeti jog

TANTÁRGY ADATLAP és tantárgykövetelmények szeptember. Környezeti jog Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar abadon választható tárgy TANTÁRGY ADATLA és tantárgykövetelmények 2016. szeptember Környezeti jog 2. Tantárgy kód emeszter

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Konszern számvitel alapjai. tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Konszern számvitel alapjai. tanulmányokhoz III. évfolyam pénzügy-számvitel specializáció (szakirány) BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Konszern számvitel alapjai tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Konszern

Részletesebben

ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT

ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT KÖTELEZŐ NYELVI KURZUSOK ANGOL NYELVBŐL 1. Szak megnevezése: Jogi felsőoktatási szakképzés, levelező 2. A tantárgy

Részletesebben

PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR - FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS COLLEGE OF FINANCE AND ACCOUNTANCY 1149 BUDAPEST, BUZOGÁNY U. 10-12. TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ

PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR - FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS COLLEGE OF FINANCE AND ACCOUNTANCY 1149 BUDAPEST, BUZOGÁNY U. 10-12. TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR - FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS COLLEGE OF FINANCE AND ACCOUNTANCY 1149 BUDAPEST, BUZOGÁNY U. 10-12. II. évfolyam Felsőfokú szakképzés Üzleti szakügyintéző szakképesítés Számviteli szakügyintéző

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Pénzügyi számvitel 2. Pénzügy és számvitel alapszak Távoktatási tagozat 2016/2017. tanév I. félév

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Pénzügyi számvitel 2. Pénzügy és számvitel alapszak Távoktatási tagozat 2016/2017. tanév I. félév TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Pénzügyi számvitel 2 Pénzügy és számvitel alapszak Távoktatási tagozat 2016/2017. tanév I. félév SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK A tantárgy rövid bemutatása: A Budapesti Gazdasági Főiskola

Részletesebben

A TAkTÁodv lhtatápákah CÉigA okíaíásának célja A íaníáröónak náncs Élőíanulmánóá félíéíéléi dé a féldolöozásáí méökönnóííá méöalaéozzák

A TAkTÁodv lhtatápákah CÉigA okíaíásának célja A íaníáröónak náncs Élőíanulmánóá félíéíéléi dé a féldolöozásáí méökönnóííá méöalaéozzák TANSZÉKI TÁJÉKOZTATÓ az ÜZLETI TERVEZÉS tantárgyhoz Nappali tagozat Pénzügy és számvitel szak Budapest, 2014. szeptember 2 A TANTÁRGY OKTATÁSÁNAK CÉLJA Az üzleti tervezés című tantárgy oktatásának célja,

Részletesebben

Félévek kódja. Kontakt óraszám / követelmény / kredit Kötelező tárgyak Tudománytörténet I HT16HDSÓ010 K 10/k/8

Félévek kódja. Kontakt óraszám / követelmény / kredit Kötelező tárgyak Tudománytörténet I HT16HDSÓ010 K 10/k/8 MINTATANTERV PhD KÉPZÉS 2016/17. TANÉVTŐL Tantárgy Kód Előfeltétel Választhatóság Kötelező tárgyak Tudománytörténet I HT16HDSÓ010 K 10/k/8 Tudománytörténet I HT16HDSÚ010 Tudománytörténet I HT16HDSR010

Részletesebben

ÚTMUTATÓ. II. évfolyam Üzleti szakügyintéző szakképesítés Pénzügyi szakügyintéző elágazás. 2012/2013 I. félév

ÚTMUTATÓ. II. évfolyam Üzleti szakügyintéző szakképesítés Pénzügyi szakügyintéző elágazás. 2012/2013 I. félév PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR- FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS COLLEGE OF FINANCE AND ACCOUNTANCY 1149 BUDAPEST, BUZOGÁNY U. 10-12. II. évfolyam Üzleti szakügyintéző szakképesítés Pénzügyi szakügyintéző elágazás ÚTMUTATÓ

Részletesebben

TANTÁRGY ADATLAP és tantárgykövetelmények tavasz. Környezeti jog

TANTÁRGY ADATLAP és tantárgykövetelmények tavasz. Környezeti jog Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Szabadon választható tárgy TANTÁRGY ADATLAP és tantárgykövetelmények 2016. tavasz Környezeti jog 2. Tantárgy kód Szemeszter

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK. Bevezetés a cigányság irodalmába II. (Műköltészet)

KÖVETELMÉNYEK. Bevezetés a cigányság irodalmába II. (Műköltészet) Bevezetés a cigányság irodalmába II. (Műköltészet) TAB2115 Meghirdetés féléve 7. Kreditpont 2 Heti kontaktóraszám (elm. + gyak.) 1+1 A foglalkozásokon való részvétel: Az előadások a képzés szerves részét

Részletesebben

KOMPLEX ELEMZÉS c. tárgy tanulmányozásához

KOMPLEX ELEMZÉS c. tárgy tanulmányozásához Számvitel Intézeti Tanszék /fax: 469-6683 Budapest 72. Pf.: 35. 1426 TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ NAPPALI TAGOZAT KOMPLEX ELEMZÉS c. tárgy tanulmányozásához PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL szak hallgatói részére 2014/2015.tanév

Részletesebben

Bér- és munkaügyi elszámolások

Bér- és munkaügyi elszámolások SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK Emberi erőforrások felsőoktatási szakképzés személyügyi szakirány (II.) ÉVFOLYAM TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ LEVELEZŐ TAGOZAT Bér- és munkaügyi elszámolások c. tárgy tanulmányozásához

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ HUMÁNGAZDÁLKODÁS ÉS MENEDZSMENT SZAK NAPPALI TAGOZAT

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ HUMÁNGAZDÁLKODÁS ÉS MENEDZSMENT SZAK NAPPALI TAGOZAT Számvitel Intézeti Tanszék /fax: 383-8480 Budapest 72. Pf.: 35. 1426 III. ÉVFOLYAM TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ HUMÁNGAZDÁLKODÁS ÉS MENEDZSMENT SZAK NAPPALI TAGOZAT Humán kontrolling c. tárgy tanulmányozásához 2014/2015.tanév

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Szervezeti magatartás és vezetés tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Szervezeti magatartás és vezetés tanulmányokhoz II. évfolyam GI szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Szervezeti magatartás és vezetés tanulmányokhoz LEVELEZŐ Tanév (2014/2015) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Szervezeti magatartás és vezetés Tanszék:Vállalkozás

Részletesebben

PANNON EGYETEM PANNON EGYETEM SZERVEZETI

PANNON EGYETEM PANNON EGYETEM SZERVEZETI PANNON EGYETEM 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65

Részletesebben

ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT

ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT KÖTELEZŐ NYELVI KURZUSOK NÉMET NYELVBŐL 1. Szak megnevezése: Jogi felsőoktatási szakképzés,. levelező 2. A tantárgy

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Regionális gazdaságtan

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Regionális gazdaságtan Felsőoktatási Szakképzés TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Regionális gazdaságtan Tanév: 2015/2016. II. A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Regionális gazdaságtan Tanszék: Közgazdasági Tanszék Tantárgyfelelős neve:

Részletesebben

KÖVETELMÉNYRENDSZER NÖVÉNYTERMESZTÉSTANBÓL 2013/2014. tanév 1. félévében

KÖVETELMÉNYRENDSZER NÖVÉNYTERMESZTÉSTANBÓL 2013/2014. tanév 1. félévében KÖVETELMÉNYRENDSZER NÖVÉNYTERMESZTÉSTANBÓL 201/2014. tanév 1. félévében Oktatott tantárgyak: kredit SMKNZ201AN Takarmánynövény termesztés 2+ óra 5 BSc Állattenyésztő Mérnöki Szak II. SMKNZ202XN Növénytermesztéstani

Részletesebben

TANTÁRGYI ADATLAP I. TANTÁRGYLEÍRÁS

TANTÁRGYI ADATLAP I. TANTÁRGYLEÍRÁS TANTÁRGYI ADATLAP I. TANTÁRGYLEÍRÁS 1 ALAPADATOK 1.1 Tantárgy neve ÉPÍTŐMÉRNÖKI INFORMATIKA 1.2 Azonosító (tantárgykód) BMEEOFTAT42 1.3 A tantárgy jellege kontaktórás tanegység 1.4 Óraszámok típus óraszám

Részletesebben

TANTÁRGY ADATLAP és tantárgykövetelmények

TANTÁRGY ADATLAP és tantárgykövetelmények TANTÁRGY ADATLAP és tantárgykövetelmények Cím:. Tárgykód: PMRESLE039B, PMESLB033 Heti óraszám1[1]: 3/4/O Kreditpont: 7 Szak(ok)/ típus2[2]: Építészmérnök Bsc szak, Tagozat3[3]: Követelmény4[4]: Meghirdetés

Részletesebben

ÚTMUTATÓ. II. évfolyam Üzleti szakügyintéző szakképesítés Számviteli szakügyintéző elágazás. 2011/2012 II. félév

ÚTMUTATÓ. II. évfolyam Üzleti szakügyintéző szakképesítés Számviteli szakügyintéző elágazás. 2011/2012 II. félév PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR- FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS COLLEGE OF FINANCE AND ACCOUNTANCY 1149 BUDAPEST, BUZOGÁNY U. 10-12. II. évfolyam Üzleti szakügyintéző szakképesítés Számviteli szakügyintéző elágazás ÚTMUTATÓ

Részletesebben

Teljesítmény és erőforrás controlling

Teljesítmény és erőforrás controlling IV. évfolyam GM szak TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Teljesítmény és erőforrás controlling 2012/2013 2. félév Tantárgyi útmutató Tantárgy megnevezése Tantárgy kódja: Tantárgy jellege/típusa: Kontaktórák száma: Teljesítmény

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Vállalkozás az EU-ban tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Vállalkozás az EU-ban tanulmányokhoz III. évfolyam GM/VSZ BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Vállalkozás az EU-ban tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2015/2016 I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Vállalkozás az EU-ban Tanszék: Vállalkozás és Emberi

Részletesebben

TANTÁRGYI ADATLAP I. TANTÁRGYLEÍRÁS

TANTÁRGYI ADATLAP I. TANTÁRGYLEÍRÁS TANTÁRGYI ADATLAP I. TANTÁRGYLEÍRÁS 1 ALAPADATOK 1.1 Tantárgy neve GYÓGY- ÉS STRANDFÜRDŐK 1.2 Azonosító (tantárgykód) BMEEOVKAV29 1.3 A tantárgy jellege kontaktórás tanegység 1.4 Óraszámok típus óraszám

Részletesebben

Stratégiai és üzleti tervezés

Stratégiai és üzleti tervezés PSZK Távoktatási Központ / H-1149 Budapest, Buzogány utca 10-12. / 1426 Budapest Pf.:35 IV. évfolyam Gazdálkodás és menedzsment TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Stratégiai és üzleti tervezés 2013/2014. I. félév Tantárgy

Részletesebben

Játékelmélet és stratégiai gondolkodás

Játékelmélet és stratégiai gondolkodás Nyomtatás Játékelmélet és stratégiai gondolkodás Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Szociológia és Kommunikáció Tanszék TANTÁRGYI ADATLAP 0 I. Tantárgyleírás

Részletesebben

Vezetői és humán számvitel

Vezetői és humán számvitel SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK Emberi erőforrások felsőoktatási szakképzés (I.) ÉVFOLYAM TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ LEVELEZŐ TAGOZAT Vezetői és humán számvitel c. tárgy tanulmányozásához 2016/2017. tanév II. félév

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Teljesítmény és erőforrás elemzés

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Teljesítmény és erőforrás elemzés TEEL1K0MPZC BsC III. évfolyam Pénzügy és számvitel szak Számviteli szakirány TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Teljesítmény és erőforrás elemzés 2016/2017 I. félév A tantárgy oktatásának célja A Budapesti Gazdasági Egyetem

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Közgazdaságtan 2. tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Közgazdaságtan 2. tanulmányokhoz I. évfolyam GM/PS szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Közgazdaságtan 2 tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) tavaszi félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Közgazdaságtan 2 Tanszék: Közgazdasági

Részletesebben

TANTÁRGY ADATLAP és tantárgykövetelmények

TANTÁRGY ADATLAP és tantárgykövetelmények TANTÁRGY ADATLAP és tantárgykövetelmények Cím:. Tárgykód: PMRESNE039D Heti óraszám1[1]: 3/2/O Kreditpont: 5 Szak(ok)/ típus2[2]: Tagozat3[3]: Követelmény4[4]: Meghirdetés féléve5[5]: Nyelve: Előzetes követelmény(ek):

Részletesebben

TANTÁRGY ADATLAP és tantárgykövetelmények

TANTÁRGY ADATLAP és tantárgykövetelmények TANTÁRGY ADATLAP és tantárgykövetelmények Cím:. Tárgykód: Heti óraszám1[1]: 3/2/O Kreditpont: 5 Szak(ok)/ típus2[2]: Tagozat3[3]: Követelmény4[4]: Meghirdetés féléve5[5]: Nyelve: Előzetes követelmény(ek):

Részletesebben

A tantárgyelem kódja: SZDE0304G

A tantárgyelem kódja: SZDE0304G A mérföldkő megnevezése: Szakdolgozat készítése gyógytornászoknak A tantárgy megnevezése: Szakdolgozat készítése gyógytornászoknak A tantárgyelem megnevezése: Szakdolgozat készítése gyógytornászoknak 2

Részletesebben

KÖVETELMÉNYEK 2017/ félév. Informatika II.

KÖVETELMÉNYEK 2017/ félév. Informatika II. Tantárgy neve Informatika II. Tantárgy kódja TAB1110 Meghirdetés féléve 4. Kreditpont 1 Heti kontakt óraszám (elm. + gyak.) 0 + 1 Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) TAB1109 Tantárgyfelelős

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Vállalati gazdaságtan. tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Vállalati gazdaságtan. tanulmányokhoz I. évfolyam Pénzügy-számvitel szak Gazdálkodási és menedzsment szak Emberi erőforrások szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Vállalati gazdaságtan tanulmányokhoz LEVELEZŐ OKTATÁS 2018/2019 Tanév I. félév A KURZUS

Részletesebben

TANTÁRGY ADATLAP és tantárgykövetelmények

TANTÁRGY ADATLAP és tantárgykövetelmények TANTÁRGY ADATLAP és tantárgykövetelmények Cím:. Tárgykód: PMRESNE039P- Heti óraszám1[1]: 3/4/O Kreditpont: 7 Szak(ok)/ típus2[2]: Tagozat3[3]: Követelmény4[4]: Meghirdetés féléve5[5]: Nyelve: Előzetes

Részletesebben

ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR GAZDASÁGTUDOMÁNYI INTÉZET

ESZTERHÁZY KÁROLY FŐISKOLA GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR GAZDASÁGTUDOMÁNYI INTÉZET TANTÁRGYI PROGRAM ÉS ÜTEMTERV 2014/2015. tanév II. félév A TANTÁRGY Kódja: NBG_TV116G5 Megnevezése: VIDÉKI TURIZMUS Szak: Turizmus-vendéglátás (BA) Heti tanóra: 4 A tantárgy kreditértéke: 5 Vizsgajelleg:

Részletesebben

TANTÁRGY ADATLAP és tantárgykövetelmények Cím:

TANTÁRGY ADATLAP és tantárgykövetelmények Cím: TANTÁRGY ADATLAP és tantárgykövetelmények Cím: ACÉLSZERKEZETEK Tárgykód: PMKSTNE050 Heti óraszám 1 : 2 ea, 2 / 1 gy, 0 lab Kreditpont: 4 / 4 / 3 / 2 Szak(ok)/ típus 2 : Építőmérnök BSc / Gépészmérnök BSc.,

Részletesebben

TANTÁRGYI ADATLAP I. TANTÁRGYLEÍRÁS

TANTÁRGYI ADATLAP I. TANTÁRGYLEÍRÁS BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM GAZDASÁG ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI ADATLAP I. TANTÁRGYLEÍRÁS 1 ALAPADATOK 1.1 Tantárgy neve (magyarul, angolul) MŰSZAKI FOLYAMATOK KÖZGAZDASÁGI

Részletesebben

Tanulás- és kutatásmódszertan

Tanulás- és kutatásmódszertan PSZK Távoktatási Központ / H-1149 Budapest, Buzogány utca 10-12. / 1426 Budapest Pf.:35 I. évfolyam TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Tanulás- és kutatásmódszertan 2010/2011. II. félév Tantárgyi útmutató Tantárgy megnevezése

Részletesebben

Számviteli esettanulmányok

Számviteli esettanulmányok SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Számviteli esettanulmányok MSC Pénzügy-számvitel szak Vezetői számvitel szakirány Levelező tagozat 2016/2017. tanév I. félév SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK A tárgy

Részletesebben

Tanulmányok alatti vizsgák

Tanulmányok alatti vizsgák Tanulmányok alatti vizsgák 1 GAZDASÁGI ÉS JOGI ALAPISMERETEK...2 2 ÜGYVITELI ISMERETEK...3 3 ÜGYVITEL GYAKORLAT...4 4 ÁLTALÁNOS STATISZTIKA ÉS STATISZTIKA GYAKORLAT...5 5 PÉNZÜGYI ISMERETEK...6 6 ADÓZÁS...7

Részletesebben

TANTÁRGYI ADATLAP I. TANTÁRGYLEÍRÁS

TANTÁRGYI ADATLAP I. TANTÁRGYLEÍRÁS TANTÁRGYI ADATLAP I. TANTÁRGYLEÍRÁS 1 ALAPADATOK 1.1 Tantárgy neve KÖZMŰHÁLÓZATOK TERVEZÉSE 1.2 Azonosító (tantárgykód) BMEEOVKA-H4 1.3 A tantárgy jellege kontaktórás tanegység 1.4 Óraszámok típus előadás

Részletesebben

Neptun kódja: J30301M NEMZETKÖZI KÖZJOG 1. Előfeltétele: 20302M Helye a mintatantervben: 3. szemeszter Meghirdetés: őszi szemeszter

Neptun kódja: J30301M NEMZETKÖZI KÖZJOG 1. Előfeltétele: 20302M Helye a mintatantervben: 3. szemeszter Meghirdetés: őszi szemeszter TANTÁRGY NEVE: Neptun kódja: J30301M NEMZETKÖZI KÖZJOG 1. Előfeltétele: 20302M Helye a mintatantervben: 3. szemeszter Meghirdetés: őszi szemeszter Szak: JOGÁSZ Oktatás nyelve: magyar Tárgy besorolása:

Részletesebben

TANTÁRGYI ADATLAP I. TANTÁRGYLEÍRÁS

TANTÁRGYI ADATLAP I. TANTÁRGYLEÍRÁS TANTÁRGYI ADATLAP I. TANTÁRGYLEÍRÁS 1 ALAPADATOK 1.1 Tantárgy neve KÖZLEKEDÉSI HÁLÓZATOK 1.2 Azonosító (tantárgykód) BMEEOUVAI42 1.3 A tantárgy jellege kontaktórás tanegység 1.4 Óraszámok típus óraszám

Részletesebben

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Tevékenységmenedzsment. tanulmányokhoz

TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Tevékenységmenedzsment. tanulmányokhoz II. évfolyam GM szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Tevékenységmenedzsment tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2015/2016) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Tevékenységmenedzsment Tanszék: Vállalkozások

Részletesebben

IFRS Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok

IFRS Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok PSZK Mesterképzési és Távoktatási Központ / H-1149 Budapest, Buzogány utca 10-12. / 1426 Budapest Pf.:35 Nappali tagozat SZÁMVITEL MESTERSZAK IFRS Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok Tantárgyi útmutató

Részletesebben

3. Az értékelés módszere: A gyakorlati jegy a részjegyek alapján születik. Beszámításra kerül a félévi szorgalom, aktivitás.

3. Az értékelés módszere: A gyakorlati jegy a részjegyek alapján születik. Beszámításra kerül a félévi szorgalom, aktivitás. KÖVETELMÉNYEK Tantárgy neve Az anyanyelvi és irodalmi nevelés módszertana I. BOV1206 Meghirdetés féléve 2. Kreditpont 3 Heti kontakt óraszám (elm.+gyak.) 0+2 Előfeltétel (tantárgyi kód) BOV 1100; BOV 1101

Részletesebben

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI ADATLAP I. TANTÁRGYLEÍRÁS

BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI ADATLAP I. TANTÁRGYLEÍRÁS TAD_ BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM GAZDASÁG- ÉS TÁRSADALOMTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI ADATLAP I. TANTÁRGYLEÍRÁS 1 ALAPADATOK 1.1 Tantárgy neve (magyarul, angolul) KÖRNYEZETMENEDZSMENT ENVIRONMENTAL

Részletesebben