Statisztika 1. Tantárgyi útmutató
|
|
- László Péter
- 8 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Módszertani Intézeti Tanszék Nappali tagozat Statisztika 1. Tantárgyi útmutató 2015/16 tanév II. félév 1/6
2 Tantárgy megnevezése: Statisztika 1. Tantárgy kódja: STAT1KAMEMM Tanterv szerinti óraszám: 2+2 Előtanulmányi követelmények: - A tantárgy kreditértéke: 4 A tantárgy vizsgajellege: Gyakorlati jegy A tárgyat gondozó tanszék megnevezése Módszertani Intézeti Tanszék Tantárgyfelelős neve: Sándorné Dr. Kriszt Éva Tantárgyfelelős beosztása: A tárgyat oktató neve: A tantárgy oktatásának célja: Az előadások az írott tananyag elsajátításának megkönnyítését és annak szóbeli kiegészítését, bővítését is szolgálják. A gyakorlatokon a tankönyv és a példatár feladatait oldjuk meg. Ahhoz, hogy a gyakorlati foglalkozások hatékonyak, eredményesek legyenek, szükséges az elméleti anyagból történő előzetes felkészülés. A gyakorlati foglalkozásokra minden alkalommal kérjük, hozzák el a tankönyvet, a példatárat, a képletgyűjteményt, valamint bármilyen fajta zsebszámológépet. A félév során összesen négy alkalommal számítógéptermi gyakorlatot tartunk. A tantárgy feldolgozásának javasolt heti beosztása: 1. hét Regisztrációs hét 2. hét Bevezetés - a statisztika szerepe a valóság megismerésében. A statisztika alapfogalmai (viszonyszámok, átlagok). (Gyakorlati példák, szemléletformálás) 3. hét Statisztikai táblák. Egyszerű táblák elemzése. Időbeli ismérv szerinti elemzés, fejlődési tendenciák kimutatása Tankönyv: 47/2.; 48/3.,4. Példatár:1.-9. feladatok Tankönyv: 48/3.; 49/6.,7.,8.; 51/10.; 167/1., 2.,3.; 168/4., 5. Példatár: feladatok 2/6
3 4. hét A mennyiségi ismérv szerinti elemzés. A mennyiségi sorok típusai, kialakításuk, osztályozások, ábrázolás, értelmezések. Helyzetmutatók 5. hét A szóródás vizsgálata (Bemutató példa egyenlő és nem egyenlő hosszúságú osztályközös sorok esetén) 6. hét Aszimmetria mérése. Koncentráció vizsgálata. (Bemutató példa) 7. hét Összefoglaló - bemutató példák, felkészítés a zárthelyi dolgozatra Tankönyv: 48/5.; 50/9.; 169/7. Mennyiségi ismérv bemutató példa. Példatár: ; feladatok Bemutató példa helyzetmutatók. Tankönyv: 103/1.; 104/2. Példatár: feladatok Tankönyv: 104/3.; 105/4.; 106/5., 6. Példatár: Példatár: feladatok 8. hét Tavaszi szünet hét I. ZH hét hét Csoportosító táblák szerkesztése és elemzése. Dinamika- és szerkezet vizsgálata 11. hét Kombinációs táblák (sztochasztikus kapcsolatok) elemzése. Asszociáció szorosságának mérése 12. hét A vegyes kapcsolat elemzése. A korreláció elemzése csoportosított adatokból kiindulva 13. hét Összetett intenzitási viszonyszámok (főátlagok) összehasonlítása Tankönyv: 171/10.; 168/6.; 170/8.,9. Példatár: feladatok Tankönyv: 171/11., 12. Példatár: feladatok Példatár: feladatok Tankönyv: 201/1; 202/2., 3.; 204/6.; 205/9., 10. 3/6
4 Alkalmazási területek bemutatása Példatár: feladatok 14. hét Érték-, ár- és volumenindex-számítás. Összefüggések az indexszámításban. Az indexszámok gyakorlati alkalmazása. (Összefoglaló bemutató példa) Indexsorok Tankönyv: 237/2., 238/3.,4.; 239/6.; 240/7. Példatár: feladatok Tankönyv: 241/10. Példatár: feladatok 15. hét II. ZH hét /6
5 Kötelező irodalom: 1. Sándorné Dr. Kriszt Éva Dr.Csesznák Anita Ország Gáborné: Statisztika I. Nemzedékek Tudása Tankönyv-kiadó, Budapest, Dr. Kovács Tamás Lovasné Dr. Avató Judit Szobonya Réka: Statisztika I. Példatár Nemzedékek Tudása Tankönyv-kiadó, Budapest, 2013 Ajánlott irodalom: 1. Hunyadi- Vita: Statisztika I., Aula Kiadó Kerékgyártó - Sugár Szarvas: Statisztikai módszerek és alkalmazásuk a gazdasági, üzleti elemzésekben Aula Kiadó Juhász Györgyné dr. Sándorné dr. Kriszt Éva: Statisztika I. Távoktatási Universitas Alapítvány Keresztély Sugár Szarvas: Statisztika közgazdászoknak. Példatár és feladatgyűjtemény Nemzeti Tankönyv-kiadó, február 15. Számonkérés módja: A félév gyakorlati jeggyel zárul. Megszerzésének feltétele a szorgalmi időszakban (az időrendben kiadott két beszámolási héten) két zárthelyi dolgozat teljesítése. (Mindkét dolgozat megírása kötelező.) A dolgozatoknál elérhető maximális pontszám pont, mely az alábbiakból tevődik össze: 40 pont feladatmegoldás (minimum egy feladat megoldása Excelben), 10 pont elmélet (Coospace rendszeren). A tárgy elvárt szintű elsajátítása megkívánja az előadások és a gyakorlati foglalkozások rendszeres látogatását, és az utóbbiakon való aktív részvételt. Emellett a tárgy jellege megköveteli a rendszeres egyéni tanulást, gyakorlást is. Az aláírás megszerzésének feltétele a két zárthelyi dolgozat megírása, a két dolgozatból legalább 20 pont elérése, valamint a gyakorlatokon való részvétel (Tanulmányi és Vizsgaszabályzat szerint). Az értékelés a két dolgozat együttes pontszáma alapján a következő: pontszám érdemjegy elégtelen elégséges közepes jó jeles 5/6
6 A dolgozat írásánál a Képletgyűjtemény (pótlólagos bejegyzések nélkül), valamint zsebszámológép használható. Statisztikai számításokra is alkalmas (nem programozható!) zsebszámológéppel /excellel kapott eredményeket csak akkor fogadunk el teljes értékű megoldásnak, ha azok mellett a megoldás menete is kijelölésre került. Az elégtelen gyakorlati jegy javítására, illetve a pótlásra a Tanulmányi és Vizsgaszabályzat szerinti feltételekkel a vizsgaidőszakban kerülhet sor. A pótlás további feltétele, hogy a mulasztás okát a gyakorlatvezetőnél 5 munkanapon belül igazolja a hallgató. Egyéb tudnivalók: A tantárgy oktatói szívesen állnak a hallgatók rendelkezésére a fogadó órákon (időpontok a hirdetőtáblán megtalálhatók). 6/6
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Statisztika 1.
I. évfolyam BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Statisztika 1. TÁVOKTATÁS Tanév 2014/2015 II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Statisztika 1. Tanszék: Módszertani Tantárgyfelelős neve: Sándorné Dr. Kriszt
RészletesebbenStratégiai és Üzleti Tervezés
Számvitel Intézeti Tanszék /fax: 06-1-383-8480 Cím: Budapest 72. Pf.: 35. 1426 TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ NAPPALI TAGOZAT Stratégiai és Üzleti Tervezés c. tárgy tanulmányozásához 2013/2014.tanév I. félév 1 A tantárgy
RészletesebbenNappali tagozat. Statisztika és Valószínűségszámítási alapok Tantárgyi útmutató
Módszetani Intézet Alkalmazott Kvantitatív Módszertan Tanszék Nappali tagozat Statisztika és Valószínűségszámítási alapok Tantárgyi útmutató 2018/19. tanév I. félév 1 Tantárgy megnevezése: Statisztika
RészletesebbenStratégiai és Üzleti Tervezés
Számvitel Intézeti Tanszék /fax: 06-1-383-8480 Cím: Budapest 72. Pf.: 35. 1426 TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ NAPPALI TAGOZAT Stratégiai és Üzleti Tervezés c. tárgy tanulmányozásához 2014/2015.tanév II. félév 1 A
RészletesebbenPénzügyi számvitel 1.
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Pénzügyi számvitel 1. Pénzügyi és számviteli felsőoktatási szakképzés Államháztartási szakirány Nonprofit szakirány Pénzintézeti szakirány Vállalkozási szakirány Nappali tagozat 2015/2016.
RészletesebbenSZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Komplex elemzés. Pénzügy és számvitel alapszak Nappali tagozat 2015/2016. tanév II.
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Komplex elemzés Pénzügy és számvitel alapszak Nappali tagozat 2015/2016. tanév II. félév A tantárgy rövid bemutatása: A Budapesti Gazdasági Egyetem Pénzügyi és Számviteli Karán meghatározó
RészletesebbenPénzügyi instrumentumok számvitele
Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Kar Budapest Nappali tagozat MESTERSZAK Pénzügyi instrumentumok számvitele Tantárgyi útmutató 2014/2015 tanév tavaszi félév 1 Tantárgy megnevezése:
RészletesebbenPÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR- FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS COLLEGE OF FINANCE AND ACCOUNTANCY 1149 BUDAPEST, BUZOGÁNY U. 10-12. TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ
PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR- FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS COLLEGE OF FINANCE AND ACCOUNTANCY 1149 BUDAPEST, BUZOGÁNY U. 10-12. I. évfolyam Pénzügyi és számviteli felsőoktatási szakképzés Államháztartási szakirány
RészletesebbenTANSZÉKI TÁJÉKOZTATÓ az ÜZLETI TERVEZÉS tantárgyhoz
Számvitel Intézeti Tanszék /fax: 06-1-383-8480 Cím: Budapest 72. Pf.: 35. 1426 TANSZÉKI TÁJÉKOZTATÓ az ÜZLETI TERVEZÉS tantárgyhoz Nappali tagozat Pénzügy és számvitel szak Budapest, 2013. szeptember 1
RészletesebbenGazdasági matematika
Gazdasági matematika Tantárgyi útmutató Pénzügy és számvitel, Gazdálkodási és menedzsment, Emberi erőforrások alapképzési szakok nappali tagozat új tanrendűek számára 2017/18 tanév II. félév 1 Tantárgy
RészletesebbenPÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR ALKALMAZOTT TUDOMÁNYOK EGYETE SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK. MESTER PÉNZÜGY és SZÁMVITEL (VEZETŐI SZÁMVITEL) SZAK
PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR ALKALMAZOTT TUDOMÁNYOK EGYETE SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK MESTER PÉNZÜGY és SZÁMVITEL (VEZETŐI SZÁMVITEL) SZAK LEVELEZŐ TAGOZAT Tantárgyi útmutató 2016/2017. I. félév Tantárgyi
RészletesebbenPSZK Mesterképzési és Távoktatási Központ / H-1149 Budapest, Buzogány utca 10-12. / 1426 Budapest Pf.:35. Levező tagozat MESTERSZAK
PSZK Mesterképzési és Távoktatási Központ / H-1149 Budapest, Buzogány utca 10-12. / 1426 Budapest Pf.:35 Levező tagozat MESTERSZAK Tantárgyi útmutató 2014/2015 tanév tavaszi félév 1 Tantárgy megnevezése:
RészletesebbenDöntési módszerek Tantárgyi útmutató
Gazdálkodási és menedzsment alapszak Nappali tagozat Döntési módszerek Tantárgyi útmutató 2015/16 tanév II. félév 1 Tantárgy megnevezése Tantárgy jellege/típusa: Döntési módszerek. D Kontaktórák száma/hét:
RészletesebbenPénzügyi kimutatások elemzése Tantárgyi útmutató
Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Budapest Számvitel mesterszak Pénzügy mesterszak Nappali tagozat Pénzügyi kimutatások elemzése Tantárgyi útmutató 2012/2013 II. félév 1 Tantárgy
RészletesebbenPÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR - FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS COLLEGE OF FINANCE AND ACCOUNTANCY 1149 BUDAPEST, BUZOGÁNY U. 10-12. TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ
PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR - FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS COLLEGE OF FINANCE AND ACCOUNTANCY 1149 BUDAPEST, BUZOGÁNY U. 10-12. II. évfolyam Felsőfokú szakképzés Üzleti szakügyintéző szakképesítés Számviteli szakügyintéző
RészletesebbenÚTMUTATÓ. I. évfolyam. Felsőoktatási szakképzés Gazdaságinformatikus szakon. 2016/2017 I. félév
PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR COLLEGE OF FINANCE AND ACCOUNTANCY 1149 BUDAPEST, BUZOGÁNY U. 10-12. I. évfolyam Felsőoktatási szakképzés Gazdaságinformatikus szakon ÚTMUTATÓ Számvitel alapjai 2016/2017 I.
RészletesebbenDöntési módszerek Tantárgyi útmutató
Gazdálkodási és menedzsment alapszak Nappali tagozat Döntési módszerek Tantárgyi útmutató 2018/19. tanév II. félév 1 Tantárgy megnevezése Tantárgy jellege/típusa: Döntési módszerek. D Kontaktórák száma/hét:
RészletesebbenÚTMUTATÓ. II. évfolyam Üzleti szakügyintéző szakképesítés Pénzügyi szakügyintéző elágazás. 2012/2013 I. félév
PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR- FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS COLLEGE OF FINANCE AND ACCOUNTANCY 1149 BUDAPEST, BUZOGÁNY U. 10-12. II. évfolyam Üzleti szakügyintéző szakképesítés Pénzügyi szakügyintéző elágazás ÚTMUTATÓ
RészletesebbenTANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Számvitel 2. Gazdaságinformatikus alapszak Nappali tagozat 2015/2016. tanév II. félév
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Számvitel 2 Gazdaságinformatikus alapszak Nappali tagozat 2015/2016. tanév II. félév A tantárgy rövid bemutatása: A Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Karán
RészletesebbenSZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Üzleti tervezés. Pénzügy és számvitel alapszak Nappali tagozat 2016/2017. tanév I.
SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Üzleti tervezés Pénzügy és számvitel alapszak Nappali tagozat 2016/2017. tanév I. félév A TANTÁRGY OKTATÁSÁNAK CÉLJA Az üzleti tervezés című tantárgy oktatásának
RészletesebbenA TAkTÁodv lhtatápákah CÉigA okíaíásának célja A íaníáröónak náncs Élőíanulmánóá félíéíéléi dé a féldolöozásáí méökönnóííá méöalaéozzák
TANSZÉKI TÁJÉKOZTATÓ az ÜZLETI TERVEZÉS tantárgyhoz Nappali tagozat Pénzügy és számvitel szak Budapest, 2014. szeptember 2 A TANTÁRGY OKTATÁSÁNAK CÉLJA Az üzleti tervezés című tantárgy oktatásának célja,
RészletesebbenMÉRLEG- ÉS EREDMÉNYELEMZÉS c. tárgy tanulmányozásához
Számvitel Intézeti Tanszék /fax: 469-6798 Budapest 72. Pf.: 35. 1426 TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ NAPPALI TAGOZAT MÉRLEG- ÉS EREDMÉNYELEMZÉS c. tárgy tanulmányozásához Gazdálkodási és menedzsment szak Statisztikus
RészletesebbenÚTMUTATÓ. I. évfolyam Üzleti szakügyintéző szakképesítés Államháztartási szakügyintéző szakképesítés. 2012/2013 I. félév
PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR COLLEGE OF FINANCE AND ACCOUNTANCY 1149 BUDAPEST, BUZOGÁNY U. 10-12. I. évfolyam Üzleti szakügyintéző szakképesítés Államháztartási szakügyintéző szakképesítés ÚTMUTATÓ Számvitel
RészletesebbenTANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Teljesítmény és erőforrás elemzés. tanulmányokhoz
IV. évfolyam PSZ Számvitel szakirány BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Teljesítmény és erőforrás elemzés tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Teljesítmény és
RészletesebbenOperációkutatás II. Tantárgyi útmutató
Módszertani Intézeti Tanszék Gazdinfo Nappali Operációkutatás II. Tantárgyi útmutató 2015/16 tanév II. félév 1/4 Tantárgy megnevezése: Operációkutatás II. Tantárgy kódja: OPKT2KOMEMM Tanterv szerinti óraszám:
RészletesebbenSzámvitel mesterszak. Konszolidált beszámoló összeállítása és elemzése. Nappali tagozat. Tantárgyi útmutató
Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Kar Budapest Számvitel mesterszak Konszolidált beszámoló összeállítása és elemzése Nappali tagozat Tantárgyi útmutató 2014/2015. tanév 2. félév
RészletesebbenTANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Vállalkozások pénzügyi alapjai
PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI FŐISKOLAI KAR PÉNZÜGYI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Vállalkozások pénzügyi alapjai Akkreditált Iskolarendszerű Felsőfokú Szakképzés Minden szakügyintéző szakirány számára 2011/2012.
RészletesebbenTANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Számvitel alapjai. c. tárgy tanulmányozásához
SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Számvitel alapjai c. tárgy tanulmányozásához Felsőoktatási szakképzés Gazdaságinformatikus szak Levelező tagozat 2016/2017. tanév I. félév A tantárgy rövid
RészletesebbenKOMPLEX ELEMZÉS c. tárgy tanulmányozásához
Számvitel Intézeti Tanszék /fax: 469-6683 Budapest 72. Pf.: 35. 1426 TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ NAPPALI TAGOZAT KOMPLEX ELEMZÉS c. tárgy tanulmányozásához PÉNZÜGY ÉS SZÁMVITEL szak hallgatói részére 2014/2015.tanév
RészletesebbenTANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Számvitel alapjai. című tárgy tanulmányozásához
SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Számvitel alapjai című tárgy tanulmányozásához Felsőoktatási szakképzés Pénzügy és számvitel; Emberi erőforrás; Gazdálkodási és menedzsment szakon Nappali
RészletesebbenKonszolidált éves beszámoló összeállítása és elemzése
SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK Levelező tagozat SZÁMVITEL MESTERSZAK Konszolidált éves beszámoló összeállítása és elemzése Tantárgyi útmutató 2015/2016. tanév 2. félév Tantárgy megnevezése: Konszolidált beszámoló
RészletesebbenTANTÁRGYI ÚTMUTATÓ a
Számvitel Intézeti Tanszék /fax: 383-8480 Budapest 72. Pf.: 35. 1426 III. évfolyam Pénzügy és Számvitel Szak, Számvitel szakirány TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ a Számviteli sajátosságok tantárgy tanulmányozásához
RészletesebbenTANSZÉKI TÁJÉKOZTATÓ. a STRATÉGIAI ÉS ÜZLETI TERVEZÉS tantárgyról
BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI FŐISKOLAI KAR KONTROLLING-ELLENŐRZÉS INTÉZETI TANSZÉK TANSZÉKI TÁJÉKOZTATÓ a STRATÉGIAI ÉS ÜZLETI TERVEZÉS tantárgyról Budapest, 2012. Összeállította:
RészletesebbenBevezetés a számvitelbe
SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Bevezetés a számvitelbe Pénzügy számvitel alapszak Gazdálkodás-menedzsment alapszak Távoktatás tagozat 2016/2017. tanév I. félév 1 Tantárgy megnevezése Bevezetés
RészletesebbenÚTMUTATÓ. II. évfolyam Üzleti szakügyintéző szakképesítés Számviteli szakügyintéző elágazás. 2011/2012 II. félév
PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR- FELSŐFOKÚ SZAKKÉPZÉS COLLEGE OF FINANCE AND ACCOUNTANCY 1149 BUDAPEST, BUZOGÁNY U. 10-12. II. évfolyam Üzleti szakügyintéző szakképesítés Számviteli szakügyintéző elágazás ÚTMUTATÓ
RészletesebbenSZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Számvitel 2. Gazdasági informatikus szak Levelező tagozat 2016/2017. tanév II.
SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Számvitel 2 Gazdasági informatikus szak Levelező tagozat 2016/2017. tanév II. félév SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK A tárgy oktatásának célja: A Budapesti Gazdasági
RészletesebbenKÖVETELMÉNYEK 2017/ félév. Informatika II.
Tantárgy neve Informatika II. Tantárgy kódja TAB1110 Meghirdetés féléve 4. Kreditpont 1 Heti kontakt óraszám (elm. + gyak.) 0 + 1 Félévi követelmény Előfeltétel (tantárgyi kód) TAB1109 Tantárgyfelelős
RészletesebbenOperációkutatás II. Tantárgyi útmutató
Módszertani Intézeti Tanszék Gazdinfo Nappali Operációkutatás II. Tantárgyi útmutató 2016/17 tanév II. félév 1/4 Tantárgy megnevezése: Operációkutatás II. Tantárgy kódja: OPKT2KOMEMM Tanterv szerinti óraszám:
RészletesebbenSzámvitel 1. c. tárgy tanulmányozásához TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Gazdaságinformatikus alapszak Levelező tagozat 2016/2017. tanév I.
SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Számvitel 1 c. tárgy tanulmányozásához Gazdaságinformatikus alapszak Levelező tagozat 2016/2017. tanév I. félév SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK A tárgy oktatásának
RészletesebbenTANTÁRGYI ÚTMUTATÓ HUMÁNGAZDÁLKODÁS ÉS MENEDZSMENT SZAK NAPPALI TAGOZAT
Számvitel Intézeti Tanszék /fax: 383-8480 Budapest 72. Pf.: 35. 1426 III. ÉVFOLYAM TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ HUMÁNGAZDÁLKODÁS ÉS MENEDZSMENT SZAK NAPPALI TAGOZAT Humán kontrolling c. tárgy tanulmányozásához 2014/2015.tanév
RészletesebbenFÉLÉVI KÖVETELMÉNYEK 2010/2011. tanév II. félév INFORMATIKA SZAK
FÉLÉVI KÖVETELMÉNYEK INFORMATIKA SZAK Tantárgy Tagozat Heti óraszám Követelmény Ea. Lab. Gy. VILLAMOSSÁGTAN. Nappali 3 0 1 aláírás+vizsga Az aláírás megszerzésének feltételei: - A hiányzás nem haladhatja
RészletesebbenTANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Könyvvezetési ismeretek tantárgy tanulmányozásához. Nappali tagozat Gazdálkodás-menedzsment szak. 2014/2015. év II.
SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK : 469-66-98 Budapest 72. Pf.: 35. 1426 TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Könyvvezetési ismeretek tantárgy tanulmányozásához Nappali tagozat Gazdálkodás-menedzsment szak 2014/2015. év II. félév
RészletesebbenTANSZÉKI TÁJÉKOZTATÓ a KONTROLLING tantárgyhoz
TANSZÉKI TÁJÉKOZTATÓ a KONTROLLING tantárgyhoz Nappali tagozat Pénzügy és számvitel szak Budapest, 2015. február A TANTÁRGY OKTATÁSÁNAK CÉLJA A tantárgy oktatásának célja az alkalmazott számviteli eljárásokból
RészletesebbenGazdasági matematika
ALKALMAZOTT KVANTITATÍV MÓDSZERTAN TANSZÉK Gazdasági matematika Tantárgyi útmutató Pénzügy és számvitel, Gazdálkodási és menedzsment, Emberi erőforrások alapképzési szakok nappali tagozat új tanrendűek
RészletesebbenEllenőrzési és könyvvizsgálati esettanulmányok
PSZK Mesterképzési és Távoktatási Központ / H-1149 Budapest, Buzogány utca 10-12. / 1426 Budapest Pf.:35 Nappali tagozat SZÁMVITEL MESTERSZAK Ellenőrzési és könyvvizsgálati esettanulmányok Tantárgyi útmutató
RészletesebbenGazdasági matematika 1 Tantárgyi útmutató
Módszertani Intézeti Tanszék Emberi erőforrások, gazdálkodási és menedzsment, pénzügy és számvitel szakok nappali tagozat Gazdasági matematika 1 Tantárgyi útmutató 2016/17 tanév I. félév 1/5 Tantárgy megnevezése
RészletesebbenPSZK Mester és Távoktatási Központ / H-1149 Budapest, Buzogány utca 10-12. / 1426 Budapest Pf.:35 TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Adózás-Adóigazgatás
PSZK Mester és Távoktatási Központ / H-1149 Budapest, Buzogány utca 10-12. / 1426 Budapest Pf.:35 III. évfolyam GZM szak TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Adózás-Adóigazgatás 2013/2014. I. félév 1 Tantárgy megnevezése
RészletesebbenOperációkutatás I. Tantárgyi útmutató
Módszertani Intézeti Tanszék Gazdinfo nappali tagozat Operációkutatás I. Tantárgyi útmutató 2017/18 tanév 1. félév 1/4 Tantárgy megnevezése: Operációkutatás Tantárgy kódja: OPKU1KOMEMM Tanterv szerinti
RészletesebbenTANTÁRGYI ÚTMUTATÓ VEZETŐI SZÁMVITEL. tanulmányokhoz
III. ÉVFOLYAM PÉNZÜGY-SZÁMVITEL SZAK BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ VEZETŐI SZÁMVITEL tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév: 2014/2015. II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Vezetői számvitel Tanszék: Számvitel
RészletesebbenTANTÁRGY ADATLAP és tantárgykövetelmények Cím: Épületszerkezettan I.
TANTÁRGY ADATLAP és tantárgykövetelmények Cím: Épületszerkezettan I. Tárgykód: PMRESNE037B, PMRESNE037P Heti óraszám: 3/4/0, Kreditpont: 7 Szak(ok)/ típus: Tagozat: Követelmény: Meghirdetés féléve: Nyelve:
RészletesebbenTANTÁRGYI ADATLAP I. TANTÁRGYLEÍRÁS
TANTÁRGYI ADATLAP I. TANTÁRGYLEÍRÁS 1 ALAPADATOK 1.1 Tantárgy neve ACÉLSZERKEZETEK 1.2 Azonosító (tantárgykód) BMEEOHSAT42 1.3 A tantárgy jellege kontaktórás tanegység 1.4 Óraszámok típus óraszám előadás
RészletesebbenIFRS Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok
Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Kar Budapest Számvitel mesterszak IFRS Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok Nappali képzés 2014/2015. I. félév Tantárgyi útmutató 1 Tantárgy
RészletesebbenTeljesítmény és erőforrás controlling
IV. évfolyam GM szak TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Teljesítmény és erőforrás controlling 2012/2013 2. félév Tantárgyi útmutató Tantárgy megnevezése Tantárgy kódja: Tantárgy jellege/típusa: Kontaktórák száma: Teljesítmény
RészletesebbenTANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Humán számvitel tantárgy tanulmányozásához. Nappali tagozat. 2014/2015. tanév II. félév
SZÁMVITELI TANSZÉK : 469-66-98 Budapest TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Humán számvitel tantárgy tanulmányozásához Nappali tagozat 2014/2015. tanév II. félév A tárgy oktatásának célja: A tantárgy oktatásának célja
RészletesebbenII. évfolyam BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Számvitel alapjai. 2012/2013 I. félév
II. évfolyam BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Számvitel alapjai 2012/2013 I. félév Tantárgyi útmutató Tantárgy megnevezése Számvitel alapjai Tantárgy kódja: Tantárgy jellege/típusa: Üzleti alapozó modul része Kontaktórák
RészletesebbenTANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Pénzügyi számvitel 1. tanulmányokhoz
I. évfolyam PSZ szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Pénzügyi számvitel 1 tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Pénzügyi számvitel 1 Tanszék: Számvitel Intézeti
RészletesebbenStratégiai és üzleti tervezés
PSZK Távoktatási Központ / H-1149 Budapest, Buzogány utca 10-12. / 1426 Budapest Pf.:35 IV. évfolyam Gazdálkodás és menedzsment TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Stratégiai és üzleti tervezés 2013/2014. I. félév Tantárgy
RészletesebbenTANTÁRGYI ÚTMUTATÓ KONTROLLING. tanulmányokhoz
IV. évfolyam Pénzügy és számvitel szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ KONTROLLING tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: KONTROLLING Tanszék: SZÁMVITEL INTÉZETI
RészletesebbenTANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Gazdasági matematika I. tanulmányokhoz
I. évfolyam BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Gazdasági matematika I. tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2015/2016-os tanév I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Gazdasági matematika I. (Analízis) Tanszék: Módszertani
RészletesebbenKöltség és teljesítmény elszámolás
SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Költség és teljesítmény elszámolás Számvitel mesterszak szak Vezetői számvitel szakirány Levelező tagozat 2016/2017. tanév I. félév 1 SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK
RészletesebbenTANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Vállalati gazdaságtan. tanulmányokhoz
I. évfolyam Pénzügy-számvitel szak, Gazdálkodási és menedzsment szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Vállalati gazdaságtan tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2018/2019 Tanév I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése:
RészletesebbenTANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Logisztika. tanulmányokhoz
IV. évfolyam Gazdálkodási és Menedzsment Szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Logisztika tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2015/2016 Tanév I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Logisztika Tárgy Neptun kódja: LOGI1K0MPZC
RészletesebbenTárgyleírás (tematika)
Tárgyleírás (tematika) Tárgy neve Számvitel alapjai Tárgy Neptun-kódja SZAI0BA06 Kreditérték 6 Képzési szint Intézményi tárgyfelelős BA Dr. Siklósi Ágnes Kari koordinátorok Név Egység GKZ Simonné Romsics
RészletesebbenTANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Konszern számvitel alapjai. tanulmányokhoz
III. évfolyam pénzügy-számvitel specializáció (szakirány) BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Konszern számvitel alapjai tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2014/2015) II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Konszern
RészletesebbenTANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Statisztika 2. normál kurzusok számára
II. évfolyam BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Statisztika 2. normál kurzusok számára TÁVOKTATÁS Tanév 2014/2015 I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Statisztika 2. Tanszék: Módszertani Tantárgyfelelős
RészletesebbenTANTÁRGYI ADATLAP I. TANTÁRGYLEÍRÁS
TANTÁRGYI ADATLAP I. TANTÁRGYLEÍRÁS 1 ALAPADATOK 1.1 Tantárgy neve ÉPÍTŐMÉRNÖKI INFORMATIKA 1.2 Azonosító (tantárgykód) BMEEOFTAT42 1.3 A tantárgy jellege kontaktórás tanegység 1.4 Óraszámok típus óraszám
RészletesebbenGazdasági matematika II. Tantárgyi útmutató
Módszertani Intézeti Tanszék Gazdálkodási és menedzsment, pénzügy és számvitel szakok távoktatás tagozat Gazdasági matematika II. Tantárgyi útmutató 2016/17 tanév II. félév 1/6 A KURZUS ALAPADATAI Tárgy
RészletesebbenSZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Vezetői számvitel. Pénzügy - számvitel alapszak Távoktatás tagozat 2015/2016. tanév II.
SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Vezetői számvitel Pénzügy - számvitel alapszak Távoktatás tagozat 2015/2016. tanév II. félév 1 SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK A tárgy oktatásának célja: A Budapesti
RészletesebbenTANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Regionális gazdaságtan
III. évfolyam Gazdálkodási és menedzsment, Pénzügy és számvitel BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Regionális gazdaságtan TÁVOKTATÁS Tanév: 2014/2015. I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Regionális gazdaságtan
RészletesebbenTANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Teljesítmény és erőforrás elemzés
TEEL1K0MPZC BsC III. évfolyam Pénzügy és számvitel szak Számviteli szakirány TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Teljesítmény és erőforrás elemzés 2016/2017 I. félév A tantárgy oktatásának célja A Budapesti Gazdasági Egyetem
RészletesebbenKÖVETELMÉNYRENDSZER NÖVÉNYTERMESZTÉSTANBÓL 2013/2014. tanév 1. félévében
KÖVETELMÉNYRENDSZER NÖVÉNYTERMESZTÉSTANBÓL 201/2014. tanév 1. félévében Oktatott tantárgyak: kredit SMKNZ201AN Takarmánynövény termesztés 2+ óra 5 BSc Állattenyésztő Mérnöki Szak II. SMKNZ202XN Növénytermesztéstani
RészletesebbenII. évfolyam Üzleti szakügyintéző szakképesítés Pénzügyi szakügyintéző elágazás TANTÁRGYI TEMATIKA. 2011/2012 II. félév
II. évfolyam Üzleti szakügyintéző szakképesítés Pénzügyi szakügyintéző elágazás TANTÁRGYI TEMATIKA Vezetői számvitel 2011/2012 II. félév BGF Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg H-8900 Zalaegerszeg, Gasparich
RészletesebbenÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS NAPPALI TAGOZAT
ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS NAPPALI TAGOZAT KÖTELEZŐ NYELVI KURZUSOK NÉMET NYELVBŐL 1. Szak megnevezése: Jogi felsőoktatási szakképzés 2. A tantárgy neve:
RészletesebbenTANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Pénzügyi számvitel 2. Pénzügy és számvitel alapszak Távoktatási tagozat 2016/2017. tanév I. félév
TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Pénzügyi számvitel 2 Pénzügy és számvitel alapszak Távoktatási tagozat 2016/2017. tanév I. félév SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK A tantárgy rövid bemutatása: A Budapesti Gazdasági Főiskola
RészletesebbenTantárgyi útmutató Költség és teljesítmény elszámolás
Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Budapest Számvitel mesterszak Tantárgyi útmutató Költség és teljesítmény elszámolás 2014/2015. TANÉV TAVASZI FÉLÉV 1 Tantárgy megnevezése: Költség
RészletesebbenIFRS Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok
PSZK Mesterképzési és Távoktatási Központ / H-1149 Budapest, Buzogány utca 10-12. / 1426 Budapest Pf.:35 Nappali tagozat SZÁMVITEL MESTERSZAK IFRS Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok Tantárgyi útmutató
RészletesebbenVállalati válságkezelés
Pénzügy mesterszak Nappali tagozat Tantárgyi útmutató Vállalati válságkezelés 2015/2016. I. félév Tantárgy megnevezése: Vállalati válságkezelés Tantárgy kódja: VVGK1K0MMEV Tanterv szerinti óraszám: 4+0
RészletesebbenBevezetés a számvitelbe
II. évfolyam BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Bevezetés a számvitelbe 2013/2014 I. félév Tantárgyi útmutató Tantárgy megnevezése Bevezetés a számvitelbe Tantárgy kódja: Tantárgy jellege/típusa: Üzleti alapozó modul
RészletesebbenTANTÁRGYI ADATLAP I. TANTÁRGYLEÍRÁS
TANTÁRGYI ADATLAP I. TANTÁRGYLEÍRÁS 1 ALAPADATOK 1.1 Tantárgy neve Építőipari anyagminőség 1.2 Azonosító (tantárgykód) BMEEMEMAV11 1.3 A tantárgy jellege kontaktórás tanegység 1.4 Óraszámok (heti/féléves)
RészletesebbenVezetői és humán számvitel
SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK Emberi erőforrások felsőoktatási szakképzés (I.) ÉVFOLYAM TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ LEVELEZŐ TAGOZAT Vezetői és humán számvitel c. tárgy tanulmányozásához 2016/2017. tanév II. félév
RészletesebbenBudapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Budapest Pénzügy mesterszak Tantárgyi útmutató
Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Budapest Pénzügy mesterszak Nappali tagozat Tantárgyi útmutató Pénzügyi kontrolling 1 Tantárgy megnevezése: PÉNZÜGYI KONTROLLING Tantárgy kódja:
RészletesebbenTANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Logisztika. tanulmányokhoz
III. évfolyam Pénzügy-Számvitel szak, Számvitel szakirány Gazdálkodás és Menedzsment szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Logisztika tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2016/2017 tanév II. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy
RészletesebbenÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT
ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT KÖTELEZŐ NYELVI KURZUSOK OROSZ NYELVBŐL 1. Szak megnevezése: Jogi felsőoktatási szakképzés, levelező 2. A tantárgy
RészletesebbenTÁRGYLEÍRÁS 1. ALAPADATOK
TÁRGYLEÍRÁS 1. ALAPADATOK 1.1. Tantárgy neve A STATIKA ÉS DINAMIKA ALAPJAI 1.2. Azonosító (tantárgykód) BMEEOTMAT41 1.3. A tantárgy jellege kontaktórás tanegység 1.4. Óraszámok gyakorlat: 5 óra/hét 1.5.
RészletesebbenÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT
ÁLLAM ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR TANTÁRGYI PROGRAMOK JOGI FELSŐOKTATÁSI SZAKKÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT KÖTELEZŐ NYELVI KURZUSOK NÉMET NYELVBŐL 1. Szak megnevezése: Jogi felsőoktatási szakképzés,. levelező 2. A tantárgy
RészletesebbenNyíregyháza, február 1.
Nyíregyházi Egyetem Óvó- és Tanítóképző Intézet T A N T Á R G Y I T E M A T I K A É S F É L É V I K Ö V E T E L M É N Y R E N D S Z E R 2018/2019. tanév 2. félév Készítette: főiskolai docens tantárgyfelelős
RészletesebbenMatematikai alapok 1 Tantárgyi útmutató
Módszertani Intézeti Tanszék Gazdaságinformatikus szak nappali tagozat Matematikai alapok 1 Tantárgyi útmutató 2015/16 tanév II. félév 1/5 Tantárgy megnevezése Matematikai alapok 1 Tantárgy jellege/típusa:
RészletesebbenKonszern számvitel alapjai
SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Konszern számvitel alapjai Pénzügy-számvitel alapszak Nappali tagozat 2016/2017. tanév II. félév 1 A tárgy oktatásának célja: A világgazdaságban és ebből következően
RészletesebbenTANTÁRGY ADATLAP és tantárgykövetelmények Cím:
TANTÁRGY ADATLAP és tantárgykövetelmények Cím: ACÉLSZERKEZETEK Tárgykód: PMKSTNE050 Heti óraszám 1 : 2 ea, 2 / 1 gy, 0 lab Kreditpont: 4 / 4 / 3 / 2 Szak(ok)/ típus 2 : Építőmérnök BSc / Gépészmérnök BSc.,
RészletesebbenPPKE ITK, 2014/2015 tanév. I. félév. Tantárgyi adatok és követelmények
PPKE ITK, 2014/2015 tanév I. félév Tantárgyi adatok és követelmények Tantárgy neve: Óraszám: Lineáris algebra 2 óra előadás, kedd, 8-10, Simonyi terem 2 óra gyakorlat Honlap: digitus.itk.ppke.hu/~b_novak
RészletesebbenTANTÁRGYI PROGRAM Matematikai alapok I. útmutató
BGF PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR Módszertani Intézeti Tanszéki Osztály TANTÁRGYI PROGRAM Matematikai alapok I. útmutató 2013/2014. tanév II. félév Tantárgyi program Tantárgy megnevezése Matematikai alapok
RészletesebbenTantárgyi program 2013/2014. I. félév
Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Kar Vállalkozás és Emberi Erőforrások Intézeti Tanszék Tantárgy megnevezése Tantárgyi program 2013/2014. I. félév Vállalkozástan II. Tantárgy kódja:
RészletesebbenTANTÁRGYI PROGRAM Matematikai alapok I. útmutató
BGF PÉNZÜGYI ÉS SZÁMVITELI KAR Módszertani Intézeti Tanszéki Osztály TANTÁRGYI PROGRAM Matematikai alapok I. útmutató 2014/2015. tanév I. félév Tantárgyi program Tantárgy megnevezése Matematikai alapok
RészletesebbenTANTÁRGYI ADATLAP I. TANTÁRGYLEÍRÁS
TANTÁRGYI ADATLAP I. TANTÁRGYLEÍRÁS 1 ALAPADATOK 1.1 Tantárgy neve INGATLAN-NYILVÁNTARTÁS ÉS -ÉRTÉKBECSLÉS 1.2 Azonosító (tantárgykód) BMEEOAFAT44 1.3 A tantárgy jellege kontaktórás tanegység 1.4 Óraszámok
RészletesebbenTANTÁRGYI ADATLAP I. TANTÁRGYLEÍRÁS BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR
BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM TANTÁRGYI ADATLAP ÉPÍTÉSZMÉRNÖKI KAR I. TANTÁRGYLEÍRÁS 1. ALAPADATOK 1.1. Tantárgy neve (magyarul, angolul) Fejezetek az épületdinamikából Chapters of building
RészletesebbenTANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Marketingstratégia. tanulmányokhoz
IV. évfolyam Gazdálkodási és menedzsment BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Marketingstratégia tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS Tanév (2016/2017) I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése: Marketingstratégia Tanszék:
RészletesebbenBudapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Kar Budapest. Számvitel mesterszak. Tantárgyi útmutató
Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Kar Budapest Számvitel mesterszak Tantárgyi útmutató 1 Tantárgy megnevezése: HALADÓ VEZETŐI SZÁMVITEL Tantárgy kódja: Tanterv szerinti óraszám:
RészletesebbenBér- és munkaügyi elszámolások
SZÁMVITEL INTÉZETI TANSZÉK Emberi erőforrások felsőoktatási szakképzés személyügyi szakirány (II.) ÉVFOLYAM TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ LEVELEZŐ TAGOZAT Bér- és munkaügyi elszámolások c. tárgy tanulmányozásához
RészletesebbenÜzleti Kommunikáció és Készségfejlesztés Tantárgyi program. Üzleti Kommunikáció és Készségfejlesztés
Üzleti Kommunikáció és Készségfejlesztés Tantárgyi program Tantárgy megnevezése: Tantárgy kódja: Képzés: Tantárgy jellege/típusa: Kontaktórák száma: Vizsgajelleg: Üzleti Kommunikáció és Készségfejlesztés
RészletesebbenTANTÁRGYI ÚTMUTATÓ. Vállalati gazdaságtan. tanulmányokhoz
I. évfolyam Pénzügy-Számvitel Szak, Gazdálkodási és Menedzsment Szak BA TANTÁRGYI ÚTMUTATÓ Vállalati gazdaságtan tanulmányokhoz TÁVOKTATÁS 2014/2015 Tanév I. félév A KURZUS ALAPADATAI Tárgy megnevezése:
Részletesebben