INDIKÁTOR A Magyar Fejlesztési Bank vállalati felmérése F i n a n s z í r o z á s i h e l y z e t k é p a z M F B 2 0 1. ő s z i v á l l a l a t i f e l m é r é s é n e k e r e d m é n y e i a l a p j á n Az MFB i vállalati felmérése () összességében a magyarországi vállalkozások pénzügyi helyzetének javulását és hitelképességének növekedését mutatja A i felmérés alapján csökkent a forrásbevonástól elzárkózó cégek aránya, a vállalatok továbbra is a vissza nem térítendő és a kedvezményes árazású forrásokat keresik elsősorban. A fejlesztéspolitikai fókuszt jelentő mikro-, kis- és középvállalati (KKV) szektorban változatlanul erős az a tendencia, hogy saját erőből sok cég még nem képes, ill. nem hajlandó beruházni, másrészt a forrásbevonással is sokan kivárnak közülük, mivel bíznak a hitelfeltételek további javulásában. A forrásbevonást tervező cégek továbbra is a kedvezményes árazású forrásokat keresik elsősorban. A termékek népszerűségében kombinált, azaz önerő mellett hitelt, vissza nem térítendő támogatást, is tartalmazó finanszírozási termékek iránt jelentős potenciális érdeklődés tapasztalható. A tőke-alapú finanszírozásra is folyamatos, bár kisebb igény mutatkozik. A különböző vállalati szegmensekben nagyjából hasonló a finanszírozási megoldások ideálisnak tartott összetétele. A felmérés tanúsága szerint jelen környezetben olyan finanszírozási termékekkel lehet a KKV szektor forrásellátottságát és beruházási kedvét javítani, melyek az ismert finanszírozási korlátokat enyhítik: hiteltörténet hiányában és alacsonyabb önerő mellett is elérhetőek, hosszabb futamidővel, türelmi idővel bírnak, valamint kevesebb biztosítékot követelnek meg. Az MFB már a közeljövőben reagál ezen igényekre, és ennek megfelelően alakítja termékpalettáját. Ennek egyik kulcstényezője az Európai Unió kedvezményes forrásainak felhasználása. Az első erre épülő termék a KKV versenyképességet javító hosszú lejáratú beruházási és forgóeszköz hitel, melyet az országos lefedettséggel rendelkező MFB Pont értékesítési hálózaton keresztül érhetnek majd el a kis- és középvállalatok, valamint a mikrovállalati ügyfelek. Az MFB a jövőben is tovább figyeli a piaci igényeket és problémákat, és ennek megfelelően támogatja a fejlesztéspolitikát. Pénzügyi helyzet A vállalkozások pénzügyi helyzetének, ill. annak változásának vállalati megítélése összességében a vállalatok hitelképességének javulására utalnak. 1 én a felmérés történetében korábban nem tapasztalt szintre süllyedt a pénzügyi problémákkal küzdő vállalatok aránya (1,6%), miközben a stabil helyzetű, külső segítség nélkül is fejlesztések végrehajtására képes cégek részaránya eddigi csúcspontjára emelkedett (,). Utóbbi tendencia általános volt, egy év alatt a legtöbb ágazatban nőtt a külső forrás igénybevétele nélkül beruházni tudó cégek aránya. A nagyvállalatok több mint fele (3,8%) külső segítség nélkül potensnek érzi magát a fejlesztésekre, míg a KKV-szektor vállalatainál ez az arány átlagosan mindössze 27,9%. 1 én folytatódott a javuló finanszírozási helyzetű vállalatok arányának növekedése: a cégek harmada (36,-a) érzékelte pénzügyi helyzetének kedvezőbbre fordulását az adatfelvételt megelőző 12 hónapban. A romló körülményekről beszámoló cégek hányada mindhárom szektorban csökkent, míg javulást legnagyobb arányban az agrárvállalatok jeleztek. Készítette: Cser Nóra (Cser.Nora@mfb.hu) Szabó Zsolt (Szabo.Zsolt@mfb.hu) Kiadja: MFB Magyar Fejlesztési Bank Zártkörűen Működő Részvénytársaság Felelős szerkesztő: Gém Erzsébet Kapcsolat: 1, Budapest Nádor utca 31. Tel.: 06 1 428 1772 Honlap: www.mfb.hu Az MFB Zrt. által kiadott elemzések az elemzők véleményét tükrözik, azok nem feltétlenül egyeznek meg a Bank hivatalos álláspontjával. Az elemzések hiteles források alapján készülnek, de azok valódiságáért az elemzők nem vállalnak felelősséget. Az előrejelzések teljesüléséért sem az elemzők, sem az MFB Zrt. nem vállal felelősséget.
Forrásigény A vállalati forrásigény alakulása részben a beruházási szándék módosulására, részben a kamatvárakozásokra vezethető vissza. re két és fél éves szintre süllyedt a vállalatok forrásbevonási kedve (a cégek ötöde, ill. negyede jelezte, hogy biztosan, ill. valószínűleg tervez külső forrást igénybe venni a következő 12 hónapban). Ugyanakkor folytatódott a 11 tavasza óta tartó trend is, miszerint csökken az elzárkózó cégek aránya, így összességében rekordszintre (22,7%) emelkedett a kivárást választók hányada, amely tendencia valamennyi szektorban megfigyelhető volt. A forrásbevonással kivárók körének szélesedésében jelentős szerepet játszik, hogy kedvezőbb kamatokra várva halasztja el a cégek növekvő hányada a forrásbevonást és a beruházást, valamint az a körülmény, hogy a fejlesztésekkel kiváró cégek aránya egy év alatt a másfélszeresére emelkedett, és körükben jelentősen megugrott a forrásbevonással várakozó álláspontra helyezkedők részaránya. A külső források tervezett bevonását a cégek kétharmada szerint a beruházások, fejlesztések finanszírozása igényli, a vállalatok negyede forgóeszköz finanszírozás, tizede pedig a pénzügyi kockázatok csökkentése végett készül külső források igénybevételére. A következő egy évben felvenni tervezett források között a vissza nem térítendő támogatás népszerűsége kiemelkedően magas (a válaszadók 6,8%-a említette), melyet a kedvezményes hitel (38,4%), és a lízing, faktoring (14,1%) követ. A felmérés válaszadóinak 41,-a univerzális, egy helyen elérhető megoldásokat kínáló finanszírozási kapcsolat kiépítésére törekszik, egyötödük rugalmasan, szintén ötödük pedig nehezen vált pénzügyi szolgáltatót. Hiteligénylés A felmérést megelőző 12 hónapban a cégek,-a igényelt valamilyen hitelterméket, ami 3,3 százalékponttal alacsonyabb, mint a 14 én hitelfelvételt tervező vállalatok aránya. A vállalatok 48,8%-a azért nem nyújtott be hitel iránti kérelmet az elmúlt egy évben, mert nem volt rá szüksége,,7%-uk pedig amiatt, mivel úgy gondolta, hogy nem is jutna kölcsönhöz. Az igényelt összeget teljes egészében a vállalkozások 33,4%-a kapta meg (ami 82,-os sikerrátának számít), annak egy részét (átlagosan 73,1%-át) pedig a cégek 3,2%-a. A hitelkérelmek elutasításának, illetve az alacsonyabb összegben vagy kedvezőtlenebb feltételek mellett kínált kölcsönök legjellemzőbb oka a cégek tapasztalatai szerint a vállalati hiteltörténet hiánya volt. A hiteligénylésnél mérlegelt tényezők között továbbra is a kamatok mértéke áll az első helyen, az elmúlt két évben pedig egyre fontosabb szemponttá vált a szükséges önerő nagysága. A hitelfelvételi körülmények között 1 én sorozatban negyedik alkalommal is a hitelkamatok alakulását értékelték a legkedvezőbben a felmérésben részt vevő cégek, bár a kamatok változásának megítélése egy év alatt romlott valamelyest. A hitelfelvételi akadályok többsége mérséklődött a megelőző felmérés óta. 1 én továbbra is a bankok által megkövetelt biztosíték mértéke volt a legnagyobb korlátja a vállalatok hitelfelvételének, melyet a biztosíték típusa, a bankok hitelezési magatartása, hitelkínálata, és a saját erő nagysága követett. Fokozódott a hitelek kínálatának bővülésével, ill. a kamatszint süllyedésével kapcsolatos vállalati optimizmus. A következő 12 hónapban a magyarországi cégek több mint fele (,-a) számol a hitelezési piac bővülésével, a válaszadók 3,1%-a szűkülést, 41,9%-a pedig stagnálást prognosztizál. A vállalatok negyedének (26,3%) a várakozásai szerint csökkennek, 14,- uk szerint emelkednek, 9,2%-uk véleménye alapján pedig nem változnak a következő 12 hónapban a kölcsönök kamatai. A i vállalati felmérésben a cégek 38,9%-a számolt be hitelfelvételi szándékról a következő 12 hónapra előretekintve. Az egy év alatt végbement 4,9 százalékpontos csökkenés oka, hogy a fejlesztéseket tervezők vállalatok aránya is csökkent. A kölcsönfelvételt nem tervezők több mint négyötöde azzal indokolta döntését, hogy a következő 12 hónapban nem lesz szüksége banki kölcsönre, míg ötöde az elutasítás megelőzésével magyarázta azt. Minden nyolcadik cég (a válaszadók 12,1%-a) szándékozik folyószámlahitelt felvenni a felmérést követő egy évben, különösen a nagyvállalatok között magas a ráta. A keresletet jelző cégek esetében a hitelösszeg mediánja millió forint, az igénylők kétharmada 2-0 millió Ft közötti összegben gondolkodik. Az érdeklődő cégek által maximálisan elfogadható ügyleti kamatláb mediánja 3,-ot ért el. A preferált minimális futamidőt tekintve 1 év a válaszok mediánja és a cégek háromnegyede 1 évben jelölte meg a minimális futamidőt. A válaszadók tizede (9,2%-a) tervezi, hogy 16. ig bezárólag forgóeszközhitel igényt nyújt be. Nagyarányú érdeklődés a i adatfelvételhez hasonlóan a középvállalatok körében és a szektor sajátosságából fakadóan az agráriumban tapasztalható. A keresletet jelző cégek körében az igényelni kívánt összeg mediánja 2 millió forint, a maximális ügyleti kamatlábra vonatkozó igények mediánja 3,, míg az optimális futamidő alsó határa alapján 3 év a válaszok mediánja. Az egy évvel korábbi adatfelvételhez hasonlóan a vállalatok negyede (23,-a) jelezte, hogy a következő 12 hónapban beruházási hitelt kíván felvenni. Átlag feletti arányban érdeklődnek az agrárcégek és a kisvállalatok, a 14 én tapasztalt regionális különbségek lényegében eltűntek. Az igényt támasztók esetében a felvenni szándékozott hitelösszeg mediánja 28 millió forint. A kamatpreferenciák lényegében megegyeztek az egy évvel korábbival, a cégek fele legfeljebb 2,-os ügyleti kamatlábat tart elfogadhatónak a preferált fejlesztési hitelek között, a medián kamatszint 3,, és továbbra is a 4-6 éves futamidejű kölcsönök a legnépszerűbbek. Beruházási hiteligénylés esetén a vállalatok viszonylag nagy hajlandóságot mutatnak ingó fedezet biztosításához is.
Tőkebevonás Jelentős bizonytalanság mellett becsülhető a tőke iránt érdeklődő cégek száma: egyéb forrásbevonási opciók együttes megkérdezésével a cégek 2,-a említette, hogy tervez kockázati tőkét bevonni a következő 12 hónapban, míg azoktól elválasztva feltéve a kérdést a válaszadók 8,3%-a akar tőkéhez jutni ugyanilyen időtávon, ami a potenciális érdeklődők számának egy lényegesen nagyobb részarányát jelzi. Az igénylők közel fele -0 millió Ft közötti összegben tervez tőkét bevonni (a válaszok mediánja millió Ft). Az érdeklődők háromnegyede (7,8%-a) nem hajlandó lemondani a tulajdonosi kontrollról, az ellenállás jelentős az agráriumban, továbbá a cégméret növekedésével, ill. az exportarány emelkedésével is erősödik ez a fajta vállalati ellenkezés. A tőkebevonásban gondolkodó vállalkozások a többi vállalathoz képest jobban panaszkodnak a hitelfelvételi korlátok között a hitelkamatok szintjére, a saját erő és tőkehelyzet szempontjából ugyanakkor kevésbé ütköznek akadályba. A tőkebevonást tervező cégek negyede 3-6%, további negyede 6-1 közötti éves átlagos hozamelvárásnak tud megfelelni. A válaszok mediánja 1, amely a lassabb növekedésre képes közép- és nagyvállalatok között, ill. 3%. Vissza nem térítendő támogatás A válaszadók 6,9%-a tervez a következő 12 hónapban vissza nem térítendő támogatást igénybe venni. Minden második igénylő (3,8%) -0 millió forint között, négyből három érdeklődő (77,7%) 2-0 millió forint között szeretne ilyen forráshoz jutni. A bevonni kívánt támogatás összegének mediánértéke a teljes mintára vonatkozóan 2 millió Ft. A i vállalati felmérés alapján leginkább a pályázás, a felhasználás és az elszámolás túlzott adminisztratív terhei akadályozzák a cégeket vissza nem térítendő támogatások igénybevételében, melyet a releváns pályázatok hiánya, majd a túl szigorú előírások követnek. Kombinált finanszírozási termékek A válaszadók mintegy nyolcada (12,8%-a) fejezte ki potenciálisan érdeklődését a következő egy évben valamilyen kombinált (önrészből, hitelből, vissza nem térítendő támogatásból, tőkéből álló) finanszírozási termék iránt, minden második cég (48,8%) a részletek ismeretében tud állást foglalni. A válaszadók által ideálisnak tartott kombinált finanszírozási konstrukció mintegy fele (47,4%-a) állna vissza nem térítendő támogatásból, negyede (23,4%-a) hitelből, ötöde (,6%-a) önerőből és tizede (8,6%-a) tőkéből. Különböző strukturális metszet szerint vizsgálva sem tapasztalható nagyobb szóródás a preferált összetételt illetően.
Az vállalati felmérésről A Magyar Fejlesztési Bank 09 nyarán indította el rendszeresen ismétlődő reprezentatív kérdőíves vállalati felmérését. Az adatfelvétel egyik célja, hogy a válaszok elemzésével átfogó képet adjon a magyarországi vállalatokat érintő legfontosabb makrogazdasági és piaci trendekről, valamint a cégek forrásszerzési és beruházási igényeiről, a vállalatok e téren szerzett tapasztalatairól, jövőre vonatkozó terveiről és korlátairól. Az eredmények másrészt lehetőséget adnak a változások irányának és a folyamatok dinamikájának értékelésére, hasznos információt nyújtva a hazai gazdaságpolitikai döntések meghozatalához, valamint a Magyar Fejlesztési Bank termékeinek piaci igényekhez történő alakításához. A legutóbbi, immáron tizenkettedik felmérésre 1 én került sor, az adatfelvétel ideje 1. október. és november 11. közé esett. A kérdőívet online, valamint postai úton is megkapták a vállalkozások, amelyet a kitöltést követően elektronikusan, ill. postai formában is visszajuttathattak. A részvétel önkéntes volt, a beérkezett válaszok feldolgozása anonim módon történt. A kérdőívet ezúttal 723 vállalat töltötte ki és küldte vissza, ami 13,1%-os visszaküldési aránynak felel meg. Az eredmények kiértékelése során 62 vállalkozás 47 kérdésre, ezen belül 2 alkérdésre adott válaszaira tudtunk támaszkodni. A felmérésben részt vevő vállalatok a lehetőségekhez képest jól reprezentálják a magyarországi vállalati struktúrát méret, regionális elhelyezkedés és szektorális megoszlás vonatkozásában egyaránt, ezért ezek alapján is lehet következtetéseket levonni. Az adatok feldolgozásával készülő elemzéseket a korábbi gyakorlatot követve az MFB a következő hetekben folyamatosan közzéteszi, az elemzések az alábbi oldalon érhetőek el: https://www.mfb.hu/aktualis/mfb-indikator. Az i vállalati felmérésben szereplő vállalatok strukturális megoszlása* Mezőgazdaság Összesen Közép-Magyarország 1,1%,6% 19,6% 31,3% Régió Nyugat-Magyarország 3,8% 12,6% 1,6% 32,1% Kelet-Magyarország 4,8% 12,9% 19, 36,7% Összesen 9,7% 36, 4,3% 0, Mezőgazdaság Összesen Mikrovállalat,4% 16,9% 38,9% 61,1% Vállalati méret Kisvállalat 1,4% 6,6% 6,8% 14,7% Középvállalat 1,2% 4,1% 2, 7,4% Nagyvállalat 1,7% 8,4% 6,6% 16,7% Összesen 9,7% 36, 4,3% 0, Közép- Magyarország Nyugat- Magyarország Kelet- Magyarország Összesen Mikrovállalat 21,8% 16,6% 22,7% 61,1% Vállalati méret Kisvállalat 3, 4,9% 6,3% 14,7% Középvállalat 2,2% 3,1% 2,2% 7,4% Nagyvállalat 3,8% 7,4%, 16,7% Összesen 31,3% 32,1% 36,7% 0, * vállalatok megoszlása a visszaküldött válaszok alapján Vállalati kategóriák Regionális bontás: A hét magyarországi régió besorolása a következő: Közép-Magyarország (Budapest és Pest megye), Nyugat-Magyarország (Nyugat-, Közép- és Dél-Dunántúl), Kelet-Magyarország (Észak-Magyarország, Észak- és Dél-Alföld). Vállalati méret: A vállalati méretkategóriák az Európai Unió besorolását követik a foglalkoztatottak száma alapján: mikrovállalat (a foglalkoztatottak száma 0-9 fő), kisvállalat (9-49 fő), középvállalat (0-249 fő), nagyvállalat (20 főnél több). 4
A vállalatok finanszírozási helyzete I. A pénzügyi problémák egyre kevésbé akadályozzák a cégek beruházási terveit 1 én a felmérés történetében korábban nem tapasztalt szintre süllyedt a pénzügyi problémákkal küzdő vállalatok aránya (1,6%), miközben a külső segítség nélkül is fejlesztések végrehajtására képes cégek részaránya,-kal eddigi csúcspontjára emelkedett (1. ábra). A saját forrásból is beruházni képes vállalatok legnagyobb arányban a vad- és erdőgazdálkodással, a közúti járműgyártással és az energetikával foglalkozó, valamint a turisztikai cégek között vannak jelen. Jelentősen erősödött a vállalatok pénzügyi helyzete a közép-magyarországi régión kívül, míg a fővárosban és környékén emelkedett a kizárólag külső segítséggel beruházni tudó cégek aránya (2-3. ábra). A legtöbb ágazatban javult a vállalatok önálló beruházások végzésére való képessége. A források elégtelensége a gépjármű kereskedő és -javító, az állattenyésztő és a fémfeldolgozó vállalkozások beruházásait nehezíti leginkább, míg legkevésbé az energetikai, a közúti járműgyártó, valamint a vad- és erdőgazdálkodással foglalkozó cégeket érinti (4-. ábra). 1 én a legsúlyosabb pénzügyi problémákkal a vegyianyag gyártó és a textilipari vállalatok, valamint bizonyos szolgáltató szektorbeli ágazatok (nagy- és kiskereskedelem, közösségi szolgáltatások, IKT szolgáltatások, ingatlanügyletek) szembesültek (6. ábra). 9 8 7 6 4 3 2 1 9 8 7 6 4 3 2 1 8 7 6 4 3, 19,7% 16,6%,1% 3,8% 32,2% 31,9% 29,7% 24,4% 1,6%,6% 48,2% 3,4% 16, 2,4% 24,3% 21,6% 26,6% 26, 26,4% 26,3% 27,2% 27,8% 24,7%, 09. nyár 27,1% 1,1% 26, 19,8% 29,2% 27,6% 33,8% 11,9% 43,1% 0, 3,4% 48,7% 41, 44,1% 46,2%,2% 32,2% 29,4% 31, 1, 4,2% 49, 1,6% 8,6% 29,9% 34,9% 38,1% 31,6% 29,8% 28,3%, 33, 22,6% 21,6% 17, 2,9% 13. 4,6% 6, 61,8% 43,3% 37,7% 41,4% 41,8% 43,2% 47,8% 44,7% 3. ábra: Vállalati forráshelyzet Diagramcímegítélése a vállalatok regionális elhelyezkedése alapján 14. 14. tavasz 1. 13. 14. 14. tavasz 1. 13. 14. 14. tavasz Közép-Magyarország Nyugat-Magyarország Kelet-Magyarország 18 09. tél 17 1. ábra: Vállalati forráshelyzet megítélése. nyár A vállalatnak pénzügyi problémái vannak Stabil, beruházni külső segítséggel tudna a vállalat Stabil, beruházni külső segítség nélkül is tudna a vállalat. ábra: Vállalati forráshelyzet megítélése*: stabil, beruházni külső segítséggel tudna a vállalat 4 6 13 11. 11. tavasz 14 2 8 2 2 3 4 6 7 8 9 3 16 19 1 12. 12. tavasz 12 1 7 11 13. 13. tavasz A vállalatnak pénzügyi problémái vannak Stabil, beruházni külső segítséggel tudna a vállalat Stabil, beruházni külső segítség nélkül is tudna a vállalat * vállalati válaszok arányában 14 14. tavasz 4,4% 1. 1. 1 - állattenyésztés 2 - növénytermesztés 3 - vad- és erdőgazdálkodás 4 - élelmiszeripar - energetika 6 - építőipar 7 - fafeldolgozás 8 - fémfeldolgozás 9 - gépgyártás - közúti járműgyártás 11 - textilipar 12 - vegyianyag gyártás 13 - gazdasági szolg. 14 - gépjárműkeresk. + jav. 1 - IKT szolg. 16 - ingatlanügyletek 17 - kereskedelem 18 - közösségi szolgáltatás 19 - szállítás, raktározás - turizmus, vendéglátás 8 6 4 2 7 6 4. ábra: Vállalati forráshelyzet megítélése*: stabil, beruházni külső segítség nélkül is tudna a vállalat 13 9 4 7 12 2 11 17 1 3 4 18 2 8 19 6 14 16 1 1 * vállalati válaszok arányában 1 2 3 4 6 7 6 4 Diagramcím 2. ábra: Vállalati forráshelyzet megítélése ágazati bontásban Vad- és erdőgazdálkodás Növénytermesztés Állattenyésztés Közúti járműgyártás Energetika Gépgyártás Fafeldolgozás 3 11 12 17 18 1 2 9 16 6 1 13 4 1 7 3 8 19 14 2 1 2 3 4 6 3 6. ábra: Vállalati forráshelyzet megítélése*: a vállalatnak pénzügyi problémái vannak * vállalati válaszok arányában Vegyianyag gyártás Élelmiszeripar Textilipar Fémfeldolgozás Építőipar Turizmus Gazdasági szolgáltatások Kereskedelem IKT szolgáltatások A vállalatnak pénzügyi problémái vannak Stabil, beruházni külső segítséggel tudna a vállalat Stabil, beruházni külső segítség nélkül is tudna a vállalat Közösségi szolgáltatás Szállítás, raktározás Ingatlanügyletek Gépjárműker. és -jav. 1 - állattenyésztés 2 - növénytermesztés 3 - vad- és erdőgazdálkodás 4 - élelmiszeripar - energetika 6 - építőipar 7 - fafeldolgozás 8 - fémfeldolgozás 9 - gépgyártás - közúti járműgyártás 11 - textilipar 12 - vegyianyag gyártás 13 - gazdasági szolg. 14 - gépjárműkeresk. + jav. 1 - IKT szolg. 16 - ingatlanügyletek 17 - kereskedelem 18 - közösségi szolgáltatás 19 - szállítás, raktározás - turizmus, vendéglátás 1 - állattenyésztés 2 - növénytermesztés 3 - vad- és erdőgazdálkodás 4 - élelmiszeripar - energetika 6 - építőipar 7 - fafeldolgozás 8 - fémfeldolgozás 9 - gépgyártás - közúti járműgyártás 11 - textilipar 12 - vegyianyag gyártás 13 - gazdasági szolg. 14 - gépjárműkeresk. + jav. 1 - IKT szolg. 16 - ingatlanügyletek 17 - kereskedelem 18 - közösségi szolgáltatás 19 - szállítás, raktározás - turizmus, vendéglátás
A vállalatok finanszírozási helyzete II. Lényegesen javultak a nagyvállalatok finanszírozási körülményei A nagyvállalatok több mint fele (3,8%) külső segítség nélkül is képes beruházni, míg a KKV-szektor vállalatainál ez az arány átlagosan mindössze 27,9% (1. ábra). Előbbi cégek körében jelentősen, 24 százalékponttal nőtt a külső segítség nélkül fejleszteni tudó vállalkozások hányada, és 28 százalékponttal csökkent a pénzügyi gondokkal küszködők aránya az egy évvel korábbihoz képest (2. ábra). Az exporthányad alapján a zömében hazai piacra termelő vállalatok szembesülnek a legkisebb arányban pénzügyi gondokkal (3. ábra). A beruházást tervező vállalatok mindössze 1-a jelez pénzügyi nehézségeket, míg a fejleszteni nem szándékozóknak az egyharmada (4. ábra). A pénzügyi helyzettől függetlenül valamennyi vállalat hasonló beruházási preferenciákkal rendelkezik, mindhárom vizsgált csoport a gép- és eszközvásárlást sorolja az első helyre a tervezett fejlesztések között (. ábra). A finanszírozási problémákkal küzdő vállalatok pesszimizmusa a hitelkamatok és a banki hitelezés volumenének következő 12 hónapos változásával kapcsolatos várakozásokban is érzékelhető, a hitelezési volumen csökkenését és a hitelkamatok emelkedését várók között is felülreprezentáltak ezek a cégek (6. ábra). 9 8 7 6 4 3 2 1 1. ábra: Vállalati forráshelyzet megítélése vállalati méret szerinti bontásban 17,7% 9,6% 22,7% 8,8% 60,4%,9% 48,8%,8%,2% 12,3% 34, 3,8% Mikrocég Kisvállalkozás Középvállalat Nagyvállalat A vállalatnak pénzügyi problémái vannak Stabil, beruházni külső segítséggel tudna a vállalat Stabil, beruházni külső segítség nélkül is tudna a vállalat 9 8 7 6 4 3 2 1 16% 2 19% 16% 17% 19% 18% 16% 39% 34% 29% 16% 27% 9% 17% 4 33% 28% 22% 32% 21% 19% 39% 41% 43% 4 4 12% 64% 4 47% 2. ábra: Vállalati forráshelyzet megítélése vállalati méret szerinti bontásban 37% 38% 6% 6 64% 38% 38% 8% 2 3 34% 48% 46% 26% 23% 2 23% 27% 21% 26% 49% 6 63% 37% 44% 49% 8% 24% 31% 21% 23% 22% 23% 2 22% 3 46% 49% 1% 32% 36% 32% 28% 3 34% 31% 28% 23% 2 32% 3 4% 11. tavasz 12. tavasz 13. tavasz 13. 14. tavasz 11. tavasz 12. tavasz 13. tavasz 13. 14. tavasz 11. tavasz 12. tavasz 13. tavasz 13. 14. tavasz 11. tavasz 12. tavasz 13. tavasz 13. 14. tavasz A vállalatnak pénzügyi problémái vannak Stabil, beruházni külső segítséggel tudna a vállalat Stabil, beruházni külső segítség nélkül is tudna a vállalat 9 8 7 6 4 3 2 1 8 7 6 4 3 2 1 3. ábra: Vállalati forráshelyzet megítélése a külföldi értékesítés teljes árbevételhez viszonyított aránya alapján,8% 14,3% 18,6% 27,8%,2% 24,6% 36,6% 2,2% 32,4% 32,4%,9%,8% 36,8% 23,2% 22,1% 16,7% 36,1% 32,9% 39,6% 27,9% 12. 46, 26,3% 13. tavasz,3% 27,3% 13. 44, 2,8% 14. tavasz 42,1% 27, 69,7%,3% 43,,9% 39,2% 24,2% 43,4% 2,8% 49, 2,9% 41,7% 21, 12. 13. tavasz 13. 14. tavasz 12. 13. tavasz 13. 14. tavasz - Nem exportál 1-1- A vállalatnak pénzügyi problémái vannak Stabil, beruházni külső segítséggel tudna a vállalat Stabil, beruházni külső segítség nélkül is tudna a vállalat. ábra: A következő 12 hónapban tervezett beruházások tárgya* a különböző pénzügyi helyzetű vállalatoknál 72,2% 66,4% 4,7% Gép-, eszközvásárlás 48,3% 39,8% 34, Informatikai fejlesztés,6%,6% Ingatlan vásárlása 12,8% 1,6% 13,8%,6% Oktatás, képzés 66,2% 33,8% 12,2% 8,3% 6,4% Környezetvédelmi fejlesztés 43,9% 32,9% 37,,1% 47,4%, 7,8% 8,3% 8, Stabil, beruházni külső segítség nélkül is képes vállalatok Stabil, beruházni csak külső segítséggel tudó vállalatok Pénzügyi problémákkal küzdő vállalatok 1, 34,7% 6,9% 26,4% 64,4% 3,6% *többszörös választás is lehetséges K+F+I 3,9% 4, 4,3% Szellemi tulajdon vásárlás 4. ábra: Vállalati forráshelyzet Diagramcím megítélése a következő 12 hónapra vonatkozó beruházási szándék alapján 9,7% 9,1% 2,9% 22,2% 29,2% 17,3% 19, 32,6% 33,8% 8 7 6,6% 31, 46,4% 0,6% 0,8% 1,6% 61, 23,8% 47,4%, 4 3, 3 2 42, 0, 42, 34,7% 23, 23,4% 23,4% 27, 29, 1 14, 21,2% 7 6 4 3 2 1 13. 14. 14. tavasz 1. 13. 14. 14. tavasz 1. 13. 14. 14. tavasz 38, 32,3% Tervez beruházást Kivár a beruházással Nem tervez beruházást 0, 18,8% A vállalatnak pénzügyi problémái vannak Stabil, beruházni külső segítséggel tudna a vállalat Stabil, beruházni külső segítség nélkül is tudna a vállalat 1,4% 6,2%,9% 3,3%,1%, 27,9% 31,7% 4,7% 24, 44,4% 23,4% 1. 6. ábra: Vállalati forráshelyzet megítélése a banki hitelezés, valamint a hitelkamatok következő 12 hónapos alakulása szerinti bontásban 9 18, 13,8% 16,2% 1, 21,3% 31,3% 8 Csökkenés Stagnálás Bővülés Csökkenés Stagnálás Emelkedés Banki hitelezés volumene Hitelkamatok alakulása A vállalatnak pénzügyi problémái vannak Stabil, beruházni külső segítséggel tudna a vállalat Stabil, beruházni külső segítség nélkül is tudna a vállalat 6
A vállalatok finanszírozási helyzetének változása az előző 12 hónapban Egyre több vállalat érzékeli a pénzügyi helyzet javulását Folytatódott a javuló finanszírozási helyzetről beszámoló vállalatok arányának lassú növekedése 1 én: a cégek 36,-a érzékelte pénzügyi helyzetének stabilizálódását az adatfelvételt megelőző 12 hónapban. A romló körülményekről beszámoló cégek hányada mindhárom szektorban csökkent, míg javulást legnagyobb arányban az agrárvállalatok jeleztek (1. ábra). A javuló finanszírozási helyzetről beszámoló vállalatok részaránya a legtöbb ágazatban alig változott, többnyire kedvező irányba mozdult. Ugyanakkor a gazdasági szolgáltatások és a kereskedelem iparágakban jelentősen csökkent ezeknek cégeknek a hányada (2. ábra). A kis- és nagyvállalatok körében höz képest nőtt azon cégek hányada, melyek javuló pénzügyi helyzetről számoltak be, míg a mikro- és középvállalkozások között a romló finanszírozási helyzetet érzékelők aránya emelkedett (3. ábra). A nyugat-magyarországi cégek több mint fele számolt be a pénzügyi helyzet valamilyen irányú változásáról (javulás: 37,6%, romlás: 16,), az ország többi részében ezzel szemben többségben voltak a finanszírozási helyzetben változást nem észlelők (4. ábra). Jelentősen nőtt a javulást jelző cégek aránya a túlnyomórészt belföldi piacra termelő vállalatok között, csakúgy, mint a következő 12 hónapban forrásbevonást, és különösen a beruházást tervező vállalkozások körében (-6. ábra). 9 8 7 6 4 3 2 1 9 8 7 6 4 3 2 1 13,4%,9% 11,4% 16,8% 1,6% 9,1% 12,8% 19, 13,4% 6,7%,6% 16,7% 4,7%,9% 3,9%,4% 49,9% 66,7% 43,6% 2,9% 0,6%, 1,6% 49,1% 31,9% 38,2% 34,7% 27,7% 34,6% 24,2% 43,6% Teljes minta 1. ábra: A vállalat finanszírozási helyzetének elmúlt 12 hónapos alakulása szektor szerinti bontásban Szolgáltató szektor Teljes minta 27,6% 36, 38,3% 37,8% 34,3% Szolgáltató szektor 14. tavasz Teljes minta Romlott a finanszírozási helyzet Nem változott a finanszírozási helyzet Javult a finanszírozási helyzet 3. ábra: A vállalat finanszírozási helyzetének elmúlt 12 hónapos alakulása vállalati méret szerinti bontásban Szolgáltató szektor 1,7% 11,3% 17,4% 28,4% 13,7% 9,2% 9,7% 22,6% 8,9% 12,7% 14,2% 26, 14, 6,7% 16,7% 16,2% 9, 3,2% 0,3% 37,9% 62,7% 6,9%,6% 48,1% 60,,9% 43,9% 46,7% 2, 7,1% 44,8% 48,1% 2,3% 3, 32,3% 33,6% 23, 33,9% 34,7% 29,2% 31,1% 31,4% 41,9% 26, 33, 46,7% 26,2% 39, 13. 14. tavasz Romlott a finanszírozási helyzet Nem változott a finanszírozási helyzet Javult a finanszírozási helyzet.. ábra: A vállalat finanszírozási helyzetének elmúlt 12 hónapos alakulása a külföldi értékesítés exportarány* hez szerinti bontásban viszonyított aránya alapján 9 8 7 6 4 3 2 1 2,3% 11,3% 11,6% 19,9% 6, 14,3% 22,2% 12,9% 6,8% 16,6% 49,3% 2,3% 37,7% 42,1% 23, 0,9% 46,3% 7,1% 1-1- 6, 49, 48,7% 38, 36,7% 29,1% 37,4% 39,7%,3% 46,1%, 1-1- 49,7% 3,4% 3,1% 8,4%, 4, 0, 13. 14. tavasz Romlott a finanszírozási helyzet Nem változott a finanszírozási helyzet Javult a finanszírozási helyzet 1-1- * exportbevételek / 1-1- 7 2. ábra: Az elmúlt 12 hónapban javuló finanszírozási helyzetről beszámoló vállalatok aránya iparági bontás alapján 1 - állattenyésztés 2 - növénytermesztés 9 3 - vad- és erdőgazdálkodás * vállalati válaszok arányában 4 - élelmiszeripar 8 - energetika 6 - építőipar 7 7 - fafeldolgozás 8 - fémfeldolgozás 6 9 - gépgyártás - közúti járműgyártás 1 11 19 11 - textilipar 3 9 12 17 12 - vegyianyag gyártás 4 2 8 13 - gazdasági szolg. 1 4 6 13 14 - gépjárműkeresk. + jav. 3 1 - IKT szolg. 16 14 16 - ingatlanügyletek 2 7 17 - kereskedelem 18 18 - közösségi szolgáltatás 1 19 - szállítás, raktározás 1 2 3 4 6 7 8 9 - turizmus, vendéglátás 9 8 7 6 4 3 2 1 Forrásbevonás Forrásbevonás Beruházás Beruházás 4. ábra: A vállalat finanszírozási helyzetének elmúlt 12 hónapos alakulása regionális bontásban 11,6% 13, 16, 1,9% 36,6% 33, 37,6% 6. ábra: Vállalati forráshelyzet megítélése a következő 12 hónapra vonatkozó beruházási, ill. forrásbevonási tervek szerinti bontásban Nem tervez forrásbevonást Kivár a forrásbevonással Tervez forrásbevonást Nem tervez beruházást Kivár a beruházással Tervez beruházást Nem tervez forrásbevonást Kivár a forrásbevonással Tervez forrásbevonást Nem tervez beruházást Kivár a beruházással Tervez beruházást 32,9% 24,1% 34,2% 36,1% 2,4% 39,1% 36,6% 42,6% 18,7%,4% 3, 46,4% Kelet-Magyarország Közép-Magyarország Nyugat-Magyarország Javult a pénzügyi helyzet Nem változott Romlott a pénzügyi helyzet 46,3% 43,1%,6% 9,1% 62,6%,8% 47,2% 48,7% 2, 43,9% 47,8% 2,2% 44, 46,3%, 9,8% 19,9%,4% 13, 1,2% 1, 11,2% 13,4% 18,7% 17,6%,6% 2 7 Javult a finanszírozási helyzet az elmúlt 12 hónapban Nem változott a finanszírozási helyzet az elmúlt 12 hónapban Romlott a finanszírozási helyzet az elmúlt 12 hónapban
Forrásbevonási tervek I. Megugrott a forrásbevonással kiváró cégek aránya re két és fél éves szintre olvadt a vállalatok forrásbevonási kedve (a cégek ötöde, ill. negyede jelezte, hogy biztosan, ill. valószínűleg tervez külső forrást igénybe venni a következő 12 hónapban), ugyanakkor folytatódott a 11 tavasza óta tartó trend is, miszerint csökken az elzárkózó cégek aránya, így összességében rekordszintre (22,7%) emelkedett a kivárást választók hányada. Az elbizonytalanodás valamennyi szektorban megfigyelhető volt (1-2. ábra). Az agrárágazatok mellett az élelmiszeripar, a fémfeldolgozás, a vegyianyag gyártás, a szállítás, raktározás, valamint a gépjárműkereskedelem és -javítás iparágakban kiugróan magas a forráskeresletet támasztó cégek aránya. Egyúttal a felmérést megelőző 12 hónapban gyakorlatilag ezekben az ágazatokban, továbbá az infokommunikációs cégek körében érzékelhető a forráskereslet élénkülése (3-4. ábra). A vállalati beruházási tervektől függetlenül nőtt a forrásbevonással hezitálók részaránya. A fejlesztésekkel kiváró cégek száma egy év alatt a másfélszeresére emelkedett, és körükben jelentősen megugrott a forrásbevonással várakozó álláspontra helyezkedők aránya. Az energetika, az IKT szolgáltatások és a közúti járműgyártás ágazatokban jelentősen elmarad a következő egy évben beruházást tervező cégek mögött a forrásbevonási szándékot jelző vállalkozások aránya, és az ágazatok többségében viszonylag magas a tervezett fejlesztések egy részét magánerőből finanszírozók részaránya (-6. ábra). 26,1% 2,8%,7% 11,8% 13,7% 14,2% 22,6% 18,8% 26,9% 29,4% 3,2% 21,1% 22,6% 26,9% 27,7% 31,7% 3,9% 29,8%,7% 09. tél 9 8 7 6 4 3 2 1 9 8 7 6 4 3 2 1. nyár Állattenyésztés Nem tervez forrásbevonást Kivár Tervez forrásbevonást. ábra: A következő 12 hónapra vonatkozó forrásbevonási tervek a következő 12 hónap beruházási tervei szerinti bontásban,9% 28,4% 26,1% 2, 19,8% 34, 33,9% 24,6% 19,2% 34, 12, 8,7% 6,3% 8,7% 16, 7, 62,9% 67,6% 6,8% 64,2% 63,2%, 7, 9,1%,4% 6, 14, 29,8% 32,3% 24, 18,6% 23,8% 27,3% 19,4% 12,9% 13. tavasz Vad- és erdőgazd. 13. Növénytermesztés Élelmiszeripar 14. tavasz Fémfeldolgozás 1. ábra: A következő 12 hónapra vonatkozó forrásbevonási tervek változása 14,3% 12,9% 12,3% 2,3% 11. tavasz 3. ábra: A következő 12 hónapra vonatkozó forrásbevonási tervek ágazati bontásban Vegyianyag gyártás Tervez beruházást a következő 12 hónapban 27,1% 24,7% 24,1% 2,6% 21,9% 23, 21,4% 14, 16,4% 14,6%,7% 11. 1,2% 1, 13,8% 14,,7%,6% 1,4% 12,7% 14,6% 11,9% 22,1%,7% 18,3% 12. tavasz Közúti járműgyártás Fafeldolgozás 36,2% 33,9% 13. tavasz 12. Textilipar 13. 13. tavasz Építőipar 12,3% 14. tavasz 2, 6,7% Kivár a beruházással 70,9% 68,8% 74,2% 63,6% 72,6% 13. tavasz 13. 14. tavasz Nem tervez beruházást a következő 12 hónapban Nem tervez forrásbevonást Kivár Tervez forrásbevonást Gépgyártás, 21,1% 27,2% 13. Energetika Szállítás, raktározás 8,7% 11,1% 22,7% 14. tavasz Gépjárműker. és -jav. IKT szolgáltatások 14. Közösségi szolgáltatás Kereskedelem 16,6% 2,9% 1. Turizmus Gazdasági szolgáltatások Nem tervez Valószínűleg nem Kivár Valószínűleg tervez Tervez forrásbevonást 9 8 7 6 4 3 2 1 Ingatlanügyletek 8 Forrásbevonást tervező vállalatok aránya 09. tél. nyár 11. 12. 13. 09. tél. nyár 11. 12. 13. 09. tél. nyár 11. 12. 13. 9 8 7 6 2. ábra: A következő 12 hónapra vonatkozó forrásbevonási tervek változása szektorális bontásban 6,8% 72,3% 64, 73, 68, 63,6% 76,7% 2,8% 49,2% 43,1% 4,,,8% 43,6% 44,3% 43, 41,8% 4,7% 44,9% 6,9% 43,2% 3, 13, 14,4% 14, 14, 11, 13,4% 24, 12,2% 1,1% 14,6% 11,7% 13,,3% 23, 23,7% 8,, 8,8% 11,1% 33,3% 1, 33,7% 36,4% 42,4%, 33,9%,8% 31,8% 43, 41,9% 43,6% 42,6% 42, 32,8% 33,8%, 19,1% 26, 17,6%,4% 1 2 3 4 6 7 8 9 Tervez forrásbevonást Kivár Nem tervez forrásbevonást 4. ábra: A következő 12 hónapban forrásbevonást tervező* vállalatok aránya ágazati bontás szerint nőtt a forrásbevonási hajlandóság 1 12 2 4 18 7 4 17 11 9 6 3 * biztosan + valószínűleg 13 forrásbevonást tervező 16 vállalatok összesen 2 2 3 4 6 7 8 9 14 8 6. ábra: A következő 12 hónapban beruházást, ill. forrásbevonást tervező* vállalatok aránya ágazati bontásban 1 - állattenyésztés * biztosan + valószínűleg forrásbevonást, ill. 2 - növénytermesztés beruházást tervező vállalatok összesen 1 9 3 - vad- és erdőgazdálkodás 4 - élelmiszeripar 3 - energetika 8 6 - építőipar 2 19 7 - fafeldolgozás 7 8 - fémfeldolgozás 14 9 - gépgyártás 4 12 6 - közúti járműgyártás 8 1 11 - textilipar 12 - vegyianyag gyártás 13 - gazdasági szolgáltatások 18 7 14 - gépjármű keresk. + jav. 4 1 - IKT szolgáltatások 11 17 16 - ingatlanügyletek 6 9 3 17 - kereskedelem 18 - közösségi szolgáltatás 13 16 19 - szállítás, raktározás 2 - turizmus, vendéglátás 2 3 4 6 7 8 9 Beruházást tervező vállalatok aránya 1 3 19 csökkent a forrásbevonási hajlandóság 8,3% 1 - állattenyésztés 2 - növénytermesztés 3 - vad- és erdőgazdálkodás 4 - élelmiszeripar - energetika 6 - építőipar 7 - fafeldolgozás 8 - fémfeldolgozás 9 - gépgyártás - közúti járműgyártás 11 - textilipar 12 - vegyianyag gyártás 13 - gazdasági szolgáltatások 14 - gépjármű keresk. + jav. 1 - IKT szolgáltatások 16 - ingatlanügyletek 17 - kereskedelem 18 - közösségi szolgáltatás 19 - szállítás, raktározás - turizmus, vendéglátás
Forrásbevonási tervek II. A kamatok csökkenésében való bizakodás okozhatta a forrásbevonással való kivárás erősödését A felmérést követő egy évben külső forrás bevonását tervező cégek aránya a mikro-, kis-, közép és nagyvállalatok körében is csökkent, a várakozók részaránya pedig csak a kisvállatok körében nem nőtt. Ezzel szemben a Magyar Nemzeti Bank hitelintézetek megkérdezésén alapuló legfrissebb felmérése szerint a pénzintézetek a kisebb és a nagyobb vállalatok körében is emelkedő forráskereslettel számolnak (1-2. ábra). Az értékesítési piacok földrajzi lokációját tekintve a forrásigény mérséklődése és a kivárást jelzők arányának megemelkedése valamennyi szegmensben megfigyelhető, azaz nem piaci okokra vezethető vissza az elbizonytalanodás (3. ábra). A finanszírozási helyzet változásától függetlenül emelkedett a tervezett forrásbevonással kiváró cégek aránya (4. ábra). A forrásbevonással kivárók arányának növekedése vélhetően abból ered, hogy egyrészt emelkedett (egy év alatt 19,2%-ról 26,4%-ra) a további hitelkamatszint csökkenésre számító cégek hányada, másrészt körükben jelentősen megnőtt a külső forrás bevonását illetően bizonytalan cégek részaránya, ami azt jelzi, hogy kedvezőbb kamatokra várva halasztja el a cégek növekvő hányada a forráskeresletet (. ábra). Az elmúlt egy évben az igényelt hitelösszeghez részben hozzájutó vagy elutasítással találkozó cégek jelentős részében forráséhség tapasztalható: közöttük kétharmad feletti a forrásbevonást tervezők hányada (6. ábra). Kis vállalatok 9 8 7 6 4 3 2 1. ábra: Következő 12 hónapra vonatkozó forrásbevonási tervek a hitelkínálattal és a hitelkamatokkal kapcsolatos várakozás szerinti bontásban 9 8 7 6 4 3 2 1 1. ábra: A következő 12 hónapra vonatkozó forrásbevonási tervek változása vállalati méret szerinti bontásban 11. 12. 13. 11. 12. 13. 11. 12. 13. 11. 12. 13. 2,6% 32,9% 36, 28,1% 32,9% 31,3% 29,2%,8% 24,6% 29,7% 32,1% 2,7% 12,2% 11,6% 4, 2,3%,4% 18,8% 12, 11,7%,1%,3% 21,3% 27,9% 62,2%, 60, 46,6% 46,8% 0, 8,3% 7, 6,2% 0, 46,6% 46,3% Bővül 2, 29,4% 16,3% 28,3% 36,8% Stagnál Csökken, 38,4% 44,4% 7,7% 0, 61,1% 1,9% 4,3% 9, 69, 64,3% 6,3% 63,7% 61, 8,4% 61, Bővül 18,6% 14,7% Stagnál 19,6% Csökken Hitelkínálat a következő 12 hónapban 26,3% 16,7% 19, 13, 12,9% Emelkednek 12,4% 9,4% 8,9% 7, 6,6% 9,3% 7,8%, Nem változnak,9% 6, 63,8% 2,2% 22,2% 9, 23,8% Csökkennek 36,8% 44,9% 36, 29,3% 36,6% 16,7% 3,7% 36,2% 31,6% 21,9% 11,9% 36,3% 29,7% 29,7% 33,8% 28,6% 1 2 3 4 6 7 8 9 Tervez forrásbevonást Kivár Nem tervez forrásbevonást 3. ábra: Következő 12 hónapra vonatkozó forrásbevonási tervek a külföldi értékesítés hez viszonyított aránya alapján 1,7% 46,7% 19,2% 44,2% 12,2% 4,2% 1,7% 43,1% 14,6% 36,8% 8,7% 38, 12,7% 39,2% 24,7% 34,4% 13,7% 41, 12, 34,9% 14, 29,6% 16,2% 34,4% 13,2% 33,3%,6% 29,8% 11, 23,3%,3% 22,2% 13,,7%,2% 36,4% 11,3% 4, 8,2% 39,7%,3% 3,8%,1% 34,7% 8,1% 33,8% 19,6%,4% 37,7% 36,6% 42, 11. 12. tavasz 12. 41,1% 48,6% 2,8% 48,1%,9% 4,4% 3,1% 6, 49,4% 3, 9,6% 6,8% 7, 46,3% 3,4% 43,8% 2,1% 8,9% 60,2% 8,1% 0, 13. tavasz 13. 14. tavasz 11. 12. tavasz 12. 13. tavasz 13. 14. tavasz 11. 12. tavasz 12. 13. tavasz 13. 14. tavasz - Nem exportál 1-1- Nem tervez forrásbevonást Kivár a forrásbevonással Tervez forrásbevonást Emelkednek Nem változnak Csökkennek Hitelkamatok a következő 12 hónapban Nem tervez forrásbevonást Kivár Tervez forrásbevonást százalékpont 0 80 60 0-9 8 7 6 4 3 2 1 2. ábra: Következő 6 hónapban a vállalati hitelek iránti kereslet becslése a magyarországi hitelintézetek véleménye szerint* Közép- és nagyvállalatok Mikro- és kisvállalatok * nettó változás, a hitelkereslet növekedését váró szereplők aránya mínusz a csökkenő keresletet váró szereplők részaránya Forrás: MNB hitelezési felmérések 09.I 0.II 09.III 09.IV.I.II.III.IV 11.I 11.II 11.III 11.IV 12.I 12.II 12.III 12.IV 13.I 13.II 13.III 13.IV 14.I 14.II 14.III 14.IV 1.I 1.II 1.III 4. ábra: Következő 12 hónapra vonatkozó forrásbevonási tervek a finanszírozási helyzetben az előző 12 hónapban bekövetkezett változás szerint 33% 13% 4% 12. 26% 1 63% 13. tavasz 38% 12% 13. 4 1 14. tavasz 39% 13% 48% Javult a finanszírozási helyzet 22% 23% 42% 13% 46% 47% 1 37% 38% 12% 29% 7% 64% 23% 11% 66% 12. 13. tavasz 13. 14. tavasz 12. 13. tavasz 13. 14. tavasz Nem változott a finanszírozási helyzet 36% 23% 41% 4 12% 48% 32% 16% 2% 2 13% 62% 34% 9% 7% 34% 8% 8% Romlott a finanszírozási helyzet Nem tervez forrásbevonást Kivár a forrásbevonással Tervez forrásbevonást 6. ábra: Következő 12 hónapra vonatkozó forrásbevonási tervek az előző 12 hónapban szerzett hiteligénylési tapasztalatok szerinti bontásban Nem igényelt, mert úgy vélte, nem jut hitelhez Nem igényelt, mert nem volt rá szükség Igen, de olyan feltételekkel kínálták, amit végül elutasított Igen, de elutasították a kérelmet Igen, az igényelt összeg egy részét megkapta Igen, a teljeshitelösszeget megkapta 31,7% 32,9% 2, 73,3% 73,7% 68,9% 33,3% 24,1% 37, 34,9% 43, 37, 17,9% 26,7% 21,1% 13,3% 3 19% 46%,3% 2 4 6 8 Tervez forrásbevonást Kivár Nem tervez forrásbevonást 9
Külső finanszírozási lehetőségek igénybevétele A vállalatok elsősorban az olcsó, kedvezményes opciókat keresik A vissza nem térítendő források kifejezetten kedveltek az agráriumban, az ország keleti felében és a zömében belföldön értékesítő vállalkozások körében. A kedvezményes hitelek a mezőgazdasági, az alapvetően hazai piacon értékesítő, a nyugat-magyarországi székhelyű cégek és a kisvállalatok körében keresettek (2-3. oldal). A külső források bevonását a cégek kétharmada szerint a beruházások, fejlesztések finanszírozása igényli, negyede forgóeszköz finanszírozás, tizede pedig a pénzügyi kockázatok csökkentése végett tervezi külső források igénybevételét (4. ábra). A beruházási célú forráskereslet az agráriumban, a kis- és középvállalatok, a kelet-magyarországi székhelyű és az exportra is termelő, án túlnyomórészt belföldön érétkesítő cégek között is meghaladja az átlagot (. ábra). A következő idakban külső finanszírozás igénybevételét tervező cégek csoportjában különösen magas a bevonni szándékozott forrást beruházási célra fordítani szándékozók aránya a kombinált termékek, a lízing, faktoring és a kockázati tőke iránt érdeklődők között (6. ábra). Exportarány* 3. ábra: Következő 12 hónapban igénybe venni tervezett kedvezményes hitelt említő cégek aránya * exportbevételek / Exportarány* Közép-Mo. Nyugat-Mo. Kelet-Mo. 1-1- Közép-Mo. Nyugat-Mo. Kelet-Mo. 1-1- 1 2 3 4 6. ábra: A következő 12 hónapban fejlesztés, beruházás céljából forrásbevonást tervező cégek aránya * exportbevételek / 1. ábra: Következő 12 hónapban igénybe venni tervezett finanszírozási lehetőséget említésének említő cégek aránya* Vissza nem térítendő támogatás Kedvezményes hitel Lízing, faktoring Tulajdonosi tőkenyújtás Piaci hitel Kombinált termék Szállítói hitel Garancia Kockázati tőke * többszörös választás is lehetséges 2, 2, 7,8% 6,1%,4% 14,1% 13,3% 38,4% 6,8% 1 2 3 4 6 1 2 3 4 6 7 8 9 Exportarány* 2. ábra: Következő 12 hónapban igénybe venni tervezett vissza nem térítendő támogatást említő cégek aránya Közép-Mo. Nyugat-Mo. Kelet-Mo. 1-1- * exportbevételek / 4. ábra: A következő 12 hónapban igénybe venni tervezett finanszírozási lehetőség tervezett felhasználása Beruházás finanszírozása Forgóeszköz finanszírozás Pénzügyi kockázat csökkentése Egyelőre meghatározhatatlan Hosszú távú finanszírozás Meglévő külső forrás cseréje Tőkefinanszírozás növelése Tőke visszajuttatása a tulajdonosokhoz 1 2 3 4 6 7 8 9 0,9% 0,8% 8,6%, 4,3% 3,1% 23,3% 63,4% * többszörös választás is lehetséges 1 2 3 4 6 7 6. ábra: A következő 12 hónapban az egyes finanszírozási lehetőségek igénybevételét tervező cégek között a forrást beruházás finanszírozására fordítani szándékozó cégek aránya Kombinált termék (tőke + hitel + garancia) Lízing, faktoring Kockázati tőke Vissza nem térítendő támogatás Kedvezményes hitel Tulajdonosi tőke Piaci hitel Szállítói hitel Garancia 80, 76,9% 88,8% 82,8% 82,4% 89, 92, 92,4% 92,3% 2 4 6 8
Finanszírozási kapcsolatok A vállalatok többsége univerzális megoldásokat vár pénzügyi szolgáltatójától A i vállalati felmérés válaszadóinak 41,-a univerzális, egy helyen elérhető megoldásokat kínáló finanszírozási kapcsolat kiépítésére törekszik. Egyötödük rugalmasan, szintén ötödük ugyanakkor nehezen vált pénzügyi szolgáltatót (1. ábra). A szolgáltató cégek és a kisvállalkozások relatíve rugalmasan hajlandóak finanszírozási kapcsolatot váltani. Az agrárvállalkozások, valamint a közép- és nagyvállalatok harmada nem szívesen lép ki már meglévő pénzügyi kötelékeiből, ellenben mindhárom csoport körülbelül negyedére jellemző a különböző forráselemek rugalmas összeválogatása (2-3. ábra). A nyugat-magyarországi cégek több mint fele vár univerzális megoldásokat a szolgáltatójától, regionális összevetésben pedig itt a legmagasabb azon vállalatok aránya, akik nehezen adják fel meglévő finanszírozási kapcsolataikat (4. ábra). A beruházásokhoz külső forrásbevonásra szoruló vállalatok nagyobb hajlandóságot mutatnak a finanszírozási kapcsolat váltására, illetve nagyobb arányban várnak el egy helyen elérhető megoldásokat, mint a jobb, ill. rosszabb pénzügyi helyzetben lévő cégek (. ábra). A hitelfelvételt, a tőkebevonást és a vissza nem térítendő támogatás igénybevételét tervező vállalkozások legalább fele univerzális megoldásokat kínáló finanszírozási kapcsolatot kíván kialakítani (6. ábra). 1. ábra: A vállalatok finanszírozási kapcsolatai* 2. ábra: A vállalatok finanszírozási kapcsolatai* szektorális bontásban 4 4 3 3 2 2 1 1 41, A vállalat univerzális megoldásokat vár pénzügyi szolgáltatójától 22,3% A vállalat rugalmasan hajlandó finanszírozási kapcsolatot váltani,7% A vállalat nehezen lép ki meglévő finanszírozói kapcsolataiból * többszörös választás is lehetséges 18,7% Rugalmasan válogatja össze a különböző forráselemeket a vállalat 4 4 3 3 2 2 1 1 47,6% 48,3%,2% 23,8% 2,4% 27,1%,3% 17,8% 44,1% 18,9% 27,7% Mezőgazdaság A vállalat univerzális megoldásokat vár pénzügyi szolgáltatójától A vállalat nehezen lép ki meglévő finanszírozói kapcsolataiból A vállalat rugalmasan hajlandó finanszírozási kapcsolatot váltani Rugalmasan válogatja össze a különböző forráselemeket a vállalat * többszörös választás is lehetséges 21,8% 4 4 3 3 2 2 1 1 46,2% 23,6% 3. ábra: A vállalatok finanszírozási kapcsolatai* méret szerinti bontásban 19,6% 17,6% 47,9%,2% 24, 21,9% * többszörös választás is lehetséges 43,8% 4, 18,8% 29,2% 27,1% 26,6% 32,1% Mikrovállalat Kisvállalat Középvállalat Nagyvállalat A vállalat univerzális megoldásokat vár pénzügyi szolgáltatójától A vállalat rugalmasan hajlandó finanszírozási kapcsolatot váltani A vállalat nehezen lép ki meglévő finanszírozói kapcsolataiból Rugalmasan válogatja össze a különböző forráselemeket a vállalat 28,4% 4 4 3 3 2 2 1 1 41,2% 4. ábra: A vállalatok finanszírozási kapcsolatai* regionális bontásban 27, 22,,6% 0,2% 19,1% 27,8% * többszörös választás is lehetséges 46,4% 27,2%,9%,6% 19,2% Közép-Magyarország Nyugat-Magyarország Kelet-Magyarország A vállalat univerzális megoldásokat vár pénzügyi szolgáltatójától A vállalat rugalmasan hajlandó finanszírozási kapcsolatot váltani A vállalat nehezen lép ki meglévő finanszírozói kapcsolataiból Rugalmasan válogatja össze a különböző forráselemeket a vállalat 4 4 3 3 2 2 1 1. ábra: A vállalatok finanszírozási kapcsolatai* a vállalatok pénzügyi helyzete alapján 2,6% 6 * többszörös választás is lehetséges * többszörös választás is lehetséges 49,4% 2,8% 0, 41, 28,7% 26,6%,2% A vállalatnak pénzügyi problémái vannak 23,9% Stabil, beruházni külső segítséggel tudna a vállalat 29,7% 2, 22,9% 21,7% 22,8% Stabil, beruházni külső segítség nélkül is tudna a vállalat A vállalat univerzális megoldásokat vár pénzügyi szolgáltatójától A vállalat nehezen lép ki meglévő finanszírozói kapcsolataiból A vállalat rugalmasan hajlandó finanszírozási kapcsolatot váltani Rugalmasan válogatja össze a különböző forráselemeket a vállalat 4 3 2 1 6. ábra: A vállalatok finanszírozási kapcsolatai* a következő 12 hónapos forrásbevonási tervek alapján 32,3% 34,4% 28,8% 27, 28,1% 1,6%,3% 29,7% 24,9% 2,8% Tervez hitelfelvételt Tervez tőkebevonást Tervezi vissza nem térítendő támogatás igénybevételét A vállalat univerzális megoldásokat vár pénzügyi szolgáltatójától A vállalat rugalmasan hajlandó finanszírozási kapcsolatot váltani Rugalmasan válogatja össze a különböző forráselemeket a vállalat A vállalat nehezen lép ki meglévő finanszírozói kapcsolataiból 11
Hiteligénylés az elmúlt 12 hónapban Kismértékben csökkent a kölcsönt igénylő vállalatok aránya höz képest A felmérést megelőző 12 hónapban a cégek,-a igényelt valamilyen hitelterméket, ami 3,3 százalékponttal alacsonyabb, mint a 14. én hitelfelvételt tervező vállalatok aránya. A középvállalatok kiemelkedő hányada (67,4%) nyújtott be hitelkérelmet az elmúlt egy évben. A t követő egy évben javuló pénzügyi helyzetről beszámoló vállalatok csaknem fele (47,1%-a) folyamadott hitelkérelemmel ugyanebben az idakban, illetve a hitelfelvételt tervezők több mint kétharmada (69,-a) az előző 12 hónapban is igényelt hitelt (1-2. ábra). A vállalatok 48,8%-a azért nem igényelt hitelt az elmúlt egy évben, mivel nem volt rá szüksége,,7%-uk pedig úgy gondolta, hogy nem is jutna hitelhez. Az igényelt hitelösszeget teljes egészében a vállalkozások 33,4%-a kapta meg, annak egy részét (átlagosan 73,1%-át) pedig a cégek 3,2%-a. A teljes hitelösszeghez legnagyobb arányban az ipari cégek, illetve a közép- és nagyvállalatok jutottak hozzá, míg a szolgáltató szektorban működő cégek és a mikrovállalkozások relatíve nagy hányada gondolta úgy, hogy nem kapna hitelt, ezért nem is igényelt kölcsönt (3-4. ábra). A hitelkérelmek elutasításának, illetve az alacsonyabb összegben vagy kedvezőtlenebb feltételek mellett kínált kölcsönök legjellemzőbb okaként a cégek 14,8%-a említette a vállalati hiteltörténet hiányát. Emellett a mezőgazdasági cégek esetében kiemelkedik a túl magas hitelösszeg igénylése, a középvállalatok körében pedig az alacsony vagy lassú megtérülés (-6. ábra). 7 6 4 3 2 6 4 3 2 1, 41,7% 42,7% 38,8% 32, 33,4% Teljes minta 31,7% Mezőgazdaság 36,7% 33,4% A teljes hitelösszeget megkapta 1. ábra: Az előző 12 hónapban hitelt igénylő vállalatok aránya Mikrovállalat 0, Kisvállalat Középvállalat 67,4% 49, Nagyvállalat 36, Közép-Magyarország * exportbevételek / 46,9% Nyugat-Magyarország 38,7% 33,3% Kelet-Magyarország 0,6% 0, Szektor Méret Régió Exportarány* 3. ábra: Az előző 12 hónap hiteligényléseinek eredményei szektorális bontásban 3,2%, 2,8% 3,2% A hitelösszeg egy részét megkapta 2, 3,3% 2,3% 2, Elutasították a hitelkérelmet 1,4% 1,7% 0,9% 1,4% A cég elutasította a hitel 48,8% 3,3% 46,3% 48,8% Nem igényelt, nem volt rá szükség 1-,7%, 11, Nem igényelt, mert nem kapna Teljes minta Mezőgazdaság. ábra: Hiteligény elutasításának, ill. az igényelttől elmaradó összegben vagy kedvezőtlenebb feltételekkel kínált hitelek magyarázata szektorális bontásban 18% 16% 14% 12% 1 8% 6% 4% 2% Hiteltörténet hiánya Nem felelt meg a hiteltermék feltételeinek Elégtelen biztosítékok Elégtelen saját tőke Alacsony/lassú megtérülés Kockázatos projekt Teljes minta Mezőgazdaság Túl alacsony összegű hitel Túl magas összegű hitel Üzleti terv hiányoságai Start up 1-33,4% Szakértelem hiánya 2. ábra: Az előző 12 hónapban hitelt igénylő vállalatok aránya a múltbeli és jelenlegi finanszírozási helyzet alapján Jelenlegi pénzügyi helyzet Finanszírozási helyzet az elmúlt 12 hónapban Hitelfelvétel a következő 12 hónapban 6 4 3 2 1 4. ábra: Az előző 12 hónap hiteligényléseinek eredményei vállalati méret szerinti bontásban 1 1 Stabil, beruházni külső segítség nélkül is tudna a válllat Stabil, beruházni külső segítséggel tudna a vállalat A vállalatnak pénzügyi problémái vannak Nem tervez, mert nem kapna Nem tervez, mert nincs rá szükség 24,4% 41,8% 3, 48, A teljes hitelösszeget megkapta Tervez hitelfelvételt 2,8% 7,7% Nem változott A hitelösszeg egy részét megkapta Romlott 2,3% 1, Javult 3,4% 1,1% 4,7% 0, Elutasították a hitelkérelmet 22,7% 22, 28, 1,4% 0, 7, 0, A cég elutasította a hitel 38, 3,4% 39,6% 2,4% 47,1% 46,2% 47, 27,9% 47,6% Nem igényelt, nem volt rá szükség 1,6% 3,3% 4,7% 2,9% Nem igényelt, mert nem kapna Mikrovállalat Kisvállalat Középvállalat Nagyvállalat Hiteltörténet hiánya Elégtelen saját tőke Elégtelen biztosítékok Nem felelt meg a hiteltermék feltételeinek 69, 2 3 4 6 7 6. ábra: Hiteligény elutasításának, ill. az igényelttől elmaradó összegben vagy kedvezőtlenebb feltételekkel kínált hitelek magyarázata vállalati méret szerinti bontásban 2 Alacsony/lassú megtérülés Mikrocég Kisvállalkozás Középvállalat Nagyvállalat Túl alacsony összegű hitel Kockázatos projekt Túl magas összegű hitel Üzleti terv hiányoságai Start up Szakértelem hiánya 12