Osztályozás 1. I. évfolyam, 1. félév (2003) 1/27 3. tétel: INFORMÁCIÓKERESİ NYELVEK FELADATAI, TÍPUSAI Információkeresı nyelvek feladatai: az információk tartalmának leírása az eredeti szövegbıl információk többszempontú visszakeresésének biztosítása tárolás kialakítása Információkeresı nyelvek típusai: Az osztályozási nyelv szabályozottsága szempontjából: természetes nyelvő információkeresı nyelvek: elınyük, hogy közvetlen kapcsolatban állnak az aktuális szaknyelvvel és a rendszerek könnyen megtanulhatók és használhatók. Hátrányuk, hogy az osztályozási rendszer használatán keresztül nem kapunk semmilyen képet a tudományok, az adott szakterület egészére, felépítésére vonatkozóan. A természetes nyelv sajátosságaiból adódóan az információkeresı nyelv egy adott nyelvhez, sıt könyvtárhoz kötött. Típusai: szövegszavas információkeresı nyelvek: az osztályozási kifejezéseket a dokumentum eredeti szövegébıl emeljük ki változtatás nélkül, ez a kulcsszó. Ha az eredeti szöveg címébıl emeljük ki az osztályozási kifejezést, akkor címszó. Az elsı természetes nyelvő osztályozás PETER LUHN nevéhez főzıdik, rendszere a KWIC - szövegkörnyezetes kulcsszó index. szabályozott nyelvő osztályozási rendszerek: ha a természetes nyelv szavait szabályozzuk, akkor szabályozott nyelvő osztályozási rendszert kapunk. A szabályozás lehet nyelvi, illetve nyelvi és logikai szabályozás. A nyelvi szabályozás eredményeként kapott osztályozási kifejezés a tárgyszó; ezeket használják a tárgyszavas osztályozási rendszerek. A nyelvi és logikai szabályozás eredményeként kapott osztályozási kifejezés a deszkriptor, az információs tezauruszok használják. mesterséges nyelvő információkeresı nyelvek: a dokumentumok tartalmát kódokkal, szimbólumokkal írják le, ilyen pl. az ETO. Elıny, hogy a rendszerek könnyen áttekinthetık, a jelzetek egyértelmőek. Hátrány, hogy a tudományok változásait nehezen tudják követni. A kódokat és a rendszer struktúráját meg kell tanulni, ahhoz hogy használni lehessen. Logikai kapcsolat szerint: hierarchikus információkeresı nyelvek: a fogalmak teljes hierarchiarendszerét igyekeznek kiépíteni. A hierarchia a logikai fölé-alárendeltségi reláció és a szerkezeti egész-rész reláció alapján jön létre. A hierarchiát általában felülrıl lefelé építik, az általános fogalmat felosztják, tehát a genus-speciens viszony jellemzı, azaz a tágabbtól a szőkebb felé halad. Elızetesen kidolgozott osztályozási táblázatokkal rendelkeznek, melyben hierarchikus szerkezetbe foglalják az osztályozási kifejezéseket, jelzeteket. Elınyük, hogy a természetes nyelvre épülnek, alkalmazásukhoz viszont ismerni kell a rendszert. Típusai: monohierarchikus (enumeratív): egy fogalomnak csak egy fölérendelt fogalma lehet, illetve a fogalmak csak egy helyen fordulhatnak elı. Ezen rendszerek csak korlátozottan fejleszthetık, használatuk igen egyszerő, csak az osztályozandó mő tartalmát kell meghatározni és azt beilleszteni a hozzá legközelebbi fogalomhoz, szakjelzethez. Pl. Dewey tizedes osztályozása. polihierarchikus (analitikus-szintetikus): a fogalmaknak több fölérendeltje is lehet, egy-egy fogalom több helyen is elıfordulhat (pl.: ETO; Ranganathan rendszere). Ezen rendszereknek általában két összetevıje van: egy sekélyebb hierarchiát tükrözı szakrendszer és egy fogalmi kategóriákból levezetett facettarendszer (tér, anyag, idı stb.). A mai hierarchikus rendszerek nagyrésze átmenet a két típus között. mellérendelı információkeresı nyelvek: a fogalmak önállóak és egymástól függetlenek, az osztályozási kifejezéseket semmilyen szabály nem rendeli egymáshoz. Ezek a rendszerek nem filozófiai alapúak, hanem gondolati célokat szolgálnak. Az osztályozó fogalmak közti bármely logikai kapcsolatot ki lehet fejezni, a kapcsolatrendszer kiépítése csak egy-két szintig történik, nem olyan mélységig, mint a hierarchikus rendszerekben.
Osztályozás 1. I. évfolyam, 1. félév (2003) 2/27 Az osztályozó fogalmak mélysége szerint: individualizáló információkeresı nyelvek: mély tartalmi feltárást biztosítanak, egyedi információkat írnak le. Fıleg szakkönyvtárakban és speciális győjteményekben használják. generalizáló információkeresı nyelvek: átfogó témák, nagyobb témacsoportok jellemzık; átfogó problémák leírására szolgáló rendszerek, osztályozási fogalmai általánosak. Fıleg közkönyvtárakban, általános győjteményekben használják, illetve a nemzetközi információcserében. Rendszerint a kettı együtt található meg. A gépesítettség foka szerint: nem automatikus információkeresı nyelvek: gépesítettség teljes hiánya jellemzı. félautomatikus információkeresı nyelvek: az osztályozó fogalmak kiválasztása gépmentes, de a rendezés és a szelektálás számítógéppel történik. automatikus információkeresı nyelvek: az osztályozó fogalmak meghatározása, csoportosítása, osztályozása automatikusan történik. Szerkezet alapján: prekoordinált információkeresı nyelvek: az osztályozó fogalmak helye elıre definiált a rendszerben. Az osztályok sorrendje, kapcsolatrendszere elıre meghatározott. posztkoordinált információkeresı nyelvek: nincs a fogalmaknak egy eleve meghatározott sorrendje, az osztályozó fogalmakat a dokumentumok tartalmától függıen rendeljük egymás mellé. A felölelt ismeretek köre, tartalmuk szerint: egyetemes információkeresı nyelvek: az emberi tudás egészét, az ismeretek teljes körét felölelik. speciális vagy szakterületi információkeresı nyelvek: egy-egy tudományterület, szőkebb szakterület, ágazat ismereteit foglalják magukba.
Osztályozás 1. I. évfolyam, 1. félév (2003) 3/27 5. tétel: A DOKUMENTUMOK TARTALMI FELTÁRÁSÁNAK SZINTJEI, A FELTÁRÁS MÉLYSÉGE, FELTÁRTSÁGI MUTATÓ A dokumentumok tartalmi feltárásának szintjei: 1. szint: dokumentumok regisztrációja - ez az eljárás nem mélyreható, de gyors, tulajdonképpen a bibliográfiai leírás. 2. szint: osztályozási eljárások: dokumentumokban lévı tartalmak széles besorolási rendjét jelenti, viszonylag felületes csoportosítás mélyebb tartalmi feltárást tesz lehetıvé: - differenciáltabb tartalmi feltárás - egyedi információk feltárása 3. szint: referálás - a dokumentumról rövid, lényegre törı tartalmi kivonat készül, azaz referátum; ez tartalmazza az eredeti szöveg lényeges részeit. 4. szint: tömörítés - egy dokumentum tartalmi feltárása, az eredeti szöveg tömörítése, ez a tömörítvény, mely a dokumentum minden lényeges elemét tartalmazza, nem szükséges az eredeti dokumentum kézbevétele, helyettesíti azt a tömörítvény. 5. szint: analitikus-szintetikus feltárás - az eddigi négy egy-egy dokumentumra vonatkozik, ez pedig az azonos illetve hasonló tartalmú dokumentumokat tárja fel (pl.: szemle, prognózis). A feltárás mélysége, feltártsági mutatók. A feltárás mélységének vizsgálata arra irányul, hogy milyen mélységben jelenítik meg a dokumentumokban lévı tartalmakat az egyes osztályozási rendszerek. A feltárás mélységét, azaz a feltártság mértékét egy viszonyszámmal lehet megadni, ez a feltártsági mutató, mely azt jelzi, hogy az adott dokumentum hány ismérv alapján érhetı el, kereshetı vissza. Egy dokumentum feltártságának a mértékét az elérési hely / dokumentum hányados írja le. Ez a viszonyszám nem használható, ahol összefüggı szövegben írják le a tartalmat (pl.: referátum, tömörítvény). Összefüggı szövegek esetére SENKO fejlesztett ki egy mutatót, mely megmutatja hogyan viszonyul egymáshoz a dokumentumról készült tömörítés és az eredeti szöveg szavainak a száma. Ennek hátránya, hogy a feltárás minıségérıl nem mond semmit. A minıséget próbálja vizsgálni egy másik mutató, mely PERRY és KENT nevéhez főzıdik; itt két viszonyszám adja meg a feltártság mértékét: a tartalmi kivonat kihagyási tényezıje a kivonat zajtényezıje
Osztályozás 1. I. évfolyam, 1. félév (2003) 4/27 9. tétel: A MEGHATÁROZÁS SZEREPE AZ OSZTÁLYOZÁSBAN. TERMÉSZETES ÉS MESTERSÉGES OSZTÁLYOZÁS A meghatározás szerepe az osztályozásban: Az osztályozás gondolkodási tevékenység, egy értelmi folyamat, melynek során a dolgokat, jelenségeket hasonlóságuk alapján csoportba, osztályba soroljuk, különbözıségeik alapján pedig elkülönítjük ıket. Ahhoz, hogy ez valósághő legyen, minden ismertetıjegyet fel kell tárni, ki kell választani a lényegeseket, majd ezekbıl a leglényegesebbet ki kell emelni, ez szolgál az osztályozás alapjául (ez a fı fogalom). Az eredeti szövegben lévı összes fontos információt ki kell fejezni az osztályozás során. Az ismertetıjegyeket fogalmakban határozzuk meg, annyi lényeges ismertetıjegyet kell feltárni, ami szükséges és elégséges. Ha több az információ, akkor alárendelt fogalomba kerül, ha kevesebb az információ, azaz kevesebb ismertetıjegyet adtunk meg, akkor pedig a szükséges helye feletti részbe sorolódik be a fogalom, azaz egy fölérendelt fogalomba. Az se jó, ha több és az se, ha kevesebb a megfogalmazott ismertetıjegy. Az információk feltárásához különbözı forrásokból tájékozódhatunk: - Címbıl - Elıszóból - Tartalomjegyzékbıl - Tárgymutatóból - Fülszövegbıl - Illusztrációkból stb. Az osztályozás azon mőveleteknek az összessége, melyekkel az eredeti szöveg tartalmi feltárását végezzük. Az osztályozás alapját az adott rendszer megalkotói döntik el, a könyvtáros feladata ismerni és alkalmazni a rendszert. Az osztályozás feladatai: az információk tartalmának leírása az eredeti szövegbıl információk többszempontú visszakeresésének biztosítása tárolás kialakítása Természetes és mesterséges osztályozás: Az osztályozási nyelv szabályozottsága szempontjából vannak: természetes nyelvő információkeresı nyelvek: elınyük, hogy közvetlen kapcsolatban állnak az aktuális szaknyelvvel és a rendszerek könnyen megtanulhatók és használhatók. Hátrányuk, hogy az osztályozási rendszer használatán keresztül nem kapunk semmilyen képet a tudományok, az adott szakterület egészére, felépítésére vonatkozóan. A természetes nyelv sajátosságaiból adódóan az információkeresı nyelv egy adott nyelvhez, sıt könyvtárhoz kötött. Típusai: szövegszavas információkeresı nyelvek: az osztályozási kifejezéseket a dokumentum eredeti szövegébıl emeljük ki változtatás nélkül, ez a kulcsszó. Ha az eredeti szöveg címébıl emeljük ki az osztályozási kifejezést, akkor címszó. Az elsı természetes nyelvő osztályozás PETER LUHN nevéhez főzıdik, rendszere a KWIC - szövegkörnyezetes kulcsszó index. szabályozott nyelvő osztályozási rendszerek: ha a természetes nyelv szavait szabályozzuk, akkor szabályozott nyelvő osztályozási rendszert kapunk. A szabályozás lehet nyelvi, illetve nyelvi és logikai szabályozás. A nyelvi szabályozás eredményeként kapott osztályozási kifejezéseket tárgyszónak nevezzük; ezeket használják a tárgyszavas osztályozási rendszerek. A nyelvi és logikai szabályozás eredményeként kapott osztályozási kifejezések a deszkriptorok, az információs tezauruszok használják. mesterséges nyelvő információkeresı nyelvek: a dokumentumok tartalmát kódokkal, szimbólumokkal írják le, ilyen pl. az ETO. Elıny, hogy a rendszerek könnyen áttekinthetık, a jelzetek egyértelmőek. Hátrány, hogy a tudományok változásait nehezen tudják követni. A kódokat és a rendszer struktúráját meg kell tanulni, ahhoz hogy használni lehessen.
Osztályozás 1. I. évfolyam, 1. félév (2003) 5/27 10. tétel: A KÖNYVTÁRI OSZTÁLYOZÁS FOGALMA, CÉLJA, FELADATAI A könyvtári osztályozás fogalma: Az osztályozás gondolkodási tevékenység, egy értelmi folyamat, melynek során a dolgokat, jelenségeket hasonlóságuk alapján csoportba, osztályba soroljuk, különbözıségeik alapján pedig elkülönítjük ıket. Ahhoz, hogy ez valósághő legyen, minden ismertetıjegyet fel kell tárni, ki kell választani a lényegeseket, majd ezekbıl a leglényegesebbet ki kell emelni, ez szolgál az osztályozás alapjául (ez a fı fogalom). Az osztályozás azoknak a mőveleteknek az összessége, melyekkel az eredeti szöveg tartalmi feltárását végezzük. Az eredeti szövegben lévı összes fontos információt ki kell fejezni az osztályozás során. Az ismertetıjegyeket fogalmakban határozzuk meg, annyi lényeges ismertetıjegyet kell feltárni, ami szükséges és elégséges. Ha több az információ, akkor alárendelt fogalomba kerül, ha kevesebb az információ, azaz kevesebb ismertetıjegyet adtunk meg, akkor pedig a szükséges helye feletti részbe sorolódik be a fogalom, azaz egy fölérendelt fogalomba. Az se jó, ha több és az se, ha kevesebb a megfogalmazott ismertetıjegy. Azt az eszközt, melynek se4gítségével az osztályozást végezzük, osztályozási rendszernek nevezzük vagy ennek szinonimájaként információkeresı nyelvnek. A könyvtári osztályozás célja: Biztosítani az információk és hordozóik, a dokumentumok visszakereshetıségét, ennek érdekében az információkeresı rendszernek képesnek kell lenni egyedi információk leírására, osztályok alkotására és a kialakított halmazok, ismérvek csoportosítására. Többszempontú visszakeresési lehetıséget kell biztosítani. Információkeresı nyelvek feladatai: az információk tartalmának leírása az eredeti szövegbıl információk többszempontú visszakeresésének biztosítása tárolás kialakítása
Osztályozás 1. I. évfolyam, 1. félév (2003) 6/27 11. tétel: OSZTÁLYOZÁSELMÉLETI ISKOLÁK JELLEMZÉSE (tudományfelosztáson alapuló osztályozások, nyelvészeti irányzat, statisztikai iskola) Osztályozáselméleti iskolák jellemzése: A könyvtár fogalmának változásával, feladatainak bıvülésével és a technikai lehetıségek kiszélesedésével változott a könyvtári osztályozás elmélete és gyakorlata is. Az idık folyamán három nagy osztályozáselméleti iskola alakult ki. Tudományfelosztáson alapuló osztályozások: A 19. század második felében alakult ki a tudományfelosztáson alapuló osztályozási rendszerek, a világ könyvtáraiban ezek a legelterjedtebbek. A könyvtári osztályozás alapjául általában valamilyen filozófiai tudományfelosztást használtak, továbbosztályozásnál a formális logika szabályait követték, ezért szerkezetük hierarchikus. Ide tartoznak pl.: Dewey tizedes osztályozása; Cutter kiterjesztı osztályozása; Brown szakrendszerei; ETO; LCC (a washingtoni kongresszusi könyvtár rendszere); Ranganathan kettıspontos osztályozása stb. Ezek az osztályozások a tudományok felosztásából indulnak ki, mindig egy adott kor és az azt megelızı korok ismérveit tükrözik. Eltérıen a filozófiai tudományfelosztásoktól a könyvtári osztályozásban egy-egy fogalom több helyen is elıfordulhat, ezzel segítve az ismérvek pontos leírását. Leginkább a rendszerek rugalmatlanságával kapcsolatban hoznak kifogásokat, ugyanis nehezen tudják követni a tudományok fogalmi rendszerében bekövetkezı változásokat. A rendszerek fejlesztésének fı iránya, hogy a kötött hierarchikus szerkezetbıl új jelzet-összekapcsolási módokkal a rugalmasabb analitikus-szintetikus osztályozási rendszerek irányába tökéletesítik (pl. ETO). Nyelvészeti irányzat: A 20. század elejétıl terjedt el, ettıl kezdve az információkeresı nyelv és az osztályozási rendszer fogalmak szinonimaként szerepelnek. A nyelvészeti irányzat az osztályozási rendszereket formalizált nyelvként kezeli, így a természetes nyelvhez hasonlóan van alaktana (morfológiája), jelentéstana (szemantikája) és mondattana (szintaxisa). Az információkeresı nyelvekben használt szavak különbözıek lehetnek, a legfontosabbak: Szövegszó (a szövegben ténylegesen, változatlanul elıforduló szó) Címszó (a címben ténylegesen elıforduló szövegszó) Kulcsszó (az információ lényegére jellemzı, tartalmi feltárásra alkalmas szövegszó) Tárgyszó (a tartalmat röviden, tömören, egyértelmően kifejezı természetes nyelven megfogalmazott szó) Deszkriptor (információkeresı nyelvi kifejezés, mely az információk feltárására, tárolására, visszakeresésére közvetlenül felhasználható) Nemdeszkriptor (az információk feldolgozására és keresésére közvetlenül nem használható, csak a vele összekapcsolt deszkriptor útján) Az információkeresı nyelvek az ıket alkotó szavakat rendszerbe, szótárba foglalják, mely lehet osztályozási táblázat, tárgyszójegyzék, tezaurusz stb. Minél nagyobb a szótár szókincse, annál finomabb osztályozás lehetséges. A szavak a szótárban általában szócikkekbe rendezıd, a szócikkekben a szavak között értelmi összefüggés van. Az információ-feltárás eredménye a dokumentumkép, mely a dokumentum információkeresı nyelven kifejezett ismérveinek összessége. Keresés során a kérdéssel kapcsolatos legfontosabb ismérveket győjtjük össze, rendezzük: így alakul ki a keresıkép. A keresés során a keresıképet a dokumentumképhez hasonlítjuk, használhatunk az információkereséskor logikai (és; vagy stb.) és relációs (nagyobb, mint; kisebb, mint stb.) operátorokat is. A nyelvészeti irányzat fejlıdésében különbözı fokozatok figyelhetık meg: tárgyszavas osztályozás - információs tezaurusz - szintaktikus nyelvek (pl. PRECIS). Statisztikai iskola: A 20. század ötvenes éveiben jelent meg a statisztikai irányzat, az osztályozási rendszerek elméletében és gyakorlatában általánosan elterjedt a matematika területeinek (mat. logika; mat. statisztika) használása. A statisztikai elmélet kiindulópontja, hogy az osztályozás alapja a természetes nyelv, ennek a statisztikai törvényszerőségeit állapítja meg és ennek alapján hozza létre az osztályait, a klasztereket. Az elmélet elterjedéséhez és kialakulásához nagyban hozzájárult a számítógépek megjelenése és fejlıdése. Az irányzat legjelentısebb képviselıje az automatikus osztályozás.
Osztályozás 1. I. évfolyam, 1. félév (2003) 7/27 16. tétel: AZ ÓKOR TUDOMÁNYRENDSZEREI ÉS KÖNYVTÁRI OSZTÁLYOZÁSI RENDSZEREI Az ókor tudományrendszerei: Az ismeretek rendszerezésére már az emberiség történetének régi idıszakában is törekedtek. Az irodalom csoportosításának, osztályozásának és a könyvgyőjtemény rendezésének gyakorlata már az ókorban kialakult. Egészében nem maradt fenn egy könyvtári szakrendszer sem, de katalógustöredékek alapján hiteles kép alkotható az ókorban használt rendszerrıl. A könyvgyőjteményekben a kéziratok csoportosítása használatuk gyakorlati célját szolgálta. Az írók mőködési területének, tudományágának vagy az írásmő jellegének, mőfajának megnevezésével jelölték és különítették el a kéziratok csoportjait. Az akkádi és a ninivei könyvtárak: Az ókori Kelet városai közül Akkád városában Sarrukin király létesített kr.e.2750 körül jelentıs könyvgyőjteményt. Ninive városában Assurbanipal asszír király (kr.e.650 körül) könyvtárában 20 ezer ékírásos agyagtábla volt. A könyvtár anyagát felsoroló katalógus (leltár) szerint a könyvek témakörönként voltak elhelyezve: Grammatika Történelem Jog Természetismeret Geográfia Matematika Asztronómia Mágia Vallás, dogmák Legendák és mondák Költıi mővek Az egyiptomi Edfu templom könyvtára: A könyvek tartalom szerinti csoportosításával találkozunk itt is, a kézirattekercseket két nagy osztályban sorolták és azon belül 37 csoportot alakítottak ki és eszerint helyezték el azokat. Az egyes csoportok megnevezése az abban található írásmővek tárgyára utal. Az alexandriai könyvtár: Az ókori görög városokban nagy könyvgyőjteménye volt Szókratésznek, Arisztotelésznek, Platónnak. Arisztotelész könyvtára Alexandriába került, ez lett az alapja a Muszeion könyvtárának. Ennek katalógusát kr.e.250 körül Kallimakhosz készítette el, ez volt a Pinákész (táblák), amelyben a mőveket tudományágak szerint csoportosította, és írói tevékenység alapján nevezte meg a csoportokat. (Pl. történetírók, szónokok stb. mővei.) A költık mőveit mőfajok szerinti csoportokba sorolták be a szerzık betőrendjében, majd az egyes szerzık mővei a címek betőrendjében következtek egymás után. Az agyagtábla könyvek mellett egyre szaporodott a kéziratos könyvek száma is, mivel az ókor számos országában már jelentıs tudományos tevékenység folyt. Elkezdıdött az egyes tudományok kialakulása, különválása.(csillagászat, geometria, matematika, filozófia stb.) Az ókor könyvtári osztályozási rendszerei: Ókori görög rendszerek: Platón osztályozási rendszere: A görög filozófusoknak az osztályozással kapcsolatos alapelvek kialakításában is jelentıs szerepük van. Platón hármas tudományfelosztása hosszú idın át hatással volt a tudományok osztályozására: Dialektika (értelem) Fizika (érzékelés) Etika (érzelem és akarat) Arisztotelész (kr.e.384-322) tudományfelosztása: Platón felosztásán alapszik, de gazdagabban tagolja, csoportosítja a tudományokat: Elméleti tudományok (matematika, fizika, lélektan stb.) Gyakorlati tudományok (etika, politika stb.) Teremtésre irányuló tudományok (retorika, poétika) Philón tudományfelosztása: Philón Alexandriában munkálkodottai kr.e.25 körül, tudományfelosztása a hét szabad mővészet, ezek: 1. Grammatika 2. Dialektika 3. Retorika 4. Zene 5. Logika 6. Geometria 7. Csillagászat Plinius ( kr.u.50 körül): 37 kötetbıl álló enciklopédikus mővében (Naturalis historiae) újszerő szemlélet jelent meg, a tudományokat tárgyuk szerint ragadta meg és az általánostól a különös felé haladva sorolta fel azokat (pl. világlégkör-víz-országok-népek-ember-állatok-növények-fémek-kızetek). Az egyes csoportokon belül logikus kapcsolatokat alakított ki, pl. a szılı után következik a szılı mővelése, a bor készítése, a részegség stb.
Osztályozás 1. I. évfolyam, 1. félév (2003) 8/27 Ókori római rendszerek: A római birodalom könyvtárainak szakrendje szintén az írói tevékenységi területek és irodalmi mőfajok szerint alakult. A csoportok lineáris felsorolásban 10 osztályra tagolódtak, és azokat számmal jelölték: 1. Vegyes győjtemények VI. Életrajzok 2. Szibillák könyvei VII. Szónoklatok 3. Költészet VIII. Grammatika 4. Jog IX. Magán emlékiratok 5. Történelem X. Közokiratok Ókori kínai rendszerek: Lu San és fia Lu Sin könyvtárosok rendszere: Kínában az elsı bibliográfusok kr.u. az 1. században mőködtek. A könyvek rendezésekor a szövegeiket összehasonlították és tartalmuk szerint osztályozták azokat. Hét csoportot alakítottak ki: Győjteményes mővek 5. Katonai könyvek A hat mesterség (mővészet) 6. Jóskönyvek Filozófiai mővek 7. Orvoslási könyvek Költıi mővek Tsin Su osztályozása: A 3-5. században volt jelentıs rendszere, 4 fıosztályt alakított ki, melyeket további alcsoportokra tagolt: Klasszikus könyvek(kanonikus munkák) Filozófiai munkák, matematika, teológia Történelem Költészet Ezt a beosztást továbbfejlesztve a 18. századig megtartották.
Osztályozás 1. I. évfolyam, 1. félév (2003) 9/27 22. tétel: NÉMET SZAKRENDSZEREK A 17-19. SZÁZADBAN (Leibniz, Francke, Denis, Thun, Schrettinger, Hartwig) Német szakrendszerek a 17-19. században: Wilhelm Leibniz (1646-1716): A wolfenbütteli hercegi könyvtár katalógusának szakrendszerét a neves filozófus és természettudós Leibniz készítette el, a könyvtár vezetıjeként dolgozott. A tudományokat 10 fıosztályba sorolta, ezen belül 4-5 osztályt alakított ki. Szakrendszere nem volt túl részletezı, gyakorlati könyvtári szempontokat érvényesített a szakkatalógusban és nem filozófiai megfontolások vezették. Nézetei a könyvtárról haladóak voltak, biztosította a nyilvánosságot követelte. Fıosztályai: 1. Hittudomány 6. Fizika 2. Jogtudomány 7. Filológia 3. Orvostudomány 8. Világi történet 4. Intellektuális bölcselet 9. Irodalomtörténet és könyvtártan 5. Matematika 10. Általános és vegyes mővek Michael Francke (1717-1775): Elsı osztályozási rendszerében kilenc fıosztály, 108 osztály és további alosztályok, összesen 2148 szakcsoport található. Második szakrendszere a drezdai könyvtár három kötetes katalógusában jelent meg 1775-ben, ez már nem volt annyira részletezı, csak 56 önálló osztályból állt, ez volt a jelentısebb, mert az emberi ismeretek teljes körére kiterjedt és a könyvgyőjtemény növekedésével az ismeretek szélesedésével is tudatosan számolt. Osztályai kialakításakor gyakorlati könyvtárosi szempontokat követett, határozottan elkülönítette egymástól a világi és egyházi könyveket. Szakrendszere számára a jelzeteket a témakör latin elnevezésének rövidítésével alkotta. Ez a tárgyszóra alapozott jelzetelési módszer hatással volt a késıbbi osztályozási rendszerekre is. A drezdai könyvtár ezt a szakrendszert 1927-ig megırizte. Michael Denis (1727-1800): A bécsi udvari könyvtár igazgatója volt, a felvilágosodás korának jelentıs osztályozási rendszerét alkotta meg. A fıosztályokban az osztályok és az alosztályok láncszemekhez hasonlóan kapcsolódnak, pl. a filozófia osztályát a természetfilozófia (természetrajz) köti össze az orvostudománnyal, ezt az anatómia zárja és vezeti át (számszerőség és méretek) a matematikához. Rendszere így egy teljes kör, mely nem bıvíthetı, tárgyköreit lezártnak tekintette. Denis rendszerének magyar vonatkozása, hogy Széchényi Ferenc nagycenki könyvtárának nyomtatott katalógusa ezt az osztályozást használta. Denis szakrendszere: 1. Hittudomány 5. Matematika 2. Jogtudomány 6. Történelem 3. Filozófia 7. Filológia 4. Orvostudomány Paul Thun: Szakrendszerét 1821-ben dolgozta ki, 18 fıosztályt tartalmazott és ezeket római számokkal jelölte, majd arab számokkal osztályokra tagolta. További részletezése nem volt. Ebbıl a szakrendszerbıl indult ki késıbb a Magyar Könyvkereskedık Egyesülete által kiadott éves könyvészet (1876-1914). A címanyagot 21 szakcsoportban közölték. Schrettinger: A XIX sz. elsı felében Martin Schrettinger adta ki könyvtártani kézikönyvét. A müncheni Staatsbibiothek ebben az idıszakban hatalmas könyvállományokkal gyarapodott és ennek rendezéséhez szükség volt új osztályozásra is. 12 fıosztály volt, 181 szakcsoportot tartalmazott a szakrendszer. Ez volt a müncheni szakrendszer, amely az osztályok jelölésére a szakterületek latin elnevezésének rövidítését használta. Schrettinger arra törekedett, hogy rendszerében a tudományok fejlettsége tükrözıdjék. Fıosztályok: 1. Enciklopédiák 5. Fizika 9. Politika 2. Filológia 6. Antropológia 10. Orvostudomány 3. Pedagógia 7. Filozófia 11. Jogtudomány 4. Matematika 8. Esztétika 12. Teológia
Osztályozás 1. I. évfolyam, 1. félév (2003) 10/27 Ottó Hartwig: Az ı irányításával készítették 1879-ben a hallei egyetem könyvtárának osztályozási rendszerét, mely 20 fıosztályt tartalmazott, ezeket A-tól U-ig az ABC egy-egy nagybetőjével jelölték. A tudományok sorrendjét az egyetemi fakultásokat követve alakították ki. A fıosztályokat osztályokra tagolták egy-egy kis bető hozzáfőzésével, majd az alosztályokat római számmal sorrendezték, a további alcsoportot arab számjeggyel jelölték. Erısen vegyes és többlépcsıs jelzetelése a katalógus szerkesztését és használatát nehézkessé tette, bár az ismeretek hierarchikus felépítését jól tükrözte. A hallei egyetem könyvtárának szakrendszerével közeli kapcsolatban állt az 1870-es években szervezıdı magyar országgyőlés könyvtár szakrendszere. A - Könyvészet és általános mővek B-D - Nyelvtudományok E-N - Szellemtudományok O - Földrajz T-U - Természettudományok
Osztályozás 1. I. évfolyam, 1. félév (2003) 11/27 26. tétel: AZ ETO KELETKEZÉSE, FELÉPÍTÉSE, JELZETALKOTÁSA AZ ETO KELETKEZÉSE: Az ETO - Egyetemes Tizedes Osztályozás az egyik legnagyobb hatású és legelterjedtebb 20. századi osztályozási rendszer. Elıdjének az amerikai Melwill Dewey által létrehozott Tizedes Osztályozás tekinthetı. Ennek átalakításával, továbbfejlesztésével hozta létre két belga tudós, Henry La Fontaine és Paul Otlet, azzal a céllal, hogy segítségével az egész világra kiterjedı központi katalógus jöjjön létre. 1894-ben Nemzetközi Bibliográfiai Irodát alapítottak Brüsszelben 1895-ben megszervezték az elsı nemzetközi bibliográfiai kongresszust, ahol elfogadták terveiket, és irodájuk a belga állam támogatásával mőködı Nemzetközi Bibliográfiai Intézetté alakult át A kiépítendı nemzetközi központi katalógus céljára egy igen részletezı osztályozási rendszert kerestek, ez lett a Dewey-féle Tizedes Osztályozás, amit Otlet és La Fontaine 10 év alatt alakított át nemzetközi összefogással: az egyes szakterületek táblázatait külön-külön kis kötetekben folyamatosan publikálták, majd a teljes anyagot is megjelentették francia nyelven, 46 ezer fogalmat tartalmazott. Folyamatosan bıvítették a rendszert, a második kiadás már 63 ezer fogalmat tartalmazott és ezt a szintén francia nyelvő kiadást nyilvánították hivatalosan is alapnak az ETO további fejlesztéséhez. Az ETO nagyrészt megtartotta Dewey fıosztályait, de a jelzetelés tekintetében jelentıs változásokat hozott. Formai eltérés volt, hogy a fogalmak hierarchikus felépítésének jobb felismerhetısége érdekében a három jegyő minimum elvét elvetették és a fıosztályokat egy, az osztályokat két, az alosztályokat pedig három számjeggyel jelölték. Osztályozás-módszertani változtatás volt, hogy a jelzetekkel kifejezett fogalmak összekapcsolását lehetıvé tették a relációk, a komplex fogalmak jelölését, és az alosztásokat pedig külön táblázatokká fejlesztették. Mindezzel rendkívüli mértékben megnövelték az osztályozási rendszer flexibilitását (rugalmasság, alkalmazkodás). Az ETO egy mindent átfogó információs nyelv, decimális jelzeteléső rendszer. Az információs tevékenység minden ágában használható, az emberi ismeretek vagy emberi tevékenységek bármely területére vonatkozó mindenfajta információt tartalmazza, alkalmas dokumentum vagy tárgy osztályozására. Felhasználható mind maguknak, a dokumentumoknak a rendezésére, mind tartalmukat leíró szurrogátumok (cédulakatalógusok, bibliográfiák, repertóriumok, számítógépes adatbázisok anyagának) indexelésére. Az ETO szerkezete szerint hierarchikus rendszer, osztályozó fogalmait a köztük lévı tranzitív relációk (fölé-alárendeltségi; egész-rész reláció) alapján rendezi. A hierarchikus felosztás a legáltalánosabb fogalomból indul ki, egyre részletezıbb, a teljes felosztásra törekszik. A fogalmak helye a rendszerben elıre meghatározott, azaz prekoordinált osztályozási rendszer az ETO. AZ ETO FELÉPÍTÉSE: Az ETO táblázatai: Az ETO fıtáblázatból, segédtáblázatokból és a táblázatokban lévı fogalmak betőrendes mutatójából áll. fıtáblázati rész: tartalmazza az egyes tárgykörök, tudomány- és ismeretterületek fogalmait, ezeket 10 fıosztályba sorolja: 0 Általános mővek 5 Alaptudományok. Matematika. Természettudományok 1 Filozófia. Pszichológia 6 Alkalmazott tudományok 2 Vallás. Teológia 7 Szépmővészetek. Iparmővészetek. Szórakozás. Játékok. Sport 3 Társadalomtudományok 8 Nyelvészet. Irodalom 4 (jelenleg betöltetlen) 9 Régészet. Földrajz. Életrajz. Történelem A fıosztályok további bontása osztályokra, alosztályokra, szakcsoportokra szakokra, alszakokra a fogalmak közti hierarchikus kapcsolatok alapján történik. Egy fogalomnak több alárendelt fogalma lehet és ugyanaz a fogalom több osztályban is megjelenik. Az ETO-ban az egyes tudományterületek felosztása különbözı mértékő, vannak kevésbé részletezett területek. A speciális vagy különleges alosztásokat a fıtáblázatban azoknál az osztályoknál sorolják fel, ahol alkalmazhatók. Speciális alosztások kapcsolhatók a fıtáblázatban lévı fogalmakhoz és a segédtáblázatban lévı önálló alosztásokhoz is. Speciális alosztások: kötıjeles (-1/-9); pont nullás (.0); aposztrófos (...'...); számvégzıdéses (...1/...9)
Osztályozás 1. I. évfolyam, 1. félév (2003) 12/27 segédtáblázati rész: azokat az osztályozó fogalmakat tartalmazzák a segédtáblázatok, melyek a fıtáblázat minden tárgykörével összekapcsolhatók, valamilyen kiegészítı információt adnak. A segédtáblázatok osztályozó fogalmai két csoportba oszthatók: 1. önálló alosztások - bármely ETO számhoz hozzákapcsolhatók és önálló fogalomként is használhatók: nyelvi alosztás: a dokumentum nyelvének jelölésére szolgál; jele =... formai alosztás: a dokumentum megjelenési formáját, jellegét, tárgyalásmódját adja meg; jele (0..) földrajzi alosztás: a téma topográfiai sajátosságának leírására szolgál; jele (1/9) népi, etnikai alosztás: a dokumentum tárgyának etnikai vonatkozásait jelöli; jele (=...) idı alosztás: idıpontok, idıtartamok, korszakok jelölésére szolgál; jele "..." 2. nem önálló alosztások - csak más önálló ETO számhoz kapcsolva használhatók; két fajtája van: szempont szerinti alosztás; jele.00 általános sajátosságokat jelölı -0 alosztás betőrendes mutató: a fıtáblázatban és a segédtáblázatokban szereplı fogalmak nyelvi megfelelıit, tárgyszavait tartalmazza betőrendben és megadja, hogy az adott kifejezéssel jelölt fogalom a táblázatban melyik ETO jelzet(ek)nél található meg. A fogalmak után értelmezı áll, mely megnevezi azt a fıosztályt, osztályt, szakcsoportot, melybe a fogalom beletartozik. Az osztályozásnál a betőrendes mutató segédeszközként alkalmazható, de nem helyettesíti a fıtáblázat és a segédtáblázatok használatát. AZ ETO JELKÉSZLETE ÉS JELZETALKOTÁSI SZABÁLYAI: Az osztályozó fogalmak jelölésére az ETO szakjelzeteket használ, ezek arab számjegyekbıl és kiegészítı írásjelekbıl állnak. A számjelzetek a tizedes törtek elvén épülnek fel, ez lehetıvé teszi a fogalmak közti hierarchikus kapcsolatok ábrázolását. Minél hosszabb a jelzet, annál specifikusabb a hozzá tartozó fogalom és fordítva, minél rövidebb a jelzet, annál generikusabb a fogalom (ez csak ugyanazon jelzetsorozaton belül igaz). Az ETO jelzeteknek két alaptípusa van: egyszerő jelzet: ha egy dokumentum, információ tartalmának kifejezésére egy fıtáblázati fogalom elég összetett jelzet: ha egy dokumentum, információ tartalmának kifejezésére több fogalmat használunk Összetett jelzetet készíthetünk: fıtáblázatban lévı fogalmak számának összekapcsolásával: összekötés jele + (ÉS kapcsolat a fogalmak között, ha a két fogalom nem egymást követı helyen van) összefoglalás jele / (ÉS kapcsolat a fogalmak között, amikor a két fogalom egymást követı helyen van) viszonyítás jele : (a szakjelzetek nem önállóan értelmezendık, hanem ami a kettıben közös) fıtáblázati fogalom számának és segédtáblázati fogalmak számának összekapcsolásával Jelzetalkotási szabályok: Ha egy téma kifejezhetı egyszerő jelzettel és összetett jelzettel is, akkor az egyszerő jelzetet kell használni. Individuumnevek, betőszók, rövidítések kapcsolhatók az ETO számjelzeteihez (Kant filozófiája - 1KANT) A földrajzi neveket általában a földrajzi alosztással együtt adjuk meg zárójelben (439Debrecen) Az ETO táblázatok sok helyen alkalmazzák a párhuzamos felosztást; a jellel adja meg ezt a táblázat; a párhuzamos felosztás azt jelenti, hogy egy tárgykört egy másik tárgykör alosztályaival megegyezı módon oszthatunk tovább; a jelzetelemeket összeszerkesztjük. Összetett ETO jelzetek jelzetelemeinek sorrendjét megadja a táblázat: fıtáblázati szám mindig az elsı szempont szerinti- és kötıjeles alosztás (091) ha van, akkor az itt következik - kivétel!! pont nullás alosztás földrajzi alosztás népi alosztás tartalmat jelölık idı szerinti alosztás formai alosztás nyelvi alosztás formát jelölık betőrendes alosztás Ettıl az ajánlott sorrendtıl el lehet térni, ha indokolt; de következetesen kell használni az eltéréseket.
Osztályozás 1. I. évfolyam, 1. félév (2003) 13/27 27. tétel: AZ ETO KRITIKÁJA, REFORMJAI Az ETO kritikája: Az ETO-t már létrejöttekor nemzetközi osztályozási rendszernek jelentették ki és igyekeztek elınyeit az elérendı nemzetközi bibliográfiai regisztrálás célkitőzése érdekében kihasználni. Kialakítása idején valóban olyan tulajdonságokkal rendelkezett, amelyekkel ebben a korban más osztályozási rendszer nem, azaz: részletezıképesség jelzetelési módszer továbbfejleszthetıség stb. A tizedes alapú osztályozási rendszerek számos erényük és hibájuk miatt szinte állandóan viták tárgyai, ennek során pozitív és negatív kritikák egyaránt elhangzanak. Legélesebben a nyolcvanas, kilencvenes években lángolt fel körülöttük a vita, amikor a könyvtár-automatizálási rendszerek elterjedése kapcsán többen is kétségbe vonták, hogy a tizedes osztályozási rendszerek, így az ETO is, alkalmasak lennének a számítógépes kezelésre. Kétségtelen, hogy az ETO jelzetalkotása olyan bonyolult felépítéső, hogy annak számítógépes ellenırzése igen nehézkes. Napjainkra ez a vita csitulni látszik és úgy tőnik, hogy a tizedes osztályozások megtalálják helyüket és feladatukat a számítógépesítésben. Az ETO Master Reference File biztosítja a jelzetek ellenırzésének forrását. Kritikát nemcsak a számítógépesítés kapcsán kapott az ETO, hanem általában felosztási elve és jelzetalkotásának tulajdonságai miatt is. Pozitív vélemények az ETO-ról: az emberi ismeretek egészét felölelı egyetemes rendszer részletezettsége nagyobb minden más osztályozási rendszereké jelzetei egyértelmően rögzítik a szakok sorrendjét a számjelzetek alkalmassá teszik az ETO-t nemzetközi használatra jelzetalkotási módszerei lehetıvé teszik a táblázataiban fel nem sorolt fogalmak osztályozását is új fogalmak beépítése a táblázatokba folyamatosan megoldható a tizedes számok továbbosztásával és az üresen hagyott számok felhasználásával bibliográfiai, katalóguskészítési és raktározási célra egyaránt használható Negatív vélemények az ETO-ról: a fıosztályok sorrendje a korszerő tudományrendszerezésnek sem filozófiai, sem elméleti, sem gyakorlati információs szempontból nem felel meg a struktúrában a rokon tudományok és tudományágak elszakadnak egymástól (pl. a társadalomtudományok - 3. fıosztály; a történelemtudománytól - 8. fıosztály) egyenlıtlen a táblázatok felosztása összezsúfolódtak egyes fıosztályokban önálló tudományok és szakterületek (pl. az alkalmazott tudományok fıosztályában az orvostudomány, mőszaki tudományok, mezıgazdaság, üzemszervezés és közlekedésszervezés, továbbá feldolgozóipar, stb.). Ennek következtében a viszonylag önálló és jelentıs szakok (pl. rádiótechnika) a további részletezésüket igen hosszú jelzettel kezdik egyes fıosztályokat szőkebb tudományterületek foglalnak el (pl. 1. filozófia és lélektan, 2. vallás és teológia) a jelzetalkotást is kifogásolják, azt mondják, hogy a tizedes elv csak formailag erıszakolt, hiszen tartalmilag semmi nem indokolja, hogy a fogalmak részletezése során a tizedes osztályozás elvét kövessék. Ez oda vezet, hogy egyes osztályok, alosztályok túlterheltté váltak, mások pedig kihasználatlanok. Az ETO reformjai: Az ETO keletkezése utáni évtizedekben a kritikákkal egyidejőleg számos reformjavaslat is elhangzott: Máday István 1913-ban a Zentralblatt für Bibliothekswesen-ben közzétett tanulmányában a jelzetek számának csökkentését és a közös alosztások logikus reformját sürgette, illetve javasolta a fıtáblázati számok és a közös alosztások kettısponttal való összekapcsolását, hogy ezáltal lehetıvé váljék a közös alosztások önálló visszakeresése is. Szabó Ervin aki az 1910-es években vezette be a fıvárosi könyvtárban a tizedes osztályozás használatát a társadalomtudományok felosztását a 3-as fıosztályban korszerőtlennek tartotta és ezért az akkori 4-es fıosztályt használta fel erre a célra, a 4-es fıosztályból viszont a nyelvészetet áthelyezte a 8-as fıosztályba A kezdeti kritikákhoz késıbb megalapozottabb elemzı értékelésekre került sor, ami az osztályozáselmélet eredményeit figyelembe vevı korszerősítéshez vezetett.
Osztályozás 1. I. évfolyam, 1. félév (2003) 14/27 28. tétel: AZ ETO MAGYARORSZÁGON A 19. század vége, 20. század eleje: Ebben az idıben már ismert volt hazánkban a brüsszeli Nemzetközi Bibliográfiai Intézet bibliográfiai és osztályozási tevékenysége. Paul Otlet és La Fontaine figyelmét is a magyar Mandello Gyula hívta fel a Dewey Tizedes Osztályozás használatára A budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Könyvtárában Szabó Ervin 1900-tól a Tizedes Osztályozás rendszerét használta, szakkatalógusát 1902-ben nyomtatásban is megjelentette. Ettıl kezdve tizedes jelzetekkel közölték a Szabó Ervin által szerkesztett Közgazdasági Szemle kurrens irodalomjegyzékét is. Szabó Ervin kapcsolatban állt a brüsszeli bibliográfiai intézettel és részt vett a gazdaságitársadalomtudományi irodalom könyvészetének összeállításában is. 1910-es évek idıszaka: Szabó Ervin a Fıvárosi Könyvtárba kerülve meghonosította a tizedes osztályozást, itt már a brüsszeli változatot vette alapul. A társadalomtudományi szakokban változtatásokat kívánt végrehajtani és ennek érdekében 1911-ben levelezésbe kezdett Otlettel, aki Budapestre is eljött. Ezt követıen a Fıvárosi Könyvtár tizedes osztályozásának táblázatait belsı használatra kınyomatos sokszorosítással adták ki. Ez az elsı magyar nyelvő TO-i táblázat. A Könyvtári Szemle 1913-ban felsorolta azokat a bibliográfiákat és könyvtárakat, amelyek használni kezdték a tizedes jelzeteket. Elsıként a budapesti orvostudományi, mezıgazdasági és a természettudományi folyóiratok kurrens irodalomjegyzékeiben vezették be a módszert. A Kereskedelmi Múzeum Könyvtárában 1916-ban készítettek decimális katalógust, de a könyvtárak jelentıs része a negatív kritikák hatására elzárkózott használata elıl. 1920-as évek idıszaka: Káplány Géza a Technológiai és Anyagvizsgáló Intézet könyvtárában bevezette az ETO használatát. 1930-as évek idıszaka: Egyre több bibliográfiai kiadvány és könyvtár kezdte alkalmazni az ETO jelzeteit. 1936-ban Fitz József igazgatósága alatt a Nemzeti Múzeum Széchényi Könyvtára is áttért az ETO használatára, a Fıvárosi Könyvtár módosításait is felhasználva. Az ETO elterjedését kedvezıen befolyásolta, hogy 1938-tól a Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete révén Magyarország ismét tagja lett a FID-nek. Veredy Gyula 1929-1941 között a Fıvárosi Könyvtár szakrendszerét az ETO hivatalos nemzetközi kiadásaihoz közelítve átdolgozta és azt nyolckötetes házi sokszorosítás formájában közzétette. 1940-es évek idıszaka: 1943-ban Káplány Géza kétkötetes könyvtártani kézikönyvet jelentetett meg, amelynek második kötete az ETO magyar nyelvő rövidített táblázata volt. 1946-ban Magyarország újra felvette a kapcsolatot a FID-del. 1947-tıl újra a FID nemzeti tagja az Országos Dokumentációs Központ, illetve ennek megszőnte után az Országos Könyvtári Központ. 1946-tól kezdve a kurrens Nemzeti Bibliográfia ETO jelzetekkel közölte a címeket és 1947-tıl a Magyar Folyóiratok Repertóriuma is. 1950-es évek idıszaka: Az osztályozó munka módszereinek ismertetése mellett a legfıbb segítséget az ETO magyar nyelvő táblázatainak publikálása jelentette. E célokat kívánta megvalósítani az 1950-ben életre hívott Országos Osztályozási Bizottság (OOB), melynek tagjai a hazai osztályozási munkában hosszabb ideje jelentıs szerepet betöltı könyvtárosok voltak. A magyar nyelvő rövidített ETO táblázat Veredy Gyula szerkesztésében jelent meg három kötetben. Második kiadásra 1951-ben került sort, a harmadikra 1953-ban, a negyedikre pedig 1955-ben, ezt az OSZK jelentette meg a szükséges módosításokkal együtt. Az ötvenes évek közepétıl a nyomtatott katalóguscédula rendszerének kiépítésekor a Népkönyvtári Központ, az Állami Könyvterjesztı Vállalat könyvjegyzékei és az Új Könyvek is ETO jelzeteket adtak meg a tájékoztatás és a katalógusokban való felhasználás céljára. 1950-tıl kezdıdıen valamennyi nagy könyvtár megkezdte ETO katalógusának kiépítését. Az ETO használatát szolgálta, hogy 1950-ben a könyvtárosképzı tanfolyamokon ismertették a rendszert és annak használatát. Tantárgyként került be az egyetemi és fıiskolai könyvtárosképzésbe is az ETO.
Osztályozás 1. I. évfolyam, 1. félév (2003) 15/27 1960-as évek idıszaka Az Országos Osztályozási Bizottság (OOB) az ETO nemzetközi fejlesztésében való részvételét vállalta magára és az ETO használatának hazai szakmai elımozdítását is. 1965-tıl átadták az ETO szerkesztését az OMIKK keretében létesített ETO szerkesztıségnek, amely az ETO szerkesztı bizottságának ellenırzése mellett folytatta munkáját. A magyar szakkifejezéseket szabványértekezletek keretében széles körő szakértıi részvétellel alakították ki. A kiadás munkáit a Magyar Szabványügyi Hivatal szervezte. Az ETO széles körben való használata hazánkban: Rövidített kiadások: Csak az ETO táblázatainak újabb magyar nyelvő kiadásaival volt biztosítható az elterjedés. Nyomtatásban 1958-ban jelent meg rövidített kiadás 1150 példányban egy kötetben, betőrendes mutatót is tartalmazott. A következı rövidített kiadás Veredy Gyula irányításával 1966-ban jelent meg 3500 példányban, ez már az ETO újabb módosításait is tartalmazta, két kötetes. Rövidített kiadásokat késıbb is többször adtak ki, egyre bıvülı anyaggal, tovább közelítve a közepes terjedelmő kiadványokhoz. 1977-1978-ban ismét két kötet jelent meg 6000 példányban. A következı kiadás 1990-1991-ben jelent meg 2000 példányban az OSZK KMK gondozásában, ez is két kötetes. Jelenleg ez az utolsó rövidített kiadás. Teljes kiadás: Az ETO teljes kiadásának magyar nyelven való publikálására már a hatvanas évek elejétıl voltak kísérletek. Több magyar szakkönyvtár saját használatra lefordította és kiadta azokat a táblázati részeket, amelyek speciális igényeikhez szükségesek voltak. Több szakterületen azonban korszerő idegen nyelvő táblázat sem állt ekkor még rendelkezésre. Ezek a gondok és körülmények vezettek a magyar nyelvő teljes kiadás megszervezésének gondolatához. A Mővelıdésügyi Minisztérium Könyvtári Osztálya és az Országos Mőszaki Fejlesztési Bizottság vállalta a költségeket és a személyei feltételeket, a Magyar Szabványügyi Hivatal, pedig a kiadással kapcsolatos feladatokat. Így alakult meg 1965. május 3-án az ETO szerkesztıbizottsága. A magyar teljes kiadás a FID Magyar Nemzeti Bizottságának égisze alatt a FID Osztályozási Részlegével egyetértésben folyt. Az ETO teljes kiadásának elsı sorozata (42 kötet) 1968-1972 folyamán jelent meg. A második kiadás 1973-1978 között 25 kötetet korszerősített a 42-bıl. Majd 1979-ben elkezdıdött az elavult kötetek újbóli kiadásával a harmadik sorozat is. 1979 és 1992 között további 18 kötet jelent meg a második kiadásban és 24 kötet a harmadik kiadásban a módosítások miatt. Gyakorlatilag a változások következtében 1991 után a legtöbb kötet újból kiadható lenne, de valamennyit a legújabb érvényességi szintre kellene hozni. Ekkora terjedelmő táblázati anyag megjelentetése hagyományos módszerekkel megoldhatatlan feladat.
Osztályozás 1. I. évfolyam, 1. félév (2003) 16/27 29. tétel: AZ ETO PUBLIKÁLÁSA, KORSZERŐSÍTÉSE (FID, UDCC) AZ ETO PUBLIKÁLÁSA: Az ETO nemzetközi elterjedésének következtében táblázatai a világ sok országában jelentek meg különbözı nyelveken. A táblázatok típusai: teljes kiadás (kb. 120-200 ezer fogalom) közepes kiadás (kb. 50-60 ezer fogalom) rövidített kiadás (kb. 15-25 ezer fogalom) speciális (szakági) kiadások Az ETO kiadásai: Elsı teljes kiadás 1907-32 között francia nyelven jelent meg, a második szintén franciául 1927-32 között. Harmadik nemzetközi teljes kiadás 1934-53 között német nyelven jelent meg a Német Szabványügyi Intézet gondozásában tíz kötetben (7 kötet táblázat, 3 kötet betőrendes index és egy csatlakozó pótkötet a módosításokról és kiegészítésekrıl). Angol nyelvő teljes kiadás 1943-72 között az Angol Szabványügyi Intézet gondozásában jelent meg, betőrendes mutatót is tartalmazott. 1972-ben megkezdıdik az angol teljes kiadás második sorozatának publikálása hasonló szerkezetben. A magyar nyelvő teljes kiadás munkálatai 1964-ben kezdıdtek meg, majd 1968-72 között jelent meg 42 kötetben. 1978-90 között folyamatosan jelentek meg a kiegészítéseket és módosításokat közlı kötetek. 1990-ben fejezıdtek be a szerkesztési munkák. A teljes kiadások, illetve a rövidített és közepes terjedelmő kiadások számos más nyelven (portugál, lengyel, cseh, orosz) is megjelentek. A fejlıdı országok bibliográfiai és könyvtári igényeinek kielégítésére jött létre az UNESCO támogatásával a közepes terjedelmő ETO-táblázat típusa. Az UDC Consorcium által az 1990-es évek elejére tervbe vett angol nyelvő kiadás, a Master Reference File (MRF) számítógépes feldolgozással készül és az ETO jövıbeni korszerősítésének bázisa lesz. KORSZERŐSÍTÉS: Minden osztályozási rendszer a tudományok és ismeretek fejlıdése következtében korszerősítésre szorul: az új fogalmak és elnevezések számos szakterületet érinthetnek és ez megköveteli az osztályozási táblázatok egyes részeinek kiegészítését vagy akár egyes részek teljes átrendezését új tudomány vagy új tudományos problémák kialakulása esetén egészen új táblázati részek kidolgozása válhat szükségessé az osztályozás elméletének következtében szükségesek lehetnek strukturális és módszertani változtatások is Így van ez az ETO-nál is. Mindezt csak elvszerő fejlesztést lehetıvé tevı szervezéssel és a fejlesztési módszerek szabályozásával lehet elérni. Az ETO korszerősítése: A francia nyelvő elsı és második teljes kiadás nemzetközi együttmőködéssel jött létre és a második kiadást tekintették a további fejlesztés alapjául. 1938-ban a brüsszeli Nemzetközi Bibliográfiai Intézet átalakult Nemzetközi Dokumentációs Szövetséggé, ez a FID. A korszerősítés összekapcsolódott a német nyelvő harmadik nemzetközi kiadás munkálataival. A FID megkezdte a módosító javaslatok ellenırzését. A módosító tervezeteket közzétették az érdekeltek tájékoztatására, majd a meghatározott idın belül beérkezett észrevételek figyelembevételével elkészült a módosítások végleges változata, amely az ETO hivatalosan elfogadott részévé vált. Az ETO korszerősítésének eredményeit a FID 1949-tıl az Extensions and Corrections to the UDC kiadvánnyal segítette, amely eleinte félévente, majd 1974-tıl évente jelent meg. Az ETO korszerősítésének munkálatai 1950-tıl vettek nagyobb lendületet. Az osztályozáselméleti kutatások és az osztályozási rendszerek fejlesztése során szerzett tapasztalatok alapján az ETO szervezeti kereteinek átalakítása és a munkamódszerek újbóli szabályozása, pontosítása vált szükségessé.
Osztályozás 1. I. évfolyam, 1. félév (2003) 17/27 A korszerősítésben hosszú idın át a mérsékelt, fokozatos módosítás elve érvényesült. Az 1960-as években aztán egyes csoportok drasztikusabb átalakítási követelményekkel léptek fel: a társadalomtudományok (3.) átalakítására a FID társadalomtudományi revíziós bizottságot létesített a nyelvészet, 4. fıosztály ideiglenes áthelyezése a 8. fıosztályba, ezáltal egy teljes fıosztály jelzeteinek szabaddá tétele történt; próbálkoztak a túlzsúfolt 5. és 6. fıosztályok tehermentesítésével is Az ETO revíziójával és fejlesztésével kapcsolatos szabályzat elıször 1953-ban jelent meg, majd további kiadásai új fejezetekkel kiegészítve folyamatosan, legutóbb 1981-ben. A revízió és a fejlesztések az 1968-77 közötti idıszakban a FID Központi Osztályozási Bizottságának (FID/CCC) irányításával folyt. Mint nemzetközi testület gondoskodott róla, hogy az ETO-val kapcsolatos szabályokat mindenütt betartsák, illetve létrehozhatta és feloszlathatta az ETO revíziójával foglalkozó szakbizottságokat. Az ETO fejlesztési munkálataiban az 1968. évi szabályzat új idıszak kezdetét jelentette, mert abban szervezeti és osztályozás-módszertani kérdéseket is részletesen tárgyaltak: új elméleti alapokat nyújtott a táblázatok kidolgozásához, ezzel próbálták elérni, hogy az ETO összhangban legyen a tudományok és a gyakorlati ismeretek fejlıdésével megállapították, hogy az erıteljes fejlesztéssel egyidejőleg a túl gyakori indokolatlan változások ellen biztosítékot kell adni, ehhez módszertani alapelveket dolgoztak ki a számjegyek észszerő felhasználására is tettek javaslatokat (pl. az ETO számok közvetlen alosztályozására a 2-tıl 8-ig terjedı számjegyeket kell használni; 9-es számjegyet betöltetlenül kell hagyni a késıbbi fejlesztés céljából) Az 1968. évi szabályzat terveinek megvalósítása számos akadályba ütközött: a szakbizottságok tagjainak száma túl nagyra nıtt; a bizottságok tanácskozása nem mindig volt eredményes; a személyek gyakori cseréje miatt az egymást követı tanácskozásokon eltérı személyek vettek részt változó állásponttal; nem minden területen sikerült megfelelı szakbizottságot létrehozni Az ETO korszerősítése az 1970-es évek elsı felében folytatódott jelentısen: elsısorban a speciális, korlátozottan közös alosztályok táblázatainak fejlesztése indult meg elıtérbe kerültek a segédtáblázatok is: új, általánosan használható táblázati számok kidolgozásával újra szabályozták a jelzetkapcsolási módokat és megtörtént a közös alosztások funkciójának átértékelése bevezették a kétszeres kettıspont (::) és a csillag jel (*) alkalmazását FID: Az ETO fejlesztése az 1970-es évek közepén számos szakterületet érintve igen erıteljesen folyt, majd szervezési és gazdasági okok miatt megtorpant. A túl nagy létszámmal mőködı FID/CCC helyett egy hatékonyabb, szőkebb szervezetet kellett létrehozni. 1976-ban megtörtént a FID Központi Osztályozási Bizottságának átalakítása és új testületként a FID/ETO Közgyőlés létrehozása. A FID Közgyőlés 1983-ban szerzıdést kötött az angol Information System Design and Implementation vállalkozással, hogy vizsgálja felül az ETO szervezetét és tegyen javaslatot mőködésének hatékonyabbá és gazdaságosabbá tételére. A Gilchrist-jelentés 1984-ben készült el, a Közgyőlés megtárgyalta, és 1986-ban határozatot hozott egy új szervezet létrehozásáról, amely az eddigi ETO szervezetek helyébe lép. 1987-ben jött létre az ETO Igazgatásának Bizottsága (UDC), tagjait az ETO kiadók küldötteinek értekezlete jelölte ki 1989-ben, a tagok közé bekerültek a megszüntetett FID/CCC tagjai is. 1991-ben megszüntették a FID revíziós bizottságok mőködését is, az ETO-val kapcsolatos feladatokat a kiadókból alakított, ideiglenesen mőködı UDC Consortium-ra (UDCC) ruházták át
UDCC: Osztályozás 1. I. évfolyam, 1. félév (2003) 18/27 Az UDC Consortium a holland jog alapján szervezıdött nem hasznot hajtó alapítvány. 1992 januárjától gondozza az ETO ügyeit, fejlesztését és kiadását, illetve az ETO-hoz kapcsolódó minden jog ıt illeti meg. Az UDCC alapító tagjai a FID és öt nagy ETO kiadó (Belgium, Hollandia, Japán, Egyesült Királyság és Spanyolország). Mőködésének alapelve, hogy azok a szervezetek, amelyeknek közvetlen érdekében áll az ETO folyamatos sikere, vállaljanak felelısséget ellenırzéséért, fejlesztéséért és szervezéséért Az UDCC célkitőzése, hogy az ETO fejlesztésének és terjesztésének mőhelye legyen, hogy ellássa a korszerősítést. Terveik között volt, hogy összeállítják az ETO tájékoztató alapjegyzékét (Master Reference File) kb. 60 ezer angol kifejezésbıl, alapja az angol középkiadás, amely 1985-ben jelent meg. Ezt módosítják és kiegészítik széleskörő válogatás alapján. Ez egy számítógépes adatbázis, amely a jövıbeni revízió és fejlesztés alapja. Az Ügyvezetı Bizottság üzletszerő eszközökkel kívánja menedzselni az osztályozást és fejlesztésének mechanizmusát, az ETO közösség szolgáltatásait költségtérítéses alapon tervezi. Az elsı két év költségeit az alapító tagok kölcsönözték, a késıbbi munkákhoz hosszabb idıre további partnerek közremőködésével számolnak.
Osztályozás 1. I. évfolyam, 1. félév (2003) 19/27 30. tétel: LIBRARY OF CONGRESS SZAKRENDSZERE A washingtoni Kongresszusi Könyvtár 1899-ben úgy döntött, hogy közel egymilliós könyvgyőjteményének rendezésére Dewey Tizedes Osztályozási rendszere helyett Cutter Kiterjesztett Osztályozási rendszerét továbbfejlesztve megalkotja saját osztályozási rendszerét, saját győjteményének igényei szerint alakítva. Herbert Putman vezetésével fogtak hozzá a Library of Congress Classification (LCC) kidolgozásához. Library of Congress szakrendszere: Kialakították a fıosztályok (szakcsoportok) és osztályok (szakterületek) hierarchikus struktúráját, amely 21 fıosztályból állt és ezeket egy-egy nagybetővel jelölték. A fıosztályokon belül az osztályokat (önálló szakterületeket) egy-egy újabb nagybetővel jelölték. Ez a tervezet 1904-re készült el, majd 1909-ben tették közé végleges formában. Ekkora néhány szakterület táblázata is megjelent már. Az egyes szakterületek táblázatainak kidolgozását egymástól függetlenül mőködı szakértıi csoportok végezték. A fogalmakat és a táblázat struktúráját is szabadon, egymástól függetlenül alakították ki. Közben az egyes szakcsoportokat módosították, kiegészítették, majd újra kiadták. Az évek alatt a könyvtár állományából 6 millió kötetet osztályoztak. 1939-re már 29 kötetnyi táblázat jelent meg, beleértve a módosított táblázatokat is. Ezek közül 21 kötet betőrendes mutatót tartalmazott. Az LCC fıosztályai hagyományos tudományterületeknek megfelelıen a következık: A. Általános mővek B. Filozófia és vallás C. Történelem segédtudományai D. Történelem: általános és ókori E. - F Történelem: Amerika G. Földrajz, antropológia, néprajz H. Társadalomtudományok J. Politikai tudomány K. Jog L. Nevelés M. Zene N. Szépmővészetek P. Nyelv és irodalom Q. Természettudományok (általában, matematika, csillagászat, fizika, kémia, geológia, természetrajz, botanika, zoológia) R. Orvostudomány S. Mezıgazdaság T. Technológia (mőszaki tudományok) U. Katonai tudományok V. Tengerészeti tudományok Bibliográfia és könyvtártudomány Az egyes szakterületek táblázataiban az ismeretek, a fogalmak más-más szellemi struktúrája érvényesül, de általánosan érvényes, hogy: a prekombinált fogalmak sorrendjét a szakcsoport két betővel jelölt jelzetéhez kapcsolódó sorszámok egy-egy sorozatával 1-tıl 9999-ig jelölve rögzítették, ebben a számsorban esetenként üres számokat hagytak az elkülönítés és a fejlesztés céljából a számsorban oldották meg a tárgykör földrajzi, idıbeli behatárolását és a dokumentumok formai csoportosítását is Az egész rendszerben 323 önálló szakterület különböztethetı meg Az LCC hierarchikus, a hierarchián belüli egyes alosztályokat numerikusan jelölik. Az alosztályok jelzetei kizárólag sorrendjük rögzítésére és az azonosításra szolgálnak. Például: Q Természettudomány; QA Matematika; QA 1-tıl-QA 100-ig A matematika általános kérdései; QA 101-tıl-QA 145-ig Aritmetika (45 alcsop.); QA 152-tıl-QA 295-ig Algebra (144 alcsop.); QA 300-tól-QA 431-ig Analízis (132 alcsoport)
Osztályozás 1. I. évfolyam, 1. félév (2003) 20/27 Az LCC az egész rendszerben, de egyes szakterületeken belül sem alkalmaz közös alosztásokat, a földrajzi, idıbeli vonatkozások, illetve a dokumentumok jellegének megkülönböztetésére a táblázat közvetlen felosztást használ. Egyes szakcsoportokban kivételesen alakítottak ki korlátozottan használható jelzeteket, az N Mővészet szakcsoportban alakítottak ki földrajzi alosztásokat. (pl. az NE 501-tıl az NE 794-ig a 05 számcsoport hozzáfőzésével jelölik az Egyesült Államokat.) A név szerinti alosztás használatára is van példa, ekkor a táblázatban közölt számjelzet után pontot tesznek, majd a név vagy elnevezés kezdıbetőjét írják le, és ezt követıen a Cutter-számok táblázatából adják meg a névnek, illetve az elnevezésnek megfelelı számot. (pl. RC 280 szakcsoportban a Brain-féle neoplazmát az RC 280.B7 jelöli.) Összetett fogalmak jelölésére nincs lehetıség, például: A burgonya raktározásának vagy rozsdabetegségének jelölésére összetett jelzet nem képezhetı, a két jelzet külön-külön egymás mellett adható meg a burgonya raktározásának, illetve a burgonya rozsdabetegségének a kifejezésére. S Mezıgazdaság SB Raktározás (a mezıgazdaságban) SB 211.P8 Burgonyafajták SB 41.M65 Rozsdabetegség Az LCC folyamatosan bıvülı osztályozási rendszerré vált, amely egyre áttekinthetetlenebb. Dahlberg 1974-ben még azt hitte, hogy a rendszer nem alkalmas gépi feldolgozásra. Az LCC rendszer jelzetei a nyomtatott katalóguscéduláik terjesztése következtében széles körben ismertté váltak, illetve terjednek jelzetei a MARC-program keretében is. Indult újraosztályozási kampány is, de a régi állomány átdolgozására gazdasági okokból a legtöbb könyvtár nem vállalkozott, így megmaradt a Tizedes Osztályozás mellett. Az 1970-es években az LCC-t 1200 könyvtár használta, az Egyesült Államokon kívül is egyre ismertebbé vált. A leírások és osztályozási kifejezések az 1971-ben indult CIP (Cataloging in Publication) program, majd az on-line módon elérhetı és fizetség ellenében letölthetı központi adatbázisban található rekordok használatával szerte a világon ismertté és elfogadottá vált. 1993 végén a központi adatbázis több mint 26 millió rekordot tartalmazott.