SIMON JÁNOS: A POLITIKAI KULTÚRA Írta: Németh Attila Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Politológia I. évfolyam Tudományos írásmőfajok, Nagy Gábor Dániel 2005. november 28. 1
A politikai kultúra fogalma nehezen meghatározható, ha a politika definíciójából kiinduló fogalomként kezeljük a kifejezést. Hiszen maga a politika szó is csak elemeire bontva értelmezhetı, mint Lánczi András fogalmaz a politikatudomány alapfogalmai a politikára föltett elsı kérdésekbıl erednek. (LÁNCZI 2003, 39.) Bihari Mihály könyvében azt írja, nem a politika fogalmát kell definiálni, hanem a fogalom tartalmát és összetevıit kell elemezni. (BIHARI 1992, 62.) Ezt a nehézséget alapul véve megállapítható, hogy amikor Simon János a politikai kultúra fogalmának definiálására tesz kísérletet, nincs könnyő helyzetben. Simon János a politikatudomány doktora, a Magyar Tudományos Akadémia Politikai Tudományok Intézetének fımunkatársa, a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának politológia és szociológia szakos elıadója. Az oktatásban eddig eltöltött huszonöt éves pályafutása alatt a politikai kultúrával, a demokrácia elméletekkel, a parlamenttel, politikai elittel, politikai szocializációval és a politikai kommunikációval foglalkozott. Három kontinens harmincegy külföldi egyetemén tanított. 1998-ban Széchenyi professzori ösztöndíjjal tüntették ki. Simon a politikai kultúráról szóló értekezésének alapjául Gabriel Almond, Sidney Verba és Lucien Pye nézetei szolgálnak alapul. İk hárman - a Chicagói Egyetem Politikatudományi Karának diákjai - voltak azok, akiknek szakmai vitáiban a politikai kultúra fogalma megszületett. Míg Almond és Verba az emberek ismereteire, érzelmeire és értékeire vonatkozó pszichológiai összetevık segítségével vizsgálta a rendszert a demokrácia stabilitásának szempontjából, addig Pye fogalom meghatározása eltért másik két társának nézeteitıl, amennyiben ı nagyobb hangsúlyt helyezett a politikai kultúra történetiségére és fejlıdésére, másrészt a fogalom értelmezési körébe bevonta a magatartásokat is. (348.) Mint kifejti a politikai fejlıdés rendszerében és értelmében keletkezı, a politikai rendszerhez való viszonyt alapjaiban meghatározó magatartások, meggyızıdések és érzékek együtteseként határozható meg a politikai kultúra. Hasonló következtetésre jut Bayer József is, aki úgy vélekedik, hogy a politikai kultúra része a társadalom általános kultúrájának, és az állampolgároknak a politikával kapcsolatos beidegzıdéseit, politikai értékeit és érzelmeit foglalja magában. (BAYER 1999, 395.) Pye fogalom megközelítésének szemléltetésére talán a két tekintélyes ókori filozófus, Platón és Arisztotelész példája a legalkalmasabb. Mindkét gondolkodó az 2
athéni állam hatékony mőködésérıl elmélkedett. Míg Platón államelméletét sokszor mondják utópiának, annak kivitelezhetetlen, megvalósíthatatlan elemei miatt, addig Arisztotelészét inkább megvalósíthatónak tartják, ı ugyanis az eszményi állam képét félretolva, a történeti alkotmányok vizsgálatával, vegyítésével próbálkozott, hogy megteremtse az erıs athéni állam hátterét. Arisztotelészhez hasonlóan Pye is a fejlıdı világ tanulmányozása után dolgozta ki elméletét, a politikai kultúrát nemcsak mint a társadalmi tanulás, a szocializáció során elsajátított jelenséget kezelte, hanem mint a múltból örökölt történelmi-kulturális örökséget is. (352.) Bayer szerint a politikai kultúra fogalmának van értékelı és leíró meghatározása. Az értékelı fogalmat leginkább Hanák Péter nézete vetíti elénk, aki egy helyütt azt írja, a politikai kultúra olyan értékfogalom, amelynek központi eszménye a demokrácia, a közösség tagjainak részvétele közügyei intézésében. (BAYER 1999, 395.) A Hanák-féle meghatározáshoz részben hasonlít Almond vélekedése is, aki számára nem a demokrácia, hanem a demokratikus részvétel szintje volt a politikai kultúra mércéje. (351.) Ebben a felfogásban a politikai kultúra a kulturált politizálással azonosítható, jelentése a politikai vitákban hajlíthatóvá válik. Az egyes politikusok és pártok eltérı hagyományokat, értékeket vélnek elsıdlegesnek, ezért a politikai kultúra fogalmának értékszerő használata könnyen válik a kölcsönös politikai minısítés és megbélyegzés eszközévé, negatív értékmércévé; vagy ahogy Bayer ironikusan fogalmaz, politikai kultúra az, ami ellenfeleinknél hiányzik. (BAYER 1999, 396.) Az értékelı fogalommal a politikai kultúra értékmentes, leíró fogalma áll szemben. Ennek megalkotói Almond, Powell és Pye, akiknek nézete több vitát és helyesbítést követıen máig is a politikai kultúra empirikus vizsgálatának alapjául szolgál. Almond és Verba közös munkája - mely A polgári kultúra címet viseli - azóta is minden jelentısebb politikai kultúrakutatás referenciamunkája, forrása vagy kritikájának tárgya. (349.) A vitatott fogalmat meghatározó triumvirátus Almond, Verba és Pye mindegyik tagja egyébként ez utóbbi irányelvet követi, számukra a demokratikus részvétel a mércéje a politikai kultúrának, nem pedig a demokrácia maga. Az utóbbi kategória az egyes magatartásoknak, különbözı orientációknak fontosabb szerepet szán. Almondék az orientációk három típusát különböztetik meg: a megismerésre vonatkozó kognitívet, az érzelmekre vonatkozó a politikai eseményekre és intézményekre való tipikus érzelmi reagálásokat felölelı affektívet, és az értékekre 3
vonatkozó evaluatívet, mely magában foglalja a rögzült beállítottságokat, attitődöket, jellegzetes értékválasztásokat. A fentiekbıl látható, hogy az értékeknek fontos szerepük van a politikai szocializációban, majd az ennek során kialakuló politikai kultúrában. Simon János a politikai kultúra összetevıinek meghatározásakor azt írja, a politikai kultúra fıbb komponensei között a politikához kapcsolódó vélemények, attitődök és értékek kapnak helyet. Ez a három dolog azonban nagyon szorosan összetartozik. Míg a vélemények racionális alapú, alkalmi elemek, addig az értékek a politikának lényegi és tartós vezérlı elvei, melyek a történelem élményszerő tapasztalatai alapján formálódnak. A politikai attitődök pedig olyan politikai orientációk, bizalmak és hitek, melyek viszonylag tartósak, a politikai kultúrát a politikai véleményeken és viselkedéseken keresztül határozzák meg. (354.) Bihari Mihály úgy fogalmaz, hogy az értékek elvontan megfogalmazott követelményekként jelennek meg, (BIHARI 1992, 137.) a politikai értékek pedig a politikailag tételezett alapvetı társadalmi értékekbıl vezethetık le. (BIHARI 1992, 142.) Ez tehát azt jelenti, hogy a politika azokat az értékeket tőzi zászlajára, melyeket szerinte a társadalom tagjai követhetınek vélnek. Az értékek magatartás-befolyásolók, meghatározzák az egyén viselkedését egy konkrét szituációban; továbbá integráló szerepük is van, amennyiben az azonos értékeket valló egyéneket egy csoportba tömörítik. Mint Bayer József fogalmaz a politikai eszmék, alapértékek általában mély elkötelezettséget fejeznek ki, választásukban formálódik ki az egyén önazonossága, politikai identitása. (BAYER 1999, 397.) A politikai kultúrára tehát egyaránt hatnak a hosszabb idıszakok politikai tapasztalatai, nehezen megingatható meggyızıdései, valamint a napi politikai törekvéseket tükrözı esetleges értékek és célok is. A politikai kultúra szempontjából nyilvánvalóan a mélyebben gyökerezı beidegzıdések, beállítottságok relevánsak, melyek a politikai kultúra egyes típusainak elkülönítésére is módot adnak. Almond és Verba nézeteire hivatkozva minderrıl azt mondhatjuk, hogy a politikai kultúra kialakulásában egyrészt döntı szerepe van a gyerekkori szocializációs élményeknek, a családi és iskolai nevelésnek és nevelıdésnek, a tömegkommunikáció befolyásának, valamint a felnıtt korban szerzett tapasztalatoknak. (350.) Vagyis a politika irányába tanúsított magatartások, a politikai irányultságok határozzák meg a politikához való viszonyt, alakítják ki az egyén politikai kultúráját. A politikai szocializáció azonban eltérı mértékben érinti az egyes embereket, mely kategóriák 4
felsorolására a szerzıpáros mellett Bihari is vállalkozik. Az Arisztotelész által életre hívott zoón politikon felé támasztott követelményekhez viszonyítva a modern politikai rendszerekben több csoportot különít el a demokratikus részvétel szintjén. A politikában eligazodni képtelen politikai névtelenek, a közös érdekérvényesítéstıl távol maradó passzívak mellett az erıs közéleti elkötelezettséggel jellemezhetı aktívak, és a hivatásos politikusok csoportját különbözteti meg. Almond és Verba három típust különít el. A parochiális politikai kultúrájú egyéneket, akik bár általánosan részt vesznek szőkebb közösségüket érintı döntések meghozatalában, ám nincs tudatuk egy felsıbb politikai szerv létérıl, melynek engedelmeskedni kötelesek. Az alattvalói típust, amelyre a tudatos engedelmesség és a politikai döntések meghozatalától való szándékos távolmaradás jellemzı, a modern demokráciákra jellemzı részvételi politikai kultúra követi, ahol az állampolgár nemcsak bekapcsolódik a döntéshozatalba, hanem igénye is van sorsának jobbra fordítására. Bihari megfogalmazásában a politika aktív alanyai megfelelnek Almondék résztvevıi típusával, akik nemcsak igényt tartanak az elıkészítésben és a döntéshozatalban való részvételre, hanem elfogadják a demokratikus intézményeket, azok vezetıit, mőködési elveit. İk képezik a polgári kultúra bázisát, melynek megléte a demokratikus rendszer stabilizálódásának alapvetı feltétele. (349.) Az Almond és Verba által felsorolt három típus alapvetıen ideáltípusnak tekinthetı. A létezı politikai rendszerekben azonban ezek a típusjegyek keverednek, azaz a valóságban a rendszerek soha sem homogének. (KURTÁN 2003, 150.) A legjobb keverék a civic culture (állampolgári politikai kultúra), mely Almondék szerint a politikai stabilitás záloga. Mint látható, a politikai szocializáció, politikai értékek, és a politikai kultúra egymással szorosan összetartozó fogalmak, hiszen mint Bayer József fogalmaz a politikai szocializáció a társadalom politikai kultúrájának elsajátítási folyamata, (BAYER 1999, 402.) mely folyamat alakulásában nagy szerepet játszanak a mélyebben gyökerezı politikai értékek. Magyarországon az államszocialista korszakban kettıs értékrend volt megfigyelhetı, azaz a hivatalos ideológia és értékek látszólagos elfogadása mellett a hivatalos értékek tényleges elutasítása és a családokon belüli önálló értékrend volt jellemzı. (KURTÁN 2003, 154.) Ma a magyar politikai kultúra ha a fenti tipizálásokat vesszük alapul - vegyes politikai kultúrának tekintendı, ahol a résztvevıi kultúra súlya az alacsony politikai részvétel miatt kisebb a legtöbb nyugati 5
mintánál. Ennek oka, hogy Magyarországon az emberek csalódtak a rendszerváltásban. Az 1990-es fordulatot követıen a nyugati demokratikus államberendezkedésre való áttérés az emberek fejében összekapcsolódott a jólét fogalmával, mivel azonban a változás nem járt gazdasági fellendüléssel, csalódtak az új rendszerben. A csalódottság legmagasabb fokát a Bokros-csomag évében mérték. A részvételi típus központi eleme, a demokrácia stabilitása azonban elképzelhetetlen a választópolgárok a döntéshozatalban való részvétele nélkül. Azonban az alacsony politikai aktivitás ezt a területet is érinti. A 2002-es parlamenti választások jelentıs fordulatot eredményeztek e téren, a választások második fordulójában csaknem az ország háromnegyede részt vett. Arra a kérdésre pedig, hogy ez tendenciaszerő vagy egyedi eset az újkori magyar politikai kultúrában Kéri László adja meg a választ: a legfontosabb politikai attitődök változásairól a részletekbe menı vizsgálatok révén képesek leszünk pontos képet alkotni. (KÉRI 1999, 327.) 6
A recenzált mő: SIMON János (1999); A politikai kultúra In: A. Gergely András Bayer József Kulcsár Kálmán (szerk.); A politikatudomány arcai, Akadémiai Kiadó, Budapest, pp. 347-361. Felhasznált irodalmak: - BAYER József (1999); A politikai kultúra In: A politikatudomány alapjai, Napvilág, Budapest, pp. 395-409. - BIHARI Mihály (1992); A politikai értékek In: Bihari Mihály Pokol Béla (szerk.); Politológia, Universitas, Budapest, pp. 137-159. - BIHARI Mihály (1992); A politika alapfogalmai In: Bihari Mihály Pokol Béla (szerk.); Politológia, Universitas, Budapest, pp. 61-66. - KÉRI László (1999); A politikai szocializációról In: A. Gergely András Bayer József Kulcsár Kálmán (szerk.); A politikatudomány arcai, Akadémiai Kiadó, Budapest, pp. 324-346. - KURTÁN Sándor (2003); Politikai kultúra In: Gallai Sándor Török Gábor (szerk.); Politika és politikatudomány, Aula, Budapest, pp. 147-157. - LÁNCZI András (2003); A politika alapfogalmai In: Gallai Sándor Török Gábor (szerk.); Politika és politikatudomány, Aula, Budapest, pp. 29-44. 7