CSEHORSZÁG A HÓNAP KÜLDO ORSZÁGA RENDEZVÉNYSOROZAT CSEHORSZÁG ÉS SZLOVÁKIA PREZENTÁCIÓJA KISS KORNÉLIA KUTATÁSI IGAZGATÓ MAGYAR TURIZMUS ZRT.

Hasonló dokumentumok
A HÓNAP KÜLDŐORSZÁGA LENGYELORSZÁG

A JAPÁN LAKOSSÁG UTAZÁSI SZOKÁSAI

A HÓNAP KÜLDŐORSZÁGA UKRAJNA. Kiss Kornélia Magyar Turizmus Zrt. Budapest, június 20.

Sokáig voltam távol?

2005. szeptember Spanyolország. A prezentáci

A MAGYAR LAKOSSÁG ÉVI NYÁRI UTAZÁSI TERVEI

Újvári Ágnes nemzetközi hálózati igazgató Magyar Turizmus ZRt.

Az észak-európai vendégforgalom alakulása Magyarországon Dánia Vendégek száma Vendégéjszakák száma Látogatók száma

MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2016-BAN AZ ELŐZETES ADATOK SZERINT. 1. A kereskedelmi szálláshelyek főbb mutatói

MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2014-BEN. 1. A kereskedelmi szálláshelyek főbb mutatóinak alakulása

Az Észak-Alföld régió küldőpiacai Észak-Európa

MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2015-BEN A VÉGLEGES ADATOK SZERINT. 1. A kereskedelmi szálláshelyek főbb mutatói

MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA 2016-BAN A VÉGLEGES ADATOK SZERINT. 1. A kereskedelmi szálláshelyek főbb mutatói

KÖZÉP-DUNÁNTÚL IDEGENFORGALMA január - december

BALATONI ÜDÜLŐKÖRZET IDEGENFORGALMA január-május

Turisztikai Konferencia Veszprém. Újvári Ágnes, hálózati igazgató Magyar Turizmus Zrt április 13.

BALATONI ÜDÜLŐKÖRZET IDEGENFORGALMA január - december

Külföldi vendégforgalom Miskolcon a KSH statisztikák tükrében között. Készítette: Nagy Júlia TDM menedzser, ügyvezető MIDMAR Nonprofit Kft

MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA január február. 1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása

A HÓNAP KÜLDŐORSZÁGA RENDEZVÉNYSOROZAT ÉSZAK-EURÓPA PREZENTÁCIÓJA KISS KORNÉLIA KUTATÁSI IGAZGATÓ, MAGYAR TURIZMUS ZRT.

A magyar lakosság belföldi és külföldi utazásai 2016-ban A KSH keresletfelmérésének adatai alapján

Mire, mennyit költöttünk? Az államháztartás bevételei és kiadásai ban

Trend riport. A nemzetközi és hazai szállodaipar 2011 évi teljesítményéről

TURIZMUS ÉS REGIONALITÁS

GINOP 4. prioritás Természe5 és kulturális erőforrások megőrzése, az örökségi helyszínek hasznosításán és az energiahatékonyság növelésén keresztül

A BALATONI RÉGIÓBAN A SZÁLLODAPIAC FEJLŐDÉSE KÖZÖTT

MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE

Itthon Végleges adatokkal. Turizmus. otthon van. Magyarországon.

Mennyi közpénzt költünk egészségre Magyarországon?

4.5. Az egy napra külföldre látogatók tartózkodási ideje és ezek megoszlása összevont motivációs célok és határszakaszok szerint,

1,7 MILLIÓ VENDÉG ÉS 5,4 MILLIÓ VENDÉGÉJSZAKA AZ ÜZLETI CÉLÚ EGYÉB SZÁLLÁSHELYEKEN 2015-BEN. 1. Az üzleti célú egyéb szálláshelyek vendégforgalma

Vendégforgalom Miskolcon a KSH statisztikák tükrében Készítette: Nagy Júlia TDM menedzser, ügyvezető MIDMAR Nonprofit Kft

MAGYARORSZÁG TURIZMUSÁNAK ALAKULÁSA január augusztus. 1. A kereskedelmi szálláshelyek főbb mutatóinak alakulása

Az egészségturizmus szerepe az önkormányzatok életében

2013. január június 1. A kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalmának alakulása

Az orosz lakosság g utazási sai

Építési Piaci Prognó zis 2017.

MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE

Észak-Magyarország külföldi vendégforgalma a KSH statisztikák tükrében

A MAGYARORSZÁGI SZÁLLODAIPAR FEJLŐDÉSE KÖZÖTT

MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE

4.számú melléklet A Visegrádi országok mezőgazdasági termelése. % Millió EUR

Turizmus Magyarországon

Hollandia április

Egészség, versenyképesség, költségvetés

MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE

MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE

Azon ügyfelek számára vonatkozó adatok, akik részére a Hivatal hatósági bizonyítványt állított ki

MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE

A BUDAPESTI SZÁLLODAPIAC FEJLŐDÉSE KÖZÖTT

Az orosz piacban rejlő turisztikai lehetőségek Szegedi Andrea képviselet-vezető Magyar Turizmus Zrt. moszkvai képviselete

SZÁLLODAI VENDÉGÉJSZAKÁK SZÁMA: 18.4 MILLIÓ BELFÖLD: 8.1 MILLIÓ KÜLFÖLD: 10.3 MILLIÓ

Trend riport. A nemzetközi és hazai szállodaipar 2013 I. negyedéves teljesítményéről

A német gazdaság szerepe a magyar gazdaság teljesítményében Költségvetési politika gazdasági növekedés KT-MKT szeminárium, július 16.

Területi fejlettségi egyenlőtlenségek alakulása Európában. Fábián Zsófia KSH

Franciaország. Marketingterv

AZ EGÉSZSÉGTURIZMUS MAGYARORSZÁGON EREDMÉNYEK ÉS ÉRDEKESSÉGEK

Magyarországi szálláshelyek nemzetiségi éves adatainak áttekintése.

Turizmuspolitikánk legfőbb céljai a versenyképesség növelése és a turisztikai fejlesztések érdekében

MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE

3. melléklet: Innovációs és eredményességi mutatók Összesített innovációs index, 2017 (teljesítmény a 2010-es EU-átlag arányában)

Az Otthonteremtési Program hatásai

A magyar gazdaságpolitika elmúlt 25 éve

Richter Csoport hó I-III. negyedévi jelentés november 6.

MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE

57 th Euroconstruct Konferencia Stockholm, Svédország

Régiók 10 Rangsor 2015 Növekedés Külföld és belföld Átlag felett. Átlagos. Átlag alatt. Növekedés százalékban TOP 10 LOW 10

Konjunktúrajelentés 2017

Richter Csoport hó I. félévi jelentés július 31.

A francia lakosság utazási szokásai

JELENTÉS A KERESKEDELMI SZÁLLÁSHELYEKRŐL

Engelberth István főiskolai docens BGF PSZK

Richter Csoport hó I. negyedévi jelentés május 7.

A turizmus fejlesztésének aktuális kérdései november 20. dr. Ruszinkó Ádám helyettes államtitkár

Trend riport. A nemzetközi és hazai szállodaipar 2013 január - februári teljesítményéről

A célcsoport számokban

Árfolyamok. Miskolci Egyetem mesterképzés

TURIZMUS MAGYARORSZÁGON 2016

Az EU kohéziós politikájának 25 éve ( ) Dr. Nagy Henrietta egyetemi docens, dékánhelyettes SZIE GTK RGVI

Elgépiesedő világ, vagy humanizált technológia

Európa Albánia Andorra Ausztria Belgium Bulgária Csehszlovákia Dánia Egyesült Királyság Észtország

Kitekintés az EU földgáztárolási szokásaira

MELLÉKLET. a következőhöz: A Bizottság jelentése az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak

A fenntartható gazdasági növekedés dilemmái a magyar gazdaságban. Előadó: Pitti Zoltán tudományos kutató, egyetemi oktató

Élelmiszervásárlási trendek

A magyar lakosság belföldi és külföldi utazásai 2013-ban

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE VENDÉGFORGALMA 2017-BEN Szakmai háttéranyag

Konjunktúrajelentés 2016 A DUIHK 22. Konjunktúra-felmérésének eredményei. 1 DUIHK Konjunktúrajelentés A felmérés számokban.

MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE

A világ és Magyarország turizmusának forgalma 2002-ben

BORSOD-ABAÚJ-ZEMPLÉN MEGYE TURIZMUSA 2016-BAN ÉS 2017 ELSŐ FÉLÉVÉBEN Szakmai háttéranyag

Piac- és országtanulmány

MAGYAR SZÁLLODÁK ÉS ÉTTERMEK SZÖVETSÉGE

AGRÁRPIACI JELENTÉSEK

Trendforduló volt-e 2013?

JANUÁR- JÚNIUS TREND RIPORT A hazai és nemzetközi szállodaipar teljesítményéről

Dr. Dávid Lóránt egyetemi tanár, SZIE, ELTE Dr. Varga Imre egyetemi docens, ELTE A MUNKAERŐPIAC TERÜLETI FOLYAMATAI NYUGAT-MAGYARORSZÁGON

Bevándorlók Magyarországon: diverzitás és integrációs törésvonalak

A magyar turisztikai régiók a statisztikák tükrében

A BIZOTTSÁG KÖZLEMÉNYE

Átírás:

A HÓNAP KÜLDO ORSZÁGA RENDEZVÉNYSOROZAT CSEHORSZÁG ÉS SZLOVÁKIA PREZENTÁCIÓJA CSEHORSZÁG KISS KORNÉLIA KUTATÁSI IGAZGATÓ MAGYAR TURIZMUS ZRT. CSEHORSZÁG Területe: 78 866 km 2 Lakosainak száma: 1,2 millió fo GDP összetétele: szolgáltatás: 57,3%, ipar: 39,3%, mezogazdaság: 3,4% Legfontosabb export partnerek: Németország (36,2%), Szlovákia (8,5%), Ausztria (6%), Lengyelország (5,3%) Legfontosabb import partnerek: Németország (31,7%), Szlovákia (5,4%), Olaszország (5,3%), Kína (5,2%) A Cseh Köztársaság jelentos, 7 milliárd USD értéku importjával Közép-Kelet-Európa egyik legjelentosebb gazdasága, amely földrajzi közelsége okán a magyar kisés középvállalatoknak is elérheto. Magyarország Csehország 9. legnagyobb exportpiaca, míg hazánk Csehország importjában a 12. helyet foglalja el. Forrás: CIA, 25

ÁLTALÁNOS ORSZÁG- INFORMÁCIÓK 25* 26* GDP értéke (mrd EUR) 55,7 57, 58, 59,9 62,7 66,4-1 fore jutó GDP (EUR/fo) 14 56 15 55 16 585 17 284 18 643 - - GDP változás (%) 3,9 2,6 1,5 3,2 4,4 4,8 4,8 Infláció (%) 3,9 4,7 2, -,1 2,8 1,9 2,8 Munkanélküliségi ráta (%) 8,9 8,2 7,3 7,8 8,3 8, 7,8 - Nincs adat, * Elorejelzés. Forrás: OECD, Magyarország külgazdas ága ÉVENTE LEGALÁBB EGYSZER 1% 9% 8% 8% 83,3% 7% 6% 5% Forrás: Euromonitor International

EROS BELFÖLDI TURIZMUS 1% 9% 8% 7% 6% 5% 4% 3% 2% 1% % 1998 25 Forrás: Czech Statistical Office külföldi üdülés belföldi üdülés 1 FO, 1 ÜDÜLÉS 1 1 8 ezer 6 4 1998 25 külföldi üdülés belföldi üdülés összes üdülés Forrás: Czech Statistical Office

SKANDINÁVOK KÖZÖTT Utazások száma (ezer) Részesedés Üdülések száma (ezer) Részesedés 1. Németország 73 777 2,7% 1. Németország 51 447 21,1% 2. Egyesült Királyság 59 297 16,6% 2. Egyesült Királyság 39 313 16,1% 3. Franciaország 26 249 7,4% 3. Franciaország 18 128 7,4% 14. Dánia 7253 2,% 13. Svédország 4922 2,% 15. Finnország 651 1,7% 14. Finnország 4397 1,8% 16. Csehország 5927 1,7% 15. Csehország 4292 1,8% 17. Norvégia 558 1,4% 16. Írország 3648 1,5% Forrás: IPK 1-BÓL 72 SZABADIDOS UTAZÁS 7 ezer 6 5 4 3 1 1996 1997 1998 Külföldi utazások száma Forrás: IPK Külföldi üdülések száma

A HOSSZABB KÜLFÖLDI UTAZÁSOK ARÁNYA NO % 1-3 nap 8,6 8, 79, 78,1 76,9 76,3 4-7 nap 1,5 11,4 12,8 13,4 14,1 14,5 7 nap- 8,9 8,6 8,2 8,5 9, 9,2 Összesen 1 1 1 1 1 1 Forrás: Euromonitor International A FIATALOK ÉS AZ 5-64 ÉVES KOROSZTÁLY ARÁNYA NO Nemek % Férfi 42,9 42,5 42, 41,8 41,6 41,3 No 57,1 57,5 58, 58,2 58,4 58,7 Életkor % -14 14,7 14,2 13,9 13,5 13, 12,2 15-24 2,3 21, 22, 22,4 22,7 23, 25-34 22,8 22,5 22,2 22, 21,5 21,3 35-49 3,1 3,3 3, 3, 3,2 3,5 5-64 7,6 7,8 7,9 8,2 8,7 9,2 65-4,5 4,2 4, 3,9 3,9 3,8 Forrás: Euromonitor International

SOK UTAZÁS, ALACSONY KÖLTÉS 6 35 5 3 ezer 4 3 25 15 1 millió $ 1 5 1995 1996 1997 1998 Külföldi utazások száma (bal) Költés (jobb) Forrás: UNWTO TÖBB MINT 8 EZER LÁTOGATÓ 9 8 7 6 5 4 3 2 1 Forrás: KSH 199 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 25 Csehszlovákia Csehország Szlovákia

AZ ELSO 2-BAN Kereskedelmi szálláshelyek, 25 1. Németország 2. Egyesült Királyság 3. Ausztria 13. Csehország Vendégek száma (ezer) 736 3 239 6 Vendégéjszak ák száma (ezer) 3272 814 7 164 (17.) Szállodák, 25 1. Németország 2. Egyesült Királyság 3. Olaszország 15. Csehország Forrás: KSH Vendégek száma (ezer) 585 28 21 44 Vendégéjszak ák száma (ezer) 2336 762 538 116 (17.) LASSULÓ NÖVEKEDÉS 14 12 1 8 6 4 2 199 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 25 Csehszlovákia Csehország Szlovákia Vendégek száma a kereskedelmi szálláshelyeken. Forrás: KSH

HULLÁMZÓ NÖVEKEDÉS 3 25 2 15 1 5 199 1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 25 Csehszlovákia Csehország Szlovákia Vendégéjszak ák száma a kereskedelmi szálláshelyeken. Forrás: KSH 1-BOL 7 VENDÉGÉJSZAKA SZÁLLODÁBAN 18 16 14 12 1 8 6 4 2 1996 1997 1998 25 ker. szálláshelyek vendégéjszaka száma Forrás: KSH szállodák vendégéjszaka száma

ALACSONY TERÜLETI KONCENTRÁCIÓ BUDAPEST-KÖZÉP- DUNAVIDÉK 32% ÉSZAK- MAGYARORSZÁG 7% ÉSZAK-ALFÖLD 4% NYUGAT- DUNÁNTÚL 21% Forrás: KSH (25) DÉL-DUNÁNTÚL 1% BALATON 2% TISZA-TÓ 1% DÉL-ALFÖLD 3% KÖZÉP-DUNÁNTÚL 3% ÚJ RÉGIÓK FELFEDEZÉSE Vendégszám 25 Változás, 25/1998 25-1998 Vendégéjszakák száma 25 Változás, 25/1998 25-1998 BUDAPEST -KÖZÉP- DUNAVIDÉK 27 775 118,7% 15 76 52 75 91,4% 25 163 BALATON 841 3,7% 32 33 17 28,2% 7277 DÉL-ALFÖLD 2419 22,6% 446 4227 24,3% 825 DÉL-DUNÁNTÚL 326 264,2% 2365 16 195 362,1% 12 69 ÉSZAK-MAGYARORSZ ÁG 451 2,7% 274 11 367 241,8% 841 ÉSZAK-ALFÖLD 2234 9,% 158 659 13,7% 3355 KÖZÉP-DUNÁNTÚL 255 83,% 932 4786 128,7% 2693 NYUGAT-DUNÁNTÚL 974 42,3% 7772 34 86 688,7% 29 764 TISZA-TÓ 293 72,4% 123 112 64,6% 397 ÖSSZESEN 6 21 119,% 32 71 164 75 122,1% 9 25 Forrás: KSH

HULLÁMHEGY 2% 18% 16% 14% 12% 1% 8% 6% 4% 2% % I. II. III. IV. V. VI. VII. VIII. IX. X. XI. XII. Cseh vendégéjszakák Összes külföldi vendégéjszaka Forrás: KSH (25) VIDÁM ÉS KISZÁMÍTHATÓ FEJLODÉS Magyarország: Kiszámítható: 45% Unalmas: 16% Izgalmas: 12% Csodálatos: 11% A magyar gazdaság: Fejlodo: 37% Ambiciózus: 13% A magyar emberek tulajdonságai: Vidám: 14% Szorgalmas: 13% Ügyes: 12% Ambiciózus: 1% Modern: 13% Forrás: GMI Brand Index

KULTÚRA ÉS TÖRTÉNELEM Magyarország innovatív ország: 3,7. A magyar termékek: 3,9. Magyarország és a kortárs muvészetek: 4,5. Az ország természeti széps égekben gazdag: 4,8. A magyarok vendégszeretoek: 5,. Gazdag kulturális örökség: 5,3. Az ország történelmi örökségekben gazdag: 5,3. * A cseh lakosság körében végzett felmérés, 1-7-ig terjedo skálán (1- egyetért, 7 -nem ért egyet). Forrás: GMI Brand Index TOVÁBBI NÖVEKEDÉS!? Szeretné felkeresni Magyarországot? Igen Talán Forrás: GMI Brand Index Nem