Készült a Pannon Egyetem Állattenyésztési Tudományok Doktori Iskola keretében

PANNON EGYETEM GEORGIKON MEZGAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR Állattudományi és Állattenyésztéstani Tanszék DOKTORI (PhD) ÉRTEKEZÉS Készült a Pannon Egyetem Állattenyésztési Tudományok Doktori Iskola keretében Doktori Iskola vezetje, témavezet DR. SZABÓ FERENC egyetemi tanár, az MTA doktora KÜLÖNBÖZ FAJTÁJÚ HÚSHASZNÚ TEHENEK NÉHÁNY ÉRTÉKMÉRJE AZONOS KÖRNYEZETBEN Készítette BENE SZABOLCS KESZTHELY 2007

Különböz fajtájú húshasznú tehenek néhány értékmérje azonos környezetben Értekezés doktori (PhD) fokozat elnyerése érdekében Írta: BENE SZABOLCS Készült a Pannon Egyetem Állattenyésztési Tudományok Doktori Iskola iskolája keretében Témavezet: Dr. SZABÓ FERENC, egyetemi tanár, az MTA doktora Elfogadásra javaslom (igen / nem)........ A jelölt a doktori szigorlaton... % -ot ért el, Keszthely, 2007.... elnöke.... Szigorlati Bizottság Az értekezést bírálóként elfogadásra javaslom: Bíráló neve:...... igen /nem Bíráló neve:...... igen /nem Bíráló neve:...... igen /nem. (aláírás). (aláírás). (aláírás) A jelölt az értekezés nyilvános vitáján...% - ot ért el Keszthely, 2007....... Bíráló Bizottság elnöke A doktori (PhD) oklevél minsítése... Az EDT elnöke

KIVONAT A szerz a keszthelyi kísérleti húsmarhatelepen, tíz éven át azonos körülmények között tartott, kilenc fajtába (magyar tarka, hereford, angus, red angus, lincoln red, limousin, charolais, blonde d Aquitaine, shaver) tartozó tehenek néhány értékmérjét hasonlította össze. Arra kereste a választ, hogy a reprodukciós teljesítményben, a növekedésben és a kifejlettkori élsúlyban, valamint a borjúnevel-képességben milyen különbségek vannak a fajták között. Az irodalmi utalásoknak megfelelen a kis test, anyai típusba tartozó fajták reprodukciós fölénye a vizsgálatban is megmutatkozott. A legjobb vemhesülési eredményt a red angus, charolais és angus fajták érték el, a hereford és a lincoln red teljesítménye közepesnek tekinthet. A legjobb szaporulati és felnevelési, valamint a legjobb fajlagos mutatókat is az angus, a red angus, charolais, illetve a hereford fajták mutatták. Az extenzív lápi körülmények között a nivarú állatok növekedési erélye kisebb volt, mint az kedvezbb körülmények között lehetne. Ez abban mutatkozott meg, hogy a vizsgált fajták 4-6 hónappal késbb érték el a becsült tenyészérettségi élsúlyt, mint a szakirodalomban közölt, kívánatosnak tekintett értékek. Az eredmények viszont tendenciájukban megegyeznek az egyes fajták közötti különbségekrl meglév eddigi információkkal. Az értékelt tényezk, nevezetesen a borjú genotípusa, a tehén elléskori életkora, az évjárat, az évszak és a borjú ivara szignifikáns (P<0,001, ill. P<0,05) különbségeket eredményeztek a borjak választási eredményeiben. A legnagyobb választási eredményeket a limousin és blonde d Aquitaine anyák borjai érték el, bár ezektl alig maradt el a red angus, az angus és a shaver. A tehén életkora a korábbi vizsgálatok eredményeihez hasonló módon és tendenciával, a keszthelyi lápi körülmények között is befolyásolta a borjak választási eredményét. A többfajtás tenyészértékbecslés (MBVE) eredményei szerint a választási tulajdonságok direkt örökölhetsége közepes (h 2 d = 0,31-0,51) közepes, anyai örökölhetsége pedig gyenge (h 2 m = 0,07-0,15). A három különböz egyedmodell a választási tulajdonságra hasonló genetikai paramétereket eredményezett. A modell az egyedek tenyészértékét csak nagyon kis mértékben befolyásolta, a rangsorok között pedig nem volt számottev különbség.

ABSTRACT SOME PRODUCTION TRAITS OF BEEF COWS OF DIFFERENT BREEDS IN IDENTICAL ENVIRONMENTS The author performed evaluations of different breeds of cows (Hungarian Simmental, Hereford, Angus, Red Angus, Lincoln Red, Limousin, Charolais, Blonde d Aquitaine, Shaver) for 10 years at the Keszthely experimental farm. The aim of study was to evaluate the differences between breeds in mature weight, reproduction, growth and calf rearing. The advantage of the smaller framed breeds in reproduction was confirmed - as expected based on published data. The best pregnancy rates were achieved by the Red Angus, Charolais and Angus types, while the Hereford and Lincoln Red breeds had medium performance. The best reproduction, rearing and calf production per cow were also achieved by the Angus, Red Angus, Charolais and Hereford breeds. In the extensive peatbog-soil pasture environment, the growth rate of female cattle was lower than under optimal circumstances. The breeds included in the research achieved breeding weight 4-6 month later than indicated by other publications. The result of the research however confirmed the differences between the breeds already known. The evaluated characteristics had sigificant differences (P<0.001, and P<0.05) on weaning weight due to the genotype of the calves, age of the cow at first calving, birth year and season and sex of the calves. The highest weaning weights were achieved by the calves of the Limousin and Blonde d Aquitaine breeds, closely followed by the Red Angus, Angus and Shaver. In the wetland environment, the age of the cow had significant effect on the calves weaning weight as predicted by previous studies in other environments. According to the results of multi-breed breeding value estimation direct heritability of weaning characteristics is medium (h 2 d = 0.31-0.51) and maternal heritability is weak (h 2 m = 0.07-0.15). The three different types of animal models resulted similar genetic parameters on weaning traits. The model had very little impact on the breeding value of individuals and gradiation as a rank of sires showed little difference.

AUSZUG EINIGE LEISTUNGSMERKMALE DER MUTTERKÜHEN VON VERSCHIEDENER RASSEN IN DER GLEICHEN UMWELTBEDINGUNGEN Der Autor hat in seiner Arbeit durch zehn Jahren lang einige Leistungseigenschaften der Mutterkühen von neun Fleischrinderrassen (Ungarisches Fleckvieh, Hereford, Limousin, Charolais, Angus, Red Angus, Lincoln Red, Blonde d Aquitaine und Shaver) verglichen. Er hat die Antwort darauf gesucht, welche Unterschiede sind zu finden in der Reproduktionsleistung, in der Wachstum und im Gewicht von aufgewachsenen Kühen, und in der Kalbaufzuchtsfähigkeit der Kühen von verschiedener Rassen. Wie es in der Fachliteratur geschrieben wurde, die Kühe im mütterleichen Typ mit kleineren Körper eine reproduktive Vorteil in dieser Untersuchung auch gezeigt haben. Die beste Trächtigkeitsraten hatten die Rassen Red Angus, Charolais, und Angus, die Hereford und Lincoln Red Kühe zeigten mittelmäßige Ergebnisse. Die beste spezifische Ergebnisse in der Vermehrung und in der Kälberaufzucht sind auch bei den Rassen Angus, Red Angus und Charolais Kühen zu sehen. In der Haltung zwischen extensiven Weidebedingungen am Moorboden die Wachstumsintensität der Kühe war niedriger, als das zwischen besseren Haltunsbedingungen gewesen wäre. Es zeigte sich auch daran, daß die geprüfte Rassen das Gewicht von Zuchtreife um 4-6 Monate später erreichteten, wie es im Fachliteratur als Erwünscht geschrieben wurde. Aber die Ergebnisse im Tendenz sind gleich mit den früheren Informationen über dieser Rassen. Die gewertete Eigenschaften, wie Genotyp des Kalbes, das Alter der Kuh bei der Abkalbung, der Jahrgang, die Jahreszeiten und das Geschlecht des Kalbes ergaben signifikante Unterschiede in den Absatzergebnissen der Kälber (P<0,001; P<0,05). Die höchste Gewichte erreichten die Limousin und Blonde d Aquitaine Kälber, aber die Red Angus, Angus und Red Lincoln Kälber hatten auch nur mit weniger niedrigere Ergebnisse. Das Alter der Kuh - mit gleichem Tendenz wie im früheren Untersuchungen übte eine beweisbare Wirkung auf die Absatzleistung der Kälber. Laut den Ergebnissen der Zuchtwertschäzung mit mehreren Rassen (MBVE) die direkte Absatzparametern haben mittelmäßige Heritabilität (h 2 d = 0,31-0,51 ), und die mütterliche Heritabilität ist niedrig (h 2 m = 0,07-0,15). Die drei unterschiedliche Tiermodelle (Animal Model) bei den Absatzeigenschaften zeigten ähnliche genetische Parametern. Das Modell beeinflußte den Zuchtwert der Tiere nur sehr niedriegerweise, und in der Reihenfolge fanden wir keine Unterschiede.

TARTALOMJEGYZÉK 1. BEVEZETÉS... 10 2. IRODALMI ÁTTEKINTÉS... 12 2.1. Reprodukciós teljesítmény... 12 2.1.1. Vemhesülés... 13 2.1.2. Szaporulat... 14 2.2. Növekedés és kifejlettkori súly... 16 2.2.1. Növekedési ütem... 16 2.2.2. Tenyészérettségi élsúly és életkor... 17 2.2.3. Kifejlettkori élsúly... 18 2.2.4. A kifejlett tehenek testméretei... 20 2.2.5. A küllemi bírálat, a kondíció bírálat és a testméretek... 22 2.3. Borjúnevel-képesség és a választási súly... 23 2.3.1. A borjúnevel-képesség és a választási eredmények kapcsolata... 23 2.3.2. A választási eredményekre ható tényezk... 23 2.3.3. A húshasznú tehenek tejtermelése... 26 2.3.4. A választási súly, súlygyarapodás és a 205-napos súly örökölhetsége... 27 2.3.4.1. A többfajtás tenyészértékbecslés... 27 2.3.4.2. Tenyészértékbecslés egyedmodellel... 28 3. A VIZSGÁLAT CÉLJA... 32 4. ANYAG ÉS MÓDSZER... 34 4.1. A vizsgálat helye és a vizsgált állomány... 34 4.2. A vemhesülést befolyásoló tényezk vizsgálata... 38 4.3. A szaporulati mutatók vizsgálata... 40 4.4. A növekedés, a kifejlettkori súly és a testméretek értékelése... 41 4.4.1. A növekedési ütem vizsgálata... 41 4.4.2. A tenyészérettségi életkor és élsúly becslése... 41 4.4.3. Kifejlettkori élsúly és életkor meghatározása... 42 4.4.4. A kifejlettkori testméretek vizsgálata... 42 4.5. A borjúnevel-képesség és a választási súly vizsgálata... 44 4.5.1. A környezeti hatások elemzése... 44 4.5.2. Genetikai paraméterek, tenyészértékek meghatározása... 45 4.6. Az alkalmazott programok... 48 5. EREDMÉNYEK ÉS ÉRTÉKELÉSÜK... 49 5.1. A vemhesülést befolyásoló tényezk... 49 5.2. Szaporulati eredmények... 58 5.3. A növekedési ütem és a kifejlettkori élsúly... 63

5.3.1. A növekedési ütem... 63 5.3.2. A becsült tenyésztésbe vételi életkor és élsúly... 67 5.3.3. A kifejlett kori élsúly... 67 5.3.4. A kifejlett kori testméretek... 69 5.4. A borjúnevel-képesség... 71 5.4.1. Környezeti hatások... 71 5.4.2. Választási eredmények az apa és az anya fajtája szerint... 76 5.4.3. Genetikai paraméterek, tenyészértékek... 78 5.4.3.1. Variancia és kovariancia komponensek, genetikai paraméterek... 78 5.4.3.2. Tenyészértékek... 80 5.4.3.3. A vizsgált modellek összehasonlítása... 83 6. KÖVETKEZTETÉSEK, JAVASLATOK... 84 6.1. A reprodukciós eredmények... 84 6.2. Növekedés, tenyésztésbe vétel, kifejlettkori súly, testméretek... 85 6.3. Borjúnevel képesség... 87 6.3.1. Környezeti hatások... 87 6.3.2. Genetikai paraméterek, tenyészértékek... 87 7. ÚJ KUTATÁSI EREDMÉNYEK (TÉZISPONTOK)... 89 8. NEW RESEARCH RESULTS (POINTS OF THESIS)... 91 9. ÖSSZEFOGLALÁS... 93 10. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS... 97 11. TUDOMÁNYOS KÖZLEMÉNYEK JEGYZÉKE... 98 11.1. Az értekezés témakörében megjelent tudományos közlemények... 98 11.1.1. Idegen nyelv folyóiratban megjelent lektorált cikk... 98 11.1.2. Magyar nyelv folyóiratban megjelent lektorált cikk... 98 11.1.3. Konferencia kiadványban megjelent közlemények idegen nyelven... 99 11.1.4. Konferencia kiadványban megjelent közlemények magyar nyelven... 99 11.2. Az értekezés témakörén kívüli (egyéb) közlemények... 100 11.2.1. Idegen nyelv folyóiratban megjelent lektorált cikk... 100 11.2.2. Magyar nyelv folyóiratban megjelent lektorált cikk... 100 11.2.3. Konferencia kiadványban megjelent közlemények idegen nyelven... 100 11.2.4. Konferencia kiadványban megjelent közlemények magyar nyelven... 101 11.2.5. Egyéb közlemény... 102 12. FELHASZNÁLT IRODALOM... 103 13. MELLÉKLETEK... 116

BEVEZETÉS 1. BEVEZETÉS A húsmarhatenyésztés célja világszerte a szükséges mennyiség vágómarha és marhahús gazdaságos megtermelése és piacra juttatása. Noha a marhahústermelésben a tejés kettshasznosítású fajták világszerte meghatározó arányt képviselnek, a húshasznú állományok szerepe is fontos és növekv jelentség. A marhahústermelés terén Magyarországnak évszázados hagyományai vannak. A középkorban hazánkat Európa marhahús-szállítójának tekintették. Korabeli feljegyzések bizonyítják, hogy azidtájt a Kárpát-medencébl évente több százezer hízóökröt hajtottak lábon a bécsi, milánói, nürnbergi vágóhidakra. Erre jó alapot adott a többmilliós, igázásra is használt magyar szürke marha, mely képes volt lábon, legelve nagy távolságokra eljutni. A századfordulótól az 1970-es évig a magyar tarka fajta töltötte be ezt a szerepet, melynek kettshasznosítású fajtaként a nyugat-európai ízlésnek megfelel, faggyúban szegény, de jól márványozott húsa rendkívüli népszerségnek örvendett. A hazai szarvasmarha-tenyésztés szakosodása az 1972-ben elfogadott kormányprogram hatására indult el. A programban megfogalmazottak alapján egyrészt létrejött az intenzív tejtermel ágazat, másrészt kialakultak a hazai húsmarha állományok. A húsmarhatartás az 1970-es és az 1980-as években fejldött, majd késbb a tehénlétszám visszaesett és az ágazat stagnált. Ez a létszámcsökkenés oly mértéket öltött, hogy 2003. december 1-re az anyatehén létszám 39 ezerre csökkent. Az olcsóbb baromfihús a marhahúsnak világszerte konkurensévé vált. Ez nagy szerepet játszott abban, hogy a hazai marhahús fogyasztás az évek során 3,1 kg/f/év-re csökkent. Ennek következtében a hazai marhahús termelésünk visszaesett, az itthon elállított marhahúsnak csupán felét értékesítjük a hazai piacokon. Az EU csatlakozási szerzdésünk a támogatott tehénlétszámot az akkorinál jóval többre, 117 ezer húshasznú tehénre határozta meg. Napjainkra már elértük ezt a létszámot, így az ágazat további fejldési lehetségét nem a tehenek számának növelése, hanem az ágazat bels tartalékainak a feltárása jelenti. Jelents tartalék rejlik a hazai húsmarha állományok szaporulati és választási eredményeinek javításában, valamint a költségek csökkentésben, az olcsóbb, takarékosabb tartási, takarmányozási megoldások alkalmazásában és végezetül a szaktudás továbbfejlesztésében is. A húsmarha ágazat fejlesztése nagyon fontos és sürget feladat. Ehhez a szükséges terület és takarmánybázis hazánkban rendelkezésre áll. Jelenleg 1,07 millió hektár a 10

BEVEZETÉS gyepterületünk, emellett hazánk a kukoricaövezetben fekszik, és az ország 72 %-a mezgazdaságilag hasznosítható terület. Ez Európában kiemelked, jelents melléktermékhozamot biztosít a húshasznú anyatehéntartás számára. Mindezek, továbbá a silókukoricatermesztés kedvez ökológiai feltétele megalapozza a hatékony marhahízlalást az ország kukoricaterm régióiban. Számos gyakorlati tapasztalattal rendelkezünk a tekintetben, hogy a földrajzi, a klimatikus, a környezeti tényezk, a talajadottságok különbözsége, az ún. röghatás jelentsen meghatározza, hogy milyen lesz az állatok teljesítménye. A húsmarhatartás rendkívül különböz körülmények között történik a világon és hazánkban is. Vélheten azonos fajtába, típusba tartozó állatok reprodukciós, növekedési, vagy más termelési mutatóiban a röghatás, vagyis az eltér környezet következtében nagy különbségek lehetnek. E tekintetben különösen fontos, hogy az összehasonlításokat azonos környezeti feltételek mellett is végezzünk. Azonos környezetben a különbségek elssorban a fajták, illetve a genotípusok különbözségébl adódnak, a tartás, a takarmányozás körülményei - azaz a különböz környezeti hatások - azokat egyformán befolyásolják. A fentiek alapján munkám céljául a tíz éve teljesen azonos körülmények között tartott, különböz húsmarhafajták (magyar tarka, hereford, angus, red angus, lincoln red, limousin, charolais, blonde d Aquitaine, shaver) néhány értékmérjének összehasonlítását választottam. A vizsgálatokra a keszthelyi fajtaösszehasonlító kísérletek biztosítottak lehetséget. 11

IRODALMI ÁTTEKINTÉS 2. IRODALMI ÁTTEKINTÉS 2.1. Reprodukciós teljesítmény A reprodukció a tenyésztés gyakorlatában általában termékenységet, szaporaságot, esetenként az anyaállatok nevelképességét jelenti (HOLLÓ és mtsai, 2004). A húsmarhatartás eredményességét elssorban a szaporulat, a reprodukciós teljesítmény határozza meg (SZABÓ, 1998). Rendszeres ellés nélkül nincs megfelel számú választott borjú és hízómarha, ami a hústermel-képességet, st, populációk szintjén az ún. hústermelési kapacitást, és a tenyészállat-utánpótlás mértékét is meghatározza (ZÖLDÁG, 1980). A húsmarhaállományokban a reprodukciós teljesítmény akkor tekinthet kedveznek, ha a választott borjak aránya a fedeztetett tehénállomány létszámának legalább 86%-a. Jó esetben minden tehén évente borjazik és az ellési idszak nem hosszabb, mint 90 nap (SZABÓ, 1998; HARASZTI és ZÖLDÁG, 1994). A húshasznú állományok tényleges szaporulati eredményének (reprodukciós teljesítményének) legjobb kifejezje a vemhesülési, ellési, ikerellési, illetve szaporulati százalék, továbbá a született és választott borjak aránya (felnevelési %), valamint a hasznosult szaporulat. E mutatókat legcélszerbb a vemhesítésre kijelölt állomány létszámára vetíteni. Az induló, átlagos, záró, vagy valóságos tehénlétszámra vetített mutatókat ugyanis az eltér mérték selejtezés torzíthatja (SZABÓ, 1998). A reprodukciót befolyásoló tényezk genetikai, vagy környezeti eredetek. Ezek a fajta, a vemhességi id, az ellés lefolyása, az újratermékenyülés, a tartási mód, a tartás jellege, a takarmányozás színvonala (fehérje-, ásványi anyag-, vitamin- stb. ellátás), az évszaki eltérések és az éghajlat (HUSZENICZA és mtsai, 1987, 1988). A kedvez szaporulat elérésének elengedhetetlen feltétele a szakszer takarmányozás, az állomány jó egészségi állapota és a helyes szaporítási gyakorlat. Ha ezek biztosíthatók, akkor gyakorlatilag bármilyen fajtával, vagy bármilyen genotípusú állománnyal jó eredmény érhet el. A szaporulati eredményeket kedvezen befolyásolja a heterózishatás is (CUNDIFF és mtsai, 1974). A keresztezett tehénállományok szaporulati eredményei általában jobbak, mint a fajtatiszta populációké. Különösen igaz ez kedveztlenebb körülmények között (BECZE, 1987; SZABÓ, 1998). 12

IRODALMI ÁTTEKINTÉS 2.1.1. Vemhesülés A termékenység nivarú állatok esetében azt jelenti, hogy rendszeresen fogamzásra képes ivadékokat hoznak világra (PERJÉS, 1985). A termékenység örökölhetsége az irodalmi adatok alapján maximálisan 10% körül van (BALIKA, 1976). GERE és MOLNÁR (1973) szerint a tehén élsúlya a vemhesülés és szaporasági eredmények mellett a borjak növekedésére is hatással van. KÖCSKY és PERJÉS (1980) részletesen ismertette a szarvasmarha szaporodásbiológiai paramétereit, azok számítás módját és értelmezését. YARO és mtsai (1989) hereford állományokban 92,1%-os vemhesülési arányt, és 94,9%-ban könny ellést tapasztaltak. GREGORY és mtsai (1992) több fajtára kiterjed vizsgálatban az alábbi vemhesülési eredményeket kapták: hereford 78,9%, angus 84,6%, limousin 74,8%, szimentáli 83,1%, charolais 83,2%. RENQIUST és mtsai (2006) keresztezett állományokban a vemhesülést átlagosan 80%-nak, a 9 évnél idsebb tehenek vemhesülését azonban csak 57%-nak találták. PERRY és mtsai (2007) mesterségesen termékenyített üszk esetén 68,0%-os vemhesülést tapasztaltak. BALIKA (1976) vizsgálta magyar tarka állományokban az élsúly, a szoptatás alatti súlyváltozás, az ellési idpont és a borjak súlygyarapodásának hatását az újravemhesülésre. Eredményei alapján a legjobb vemhesülést a 600-700 kg súlyú, a 100 kg-nál többet gyarapodó, ill. január-március között ell tehenek érték el. Az intenzívebben növekv (1151 g/nap súlygyarapodás feletti) borjak anyja nehezebben vemhesült. A korrelációs együtthatók alapján a vemhesülést fontossági sorrendben 1. élsúlyváltozás (r = 0,62); 2. ellési id (r = 0,53); élsúly (r = -0,14); borjú súlygyarapodása (r = -0,11) határozta meg. ZÖLDÁG és GÁBOR (1980) húshasznosítású magyar tarka állományban, hét éves idszakban, a legelre alapozott szabadtartás javuló környezeti tényezi és az évrl évre jobb szaporodásbiológiai mutatók közötti összefüggések fontosságára hívta fel a figyelmet. A vizsgálat szerint az els termékenyítésre fogamzottak aránya 58-ról 64%-ra, a termékenyítési index 1,67-rl 1,51-re, a 100 tehénre jutó évi borjúszaporulat 88-ról 97%- ra, a születés eltti borjúveszteség 5,1-rl 5,0%-ra javult, emellett csökkent a nehézellések száma is. A javuló reprodukciós teljesítményt a szabadtartás, a természetszer elletés, a termékenyítési idszak eltt nyújtott energiatöbblet, a javuló technológiai fegyelem és a termékenységre végzett szelekció együttes következményének tulajdonították. SZABÓ (1982a) hereford, magyar tarka, valamint hereford x magyar tarka F 1 tehenek legelés alatti élsúlyváltozásának a vemhesülésre gyakorolt hatását vizsgálta. Eredményei szerint a testsúlyát növel tehenek közül a magyar tarka x hereford F 1 -ek 13

IRODALMI ÁTTEKINTÉS 82,46%, a hereford tehenek 76,73%, míg a magyar tarka tehenek 72,81%-os vemhesülést értek el, míg a súlycsökkentést mutató tehenek vemhesülése ennél jóval rosszabb volt. HUSZENICZA és mtsai (1988, 1989) hereford, hereford x magyar tarka és charolais fajtájú teheneken a tenyésztési szezon els napjaiban vizsgálták a fajta, az ellésszám, a tápláltsági fok és az elléstl az újravemhesülésig eltelt id hatását a ciklikus petefészekmködés és az acikliás tehenek újravemhesülésére. A vizsgált 262 egyedbl 130 volt ciklikus petefészek mködés (49,6%), ezekbl a vizsgált idszakban 116 vemhesült (89,2%), a két ellés közti id pedig 374±27 nap volt. A 132 acikliás tehénbl csak 67 vemhesült (50,8%), ezeknél a két ellés közti id (411±39 nap) szignifikánsan (P<0,001) nagyobb volt, mint a ciklikus mködéseknél. A vizsgált tényezk közül a tápláltsági fok mutatta a legszorosabb összefüggést a vemhesülési eredményekkel. OLSON és mtsai (1991) Nebraskában és Floridában hasonlították össze 8 keresztezett genotípus vemhesülési, ellési és választási eredményeit. A legjobb vemhesülést Nebraskában a sahiwal x angus (95,9%), míg Floridában az angus x hereford (92,0%) genotípusok mutatták. AMUNDSON és mtsai (2006) keresztezett tehénállomány vemhesülési eredményeit értékelték az idjárás, és a szezon hosszának függvényében. Eredményeik szerint akkor a legjobb a vemhesülés, ha az átlaghmérséklet meghaladja a 16,7 C-t. BORMANN és mtsai (2006) angus állományokban átlagosan 93%-os vemhesülést állapítottak meg. A vemhesülés örökölhetségét kicsinek (h 2 = 0,13) találták, ezért véleményük szerint annak szelekcióval történ javítása nagyon lassú folyamat. 2.1.2. Szaporulat A szaporaság az élve született ivadékok számát jelenti. Ez rosszul örökld tulajdonság (h 2 = 0,1; GUERRA és mtsai, 2006), ebbl adódóan szelekcióval történ javítása hosszadalmas folyamat. KELEMÉRI (1973) a kistest hereford fajta kiváló szaporaságáról számolt be. SZUROMI és mtsai (1978) induló tehénlétszámra számított ellési arányt hereford fajtánál 81,1%-nak, magyartarka x hereford F 1 -eknél 79,0%-nak találták. SZUROMI és ENYEDI (1986) import hereford állományon 73,9%-os ellési %-ot állapítottak meg. MEYER és mtsai (1991) ausztráliai hereford és angus állományokban 88,2%, ill. 74,8% ellési %-kot találtak. CREWS (2006) szerint a vemhességi id örökölhetsége (h 2 ) 0,64. 14

IRODALMI ÁTTEKINTÉS SEBESTYÉN (1979) szerint az ikerborjazás örökölhetsége h 2 = 0,0-0,1. Az ikerellés gyakoriságát magyar tarka és holstein-fríz fajtáknál vizsgálta, magyar tarka esetén 3 gazdaságban 6968 ellésbl 231 ikerellést talált, ami 3,31%-os gyakoriságot jelent. ECHTERNKAMP és mtsai (1985) különböz fajtájú állományokból olyan teheneket válogattak ki, amelyeknél már elfordult ikerellés. Ezeket termékenyítették ikerellésre magas tenyészérték bikákkal. Az ivadékok esetében 18,3%, 8,1%, illetve 14,5% ikerellést tapasztaltak. A kiindulási populációkban az ikerellések aránya 3,0-4,5% között változott. Vizsgálataik alapján az ikerellések gyakorisága célirányos szelekcióval eredményesen javítható. BECZE és MÉSZÁROS (1986) szerint az ikerellések aránya természetes körülmények között 3-5%-os. Hormonális kezelések hatására ennek háromszorosa érhet el. A két méhszarvba 1-1 embrió ültetésével 18 tehénen 27,8%-os, míg ráimplantálási módszerrel 101 tehénen 41,8%-os ikerellési arányt értek el magyar tarka fajtával. KRESS és mtsai (1990) hereford és hereford - angus keresztezett üszk ellési eredményeit értékelték. A vizsgálatban 65 hereford üsz után 38 borjú született, és ebbl 36 lett leválasztva. A hereford - angus keresztezettek esetén 43 üsz után - felteheten a heterózis hatás következtében - 40 borjú született, és csak kett hullott el választásig. BERGER és mtsai (1992) angus üszk és tehenek esetén vizsgálták a születéskori és a felnevelés alatti borjúelhullást. Elléskor üszk esetén a borjak 1,3%-a, a felnevelés alatt 3,6%-a hullott el. Tehenek esetén ez 0,6%, ill. 2,1% volt. CUNDIFF és mtsai (1992) angus, hereford és shorthorn fajtákból álló keresztezett populációkban vizsgálták a vemhesülést, ellési %-ot, szaporulatot, születési súlyt, 200 napos súlyt és az egy tehénre jutó 200 napos súlyt. A fajtatiszta tehenek közül az angus mutatta a legjobb értékeket (a fentiek sorrendjében: 88,1%, 84,1%, 78,9%, 33,5 kg, 197 kg és 156 kg/tehén). A keresztezett tehéncsoportok közül az angus x hereford (90,7%, 87,6%, 82,1%, 36,3 kg, 207 kg, 173 kg/tehén) volt a legjobb. A keresztezett csoportok jobb eredményét a heterózis hatásnak tulajdonították. CUNDIFF és mtsai (1993) több fajtára kiterjed összehasonlító kísérletükben a legjobb ellési %-ot a hereford-angus keresztezett teheneknél találták. Az egy tehénre jutó 200 napos borjúsúly alapján felállított sorrend: szimentáli, charolais, hereford-angus keresztezett, limousin volt. SZABÓ és mtsai (1994) két amerikai hereford-angus keresztezett állományon 88-91%-os szaporulatot és 79-84% hasznosult szaporulatot állapítottak meg. Limousin fajta esetén 89, ill. 82%-os értékeket kaptak. 15

IRODALMI ÁTTEKINTÉS 2.2. Növekedés és kifejlettkori súly 2.2.1. Növekedési ütem A növekedési erély a fiatal szarvasmarha testtömegének és testméreteinek idbeli változását fejezi ki. Az állatok fiatal korukban növekednek a leggyorsabb ütemben. A kor elrehaladtával a növekedési erély fokozatosan csökken, majd kifejlett korban megsznik. A növekedési erély genetikailag nagymértékben meghatározott, közepesen örökld tulajdonság (h 2 = 0,40-0,60; SZABÓ, 1998). LASTER és mtsai (1976) az üszk növekedési erélyében mutatkozó különbségeket vizsgálták Eredményeik szerint a fiatal 400 napos üszk súlya az alábbi: hereford 262 kg, angus 275 kg, limousin 291 kg, charolais 305 kg, szimentáli 305 kg. BELTRÁN és mtsai (1992) két növekedési típusba sorolt (line A és K ) angus növendék üszk és tehenek élsúlyát élekor-kategóriák szerint koordinátarendszerben ábrázolták. A kapott pontokra két különböz modellel ( Richards és Brody modell; BROWN és mtsai, 1976; DENISE és BRINKS, 1985; DOREN és mtsai, 1989) függvényt illesztettek, majd meghatározták a k növekedési sebesség tényezt is. Természetes alapú logaritmikus egyenlettel leírható görbéket kaptak eredményül. MENCHACA és mtsai (1996) a brahman fajtában testsúly alapján három csoportot alakítottak ki, majd mindhárom csoport esetén növekedési görbéket határoztak meg. A növekedést három szakaszra osztották (0-200 nap, 200-850 nap és 850 nap felett), majd szakaszonként ábrázolták az élsúlyt és a napi súlygyarapodást. Végül szakaszonként, majd a szakaszokat összevonva exponenciális egyenleteket határoztak meg. THALLMAN és mtsai (1999) különböz fajtájú üszk választás utáni növekedését, farmagasságát és vemhesülési eredményét vizsgálták. Eredményeik szerint a charolais üszk 200 napos korban 229 kg, 400 napos korban 390 kg, 550 napos korban 445 kg élsúlyt értek el. 550 napos korban a farmagasságuk 131,9 cm, vemhességi mutatójuk 84,7% volt. A tulajdonságok örökölhetsége a fenti sorrendben 0,21; 0,28; 0,22; 0,40; 0,28. VILLALBA és mtsai (2000) borzderes borjak növekedési ütemét vizsgálták az anya elléskori életkorának függvényében. Eredményeik szerint az els ellésbl származó borjak születési, 120 napos, 150 napos és 180 napos súlya 40, 136, 159, ill. 182 kg volt, míg a 3 ellés után születetteké 43, 150, 179, ill. 206 kg volt. A borzderes borjak hasonló növekedési ütemet mutattak, mint az angus. 16

IRODALMI ÁTTEKINTÉS A szarvasmarhák növekedési sebességével több kutató foglalkozott (NTUNDE, 1977; DUNAY és mtsai, 1978; POLGÁR, 1997). LEHMANN (1975) különböz matematikai modellekkel értékelte a gazdasági állatok pre- és posztembrionális növekedését. A növekedést szakaszokra osztotta, majd szakaszonként értékelte és ábrázolta a növekedési sebességet. Abban esetben, ha a teljes posztembrionális növekedést egy koordinátarendszerben ábrázolta, a legjobbnak a természetes alapú (e) logaritmusos, valamint a természetes alapú hatványfüggvényeket találta. BERG és BUTTERFIELD (1976) részletesen ismertették a szarvasmarha növekedési jellemzit. Véleményük szerint a kifejlettkori súly felének, ill. -ának elérése után a növekedés sebessége erteljesen lelassul. SAGER (1982, 1983) a testsúly és a testméretek növekedésének összevetése során azok között szoros kapcsolatot talált. SZCS és mtsai (1987) szerint a kifejlettkori végsúly elérése a gyakorlatban igen ritka. A függvények illeszkedését és annak szorosságát a végsúly ersen befolyásolja. 2.2.2. Tenyészérettségi élsúly és életkor Az ivarérettség genetikailag jobban determinált, mint a tenyészérettség, vagy az els borjazási életkor. Tenyészérett az állat, ha tenyésztésbe vehet, szaporítható anélkül, hogy késbbi fejldése, termelése károsodást szenvedne. A tenyészérettséget nehéz pontosan meghatározni, hiszen nem köthet olyan biológiai állapotváltozáshoz, mint az ivarérettség (SZABÓ, 2004). A tenyészérettség és a tenyésztésbe vételi életkor a húsmarhatenyésztésben - különösen az egyciklusos szaporítási gyakorlat mellett - nem feltétlenül azonos fogalmak. A húshasznú üszket akkor tartjuk tenyészérettnek, amikor kifejlettkori súlyuk részét elérik (SZABÓ, 1998). Tenyésztésbe vételük a technológia következtében a születésüket követ év nyarán, mintegy 15-17 hónapos életkorban történik, tehát a tenyésztésbe vétel elssorban tenyészti döntéseken alapul. Ha a tenyészüsz erre az idpontra nem éri el kifejlettkori súlya -át, akkor nem tekintjük tenyészérettnek, és csak a következ nyáron indokolt tenyésztésbe venni. Ha az üsz ezen idpontnál korábban éri el a fajtára jellemz élsúly -részét, akkor tenyészérettnek tekintjük, de - technológiai megfontolásból - csak késbb, a szaporítási gyakorlatnak megfelelen vesszük tenyésztésbe. 17

IRODALMI ÁTTEKINTÉS A nivarú állatok tenyészcélú felnevelése során az intenzív növekedés, a túlságosan nagy súlygyarapodás elérése nem cél. Ezzel szemben a fajtákra jellemz növekedési ütem és a koraérés fontos tenyészti célkitzés és szelekciós szempont (SZABÓ, 1998). BENETT és GREGORY (2001) szerint a tenyészérettségi életkor örökölhetsége 0,27. Hasonló eredményt kaptak munkájuk során DOYLE és mtsai (2000) is. 2.2.3. Kifejlettkori élsúly A szarvasmarha kifejlett kori súlya igen széles határok közt ingadozik. Ismerünk fajtákat, amelyekben a tehenek súlya mindössze 200-250 kg, ezzel szemben vannak nagytest fajták, ahol a kifejlett tehenek élsúlya 700-900 kg, vagy ennél is nagyobb. A bikák súlya - ivarjellegüknek megfelelen - a teheneknél 25-60%-kal nagyobb (HORN, 1976). A szarvasmarha kifejlettkori élsúlya meglehetsen jól örökld tulajdonság: h 2 = 0,41 (DOHY, 1985), 0,40-0,50 (SZABÓ, 1998), 0,40-0,80 CHOY és mtsai (2002). A kifejlett kori testsúly és néhány egyéb tulajdonság genetikai korrelációja (r g ) az alábbi: születési súly 0,71, választási súly 0,56, választás utáni súlygyarapodás 0,57, ivarérettségi életkor 0,10-0,30, termékenység 0,00-0,20 (SZABÓ, 1998). BULLOCK és mtsai (1993) szerint a hereford tehenek kifejlettkori élsúlya 552,4 kg, a kifejlettkori élsúly örökölhetsége pedig 0,52. KAPS és mtsai (1999) három különböz egyedmodellel értékelték az angus tehenek kifejlettkori élsúlyát. Eredményeik szerint a kifejlettkori súly 539,9 kg, annak örökölhetsége pedig NORTCHUTT és WILSON (1993) eredményeihez hasonlóan 0,53 volt. A kifejlettkori testtömeg jelentsége egyrészt, hogy a nagyobb tömeg állat több húst produkál, ami abból a szempontból is jelents, hogy a selejtezett kifejlett állatok is vágásra kerülnek. A testtömeg növekedésével ugyanakkor növekszik az életfenntartó táplálóanyag szükséglet, ami a borjú-elállítás gazdaságossága ellen hat. A nagyobb test húsmarha elnye, hogy nagyobb a növekedési erélye, választáskor nehezebb, nagyobb súlyra hizlalható; hátránya viszont, hogy késbb er általában nehezebben ell, igényesebb, nagyobb a táplálóanyag-szükséglete, ezért jobb minség és nagyobb terület legelt, valamint kiegészít takarmányt igényel. A kisebb test húsmarha elnye, hogy igénytelenebb, gyengébb legeln is megél, egységnyi területen több tartható, kevesebb kiegészít takarmányt igényel, jobb a reprodukciós teljesítménye, korábban ér, kevesebb 18

IRODALMI ÁTTEKINTÉS a nehézellés; hátránya viszont gyengébb növekedési erélye, kisebb a választási súlya, továbbá korábban faggyúsodik és kicsi a tehenek selejtértéke (SZABÓ, 1998). DOHY (1989) szerint a tehénállomány növekv átlagos testsúlya növeli a születési súlyt, és ezáltal kedvezen hat a gyarapodásra, ám az anyaállatok megntt testsúlya a nagyobb életfenntartó szükséglet miatt csökkentheti a gazdaságossági mutatókat. A szakirodalomban az egyes fajták kifejlettkori súlyáról számos adat található. Az 1. mellékletben foglaltam össze a TORMAY (1901), CSELKÓ (1908), SCHANDL (1955), HORN (1959), HORN (1973), HORN (1976), BODÓ (1985), JARRIGE (1992), FELIUS (1995), HORN (1995), STEFLER (1995), BODÓ (1998), SZABÓ (1998) és SAMBRAUS (2001) által közölt kifejlettkori súlyokat. A táblázat így mintegy 100 év irodalmi közléseit foglalja össze. A közölt adatok alapján, különösen a nagyobb létszámú, elterjedtebb fajtáknál (pl. blonde d Aquitaine, hereford, charolais, limousin stb.) megfigyelhet egy tendencia, miszerint a fajták kifejlettkori súlya növekszik, a fajták tömegesednek. A TENYÉSZTEGYESÜLETEK (2006) által közölt élsúly adatokat az 1. táblázatban mutatom be. 1. táblázat: A húsmarhafajták kifejlettkori súlya (kg) Fajta Tehén Bika Magyar tarka 600-700 1100-1300 Hereford 550-650 900-1300 Angus 550-650 900-1300 Limousin 650-750 1100-1250 Blonde d Aquitaine 800-900 1300-1500 Charolais 650-750 1000-1200 Lincoln red 550-650 750-900 (Forrás: Tenyésztegyesületek) CUNDIFF és mtsai (1985) a kifejlettkori testtömeg alapján biológiai típusokba sorolták a legfontosabb fajtákat. Hét csoportot képeztek, a csoportok számának növekedése egyben nagyobb testtömeget is jelent. Besorolásuk szerint: 1. jersey; 2. hereford, angus, devon, red poll; 3. pinzgaui, south devon; 4. brangus, santa gertrudis; 5. brahman; 6. borzderes, gelbvieh, holstein-fríz, szimentáli, maine-anjou; 7. limousin, charolais. RILEY és mtsai (2001) több fajta, köztük az angus kifejlettkori súlyát, testméreteit, vemhesülési és választási eredményeit vizsgálták. Eredményeik szerint az angus tehenek kifejlettkori súlya 520,7 kg, farmagassága 124,7 cm. A 2 éves tehenek vemhesülési mutatója 98,9%, míg a 14 éveseké csak 60,2%. 19

IRODALMI ÁTTEKINTÉS 2.2.4. A kifejlett tehenek testméretei A testméretek felvétele hagyományos eszközökkel (mérbot, mérszalag, ívkörz) id és munkaigényes, illetve balesetveszélyes tevékenység. Ez közrejátszik abban, hogy a szarvasmarha-tenyésztés mai gyakorlatában ritkán kerül sor a testméretek ily módon történ felvételére (TZSÉR és mtsai, 2001a). A fent említett okok miatt több módszert is kidolgoztak a hagyományos méretfelvétel kiváltására. MÉSZÁROS (1977) az un. fotometriás méretfelvételezést úgy végezte el, hogy egy ismert beosztású négyzetrácsot helyezett az állat mögé, majd fénykép alapján becsülte a testméreteket. A számítástechnika fejldésével lehetség nyílt a videotechnika, a képfeldolgozó programok alkalmazására (KMET és mtsai, 2000; TZSÉR és mtsai, 2000c; KÜHN és mtsai, 2002) is. A relatív (%-os) testméreteket általában a marmagasság százalékában fejezzük ki, s a fajtastandard egyik fontos jellemzjének tartjuk. A testméretek mellett használatosak az egymással anatómiailag összefügg testrészek arányát jobban kifejez testalkati, testalakulási indexek is. A testalkati indexek alkalmazásának jelentsége, hogy tájékoztatnak az állat fejlettségérl, konstitúciós és termelési típusáról (HORN, 1973). A küllem alapján a hústermelés jobban becsülhet, mint az egyéb termelési tulajdonságok. A küllemi jellemzk örökölhetségi értéke viszonylag magas, h 2 = 0,6-0,8 (SZABÓ, 1998; ARANGO és mtsai, 2002a). SZABÓ (1998) szerint a különböz testméretek örökölhetsége (h 2 ) az alábbi: törzshosszúság 0,35, övméret 0,39, marmagasság 0,46, farhosszúság 0,37, mellkasmélység 0,38. WILSON (1996) szerint a kifejlettkori élsúly és a farbúbmagasság örökölhetsége (h 2 ) 0,47, ill. 0,51. WOLLERT és mtsai (1987) különböz genotípusú tehenek testméreteit hasonlították össze az els és a harmadik borjazáskor. Az élsúly és a marmagasság között 0,84, az élsúly és a farmagasság között 0,70 korrelációs együtthatót kaptak eredményül. TZSÉR és mtsai (2001a) a 100% charolais génarányú tehenek testméreteit az alábbiakban adták meg: élsúly (s) 668 kg (3,6 évesen); marmagasság (m) 137,2±2,68 cm; II-es farszélesség (f) 55,6±3,20 cm; ferde törzshosszúság (t) 185,3±8,99 cm; övméret (ö) 203,2±14,15 cm. Az egyes testméretek és az élsúly összefüggésére vonatkozó korrelációs értékek (r) az alábbiak: m - s = 0,54; f - s = 0,63; t - s = 0,63; ö - s = 0,53; amelyekhez hasonló értékeket kaptak SCHRAMM és mtsai (1989), valamint korábbi vizsgálatában TZSÉR és mtsai (1995a) is. A testméretek között közepes, r = 0,4-0,5-ös korrelációs együtthatót állapítottak meg. 20