TOP 100 a 100 legnagyobb Hajdú-Bihar megyei székhelyű vállalkozás Értékesítés nettó árbevétele Vállalkozási eredmények Foglalkoztatottak száma 2 0 0 9
Tisztelt Olvasó! 2009. évben harmadik alkalommal jelenik meg Hajdú-Bihar megyében a TOP 100 kiadvány, mely pozitív fogadtatásra talált az üzleti életben. A kiadványt idén is az APEH Észak-alföldi Regionális Igazgatósága a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával közösen, az Inform Média Lapkiadó Kft. közreműködésével adja ki. Célunk az Észak-alföldi régió és Hajdú-Bihar megye gazdasági életének bemutatása mellett a megyét leginkább befolyásoló 100 társas vállalkozás tevékenységéről is képet adni, a társasági adóbevallások adatainak tükrében. Régiós szinten az adóalanyi kört és az adóbevételeket mutatjuk be. Megyei szinten részletesen foglalkozunk a nettó árbevételtől kezdve az eredményeken és létszámadatokon át a mérlegadatok és a hozzáadott érték elemzésével. A 100 kiemelt vállalkozásnál rávilágítunk a megyében betöltött szerepükre, részarányukra, nevesítve a tíz legnagyobb céget. A főbb jellemzőket kistérségi és nemzetgazdasági ágazati szinteken is értékeljük. Örömünkre szolgál, hogy szép számmal jelezték együttműködési szándékukat a vállalkozások. Úgy gondoljuk, hogy egyike lenni a megye 100 legmeghatározóbb vállalkozásának érdem és megtiszteltetés. Bízunk benne, hogy e kiadvány hasznos információkat nyújt a megye gazdasági életének megismeréséhez, jövőbeni döntések megalapozásához. Ezúton gratulálunk a vállalkozások vezetőinek és dolgozóinak, hogy kiváló teljesítményükkel kivívták helyüket a 100 meghatározó vállalkozás között 2008. évben! Dr. Nagy Tibor Miklós Adó- és Pén zü gyi El lenőr zé si Hi va tal Észak- al föl di Re gio ná lis Igaz ga tó ság igaz ga tó ja Sza bó Mik lós Inform Média Kft. ügy ve ze tő igaz ga tó ja Miklóssy Ferenc Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke TOP 100 3
HAJDÚ-BIHAR MEGYE KIEMELT VÁLLALKOZÁSAI 2008. ÉVBEN, betűrendben A.K.S.D. VÁROSGAZDÁLKODÁSI KFT. * DEBRECEN ACTAVIS HUNGARY KFT. * DEBRECEN AGRO MARKETING 95 KERESKEDELMI KFT. * DEBRECEN ALFÖLDI NYOMDA ZRT. * DEBRECEN ALFÖLDI SERTÉS ÉRTÉKESÍTŐ SZÖVETKEZET * NÁDUDVAR ALFÖLDI TEJ KFT. * DEBRECEN AUTÓ-ESKORT KFT. * DEBRECEN BAROMFI-COOP KFT. * DEBRECEN BAROMFIUDVAR 2002 KFT. * DEBRECEN BÉKE AGRÁRSZÖVETKEZET * HAJDÚBÖSZÖRMÉNY CHEMICAL-SEED KFT. * DEBRECEN CHEMOSTART KFT. * HAJDÚSZOBOSZLÓ CURVER MAGYARORSZÁG KFT. * EBES DEBRECENI HŐSZOLGÁLTATÓ ZRT. * DEBRECEN DEBRECENI HÚS ZRT. * DEBRECEN DEBRECENI VÍZMŰ ZRT. * DEBRECEN DEXIUM INGATLANFEJLESZTŐ KFT. * DEBRECEN EURINGS ZRT. * DEBRECEN EVONIK AGROFERM FERMENTÁCIÓIPARI ZRT. * KABA FAG MAGYARORSZÁG KFT. * DEBRECEN FLEXI FORCE HUNGARY KFT. * HAJDÚBÖSZÖRMÉNY FRIESLANDCAMPINA HUNGÁRIA ZRT. * DEBRECEN GRAN-EXPORT KFT. * DEBRECEN GSV KERESKEDELMI KFT. * DEBRECEN HAGE HAJDÚSÁGI AGRÁRIPARI ZRT. * NÁDUDVAR HAJDU AUTOTECHNIKA IPARI ZRT. * TÉGLÁS HAJDU HAJDÚSÁGI IPARI ZRT. * TÉGLÁS HAJDÚ VOLÁN ZRT. * DEBRECEN HAJDÚSÁGI GABONAIPARI ZRT. * DEBRECEN HÉLIKER KERESKEDELMI ZRT. * DEBRECEN HUNÉP UNIVERSAL ÉPÍTŐIPARI ZRT. * DEBRECEN HUNGAROSPA HAJDÚSZOBOSZLÓI ZRT. * HAJDÚSZOBOSZLÓ INFORM MÉDIA KFT. * DEBRECEN ISO FRUIT DEBRECEN KFT. * DEBRECEN JP-FÉMKER IPARI ÉS KERESKEDELMI KFT. * DEBRECEN KABAI TÁP- ÉS TAKARMÁNYFORGALMAZÓ ZRT. * KABA KASZ-COOP DERECSKE ZRT. * DERECSKE HAJDÚ-BIHAR MEGYE KIEMELT VÁLLALKOZÁSAI 2008. ÉVBEN, betűrendben KEVIÉP KFT. * DEBRECEN KEVIÉPSZER KFT. * DEBRECEN KITE ZRT. * NÁDUDVAR KÖNIG-TRADE KFT. * BALMAZÚJVÁROS LÉTA-COOP KFT. * LÉTAVÉRTES MÁV DEBRECENI JÁRMŰJAVÍTÓ KFT. * DEBRECEN NAGISZ ZRT. * NÁDUDVAR NAGYHEGYESI TAKARMÁNY KFT. * NAGYHEGYES NI HUNGARY KFT. * DEBRECEN PARTIUM 70 MŰANYAGIPARI ZRT. * DEBRECEN PENTAFROST ÉLELMISZERIPARI KFT. * DEBRECEN PIPELIFE HUNGARIA KFT. * DEBRECEN PIRAMIS SÖR KFT. * DEBRECEN REMETE 96 KFT. * BAKONSZEG STOCK 94 SZOLGÁLTATÓ ZRT. * NÁDUDVAR TEVA GYÓGYSZERGYÁR ZRT. * DEBRECEN TIGÁZ DSO KFT. * HAJDÚSZOBOSZLÓ TIGÁZ ZRT. * HAJDÚSZOBOSZLÓ TONAVAR MEZŐGAZDASÁGI KFT. * HAJDÚSZOBOSZLÓ TRANS-SPED KFT. * DEBRECEN TRANZIT-KER KERESKEDELMI ZRT. * DEBRECEN UD STAHL KFT. * HAJDÚHADHÁZ 41 TÁRSAS VÁLLALKOZÁS NEM JÁRULT HOZZÁ A NYILVÁNOSSÁGHOZ TOP 4 100 TOP 5 100
Az Apeh elemzése a bevallott adatok alapján Tartalomjegyzék I. Az Észak-Alföldi Régió bemutatása I. AZ ÉSZAK-ALFÖLDI RÉGIÓ BEMUTATÁSA 7 1. ADÓALANYI KÖR 7 2. ADÓBEVÉTELEK 7 II. AZ ADÓALANYI KÖR ALAKULÁSA HAJDÚ-BIHAR MEGYÉBEN 8 III. HAJDÚ-BIHAR MEGYE ADÓBEVÉTELÉNEK, ÉS A TOP 100 VÁLLALKOZÁSOK ADÓBEFIZETÉSEINEK ALAKULÁSA 11 IV. A HAJDÚ-BIHAR MEGYEI TÁRSAS VÁLLALKOZÁSOK TELJESÍTMÉNYEI 12 1. ÉRTÉKESÍTÉS NETTÓ ÁRBEVÉTELE 13 2. VÁLLALKOZÁSI EREDMÉNYEK 15 3. A FOGLALKOZTATOTTAK SZÁMÁNAK ÉS JÖVEDELMÉNEK ALAKULÁSA 18 4. MÉRLEGADATOK ALAKULÁSA 20 5. HOZZÁADOTT ÉRTÉK 21 V. A TOP 100 VÁLLALKOZÁS ADATAI 23 1. MÓDSZERTAN 23 2. KISTÉRSÉGENKÉNTI MEGOSZLÁS 24 3. CSERÉLŐDÉSEK, POZÍCIÓVÁLTÁSOK A TOP 100-BAN 26 4. GAZDASÁGI MUTATÓK ELEMZÉSE 28 5. A TOP 100 VÁLLALKOZÁS ADATAI 37 A siker titkáról 45 Kamarai élet 51 Egy jó főnök aranyat ér 62 Egészség; csak a munka után 64 Ki dolgozik a legkeményebben? 66 A ruha teszi az (üzlet)embert? 68 Mára kiszáradtak a pénzpiacok 70 Önt mire tanította meg a válság? 71 Hogyan válasszunk alkalmazottat 77 1. ADÓALANYI KÖR Az Észak-alföldi régióban 2008. év végén 237.447 adószámmal rendelkező működő adóalanyt tartottunk nyilván, 72 %-kal többet a 2007. év véginél. (1. grafika) 1. grafika Regisztrált adóalanyok száma darab, fő 150 000 120 000 90 000 60 000 30 000 0 53 135 53 740 55 020 53 210 30 120 130 497 társas vállalkozás egyéni vállalkozó adószámos magánszemély 2007 2008 A növekedés teljes egészében az adószámos magánszemélyekhez köthető, akiknek száma 130.497 fővel, több mint négyszeresére emelkedett az előző évhez viszonyítva. 2. ADÓbevételek Az Észak-alföldi Régióban működő adózók 2008. évben a kiemelt adó- és járuléknemekben 578,3 milliárd Ft befizetést teljesítettek. A bruttó adó- és járulékbevételek 25 milliárd Ft-tal, 4,5 %-kal növekedtek. Az előző évekhez hasonlóan a befizetések közel felét a társadalombiztosítási járulék és az egészségügyi hozzájárulás együttes összege tette ki, egynegyedét általános forgalmi adó, közel egynegyedét a személyi jövedelemadó befizetések adták. Legnagyobb ütemben, 6,6 %-kal a személyi jövedelemadó befizetések emelkedtek 2008. évben. (2. grafika) A változást az őstermelők regisztrációs kötelezettsége okozta, amely után az adóalanyi kör több mint felét az adószámos magánszemélyek adják, a társas vállalkozások és az egyéni vállalkozók közel egynegyed-egynegyed részt képviselnek. A társas vállalkozások száma 2008. évben meghaladta az egyéni vállalkozók számát, ellentétben a 2007. évivel, amikor a régióban kevesebb társas vállalkozás működött, mint egyéni vállalkozó. A társas vállalkozások száma 605-tel nőtt, az egyéni vállalkozóké 1.810-zel csökkent egy év alatt. A társas vállalkozások 43 %-a a jogi személyiségű vállalkozás, számuk 23.035. Ezek meghatározó része korlátolt felelősségű társaság, számuk 21.793. A jogi személyiség nélküli vállalkozások az összes társas vállalkozás 38 %-át adják 20.168 adózóval. Közöttük a betéti társaságok száma emelkedik ki, melyekből több mint 17 ezer működik a régióban. A nonprofit szervezetek 17 %-os, a költségvetési szervezetek 2 %-os részaránnyal szerepelnek az adóalanyok között. 9.376 nonprofit szervezet és 1.161 költségvetési szervezet végzett tevékenységet az Észak-alföldi régióban 2008. év végén. 2. grafika Bruttó adó- és járulékbevételek milliárd Ft 300 250 200 150 100 50 0 27,2 139,2 128,0 258,9 2007. év 2008. év Társasági adó Személyi jövedelemadó 28,0 144,5 136,4 269,4 Általános forgalmi adó Társadalombiztosítási járulék TOP 6 100 TOP 7 100
Az Apeh elemzése a bevallott adatok alapján Az Apeh elemzése a bevallott adatok alapján 2008. évben 115,9 milliárd Ft kiutalás került teljesítésre az adózók felé. Ennek 84 %-a általános forgalmi adóként, 11 %-a személyi jövedelemadóként, 5 %-a társasági adóként. A 2008. évi nettó adóbevétel 462,4 milliárd Ft volt, összege 4,6 %-kal haladta meg a 2007. évit. A bevétel adónemenkénti összetétele az előző évit követi. A személyi jövedelemadó 2008. évi nettó bevétele 8,4 %-kal növekedett 2007. évhez viszonyítva, összege meghaladta a 124 milliárd Ft-ot. A társadalombiztosítási járulékok és egészségügyi hozzájárulás bevétele 4 %-kal emelkedett 269,4 milliárd Ft-ra. Az általános forgalmi adó nettó bevétele elmaradt a 2007. évitől, a kiutalások növekedési üteme meghaladta a befizetésekét. A nettó bevétel 46,6 milliárd Ft volt 2008. évben. A társasági adóbevétel 1,6 %-kal növekedett, 2008. évi összege 22,3 milliárd Ft volt. (3. grafika) 3. grafika Nettó adó- és járulékbevételek alakulása milliárd Ft 300 250 200 150 100 50 0 22,0 47,0 114,4 258,9 2007. év 2008. év Társasági adó Személyi jövedelemadó II. Az adóalanyi kör alakulása HAJDÚ-BIHAR MEGYÉBEN 2008. év végén a megyében 84.993 adószámmal rendelkező adózó működött, 32.472-vel több a 2007. év véginél. (4. grafika) 4. grafika Regisztrált adóalanyok száma darab, fő 50 000 40 000 30 000 20 000 10 000 0 21 634 22 518 20 034 19 489 társas vállalkozás egyéni vállalkozó adószámos magánszemély 2007 2008 10 853 42 986 Az adózók száma 2008. évben több mint másfélszeresére emelkedett, a növekedés teljes egészében az adószámos magánszemélyekhez kötődik, akiknek száma négyszeresére, 43 ezer közelébe emelkedett. A változást az őstermelők regisztrációs kötelezettsége okozta. Az adóalanyi kör több mint felét az adószámos magánszemélyek alkotják, a társas vállalkozások és az egyéni vállalkozók egynegyedegynegyed részt képviselnek. A társas vállalkozások száma meghaladja az egyéni vállalkozók számát, a két kör közötti különbség növekedett 2008. évben, mivel a társas vállalkozások száma emelkedett, az egyéni vállalkozóké csökkent egy év alatt. 22,3 46,6 124,1 269,4 Általános forgalmi adó Társadalombiztosítási járulék A társas vállalkozások számának növekedése nem érte el az 5 százalékos mértéket, az egyéni vállalkozók számának csökkenése 3% közelében volt. A társas vállalkozások gazdálkodási forma szerinti összetétele A társas vállalkozások jelentős része korlátolt felelősségű társaság és betéti társaság. A 2008. évi adózói szám változást is ezek befolyásolták leginkább, a korlátolt felelősségű társaságok száma 1.216-tal emelkedett, a betéti társaságoké 400-zal csökkent 2007. évhez viszonyítva. Hajdú-Bihar megyében 9.340 korlátolt felelősségű társaság és 7.247 betéti társaság működött 2008. év végén. A társas vállalkozások 44 %-át a jogi személyiségű vállalkozások tették ki, melyek között a korlátolt felelősségű társaságokon kívül 609 db vállalkozás volt. A jogi személyiség nélküli vállalkozások 39 %-át tették ki a társas vállalkozásoknak. Ebben a körben a betéti társaságokon kívül 1.511 db szervezet működött. A nonprofit szervezetek 16%-át, a költségvetési szervezetek 1%-át alkották a társas vállalkozási körnek. 2008. évben számuk csökkent, de a változás nem volt számottevő, öttel kevesebb nonprofit és néggyel kevesebb költségvetési szervezet működött 2008. évben az előző év végéhez képest. A jogi személyiségű vállalkozások száma 14 %-kal haladta meg az egy évvel korábbit, számuk 1.207-tel emelkedett, a jogi személyiség nélkülieké 314-gyel 3 %-kal csökkent. (5. grafika) 5. grafika Társas vállalkozások gazdálkodási forma szerinti összetétele 2008-ban, darab korlátolt felelősségű társaságok 9340 nonprofit szervezetek 3589 6. grafika Összesen 22 518 db költségvetési szervezetek 222 egyéb jogi személyiségű társaságok 609 betéti társaságok 7247 egyéb nem jogi személyíségű társaságok 1511 Nemzetgazdasági ágazatonkénti megoszlás A megye társas vállalkozásainak több mint fele szolgáltatási tevékenységet végez, számuk meghaladja a 11,7 ezret. A második legnagyobb vállalkozási számú ágazat a kereskedelem, 4.690 társasággal. Az építőipari szektorban tevékenykedő gazdálkodók száma 1.955, meghaladja a feldolgozóiparban érdekelt 1.700 vállalkozás számát. A vállalkozások ágazatonkénti összetétele a két évben közel azonos volt. A szolgáltatási szektor kivételével valamennyi ágazatban nőtt az adózók száma 2008. évben, és a szolgáltatásban is csak minimális csökkenés volt. Legdinamikusabb növekedés a vendéglátásban és az építőiparban történt, amely ágazatokba az előző évhez viszonyítva 17%-kal, illetve 12%-kal több társas vállalkozás tartozik. A kereskedelmi ágazatban 8,5%-kal, a feldolgozóiparban 8%-kal nőtt a gazdasági tevékenységet végzők száma. (6. grafika) Működő vállalkozások nemzetgazdasági ágazatonkénti összetétele darab 21 2008. 913 1700 15 45 42 0 100% mezőgazdaság bányászat feldolgozó ipar villamosenergia-ipar vendéglátás 1955 4690 817 2007. 852 1576 1745 4321 697 624 660 építőipar szállítás 11 717 11 762 kereskedelem szolgáltatás Kistérségenkénti összetétel Hajdú-Bihar megyében kilenc statisztikai kistérség van. A vállalkozások többsége Debrecenben és körzetében végzi tevékenységét. A társas vállalkozások közel kétharmada, az egyéni vállalkozók 45 %-a a megyeszékhelyen vagy annak közelében működik. Második legnagyobb vállalkozási számú kistérség a hajdúböszörményi. A berettyóújfalui, hajdúszoboszlói, hajdúhadházi és püspökladányi kistérségekben a vállalkozások 6-7 %-a működik. A derecske-létavértesi és a balmazújvárosi kistérségekben a társas és egyéni vállalkozók száma egyaránt kevesebb az előbbiekénél. Legkevesebb vállalkozás a polgári kistérségben van. (7. grafika) 7. grafika Társas vállalkozások száma kistérségenként 2008-ban, darab 1292 1628 Debrecen Hajdúböszörmény Berettyóújfalu Egyéni vállalkozók száma kistérségenként 2008-ban, fő 2151 1691 8807 1273 14 036 Hajdúszoboszló Hajdúhadház Püspökladány 1461 1236 1507 1165 883 1448 695 310 Derecske-Létavértes Balmazújváros Polgár 1183 858 383 TOP 8 100 TOP 9 100
Hajdú-Bihar megyében 1000 lakosra 77,2 vállalkozás jut. Ezek kistérségenkénti alakulása eltérő. A debreceni kistérségben ezer lakosra 109,2 vállalkozás esik, ami a megyei átlag 1,4-szerese. Második legkedvezőbb arány a hajdúszoboszlói kistérségben van 81,3-mal. 8. grafika Az Apeh elemzése a bevallott adatok alapján A debrecenit követően a hajdúböszörményi kistérségben van a legtöbb társas és egyéni vállalkozás, de az 1000 lakosra jutó vállalkozási szám szerint a kistérség csak a harmadik helyen áll. (8. grafika) 1000 lakosra jutó vállalkozások számának kistérségenkénti alakulása Az Apeh elemzése a bevallott adatok alapján III. HAJDÚ-BIHAR MEGYE ADÓBEVÉTELÉNEK, ÉS A TOP 100 VÁLLALKOZÁSOK ADÓBEFIZETÉSEINEK ALAKULÁSA Megye összesen Debrecen Hajdúböszörmény Berettyóújfalu Hajdúszoboszló Hajdúhadház Püspökladány Derecske-Létavértes Balmazújváros Polgár 41,4 35,8 67,1 42,1 27,8 36,7 25,0 32,7 37,9 43,4 20,2 24,7 23,0 28,7 24,7 33,1 23,8 29,4 társas vállalkozások 21,8 26,9 egyéni vállalkozók 0 20 40 60 80 100 A negyedik és ötödik helyen álló derecske-létavértesi és berettyóújfalui kistérségeknél az arány közel azonos. A hatodik és hetedik helyezett a balmazújvárosi és püspökladányi kistérség, míg a polgári és hajdúhadházi kistérségek szerepelnek a nyolcadik és kilencedik helyeken. Az 1000 lakosra jutó vállalkozások száma a hajdúhadházi kistérségben a legkevesebb 44,9, ami a debreceni kistérség esetén fennállónak csupán 41 %-a. 77,2 109,2 64,5 57,7 81,3 44,9 51,7 57,8 53,2 48,7 A lakosságszámhoz viszonyított társas vállalkozási arány a debreceni kistérségben meghaladta az egyéni vállalkozók arányát. A további nyolc kistérségben 1000 lakosra vetítve több egyéni vállalkozó tevékenykedett, mint társas vállalkozás. A legnagyobb eltérés a hajdúböszörményi kistérségnél figyelhető meg, ahol 1000 lakosra 27,8 társas vállalkozás és 36,7 egyéni vállalkozó jutott. A legegyenletesebb megoszlás a hajdúhadházi kistérségben van. A megye adózói 2008. évben a kiemelt adónemekben 245,5 milliárd Ft befizetést teljesítettek és 53,8 milliárd Ft kiutalásban részesültek. A nettó adóbevétel 191,7 milliárd Ft volt, melynek 57 %-át a társadalombiztosítási járulékok, 28 %-át a személyi jövedelemadó bevételek tették ki. A megyei adózók az általános forgalmi adónemre 66,3 milliárd Ft befizetést teljesítettek és 46,2 milliárd Ft kiutalásban részesültek. Az általános forgalmi adó nettó bevételének részaránya a kiemelt adónemeken belül 10 %, a társasági adóé 5 % volt 2008. évben. (9. grafika) 9. grafika Nettó adó- és járulékbevételek alakulása milliárd Ft 120 100 80 60 40 20 0 A megye 100 legjelentősebb vállalkozása a megyei adóbevétel 20,1 %-ához járult hozzá 2008. évben, együttesen 38,6 milliárd Ft-tal. Befizetéseik 12,2 %-kal emelkedtek, a feléjük kiutalt adó 39,1 %-kal haladta meg az előző évit, így 2008. évi nettó adóbevételük elmaradt a 2007. évitől, 2,6 %-kal, 1.049 millió Ft-tal volt kevesebb. (1. táblázat) 1. táblázat 25,4 50,5 104,2 8,7 9,1 2007. év 2008. év Társasági adó Személyi jövedelemadó 20,1 54,1 108,4 Általános forgalmi adó Társadalombiztosítási járulék A Százak 2008. évi személyi jövedelemadó befizetése 14.507 millió Ft volt, a megyei személyi jövedelemadó bevétel több mint egynegyede, társadalombiztosítási járulék befizetésük 23.671 millió Ft, a megyei bevétel több mint egyötödét tette ki. A megye társadalombiztosítási járulék, illetve a személyi jövedelemadó bevétele 4 %-kal, illetve 7,3 %-kal növekedett 2008. évben. A társadalombiztosítási járulék bevétel 108,4 milliárd Ft-ot, a személyi jövedelemadó bevétel 54,1 milliárd Ft-ot tett ki. 10. grafika Társadalombiztosítási járulék + eho millió Ft 2008 2007 TOP 100 Megye TOP 100 Megye 11. grafika 23 671 23 218 108 382 104 249 0 20 000 40 000 60 000 80 000 100 000 120 000 A TOP 100 vállalkozások részéről teljesített adóbefizetések a megyeinél kisebb ütemben emelkedtek. Társadalombiztosítási járulék befizetésük 2,3 %-kal, a személyi jövedelemadó befizetésük 3,9 %-kal nőtt 2007. évhez képest. (10-11. grafika) Személyi jövedelemadó millió Ft Nettó adóbevétel Változás millió Ft millió Ft % 2008 TOP 100 Megye 14 507 54 142 Hajdú-Bihar megye 188 766 191 697 2 931 101,6 TOP 100 vállalkozás 39 674 38 625-1 049 97,4 TOP 100 13 968 Részarány (TOP 100/megye) 21,0% 20,1% - - 2007 Megye 50 457 0 20 000 40 000 60 000 TOP 10 100 TOP 11 100
Az Apeh elemzése a bevallott adatok alapján Az Apeh elemzése a bevallott adatok alapján Hajdú-Bihar megyében 2008. évben az általános forgalmi adó befizetések 5,3 %-kal, a kiutalások 22,9 %-kal emelkedtek 2007. évhez viszonyítva. Az adónem nettó bevétele 20,8 %-kal 20.093 millió Ft-ra csökkent a bázis évi 25.367 millió Ft-ról. A TOP 100 vállalkozások 2008. évi általános forgalmi adó befizetéseinek összege elmaradt a feléjük kiutalt összegtől, 26.623 millió Ft befizetést teljesítettek és 28.972 millió Ft kiutalásban részesültek. A bázis évben befizetéseik és kiutalásaik összege közel azonos volt. (12. grafika) 12. grafika Általános forgalmi adó alakulása 2007. évben, millió Ft TOP 100 Megye kiutalás befizetés kiutalás befizetés 20 408 20 547 37 596 62 963 0 10 000 20 000 30 000 40 000 50 000 60 000 70 000 A kiemelt vállalkozások befizetései és kiutalásai egyaránt a megyei növekedést meghaladó ütemben emelkedtek, 29,6 %-kal, illetve 42 %-kal. A Százak az általános forgalmi adó befizetés 40,2 %-át teljesítették, és a kiutalások 62,7 %-a feléjük irányult. (13. grafika) 13. grafika Általános forgalmi adó alakulása 2008. évben, millió Ft TOP 100 Megye kiutalás befizetés kiutalás befizetés 28 972 26 623 46 187 66 280 0 10 000 20 000 30 000 40 000 50 000 60 000 70 000 A megyei társasági adó bevétel 2008. évben 9.080 millió Ft volt, 4,5 %-kal több a 2007. évinél. A 100 legnagyobb vállalkozás társasági adó befizetése 2.796 millió Ft-ot tett ki, a megyei növekedés több mint háromszorosával 14,6 %-kal emelkedett. A TOP 100 kör a megye társasági adó bevételének 30,8 %-ához járult hozzá. 1. ÉRTÉKESÍTÉS NETTÓ ÁRBEVÉTELE A Hajdú-Bihar megyei társas vállalkozások 2008. évben együttesen 2.307,1 milliárd Ft nettó árbevételt realizáltak, 6,1 %-kal többet az előző évinél. A megyei árbevétel 83,5 %-a belföldi értékesítésből származott, az export aránya 16,5 %-nak felelt meg. A belföldi értékesítés 2008. évi folyóáron mért összege 1.925,5 milliárd Ft, növekedési dinamikája 4,8 % 2007. évről 2008. évre. Az exportértékesítés 12,9 %-kal emelkedett, 2008. évi összege 381,6 milliárd Ft volt. (14. grafika) 15. grafika 14. grafika Értékesítés alakulása milliárd Ft 2008. év 2007. év Nettó árbevétel nemzetgazdasági ágazatonként milliárd forint Belföld 381,6 1925,5 338,0 1836,5 0 500 1000 1500 2000 2500 Export Belföldi 2307,1 2174,5 A vállalkozási tevékenységből származó árbevétel növekedése nemzetgazdasági ágazatonként változó képet mutat. 2007. évhez hasonlóan a három meghatározó szektor a kereskedelem, a feldolgozóipar és a villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás, együttes nettó árbevételük a megye árbevételének 76,7 %-át tette ki. Összegét tekintve a kereskedelem árbevétele áll az első helyen, a megye nettó árbevételének 33,4 %-át adja, értékesítése 5,4 %-kal emelkedett 2008. évben. A kereskedelmi szektor vállalkozásainak együttes nettó árbevétele 770,9 milliárd Ft volt. A feldolgozóipar nettó árbevétele 2,8 %-kal, a villamosenergia-iparé 8,3 %-kal növekedett. A feldolgozóipari vállalkozások 547,9 milliárd Ft, a villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátást biztosító cégek 450,9 milliárd Ft nettó árbevételt számoltak el. (15. grafika) 2007. év Export Belföld 2008. év Export Nettó árbevétel: 128,6 532,9 127,2 18,4 165,0 0,9 416,5 731,3 53,6 149,1 547,9 119,9 20,0 193,5 1,9 450,9 770,9 53,1 IV. A HAJDÚ-BIHAR MEGYEI TÁRSAS VÁLLALKOZÁSOK TELJESÍTMÉNYEI Ezen kiadvány készítésekor a megyei székhellyel rendelkező vállalkozások adatait összegeztük, beleértve azon gazdálkodókat is, akik adóhatósági szempontból az APEH Kiemelt Adózók Igazgatóságához tartoznak. A társas vállalkozások közül a felsőoktatási intézmények kivételével, a költségvetési szervezetek nem alanyai a társasági adónak. A nonprofit szervezetek (alapítványok, közalapítványok, társadalmi szevezetek, köztestületek, lakásszövetkezetek, egyházak) alanyai a társasági adónak, de vállalkozási tevékenység hiányában társasági adóbevallás benyújtására nem kötelezettek. Ezek az adózók egyszerűsített nyilatkozat benyújtásával teljesítik bevallási kötelezettségüket. Elemzésünk 13.979 darab hibátlan társasági adóbevallás adatainak összegzéséből készült. 800 700 600 500 400 300 200 100 0 6,6 122,0 Mezőgazdaság 289,7 6,6 5,4 8,6 0,0 158,4 121,8 0,0 6,9 140,5 0,0 0,9 18,4 46,7 1,9 Bányászat 243,2 Feldolgozóipar 0,1 416,4 Villamosenergia-ipar Építőipar 662,2 A szolgáltatás árbevétele 17,3 %-kal, 28,5 milliárd Ft-tal emelkedett 2008. évben. Az ágazati növekedés egyharmadát négy gazdálkodó kiemelkedő, 2-3 milliárd Ft közötti árbevétel növekedése tette ki. Nélkülük az ágazat 5.384 gazdálkodója 11,4 %-os, 18,9 milliárd Ft összegű növekedést ért el. A mezőgazdaság árbevétele 15,9 %-kal, 20,5 milliárd Ft-tal haladta meg a 2007. évit. A növekedés felét 4 gazdálkodó produkálta, melyeknek értékesítése 30-50 % közötti mértékben, több milliárd Ft-tal emelkedett. 69,1 Kereskedelem Vendéglátás Szállítás Szolgáltatás Mezőgazdaság Bányászat 261,2 286,7 Feldolgozóipar 0,0 450,9 Villamosenergia-ipar 7,3 112,6 Építőipar 84,6 686,3 Kereskedelem 0,1 9,3 19,9 43,8 Vendéglátás Szállítás 10,5 183,0 Szolgáltatás A vendéglátás árbevétele 8,5 %-kal volt több a 2007. évinél. Az építőiparban érdekelt 1.508 gazdálkodó értékesítése 5,7 %-kal, 7,3 milliárd Ft-tal csökkent. Az ágazaton belül egy gazdálkodó értékesítése jelentősen visszaesett, árbevétele a bázis évi 26,9 milliárd Ft-ról 6,8 milliárd Ft-ra csökkent. Két építőipari vállalkozás nagymértékben növelte árbevételét, 3 milliárd Ft-tal, illetve 5 milliárd Ft-tal, mely másfélszeres illetve hat és félszeres növekedést jelent. A három gazdálkodótól eltekintve az ágazat 1.505 vállalkozásának árbevé- TOP 12 100 TOP 13 100
Az Apeh elemzése a bevallott adatok alapján Az Apeh elemzése a bevallott adatok alapján tele 5,3 %-kal, 5 milliárd Ft-tal növekedett 2008. évben. A szállításban tevékenykedők száma 44 vállalkozással 496 gazdálkodóra csökkent, az ágazat árbevétele kevesebb, mint 1 %-kal maradt el az előző évitől. A bányászat árbevétele 1 %-ot sem tesz ki a megye nettó árbevételéből, és bár az ágazat árbevétele több mint kétszeresére emelkedett 2008. évben, így sem érte el a 2 milliárd Ft-ot. A belföldi értékesítés ágazatonkénti alakulását vizsgálva a kereskedelem és a villamosenergia-ipar részesedése a meghatározó. Az előző évhez hasonlóan a kereskedelem adja a megyei belföldi értékesítés több mint egyharmadát 36 %-át, az ágazat a hazai piacon 686,3 milliárd Ft árbevételt realizált, ez folyóáron mérve 3,6 %-os növekedésnek felel meg. Az ágazat exportértékesítése ettől jóval nagyobb ütemben, 22,4 %-kal növekedett, 2008. évi kivitele 84,6 milliárd Ft volt, 15,5 milliárd Ft-tal több az egy évvel korábbitól. A növekedés meghatározó részét egy gazdálkodó érte el 14,4 milliárd Ft exportnövekedéssel, a cég belföldi értékesítését is jelentős mértékben, 17,4 milliárd Ft-tal növelte 2008. évben. A feldolgozóipar részesedése a belföldi értékesítésből kisebb, mint a teljes értékesítésből, mivel értékesítésének jelentős része külföldre irányul. Az ágazat belföldi értékesítése 1 %-kal a 2007. évi alá csökkent, exportja 7,4 %-kal emelkedett. A feldolgozóipar a megyei export 68,4 %-át bonyolította. Legdinamikusabban, 15,6 %-kal a szolgáltató vállalkozások belföldi árbevétele növekedett, 24,6 milliárd Ft-tal. Az ágazat nettó árbevételének 95 %-a belföldi értékesítésből realizálódott. A szolgáltatás exportja több mint másfélszeresére, 10,5 milliárd Ft-ra emelkedett 2008. évben. A növekedés kétharmad részét két gazdálkodó 1,1 és 1,4 milliárd Ft exportnövekedése tette ki. A mezőgazdaság belföldi árbevétele 15,1 %-kal, exportja 30,2 %-kal emelkedett 2008. évben. A 2 milliárd Ft exportnövekedés szinte teljes egészében két vállalkozáshoz köthető, melyeknek kivitele 1,2 milliárd Ft-tal, illetve 0,7 milliárd Ft-tal emelkedett. Az építőipar árbevételének 94 %-a belföldi értékesítésből realizálódott, mely 9,2 milliárd Ft-tal csökkent 2008. évben Az ágazat teljesítményét nagymértékben rontotta az a vállalkozás, melynek belföldi értékesítése 20,1 milliárd Ft-tal volt kevesebb a 2007. évinél. Tőle függetlenül az építőipari vállalkozások belföldi értékesítése 11,4 %-kal növekedett. Az építőipar exportja 1,9 milliárd Ft-tal emelkedett 2008. évben. A szállítás belföldi árbevétele a 2007. évi 46,7 milliárd Ft-ról 43,8 milliárd Ft-ra csökkent. A 2,9 milliárd Ft belföldi forgalom kiesés jelentős részét pótolta a 2,4 milliárd Ft exportnövekedés. A feldolgozóipar ágazaton belül az élelmiszeripar, a vegyi-, gumiipar illetve a gépgyártás részesedése jelentős. A feldolgozóipar árbevételének 33 %-ához az élelmiszeripari, 27 %- ához a vegyi-, gumiipari, 21 %-ához a gépgyártó vállalkozások járultak hozzá. Az élelmiszeripar és a vegyi-, gumiipar árbevétele csekély mértékben, 3,7 %-kal és 2,9 %-kal növekedett 2008. évben. A gépgyártás árbevételében 76 %-os, 49,6 milliárd Ft-os növekedés látható. Ennek oka, hogy a TEAOR kódok 2008. január 1-től történő besorolás változása következtében egy elektronikai alkatrészeket gyártó vállalkozás a gépgyártás iparágba került az egyéb feldolgozóipari iparágak közül. A cégnek 2008. évben kiemelkedő értékesítése volt, 56,7 milliárd Ft árbevételt realizált. Teljesítménye nélkül a gépgyártásban működő vállalkozások 2008. évi árbevétele 10,8 %-kal csökkent az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A fa-, papíripar és a textil-, bőripar értékesítése 25,4 %-kal és 27,7 %-kal volt kevesebb a 2007. évitől. Mindkét iparágban csökkent a vállalkozások száma, a fa-, papíriparágban 40-nel, a textil-, bőriparágban 17-tel kevesebb gazdálkodó működött. A feldolgozóipar egyéb iparágaiba tartozó vállalkozások árbevétele a bázis évi kétharmadára csökkent, melynek fő oka a már említett vállalkozás iparág váltása volt. A cég 2007. évi 47,6 milliárd Ft nettó árbevétele ebben a körben jelent meg, 2008. évi árbevétele gépgyártási teljesítményként mutatkozott. Nélküle nézve a feldolgozóipar egyéb iparágaiban tevékenykedő vállalkozások 24 %-os árbevétel növekedést értek el 2008. évben. A feldolgozóiparon belüli iparágak közül a gépgyártás és a vegyi-, gumiipar exportja kiemelkedő. Legnagyobb exportaránya a gépgyártást végzőknek volt, értékesítésük 80,7 %-a irányult külföldre. A vegyi-, gumiiparban 64,7 %, az élelmiszeriparban 22,1 % az export aránya. Legdinamikusabban a gépgyártás exportja emelkedett, 40,1 milliárd Ft-ról 92,8 milliárd Ft-ra. A növekedést a már említett vállalkozás iparág váltása okozta. A gazdálkodó exportja 2008. évben 56,7 milliárd Ft-ot tett ki, nélküle nézve a gépgyártás külföldi értékesítése 10 %-kal csökkent. A gépgyártás belföldi értékesítése 12 %-kal maradt el a 2007. évitől. Az élelmiszeripar belföldi értékesítése 2,2 %-kal, külföldi értékesítése 9,7 %-kal emelkedett. Az iparág egyik nagy gazdálkodója 2008. évben 6,5 milliárd Ft exportnövekedést ért el, tőle függetlenül nézve az élelmiszeripar exportjában 8,3 %-os csökkenés volt. A vegyi-, gumiipar exportja 1,8 %-kal, belföldi értékesítése 4,9 %-kal növekedett. A fa-, papíripar belföldi és külföldi értékesítése egyaránt csökkent, a textil-, bőripar exportja változatlan maradt, belföldi értékesítése csökkent. (16. grafika) 16. grafika Árbevétel megoszlása a feldolgozóiparban milliárd forint 150 100 50 0 137,4 Élelmiszer ipar 5,1 7,2 Textil-, bőripar Belföld Nettó 173,8 142,0 65,3 árbevétel: 12,3 33,0 106,4 200 36,4 92,9 49,1 Vegyi-, gumiipar 3,5 29,5 25,2 Fa-, papiripar 40,1 Gépgyártás 2. VÁLLALKOZÁSI EREDMÉNYEK Adózás előtti eredmény A Hajdú-Bihar megyében működő társas vállalkozások 2008. évi adózás előtti eredménye 52,9 milliárd Ft volt, csupán egynegyedét tette ki a 2007. évi 212,2 milliárd Ft adózás előtti eredménynek. A nagymértékű csökkenés egy gazdálkodó bázis évi kimagasló 123,5 milliárd Ft adózás előtti eredményével magyarázható. A cégnek 2007. évben gazdasági társaságba bevitt vagyontárgyainak létesítő okirat szerinti értéke és könyv szerinti értéke közötti különbözetéből 102,9 milliárd Ft rendkívüli eredménye képződött. A rendkívüli eredménytől elvonatkoztatva a megyei vállalkozások 2008. évi együttes adózás előtti eredménye továbbra is nagymértékű csökkenést jelez a 2007. évihez viszonyítva, 56,4 milliárd Ft-tal a bázis évi kevesebb, mint felére csökkent. Az eredmény csökkenésre jelentős hatással volt két adózó, melyeknél az adózás előtti eredmény 23,3 milliárd Ft-tal, illetve 32,1 milliárd Ft-tal csökkent. Az adózás előtti eredmény az egyes gazdálkodóknál igen eltérően változott. A gazdálkodók jelentős részénél nagymértékű eredményromlás volt tapasztalható, mely sok esetben a bázis évi pozitív eredmény tárgyévi negatív eredményre való változásában nyilvánult meg. Ugyanakkor a vállalkozások egy részénél nagy összegű eredménynövekedés következett be. Az adózás előtti eredmény alakulását az üzemi eredmény változásán túl nagymértékben befolyásolt a pénzügyi eredmény alakulása. Az adózás előtti eredmény összetevői Az adózás előtti eredmény meghatározó eleme az üzemi (üzleti) tevékenység eredménye. 2007. évben a rendkívüli eredmény összege az üzemi eredmény összege felé emelkedett a már említett gazdálkodó cégalapításból származó rendkívüli eredményéből adódóan. A kimagasló tétel nélkül a 2007. évi rendkívüli eredmény 4.638 millió Ft volt, melyhez képest a 2008. évi 4.916 millió Ft 6 % -os növekedést mutat. (17. grafika) 2007. év Export Belföld 2008. év Export 65,3 41,1 Egyéb 39,9 140,4 Élelmiszer ipar 17. grafika 180,3 146,1 114,9 8,9 24,6 73,0 5,1 3,8 Textil-, bőripar 94,6 51,5 Vegyi-, gumiipar Adózás előtti eredmény alakulása millió Ft 2008. év 27 894 75 838 2007. év 4916 52 860 2,9 21,7 22,1 Fa-, papiripar 86 172 18 528 107 545 92,8 Gépgyártás 26,0 47,0 Egyéb 0 50 000 100 000 150 000 200 000 Üzemi eredmény Pénzügyi eredmény Rendkívüli eredmény 212 245 A 2008. évi üzemi (üzleti) eredmény 75,8 milliárd Ft-ra csökkent, 12 %-kal, 10,3 milliárd Ft-tal kevesebb a 2007. évinél. A legnagyobb 27,3 milliárd Ft-os üzemi eredmény csökkenés annál a gazdálkodónál volt, melynek 2007. évi 20,7 milliárd Ft pozitív eredménye 2008. évben 6,6 milliárd Ft negatív eredményre változott. A gazdálkodótól függetlenül nézve a megyei vállalkozások együttes üzemi (üzleti) eredménye 17 milliárd Ft-tal emelkedett, 26 %-kal haladta meg a bázis évit. Legnagyobb üzemi eredmény növekedése 4 milliárd Ft összeggel annak a gazdálkodónak volt, aki tavalyi 4 milliárd Ft üzemi veszteségét 41 millió Ft üzemi veszteségre csökkentette. Az adózás előtti eredmény 2008. évi csökkenését leginkább a pénzügyi eredmény negatív irányú változása okozta. A vállalkozások 2007. évi 18,5 milliárd Ft összegű pozitív pénzügyi eredménye 2008. évben 27,9 milliárd Ft negatív eredményre változott. A pénzügyi eredmény egy év alatt 46,4 milliárd Ft-tal csökkent. A legnagyobb csökkenést az a gazdálkodó könyvelte el, melynek pénzügyi eredménye 25 milliárd Ft-tal lett kevesebb az egy évvel korábbitól. A pénzügyi eredmény csökkenését részben a vállalkozások által fizetett kamat ráfordítások növekedése okozta. A fizetett kamatok 22,6 %-kal, 32 milliárd Ft-ról TOP 14 100 TOP 15 100
Az Apeh elemzése a bevallott adatok alapján Az Apeh elemzése a bevallott adatok alapján 39 milliárd Ft-ra emelkedtek 2008. évben. A vállalkozásoknak fizetett (kapott) kamatok összege is emelkedett, de mérsékeltebben 5,4 %-kal, 21 milliárd Ft-ról 22 milliárd Ft-ra. A kamatok két év közötti változása 6 milliárd Ft-tal rontotta a pénzügyi eredményt. A pénzügyi bevételek, illetve ráfordítások további összetevőinek változása a társasági adóbevallásokból nem ismert. 2008. évben a társas vállalkozások 62 %-a nyereségesen, 33 %-a veszteségesen működött, 5 % nulla eredményt mutatott ki. A nyereséges gazdálkodók száma és aránya csökkent az előző évihez képest, a veszteségesek és nulla eredményűek száma és aránya emelkedett. (18. grafika) 18. grafika Gazdálkodók eredményesség szerinti összetétele darab 10 000 8000 6000 4000 2000 0 8965 2. táblázat 3899 557 Ágazat megnevezése 8644 nyereséges veszteséges nullás A 8.644 nyereséges gazdálkodó együttesen 109,7 milliárd Ft adózás előtti nyereséget realizált 2008. évben. A 4.588 veszteséges vállalkozás együttes vesztesége 56,9 milliárd Ft volt. A nyereség összege 149,2 milliárd Ft-tal csökkent az előző évihez képest, melyben a kiemelkedő 102,9 milliárd Ft rendkívüli eredményen túl is 46,3 milliárd Ft csökkenés volt. A veszteség összege 10,1 milliárd Ft-tal emelkedett. 2008. évben a gazdálkodók együttes nyeresége 58 %-kal csökkent, vesztesége 22 %- kal nőtt a 2007. évihez viszonyítva. (19. grafika) 19. grafika Adózás előtti eredmény millió Ft 300 000 250 000 200 000 150 000 100 000 50 000 0 212 245 258 973 Adózás előtti eredmény nemzetgazdasági ágazatonkénti alakulása 4588 A nemzetgazdasági ágazatokat tekintve a legmagasabb adózás előtti eredményt a feldolgozóipar produkálta, a megye adózás előtti eredményének 33 %-át. 747 46 728 52 860 109 728 adózás előtti eredmény nyereség veszteség Adózás előtti eredmény, nyereség és veszteség alakulása Adózás előtti eredmény Nyereség Veszteség Változás Változás millió Ft millió Ft millió Ft 56 868 A szolgáltatás a megyei eredmény 23 % -ához, a kereskedelem 22 %-ához járult hozzá. (2. táblázat) Változás Legdinamikusabban az építőipari vállalkozások adózás előtti eredménye növekedett, a bázis évi közel kétszeresére. A 3 milliárd Ft eredménynövekedés a nyereség 2 milliárd Ft-os emelkedésének és a veszteség 1 milliárd Ft-os csökkenésének köszönhető. A mezőgazdaság adózás előtti eredménye 3,9 milliárd Ft-tal, több mint másfélszeresére emelkedett, nyeresége 46 %-kal nőtt, vesztesége 1,7 %-kal haladta meg a bázis évit. A 707 vállalkozás közül 1 cég produkálta a megyei növekedés egynegyedét. A gazdálkodó 2008. évi adózás előtti eredménye 931 millió Ft volt a 2007. évi 31 millió Ft-tal szemben. A bányászat eredménye szintén emelkedett 2008. évben. A legnagyobb negatív irányú változás a villamosenergia-iparban volt. Az ágazat 2007. évi 130,9 milliárd Ft pozitív adózás előtti eredménye 2008. évben 5,7 milliárd Ft negatív adózás előtti eredményre változott. A kiemelkedő, 102,9 milliárd Ft rendkívüli eredményt kimutató gazdálkodó 2007. évi eredményével korrigálva is 33,7 milliárd Ft adózás előtti eredmény csökkenés volt a villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás ágazatban, amit a 19,4 milliárd Ft nyereség csökkenés és a 14,3 milliárd Ft veszteségnövekedés okozott. Az ágazat adózás előtti veszteségének 94 %-át két gazdálkodó adózás előtti vesztesége tette ki. A kereskedelemi ágazat adózás előtti eredménye 30 %-kal 20. grafika csökkent 2008. évben, a veszteség több mint másfélszeresére való növekedésének, és a nyereség 10 %-os csökkenésének következtében. A szolgáltatás adózás előtti eredménye 14,1 %-kal csökkent 2008. évben. Az eredménykiesést a veszteségnövekedés okozta, melynek 3,7 milliárd Ft-os emelkedését a nyereség 1,7 milliárd Ft-os növekedése nem tudta ellensúlyozni. A szállítás adózás előtti eredménye a bázis évi 57,4 %-ára csökkent. Az ágazat nyeresége a 2007. évivel azonos volt, vesztesége több mint egyharmadával nőtt. A vendéglátás adózás előtti eredménye 2008. évben veszteségbe csapott át, a nyereség közel egynegyedével csökkent, a veszteség közel kétszeresére emelkedett. A gazdálkodók eredményesség szerinti összetétele ágazatonként eltérő. A mezőgazdaságban és a feldolgozóiparban vannak legnagyobb arányban nyereségesen működő vállalkozások, az ágazatban a gazdálkodók 67 %-a pozitív eredményt realizált. Az építőipari cégek 65 %-a, a szolgáltatók 63 %-a, a kereskedők 60 %-a, a szállításban működők 58 %-a végezte nyereségesen a tevékenységét 2008. évben. A vendéglátásban és a villamosenergia-iparban érdekelt vállalkozások többsége veszteségesen működött. (20. grafika) Gazdálkodók száma eredményesség szerint 2008-ban, darab nyereségesek veszteségesek nulla eredményűek Megye összesen Mezőgazdaság Bányászat Feldolgozóipar Villamosenergia-ipar Építőipar Kereskedelem Vendéglátás Szállítás Szolgáltatás 8644 4588 747 474 200 33 11 7 888 399 46 20 21 987 455 66 2302 1319 206 277 322 62 286 188 22 3399 1677 312 0% 20% 40% 60% 80% 100% Mezőgazdaság 6 817 10 676 156,6% 8 445 12 332 146,0% -1 628-1 656 101,7% Bányászat 306 430 140,5% 318 444 139,6% -12-14 116,7% Feldolgozóipar 39 189 17 465 44,6% 68 555 36 024 52,5% -29 366-18 559 63,2% Villamosenergia-ipar 130 854-5 733-132 267 9 997 7,6% -1 413-15 730 1113,2% Építőipar 3 337 6 364 190,7% 5 931 7 933 133,8% -2 594-1 569 60,5% Kereskedelem 16 402 11 563 70,5% 21 107 19 139 90,7% -4 705-7 576 161,0% Vendéglátás 339-522 - 1 021 788 77,2% -682-1 310 192,1% Szállítás, raktározás 954 548 57,4% 1 983 1 982 99,9% -1 029-1 434 139,4% Szolgáltatás 14 047 12 069 85,9% 19 346 21 089 109,0% -5 299-9 020 170,2% Összesen 212 245 52 860 24,9% 258 973 109 728 42,4% -46 728-56 868 121,7% TOP 16 100 TOP 17 100
Az Apeh elemzése a bevallott adatok alapján Az Apeh elemzése a bevallott adatok alapján 3. A FOGLALKOZTATOTTAK SZÁMÁNAK ÉS JÖVEDELMÉNEK ALAKULÁSA Foglalkoztatottak száma Hajdú-Bihar megyében a társasági adó bevallást benyújtó 13.979 vállalkozás 82 %-a foglalkoztatott alkalmazottat 2008. évben. A 11.500 foglalkoztatónak együttesen 98.658 fő munkavállalója volt, 2.033 fővel több, mint az 3. táblázat Ágazat megnevezése Foglalkoztatottak és foglalkoztatók számának ágazatonkénti alakulása Hajdú-Bihar megyében Foglalkoztatottak száma Foglalkoztatók száma Átlaglétszám Változás Változás Változás fő db fő Mezőgazdaság 8 196 8 379 102,2% 553 542 98,0% 14,8 15,5 104,3% Bányászat 171 197 115,2% 12 12 100,0% 14,3 16,4 115,2% Feldolgozóipar 29 297 27 634 94,3% 1 245 1 179 94,7% 23,5 23,4 99,6% Villamosenergia-ipar 4 051 3 871 95,6% 35 33 94,3% 115,7 117,3 101,3% Építőipar 7 709 8 051 104,4% 1 302 1 318 101,2% 5,9 6,1 103,2% Kereskedelem 19 613 18 834 96,0% 3 339 3 272 98,0% 5,9 5,8 98,0% Vendéglátás 3 277 3 402 103,8% 531 536 100,9% 6,2 6,3 102,8% Szállítás, raktározás 4 698 4 352 92,6% 473 434 91,8% 9,9 10,0 101,0% Szolgáltatás 19 613 23 938 122,1% 3 875 4 174 107,7% 5,1 5,7 113,3% Összesen 96 625 98 658 102,1% 11 365 11 500 101,2% 8,5 8,6 100,9% A munkaadók számának növekedése a szolgáltatás területén volt meghatározó, de az építőiparban és a vendéglátásban is több foglalkoztató volt a 2007. évinél. A foglalkoztatottak számának megyei szintű növekedése ellenére több ágazatban is csökkenés volt tapasztalható a dolgozói létszámban, aminek következtében az ágazati létszám arányok kis mértékben változtak az előző évhez képest. A legnagyobb foglalkoztató ágazat 27.634 fő alkalmazásával továbbra is a feldolgozóipar. 2008. évben az ágazatba tartozó munkaadók száma 5,3 %-kal csökkent az előző évhez képest, és ez magával hozta a dolgozók számának 5,7 %-os, közel 1.700 fős csökkenését. 100 főt meghaladó alkalmazotti létszám csökkenés 9 cég esetében volt. Ezek közül egy vállalkozás 2007. évi 306 fős létszáma 2008-ban nullára csökkent. Egy másik, 2007. évben 466 főt foglalkoztató vállalkozás 2008. évben csökkentett létszámmal a szolgáltatási ágazatban folytatta tevékenységét. A foglalkoztatottak létszámában bekövetkezett csökkenés közel fele ennél a két vállalkozásnál végbement változáshoz köthető. A feldolgozóipar 2008. évben a megyei munkavállalók 28 %-át foglalkoztatta a 2007. évi 30,3 %-kal szemben. A szolgáltatási szektor a megyei munkavállalók 24,3 %-át, a kereskedelem 19,1 %-át alkalmazta. A szolgáltatásban a dolgozók száma több mint ötödével, 4.325 fővel 23.938 főre emelkedett, így a második legnagyobb foglalkoztató ágazat. A foglalkoztatók száma 299-cel több, mint 2007. évben volt. előző évben. A foglalkoztatók száma 135-tel növekedett, egy vállalkozás átlagosan 8,6 főt foglalkoztatott. (3. táblázat) A kereskedelemben 67-tel csökkent a foglalkoztatók száma a bázis időszakihoz képest. Az alkalmazottak száma 18.834 fő, 779 fővel kevesebb a 2007. évinél. A vendéglátás munkaadóinak száma az előző évhez viszonyítva lényeges eltérést nem mutat. Azon ágazatok közé tartozik, ahol a foglalkoztatottak létszáma enyhén növekedett 2008. évben. Az építőiparban sem következett be jelentős változás, a bázis évivel közel azonos számú vállalkozás együttesen 8.051 főt alkalmazott. Az ágazatban az átlagos foglalkoztatottak száma 6,1 fő. Az agrárágazatban a munkavállalók 8,3 %-a dolgozott, 183 fővel többen, mint egy évvel korábban. Csökkenés volt a foglalkoztatóknál, számuk 11-gyel kevesebb a bázis évinél. 2008. évben 542 foglalkoztató 8.379 munkalehetőséget biztosított a mezőgazdaságban. Az átlagos foglalkoztatott létszám a villamosenergia-ipari cégeknél a legmagasabb 117,3 fő, azonban a vállalkozások kis száma miatt a megyei alkalmazottak mindössze 3,9 %-át foglalkoztatták. Az ágazatban 2008. évben 180-nal csökkent a munkahelyek száma. A szállítási ágazatban következett be a legnagyobb arányú változás, a foglalkoztató társaságok száma 8,2 %-kal marad el az előző évitől, a dolgozók száma 2008. évben 346 fővel, 7,4 %-kal csökkent. A foglalkoztató vállalkozások és a foglalkoztatott létszám ágazati megoszlását tekintve megállapítható, hogy a foglalkoztatók több mint egyharmadát kitevő szolgáltatást végző cégek a foglalkoztatottak közel egynegyedét alkalmazták, átlagosan 5,7 fővel működtek. A foglalkoztatók 28,5 %-a kereskedelmi tevékenységet folytat, és az összes alkalmazott egyötödét foglalkoztatja. Az általuk foglalkoztatott átlagos létszám a szolgáltatáshoz hasonló, 5,8 fő. Feldolgozóipari tevékenységet a foglalkoztató vállalkozások 10,3 %-a folytat, 23,4 fő átlagos létszámmal, ezáltal az összes alkalmazott 28 %-ának biztosítanak munkalehetőséget. A foglalkoztatók 11,5 %-a az építőipari ágazatba tartozik, bár tevékenységük munkaigényes, mégis csak a munkavállalók 7,9 %-át alkalmazták. Mezőgazdasági tevékenységet a munkaadók 4,7 %-a végez, átlagosan 15,5 fővel, így az összes alkalmazott 8,5 %-a dolgozik ebben az ágazatban. 21. grafika Egy főre jutó éves bérköltség alakulása ezer Ft 3000 2500 2000 1500 1000 500 1464 1417 Mezőgazdaság 1077 947 1806 1685 2799 2623 Legmagasabb, 2.799 ezer Ft éves bére a villamosenergia-iparban dolgozóknak volt, bérük 6,7 %-os növekedési üteme meghaladta az 5,5 %-os megyei átlagos bérnövekedést. A feldolgozóipar dolgozói rendelkeztek a második legmagasabb, 1.806 ezer Ft átlagbérrel. A bérek emelkedése 7,2 %-os volt, ami a megyei átlagnál szintén nagyobb ütemű. Harmadik helyen a szállítási ágazat áll, melynek dolgozói 1.599 ezer Ft-ot kerestek átlagosan, 6,2 %-kal többet, mint az előző évben. Az egy főre jutó bér legnagyobb mértékben, 16,1 %-kal, a szolgáltatás területén emelkedett, azonban a dolgozók bére ezt követően is a megyei átlag alatt volt. A bányászatban dolgozók bérjövedelme szintén a megyei átlagot meghaladóan 13,7 %-kal növekedett, így elérte az 1.077 ezer Ft-ot, ami még így is messze elmarad a többi ágazattól. Legkisebb ütemben 3,3 %-kal a mezőgazdaságban dolgozók bére emelkedett 2008. évben. Legalacsonyabb éves bére a vendéglátásban foglalkoztatottaknak volt 1.007 ezer Ft-tal. A vendéglátásban a vállalkozások 4,7 %-a tevékenykedik, a munkavállalók 3,4 %-át foglalkoztatják, átlagosan 6,3 fővel működnek. Bérköltség, átlagbér Hajdú-Bihar megye társas vállalkozásai 2008. évben 151,3 milliárd Ft bérköltséget számoltak el, 7,8 %-kal többet, mint 2007. évben. A foglalkoztatottak számának 2,1 %-os emelkedése következtében az éves átlagbér a bértömegtől kisebb mértékben, 5,5 %-kal emelkedett, 1.533 ezer Ft-ra a bázis évi 1.453 ezer Ft-ról. A 2008. évi havi átlagos bruttó bér 128 ezer Ft volt. Megyei átlagot meghaladóan a feldolgozóiparban, a villamosenergia-iparban és a szállítási ágazatban alkalmazottak kerestek. A 2008. évi átlagbér az építőipar kivételével minden ágazatban meghaladta az egy évvel korábbit. (21. grafika) 1324 1165 Bányászat Feldolgozóipar Villamosenergia-ipar Építőipar Kereskedelem Vendéglátás Szállítás Szolgáltatás 1351 1282 1007 926 1599 1506 1371 1181 Az építőiparban bekövetkezett átlagbér csökkenéshez egy gazdálkodó járult hozzá. A kiemelt körbe tartozó építőipari vállalkozás alkalmazotti létszáma kevesebb, mint felére csökkent, és ezzel párhuzamosan az átlagos bére az előző évi negyedére esett vissza. A vállalkozás 2007. évben az ágazat összes bérköltségének 14 %-át fizette ki, 2008. évben csak 2 %-át. Ha a cég ágazatra gyakorolt hatását kiszűrjük, akkor az építőiparban 2,1 %-os átlagbér növekedés figyelhető meg. 2007. évben az építőiparban tevékenykedő 253 munkaadó vállalkozás került át másik ágazatba, vagy szüntette meg tevékenységét. Ezek a cégek 2007. évben összesen 1.072 millió Ft bért fizettek ki az alkalmazottaik részére, egy dolgozó átlagosan 1.097 ezer Ft-ot keresett. 2008. évben 305 alkalmazottat foglalkoztató vállalkozás kezdte meg működését az építőipari ágazatban. Ezeknek az együttes bérköltsége 913 millió Ft, a foglalkoztatottak átlagos bére 817 ezer Ft volt. A 2008. évben működést kezdő vállalkozások átlagbére alacsonyabb volt a korábban az ágazatban jelenlévő cégekénél. TOP 18 100 TOP 19 100
Az Apeh elemzése a bevallott adatok alapján Az Apeh elemzése a bevallott adatok alapján 4. MÉRLEGADATOK A Hajdú-Bihar megyei társas vállalkozások mérlegfőösszege 2.478,2 milliárd Ft volt 2008. év végén, mely 36,1 milliárd Ft-tal, 1,5 %-kal több a 2007. év véginél. Eszközök összetétele Az eszközök értékének 53,1 %-át a befektetett eszközök, 44,6 %-át a forgóeszközök, 2,3 %-át az aktív időbeli elhatárolá- 22. grafika Eszközök összetételének alakulása milliárd Ft 1000 800 600 400 200 0 126,5 113,3 2007 2008 2007 2008 2007 2008 2007 2008 2007 2008 2007 2008 2007 2008 2007 2008 Immateriális Tárgyi Bef. Készletek Követelések Értékpapírok Pénzeszközök javak eszközök pénzügyi Aktív időbeli Befektetett eszközök Forgóeszközök elhatárolás Források összetétele 895,5 831,2 297,9 307,2 284,8 291,0 Jelentős a részaránya a befektetett pénzügyi eszközöknek is, 23,3 %. Értékük 3,1 %-os növekedés után 307,2 milliárd Ft volt 2008. év végén. Az immateriális javak értéke kevesebb a 2007. évinél, 113,3 milliárd Ft volt 2008. évben. Befektetett eszközökön belüli részarányuk 8,6 %. A forgóeszközök több mint felét, 58 %-át követelések alkották, a készletek a forgóeszközök egynegyed részét tették ki. A Hajdú-Bihar megyei társas vállalkozások forrásainak összetételében nem történt jelentős változás 2008. évben. A saját tőke 2008. évi összege 1.262,9 milliárd Ft összege 5 milliárd Ft-tal, 0,4 %-kal haladta meg az előző évit, forrásokon belüli aránya 51 %, szinte azonos az előző évivel. A saját tőke 29,8 %-át tette ki a jegyzett tőke, összege 376,5 milliárd Ft volt, 0,3 %-kal alacsonyabb a 2007. évinél. A megyei társas vállalkozásokban legnagyobb tulajdonosi részesedéssel a belföldi társaságok rendelkeznek. Részesedésük 61,5 %-ra emelkedett az előző évi 60,4 %-ról. A 231,7 milliárd Ft belföldi társasági alapítói vagyon 54 %-a, 125,3 milliárd Ft egy vállalkozás tulajdonában van. A belföldi magánszemélyek tulajdoni részesedése sok tették ki. Az eszközök összetételében nem következett be jelentős változás az előző évhez képest. A befektetett eszközök aránya 1,7 százalékponttal nőtt, a forgóeszközök aránya 1,8 százalékponttal csökkent. A befektetett eszközökön belül a tárgyi eszközök értéke a meghatározó, több mint kétharmados részarányt képvisel. Együttes értékük 895,5 milliárd Ft, 7,7 %-kal több az előző évinél. (22. grafika) 615,2 641,6 72,9 44,8 160,6 128,2 53,0 56,6 Értékük 4,3 %-kal, illetve 2,2 %-kal nőtt 2008. évben. A vállalkozások 2008. év végi pénzállománya 128,2 milliárd Ft volt, részarányuk 11,6 %. Az értékpapírok forgóeszközökön belüli részaránya alacsony, 4,1 %, és értékük is kevesebb, mint kétharmadára, 44,8 milliárd Ft-ra csökkent. A 28,1 milliárd Ft csökkenésből 14,4 milliárd Ft egy vállalkozáshoz köthető. 16,8 %, melyet a külföldi társaságok által jegyzett tőkerész követ 12,7 %-kal. Az önkormányzati tulajdonrész 6 %- os, az állami 1,3 %-os, az egyéb tulajdon 1,7 %-os részarányt képvisel. A belföldi társaságok tulajdonának 2008. évi értéke kevéssel a bázis évi felett volt, az önkormányzati és állami tulajdon értéke nem változott. A külföldi tulajdon csökkenésében meghatározó szerepet játszott az, hogy az előző évben részben vagy teljes egészében külföldi érdekeltségű cégek 2008. évben belföldi társaságok tulajdonába kerültek. A csökkenésből egy milliárd Ft két céghez köthető. (23. grafika) 23. grafika Jegyzett tőke tulajdonformák szerinti összetétele milliárd Ft 250 200 150 100 50 0 4,7 4,7 A hozzáadott érték a nemzetgazdasági számításokban alkalmazott mutatók közül a bruttó hazai termék vállalkozás szintű megfelelője. Azt mutatja meg, hogy az egyes vállalkozások milyen mértékben járultak hozzá a bruttó hazai termék (GDP) összegéhez. Számítása az értékesítés nettó árbevételének és az aktivált saját teljesítmények értékének összege csökkentve az anyagjellegű ráfordítások földbérleti díj nélküli összegével. Így a hozzáadott érték az üzemi eredmény, a személyi jellegű ráfordítások, és az értékcsökkenés együttes összege. 24. grafika 22,5 22,5 63,8 63,3 228,0 231,7 2007.év 52,8 47,8 2008.év Állami Önkormányzati Belföldi Belföldi Külföldi Egyéb magánszemély társaság 5. HOZZÁADOTT ÉRTÉK Hozzáadott érték ágazatonkénti alakulása milliárd Ft Mezőgazdaság Bányászat Feldolgozóipar Villamosenergia-ipar Építőipar Kereskedelem 0,8 0,4 33,0 24,0 45,5 40,7 26,6 24,4 61,1 63,6 5,8 6,5 150,8 150,1 Vendéglátás 5,6 5,4 Szállítás 15,7 2008. év 16,0 2007. év Szolgáltatás 63,2 50,6 0 50 100 150 A Hajdú-Bihar megyei társas vállalkozások hozzáadott értéke 2008. évben 402,3 milliárd Ft, 7,2 %-kal több a 2007. évinél. A hozzáadott érték összege megyei szinten 27,1 milliárd Ft-tal haladta meg a bázis évit. Az ágazatok többségét a növekedés jellemezte. A kereskedelem és szállítás, raktározás hozzáadott értéke kevesebb az előző évinél. Az egyes ágazatok hozzájárulása a megyei hozzáadott értékhez lényeges eltérést nem mutat a bázis időszakihoz képest. (24. grafika) Az összes növekedésen belül a legnagyobb növekedést elérő ágazat a szolgáltatás. Az ágazat hozzáadott értéke a 2007. évi 50,6 milliárd Ft-ról 63,2 milliárd Ft-ra emelkedett 2008. évben, ezzel az egyik legdinamikusabban növekvő ágazat. A megyén belüli részaránya az előző évi 13,5 %-kal szemben, 15,7 %-ra változott. A bázis időszakihoz képest arányaiban és összegszerűen is a második növekvő ágazat a mezőgazdaság. Az ágazat az előző évhez képest 37,5 %-kal, azaz 9 milliárd Ft-tal ért el magasabb hozzáadott értéket, aminek következtében a megyei hozzáadott értéken belüli részaránya 8,2 %-ra emelkedett a 2007. évi 6,4 %-ról. A legnagyobb volumenben továbbra is a feldolgozóipar járult hozzá a megyei hozzáadott értékhez, a 2007. évi 40 %-kal szemben, 2008-ban 37,5 %-kal. A villamosenergia-iparban tapasztalt 11,8 %-os növekedés egy a TOP 100 körbe tartozó vállalkozásnál bekövetkezett változásnak a következménye. Az építőiparban 9,1 %-os, a vendéglátásban 3,2 %-os hozzáadott érték növekedés volt 2008. évben. A kereskedelem és a szállítás, raktározás hozzáadott értéke csökkent az előző évihez képest. A kereskedelem területén egy, a kiemelt körhöz tartozó gazdálkodó esetében az anyagjellegű ráfordítások az árbevételt meghaladóan növekedtek, ennek következtében hozzáadott értéke jelentősen csökkent, ami hatással volt az egész ágazatra. A szállítás, raktározás ágazatban tapasztalható csekély mértékű csökkenés nem köthető konkrét vállalkozáshoz. TOP 20 100 TOP 21 100
V. A TOP 100 VÁLLALKOZÁS ADATAI 1. MÓDSZERTAN Az Apeh elemzése a bevallott adatok alapján A TOP 100 körbe tartozó cégek meghatározása előre rögzített paraméter, az értékesítés nettó árbevételének nagysága szerint történik számítástechnikai úton, az adóhatósághoz benyújtott társasági adóbevallások alapulvételével. Tisztában vagyunk azzal, hogy egy vállalkozás teljesítménye egyetlen mutatóval nem jellemezhető, és a Százak körén kívül eső gazdasági társaságok közül többen kevéssel maradnak el a TOP 100-tól, és szintén nagymértékben hozzájárulnak a megye gazdasági teljesítményéhez. Elemzésünk a megyei székhelyű társas vállalkozásokat teljesítményét mutatja be. A megyében csak telephellyel rendelkezők bevallásukat a székhelyük szerinti APEH Igazgatósághoz nyújtják be, ezért kiadványunkban nem szerepelnek. Az elemzések készítésekor alapvetően a 2008. évről szóló 0829-es társasági adóbevallások adatait használtuk, bázis évi teljesítésként a 0729-es bevallás adatai szerepelnek. Azoknál az adózóknál, akik a naptári évtől eltérő üzleti évet választottak, és a 0829-es bevallást még nem nyújtották be, a 0729 és 0629-es bevallások adataival dolgoztunk. A táblázatban szereplő adatok a kerekítés általános szabályainak megfelelően ezer és millió forintra kerekítettek. A kiadványban név szerint kizárólag azon vállalkozások szerepelnek, akik hozzájárultak adataik megjelentetéséhez. Egyes vállalkozások korlátozottan járultak hozzá adataik közzétételéhez, ahol nem kaptunk hozzájárulást a nem nyilvános felirat jelenik meg. Hajdú-Bihar megye 100 legjelentősebb vállalkozása közül 59 járult hozzá ahhoz, hogy nevét, illetve főbb adatait e kiadványban szerepeltessük. Közülük 2 vállalkozás csak neve közlését engedélyezte, 15-en korlátozták, konkrétan meghatározva a megjelentethető gazdasági információkat. 41 cég nem élt a nyilvánosság lehetőségével. Érdeklődni: HUNÉP Invest Zrt. Debrecen, Simonffy u. 34 36. Tel.: (52) 507-276 E-mail: titkarsag@hunep.hu Debrecen, klasszikus belvárosi övezetében, a Halközben, igényes kivitelezésben megépült 24 lakásos társasházban, még néhány kiváló elrendezésű, kedvező tájolású, 53 58 m 2 alapterületű lakás burkolatválasztási lehetőséggel bruttó 300 E Ft /m 2 + 450 E Ft/tároló ELADÓ. A szemközti Halköz Üzletházban mélygarázsok vásárlás nem kötelező. 746708 Máté Cipőbolt, Püspökladány, Hősök tere 3. Topán Cipőáruház, Db., Vágóhíd u. 3. 741175 TOP 22 100 TOP 23 100
Az Apeh elemzése a bevallott adatok alapján Az Apeh elemzése a bevallott adatok alapján 2. KISTÉRSÉGENKÉNTI MEGOSZLÁS Hajdú-Bihar megye 100 legjelentősebb társas vállalkozásából 64 a debreceni kistérségben végzi tevékenységét. 12 vállalkozás a püspökladányi, 9 a hajdúszoboszlói, 7 a hajdúböszörményi, 3 a hajdúhadházi, 2-2 a berettyóújfalui 25. grafika és derecske-létavértesi, 1 a balmazújvárosi kistérségekben működik. A polgári kistérségből nem került a TOP 100-ba vállalkozás, az előző évhez hasonlóan. (25. grafika) 4. táblázat A nettó árbevétel és a foglalkoztatottak számának kistérségenkénti alakulása 2008. évben Kistérség megnevezése TOP 100 vállalkozás millió Ft Nettó árbevétel Hajdú-Bihar megye Részarány (TOP 100 / megye) TOP 100 vállalkozás Foglalkoztatottak létszáma Hajdú-Bihar megye Részarány (TOP 100 /megye) Balmazújvárosi 5 572 34 751 16,0% 55 2 693 2,0% Fő Kistérségenkénti megoszlás darab 195 0 Polgári 443 1 Balmazújvárosi 670 12 Püspökladányi Hajdúböszörményi 977 7 810 9 Hajdúszoboszlói 715 2 8852 64 Debreceni Berettyóújfalui Vállalkozások száma Kiemelt vállalkozások száma Derecske Létavértesi 522 2 795 3 Hajdúhadházi Berettyóújfalui 8 499 64 436 13,2% 79 4 397 1,8% Debreceni 678 538 1 192 936 56,9% 16 307 60 617 26,9% Derecske Létavértesi 6 899 38 924 17,7% 93 2 659 3,5% Hajdúböszörményi 26 650 133 098 20,0% 830 9 048 9,2% Hajdúhadházi 17 390 61 862 28,1% 749 4 154 18,0% Hajdúszoboszlói 404 258 465 522 86,8% 2 809 7 330 38,3% Polgári - 14 009 - - 1 337 - Püspökladányi 250 156 301 609 82,9% 2 300 6 423 35,8% Összesen 1 397 961 2 307 145 60,6% 23 222 98 658 23,5% A Hajdú-Bihar megyei 98.658 alkalmazott 61 %-át a debreceni kistérségben működő vállalkozások foglalkoztatták. A debreceni kistérség munkavállalóinak száma 60.617 fő. A hajdúböszörményi kistérségben az alkalmazottak 9 %-a, a hajdúszoboszlóiban 7,4 %-a, a püspökladányiban 6,5 %-a dolgozik. A többi kistérségben a dolgozók aránya együttesen 16 %. A TOP 100 vállalkozás által foglalkoztatott 23.222 fő 70,2 %-át a debreceni kistérségben működő 64 társaság alkalmazta. A kiemelt cégek a kistérség munkavállalóinak 26,9 %-át foglalkoztatták. A megye 10 legnagyobb foglalkoztatójából 7 a debreceni kistérségben működik, közülük három gazdálkodó ezer fő feletti foglalkoztató. A püspökladányi kistérség 12 kiemelt vállalkozása a kistérségi foglalkoztatottak 35,8 %-ának biztosított munkát, közülük a KITE Mezőgazdasági, Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt. és a NAGISZ Mezőgazdasági, Termelő és Szolgáltató Zrt. a jelentős foglalkoztatók. A hajdúszoboszlói kistérségben 9 kiemelt cég végzi a tevékenységét a TOP 100-ból, együttesen a kistérség dolgozóinak 38,3 %-át alkalmazták, a legnagyobb foglalkoztató a TIGÁZ-DSO Földgázelosztó Kft. Grafika: Napló, forrás: APEH A 2008. évi TOP 100-ban a debreceni kistérségből kettővel kevesebb vállalkozás van, mint bázis évben volt. A hajdúhadházi kistérség kiemelt vállalkozásainak száma eggyel csökkent. A püspökladányi kistérségből kettővel, a hajdúszoboszlói kistérségből eggyel több vállalkozás került be a Százak közé. A 100 legjelentősebb vállalkozás 2008. évi együttes nettó árbevétele 1.398 milliárd Ft-ot tett ki, ezzel a megye nettó árbevételének 60,6 %-ához járultak hozzá. A TOP 100 vállalkozások árbevételének 48,5 %-a a debreceni kistérségben realizálódott, 28,9 %-át a hajdúszoboszlói kistérségben tevékenykedő 9 cég adta. A hajdúszoboszlói kistérség kiemelt vállalkozásai a kistérség együttes nettó árbevételének 86,8 %-át produkálták. A püspökladányi 12 kiemelt vállalkozás a kistérség nettó árbevételének 82,9 %-ához, a debreceni kistérség nagyjai a kistérségi nettó árbevétel 56,9 %-ához járultak hozzá. (4. táblázat) TOP 24 100 TOP 25 100
Az Apeh elemzése a bevallott adatok alapján Az Apeh elemzése a bevallott adatok alapján 3. CSERÉLŐDÉSEK, POZÍCIÓVÁLTÁSOK A TOP 100-BAN Új belépők 5. táblázat Új belépők a 2008. évi TOP 100-ba A gazdálkodó neve A 100 legnagyobb nettó árbevételt elérő vállalkozás összetétele változott 2007. évhez viszonyítva. 2008. évben 13 új cég került be a Százak közé. Előző évi helyét 9 cég őrizte meg, 38 vállalkozás javított helyezésén, 40 társaság pozíciója romlott egy év alatt. Az új belépők közül négy-négy vállalkozás a feldolgozóiparban és a kereskedelemben tevékenykedik, három a szolgáltatás, egy az építőipar, egy a mezőgazdaság képviselője. Helye a TOP 100-ban NI Hungary Software és Hardware Gyártó Kft. 4. Pozíciót nyerők és veszítők 6. táblázat A legtöbb pozíciót nyerő vállalkozások a nettó árbevétel alapján a pozíciónyerés sorrendjében A gazdálkodó neve Helye a TOP 100-ban A nyert pozíció száma Nem nyilvános 89. 41. 48 Nem nyilvános 88. 60. 28 Kasz-Coop Derecske Kereskedelmi, Mezőgazdasági és Műszaki Szolgáltató Zrt. 99. 80. 19 Evonik Agroferm Fermentációipari Zrt. 21. Keviépszer Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 45. Nem nyilvános 70. Piramis Sör Logisztikai és Kereskedelmi Kft. 73. A nyilvánosságot vállaló társaságok közül a Kasz-Coop Derecske Kereskedelmi, Mezőgazdasági és Műszaki Szolgáltató Zrt. lett a legtöbb pozíciót javító vállalkozás. Az egyéb gépjármű-kereskedelemmel foglalkozó vállalkozás árbevétele 32,5 %-kal, 3,4 milliárd Ft-ra emelkedett, ezzel 19 pozíciót javítva a 2008. évi TOP 100 ranglista 80. helyére lépett. (6. táblázat) Tonavar Mezőgazdasági Kft. 82. Nem nyilvános 85. Nem nyilvános 88. Nem nyilvános 92. Agro Marketing '95 Kereskedelmi, Termelő és Szolgáltató Kft. 93. Dexium Ingatlanfejlesztő Kft. 97. Nem nyilvános 99. Nem nyilvános 100. 7. táblázat A legtöbb pozíciót veszítő vállalkozások a nettó árbevétel alapján a pozícióvesztés sorrendjében A gazdálkodó neve Helye a TOP 100-ban A vesztett pozíció száma Nem nyilvános 39. 87. 48 Nem nyilvános 22. 55. 33 Nem nyilvános 9. 40. 31 Hajdú Autotechnika Ipari Zrt. 60. 83. 23 MÁV Debreceni Járműjavitó Kft. 77. 98. 21 A 2008. évi toplista negyedik helyére a NI Hungary Software és Hardware Gyártó Kft. került 56,7 milliárd Ft nettó árbevételével. Az Evonik Agroferm Fermentációipari Zrt. haszonállat-eledel gyártással foglalkozik, tárgyévi 10,4 milliárd Ft árbevételével a 2008. évi ranglista 21. helyén áll. A folyadék szállítására szolgáló közmű építésével foglalkozó Keviépszer Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. 5,6 milliárd Ft árbevételt realizált tárgyévben, mellyel a ranglista 45. helyezettje. Az ital nagykereskedelmet végző Piramis Sör Logisztikai és Kereskedelmi Kft. 3,6 milliárd Ft nettó árbevételével a 73. helyet tudhatja magáénak. A Tonavar Mezőgazdasági Kft. nettó árbevétele 3,3 milliárd Ft volt, a ranglista 82. helyén áll. A 93. helyezett Agro Marketing 95 Kereskedelmi, Termelő és Szolgáltató Kft. mezőgazdasági termékek ügynöki nagykereskedelmével foglalkozik, nettó árbevétele 2,9 milliárd Ft volt 2008. évben. A saját tulajdonú ingatlanok adás-vételével foglalkozó Dexium Ingatlanfejlesztő Kft. 2007. évi árbevételét több mint négyszeresére emelte, ezáltal a toplista 97. helyére került. (5. táblázat) A közúti jármű-, járműmotor-alkatrész gyártó Hajdú Autotechnika Ipari Zrt. 2008. évi nettó árbevétele egynegyedével csökkent a 2007. évihez képest, helyezésében 23 pozíciót lépett vissza. A Máv Debreceni Járműjavító Kft. vasúti, kötöttpályás járművek gyártásával foglalkozik, 2008. évi árbevétele 14 %-kal kevesebb a 2007. évitől, ennek következtében 21 pozíciót viszszalépve a ranglista 98. helyére került. (7. táblázat) TOP 26 100 TOP 27 100
Az Apeh elemzése a bevallott adatok alapján Az Apeh elemzése a bevallott adatok alapján 4. GAZDASÁGI MUTATÓK ELEMZÉSE ÉRTÉKESÍTÉS NETTÓ ÁRBEVÉTELE A megye 100 legjelentősebb vállalkozásának együttes nettó árbevétele 1.398 milliárd Ft volt 2008. évben, 60,6 %-a a megyei árbevételnek. A Százak nettó árbevétele 12,3 %-kal emelkedett, a megyei átlagos növekedés kétszeresével. A TOP 100 vállalkozások 152,9 milliárd Ft növekedésének közel egyharmadához egy vállalkozás járult hozzá, melybe 2008. évben beleolvadt egy másik szintén Hajdú-Bihar megyei vállalkozás. A beolvadó cég 2007. évi nettó árbevétele 45,3 milliárd Ft volt, de a TOP 100 kör 2007. évi értékesítésében teljesítménye nem szerepel. Ezt is figyelembe véve a kiemelt kör 2008. évi értékesítése mérsékeltebb, 8,3 %-os növekedést mutat, közelebb áll a megyei átlaghoz. (8. táblázat) 8. táblázat Nettó árbevétel Változás millió Ft millió Ft % Hajdú-Bihar megye 2 174 505 2 307 145 132 640 106,1% 9. táblázat Vállalkozások számának ágazatonkénti alakulása 2008. év Ágazat megnevezése TOP 100 Megye darab Részarány Mezőgazdaság 7 707 1,0% Bányászat - 18 - Feldolgozóipar 32 1 333 2,4% Villamosenergia-ipar 7 41 17,1% Építőipar 4 1 508 0,3% Kereskedelem 40 3 827 1,0% Vendéglátás - 661 - Szállítás, raktározás 3 496 0,6% Szolgáltatás 7 5 388 0,1% Összesen 100 13 979 0,7% Ágazatuk árbevételéhez legnagyobb mértékben, 97,9 %-os részesedéssel a villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátást biztosító 7 kiemelt cég járult hozzá. A feldolgozóipar kiemelt vállalkozásainak részesedése is jelentős az ágazati árbevételből, annak 71,7 %-át teszi ki. A feldolgozóiparon belül az élelmiszeriparban a tejtermék, dohány, hús-, baromfihús-készítmény gyártását, a vegyi-, gumiiparban a gyógyszer-készítmény gyártását végző vállalkozások, valamint a gépgyártás területén tevékenykedő társaságok a meghatározóak. A kereskedelmi tevékenységet végző kiemelt cégek az ágazati árbevétel 55,6 %-ához járultak hozzá. A megyében és a kiemelt körben egyaránt a szolgáltatás árbevétele növekedett legdinamikusabban. A kiemelt kör 27,4 %-os, az ágazat 17,3 %-os növekedést ért el. A TOP 100-ba tartozó 7 szolgáltatást végző vállalkozás az ágazat árbevételének 16,8 %-ához járult hozzá. A mezőgazdaságban érdekelt kiemelt cégek árbevételének növekedési üteme 9 %-kal meghaladta az ágazati átlagot. A TOP 100-ba tartozók ágazatuk árbevételének 35,6 %-át produkálták. A feldolgozóipar kiemelt gazdálkodóinak árbevétele 19,1 %-kal, az ágazat árbevétele 2,8 %-kal haladta meg az előző évit. A 32 toplistás gazdálkodó 62,9 milliárd Ft árbevétel növekedéséből következően részesedésük az ágazati árbevételből a bázis évi 61,9 %-ról 71,7 %-ra emelkedett. A nagymértékű növekedést a már említett beolvadás okozta, a beolvadó cég bázis évi értékesítését is figyelembe véve a TOP feldolgozóipari vállalkozások értékesítése 4,7 %-os növekedést mutat. A villamosenergia-ipar értékesítése mind a kiemelt körben, mind ágazati szinten 8 %-ot meghaladó mértékben növekedett. A kiemelt kereskedelmi vállalkozások árbevételének növekedési üteme 13,6 % volt 2008. évben, több mint kétszerese az ágazati átlagos növekedésnek. A szállítás, raktározás árbevétele a kiemelt körben és a teljes ágazatban is kevéssel elmaradt a 2007. évitől. Az építőipar kiemelt vállalkozásainak együttes árbevétele az előző évi közel kétharmadára csökkent. Ennek oka az egyik gazdálkodó 20,1 milliárd Ft összegű árbevétel csökkenése, melynek következtében értékesítése a bázis évi egynegyedére esett vissza. Az ágazat további három TOP 100 körbe tartozó vállalkozásánál együttesen 39 %-os növekedés következett be két gazdálkodó jelentős árbevétel növekedéséből adódóan. (11. táblázat) TOP 100 vállalkozás 1 245 076 1 397 961 152 885 112,3% Részarány (TOP 100/megye) 57,3% 60,6% - - A 100 kiemelt vállalkozás közül 40 a kereskedelem, 32 a feldolgozóipar ágazatába tartozik. (9. táblázat) 7 cég végez mezőgazdasági és erdőgazdálkodási tevékenységet, 7 képviseli a villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás ágazatát, további 7 cég érdekelt a szolgáltatásban. Az építőiparban 4, a szállítás, raktározás ágazatban 3 társaság működik. A bányászat és a vendéglátás ágazatokból nem került vállalkozás a 2008. évi TOP 100-ba. 11. táblázat Ágazat megnevezése Mezőgazdaság, vad-, és erdőgazdálkodás Ágazatok vezető vállalkozásainak részesedése a 2008. évi megyei árbevételből Gazdálkodó neve NAGISZ Mezőgazdasági, Termelő és Szolgáltató Kft. Gazdálkodó nettó árbevétele millió Ft Megyei nettó árbevétel Részarány Helye a TOP 100-ban 12 211 149 089 8,2% 15. 10. táblázat Ágazat megnevezése Értékesítés nettó árbevételének ágazatonkénti alakulása TOP 100 vállalkozás millió Ft Változás Hajdú-Bihar megye millió Ft Változás Részarány (TOP 100/megye) Mezőgazdaság 42 513 53 097 124,9% 128 646 149 089 115,9% 33,0% 35,6% Bányászat - - - 919 1 886 205,2% - - Feldolgozóipar 330 070 392 991 119,1% 532 890 547 926 102,8% 61,9% 71,7% Villamosenergia-ipar 406 186 441 363 108,7% 416 480 450 862 108,3% 97,5% 97,9% Építőipar 43 153 29 430 68,2% 127 224 119 911 94,3% 33,9% 24,5% Kereskedelem 377 031 428 312 113,6% 731 324 770 852 105,4% 51,6% 55,6% Vendéglátás - - - 18 450 20 015 108,5% - - Szállítás, raktározás 20 584 20 220 98,2% 53 567 53 118 99,2% 38,4% 38,1% Szolgáltatás 25 539 32 549 127,4% 165 007 193 487 117,3% 15,5% 16,8% Összesen 1 245 076 1 397 961 112,3% 2 174 505 2 307 145 106,1% 57,3% 60,6% Bányászat 1 886 Feldolgozóipar 547 926 - Élelmiszer, ital, dohány gyártása FrieslandCampina Hungária Kereskedelmi és Termelő Zrt. -Textil-, bőripar 8 931 36 500 180 305 20,2% 7. - Vegyi-, gumiipar, műanyag gyártás TEVA Gyógyszergyár Zrt. 100 036 146 094 68,5% 3. - Fa-, papíripar Alföldi Nyomda Zrt. 4 383 24 623 17,8% 62. - Gépgyártás NI Hungary Software és Hardware Gyártó Kft. 56 692 114 924 49,3% 4. - Egyéb feldolgozóipar Nem nyilvános 73 048 52. Villamosenergia-ipar TIGÁZ Tiszántúli Gázszolgáltató Zrt. 319 640 450 862 70,9% 1. Építőipar HUNÉP Universal Építőipari Zrt. 8 529 119 911 7,1% 31. Kereskedelem KITE Mezőgazdasági, Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt. 162 797 770 852 21,1% 2. Szállítás, raktározás Hajdú Volán Zrt. 8 009 53 118 15,1% 36. Szolgáltatás GSV Kereskedelmi Kft. 8 347 193 487 4,3% 33. Az előző évhez hasonlóan a kiemelt vállalkozások együttes nettó árbevételének 90 %-a három ágazatban képződött. A villamosenergia-ipari cégek a kiemelt kör árbevételének 31,6 %-át realizálták, a kereskedelmi vállalkozások 30,6 %-át, a feldolgozóipari gazdálkodók 28,1 %-át adták. (10. táblázat) TOP 28 100 TOP 29 100
A TOP 100 gazdálkodók listavezetője a TIGÁZ Tiszántúli Gázszolgáltató Zrt., értékesítése 70,9 %-ot képvisel a villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás ágazat árbevételéből. A nettó árbevétel szerinti rangsorban 3. helyen álló TEVA Gyógyszergyár Zrt. a vegyi-, gumiipar iparágon belül a legnagyobb vállalkozás, iparága árbevételének több mint kétharmadához járult hozzá. A gépgyártásban érdekelt NI Hungary Software és Hardware Gyártó Kft. az iparág árbevételének közel felét adta. A KITE Mezőgazdasági, Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt. a kereskedelem listavezető cége, második a Százak rangsorában. A mezőgazdasági gép, berendezés nagykereskedelmével foglalkozó cég 21,1 %-os részarányt képvisel a kereskedelem árbevételéből. Az élelmiszeripar legnagyobb árbevételt realizáló vállalkozása a FrieslandCampina Hungária Kereskedelmi és Termelő Zrt., iparága árbevételének egyötödéhez járult hozzá. 12. táblázat Sorrend 2008. év 2007. év Az Apeh elemzése a bevallott adatok alapján Az Alföldi Nyomda Zrt. részesedése 17,8 % a fa-, papíripar árbevételéből. A Hajdú Volán Zrt. a szállítás, raktározás ágazat árbevételének 15,1 %-át teljesítette. A bafomfitenyésztéssel foglalkozó NAGISZ Mezőgazdasági, Termelő és Szolgáltató Kft. 8,2 %-os részarányt képvisel a mezőgazdaság, vad-, és erdőgazdálkodás ágazatának árbevételéből. Az építőiparban érdekelt HUNÉP Universal Építőipari Kft. adta az építőipar nettó árbevételének 7,1 %-át. A saját tulajdonú ingatlanok adásvételével foglalkozó GSV Kereskedelmi Kft. a szolgáltatás listavezetője, ágazata árbevételének 4,3 %-ához járult hozzá. A tíz legmagasabb nettó árbevételt elérő gazdálkodó együttes árbevétele 846,9 milliárd Ft volt 2008. évben, a megyei nettó árbevételből 36,7 %-ot képviselnek. (12. táblázat) A legmagasabb nettó árbevételt elérő vállalkozások Hajdú-Bihar megyében Gazdálkodó neve Értékesítés nettó árbevétele millió Ft Változás Helye a TOP 100-ban 1. 1. TIGÁZ Tiszántúli Gázszolgáltató Zrt. 256 557 319 640 124,6% 1. 2. 2. KITE Mezőgazdasági, Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt. 130 969 162 797 124,3% 2. 3. 3. TEVA Gyógyszergyár Zrt. 99 438 100 036 100,6% 3. 4. - NI Hungary Software és Hardware Gyártó Kft. 2 192 56 692 2586,3% 4. 5. Nem nyilvános 5. 6. 7. Alföldi Tej Értékesítő és Beszerző Kft. 38 963 41 653 106,9% 6. 7. 6. FrieslandCampina Hungária Kereskedelmi és Termelő Zrt. 41 721 36 500 87,5% 7. 8. 8. Nem nyilvános 8. 9. 13. TIGÁZ-DSO Földgázelosztó Kft. 13 829 28 792 208,2% 9. 10. 10. FAG Magyarország Ipari Kft. 21 440 22 857 106,6% 10. A TIGÁZ Tiszántúli Gázszolgáltató Zrt.-nek növekedett legnagyobb összeggel, 63 milliárd Ft-tal az árbevétele. 2008. évi értékesítése egynegyedével nőtt a 2007. évihez viszonyítva, továbbra is első helyezett a toplistában. A KITE Mezőgazdasági, Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt. megőrizte második helyét az árbevétel szerinti rangsorban. A vállalkozás 24,3 %-kal 162,8 milliárd Ft-ra növelte 2008. évi értékesítését. A TEVA Gyógyszergyár Zrt. árbevétele 0,6 milliárd Ft-tal emelkedett, tavalyi helyezését megőrizve a harmadik helyen áll. Az NI Hungary Software és Hardware Gyártó Kft. árbevétele növekedett a legnagyobb mértékben, a bázis évi 2,2 milliárd Ft-ról 56,7 milliárd Ft-ra, mellyel az idei toplista negyedik helyét szerezte meg. A kimagasló növekedést az eredményezte, hogy 2008. évben a vállalkozásba beolvadt a National Instruments Europe Software Gyártó Kft. A beolvadó cég értékesítését is figyelembe véve mérsékeltebb, 19,3 %-os növekedés mutatható ki a gazdálkodónál. Az Alföldi Tej Értékesítő és Beszerző Kft. 2008. évi árbevétele 2,7 milliárd Ft-tal, 41,6 milliárd Ft-ra emelkedett, egy pozíciót javítva az idei ranglista 6. helyezettje. A FrieslandCampina Hungária Kereskedelmi és Termelő Zrt. árbevétele 12,5 %-kal csökkent 2008. évben, egy helyezést veszítve a 7. helyet foglalja el. A 2007. májusban alakult TIGÁZ-DSO Földgázelosztó Kft. nettó árbevétele a bázis évi 13,8 milliárd Ft-ról 28,8 milliárd Ft-ra emelkedett. Az árbevétel növekedéshez nagy részben a két év közötti eltérő működési idő járult hozzá. A társaság négy pozíciót előre lépve 9. a ranglistában. A FAG Magyarország Ipari Kft. 22,9 milliárd Ft árbevételt realizált 2008. évben, 6,6 %-kal többet az egy évvel korábbinál, mindkét évben 10. a rangsorban. EXPORT ÁRBEVÉTEL A megyei kivitel 80,7 %-a a 100 legjelentősebb vállalkozáshoz kapcsolódik. Exportból való részesedésük 15 százalékponttal emelkedett a 2007. évihez képest. Megyei szinten 12,9 %-kal, a Százas körben ennek háromszorosával, 38,6 %-kal emelkedett az exportértékesítés. A Százak kimagasló dinamikája a már említett beolvadással magyarázható. A beolvadó cég bázis évi 45.254 millió Ft exportja a TOP 100 kör 2007. évi adatában nem jelenik meg. Ezt is figyelembe véve a TOP 100 vállalkozások exportja 15,2 %-kal emelkedett, a megyei dinamikához sokkal közelibb mértékben. (13. táblázat) 14. táblázat Sorrend 2008. év 2007. év A tíz legnagyobb exportáló gazdálkodó együttes exportárbevétele 236,4 milliárd Ft volt, a megyei export közel kétharmad részét tette ki. (14. táblázat) A megye legnagyobb exportálója a bázis évhez hasonlóan a TEVA Gyógyszergyár Zrt., kivitele 2008. évben 79,8 milliárd Ft-ot tett ki. Legnagyobb mértékben a második helyen álló NI Hungary Software és Hardware Gyártó Kft. export árbevétele növekedett. A vállalkozás 2008. évi értékesítésének egésze külföldre irányult, exportja a gazdálkodóba olvadt National Instruments Europe Kft. 2007. évi kivitelét is figyelembe véve egyötödével növekedett 2008. évben. A harmadik helyezett KITE Mezőgazdasági, Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt. 36,5 milliárd Ft export forgalmat bonyolított 2008. évben, kivitelét közel kétharmadával növelte. A gazdálkodó belföldi értékesítése is dinamikusan, 16 %-kal nőtt 2008. évben. Az Apeh elemzése a bevallott adatok alapján 13. táblázat Exportárbevétel Változás millió Ft millió Ft % Hajdú-Bihar megye 338 029 381 657 43 628 112,9% TOP 100 vállalkozás 222 106 307 913 85 807 138,6% Részarány (TOP 100/megye) 65,7% 80,7% - - A legmagasabb exportárbevételt elérő vállalkozások Hajdú-Bihar megyében Gazdálkodó neve Exportértékesítés nettó árbevétele millió Ft Változás Helye a TOP 100-ban 1. 1. TEVA Gyógyszergyár Zrt. 80 114 79 757 99,6% 3. 2. - NI Hungary Software és Hardware Gyártó Kft. 1 709 56 691 3317,2% 4. 3. 3. KITE Mezőgazdasági, Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt. 22 138 36 543 165,1% 2. 4. 4. FAG Magyarország Ipari Kft. 21 196 22 289 105,2% 10. 5. 6. Alföldi Tej Értékesítő és Beszerző Kft. 6 946 10 851 156,2% 6. 6. 5. Nem nyilvános 7. - Evonik Agroferm Fermentációipari Zrt. 838 7 304 871,6% 21. 8. 8. Nem nyilvános 53. 9. 9. Debreceni Hús Zrt. 5 596 4 999 89,3% 12. 10. 10. Curver Magyarország Gyártó és Kereskedelmi Kft. 5 168 4 664 90,2% 48. A FAG Magyarország Ipari Kft. 22,3 milliárd Ft export árbevétellel a negyedik helyen áll, kivitelét 5,2 %-kal növelte. Az Alföldi Tej Értékesítő és Beszerző Kft. kivitele 3,9 milliárd Ft-tal az előző évi több mint másfélszeresére emelkedett, ezáltal egy helyezést javítva az ötödik helyre került. A haszonállat-eledel gyártással foglalkozó Evonik Agroferm Fermentációipari Zrt. exportja a bázis évi közel kilencszeresére emelkedett. Ezzel bekerült a 10 legnagyobb exportáló vállalkozás közé, a 2008. évi ranglista hetedik helyezettje. A Debreceni Hús Zrt. export csökkenéssel zárta a 2008. évet, ennek ellenére megtartotta 9. helyét. A Curver Magyarország Kft. export értékesítése is csökkent 2008. évben, előző évi pozícióját megtartva 10. a rangsorban. TOP 30 100 TOP 31 100
Az Apeh elemzése a bevallott adatok alapján Az Apeh elemzése a bevallott adatok alapján ADÓZÁS ELŐTTI EREDMÉNY A Hajdú-Bihar megyei társas vállalkozások adózás előtti eredménye 52,9 milliárd Ft volt 2008. évben, 159,4 milliárd Ft-tal kevesebb a 2007. évitől. A jelentős eredménycsökkenés azzal magyarázható, hogy egy gazdálkodónak 2007. évben társaságalapításból következően kiemelkedő adózás előtti eredménye keletkezett. A gazdálkodó 2007. évi 102,9 milliárd Ft rendkívüli eredményétől elvonatkoztatva is csökkenés tapasztalható a 2008. évi megyei adózás előtti eredményben 2007. évhez viszonyítva. Összege, így is 56,5 milliárd Ft-tal kevesebb. A TOP 100 vállalkozások adózás előtti eredménye 148,7 milliárd Ft-tal a bázis évi egytizedére csökkent. Ebben szintén a már említett gazdálkodó 2007. évi kiemelkedő rendkívüli eredménye játszik szerepet, azonban e nélkül nézve 16. táblázat 15. táblázat Adózás előtti eredmény Változás millió Ft millió Ft % Hajdú-Bihar megye 212 245 52 860-159 385 24,9% TOP 100 vállalkozás 166 221 17 544-148 677 10,6% Részarány (TOP 100/megye) 78,3% 33,2% - - A legmagasabb adózás előtti eredményt elérő vállalkozások Hajdú-Bihar megyében Sorrend 2008. év 2007. év 1. Nem nyilvános 2. Nem nyilvános Gazdálkodó neve Adózás előtti eredmény millió Ft Változás Helye a TOP 100-ban 3. 5. KITE Mezőgazdasági, Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt. 3 587 1 993 55,6% 2. 4. 6. Inform Média Lapkiadó, Információs és Kulturális Kft. 1 190 1 303 109,5% 38. 5. - NI Hungary Software és Hardware Gyártó Kft. -11 917 1 204-10,1% 4. 6. 7. Nem nyilvános 8. 7. 9. Flexi Force Hungary Gyártó és Kereskedelmi Kft. 763 923 121,0% 57. 8. 18. Tranzit-Ker Kereskedelmi Zrt. 355 874 246,2% 26. 9. 8. Debreceni Vízmű Zrt. 812 843 103,8% 50. 10. - Evonik Agroferm Fermentációipari Zrt. -2 552 711-27,9% 21. is jelentős, 45,8 milliárd Ft adózás előtti eredmény csökkenés volt a Százak körében. A TOP 100 vállalkozás 2008. évben a megyei adózás előtti eredmény 33,2 %-ához járult hozzá. (15. táblázat) A tíz legmagasabb adózás előtti eredményt elérő vállalkozás együttes adózás előtti eredménye 38,8 milliárd Ft volt 2008. évben. A tízek a megye adózás előtti eredményének 73,3 %-ához járultak hozzá. (16. táblázat) A KITE Mezőgazdasági, Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt. 2008. évi adózás előtti eredménye csökkent a 2007. évihez viszonyítva. Ennek ellenére két pozíciót javítva az idei ranglista harmadik helyén áll. Az Inform Média Lapkiadó, Információs és Kulturális Kft. 9,5 %-kal növelte adózás előtti eredményét, mellyel a 2008. évi ranglista 4. helyét szerezte meg. Az NI Hungary Software és Hardware Gyártó Kft. 1,2 milliárd Ft adózás előtti eredményt ért el 2008. évben. A vállalkozásnak 2007. évben jelentős negatív adózás előtti eredménye volt, de a társaságba beolvadt cég 2007. évi pozitív adózás előtti eredményét figyelembe véve az együttes eredmény kedvezőbb képet mutatott, bár továbbra is negatív volt. 2008. évben 4,2 milliárd Ft javulást ért el a gazdálkodó. A Flexi Force Hungary Gyártó és Kereskedelmi Kft. eredménye 21 %-kal növekedett, 2 pozíciót javítva a rangsor 7. helyezettje. A Tranzit-Ker Kereskedelmi Zrt. eredményét közel két és félszeresére növelve 10 pozíciót lépett előre, 8. lett a bázis évi 18. hellyel szemben. A Debreceni Vízmű Zrt. 3,8 %-kal növelte adózás előtti eredményét, helyezésében 1 pozíciót visszalépve 9. a rangsorban. Az Evonik Agroferm Fermentációipari Zrt. bázis évi 2,5 milliárd Ft negatív eredményével szemben 0,7 milliárd Ft pozitív adózás előtti eredmény ért el, ezzel a ranglista 10. helyezettje lett. FOGLALKOZTATOTTAK SZÁMA Hajdú-Bihar megye 100 legjelentősebb vállalkozása 2008. évben 23.222 főt alkalmazott, ezzel a társas vállalkozások által foglalkoztatottak közel negyedének biztosított munkalehetőséget. A megyei szintű 2.033 fős, 2,1 %-os létszámnövekedéstől kisebb mértékű volt a TOP 100 vállalkozásoknál tapasztalható változás, ahol a foglalkoztatottak száma 1,4 %-kal, 331 fővel nőtt. (17. táblázat) 18. táblázat Ágazat megnevezése 17. táblázat Foglalkoztatottak létszáma Változás fő fő % Hajdú-Bihar megye 96 625 98 658 2 033 102,1% TOP 100 vállalkozás 22 891 23 222 331 101,4% Részarány (TOP 100/megye) 23,7% 23,5% - - Foglalkoztatottak számának ágazatonkénti alakulása TOP 100 vállalkozás fő Átlagos statisztikai állományi létszám Változás Hajdú-Bihar megye Változás Részarány (TOP 100/megye) Mezőgazdaság 1 857 1 831 98,6% 8 196 8 379 102,2% 22,7% 21,9% Bányászat - - - 171 197 115,2% - - Feldolgozóipar 10 338 10 728 103,8% 29 297 27 634 94,3% 35,3% 38,8% Villamosenergia-ipar 2 756 2 595 94,2% 4 051 3 871 95,6% 68,0% 67,0% Építőipar 472 458 97,0% 7 709 8 051 104,4% 6,1% 5,7% Kereskedelem 4 230 4 331 102,4% 19 613 18 834 96,0% 21,6% 23,0% Vendéglátás - - - 3 277 3 402 103,8% - - Szállítás, raktározás 1 750 1 685 96,3% 4 698 4 352 92,6% 37,2% 38,7% Szolgáltatás 1 488 1 594 107,1% 19 613 23 938 122,1% 7,6% 6,7% Összesen 22 891 23 222 101,4% 96 625 98 658 102,1% 23,7% 23,5% A legtöbb dolgozót a megyében és a kiemelt körben is a feldolgozóipar foglalkoztatta. A feldolgozóiparban, és a szállítás-, raktározás ágazatban dolgozók közel 39 %-ának a munkalehetőséget a TOP 100 vállalkozások biztosították. A villamosenergia-iparban dolgozók kétharmadát a kiemelt vállalkozások alkalmazták. A kereskedelemben és a mezőgazdaságban működő kiemelt cégeknél az ágazati létszám több mint egyötöde volt foglalkoztatva. (18. táblázat) A TOP 100 körbe tartozó vállalkozások alkalmazotti létszáma egyes ágazatokban a megyei folyamatokkal azonos módon, más ágazatokban ellentétes irányban változott. Megyei szinten a szolgáltatásban, bányászatban, vendéglátásban, mezőgazdaságban valamint az építőiparban nőtt az alkalmazotti létszám. A többi ágazatban csökkent a foglalkoztatottak száma 2008. évben. A megyében a szolgáltatásban dolgozók száma nőtt a legnagyobb mértékben, több mint ötödével. Az előző évhez képest 4.325-tel többen dolgoztak ebben az ágazatban. A TOP 100 vállalkozást 106 fős növekedés jellemezte, dolgozóik száma kisebb ütemben nőtt az ágazaténál. A mezőgazdaságban és az építőiparban a megyei adatok mérsékelt növekedést mutatnak. A kiemelt körben ezzel ellentétes irányú a változás, csökkent az alkalmazottak száma. fő Legnagyobb mértékű csökkenés a feldolgozóiparban ment végbe, az ágazat dolgozói 1.663 fővel kevesebben vannak az előző évinél. Az ágazatban működő kiemelt cégek létszáma azonban növekedett, 390 fővel több a 2007. évinél. Ennek oka egy cégnél kimutatott 783 fős növekedés, ami a vállalkozás szervezeti átalakulása következtében állt elő. A cégbe beolvadt egy másik vállalkozás, amelynek alkalmazotti létszáma a 2007. évi TOP 100 adatokban nincs benne. Ezt is figyelembe véve a feldolgozóipar kiemelt vállalkozásainak is csökkent a létszáma. A feldolgozóiparhoz hasonló folyamatok zajlottak le a kereskedelemben is. Az ágazat létszámában 4 %-os, 779 fős csökkenés következett be, az ágazaton belüli 40 kiemelt cég létszáma összesen 101 fővel növekedett, úgy hogy a vállalkozások közül 25-nél nőtt, 11-nél csökkent, 4-nél nem változott a foglalkoztatottak száma. A villamosenergia-iparban működő 41 megyei vállalkozásból minden hatodik a TOP 100-as körbe tartozik. Az ágazatban bekövetkezett 180 fős létszámcsökkenés 90 %-a a kiemelt körhöz kapcsolódik. A szállítás, raktározás területén az első száz vállalkozás alkalmazotti létszáma a megyei folyamatokkal azonos irányban változott. Az állományi létszám ebben az ágazatban csökkent a legnagyobb arányban, 7,4 %-kal. A megyei szintű 346 fős lét- TOP 32 100 TOP 33 100
Az Apeh elemzése a bevallott adatok alapján Az Apeh elemzése a bevallott adatok alapján számcsökkenésből a TOP 100 vállalkozásoknál a foglalkoztatottak száma 65 fővel csökkent. A megye 10 legnagyobb foglalkoztatója a TOP 100 vállalkozások árbevétel szerinti rangsorának az első felében foglal helyet. 19. táblázat Sorrend 2008. év 2007. év A legnagyobb foglalkoztatók Hajdú-Bihar megyében Gazdálkodó neve Együttesen 10.311 fő munkavállalót alkalmaztak, a megyei munkavállalók 10,5 %-át. A nyilvánosságot vállaló gazdálkodók közül három növelte, hat csökkentette állományi létszámát 2008. évben. (19. táblázat) Átlagos statisztikai állományi létszám fő Változás Helye a TOP 100-ban 1. 1. TEVA Gyógyszergyár Zrt. 2 000 1 946 97,3% 3. 2. 2. Hajdú Volán Zrt. 1 341 1 313 97,9% 36. 3. 11. TIGÁZ-DSO Földgázelosztó Kft. 595 1 135 190,8% 9. 4. 4. FAG Magyarország Ipari Kft. 1 184 1 119 94,5% 10. 5. 5. FrieslandCampina Hungária Kereskedelmi és Termelő Zrt. 1156 976 84,4% 7. 6. - NI Hungary Software és Hardware Gyártó Kft. 170 953 560,6% 4. 7. Nem nyilvános 8. 6. Héliker Kereskedelmi Zrt. 773 720 93,1% 28. 9. 9. KITE Mezőgazdasági, Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt. 667 716 107,3% 2. 10. 7. NAGISZ Mezőgazdasági, Termelő és Szolgáltató Zrt. 725 706 97,4% 15. A TEVA Gyógyszergyár Zrt. alkalmazottainak 54 fős csökkentése ellenére továbbra is a megye legnagyobb foglalkoztatója. A Hajdú Volán Zrt. is csökkentette a foglalkoztatottak létszámát 28 fővel, de az előző évhez hasonlóan a második legnagyobb foglalkoztató. A TIGÁZ-DSO Földgázelosztó Kft. 2007. május 7-én kezdte meg működését és 595 fős éves átlagos statisztikai állományi létszámmal a megye 11. legnagyobb foglalkoztatójává vált 2007. évben. A 2008. évi teljes üzleti évre vonatkozó adatok alapján 1.135 fős átlagos létszámmal az előkelő harmadik helyet foglalta el. A nagymértékű növekedés a vállalkozás 2007. és 2008. évi működésének eltérő időtartamából adódik. A FAG Magyarország Ipari Kft. a 65 fős csökkentés ellenére megőrizte negyedik helyét. A FrieslandCampina Hungária Kereskedelmi és Termelő Zrt. 180 fővel csökkentette alkalmazottai számát, ennek ellenére a foglalkoztatotti rangsorban az ötödik helyen áll, csakúgy, mint egy évvel korábban. Mérlegfőösszeg 2008. év végén a TOP 100 vállalkozás mérlegfőösszege 1.458,5 milliárd Ft volt, 1,2 %-kal, 17,9 milliárd Ft-tal több az előző évinél. A növekedés mértéke kissé elmaradt a megyei dinamikától, ami 1,5 % volt. A kiemelt 100 cég eszközeinek együttes értéke a megyei társas vállalkozások által kimutatott összes eszközértéknek az 58,9 %-át tette ki. (20. táblázat) Az NI Hungary Software és Hardware Gyártó Kft. a szervezeti átalakulás következtében hatodikként került be a tíz legnagyobb foglalkoztató közé. Létszáma 783 fővel nőtt a két év között, de a beolvadó cég foglalkoztatottainak 2007. évi számát is figyelembe véve kisebb, 148 fős növekedése volt. A Héliker Kereskedelmi Zrt. alkalmazottainak száma is csökkent, a 2008. évi átlagos létszáma 720 fő. A cég két pozíciót visszalépve a nyolcadik helyen áll 53 fős létszámcsökkentése következtében. A KITE Mezőgazdasági, Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt. 49 fős növekedéssel a 2007. évi helyét biztosította a legnagyobb foglalkoztatók között. A NAGISZ Mezőgazdasági, Termelő és Szolgáltató Zrt.-nél 19 fővel csökkent a létszám, aminek következtében három helyezést veszített pozíciójából a bázis évhez viszonyítva. 20. táblázat Mérlegfőösszeg Változás millió Ft millió Ft % Hajdú-Bihar megye 2 442 062 2 478 172 36 110 101,5% TOP 100 vállalkozás 1 440 579 1 458 484 17 905 101,2% Részarány (TOP 100/megye) 59,0% 58,9% - - 21. táblázat Sorrend 2008. év 2007. év A legmagasabb mérlegfőösszegű vállalkozások Hajdú-Bihar megyében Gazdálkodó neve A TEVA Gyógyszergyár Zrt. áll az első helyen 381,5 milliárd Ft eszközértékkel, bár mérlegfőösszege csökkent a 2007. évihez képest. Megőrizte második pozícióját a TIGÁZ Tiszántúli Gázszolgáltató Zrt. 216,5 milliárd Ft-tal. A cég eszközeinek értéke 0,5 %-kal növekedett. Szintén megtartotta harmadik helyét a TIGÁZ-DSO Földgázelosztó Kft., mérlegfőösszege 169,8 milliárd Ft volt 2008. végén. Negyedik helyet szerezte meg az NI Hungary Software és Hardware Gyártó Kft., melybe 2008. évben beolvadt a National Instruments Europe Software Gyártó Kft., mely szintén Hajdú- Bihar megyei gazdálkodó volt. A vállalkozás mérlegfőösszege SAJÁT TŐKE Mérlegfőösszeg millió Ft Változás Helye a TOP 100-ban 1. 1. TEVA Gyógyszergyár Zrt. 398 868 381 497 95,6% 3. 2. 2. TIGÁZ Tiszántúli Gázszolgáltató Zrt. 215 485 216 505 100,5% 1. 3. 3. TIGÁZ-DSO Földgázelosztó Kft. 169 942 169 788 99,9% 9. 4. - NI Hungary Software és Hardware Gyártó Kft. 88 996 117 673 132,2% 4. 5. Nem nyilvános 6. 5. FrieslandCampina Hungária Kereskedelmi és Termelő Zrt. 38 912 32 755 84,2% 7. 7. 7. KITE Mezőgazdasági, Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt. 28 833 30 087 104,3% 2. 8. - Dexium Ingatlanfejlesztő Kft. 17 133 26 906 157,0% 97. 9. 8. FAG Magyarország Ipari Kft. 24 757 25 128 101,5% 10. 10. 9. Nem nyilvános 16. A megyei társas vállalkozások saját tőkéjének összege 1.262,9 milliárd Ft volt 2008. év végén, 5 milliárd Ft-tal, 0,4,%-kal több mint 2007. évben. A megyei saját tőke 69,4 %-a a 100 legjelentősebb gazdálkodó tulajdonában volt. A Százak 2008. évben 875,8 milliárd Ft saját vagyonnal rendelkeztek, mely 1,3 %-kal, 11,1 milliárd Ft-tal több a 2007. évitől. (22. táblázat) A tíz legnagyobb eszközértékkel rendelkező társaság mérlegfőösszege 1.087,8 milliárd Ft volt 2008. év végén, mely a megyei összesen 43,9 %-át tette ki. A TOP 10 eszközeinek értéke átlagosan 0,6 %-kal növekedett. Az adataik közzétételét vállaló gazdálkodók közül ötnek nőtt, háromnak csökkent az eszközértéke az előző évhez képest. (21. táblázat) 117,7 milliárd Ft-ra emelkedett, közel egyharmadával több a 2007. évinél. A FrieslandCampina Hungária Kereskedelmi és Termelő Zrt. egy pozíciót visszalépett a 2007. évihez viszonyítva, 32,8 milliárd Ft eszközértékkel a hatodik helyen áll. A KITE Mezőgazdasági, Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt. 4,3 %-kal, 30,1 milliárd Ft-ra növelte mérlegfőösszegét, így megtartva pozícióját, 2008. évben is hetedik a rangsorban. Legnagyobb mértékű, 57 %-os növekedést ért el a Dexium Ingatlanfejlesztő Kft. Eszközeinek értéke 26,9 milliárd Ft volt, ezzel bekerült a tízes lista nyolcadik helyére. A FAG Magyarország Ipari Kft. 1,5 %-os növekedés után 25,1 milliárd Ft-tal a kilencedik helyet foglalja el. 22. táblázat Saját tőke Változás millió Ft millió Ft % Hajdú-Bihar megye 1 257 833 1 262 851 5 018 100,4% TOP 100 vállalkozás 864 705 875 834 11 129 101,3% Részarány (TOP 100/megye) 68,7% 69,4% - - TOP 34 100 TOP 35 100
Az Apeh elemzése a bevallott adatok alapján Az Apeh elemzése a bevallott adatok alapján A saját és idegen tőke aránya nem változott az előző évhez képest. A megyei társas vállalkozások eszközeinek 51 %-át finanszírozzák a saját források, az idegen tőke aránya 49 %. A saját tőke a TOP 100 vállalkozások eszközértékének 60 %-át teszi ki, a kiemelt körön kívüli gazdálkodóknál csak 40 %-os arányt képvisel. (26. grafika) A kiemelt 100 cég körében legnagyobb tulajdoni részesedése a belföldi társaságoknak volt, 81,2 %. Megyei szinten is a belföldi társasági érdekeltség a legmagasabb, bár az arány itt lényegesen alacsonyabb, 61,5 %. 26. grafika Saját és idegen tőke megoszlása milliárd Ft 1500 1200 900 600 300 0 TOP 100 vállalkozás Egyéb cégek Megye összesen 865 876 576 582 393 387 608 633 12581263 1184 1215 Saját tőke Idegen tőke Saját tőke Idegen tőke Saját tőke Idegen tőke A Százak jegyzett tőkéjén belül a külföldi tulajdoni arány 12,5 %, közel azonos a megyei 12,7 %-kal. A belföldi magánszemélyek a kiemelt körben 4 %-os tulajdoni részesedéssel rendelkeznek, a megyei jegyzett tőkén belüli részesedésük 16,8 %. Az önkormányzati tulajdonrész aránya a Százak körében 0,9 %, hatszor kisebb, mint a megyei vállalkozásokban. Az állami tulajdonrész a Százak körében és megyei szinten közel azonos arányban van jelen. (27. grafika) 27. grafika Jegyzett tőke tulajdoni összetétele 2008-ban százalék 100% 80 60 40 20 0 0,5 1,7 12,5 81,2 4,0 1,0 0,9 TOP 100 1,3 Állami Önkormányzati Belföldi magánszemély Belföldi társaság 12,7 61,5 16,8 6,0 Megye Külföldi Egyéb HOZZÁADOTT ÉRTÉK Hajdú-Bihar megye 100 legjelentősebb vállalkozásának együttes hozzáadott értéke 2008. évben 202,6 milliárd Ft volt, 25,3 milliárd Ft-tal növekedett a bázis évihez képest. A kiemelt vállalkozói kör hozzáadott érték növekedési üteme kétszerese volt a megyeinek, a TOP 100 vállalkozások a megyei hozzáadott érték feléhez járultak hozzá 2008. évben. A kiemelt vállalkozások közül 62 gazdálkodónál növekedett, 37 cégnél csökkent, 1 vállalkozásnál változatlan maradt a hozzáadott érték a bázis évhez viszonyítva. (24. táblázat) 25. táblázat A legmagasabb hozzáadott értékkel rendelkező vállalkozások Hajdú-Bihar megyében Sorrend 2008. év 2007. év Gazdálkodó neve Hozzáadott érték millió Ft Változás Helye a TOP 100- ban 1. 1. TEVA Gyógyszergyár Zrt. 44 641 46 753 104,7% 3. 2. Nem nyilvános 3. - NI Hungary Software és Hardware Gyártó Kft. 1 109 14 977 1350,5% 4. 4. 7. TIGÁZ-DSO Földgázelosztó Kft. 6 751 12 163 180,2% 9. 5. 8. FAG Magyarország Ipari Kft. 5 980 7 781 130,1% 10. 6. 5. FrieslandCampina Hungária Kereskedelmi és Termelő Zrt. 8 484 7 634 90,0% 7. 7. 9. Hajdú Volán Zrt. 4 554 4 643 102,0% 36. 8. 10. Inform Média Lapkiadó, Információs és Kulturális Kft. 4 291 4 561 106,3% 38. 9. 6. KITE Mezőgazdasági, Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt. 7 634 3 990 52,3% 2. 10. 11. Nem nyilvános 24. táblázat Hozzáadott érték Változás millió Ft millió Ft % Hajdú-Bihar megye 375 164 402 294 27 130 107,2% TOP 100 vállalkozás 177 295 202 567 25 272 114,3% Részarány (TOP 100/megye) 47,3% 50,4% - - 23. táblázat Megnevezés Jegyzett tőke tulajdonformánként 2008. évben A TOP 100 körön kívüli vállalkozásokban a belföldi magántulajdon a legmagasabb, 40,4 %-ban van jelen. A belföldi társaságok tulajdoni részesedése 25,4 %-os, az önkormányzati tulajdon 15,3 %-os részarányt képvisel. A külföldi tulajdoni érdekeltség 13,1 %-os, az egyéb tulajdon 4 %-os részaránnyal van jelen. Az állami tulajdoni érdekeltség 1,8 %. (23. táblázat) Összeg TOP 100 Megoszlás TOP 100 Egyéb cégek Megye részarány TOP 100 Egyéb cégek Megye millió Ft % % Állami tulajdon 2 361 2 350 4 711 50,1% 1,0 1,8 1,3 Önkormányzati tulajdon 2 258 20 258 22 516 10,0% 0,9 15,3 6,0 Belföldi magánszemélyek tulajdona 9 783 53 503 63 287 15,5% 4,0 40,4 16,8 Belföldi társaságok tulajdona 198 054 33 662 231 716 85,5% 81,2 25,4 61,5 Külföldi tulajdon 30 464 17 331 47 794 63,7% 12,5 13,1 12,7 Egyéb tulajdon 1 129 5 361 6 490 17,4% 0,5 4,0 1,7 Összesen 244 049 132 465 376 514 64,8% 100,0 100,0 100,0 5. A TOP 100 VÁLLALKOZÁS ADATAI A 100 kiemelt vállalkozásra vonatkozó, engedélyezett adatokat a következőkben mutatjuk be. A táblázat a vállalkozás alapadatain név, szakágazat, tevékenység kezdete kívül nyolc kiemelt adatot tartalmaz, az értékesítés nettó árbevételét, az export értékesítés összegét, az adózás A tíz legnagyobb hozzáadott értékű gazdálkodó együttesen 125,3 milliárd Ft-tal a megyei hozzáadott érték közel egyharmadához, és a TOP 100 hozzáadott értékének több mint feléhez járult hozzá. (25. táblázat) A TEVA Gyógyszergyár Zrt. 46,8 milliárd Ft hozzáadott értékkel az első helyet foglalja el. Hozzáadott értéke 4,7 %-kal emelkedett a 2007. évihez képest. Az NI Hungary Software és Hardware Gyártó Kft. szervezeti változásból adódóan a harmadik a rangsorban. A beolvadó cég teljesítményét is figyelembe véve 2008. évi hozzáadott értéke kevesebb a bázis évinél. A TIGAZ-DSO Földgázelosztó Kft. 12,1 milliárd Ft-ot meghaladó hozzáadott értékével a negyedik helyet foglalja el. Közel kétszeresére növekvő hozzáadott értéke a gazdálkodó két éven belül eltérő működési idejéből adódik. A FAG Magyarország Ipari Kft. hozzáadott értéke 30 %-kal emelkedett, így három helyet előre lépve a rangsor ötödik helyén áll. A FrieslandCampina Kereskedelmi és Termelő Zrt. hozzáadott értéke tizedével csökkent 2007. évhez képest, ennek következtében egy helyezést visszalépett. A Hajdú Volán Zrt. 2 %-kal növelte hozzáadott értékét. Az Inform Média Lapkiadó, Információs és Kulturális Kft. 6,3 %-os növekedést ért el. Mindkét vállalkozás 2-2 helyezést lépett előre. A KITE Mezőgazdasági, Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt. hozzáadott értéke a bázis évi közel felére csökkent, ezzel 9. a rangsorban, a tavalyi 6. hellyel szemben. előtti eredményt, az üzemi (üzleti) eredményt, a saját tőke és a mérlegfőösszeg értékét, az átlagos állományi létszámot és a hozzáadott értéket. Az adatokat a bázis és tárgyidőszakra vonatkozóan is feltüntetjük, illetve a két időszak közötti változás mértékét is közöljük. Impresszum A Hajdú-bihari Napló napilap, az Apeh Észak-alföldi Regionális Igazgatósága, valamint a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kiadványa. Az elemzést készítették az Apeh Észak-alföldi Regionális Igazgatóság Tervezési és Elemzési Főosztályának dolgozói Kiadja az Inform Média Kft. Postacím: 4024 Debrecen, Dósa nádor tér 10. www.informmedia.hu Szerkesztő: Petneházi Attila A kiadvány készítésében közreműködtek: Gulyás Judit, Petneházi Attila Fotók: Napló Grafika: Kormány Zoltán Tördelés: Sári Péter, Török József Korrektúra: Madarász Henriett Nyomdai munkálatok: Bogáti Vállalkozás, Debrecen TOP 36 100 TOP 37 100
Területfejlesztési Regionális Egyetemi Tudásközpont tudásközpont A Tudásközpont küldetése, hogy a hazai, nemzetközi, tudományos és a gazdasági szektor stratégiai együttműködésén alapuló, közösen végzett kutatás-fejlesztési, valamint technológiai innovációs, oktatási-képzési tevékenysége során olyan eredményeket érjen el, amelyeket az Agrár- és Műszaki Tudományok Centruma közvetve vagy közvetlenül hasznosítani tud. Közel egy évtizede már annak, hogy a magyar tudományosság két jelentős intézménye, az MTA Regionális Kutatások Központja (MTA RKK) és a Debreceni Egyetem Agrárés Műszaki Tudományok Centruma (DE AMTC) a re gionális (területi), va lamint az agrárés vidékfej lesztési jellegű tudományos és oktatási kapcsolatok elmélyítése céljából, 2001 májusában hivatalos együttműködési megállapodást kötött. Az együttműködés intézményesítése mellett szólt többek között, hogy a ne gyedszá zados múltra vis sza- tekintő RKK, az ország egészét lefedő interdiszciplináris jellegű nagy tár sadalomtudományi ku tató hálózat. A DE AMTC egyre nagyobb aktivitást mutat a terület- és vidékfejlesztés kérdé seinek a tanulmányozása és oktatása iránt, különösen ami a Föld haszno sítási, Műszaki és Terü letfejlesztési Intézet, az MTA DE Földművelési és Te rületfej lesztési Ku tatócso port, vala mint az Interdiszciplináris Agrár- és Természettu dományok Doktori Is kola tevékenységét, újabban pedig a regionális tudományterületet is magában foglaló, a Kerpely Kálmán nevét viselő doktori iskola profilbővítését illeti. 2007. január 1-jén megalakult a Debreceni Egyetem Agrár- és Műszaki Tudományok Centruma Területfejlesztési Regionális Egyetemi Tudásközpontja. Az MTA RKK és a Debreceni Egyetem közötti kapcsolatépítés ben meghatározó szere pet játszik a Debreceni Osztály, amely a hatékonyabb együtt működés ér dekében is több agrártudományi tanszékkel és egyetemi akadémiai kutatócso porttal együtt a DE AMTC területén nyert elhelyezést. A debreceni tudományos műhely integrálódva az RKK intézményhálózatának kuta tási-szervezeti rendszerébe döntően az Északkelet-Magyarországra irányuló regio nális, gazdasági, társadalmi és településkörnyezeti folyamatainak alap- és alkal mazott kutatási feladatait látja el. A debreceni egység feladatai közé tartozik, hogy elemzéseivel hozzájáruljon az Alföld nagytáj, valamint az Észak-alföldi régió és a hozzá tar tozó kistérségek, belső és külső (határ menti) perifériák fejlesztéséhez, a kap csolódó vizsgálatokba pedig be vonja és koordinálja a térségfejlesztő szel lemi kapa citáso kat. Az MTA RKK elmélyült tudományos és oktatási kap csola tokat létesített a Debreceni Egyetem, elsősorban az AMTC területés vidékfejlesz tésben érintett tudomá nyos műhelyei vel, tanszé keivel, kutatócsoportjaival. A modern regionalizáció és regionalizmus, valamint a terület- és vidékfejlesztés kérdéseiben egyaránt érintett két intézmény közötti modellértékű együttműködés továbbfejlesztésében mindkét fél érdekelt. Különösen a határon átnyúló programokban, Európai területi Együttműködési programokban, valamint külföldi egyetemekkel, vállalkozásokkal közös eredmények elérésében. A regio nális tudományok és az agrártudo mány művelői nek egyre szoro sabbra fű ződő kap csolatától az együttműködő partnerek joggal remélik a gaz dasági tér működési sajá tosságainak alaposabb megismerését és az eredmények hatéko nyabb alkalmazását. Feladatok DEbreceni egyetem Agrár- és Műszaki Tudományok Centruma Dr. Harsányi Endre igazgató Regionális együttműködés megszervezése szakemberképzés céljából Közép-Kelet-Európa térségében, Tudástranszfer hálózatok kialakítása, a legjobb gyakorlatok megosztása, Oktatási intézmények közötti együttműködés, közös tananyagfejlesztés kurzusok tréning programok, Hiányszakmákat érintő speciális programok kidolgozása, Foglalkoztatást bővítő, munkahelyteremtő, a diplomások elhelyezkedését segítő programok kidolgozása, A munkanélküliség csökkentését célzó egész életen át tartó tanulási programok kialakítása. Határ menti együttműködési feladatok erősítése elsősorban Romániával közös Interregionális térségfejlesztő programok kidolgozása a határ menti régióban élők életminőségének javítása. Képzési programok Ingatlangazdálkodási szakmérnökök 2009-ben Ingatlangazdálkodási szakmérnökök képzése. SAP alapoktatás beindítása (pénzügy és kontrolling modulok oktatása). Helyi és határ menti kisvállalkozásokkal együttműködve Biohajtóanyag alapanyag kutatás-fejlesztés. Országos vízgazdálkodási, műszaki, öntözési szaktanácsadási rendszer fejlesztése, regionális adatbázis kialakítása. 734168 727378 TOP 38 100 TOP 39 100