MVM PARTNER Energiakereskedelmi ZRt. ÜZLETI JELENTÉS ÉVRŐL

Méret: px
Mutatás kezdődik a ... oldaltól:

Download "MVM PARTNER Energiakereskedelmi ZRt. ÜZLETI JELENTÉS ÉVRŐL"

Átírás

1 MVM PARTNER Energiakereskedelmi ZRt. ÜZLETI JELENTÉS ÉVRŐL Budapest, március 2.

2 1 ÜGYVEZETÉS BESZÁMOLÓJA 1.1 Vezetői Összefoglaló Az MVM Partner ZRt. (továbbiakban MVM Partner) működésének első hat teljes üzleti éve során sikerrel teljesítette az alapító elvárásait, fogyasztói portfoliójának méretét az előírt jövedelmezőség határáig megtartotta, versenyképes és hatékony mérlegkört működtet, és a piac méretéből adódó lehetőségekhez viszonyítva likvid nagykereskedelmet folytat. A társaság a továbbra is kizárólagos tevékenységét jelentő villamos energia kereskedelem területén nyereségesen gazdálkodott, beszerzési forrásait mind a fogyasztói értékesítés, mind a nagykereskedelem eszközeivel eredményesen vitte piacra. A társaság mérlegkörét év április 1-jétől az MVM Trade működteti, ezáltal a közösen működtetett villamos energia mérlegkör a tagok számának és az általuk képviselt teljesítményigény méretének köszönhetően még optimálisabb és költséghatékonyabb működését tette lehetővé. Az MVM Partner működésének külső környezetét a belföldi villamos energia versenypiac méretének, összetételének és árszínvonalának változása, a piaci résztvevők magatartása, a közüzemi árak alakulása valamint a környező országok piaci tendenciái befolyásolták. A évi szabályozási környezet változásainak nagyban befolyásolták az MVM Partner ZRt évi tevékenységének fókuszálását is, tekintettel arra, hogy lehetőség nyílt valamennyi magyarországi fogyasztó számára a villamos energia kereskedőjének szabad megválasztására. Az új kihívásokra történő felkészülés keretében kezdte meg az MVM Partner ZRt. felkészülését a versenypiaci fogyasztók tömeges méretekben történő ellátására. Társaságunk tovább folytatta a 2008-ban kialakított és már sikerrel alkalmazott értékorientált értékesítési politikáját, valamint jelentős méretű villamos energia portfólióra tett szert elfogadható áron, amelynek köszönhetően a korábbi évekhez képest nagyobb méretű villamos energia portfólióval rendelkezett. Az MVM Partner tevékenységének fókuszában a belföldi kereskedői engedélyesekkel, valamint a külföldi kereskedelmi partnereinkkel a határpontokon folytatott kereskedés állt. A társaság a határmetszési nehézségektől kevésbé függő forrásportfoliójából adódó lehetőségeket eredményesen használta ki év jelentős fordulópont volt az MVM Partner ZRt. működésében. A társaság irányítási struktúrája félévétől átalakult és a korábbi egyszemélyes irányítás helyett négy fős operatív igazgatóság felelős a társaság ügyvezetéséért. Budapest, július 30. Lehőcz Balázs Gábor az Igazgatóság elnöke

3 1. sz. melléklet MÉRLEG (AKTÍVÁK) M Ft BEFEKTETETT ESZKÖZÖK 299,2 IMMATERIÁLIS JAVAK 284,9 TÁRGYI ESZKÖZÖK 3,6 BEFEKTETETT PÉNZÜGYI ESZKÖZÖK 10,7 FORGÓESZKÖZÖK ,2 KÉSZLETEK 0,0 KÖVETELÉSEK ,4 ÉRTÉKPAPÍROK 0,0 PÉNZESZKÖZÖK 4,9 AKTÍV IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK 210,8 Bevételek aktív időbeli elhatárolása 182,8 Költségek, ráfordítások aktív időbeli elhatárolása 28,0 Halasztott ráfordítások 0,0 ESZKÖZÖK ÖSSZESEN ,2

4 2. sz. melléklet MÉRLEG (PASSZÍVÁK) M Ft SAJÁT TŐKE 995,8 JEGYZETT TŐKE 500,0 JEGYZETT, DE BE NEM FIZETETT TŐKE 0,0 TŐKETARTALÉK 0,0 EREDMÉNYTARTALÉK 492,8 LEKÖTÖTT TARTALÉK 3,0 ÉRTÉKELÉSI TARTALÉK 0,0 MÉRLEG SZERINTI EREDMÉNY 0,0 CÉLTARTALÉKOK 0,0 KÖTELEZETTSÉGEK ,8 HÁTRASOROLT KÖTELEZETTSÉGEK 0,0 HOSSZÚ LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK 0,0 RÖVID LEJÁRATÚ KÖTELEZETTSÉGEK ,8 Rövid lejáratú kölcsönök 0,0 Rövid lejáratú hitelek 0,0 Vevőtől kapott előleg 0,0 Kötelezettségek áruszállításból és szolgáltatásból (szállítók) 1 645,4 Rövid lejáratú köt. Kapcsolt vállalkozással szemben 8 083,3 Rövid lejáratú köt. Egyéb részesedési visz. 0,1 Egyéb rövid lejáratú kötelezettségek 677,0 PASSZÍ IDŐBELI ELHATÁROLÁSOK 307,7 Bevételek passzív időbeli elhatárolása 101,0 Költségek, ráfordítások passzív időbeli elhatárolása 206,7 Halasztott bevételek 0,0 FORRÁSOK ÖSSZESEN ,2

5 3. sz. melléklet EREDMÉNYKIMUTATÁS M Ft ÉRTÉKESÍTÉS NETTÓ ÁRBEVÉTELE ,1 AKTIVÁLT SAJÁT TELJESÍTMÉNYEK ÉRTÉKE 0,0 EGYÉB BEVÉTELEK 5,8 ANYAGJELLEGŰ RÁFORDÍTÁSOK ,8 SZEMÉLYI JELLEGŰ RÁFORDÍTÁSOK 492,1 ÉRTÉKCSÖKKENÉSI LEÍRÁS 18,1 EGYÉB RÁFORDÍTÁSOK 707,0 ÜZEMI, ÜZLETI TEVÉKENYSÉG EREDMÉNYE 5 482,8 PÉNZÜGYI MŰVELETEK BEVÉTELEI 1 423,4 PÉNZÜGYI MŰVELETEK RÁFORDÍTÁSAI 1 419,0 PÉNZÜGYI MŰVELETEK EREDMÉNYE 4,4 SZOKÁSOS VÁLLALKOZÁSI EREDMÉNY 5 487,3 RENDKÍVÜLI BEVÉTELEK 0,0 RENDKKÍVÜLI RÁFORDÍTÁSOK 0,0 RENDKÍVÜLI EREDMÉNY 0,0 ADÓZÁS ELŐTTI EREDMÉNY 5 487,3 ADÓFIZETÉSI KÖTELEZETTSÉG 1 100,9 LÁTENS ADÓ 0,0 ADÓZOTT EREDMÉNY 4 386,3 Eredménytartalék igénybevétele osztalékra 0,0 Fizetett (jóváhagyott) osztalék, részesedés 4 386,3 Kisebbségi tulajdonosok részesedése 0,0 MÉRLEG SZERINTI EREDMÉNY 0,0

Hungarian Interim Management Kft. 1122 Budapest, Ráth György utca 54. EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ. 2009. évről 2009. január 1-2009. december 31.

Hungarian Interim Management Kft. 1122 Budapest, Ráth György utca 54. EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ. 2009. évről 2009. január 1-2009. december 31. 1122 Budapest, Ráth György utca 54. EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 2009. évről 2009. január 1-2009. december 31. "A" MÉRLEG Eszközök (aktívák) Sor- A tétel megnevezése Előző év Előző év(ek) Tárgyév 01.

Részletesebben

Zuglóiak Egymásért Alapítvány Budapest, Pétervárad u év Éves beszámoló

Zuglóiak Egymásért Alapítvány Budapest, Pétervárad u év Éves beszámoló Statisztikai jel: 184773-9499-569-1 1145. Budapest, Pétervárad u. 2. Éves beoló Budapest, 217. február 25. Statisztikai jel: 184773-9499-569-1 Éves beoló MÉRLEGE Eszközök (aktívák) ezer Ft 1. A. Befektetett

Részletesebben

DÉKÁ KFT. Statisztikai számjel. Cégjegyzékszám. MÉRLEG Eszközök (aktívák) adatok eft-ban. Előző év(ek) módosításai. Előző év. A tétel megnevezése

DÉKÁ KFT. Statisztikai számjel. Cégjegyzékszám. MÉRLEG Eszközök (aktívák) adatok eft-ban. Előző év(ek) módosításai. Előző év. A tétel megnevezése 0 1-0 9-9 8 0 0 7 5 1 1 MÉRLEG Eszközök (aktívák) (ek) A. BEFEKTETETT ESZKÖZÖK (I.+II.+III. sorok) 3 612 3 439 I. IMMATERIÁLIS JAVAK (1-7. sorok) 2 000 2 000 1 Alapítás-átszervezés aktivált értéke 2 Kísérleti

Részletesebben

Éves beszámoló Első Hazai Energia-Portfolió Nyilvánosan Működő Rt szeptember 30.

Éves beszámoló Első Hazai Energia-Portfolió Nyilvánosan Működő Rt szeptember 30. A vállalkozás megnevezése Első Hazai Energia-Portfolió Nyilvánosan Működő Rt. A vállalkozás címe, telefonszáma 1118 Budapest, Ménesi út 22. 2015. szeptember 30. Éves beszámoló a vállalkozás vezetője Első

Részletesebben

ÜZLETI TERV 2014. ÉVRE

ÜZLETI TERV 2014. ÉVRE ESZKÖZÖK (aktívák) ÜZLETI TERV 2014. ÉVRE Tervadat 2014.év 01. A. Befektetett eszközök (02.+10.+17.) 739 644 712 382 703 558 02. I. Immateriális javak (03.-09.) 15 846 12 883 23 858 03. Alapítás-átszervezés

Részletesebben

ÉVES BESZÁMOLÓ (TERVEZET) december 31.

ÉVES BESZÁMOLÓ (TERVEZET) december 31. TERVEZET a vállalkozás megnevezése 1082 Budapest, Futó u. 47-53. VII. emelet a vállakozás címe ÉVES BESZÁMOLÓ (TERVEZET) 2013. december 31. a vállalkozás vezetője (képviselője) TERVEZET "A" MÉRLEG Eszközök

Részletesebben

Éves beszámoló Első Hazai Energia-Portfolió Nyilvánosan Működő Rt március 31.

Éves beszámoló Első Hazai Energia-Portfolió Nyilvánosan Működő Rt március 31. A vállalkozás megnevezése Első Hazai Energia-Portfolió Nyilvánosan Működő Rt. A vállalkozás címe, telefona 1118 Budapest, Ménesi út 22. 2015. március 31. Éves beoló a vállalkozás vezetője "A" EREDMÉNYKIMUTATÁS

Részletesebben

Mikrogazdálkodói egyszerûsített éves beszámoló

Mikrogazdálkodói egyszerûsített éves beszámoló cégjegyzék száma a vállalkozás megnevezése: DR. SIMONFFY ILDIKÓ ÜGYVÉDI IRODA címe, telefonszáma: 6722 Szeged, Petõfi sugárút 7 I/4 Mikrogazdálkodói egyszerûsített éves beszámoló 2014. üzleti évrõl Kelt:

Részletesebben

IBS NEMZETKÖZI ÜZLETI FŐISKOLA január december 31.

IBS NEMZETKÖZI ÜZLETI FŐISKOLA január december 31. IBS NEMZETKÖZI ÜZLETI FŐISKOLA 1031 Budapest, Záhony u. 7. 2015. január 1. - 2015. december 31. ÉVES BESZÁMOLÓ 1 1 MÉRLEG Eszközök (aktívák) 01. A. Befektetett eszközök (02. +10. +18. sor) 193 921 225

Részletesebben

Keltezés: Budapest, 2015.március 25.

Keltezés: Budapest, 2015.március 25. 0 1 0 9 7 0 6 0 8 6 1 1 "A" MÉRLEG Eszközök (aktívák) 01. A BEFEKTETETT ESZKÖZÖK (2.+10.+18.) 193 172 0 0 88 386 281 558 02. I. IMMATERIÁLIS JAVAK (3.... 9.) 0 0 0 2 828 2 828 03. Alapítás-átszervezés

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója 1 8 6 6 4 7 1 4 1 Statisztikai számjel vagy adószám (csekkszámlaszám) A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves beszámolója 2 1 1 év egyéb szervezet megnevezése címe Keltezés:

Részletesebben

Keltezés: Budapest, január 20.

Keltezés: Budapest, január 20. 0 1 0 9 7 0 6 0 8 6 1 1 "A" MÉRLEG Eszközök (aktívák) 01. A BEFEKTETETT ESZKÖZÖK (2.+10.+18.) 212 913 0 0 11 579 5 429 83 942 313 863 02. I. IMMATERIÁLIS JAVAK (3.... 9.) 0 0 0 0 0 273 273 03. Alapítás-átszervezés

Részletesebben

Éves beszámoló december 31.

Éves beszámoló december 31. 0. 6720 Szeged Zrínyi u. 4-8. 62/592250 ŀ11092612493111306 Éves beszámoló 2012. december 31. 11092612493111306 1/6. oldal "A" MÉRLEG Eszközök (aktívák) módosí- év tásai 1 A. Befektetett eszközök 7842874

Részletesebben

HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt Budapest, Igló u Éves beszámoló

HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt Budapest, Igló u Éves beszámoló 01-10-045570 HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat Zrt. 1185 Budapest, Igló u. 33-35. Éves beszámoló 2011. január 01. - 2011. december 31-ig tartó gazdasági évről 01-10-045570 11 "A" MÉRLEG Eszközök

Részletesebben

Zikkurat Színpadi Ügynökség Nonprofit Közhasznú Kft. 1137 Budapest, Szent István krt. 2. IV/23. Minősítés:Közhasznú. 2014. december 31.

Zikkurat Színpadi Ügynökség Nonprofit Közhasznú Kft. 1137 Budapest, Szent István krt. 2. IV/23. Minősítés:Közhasznú. 2014. december 31. 1137 Budapest, Szent István krt. 2. IV/23. Minősítés:Közhasznú Egyszerűsített éves beszámoló "Könyvvizsgálattal alatámasztva" 1 A. Befektetett eszközök 231 087 0 228 681 2 I. IMMATERIÁLIS JAVAK 110 965

Részletesebben

Statisztikai számjel: 23024216-6420-114-01 Cégjegyzék szám: 01-10-046833. BVK Holding Zrt. MÉRLEG Eszközök (aktívák)

Statisztikai számjel: 23024216-6420-114-01 Cégjegyzék szám: 01-10-046833. BVK Holding Zrt. MÉRLEG Eszközök (aktívák) MÉRLEG Eszközök (aktívák) 01. A. Befektetett eszközök (02.+10.+18. sorok) 55 999 937-103 742 764 02. I. IMMATERIÁLIS JAVAK (03. - 09. sorok) 2 029-3 942 03. Alapítás- átszervezés aktivált értéke - - 04.

Részletesebben

MÉRLEG "A" változat - Eszközök (aktívák)

MÉRLEG A változat - Eszközök (aktívák) 6720 Szeged, Tisza L. krt. 24. 11090081-9329-113-06 MÉRLEG "A" változat - Eszközök (aktívák) 1 A A. Befektetett eszközök 2 151 127 0 2 605 249 2 I I. Immateriális javak 7 061 6 196 3 Alapítás-átszervezés

Részletesebben

Egyszerűsített éves beszámoló mérlege. 2014 üzleti évről. 2 1 1 7 1 9 4 1 9 0 0 4 5 7 2 0 4 Statisztikai számjel

Egyszerűsített éves beszámoló mérlege. 2014 üzleti évről. 2 1 1 7 1 9 4 1 9 0 0 4 5 7 2 0 4 Statisztikai számjel 2 1 1 7 1 9 4 1 9 4 5 7 2 0 4 Statisztikai számjel 04-09-009076 Cégjegyzék száma A vállalkozás megnevezése: Petőfi Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. A vállalkozás címe, telefonszáma: 5900 Orosháza, Kossuth

Részletesebben

Éves beszámoló üzleti évről

Éves beszámoló üzleti évről 1 0 5 8 5 5 6 0 6 2 0 9 1 1 4 0 1 Statisztikai számjel 0 1-1 0-0 4 1 6 3 3 Cégjegyzék száma a vállalkozás megnevezése: a vállalkozás címe, telefonszáma: K O P I N T - D A T O R G Zrt. 1081 Budapest, Csokonai

Részletesebben

Szerencsejáték Zártkörűen Működő Részvénytársaság Budapest, Csalogány u december 31-ei. Éves beszámoló

Szerencsejáték Zártkörűen Működő Részvénytársaság Budapest, Csalogány u december 31-ei. Éves beszámoló Szerencsejáték Zártkörűen Működő Részvénytársaság 1015 Budapest, Csalogány u. 30-32. 2013. december 31-ei Éves beszámoló..... a vállalkozás vezetője (képviselője) 1 MÉRLEG "A" változat - Eszközök (aktívák)

Részletesebben

2015. I. féléves beszámoló

2015. I. féléves beszámoló 1 3 8 1 2 2 0 3 5 8 2 9 1 1 4 0 1 Statisztikai számjel 0 1-1 0-0 4 5 5 3 1 Cégjegyzék száma Kulcs-Soft Számítástechnika Nyrt. a vállalkozás megnevezése 1022 Budapest, Törökvész út 30/a a vállalkozás címe,

Részletesebben

Éves beszámoló. a 2013. üzleti évről

Éves beszámoló. a 2013. üzleti évről 2 1 9 2 5 2 2 1 7 2 1 9 5 7 2 0 1 0 1-0 9-8 9 0 7 1 0 Cégjegyzék száma Statisztikai számjel a vállalkozás megnevezése KTI KÖZLEKEDÉSTUDOMÁNYI INTÉZET NONPROFIT KFT. a vállalkozás címe, telefonszáma 1119

Részletesebben

"A" MÉRLEG Eszközök (aktívák) adatok e Ft-ban. Sorszám A tétel megnevezése Előző év Tárgyév

A MÉRLEG Eszközök (aktívák) adatok e Ft-ban. Sorszám A tétel megnevezése Előző év Tárgyév "A" MÉRLEG Eszközök (aktívák) 2011.01.01-2011.12.31 1 A. Befektetett eszközök 46 605 42 994 2 I. IMMATERIÁLIS JAVAK 281 1 640 3 Alapítás-átszervezés aktivált értéke - - 4 Kísérleti fejlesztés aktivált

Részletesebben

Éves beszámoló 0 1-1 0-0 4 1 7 6 8. Statisztikai számjel. Cégjegyzék száma. Palota Holding Zártkörűen Működő Részvénytársaság. 2014. december 31.

Éves beszámoló 0 1-1 0-0 4 1 7 6 8. Statisztikai számjel. Cégjegyzék száma. Palota Holding Zártkörűen Működő Részvénytársaság. 2014. december 31. 1 0 7 0 6 9 9 6 6 8 3 2 1 1 4 0 1 Statisztikai számjel 0 1-1 0-0 4 1 7 6 8 Cégjegyzék száma Palota Holding Zártkörűen Működő Részvénytársaság a vállalkozás megnevezése 1156 Budapest, Száraznád u. 4-6.,

Részletesebben

KTI KÖZLEKEDÉSTUDOMÁNYI INTÉZET NONPROFIT KFT MÉRLEG 1 / 1. a b c d e

KTI KÖZLEKEDÉSTUDOMÁNYI INTÉZET NONPROFIT KFT MÉRLEG 1 / 1. a b c d e Eszközök (aktívák) 1 / 1 (ek) 1. A. Befektetett eszközök (2.+10.+18. sor) 724 130 0 766 264 2. I. IMMATERIÁLIS JAVAK (3.-9. sorok) 15 445 0 80 427 3. Alapítás-átszervezés aktívált értéke 0 0 2 989 4. Kísérleti

Részletesebben

A tétel megnevezése 2007.12.31 2008.12.31. a b d d

A tétel megnevezése 2007.12.31 2008.12.31. a b d d 1.2.4.6.4.7.8.0./5.1.9.0./1.1.4/0.1. Statisztikai jel 01-10-044336 Cégjegyzék 0.1 BMSK Beruházási, Mőszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. MÉRLEG - 2008.01.01.- 2008.12.31. MÉRLEG

Részletesebben

Éves beszámoló 0 1-1 0-0 4 2 8 4 2. Pannon-Váltó Vagyonkezelõ és Kereskedelmi Részvénytársaság

Éves beszámoló 0 1-1 0-0 4 2 8 4 2. Pannon-Váltó Vagyonkezelõ és Kereskedelmi Részvénytársaság 1 1 1 3 7 6 6 5 7 1 2 1 1 4 1 1-1 - 4 2 8 4 2 a vállalkozás megnevezése 139 Budapest Kossuth Lajos üdülõpart 12. I/B. a vállalkozás címe, telefonszáma 22. december 31. Éves beszámoló Keltezés: Budapest,

Részletesebben

Közhasznú egyszerűsített éves beszámoló. 2011 évről

Közhasznú egyszerűsített éves beszámoló. 2011 évről 1 8 2 5 7 3 9 3-2 - 4 3 Adószám A vállalkozás megnevezése 1205 BUDAPEST RÉVAY UTCA 22. A vállalkozás címe, telefonszáma EGYÉB SZERVEZET Közhasznú egyszerűsített éves beszámoló 2011 évről 2011. 01. 01-2011.

Részletesebben

Közhasznú egyszerűsített éves beszámoló. 2012 évről

Közhasznú egyszerűsített éves beszámoló. 2012 évről 1 8 2 5 7 3 9 3-2 - 4 3 Adószám A vállalkozás megnevezése 1205 BUDAPEST RÉVAY UTCA 22. A vállalkozás címe, telefonszáma EGYÉB SZERVEZET Közhasznú egyszerűsített éves beszámoló 2012 évről 2012. 01. 01-2012.

Részletesebben

MAHART - PassNave Személyhajózási Kft. Éves beszámoló mérlege - "A"

MAHART - PassNave Személyhajózási Kft. Éves beszámoló mérlege - A Cégbíróság: Fővárosi Törvényszék Cégbírósága MAHART - PassNave Személyhajózási Kft. HU-1056 Budapest, Belgrád rakpart N.H.Á. Éves beszámoló mérlege - "A" A mérleg fordulónapja: 2017. december 31. P.h.

Részletesebben

Mérleg fordulónapja: 2009 12 31 (év/hó/nap) A tétel megnevezése Előző év módosításai Tárgyév

Mérleg fordulónapja: 2009 12 31 (év/hó/nap) A tétel megnevezése Előző év módosításai Tárgyév Közhasznú egyéb szervezet egyszerűsített éves beszámoló Eredménykimutatás A tétel megnevezése Előző év módosításai Tárgyév Előző év(ek) a b c d e A Összes közhasznú tevékenység bevétele 81 797-70 279 1.

Részletesebben

1116 Budapest, Kalotaszeg utca 31. Éves beszámoló. Az adatok könyvvizsgálattal alátámasztva

1116 Budapest, Kalotaszeg utca 31. Éves beszámoló. Az adatok könyvvizsgálattal alátámasztva Csepeli Hőszolgáltató Kft Éves beszámoló 2013 Az adatok könyvvizsgálattal alátámasztva "A" MÉRLEG Eszközök (aktívák) módosí- év tásai 1 A. Befektetett eszközök 268 396 255 285 2 I. IMMATERIÁLIS JAVAK 1

Részletesebben

Éves beszámoló. 2012. üzleti évről. 2 3 9 2 1 9 1 7 3 7 0 0 1 1 3 1 3 Statisztikai számjel. 1 3 0 9 1 5 6 2 9 2 Cégjegyzék száma

Éves beszámoló. 2012. üzleti évről. 2 3 9 2 1 9 1 7 3 7 0 0 1 1 3 1 3 Statisztikai számjel. 1 3 0 9 1 5 6 2 9 2 Cégjegyzék száma 2 3 9 2 1 9 1 7 3 7 0 0 1 1 3 1 3 Statisztikai számjel 1 3 0 9 1 5 6 2 9 2 Cégjegyzék száma a vállalkozás megnevezése Érd és Térsége Csatorna-szolgáltató Kft a vállalkozás címe, telefonszáma 2030 Érd,

Részletesebben

Éves beszámoló december 31. Egyéb. üzleti évről

Éves beszámoló december 31. Egyéb. üzleti évről 1 1 4 7 4 5 3 5 3 5 3 0 1 1 3 1 1 Statitsztikai számjel 1 1-0 9-0 0 5 8 6 6 Cégjegyzék szám Adószám 11474535-2-11 A vállalkozás székhelye 2931 Almásfüzitő, Fő út 1 Éves beszámoló 2016. december 31. Egyéb

Részletesebben

2012. évről. Szakszervezetek Együttműködési Fóruma Budapest, Városligeti fasor 10.

2012. évről. Szakszervezetek Együttműködési Fóruma Budapest, Városligeti fasor 10. - 13 - szakszervezet megnevezése 1068 Budapest, Városligeti fasor 10. a szakszervezet címe, telefonszáma A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek egyszerűsített éves 2012. évről Kelt: Budapest,

Részletesebben

Budaörsi Településgazdálkodási Nonprofit Kft. Távhőszolgáltatói üzem

Budaörsi Településgazdálkodási Nonprofit Kft. Távhőszolgáltatói üzem Budaörsi Településgazdálkodási Nonprofit Kft. MÉRLEG eszközök (aktívák) Sorszám A tétel megnevezés Szolgáltatói a b e 01. A. Befektetett eszközök (02.+10.+18.sor) 114 656 02. I. IMMATERIÁLIS JAVAK (03.-09.

Részletesebben

Érd és Térsége Csatorna-szolgáltató Kft. Éves beszámoló üzleti évről. Keltezés: Érd, február 29. a vállalkozás vezetője (képviselője)

Érd és Térsége Csatorna-szolgáltató Kft. Éves beszámoló üzleti évről. Keltezés: Érd, február 29. a vállalkozás vezetője (képviselője) 1 3 0 9 1 5 6 2 9 2 a vállalkozás megnevezése Érd és Térsége Csatorna-szolgáltató Kft. a vállalkozás íme, telefonszáma 2030 Érd, Fehérvári út 63/b-; 06-23-500-000 Éves beszámoló 2015. üzleti évről a vállalkozás

Részletesebben

1 0. s z. m e l l é k l e t

1 0. s z. m e l l é k l e t 1. sz. me lléklet Az üzleti év fordulónapja: 214.12.31. Budaörsi Települési Nonprofit Kft. üzletág MÉRLEG eszközök (aktívák) Sorszám tev. Btg egész 1. A. Befektetett eszközök (2.+1.+18.sor) 197 932 2 238

Részletesebben

Norbi Update Lowcarb Nyrt Budapest, Záhony u. 7/C. Negyedéves jelentés

Norbi Update Lowcarb Nyrt Budapest, Záhony u. 7/C. Negyedéves jelentés 24359573774011401 Statisztikai számjel 0110047754 Cégjegyzék szám Norbi Update Lowcarb Nyrt. 1031. Budapest, Záhony u. 7/C. Negyedéves jelentés 01.01-06.30 Cégjegyzék szám "A" MÉRLEG Eszközök (aktívák)

Részletesebben

Statisztikai számjel. Érd és Térsége Víziközmű Kft. Éves beszámoló üzleti évről

Statisztikai számjel. Érd és Térsége Víziközmű Kft. Éves beszámoló üzleti évről 1 3 0 9 0 6 6 5 1 3 a vállalkozás megnevezése Érd és Térsége Víziközmű Kft. a vállalkozás íme, telefonszáma 2030 Érd, Fehérvári út 63/b-; 06-23-500-000 Éves beszámoló 2015. üzleti évről a vállalkozás vezetője

Részletesebben

Éves beszámoló. EDUCATIO Társadalmi Szolgáltató Közhasznú Társaság üzleti évről

Éves beszámoló. EDUCATIO Társadalmi Szolgáltató Közhasznú Társaság üzleti évről 0 1-1 4-0 0 0 3 0 8 EDUCATIO Társadalmi Szolgáltató Közhasznú Társaság a vállalkozás megnevezése 1134 Budapest,Váci út. 37. Tel.: 06/1-477-3100 a vállalkozás címe, telefonszáma Éves beszámoló 2005.01.01-2005.12.31.

Részletesebben

Norbi Update Lowcarb Nyrt Budapest, Záhony u. 7/C. Negyedéves jelentés

Norbi Update Lowcarb Nyrt Budapest, Záhony u. 7/C. Negyedéves jelentés 24359573774011401 Statisztikai számjel 0110047754 Cégjegyzék szám Norbi Update Lowcarb Nyrt. 1031. Budapest, Záhony u. 7/C. Negyedéves jelentés 2015.01.01-2015.09.30 Cégjegyzék szám "A" MÉRLEG Eszközök

Részletesebben

TETTYE FORRÁSHÁZ ZRT Pécs, Nyugati ipari út 8. 72/ Éves beszámoló üzleti évről

TETTYE FORRÁSHÁZ ZRT Pécs, Nyugati ipari út 8. 72/ Éves beszámoló üzleti évről 1 4 9 2 5 8 8 9 3 6 1 1 4 0 2 Statisztikai számjel 0 2-1 0-0 6 0 3 5 4 Cégjegyzék száma TETTYE FORRÁSHÁZ ZRT. 72/421-700 Éves beszámoló 2017. 01. 01. - 2017. 12. 31. üzleti évről Keltezés : Pécs, (1) Eszközök

Részletesebben

KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 2009. 01. 01. 2009. 12. 31. Bartók Béla Megyei Művelődési Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 2009. 01. 01. 2009. 12. 31. Bartók Béla Megyei Művelődési Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság KÖZHASZNÚ EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ 2009. 01. 01. 2009. 12. 31. 2 0 0 9 ÉV Bartók Béla Megyei Művelődési Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság mint a Bartók Béla Megyei Művelődési Központ

Részletesebben

Mérleg "A" változat Eszközök (aktívák)

Mérleg A változat Eszközök (aktívák) Statisztikai számjel:23711402-3600-113-17 11 Eszközök (aktívák) 01. A. Befektetett eszközök (02.+10.+18.sorok) 263 320 0 263 320 02. I. IMMATERIÁLIS JAVAK (03.-09.sorok) 0 0 0 03. Alapítás-átszervezés

Részletesebben

Éves beszámoló mérlege - "A"

Éves beszámoló mérlege - A Cégbíróság: Fővárosi Bíróság mint Cégbíróság Global NRG Kereskedelmi és Tanácsadó Zártkörűen Működő Részvénytársaság 1122 Budapest, Maros u. 12. Éves beszámoló mérlege - "A" A mérleg fordulónapja: 2005.

Részletesebben

statisztikai számjel cégjegyzék szám. Szegedi Sport és Fürdők Kft Szeged, Temesvári krt. 33.

statisztikai számjel cégjegyzék szám. Szegedi Sport és Fürdők Kft Szeged, Temesvári krt. 33. statisztikai számjel cégjegyzék szám Szegedi Sport és Fürdők Kft. 2011. december 31. BESZÁMOLÓ Keltezés: Szeged, 2012.június 08. vállalkozás vezetője (képviselője) PH. MÉRLEG "A" változat - Eszközök (aktívák)

Részletesebben

Éves Beszámoló. A vállalkozás címe: 3532 Miskolc, Nemzetőr u 20. "A" változat

Éves Beszámoló. A vállalkozás címe: 3532 Miskolc, Nemzetőr u 20. A változat A vállalkozás neve: A vállalkozás címe: 3532 Miskolc, Nemzetőr u 20. Éves Beszámoló Beszámolási időszak: 2005. január 1. - Előző időszak: 2004. január 1. - 2004. december 31. Beszámoló készítés oka: Normál,

Részletesebben

EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ év statisztikai számjel cégjegyzékszám

EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ év statisztikai számjel cégjegyzékszám 2 0 2 7 1 0 1 7 7 8 1 0 5 7 2 2 0 statisztikai számjel 2 0-0 9-0 6 9 6 9 3 cégjegyzékszám A vállalkozás megnevezése: KONTAKT HUMÁN SZOLGÁLTATÓ NONPROFIT KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG A vállalkozás címe,

Részletesebben

Éves beszámoló üzleti évről

Éves beszámoló üzleti évről 2 2 2 6 0 3 3 6139257201 Statisztikai jel 0 1-0 9-9 1 9 8 82 Cégjegyzék a KÉZMŰ Fővárosi Kézműipari Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 1147 Budapest, Csömöri út 50-60. Éves beoló 2012. üzleti évről

Részletesebben

Mérleg- és eredménykimutatás adatok - E.R.Ö.V. Víziközmű Zrt Éves beszámoló Forgalmi költség eljárással készített eredménykimutatás "A" változat

Mérleg- és eredménykimutatás adatok - E.R.Ö.V. Víziközmű Zrt Éves beszámoló Forgalmi költség eljárással készített eredménykimutatás A változat Mérleg- és eredménykimutatás adatok - E.R.Ö.V. Víziközmű Zrt Éves beszámoló Forgalmi költség eljárással készített eredménykimutatás "A" változat A beszámolóban szereplő cégnév: E.R.Ö.V. Víziközmû Zrt Beszámolási

Részletesebben

2014. évi. Éves beszámoló. Beszámolási időszak: 2014.01.01-2014.12.31.

2014. évi. Éves beszámoló. Beszámolási időszak: 2014.01.01-2014.12.31. 0 1-1 0-0 4 4 1 7 6 a vállalkozás megnevezése 1027 Budapest, Kapás u. 6-12. 452-5780 a vállalkozás címe, telefonszáma 2014. évi Beszámolási időszak: 2014.01.01-2014.12.31. 0 1-1 0-0 4 4 1 7 6 2 1 "A" EREDMÉNYKIMUTATÁSA

Részletesebben

Összköltség eljárással készített eredménykimutatás "A" változat

Összköltség eljárással készített eredménykimutatás A változat 31 Összköltség eljárással készített eredménykimutatás "A" változat 01. Belföldi értékesítés nettó árbevétele 31 863-1 189 02. Exportértékesítés nettó árbevétele I. Értékesítés nettó árbevétele (01.+ 02.)

Részletesebben

Összköltség eljárással készített eredménykimutatás "A" változat

Összköltség eljárással készített eredménykimutatás A változat 31 Összköltség eljárással készített eredménykimutatás "A" változat (ek) 01. Belföldi értékesítés nettó árbevétele 02. Exportértékesítés nettó árbevétele I. Értékesítés nettó árbevétele (01.+ 02.) 03. Saját

Részletesebben

Előző év(ek) módosításai a b c d e I. IMMATERIÁLIS JAVAK ( sorok)

Előző év(ek) módosításai a b c d e I. IMMATERIÁLIS JAVAK ( sorok) 0 1-1 0-0 4 6 4 7 9 1 1 MÉRLEG Eszközök (aktívák) "A" változat (ek) 01 A. Befektetett eszközök (02.+10.+18. sor) 7 389 0 4 358 02 I. IMMATERIÁLIS JAVAK (03.-09. sorok) 5 728 0 4 291 03 1. Alapítás-átszervezés

Részletesebben

Mérleg. Engedélyes tevékenység* Ebből ivóvízágazat*

Mérleg. Engedélyes tevékenység* Ebből ivóvízágazat* A SZÁMVITELI SZÉTVÁLASZTÁS A Víziközmű szolgáltatásról szóló törvény 49. (3) bekezdése alapján a víziközmű szolgáltató eit engedélyköteles ek és másodlagos e vonatkozásában elkülönült mérlegben és eredménykimutatásban

Részletesebben

NAVIGATOR INFORMATIKA ZRT. a vállalkozás megnevezése. 1095 Budapest, Máriássy u. 5-7. a vállalkozás címe. 2010. december 31.

NAVIGATOR INFORMATIKA ZRT. a vállalkozás megnevezése. 1095 Budapest, Máriássy u. 5-7. a vállalkozás címe. 2010. december 31. 1 2 6 8 2 5 1 5 6 2 0 9 1 1 4 0 1 0 1-1 0-0 4 4 6 2 1 Cégjegyzék a a vállalkozás megnevezése 1095 Budapest, Máriássy u. 5-7. a vállalkozás címe 2010. december 31. Éves beoló P.H. 0.1 " A " MÉRLEG Eszközök

Részletesebben

XIII. KERÜLETI KÖZSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG

XIII. KERÜLETI KÖZSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 1 2 0 5 2 5 8 5-6 8 1 0-1 1 4-0 1 Statisztikai szám 0 1-1 0-0 4 2 8 5 0 cégjegyzékszám XIII. KERÜLETI KÖZSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Mérleg : - Eszközök - Források Eredmény-kimutatás

Részletesebben

Éves beszámoló. Csepeli Hőszolgáltató Kft Budapest, Kalotaszeg utca Statisztikai számjel Cégjegyzék száma

Éves beszámoló. Csepeli Hőszolgáltató Kft Budapest, Kalotaszeg utca Statisztikai számjel Cégjegyzék száma Csepeli Hőszolgáltató Kft Éves beszámoló 2011 "A" MÉRLEG Eszközök (aktívák) módosí- tásai 1 A. Befektetett eszközök 288 472 6 289 281 544 2 I. IMMATERIÁLIS JAVAK 3 787 0 2 526 3 Alapítás-átszervezés aktivált

Részletesebben

XIII. KERÜLETI KÖZSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG

XIII. KERÜLETI KÖZSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG 1 2 0 5 2 5 8 5-6 8 1 0-1 1 4-0 1 Statisztikai szám 0 1-1 0-0 4 2 8 5 0 cégjegyzékszám XIII. KERÜLETI KÖZSZOLGÁLTATÓ ZÁRTKÖRŰEN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Mérleg : - Eszközök - Források Eredmény-kimutatás

Részletesebben

Statisztikai számjel: Cégjegyzékszám: MECSEKERDŐ Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Statisztikai számjel: Cégjegyzékszám: MECSEKERDŐ Zártkörűen Működő Részvénytársaság Statisztikai számjel: 1 1 0 0 9 4 2 9-0 2 1 0-1 1 4-0 2 Cégjegyzékszám: 0 2-1 0-0 6 0 0 9 3 MECSEKERDŐ Zártkörűen Működő Részvénytársaság 7623 Pécs, Rét u. 8. 2012. év Éves beszámoló Pécs, 2013. február

Részletesebben

MÉRLEG "A" változat Eszközök (aktívák)

MÉRLEG A változat Eszközök (aktívák) 0 1-0 9-9 1 3 6 5 7 1 1 S.sz. A tétel megnevezése Előző év 01. A. Befektetett eszközök (02.+10.+18. sor) 894 282 0 818 312 02. I. IMMATERIÁLIS JAVAK (03.-09. sorok) 127 898 0 38 989 03. Alapítás-átszervezés

Részletesebben

Éves beszámoló Statisztikai számjel Cégjegyzék száma

Éves beszámoló Statisztikai számjel Cégjegyzék száma 2 0 3 9 0 7 5 0 9 0 0 1 5 7 2 0 1 Statisztikai számjel 0 1 0 9 9 2 0 8 3 6 Cégjegyzék száma A vállalkozás megnevezése Duna Palota Kulturális Közhasznú Nonprofit Kft. A vállalkozás címe, telefonszáma 1051

Részletesebben

közötti időszakról szóló ÉVES BESZÁMOLÓ

közötti időszakról szóló ÉVES BESZÁMOLÓ 22700368-3523-113-01 A vállalkozás megnevezése: A vállalkozás címe, telefonszáma: 1031 Budapest, Nánási út 5-7. B-325. 2016.01.01-2016.12.31 közötti időszakról szóló ÉVES BESZÁMOLÓ Kelt: Budapest, 2017.04.25

Részletesebben

Mérleg "A" betű római arab Megnevezés Megnevezések módosulásai

Mérleg A betű római arab Megnevezés Megnevezések módosulásai Mérleg "A" A Befektetett eszközök A I Immateriális javak A I 1 Alapítás-átszervezés aktivált értéke A I 2 Kísérleti fejlesztés aktivált értéke A I 3 Vagyoni értékű jogok A I 4 Szellemi termékek A I 5 Üzleti

Részletesebben

www.szamviteltanar.hu

www.szamviteltanar.hu ÉVES BESZÁMOLÓ - MÉRLEG A változat Eszközök (aktívák) 200X. december 31. adatok E Ft-ban Sorszám A tétel megnevezése Előző év Előző év(ek) módosításai Tárgyév a b c d e 1 A. Befektetett eszközök 2 I. IMMATERIÁLIS

Részletesebben

1. gyakorló feladat ESZKÖZÖK

1. gyakorló feladat ESZKÖZÖK 1. gyakorló feladat ESZKÖZÖK A. BEFEKTETT ESZKÖZÖK 846.663 952.892 I. IMMATERIÁLIS JAVAK 31.343 23.945 1. Alapítás-átszervezés aktivált értéke 2. Kísérleti fejlesztés aktivált értéke 3. Vagyoni értékû

Részletesebben

Éves beszámoló i fordulónappal készíte8. Alfen Almásfüzitői Energekai Szolg. K

Éves beszámoló i fordulónappal készíte8. Alfen Almásfüzitői Energekai Szolg. K Adószám: 11474535-2-11 A vállalkozás megnevezése: Vállalkozás székhelye: 2931 Almásfüzitő, Fő út 1. 2012.12.31-i fordulónappal készíte8 Éves beszámoló Eszközök (ak$vák) 1. A. Befektete( eszközök (02+10+18.sor)

Részletesebben

15EB-01. Cégadatok (A) IdomSoft Informatikai Zrt Cégjegyzékszáma: Székhelye:

15EB-01. Cégadatok (A) IdomSoft Informatikai Zrt Cégjegyzékszáma: Székhelye: 15EB-01 Cégadatok (A) Cég neve: IdomSoft Informatikai Zrt Cégjegyzékszáma: 01-10-046896 Székhelye: 1134 Budapest Tüzér utca 41. Adószáma: 23083185-2-41 KSH jelzőszáma: 23083185-6201-114-01 (B) Beszámoló

Részletesebben

2015 évi Éves beszámoló

2015 évi Éves beszámoló 0 1-1 0-0 4 7 7 5 4 a vállalkozás megnevezése a vállalkozás címe, telefonszáma 2015 évi Éves zárómérleg 2015.01.01. - 2015. 12. 31. a vállalkozás vezetője (képviselője) P.H. Sorszám 2 4 3 5 9 5 7 3 7 7

Részletesebben

15EB-01. Cégadatok (A) Cégjegyzékszáma: Székhelye:

15EB-01. Cégadatok (A) Cégjegyzékszáma: Székhelye: 15EB-01 Cégadatok (A) Cég neve: KOPINT-DATORG KFT Cégjegyzékszáma: 01-09-168162 Székhelye: 1081 BUDAPEST CSOKONAI utca 3. Adószáma: 10777488-2-42 KSH jelzőszáma: 10777488-6209-113-01 (B) Beszámoló aláírására

Részletesebben

Egyszerűsített éves beszámoló "A" eredménykimutatása (összköltség eljárással)

Egyszerűsített éves beszámoló A eredménykimutatása (összköltség eljárással) Adószám: 20629427-2-03 Bejegyző szerv: BÁCS-KISKUN MEGYEI CÉGBIRÓSÁG KECSKEMÉT Regisztrációs szám: 0309118296 IZSÁK INNO-KOM Kommunális Szolgáltató Nonprofit Kft 6070 IZSÁK, KOSSUTH tér 8 Egyszerűsített

Részletesebben

Statisztikai számjel. PANNON-VÍZ Zrt. A változat MÉRLEG Eszközök (aktívák)

Statisztikai számjel. PANNON-VÍZ Zrt. A változat MÉRLEG Eszközök (aktívák) 1 1 4 0 1 4 2 9 3 6 0 0 1 1 4 0 8 Statisztikai számjel PANNON-VÍZ Zrt. A változat MÉRLEG Eszközök (aktívák) A. BEFEKTETETT ESZKÖZÖK 32.585.877 35.266.884 I. Immateriális javak 300.339 296.016 1. Alapítás-átszervezés

Részletesebben

Nextent Informatika Zrt.

Nextent Informatika Zrt. 1 3 5 2 2 2 2 5 6 2 2 1 1 4 1 1-1 - 4 5 2 6 a vállalkozás megnevezése 1112 Budapest, Facsemete u. 1/5 a vállalkozás címe 27. évi ÉVES BESZÁMOLÓ Budapest, 28. május 6. 1 3 5 2 2 2 2 5 6 2 2 1 1 4 1 1-1

Részletesebben

Egyszerűsített éves beszámoló

Egyszerűsített éves beszámoló a vállalkozás megnevezése a vállalkozás címe, telefonszáma 2011 évi Egyszerűsített éves beszámoló Éves zárómérleg P.H. 1 1 Egyszerűsített éves beszámoló MÉRLEGE "A" változat ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK) Időszak:

Részletesebben

Normál egyszerűsített éves beszámoló

Normál egyszerűsített éves beszámoló 2 4 3 9 3 1 4 6 8 3 2 5 7 2 1 3 Statisztikai számjel 1 3-9 - 1 6 4 7 1 8 Cégjegyzék száma A vállalkozás megnevezése: GTÜ Közhasznú Nonprofit Kft. A vállalkozás címe: 2217 Gomba, Bajcsy-Zsilinszky utca

Részletesebben

Éves beszámoló 2013. december 31.

Éves beszámoló 2013. december 31. 2465481-1412-113-3 Statisztikai számjel 3-9- 126499 Cégjegyzék száma Adorján-Tex Kft. 63 Kalocsa Szent István király út 26. Éves beszámoló Keltezés: 214. április 25. 2465481-1412-113-3 1/6. oldal "A" MÉRLEG

Részletesebben

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek Egyszerűsített éves beszámolója

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek Egyszerűsített éves beszámolója 1 8 0 3 5 7 4 6 9 4 9 9 5 2 9 1 3 statisztikai számjel A civil szervezet megnevezése: A civil szervezet címe: 2030. Érd, Alsó utca 11. A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek Egyszerűsített éves

Részletesebben

ÜZLETI TERV. Jelen üzleti terv elválaszthatatlan melléklete a Hitelkérelem című dokumentumnak. HUF Önerő mértéke

ÜZLETI TERV. Jelen üzleti terv elválaszthatatlan melléklete a Hitelkérelem című dokumentumnak. HUF Önerő mértéke ÜZLETI TERV Jelen üzleti terv elválaszthatatlan melléklete a Hitelkérelem című dokumentumnak. Vállalkozás neve Beruházás helye Igényelt kölcsön Futamidő hónap Türelmi idő hónap Új Széchenyi Beruházási

Részletesebben

`A` típusú mérleg, Eredménykimutatás összköltség eljárással

`A` típusú mérleg, Eredménykimutatás összköltség eljárással 1 01. A. Befektetett eszközök (02.+10.+18. sor) 108,034 77,035 02. I. IMMATERIÁLIS JAVAK (03-09. sorok) 8,218 5,630 03. 1. Alapítás-átszervezés aktivált értéke 04. 2. Kisérleti fejlesztés aktivált értéke

Részletesebben

Éves beszámoló. Statisztikai számjel Cégjegyzék száma

Éves beszámoló. Statisztikai számjel Cégjegyzék száma 1 3-0 9-1 5 6 2 9 2 A vállalkozás megnevezése: A vállalkozás íme, telefonszáma: Érd és Térsége Csatorna-szolgáltató Kft. 2030 Érd, Fehérvári út 63/b-., 06-23-500-000 Éves beszámoló 2016. üzleti évről 2017.

Részletesebben

Bookline.hu Internetes Kereskedelmi 1Rt2 9 2 1 3 6 O 7 4 1 4 1 1 4 O 1 Statisztikai számjel

Bookline.hu Internetes Kereskedelmi 1Rt2 9 2 1 3 6 O 7 4 1 4 1 1 4 O 1 Statisztikai számjel Ügyfél neve Mérlegkészítés helye Bookline.hu Internetes Kereskedelmi 1Rt2 9 2 1 3 6 O 7 4 1 4 1 1 4 O 1 Statisztikai számjel Budapest Mérlegzárás éve 25 O 1-1 O - O 4 4 8 4 1 Cégjegyzék szám Mérlegzárás

Részletesebben

Ügyfél neve Bookline Magyarország Kft 1 2 6 o 2 1 8 o 5 2 4 7 1 1 3 o 1 Statisztikai számjel Mérlegkészítés helye Budapest

Ügyfél neve Bookline Magyarország Kft 1 2 6 o 2 1 8 o 5 2 4 7 1 1 3 o 1 Statisztikai számjel Mérlegkészítés helye Budapest Ügyfél neve Bookline Magyarország Kft 1 2 6 o 2 1 8 o 5 2 4 7 1 1 3 o 1 Statisztikai számjel Mérlegkészítés helye Budapest Mérlegzárás éve 2005 o 1 - o 9-6 9 4 4 4 2 Cégjegyzék szám Mérlegzárás dátuma

Részletesebben

2013 évi egyszerűsített éves beszámoló

2013 évi egyszerűsített éves beszámoló 213 évi egyszerűsített éves beszoló Fordulónap: 213-12-31 Huninet Egyesület Egyesület Pulai Gábor elnök Beszolókészítés 214-5-31 Bejegyzési sz: 1/ PK/ 6 4 7 1 / 1 9 9 / 18 Cím: 111 Budapest, Hungária krt.

Részletesebben

60A A kockázati tőkealap adatai - Források

60A A kockázati tőkealap adatai - Források 60A A kockázati tőkealap adatai - Források 001 60A1 Saját tőke 002 60A11 Jegyzett tőke 003 60A12 Jegyzett, de még be nem fizetett tőke (-) 004 60A13 Tartalék 005 60A131 Lekötött tartalék 006 60A132 Értékelési

Részletesebben

Éves beszámoló. Halasi Városgazda Zrt. 13993492 3530 114 03 Statisztikai számjel Halasi Városgazda Zrt. 03-10-100381 Cégjegyzék száma 2014.12.

Éves beszámoló. Halasi Városgazda Zrt. 13993492 3530 114 03 Statisztikai számjel Halasi Városgazda Zrt. 03-10-100381 Cégjegyzék száma 2014.12. Cégjegyzék száma a vállalkozás megnevezése: a vállalkozás címe: 6400 Kiskunhalas, Bem u.1. Éves beszámoló 2014.12.31 üzleti évről Kelt: 13993492 3530 114 03 ÉVES MÉRLEGBESZÁMOLÓ MÉRLEGE Eszközök (aktívák)/1

Részletesebben

13EB-01 Robert Stöllinger Controlling Audit Kft./Török Zoltán

13EB-01 Robert Stöllinger Controlling Audit Kft./Török Zoltán 1 / 8 2015.10.16. 7:35 Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Cégadatok (A) Cég neve: 13EB-01 KPMG Tanácsadó Kft. Cégjegyzékszáma:

Részletesebben

Befektetési vállalkozások 2014. évi beszámolója

Befektetési vállalkozások 2014. évi beszámolója Statisztikai jel 1053 Budapest, Kossuth Lajos utca 4., Telefona: 266-9095 a vállakozás megnevezése a vállakozás címe, telefona Befektetési vállalkozások 2014. évi beolója Keltezés: Budapest, 2015. április

Részletesebben

KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM CÉGINFORMÁCIÓS ÉS AZ ELEKTRONIKUS CÉGELJÁRÁSBAN KÖZREMŰKÖDŐ SZOLGÁLAT

KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM CÉGINFORMÁCIÓS ÉS AZ ELEKTRONIKUS CÉGELJÁRÁSBAN KÖZREMŰKÖDŐ SZOLGÁLAT KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM CÉGINFORMÁCIÓS ÉS AZ ELEKTRONIKUS CÉGELJÁRÁSBAN KÖZREMŰKÖDŐ SZOLGÁLAT 11EB-1 11EB 11EB/A 11EB/M/A1 11EB/M/A2 11EB/M/A3 11EB/M/A4 11EB/E-O/A1 11EB/E-O/A2 Cégadatok

Részletesebben

15EB-02 1 / :05. Cégadatok (A) Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Temetkezési Vállalat. Cégjegyzékszáma:

15EB-02 1 / :05. Cégadatok (A) Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Temetkezési Vállalat. Cégjegyzékszáma: 1 / 5 2017.02.11. 13:05 Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Cégadatok (A) Cég neve: 15EB-02 Cégjegyzékszáma: 15-01-000034

Részletesebben

Szerencsejáték Zártkörűen Működő Részvénytársaság Budapest, Csalogány u december 31-ei. Éves beszámoló

Szerencsejáték Zártkörűen Működő Részvénytársaság Budapest, Csalogány u december 31-ei. Éves beszámoló Szerencsejáték Zártkörűen Működő Részvénytársaság 1015 Budapest, Csalogány u. 30-32. 2012. december 31-ei Éves beszámoló..... a vállalkozás vezetője (képviselője) 1 MÉRLEG "A" változat - Eszközök (aktívák)

Részletesebben

Éves beszámoló. Statisztikai számjel Cégjegyzék száma

Éves beszámoló. Statisztikai számjel Cégjegyzék száma 1 3-0 9-0 6 6 5 1 3 A vállalkozás megnevezése: A vállalkozás íme, telefonszáma: Érd és Térsége Víziközmű Kft. 2030 Érd, Fehérvári út 63/b-., 06-23-500-000 Éves beszámoló 2017. üzleti évről 2018. február

Részletesebben

Statisztikai számjel: Cégjegyzékszám: MECSEKERDŐ Zártkörűen Működő Részvénytársaság

Statisztikai számjel: Cégjegyzékszám: MECSEKERDŐ Zártkörűen Működő Részvénytársaság Statisztikai számjel: 1 1 9 4 2 9-0 2 1 0-1 1 4-0 2 Cégjegyzékszám: 0 2-1 0-0 6 9 3 MECSEKERDŐ Zártkörűen Működő Részvénytársaság 7623 Pécs, Rét u. 8. 2016. év Éves beszámoló Pécs, 2017. február 28. Pécs,

Részletesebben

15EB / :14. Cégadatok (A) Bóbita Bábszínház Nonprofit Kft

15EB / :14. Cégadatok (A) Bóbita Bábszínház Nonprofit Kft lektronikus Beszámoló Portál / 5 2017.02.27. 13:14 Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Cégadatok (A) Cég neve: 15EB-02

Részletesebben

PÉNZFOLYAM Kft. tárgyévi cash-flow kimutatásának összeállításához a következő információkat ismerjük.

PÉNZFOLYAM Kft. tárgyévi cash-flow kimutatásának összeállításához a következő információkat ismerjük. PÉNZFOLYAM Kft. tárgyévi cash-flow kimutatásának összeállításához a következő információkat ismerjük. ESZKÖZÖK (aktívák) Előző év Tárgyév A. BEFEKTETETT ESZKÖZÖK 79 260 72 655 I. IMMATERIÁLIS JAVAK 10

Részletesebben

. melléklet a /2013. (XII. 29.) MNB rendelethez

. melléklet a /2013. (XII. 29.) MNB rendelethez . melléklet a /2013. (XII. 29.) MNB rendelethez 6. melléklet a./2013 (XII....) MNB rendelethez A kockázati tőkealap és a kockázati tőkealap-kezelő felügyeleti jelentései Táblakód Megnevezés ÖSSZEFOGLALÓ

Részletesebben

Egyszerűsített éves beszámoló mérlege a kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezetek részére (4.melléklet)

Egyszerűsített éves beszámoló mérlege a kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezetek részére (4.melléklet) Törvényszék: 09 Debreceni Törvényszék Nyilvántartási szám: 09-02-0003910 Debreceni Egyetem Professzori Klub 4032 Debrecen, Nagyerdei körút 98 Egyszerűsített éves beszámoló mérlege a kettős könyvvitelt

Részletesebben

13EB-02 VÁMOSPÉRCS-KISTÉRSÉGI NONPROFIT KFT

13EB-02 VÁMOSPÉRCS-KISTÉRSÉGI NONPROFIT KFT Igazságügyi Minisztérium Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat 1055 Budapest, Kossuth tér 4. Cégadatok (A) Cég neve: 13EB-02 Cégjegyzékszáma: 09-09-017283 Székhelye: VÁMOSPÉRCS-KISTÉRSÉGI

Részletesebben

Tárgy : Szentes Városellátó Nkft. 2015. I. negyedéves beszámolója Témafelelős: Varga Sándor Mell. : 2015 I. negyedéves mérleg Ikt. sz.

Tárgy : Szentes Városellátó Nkft. 2015. I. negyedéves beszámolója Témafelelős: Varga Sándor Mell. : 2015 I. negyedéves mérleg Ikt. sz. Szentes Városellátó Nonprofit Kft. 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Tárgy : Szentes Városellátó Nkft. 2015. I. negyedéves beszámolója Témafelelős: Varga Sándor Mell. : 2015 I. negyedéves mérleg Ikt. sz. :

Részletesebben

Eredménykimutatás FORRÁS Zrt. ). A főkönyvi kivonat az adózás előtti eredmény utáni könyvelési tételeken kívül minden információt tartalmaz! .

Eredménykimutatás FORRÁS Zrt. ). A főkönyvi kivonat az adózás előtti eredmény utáni könyvelési tételeken kívül minden információt tartalmaz! . Eredménykimutatás A FORRÁS Zrt. (továbbiakban: Társaság) 2009. december 31-i főkönyvi kivonatának forgalmi adatai (forintban). A főkönyvi kivonat az adózás előtti eredmény utáni könyvelési tételeken kívül

Részletesebben