Eszmény vagy álom a jó közigazgatás?

kialakítása (reformok). Emellett van néhány olyan terület, ahol valódi modernizációra, azaz technikai, technológiai megújulásra, a fejlett országok legjobb gyakorlatainak adaptálására van szükség. Ilyennek látom a költségvetési tervezést, a programalapú költségvetés minél szélesebb körû bevezetését, az államháztartási információs rendszerek megújítását, a közpénzügyi menedzsment további modernizálását, és általában a jó kormányzás elveinek érvényesítését. Elõadásom végén ismét a Magyar Közgazdasági Társaság elnökségének a válság tanulságait összegzõ állásfoglalásából szeretnék idézni: A válságból való kilábolás, majd az azt követõ idõszak csak akkor lehet sikeres, ha végre-valahára elkészül egy közös gondolkodáson alapuló, átfogó országos stratégia, amely kiindulópontja lehet a különféle részstratégiáknak, s amely mozgósító erõvel is rendelkezik. Örülnék, ha ez a konferencia is hozzá tudna járulni a közös gondolkodáshoz, és támpontokat szolgáltatna egy átfogó stratégia elkészítéséhez. Köszönöm a figyelmet! Dr. Stumpf István volt kancellária miniszter, a Századvég Alapítvány elnöke Eszmény vagy álom a jó közigazgatás? Sokat beszélünk manapság a globális pénzügyi, gazdasági, szociális válságról. De van egy sokkal átfogóbb globális válság is: megtelt a Föld. És mi nem vontuk le az ebbõl fakadó legfontosabb következtetéseket. Ha nem figyelünk kellõen az éghajlati változásokra, a széndioxid kibocsájtás mostani szintje mellett is évtizedek múlva 0,4-1,5 méterrel meg fog emelkedni a tengerszint magassága. Ami lehetséges, hogy nem okoz majd napi gondot itt a Kárpátmedence közepén, de az biztos, hogy a világon igen komoly problémák keletkeznek. Tehát egy nagyon súlyos, átfogó válság közepén vagyunk, amelynek igen fontos része a fenntartható fejlõdéssel kapcsolatos vita is. Van-e esély arra, hogy Magyarországon a 2010-es parlamenti választás után társadalmi konszenzus mentén az egész közigazgatás és az állam reformja is megkezdõdhet annak érdekében, hogy a közjó szolgálata valóban megélhetõ tapasztalat legyen? Nagyon régóta folyik és a 70-es, 80-as években felgyorsult és elmélyült a vita arról, válságban van a hagyományos államszerep. A dereguláció, a privatizáció és a liberalizáció ugyanis radikálisan csökkentette az államoknak azt a képességét, hogy befolyásolni tudják a gazdasági folyamatokat. Érzékelhettük, 73

láthattuk, hogy a neoliberalizmus térnyerésével a közszolgálat leépítését hangsúlyozták. Azt mondták, hogy a minimális állam koncepciója a helyes. Meg azt, hogy a túlterhelt állam nem képes kielégíteni az emberek vele szemben megfogalmazott igényeit, s tulajdonképpen az államot tették felelõssé a válságokért, az eladósodásért, a restrikciós intézkedésekért. Ebben az idõszakban igen komolyan megcsappant az állam hagyományos szervezõkészségébe vetett hit és bizonyos értelemben megroppant az állam legitimációja is. Az állam és a társadalom közötti tradicionális kapcsolatrendszer erodálódott, új munkamegosztási formák alakultak ki az állam és a civil társadalom között. És bizonyos értelemben a közszolgáltatásokkal kapcsolatban is a szervezzük ki szemlélet, a majd ellátja azt a funkciót a piac vagy átveszik egyéb szervezetek koncepciója kezdett eluralkodni. Alternatív stratégia iránti igény fogalmazódott meg, aminek a lényegét abban jelölték meg, hogy növelni kell a kormányzati kapacitásokat, mert ez lehet egyfajta válasz a 70-es, 80-as években, a 90-es évek elején az állammal összefüggésben felvetõdött kríziselméletekre. Kétféle megközelítés létezett. Volt egy államközpontú álláspont, amely szerint a hagyományos politikai és intézményes képességeket kell növelni, hogy ez által nagyobb szerepe legyen az államnak a társadalmi-gazdasági folyamatok irányításában. Mások meg azt mondták, hogy társadalom-központú szemlélettel kell e problémákhoz közelíteni, mégpedig úgy, hogy az állam inkább koordinációs, együttmûködõ, stratégiai befolyást gyakoroljon különbözõ tanácsadó hálózatok segítségével és a privát szféra erõsítésével. A viták világossá tették, hogy nem az állam jelentõségének csökkenésérõl van szó, hanem az állam szerepének átalakulásáról. Tehát revízió alá kell vennünk az állam elhalását vizionáló korábbi nézeteket. Az elhalási nézetek idõszakán túl vagyunk. A kormányzati kapacitások növelése elõtérbe helyezte, hogy milyen tartalommal kell bõvíteni ezeket a kapacitásokat. A globális válságok ugyanis egyértelmûvé tették, hogy kell stratégiai irányítás, amely nem függ a piacok napi profitmaximalizáló érdekeitõl, hanem az ország, a nemzet közjóját szolgálva hosszabb távra tekint. Ennek nem lehet más a határozója, mint maga az állam. Új tartalmat kell tehát adni ennek a kormányzásnak. A jogrend fontosabb a privatizációnál A kritikusok természetesen azt mondták erre: az állam autoriter szervezet, bürokratikus és korrupt, egyszerre kicsi és nagy, a reformok többsége megbukott, a közintézmények alkalmatlanok a megújításra, a nemzetállamok jelentõsége csökken, hiszen a globalizáció révén, az EU-hoz csatlakozással a szuverenitásnak jelentõs részét Brüsszelbe költöztettük. Tehát privatizálni kell a közszolgáltatásokat, s úgy kell forradalmasítani a kormányzatot, hogy a hagyományos közigazgatási eszmét meg kell haladni. A társadalmi szükségleteket koncepcionálisan át kell gondolni, le kell építeni ezeket az állami szolgáltatásokat, s az új koncepciót kell kö- 74

zéppontba helyezni. A 80-as évek közepén egyedül üdvözítõ modellként mindenki számára ezt ajánlotta a Világbank. Ez volt az úgynevezett good governance modell, amelynek megfelelõ formája volt a new public managemant, (új közszolgálati menedzsment). Ma már sokak számára világos, hogy ez nem járható út. A jogrend valószínûleg fontosabb, alapvetõbb a privatizációnál. Folyik az országban a vita arról, hogy kis állam kell, vagy nagy állam, mi legyen a kistelepülési iskolákkal, hova telepítsük a különbözõ funkciókat. Egyáltalán mi módon lehetne korszerûsíteni, leépíteni az államot. De arról nincs végiggondolt vita, hogy végül is milyen funkciókat várunk el az államtól. Van-e, lehetséges-e konszenzust elérni abban, hogy milyen alapvetõ feladatai vannak az államnak? Önök, akik arra tették fel az életüket, hogy a közszférában szolgáljanak, talán egyetértésre juthatnak abban, hogy milyen alapvetõ feladatai vannak az államnak a joguralom, a honvédelem, a külügyek, a makro ökonómiai biztonság, a termelés és a munkahelyek biztonsága, a bevándorlás-politika, a nemzeti statisztikai információk biztosítása, mint alapszint ügyében. Más szintek is igénylik az állami kompetenciát. Ilyen például a stabilitás megteremtése a gazdaságban, a gazdasági szabályozás, a jövedelmek újra elosztása, az adó- és támogatási rendszer révén. Az alap- és középfokú oktatás biztosítását, a tudományos kutatás, a természetes monopóliumok szabályozását, az infrastruktúra, a környezetvédelem ügyét igazából nem lehet másokra átruházni. Az államnak természetesen vannak kiegészítõ funkciói, amelyekben már a piac résztvevõi is jelen lehetnek. Ezek közé tartozik például a felsõoktatás, az egészségügy, a nyugdíj, a szegények támogatása, a munkanélküliség. De ha megnézzük az államháztartás szerinti funkciókat, akkor jól látjuk, hogy az állami mûködéssel összefüggõ funkciók igazgatás, külügyek, védelem, jogbiztonság nem olyanok, amelyeket át lehet hárítani másokra, ki lehet szervezni Kht-kba, õrzõ-védõ Kft-kbe, hisz az állam legitim erõszakának monopóliuma a legerõsebb funkciók sorába tartozik. Ilyen esetekben nem gondolom, hogy csupán a hatékonysági szempontok kerülhetnek elõtérbe. Az állam nem tehet mást, szavatolnia kell a saját maga által megszabott jogrendet. De ez oly módon történik, hogy elsõként maga az állam követi az általa létrehozott normákat, s nem úgy, hogy maga sérti meg azokat. Ez utóbbi esetben ugyanis azt üzeni polgárainak, hogy a normasértés nemzeti sport, és lúzerek (balekok) azok, akik nem sértik meg naponta az alapvetõ normákat. Ha nem állítjuk vissza az állam legitim erõszak-monopóliumába vetett hitet, a bizalmat, s nem ennek megfelelõ cselekvést kérünk számon következetesen az államtól, akkor nem érjük el, hogy a magánszféra, az üzleti élet szereplõi is jogkövetõ magatartást tanúsítsanak. Fontosak a jóléti funkciók, fontosak a gazdasági funkciók, az államadósság is fontos tényezõ. Fukujamáék megnézték, mit gondolnak az emberek arról, hogy az államnak mely funkciókat kell leginkább ellátnia. A válaszok szerint legfontosabb állami feladat a törvényes rend és a védelem biztosítása, a makrogazdasági egyensúly fenntartása, a nyugdíjrendszer mûködtetése és a munkanélküliek segélyezése. 75

Most tehát, amikor a szuperkapitalizmus válságának mindennapjait éljük, még inkább kiderül, hogy a piaci logika nem helyettesítheti az állam, a kormányzás logikáját. A piac nem veheti át az állami feladatokat. A kormányzás feladatköre világosan látszik ez a válságkezelésekbõl is nem választható el a nemzeti keretektõl. Azt gondoltuk, hogy az EU majd megoldja a mi gazdasági válságunkat? Ugyan! El van foglalva a sajátjával. Azt gondoltuk, hogy a nemzetállam jelentõsége majd csökken? Dehogy csökken! A magyar problémákra láthatóan a magyar kormányzatnak, a magyar államnak kell kitalálnia a saját válaszainkat. Nem igaz tehát az, hogy a globális változások miatt radikálisan visszaszorul a nemzetállamok jelentõsége. Az állam és a privát szektor között normális együttmûködésre van szükség, s az állam megerõsítése nélkül elképzelhetetlen a hatékony, jó kormányzás. A jóléti állam három pillére: a piac, az állam, a családok Ha abból indulnánk ki, hogy a piac mindent képes megoldani, akkor nem tudnánk sem a jólétet, se a szolidaritást, se a méltányosságot biztosítani a társadalomban. Nem kérhetünk számon más logika alapján mûködõ alrendszereken olyan logikát, amit az államnak kell ellátnia. A piac a profit maximalizálásának terepe. Az állam a közjó szolgálatára szervezõdött. Ezért fizetnek adót az állampolgárok. Az állam nem teheti ki magát annak, hogy a piac, amikor megunja az államtól átvett funkciók teljesítését, akkor majd tõle idegenekként félre dobja ezeket, s a társadalom ott marad kiszolgáltatva. Tehát szükségünk van egy aktív, intelligens, erõs, de korlátozott államra, amely meg tudja teremteni az igazán soha nem volt egyensúlyt a piac és az állam mûködése és a családok igényei között. Ez a modern jóléti társadalom három fontos pillére. Ha ezek között nincs egyensúly, akkor nem mûködik normálisan az állam. A mostani globális válság nagyon világosan mutatja, hogy a piaci hibákat az államnak kell kiigazítania. Azok a piaci fundamentalisták, akik megállás nélkül visszaszorították, zavarták ki az államot a gazdaságból, azok most epekedtek, hogy kapjanak már költségvetési támogatást a válság megoldásához. Az adófizetõ polgárok pénzét kell betenni ahhoz, hogy a piac okozta hibákat korrigáljuk. Mindezt vallva sem gondolom, hogy ez a globális válság a piacot helyettesítõ helyzetbe hozhatja az államot. Errõl nincs szó. De legalább helyrerakható a normális együttmûködés a piac és az állam között. Milyen legyen az állam? Ha a new publice management koncepciója alapján indulnánk el, azt látnánk, hogy sokkal nagyobb hangsúly helyezõdne a piaci mechanizmusokra, a vállalati menedzsment-eszközök alkalmazására. Önök ezt megtapasztalhatták az elmúlt években, amikor a közszolgálati teljesítménymérést piaci eszközökkel, az üzleti szférából átvett megoldással próbálták erõszakolni. Ez a kísérlet okozott is kisebb-nagyobb galibákat. A kulcsszavak persze az eredményvezéreltség, a hatékonyság, a verseny voltak. Mi lett ennek a piaci alapokra helyezett kormányzásnak a következménye? Az államhatalmi központ kiüresedett, az elszámoltatha- 76

tóság és a felelõsség elve nem érvényesült, a központi intézmények legitimitása csökken, az egyenlõ elbírálás elve sérül, az állam leépül, válság, növekvõ társadalmi feszültségek. Milyen legyen az állam? Ha a new public management koncepciója alapján indulnánk el, azt látnánk, hogy sokkal nagyobb hangsúly helyezõdne a piaci mechanizmusokra, a vállalati menedzsment-eszközök alkalmazására, mint Önök megtapasztalhatták az elmúlt években, amikor a közszolgálati teljesítménymérést piaci eszközökkel, az üzleti szférából átvett megoldással próbálták erõszakolni. Ez a kísérlet okozott is kisebb-nagyobb galibákat. A kulcsszavak persze az eredmény vezéreltség, a hatékonyság, a verseny voltak. Mi lett ennek a piaci alapokra helyezett kormányzásnak a következménye? Az államhatalmi központ kiüresedett, az elszámoltathatóság és a felelõsség elve nem érvényesült, a központi intézmények legitimitása csökken, az egyenlõ elbánás elve sérül, az állam leépül, válság, növekvõ társadalmi feszültségek. Van alternatíva Szerintem azonban van alternatíva. Az én felfogásom szerint ez a neoweberiánus állam. Milyen ez az állam? 1. Erõs. Ez nem azt jelenti, hogy nagy, hanem azt, hogy képes a saját döntéseit célszerûen érvényesíteni, érvényt szerezni az állami normáknak, amelyek mögött természetesen erkölcsi, morális tartalom is van. Másként nem követhetõ. 2. Aktív. Mivel nemzetstratégiai alapon tervez, nem rövid távra gondolkodik, hiszen hosszabb távú felelõssége van, látja elõre a felhalmozódó társadalmi feszültségeket, amelyeket természetesen tompítani igyekszik, próbál bizonyos értelemben elébük menni. 3. Kiegyensúlyozó, cselekvõ, beavatkozó, intelligens. Ami azt jelenti, hogy nem csak egyes részletkérdések logikáját képes magáévá tenni, hanem ezeknek a részrendszereknek a harmóniájára, egymáshoz illesztésére is képes. 4. Korlátozott. Más hatalmi ágak által is, a piacok által is korlátozott, meg a cselekvõ képességének is vannak korlátai. De ez utóbbi nem azt jelenti, hogy az állam korlátozottan cselekvõképes, csak azt, hogy az állami mûködésnek korlátai vannak. 5. A legalizmus és a menedzserizmus egyensúlyára törekszik. Vagyis betartja a jogállam alapvetõ szabályait, és a menedzser-világ egyes módszereit természetesen adaptálni lehet a közigazgatásban is. De ezek között hatékony és jó egyensúlyt kell teremteni. 6. A kormányzati cselekvés a fair play-n alapul. A kormányzat magán kezdi a rendteremtést, a normák követésének érvényesítését és az elszámoltathatóságot is. A privát szektor pedig versenyez a közösségi szolgáltatások megbízásának elnyeréséért, s nem közbeszerzésnek álcázott pártpolitikai mutyikon osztja szét az alkotmányos költségeket a pártfinanszírozáshoz és a 77

kampányokhoz. Ha ebben nem tudunk rendet tenni, akkor a korrupció melegágyát nem tudjuk felszámolni és fejétõl bûzlik a hal itt fogunk rohadni sok tíz éven keresztül, mert a korrupció alapvetõ problémákat okoz. Természetes, hogy a civil társadalmat is be kell vonni a közpolitikai döntések folyamatába. Bizonyos értelemben döntés-elõkészítõként és a végrehajtásba is, de a civil szervezetek aktivitása nem helyettesítheti az állami cselekvést. Mitõl neoweberiánus az általam felvázolt állam? Az állam szerepének megerõsítése, a normativitás erõsítése, és ezen belül is nagyon fontos elem a közszolgálat eszményének megõrzése, a köztisztviselõi ethosz újraélesztése. A köztisztviselõi karnak az a dolga, hogy a közjót szolgálja. Ha egy országban a köztisztviselõi kar nem rendelkezik karakterrel, nincs önbecsülése, nincs jövõképe, nincs világos és biztosított perspektívája az életpályának, akkor ez olyan rizikófaktor, amely jelentõs mértékben rontja egy ország mûködésének hatékonyságát. Magyarországnak a közigazgatás szférájában van olyan múltja, amely azt mutatja, hogy van mire építenünk. A 80-as, 90-es évek fordulóján Magyarország még piacvezetõ volt a közigazgatási reformok területén. Sokféle ember dolgozik a közszférában, sokféle kihívásnak kell megfelelnie a közigazgatásnak. Azt is látjuk, hogy a 30-40 évesek jelentõs része elhagyta a közigazgatási szférát. Jönnek be a fiatalabb korosztályok, amelyeknek a tagjai dinamikusabbak ugyan, de kevesebb tapasztalattal rendelkeznek. Nehéz helyzetben vagyunk, de minden olyan szervezetnek, amely a közszféra minõségében érdekelt, annak a közszolgálati hitet, a tisztességes köztisztviselõi magatartást és az életpályára épített karrier motivációját fenn kell tartania és meg kell erõsítenie. Természetesen világossá kell tenni, hogy aki a közszféra szolgálatára vállalkozik, az ne gondoljon arra, hogy holnapután milliárdos lesz. Kiszámíthatóságot, biztonságot, tisztességes szakmai minõséget, emberi tartást kell, hogy adjon ez a pálya. Akik ezt nem így fogják fel, akik az államot üzleti vállalkozásként kezelik, azokkal ugyanúgy fog elbánni a piac is, mint az üzleti szereplõkkel: elbuknak és el kell számolniuk, hogy mit tettek és hogyan használták fel azt, ami nem erre való. Fontosnak tartom az elektronikus kormányzás vívmányainak beépítését a közigazgatásba. Tudom, hogy ez nehéz kihívás. Azzal is tisztában vagyok, hogy sokan az unokájuktól tanulják a számítógép használatát, mert ez az eszköz már túl vajákos nekik. De a globalizációnak ez is egyik fontos eleme, nem tudjuk kikerülni. Az elsõ idõszakban azzal a problémával jár, hogy az internet és az informatika bevezetése után gyakran több papírt használunk el, mint elõtte. Mégis átláthatóbb viszonyokat teremt, gyorsítja az ügyintézést, s az on-line számos olyan szolgáltatást tesz elérhetõvé, ami idõt, pénzt és munkát takarít meg. Azt is figyelembe kell venni, hogy a közigazgatás nem maradhat le utcahosszal az üzleti és a civil szféra mögött, mert akkor a kommunikáció lehetetlenné válik. Tehát igen jelentõs gyorsításokat kell ezen a területen elérni. A közszolgálat professzionalizácója, szakmai minõségének megtartása és emelése nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a köztisztviselõi pálya erkölcsi rangját fenn lehessen tartani. 78

Étlap az államnak Ha számba vesszük a rivális paradigmákat, akkor azt a következtetést vonhatjuk le, hogy elengedhetetlen az állam szerepének újragondolása, szükség van egyfajta konszenzusra abban, hogy melyek azok a minimális funkciók, amelyeket az államnak el kell látnia. Kell tehát egy erõs, aktív, intelligens állam. Hogy ezt miként lehet elérni, arra az alábbiakban néhány megfontolásra szolgáló javaslatot teszek. 1. Az állam új szerepfelfogása az én olvasatomban azt jelenti, hogy a new public managementtõl el kell mozdulni a good governement (jó kormányzás) szemlélet felé. Kollégáim idõnként kritizáltak azért, hogy én túlságosan a good government szempontjait tartom szem elõtt és kevésbé veszem figyelembe azokat az eredményeket, amelyeket a new public management mégiscsak elért az elmúlt idõszakban. Érdemes a két megközelítés között valami jobb egyensúlyt találni. 2. A normativitás morális tartalmának visszaállítása alapvetõ kérdés. Az antikorrupciós elkötelezettség azon múlik, hogy a pártfinanszírozás és a közbeszerzési rendszer reformja megtörténik-e és szigorú szankciókkal lépnek-e fel azok ellen, akik megsértik az átláthatóbb, áttekinthetõbb és betarthatóbb szabályrendszert. 3. Az erõforrásokat mobilizáló, képességerõsítõ kormányzati filozófia: az állami funkciók újragondolása és megerõsítése, átfogó kormányzati és közigazgatási reform, együtt a választási rendszerrel és az elektronikus közigazgatással. Azt látom, hogy a következõ választások után az elmúlt 20 év politikai rendszere valószínûleg igen jelentõs átalakuláson fog keresztül menni. Ez minden bizonnyal a köztisztviselõi, közszolgálati garnitúrát, más embergárdát is jelentõs mértékben igénybe fogja venni. De ehhez szövetségesként meg kell nyerni a közszolgálatban dolgozókat. Ha ez nem történik meg, akkor Magyarországon le fognak fagyni a reformok. A köztisztviselõi kar hosszú távú érdekeltségének, elkötelezettségének megteremtése tehát nélkülözhetetlen eleme mindenféle reformnak. A jó kormányzás politikai feltétele Mi a jó kormányzás politikai elõfeltétele? Gondolataimmal nem kívánok érinteni semmiféle pártpolitikai jellegû ügyet. A magyar politikai elit az én olvasatomban átlépte a Rubicont. Nagyon erõteljes az apátia, a kiábrándultság a politikai osztály egészének teljesítményével szemben. Az emberek többsége úgy gondolja: elég volt, így már nem mehetnek tovább a dolgok. Miután a politikai osztály nem tudott dûlõre jutni, ezért a választások valószínûleg a normális idõben kerülnek sorra. El kellene kerülnünk az osztrák példát, a szélsõségek felerõsödését, vagy azt, hogy az olasz helyzethez hasonló utcába kerüljön a politikai osztály, amely Olaszországban gyakorlatilag megsemmisült a 90-es választásokon. A politikai válaszkísérletek itthon tehát kudarcba 79

fulladtak, a koalíciós kormány felbomlása, a kisebbségi kormányzással kapcsolatos nehézségek mind súlyos vezetési és bizalmi válságot mutattak. A kormányzás erõs fiskális és szociális válság szorításában leledzik. Véleményem szerint bármilyen arányú gyõzelmet szerez valamelyik politikai erõ a parlamenti választásokon, szükség lesz egy új, átfogó társadalmi kiegyezésre, egyfajta társadalmi-gazdasági megállapodásra, amely az állam szerepét is újra gondolja. Az európai társadalmi-gazdasági megállapodások alapos elemzése világossá tette, hogy a kihívás többféle lehet. Politikai természetû, mint például Spanyolországban, vagy gazdasági természetû mint Írországban. De az egyértelmû, hogy a társadalmi kiegyezést csak az segíti, ha a kedvezõtlen körülmények ellenére van együttmûködési készség. Ha Magyarországon továbbra is a betartás demokráciája éli tovább az eldorádóját az együttmûködés kultúrájának kialakulása helyett, akkor nemigen tudjuk a dolgainkat rövid idõ alatt megváltoztatni. A problémákat még kiegyezés vagy megállapodás útján sem lehet egyik pillanatról a másikra rendezni. A spanyol, az ír, a finn modell mind azt mutatja, hogy ez nem egyszeri aktus, hanem a feltételek folyamatos, az érdekek és az értékek újratárgyalását igénylõ eseménysor. Siker csak akkor remélhetõ, ha hosszú távú konszenzus-keresés áll a pártok és a társadalmi szereplõk szándéka mögött. Közmegegyezés nélkül nem születhet reform. De ha nincs erõs és határozott kormányzati szándék, akkor nincs mihez kapcsolódni. Legitimáció-hiányos, állandó válságokon át bukdácsoló kormány természetesen hívhat össze nemzeti csúcstalálkozókat, de abból egy politikai látványpékségen kívül semmi más nem sülhet ki. Az új helyzetben világos felhatalmazással rendelkezõ feleknek kell egymással megegyezniük. Diktátummal nem születhet egyezség. A megállapodás mûködõképességének ugyanis vannak feltételei. Ilyen például az erkölcsi-morális integritás, a hitelképesség, a párbeszéd-készség, a kiszámíthatóság. A társadalmi kiegyezésben nem lehet a nyugati modelleket másolni, mert Magyarország teljesen más feltételek között létezik. Az állam szerepének és kompetenciájának rendbetétele nélkül sem lehet egyrõl a kettõre jutni, hiszen az államnak kulcsfontosságú szerepe van a dolgok moderálásában, megszervezésében és végrehajtásában. A változtatások mélysége új választói felhatalmazást igényel. Elengedhetetlen egyfajta pragmatikus szemlélet alapján túlhaladni az ideológiai törésvonalakat. Átfogó kiegyezés kell, ami a közteherviselés újragondolását, a generációs egyensúly helyreállítását jelenti. Ha nem tudunk elég fiatal munkaerõt beléptetni a munkaerõpiacra, akkor olyan mértékû bomlás jön létre, ami súlyos társadalmi feszültségekkel fenyeget. A társadalmi problémákat illetõen nem a két tábor közötti megállapodásról van szó, hanem a társadalmi szereplõk közötti megegyezésrõl. Összefoglalva az elmondottakat: Az állam megerõsítését szolgáló társadalmi megegyezés szükségességével az új kormánynak szembe kell néznie. A jó kormányzás feltétele, hogy erõs társadalmi felhatalmazású szereplõk állapodjanak meg. 80

Konszenzusképes, de szakmapolitikai orientáltságú, hosszútávra tekintõ kormányzati politika kell. Szükséges a társadalmi támogatás és a közbizalom visszaszerzése. Vissza kell venni az államot, növelni kell a kormányzati kapacitásokat Meg kell erõsíteni a köztisztviselõi kart, és biztosítani kell minõségi továbbképzését. A piaci fundamentalizmus és az állami hedonizmus csapdáját ki kell kerülni, mert az állam nem üzleti vállalkozás, hanem nemzeti szolidaritás-közösség. S ezt mindenkinek tudomásul kell vennie. Aki pedig ezt nem hajlandó tudomásul venni, az ne vállalkozzon közszolgálati feladatokra. Dr. Kilényi Géza professzor, az MTA Közigazgatástudományi Bizottság Elnöke A jó közigazgatáshoz méltó közigazgatási eljárás és elbánás kell Egy idézettel kezdem. A közigazgatásnak nincs szellemi központja, amely a közigazgatást a maga egészében tartaná mindig szem elõtt és a közigazgatás egységes gépezetének irányítására befolyást gyakorolhatna. Ezzel szemben kézenfekvõnek látszik az az ellenvetés, hogy a Minisztertanács van hivatva ezeknek az integritási szempontoknak az érvényesítésére. Az eredmény azonban azt bizonyítja, hogy a Minisztertanács ezt a szempontot nem mindig látja, vagy érvényesítésére nem mindig alkalmas. A magyar közigazgatási jog eddigi legnagyobb alakja, Magyary Zoltán vetette papírra ezeket a gondolatokat 1931-ben, amikor õ a közigazgatás korszerûsítésével megbízott kormánybiztos volt. Ez az idézet a miniszterelnök számára készített jelentésébõl származik. Elbizonytalanodott, szétzilált közigazgatás Ha Magyary Zoltán professzor nem távozott volna el közülünk, ma bízvást elmondhatná ugyanezt. Ami engem illet, különbözõ beosztásokból, a Legfõbb Ügyészség ügyészeként, tudományos kutatóként, igazságügyminiszter-helyettesként, alkotmánybíróként 51 éve vagyok kapcsolatban a magyar közigazgatással. De ennyire elbizonytalanodottnak, szétziláltnak nem láttam a magyar közigazgatást, mint ez idõ szerint. Nem vigasz az Önök számára, ha hozzáteszem, hogy van egy olyan szakterület, amely még a közigazgatásnál is sokkal rosszabb helyzetben van. Ez a magyar jogalkotás. Szó esett ezen a konferencián a jó kormányzás követelményeirõl. Én sajnos naponta szembesülök a zéró kormányzással. Ez a közigazgatás egészére, de különösen a 81