Jelen kiadvány tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió álláspontját.

Állattartás II. 1

www.huro-cbc.eu www.hungary-romania-cbc.eu Jelen kiadvány tartalma nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió álláspontját. 2

ÁLLATTARTÁS II. DR. GYÖRKÖS ISTVÁN DR. FORGÓ ISTVÁN DR. VÁGVÖLGYI SÁNDOR Nyíregyházi Főiskola Nyíregyháza, 2011. 3

TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS... 5 1.1. Az emésztőkészülék fogalma és funkciója... 6 1.2. Az előbél felépítése és járulékos mirigyei... 6 1.3. A középbél felépítése és járulékos mirigyei... 6 1.4. Az utóbél felépítése... 7 1.5. A házimadarak emésztőkészülékének sajátosságai... 7 1.6. Az éhség és az étvágy jelentősége... 7 1.7. A szájban történő emésztés... 7 1.8. Emésztés a közép- és utóbélben... 8 1.9. Emésztés az együregű gyomorban... 8 1.10. Emésztés a többüregű gyomorban... 8 1.11. A madarak emésztésének jellegzetességei... 9 2. Az emlősök és madarak ivarszerveinek felépítése és működése... 9 2. 1. A nőivarú állatok ivarszerveinek felépítése... 9 2.2. A petefészek működése... 10 2.3. A hímivarú állatok ivarszerveinek felépítése és működése... 11 3. A tejmirigy felépítése és a tejtermelés élettana... 11 3.1. A tejmirigy fogalma, funkciója, helyeződése... 11 3.2. A tejmirigy felépítése... 12 3.3. A tejelválasztás... 12 3.4. A tejleadás... 13 4. A takarmányok kémiai összetétele... 13 4.1. Víz- és szárazanyag-tartalom... 13 4.2. Szerves anyagok (zsírok, szénhidrátok, nyersrost, fehérjék, vitaminok)... 15 4.3. A takarmányok szervetlen anyagai (makroelemek és mikroelemek)... 18 5. A takarmányok emészthetősége, táplálóértéke, értékesülése... 19 5.1. A takarmányok emészthetőségét befolyásoló (állattól és takarmánytól függő) tényezők19 5.2. A takarmányok táplálóértékének és a táplálóanyagok arányának kifejezése... 20 6. A legfontosabb értékmérő tulajdonságok... 21 6.1. Az értékmérő tulajdonság fogalma... 21 6.2. Külső értékmérők... 21 6.3. Belső értékmérők... 22 7. A gazdasági állatok szaporításának alapjai... 24 7.1. A pároztatás fogalma, funkciója... 24 7.2. A pároztatás módjai:... 24 7.3. A mesterséges termékenyítés... 24 7.4. A vemhesség jelei, megállapításának módszerei... 25 7.5. A vemhesség időtartama... 25 7.6. Az ellés szakaszai... 25 7.7. Az elléshez szükséges eszközök... 25 8. A gazdasági állatok nemesítésének módszerei... 26 8.1. A nemesítés célkitűzései... 26 8.2. Fajtatiszta tenyésztés... 27 8.3. Keresztezés... 27 8.4. Tenyészállat előállító keresztezés... 27 8.5. Haszonállat előállító keresztezés... 28 9. A fertőző betegségek megelőzésének lehetőségei, a bejelentési kötelezettség szabályai... 28 4

9.1. A fertőző betegség, járvány fogalma... 28 9.2. A fertőző betegségek megelőzésének lehetőségei... 29 9.3. Az immunitás szerepe... 29 9.4. A fertőtlenítés fogalma, módszerei... 30 9.5. A bejelentési kötelezettség... 30 10. Fejési rendszerek, a szakszerű és higiénikus fejés, a tejkezelés gépei... 31 10.1. A helyben fejő berendezések... 31 10.2. Az istálló tejvezetékes berendezések... 32 10.3. Fejőházi berendezések... 32 10.4. A fejés munkaműveletei... 33 10.5. A tejkezelés gépei (szűrők, hűtők, tárolók)... 34 11. Tejtermelő tehenek takarmányozása és tartása... 34 11.1. A tejtermelő tehén takarmány igénye... 34 11.2. Az évszakonként változó takarmányozás... 34 11.3. Monodiétás takarmányozás... 35 11.4. Kombinált takarmányozás... 35 11.5. A tehenek csoportosítása... 36 11.6. A négyfázisú takarmányozás... 36 11.7. A tehenek ivóvíz ellátása... 36 11.8. A tehenek elhelyezése... 37 12. Szarvasmarhák hízlalása... 37 12.1. A hízlalás célja és jelentősége... 37 12.2. Hízlalási módok... 38 12.3. Hízómarhák takarmányozása... 39 12.4. A hízómarhák elhelyezése... 39 13. Szarvasmarha fajták származásának, küllemének, belső értékmérőinek, hasznosításának jellemzése... 40 13.1. Kettős hasznosítású fajta... 40 13.2. Tejhasznú fajta... 40 13.3. Húshasznú fajták... 41 14. A sertéshízlalás jellemzői... 42 14.1. A hízlalást befolyásoló tényezők... 42 14.2. A hízlalási módok... 42 14.3. A hízók takarmányozása... 43 14.4. A hízók elhelyezése... 44 15. Sertésfajták külleme és belső értékmérő tulajdonságai... 44 15.1. A magyar nagy fehér fajta... 44 15.2. A magyar lapály sertésfajta... 44 15.3. A duroc fajta... 45 15.4. A pietrain fajta... 45 15.5. Egyéb fajták, hibridek... 45 16. Bárányok hízlalása... 45 16.1. A bárányhízlalás módszerei... 45 16.2. A hízóbárányok takarmányozása... 46 16.3. A hízóbárányok elhelyezése... 46 17. Juhfajták külleme és belső értékmérő tulajdonságai... 47 17.1. A magyar fésüsmerinó... 47 17.2. Húsjuh fajták... 47 17.3. Egyéb fajták... 48 18. Pecsenyecsirkék nevelése... 48 5

18.1. A brojler hízlalás jelentősége, fogalmai... 48 18.2. Elhelyezés... 49 18.3. A környezet szabályozása... 49 18.4. Takarmányozás... 49 18.5. Az állatok gondozása... 50 18.6. Hízlalás szabadtartásban... 50 19. Az árutojás termelése... 50 19.1. Tojóállományok elhelyezése... 50 19.2. Környezetszabályozás... 51 19.3. Takarmányozás... 51 19.4. A tojások gyűjtése és tárolása... 52 20. Baromfi fajták és hibridek... 52 20.1. A baromfifajták hasznosítása, elnevezései... 52 20.2. A vegyes hasznú tyúkfajták... 53 20.3. A tojóhibrid... 53 20.4. Húshibridek... 53 20.5. Őshonos fajták... 53 20.6. Pulykahibridek... 54 20.7. Lúdfajták... 54 20.8. Kacsafajták... 54 Felhasznált irodalom... 55 6

BEVEZETÉS A gazdasági állatok hasznosítása érdekében nem nélkülözhetők a madarak- és emlősök emésztőkészülékének felépítésével és működésével kapcsolatos ismeretek, továbbá az ivarszervek és a tejmirigy felépítéséről és működéséről tájékoztató ismeretanyag sem, hiszen mindhárom témakör minden gazdasági állatfaj élettanát felöleli. A termelés-élettani fejezetekhez illeszkedik a takarmányok kémiai összetételét, valamint emészthetőségét, táplálóértékét taglaló fejezet, hiszen alapvető gazdasági kérdés is, hogy egységnyi abraktakarmányból mennyi élősúlyhozam állítható elő bármelyik gazdasági állatfaj haszonvételében. Az állattenyésztés alapjait bemutató fejezetekben áttekintjük azokat a legfontosabb értékmérő tulajdonságokat, melyekre a tenyészkiválasztás (szelekció) irányulhat, amelyeket az egyes állatfajok szaporítási és nemesítési módszereinek alkalmazása során kiemelten kell kezelnünk. Tájékoztatást nyújtunk az állattartásban nagy jelentőségű állategészségügyi követelmények alkalmazásáról, különös tekintettel a betegségek megelőzésében fontos immunbiológiai tényezőkre, a fertőtlenítés szabályrendszerére és a bejelentési szabályok alkalmazására. Ismertetjük a gazdasági állatfajok alapvető hasznosítási típusaiba tartozó állatfajtákat a legfontosabb igénytelenebb változatoktól az igényesebb fajtákig és hibridekig, valamint ezek jellemző hasznosításainak módozatait. Bemutatjuk a tejtermelő állatállományokban használatos fejési rendszereket a tejtermelő tehenek takarmányozását, a szarvasmarhák hízlalási módszereit, illetve az alapvető hasznosítási eljárásokban bevált szarvasmarha fajtákat. Ismertetjük a legfontosabb sertésfajtákat és hízlalási módszereket, valamint a juhfajtákat és bárányhízlalási eljárásokat, továbbá azokat a baromfifajtákat és hibrideket, melyek a bemutatott árutojás-termelési és pecsenyecsirke-nevelési technológiákban eredményesen hasznosíthatók. 5

1. Az emlősök és madarak emésztőkészülékének felépítése, emésztése 1.1. Az emésztőkészülék fogalma és funkciója Azt a szervrendszert nevezzük készüléknek, melynek felépítése eltérő egységekből áll, de ezek azonos funkciót szolgálnak. Az emlősök és madarak emésztőkészüléke a szájnyílástól a végbélnyílásig terjedő emésztőcsőből és a járulékos mirigyekből áll. Az emésztőcső elő-, közép-, és utóbél szakaszokból áll, a kapcsolódó mirigyek váladéka kivezető csövön jut az emésztőcsőbe, ahol a tápanyagok a bélcső mozgásai és enzimes bontás következtében építőelemeikre bomlanak, majd felszívódva az ideg- és hormonrendszer által irányított anyagcsere folyamatokon keresztül anyagot és energiát szolgáltatnak az élethez. Emlős háziállatoknál az előbél a száj- és garatüregből, nyelőcsőből és gyomorból áll, a középbél, vagy vékonybél szakaszai az epésbél, éhbél és csípőbél, az utóbél, vagy vastagbél szakaszai a vakbél, remesebél és a végbélnyílással záródó végbél. 1.2. Az előbél felépítése és járulékos mirigyei Az előbélben a táplálék felvétele és előkészítése, a középbélben a kémiai bontása, az utóbélben az emésztetlen anyagok sűrítése és eltávolítása folyik. A szájüreget a kemény- és lágyszájpadlás, az ajkak, a szájrés, szájtornác, a pofák és szájfenék, valamint a garatszoros határolja. Benne található a nyelv, melyen szemölcsök, ízlelőbimbók vannak és a fogak, melyek metszőfogak, szemfogak, előzápfogak és zápfogak lehetnek. A tejfogak rövidebbek és gyengébbek, mint a maradó fogak. A szájban nyálkamirigyek és nagy nyálmirigyek, mint a fültőmirigy, az áll alatti- és a nyelv alatti mirigy találhatók. A garatüregből nyílások vezetnek az emésztő- légző-, és halló járatok felé. A garatüreg hátulsó, alsó kijárata a gégébe vezet, ami felett a nyelőcső bejárata található. A száj- és garatüregben találhatók még nyiroktüszők, a mandulák. A nyelőcső a rekeszizmon keresztül a hasüregben a gyomorba nyílik. A gyomor a lenyelt táplálékot összegyűjti, tárolja, mirigyeinek emésztőnedveivel bontja és a belekbe továbbítja. Együregű gyomra van a lónak, sertésnek és húsevőknek, többüregű a szarvasmarhának, juhnak, kecskének és teveféléknek. A többüregű gyomorban három: a bendő, recésgyomor és a leveles gyomor csak előgyomrok, az igazi gyomor az oltógyomor. Az előgyomrok felaprítják és feltárják, az oltógyomor mirigyeivel már emészti is a táplálékot. 1.3. A középbél felépítése és járulékos mirigyei A közép-, vagy vékonybél epésbél szakaszába vezetnek a járulékos mirigyek, a máj és hasnyálmirigy csövei. Az éhbél a leghosszabb vékonybél szakasz, melyen bélfodrok és kacsok találhatók. A végső rövid vékonybél szakasz a csípőbél. A vékonybélre jellemzők a bélhámon lévő, felszívódást segítő bélbolyhok. 6

1.4. Az utóbél felépítése A vastagbél rövidebb és vastagabb szakasz, mint a vékonybél. Itt a víz felszívódásával az emésztetlen anyagok bélsárrá sűrűsödnek, majd kiürülnek. Az utóbél kezdeti szakasza a vakbél, lóban jelentős űrméretű. A hosszabb szakaszú remesebél lóban kettős U alakú tág és szűk remesét képez. Szarvasmarhában spirális korong alakú, sertésben kúpot formál. A végbél rövid vastagbél szakasz, mely a végbélnyílással a külvilágra nyílik. A középbél járulékos, lebenyes felépítésű mirigyei a máj és a hasnyálmirigy. A májban termelt epe a máj felületén lévő epehólyagban tárolódik. A háziállatok közül a galambnak és a lónak nincs epehólyagja. A hasnyálmirigy váladékát az epésbélbe üríti. 1.5. A házimadarak emésztőkészülékének sajátosságai A madaraknak nincs lágy szájpadlásuk, emésztőcsövük első szakaszát szájgaratüregnek nevezzük. A szájnyílást fajra jellemző alsó- és felső csőrkáva határolja. A nyelv erős és izmos, papillákkal fedett. Az ízlelőbimbók nem a nyelven, hanem az üreg falán találhatók. A madarak nyálmirigyei a szájpadláson, a nyelv- és szájfenéken és a szájszögletben találhatók. A nyelőcső tágulata a begy izmos falú zsák, mely a táplálék rövid raktározására és felpuhítására szolgál. A madaraknak több üregű összetett gyomruk van. A vékonybél szakaszai az emlősökéhez hasonlóan is feloszthatók, de a gyakorlatban felső és alsó szakaszra is bonthatók. A kettő határán van a szikbéljárat maradványa. A vastagbél-szakaszban a vakbél kettősfalú, tágulékony zsák, a remesevégbél rövid tágulata a kloáka, ahol nyirokszerv található, és ide nyílnak a húgy- és ondóvezetékek, tojókban a bal oldali petevezető. A bélcső teljes hosszában bolyhokkal borított. A máj és hasnyálmirigy is két lebenyre tagolt. 1.6. Az éhség és az étvágy jelentősége Az emésztés előtt a táplálék felvételét megelőzi az éhség és az étvágy érzete. Az éhséget a gyomor üressége, összehúzódásai, a vér glükóz, aminosav és zsírsav szintjeinek csökkenése, a szövetek energiahiánya váltja ki, melyet az állat a jellemző táplálék felvételével csillapít. Az éhség mennyiségi, az étvágy minőségi igény. A jóllakottság érzete megszünteti a táplálék felvételét. A szomjúság ingere a szervezet folyadéktereinek beszűkülése, csökkenő nyálelválasztással jár. A felvett tápanyagok emésztését az emésztőkészülék mirigyeinek enzimjei végzik. Az emésztés folyamán a táplálék anyagai építőelemeikre hasadnak, hidrolizálnak. Így a fehérjék aminosavakra, a szénhidrátok egyszerű cukrokra, a zsírok glicerinre és zsírsavakra bomlanak. Ezek a kis molekulák szívódnak fel. 1.7. A szájban történő emésztés A szájüregben a táplálék falattá formálódik és nyállal keveredik. A falat kezdeti nyelése akaratlagos, továbbítása már reflexes folyamat. A gyomorban a táplálék rétegződik, ph-ja nő, és gyomormozgások útján hagyja el a gyomrot. A gyomornedv pepszinogénje inaktív 7

előenzim, sósav által aktiválódik. A szervezet védekező reflexe a hányás, amikor a táplálék külvilágra kerül. 1.8. Emésztés a közép- és utóbélben A vékonybél mozgásai alatt a táplálék emésztését a bél, a hasnyálmirigy és a máj enzimjei végzik. A fehérjék aminosavakká való bontását a gyomornedv kezdi és a bélnedv enzimjei fejezi be. A szénhidrátok emésztése a nyál hatásával kezdődik, és az epésbélben folyik le. A zsírok emésztése a középbélben kezdődik, a gyomorban és az epésbélben. A vastagbélnedv már csak bakteriális enzimeket tartalmaz. 1.9. Emésztés az együregű gyomorban Az együregű gyomor szerepe az emésztésben a tárolás, enzimek segítségével megkezdi az emésztést, csökkenti a veszélyét annak, hogy mérgező anyagok jussanak a bélrendszerbe, a gyomorfal gasztrin enzimet termel és a vörösvérsejtek termeléséhez is hozzájárul, valamint a víz egy részét és más kismolekulájú anyagokat, mint alkohol, gyógyszerek, felszívja. A gyomor mozgásait segítő simaizmok spontán aktivitással rendelkeznek. Ez alól kivételt képez a kérődzők előgyomra és a madarak zúzógyomra. Az üres gyomor éhség összehúzódásokat mutat, a telt gyomorra az élénk mozgás, perisztaltika jellemző. A gyomor ürülését kivéve a lóét a gyomorszáj ürege és az epésbél ürege között fennálló nyomáskülönbség okozza. A gyomor kiürülését sertésben idegi és kémiai ingerek szabályozzák. A hányás a szervezet rendkívül fontos védekező mechanizmusa, reflexes folyamat, a sertés könnyen hány. Sertésben a gyomornedv sósavja elpusztítja a takarmánnyal bekerült mikroszervezeteket. Együregű összetett gyomrában termelődő nyálka enzimeket nem tartalmaz, de a termelődő előenzimeket a sósav enzimformává alakítja. Mivel a sertés gyomornedvében szénhidrátemésztő enzimek nincsenek, ezt a funkciót a nyállal a gyomorba került amiláz enzim, másrészt a takarmány növényi sejtjeiből kiszabadult mikroorganizmusok szénhidrátbontó enzimjei végzik. A fiatal malacok gyomorsava sósavhiányos és inkább tejsavat tartalmaz, ami nem védi úgy a fiatal állatokat a kóli fertőzéstől, mint az idősebbeket. A malacok gyomrában is bőségesen termelődik rennin, ami a tejkazeint alvasztja és emésztését megkezdi, az emésztést pedig a baktériumok által termelt tejsav biztosítja. A ló és sertés sajátossága, hogy gyomrukban mikrobás úton szénhidrátbontás folyik, végterméke tejsav. A ló nem képes hányni. 1.10. Emésztés a többüregű gyomorban Kérődzők fiatal egyedeinek gyomrában rennin termelődik, mely a tejet megalvasztja. A kérődzők emésztésének jellegzetessége a kérődzés, melyre naponta kb. 6-8 szor kerül sor, periódusonként 40-50 percig tart. Szakaszai: a.) felkérődzés, b.) újbóli megrágás, c.) újbóli benyálazás, d.) újbóli lenyelés. Kérődzők esetében hányásról nem beszélhetünk. Szopós álatokban a nyelőcső vályú zárt, ezért a tej azon közvetlenül az oltógyomorba jut, mely reflexes folyamat. Ha az állat túl gyorsan iszik, akkor ez nem záródik megfelelően és a tej az előgyomrokba jutva káros bomlásnak indul. Az előgyomrokban mikrobás erjedés következtében a takarmány tápanyagai felbomlanak, majd a bélrendszer enzimjei segítségével 8

a tovább bontott és elemeikre esett tápanyagok felszívódnak. Az emésztést segíti a bélrendszer mozgása, a hasnyálmirigy emésztőnedv (hasnyál) termelése, melyben szénhidrát-, fehérje- és zsírbontó enzimek is vannak, valamint a máj által termelt epe (a vékonybél második legfontosabb emésztőnedve), főként a zsírok emésztésében. 1.11. A madarak emésztésének jellegzetességei A madarak emésztésének sajátosságai közé tartozik, hogy a lenyelt táplálékot bizonyos ideig begyükben tárolják. A magvakat a nyál és előenzimek puhítják, a mirigyes gyomor sósavas pepszines tartalmával találkoznak, a zúzógyomor péppé aprítja. A bélcsatorna további szakaszaiban az emésztés folyamatai lényegében hasonlóan zajlanak, mint az emlősöknél. A szervezet legfontosabb mirigye a máj, amely részt vesz a köztes anyagcserében, zsírokat, vérplazma fehérjéket termel és keményítőt, zsírt, fehérjét, vitaminokat, mikroelemeket raktároz. 2. Az emlősök és madarak ivarszerveinek felépítése és működése 2. 1. A nőivarú állatok ivarszerveinek felépítése A petefészkek közvetlenül a medenceüreg bejárata előtt helyeződnek, alakjuk fajra jellemző, felületükön tüszők és sárgatestek láthatók. Az érett petesejtek a tüszőfal repedése után jutnak a petevezetőbe, a tüszőből kialakuló sárgatest fajonként eltérő méretű és színű. A petevezetők vékony falú csövek, belső faluk csillós nyálkahártya, tölcsérrel a petefészek mellet nyílnak a hasüregbe, a tölcsér alatti tágulatuk az ún. ampulla, ezután a petevezető szűkül. A méh az embrió, majd a magzat fejlődését biztosító szerv, nyaka, teste és szarvai vannak, melyekhez csatlakoznak a petevezetők. A méhnyak csatorna csak ivarzáskor és elléskor nyitott. A méhet belül nyálkahártya, kívül savóshártya borítja, középen erős izomzat található. A méh jellegzetes képletei a méhpogácsák, melyek vemhesség alatt a méhlepény kialakításában vesznek részt. A méh falának nyálkahártyája a fejlődő magzat táplálását szolgálja. A nőivarú állatok párzószerve a hüvely, mely egyes állatoknál párzás után rövid ideig az ondót is tárolja. A hüvelyt a hüvelytornáctól a szűzhártya választja el, melynek tövében a húgycső nyílása található. A szeméremtest, vagy péra ajkai határolják a hüvelytornác nyílását. A péraajkak alsó részén helyeződik el a csikló, amely a hímvesszővel homológ szerv. A hüvelytornác falában lévő ún. Bartolini-féle mirigyek váladéka ivarzáskor kerül a hüvelybe. A nőivarú állat nemi működése ciklikus, melyet a petefészek változó fázisai, a tüszőfázis és sárgatestfázis szabályoznak. A petefészektüszők érési foka szerint megkülönböztetünk elsődleges, másodlagos, harmadlagos és ún. Graaf-féle tüszőket, melyekben a petesejt osztódik, érik és alkalmassá válik a leválásra, amikor a tüszőből kiszabadul. A tüszőfolyadék nyomására és hormonhatásra reped fel a tüsző és jut a petesejt a petevezető tölcséres részébe. A sárgatestfázis alatt a megrepedt tüsző összeesik, üregét vér, majd zsírszerű anyag és sárga színű lutein tölti ki. A méhben a petefészek két fázisának megfelelő hormonhatásra egy-egy sejtszaporodási és mirigy-kiválasztási fejlődési szakasz folyik le. Ha nincs termékenyülés ez a szövetfejlődés és a sárgatest visszaalakul, ha létrejön, akkor a zigóta a méhbe jutva annak falába ágyazódik és a mirigykiválasztás szakaszában a magzat fejlődését méhtej és a vérből szűrt tápanyagok biztosítják. 9

Az embriót fokozatosan a magzating (amnion), majd a savósburok (chorion) veszi körül, melyek közé a húgytömlő (allantois) alakul ki. A savóshártya és a méh között méhlepény fejlődik ki (placenta), amely a vemhesség alatt ellátja a magzatot tápanyagokkal és a salakanyagokat eltávolítja. A tojómadarak ivarszervei között a petefészek páros, fürtös szerv, a jobb oldali kikeléstől hanyatlik. Az aktív petefészek tüszői szikszemcséket tartalmaznak. A növekvő petesejtben a szik szaporodik, de hólyag alakú tüszők nem fejlődnek ki. Ovuláció során az érett petesejt, ami a tojás sárgájának felel meg, a felszakadt tüszőből a petevezető tölcsérébe kerül. A felrepedt tüsző helyén sárgatest nem alakul ki. A madarak petevezetője hosszú, kanyargós, tágulékony, a kloakáig terjed. Szakaszai: a.) tölcsér, b.) a tojásfehérjét termelő hosszabb rész, c.) a szoros szűkület, d.) a méh vagy héjmirigy, ahol a mészhéj képződik és e.) a kloakába nyíló hüvely. A petevezető tehát nemcsak a petesejt továbbítására szolgál, hanem mirigyei segítségével a tojás képződésére is. A szaporodás szabályozásában belső hormonális és idegrendszeri irányítás, valamint külső tényezők működnek közre. Ez utóbbiak között legfontosabbak a fény, hőmérséklet és a takarmány. A nőstény, vagy tojó elsődleges ivarjellegét a petefészek petesejt termelése határozza meg. A nemre jellemző egyéb vonások, küllemben, működésben és viselkedésben a másodlagos ivarjelleget határozzák meg. A gazdasági állatok ivarérettsége, majd tenyészérettsége elsősorban a faj és fajta hatásai. Az agyalapi mirigy (hipofízis) az ivarérettség kezdetétől szabályozó hormonokat termel. A tüszőérést az ún follikulus stimuláló hormon, FSH, a sárgatest képzést az ún. luteinizáló hormon, LH és az ún. Leydig-féle sejtek működését stimuláló hormon, ICSH, a tejmirigy kiválasztó működését serkentő hormon a prolaktin, PRL. Az agyalapi mirigykiválasztás és a nemi mirigyek működése kölcsönhatásban van. 2.2. A petefészek működése A petefészek működése során a tüszőérés folyamán hormontermelés indul meg. Ezek az ösztrogének és gesztagének, melyek a tüszőfalban termelődnek és a célszervekhez a vérkeringéssel jutnak el, majd a májban elvesztik hatásukat és a vizelettel kiürülnek. Az ösztrogének azoknak a szteroid vegyületeknek gyűjtőneve, melyek még ivartalanított, vagy fejletlen állatban is ivarzást váltanak ki, a nemi szervek fokozott vérellátását és növekedését idézik elő. A gesztagének fő képviselője a sárgatest szteroid hormonja a progeszteron, mely a nemi szervek mirigykiválasztását indítja be. A petefészekben androgének is termelődnek, melyek ösztrogénekké alakulnak, serkentik a tüszők kialakulását. Az ősivarsejtek petesejtekké való átalakulását oogenezisnek nevezük. A nemi ciklust a neurohormonális rendszer szabályozza. A megfelelő külső ingerek, mint fény, hő, takarmány hormontermelést indítanak a központi idegrendszer adott központjaiban, melyek az FSH, LH hormonok kiválasztását szabályozzák, ezek pedig a petefészek működésére hatnak. Külön beszélhetünk a petefészek, a petevezető, a méh, a méhnyak és a hüvely ciklusáról. Így a hormonok a női ivarszerveket szinkronizálva, szabályozzák azok működésének időrendjét és sorrendjét. A szabályozásban további hormonok is részt vesznek. A háziállatok többsége évente többször ivarzik, a két ivarzás közötti időközt ciklusnak nevezik. 10

2.3. A hímivarú állatok ivarszerveinek felépítése és működése A hím ivarszervek feladata spermiumok termelése és érlelése, a járulékos mirigyek váladékával keverve ondó termelése, majd a párzószerv útján a női nemi utakba juttatása. A here (testis) emlősöknél a herezacskóban, mint páros szerv helyezkedik el, ondósejteket és hormont is termel. Lebenyekre tagozódik, melyben herecsatornácskák vannak, belső faluk csírahámja termeli a hím csírasejteket. A mellettük lévő dajkasejtek az érett spermiumokat tárolják. A csatornák közti szövetben lévő Leydig-féle sejtek termelik a tesztoszteron hormont. Az ondósejtek csövecskéken jutnak a mellékherékbe. A hím ivarsejtek képződése a spermiogenezis, melynek során a here-csatornácskákban lévő őssejtekből, spermatogoniumokból osztódással, ivarérett korban spermiogoniumok, majd elsőrendű spermatociták és másodrendű spermatociták, majd spermidák fejlődnek. A már ilyenkorra haploid kromoszóma készletű spermida az ún. Sertoli sejtben érési folyamton megy át, kialakul sejtmag tartalmú feji része, rajta az enzim tartalmú acrosoma (melynek segítségével jut be a spermium a petesejtbe), a középső, mitokondriumot tartalmazó rész és a mozgást segítő farki rész. Az ondóvezető a mellékherecső folytatásaként jut a húgycső kezdetéhez, végső szakaszában mirigyek találhatók. Az ondó kilövellésekor a hosszanti és körkörös izomréteg a járulékos nemi mirigyekkel együttműködve az ondót a húgycsőbe juttatja. A herezacskó a hasfal kitüremkedése, a hasüregből a lágyékcsatornán át leszálló heréket, azok ereit, idegeit és az ondóvezetőt tartalmazza. Ide csatlakozik a hasizomból származó hererázó izom is. A herékhez térő vezetékeket az ondózsinór egyesíti, mely a herék hűtésében is szerepet játszik, így azok a belső testhőmérsékletnél hűvösebbek, ami a spermiumok éréséhez szükséges. A járulékos nemi mirigyek a húgycső medencei szakaszához csatlakozva váladékukkal az ondóplazmát termelik, segítik a sejtek életképességét, mozgását, továbbjutását. Az ondóvezetőben működik még a dülmirigy (prostata) és az un. Cowper mirigyek is. A húgycső a húgyhólyag nyakától indulva a hímvessző végén nyílik a külvilágra. A hím állatok párzószerve a hímvessző, melyben a kétoldali merevedő test a húgycsövet fogja körül. A hímvessző végén a külön merevedő képességű makk található, merevedését vérrel való telítődése okozza. A hímvesszőt a hasfalhoz fűző bőrredő a tasak. Az ondó a here által termelt spermiumok és a járulékos nemi mirigyek váladékának elegye, mennyisége, sejtszáma, ph-ja fajonként változó. A hímek elsődleges nemi jellegét a here adja. Szteroid hormonjainak, az androgéneknek a termelése a Leydig-féle sejtekben történik, hatásuk a másodlagos nemi jelleget, a szexuális viselkedést tartja fenn. Idegrendszeri irányítását a köztiagy végzi, külső és belső ingerek hatására. A hím nemi aktivitás reflexjellegű. A spermiogenezis és szexuális viselkedés folyamatos. A hím madarakban az agyalapi mirigy FSH és LH hormonja szabályozza a spermiogenezist és hat a másodlagos nemi jellegre. 3. A tejmirigy felépítése és a tejtermelés élettana 3.1. A tejmirigy fogalma, funkciója, helyeződése A tejmirigy az utódok táplálására szolgáló tej kiválasztására alakult képződmény, mely céljának megfelelően csak alkalmanként működik természetes környezeti viszonyok között. Gazdasági állataink tejtermelése a nemesítés hatására nőtt és egyes fajoknál az utódok ellátásán kívül emberi fogyasztásra is tartósan felhasználjuk. 11

A tejmirigy módosult verejtékmirigy, a legnagyobb bőrmirigy, váladéka a tej és elsősorban az újszülött táplálására szolgál, funkcionálisan a nemi szervek elkülönült része. Kérődzőkben tőgynek, lónál, sertésnél emlőnek nevezzük. Felületét finom, szőrözött bőr fedi, a bőr a bimbókon vastagabb és csupasz. A bőr alatt nincs zsírtartalom, a tőgyben viszont igen. A bőr alatt a vérerek, nyirokcsomók a felületi pólyában vannak, mely alatt a mély pólya található a függesztő szalagokkal, melyek a tejmirigyet tartják. Az egyes mirigytesteket a kötőszöveti tok elhatárolja, tehénnél tőgynegyedekre osztja. A tejmirigyek lehetnek lágyéktáji, hasi és mellkasi helyeződésűek. A tejmirigyek szarvasmarhánál a lágyék és utóhas tájékán, lovon és kiskérődzőknél a lágyéktájon, sertésnél a hastájon is megtalálhatók. Szarvasmarhánál a hátulsó tőgynegyedek fejlettebbek az elülsőknél. Kiskérődzőkben és lovon csak a lágyéktájon fejlődtek ki. A sertés tejmirigyei több önálló mirigytestből állnak, a koca csecsbimbóin három bimbócsatorna található, melyek mindegyike önálló mirigytestből ered. A juhok tőgye két mirigytestből áll. A kanca tejmirigye ugyan négy mirigytestből áll, azonban két közös csecsbimbóban lévő, két bimbócsatornába nyílik. 3.2. A tejmirigy felépítése A tejmirigy felépítését tekintve testéről és a bimbókról beszélünk. A mirigytest kötőszövetbe ágyazott mirigyszövet, ez a működő állomány termeli a tejet. A tőgy mirigyei csöves bogyós mirigyek, melyben a mirigy végkamrákat összehúzódásra alkalmas kosár- és alapsejtek fonják körül. A mirigy végkamrákból kiinduló csövecskék tejutakká egyesülve a tejmedencébe torkollanak. A tejmedence részben a bimbóban is folytatódik. A tejmirigy bimbója is fajra jellemző alakú és hosszúságú, egyes fajokban hengeres, míg más fajokban lapított, benne bimbócsatorna és a simaizmok által kialakított záróizom működik. A tőgy vér- és nyirokerekkel, ideghálózattal átszőtt. A tőgy artériája a lágyékcsatornán át fut a tőgyhöz, közben a hasfal és a tőgy között két ágra oszlik, a vénák az artériákkal párhuzamosan haladnak. Születéskor fejletlen, mindkét nemben azonos fejlődésű, azonban a nemi hormonok hatására csak a nőivarú állatokban fejlődik ki tejtermelésre alkalmassá és csak ivaréréskor kezd növekedni az ivarzás hatására. Működő szerkezete a vemhesség folyamán alakul ki. Vemhesség alatt a hipofízis és a méhlepény hormonjainak hatására a petefészekben és a méhlepényben ösztrogén hormonok termelődnek és ezek megindítják a tejmirigy kötő- és támasztó szöveti állományának, csőrendszerének kialakulását, majd a hasonlóan termelődő progeszteron hormon hatására megszaporodik a tőgy mirigyállománya, de az ilyenkor még nem működik. A tejmirigy szerkezeti fejlődését mammogenezisnek nevezzük. 3.3. A tejelválasztás A tejmirigy működése, a tejelválasztás közvetlenül ellés után indul meg, ez a tejképződés időszaka. A tejtermelés időszakában, a laktáció alatt folyamatos a tejképződés, a tejelválasztás. A tejelválasztásra ható hipofízis hormon a prolaktin, melynek leadását gátolja a progeszteron hormon, melynek szintje a vemhesség alatt fokozatosan nő. A vemhesség végére az ösztrogén : progeszteron arány az ösztrogének javára eltolódik, megszűnik a prolaktin gátlás és beindul a prolaktin termelése, melynek hatására megkezdődik a tejmirigy kiválasztása. A folyamatos tejtermeléshez a prolaktin hormon optimális vérplazma koncentrációja szükséges. Lónál, sertésnél, kérődzőknél azonban a hasonló hatású 12

növekedési, szomatotróf hormon tartja fenn a tejelválasztást. A tejelválasztási folyamatot nevezzük laktogenezisnek, ami összefügg a laktopoezissel, a tejprodukciót fenntartó élettani rendszerrel. A folyamatos tejtermelés alatt intenzív szénhidrát-anyagcsere áll fenn, a tejcukorszintézis mértéke a tejmennyiséget is behatárolja. A folyamat közben a tejmirigy hámja is gyorsan újraképződik a növekedési hormon hatására, különösen a fejést követő 20-30 perc alatt. A gyakrabban fejt állatokban nagyobb mértékű az ilyen felújulás. A tej a két fejés közötti időszakban folyamatosan képződik. Ha a tejmirigy alveolusaiban a felgyülemlett tej hatására megnő a nyomás és az nagyobb lesz, mint a környező vérnyomás, akkor átmenetileg a tejelválasztás megszűnik. A tej folyamatos elválasztása mellett a tejmirigy tároló, raktározó szerv. A laktáció az anyaállat tejelési időszaka. 3.4. A tejleadás A tejleadás (ejekció) során a tőgy bőrének mosással, szopással, fejéssel történő ingerlésére, valamint a folyamat előtt jellemző hanghatásokra kialakuló feltételes reflexek hatásaként, idegrendszeri vezérléssel, megnő a vér oxitocin hormonszintje, ami a vérárammal a tőgy kosársejtjeihez jutva azokat összehúzza és a keletkezett tej a tejutakon és tejmedencén át a bimbón keresztül, a fejés szívó hatására, külvilágra kerül. Az oxitocin hatása tehénben csak 4-7 percig tart, mert azt az oxitocináz enzim hatástalanítja. A fejés alatti tejleadás nyugodt körülményeket kíván. Amennyiben az állatot időközben kellemetlen, gátló ingerek érik, ezek hatására megnő vérének adrenalin szintje, melynek következtében a tőgy korábban kitágult vérerei beszűkülnek, a mirigy petyhüdté válik, azt nem lehet kifejni. Ezt a folyamatot nevezzük tejvisszatartásnak. A gátló hatás elmúltával a tejleadás csak akkor indul meg újra 8-10 percen belül, ha elegendő oxitocin van az állat vérében. A termelt tej (lac) összetételének több mint 80 %-a víz, benne jelentős mennyiségben fehérjék (kazein, szérumalbumin, globulinok), szénhidrátok (tejcukor), zsírok, ásványi anyagok és vitaminok vannak. Az ásványi anyagok a vérből kerülnek a tejbe, közülük a legfontosabb a Ca, melynek 75 % a kazeinhez kötődik. 4. A takarmányok kémiai összetétele 4.1. Víz- és szárazanyag-tartalom Takarmányoknak azokat az anyagokat vagy keverékeket nevezzük, amely tápláló hatású vegyületeket tartalmaznak és az ember egészségének veszélyeztetése nélkül a haszonállatokkal etethetünk. Táplálóanyag: A takarmányok szerves és szervetlen alkotóelemei, amelyek az állati szervezet szempontjából élettani hatással rendelkeznek. A takarmányok két fő összetevőre, szárazanyagra és vízre oszthatók fel. A 1. ábra a takarmányok kémiai összetételét mutatja. 13

1. ábra: A takarmányok kémiai összetétele (Forrás: Schmidt J. 1995. alapján módosítva) A víz és szárazanyag-tartalom meghatározása 105 0 C-on szárítószekrényben történik. A takarmányok víztartalma fontos az életfolyamatok fenntartásában, annak ellenére, hogy energiatartalma nincsen. A vízre az emésztéshez, felszívódáshoz, a test felépítéshez, a termeléshez, a kiválasztáshoz, a hőszabályozáshoz van szüksége az állatnak. A takarmányok víztartalma eltérő. A legtöbb vizet 92-93% a nedves keményítőgyári és szeszgyári moslékok tartalmazzák A zöldtakarmányok víztartalma is jelentős, 77-80%. A magvak, abrakfélék kevés vizet 10-13% tartalmaznak. A szénák, szalmák víztartalma szintén alacsony, 12-13%. A takarmányokban lévő vizet vegetációs víznek nevezzük, mely befolyásolja az ivóvízszükségletet. A lédús takarmányok fogyasztásakor az ivóvízszükséglet 70-80%-kal is csökkenhet. A víztartalom hatással van a takarmányok etethetőségére, energiatartalmára, a tárolhatóságra egyaránt. A szárazanyag a takarmányok táplálóanyagainak összessége. Ide tartoznak a szerves és a szervetlen összetevők egyaránt. A takarmányok energiatartalmát a szerves anyagok mennyisége és összetétele határozza meg. A szerves anyagokban találhatók a szervezet felépítéséhez és a termeléshez fontos fehérjék, zsírok, szénhidrátok és vitaminok. A takarmány víz- és szárazanyag-tartalma függ a takarmányféleségtől, attól, hogy lédúsvagy száraz takarmányról van szó. Függ a növény fejlődési stádiumától, mivel a zsenge növény 95 % vizet, a beérett már csak 15-30 % vizet tartalmaz. Továbbá függ a speciális kezelésektől, pl. szárítás, fonnyasztás. NPN 1 =nem fehérje eredetű nitrogén 14

A víz- és szárazanyag-tartalom befolyásolja: A takarmány tápláló értékét. A lédús takarmányé kisebb, a száraz takarmányé azonban más tényezőktől is függ a terimés-takarmány kis tápláló értékű, míg a koncentrált takarmány nagy, ezért változó a tápláló értékük. A takarmány tárolhatóságát, mivel a nagy víztartalmú 80-90% vizet tartalmazó takarmány megecetesedhet, ha fehérjében is gazdagok megrothadnak, a 20-40% vizet tartalmazó szálas takarmányok megpenészedhetnek. 60-75% víztartalom és kellően tömörített aprított takarmányok esetében kedvező tejsavas erjedés zajlik le. A takarmány étrendi hatását, mivel a lédús takarmány könnyebben emészthető a szárazzal szemben. A takarmány szállíthatóságát. 4.2. Szerves anyagok (zsírok, szénhidrátok, nyersrost, fehérjék, vitaminok) Zsírok A takarmány zsírtartalmát a Soxhlet-féle extrahálással állapítjuk meg. A kivont anyag a nyerszsír. A nyerszsírban valódi zsírok, viaszok, illóolajok, színanyagok vannak. Értékesek, mivel nagyon magas, 39 kj/g az energiatartalmuk. A szervezetben a fölös táplálóanyagok zsírrá alakulnak, a bőr alatt, a hasűrben, az izomrostok között tárolódnak. A zsírok a glicerinnek (3 értékű alkohol) és zsírsavaknak az észterei. A zsírsavak lehetnek telített illetve telítetlenek zsírsavak. Telített zsírsavak a palmitinsav, sztearinsav, melyek a sertészsírban fordulnak elő. Kettős kötéseket nem tartalmaznak. A telített állati zsírok szobahőmérsékleten szilárdak. Telítetlen zsírsavak a linolsav, linolénsav, arachidonsav, pl. a kacsazsírban vannak jelen. A telítetlen zsírsavak glicerinhez kapcsolódva egy vagy több kettős kötést tartalmaznak. A növényi olajokban a telítetlen olajsav és linolsav dominálnak, szobahőmérsékleten többnyire folyékonyak. Élettanilag értékesebbek, mint a telített zsírsavak. A telítetlen zsírsavak az állati szervezetben nem vagy nem kellő mennyiségben képződnek, ezért nélkülözhetetlen, azaz esszenciális zsírsavaknak is nevezzük. Az esszenciális zsírsavakat F-vitaminnak is nevezzük. Hiányukban májelzsírosodás, szaporodási zavarok, növekedési zavar, csökkent ellenálló képesség léphet fel. Az esszenciális zsírsavakat főleg az együregű gyomrú állatok (sertés, baromfi) igénylik. Az a legelőnyösebb, ha a takarmány energiatartalmának 1-2 %-a linolsavból ered. Fontos a zsírsavak egymáshoz viszonyított aránya is, mivel sok telített zsírsav esetén relatív linolsavhiány merül fel. Szénhidrátok A cukrok- és poliszacharidok tartoznak ebbe a csoportba. A cukrok a legkönnyebben emészthető szerves anyagok. A monogasztrikus állatok emésztőtraktusában könnyen felszívódnak. A kérődzők előgyomraiban a mikroorganizmusok szerves savakká és gáznemű anyagokká erjesztik. Legjobban az újszülött állatok igénylik, mert a keményítőt még nem tudják emészteni. A kérődzők esetében rontják a rostkihasználást. Minden takarmányban előfordulnak, gabonamagvakban akár 60%-ban is jelen vannak. Mono-, di- és poliszacharidokat különböztetünk meg. Monoszacharidok közé tartozik a glükóz (szőlőcukor), a fruktóz (gyümölcscukor) és a galaktóz, amely a tejcukor alkotója. Diszacharidok közé tartozik a szacharóz vagy répacukor, melyet egy glükóz és egy fruktóz alkotja. Répában, cirokban, kukoricában és az ezekből készült szilázsokban található. 15

A laktóz vagy tejcukor egy glükózból és egy galaktózból áll. Az egyetlen állati cukor, csak a tejben fordul elő. Az újszülött állatokban a kedvező bél ph kialakításában van szerepe. Növeli az ellenállóképességet. A maltóz vagy malátacukor két molekula glükózból áll. Keményítőből és dextrinből hő hatására, emésztéskor enzimek hatására képződik. Az állatok édeskés íze miatt szeretik, a begyulladt széna, pörkölt árpa tartalmazza. A poliszacharidok nagy molekulasúlyúak, nem édesek, nem kristályosodnak és csak komponenseikre bomolva erjednek. Ide tartozik a keményítő, a dextrinek, az inulin, a glikogén és a vegyes polioszacharidok. A sejtek számára energiaforrásként szolgálnak. A keményítő glükózpolimer, vízben nem oldódik, csirizesedik. Több száz glükóz molekulából áll. Enzim hatására alkotóira, glükózokra bomlik. A gabonamagvak 50-60%-a, míg a burgonya szerves anyagainak 90%-a keményítő. A dextrinek keményítő bomlástermékek, pörkölés, széna begyulladás esetén keletkeznek. Az inulin fruktózpolimer. Kedvezően befolyásolja a bélflóra összetételét, a csicsókában található. A glikogént állati keményítőnek is nevezik, csak az állatok szervezetében van jelen. A vegyes poliszacharidok közé a pektinek és a nyálkák sorolhatók. Megtalálhatóak a rizsben, répában, birsben, répaszeletben. A nagy pektintartalmú takarmányok a rágás és a benyálazás során elnyálkásodnak és vékonyan bevonják az emésztőtraktus falát. Ez a diétikus hatás. Nyersrost A növényi sejtfalban annak szilárdságát adja. Alkotói a cellulóz, hemicellulóz, a lignin és egyes növényeknél a pektin. A nyersrost Henneberg-Stohmann (1859) meghatározása szerint az az anyag ami híg savban (H 2 SO 4 ) és lúgban (KOH) való főzés és szűrés után oldhatatlan állapotban marad vissza. A nyersrost legfontosabb anyagai: A cellulóz glükóz molekulákból álló poliszacharid. Növényekben, alacsonyabb rendű állatokban és véglényekben fordul elő. A hemicellulóz főleg pentózokból és hexózokból áll. Kémiai kezelések és enzimek hatására könnyen bomlik, jól emészthető. A fiatal növények legfontosabb rostanyaga. A monogasztrikus (együregű, egyszerű gyomrú) állatok gyomrukban nem tudják megemészteni a rostalkotókat. Az előgyomrok mikroorganizmusai a minőségtől függően 65-70%-át feltárják, így hasznosíthatóvá válik. A rost feltárt, felszívódásra képes és ténylegesen felszívódó hányada az emészthető rost, míg a bélsárral távozó emésztetlen hányad az emészthetetlen rost. A kérődzők előgyomraikban a nyersrost 60-70%-át akkor emésztik meg, ha az nem tartalmaz sok lignint. A monogasztrikus állatok vastag- és vakbelében folyik nyersrost emésztés. A ló 50-55%- ban, a nyúl 20-25%-ban, a sertés 15-20%-ban, a baromfi pár %-ban emészti a nyersrostot. A nyersrost emészthetőségét befolyásolja a takarmány könnyen emészthető szénhidrát-tartalma, a nyersrost összetétele, lignintartalma; az emésztőrendszer baktérium flórája; a takarmánynövények faja, fejlettségi foka. Fontos, hogy mind a túl kevés, mind a túl sok rost is csökkenti a takarmány emészthetőségét. Ismerjük a nyersrost strukturális hatását és hatékonyságát. Az etetett rostnak szerkezettel kell rendelkeznie, nem elég csupán a rostot összmennyiségében megetetni, hanem a baromfiféléket és a sertést kivéve a rostnak minimum 20-25 mm-es hosszúságúnak kell lennie. Csak így tudja kifejteni a gyomor- bélrendszerben jótékony hatását. Fehérjék A nitrogéntartalmú anyagokat együttesen nyersfehérjének nevezzük. Két fő csoportra oszthatók, ezek a fehérjék és az amid anyagok. A takarmány nyersfehérje-tartalma magába foglalja: 16

a fehérjéket és fehérjeszerű vegyületeket, a nitrogéntartalmú szervetlen vegyületeket, nitrogéntartalmú glükozidákat, alkaloidákat. A fehérjék a takarmányok legfontosabb táplálóanyagai, mivel a szervezet minden sejtje tartalmaz fehérjét, fontos részét adják az állati szervezetnek is. Fehérjét az állat csak fehérjéből tud felépíteni! Ezért a monogasztrikus állatok takarmányának mindig tartalmazniuk kell fehérjét, illetve megfelelő mennyiségben aminosavakat. Fehérjehiány esetén csökken a termelés, az ellenálló képesség. Közös vonásuk, hogy nitrogént tartalmaznak. Ennek a nitrogéntartalomnak a 6,25-szoros szorzata adja a takarmány nyersfehérje-tartalmát. A fehérjék alapvető építőkövei az aminosavak. Zömmel rövid szénláncú zsírsavak (ecetsav, vajsav, propionsav) származékai. Egy vagy két -NH 2 (amino-gyököt), illetve - COOH (karboxil-gyököt) tartalmaznak. Rendszerint fehér, kristályos, legtöbbször vízben oldódó vegyületek. A takarmányokban 24-féle aminosav fordul elő. Ezeknek egy részét a szervezet elő tudja állítani más táplálóanyagokból, ezeket nélkülözhető aminosavaknak nevezzük. Egy részüket viszont a szervezet nem képes szintetizálni, ezeket életfontosságú vagy nélkülözhetetlen vagy esszenciális aminosavaknak nevezzük. 12 esszenciális aminosavat ismerünk, melyek a következők: arginin, hisztidin, izoleucin, leucin, lizin, metionin, fenilalanin, treonin, triptofán, valin, glicin és a prolin. Az életfontos aminosavak között vannak limitáló aminosavak, melyek a takarmányokban az állat szükségletéhez viszonyítva kisebb mennyiségben vannak jelen. Az együregű gyomrú állatok közül is a baromfi-félék (főként a tyúk és a pulyka) a legigényesebbek az aminosav-ellátásra. Takarmányukban mind a 12 esszenciális aminosavnak szerepelni kell. Az állat fehérjeszintézisének mértékét mindig a takarmányban legszűkösebben előforduló aminosav határozza meg. Ezeket az aminosavakat limitáló aminosavaknak nevezzük (Liebig-féle minimum törvény). Főbb limitáló aminosavak malacoknál : 1. lizin, 2. metionin, 3. triptofán, treonin; baromfinál : 1. metionin, 2. lizin, 3. triptofán, treonin. A lizint, metionint, treonint és a triptofánt már ipari úton is előállítják takarmányozási célra. Aminosav kiegészítésnél a következőket tartsuk szem előtt: A túlzott kiegészítés pazarlás, valamint fehérje mérgezés léphet fel. Egymást pótolhatják, pl. a cisztin a metionint pótolhatja a kérődzőknél. Egyesek antagonistái egymásnak, pl. leucin izoleucin, leucin valin. Túlzott adagolás esetén másik válik limitálóvá. A kérődző állatok emésztési sajátosságai miatt az aminosav-ellátásuk sajátságos. A bendőbeli fehérje-szintetizálás folyamán a mikrobafehérjékben minden esszenciális aminosav képződik, melyre a kérődzőnek szüksége van. Ugyanakkor előgyomraikban a mikroorganizmusok a fehérjéket ammóniára bontják. A takarmányok eredeti esszenciális aminosavai többségükben el sem jutnak az oltógyomorig és a belekig, a felszívódásig. Ezért fiatal kérődzők nevelése során a 15 %-nál nagyobb nyersfehérje-tartalmú takarmányok etetése esetén célszerű az esszenciális aminosavakat védeni az által, hogy késleltetjük mikrobás lebontásukat, így nagyobb hányaduk jut el a belekig. Ezt különböző felületi védő anyagokkal érjük el és bypass fehérjének nevezzük. Amennyiben az állat takarmányából akár egyetlen esszenciális aminosav is hiányzik vagy kisebb mennyiségben van jelen, az termelés csökkenésben jelentkezik. A takarmány biológiai értéke a fehérjék aminosav-összetételétől függ. Biológiailag az a legértékesebb fehérje, amelynek aminosav garnitúrája megegyezik az állati termék aminosavösszetételével. A fehérje biológiai értéke annál nagyobb, minél több esszenciális aminosavat tartalmaz, valamint az aminosavak egymáshoz viszonyított aránya minél inkább megközelíti a 17

szervezet vagy az állati termék aminosav arányait. A biológiai érték főleg lizin- és metionintartalomtól, valamint ennek a két aminosavnak az egymáshoz viszonyított arányától függ. Ez az arány általában 1:1, illetve 6:1 között ingadozik. 4.3. A takarmányok szervetlen anyagai (makroelemek és mikroelemek) Kalcium (Ca) A kalcium 98%-a a csontokban van. Jelentős a tojáshéj Ca-tartalma, a tojásképződéshez nagy mennyiség szükséges. Idegrendszer, izomzat, enzimek működését befolyásolja. Felszívódásához D-vitaminra van szükség. Vitaminhiánykor a csontokból mozgósítja az állat a Ca-t, következménye fiatal korban angolkór, idősebb korban csontlágyulás lehet. Sok kalciumot tartalmaznak a zöldtakarmányok, pillangósok, szilázsok, szenázsok, szénák. Pótlását takarmánymésszel végezzük. Figyelembe kell azonban venni, hogy a P-tartalmú ásványianyag-kiegészítők is tartalmaznak Ca-ot. Foszfor (P) A foszfor legnagyobb része, kb. 80 %-a kalcium-foszfát formájában a csontokban található. 20%-a a lágy szervekben található, pl. ATP-ben. Fontos szerepe van a sav-bázis egyensúly fenntartásában. A P-hiánynál lassul az állatok fejlődése, ivari zavarok lépnek föl, csontképződési rendellenességek fordulhatnak elő. Foszforban gazdag takarmányok a korpák, olajipari melléktermékek. A foszfor egy része a növényekben fitinhez kötött formában van jelen, melyet a fitáz enzim hasít le. A baromfi és a sertés kevésbé hasznosítja, ezért a tápjaikat fitázzal egészíthetik ki. A kalcium és a foszfor hasznosulása függ az állat korától, a Ca-P mennyiségétől. A fiatal állat mindkettőt jobban hasznosítja. Ha kevesebb a Ca és a P mennyisége az állat jobban hasznosítja azokat. A Ca:P arány minden állatfajnál és korcsoportnál más. Minél jobban eltér az optimumtól, annál inkább romlik a hasznosulás, annál nagyobb mennyiségű D-vitamin szükséges a felszívódáshoz. Az ásványianyag-kiegészítőkben adott foszfor hasznosulása annál jobb, minél kevesebb a kalcium mennyisége. A nátrium (Na) és a klór (Cl) A Na az extracelluláris térben található, a Cl az extra- és intracelluláris térben egyaránt jelen van, a pufferrendszerek alkotórészei. A szervezetben nem raktározódnak. A növényi eredetű takarmányokban kevés található belőlük, ezért pótlásuk szükséges. Jó forrásaik az állati eredetű takarmányok. Nátrium-klorid (NaCl), nyalósó, porsó formájában keverhető az abrakhoz, a takarmány ízletességét javítja, növeli a napi felvehető takarmány mennyiségét. Hiányukban romlik a takarmány értékesülés, csökken a termelés, romlik az étvágy, romlik a fehérje-, energia- és Ca-értékesülés, durvább lehet a szőrzet. Hiánytüneteik baromfinál tollcsipkedés, kannibalizmus lehet, míg sertésnél allotriophagia (nyalakodás) alakulhat ki. Túladagolásával mérgezést idézünk elő, főleg sertés, baromfi érzékeny rá. Magnézium (Mg) A magnézium 70%-a a csontokban, 30%-a a májban, testnedvekben részben ionos, részben fehérjéhez kötött formában van jelen. Anyagforgalomban szorosan kapcsolódik a Ca, P és a K anyagforgalmához. Forrásai a zöldtakarmányok, zöldlisztek, húsliszt, búzakorpa, szárított élesztő. A takarmányok a szükségletnél nagyobb mennyiségben tartalmazzák, de felszívódása gyenge, kifejlett korban 20%, fiatal korban is csak 70-80%-os. 18