SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI

Hasonló dokumentumok
SOMOGYI TÉRSÉGI INTEGRÁLT SZAKKÉPZŐ KÖZPONT KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM H-8600 Siófok, Bakony u. 2. SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

1. A közoktatási intézmény (a továbbiakban: költségvetési szerv) neve: Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Nemzetiségi Gimnázium

ÚJFEHÉRTÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA. 67/2016. (III. 30.) számú. h a t á r o z a t a Lengyel Laura Óvoda Alapító Okiratának módosításáról

Az Adu Vállalkozói Szakközépiskola, Szakiskola és Gimnázium SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. hatályos: szeptember 1-jétől

A HOLLÓKŐI ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

4/2016. (VI. 30.) kancellári utasítás. a Szegedi Tudományegyetem. Kancellárját illető munkáltatói jogkörök. delegálásának rendjéről

A BORSOD - ABAÚJ - ZEMPLÉN MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT JÓZSEF ATTILA GIMNÁZIUM, SZAKKÉPZŐ ISKOLA ÉS KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Szervezeti és működési szabályzat Ajkai Szakképző Iskola és Kollégium

Söjtöri Közös Önkormányzati Hivatal. a közszolgálati tisztviselőkről szóló évi CXCIX törvény 45. (1) bekezdése alapján.

Módosító Okirat. Okirat szám: 22/ /2015.

szociális intézmény biztosítja. Az ott igénybe vett étkezéshez kapcsolódó díj befizetését ezen intézmény térítési díj szabályzata tartalmazza.

1. sz. melléklet: Intézményi Közoktatási Esélyegyenlőségi Intézkedési Terv helyzetelemzésének adattáblái Készült: szeptember 17.

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM MUNKÁLTATÓI JOGKÖRÖK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT SZILVÁSI ÁLTALÁNOS ISKOLA FELSŐSZILVÁSI ÁLTALÁNOS ISKOLÁJA

Jogszabályváltozások. Érettségi 2015/2016 tanév tavasz. Dr. Kun Ágnes osztályvezető

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ megyei szerepe, jövőbeni céljai. Széchenyi Programirodák létrehozása, működtetése VOP-2.1.

K Ö Z G A Z D A S Á G I, M Ó D S Z E R T A N I É S I N F O R M A T I K A I I N T É Z E T

A Sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és Kollégium Szervezeti és Működési Szabályzata

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SIÓFOKI SZÉCHENYI ISTVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. Győri Móra Ferenc Általános Iskola és Szakközépiskola. G y ő r

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

A L A P Í T Ó O K I R A T a módosításokkal egységes szerkezetben

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

Szervezeti és Működési Szabályzat

Magyar Máltai Szeretetszolgálat Devecseri Szakiskola. Szervezeti és Működési Szabályzat

A közoktatás szervezésével, a közoktatási intézmények fenntartásával kapcsolatos szabályok változásából fakadó önkormányzati feladatok

Munkaköri leírás minták

A 210/2012. (V. 15.) számú önkormányzati határozat 1. melléklete

Nyíregyházi Főiskola. a Közalkalmazottak jogállásáról szóló évi XXXIII. törvény 20/A alapján pályázatot hirdet

ÚJ MUNKATÁRSAK FELVÉTELÉRE ÉS BETANÍTÁSÁRA VONATKOZÓ SZABÁLYZAT

Kalocsai Kossuth Zsuzsanna Humán és Kereskedelmi Szakközépiskola, Szakiskola. Szervezeti és Működési Szabályzata

Összefoglaló jelentés a évi belső ellenőrzési terv végrehajtásáról

FELVÉTELI TÁJÉKOZTATÓ

Dunakeszi Oktatási Központ módosításokkal egybeszerkesztett ALAPÍTÓ OKIRAT

Pécsi Szakképzési Centrum Angster József Szakképző Iskolája SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

Beiskolázás Középiskola Neve: Erkel Ferenc Gimnázium és Informatikai Szakképző Iskola, Kollégium OM azonosító száma:

ELŐTERJESZTÉS. Balatonkenese Város Önkormányzat Képviselő-testületének 2013.november 07. napján tartandó soron következő testületi ülésére

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI KORMÁNYHIVATAL SZERVEZETI FELELŐSSÉGI RENDSZERÉNEK ÁTTEKINTHETŐ, KÖZÉRTHETŐ LEÍRÁSA

RÁCALMÁSI JANKOVICH MIKLÓS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

87/2008. (VI. 26.) Kgy. határozat

Nem magyar anyanyelvű tanulók. iskoláztatása. Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum

A L A P Í T Ó O K I R A T

ELŐTERJESZTÉS. Berente Község Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 23-ai ülésére

P Á L Y Á Z A T I A D A T L A P egyesületek, civil szervezetek támogatására

Kivonat. Biatorbágy Város Önkormányzat Képviselő-testülete december 15-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

HUNYADI MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA. Szervezeti és Működési Szabályzat /SzMSz/

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

29/2014. sz. előterjesztés

A VASZARY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

TUNDERKERTKELETIOVODA MUNKATERVE NEVELÉSI ÉV

Véleményezési határidő: november 26. Véleményezési cím:

SZABÁLYZAT A MISKOLCI EGYETEM IDEGENNYELVI OKTATÁSI KÖZPONTJÁNAK FELADATAIRA ÉS MŰKÖDÉSI RENDJÉRE

I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

2. A 2. (1) bekezdés c) pontja az alábbiak szerint változik:

DUNAHARASZTI KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR ÁLTALÁNOS ISKOLA

ELŐTERJESZTÉS. Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlésének szeptember 16-i ülésére

sajátos nevelési igényű gyermek, tanuló: az a gyermek, tanuló, aki a szakértői és

ELŐTERJESZTÉS a Képviselő-testület április 30-i ülésére

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

A TEMPLOM TÉRI NÉMET NEMZETISÉGI ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2013.

Fekete István Általános Iskola és Előkészítő Szakiskola Alapító Okiratának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege

Szervezeti és működési szabályzat 2013.

Szervezeti és Működési Szabályzat

A Baptista Teológiai Akadémia. Alapító Okirata. Kelt: Budapesten, január 28.

VI. A PEDAGÓGIAI MUNKA BELSŐ ELLENŐRZÉSI RENDJE VII. BENNTARTÓZKODÁS RENDJE VII.1. A vezetők benntartózkodási rendje VII.2.

ÚÁMK SZMSZ 2009 TARTALOMJEGYZÉK

AZ ARANY JÁNOS GIMNÁZIUM, EGÉSZSÉGÜGYI SZAKKÉPZŐ ÉS KÖZGAZDASÁGI SZAKKÖZÉPISKOLA. Berettyóújfalu SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Ady Endre Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Dánszentmiklós. Szervezeti és Működési Szabályzat

PUSZTADOBOSI ÁLTALÁNOS ISKOLA

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzat Polgármesterétől Képviselő-testület február hónap 18. napján tartandó ülésére

TÁG VILÁG ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

MAGÁNTANULÓI SZABÁLYZAT

Záhonyi KANDÓ KÁLMÁN KÖZLEKEDÉSI SZAKKÖZÉPISKOLA, GIMNÁZIUM ÉS DR. BÉRES JÓZSEF KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT 2013.

Békés Városi Szociális Szolgáltató Központ Békés, Jantyik u. 1. szóló évi XXXI. törvény 40. *-a alapján, és a

A BEREGSZÁSZI PÁL SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 13. SZÁMÚ MELLÉKLET

Beszerzések, közbeszerzési eljárások; Összeférhetetlenség, szabálytalanság. Előadó: dr. Keszler Gábor NFFKÜ Zrt.

EGRI HUNYADI MÁTYÁS ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA EGER, FADRUSZ U. 1/A

NYÁREGYHÁZA KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 12/2010.(VI.09.) számú r e n d e l e t e. az egészségügyi alapellátás körzeteiről

HAJDÚHADHÁZ VÁROS ÖNKORMÁNYZATA POLGÁRMESTERÉTŐL 4242 HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: , TELEFAX:

Szervezeti és Működési Szabályzata

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 391/2005 (XII. 19.) SZÁMÚ HATÁROZATA

A Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola. Szervezeti és Működési Szabályzata

Tárgyalja: Ügyrendi és Kommunikációs Bizottság. Király-tó Óvoda és Bölcsőde Alapító Okiratának módosítása

Szervezeti-és Működési Szabályzata

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT. MESE-VÁR ÓVODA ÉS BÖLCSŐDE (4130 Derecske, Városház u. 3) OM AZONOSÍTÓ:

Előterjesztő: Szitka Péter polgármester. Készítette: Dr. Piskóthy László jogi szakreferens

A L A P Í T Ó O K I R A T (A módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva)

A TISZANAGYFALUI ÁLTALÁNOS ISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

JAVASLAT. Kazincbarcika Város Önkormányzat Képviselő-testületének Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 8/2013 (IV.19) rendelet módosítására

Szervezeti és Működési Szabályzat Terv

A Józsefvárosi Egységes Gyógypedagógiai Módszertani. Intézmény és Általános Iskola. Szervezeti és Működési Szabályzat 1.1. verzió

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS Oktatási, Kulturális és Sport Bizottsága Nyíregyháza, Kossuth tér 1. MEGHívó

Kocsis Pál Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Szakközépiskola Szakképző Iskola 6000 Kecskemét, Szent Imre u. 9. OM azonosító:

végzettség szakképzettség munkakör, beosztás alkalmazás tantárgyfelosztás szerint tanít 1 főiskola szakvizsgázott

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK BIZOTTSÁGA. Tervezet A BIZOTTSÁG.../.../EU RENDELETE

Átírás:

SOMOGYI TISZK KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM H-8600 SIÓFOK, BAKONY U. 2. TEL/FAX: (84) 310-857 somogyitiszk@liveedu.baross-siofok.hu www.somogyitiszk.hu A SOMOGYI TISZK KÖZÉP- ÉS SZAKISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA 2013. december

TARTALOMJEGYZÉK I. AZ INTÉZMÉNY ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI... 4 1. A Szervezeti és működési szabályzat célja... 4 2. A Szervezeti és működési szabályzat jogszabályi alapja... 4 3. A szabályzat elfogadása, hatálya... 4 4. Az intézmény jellemzői és jogállása... 5 II. AZ INTÉZMÉNY SZERVEZETI FELÉPÍTÉSE ÉS VEZETÉSE... 7 1. A szervezeti egységek... 7 2. A vezetési szintek... 8 3. Képviselet és kiadmányozás szabályai... 12 4. Szervezeti felépítés... 12 5. Igazgatótanács... 15 III. A NEVELŐTESTÜLET ÉS A SZAKMAI MUNKAKÖZÖSSÉGEK... 17 1. A nevelőtestület... 17 2. A nevelőtestület működési rendje... 17 3. A szakmai munkaközösségek... 18 4. A nevelőtestület feladatainak átruházása... 19 5. A pedagógiai munka ellenőrzése... 20 IV. AZ INTÉZMÉNYI KÖZÖSSÉGEK, JOGAIK ÉS KAPCSOLAT-TARTÁSUK... 22 1. Az alkalmazotti közösség és kapcsolattartásának rendje... 22 2. A tanulói közösség és kapcsolattartásának rendje... 23 3. A diákönkormányzat és működése... 23 4. A szülői közösség és a kapcsolattartás rendje... 25 5. Az iskolai sportkörök és az iskolavezetés kapcsolattartása... 26 6. Az intézmény külső kapcsolatainak rendszere... 26 V. MUNKAKÖRI LEÍRÁS-MINTÁK... 28 1. Pedagógus... 28 2. Osztályfőnök... 28 3. Munkaközösség-vezető... 29 4. Ifjúságvédelmi felelős... 30 VI. AZ INTÉZMÉNY MŰKÖDÉSI RENDJE... 31 1. A tanév helyi rendje... 31 2. Az intézmény nyitva tartása... 31 3. A tanítási napok rendje... 32 4. Az intézmény munkarendje... 32 5. A tanulók munkarendje... 33 6. Az emelt szintű foglalkozások rendje... 34 7. Felnőttoktatás formái... 34 8. Intézmény ellenőrzési és értékelési rendje... 34 9. Az elektronikus úton előállított nyomtatványok hitelesítési és kezelési rendje... 36 VII. A TANULÓK ÜGYEIVEL KAPCSOLATOS SZABÁLYOK... 38 1. A tanulók által készített dologért járó díjazás... 38 2. A tanulók fegyelmi eljárásának részletes szabályai... 38 3. A fegyelmi eljárást megelőző egyeztető eljárás részletes szabályai... 38 VIII. A TANÓRÁN KÍVÜLI FOGLALKOZÁSOK... 40 1. Rendszeres tanórán kívüli foglalkozások... 40 2. Esetenkénti tanórán kívüli foglalkozások... 40 3. A külföldi utazásokra vonatkozó szabályok... 40 4. Kulturális intézmények látogatása... 41 2

5. Egyéb (nem iskolai) rendezvények... 41 6. Tanfolyamok... 41 IX. AZ INTÉZMÉNYI HAGYOMÁNYOK ÁPOLÁSA, AZ ÜNNEPÉLYEK RENDJE.. 41 1. A hagyományápolás célja és tartalmi vonatkozásai... 41 2. A hagyományápolás külsőségei, feladatai... 42 X. A LÉTESÍTMÉNYEK ÉS HELYISÉGEK HASZNÁLATI RENDJE... 42 1. Az épületek egészére vonatkozó rendszabályok... 42 2. Teendők rendkívüli események idején... 43 3. A belépés és benntartózkodás rendje... 44 4. Az intézmény létesítményeinek bérbeadási rendje... 44 5. A helyiségek és berendezésük használati rendje... 44 6. Karbantartás és kártérítés... 45 XI. EGYÉB RENDELKEZÉSEK... 45 1. A rendszeres egészségügyi felügyelet és ellátás rendje... 45 2. Az egészséges életmódra nevelés... 46 3. Az intézményben folytatható reklámtevékenységről... 46 4. A tankönyvtámogatás és tankönyvellátás intézményi rendje... 47 XII. AZ ISKOLAI KÖNYVTÁRAK MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA... 49 1. A könyvtár működésének célja, a működés feltételei... 49 2. A könyvtár működésével kapcsolatos szabályok... 49 1. számú melléklet: Gyűjtőköri szabályzat... 51 2. számú melléklet: Könyvtárhasználati szabályzat... 54 3. számú melléklet: Katalógusszerkesztési szabályzat... 56 4. számú melléklet: Tankönyvtári szabályzat... 57 XIII. INTÉZMÉNYI DOKUMENTUMOK NYILVÁNOSSÁGA... 59 3

I. AZ INTÉZMÉNY ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI 1. A Szervezeti és működési szabályzat célja A szervezeti és működési szabályzat meghatározza az intézmény szervezeti felépítését, az intézmény működésének rendjét, a belső és külső kapcsolatokra vonatkozó mindazon rendelkezéseket, amelyeket jogszabály nem utal más hatáskörbe. Megalkotása a Nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 25. -ában foglalt felhatalmazás alapján történik. Az SZMSZ az intézmény pedagógiai programjában rögzített cél- és feladatrendszer racionális és hatékony megvalósítását szabályozza. 2. A Szervezeti és működési szabályzat jogszabályi alapja A Somogyi TISZK Közép- és Szakiskola SZMSZ-e az alábbi törvények és rendeletek alapján készült: 2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről 1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról 2011. évi CLXXXVII. törvény a szakképzésről 2001. évi XXXVII. törvény a tankönyvpiac rendjéről 1992. évi XXXIII. törvény a közalkalmazottak jogállásáról (Kjt.) 2012. évi I. törvény a munka törvénykönyvéről 2011. évi CXII. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról 100/1997.(VI.13.) Korm. rendelet az érettségi vizsgaszabályzat kiadásáról 8/2006. (III.23.) OM rendelet a szakképzés megkezdésének és folytatásának feltételeiről, valamint a térségi integrált szakképző központ tanácsadó testületéről 20/2007. (V.21.) SZMM rendelet a szakmai vizsgáztatás általános szabályairól és eljárási rendjéről 16/2013. (II. 28.) EMMI rendelet a tankönyvvé nyilvánítás, a tankönyvtámogatás, valamint az iskolai tankönyvellátás rendjéről 138/1992.(X.8.) Korm. rendelet a Kjt. végrehajtásáról a közoktatási intézményekben 3. A szabályzat elfogadása, hatálya A Szervezeti és működési szabályzat elkészítéséért a többcélú közös igazgatású közoktatási intézmény főigazgatója felelős, a szabályzatot a nevelőtestület fogadja el. A diákönkormányzat, illetve az iskolaszék (vagy szülői szervezet) véleményezési jogot gyakorol az őket érintő kérdésekben. A szabályzat azon rendelkezéseinél, amelyeknél a fenntartóra, illetve a működtetőre többletkötelezettség hárul, egyetértési jogot gyakorolnak. Az SZMSZ és mellékleteinek betartása kötelező érvényű az intézmény minden közalkalmazottjára, tanulójára és az intézménnyel szerződéses jogviszonyban állókra. Az SZMSZ az elfogadás időpontjával lép hatályba és határozatlan időre szól. 4

4. Az intézmény jellemzői és jogállása 4.1. Az intézmény alapdokumentumai A Somogy Megyei Önkormányzat Közgyűlése 13/2008. (II.8.) számú határozatával, 2008. augusztus 4-i hatállyal hozta létre a Somogyi Térségi Integrált Szakképző Központ Középiskola, Szakiskola és Kollégiumot. Az intézmény jogszerű működését a Somogyi Térségi Integrált Szakképző Központ Középiskola, Szakiskola és Kollégium szakmai alapdokumentuma rögzíti. A szakmai alapdokumentumot a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Kaposvári Tankerülete adta ki. A többcélú közös igazgatású intézmény tartalmi működését az egységes Pedagógiai Program határozza meg. Az intézmény egy tanévre szóló Munkaterve a feladatok megvalósításának konkrét tevékenységeit és munkafolyamatait tartalmazza az időpontok és a határidők kitűzésével, valamint a felelősök megjelölésével, a székhely és a tagintézmények számára lebontva. A munkatervet a nevelőtestület/ek a tanévnyitó értekezleteken véglegesítik. 4.2. Az intézmény jellemző adatai Megnevezései Hivatalos név: Somogyi Térségi Integrált Szakképző Központ Középiskola, Szakiskola és Kollégium Rövid név: Somogyi TISZK Közép- és Szakiskola Feladatellátási helyei Székhelye: 8600 Siófok, Bakony utca 2. Telephelye: 8600 Siófok, Fő utca 258. Tagintézmények: 1. Somogyi TISZK Közép- és Szakiskola Baross Gábor Tagintézménye Ügyviteli telephelye: 8600 Siófok, Bakony u. 2. Tagintézmény telephelye: 8600 Siófok, Széchenyi utca 13. 2. Somogyi TISZK Közép- és Szakiskola Mathiász János Tagintézménye Ügyviteli telephelye: 8630 Balatonboglár, Szabadság u. 41. Tagintézmény telephelye: 8630 Balatonboglár, Szabadság u. 69. Tagintézmény telephelye: 8630 Balatonboglár, Mátyás Király utca 7. Tagintézmény telephelye: 8630 Balatonboglár, Zrínyi utca 76. Tagintézmény telephelye: 8640 Fonyód, Béke u. 1. 3. Somogyi TISZK Közép- és Szakiskola Krúdy Gyula Tagintézménye Ügyviteli telephelye: 8600 Siófok, Koch Róbert u. 8. Tagintézmény telephelye: 8600 Siófok, Széchenyi utca 13. Tagintézmény telephelye: 8660 Tab, Virág utca 12-14. Tagintézmény telephelye: 8653 Ádánd, Árpád utca 4. 4. Somogyi TISZK Közép- és Szakiskola Dráva Völgye Tagintézménye Ügyviteli telephelye: 7570 Barcs, Latinca Sándor utca 13. Tagintézmény telephelye: 7570 Barcs, Barcs-Középrigóc Tagintézmény telephelye: 7500 Nagyatád, Baross Gábor utca 6. Tagintézmény telephelye: 7500 Nagyatád, Petőfi Sándor utca 2. 5

5. Somogyi TISZK Közép- és Szakiskola Központi Kollégiuma Ügyviteli telephelye: 7570 Barcs, Latinca Sándor utca 13. Tagintézmény telephelye: 7570 Barcs, Barcs-Középrigóc Tagintézmény telephelye: 8660 Tab, Virág utca 12-14. Tagintézmény telephelye: 8840 Csurgó, Iharosi út 2. Az alapító és a fenntartó neve és székhelye Alapító szerv neve: Emberi Erőforrások Minisztériuma Alapítói jogkör gyakorlója: emberi erőforrások minisztere Alapító székhelye: 1054 Budapest, Akadémia utca 3. Fenntartó neve: Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Fenntartó székhelye: 1051 Budapest, Nádor utca 32. Típusa Közös igazgatású köznevelési intézmény OM azonosító 201178 Köznevelési és egyéb alapfeladatok 1. Szakközépiskolai nevelés és oktatás Nappali rendszerű iskolai oktatás Felnőttoktatás nappali, esti, levelező Sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése-oktatása (érzékszervi fogyatékos, beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődés zavarral küszködők) 2. Szakiskolai nevelés és oktatás Nappali rendszerű iskolai oktatás Sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése-oktatása (érzékszervi fogyatékos, beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődés zavarral küszködők) 3. Gimnáziumi nevelés-oktatás Nappali rendszerű iskolai oktatás Felnőttoktatás - esti Sajátos nevelési igényű tanulók integrált nevelése-oktatása (érzékszervi fogyatékos, beszédfogyatékos, egyéb pszichés fejlődés zavarral küszködők) 4. Köznevelési Hídprogram keretén belül zajló nevelés-oktatás (HÍD II) 5. Iskolarendszeren kívüli képzésben részvétel Nyilvántartási szám: 01124-2008 Képzési forma megnevezése: felnőttképzés 6. Kollégiumi ellátás: Kollégiumi szállásnyújtás 7. Egyéb, nem köznevelési feladat Gyakorlati képzőhely Az alapfeladatokat és a létszámadatokat tagintézményekre és a telephelyekre lebontva a szakmai alapdokumentum rögzíti. A feladatellátást szolgáló vagyon és a felette való rendelkezés és használat joga Az feladatellátást szolgáló vagyon és a felette való rendelkezés és használat jogáról tagintézményekre és a telephelyekre lebontva a szakmai alapdokumentum rendelkezik. Felvehető maximális létszám: 5500 fő 6

II. AZ INTÉZMÉNY SZERVEZETI FELÉPÍTÉSE ÉS VEZETÉSE 1. A szervezeti egységek 1.1. Az intézmény szervezeti egységei A Somogyi TISZK Középiskola, Szakiskola és Kollégium, mint közös igazgatású köznevelési intézmény öt tagintézményből és a tagintézményekhez kapcsolódó telephelyekből áll. A székhely A székhely az a feladatellátási hely, ahol a közoktatási intézmény képviseleti jogának gyakorlására jogosult vezetőnek (főigazgató) a munkahelye van. A Somogyi TISZK Középés Szakiskola székhelye: 8600 Siófok, Bakony utca 2. A tagintézmény A tagintézmény az az intézményegység, ahol a székhelytől való távolság vagy a feladatok jellege miatt az irányítási, képviseleti feladatok a székhelyről nem, vagy csak részben láthatók el. A Somogyi TISZK Közép- és Szakiskola Baross Gábor Tagintézménye - mint feladatellátási hely - az intézmény székhelye. A székhelyhez 4 tagintézmény (3 iskola és egy kollégium) kapcsolódik, élükön tagintézmény vezetőkkel. Az oktatást végző 3 tagintézményhez az alapfeladat ellátását végző további szervezeti egységek telephelyek kapcsolódnak, illetve a kollégiumhoz tartozik 3 telephely. A telephely A telephely a székhelyen és a tagintézményeken kívüli feladatellátási hely, ahol a közoktatási intézmény valamelyik feladatának ellátásához létrehozott szervezeti egység működik. A Somogyi TISZK Közép- és Szakiskola intézményei összesen 13 a Somogyi TISZK Középés Szakiskola középfokú oktatását és kollégiumi ellátását végző telephellyel rendelkeznek. 1.1.1. A tagintézmények helye és szerepe az integrált intézményen belül, önállóságuk Az integrált intézmény tagintézményei szervezeti és szakmai tekintetben önállóságot élveznek a TISZK-en belül, amit a TISZK jogszabályokon alapuló alapdokumentumai garantálnak. A tagintézmények vezetői egyetértési joggal bírnak a tagintézményt érintő beiskolázásnál, továbbá a pedagógusok és egyéb munkakörben foglalkoztatottak felvételénél, illetve felmentésénél. Javaslattételi joggal bírnak a tagintézményt érintő költségvetés tervezésénél, a pályázatok beadásánál, a helyi tanterv és az alapdokumentumok összeállításánál. Az iskolai nevelő-oktató munka hatékonyabbá tételének egyik lényeges feltétele a hagyományrendszer ápolása, az iskolai közösséghez tartozás érzésének folyamatos mélyítése. Az iskoláknak a megmaradó önálló arculata, saját hagyományaik ápolása mellett azonban törekedniük kell arra, hogy elősegítsék az integrált intézmény közös, és hatékony fellépését az alapító által megfogalmazott célok elérése érdekében, a TISZK egységes pozitív külső képének megteremtését, erősítését. 1.1.2. A telephelyek helye és szerepe az integrált intézményen belül A telephelyek szervezeti és szakmai tekintetben a tagintézményekhez tartoznak. A telephelyek élén álló intézményegység-vezetők egyetértési joggal bírnak a telephelyet érintő beiskolázásnál, továbbá a pedagógusok és egyéb munkakörben foglalkoztatottak felvételénél, illetve felmentésénél. Javaslattételi joggal bírnak a telephelyet érintő költségvetés 7

tervezésénél, a pályázatok beadásánál, a helyi tanterv és az alapdokumentumok tagintézményi mellékleteinek összeállításánál. 1.2. Vezetői szintek Főigazgató Főigazgató-helyettesek, ügyviteli vezető, tagintézmény vezetők Tagintézményvezető-helyettesek, intézményegység-vezetők, telephelyvezetők (kollégium) Intézményegységvezető-helyettesek 2. A vezetési szintek 2.1. A főigazgató A főigazgató - aki egyben a székhelyen működő tagintézmény vezetője a közös igazgatású köznevelési intézmény egyszemélyi felelős vezetője. Munkáját az intézményre vonatkozó hatályos törvényekben, rendeletekben, utasításokban, munkatervekben, szabályzatokban megfogalmazottaknak megfelelően végzi. Felelős az intézmény szakszerű, törvényes működéséért, az ésszerű és takarékos gazdálkodásért, gyakorolja a munkáltatói jogokat és dönt az intézmény működésével kapcsolatban minden olyan ügyben, amelyet jogszabály vagy az SZMSZ nem utal más hatáskörbe. A dolgozók foglalkoztatására, élet- és munkakörülményeire vonatkozó kérdések tekintetében jogkörét jogszabályban előírt egyeztetési kötelezettség megtartásával gyakorolja. Közvetlenül fogja össze és irányítja a magasabb vezetői beosztású közalkalmazottak (főigazgató-helyettesek, tagintézmény-vezetők, intézményegység-vezetők) munkáját és rajtuk keresztül az egész intézmény tevékenységét. Felelős a személyzeti munkáért, munkaerő gazdálkodásért és a beiskolázásért. Megszervezi az igazgatótanácsi üléseket, valamint a rendszeres vezetői értekezleteket. A közoktatási intézmény főigazgatója képviseli az intézményt. Jogkörét esetenként vagy az ügyek meghatározott körében helyetteseire, vagy a tagintézmény vezetőkre, illetve az intézményegység-vezetőkre átruházhatja. A főigazgató egyben a Somogyi TISZK Közép- és Szakiskola Baross Gábor Tagintézménye vezetője is. 2.1.1. A főigazgató jogköre A főigazgató feladatait, jogkörét, felelősségét a nemzeti köznevelésről szóló törvény határozza meg. Az intézményvezető kiemelt feladatai: - a nevelő és oktató munka irányítása és ellenőrzése (átruházott hatáskörben a tagintézmény vezető, intézményegység-vezető); - a nevelőtestület munkájának összehangolása, (átruházott hatáskörben a tagintézmény vezető, intézményegység-vezető); - a nevelőtestület jogkörébe tartozó döntések előkészítése, végrehajtásuk szakszerű megszervezése és ellenőrzése intézményi szinten, (átruházott hatáskörben a tagintézmény vezető, intézményegység-vezető); - a munkáltatói, valamint a kötelezettségvállalási jogkör gyakorlása; - a közoktatási intézmény képviselete és menedzselése; - együttműködés biztosítása a munkavállalói érdekképviseleti szervekkel, a szülők és a diákok képviselőivel; 8

- a nemzeti és intézményi ünnepek munkarendhez igazodó, méltó szervezésének koordinálása (átruházott hatáskörben a tagintézmény vezető, intézményegység-vezető); - a gyermek- és ifjúságvédelmi munka, valamint a tanuló- és gyermekbaleset megelőzésének intézményi szintű irányítása (átruházott hatáskörben a tagintézmény vezető, intézményegység-vezető); - a felnőttoktatás igény szerinti megszervezéséről való gondoskodás (átruházott hatáskörben a tagintézmény vezető, intézményegység-vezető); - a vagyonnyilatkozat tételi kötelezettségről szóló 2007. évi CLII. törvényben foglaltak alapján a főigazgató határozza meg a vagyonnyilatkozat tételre kötelezett munkakörökben dolgozókat. 2.2. Főigazgató-helyettesek, ügyviteli vezető A főigazgató feladatait három helyettese közreműködésével látja el. A főigazgató-helyettesi megbízásokra a főigazgató pályázatot ír ki, és ő is bírálja el. A megbízások legfeljebb 5 évig terjedő határozott időre szólnak. Az adott szakterület főigazgató-helyettese a törvényben meghatározott felsőfokú végzettséggel és szakképzettséggel, valamint legalább öt év szakmai gyakorlattal rendelkező személy lehet. A főigazgató-helyettesek egyben a Somogyi TISZK Közép- és Szakiskola Baross Gábor Tagintézménye vezetői feladatait is ellátják. Az általános főigazgató-helyettes a tartja elsősorban a kapcsolatot az intézményegységekkel, koordinálja az integrált intézményen belül az intézményegységek együttműködését, felügyeli az integrált intézmény szakképzési tevékenységét. A főigazgató első számú helyettese az általános főigazgató-helyettes, aki minden tekintetben jogosult a főigazgató helyettesítésére annak távolléte, vagy akadályoztatása esetén. A pedagógiai főigazgató-helyettes koordinálja az integrált intézmény alapdokumentumaival, a KIR-ben történő adatszolgáltatással, az érettségi vizsgákkal, illetve a BTM/SNI tanulók ellátásával kapcsolatos feladatokat. A szakmai főigazgató-helyettes felügyeli az integrált intézmény gyakorlati szakképzési tevékenységét, továbbá irányítja a központi gyakorlati képzőhely munkáját. Képviseli a TISZK-et az NMH, a kamarák és egyéb szakmai szervezetek felé. Az ügyviteli vezető irányítja a TISZK gazdasági feladatait, összehangolja a gazdaságipénzügyi-ügyviteli folyamatokat. Felügyeli és irányítja az üzemeltetéssel, fenntartással, működéssel, beruházással kapcsolatos feladatokat, összehangolja a gazdálkodási lehetőségeket és kötelezettségeket. Irányítja és összehangolja az ügyviteli adminisztrációval kapcsolatos feladatokat, gondoskodik az ügyviteli adatszolgáltatások összegyűjtéséről, összesítéséről és határidőben történő továbbításáról. 2.3. A tagintézmény vezetők A szakmailag és szervezetileg önálló tagintézmények élén tagintézmény vezetők állnak. A tagintézmény vezetők a tagintézményt egyszemélyi felelős vezetőként irányítják, melynek végrehajtásáról a főigazgatónak tartoznak személyes felelősséggel. Munkájukat munkaköri leírásuk alapján, a főigazgató közvetlen irányítása mellett végzik. A tagintézmény vezetők felelőssége kiterjed a munkaköri leírásukban megfogalmazott, a tagintézmény vezetésére vonatkozó feladat- és hatáskörökre. 9

A tagintézmény telephelyén koordinálja az intézményegység-vezetők munkáját, felügyeli a telephelyen folyó szakmai munkát. A telephely érdekeit is képviseli a székhelyintézménnyel és a fenntartóval való kapcsolattartás során. A szakmailag önálló tagintézmény alapfeladatára létesített munkakör pályázati kiírását a tagintézmény-vezető/intézményegység-vezető készíti el, a főigazgató hirdeti meg és bírálja el. A pályázat elbírálása során a tagintézmény-vezetőt/intézményegység-vezetőt egyetértési jog illeti meg. A tagintézmény-vezetők megbízása A tagintézmények vezetésére a főigazgató hirdet pályázatot. A pályázatok tagintézményvezetésre vonatkozó szakmai programját, illetve a pályázók személyét az érintett intézményegység nevelőtestülete, alkalmazotti közössége illetve a jogszabályban meghatározott egyéb szervezetek véleményezik. A vélemények megismerése után a tagintézmény-vezetői megbízásról az Igazgatótanács dönt, határozott időre (5 év) szólóan. A tagintézmény-vezetők felett a munkáltatói jogokat a főigazgató gyakorolja. Ha tagintézmény vezetői pályázat kiírására kerül sor, a pályázatot a főigazgató hirdeti meg, ő dönt a kiírás idejéről és tartalmáról. A pályázat kiírása után az Igazgatótanács véleményének kikérésével a főigazgató egy elnökből és két tagból álló Előkészítő Bizottságot hoz létre, melynek feladatai: - Minden, az adott tagintézmény vezetésére beérkezett pályázatot eljuttatja a tagintézményi Előkészítő Bizottságokhoz. - A pályázatokat megjelenteti a TISZK honlapján. - A pályázatokról kialakított véleményeket összegzi az Igazgatótanács számára a tagintézményektől kapott jegyzőkönyvek alapján. - Az Igazgatótanácsi ülésen megszervezi és lebonyolítja a szavazást. - A pályázatokról kialakított véleményeket és a szavazások eredményeit megjelenteti a TISZK honlapján. Az Igazgatótanács dönt a tagintézmény vezetői megbízásról és a megbízás visszavonásáról. 2.4. Tagintézményvezető-helyettesek, intézményegység-vezetők, telephelyvezetők (kollégium) A tagintézményekben a tagintézmény-vezetőt feladatainak ellátásában általános és szakmai tagintézményvezető-helyettese segíti. A tagintézményvezető-helyettesek munkájukat munkaköri leírás alapján, a tagintézmény-vezető közvetlen irányítása mellett végzik. A tagintézmény általános és szakmai tagintézményvezető-helyettesét, a tagintézmény nevelőtestületének tagjai közül a tagintézmény-vezető javaslatára a főigazgató bízza meg legfeljebb 5 évig terjedő határozott időre. Az oktatási feladatot ellátó tagintézmények telephelyein a tagintézmény vezetőjét feladatainak ellátásában intézményegység-vezető segíti, aki a telephelyen folyó szakmai munka első számú felelőse. Az intézményegység-vezető személyes felelősséggel tartozik a tagintézmény-vezetőnek, illetve a főigazgatónak. A telephelyen megoldandó feladatokat, problémákat elsősorban a tagintézmény-vezetővel, másodsorban a főigazgató-helyettesekkel, illetve a főigazgatóval köteles megbeszélni és egyeztetni. Munkáját munkaköri leírás alapján, a tagintézmény-vezető közvetlen irányítása mellett végzi. Az intézményegység-vezető felelőssége kiterjed a munkaköri leírásában megfogalmazott, a telephely vezetésére vonatkozó feladat- és hatáskörökre. 10

Az intézményegység-vezetőt a telephely nevelőtestületének tagjai közül a tagintézményvezető véleményének kikérésével a főigazgató bízza meg legfeljebb 5 évig terjedő határozott időre. A kollégium tabi és csurgói telephelyein a kollégium vezetőt feladatai ellátásában a telephelyvezetők segítik. A telephelyvezetőket a telephely nevelőtestületének tagjai közül a tagintézmény-vezető javaslata alapján a főigazgató bízza meg legfeljebb 5 évig terjedő határozott időre. Az tagintézményvezető-helyettesek, az intézményegység-vezetők és a telephelyvezetők (kollégium) vezetőnek minősülnek, vezetői pótlékra jogosultak. A tagintézmény általános és szakmai tagintézményvezető-helyettesét, a tagintézmény nevelőtestületének tagjai közül a tagintézmény-vezető javaslatára a főigazgató bízza meg legfeljebb 5 évig terjedő határozott időre. 2.5. Intézményegységvezető-helyettesek Az intézményegység-vezető munkáját az intézményegységvezető-helyettesek (általános és szakmai) segítik. Az intézményegységvezető-helyetteseket a telephely nevelőtestületének tagjai közül a tagintézmény-vezető és a telephelyvezető általános igazgatóhelyettes közös javaslata alapján a főigazgató bízza meg legfeljebb 5 évig terjedő határozott időre. 2.6. A vezetők kapcsolattartási rendje A főigazgató, a főigazgató-helyettesek és a tagintézmény-vezetők kapcsolattartása folyamatos, a szükségletnek megfelelő rendszerességgel tartanak vezetői megbeszéléseket. A vezetői értekezletekről írásban emlékeztető feljegyzés készül. Rendkívüli vezetői értekezletet a főigazgató indokolt esetben bármikor összehívhat, illetve az összehívást a tagintézmény-vezetők kezdeményezhetik. A tagintézmény-vezető és az intézményegység-vezetők/telephelyvezetők (kollégium) kapcsolattartása, folyamatos. Napi munkakapcsolat ezen kívül az intézmények e-mail címén és flottás telefonhálózaton keresztül történik. 2.7. A vezetők helyettesítési rendje A főigazgatót szabadsága és betegsége alatt, valamint hivatalos távolléte esetén az általános főigazgató-helyettes, vagy annak hiányában a pedagógiai főigazgató-helyettes, egyéb esetekben a szakmai főigazgató-helyettes helyettesíti. A főigazgató és helyettesei egyidejű akadályoztatása esetén a helyettesítést az intézmény ügyviteli vezetője látja el. A tagintézmény-vezetőt távolléte esetén az általános tagintézményvezető-helyettese, másodsorban szakmai tagintézményvezető-helyettese, rendkívüli esetekben az osztályfőnöki munkaközösség vezetője helyettesíti. Az intézményegység-vezetőt távolléte esetén elsősorban a telephely általános intézményegységvezető-helyettese, másodsorban a szakmai intézményegységvezetőhelyettese helyettesíti. A Központi Kollégium vezetőjét távolléte esetén a barcsi és középrigóci telephelyeken az általa megbízott pedagógus, a tabi és csurgói telephelyeken a telephelyvezető helyettesíti. 11

3. Képviselet és kiadmányozás szabályai 3.1. Az intézmény hivatalos képviselete Az integrált intézmény hivatalos képviseletére a főigazgató jogosult. Jogkörét esetenként, vagy az ügyet meghatározott körében helyetteseire, vagy az intézmény más munkavállalójára átruházhatja. Az intézményegységek hivatalos képviseletét a főigazgató által átruházott hatáskörben a tagintézmény-vezetők, illetve az intézményegység-vezetők látják el. 3.2. Kiadmányozás szabályai A főigazgató kiadmányozza: - az intézmény alapdokumentumait (Szervezeti és működési szabályzat, Házirend, Pedagógiai program, Éves munkaterv), - az intézmény egészét érintő további szabályzatokat, - főigazgatói utasításokat, - az integrált intézményről készített jelentéseket, - munkáltatói jogköréből származó kiadmányokat, - vállalkozási szerződések, megbízási szerződések. A főigazgató-helyettesek, illetve a tagintézmény-vezetők és az intézményegység-vezetők kiadmányozzák: - tanulói ügyekkel kapcsolatos kiadmányokat, - az adott intézményegységre vonatkozó jelentéseket, - csak az adott intézményegységet érintő belső szabályzatokat, - a főigazgató akadályoztatása esetén a helyettesítési rendben foglaltak szerint az általa aláírható kiadmányokat. Az intézményi bélyegzők használatára a következő beosztásban dolgozók jogosultak: - a főigazgató és a főigazgató-helyettesek, illetve az intézményegységekben tagintézményvezetők, tagintézményvezető-helyettesek, intézményegység-vezetők, telephelyvezetők, intézményegységvezető-helyettesek minden ügyben, - az adminisztratív dolgozók a munkaköri leírásukban szereplő ügyekben, - az osztályfőnök az év végi érdemjegyek törzskönyvbe, bizonyítványba; valamint a félévi tanulmányi értesítő iratba való beírásakor, - az érettségi és szakmai vizsgabizottság jegyzője az érdemjegyeknek a vizsga törzslapjaira és a bizonyítványokba történő beírásakor. 4. Szervezeti felépítés 12

4.1. A Somogyi Térségi Integrált Szakképző Központ Középiskola, Szakiskola és Kollégium szervezeti felépítése Somogyi TISZK Közép- és Szakiskola Somogyi TISZK Baross Gábor Tagintézménye, Siófok Somogyi TISZK Közép- és Szakiskola Dráva Völgye Tagintézménye, Barcs Somogyi TISZK Közép- és Szakiskola Krúdy Gyula Tagintézménye, Siófok Somogyi TISZK Közép- és Szakiskola Mathiász János Tagintézménye, Balatonboglár Somogyi TISZK Közép- és Szakiskola Központi Kollégiuma, Barcs Nagyatádi Szakképző, Nagyatád Rudnay Gyula Szakképző, Tab Bacsák György Szakképző, Fonyód Közép-Rigóc telephely Tabi telephely Csurgói telephely 13

Főigazgató SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT A Somogyi Térségi Integrált Szakképző Központ Középiskola, Szakiskola és Kollégium vezetési szerkezete Általános főigazgató-helyettes Baross Gábor Tagintézmény Pedagógiai főigazgató-helyettes Baross Gábor Tagintézmény Szakmai főigazgató-helyettes Baross Gábor Tagintézmény Ügyviteli vezető Baross Gábor Tagintézmény Tagintézményvezető-helyettes Dráva Völgye Tagintézmény Tagintézmény-vezető Dráva Völgye Tagintézmény Tagintézményvezető-helyettes Dráva Völgye Tagintézmény Intézményegység-vezető Nagyatádi Szakképző Tagintézményvezető-helyettes Krúdy Gyula Tagintézmény Nagyatádi Szakképző Nagyatádi Szakképző Tagintézmény-vezető Krúdy Gyula Tagintézmény Tagintézményvezető-helyettes Krúdy Gyula Tagintézmény Tagintézményvezető-helyettes Krúdy Gyula Tagintézmény Intézményegység-vezető Rudnay Gyula Szakképző Tagintézményvezető-helyettes Mathiász János Tagintézmény Rudnay Gyula Szakképző Rudnay Gyula Szakképző Tagintézmény-vezető Mathiász János Tagintézmény Tagintézmény-vezető Központi Kollégium Tagintézményvezető-helyettes Mathiász János Tagintézmény Intézményegység-vezető Bacsák György Szakképző Telephelyvezető Csurgói telephely Telephelyvezető Tabi telephely Bacsák György Szakképző Intézményegységvezetőhelyettes Intézményegységvezetőhelyettes Intézményegységvezetőhelyettes Intézményegységvezetőhelyettes Intézményegységvezetőhelyettes Intézményegységvezetőhelyettes Bacsák György Szakképző 14

5. Igazgatótanács 5.1. Az Igazgatótanács tagjai Az Igazgatótanács az intézményegységek munkájának összehangolását segíti, és részt vesz a munkáltatói jogok gyakorlásában. Az Igazgatótanács az egyes tagintézmények azonos számú képviselőiből áll, tagintézményenként 3-3 főből (úgy, hogy minden telephely legalább 1-1 fővel képviselteti magát), továbbá tagja az integrált intézmény főigazgatója. Összesen 16 fő. Az Igazgatótanács szavazati joggal rendelkező tagjai: a főigazgató, a székhelyintézményből és a tagintézményekből az alkalmazottak által delegált 3-3 személy. A Központi Kollégium esetében 1 fő a barcsi/középrigóci, 1 fő a csurgói és 1 fő a tabi telephelyről kerül megválasztásra. Az Igazgatótanács választott tagjainak megválasztási rendje: - Az Igazgatótanács választott tagjait a tagintézmények alkalmazotti közösségei titkos, többségi szavazással választják; a szavazás az intézményegységekben telephelyenként történik. - Választók és választhatók az intézményegységben határozatlan időre kinevezett, közalkalmazotti jogviszony keretében főállásban foglalkoztatottak. - A titkos szavazáshoz történő jelölés az intézményegységi telephelyi alkalmazotti értekezleten nyílt, egyszerű szótöbbségi szavazással történik. - A titkos szavazás lebonyolításának rendjére és érvényességére vonatkozóan a Közalkalmazotti Tanács tagjainak megválasztására előírt szabályzatot kell alkalmazni (Kjt. alapján). - A választás megszervezéséért, lebonyolításáért az adott tagintézmény-vezetők és az intézményegység-vezetők felelősek. - Az Igazgatótanács választott tagjai, ha nem tesznek eleget a tagságukból eredő kötelességeiknek, visszahívhatók. - Visszahívást az Igazgatótanács tagjainak többsége (8 fő) vagy a választói közösség többsége (50% + 1 fő) írásban kezdeményezheti. - Újból kell választani az Igazgatótanács tagjait az intézmény átszervezésekor, a tagintézmény-vezetők és a főigazgató megbízásának lejártával abban az esetben is, ha a megbízást ismét ugyanaz a személy kapja meg. 5.2. Az Igazgatótanács jog- és hatásköre Az Igazgatótanács dönt a tagintézmény-vezető megbízásról és a megbízás visszavonásáról. Az Igazgatótanács feladata segíteni a vezetőket az információk átadásában az alkalmazotti kör felé és fordítva. Az ügyek meghatározott körében a főigazgató titoktartásra kötelezheti a tanács tagjait. Összehangolja az egyes intézményegységek, telephelyek feladatait. Az Igazgatótanács javaslattevő és véleményezési jogkörrel rendelkezik az intézmény működésével kapcsolatos minden kérdésben. Nyomon követi a pályázatokat, összehangolja az intézmény pályázati tevékenységét. Az Igazgatótanács személyi döntéseit titkos szavazással, egyszerű többséggel hozza; szavazategyenlőség esetén a főigazgató szavazata a döntő. További döntéseit nyílt szavazással, egyszerű többséggel hozza. Az Igazgatótanács határozatképes, ha tagjainak legalább 2/3-a jelen van és ezen belül minden tagintézményből legalább egy fő. 15

Az Igazgatótanács a főigazgató által meghatározott időpontban ülésezik. Az üléseket a főigazgató hívja össze. Össze kell hívni abban az esetben is, ha összehívását az Igazgatótanács tagjainak legalább 2/3-a írásban kéri. Az ülések előkészítése, levezetése az integrált intézmény vezetőjének, a főigazgatónak a feladata; aki lehetőség szerint a helyszínek változtatásával törekszik az intézményegységek jobb megismerésére. A főigazgató indokolt esetben, illetve ha az Igazgatótanács tagjainak többsége kéri, zárt ülést rendelhet el, amelyen csak a szavazati joggal rendelkező tagok vesznek részt. 16

III. A NEVELŐTESTÜLET ÉS A SZAKMAI MUNKAKÖZÖSSÉGEK 1. A nevelőtestület A nevelőtestület az intézmény pedagógusainak közössége, nevelési és oktatási kérdésekben az intézmény legfontosabb tanácskozó és határozathozó szerve. Tagja az iskola valamennyi pedagógus-munkakört betöltő alkalmazottja, valamint a nevelő és oktató munkát közvetlenül segítő felsőfokú iskolai végzettségű dolgozója. A nevelőtestület véleményt nyilváníthat vagy javaslatot tehet az intézmény működésével kapcsolatos valamennyi kérdésben. A nevelőtestület döntései az iskola minden dolgozójára és tanulójára kötelező érvényűek. 2. A nevelőtestület működési rendje 2.1. A nevelőtestület feladatai és jogai A nevelőtestület legfontosabb feladata a pedagógiai program létrehozása és egységes megvalósítása, ezáltal a tanulók magas színvonalú nevelése és oktatása. Ennek a komplex feladatnak megfelelően a nevelőtestület véleményező és javaslattevő jogkörrel rendelkezik minden, az intézményt érintő ügyben. A nevelőtestület egyetértési joga szükséges a diákönkormányzat működésével kapcsolatban. Az összintézményi nevelőtestület döntési jogkörébe tartozik: 1. A pedagógiai program és módosításának elfogadása. 2. A szervezeti és működési szabályzat és módosításának elfogadása. 3. A házirend és módosításának elfogadása. 4. Az éves munkaterv elkészítése. 5. Az intézményvezetői pályázathoz készített vezetői programmal összefüggő szakmai vélemény kialakítása. 6. A nevelőtestület képviseletében eljáró pedagógus kiválasztása. Fenti döntési jogát a nevelőtestület intézményegységenként teszi, mely a székhelyintézménybe eljuttatott jegyzőkönyvek alapján kerül összesítésre. Az intézményegység nevelőtestületének döntési jogkörébe tartozik: 1. Az intézményegységre vonatkozó helyi tanterv elfogadása. 2. A házirend intézményegységre vonatkozó mellékletének elfogadása. 3. Az intézményegység éves munkatervének elkészítése. 4. A tagintézmény vezetői pályázathoz készített vezetői programmal összefüggő szakmai vélemény kialakítása. 5. A nevelőtestület képviseletében eljáró pedagógus kiválasztása az intézményegységben. 6. A tanulók magasabb évfolyamba lépésének megállapítása. 7. A tanulók fegyelmi ügyeiben való döntés, a tanulók osztályozóvizsgára bocsátása. 8. Az intézményegységi diákönkormányzat működési szabályzatának elfogadása. Az intézményegység nevelőtestületének véleményét ki kell kérni: 1. a tantárgyfelosztásról, 2. az egyes pedagógusok külön megbízásainak elosztásáról, 3. az igazgatóhelyettesek megbízása, valamint a megbízás visszavonása előtt. 17

2.2. A nevelőtestület értekezletei Az összintézményi nevelőtestület rendkívüli esetben összehívható a törvényi esetek fennállása esetén. Az intézményegységek nevelőtestülete feladatainak ellátása érdekében több alkalommal értekezletet tart a tanév során. A nevelőtestületi értekezleteket a tanév helyi rendje intézményenként rögzíti. A nevelőtestületi értekezlet minden vonatkozó napirendi pontjához az egyetértési jogot gyakorlók szülői szervezet, diákönkormányzat, stb. képviselőjét meg kell hívni. A tanév rendes értekezletei az alábbiak: - tanévnyitó értekezlet, - őszi és tavaszi nevelési értekezlet - félévi és év végi osztályozó értekezlet(ek), - félévi záró értekezlet, - tanévzáró értekezlet. Rendkívüli összintézményi vagy intézményegységenkénti értekezlet hívható össze, ha az intézmény főigazgatója, Igazgatótanácsa, a tagintézmény vezetők, intézményegység-vezetők, a Közalkalmazotti Tanács vagy a nevelőtestület tagjainak egyharmada szükségesnek látja. 2.3. A nevelőtestület döntései és határozatai (összintézményi és intézményegység szinten) A nevelőtestület határozatképes, amennyiben tagjai 50%+1fő jelen van a döntéshozatalnál. A nevelőtestület döntéseit és határozatait általában a jogszabályokban meghatározottak kivételével nyílt szavazással és egyszerű többséggel hozza. Az intézmény Pedagógiai Programjának változtatása esetén 2/3-os többség szükséges. Titkos szavazás esetén szavazatszámláló bizottságot kell kijelölni a nevelőtestület tagjai közül. A szavazatok egyenlősége esetén a főigazgató/tagintézmény-vezető/intézményegységvezető szavazata dönt. A nevelőtestületi értekezleten az emlékeztető jegyzőkönyvet a feladatra kijelölt dolgozó vezeti. A jegyzőkönyvet a főigazgató/tagintézmény-vezető/intézményegység-vezető, a jegyzőkönyvvezető és a nevelőtestület jelenlevő tagjai közül két hitelesítő írja alá. A döntések az intézmény iktatott iratanyagába kerülnek, határozati formában. A rendes értekezletekről készült jegyzőkönyvek tájékoztatás céljából megküldésre kerülnek a székhely számára. 3. A szakmai munkaközösségek 3.1. A munkaközösségek célja Az azonos műveltségi területen tevékenykedő pedagógusok a közös minőségi és szakmai munkára, annak tervezésére, szervezésére és ellenőrzésére intézményegységenként szakmai munkaközösségeket hoznak létre. A munkaközösség saját tevékenységének irányítására, koordinálására munkaközösség-vezetőt választ, akit a főigazgató bíz meg a feladatok ellátásával. Intézményegységenként (tagintézmény, telephely) négy fő választható meg munkaközösség-vezetőnek. 18

3.1.1. A szakmai munkaközösségek feladatai A szakmai munkaközösségek feladatait a tanév helyi munkaterve, illetve rendje irányozza elő. A munkaközösség a magas színvonalú munkavégzés érdekében: - fejleszti a szakterület módszertanát és az oktató munkát, - javaslatot tesz az intézmény beiskolázási stratégiájának, speciális képzési feladatainak megválasztására és a költségvetés szakmai előirányzatainak felhasználására, - javaslatot tesz a pedagógusok továbbképzésére, - támogatja a pályakezdő pedagógusok munkáját, - összehangolja az intézményi követelményrendszert, - felméri és értékeli a tanulók tudásszintjét, - irányítja a vizsgák feladatainak és tételsorainak összeállítását, - kiírja és lebonyolítja a tantárgyakhoz kötődő helyi pályázatokat és a tanulmányi versenyeket, - végzi a nevelőtestület által ráruházott feladatokat, - kiválasztja az iskolában használható tankönyveket (tantárgyak, osztályok, csoportok és tanévek szerint). A munkaközösség-vezető jogait és feladatait a munkaköri leírása tartalmazza. Szakmai munkaközösségek (tagintézmény/telephely) - Osztályfőnöki - Humán - Reál - Szakképzési Minden pedagógus legalább egyik munkaközösség tagja. Ettől a tagintézmények a főigazgató jóváhagyásával eltérhetnek. A munkaközösségek közötti együttműködést és kapcsolattartási rendet a tagintézmények saját hatáskörükben határozzák meg. 4. A nevelőtestület feladatainak átruházása 4.1. Az egyes feladat- és jogkörök átadása A nevelőtestület a feladatkörébe tartozó ügyek előkészítésére vagy eldöntésére tagjaiból - meghatározott időre vagy alkalmilag - bizottságot hozhat létre, illetve egyes jogköreinek gyakorlását átruházhatja másra, így a szakmai munkaközösségre vagy a diákönkormányzatra. Az átruházott jogkör gyakorlói a bizottságok, az osztályközösségek tanárai és a szakmai munkaközösségek vezetői beszámolási kötelezettséggel tartoznak a nevelőtestületnek a munkatervben rögzített félévi értekezletek időpontjában. 4.2. A nevelőtestület által létrehozott bizottságok A nevelőtestület feladat- és jogkörének részleges átadásával állandó bizottságokat hozhat létre tagjaiból, mely az ellátandó feladattól függően kiegészülhet más szervezetek tagjaival, képviselőivel. 19

Fegyelmi Bizottság Feladata: - a házirendet súlyosan megszegő tanulók fegyelmi ügyeinek vizsgálata, - az érintettek meghallgatása után tárgyilagos döntés hozatala. Tagjai: - a fegyelmi bizottság elnöke - a tagintézmény vezetője, vagy helyettese, a tagintézményvezető, - gyermek- és ifjúságvédelmi felelős, - az érintett tanuló osztályfőnöke, - legfeljebb további két fő az osztályban tanító pedagógusok közül. A diákönkormányzat képviselői vélemény-nyilvánítási joggal rendelkeznek a fegyelmi tárgyaláson. Kollégium esetében a fegyelmi jogkört az adott telephely nevelőtestülete gyakorolja. 4.3. A nevelőtestület szakmai munkaközösségekre ruházott jogai A nevelőtestület a nemzeti köznevelésről szóló törvényben meghatározott jogköréből a szakmai munkaközösségre ruházhatja át az alábbi jogköreit: - a pedagógiai program helyi tantervének kidolgozása, - a taneszközök, tankönyvek kiválasztása, - továbbképzésre, átképzésre való javaslattétel, - jutalmazásra, kitüntetésre való javaslattétel, - a határozott időre kinevezett pedagógusok véleményezése, - a szakmai munkaközösség-vezető munkájának véleményezése, - a szaktanárok nevelő-oktató munkájának értékelése. 5. A pedagógiai munka ellenőrzése Az intézményben folyó pedagógiai munka belső ellenőrzésének megszervezése, a szakmai feladatok végrehajtásának ellenőrzése az intézményegység vezetőjének a kötelessége és felelőssége. A hatékony és jogszerű működéshez azonban rendszeres és jól szabályozott ellenőrzési rendszer működtetése szükséges. E rendszer alapjait az e szabályzatban foglaltak mellett az intézmény vezetőinek és pedagógusainak munkaköri leírása, valamint az intézmény dolgozóinak teljesítményértékelési rendszere teremti meg. A munkaköri leírásokat legalább háromévente át kell tekinteni. A munkavállalók munkaköri leírását az érintettel alá kell íratni, az aláírt példányokat az alkalmazott személyi anyagában kell őrizni. Az főigazgató-helyettesek, tagintézményvezető-helyettesek, intézményegységvezetők/helyettesek és a munkaközösség-vezetők elsősorban munkaköri leírásuk, továbbá a főigazgató/tagintézmény-vezető utasítása és a munkatervben megfogalmazottak szerint részt vesznek az ellenőrzési feladatokban. A rájuk bízott ellenőrzési feladatok kizárólag szakmai jellegűek lehetnek. 20

Minden tanévben ellenőrzési kötelezettséggel bírnak a következő területek: tanítási órák ellenőrzése (főigazgató-helyettesek, tagintézmény-vezetők/helyettesek, intézményegység-vezetők/helyettesek, munkaközösség-vezetők a munkaköri leírásuknak megfelelően), tanítási órák látogatása (szaktanácsadói, szakértői kompetenciával rendelkező személy), a naplók vezetésének folyamatos ellenőrzése, a törzslapok megfelelő vezetése, az igazolt és igazolatlan tanulói hiányzások ellenőrzése, az SZMSZ-ben előírtak betartásának ellenőrzése az osztályfőnöki, tanári intézkedések folyamán, a tanítási órák kezdésének és befejezésének ellenőrzése. 21

IV. AZ INTÉZMÉNYI KÖZÖSSÉGEK, JOGAIK ÉS KAPCSOLAT- TARTÁSUK 1. Az alkalmazotti közösség és kapcsolattartásának rendje 1.1. Közalkalmazottak A többcélú közös igazgatású intézmény dolgozói közalkalmazottak, munkavégzésükkel kapcsolatos kötelességeiket és jogaikat a munka törvénykönyve mellett a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény szabályozza. Az alkalmazottak egy része oktatónevelő munkát végző pedagógus, a többi dolgozó az oktató-nevelő munkát közvetlenül vagy közvetetten segítő közalkalmazott. 1.2. Az alkalmazotti közösségek jogai Az alkalmazotti közösséget és azok képviselőit jogszabályokban meghatározott részvételi, javaslattételi, véleményezési, egyetértési és döntési jogok illetik meg. A részvételi jogokat az intézmény közalkalmazotti közössége nevében az általuk közvetlenül választott közalkalmazotti tanács gyakorolja. Javaslattételi és véleményezési jog illeti meg az intézménnyel közalkalmazotti jogviszonyban álló minden személyt és közösséget. Az elhangzott javaslatokat és véleményeket a döntés előkészítése során a döntési jogkör gyakorlójának mérlegelnie kell. Az egyetértési jog az intézkedés meghozatalának feltétele. A jogkör gyakorlója az adott kérdésben csak úgy rendelkezhet, ha a hatályos jogszabályok szerint az egyetértésre jogosult személy, vagy közösség az intézkedéssel ténylegesen egyetért. A döntési jog a rendelkező személy, vagy testület számára kizárólagos intézkedési jog, amelyet jogszabályok biztosítanak. Személyes jogkör esetén a jogkör gyakorlója teljes felelősséggel egy személyben, testületi jogkör esetén a testület abszolút többség (50% + 1fő) alapján dönt. A testület akkor határozatképes, ha kétharmad része jelen van. Fenti jogait az alkalmazotti közösség tagintézményenként és ezen belül telephelyenként gyakorolja, mely a székhelyintézménybe eljuttatott jegyzőkönyvek alapján; vagy a Közalkalmazotti Tanács összehívása során kerül összesítésre. 1.3. Az alkalmazotti közösség kapcsolattartásának rendje Az intézmény különböző közösségeinek tevékenységét a megbízott vezetők és a választott közösségi képviselők segítségével a főigazgató fogja össze. A kapcsolattartásnak különböző formái vannak, melyek közül mindig azt kell alkalmazni, amelyik a legmegfelelőbben szolgálja az együttműködést. A kapcsolattartás formái: értekezletek, megbeszélések, fórumok, ülések, intézményi gyűlések stb. A belső kapcsolattartás általános szabálya, hogy különböző döntési fórumokra, nevelőtestületi-, alkalmazotti értekezletekre a vonatkozó napirendi pontokhoz a döntési, egyetértési, és véleményezési jogot gyakorló közösségek által delegált képviselőt meg kell hívni, nyilatkozatukat jegyzőkönyvben kell rögzíteni. A főigazgató utasítására a tagintézmény-vezetők akkor hívják össze a tagintézményi alkalmazotti értekezleteket, amikor ezt jogszabály előírja, vagy az intézmény egészét érintő kérdések tárgyalására kerül sor. Az alkalmazotti közösségek értekezleteiről jegyzőkönyvet kell vezetni, melyet egy példányban a tagintézmények megküldenek a főigazgatónak. A tanév során tervezett értekezletek, megbeszélések, fórumok rendjét a tanév helyi rendje határozza meg. 22

1.4. A Közalkalmazotti Tanács Intézményi szinten működik a Közalkalmazotti Tanács, mely 8 főből áll, és az alábbiak szerint képviseltetik benne magukat az egyes tagintézmények: Somogyi TISZK Baross Gábor Közép- és Szakiskola: 1 fő Somogyi TISZK Közép- és Szakiskola Dráva Völgye Tagintézménye: 2 fő (telephelyenként 1-1 fő) Somogyi TISZK Közép- és Szakiskola Krúdy Gyula Tagintézménye: 2 fő (telephelyenként 1-1 fő) Somogyi TISZK Közép- és Szakiskola Mathiász János Tagintézménye: 2 fő (telephelyenként 1-1 fő) Somogyi TISZK Közép- és Szakiskola Központi Kollégiuma: 1 fő 2. A tanulói közösség és kapcsolattartásának rendje 2.1. Az osztályközösségek és tanulócsoportok Az azonos évfolyamra járó és többségében azonos órarend szerint együtt tanuló diákok egy osztályközösséget alkotnak. Az osztályközösség tanulólétszáma jogszabályban meghatározott, az osztályközösség élén pedagógus vezetőként az osztályfőnök áll. Az osztályfőnököt az osztályfőnöki munkaközösség-vezető javaslatát figyelembe véve a főigazgató, a tagintézmény-vezető, illetve az adott intézményegység-vezető bízza meg. Az osztályfőnök jogosult - az osztályközösségben tapasztalt problémák megoldására - az osztályban tanító pedagógusok osztályértekezletét összehívni. Bontott tanulócsoportban vesznek részt az osztályközösség diákjai azokon a tanítási órákon, melyeknek eredményessége érdekében szükséges a kisebb tanulólétszám (idegen nyelvi órák, informatika órák, szakmai gyakorlatok stb.). A tanulócsoportok bontását a tantárgy sajátos jellege, a tanrend szervezése, illetve pályázati kötelezettségek indokolják. 3. A diákönkormányzat és működése 3.1. A diákönkormányzat szervezete A tanulóközösségek a tanulók érdekeinek képviseletére diákönkormányzatot hozhatnak létre. A diákönkormányzat tevékenysége a tanulókat érintő valamennyi kérdésre kiterjed. A diákönkormányzat tagintézményenként és ezen belül telephelyenként működik. A tagintézményi DÖK akkor járhat el a tagintézmény egészét érintő ügyekben, ha megválasztásában a tanulók több mint 50%-ának képviselete biztosítva van. A diákönkormányzat a tanulóközösség által elfogadott, és a nevelőtestület által jóváhagyott szervezeti és működési rendje tagintézményenként van meghatározva. 3.2. A diákönkormányzat jogai A diákönkormányzat véleményezési és javaslattételi joggal rendelkezik az intézmény működésével és a tanulókkal kapcsolatos valamennyi kérdésben. A diákönkormányzat véleményezési jogot gyakorol: - az intézmény szervezeti és működési szabályzatának elfogadásakor és módosításakor, - a házirend elfogadásakor és módosításakor, - a tanulói szociális juttatások elosztási elveinek meghatározásakor, - az ifjúságpolitikai célokra biztosított pénzeszközök felhasználásakor. 23

A diákönkormányzat döntési jogköre kiterjed: - saját működésére és hatásköre gyakorlására, - a működéséhez biztosított anyagi eszközök felhasználására, - egy tanítás nélküli munkanap programjára, - tájékoztatási rendszerének létrehozására és működtetésére, annak vezetői, munkatársai megbízására. 3.3. A diákönkormányzat működési feltételei Az intézményegységek tanévenként megadott időben és helyen biztosítják a diákönkormányzat zavartalan működésének feltételeit. A diákönkormányzat az iskola/kollégium helyiségeit, berendezéseit a DÖK SZMSZ és a Házirend használati rendszabályai szerint térítésmentesen veheti igénybe. Az intézményi költségvetés a lehetőségekhez képest biztosítja a diákönkormányzat működéséhez azokat a költségeket, amelyeket a diákönkormányzat minden tanév október 31- ig megfelelő indoklással előterjeszt. 3.4. A diákközgyűlés Az iskola és a kollégium tanulóközösségének a diákközgyűlés a legmagasabb tájékoztató fóruma. A diákközgyűlés nyilvános, azon bármelyik tanuló megteheti közérdekű észrevételeit, javaslatait. A diákközgyűlés a diákönkormányzat működési rendjében meghatározottak szerint hívható össze. Tanévenként legalább egy alkalommal kell diákközgyűlést tartani, amelyen az iskola/kollégium tanulói, vagy - a diákönkormányzat döntése alapján - a diákok küldöttei vesznek részt. A diákközgyűlés napirendjét a közgyűlés rendezése előtt 15 nappal nyilvánosságra kell hozni. A diákközgyűlésen a tagintézményi egységek, illetve telephelyeik vezetése és a diákönkormányzati-vezetők értékelik az előző diákközgyűlés óta eltelt időszak munkáját, a tanulói jogok helyzetét, érvényesülését. A közgyűlésen a tanulók kérdéseket intézhetnek a diákönkormányzat és az iskola vezetéséhez, kérhetik gondjaik, problémáik megoldását. A diákok kérdéseire, kéréseire a főigazgatónak/tagintézmény-vezetőnek/intézményegységvezetőnek a helyszínen vagy 30 napon belül választ kell adnia. Rendkívüli diákközgyűlés is összehívható, ha ezt a diákönkormányzat vezetői, a tanulók nagyobb közössége (legalább 25%-a) vagy az intézmény főigazgató/tagintézmény-vezető/intézményegység-vezető kezdeményezi. 3.5. A diákönkormányzat és az intézmény közötti kapcsolattartás A diákönkormányzat munkáját az oktatást végző intézményegységekben a tanulók által felkért pedagógus segíti, aki a diákönkormányzat megbízása alapján eljárhat a DÖK vezetése képviseletében. A diákönkormányzatot képviselő pedagógus vagy diákküldött folyamatos kapcsolatot tart az intézmény főigazgatójával, a tagintézmény-vezetővel, illetve az intézményegységvezetővel. A DÖK vezető tanár képviseli a tanulók közösségét az iskola vezetőségi, a nevelőtestületi, valamint a szülői munkaközösségi értekezletek vonatkozó napirendi pontjainál. Az osztály diákbizottságának képviselője járhat el az osztályközösség problémáinak megoldásában. 24