A Mikróvállalkozások jövıjérıl - İszintén Elıszó helyett: Az Élet Himnusza Az élet az egyetlen esély - vedd komolyan! Az élet szépség - csodáld meg! Az élet boldogság - ízleld! Az élet álom - tedd valósággá! Az élet kihívás - fogadd el! Az élet kötelesség - teljesítsd! Az élet játék - játszd! Az élet vagyon - használd fel! Az élet szeretet - add át magad! Az élet titok - fejtsd meg! Az élet ígéret - teljesítsd! Az élet szomorúság - gyızd le! Az élet dal - énekeld! Az élet küzdelem - harcold meg! Az élet kaland - vállald! Az élet jutalom - érdemeld ki! Az élet, élet - éljed! Nehezen tudnám megmagyarázni, hogy a mikróvállalkozások jövıjérıl szóló írásom elé miért Kalkuttai Teréz anya cselekvésre ösztönzı himnuszát választottam. Nem tartozom azok közé, akik úgy gondolják, hogy földi dolgainkban történı eligazodáshoz Isteni befolyásra lenne szükség. Ugyanakkor, hiszek az emberi alkotás, teremtés, a közös gondolkodás erejében és sikerében. Teréz anya himnusza a hit, az akarat, a cselekvés üzenetét hordozza. Azt hiszem, hogy az elıttünk álló nehézségek leküzdéséhez sokak számára el kell a bíztatás. Bevezetı: A 21. század elsı évtized végére Magyarország eljutott arra a pontra, hogyha a következı évtizedben nem hajt végre átfogó társadalmi és gazdasági átalakításokat, abban az esetben szembe kell néznie egy állandósuló válsághelyzettel és tartós, évtizedekig tartó leszakadással. A szükséges lépések megtétele úgy tőnik, még nem a magyar társadalom belsı felismerésébıl fakad. Sokkal inkább külsı gazdasági kényszerhatások eredıjeként fogalmazódik meg. Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy tévelygéseinket, kényelmünket, adottságainkhoz képest jelentısnek mondható túlfogyasztásainkat sem Európa, sem a világ nem akarja tovább finanszírozni. Elérkezett az idı, hogy alaposan átgondoljuk, milyen utat akarunk magunknak. Ehhez alapvetı tudati és gondolkodásbeli változásnak kell bekövetkeznie a társadalom egészében. Ez normális körülmények között több évtizedes folyamat. A rossz hír, hogy nekünk ennyi idı már nem áll rendelkezésünkre. A következı évtizedben vagy úrrá tudunk lenni nehézségeinken, vagy olyan elszegényesedési folyamat indul el, aminek kezelésére nem lesznek eszközeink. Az egyik 1
kitörési pont a hazai vállalkozói szektorban rejlik. Nagy kérdés, hogy képesek vagyunk e élni az elıttünk álló lehetıségekkel. Ma már egyre többen gondolják velem együtt, hogy igen. De nagyon sok még a tenni valónk és mindenkire szükség van, aki érez magában képességet és erıt, hogy dolgainkon változtasson. Ez a tanulmány a teljesség igény nélkül igyekszik számba venni azokat az ellentmondásokat, amelyek feloldása nélkül nem leszünk képesek megváltoztatni az elmúlt 20 év rossz beidegzıdéseit. A problémák feltárása alapvetı fontosságú, hiszen e nélkül miként lennénk képesek megtalálni a gyógymódot? Itt azonban máris szembetalálkozunk egy elég általános társadalmi jelenséggel. Fejlett kritikai érzékkel megáldott nemzet vagyunk. Nagyon erıs érzelmi töltéssel tudjuk kifejezni nem tetszéseinket, fejlett igazságérzetünknek, vagy így jobban tetszik nemzeti önérzetünknek köszönhetıen hajlamosak vagyunk bármikor, bárkivel konfrontálódni. Az utóbbi 20 évben leginkább önmagunkkal. A világ azonban úgy tőnik egyre inkább az együttmőködések, a közös gondolkodás és probléma megoldás irányába halad. Miközben minden nemzet számára nagyon fontos a történelmi múltjuk, tapasztalatuk és mindaz, amit évszázadok alatt megtanultak, eközben kezdik belátni, hogy az egész emberiség elıtt álló kihívások minden eddiginél nehezebb és nagy valószínőséggel határozottabb válaszokat követelnek meg valamennyiünktıl. Azt is mondhatnám, hogy a globalizálódó világ, globális megoldásokat keres. Globalizáción általában a világ nemzeteinek, a különbözı országok lakosainak fokozott egymásra utaltságát, integrálódását értjük - gazdasági, kulturális, demográfiai és politikai értelemben, valamint a természeti környezet változásait is beleértve. A globalizáció fogalma arra utal, hogy egy világban élünk. Olyanban, amelynek egyes részei ezer szállal és egyre közvetlenebbül kapcsolódnak egymáshoz. Milyen tanulsággal szolgálhat ez a mi számunkra? Egyfelıl azt, hogy meg kell tanulnunk a kritikai észrevételeken (össznépi morgolódás) túlmenıen, hatékonyan kivenni a részünket a megoldások keresésében és azok kimunkálásában. Ha pusztán csak valami ellen fogalmazzuk meg ellenérzéseinket, anélkül, hogy cselekvéseinkben, tetteinkben képesek lennénk szaknyelven hozzáadott értéket megjeleníteni, abban az esetben a nagy átalakulások vesztesei leszünk. Meg kell tanulnunk valamiért, - valami mellett - letenni a voksunkat, ezzel kifejezve elkötelezettségünket aziránt, hogy ki akarjuk venni részünket a megoldásokból. Konkrétan fogalmazva: Nem a Probléma, hanem a Megoldás részei akarunk lenni! Ehhez azonban nem lesz elég, ha csak arra szorítkozunk, hogy folyamatos kritikákat fogalmazunk meg. E mellé le kell tenni megoldásra vonatkozó javaslatainkat is. Talán sokak számára ismerıs Henry Ford napjainkban is érvényes útmutatása: Ne hibát találj, hanem megoldást! Akkor találjunk megoldásokat. Vágjunk bele! Kit tekintünk mikróvállalkozásnak? Annak meghatározása, hogy a vállalkozói szektoron belül kit tekinthetünk mikróvállalkozásnak egyértelmő törvényi szabályozások alapján levezethetı. Két lényeges szempontot szokás kiemelni. Egyrészt, a foglalkoztatottak számát, másrészt az éves nettó árbevétel nagyságát. Az Eu-hoz történt csatlakozásunkat követıen a 2004. évi XXXIV. törvényben foglaltak az irányadók. Mikróvállalkozásnak kell tekinteni minden olyan vállalkozást, amelynek foglalkoztatotti létszáma nem haladja meg a 9 fıt, illetve az éves nettó árbevétele 2 millió euró alatt van. Az egységes szabályozásra mindenképpen szükség volt, hiszen az EU-s támogatások pályázati kiírásaiban ennek fontos szerep jut. Sokan vélik úgy, hogy a támogatások jelentıs része kizárólag a nagyvállalatok zsebébe vándorol, így a mikró, kis és középvállalkozásoknak csak morzsák jutnak, vagy még az sem. A fentiekben jelzett törvény éppen ezt a kérdést hivatott egyértelmően szabályozni. A 2007 ben összeállított Nemzeti Fejlesztési Tervben, illetve mai nevén Új Széchenyi Tervben egyértelmően körvonalazódnak azok a támogatási formák és pályázati lehetıségek, amelyek kifejezetten a mikróvállalkozások helyzetbehozását igyekeznek szolgálni. Ide sorolhatók a Jeremie tipusú tıkebeviteli programok, a mikróhitel konstrukciók és a vissza nem térítendı támogatások egy jelentıs része. Törvényi szabályozás ide, vagy oda, általánosan elfogadott vélekedés, hogy a hazai mikróvállalkozások nem férnek hozzá a rendelkezésre álló forrásokhoz. Sok igazság van ezekben a meglátásokban, és jogosnak tőnhetnek e tárgyban megfogalmazott kritikai észrevételek. De ugye elfogadtuk Henry Ford útmutatását, ami szerint nem csak arra vagyunk képesek, hogy kritizáljunk, hanem arra is, hogy megpróbáljuk megtalálni a lehetséges okait is 2
annak, hogy a rendelkezésre álló támogatási forrásoknak a hazai mikróvállalkozások miért csak töredékét képesek elnyerni? A nélkül, hogy az okok bemutatásában elıreszaladnék, annyit mindenképpen érdemes megjegyezni, hogy a hazai mikróvállalkozások gazdálkodási adataiban, piaci részesedésében, nettó árbevételében messze elmarad az EU tagországainak átlagától. Magyar viszonylatban a mikróvállalkozások jelentıs, mondhatnám döntı része éves árbevételét tekintve 50 millió forint alatti gazdálkodást folytat. Az ilyen nagyságrendő vállalkozások tıke ereje, üzemmérete, jövedelemtermelı képessége, fejlesztési képessége, és ami manapság egyre sürgetıbb probléma, a munkahely teremtı képessége nagyságrenddel kisebb európai versenytársainkénál. Vajon miért gondoljuk azt, hogy az egyre nyilvánvalóbb társadalmi és gazdasági ellentmondásaink ellenére versenyképességünk fokozható? Jelenleg a magyar KKV szektor nemzetközi versenytársaihoz mérhetı helyzete nagyjából olyan, mintha egy jól megtermett fejıs tehén venne üldözıbe egy ereje teljében lévı kıszáli sast A zsák, amit évtizedek óta cipelünk. Politikai elitünk 20 éve egyébként nagyon helyesen azt szajkózza, mennyire fontos a KKv szektor versenyhelyzetbe hozása, mindeközben nem ismerte fel, hogy az általuk generált társadalompolitikai gazdaságpolitikai cikkcakkok egy torzszülöttet hoztak létre. Egy szerkezetében és összetételében torz, és a 21. század elsı évtizedére gyakorlatilag életképtelen mikró és kisvállalati szektort. Ennek a tanulmánynak, nem célja az elmúlt 20 év téveszméit, hibás döntéseit felhánytorgatni. Egyfelıl ezeken már régen túl vagyunk, másfelıl a modern kapitalizmus játékszabályait mindössze 2 évtizede kóstolgatjuk, így igazságtalanok lennénk önmagunkkal szemben, hiszen nekünk nem adatot meg, hogy hosszú hosszú évtizedeken, olykor saját hibáinkon keresztül tanuljuk meg a piacgazdaság játékszabályait kezelni és a magunk javára fordítani. Csak egyetlen példát említenék. Vajon okozhatta e, a hazai versenyszféra szerkezetének torzulását, hogy a rendszerváltást követıen Magyarországon nem alakulhatott ki az új társadalmi (nemzeti) tıke? Kéretik a társadalmi (nemzeti) tıke fogalmát nem összekeverni néhány csúcs gazdaggá váló honpolgárunk vagyonával! Sajnos, bár kétségkívül igen tehetıs emberekrıl van szó, azért erıs túlzás lenne ıket a társadalmi tıke fogalmával azonosnak tekinteni, bár hozzá kell tennem, hogy a nemzeti tıke kialakításában nem kis szerepet kellet volna vállalniuk. A társadalmi tıkét éppen a funkciója definiálja: A társadalmi tıke azon aktuális és potenciális erıforrások összessége, amelyek a kölcsönös ismeretségek, intézményesült viszonyai tartós hálózatának birtoklásához kapcsolódnak, és az egy csoporthoz való tartozáson alapulnak. A családi vagy nemzetségi vagyonba nemcsak a föld és a termelıeszközök tartoznak, hanem a rokonság és a társak, a szövetségesek vagy tágabb értelemben a kapcsolatok épségben megırzendı és rendszeresen ápolandó hálózata, elkötelezettségek és becsületbeli adósságok örökölt szövevénye, egymást követı nemzedékek során felhalmozódott jogok és kötelességek, megszerzett tapasztalatok tıkéje. Támasz, amely hatékonyan mozgósítható, valahányszor rendkívüli helyzetek szakítják meg a mindennapok rutinját Legalábbis Bourdieu (1978) így közelíti meg a társadalmi tıke fogalmát. A fejlett országokban ez a folyamat évszázadok tapasztalataira épülve zajlott le. Gondoljunk csak Dániára, Hollandiára, Belgiumra, Norvégiára, Finnországra. Szándékosan olyan országokat említettem, akiknek népessége és természeti adottságai, erıforrásai sok tekintetben mutatnak egyéni sajátosságokat, mégis képesek voltak a globális gazdaságba integrálódni anélkül, hogy harmadik utas gazdaságpolitikát folytattak volna. Mindeközben megırizték nemzeti identitásukat úgy, hogy nem mindenre NEM - et mondtak, hanem felismerték az IGENEK- ben rejlı óriási erıt. Vajon nekik hogyan sikerült megtalálni a társadalmi konszenzust, amely fejlıdésük meghatározó erıforrásává vált? Most talán sokan számos kifogást hozhatnának fel annak alátámasztására, hogy mi miért nem ezt az utat követtük, követjük. Történelmi múltunk, hagyományaink, kultúránk, nyelvünk, szociális tapasztalataink stb. minden eleme akár fel is jogosíthat bennünket, arra, hogy a globalizálódó világ ellen fogalmazzuk meg álláspontunkat, ezzel hangsúlyozva különállóságunkat. Mielıtt csípıbıl elfogadnánk ezt a megközelítést próbáljuk megválaszolni legalább néhány egyszerő kérdést: Miért kellene nekünk ezt tennünk? 3
Nem túl kockázatos egy úton úgy végig haladni, hogy miközben fejünket hátrafordítva tekintetünk a múltba réved, aközben megpróbálunk elıre haladni? Mennyire szolgálja nemzeti érdekeinket és elırejutásunkat az a tény, hogy a társadalmi kiegyezés helyett idestova 20 éve politikai szekértáborokba verbuválva megosztjuk közösségeinket, majd négyévenkénti leszámolással igyekszünk a politikai másként gondolkodókat erkölcsileg és gazdaságilag is ellehetetleníteni? Milyen és mekkora hasznunk származik mindebbıl? Meddig leszünk még rabjai azoknak a téveszméinknek, hogy problémáink megoldásában mindig lesz majd egy olyan felsıbb hatalom, (legyen az isteni, állami, vagy befektetıi) aki majd meghozza helyettünk azokat a döntéseket, amelyek számunkra megteremti a kánaánt, vagy a kolbászból lesz a kerítés is oly régóta vágyott állapotát? Mikróvállalkozások helyzete Magyarországon a számok tükrében 1. Gazdasági ismeretek hiányában... Egy a problémáink közül. A KKV k kiemelkedı szerepet töltenek be hazánk gazdaságában. Legnagyobb számban mikro- és kisvállalkozások alkotják a szektort. A teljes hazai vállalkozásokon belüli arányuk 99,6%. Azonban a mikró és kisvállalkozások túlélési aránya igen alacsony, nem éri el az 50 százalékot. Komoly problémát jelent, hogy nem ismerték fel, hogy a fenntartható fejlıdés, - fejlesztések, beruházások nélkül elképzelhetetlenek. A hazai mikró-vállalkozások száma 2010 novemberére elérte az 1.600.000 t. Ebbıl több mint 1.000.000 egy személyes társas vállalkozás, vagy egyéni vállalkozó. Meghatározó részük olyan kényszervállalkozás, amelynek mérhetı gazdasági eredménye nincs, gazdaságra gyakorolt hatása elenyészı. Ezek a piaci szereplık egyrészt nem képesek a növekedésre, másrészt nincs is szándékukban fejlıdési pályára állni. Egyszerően csak élni szeretnének. Ez elég nyomós érv. Szociálpolitika szempontból mindenképpen figyelemreméltó nézıpont. Ez a megközelítés azonban ma már önmagában kevés, és egyre nyilvánvalóbb, hogy nem képes kezelni az elmúlt 20 év alatt kialakult probléma halmazt. El kell fogadnunk, hogy a szociálpolitika a gazdaság szerves része és nem valami púp annak vállán. A tömeges elszegényedést, a leszakadók felzárkóztatását állami eszközökkel kell kezelni, de a társadalmi és gazdasági partnerek bevonásával. A rendszerváltást követı években az önfoglalkoztatók tömeges megjelenése a vállalkozói szektoron belül kezdetben jó megoldásnak ígérkezett, hiszen az állami szektorban felszabaduló munkaerı számára kitörési lehetıséget jelentett. Nem kevesen voltak olyanok, akik úgy gondolták, hogy a vállalkozás szabadsága olyan kreatív erıket szabadít fel, amely megnyithatja az utat a személyes felemelkedés, az anyagi függetlenség felé. Sokan gondolták azt, hogy vállalkozóvá válni mégis csak jobb, mint munkanélkülinek lenni. Ez az okfejtés megfelelt az érdekeltek számára, hiszen akik vállalkozás indítás címszó alatt megalakították saját maguk munkahelyét, értelemszerően azoknak nem kell munkanélküli segélyt fizetni. Látszólag jól járt az állam is és az érintettek is. Látszólag. Mindazok, akik bizonyos társadalmi, gazdasági, politikai (kényszer) hatások következményeként sodródtak a versenyszféra világába, alapvetıen ezt gazdasági, vállalkozói ismeretek nélkül, tıke és forráshiánnyal küszködve lépték meg. Az elmúlt 20 év tévedései, rossz társadalompolitikai és gazdaságpolitikai döntések egész sora eredményezte azt, hogy ma Magyarországon a gazdaságilag aktív lakosságnak közel 40%-a folytat vállalkozói tevékenységet. Ez az arány ugyanis még e legfejlettebb országokban is csak 7-10 %. Ezzel Guiness rekorderek vagyunk a világban. A gond az, hogy alapjaiban torzítja el a piacgazdasági viszonyok között tapasztalható egészséges arányokat munkaadó és munkavállaló között. A gazdasági válság egyik pozitív hatása éppen abban mutatkozik meg, hogy rávilágított arra, hogy ez az út tovább nem fenntartható. 2. Nemzetgazdasági kérdés. A jelenlegi gazdasági helyzetben kiemelten fontos kérdés, hogy a GDP közel 50%-át megtermelı mikró, kis- és középvállalkozások (KKV szektor), hatékonyan, eredményesen tudjanak mőködni. Ehhez forrásokra, beruházásokra, fejlesztésekre, bel és külföldi piacokra, és 4
naprakész szaktudásra van szükség. És még valamire: a vállalkozói szektor által létrehozott tisztes megélhetést biztosító új munkahelyekre. Joggal merülhet fel a kérdés, hogy a fentiekben vázlatosan jelzett problémákból fakadóan kik lesznek azok, akik felismerik ennek jelentıségét, és határozott lépéseket tesznek vállalkozásuk fejlesztésére a fennmaradás érdekében? És innentıl csak úgy záporoznak a kérdések: Vajon mi lesz azokkal, akiknek ez nem sikerül? Vagy azt gondoljuk, hogy az állami gondoskodás menedékházában van annyi pénz, amely elég arra, hogy a versenyszférából kiszakadó, a vállalkozásukat tovább folytatni nem képes tömegek számára megfelelı ellátást képes biztosítani? Vajon kinek az adóforintjából lenne képes az állam mindezt elıteremteni? Esetleg arra gondolnak sokan, hogy a nagy nehezen levedlett államszocializmus gúnyája helyett magunkra öltjük az államkapitalista frakkot és akkor minden rendben lesz? Errıl, a Tizedes meg a többiek címő fantasztikus magyar filmvígjáték egyik jelenete jut eszembe, amikor a komornyikot alakító Major Tamás bejelenti a bujkáló magyar katonaszökevényeknek. Uraim az oroszok mire azok eszelıs kapkodással igyekeznek civil ruhába átöltözni. Alig sikerül az átöltözés, megint jön a komornyik: Uraim tévedtem, nem az oroszok, a németek jönnek. És a vad ruhacsere kezdıdik elölrıl. A filmben ezek az átöltözések könnyfakasztó humorral lettek bemutatva. Tartok tıle, hogy az évtizedenkénti nagy átöltözések csak a társadalom egyre fokozódó zavarát, értékvesztéseit, és súlyos elbizonytalanodásait fogják eredményezni. Ennek jelei ma már egyértelmően megfigyelhetıek. A következı elıttünk álló évtizedben Magyarországnak meg kell találni saját helyét és szerepét a világ nagy közösségeiben. Ehhez egyetlen alapfeltételnek teljesülnie kell. A társadalom gondolkodásában, tudatában alapvetı változásnak kell bekövetkeznie. Normális esetben erre egy emberöltınyi idıre van szükség, ami nagyjából 25-35 év. Ez az idıtáv megegyezik a nemzedékek váltásának ütemével. Sajnos nekünk már nincs ennyi idınk ennek a váltásnak a kivárására. Magyarország egyértelmően lépéshátrányba került. Ez a hátrány nem csak a fejlett nyugat európai országokhoz képest nagy, hanem napjainkban már azokhoz képest is, akikkel 25-30 éve még egy gazdasági politikai közösségbe tartoztunk. És, ha valami fájdalmasan érinthet bennünket, akkor éppen ez az. A nemzetek közötti egészséges versengésben a Lettek, Litvánok, Szlovének, Szlovákok, Lengyelek, Csehek úgy tőnik képesek voltak megtalálni a számukra kedvezı fejlıdési pályát. Mi, az elmúlt 20 évet úgy tőnik intenzív átöltözésekkel, és még intenzívebb egymás elleni acsarkodásokkal töltöttük. Egyet nem tettünk meg. Nem gondoltuk végig, hogy a rendelkezésre álló erıforrásainkból, adottságainkból, lehetıségeinkbıl, miként kellene kihozni a legtöbbet. 3. Egy kis statisztika.. Mikró és kisvállalkozások száma, aránya a vállalkozói szektoron belül KSH adatok: 2010.11.30. adatok alapján Vállalkozások száma létszám kategóriák szerint 2008. 12. 31. 2009. 12. 31. Változás % 2010. 11. 30. Változás % Vállalkozások száma összesen: 1.561.646 1.592.591 + 2% 1.641.878 + 3% Mikró-vállalkozások (0-9 fı) Egyszemélyes vállalkozások száma: Kisvállalkozások (10 49 fı) 1.522.073 1.554.147 + 2.1% 1.600.710 + 3% 884.769 997.923 + 12.8% 1.043.813 + 4.6% 33.419 32.310-3.3% 32.385 + 0.2% Mikró és kisvállalkozások száma összesen: 1.555.492 1.586.457 + 2 % 1.636.100 + 3% 5
Középvállalatok (50 249 fı) 5.001 5.155 + 3% 4.895-5.6% (!) Nagyvállalatok (250 fı - ) 953 979 + 2.7% 883-9.8% (!) Mikró és kisvállalkozások aránya 99.6% 99.6% 0 99.6% 0 Középvállalatok aránya 0.32% 0.32% 0 0.29% - 0.03% Nagyvállalatok aránya 0.06% 0.06% 0 0.05% - 0.01% Gazdaságilag aktív népesség száma: 4.288.200 Vállalkozások száma: 1.638.842 (2010.11.30. KSH adat) Vállalkozások aránya a gazdaságilag aktív lakossághoz viszonyítva: 38.2%!! A számok sok mindenrıl árulkodnak. Az egyik legérdekesebb adat, a mikró és kisvállalkozások 2008 2010 között 5 százalékos növekedése. Ugyanilyen figyelemre méltó jelenség, a középvállalatok számának 5,6 százalékos, a nagyvállalatok 9,8 százalékos csökkenése. Ha valaki azt gondolná, hogy ezek kedvezı tendenciák, akkor ki kell ábrándítanom. A magyar vállalkozói szektorban megmutatkozó szerkezeti anomáliák tovább erısödtek. Annak ellenére, hogy a gazdasági válság eddig soha nem látott módon pörgette fel a csıd és felszámolási eljárások elindítását, (2008 2009 között 37 % - kal nıtt ezeknek az eljárásoknak a száma) addig ez a mikróvállalkozásokra szinte semmilyen hatást sem gyakorolt. Sıt a várható csökkenés helyett ezeknek a vállalkozásoknak a száma jelentısen növekedett! Minden elırejelzés arról szólt, hogy 2009 2010 évre vonatkozóan a válság megtizedeli a mikró és kisvállalkozásokat. Jelentısen növekedni fog a vállalkozások megszőnésének üteme. Ez a hatás azt eredményezheti, hogy jelentıs mértékben megtisztul a piac azoktól a vállalkozásoktól, akik nem képesek megfelelni a versenyszektor által diktált feltételeknek. A várakozásokkal ellentétben nem ez következett be. Háttérben meghúzódó feltételezhetı okok: Állami szektor leépülése Mikróvállalkozások számának növekedésében közrejátszó okok Csıd, felszámolás utáni újrakezdés Pályakezdı fiatalok, erıs vállalkozói attitőddel Növekvı munkanélküliség Közép és nagyvállalatok leépülése 6
Sokan vélekednek úgy, hogy a hazai versenyszféra megtisztulása, vagy egy kicsit precízebben fogalmazva a társadalmilag és gazdaságilag hasznos tevékenységet folytatni nem képes vállalkozások kivezetése a piacokról, kifejezetten fontos lépés lenne. Számomra egy kicsit meglepı a Magyar Kereskedelmi Kamara és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének ebben a tárgykörben megfogalmazódó álláspontja. Miközben mindkét szervezet elméletileg a vállalkozói szektor érdekvédelmét hivatott ellátni, mind e közben az erıs politikai átitatottság és mindenkori érdekviszonyok olykor mintha elfelejtetnék ezekkel a szervezetekkel, hogy mi célból is jöttek létre. Félreértés ne essék közgazdasági értelemben tökéletesen védhetı az az álláspont, ami szerint ilyen létszámú szereplı jelenléte nem csak, hogy nem indokolt, hanem fenntarthatatlan is. Gondoljunk csak bele, hogy valóban életszerő, hogy miközben Magyarországon a lakásépítések száma 2005 tıl kezdıdıen folyamatosan csökken, (évi 60-70 000 rıl, jelenleg alig 14 000), addig: az ingatlanforgalmazással foglalkozó vállalkozások száma: 248.789 Építıipari vállalkozások száma: 97.515 Nem sokkal üdvözítıbb a helyzet a agrár szektorban sem. Regisztrált agrárvállalkozások száma ma Magyarországon: 419.286 (Forrás: KSH) Nem az a kérdés, hogy ez ebben a formában segíti e a magyar gazdaság normális pályára állását vagy sem. A válasz egyértelmő. Nem. A hazai belföldi kereslet nem képes ilyen számú vállalkozásnak elfogadható jövedelemmel kecsegtetı megrendelést biztosítani. A politikacsinálók 20 éve unalomig hangoztatott álláspontja töretlen. Még nem múlt el választási kampány úgy, hogy ne hozták volna a tudtunkra, milyen nagy jelentıségőnek ítélik a hazai KKV szektor támogatását, fejlesztését, bizonyos értelemben gazdasági elınyökhöz juttatását. Azt azonban nem nagyon sikerült a politikának tisztáznia, hogy ez alatt valójában mit is ért. Vajon a vállalkozói szektor mely részét szándékozik kiemelten támogatni? És fıleg milyen eszközökkel? Sajnálatos módon a mikróvállalkozások problémáival a gazdaságpolitika és a törvényhozás nem igazán tud mit kezdeni. Tartok tıle, hogy nem is nagyon látja át az itt felhalmozódó társadalmi és gazdasági feszültségeket. Nem rendelkezik átgondolt koncepcióval, hogy valójában mit kellene kezdeni 600 800.000 kényszervállalkozással. Nem igazán van válasza arra, hogy az önfoglalkoztatók milyen hatásfokkal képesek erısíteni a hazai gazdaságot, már, ha egyáltalán képesek erre. Hogy tovább árnyaljam a képet. A munkaerı piacról kiszoruló, illetve az oda bekerülni sem képes társadalmi csoportok számára jelenthet e megoldást az államilag támogatott, felügyelt szociális vállalkozások elıtérbe helyezése? E tekintetben nem kisebb problémáról van szó, mint a rendszerváltás legnagyobb veszteseiként számon tartott, alulképzett rétegek, akiknek az elmúlt 20 év szinte semmilyen pozitívumot sem hozott, sıt elmélyítette a társadalmi perifériára szorulásukat. Ide tartoznak a roma nemzetiségőek és mindazok, akik nem voltak képesek az új ismeretek, tudások megszerzésére. Nem kis kihívások ezek. Az elsısorban fiatal technokrata gazdasági elit hajlamos arra, hogy ezekre a komoly problémákra egy elég leegyszerősített választ adjon. A piac önszabályzó mechanizmusa majd megoldja ezeket a problémákat. A magam részérıl fenntartásokkal ugyan, de képes lennék elfogadni ezt a megközelítést, hiszen a fejlett polgári társadalmakban a piac önszabályozó hatása jelentısebb állami beavatkozások nélkül is alkalmas lehet a kialakuló anomáliák kiegyensúlyozására. Ezekben az országokban azonban komoly hagyományai és eredményei vannak a szociális piacgazdaságnak. A magyar polgárosodási folyamat messze nem töretlen és ellentmondásmentes. A mi fejlıdésünk és szocializációs folyamataink tradicionálisan középkelet európai sajátosságokat mutatnak. Azt végképp nem állíthatjuk, hogy pontosan tisztában vagyunk a piacgazdaság mőködési mechanizmusaival, hiszen a magyar társadalom elmúlt 60 80 éves történelme nem igazán adott lehetıséget ennek megismerésére. Márpedig ha ez így van, akkor elég veszélyes játszmának ígérkezik több millió ember sorsát a piac önszabályozására bízni. Ez ugyanis olyan folyamatokat indíthat el, aminek következményei beláthatatlanok. Könnyen kijelenthetı, hogy a kényszervállalkozások, önfoglalkoztatók, a szociális vállalkozások nem részei a valódi magánszektornak. Ettıl azonban ık még a versenyszférához tartoznak. Mert hova tartoznának egyébként? 7
Csak képzeljük el, ha hirtelen ezek a többnyire családi gazdálkodások úgy döntenének, hogy feladják addigi tevékenységeiket, és újra az állami ellátás berkein belül szeretnék biztosítani megélhetésüket. Érdekes helyzet állna elı. Például az, hogy akár 600-800,000 fıvel növekedhetne a munkanélküliek száma, akik az állami szociálpolitika ellátó rendszerében állnának sorba segélyért, vagy bármiért, ami alkalmas egy család létminimumának fenntartására. Ha ez a szociális bomba felrobban, annak a magyar gazdaságra gyakorolt hatása minden eddiginél pusztítóbb lesz. Könnyen kialakulhat egy Dél-Amerikában ismert sajátos folyamat, a társadalom kettészakadása. A lakosság tömeges elszegényedésével létrejön egy masszív többség, míg a másik oldalon egy rendkívül tehetıs, könnyen mobilizálódó felsı tízezer. A közép rétegek gyors lesüllyedésével eltőnik az a társadalmi csoport (középosztály), amely alkalmas a társadalmi értékek, hagyományok, kulturális tudások átörökítésére, az egyes feltörekvı csoportok integrálására, felemelésére. Nem túlságosan bíztató kilátások. Joggal merül fel a kérdés, hogy mit kellene tennünk ennek elkerülése érdekében? Nyilvánvalóan a kérdés összetett válaszokat kíván, amire nem mernék vállalkozni. A magam szerény képességei alapján csak egy kérdésre igyekszem választ találni: Miért létkérdés a mikró és kisvállalkozások helyzetbehozása? A válasz elsı ránézésre szinte triviálisnak látszik. Mert a magyar gazdaságban betöltött szerepe szerint a KKV szektor a nemzeti össztermékünk 50% -hoz járul hozzá, valamint a foglalkoztatás terhének 60 %-t vállalja magára. És ez még akkor is igaz, ha egyébként a vállalkozói szektor szerkezete több mint problémás. Képzeljük, el mi lenne akkor, ha megszabadíthatnánk a magánszektort az elızıekben említett anomáliáktól! Hogyan alakulhatna a magyar gazdaság helyzete, ha sikerülne elérni, hogy a hazai mikró és kisvállalkozások közül azok, akik valódi vállalkozásként és piaci szereplıként akarnak jelen lenni a hazai és nemzetközi gazdaságban, azok hathatós és célzott támogatásokkal intenzív fejlıdési pályára álljanak. Megítélésem szerint a hazai vállalkozásokban olyan tartalékok rejlenek, amelyek a magyar gazdaságot tartósan képesek lennének 4-5% körüli növekedési pályán tartani. Természetesen ez messze nem az 1,6 millió mikróvállalkozásokra értendı. Tudomásul kell vennünk, hogy a következı 10 évben ezeknek mindössze 25-30%-a lesz képes arra, hogy megfeleljen a feléjük támasztott elvárásoknak. Másik oldalról nézve riasztónak tőnik, de ettıl még tény, hogy a jelenlegi kényszervállalkozások, önfoglalkoztatók széles tömegei kiszelektálódnak, vagyis kénytelenek lesznek feladni addigi tevékenységeiket. Ez egyben azt jelenti, hogy a kiszakadók számára azoknak kell munkahelyeket és tisztes megélhetést biztosítani, akik elkötelezettek a vállalkozói életforma iránt és készek a valódi vállalkozóként viselkedve megtenni minden tılük telhetıt, mind a maguk, mind az ország felemelkedéséért. Milyen eredménnyel kecsegtet, ha ezeknél a kis cégeknél sikerül beindítani a motorokat? 1. Foglalkoztatás bıvülésével, új munkahelyek létrehozásával a szociális kiadások csökkenésével az államra nehezedı nyomás enyhülne. Minden gazdasági elemzı számára szinte triviális az a tény, hogy a mikró és kisvállalkozások munkahelyteremtı képességében nagyon komoly tartalékok vannak. Csak gondoljunk bele abba, ha a jelenleg több, mint egy millió egyszemélyes vállalkozásnak csak az egyharmada képessé válik arra, hogy önmagán kívül legalább még egy ember számára teremtse meg a tisztes megélhetést nyújtó munkakörülményeket, ez potenciálisan 300.000 új munkahelyet jelenhetne! 2. Jelentısen felértékelıdne a teljesítmény orientált munka társadalmi megbecsülése. 3. A piaci és versenyszféra követelményeinek megfelelni tudó vállalkozások megerısödésével, minıségi javulások következnének be az egyes ágazatok eredményességében. 4. Az innovatív vállalkozások térnyerésével olyan iparágak, üzletágak fejlıdhetnek ki, akik nem csak a kereskedelemben, a szolgáltatásokban, hanem az ország adottságaihoz, erıforrásaihoz igazodni képes gyártó / termelı vállalatok jelenhetnének meg. 5. Versenyképtelen vállalkozások elhalásával a piaci környezet feltisztulása teret nyit azok számára, akik képesek növelni belföldi piaci részesedésüket, átvéve az onnan kilépıktıl. 8
6. Nemzeti össztermék növekedése + adóbevételek növekedése társadalmi stabilitást eredményez. Igazából csak azt kell eldönteni, hogy hajlandóak vagyunk e megfizetni ennek a nagy átalakulásnak az árát? Elfogadjuk e azt a tényt, hogy a változás nem képzelhetı el anélkül, hogy átmenetileg sokan veszteségként éljék meg az átalakulást, bízva abban, hogy a kezdeti hátrányok relatíve rövid idı alatt elınyökké alakíthatóak. Elismerem, hogy ehhez erıs hitre, és elszánt tenni akarásra lesz szükség. De történelmünk során jó néhányszor bebizonyítottuk magunknak, hogy képesek vagyunk éles helyzetekben olyan teljesítményekre, amelyekre méltán büszkék lehetünk. Miért lenne ez másként egy olyan helyzetben, ahol nem kevesebb a tét, mint a fejlett országokhoz történı felzárkózás? A következı izgalmas kérdés: Hogyan? Ismerve azt a felmérést, amely a társadalomnak az állam szerepérıl alkotott felfogását tükrözi, szinte biztos vagyok abban, hogy nagyon sokan vélekednek úgy, hogy a megoldásban a központi szerep az államé kell, hogy legyen. Nem szabad ezen csodálkoznunk, hiszen elég régóta ismert, hogy közgondolkodásunkban rendkívül erıs az etatizmushoz való kötıdés. Az elmúlt 20 év alatt nem sikerült még levetkıznünk, az állam mindenhatóságába vetett hitünket. Nem kerülhetjük el, hogy átértékeljük ezzel kapcsolatos vélekedéseinket. Valóban arra van szükségünk, hogy a paternalista (atyáskodó) állam gondoskodó langymelege tompítsa el polgári léthez kötıdı receptorainkat? Vagy alkalmassá váltunk saját sorsunkról önálló döntéseket hozni? Amennyiben igen, akkor viszonylag könnyen beláthatjuk, hogy miközben az állam szerepe életünk alakításában megkérdıjelezhetetlen, ugyanakkor a beavatkozás módja és minısége gyökeresen megváltozott. A modern állam nem atyáskodni akar állampolgárai felett, nincs szándékában polgárai helyett gondolkodni, hanem éppen ellenkezıleg. Utat nyit és teret enged az egyéni ambícióknak és törekvéseknek ügyelve arra, hogy ez a közjót is szolgálja. Nem tesz mást, miközben színvonalas, minıségileg kiváló szolgáltatásokat nyújt, mint ırködik a társadalmi szabályok betartásán, szolidáris az elesettekkel, egyensúlyt képez a piac vadhajtásaival, túlzott mohóságával szemben. Segíti, sıt ösztönzi a civil kezdeményezéseket, odafigyel az alulról jövı kezdeményezésekre. Nem uralkodni akar polgárai felett, hanem csak beavatkozni, de csak addig és oly mértékig, ameddig elengedhetetlenül szükséges. A modern állam nem mindenható. Amit tıle joggal elvárhatunk az nem több, és nem kevesebb, mint hogy a közösen megtermelt javainkat, úgy és olyan formába ossza el, amely valamennyiünk fejlıdését, jólétét, pozitív életérzését erısíti. (Ennek a dolgozatnak a keretében nem lenne szerencsés belebonyolódni egy összetett probléma boncolgatásába, amely a jóléti állam szociális piacgazdaság kérdéskörét érinti) Ennek a tézisnek az elfogadásához azonban a magyar társadalom demokráciáról vallott, (vélt, gondolt) értékrendjét felül kellene vizsgálnunk. A magam részérıl nem kevesebbet állítok, mint azt, hogy az elmúlt 20 év alatt a magyar társadalom igen jelentıs része nem értette meg a demokrácia lényegét, annak sajátos, és semmivel sem helyettesíthetı közösségalkotó szerepét. Igényeltük és elfogadtuk, a demokrácia mőködéséhez nélkülözhetetlen intézményrendszer kiépítését és mőködtetését, ugyanakkor folyamatosan elutasítjuk annak fenntartásához elengedhetetlenül hozzá tartozó társadalmi költségeket. Miközben nagyra értékeljük az egyéni szabadságjogokat, mereven bezárkózunk, ha a másság elfogadásáról, vagy perifériára szorult társadalmi csoportok pozitív diszkriminációjáról (elınyhöz juttatásáról) van szó. Hasonló a helyzet a piacgazdaságról alkotott nézeteinkkel is. Elfogadtuk, sıt elıtérbe helyeztük a magántulajdon fontosságát, de mindeközben nehezen viseljük annak szabályszerőségeit, törvényeit. Még mindig többen vannak azok, akik semmi problémát sem látnak abban, amikor egyéni ambícióik elérésének költségeit az állami költségvetés, vagyis valamennyiünk pénzébıl finanszíroztassák meg. Ha azt szeretnéd, hogy a dolgok valóban megváltozzanak, más gondolatokra van szükséged! - mondja Abraham-Hicks a New Age (Új Kor) folyamatos változásaira hivatkozva. A magam részérıl osztom ezt a nézetet, vagyis azt, hogy dolgaink alakításában meghatározó szerepe van az alulról jövı (akár egyéni) kezdeményezéseknek, a civil kurázsinak. Ez azonban nem csak 9
lehetıség, hanem kötelezettség és egyben felelısség is. Feladatunk nem csak abban van, hogy négyévente elmegyünk szavazni, hanem, hogy saját ügyeinkben rendet tartunk, értéket teremtünk, kifejezésre juttatjuk érdekeinket úgy, hogy mind e közben tekintettel vagyunk másokéra. A többség akarata nem azt jelenti, hogy ezzel a kisebbségben maradók érdekei és értékrendje figyelmen kívül hagyható. Sajnálatos tény, hogy Magyarországon a demokratikus intézményrendszerek gyors kialakulását nem követte a polgári (ön)tudat, illetve a polgári gondolkodás hasonlóan gyors fejlıdése. Ez annyiban jelent problémát, hogy a megoldások keresésében az állami szereplıkön kívül a társadalom polgárosodó - rétegeinek van, és lenne is tennivalója. Merre tovább? Megítélésem szerint a siker kulcsa az Állam Civil szféra Vállalkozói szektor szoros együttmőködésében rejlik. És itt az együttmőködésen van a hangsúly. Mindhárom szereplınek megvan a maga jól körülhatárolható feladata. A teljesség igénye nélkül néhány fontos területet kiemelve: Gazdaságélénkítı programok: E tekintetben kifejezetten kedvezı helyzetben vagyunk, hiszen az Eu források eddig soha nem látott mértékben áll az ország rendelkezésére. Az más kérdés, hogy a források elosztását célszerő lenne átgondolni, mert azok felhasználása nem minden esetben segíti a gazdasági növekedést. Nem vitatom, hogy környezetünk szépítése (terek, városközpontok, városházák) rendkívül lényeges kérdés, de ha e mellett tömeges munkanélküliség, elsorvadó falvak, és életképtelen vállalkozások tömegei jelentik a mérleg másik serpenyıjét, akkor azt gondolom, hogy községháza és a templom felújítása várhat egy-két évet. Érdekvédelem és érdekérvényesítés: Ezen a területen jelentıs fejlıdésnek lehettünk tanúi az elmúlt évtizedben. Az semmiképpen sem bízató jelenség, hogy a vállalkozói érdekvédelmi szervezetek az utóbbi években átpolitizálódtak. Véleményük, állásfoglalásaik kialakításában komoly befolyással bír az állami megrendelésekhez való hozzáférés lehetısége. Mivel ezen szervezetek élén általában nagyvállalkozók állnak, így az üzleti érdekek idınként felülírják a képviseltek érdekeinek érvényre juttatását. Tisztességes lobbi tevékenység kialakítása és elterjesztése, ami képes a korrupció ellen hatni Vállalkozóbarát és segítı, nem büntetı adópolitika: Az itt tapasztalható intézkedések rengeteg ellentmondást hordoznak magukban. A társasági adó 10%-ra történt mérséklése (500 millió forint alatti nettó árbevételő cégek esetében) látszólag kedvezı lépés, ugyanakkor ennek a mikróvállalkozások munkahelyteremtı képességére, illetve adófizetı képességére semmilyen hatást sem fog gyakorolni. Egyrészt azért mert, ezek a vállalkozások többségében folyamatosan veszteséget jelentenek, másrészt annyira kivéreztek az elmúlt években, hogy az adómérséklésbıl származó többletet kénytelenek az adósságaik rendezésére, valamint saját életkörülményeik felszínen tartására fordítani. Ahhoz, hogy ezek a mikróvállalkozások munkahelyteremtésbe kezdjenek, az adócsökkentésen kívül 10
számos egyéb tényezı együtthatásának kell érvényesülnie. llyen pl. a bıvülı piacok, vagy a munkaerı ára. Kiszámítható gazdasági és politikai klíma kialakítása: a politikai (rendszerváltó) elit átalakulása elkerülhetetlen. Az elmúlt 20 évben az egymással folyamatosan szembenálló politika erık képviselıi megfáradtak, megújuló gondolatokra nem képesek. Tetteikben elsısorban a hatalom mindenáron való megırzésére koncentrálnak. Ennek megfelelıen stratégiájuk rövidtávú érdekek mentén megfogalmazódó intézkedésekben nyilvánul meg. Az átalakulás már megkezdıdött, remélhetıleg ennek eredményeként új, modern gondolatokkal rendelkezı politikai erık jelennek meg a magyar közéletben. Vállalkozói ismeretek középiskolai szinten történı oktatása, - felnıttképzés széleskörő alkalmazása: ahhoz, hogy a gondolkozásmódunkban, tudati tényezıinkben változás következzen be, ahhoz az oktatási rendszerünkben elkerülhetetlen a vállalkozói attitőd kialakítása. Felnövekvı nemzedéknek meg kell adni a választás lehetıségét, hogy milyen életformát kíván választani. A vállalkozói életforma, vagy az alkalmazotti viszony keretei között képzeli el boldogulását. A választás csak akkor lehetséges, ha ehhez megfelelı ismeretek társulnak. Azon 35-55 éves korosztályoknak, akiknek nem volt lehetısége elsajátítani a megfelelı vállalkozói ismereteket, azoknak az átképzések, illetve felnıttképzések keretében kell sort keríteni. Tájékoztatás. Ez alatt nemcsak az általános médiatájékoztatást értem, hanem a mikróvállalkozások fejlesztési elképzeléseinek megismerésére, mőködési nehézségeik hátterében meghúzódó problémák feltárására, beazonosítására szakosodott tanácsadói intézményrendszert. Olyan alapszintő tanácsadási programok beindítását, amelyek sikerrel mőködtek 2004 2007 között. A ma is mőködı vállalkozásfejlesztési alapítványok, illetve a piacon mőködı tudásipari szolgáltatók szoros szimbiózisának megteremtésével a mikróvállalkozások helyzetbehozása, adottságaik elemzése, lehetıség szerinti fejıdési pályára állítása, illetve alkalmatlanság esetén a vállalkozói létforma helyett az alkalmazotti életvitel preferálása. Mentorálás: A megfogalmazott üzleti célok megvalósításának külsı, objektív nézıpontból történı segítése, a vállalkozás pályán tartása, anélkül, hogy a vállalkozás mőködésébe aktív beavatkozás történne. Modern szóhasználattal olyan coaching szolgáltatás nyújtása, amely alkalmas az oly gyakori vállalkozói mőhelyvakság kezelésére. Kontroll: Egyfelıl a már elnyert támogatási források megjelölt üzleti céloknak megfelelı, hatékony felhasználásának vizsgálata. Másfelıl az újonnan induló vállalkozások alkalmasságának, a vállalkozói adottságok, képességek meglétének elızetes ellenırzése, véleményezése. A magam részérıl egyre inkább hajlok arra az álláspontra, hogy egy mikróvállalkozás indítása, annak bejegyzése nem a Cégbíróságokon kezdıdik. E tekintetben a vállalkozói szervezeteknek (kamarák, szövetségek, egyéb testületek) jogosítványait érdemes lenne kiterjeszteni abba az irányba, hogy a vállalkozás indítása kizárólag egy középtávú (3 éves) prezentációs üzleti terv bemutatásával, illetve annak egy vállalkozói érdekvédelmi szervezet elızetes jóváhagyásával lenne lehetséges. Ez nemcsak azt eredményezhetné, hogy csak azok kaphatnának zöld utat egy vállalkozás megalakításához, akik képesek egy elfogadható és fenntartható fejlıdési pályáról számot adni, hanem egyben ezeknek a vállalkozásoknak automatikusan pályázati támogatást lehetne biztosítani, minden külön procedúra nélkül. ( Elismerem, hogy elsı hallásra ez elég vad ötletnek tőnhet, de egy szakmai vitát mindenképpen megérne) 11
Milyen feladatok hárulnak a megoldáskeresésben a mikróvállalkozásokra? Mielıtt kísérletet tennék ennek megválaszolására célszerő összefoglalni a mikróvállalkozások legégetıbb problémáit. Azokat, amelyek egyértelmően gátolják a támogatási forrásokhoz való hozzáférésüket. I. Alap problémák: 1. Tıke és forráshiány alultıkésítettség 2. Gazdasági ismeretek hiánya 3. Vállalkozói ismeretek hiánya Ezekrıl a problémákról az elızıekben már szó volt. Csak annyit tennék még hozzá, hogy megítélésem szerint, amennyiben ez a probléma hármas együttesen van jelen a mikróvállalkozás adottságaiban, abban az esetben a vállalkozás életképtelenségérıl, a versenyszférában való alkalmatlanságáról kell beszélnünk. II. További nehézségek: 4. Innováció hiánya, alapvetıen klóónozásos vállalkozások túlsúlya. A vállalkozás alapvetıen csak azokat a stratégiákat képes megjeleníteni, amelyekhez jelentıs többlettudás nem szükséges. A vállalkozás a rutineljárások szintjén szervezi meg mőködését, a bevett gyakorlatoknak megfelelı standard eljárásokat alkalmazza. Hozzáadott érték a tevékenységében nem jelenik meg, így nem képes megfogalmazni másságát a piac többi szereplıjével szemben. 5. Fejlesztések elkerülése, visszafogása: csak olyan mértékő növekedés, amely számára kezelhetı, vagy belátható. Különösen igaz ez az egyszemélyes társas, illetve az egyéni vállalkozásokra. 6. Mobilizációs képesség alacsony szintje: - csak szők piacon történı megjelenésre képes, nemzetközi piactérre való kilépés jelentıs akadályokban ütközik (technológia, idegen nyelvismeret, tıkehiány) 7. Adóelkerülı magatartás: hajlam a szürke, feketegazdaságra, ügyeskedık széles tábora, akik nem hajlandók megfizetni a valódi vállalkozásokra háruló tényleges költségeket, ezzel kárt okozva a tisztességes eszközökkel boldogulni akaróknak 8. Alacsony hatékonyság és jövedelemtermelı képesség. A pénzügyi erıforrások rossz kihasználása, kedvezıtlen költségszerkezet, belsı pazarlások, éves pénzügyi tervezés hiánya. 9. Alacsony kooperációs, együttmőködési készség. Erıs individualista hatások miatt nem ismeri fel a kooperativitásban rejlı gazdasági elınyöket. 10. Nem megfelelı alkalmazkodás a megváltozott finanszírozási körülményekhez. Finanszírozókkal folytatott tárgyalások során nem képesek saját üzleti, stratégiai elképzeléseiket megfelelı színvonalon prezentálni. Kommunikációjuk sok esetben átgondolatlan, finanszírozó számára átláthatatlan, követhetetlen. A két fél egyeztetési mechanizmusaiban frusztráció, távolságtartás, bizalmatlanság, érzelmi motivációk figyelhetı meg. III. Mikró-vállalkozásokra háruló feladatok 1. Tudatos üzleti tervezés és stratégiaalkotás A hazai mikróvállalkozásoknak el kell sajátítaniuk és el kell fogadniuk, hogy e nélkül semmilyen esélyük sem lesz megfelelni a piaci versenyhelyzetbıl fakadó kihívásoknak. Képessé kell válniuk arra, hogy üzleti elképzeléseik megvalósításában nem csak az aktuális helyzetükkel, hanem 3-5 éves távlati céljaikkal is tisztában legyenek. Nem a jövıbe látás nostredámusi víziójáról van szó, hanem annak végiggondolásáról, hogy tevékenységükben milyen irányokat kívánnak követni. Hogyan és milyen eszközök alkalmazásával lesznek képesek eljutni A pontból, B pontra. 2. Fejlesztés/Beruházás/ Innováció Az elkövetkezı évtized egyik leglényegesebb kérdésérıl van szó. Ez ugyanis összefügg az ország modernizációs célkitőzéseivel. Ebben a modernizációs 12
folyamatban a hazai vállalkozói szektornak kiemelt feladatai vannak. A folyamatos fejlesztés az egyetlen lehetséges motorja a növekedésnek. Aki ezt nem veszi észre, annak percei vannak a versenyszférában. Nem az a kérdés, hogy tönkre fog e menni, hanem az, hogy mikor. Az innovatív vállalkozói attitődrıl sokakban téves képzetek alakultak ki. Azt gondolják, hogy az valami tudományos, - kutatásfejlesztéssel összefüggı valami. Kétségtelen, hogy ennek a fogalomnak van egy ilyen olvasata is. A mikróvállalkozások esetében nem errıl van szó. Csak annyi elvárás fogalmazódik meg velük szemben, hogy legyenek képesek a újszerő megoldásokra, olyan kreatív ötletek beépítésére, amelyek alkalmasak a vevık/fogyasztók figyelmének permanens megnyerésére. 3. Munkamegosztás Munkahelyteremtés Menedzsment szemlélet elsajátítása 2010 végére a mikró és kisvállalkozó szektorban az egyszemélyes vállalkozások száma meghaladta az egy milliót. Ezzel nem csak az a baj, hogy finanszírozási szempontból ez a csoport automatikusan a kiemelten kockázatos minısítést kapja, hanem sokkal inkább az, hogy egyszerően nem képes ellátni a vállalkozással összefüggı összetett feladatokat. Vajon miként lehet képes valaki a nap 12 órájában ellátni egymástól homlok egyenesen eltérı és szaktudásában is különbözı munkaköröket? (Áruszállítás, marketing, ügyvezetés, üzletvezetés, termelésirányítás, logisztika.stb). Egy mikróvállalkozásnak is képesnek kell lennie arra, hogy az egyes feladatkörökhöz megfelelı vezetıi és alkalmazotti struktúrát alakítson ki. 4. Helyi piacok felkutatása Piackutatás piacelemzés Egy 2008 ban készült felmérés szerint a mikró és kisvállalkozások 92%-a semmilyen piackutatási, piacelemzési gyakorlatot sem folytat, mielıtt egy adott gazdasági tevékenységbe kezdene. Sokan úgy gondolják, hogy erre nincs szükség. Elég, ha abból indulnak ki, hogy a nagyszámok törvénye alapján számukra is csurran-cseppen valami. Úgy vélekednek, hogy egy piackutatás költségei megfizethetetlenek számukra. Mindkét megközelítés alapvetıen téves, aminek katasztrofális következményei lehetnek a vállalkozásra nézve. 5. Nemzetköziesedés lehetıségének felmérése A magyar vállalkozások nemzetközi piacokon való megjelenése megkerülhetetlen. Nem csak azért, mert a belföldi kereslet korlátozott, hanem mert képtelenségnek hat az a feltételezés, hogy a magyar vállalkozói kör kimaradjon a globális gazdaság adta lehetıségek kiaknázásából. Ez nyilvánvalóan egy hosszú folyamat eredményeként jöhet létre. Azt azonban érdemes lenne megfontolni, hogy a környezı országok (Románia, Szlovákia, Szlovénia, Horváthország, Szerbia, Ukrajna) piacain milyen lehetıségek adódhatnak a magyar vállalkozóknak. A határ menti térségekben történı megjelenés már önmagában erısítheti a magyar vállalkozások térségbeli befolyását. 6. Korszerő marketing eszközök alkalmazása A vevıszerzés, a fogyasztók befolyásolásának tudománya elképesztı változáson ment keresztül az elmúlt évtizedben. Olyan technológiai és szemléletváltás zajlott le, amely gyökeresen megváltoztatta az értékesítés gyakorlatát. Már régen nem arról van szó, hogy miként lehet eladni egy terméket. Sokkal inkább az került elıtérbe, hogy a vevık oldaláról érkezı igényekre, problémákra ki, milyen megoldást tud kínálni. Ha egy vevı kézi fúrót szeretne vásárolni, nem a termék jelenti számára az igazi problémát, hiszen elképesztı széles választék közül válogathat. Sokkal inkább okoz neki gondot az a lyuk, amit ki akar fúrni. Ha el akarunk neki adni valamit, nincs mese meg kell ismernünk a megoldásra váró problémát. Az internet virtuális világa már régen nem virtuális. Nagyon is kézen fogható. A közösségi oldalakon megjelenı széles tömegek elérésével ma már külön tudomány, az online marketing foglalkozik. Az ügyfelek nem arra kíváncsiak, hogy kinek milyen nagyszerő cége van, hanem arra, hogy milyen haszna származik abból, ha a kiválasztott céggel üzletel. 7. Együttmőködések bıvítése erıforrások egyesítése közös fellépés Számos feladat elvégzésére egy kisvállalkozás sok esetben nem vállalkozhat, mert nem rendelkezik olyan feltételekkel, eszközökkel, amelyek arra alkalmassá 13
tennék. Ezek kialakítása pénzügyi szempontból annyira megterhelheti a vállalkozást, ami aránytalanul nagy kockázatot jelent. Célszerő ezeket a hiányosságokat, együttmőködés keretében kiegyenlíteni. Ilyen kooperációs rendszer például az agrárvállalkozások esetében a termékpályás értékesítési szövetkezet létrehozása. Olyan szövetkezés ahol a termelı közös gazdasági egységet alkot a feldolgozóval, a kereskedıvel, a szállítmányozóval. Egy ilyen szövetkezet alkalmas arra, hogy azonos érdekeket érvényesítsen, illetve jelenítsen meg a hazai, vagy nemzetközi piacokon. 8. Rövid távú túlélési stratégia helyett középtávú gondolkodás elıtérbe helyezése Egyre nyilvánvalóbbnak tőnik, hogy mindazok, akik arra rendezkednek be, hogy rövidtávon igyekeznek elınyöket kivívni maguknak azzal, hogy nem hajlandók megfizetni a vállalkozással összefüggı társadalmi és gazdasági költségeket, azok igen rövid idı alatt kiszelektálódhatnak. Az ügyeskedés már rövid távon sem lehet kifizetıdı. Tudomásul kell venni, hogy egy vállalkozás jövedelemtermelı képessége alapvetıen attól függ, hogy milyen alapokra épül. Nem lehet megfelelı befektetés nélkül (legyen az pénz, tudás, munkaerı, idı) nyereséget realizálni. Ha egy építıipari cég úgy akar elınyt szerezni, hogy jelentıs mértékben a lakásépítési átlagárak alatt hirdeti kapacitásait, ott erıs a gyanú, hogy sem minıségében, sem etikai hozzáállásában nem felel meg az elvárásoknak. A fogyasztó hamar rájön, hogy az ilyen céggel kollaborálni nem kifizetıdı. 9. Mobilitás erısítése, vállalkozói tevékenység telepítése az elmaradt térségekbe Elkerülhetetlenné vált az elmaradt térségek felzárkóztatása, más szóval vidékfejlesztés. Ebben a vállalkozásoknak meghatározó szerep jut. Az is világos, hogy erre olyan ösztönzı rendszereket kell bevetni, amelyek alkalmasak az elmaradt térségekben történı beruházások élénkítésére. 10. Rendszerszemlélet elsajátítása, tudatos környezetalakítás, társadalmi aktivitás és szerepvállalás. Tudomásul kell venni mindazoknak, akik a vállalkozói életformát választják, hogy ezzel olyan pályára lépnek, ahol tevékenységükkel a társadalom mindennapi életére, a gazdaság alakulására meghatározó hatást gyakorolnak. A vállalkozás valami új és értékes dolog létrehozásának a folyamata. Ebben a folyamatban a vállalkozó biztosítja a szükséges idıt és erıfeszítést, vállalja a várható pénzügyi, pszichikai és társadalmi kockázatot. És természetesen mindezt azért, hogy a folyamat végén elnyerje az anyagi és személyes megelégedettséget nyújtó elismerést. Ebben a megközelítésben egyértelmő, hogy a vállalkozónak meghatározó szerep jut a szőkebb tágabb környezet formálásában, a helyi közösségek sorsának alakításában, mások boldogulásának segítésében. A vállalkozók társadalmi megítélése ma még ellentmondásos. Irigység, elıítélet, jogos kritika és elismerés skáláján mozog mindaz, amit a vállalkozásokról ma gondolnak az emberek. Hogy ez elmozdul e abba az irányba, ahol alapvetıen a tisztelet és elismerés hangjai erısödnek fel, az csak rajtunk múlik. Záró gondolatként: Ebben a tanulmányban kísérletet tettem annak bemutatására, hogy mik azok az általam fontosnak tartott kérdések, amelyekre meg kell találnunk a helyes és az egész ország számára üdvözítı megoldásokat. Nézıpontom talán túlságosan egyoldalú, hiszen szinte kizárólag a mikróvállalkozások ( elnézést a szóhasználatért: a kisemberek ) szemszögébıl közelítettem a megoldandó problémához. Nem állítom, hogy felvetéseimben én látom jól a dolgokat. Valószínőleg számos kérdésben tévedek. De ez teljesen helyénvaló, hiszen mikróvállalkozóként sokakkal azonos módon keresem a magam útját, benne a rám háruló feladatokat. Fontosnak tartom, hogy akik csak tehetik, osszák meg gondolataikat, ötleteiket, bevált módszereiket másokkal, hiszen ez remek lehetıséget jelent, a közös tanulásra, az új és felemelkedést jelentı utak megtalálására. Nagyon bizakodó vagyok a tekintetben, hogy néhány éven belül úrrá leszünk nehézségeinken. Azzal is tisztában vagyok, hogy ehhez az utóbbi idık egyik 14
legnagyobb társadalmi együttmőködésére, párbeszédre lesz szükség. Remélem, akik vállalták, hogy elolvassák ezt a dolgozatot, hozzászólnak, kifejtve saját gondolataikat, álláspontjukat. Egy dolog számít: ha túl akarjuk élni az elmúlt 80 év legnagyobb válságát, ha gyıztessé akarunk válni, és egy sikeres országot akarunk átadni az utánunk jövı nemzedéknek, akkor meg kell találnunk az egymás felé vezetı utakat. Ezen az úton az útjelzı tábláknak nem azt kell hirdetniük, hogy mi az, amiben különbözünk egymástól, ami elválaszt, hanem azt az irányt kell jelezniük, ami közös és összetart bennünket. Budapest, 2011. február 15. Lévai Péter Mikróvállalkozások Vállalkozásfejlesztési és finanszírozási tanácsadója 15