J E G Y Z Ő K Ö N Y V a Zentai Községi Képviselő-testület 2014. október 3-án 9,00 órai kezdettel, a Zentai Községi Képviselő-testület épületének nagytermében megtartott 30. üléséről. A jelenlevők létszámának megállapításakor az ülés kezdetén a 29 képviselőből 24 képviselő volt jelen. Nagy Szilárd, Jablonszki Ilona, Döme Anikó, Raffai László és Fajka Valéria képviselők nem voltak jelen. A képviselőkön kívül Ceglédi Rudolf, Zenta község polgármestere, Borbély Ferenc, Zenta község alpolgármestere, Sarnyai Rózsa Edit, a Zentai Községi Közigazgatási Hivatal vezetőhelyettese, Pásztor Mária, a Zentai Községi Közigazgatási Hivatal vezetője, Körmöci Károly, a Községi Képviselő-testület titkára, Herédi Krisztián és Szél Antal az informatikai alosztályról, Farkas Viktor, az informatikai alosztály vezetője, Mészáros Károly és Bóbán József, Zenta község polgármesterének tanácsadói, Kormányos Katona Gyöngyi, Zenta község Községi Tanácsának a művelődéssel, oktatással és tájékoztatással megbízott tagja, Varga Viktor, Zenta község Községi Tanácsának a gazdaságfejlesztéssel, mezőgazdasággal és környezetvédelemmel megbízott tagja, Dragana Radonjić, Zenta község Községi Tanácsának az egészségüggyel és szociális politikával megbízott tagja, Kosiczky András, Zenta község Községi Tanácsának az idegenforgalommal, sporttal és ifjúsággal megbízott tagja, Tuza Valéria, az építésügyi osztály vezetője, Barta Valéria, az építésügyi osztály kommunális alosztályának vezetője, Suhajda Izabella, az építésügyi osztály környezetvédelmi alosztályának vezetője, Kriska Nándor az építésügyi osztály környezetvédelmi alosztályáról, Simonyi Zoltán, az építésügyi osztály vagyonjogi alosztályának vezetője, Bodó József, a zentai KLKV igazgatója, Boško Petrović, a zentai Elgas igazgatója, Andrea Kikić, a Regionális Hulladéktároló Kft. igazgatója, Petar Terzić, Márki Andrea, jegyzőkönyvvezető, valamint a tömegtájékoztatási eszközök képviselői voltak jelen az ülésen. Az ülést Širková Anikó, a Zentai Községi Képviselő-testület elnök asszonya hívta össze és vezette. A határozatképesség megállapítása után a Községi Képviselő-testület elnök asszonya jegyzőkönyv-hitelesítőknek Perpauer Attilát és Vukanić Mirjanát javasolta. Ezt a javaslatot egyhangúlag elfogadták és a jegyzőkönyv-hitelesítőket megválasztották. Ezután áttértek a Zentai Községi Képviselő-testület 27. rendes ülésén felvett jegyzőkönyv megvitatására. Predrag Popović kijelentette: A 27. ülésen a 3. pont napirendről való levételét Kormányos Katona Gyöngyi indokolta meg, mondván, hogy az említett dokumentum tervezete nincs kellően összehangolva, a 4. pont napirendről való levételét pedig Širková Anikó javasolta, azzal a magyarázattal, hogy nem lett megvitatva a művelődésügyi bizottságon. A Zentai Községi Képviselő-testület 27. ülésén felvett jegyzőkönyvet az említett megjegyzéssel egyhangúlag elfogadták. Ezt követően áttértek a Zentai Községi Képviselő-testület 28. rendkívüli ülésén felvett jegyzőkönyv megvitatására. A 28. ülésen felvett jegyzőkönyvet egyhangúlag elfogadták.
Áttértek a Zentai Községi Képviselő-testület 29. ünnepi ülésén felvett jegyzőkönyv megvitatására. A 29. ülésen felvett jegyzőkönyvet egyhangúlag elfogadták. Ezután áttértek a napirend megállapítására. Rácz Szabó László kijelentette: Javasolom, hogy a 8. napirendi pontot vegyük le a napirendről. A Zentai Községi Képviselő-testület szavazott az említett javaslatról. 1 igen, 15 nem és 5 tartózkodó szavazattal az említett javaslatot nem szavazták meg. A Községi Képviselő-testület 23 igen és 1 nem szavazattal megállapította az alábbi N A P I R E N D E T: 1. A Szabadkai Regionális Hulladéktároló Kft. 2014. évi üzletviteli programja javasolt módosításainak megvitatása 2. A Zentai Kommunális-lakásgazdálkodási Közvállalat 2014. évi üzletviteli programja pénzügyi tervének módosítása és kiegészítése jóváhagyásáról szóló végzésjavaslat megvitatása 3. Zenta község területén a kutyák és macskák tartásának feltételeiről és módjáról szóló rendeletjavaslat megvitatása 4. A hőenergia-termelés, -szállítás és -ellátás feltételeiről és módjáról szóló rendelet módosításáról és kiegészítéséről szóló rendeletjavaslat megvitatása 5. A távfűtés ára érvényességének meghosszabbításáról szóló rendeletjavaslat megvitatása 6. Az energetikai tevékenység 2014. évi végzésére vonatkozó engedély utáni térítmény mértékének elszámolásához szükséges szorzószám értékéről szóló rendeletjavaslat megvitatása 7. A 2014/2015-ös fűtési idényben a hőenergia-termelés kommunális tevékenység végzésével való megbízásról szóló, Zenta község és a zentai TE-TO Cukorgyár Rt. közötti szerződés megkötésének jóváhagyásáról szóló végzésjavaslat megvitatása 8. A Stevan Raičković mellszobra elhelyezéséről szóló projektum elfogadásáról szóló rendeletjavaslat megvitatása 9. A 2015-2025-ös időszakra vonatkozó helyi ökológiai akciótervet kidolgozó bizottság megalakításáról szóló határozatjavaslat megvitatása Döme Anikó megérkezett az ülésre. Vele együtt 25 képviselő volt jelen. 1. pont 501-35/2014-I. jkv. sz. A Szabadkai Regionális Hulladéktároló Kft. 2014. évi üzletviteli programja javasolt módosításainak megvitatása E napirendi ponttal kapcsolatban bevezető előterjesztést Andrea Kikić mondott. Ezt követően vita folyt, melyben Rácz Szabó László, Andrea Kikić és Rác Szabó Márta vett részt. A vita ideje alatt megérkezett Raffai László képviselő. Vele együtt 26 képviselő volt jelen. 2
A Zentai Községi Képviselő-testület képviselői egyhangúlag meghozták az alábbi V é g z é s t a szilárd kommunális hulladék igazgatását ellátó Szabadkai Regionális Hulladéktároló Korlátolt Felelősségű Társaság 2014. évi üzletviteli programja módosításának jóváhagyásáról. A végzés szövege e jegyzőkönyv alkotórészét képezi. 2. pont 023-17/2014-I. jkv. sz. A Zentai Kommunális-lakásgazdálkodási Közvállalat 2014. évi üzletviteli programja pénzügyi tervének módosítása és kiegészítése jóváhagyásáról szóló végzésjavaslat megvitatása E napirendi ponttal kapcsolatban bevezető előterjesztést Bodó József mondott. A bevezető szavak után vita folyt, melyben Predrag Popović, Rácz Szabó László, Bodó József, Zsíros Jankelić Anikó és Ceglédi Rudolf vett részt. A Zentai Községi Képviselő-testület képviselői egyhangúlag meghozták az alábbi V é g z é s t a Zentai Kommunális-lakásgazdálkodási Közvállalat 2014. évi üzletviteli programja pénzügyi tervének módosítása és kiegészítése jóváhagyásáról. A végzés szövege e jegyzőkönyv alkotórészét képezi. 3. pont 352-133/2014-I. jkv. sz. Zenta község területén a kutyák és macskák tartásának feltételeiről és módjáról szóló rendeletjavaslat megvitatása Bevezető előterjesztést Suhajda Izabella mondott. E napirendi ponttal kapcsolatban vita folyt, melyben Predrag Popović, Rácz Szabó László, Mirjana Vukanić, Vatai Zsuzsanna, Miladin Bradić, Varga László és Suhajda Izabella vett részt. A Zentai Községi Képviselő-testület képviselői 24 igen és 2 tartózkodó szavazattal meghozták az alábbi R e n d e l e t e t Zenta község területén a kutyák és macskák tartásának feltételeiről és módjáról. A rendelet szövege e jegyzőkönyv alkotórészét képezi. 4. pont 325-132/2014-I. jkv. sz. A hőenergia-termelés, -szállítás és -ellátás feltételeiről és módjáról szóló rendelet módosításáról és kiegészítéséről szóló rendeletjavaslat megvitatása Bevezető előterjesztést Varga Viktor mondott. 3
E napirendi ponttal kapcsolatban vita folyt, melyben Miladin Bradić, Mirjana Vukanić, Rácz Szabó László, Varga Viktor, Boško Petrović, Borbély Ferenc és Barsi Márta vett részt. Lőrinc Csongor képviselő elhagyta az ülést. 25 képviselő volt jelen. A Zentai Községi Képviselő-testület képviselői egyhangúlag meghozták az alábbi R e n d e l e t e t a hőenergia-termelés, -szállítás és -ellátás feltételeiről és módjáról szóló rendelet módosításáról és kiegészítéséről. A rendelet szövege e jegyzőkönyv alkotórészét képezi. 5. pont 38-1/2014-I. jkv. sz. A távfűtés ára érvényességének meghosszabbításáról szóló rendeletjavaslat megvitatása Bevezető előterjesztést Varga Viktor mondott. Vita indult, melyben Mirjana Vukanić, Rácz Szabó László, Varga Viktor, Borbély Ferenc és Miladin Bradić vett részt. Rácz Szabó László javasolta: A Zentai Községi Képviselő-testületnek köteleznie kell a Községi Tanácsot, hogy végezze el a távfűtés ára meghatározásának ellenőrzését a hőenergia-ellátásnak az Elgas részéről történő átvétele pillanatában. A Tanácsnak meg kell állapítania, hogy a Cukorgyár az árba beleszámítja-e az ellátás árát is. Továbbá, hogy az elosztás ára melyet az Elgas szabott meg járulékosan terheli-e a Cukorgyár által megszabott árat. A képviselők szótöbbséggel, 4 igen, 14 nem és 3 tartózkodó szavazattal elutasították Rácz Szabó László javaslatát. A Zentai Községi Képviselő-testület képviselői 21 igen, 1 nem és 3 tartózkodó szavazattal meghozták az alábbi R e n d e l e t e t a távfűtés ára érvényességének meghosszabbításáról. A rendelet szövege e jegyzőkönyv alkotórészét képezi. A Községi Képviselő-testület elnök asszonya 15 perces szünetet rendelt el. A szünet után 23 képviselő volt jelen. Lőrinc Csongor, Perpauer Attila, Nagy Szilárd, Szegedinszki Igor, Jablonszki Ilona és Fajka Valéria nem volt jelen. 6. pont 38-2/2014-I. jkv. sz. Az energetikai tevékenység 2014. évi végzésére vonatkozó engedély utáni térítmény mértékének elszámolásához szükséges szorzószám értékéről szóló rendeletjavaslat megvitatása Bevezető előterjesztést Varga Viktor mondott. 4
A Zentai Községi Képviselő-testület képviselői vita nélkül, egyhangúlag meghozták az alábbi R e n d e l e t e t az energetikai tevékenység 2014. évi végzésére vonatkozó engedély utáni térítmény mértékének elszámolásához szükséges szorzószám értékéről. A rendelet szövege e jegyzőkönyv alkotórészét képezi. 7. pont 352-136/2014-I. jkv. sz. A 2014/2015-ös fűtési idényben a hőenergia-termelés kommunális tevékenység végzésével való megbízásról szóló, Zenta község és a zentai TE-TO Cukorgyár Rt. közötti szerződés megkötésének jóváhagyásáról szóló végzésjavaslat megvitatása Bevezető előterjesztést Varga Viktor mondott. Megérkezett Perpauer Attila. A jelenlevő képviselők száma 24. A 7. napirendi pontról vita folyt, melyben Miladin Bradić és Varga Viktor vett részt. A Zentai Községi Képviselő-testület képviselői egyhangúlag meghozták az alábbi V é g z é s t a 2014/2015-ös fűtési idényben a hőenergia-termelés kommunális tevékenység végzésével való megbízásról szóló, Zenta község és a zentai TE-TO Cukorgyár Rt. közötti szerződés megkötésének jóváhagyásáról. A végzés szövege e jegyzőkönyv alkotórészét képezi. 8. pont 352-1/2014-I. jkv. sz. A Stevan Raičković mellszobra elhelyezéséről szóló projektum elfogadásáról szóló rendeletjavaslat megvitatása Bevezető előterjesztést Tuza Valéria mondott. Vita folyt, melyben Predrag Popović, Rácz Szabó László, Varga Pertić Márta, Kormányos Katona Gyöngyi, Zsíros Jankelić Anikó, Miladin Bradić, Tolmácsy Géza és Tuza Valéria vett részt. Terzić Petar szót kért. A képviselők szavaztak a szó megadásáról Petar Terzić számára. Petar Terzić nem kapott szót, mivel a szó megadása mellett 4, ellene pedig 14 képviselő szavazott, továbbá 3 képviselő tartózkodott. A Községi Képviselő-testület elnök asszonya konzultációra 5 perces szünetet rendelt el. A szünet után a Zentai Község Képviselő-testület képviselői egyhangúlag elutasították az alábbi R e n d e l e t e t a Stevan Raičković mellszobra elhelyezéséről szóló projektum elfogadásáról. 5
A Községi Képviselő-testület elnök asszonya javasolta, hogy szavazzanak a következőről: A képviselő-testület támogatja, hogy a városközpont részletes szabályozási tervének feldolgozója a Tervbizottság javaslata alapján meghatározza a mellszobor helyét a 2015. évi emlékműállítási program alapján. A Zentai Község Képviselő-testület képviselői vita nélkül, szótöbbséggel, 23 igen és 1 nem szavazattal meghozták az alábbi R e n d e l e t e t A képviselő-testület támogatja Stevan Raičković író mellszobrának felállítását a 2015. évi emlékműállítási program kereteiben, a mellszobor helye pedig Zenta község tervbizottságának javaslata alapján a városközpont részletes szabályozási tervében kerül meghatározásra. 9. pont 020-31/2014-I. jkv. sz. A 2015-2025-ös időszakra vonatkozó helyi ökológiai akciótervet kidolgozó bizottság megalakításáról szóló határozatjavaslat megvitatása Bevezető előterjesztést Suhajda Izabella mondott. A Zentai Községi Képviselő-testület képviselői egyhangúlag meghozták az alábbi H a t á r o z a t o t a 2015-2025-ös időszakra vonatkozó helyi ökológiai akciótervet kidolgozó bizottság megalakításáról. A határozat szövege e jegyzőkönyv alkotórészét képezi. Mivel a napirendet kimerítették, áttértek a képviselői kérdések megvitatására. KÉPVISELŐI KÉRDÉSEK: ZSÍROS JANKELIĆ ANIKÓ: Zenta község Községi Tanácsa és a Lakásgazdálkodási közvállalat felé teszem fel a kérdésemet, ami a következő: Tervez-e a községi vezetőség és a zentai kommunális vállalat bizonyos változtatásokat eszközölni a közvállalat 2015-ös munkatervében, amellyel csökkentenék a zentai mezőgazdasági termelők, tehát a zentai őstermelőkre kirótt évi parkolási díjat? RÁCZ SZABÓ LÁSZLÓ: I. 1. Kérdezem a KKT elnökét és titkárát, hogy jogomban áll-e, mint a zentai KKT képviselőjének kimutatást kérni arról, hogy milyen, mely kérdéseket tettem fel a KKT-n, valamint arról, hogy azokra mikor kaptam meg a válaszokat? 6
2. Amennyiben az 1. szám alatti előző kérdésemre IGEN a válasz, akkor kérem a címzetteket, hogy 15 napon belül készítsék el és kézbesítsék a számomra azt a hivatalos kimutatást, amelyből látszik, hogy a 2014-es évben 2014. október 2-vel bezárólag a) mely képviselői kérdéseket tettem fel, (amennyiben az egyértelműen leírja a kérdés lényegét, úgy elegendő egy mondatban megfogalmazni a témakört és csak azt feltüntetni címszószerűen) b) mely dátumokon, valamint azt, hogy c) melyik kérdésemre mikor kézbesítették a választ. II. Kérdezem Zenta község polgármesterét, hogy milyen jellegű gondok és bajok vannak a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium berkein belül. Arról, hogy valami nincsen rendben csak az újságokból tájékozódhattunk. Fontos lenne, hogy a KKT részletesebben is megismerje a helyzetet. A városban arról is beszélnek, hogy esetleg pénzügyi visszaélések is történtek. Az MPSZ szerint ez a középiskola fontos a község számára és mindenképpen tisztázni kell a híreket és, ha szükséges, meg kell tenni a megfelelő lépéseket az iskola megmentésére. Ezért kérem a polgármestert, hogy a kérdésem nyomán részletesen tájékoztasson az iskolában történtekkel kapcsolatban, valamint arról, hogy folyik-e valamilyen hivatalos eljárás, vagy nyomozás az ügyben. Indokolás: Az iskola igazgatójának, Kormányos Róbertnek nem tehetek fel kérdéseket, ezért kérdezem az egyébként VMSZ képviseletében funkciót gyakorló kultúrával és oktatással megbízott tanácstagot Kormányos Katona Gyöngyit, valamint a polgármestert, Ceglédi Rudolfot. III. Kérdezem Zenta község polgármesterét, Ceglédi Rudolfot, Kormányos Katona Gyöngyit, a kultúrával és oktatással megbízott tanácstagot, valamint a KKT elnökét, hogy igaznak tartják-e az alábbi kijelentés állítását, miszerint: Zentán sok évig nem volt semmilyen rendezvény egészen 2014-ig? A kérdést elsősorban a polgármesterhez intézem annak kapcsán, hogy a szó szerinti idézet az ő kijelentése a Tiszavirág Fesztivál kapcsán. A kijelentést 2014. 06. 20-21-ei időszakban tette az Újvidéki TV és a Pannon TV munkatársainak. Jómagam a TV-n keresztül tudtam meg, hogy állítólag nem volt élet Zentán egészen a mostani időkig. Kérdezem a polgármestert, hogy a sok évig meghatározás alatt, évszámok szerint mely éveket kell értelmeznünk. IV. Kérdezem Zenta község polgármesterét, Ceglédi Rudolfot, Kormányos Katona Gyöngyit, a kultúrával és oktatással megbízott tanácstagot, egyben az oktatási-fejlesztési bizottság elnökét, valamint a KKT elnökét, hogy a 2012. 09. 06-án megalakított bizottság, amelynek feladata a 2013-tól 2018-ig terjedő időszakra megalkotni az oktatással kapcsolatos akciótervet, hogy 7
- a bizottság hányszor ülésezett dátum szerint? - készült-e jegyzőkönyv az ülésekről? - a Községi Tanács felé nyújtottak-e be javaslatot? - mi volt ez a javaslat? - a bizottsági tagok közül ki hányszor volt jelen az üléseken? - a megalakítástól mai dátumig, mennyi pénzébe került a zentai költségvetésnek a bizottság munkája? - A KKT elé (hiszen a bizottságot a KKT hozta létre több mint 2 évvel ezelőtt) - került-e bármilyen javaslat, - mely napirendi pontban, - mikor, mely javaslat az említett bizottság részéről? (a bizottságot a KKT hozta létre) Kérdezem a fent felsorolt válaszadóktól személy szerint, hogy az 1-10-es skálán hogyan értékelnék a bizottság munkáját? Kérdezem, hogy milyen konkrét eredményt produkált a bizottság? MILADIN BRADIĆ: Kérdésem a Képviselő-testület elnökének teszem fel. Az elkövetkező időszakban megszervezik-e a Községi Képviselő-testület üléseinek szinkrontolmácsolását? Ha igen mikortól kezdik? Ha nem miért nem? Širková Anikó, a Zentai Község Képviselő-testület elnök asszonya a következő választ adta: Dolgozunk a probléma megoldásán, éspedig sikeresen, mivel szerződést kötöttünk a Helyi Önkormányzati Titkársággal, és egymillió négyszáz-ötszázezret kaptunk arra a célra, hogy szavazásra szolgáló automatikus berendezés és szinkrontolmácsolásra szolgáló fejhallgatók kerüljenek beépítésre. Hamarosan kiírásra kerül a pályázat, lefolytatásra kerül a szavazásra és a fordításra szolgáló berendezés beszerzésére irányuló közbeszerzés, és végezetül remélem, hogy már az idén el tudjuk kezdeni használni a berendezést. Természetesen a szinkrontolmácsolás biztosításán is dolgozunk, hogy fordítókat találjunk, mivel legalább kettőre van szükségünk. PREDRAG POPOVIĆ a Községi Tanácsnak tette fel a kérdést: Mikor gondol a helyi önkormányzat egy új szivarfát ültetni a Radnóti Miklós utcában az Emlékiskolánál, tekintettel ara, hogy az előzőt a gyökeréig levágták? Az ülés 14,30 órakor befejeződött. Jegyzőkönyvvezető: Márki Andrea Jegyzőkönyv-hitelesítők: Širková Anikó, a Zentai Községi Képviselő-testület elnök asszonya Körmöci Károly, a Zentai Községi Képviselő-testület titkára 1.. Perpauer Attila 2.. Vukanić Mirjana 8
Szerb Köztársaság Vajdaság Autonóm Tartomány Zenta község Zenta Község Képviselő-testülete Szám: 31/2014-I Kelt: 2014. november 10-én Z e n t a Zenta község statútumának (Zenta Község Hivatalos Lapja, 5/2011. szám) 48. szakasza és a Zentai Községi Képviselő-testület ügyrendjének (Zenta Község Hivatalos Lapja, 12/2008 és 30/2012 szám) 75. szakasza alapján 2014. NOVEMBER 18 -ÁRA Ö S S Z E H Í V O M A ZENTAI KÖZSÉGI KÉPVISELŐ-TESTÜLET 31. ÜLÉSÉT Az ülést a Zentai Községi Képviselő-testület nagytermében tartjuk 9,00 órai kezdettel. Zenta Község Képviselő-testülete 30., 2014. október 03-án megtartott rendes ülése jegyzőkönyvének elfogadása után javaslom a következő NAPIRENDI JAVASLATOT: 1. A 2014. január-szeptemberi időszakra vonatkozóan Zenta község költségvetéséről szóló rendelet végrehajtásáról szóló jelentés elfogadásáról szóló végzésjavaslat megvitatása 2. Zenta község 2014. évi költségvetéséről szóló rendelet módosításáról és kiegészítéséről szóló rendeletjavaslat megvitatása 3. A zentai községi mezőgazdasági földterület védelmére, rendezésére és használatára vonatkozó 2014. évi éves program módosítása és kiegészítése 4. Zenta község mezőgazdaság-fejlesztése szubvencionálásának 2014. évi akcióterve módosításáról és kiegészítéséről szóló rendeletjavaslat megvitatása 5. Zenta község 2014. évi környezetvédelmi költségvetési pénzalapja eszközeinek a felhasználásáról szóló program módosításáról és kiegészítéséről szóló rendeletjavaslat megvitatása 6. Az üzletviteli könyveket nem vezető adókötelezettek Zenta község területén található ingatlanjára vonatkozó vagyonadó megállapítására szolgáló adóbevallás benyújtásának kötelezettségéről szóló rendeletjavaslat megvitatása 7. A kommunális tevékenységekről szóló rendelet módosításáról és kiegészítéséről szóló rendeletjavaslat megvitatása 8. A temetők rendezéséről és a temetkezésről szóló rendelet módosításáról és kiegészítéséről szóló rendeletjavaslat megvitatása 9. A zentai Kommunális-Lakásgazdálkodási Közvállalat 2014. évi kommunális szolgáltatási díjjegyzékének kiegészítéséről szóló határozat jóváhagyásáról szóló végzésjavaslat megvitatása 10. A községi rendkívüli helyzetek törzskarának a megalakításáról szóló rendelet módosításáról és kiegészítéséről szóló rendeletjavaslat megvitatása 11. Az Egészségügyi Középiskolának használatba adott ingatlanok visszaszolgáltatásával kapcsolatos információról szóló végzésjavaslat megvitatása 12. A Zentai Történelmi Levéltár igazgatójának felmentéséről szóló határozatjavaslat megvitatása 13. A Zentai Történelmi Levéltár megbízott igazgatójának kinevezéséről szóló határozatjavaslat megvitatása 9
14. A zentai Közgazdasági-kereskedelmi Iskola iskolaszéktagjának felmentéséről szóló határozatjavaslat megvitatása 15. A zentai Közgazdasági-kereskedelmi Iskola iskolaszéktagjának kinevezéséről szóló határozatjavaslat megvitatása 16. A zentai Egészségügyi Középiskola iskolaszéktagjának felmentéséről szóló határozatjavaslat megvitatása 17. A zentai Egészségügyi Középiskola iskolaszéktagjának kinevezéséről szóló határozatjavaslat megvitatása 18. A zentai Snežana-Hófehérke Óvoda igazgatóbizottsági tagjának felmentéséről szóló határozatjavaslat megvitatása 19. A zentai Snežana-Hófehérke óvoda igazgatóbizottsági tagjának kinevezéséről szóló határozatjavaslat megvitatása 20. A Zentai Gimnázium iskolaszéktagjainak felmentéséről szóló határozatjavaslat megvitatása 21. A Zentai Gimnázium iskolaszéktagjainak kinevezéséről szóló határozatjavaslat megvitatása 22. A Zenta község területén egészségügyi intézményen kívül elhalálozottak halála időpontjának és okának szakavatott megállapítására és a haláleset igazolásának kiadására a zentai egészségházban foglalkoztatott orvosdoktorok meghatározásáról szóló határozat módosításáról és kiegészítéséről szóló határozatjavaslat megvitatása Širková Anikó, s.k., a Zentai Községi Képviselő-testület elnök asszonya 10
1 A költségvetési rendszerről szóló törvény (az SZK Hivatalos Közlönye, 54/2009., 73/2010., 101/2010., 101/2011., 93/ 63/2013. és 108/2013. sz.) 76. szakasza, a helyi önkormányzatról szóló törvény (az SZK Hivatalos Közlönye, 129/20 valamint Zenta község statútuma (Zenta Község Hivatalos Lapja, 5/2011. sz.) 46. szakaszának 2. pontja alapján Zent testülete a 2014. november tartott ülésén meghozta az alábbi V É G Z É S T A 2014. JANUÁR-SZEPTEMBERI IDŐSZAKRA VONATKOZÓAN ZENTA KÖ KÖLTSÉGVETÉSÉRŐL SZÓLÓ RENDELET VÉGREHAJTÁSÁRÓL SZÓLÓ JELENTÉS E I. ÁLTALÁNOS RÉSZ Csoport Közgazdasági Bevételek A 2014. évi költségvetési terv Megvalósítás I IX 1 2 3 4 I I ADÓK 711 JÖVEDELEM-, NYERESÉG- ÉS 299 041 000 203 476 645 TŐKENYERESÉGADÓK 711110 Keresetadók 228 000 000 158 281 728 711111 Keresetadók 228 000 000 158 281 728 711120 14 300 000 10 275 214 Önálló tevékenységekből eredő bevételek utáni adó 711121 2 200 000 1 074 415 Önálló tevékenységekből eredő bevételek utáni adó 711122 8 000 000 5 897 774 Önálló tevék. eredő bevételek utáni adó-átalány 711123 4 100 000 3 303 025 Önálló tevék. eredő bevételek utáni adó-önadózt. 711140 Vagyonból eredő bevételek utáni adó 11 621 000 1 885 864 711143 Ingatlanjövedelem utáni adó 8 500 000 331 429 711145 Ingó tárgyak bérbeadásából származó adó 3 000 000 1 425 497 711146 Порез на приходе од пољопривреде и шумарства 1 000 1 902 711147 Földadó 100 000 121 490 711148 Ingatlanból eredő adó az adóigazg. végzése szerint 20 000 9 350 711160 Személybiztosítási bevételek utáni adó 20 000 711161 Személybiztosítási bevételek utáni adó 20 000 711180 Helyi járulék 100 000 79 522 711181 Helyi járulékok a fog. keresete szerint a nyugdíj alapján 100 000 79 522 711190 Egyéb bevételek utáni adó 45 000 000 32 954 317 711191 Egyéb bevételek utáni adó 43 700 000 32 213 864 711193 A sportolók jövedelme utáni adó 1 300 000 740 453 11
1 712 KERESETALAPI ADÓ 10 000 712110 Keresetalapi adó 10 000 712111 A fogl. keresetalapi adója a költségvetésből 10 000 713 VAGYONADÓ 100 271 000 63 679 759 713120 Vagyonadó 79 271 000 46 242 428 713121 A kötelezettek vagyonadója, akik nem vezetnek könyveket 32271000 10 143 790 713122 A kötelezettek vagyonadója, akik vezetnek könyveket 47000000 36 098 638 713310 Öröködödési és ajándékozási adó 2 500 000 1 603 210 713311 Öröködödési és ajándékozási adó az adóig. végz. szerint 2 500 000 1 603 210 713420 Tőkeátutalás utáni adó 18 500 000 15 834 121 713421 Az ingatlanok abszolút jogainak átruházása utáni adó 16 000 000 13 491 935 713423 Használt gépjárművek abszolút jogainak átruh. utáni adó 2 500 000 2 342 186 714 JAVAK ÉS SZOLGÁLTATÁSOK UTÁNI ADÓK 28 583 712 24 124 422 714420 Kommunális illeték zenés programok rendezésére 160 000 86 691 714421 Komm. Illeték hangszerek tartására és zenei programok 160 000 86 691 rendezésére 714430 Kommunális illeték reklámpanók használata után 1 000 000 457 636 714431 Kommunális illeték a reklámpanók használata után 1 000 000 457 636 714510 Gépjárművek utáni adók, illetékek és térítmények 9 500 000 6 740 063 714513 Kommunális illeték mot., közúti és csatl. járm. tartása után 9 495 000 6 738 563 714514 Éves térítmény a motoros járművekre 5 000 1 500 714540 4 033 211 2 096 199 Általános érdekű javak használata utáni térítmények 714541 A vizek használata utáni térítmény 1 033 211 714547 Környezetszennyeződési térítmény 600 714549 CO2, HO2 emissziók, porszerű anyagok és elhelyezett 3 000 000 2 095 599 hulladék utáni térítmény 714550 Átengedett térítmények és tartózkodási illeték 1 300 000 777 310 714552 Tartózkodási illeték 1 300 000 777 310 714560 Külön térítmény környezetvédelemre és -fejlesztésre 12 340 501 13 854 785 714562 Külön térítmény környezetvédelemre és -fejlesztésre 12 330 501 13 847 525 714563 A komm. tev. ellátása utáni koncessziós térítmény és 10 000 7 260 bevételek más koncessziós ügyletekből 714570 Községi kommunális illeték 150 000 40 488 714572 Kommunális illeték játékgépek tartására 150 000 40 488 714590 A községi utak és utcák használata utáni térítmény 100 000 71 250 714593 Térítmény vízv., csatornah., tele., elektromos vezetékekre 100 000 71 250 716 EGYÉB ADÓK 13 603 000 8 831 673 716110 Комунална такса на фирму 13 603 000 8 831 673 716111 Cégtábla utáni illeték 13 603 000 8 831 673 ÖSSZESEN I. 441 508 712 300 112 499 II ADOMÁNYOK ÉS ÁTUTALÁSOK 732 ADOMÁNYOK NEMZETKÖZI SZERVEZETEKTŐL 2 000 000 375 642 12
1III 732150 Folyó adományok nemzetk. szervezet. a község javára 2 000 000 375 642 732151 Folyó adományok nemzetközi szervezetektől a község javára 2 000 000 375 642 733 EGYÉB HATALMI SZINTEK ÁTUTALÁSAI 216 386 558 84 811 492 733150 Egyéb hatalmi szintek folyó átutalásai a község javára 103 000 000 76 715 245 733154 Folyó célátutalások a Köztársaságtól szűkebb értelemben 30 000 733156 Folyó célátutalások a VAT-tól a község javára 11 069 000 7 737 199 733158 Nem céleszközök átutalásai a VAT-tól a község javára 91 931 000 68 948 046 733250 Egyéb hatalmi szintek tőkeátutalásai a községi szint javára 113 386 558 8 096 247 733252 A VAT tőkeátutalásai a község javára 20 000 000 8 096 247 733252 A VAT tőkeátutalásai a község javára-az FKU határozata alapján 93 386 558 ÖSSZESEN II. 218 386 558 85 187 134 EGYÉB BEVÉTELEK 741 VAGYONI BEVÉTELEK 49 497 312 35 706 384 741150 Камате на средства буџета општине 7 000 000 2 872 595 741151 A községi költségvetési eszközök utáni kamatok 7 000 000 2 872 595 741510 Az ásványi eredetű nyersanyag használata utáni térítmény 1 000 000 409 931 741516 Térítmény az ásványi eredetű nyersany. a VAT területén 1 000 000 409 931 741520 Erdők és mezőgazdasági földterület használata utáni térít. 25 787 312 21 213 490 741522 A mezőg. földt., illetve az állami tulajdonú mezőg. Létesítmények bérbeadásával megvalósított eszközök 25 787 312 21 213 490 741530 Terület- és építési telekhasználat utáni térítmény 15 710 000 11 210 368 741531 Komm. illeték a közterületek területeinek vagy az 3 033 000 1 914 802 üzlethelyiség előtti terület használatáért üzleti célokra 741534 Az építési telek használata utáni térítmény 12 665 000 9 293 811 741535 Kommunális illeték a közterületnek építőanyaggal való elfoglalásáért 12 000 1 755 742 JAVAK ÉS SZOLGÁLTATÁSOK ELADÁSA 29 110 000 14 837 812 742150 Javak és szolgáltatások eladásából vagy bérbeadásából 26 010 000 13 461 975 szárm. bev. a községi szint javára 742151 Javak és szolgáltatások eladásából származó bevételek piaci szervezetek által a községi szint javára 10 000 6 130 742152 Ingatlanok bérbeadásából, illetve használatba adásából 22 000 000 13 042 475 származó bevételek, amelyek a község tulajdonában vannak, amelyeket a községek és azok költségvetésének közvetett használói használnak. 742155 Ingatlanok bérbeadásából, illetve használatba adásából 4 000 000 413 370 származó bevételek, amelyek a község tulajdonában vannak, amelyeket a községek és azok költségvetésének közvetett használói használnak. 742250 Illetékek a községi szint javára 2 100 000 1 336 329 742251 Községi közigazgatási illetékek 1 100 000 412 140 742253 Építési telek rendezése utáni térítmények 1 000 000 924 189 742350 Községi szervek bevételei javak és szolgáltatások mellékes eladásából 1 000 000 39 508 13
1 742351 Bevételek, amelyeket tevékenységükkel a községi szervek vagy szervezetek valósítanak meg 1 000 000 39 508 743 PÉNZBÍRSÁGOK ÉS ELKOBZOTT VAGYONI 3 100 000 1 602 955 HASZON 743320 Közlekedési szabálysértési pénzbírságokból eredő bevételek 3 000 000 1 600 455 743324 Közlekedési szabálysértési pénzbírságokból eredő bevételek 3 000 000 1 600 455 743350 Szabálysértési pénzbírságokból eredő bevételek 100 000 2 500 743351 A szabálysértési eljárásban kimondott pénzbírságokból eredő bevételek, amelyeket a képviselő-testület aktusa irányoz elő, valamint ezen eljárásban az elkobzott vagyoni haszon 100 000 2 500 744 TERMÉSZETES ÉS JOGI SZEMÉLYEK ÖNKÉNTES 5 000 000 2 761 000 ÁTUTALÁSAI 744150 Természetes és jogi személyek folyó önkéntes átutalásai 5 000 000 2 761 000 744151 Természetes és jogi személyek önkéntes folyó átutalásai a közs.szint javára 5 000 000 2 761 000 745 VEGYES ÉS HATÁROZATLAN BEVÉTELEK 39 161 718 7 065 578 745150 Vegyes és határozatlan bevételek a községi szint javára 39 161 718 7 065 578 745151 Egyéb bevételek a községi szint javára 39 161 718 7 065 578 770 KÖLTSÉGREFUNDÁCIÓS MEMORANDUMTÉTELEK 100 000 69 301 771110 Költségrefundációs memorandumtételek 100 000 69 301 711111 Költségrefundációs memorandumtételek 100 000 69 301 811 INGATLAN ELADÁSÁBÓL SZÁRMAZÓ BEVÉTELEK 43 000 000 42 934 953 811151 Ingatlan eladásából származó bevételek a községi szint javára 43 000 000 42 934 953 812 INGÓSÁGOK ELADÁSÁBÓL SZÁRMAZÓ 15 000 13 800 BEVÉTELEK 812151 Bevételek ingóságok eladásából a községi szint javára 15 000 13 800 ÖSSZESEN III. 168 984 030 104 991 783 A KÖLTSÉGVETÉS FOLYÓ BEVÉTELEI ÉS JÖVEDELMEI 828 879 300 490 291 416 311712 Áthozott fel nem használt különleges rendeltetésű eszközök 80 483 462 80 483 462 A KÖLTSÉGVETÉS RENDELKEZÉSÉRE ÁLLÓ ÖSSZES ESZKÖZE: 909 362 762 570 774 878 14
1 /2012., 62/2013., 007. sz.) 32. szakasza, ta Község Képviselő- ÖZSÉG ELFOGADÁSÁRÓL Megvalósítás % ( 5:4) 68.04 69.42 69.42 71.85 48.84 73.72 80.56 16.23 3.90 47.52 190.20 121.49 46.75 0.00 0.00 79.52 79.52 73.23 73.72 56.96 15
1 0.00 0.00 0.00 63.51 58.33 31.43 76.81 64.13 64.13 85.59 84.32 93.69 84.40 54.18 54.18 45.76 45.76 70.95 70.97 30.00 51.97 0.00 69.85 59.79 59.79 112.27 112.30 72.60 26.99 26.99 71.25 71.25 64.92 64.92 64.92 67.97 18.78 16
1 18.78 18.78 39.19 74.48 69.90 75.00 7.14 40.48 0.00 39.01 72.14 41.04 41.04 40.99 40.99 82.26 82.26 71.36 63.13 73.38 14.63 50.97 51.76 61.30 59.28 10.33 63.63 37.47 92.42 3.95 17
1 3.95 51.71 53.35 53.35 2.50 2.50 55.22 55.22 55.22 18.04 18.04 18.04 69.30 69.30 69.30 99.85 99.85 92.00 92.00 62.13 59.15 100.00 62.77 18
1Közgazd. Osztályozás A KÖZGAZDASÁGI OSZTÁLYOZÁSOK REKAPITULÁCIÓJA A 2014.01.01-TŐL A 2014.09.30-ÁIG TARTÓ IDŐSZAKBAN LEÍRÁS A költségvetés módosítása a 2014. évben Megvalósulás I-IX Megvalósulás (3:4) 1 2 3 4 5 41 A FOGLALKOZTATOTTAK KIADÁSAI 411 A foglalkoztatottak keresete, pótl. és térít. 189 086 861 133 365 832 70.53% 412 A munkáltatót terhelő szociális járulékok 34 548 127 23 881 223 69.12% 413 Természetbeni juttatások 414 A foglakoztatottak szociális juttatásai 6 041 100 3 949 970 65.38% 415 A foglalkoztatottak költségtérítései 1 781 400 1 202 758 67.52% 416 A foglalkoztatottak jutalma 7 758 877 4 716 027 60.78% 417 Képviselői pótlék 2 400 000 1 968 249 82.01% 42 SZOLGÁLTATÁS- ÉS ÁRUHASZNÁLAT 241 616 365 169 084 059 69.98% 421 Állandó kiadások 60 979 942 42 675 499 69.98% 422 Ingázási költségek 11 866 557 8 402 573 70.81% 423 Szerződéses szolgáltatások 33 115 412 20 320 561 61.36% 424 Szakosított szolgáltatások 132 766 514 65 810 260 49.57% 425 Folyó javítások és karbantartás 9 034 000 3 985 304 44.11% 426 Anyag 13 962 452 8 463 486 60.62% 44 KAMATTÖRLESZTÉS 261 724 877 149 657 683 57.18% 441 Hazai kamatok törlesztése 6 548 000 6 499 682 99.26% 45 SZUBVENCIÓK 6 548 000 6 499 682 99.26% 451 Szubvenciók nem pénzügyi közvállalatoknak 2 300 000 1 422 356 61.84% 46 ADOMÁNYOK ÉS ÁTUTALÁSOK 2 300 000 1 422 356 61.84% 463 Átutalások egyéb hatalmi szinteknek 19 153 013 12 794 629 66.80% 465 Egyéb dotációk és átutalások 100 061 513 58 133 405 58.10% 47 SZOCIÁLIS BIZTOSÍTÁS ÉS SZOCIÁLIS VÉDELEM A szoc.bizt.eredő jogoka, amelyeket 471 közvetlenül a szolgáltatónak fizetnek 50 000 119 214 526 70 928 034 59.50% 472 Szociális védelmi térítések a költségvetésből 22 354 000 8 758 390 39.18% 48 EGYÉB KIADÁSOK 22 404 000 8 758 390 39.09% 481 Kormányon kívüli szervezetek dotálása 54 217 054 31 322 399 57.77% 482 Adók, kötelező illetékek és bírságok 4 392 000 3 189 857 72.63% 483 Pénzbírságok bírósági végzések alapján 6 826 265 2 289 174 33.53% 49 TARTALÉKESZKÖZÖK 65 435 319 36 801 430 56.24% 499 Tartalékeszközök 586 500 0.00% 586 500 0.00% 3 страна 19
1Közgazd. Osztályozás LEÍRÁS A költségvetés módosítása a 2014. évben Megvalósulás I-IX Megvalósulás (3:4) 1 2 3 4 5 51 ÁLLÓESZKÖZÖK 511 Épületek és építési létesítmények 163 856 276 20 078 325 12.25% 512 Gépek és felszerelés 13 638 123 8 022 426 58.82% 513 Egyéb ingatlan és felszerelés 2 735 930 359 855 13.15% 515 Szoftver 54 TERMÉSZETBENI VAGYON 180 230 329 28 460 606 15.79% 543 Erdők és vizek 2 450 000 0.00% 61 ALAPTŐKETÖRLESZTÉS 2 450 000 0.00% 611 Alaptőketörlesztés hazai hitelezőknek 18 253 000 18 252 518 100.00% 18 253 000 18 252 518 100.00% ÖSSZESEN: 909 362 762 489 864 758 53.87% 4 страна 20
1 II. KÜLÖN RÉSZ A 2014. évi költségvetés Megvalósulás L E Í R Á S módosítás I-IX 2 3 4 5 6 7 8 9 10 1.1. KKT, POLGÁRMESTER, KÖZSÉGI TANÁCS Rész Fejezet Funkció Program Pozíció Közgaídasági Megvalósulá s 9:8 1.2. 111 Végrehajtó és törvényalkotási szervek 1 411 A foglalkoztatottak keresete, pótl. és térítm. 12 317 760 8 603 288 69.84 2 412 A munkaadót terhelő szociális járulékok 2 141 060 1 533 588 71.63 321 414 A foglakoztatottak szociális juttatásai 220 000 210 213 95.55 3 415 A foglalkoztatottak költségtérítései 200 000 137 619 68.81 4 416 A foglalkoztatottak díjai és egyéb 4 600 000 3 347 787 72.78 külön kiadások 5 417 Képviselői pótlék 2 400 000 1 968 249 82.01 6 421 Állandó kiadások 3 000 000 2 291 065 76.37 7 422 Ingázási költségek 100 000 61 633 61.63 8 423 Szerződéses szolgáltatások 13 989 900 9 559 059 68.33 9 424 Szakosított szolgáltatások 150 000 28 937 19.29 10 425 Folyó javítások és karbantartás 200 000 115 039 57.52 11 426 Anyag 1 800 000 1 288 235 71.57 12 441 Hazai kamatok törlesztése 63 000 40 432 64.18 13 481 Kormányon kívüli szervezetek dotálása 1 700 000 1 140 807 67.11 14 482 Adók, kötelező illetékek és bírságok 3 900 000 3 140 539 80.53 15 483 Pénzbírságok bírósági végzések szerint 100 000 0.00 16 499 Tartalékeszközök 586 500 0.00 01 Állandó tartalék 450 000 02 Folyó tartalék 136 500 17 512 Felszerelés 310 000 238 482 76.93 A 111. funkció finanszírozási forrásai:.01 Költségvetési bevételek 47 778 220 33 704 972 70.54 A 111. funkció összesen: Az 1.1. fejezet finanszírozási forrásai:.01 Költségvetési bevételek 47 778 220 47 778 220 33 704 972 33 704 972 70.54 70.54 AZ 1.1. FEJEZET ÖSSZESEN: 47 778 220 33 704 972 70.54 KÖLTSÉGVETÉS-FELÜGYELETI SZOLGÁLAT 130 Általános szolgáltatások 18 411 A foglalkoztatottak keresete, pótlékai és térítményei 2 053 059 1 451 132 70.68 19 412 A munkaadót terhelő szociális járulékok 367 497 259 753 70.68 20 414 A foglalkozatottak szociális juttatásai 18 900 9 450 50.00 21 415 A foglalkoztatottak költségtérítései 5 400 0.00 22 416 A foglalkoztatottak díjai és egyéb 54 877 54 877 100.00 külön kiadások 23 421 Állandó kiadások 49 500 23 000 46.46 24 422 Ingázási költségek 47 700 0.00 25 423 Szerződéses szolgáltatások 31 500 0.00 26 426 Anyag 124 230 50 376 40.55 5 страна 21
1 A 2014. évi költségvetés Megvalósulás Megvalósulá L E Í R Á S módosítás I-IX s 9:8 2 3 4 5 6 7 8 9 10 27 463 Átutalások egyéb hatalmi szinteknek 90 000 0.00 28 512 Gépek és felszerelés 71 123 0.00 Az 130. funkció finanszírozási forrásai:.01 Költségvetési bevételek 2 913 786 1 848 588 63.44 Az 111. funkció összesen: Az 1.2. fejezet finanszírozási forrásai 2 913 786 1 848 588 63.44.01 Költségvetési bevételek 2 913 786 1 848 588 63.44 AZ 1.2. FEJEZET ÖSSZESEN 2 913 786 1 848 588 63.44 Rész Fejezet 1.3. Funkció Program Pozíció Közgaídasági VAGYONJOGI ÜGYÉSZSÉG 2 2.1. 330 Bíróságok 29 411 A foglakoztatottak keresete, pótlékai és térítményei 1 920 815 1 438 461 74.89 30 412 A munkaadót terhelő szociális járulékok 365 800 257 485 70.39 31 414 A foglalkoztatottak szociális juttatásai 20 000 12 000 60.00 32 416 A foglalkoztatottak díjai és egyéb 19 000 0.00 külön kiadások 33 421 Állandó kiadások 115 400 74 949 64.95 34 422 Ingázási költségek 102 400 38 399 37.50 35 423 Szerződéses szolgáltatások 32 000 6 180 19.31 36 426 Anyag 90 385 76 449 84.58 37 512 Gépek és felszerelés 15 000 0.00 A 330. funkció finanszírozási forrásai:.01 Költségvetési bevételek 2 680 800 1 903 923 71.02 A 330. funkció összesen: 2 680 800 1 903 923 71.02 Az 1.3. fejezet finanszírozási forrásai.01 Költségvetési bevételek 2 680 800 1 903 923 71.02 AZ 1.3. FEJEZET ÖSSZESEN 2 680 800 1 903 923 71.02 I. RÉSZ ÖSSZESEN 53 372 806 37 457 483 70.18 KÖZSÉGI KÖZIGAZGATÁSI SZERV 130 Általános szolgáltatások 38 411 A foglalkoztatottak keresete, pótlékai és térítményei 69 509 100 48 247 584 69.41 39 412 A munkaadót terhelő szociális járulékok 13 079 532 8 571 699 65.54 40 414 A foglalkoztatottak szociális juttatásai 2 960 000 2 776 230 93.79 41 415 A foglalkoztatottak költségtérítései 1 450 000 996 481 68.72 42 416 A foglalkoztatottak díjai és egyéb 605 000 603 377 99.73 külön kiadások 43 421 Állandó kiadások 16 000 000 13 471 762 84.20 44 422 Ingázási költségek 1 650 000 1 367 792 82.90 45 423 Szerződéses szolgáltatások 7 042 800 5 616 031 79.74 46 424 Szakosított szolgáltatások 200 000 140 889 70.44 47 425 Folyó javítások és karbantartás 2 000 000 1 175 376 58.77 48 426 Anyag 5 500 000 4 775 851 86.83 49 441 Hazai kamatok törlesztése 50 000 25 733 51.47 50 482 Adók, kötelező illetékek és bírságok 400 000 47 698 11.92 51 483 Pénzbírságok bírósági végzések szerint 490 000 458 538 93.58 52 512 Gépek és felszerelés 2 610 000 1 985 742 76.08 6 страна 22
1 A 2014. évi költségvetés Megvalósulás Megvalósulá L E Í R Á S módosítás I-IX s 9:8 2 3 4 5 6 7 8 9 10 A 130. funkció finanszírozási forrásai:.01 Költségvetési bevételek 123 546 432 90 260 783 73.06 A 130. funkció összesen: 123 546 432 90 260 783 73.06 A 2.1. fejezet finanszírozási forrásai:.01 Költségvetési bevételek 123 546 432 90 260 783 73.06 A 2.1. FEJEZET ÖSSZESEN 123 546 432 90 260 783 73.06 2.2. 150 ÁLTALÁNOS KÖZSZOLGÁLTATÁSOK- KUTATÁS ÉS FEJLESZTÉS Rész Fejezet 2.3. Funkció Program Pozíció Közgaídasági GAZDASÁGI FEJLESZTÉS 53 465 Egyéb dotációk és átutalások 500 000 0.00 A 150. funkció finanszírozási forrásai.01 Költségvetési bevételek 500 000 0.00 A 150. funkció összesen 500 000 0.00 170 KÖZADÓSSÁG IGAZGATÁSA 54 441 Kamattörlesztés hazai üzletviteli bankoknak 6 435 000 6 433 517 99.98 55 611 Alaptőketörlesztés hazai üzletviteli bankoknak 18 253 000 18 252 518 100.00 A 170. funkció finanszírozási forrásai:.01 Költségvetési bevételek 24 688 000 24 686 035 99.99 A 170. összesen: 24 688 000 24 686 035 99.99 A 2.2. fejezet finanszírozási forrásai:.01 Költségvetési bevételek 25 188 000 24 686 035 98.01 A 2.2. FEJEZET ÖSSZESEN 25 188 000 24 686 035 98.01 HELYI KÖZÖSSÉGEK MŰKÖDÉSE TISZAPART-ALVÉG HK 160 Máshová nem sorolt egyév általános közszolgáltatások 56 411 A foglalkoztatottak keresete, pótlékai és térítményei 1 286 424 867 074 67.40 160 57 412 A munkaadót terhelő szociális járulékok 230 270 155 635 67.59 58 414 A foglalkoztatottak szociális juttatásai 18 000 0.00 59 415 A foglalkoztatottak költségtérítései 126 000 68 658 54.49 60 421 Állandó kiadások 203 000 87 864 43.28 61 422 Ingázási költségek 10 000 0.00 62 423 Szerződéses szolgáltatások 158 000 82 540 52.24 63 424 Szakosított szolgáltatások 55 000 1 600 2.91 64 425 Folyó javítások és karbantartás 18 000 0.00 65 426 Anyag 122 357 70 243 57.41 66 465 Egyéb dotációk és átutalások 1 142 950 1 110 207 97.14 A 160. funkció finanszírozási forrásai:.01 Költségvetési bevételek 3 370 001 2 443 821 72.52 A 160. funkció összesen: 3 370 001 2 443 821 72.52 CENTAR-TÓPART HK Máshová nem sorolt általános közszolgáltatások 67 411 A foglalkoztatottak keresete, pótlékai és térítményei 1 016 728 708 839 69.72 68 412 A munkaadót terhelő szociális járulékok 181 994 126 883 69.72 7 страна 23
1 A 2014. évi költségvetés Megvalósulás L E Í R Á S módosítás I-IX 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Rész Fejezet Funkció Program Pozíció Közgaídasági Megvalósulá s 9:8 69 414 A foglalkoztatottak szociális juttatásai 20 000 0.00 70 421 Állandó kiadások 253 000 182 149 72.00 71 422 Ingázási költségek 18 357 0.00 72 423 Szerződéses szolgáltatások 95 000 7 375 7.76 73 424 Szakosított szolgáltatások 41 000 430 1.05 74 425 Folyó javítások és karbantartás 95 000 1 819 1.91 75 426 Anyag 51 000 13 230 25.94 76 465 Egyéb dotációk és átutalások 806 000 390 000 48.39 347 512 Gépek és felszerelés 20 000 0.00 A 160. funció finanszírozási forrásai:.01 Költségvetési bevételek 2 598 079 1 430 725 55.07 A 160. funkció összesen: 2 598 079 1 430 725 55.07 KERTEK HK 160 Máshová nem sorolt általános közszolgáltatások 77 411 A foglalkoztatottak keresete, pótlékai és térítményei 1 028 880 749 297 72.83 78 412 A munkaadót terhelő szociális járulékok 184 460 134 125 72.71 79 421 Állandó kiadások 345 227 199 960 57.92 80 422 Ingázási költségek 65 000 26 778 41.20 81 423 Szerződéses szolgáltatások 50 000 51 296 102.59 82 425 Folyó javítások és karbantartás 200 000 11 249 5.62 83 426 Anyag 85 630 29 916 34.94 84 465 Egyéb dotációk és átutalások 1 045 000 826 953 79.13 85 482 Adók, kötelező illetékek és bírságok 5 000 0.00 A 160. funkció finanszírozási forrásai:.01 Költségvetési bevételek 3 009 197 2 029 574 67.45 A 160. funkció összesen: 3 009 197 2 029 574 67.45 FELSŐHEGY HK 160 Máshová nem sorolt általános közszolgáltatások 86 411 A foglalkoztatottak keresete, pótlékai és térítményei 976 446 839 125 85.94 87 412 A munkaadót terhelő szociális járulékok 174 828 149 775 85.67 88 414 A foglalkoztatottak szociális juttatásai 8 000 0.00 89 421 Állandó kiadások 225 600 167 110 74.07 90 423 Szerződéses szolgáltatások 53 000 6 068 11.45 91 424 Szakosított szolgáltatások 160 457 400 0.25 92 425 Folyó javítások és karbantartás 5 000 0.00 93 426 Anyag 108 000 34 906 32.32 94 465 Egyéb dotációk és átutalások 430 000 0.00 A 160. funkció finanszírozási forrásai:.01 Költségvetési bevételek 2 141 331 1 197 384 55.92 Projektum: Volontőr központ 324 463 Átutalások egyéb hatalmi szinteknek 148 000 148 000 100.00 A projektum finanszírozási forrásai.02 Bevételek a VAT-tól 148 000 148 000 100.00 8 страна 24
1 A 2014. évi költségvetés Megvalósulás L E Í R Á S módosítás I-IX 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Projektum: A fő falusi park rendezése Rész Fejezet Funkció Program Pozíció Közgaídasági Megvalósulá s 9:8 328 463 Átutalások egyéb hatalmi szinteknek 180 000 180 000 100.00 A projektum finanszírozási forrásai.02 Bevételek a VAT-tól 180 000 180 000 100.00 A 160. funkció finanszírozási forrásai.01.költségvetési bevételek 2 141 331 1 197 384 55.92.02 Bevételek a VAT-tól 328 000 328 000 100.00 Összesen a 160. funkció 2 469 331 1 525 384 61.77 BÁCSKA-BOGARAS HK 160 Máshová nem sorolt általános közszolgáltatások 95 411 A foglalkoztatottak keresete, pótlékai és térítményei 428 400 316 262 73.82 96 412 A munkaadót terhelő szociális járulékok 76 500 58 796 76.86 97 414 A foglalkoztatottak szociális juttatásai 9 200 2 500 27.17 98 421 Állandó kiadások 548 657 431 972 78.73 99 422 Ingázási költségek 35 000 5 850 16.71 100 423 Szerződéses szolgáltatások 90 000 57 940 64.38 101 424 Szakosított szolgáltatások 50 000 0.00 102 425 Folyó javítások és karbantartás 20 000 1 009 5.05 103 426 Anyag 130 200 35 624 27.36 104 465 Egyéb dotációk és átutalások 181 337 54 092 29.83 105 482 Adók, kötelező illetékek és bírságok 10 000 0.00 A 160. funkció finanszírozási forrásai:.01 Költségvetési bevételek 1 579 294 964 045 61.04 A 160. funkció összesen: 1 579 294 964 045 61.04 TORNYOS HK 160 Máshová nem sorolt általános közszolgáltatások 106 411 A foglalkoztatottak keresete, pótlékai és térítményei 1 270 592 909 468 71.58 107 412 A munkaadót terhelő szociális járulékok 227 436 161 873 71.17 108 414 A foglalkoztatottak szociális juttatásai 18 000 12 000 66.67 109 421 Állandó kiadások 87 300 10 154 11.63 110 422 Ingázási költségek 51 800 24 219 46.75 111 423 Szerződéses szolgáltatások 83 600 15 732 18.82 112 424 Szakosított szolgáltatások 48 757 4 330 8.88 113 425 Folyó javítások és karbantartás 35 000 10 254 29.30 114 426 Anyag 102 500 57 524 56.12 115 465 Egyéb dotációk és átutalások 1 225 924 525 576 42.87 A 160. funkció finanszírozási forrásai:.01 Költségvetési bevételek 3 150 909 1 731 130 54.94 Projektum: Kenyérszentelés 330 423 Szerződéses szolgáltatások 50 000 49 996 99.99 A projektum finanszírozási forrásai.01 Költségvetési bevételek 50 000 49 996 99.99 Projektum: Falu a képeslapról 348 463 Átutalások egyéb hatalmi szinteknek 100 000 9 страна 25
1 A 2014. évi költségvetés Megvalósulás L E Í R Á S módosítás I-IX 2 3 4 5 6 7 8 9 10 KEVI HK Rész Fejezet Funkció Program Pozíció Közgaídasági Megvalósulá s 9:8 A projektum finanszírozási forrásai.02 Bevételek a VAT-tól 100 000 A 160. funkció összesen: 3 200 909 1 881 126 58.77 160 Máshová nem sorolt általános közszolgáltatások 116 411 A foglalkoztatottak keresete, pótlékai és térítményei 449 392 316 941 70.53 117 412 A munkaadót terhelő szociális járulékok 80 444 56 733 70.52 118 414 A foglalkoztatottak szociális juttatásai 9 000 0.00 119 421 Állandó kiadások 93 600 36 792 39.31 120 422 Ingázási költségek 32 300 17 884 55.37 121 423 Szerződéses szolgáltatások 153 257 90 326 58.94 122 425 Folyó javítások és karbantartás 9 000 3 799 42.21 123 426 Anyag 19 000 13 106 68.98 124 465 Egyéb dotációk és átutalások 212 000 204 861 96.63 A 160. funkció finanszírozási forrásai:.01 Költségvetési bevételek 1 057 993 740 442 69.99 A 160. funkció összesen: 1 057 993 740 442 69.99 ÖSSZESEN A HELYI KÖZÖSSÉGEK MŰKÖDÉSÉRE.01 Költségvetési bevételek 16 956 804 10 587 117 62.44.02 Bevételek a VAT-tól 328 000 428 000 130.49 Összesen a H.K. működésére 17 284 804 11 015 117 63.73 HELYI KÖZÖSSÉGEK FEJLESZTÉSE 451 Közúti forgalom Projektum: Tornyos településen az úttes kiépítése 125 511 Épületek és építési létesítmények 2 300 000 0.00 A 451. funkció finanszírozási forrásai:.01 Költségvetési bevételek 2 300 000 0.00 A 451. funkció összesen: 2 300 000 0.00 520 Környezetvédelem Projektum: Az Ohridi és a Jó Lajos utcákban a csatornahálózat kiépítése 126 511 Épületek és építési létesítmények 2 727 718 2 727 718 100.00 Az 520. funkció finanszírozási forrásai:.01 Költségvetési bevételek 818 315 818 315 100.00.02 Bevételek a VAT-tól 1 909 403 1 909 403 100.00 Az 520. funkció összesen: 2 727 718 2 727 718 100.00 630 A csatorna kiépítése Projektum: Tornyoson a vízvezetékhálózat fő projektumának a 127 511 Épületek és építési létesítmények 596 000 0.00 A 630. funkció finanszírozási forrásai.02 Bevételek a VAT-tól 596 000 0.00 10 страна 26
1 A 2014. évi költségvetés Megvalósulás Megvalósulá L E Í R Á S módosítás I-IX s 9:8 2 3 4 5 6 7 8 9 10 A 630. funkció összesen: 596 000 0.00 ÖSSZESEN A HELYI KÖZÖSSÉGEK 5 623 718 2 727 718 48.50 FEJLESZTÉSÉRE A 2.3. fejezet finanszírozási forrásai.01 Költségvetési bevételek 20 075 119 11 505 432 57.31.02 Bevételek a VAT-tól 2 833 403 2 337 403 82.49 A 2.3. FEJEZET ÖSSZESEN 22 908 522 13 742 835 59.99 2.4. TÖRTÉNELMI LEVÉLTÁR Rész Fejezet Funkció Program Pozíció Közgaídasági 133 Egyéb általános szolgáltatások 128 411 A foglalkoztatottak keresete, pótlékai és térítményei 9 194 000 6 754 050 73.46 129 412 A munkaadót terhelő szociális járulékok 1 645 000 1 208 976 73.49 130 414 A foglalkoztatottak szociális juttatásai 170 000 0.00 131 416 A foglalkoztatottak jutalma és egyéb külön kiadások 130 000 40 408 31.08 132 421 Állandó kiadások 65 700 43 861 66.76 133 425 Folyó javítások és karbantartás 37 800 0.00 134 426 Anyag 18 900 0.00 A 133. funkció finanszírozási forrásai:.01 Költségvetési bevételek 11 261 400 8 047 295 71.46 A 133. funkció összesen: 11 261 400 8 047 295 71.46 Projektum: A valamikori kaszárnya épületének adaptálása, 1. sz. létesítm. 329 463 Átutalások egyéb hatalmi szinteknek 1 000 000 1 000 000 100.00 A projektum finanszírozási forrásai.02 Bevételek a VAT-tól 1 000 000 1 000 000 100.00 A 2.4. fejezet finanszírozási forrásai.01 Költségvetési bevételek 11 261 400 8 047 295 71.46.02 Bevételek a VAT-tól 1 000 000 1 000 000 100.00 A 2.4 FEJEZET ÖSSZESEN 12 261 400 9 047 295 73.79 2.5. OKTATÁS Snežana - Hófehérke Óvoda 911 Iskoláskor előtti oktatás 135 411 A foglalkoztatottak keresete, pótlékai és térítményei 65 659 000 46 964 683 71.53 136 412 A munkaadót terhelő szociális járulékok 11 755 000 8 415 432 71.59 137 414 A foglalkoztatottak szociális juttatásai 2 500 000 917 587 36.70 138 415 A foglalkoztatottak költségtérítései 139 416 A foglakoztatottak díjai és egyéb külön 400 000 0.00 kiadások 140 421 Állandó kiadások 2 730 000 839 395 30.75 141 422 Ingázási költségek 142 423 Szerződéses szolgáltatások 535 000 420 412 78.58 143 424 Szakosított szolgáltatások 50 000 13 300 26.60 144 425 Folyó javítások és karbantartás 1 309 200 578 300 44.17 145 426 Anyag 1 470 000 940 976 64.01 146 441 Hazai kamatok törlesztése 11 страна 27