A felnőttképzés szakmai programkövetelmények nyilvántartása, eddigi tapasztalatok

Hasonló dokumentumok
Útmutató a felnőttképzésről szóló évi LXXVII. tv a szerinti programkövetelmény javaslat benyújtásához. ÚTMUTATÓ

A SZAKMAI PROGRAMKÖVETELMÉNYEK SZAKSZERŰ ÖSSZEÁLLÍTÁSA

ÉRTÉKELÉSI SZEMPONTOK szakmai programkövetelmény javaslathoz

Befektetés a jövőbe A duális képzés megvalósulása Magyarországon

Szakmai Program. Kecskeméti Lestár Péter Szakközépiskola és Szakiskola

A felvétellel kapcsolatos információk

O.S. A kamarával együttműködésben elért eredmények közé sorolta egyebek közt a duális képzés kiterjesztését, a tanulószerződéses

FELNİTTKÉPZÉS MEGÚJÍTÁSA Dr. Odrobina László Szakképzési és Felnőttképzési Főosztály főosztályvezető

A Karrier Adó Szakképző Iskola

27/2012. (VIII. 27.) NGM rendelet. a nemzetgazdasági miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről

Szakképzési szakértők szakképzési változásokra való felkészítése

CSONGRÁD MEGYEI FEJLESZTÉSI ÉS KÉPZÉSI BIZOTTSÁG

Duális Szakképzés és az MFKB szerepvállalása

ALAPÍTÓ OKIRAT. Létrehozásáról a 9/1994. (II.8.) határozatban rendelkezett a Képviselő-testület

Támogatható a járási hivatal által felajánlott vagy elfogadott képzése annak a személynek [Flt. 14. (1) bekezdés a)-g)]: aki álláskereső, o

A felnőttképzésről szóló évi LXXVII. törvény

Felvételi tájékoztató 2016/2017-es tanév

MÓDSZERTANI KÉZIKÖNYV A GAZDÁLKODÓ SZERVEZETEKNÉL GYAKORLATI KÉPZÉST VÉGZŐ SZAKEMBEREK RÉSZÉRE

SZAKMAI VIZSGABIZOTTSÁGI ELNÖKÖK ÉS TAGOK RÉSZÉRE ELŐADÁS. Az MKIK megbízásából készítette: Dr. Barta Tamás Dr. Madarász Sándor

Európai Képesítési Keretrendszer. magyar képesítési keretrendszer

Gazdaságorientált oktatás és szakképzés Magyarországon

Hátránykompenzációs törekvések a hazai szakképzési rendszerben. Köznevelési HÍD programok

A továbbképzések célja

Az Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet. osztályvezető. Nemzeti Erőforrás Minisztérium

Szakmai program. Felnőttoktatás. Esti munkarend

43/2014. (VIII. 29.) BM rendelet. egyes vízjogi engedélyezési, valamint szakképesítésekkel kapcsolatos miniszteri rendeletek módosításáról

Baranya megyei szakképzésfejlesztési. stratégia. Mellékletek, 2015.

Árpád Szakképző Iskola és Kollégium

A szociális és munkaügyi miniszter rendelete. a digitális írástudás elsajátítására irányuló képzési részek alóli mentesség szabályairól

Tárgyalja: Oktatási, Sport és Kulturális Bizottság Ügyrendi Bizottság ELŐTERJESZTÉS

A SZINERGIA ÜZLETI SZAKKÉPZŐ ISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

Berettyóújfalu Város Polgármesterétől Intézményi Iroda ELŐTERJESZTÉS

A szakképzést érintő változások szerepe az emberi erőforrás gazdálkodásban

Árpád Szakképző Iskola és Kollégium

Szakképzési szakértők szakképzési változásokra való felkészítése. A szakmai vizsgáztatás rendszerének változása. Helyszín dátum

Írásunkban a kutatás legfontosabb eredményeit kívánjuk közreadni.

Adatlap a felnőttképzésről 2007.

Továbbtanulási utak VÉGH ATTILA

Zala Megyei Szakképzés- Fejlesztési Koncepció

ELEKTRONIKUS MELLÉKLET

A Kazincbarcikai Surányi Endre Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

C. A SZAKKÉPZÉS PROGRAMJA

A köznevelés tartalmi szabályozása és a megújulótanárképzés

Farkas Gyula Közoktatási Intézmény (Békés Dévaványa - Tarhos)

Két projekt - Két év. etrik TISZK

Új szabályozások. Az OKJ-tól a szakképzési tantervi ajánlásokig. Bruckner László főosztályvezető Fejlesztési Főosztály

BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT NAGY LÁSZLÓ GIMNÁZIUMA, SZAKKÖZÉPISKOLÁJA, SZAKISKOLÁJA ÉS KOLLÉGIUMA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

A Dankó Pista Egységes Óvoda - Bölcsőde, Általános Iskola, Szakképző Iskola, Gimnázium, Kollégium és Alapfokú Művészeti Iskola pedagógiai programja

Széchenyi István Szakképző Iskola 2012/2013. tanév felvételi rendje

E l ő t e r j e s z t é s

Példa a tanulási eredmények beszámítására

Meghirdetett képzések 2013 februári kezdéssel

A SZAKMAI ÉS VIZSGAKÖVETELMÉNYEK STRUKTÚRÁJA. György Annamária ETI március 11.


BÉKÉSCSABA MEGYEI JOGÚ VÁROS

Szombathelyi Műszaki Szakképzési Centrum. Tájékoztató Vas megye szakképzésének helyzetéről, fejlesztési szükségleteiről

2011. évi CLXXXVII. törvény. a szakképzésről ELSŐ RÉSZ ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. I. Fejezet. Alapelvek

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal megalakulása, felépítése, működése. Farkas István főosztályvezető Befektetés Ösztönzési Főosztály

EURÓPA 2000 TURISZTIKA- VENDÉGLÁTÓ, FILM ÉS KOMMUNIKÁCIÓS KÖZÉPISKOLA, SZAKKÉPZŐ ISKOLA IGAZGATÓJÁNAK 2/2015. SZÁMÚ HATÁROZATA

ÉRTÉKELÉSI SZEMPONTOK szakmai programkövetelmény javaslathoz

Szakmacsoportos módszertan Ápolói szakmacsoport

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének. a középfokú oktatási intézmények szakképzési struktúrájának felméréséről

Ózdi Bródy Imre Szakképző Iskola (OM )

EURÓPA ALAPÍTVÁNY KÖZPONTI INTÉZET SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA PEDAGÓGIA PROGRAM

Javaslat az Országos Képesítési Keretrendszer bevezetésének szervezeti, jogi és finanszírozási kérdéseinek megoldására és a bevezetés menetére

HELYZETKÉP - MAGYARORSZÁG

Szakmai program. Az intézmény nevelıtestületének a helyi szakmai tanterv kialakítását meghatározó pedagógiai alapelvei:

Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar

MUNKATERV 2012/2013.

ÚTMUTATÓ SEGÉDLET. [Képzés megnevezése]

Képzési folyamat és vizsgák az új OKJ szerint. Szolnok december 5.

OM azonosítók és tanulmányi területek jegyzéke a középfokú iskolai felvételihez a 2016/2017. tanévre Borsod-Abaúj-Zemplén megye

Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar

Képzések, továbbképzések a GYEMSZI szervezésében, szakmai vizsgák tapasztalatai. Ridegné Cseke Irén főosztályvezető Szakképzés Szervezési Főosztály

PEDAGÓGIAI PROGRAMJA

Tájékoztató Diakóniai szakközépiskolai, és szakképzős osztályok A diakóniai szakmákban

A gazdasági felsőfokú szakképzésről kikerülő hallgatókkal szembeni munkaerő-piaci elvárások

PETRIK LAJOS KÉT TANÍTÁSI NYELVŰ VEGYIPARI, KÖRNYEZETVÉDELMI ÉS INFORMATIKAI SZAKKÖZÉPISKOLA SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

Savaria TISZK Szakképzés-szervezési Kiemelkedően Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság évi beszámolója

SZAKKÉPZÉSI KERETTANTERV a(z) ELEKTRONIKAI MŰSZERÉSZ SZAKKÉPESÍTÉSHEZ

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

Egészségügyi asszisztens Fogászati asszisztens

Gyakorlatorientált Szakmatanulás - Felsőoktatási szakképzés. Főiskola és kamara kapcsolata

INTÉZMÉNYI ÖNÉRTÉKELÉS új intézményeknek

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara A GYAKORLATI SZINTVIZSGA KÉZIKÖNYVE

ALAPÍTÓ OKIRAT. BAZ.M.Ö. Surányi Gim. Sz. I.

DUÁLIS FELSŐFOKÚ KÉPZÉS KÉPZÉSSZERVEZÉSI JELLEMZŐI. dr. Rádli Katalin EMMI Felsőoktatás-politikai Főosztály

KIR-STAT2014. Statisztika. Munkapéldány, adatszolgáltatásra nem alkalmas. OM azonosító: Lapszám: 3 Nyomtatás dátuma: :22.

Engedélyezett programok:

Baranya megyei szakképzésfejlesztési. stratégia. Mellékletek

MAGYAR HAJÓZÁSI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA PEDAGÓGIAI PROGRAM

A képesítések átláthatósága és átjárhatósága - az Europass bizonyítvány-kiegészítő tíz éve. Modláné Görgényi Ildikó

20/2013. (V. 28.) BM rendelet A belügyminiszter ágazatába tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről,

Vissza a jövőbe TÁMOP A-11/

SZAKKÉPZÉS-FEJLESZTÉSI MEGÁLLAPODÁS

Felnőttképzési szakmai programkövetelmény Tananyag

E L Ő TERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK SZEPTEMBER 15-I ÜLÉSÉRE. Jogi és Ügyrendi Bizottság

FEDőLAP. (mellékelve)

Zala Megyei Szakképzés- Fejlesztési Koncepció

Automatikai technikus megnevezésű szakképesítés

Átírás:

A felnőttképzés szakmai programkövetelmények nyilvántartása, eddigi tapasztalatok 2015. április 1., 9., 14. Veszprém, Budapest, Debrecen Dr. Markovszky György Program Bizottság elnöke

MKIK Programkövetelmény Bizottság feladata, küldetése, értékrendje Felnőttképzés törvényi háttere 2013. évi LXXVII.tv. új helyzetet teremtett 393/2013.(XI.12.) Korm. rendelet az engedélyezési eljárásról 59/2013.(XII.13.) NGM rendelet a felnőttképzési, szakmai követelmények nyilvántartásba vételének követelményei eljárási rendje Mögöttes joganyag 2011. évi CLXXXVII. tv. a szakképzésről OKJ-ról szóló 150/2012. Korm. rendelet SZVK-k és követelménymódosulásokról szóló rendeletek Felsőoktatási szakképzést szabályozó rendeletek

MKIK Programkövetelmény Bizottság feladata, küldetése, értékrendje Feladat Átmenet idején Programkövetelmények nyilvántartásba vétele Akkreditált felnőttképzési, szakmai programok felülvizsgálata 2014. március 31-ig 2776 program Akkreditált program programkövetelménnyé alakítható 22 db nem átalakítható 2754 db összesen: 2776 db Nem átalakíthatók megoszlása Programkövetelménnyé nem alakítható szakmai program NEM szakmai program az új szabályozás alapján Hatósági jellegű képzés OKJ szerinti képzés Programkövetelménnyé alakítható 1024 db 1521 db 86 db 18 db 127 db

Szakmacsoportok minisztériumi hovatartozása Minisztérium BM (1 db) EMMI (4 db) 22 Közszolgálat Szakmacsoport megjelölése és megnevezése 1 Egészségügy 3 Oktatás 2 Szociális szolgáltatások 4 Művészet, közművelődés, kommunikáció NFM (2 db) 7 Informatika 13 Közlekedés NGM (12 db) VM (3 db) 5 Gépészet 12 Nyomdaipar 6 Elektrotechnika-elektronika 15 Közgazdaság 8 Vegyipar 16 Ügyvitel 9 Építészet 17 Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció 10 Könnyűipar 18 Vendéglátás-turisztika 11 Faipar 19 Egyéb szolgáltatások 14 Környezetvédelem-vízgazdálkodás 21 Élelmiszer 20 Mezőgazdaság

A Programbizottság tagjai Dr. Markovszky György elnök Dr. Madarász Sándor tag Orosz György Gyula tag Tóth Gábor tag Minisztériumi küldöttek NGM Bruckner László EMMI Borosán Beáta BM Rácz György NFM Csóti Ferenc VM Farkas Marianna MKIK Oktatási Főigazgatóság Dr. Szilágyi János Torma Gabriella Székelyné Bognár Júlia Horváth Edina

Előterjesztések, döntések 2014. március 31. után Beérkezett programkövetelmény javaslatok ágazati besorolása elfogadása, hiánypótlása, elutasítása Beérkezett programkövetelmény javaslatok VM 14% BM 0% EMMI 16% NFM 6% NGM 64%

160 140 Első bizottsági döntés, 320 db 142 db Első bizottsági döntés elutasítás okai 4% 1% 9% 1% 120 100 101 db 80 60 40 48 db 85% 20 10 db 19 db 0 elfogadás elutasítás eljárás megszüntetése hiánypótlás eljárás folyamatban 60 % nagyobb kompetencia átfedés hatósági képzés belső képzés nem szakmai képzés pk. megnevezése nem megfelelő

100 Második bizottsági döntés, 142 db Második bizottsági döntés elutasítás oka 90 88 db 80 70 60 hiánypótlás nem érkezett 23% 50 40 30 42 db hiánypótlás nem megfelelő 77% 20 10 12 db 0 elfogadás elutasítás eljárás folyamatban

A Programbizottság működési rendje Fő szabály: Állandó napirendek: 3 hetente ülés Első döntés Második döntés hiánypótlásról Eljárásmód: 1. Érintett minisztérium szakértői véleménye 2. Szakértő véleménye, megállapításai 3. Másodikként felkért szakértő véleménye, megállapításai Jogszabályi összhang és megfeleltetés OKJ átfedés Megnevezés nem lehet megtévesztő, félrevezető Bemeneti követelmények Vizsgálati szempont Részképesítést adó, egyéb szakmai képzés Ráépülést biztosító, egyéb szakmai képzés Típus vizsgálat Tartalmi vizsgálat A képzés során szerzett ismeretek leírása, bemutatásának színvonala, részletei OKJ átfedés egészben és modulonként Munkaerőpiaci relevancia Munkaterület, illetve az elvégezhető tevékenység bemutatásának mikéntje Programkövetelmények törlése - állam által elismert szakképesítésbe kerülnek a kompetenciák - hatósági képzési körbe kerül

A Szakértőktől elvárható közreműködés, morális feltételek Szakértők megbízása, közreműködése Megbízási szerződés MKIK-val Összeférhetetlenség törvényi és morális vizsgálata Szakmai kompetenciák megléte, hiánya kötelező visszautasítás esetei További elvárások Azonosulás, attitűd a felnőttképzés jogi környezetével Bejelentés eseti összeférhetetlenség esetén Feddhetetlenség, titoktartás betartása Szakértői kritikák és megalapozottságuk Láthatatlan a Bizottság működése Értelmezhetetlenek a kamarai kiértékelések Kiváló programokat elutasítanak, az elfogadott programok nem felelnek meg sem tartalmi, sem formai követelményeknek Miért alkalmaznak szakértőt, amikor a szakértő véleményével ellentétes döntést hoznak

Leggyakoribb elutasítási okok, okcsoportok Megnevezés elrettentő példái Képzés célja legyen világos - magyar nyelven legyen érthető - utaljon a megszerzett kompetenciákkal ellátható munkaterületre - munkaerőpiaci relevancia kikövetkeztethető legyen Ne tartalmazzon - cégnevet, márkanevet, bárki által felhasználható legyen regisztrációt követően (Audi, Bosch, Kürt) Kimeneti követelményekkel, kompetenciákkal szembeni követelmények - legyenek összhangban a megnevezéssel - ne legyen ellentmondás, főként feloldhatatlan ellentmondás szakértő általános isk. bemeneti követelményekkel, 60 órás képzéssel Legyenek logikailag egymásra épülők - a bemeneti követelmények - a képzés tartalma, időtartama, szerkezete, elért kompetenciák - a kimeneti követelmények ne lógjanak a levegőben, megalapozottak legyenek a képzés tartalmával - ne csak megszerezhető kompetenciákkal, hanem a bemutatott tanulási eredményekkel A benyújtott szakmai programkövetelmény javaslat - ne tartalmazzon törvényi elutasítási okot (OKJ átfedés, egyéb hatósági, felsőfokú vagy egyéb képzéssel 60% átfedést)

Leggyakoribb elutasítási okok, okcsoportok Tartalmi hibák, hiányosságok - megszerezhető kompetenciák kifejtése hiányos (személyes, társas, módszer kompetenciák mindegyikét be kell mutatni - a kompetenciák tanulási eredmények szerinti bemutatása Tudás Képesség Attitűd Felelősség autonómia Elutasítási okok gyakoriság, súly és jellegük szerint - SZPK javaslatban szereplő kompetenciák 60%-nál nagyobb arányban szerepelnek OKJ képzésben rögzített kompetenciákkal (320-ból 86 elutasítás) - más képzési körbe tartozik a benyújtott javaslat (320-ból 14 elutasítás) - tartalmi, megnevezési, munkaerőpiaci indokok széles köre = a kifejtés alacsony színvonala = a kompetenciák részletezettsége hiányos = bemenet tartalom kimenet követelményeinek hiányzó összhangja = megnevezés = FEOR besorolás

Két szakértő igénybevételével folyt eljárások tapasztalatai 1. Szakértők az esetek nagy részében - nem elég alaposak - nem körültekintőek - önmagukkal ellentmondásba kerülnek (rész- és összegző megállapítások) 2. Felkért 2. szakértő igen nagy arányban eltérő véleményt alkot - első szakértő megállapításai helyesek, de jogszabályhellyel nem alátámasztottak - első szakértő nem vizsgálta az OKJ átfedéseket, egyéb állami szakképzések átfedését MODULTÉRKÉP - első szakértő nem vizsgálta a munkaerőpiaci relevanciát, szakmai végzettséggel ellátható legjellemzőbb munkaterület, tevékenység egyértelmű meghatározását - első szakértő nem vizsgálta a bemeneti követelmények előírását, összhangját a képzés időtartamával megszerezhető kompetenciákkal - első szakértő kényelmi okokból a nyilvánvaló elutasítási okok ellenére hiánypótlást javasol 3. Szakértői eltérések elfogadás elutasítás elfogadás hiánypótlás hiánypótlás elfogadás

Szakértői kérdések FSZOE szakmai nap (2/1) 1. Szakértők köre leszűkült, hozzáértők kizárásának oka tanári szakképzettség kettős jellegének megítélése közismereti tárgyak oktatására feljogosítottak - oktatás szakmacsoportba sorolt képzéseknél lehetnek programszakértők - 289/2005. Korm. r. melléklete - Műveltségi területek szakterületi tárgyak oktatására feljogosítottak - 283/2012. Korm. r. melléklete - Szakterületi besorolás - OKJ szerinti szakmacsoportban szakértői területként megjelölhető 2. B és D képzések besorolása egyéb szakmai képzés - foglalkozás, munkakör, munkatevékenység betöltéséhez ellátásához szükséges kompetencia megszerzésére irányuló - állam által el nem ismert szakmai végzettséget biztosító képzés - önálló tevékenységre készít fel - kompetencia fejlesztésre irányul nem tekinthető egyéb szakmai képzésnek - nem foglalkozás vagy munkakör betöltésére irányuló - nem szakmaspecifikus, általános - szintentartásnak minősül - XXI. sz. kulcskompetenciái közé tartozik

Szakértői kérdések FSZOE szakmai nap (2/2) 3. OKJ kompetenciákkal történő átfedés modulonként és együtt is vizsgálandó 4. MKIK szakmai ajánlása a 30% elmélet, 70% gyakorlat enged-e eltérési lehetőséget IGEN, de kismértékben szakmai indokoltság alátámasztása mellett 5. Egyéb szakmai képzések iskolai bemeneti követelményei tisztázandó érettségi gimnáziumi, szakközépiskolai szakközépiskolai szakmai rendeletmódosítási javaslat - iskolai végzettséghez nem kötött - alapfokú iskolai végzettség - középfokú iskolai végzettség érettségi nélkül - középfokú iskolai végzettség érettségivel - felsőfokú végzettséget biztosító iskolai végzettség

Kívánatos képzések típus besorolása Kompetencia megszerzésére irányuló, állam által el nem ismert szakmai végzettség megszerzését biztosító képzés Önálló tevékenységre felkészítő képzés Nem kell OKJ szint Alapműveleti tudás, képesség (pl. kordonos uborkatermelő, járműipari szalag-operátor) A képzés ne akarjon többet adni, mint ami a megélhetéshez, elhelyezkedéshez szükséges Betanított és segédmunkás munkaköröknél több egyszerű szakmunka Foglalkozás, munkakör, munkatevékenység végzéséhez szükséges kompetencia fejlesztésére irányuló, állam által el nem ismert szakmai végzettséget biztosító képzés, továbbképzés Megszerzett többlet kompetenciák képesség, készség, jártasság Szakmai és személyes társaság módszer kompetenciák Tanulási eredmény alapú megközelítésben Tudás, képesség, attitűd, autonómia és felelősség Végeredmény Adott tevékenységet, munkakört magasabb szinten képes ellátni Előfeltétel bemeneti követelményeknél a meghaladni kívánt kompetenciák, végzettség, képességek meghatározása Pl. - szakmai továbbképzés - adott munkakör, munkatevékenység magasabb szintű ellátását biztosító képzés - új munkakör, tevékenység ellátását lehetővé tevő szakmai továbbképzés

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!